Menekülő
Aki retteg a magánytól, az nem belép, hanem menekül a kapcsolatba. De a menekülő nem válogat, az első kapualjba beugrik az üldöző elől, hogy mentse irháját. Aztán elhiteti önmagával, hogy minden rendben, hiszen a veszély elmúlt. Aki így tesz, – látszólag - hamar célba ér, csak a kompromisszumokkal, és/vagy a statisztikákkal lesz majd bajban.
Ő az a férfi a szomszédban, akinek mindig van barátnője.
Ő az a nő a szomszédban, akinek mindig van barátja.
Csak mindig más.
Vs.
Győzedelmeskedhet-e az értelem az érzelmeken?
Soha.
Bár amikor a józanész hatására érzelmeid ellenében cselekszel, látszólag úrrá leszel rajtuk, de valójában erről szó sincs. Csak a cselekedeteidet irányítod, és nem az érzelmeidet. Mert ha tudatosan cselekszel érzelmeiddel szemben, akkor is pontosan fogod tudni és érezni, hogy amit teszel, az annak ellene van, mindemellett egy cseppet sem csökkenti az érzelmek mértékét.
Az érzelmek nem befolyásolhatók pusztán akarattal. Nem tudjuk a kanapéra ülve magunkba verni, hogy ezt mától én utálom, szeretem, vagy közönnyel viseltetek iránta. A racionalitás hatástalan az emóciókkal szemben. Egyetlen fegyver fogja tán, az idő.
Persze a fentiek evidenciák és csak azért írtam le, hogy felvezessem a nagy kérdést, hogy kell-e, lehet-e ellenük harcolni?
Ez a mindinkább vonalzó mentén gondolkodó világ, folyamatosan embertelenedik. Tudom, te választod meg, hogy a nagy piros vagy a kis fekete autót veszed-e meg, de hát kábé itt ki is fújt az érzelmek döntési szabadsága. Ennyit hagy a fogyasztói társadalom. Fontos kérdésekben gyakorlatilag nem dönthetünk csak a hülye képleteink alapján, amik segítenek kiszámolni, hogy mi nekem a gazdaságos, a hasznos.
Egyre inkább hajlok arra, hogy ez a meddő, kilátástalan harc felesleges. A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy ezt a racionalitás mondatja velem.
