HTML

06.
október

Drága Feri !

Pilu  |  14 komment
 
 
Nagyon izgulok, hogy levelem eljusson hozzád! Jó lenne, ha olvasnád, mert számodra is olyan fontos lehet, amit írok, mint számomra! Nem tudom a címed, így nem adhatom fel postán, és nem is akarok nyílt levelet írni, mert abból eleget gyárt Lovas „kolléga”. Majd megpróbálom jó provokatívra összeütni mondandóm, hátha akkor a zIndex szerkesztői kirakják címlapra, és elolvasod blogírás közben, amit ugye nem is Te csinálsz, de ez mindegy.
 
Szóval Feribá, álávjú!
De tényleg, most komolyan.
 
Mikor bejelentetted a hétpontos csomagodat, azt hittem rosszul látok. (Többek között) Ezért üvöltünk már vagy öt éve, és most pont Te jelented be, akit (eddig) úgy utáltam, mint a reggeli bilit az ágyam alatt. Aztán jött a zéró tolerancia a piás vezetőkkel szemben!
 
Feri banyek, nem hiszek a szememnek! Meg az agyamnak sem, hiszen pontosan tudom, hogy nem a józanész és a belátás vezérel, mikor ezeket kitalálod/kitaláltad, hanem az egód. Pont az, amelyik a politika útjára terelt annak idején. Tudjuk, hogy Mátyás Király szeretnél lenni, és azt is tudjuk, tudod, hogy ezzel a párttal, ebben az országban Te már szar sem lehetsz. Nem fognak a Duna jegén megválasztani, sem megkoronázni. Felteszel mindent egy lapra, hiszen már csak úgy mászhatsz ki a szarbúl, ha az emberek kegyeit nyered meg, és az sem érdekel, hogy ha ez együtt jár azzal, hogy arcon hugyozd a jelenlegi elitet és vele együtt a köcsög párttársaidat is! Itt jön a populizmus, amivel próbálod a nép és a közted lévő szakadékot áthidalni, és ennek a hídnak most pont jó helyen verted le a pillérjeit! Ezek tényleg fontos kérdések.
 
Tudod jól, hogy zsigerből gyűlöllek. Írtam már Neked levelet, zeneszámot, csináltam mixet, valamint minden létező fórumon hangot adtam utálatomnak, és most kiderül, hogy Te vagy a fostalicska elit között a legderekabb! (Ez persze, nem azt jelenti, hogy Te lennél jó ember, hanem azt, hogy a parlament, még nálad is ganébb szarral van Tele!) Megkövetlek. Illetve, csak majdnem.
 
A (közös) cél szentesíti az eszközt, és az ördöggel is le kell paktálni, ha úgy hozza a sors…És most lepaktálok Veled! Ha tényleg herén rúgod nyolcas stoplissal ezt a trágya politikus brigádod, én mindenben támogatlak! Sőt felszólítom az összes jobbos, szélsőjobbos és független barátomat (balos nincs), hogy álljanak ki melletted ők is!
Tudom, hogy nehéz dolgod lesz, hiszen a szarjankók már a hétpontos csomagod híre hallatán is egyként kezdtek nyüszíteni. És bár nem sokan vették észre, de ennek történelmi jelentősége van, hiszen ezzel egyértelmű nyilatkozatot tett a politikai elit arról, hogy az eddig ki nem mondott elit-társadalom ellentét tényleg létezik és, hogy a jogtalanul (pontosabban az általuk alkotott jog alapján) fenntartott státuszukat - pártállástól függetlenül - bármi áron megvédik a pórnéppel szemben. De ez nem is baj, legalább mostantól tiszta lappal játszunk. Egyébként meg tök igazad volt az őszödi beszédben a szaros ötszázezerrel kapcsolatban. Ezeket a mocskokat, havi öt kilóért meg lehet baszni, amely összegen, azért egy közepes vállalkozó, vagy egy nem kártyázó strici jókat mosolyog. Szóval az olcsó kurvák elárulták magukat, és várhatóan, majd életedre törnek, de Te ne hátrálj meg!
 
Kialakult a frontvonal, és kiderült, hogy a mi oldalunkon állsz. Ebben a harcban melletted vagyunk, nem érdekes, hogy milyen szándék vezérelt a sorainkba!
Rakd már rendbe ezt a kurvaországot, tanítsd meg a parasztot közlekedni, a vállalkozót adózni, a seggagyú politikust dolgozni, tisztességesen élni!
 
Jó egészséget, kitartást (nem olyan értelemben) kívánok munkádhoz! Remélem, mihamarabb eléred a kitűzött céljainkat, hogy dolgod végeztével, zárszóként eltakaríthassunk téged is!
 
 
 
 

Címkék: politika gyurcsány hülyemagyar

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr23188126

Refuse/Resist! 2007.10.08. 12:55:27

Támogatunk Igazmondó Feri!!!

Csak azt meg nem értem, hogy miért most jön ez ki. Messze még a kampány, addig elvileg még sok mindent lehetne cselekedni is.

bb072 2007.10.08. 16:21:05

Ejnye Pilu, most olyat mondok, amire nem számíthattál: a gyurcsány hazudik!
Most is hazudik. Csak még egy esélyt kér, hogy aztán megint átbasszon. Hányszor ülünk fel ennek?
Nem gyomorforgató éppen a gyurcsánytól ez a 7 pont?

Avophagusa 2007.10.08. 21:06:17

Pilu Mester !
Ennek most jól bedőltél, szvsz. Csak nem hiszed, hogy Ferink komolyan gondolja... kemény politikai harc folyik a háttérben, ez meg egy olyasféle zsarolósdi.

Kicsit olyan vagy, mint az egyszeri választó, akinek ha meglebegtetik az oly' régóta sóvárgott igéretet, sutba vágja az eszét és rohan az urnához.

Refuse/Resist! 2007.10.08. 22:58:34

kedves kétkedő kommentelők!

arra is adok néhány százalék esélyt, hogy most már ekkora szarba' van a fletó, hogy komolyan gondolja.
dögöljön meg a szomszédé is.
van annyira antiszociális.
ami nekünk jó lehet

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.10.09. 10:53:02

Szerintem komolyan gondolja, hisz mindenképpen pozitív mérleggel szeretne bekerülni a történelembe. Neki már megvolt/megvan minden, pénz, hatalom, neki már fontos az is, mit gondolnak róla.

Utálom mint a szart, de szívből remélem, hogy a vállamon vihetem majd az ujjongó jobbos és balos vegyes tömeg közepette, mert ezt megcsinálja. :D

De sanszom van rá hogy nem éri meg, lesz neki saját Brutusa.

Ne vádoljuk most hazugsággal szerintem, várjuk ki a végét. (Egyébként egy ilyen népszavazási kérelmet bárki beadhatott volna.)

csak úgy.. 2007.10.09. 19:08:46

Kedves Pilu!
Még szerencse, hogy eljutottam az utolsó mondatodig, az vitt mindent. :) Előtte a frászt hoztad rám :)
Már azt hittem, Te is bedőltél ennek a politikai kaméleon manipulátornak. Utolsó tölténye ez, most már minden mindegy alapon játszik. Sarokba szorult, onnan csak támadva tud kijönni.

dowNLoad 2007.10.09. 21:10:23

Reméljük El Qúró kicsinálja az mszp-t, azok meg őt, én már csak egy kv-t kérek akkor. (igazi maffia szerű leszámolást akarok, hulljanak a párttagok, betoncsizmát nekik)

rollins 2007.10.10. 13:12:41

finnorszagban negyszereset, ausztraliaban otszoroset, szloveniaban nyolcszorosat keresik a kepviselok a minimalbernek. a hazai szereny javaslat (nyolc kila) a minimalbernek tobb mint tizenketszerese, ami annyit jelent, hogy egy gombnyomogep egy ciklus alatt keres annyit mint a minimalember egesz kibaszott eleteben se. oke?

Választani (tudni) kell 2007.10.10. 13:54:36

@egyiketsem: nem lehetsz ennyire buta, már megbocsáss, hogy bedőlj ennek a mocsoknak - egész életében gátlástalanul lopott, alakoskodott, még házasodni is érdekből házasodott. És most a 100.000-ik hazugsága után még mindig azt hiszed h most az egyszer (először) őszintén és komolyan gondolja? Egy túrót. Ez puszta kommunikációs+taktikai húzás. Nem rossz, az tény. De azért mert valaki jól hazudik, még nem jó népvezér. Térj már magadhoz :)

eMM 2007.10.10. 14:40:00

Kínjában már mindent kitalál.Viszont abból kindulva hogy az összes többi pontjából mennyi valósult meg ez is csak duma lesz.

ashnur · http://blog.elni.hu/ 2007.10.11. 02:19:20

szerintem Pilu nem hitte el neki, azert is meri ilyen nyugodtan dicserni :). ha elhitte volna akkor azt mondta volna deugyes okos. nekem az egesz posztbol az jon le, hogy: "de szep is lenne,ha igy lenne, de hat mind tudjuk, hogy ez egy alom" :)

mczolly 2007.10.12. 10:38:20

Szevasz Pilu!
Még a Szélsőközépben hallottalak előszőr,
azt szeretném megkérdezni, fel tudnád-e ajánlani a zenéidet egy készülő játékhoz? (www.bdpst.blog.hu)

Tószegi 2007.10.14. 19:29:24

Minden tiszteletem a Tiéd!
Klassz vitaindító lehetne, de..Az elemi őszintaség szintjén tudni kell számítani arra ,hogy a kígyó nem gonoszságból gyilkol , hanem lételeme az ölés.Vagy immunis leszel és te is ölsz vagy lefejezed őket és élünk békében a jó isten meg szétválogatja őket hisz ezért imádkoznak hozzá oly bőszen..
süti beállítások módosítása