HTML

11.
december

Független

Pilu  |  56 komment
 
Ha jól veszem észre, tegnap sikerült belepukiznom a Gárda zászlófelvonás alatti, magasztos csendjébe. Igen, alpári volt az írás. Kultúrált ember számára éppen annyira elfogadhatatlan az ilyen stílus, mint a Gárda felvonulása.
 
De nem is ez a lényeg, hanem az írásra érkező kommentekkel kapcsolatban eszembe jutott egy, már régen érlelődő gondolat:
 
 
Ha azt merem mondani, hogy egy magára valamit is adó banánköztársaságban, a mostani, köztörvényes kormányunkat börtönbe rohasztanák meg, akkor én vagyok a szélsőséges, radikális csőcselék.
Ha azt merem mondani, hogy a nemzetépítést nem bakancsos, militarista bohócokkal képzelem el, akkor zsidóbérenc vagyok.
Ha azt merem mondani, hogy Izrael állam palesztinokkal szembeni „reakciói”, politikája a leggusztustalanabb fasiszta rezsimeket idézi, akkor antiszemita vagyok.
Ha azt merem mondani, hogy nem kéne tizenéves srácokat sittre verni egy füves cigi elszívása miatt, akkor nemzetromboló, libsi vagyok.
Ha azt merem mondani, hogy aki december 5.-én nemmel szavazott, az egy nemzetáruló féreg, akkor büdös jobbos a nevem.
Ha azt merem mondani, hogy képviseleti demokráciák jelenlegi formájukban, zsákutcát jelentenek, akkor anarchista a bélyegem.
Ha azt merem mondani, hogy valamit lépni kéne a gazdagok és szegények közötti - egyre csak növekvő - különbség csökkentésért, akkor kommunista leszek.
Ha azt merem mondani, hogy a „kulináris élvezetet a sznoboknak” okán „dolgozó”, bálnavadász-hajókat el kell süllyeszteni a francba, akkor rohadt, radikális zöld a titulusom.
 
Kedves kockafejű barátaim! Tisztelt csőlátók!
Örülök, hogy nektek sikerül a minket körülvevő világról minden kérdésben úgy véleményt alkotnotok, hogy az, pontosan beleillik a magatokénak vallott (politikai) eszmerendszerbe. Nekem ez sajnos, nem megy. Biztos bennem van a hiba, vagy csak azért nem vagyok rá képes, mert a politikai palettáról hiányzik még a józanok pártja.
Elveim, eszméim, értékrendem nekem is van, vannak. Élni és élni hagyni, egyenlőség, empátia, józanság, emberség, következetesség, racionalitás. Csak sajnos, még egyetlen tömörülés zászlaján sem láttam ezeket a szavakat felírva!
 
Vállalom. Egyszerre libsi, anarchista, kommunista, radikális, zöld, nemzeti, antiszemita, büdös jobbos, zsidóbérenc csőcselék vagyok. De ez legalább az én véleményem! Nem az apuci, nem a kocsmacimboráim, nem a kenyéradóm, nem egy médium, nem az írásaimat megrendelő sajtó, nem egy szervezet, és nem is a pártom álláspontja, hanem a saját,
F Ü G G E T L E N véleményem!
 
Vitatkozni vele persze lehet, és kell is…
 
Pilu
 

Címkék: vélemény hülyemagyar független

56 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr80260040

höm 2007.12.11. 09:57:29

Idealista vagy, nem hülye.

Amiket leírtál azokat a lakosság 80%-a osztja szerintem (kivétel talán a dec. 5 dolog, azt csak a lakosság 50%-a, de azt osztom én is).

Ez mind igaz, de szerintem még nem sikerült felfognod, hogy akarva akaratlanul mekkora felelősséget vettél a válladra azáltal, hogy ennyi emberrel megszeretteted magad (a zenéiddel, a hülyeségeiddel, stb.)
Ők adnak a véleménydre, véleményformáló lettél ha tetszik, ha nem. Beleszarhatsz, de ez akkor is felelősséggel jár, a felelősség pedig következetességet kíván, hogy az olyan egyszerű hülyék mint én, is el bírjunk igazodni rajtad és a nagyvilágon....
Ne vedd magadra, de kicsit olyan vagy mint a fidesz... elmondod, hogy mi a szar,de megoldási javaslatot nem bírsz adni.
Kritikáid szellemesek, találóak, időnként öntörvényűen csapongóak... de lássuk be, manapság azért nem kell túl nagy agyvihart rendezni, hogy az ember rájöjjön, hogy mi nem működik idehaza. (gyakorlatilag semmi)

ricsi 2007.12.11. 10:05:01

WP
:-)

udi · http://blog.udi.hu 2007.12.11. 10:15:53

Nagyigazsag, igy tovabb!

Anr 2007.12.11. 10:16:39

pilu:

nem hianyzik a politikai aramvonal a palettarol. csak meg Mo-n nincs.
ugy hivjak progresszivizmus.
nezz korul a dailykos.com -on:)

a jobb-bal kibasz kevesse lenyeges.
az autoriter-anarhista, es a "mennyire kell za egyennek egyedul megoldani az osszes problemjat" tengelyek a lenyegesek.

Mo-n. pl. a masodik kerdesben a Fidesz erossen baloldali (allam szerepenek novelese), az Mszp meg jobboldali (egyen ongondoskodasanak erositese).

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 10:17:51

höm, hömhömmm, "nem bír adni megoldási javaslatot" - nem most van itt a választások ideje. Szerintem jópár blogban leírta, hogy hogy s mint képzelné a dolgokat. Persze, egyedül az ember elbukik, pláne, ha - hiába a 80%, aki osztja a véleményét - kevesek képesek osztani az észt is, tenni valamit (nem tudom pontosan, mit, ez Pilu dolga) meg végképp szinte senki akar/tud: "áááá, csinálja meg más; más biztos megcsinálja".
Nyomás pártot alapítani, beolvasztani az MDF-et, végezni az aknamunkát, meggyőzni a bamba szomszédot, olvasni egy könyvet semmittevés helyett.
Faszom a skatulyákba nekem is.... na jó, nem fér bele :)

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 10:21:23

Progresszivizmus... így még nem hallottam, de maga szó szimpatikus :)
Az a vicces, hogy a Fidesz szavazóbázisának (nem a reprezentánsainak) lenne kevesebb szüksége az állami pátyolgatásra, az MSZP-ének (régi rendszer nyugdíjasai) meg épp sokkal többre.

Anr 2007.12.11. 10:22:33

az elso kerdesben mindket oldal erossen autoriter (vagyis jobboldali)

de ebben a balkani politikai rendszerben, mint ami nalunk van en mar semmin sem csodalkozom.
most gondolj bele, hogy ket olyan embernek van a legnagyobb politikai bazisa, mint az orban, es a gyurcsany.
a fidesz felsovezetesebe 20 eve nem kerul be uj ember, csak nehany diszpinty, akiket az orban szemelyesen talal meg, es politikusnak tokeletesen alkalmatlanok (pl mikola), a masik gardaban meg nincs egyetlen ember sem, aki szamara a hazudozas ne lenne rengeteget gyakorolt kepesseg.

Anr 2007.12.11. 10:28:10

en a progresszivizmust 2 dologgal definialom:
1. a tarsadalmi problemakat nem szabad hagyni, hogy majd megoldodonak maguktol, hanem tenni kell a megoldasuk erdekeben
2. tomegeknek kell bekapcsolodni az _ertelmes_ vitaba, hogy az egyes problemakkal mit lehet tenni.
a dailykos.com -on minden amerikai tarsadalmi problemarol talalni elemzeseket, es hosszas vitakat a helyes kezelesi modjukrol.
nameg van nami 1+millios olvasotabor.

mo-n nem nagyon van hasonlo hely a problemak vegigbeszelesere/megoldasi javaslatok kidolgozasara.

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 10:41:48

1. Ja, csakhogy a civil társadalom eléggé laza szövetű sajnos... Vannak itt-ott szikrák, amelyek csak a környezetüket világítják meg, persze az is jóval több a semminél.
2. Erre kezdőknek talán jók az ilyen blogok is, nem? :) Aztán lehet továbbmenni az indymediára meg a fene se tudja, Napi Bak-ra, ha lenne olyan. A polgári körök elvileg nem ugyanezt a célt szolgálnák?

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2007.12.11. 10:52:19

"Egyszerre libsi, anarchista, kommunista, radikális, zöld, nemzeti, antiszemita, büdös jobbos, zsidóbérenc csőcselék vagyok."
Vagyunk így egy páran!
Furák ezek az árukapcsolásos csomagok.
Pl. abortuszpártiság és szociális érzékenység, "kereszténység" és agresszív külpolitika stb.

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 11:32:18

Nézmár, elfeledkeztem a Bëlgáról, pedig mily szépen illik ide:

Ha szélsőségesradikál vagy, az a baj,
Ha zsidóbérenc vagy, az a baj,
Ha antiszemita vagy, az a baj,
Ha nemzetrombolólibsi vagy, az a baj,
Ha büdösjobbos vagy, az a baj,
Ha anarchista vagy, az a baj,
Ha kommunista vagy, az a baj,
Ha radikálisgrínpíszes vagy, az a baj,
Ha ez mind egyszerre vagy, az nem baj!

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 11:33:25

R/R, szerintem nincs ebben semmi fura. Ez csak előítéletmentes, szélesebb látókörű gondolkodást jelez.

Bukott Rockzenész · http://bukottrockzenesz.blog.hu 2007.12.11. 11:36:47

Csatlakozom hozzád, Pilu! Ugyanezeket az elveket vallom én is. Kicsit zavarosnak hatnak így együtt, de az a lényeg, hogy bennünk legbelül legyen meg a rend.

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 11:39:18

Na, akkor alapítsunk pártot. Legyen a neve Parttalan Pártatlan Párt.

sodika · http://sodi.freeblog.hu/ 2007.12.11. 11:45:09

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Tomcat király!! Pilu-nak:

"Nyugodj le, nézegesd a blogod fejlécét, az úgyis zöld."

LOL!!! :D HEHE...

you suck · http://bombagyar.hu 2007.12.11. 13:10:54

piluka elmész te a picsába, ahonnan a pénzt kapod ott szabják meg neked miket írhatsz és miket nem, te egy mocskos álellenzéki műmájer faszkalap vagy. először jópofizol meg forradalmárkodsz hogy hallgassanak rád - ez a beetetés - aztán jön a szokásos tótatetű stílusú ócska szdsz-es ihletésű fröcsögés Téged úgy küldtek, ez mostmár nyilvánvaló. Hát akkor húzzál anyádba köcsög.

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2007.12.11. 13:42:06

dekonick: Mármint a "nemzeti konzervatív" stb. csomagokra gondolok. Van ami nem kéne belőle, van, ami hiányzik. A fura az, hogy mégis besorakoznak az emberek ilyen zászlók alá.

tata86 2007.12.11. 13:52:04

Már megint ferdítessz, és ez szerintem eddig nem volt rád jellemző. Tiszteletben tartjuk a véleményed. Nem is azzal volt a baj, úgyhogy nem kell az önsajnálat, a megnemértett "józan", hanem azzal, hogy konkértan "olyat állítottál ami nincs".
Ejtsd: HAZUDTÁL.
Rendes tőleg, hogy eljutottál odáig, mint gyurcsány az öszödi beszéd kapcsán, bocsánatot kértél a trágár hangnemért. De az ajjas rágalmakért, demagógiáért nem.

Nem tetszik a gárda módszere: csináld jobban, vagy legalább javasolj vmit. Amit a gárda tenni tud, hogy megpróbálja elhitetni a terrorizált lakosokkal, hogy lehet tenni, és nincsenek egyedül (ez van ők egyszerű civilek nincsen mödöttük senki). Lehet hogy én vagyok a szélsőséges, de akkor kérlek, mondj vmi megoldás a cigányproblémára, lehetőleg úgy hogy közben ne kelljen millióknak rettegésben élniük még 30-50 évig!

Crowley 2007.12.11. 14:00:45

Pilu!

Amit te szeretnél, az tippem szerint 500-1000 év múltán volna működőképes, feltéve hogy addigra nem lakjuk le ezt a planétát, úgy mint a cigányok az öröklakást. Addig amíg a földön egyes csoportok célja kizsákmányolni és kiszipolyozni a másikat, addig itt bármilyen ezközökkel meg kell védenünk magunkat. Mert nem mi vagyunk fönt! Ugye emlékszel! Mindenesetre én, bár nem osztom, tiszteletben tartom a véleményedet mert: \\\"A véleményt értéktartamára való tekintet nélkül kell védeni.\\\"

szamanta 2007.12.11. 14:01:44

Érdekes, hogy Te vagy a nagy magyar megmentő, csak még senki nem értett meg... Hiába, rohadt ez a világ...
Jó az ilyenfajta kakaszagú fröcsögés, utána meg a szolid "mea culpa". Sok értelme van, látod, kapsz érte majd' 300 hozzászólást.
Felkavarod az állóvizet. Ez igen!
Csak tudod, az ember nem szokott odaszarni, ahonnan eszik.
De ha ez az ún. józanság, várjuk a Józanok Pártját. S akkor a világképed mögé sokan felsorakozhatnak... Lesz itt még magyar feltámadás!

Cazzatore · http://bitumen.cyber-poll.hu 2007.12.11. 14:11:00

Pilu, te már csináltál legalább egy gyereket? :)) Ahogy elnéztem a környezetemet, 2-féle embernek van sok gyereke, az ilyen "szélsőségeseknek", mint a magyargárdások (nem konkrétan ők, csak akik még "régi vágású" módon képzelik el a család intézményét), meg a cigányoknak. Persze lehet, hogy nem elég reprezentatív mintát néztem. Alapvetően az a baj az írományoddal, hogy beszálltál azok közé az arcok közé, akik egy ezer sebből vérző oroszlán rúgdosásában élik ki magukat... Kinek mire áll fel, ugye? :)

Cazzatore · http://bitumen.cyber-poll.hu 2007.12.11. 14:20:43

Viszont a dolgokról alkotott vélemények egymástól való függetlensége, mely mégiscsak a józan ész logikáját követi, dícséretes. Csak vigyázni kell azzal, hogy az emberek 80%-a nem bír ezzel az elvonatkoztatási tulajdonsággal, éppen ezért egy ilyen megnyilvánulás előtt gondosan fel kéne vezetni, hogy miért is ez a véleményed, hogy még a legcsőlátásúbb is megértse. Ha meg nem vezeted fel, számolj a közútálattal :)

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 14:23:11

Ja, igen, az árukapcsolásos mondatot az előző kettőhöz kapcsoltam, és akkor az a nem fura számomra; de akkor az utolsó mondat meg magában liffeg. Igazad van. Az "árukapcsolás" valóban hülyén fura. Csak a szemellenzősök látóteréből valahogy kiesik az, hogy a két "kapcsolt" fogalom (A és B) mellett minden oldalt van még több másik is (C, D,...), és valójában A nem is B-hez, hanem C-hez vagy semmihez nem kapcsolódik.

tata86: azért jó lenne egy gondolatkísérletet elvégezni: ha nem masíroznának, öltöznének feketébe, stb, akkor mi lenne a reakció velük kapcsolatban? Persze, megkapnák a magukét, de egy szembetűnő hasonlóság a "nyilasokkal" már elveszne, eggyel kevesebb ok a piszkálódásra.
Persze, nem csak ez a lényeg velük kapcsolatban, de a könnyen befolyásolható embernek elég a militarista látvány, meg az infó, hogy az "erre-és-erre" emlékeztet, és kész is van a hisztéria.
A fekete maskara, pláne amcsi-style bézbólsapkával (!) szerintem egyszerűen ronda, fel nem venném :) A masírozás, pattogó vezényszavak bennem inkább borzongást és visszatetszést keltenek, nem a nyugodt erő képzetét. Holott komázom a rendet és a nyugalmat. Az eddigi tetteikkel semmi bajok. De ha télleg Saggitariusok... akkor lesz :)

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 14:29:10

Cazzatore, nem tisztem Pilut védeni, azt se tudja ki vagyok, de elmesélte már józanab stílusban is egy párszor, hogy mit miért gondol. Most ilyen napja volt. Azért tetszik az aggodalmad, hogy tönkreteszi az eddigi "eredményeit" azzal a káromkodásfüzérrel, ezexerint sokat, komoly tetteket vársz tőle :)

Cazzatore · http://bitumen.cyber-poll.hu 2007.12.11. 14:41:41

Várni nem várok semmit tőle, csak örülök, hogy van pár olyan ember, aki saját ötletekkel/véleménnyel áll elő, és nem kíván semmilyen csoport elvárásaihoz maradéktalanul illeszkedni, és úgy vettem észre, hogy pilu is ezek közé (közénk) tartozik. Ezért nem értem, hogy amikor a gárdára már tonnaszám hajigálják a szart alpári stílusban egyéb helyekről, akkor miért kell neki is beállni a sorba...

cinca 2007.12.11. 14:44:57

Ki ez a Pilu?
De most komolyan?

Balázs 2007.12.11. 14:45:10

Hali,

Ha ilyeneket írsz, meg hisztis p*cs vagy :D

Nem teszem le ide a nagy állásfoglalást, mert engem alapjáraton felbőszít minden ami magyarországon történik és egy dologban tudok mindenkivel egy idő után egyetértetni magammal:

Az egész "elit" csomagoljon alsógatyát és fogkefét, aztán irány Albánia (még a végén lenyomnak minket Ők is - bocsi az Albánoknak)

:)

Csákány!

Balázs

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 14:48:09

Hát azért.... mert nem kíván semmilyen csoport elvárásaihoz maradéktalanul illeszkedni.
:)

Anr 2007.12.11. 14:58:54

cinca:
egy nicknev, amit ez a blog definial.
olvasd vegig.
kezd az elejen, voltak jobb napjai is, sot:)

cinca 2007.12.11. 15:07:03

Nem ez a csávó volt néha Puzsérékkal a pont fm-en?
Az okosakat mondós, affektálós, "morálisan"-ozós?
De mint látom zenél is...
Ez izgi, meg is hallgatom 1-2 remekművét...:-)

Cazzatore · http://bitumen.cyber-poll.hu 2007.12.11. 15:16:41

Az jó, hogy az elvárásokhoz nem akar illeszkedni, csak szerintem konkrétan értelme nem volt a (sokadikként) beszólásnak (talán ha ő szólt volna be először a gárdára, mert mondjuk a média csupa pozitívumként tálalta volna, akkor azt mondom, fasza dolog kiállni a saját véleménye mellett), és ahogy visszaolvasgatok, csupa értelmes ötletet látok. Persze ő blogja, azt ír, amit akar.

Balázs 2007.12.11. 15:19:25

Ójaj, elbasztam! Elolvastam egy csomó hozzáaszólást... :)

Magyar Gárda - baromság, még az ötletnek sem kellene megszületnie.

de - a jobbosok sosem fogják azt csinálni amit a bal akar. Nem fognak kussolni, nem engedik, hogy megtörjék őket. Tőlük azt, hogy a gárdáról beismerjék hülyeség, vagy az utcai randalírozást vandalizmusnak tekintsék, józan ésszel nem várhatja el senki, mert az egyet jelentene a beletörődéssel.

A balosok sosem fogják belátni, hogy őket is átbasszák és, hogy a jobb oldal bár téved abban, hogy a Fidesz a fény, de rohadtul igaza van abban, hogy a bal-szdsz a sötétség.

arra kéne menni, ha már megyünk valahová, hogy összemossuk a vezető politikai és gazdasági elitet egybe és az egészet rühelljük.

Magától Új párt nem nő ezen az ugaron, mint ahogy fű sem nő a gaz közepén.

szántani, gyomírtózni kell. de ki a tökömre lehet ezt rábízni? (az mdf re nem, felejtsétek már el azt, hogy az jó, az ugyanolyan szar)

ráadásul országunk a nagyvilág része... és az egész világ gazos...

kicsit átugorva én úgy oldom meg, hogy kihalok. kövessétek a példám. :)

a save the planet akcióm kulcsa: haljon ki az emberiség. a bolygó úgyis kibír mindent, minket is, csak majd sokáig gyógyul, amibe meg mi halunk bele. A zöldek még nem jöttek rá, hogy nem a bolygót a bolygónak, hanem a bolygót az emberiségnek akarják csak megmenteni. Önző ez is.

na mindegy :) nem megyek bele jobban az emberiség elemezgetésébe, de egy rugóra mozgunk, mindegy, hogy séta közben lépnek a lábunkra, vagy a baloldal nyeri a választást, vagy kihal a bálna.

csá

tata86 2007.12.11. 15:24:26

dekoninck: a helyzet az hogy szerintem országos vetélkedőt lehetne hídetni, hogy találjunk olyat amiről a mazsihisznek nem jut eszébe a holocaust, meg a nyilsok.

a másik: a gárda nem REBASZ hogy megtehesse, hogy gond esetén azonosító nélkül símaszkban végigviperázza a "bűnözőket". Szóval a gárdának nagyrészt marad a marketing. És jelenleg egy cél van: az hogy segítsenes azokon akik a cigányok terrorjában élnek. Valóban, egy normális országban nem kéne masírozni, de ez NEM az.

tata86 2007.12.11. 15:35:07

Balázs áruld már el, hogy te miről beszélsz, láttál már jobboldalit életedben?

1) a fidesz egyszer sem mondta, hgoy a gárda jó ötlet azt mondta, sőt kifejezetten állított, hogy rossz ötlet, de ha betartja az alkotmányt és a tövényeket akkor nincsen miért elítéljék.
2)utcai randalírozás az vandalizmus! és én jobbos vagyok, na ????
mellesleg randalírozás: cél nélküli rombolás -> a tv ostrom nem randlírozás, a kocsik felgyújtása az, ahogy mondjuk a ferenciek téri barrikád sem randalíozás.
Az hogy felrúgok 3 kukát és meggyútom, meg bebaszom az autó üvegét, mert a franciák is ezt csinálták, az randalírozás. De ez SENKI nem tagadja!!!
3) szerintem a gárda jó ötlet, nem azért mert ne kelljen már elismerni, hogy baromság. Falvak 1000inek ad reményt a mostani akciójuk, szóval már megérte. Mennyél ki mondjuk Olaszliszkára lakni, é s akkor írd meg hogy hogyan is kell felszámolnli a sötétséget.
4) gratulálok ismét feltaláltad a spanyolviaszt!
fidesz=mszpszdsz! gondolom saját ötlet.

Ferko76 2007.12.11. 15:41:17

Pilu,

Beszélni és cselekedni két különböző dolog. Te beszélsz, a gárda cselekszik. Az egyik üres szó, a másik tett. Hogy milyen ruhában teszik? Kit érdekel? A cselekedet a fontos, az alapján ítélj. Nem vagonba rakták a jónépet, hanem megmutatták, hogy tesznek valamit a bajok orvoslására. Akár "pohosan", levi's-ben, de tesznek, és ez nem rájuk nézve szégyen. "Kigyúrtan", "nem csőlátón" "kerek fejjel" élve nem melléjük állni (legalább szóban) amikor nemeset cselekszenek, az már inkább szégyen.
Magyar szokás hogy sírunk mint a fürdős kurva, hogy így a bajok, úgy a bajok, aztán ha valaki próbál segíteni, visszarántjuk.
Ők így tudnak segíteni, más másképpen tudna, de mégsem teszi. Ha mindenki legalább annyit tenne a világért,(mást és mást saját tejhetsége szerint) mint amit ők tettek, talán látszana az eredménye.

Ja, és én sem a magyar gárda módszereit tartom a saját szemszögemből a célok eléréséhez vezető egyetlen utanak, de részének tartom, és büszke vagyok ha jót tesznek, de lecsukatnám őket,ha egyetlen tettükkel erkölcstelenül járnának el. Például cigányt vernek, csak mert cigány, és nem bűnözőtől védik meg a szegény mamit, aki éppenséggel cigány. (Ez a rendőrök, és a politika dolga lenne, de mint tudjuk, impotens a politikai elit)

A média azért kicsit kimosott pár fejet azzal hogy rásüti mindenkire az "antiszemita" bélyeget.

Balázs 2007.12.11. 16:01:35

Fidesz szavazó vagyok kedves Tata86. A tükörben látok egy jobbost. Vegyél be leszarom tablettát. :)

De nem állok az oldaladon, és nem ma találtam ki, hogy nem bízom az elitben, hanem 12 éve, de még szinte gyerek vagyok, szóval nekem ez még a felfedezés öröme. ;)

1, nem mondtam, hogy a fidesz mit mondott. mire válaszolsz?
2, randalírozás = annak is okozol kárt akinek az egészhez semmi köze. Ez megtörténik az utcai rendőr - jobbos edzőtáborokban. nyugis csávó vagyok, nem szeretem.
3, szerintem nem jó ötlet, de engem nem zavar, csak baromság, nem így kellene megoldani, ez lehetőség arra, hogy szítsanak a vérbe bele. Nem tudom, hogy mit kéne csinálni a cigánysággal, sem védőjük, sem megoldásszállítójuk nem vagyok. Sajnálom nagyon, hogy ilyen a helyzet, de én nem tudok tenni ellene magam részéről túl sokat. Max az adóm egy százalékát adhatnám mondjuk gázkamrák szponzorálására. :\

A sötétséget úgy kell felszámolni, hogy oda kell ütni kell ahol fáj, de kizárólag a keresztény eszmék szellemében. Katolikus vagyok.

Nem akarok példákat cigánybűnözésről plíz.

4, fel bazdmeg.

Mindenki azt hisz el amit akar, abban hisz amiben akar, az igazságot úgysem fogjátok megtudni sohasem.

Azon ostobák akik egy ellenvélemény/nem tetsző vélemény kapcsán az összes kibaszott komplexusukat rám akarják zúdítani bármi áron, meg menjenek a picsába. Majd pont egy blogban, vagy 1000 karakterben lehet halálra árnyalni egy véleményt... ostobák világa. az.

nem haragszom senkire, csak fárasztó.

zsenge 2007.12.11. 16:01:44

Túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy egymást basztassuk. Ne a gárda legyen a legszűkebb keresztmetszet. Ha valaki nem akar masírozni, ne tegye (de attól még a gárdásokat nem kell fikázni, hogy ők így próbálnak valamit tenni)

Zs.

Anr 2007.12.11. 16:18:09

balázs:

latom a kihalas nem csak nekem jutott eszembe. tenyleg megoldas. legalabbis szamomra, a tobbieket meg leszarom:)

Anr 2007.12.11. 16:23:58

zsenge:
ha nem ciganyoztak volna a balfaszok, akkor a megmozdulas a megelhetesi tolvajlasrol szolt volna.

most te komolyan azt hiszed, hogy a megelhetesi tolvajlas ezzel a masirozassal csokkenni fog?

valamelyik borton parancsnoka bevitt egy cisco halozatepito szakmunkas tanfolyamot a bortonbe, hogy a megelhetesi bunozes helyett kepesek legyenek osszeszerelni egy nehany switch+kabelek bonyolultsagu halozatot az eliteltek.
na ANNAK van ertelme.
a masirozasbol csak verekedes es gyilkolaszas lesz.

Archenemy 2007.12.11. 16:26:11

/signed

Attol fuggetlenul a gardas velemeny tenyleg kisse nagyon alpari volt.

bamba 2007.12.11. 16:38:30

jó! függetleneket a parlamentbe! szavazzunk Pilura!
Éljen Pilu!

zsenge 2007.12.11. 16:44:13

Anr:

Egy börtönparancsnoknak szerintem lényegesen több és komplexebb lehetősége van tenni, mint egy pl:cipőfelsőrész készítőnek. De mindenki a maga szintjén és eszközeivel tud megmozdulni, figyelmet felhívni, segíteni stb.

Nemtom nézel e reklámokat. Mostanában van a focimeccsek szünetében egy "kelj fel a fotelből és csinálj valamit" reklám.

Annak szellemében: az a lényeg, hogy ne a tévé elött anyázz, hanem a magad lehetőségein belül tedd meg, amit helyesnek érzel. A gárdistáknak ez jutott. Neked mi?

andreasue 2007.12.11. 16:47:09

Szerintem egyik se vagy a fentiekből, csak simán hülyeségeket írogatsz. Nem ajánlottak még munkát az Indexnél? Nem csodálkoznék.

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 17:05:29

Csak azért linkelem, hogy a történészek 100 év múlva lássák, hogy milyen volt a hangulat épp most, épp itt:
Sólyom épp most anyázta le a Gárdát.
index.hu/politika/belfold/solyom071211/
"A Magyar Gárda december 9-i felvonulása kifejezetten cigányellenes tüntetés volt" - írta a köztársasági elnök a Kállai Ernő kisebbségi ombudsmannak címzett keddi válaszlevelében. "Amellett, hogy ideológiájuk elvetendő, ezek az akciók gyakorlatilag is mérhetetlenül károsak, olyan légkört teremtenek, amely csakis nehezíti a cigányság társadalmi beilleszkedésének előrehaladását" - fogalmazott Sólyom László.

Hát, én Sólyomnak (meg fiának, Pilunak) hiszek. Azért, mert ő olyan zöld, aki történetesen magáért a bolygóért (velünk együtt) akarja megmenteni a bolygót. Logikus, mi? :)

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 17:07:33

Bár cigánybűnözés tényleg van, de ez statisztikai-szociológiai kérdés, nem konkrétan etnikai.

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 17:10:35

Ezmeg a másik oldala a dolognak, csak hogy nehezebb legyen a döntés :)
"A Magyar Gárda vasárnapi felvonulása kellett ahhoz, hogy a civil szervezetek felfigyeljenek a tatárszentgyörgyi munkanélküliségre - mondta a Népszabadságnak Berente Imréné, a település polgármestere."
Oké, akkor a polgármester meg nem végezte jól a dolgát, inkább ő a hunyó, és nem a Gárda a fogó.

tata86 2007.12.11. 18:07:35

Arn: nemrég volt egy hír: Felvidéket elkaptak egy cigányt és 1 évre bevarták a dutyiba, mert egy zsák krumplit ellopott. Ez megélhetési bűnözés ( az ítélet meg rasszizmus).

Amit a cigányok itt (általában) csinálnak annak köze sincsen a megélhetéshez.
Az ilyen foglalkozások tényleg jók, és tamogatom is őket, csak sajnos ezek kampányszerűek. van monnyuk 300.000 bűnöző ebből 40et megtanítanak windózt installálni az kevés 299.960 továbbra is ott lesz képesítés nélkül. A munkamorál feljesztéséről meg nem is szóltam.

Az a baj hogy összetéveszted, egy civil és a kormány hatáskörét. A Magyar Gárda annyit tehet hogy masírozik, nem tud átfogó szociális reformokat végrehajtani...

2007.12.11. 18:27:59

Barátom, ez az előző poszt nem sikerült túl jól.

Nincs iránya a tartalmának:
egyszerre szidod őket azért mert félelmet gerjesztve felvonulnak, meg azért mert nevetségesek, mert "zsidó" sapkát viselnek.
Egyszerre rovod fel nekik, hogy kostolgatják a cigányokat, majd azt vízionálod , hogy a cigányok elfoglalják az országot.
Tele van ellentmondással az egész.

Egy dolog világos csak, hogy nagyon dühös vagy, de hogy miért, az érdemben nem derül ki.

Gabucino · http://www.gabucino.be/ 2007.12.11. 18:42:32

Pilu, a gecinagy függetlenségesdiben majd költözz Bozóházára.

www.freeweb.hu/bozohaza/pics/szegenysor2.jpg

dzsuhesz 2007.12.11. 18:56:57

Az a baj, hogy az előző postodból nem a független vélemény, hanem az olvashatatlan, összefüggés nélküli fröcsögés jött le...

Király vagy Pilu! 2007.12.11. 18:58:51

Teljesen igazad van, Pilu, s körülbelül ezek mentén az elvek mentén kellene egy pártot szervezni. Az egyébként egy baloldali párt lenne. A jobboldal a nagyon erős és durván elavult - már a háború előtt is megmosolyogtató - történelmi retrorikáról pardon retorikáról és sajnos sokszor a burkolt cigány- és zsidóellenességről szól Magyarországon. Nem minden szereplője, de ez a bázisa. Ez szegény Antall József bűne, a végtelenül jóindulatú és intelligens volt múzeumigazgatóé, aki sajnos Csurkákat, Király B. Izébélákat és Dénes Jánosokat is megtűrt maga mellett.
Baloldali pártra lenne szükség, amely rámutatna, hogy az SZDSZ gazdasági értelemben vészjóslóan szélsőjobboldali párt, az MSZP identitásvesztett és gazdaságilag erősen jobboldali párt, a Munkáspárt pedig egyszerűen csak reakciós, mert egy régi, s bizonyítottan működésképtelen és bűnös rendszert sír vissza.
Baloldali párt kellene, amely harcolna a képviselők visszahívhatóságáért, az erős önkormányzatiságért, a kisebbségek védelméért (igen harcolna az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen), amely felülvizsgálná a privatizációt, amely megvédené a TB-t, amely felülvizsgálná a könnyű drogok kérdését, amelynek alapvető lenne az általános és ingyenes egészségügy- és oktatás, a nők egyenjogúsága, a környezet védelme... Amely kilépne a NATO-ból, miként az igazi 56-osok is függetlenséget akartak.
Amely a zsidó jobboldalt és az arab jobboldalt, az izraeli szélsőségeket is bátran elítélné.
Amely koronás címer helyett Kossuth-címert adna, mert hinne a köztársaságban. Miként az igazi 56-osok.
Amely nem a mai elitből szerveződne és lenne bátor a mai elit legkorruptabb tagjait, kókákat, gyurcsányokat lesittelni és a magyar gárda-szerű alig álcázottan náci szervezeteket betiltani.
Így legyen!

Király vagy Pilu 2007.12.11. 19:04:25

Gabucinó, megnéztem a képet... Szegény bozóházi gyerekek... :((( Mennyi esélye van az élettől annak, aki ilyen helyre születik? Ha lenne is tehetsége, lesz-e zongoraművész, orvos, festő, blogger:), pólóboltos, európaszakjogász?
Vagy arra ítéltetik, hogy maga is a nyomorban nevelje fel a gyerekeit?
Na, erre kell kidolgozni felzárkóztató programokat (mindenekelőtt nem lerohasztani a kórházakat, ami a legszegényebbeknek, például a falusi cigányságnak lesz a legnagyobb szívás), csak az egy kicsit nehezebb, mint népitáncosnak álcázott nyilasként parádézni sok ferdegerincű, katonaságra alkalmatlan, elhízott, frusztrált, műveletlen kis senkiházinak.

Király vagy Pilu 2007.12.11. 19:16:57

"piluka elmész te a picsába, ahonnan a pénzt kapod ott szabják meg neked miket írhatsz és miket nem, te egy mocskos álellenzéki műmájer faszkalap vagy. először jópofizol meg forradalmárkodsz hogy hallgassanak rád - ez a beetetés - aztán jön a szokásos tótatetű stílusú ócska szdsz-es ihletésű fröcsögés Téged úgy küldtek, ez mostmár nyilvánvaló. Hát akkor húzzál anyádba köcsög."

Na, az a nemzeti vértestvérke, aki ezt böfögést írta, erősen paranoiás lehet. Ez a kár, kedves bűzbombagyár.hu, hogy a politikai elittel, ezzel a karrierista, értékvesztett, undorító maffiával ti álltok szemben, a mániákusok. Akik idős, törvénytisztelő, maradi embereket, például vallásos egyistenhívő zsidókat riogattok légószirénával. Akik a faluvégen masíroztok 1940-es évekbeli stílusban.

Ha az elmebetegek helyett esetleg jönne már valaki, aki a valós kérdésekre keresné a választ. A magyar ipar és mezőgazdaság pusztulása például egy izgalmas kérdés lenne.

Rovásírásos szittya szarokat semmi pénzért nem vennék meg, még akkor se, ha a Bencsik Andriska rokonai meg Usztics papa módosabb lesz tőle.

Viszont össze kellene végre fogni és a még megmaradt kevés magyar gyártó termékeit durván preferálni. Miként a Védegylet tette. A Szarvasi Rt-től a magyar dohány- és üdítőitalipar maradékáig, ami még megmaradt, azt ne engedjük elsorvadni. S amit már fillérekért eladtak, mint a világelső Tungsramot (aminek a 80-as években Amerikában volt leányvállalata! tehát nem lehetett olyan gáz szoci vállalat), azt vizsgáljuk felül és ha történt bűncselekmény, akkor vegyük vissza, amit még lehet!!!

dekoninckx (törölt) 2007.12.11. 19:22:00

KvP, alakulsz, de még messze vagy a tökéletestől.

Király vagy Pilu! 2007.12.11. 19:26:23

Kösz, Dekoninck! :) És:
ÉLJEN A PROGRESSZIVIZMUS!

Nekem legalábbis tetszik ez a szó és azok a tartalmak, amiket felidéz számomra.

És külön örülök, mert egykori bölcsészkari professzoraim, a német irracionalista blablafilozófusok magyarországi apostolai gutaütést kapnának tőle! :)

Kukac 2007.12.11. 19:33:05

Egyébként össze kellene gyűjteni egy sor dolgot, amikkel a magyar felnőtt lakosság nyolcvan százaléka egyetért, de a parlamentben nem képviseli senki... Nem az ingyensör-demagógiára gondolok, hanem fajsúlyos kérdéseket.
Az elit, főleg a szadesz, papol persze kisebbségvédelemről, de a kisebbségek parlamenti képviseletét se tudják megoldani 90 óta...
És az országgyűlés létszáma is nehezen csökken le az üdvös 100 főre...
És a fizetésük is szépen emelkedik a közalkalmazottakéval fordítottan arányosan...

süti beállítások módosítása