HTML

19.
január

A prosti

Pilu  |  172 komment

 

Már ritka a forgalom, fél tíz is elmúlt. Autópályán szoktam ilyenkor megközelíteni a belvárost. A felhajtóhoz közeledve, szokásos kép fogad a gyártelep mellett. Lányok állnak az út szélén. Prostik. Ránézésre. Kendőzetlenül, fésztufész, nyíltan. Nincs ebben titok, nem tudja és nem is akarja leplezni. A jobb élet reményében eladja testét. Alkalmankénti  tarifa. Nyílt és bevallott. Legfeljebb sajnálni tudom őket, szánni semmiképp, mert őszinte és egyenes. Te is tudod, ő is tudja és nem is akarja tagadni, még önmaga előtt sem.
 
Vagy negyed órával előbb érkeztem a találkozóra, és bár nem kedvelem ezt a belvárosi éttermet, egy kávéval is vendégek vizslatásával ütöm el az időt. A szomszédos asztalhoz egy pár érkezik. Igen jólszituáltak első blikkre. A hölgy olyan 28-30 lehet, roppant dekoratív nehézbombázó. A férfi 65-70 körüli üzletember üzletbácsi, korának megfelelő fizikai állapotban. Nagy a szerelem, turbékol az ifjú pár. Biztos csak az én menthetetlen cinizmusom az, ami ilyen esetekben igen széles mosolyt csal az arcomra. Ha őszinte akarok lenni, alig állom meg, hogy ne röhögjek fel hangosan. Dobó Kata jut az eszembe. A szánalmas, hiúságát legyezgető vén majom, és a jobb élet reményében "igen komoly kompromisszumokat" is bevállaló barátnője. Attól az igen ritka esettől eltekintve – biztosan van néhány ilyen is – amikor is a hasonló párok női tagja gerontofil, egyértelmű a helyzet. Prosti. Ránézésre, kendőzetlenül. Bár, ezt egyébként sem lehet leplezni. Átalánydíjas tarifa: Anyagi biztonság cserébe a testéért. Köztük és a gyártelepi lányok között csak annyi a különbség, hogy ha őt lekurvázod, biztosan megharagszik. Nyílt, mégis tagadott. Valami megmosolyogtató ideológiát biztosan gyárt kapcsolatuk okára, ha rákérdezel.
 
Megérkezik a társaság. Jópofa arcok, ám igazán nem sok közöm van sem hozzájuk, sem a világukhoz. Jött az a lány is, akinek mindig elfelejtem a nevét, de őt magát nem, mert gyakorlatilag mindent megtestesít, amit utálok az urbánus emberben. Egyébként biztosan nem rossz lélek, de ez a magazinokból összeollózott élet, a „lájfsztájl-egyéniség" viszketést okoz a hátamon. Az új barátjával jött. Mint kiderült, már vagy fél éve együtt van ezzel a sráccal. Egyébként illenek egymáshoz, úgy külsőre, habitusra és még korban is. Egy dolog azonban érdekes, ez a srác is kő gazdag. Ahogy az ex, és az azt megelőző is. Véletlenül mindig jó helyre teszi a seggét. Mintha szűrő lenne a kapcsolataiban a min. havi 1 guriga jövedelem. Mondom, nem buta, nem rosszindulatú, de amolyan igazi trendi picsa. Komoly igényekkel, változatos élettel, amihez -meg mint tudjuk- dela kell. Talán ez a magyarázata annak, hogy Ámor sohasem lövi meg egy autószerelő nyilával? Tisztán emlékszem egy elszólására, ami a kapcsolatukra vonatkozott: „Jól vagyok tartva.” Prosti. Bár ránézésre nem az. Bújtatott, tagadott. Átalánydíjas tarifa: Anyagi biztonság cserébe a testéért, a társaságáért, a kapcsolatáért. Nem nyíltan és még csak nem is bevallottan. Legfeljebb magának ismeri be. Néha.
 
10.000-re teszik ma Magyarországon a prostituáltak számát. Az utóbbi két kategória nélkül, nyílván. És velük együtt?
 

 

 

Címkék: prostitúció társadalom

172 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr99889480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

denko 2009.01.20. 02:29:31

nameg igaz ez az ország katasztrofa...

steverubellreborn 2009.01.20. 02:32:50

@dryanal:

Több éve volt.

(A lezüllést egyébként szellemi értelemben használtam,-bár a tintázás is az-de itt most a politikai kultúrában játszott szerepéről van szó).

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.01.20. 03:20:09

@snakekiller23:
Nem szeretem ezt a nácizást.. A reductio ad hitlerum csak arra jó, hogy a vitát elnehezítse.

Mellesleg sok igazság van abban... ez a felfogás pl. a pusztulásba visz.

zaragozaB410 2009.01.20. 05:48:12

@váj mí: Így igaz! Maradjon csak multi középvezető.

zaragozaB410 2009.01.20. 06:01:14

@fortisszimafingusz: "Ilyen nő nem létezik. Csak a mesében." De csak nem 20-30 korosztály, hanem kicsit korosabb. Ja és van annyira intelligens, hogy kifelé nem is feltételezed róla fenti tulajdonságokat. A 20-30 között csak akkor ilyen vagy válik ilyenné ha jó családban nőtt fel (nem értelmiségire és nem diplomásra gondolok).

mnmnbkhj 2009.01.20. 06:06:21

Azzal a papával szerinted mit tud kezdeni, konrkét dolog nem történik, így nem olyan nagy árat fizet a pénzért...

alf (törölt) 2009.01.20. 06:47:17

Nézhetjük innen, nézhetjük onnan, de sok támpontunk nincsen. Ilyen erővel valóban minden nő prosti, hiszen a legszentebb családanya is a maga érdekeit keresi amikor férjhez megy, netán papucsot gyárt magának. Őt például papucsilag fizetik ki.
A helyzet az, hogy valóban individuális és kölcsönös boldogságot adó és kapó kapcsolat nem sok van. És ez több okból is így van. Merthogy rossz a szocializációnk, nem tanulunk meg kapcsolatot teremteni. Prűdnek és célirányosnak nevelődünk, és tesszük mindezt egy konzum társadalomban ahol lassan csak anyagi értelemben meghatározható értékek léteznek. A spirituális értékek is konzumálódtak.
Szóval embertársaim kalandra fel, a végére megértjük, hogy az út szélén álló /netán egy lakásban fogadó, avagy escort szervíz révén működő, kinek kinek anyagi lehetőségei szerint/ hölgyek a legjobbak, mert ők legalább nem akarnak tőlünk mást, mint amit mondanak! És nem csapnak be, nem néznek hülyének és nem akarnak többet mint amit adunk.
Csak mire ezt megértjük, már lényegtelen, mert úgysincs szükség rájuk...
:-)
Azért persze a legtöbbünk egy életen át kergeti az illúziót.:-)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.01.20. 06:56:45

Jó lesz ez...

Különben is: Téged ez a mi a gányt zavar ? Ha tetszik (és tudod) csináld.
Ha nem megy, ne irigykedj.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2009.01.20. 07:24:07

Történetileg a nőstények mindig az erős hímekhez húztak, akik kényelmet és biztonságot adtak nekik.

Sok nő ma is eszerint él, és az erőt ma ugye a pénz testesíti meg.

gabcigirl 2009.01.20. 07:45:37


Szánalom-halom az olyan nő-és persze férfi is-aki csak azt nézi, kinek mennyi lé húzza le a zsebét.

A pénz önmagában nem old meg semmit, sok esetben csak parasztvakítás-pláne, amikor kiderül, hogy a sokmillás proliterepjáró meg a Rosehill-i kecó hitelből van, és azért dőlt be a családi béke, mert az anyós józan ésszel nem engedte strigó veje miatt jelzálogoztatni a házát. Kitartott luvnyák akkor is örülnek majd, ha jön a végrehajtó? Nem ártana igyekezni embernek maradni ebbe a nyomi világba:((((

zebulony 2009.01.20. 07:58:50

És?
Mi az üzenete az írásnak?
Barátom, ha nem szereted a narancslét, ne igyad! Ennyire egyszerű.
Válogasd meg a társaságodat ízlésed szerint, és érvényesülj ahogy akarsz és ahogy tudsz.
Élni és élni hagyni. Avagy az vesse az első követ... Hogy egy korábbi műből és klasszikusból idézzek.

zebulony 2009.01.20. 08:08:31

És még valami, csak mert olyan szellemes vagyok így reggeltájt:
A bácsi pénze a bácsié, arra költi, amire akarja. A csaj teste a csajé, annak adja, akinek akarja. A te szemed pedig a tiéd, oda nézel vele, ahova akarsz. És lám, hármótok közül egyedül te hoztál olyan döntést, ami számodra előnytelen...

chico 2009.01.20. 08:17:06

Nem vitatom, hogy van némi igazsága a postírónak. Tényleg sok ilyen nő van, és egyre többen lesznek, mert egyre inkább megszokják, hogy tárgyként tekintenek rájuk, és hogy üzletként szemléljék a dolgot. Addig nincs is semmi gond, amíg ez tudatos döntés, mérlegelés eredménye, de a tipikus picsák egyre népesebb táborában ez föl sem merül. és minden arra ösztönzi őket, hogy ne is gondolkodjanak el a témáról.
Selkt-Sanak is sok mindenben igaza van, a mai magyar társadalom egyáltalán nem nőbarát. Alapvetően csak egy pasi kegyelméből, jóindulatából, netán a többinél józanabb, felvilágosultabb hozzáállásából lehet ma magyarhonban karriert csinálni. Persze az ugyanannyi pénzért már illúzió lenne. A megítélés pedig tipikusan kisnyulas.
Persze a dolog ennél jóval sokrétűbb, és az emberek is többfélék, még többféle motivációval. Nem kéne általánosítani.
Söpörjön már mindenki kicsikét a saját háza táján: hány olyan, 45-60 közötti, jobbára a szocializmusban élt házaspárt ismernek, akik gyűlölik egymást, épp lecsúszóban vannak, egyre szegényebbek lesznek, mégse válnak el? Ebben mi az üzlet a feleknek, pláne a nőknek? hiszen nekik többségében van munkájuk, a neveltetésükben pedig durván benne volt a konyhatündéres megbecsültség faktor?

ja, és még egy nézőpont: az evolúcióbiológiai. Az utódnevelés és fajfenntartás szempontjából nyilván a legerősebbet keresik a nők is, akikről feltételezik, hogy képes lesz eltartani az utódokat. Napjainkban ez már nem fizikai erő, hanem pénzkérdés, és nem is feltétlenül kell kőgazdagnak lenni a győzelemhez: olykor az is elég, ha az eltartáshoz szükséges kitartást, meg elszántságot látják a nők egy férfiban. (jellemzően ez utóbbi is kiveszőben van, nemcsak az őszinte nő) Persze, értem én, micsoda világfájdalom egy férfinak, hogy nem a bájáért és az intelligenciájáért kell a nőnek, hanem alapvetően azért, hogy biztosítsa a túlélést legalább addig, amíg odáig jut az utódnevelésben, hogy már magától is megoldhassa.... Na persze eddigre már előfordulhat, hogy jól beleszokott a helyzetbe, meg is tanulta kezelni, akár a papucsosítás, akár a hallgatás és tűrés módján... A kulcs úgyis a túlélés. És mindenki máshogy, más nézőpontok, prioritások alapján biztosítja. A fönti vita pedig alapvetően a keresztény kultúrkör, meg a szocrendszer álszent erkölcsiségének terméke.

alf (törölt) 2009.01.20. 08:30:56

@chico:

Szerintem Te (is) nagyon-nagyon jól látod, ez így rendben is van.
Csak azzal egészíteném ki, hogy míg a természetben az erős egyed (hím) a vonzó a nőstény számára a fajfenntartás, a jó gének továbbvitele szempontjából, addig a mai világban egy elkorcsosult értékmérő vette át ezt a szerepet. Tehát akár debil is lehet a választott, mondván "erős", hiszen jó egzisztenciával rendelkezik.
Ja igen, és valahogy elfelejtjük, hogy az ember nem állat, tehát nem csak ösztönei, hanem intellektusa is van.

A végével amit írtál (keresztény kultúrkör) nagyon nagyon egyetértek!

KCB 2009.01.20. 08:36:29

Jó poszt, persze sokaknak savanyú a szőlő hogy rádöbbennek, ezt ők nem tehetik meg.

Nekem is volt dogom ilyen csajjal, de percig nem gondoltam hogy életre szóló kaland.

Remek példa az ilyenre amikor egyszer motorral jöttem vissza túráról. A pirosnál megállt mellettem egy kabrió, benne 2 dekoratív csajjal. Bár nem tetszettek (az arcuk az a tipikusan szétbaszott volt...) szóval ennek ellenére odabiccentettem csak úgy gesztusból, kíváncsi voltam értékelik-e. Azt a flegma pofát amit vágtak sohasem felejtem el. Kb. az volt benne hogy mit akar ez a kis pöcs ezzel (2.5 millás) motorral amikor ők kabrióba ülnek. Az arcomat nem látták, napellenzős bukóm van, szóval egyértelmű volt a helyzet...
Ha egy jachtról szóltam volna le nekik, egymást taposva jöttek volna fel a lépcsőn.

De hogy mondjak valami pozitívat is. Ezek a nők sohasem lesznek örökké szépek. max. 10-15 éve és már senkinek sem kellenek, "életük párja" pedig ugyanúgy hajtani fogja a csinos, dekoratív muffokat mint ahogy őt felszedte.

Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.01.20. 08:43:37

Jó poszt! Tetszik! Gratulálok!

2009.01.20. 08:47:59

Így is van! Sohasem jártam még ezen a blogon, de ettől kezdve fogok.
Kegyetlenül igaza van a posztolónak.
És hagyjuk is a savanyú a szőlő és egyéb okosságokat.
Sánta tevének nincs kedve együtt lenni valakivel, aki a pénzembe szerelmes és ha tehetné minden este egy köteg 1000 euróssal feküdne ágyba.
Ne legyünk félrebeszélők, minden férfi, akinek farka van, mindegyik gyűlöli ezt!
Sokkal töbnb értelme van gyárépületi csajhoz járni, ha már pénzbe kerül.
Kivéve ha a társaság és a kapcsolat is szükségeltetik, nem elég a teste!

Az egésszel amúgy az a baj, hogy már-már elvárás lett egy átlag kapcsolatban ez, és 14 éves kortól a csajok erről álmodnak, hogy ilyen életük lesz. Kurvák szeretnének lenni! Önszántukból, persze mindezt úgy, hogy senki nem kurvázhatja le őket.

balfék 2009.01.20. 08:55:30

Én, csak azt nem értem miért nem magával van elfoglalva mindenki. Erős a kényszer, hogy mindig másokat ítéljünk meg? Mindenkinek csak egy élete van és adjuk meg azt a szabadságot, dönthessen ezzel hogyan sáfárkodik. Arra meg, hogy erkölcsi ítéleteket is megfogalmazzunk egyikünknek sincs jogosítványa. Persze beszélni, gondolatot meosztani, véleményt formálni mindenkinek elidegeníthetelen joga, de ne vegyük fel az erkölcsi bíró ruháját.

csimpi_ 2009.01.20. 09:02:24

Atom jo poszt! Ennyi! :D

forumuser 2009.01.20. 09:03:57

zaragozaB410
Én inkább azon akadtam fenn, hogy ezek szerepek; ha valaki önmagát adja (jajdeelcsépelt), nagy valószínűséggel legalább egynek az említett három közül nem felel meg. Egyszerűen nem hiszem, hogy az "ágyban mocskos ribanc, egyébként úrinő" default, "zsigerből" létezik, legfeljebb úgy tesz, mintha.
De lehet, hogy ez csupán az én agylövésem, mert nem szeretem a szerepeket, és ha lehet, kerülöm, hogy fel kelljen vennem egy ilyen "gúnyát".

forumuser 2009.01.20. 09:09:10

"az út szélén álló /netán egy lakásban fogadó, avagy escort szervíz révén működő, kinek kinek anyagi lehetőségei szerint/ hölgyek a legjobbak"
Nem is tudom, nekem nem sok indíttatásom lenne megdugni olyasvalakit (már amennyiben férfi lennék, persze), aki közben nagy valószínűséggel a bevásárlólistáját írja fejben. Jó; tudom, hogy ez a "legális" párkapcsolatban is előfordulhat, blabla. 50-50%, szemben a majdnem biztossal.
Persze van, akinek ez nem szempont.

pause 2009.01.20. 09:10:35

aki azt mondja hogy minden no kurva attol csak annyit szoktam kerdezni,hogy anyad is?
amugy a jelenseg ellen ugyse tudsz semmitse tenni csak magad huzod fel.ugyhogy iknore

szépmező 2009.01.20. 09:21:03

az utolsó kategóriát jó érzés dugni, miközben a pénzes palija újabb szuperfontos bizniszt gründöl :)

Doubledeceker 2009.01.20. 09:31:25

Attól, hogy ez a mai társadalomban egyre inkább elfogadott (esetleg megtűrt), attól ez még nem jó.

És miért ne lenne joga a posztírónak ítéletet mondani, az ítélet a sajátja, s az ész érvek a józan gondolkodás oldaláról megtámogatva abszolút helyesek is.

Azért mert a többségi társadalomban az értékek eltolódtak, még ne kövezzük meg az a szerény kisebbséget, akinek van szeme ahhoz, hogy lássa a hibákat, s van billentyűzete, hogy „kimondja” azokat. Azért mert egy rossz szokás a többség által elfogadott, az még nem bizonyítja e rossz szokás létjogosultságát.

Én soha nem is értettem meg az ilyen férfiakat, tényleg mit várnak az ilyen nőktől? Hová vezet az ilyen kapcsolat?

Ráadásul és abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon nincsenek anyagi problémáim, de mégis az ilyen csajoktól kiráz a hideg. Még akkor is, ha tudom, hogy a 3-ik kategóriába sorolandó lányoknál, ez nem is tudatos lehúzás, sőt mi több még szeretni is tudnak, legalábbis ők azt hiszik, hogy ez az. De mégsem kell az ilyen. Mert hibásak, hibásak abban, hogy nem az értékítéletükben a pénz nagyobb prioritást kap, mint az érzelmek….

Kedvenc mondatom ebben a témakörben:

- Mi fontos Neked egy férfiban?
- Legyen gavallér.
- Ok ezt a vacsorát még kifizetem, de többé nem találkozunk.

devadel 2009.01.20. 09:32:57

először is. ha valaki azt gondolja, hogy minden nő kurva, annak valószínűleg kurva is a nője. nem ismer mást, tehát nem hisz másban. pedig hát...

az, hogy egy nő pénzes, sikeres, jól kinéző pasit választ következetesen, nem azt jelenti hogy kurva, hanem hogy megengedheti magának. mindenki ezt választaná, ha tehetné. a posztíró is szívesebben választana művelt és szép nőket, csak kevés hozzájuk. ezért inkább lekurvázza őket. egyszerűbb, mint fejlődni, tény.

0xFFFF 2009.01.20. 09:33:42

@Közöd??: Tévedsz. Nem az nyer, akinek több a léje...már ha ez a pénzt jelenti. Tőlem vihetik a jó csajokat a pénzes manusok, tartsák jól, hogy unatkozzon...no majd akkor becsempészem a géneket én is. :)

pekmester 2009.01.20. 09:34:44

"utálom a férfirinyát, vedd észre az élet verseny a férfiak között a jobb nőkért is. és az nyer akinek több léje van"

irgalmatlan nagy baromság.
az a nő, akinek az számít, hogy nekem mennyi a pénzem van, az át sem lépheti a lakásom küszöbét. az ilyen nő számomra nulla.

KenSentMe 2009.01.20. 09:38:16

@balfék: ezt hívják a pletyka varázsának. Normális közösségekben működő mechanizmus, hogy az emberek nem csak magukkal törődnek, hanem a családjukkal, és a tágabbb értelemben vett környezetükkel is. Jó, nyilván kicsit visszatetsző, hogy megdögleni simán hagyjuk egymást, miközben meg jól odamondogatunk, de ha még pletyka sem volna, attól csak rosszabb lenne az egész. Ez a végső értelme minden moralizálásnak; és ezért árul el sokat egy közösségről, hogy milyen színvonalon (mennyire toleránsan, stb.) moralizál. Egy társadalom se társadalom, ha nem ítéli meg a saját tagjait bizonyos értékek mentén. Esetleg innen-onnan-összevetődött emberek halmaza (és a jelek sajnos arra mutatnak, hogy mostanában ezek vagyunk).

Általában ódzkodok a nők mindenféle kurvákovics jelzővel illetésétől, mert mindig megértem, hogy gyerekeik apját nem a lúzersorról akarják megtalálni, vagy a hajléktalanszállóról felszedni.. megértem, hogy nőnek lenni nehezebb, mint pasinak, mert egy pasival sose fordulhat elő, hogy felcsinálva ott marad egyedül a szülés előtt, és le kell babáznia egy gyerekkel, amit ő akkor már a legkevésbé sem szeretne.

és nem is azzal van bajom, ha valaki gazdag és űbermmájer, és azt a nőt beszél le a lábáról, akit csak szeretne magának..

szóval az ilyenek ne érezzék támadva maguk..

bár haragudni se tudok, végül is, annyira szánalmas az egész.. minek támadni az ilyeneket.. abban általában mindig az irigység dominál.. Faludy bácsit például sose tudtam elítélni, tök nagy spíl volt az öregtől, hogy 90 évesen még nőt tudott szerezni magának, még ha csak pénzes r*bancra is futotta.. bár ő alapvetően jó arc is volt, nem volt nehéz megbocsátanom neki. (Nem mintha szorult volna erre, de akkor is.)

Nem gondolom azt, hogy aki mondjuk elmúlt 50 éves, vagy 60, és egyedül van, annak rezignáltan a halálra kellene várnia.

De azt megértem, hogy amikor mr. pénztárca találkozik a külső megjelenésében előnyös, nevét visszafelé betűzni nem tudó leánnyal, és ezek a "halálos szerelemként" akarják előadni a kapcsolatukat a világ fele, akkor kiröhögik őket.. meg ha egy "ismerkedésre időt szánni nem tudó" manager kerít magának valami ilyen luvnyát, akinek esetleg a nevét se tudja.. megértem, ha ezeket az "újítókat" elítélik, mert valahogy nem így kellene működnie a világnak.. nem baj az, ha gazdag vagy sikeres valaki, csak attól még szánjon időt annak a kiépítésére, hogy normális emberi kapcsolatai legyenek. Ne csodálkozzon, ha megszólják érte, ha szar ember módjára él (ezért is sajnálatos, hogy főleg az irigység dominál.. le lehet ezt máshogy is vezetni).

A posztban meg az a jó, hogy nem akar több lenni, egy rövid észrevétel az egész, még ha ez Csernustól is származik (tényleg tőle?).

forumuser 2009.01.20. 09:39:32

Nandi92
Ez is olyasmi, amiben ahány ház, annyi szop... akarommondani szokás.
Némely férfi szerint "a nő legyen nő", s ebben az is benne foglaltatik, hogy elfogadja az efféle régimódi gesztusokat. Ha úgy tetszik, hívhatjuk ezt hagyományosnő-ideának.
A hagyományosférfi-idea pedig magában foglalja a gavallérságot. Ez egy kép, egy elváráshalmaz, melynek vannak már értelmüket veszett elemei, de a hagyományosnőide-hívők még erőltetik.

Peter Blau 2009.01.20. 09:41:17

Selkt-Sa

Muhahahahröffröff
Te kis frigid, feminista, baszatlan picsa :-)
Hisztizni azt tudsz :-)

ica · http://nyoc.blog.hu/ 2009.01.20. 09:42:17

s ha beleszámolnánk azokat a nőket is, akik benne ragadnak egy rossz házasságban, mert anyagilag függnek a férjtől? de a prostitúciónak van rosszabb formája is, ami nem elsősorban a testre vonatkozik, s itt igencsak felsorakoznak az urak is.

Gibbon 2009.01.20. 09:45:45

@balfék: Balfék teljesen egyetértek az itt leírt véleményeddel!
Már csak azt szeretném kérdezni azoktól akik éjfélkor meg éjjel egykor itt irogatnak h náluk otthon minden rendben van? Asszony Ember elrendezve h másnap ne mások felé kacsintgasson?

forumuser 2009.01.20. 09:49:22

Peter Blau
Ez egy igazi sztereotip és tahó hozzáröffenés volt.

Doubledeceker 2009.01.20. 09:52:23

@fortisszimafingusz:

Lehet jól emelted ki a lényeget. Viszont én magam részéről nem értek egyet a hagyományosnak mondható női szereppel, nem csak az kell, hogy egy nő legyen szép és bologasson mint egy idióta, a férje minden szavára.

Hanem legyen önálló egyéniség, okos, művelt, egy önálló ember....

Egy embert sokkal inkább lehe szeretni, mint egy babát.

Ki, ki tegyen saját belátása szerint. Én nem fizetek egy babáért. Inkább megdolgozok nagyon keményen (nem anyagi értelemben) egy igazi ember és nő szeretetéért.....

DE kinek a pap, kinek a papné.

Aki babát "vesz pénzért", annak nyilván erre van igénye.

Belőlem pedig nem az irigység beszél, mert van keretem vásárolni, csak nem kell a pénzen vehető szerelem.

Gazz 2009.01.20. 09:52:46

nem dela hanem della!
pld: Ide a dellát te makklepedék!

Lásd szlengblog.

Gibbon 2009.01.20. 09:54:54

@VRbagoly: Bagoly! A társadalom honnan a picsából tudja h két ember között mi zajlik a négy fal között!? Milyen értékek mentén ítéljen a társadalom? mit tud a társadalom? Kritizálni azt tud... segíteni azt kurvára nem..

Winston Smith 2009.01.20. 09:57:16

Jó a poszt.

Esetleg annyit tennék hozzá, hogy az ilyen csajoknak benne van a pakliban az irgalmatlan pofáraesés is. Behálóznak a friss, feszes cicijükkel egy középkorú gazdag pasit, aki velük van x évig, majd amikor a csaj eléri a 30-at, 32-t, 35-öt, és már kevésbé feszes a cici, nagyobb a popsi, akkor dobják egy fiatalabbért.

Utána ott áll a ribanc, 35 éves, hozzászokott a jóléthez, soha semmit nem dolgozott, semmihez sem ért, és senkinek se kell.

Csak egy példa napjaink bulvárhíreiből: Bódi Szilvit dobta a milliárdos pasija egy fiatalabbért (Debreceni Zitáért). Bódi Szilvi most nagyon meg van lepődve. Én kevésbé.

Tib 2009.01.20. 09:57:29

Ez a post nagyon jó :-).

Mondjuk, aki ilyen nőt akar magának, az megérdemli. :-) Én már direkt úgy szűrök, hogy akit érdekel, hogy mennyi pénzem, milyen autóm van, az nem nő.

Egy normális ember egyenrangú partnert keres, feltételek nélkül. És tudom, hogy a párommal - ha ő is akarja - minden körülmények között együttmaradok, akár vagyonos, akár szegény, akár szép, akár megcsúnyul.

És mondjuk nagyon kevés ilyen nő van, aki így gondolkodik.

Mondjuk ez egy társadalmi folyamat végeredménye, egy olyan folyamaté, amiben illúziókhoz rendelünk értéket, ahol a leszbi-animál-anál-penetráns-live-reality-show-celebrity a király, és a tiszta, nemes, egyszerű nő valamiféle melléktermékké silányul.

A legnevetségesebb, hogy a nők nagy része legalább annyira felelős (hibás) ebben, mint a férfiak. (Ha nem lenne annyi kurva, kevesebb férfi menne kurvázni...)

Éljük az életünket, ahol a nőknek a nem DD-s mell már nem is mell, ahol a száj-fenék-stb feltöltés KÖTELEZŐ, ahol a lányok mint valami hústboltban pózolnak, csak hogy ők legyenek a szépségkirálynő, stb.

És a férfiak meg elfogadják, hozzászoknak, később követelik.

Az az egy szerencsém, hogy megtanultam, mennyire felszínesek a trendi nők, és mennyire értékesek tudnak lenni azok, akiket mindenki harmadrangúnak kezel. És talán ők azok, akik az elvetemülten agybajos, kisebbségi komplexusos, pénzsóvár, kangörcsös elállatiasodott "emberek" mellett az életet elviselhetővé teszik.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.01.20. 09:58:59

Hmmm....
Pénzért dolgozom!
Ha a főnök nem fizet, akkor nem dolgozom, ha kifizeti a túlórát korrekt módon, akkor lehúzom plusszba!

Prosti-e vagyok?

forumuser 2009.01.20. 09:59:44

Nandi29
A hagyományosnő-idea azért nem azonos az "önállótlan, saját akaratától megfosztott báb"-bal, de nem is azért írtam, hogy követendő példának állítsam be - ami azt illeti, engem a hideg ráz tőle, de elfogadom, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak -, csak a jelenséget írtam körül.

Winston Smith 2009.01.20. 10:01:16

devadel 2009.01.20. 09:32:57

"az, hogy egy nő pénzes, sikeres, jól kinéző pasit választ következetesen, nem azt jelenti hogy kurva, hanem hogy megengedheti magának. mindenki ezt választaná, ha tehetné."

Nem is ezzel van a baj. Ha egy nő talál egy sikeres, humoros, jó pasit és vele akar élni, akkor tegye azt.

De itt nem ilyen pasiról van szó, hanem egy pénzes vén trottyról. Aki mellett semmi nem szól, csak a pénz.

forumuser 2009.01.20. 10:05:47

Tib
Én fordítottnak látom az összefüggést; ez a "záj-fenék-stb feltöltés KÖTELEZŐ" dolog a nőknél nem "zsigerből" jön - nem a nők szoktatják rá a férfiakat, hanem a külvilág, a társadalom a nőket. A nők befolyásolható lények, mert van bennük egy nagy adag megfelelési kényszer; így szocializálódnak. Jóval több férfitól hallod, mint nőtől, hogy "leszarom, ki mit gondol".
Sokkal jobban érezné magát mindenki, ha a nők nem akarnának folyton megfelelni a társadalomnak, az összes férfinak, az anyósnak, a szomszédmarinéninek, a szomszédjózsinak stb.

forumuser 2009.01.20. 10:09:56

"Bódi Szilvit dobta a milliárdos pasija egy fiatalabbért (Debreceni Zitáért)"
Hátnemtom, szerintem a Debreceni öregebbnek néz ki, mint a Bódi... Ettől eltekintve igazad van.

zaragozaB410 2009.01.20. 10:10:56

@fortisszimafingusz: Nem feltétlenül szerepek, mert azért sokáig nem lehet szerepelni. Inkább személyiség kérdése. Persze ehhez társ is kell aki ezt szereti benned. Ezt pont olyan hihetetlen mint 27 év után szerelmesnek lenni ugyan abba az emberbe pro és kontra, pedig ilyen is van.

Doubledeceker 2009.01.20. 10:11:02

@fortisszimafingusz:

Csak azt szoktatják rá akit rá lehet. Bár a mai fiatalok már elve így nőnek fel, meg ha anyucitól is ezt látják, akkor ez a vége.

Ezért is utálom az ilyen pénz körül forgó kapcsolatokat, mert torzítják mindekinek az értékrendjét, és egy idő útán egyre nehezebb lesz igazi értéket képviselő nőket találni.

Hosszú idő óta ez az egyik legértelmesebb poszt erefelé, mivel képes értelmes vitét generálni.

forumuser 2009.01.20. 10:15:18

zaragozaB410
Nehezen tudok elképzelni egy olyan embert, aki egyszerre felszabadult és "illedelmes" (otthon sztriptízel, társaságban meg állig begombolkozik) - szituációtól függően is, éppen azért, mert ez a tényező a személyisége része. De lehet, hogy végletekben gondolkozom.

Gibbon 2009.01.20. 10:16:47

@fortisszimafingusz: Az állandóan megfelelni akaró embernek szépen lassan elveszik a személyisége.Nagyon szar lehet így élni..

forumuser 2009.01.20. 10:18:24

Nandi29
A legtöbbjét rá lehet - ne a kialakult értékrenddel bíró, felnőtt emberekre gondolj; az ilyesmi gyerek-, de legalábbis kamaszkorban kezdődik, amikor mindenki fogékony.

forumuser 2009.01.20. 10:21:26

Gibbon
Szerintem is; egy idő után már csak a saját személyiségünk, lelkünk védelmében is be kell venni a megfelelési kényszer elleni leszaromtablettát.
Jobb esetben az ember fiatalfelnőtt-korára rájön, mennyire reménytelen vállalkozás az örökös megfelelni vágyás, továbbá hogy senki és semmi nem érdemel olyasmit, hogy feladjunk miatta a személyiségünket.

Mik_i 2009.01.20. 10:28:02

Nagyon jó a post!
Azoknak akik fel vannak háborodva az utolsó kategórián és szerintük,ha egy nő dolgozik az a baj, ha otthon van az:
Egyáltalán nem mindegy, h a nő kitartott és azon kívül, hogy nem dolgozik annyit csinál, hogy eljár vásárolni, szoliba és a fitness terembe. Néha emellett kicsit félrekúr ezzel azzal(személyi edző, régi ismerős, stb) Vagy pedig gyerekkel van otthon, főz neki és nem azért van a férjével,mert az biztosítja számára a végtelenített Mastercardot, hanem mert szeretik egymást.

Mik_i 2009.01.20. 10:30:46

@Winston Smith: Rátapintottál a lényegre.

Dee_ 2009.01.20. 10:31:40

Postíró, te hiszel még az örök szerelemben...? Bármennyire lángolsz, és tervezgeted közös életed egy nővel/férfival, előbb utóbb elgondolkodsz, milyen lesz vele élni évtizedekig. Bevállalod-e, hogy bár nem keres sokat, de nem is törekszik arra, hogy előbb utóbb jobb legyen az anyagi helyzetetek?

A ronda, kövér, pattanásos, kancsal, buta csajt is kézen fogja a gazdag, jóképű, és örökké élnek, míg meg nem halnak? A férfiaknak is a legjobb kell. A nőknek is. A férfiaknak egészséges, szemrevaló, fiatal lány kell, aki ki tudja hordani a közös gyerekeket. A nőnek olyan valaki kell, aki mellett a gyerekekkel együtt biztonságban lehet, aki meg tudja védeni. (Ez jellemzően most már az anyagiakra is vonatkozik, de nem kizárólag!) Ez az évezredes felállás. Ha a nők ettől kurvák, akkor a férfiak meg mik?

Amúgy lehet, hogy egy idős pénzes pasi-fiatal lány kombináció csak azért hivatkozik a szerelemre, mert ez a társadalmilag elfogadott. Közben meg csak jól megvannak, a korkülönbség ellenére. A környezetemben is van ilyen. A nő gerontofil, a férfi pedofil, de ha egyiküket sem zavarja évek óta, akkor mást miért?

Ha azért hibáztatjuk a nőket, mert olyan férfit keresnek, aki anyagi biztonságot nyújt - akár úgy is, hogy meg sem fogalmazzák maguknak -, akkor a férfiakat is hibáztatni kne, hogy miért mindig a számukra legszebb nőt választják? Miért nem választanak egy rondát a kínálatból?

Gibbon 2009.01.20. 10:31:53

@fortisszimafingusz: Sajnos szeretnénk olyannak látni a másik embert ami szerintunk az ideális és olyankor jönnek a problémák..
Jönnek a sablonok szülőtöl pártól baráttól, csak győzzél megfelelni,ha akarsz ha nem akarsz akkor harc:)

Peter Blau 2009.01.20. 10:32:40

fortisszimafingusz, sajnálatos, hogy neked csak ennyit mond. De hát a hozzászólásaid alapján nem a gondolkodás az erős oldalad, a hőbörgés annál inkább megy.

meta_lover 2009.01.20. 10:36:29

Szia Pilu et al!
Teljesen egyetértek, de van egy stilisztikai megjegyzésem. A prosti az tényleg az a csaj, akit a szálloda bárjában vagy az úton felszedsz. Viszont a két nő az étteremből, akiről írtál egyszerűen KURVA. Ráadásul még szvsz rosszabb, mint az útszéli.
Amúgy, ha érdekel vannak még sztorik. Tessék olvasni loosersclub.blog.hu/
meta lover

Peter Blau 2009.01.20. 10:36:48

devadel te szövegértés és logika tanár vagy valami eldugott egyetemen? :-)

zaragozaB410 2009.01.20. 10:41:58

@DocBulywood:"de a hálószobában legyen mocskos, perverz kurva." Talán ha értelmeznéd és meglátnád benne a lényeget fel se merült volna benned a kissé kisarkított véleményed.
Én buta picsa úgy értelmezem a három tételt:
1. Legyen nő akit tisztel.
2. Legyen gátlások nélküli a szex, mert az működteti a mechanizmust és nem kell neki leprás kúrva.
3. Legyen anya akit becsül.
Na mondjuk ez a hagyományos nő és ehhez nem pénz kell, meg Ferrari, hanem EGY NŐ és EGY hozzá passzoló PASI. Aki ilyen nőt kap az a pasi szokta mondani, hogy a berendezést nem zsírozzuk (külsős), és ha nem mondja a környezet akkor is tudja és tiszteli az ilyen hagyományos pasikat.

forumuser 2009.01.20. 10:46:34

Miért, mit kellene, hogy mondjon nekem ez a hozzászólás? Frigid, baszatlan picsa - valakinek a megítélése elégtelen mennyiségű információ alapján. Továbbá unalomig ismételt sztereotípia.

"Muhahahahröffröff
Te kis frigid, feminista, baszatlan picsa :-)
Hisztizni azt tudsz :-)"

"De hát a hozzászólásaid alapján nem a gondolkodás az erős oldalad, a hőbörgés annál inkább megy."

Blabla.
Szokásom mindenkivel higgadtan kommunikálni, de a személyeskedőknek, a magas lovon leledzőknek bizony azt mondom: kurvaanyád. Tehát a kurvaanyád.
Lehet moderálni.

Higany 2009.01.20. 10:51:05

Egyszer jártam nyelvtanfolyamra egy kis picsával, aki testben nem volt rossz (a magamfajta lábmániás számára legalábbis...), de agyban elég komoly kihívásokkal küszködött. Ő 20 körül volt, valami tánctagozatos középiskolába (vagy inkább mellé) járt. A lényeg, hogy egy 55 fölötti üzetbácsival lakott együtt, volt a feneke alá kisautó, koszt, kvártély, karib-tengeri hajókirándulás, stb. Őrülten próbált teherbe esni, de mivel mindig valami őrült diétát folytatott, minidg vetélés lett a dolog vége. Egyszer egy fogyókúrája kapcsán mondta, hogy emiatt kénytelen lesz megcsináltatni a melleit, mert azok is áldozatul esnek a megcélzott csontkollekció súlynak. De amiért billentyűzetet ragadtam, saját bevallása szerint inkább apjának tekinti mecénását (érdekes, kevesen dugnak önszántukból az apjukkal) és szeretőt tart mellé, egy vele egykorú másik nő személyében, ugyanis ő igazából leszbikus. Valahol sajnálom az ilyen sivár lelkületű embereket.

Peter Blau 2009.01.20. 10:52:19

forti, kár érted, és most sem gondolkodsz. Csak hőbörögsz. Személyeskedett veled a halál. Neki meg csak azt írtam vissza amit ő. Sajnálom ha nem érted. Talán buta vagy még ennyihez is vagy csak túl sietős az életed. Kár érted, mondom. Gondolkodni kezdeni sohasem késő, persze időigényes. Sok sikert. És ne vedd magadra már ingét mert mit szól ha lehányod mint most tetted? :-)

Matyko 2009.01.20. 10:58:10

na, ez egy franko iras.

Sade Bárki (törölt) 2009.01.20. 11:00:56

:)
Pilu, ne csináld már:)

ha már útszéli lánykák, inkább beszéljünk azokról a férfitársainkról, akik a keresleti oldal biztosítása révén életben tartják ezt az útszéli ipart. teli szájjal röhögve mesélik a kocsmákban a hozzájuk kapcsolódó történeteket, de az valahogy sohasem kerül elő, h ennek az intézményesített emberkínzásnak ők a főbűnösei, akik igénybeveszik.

az összes többi nőt meg teljesen felesleges lekurvázni.

a nők az erőt keresik. nekik ez a szexi. van olyan, aki ezt a pénzben látja, van olyan, aki a testi erőben, van olyan, aki az észben és tudós embert keres, stb, szerencsére van bőven koordinátarendszer:)

szerintem te nem utálod azt az urbánus nőt, ezt a postot neki írtad:)

fokukac 2009.01.20. 11:08:51


"Hiába, minden nő kurva"
(Csinibaba c. film)
:))

www.youtube.com/watch?v=ckWh1bCwzTc

forumuser 2009.01.20. 11:13:19

A lehülyézés személyeskedés (ne, ne köss bele, hogy nem írtad le a "hülye" szót, mindketten tudjuk, mire gondolok). Én annak tekintem. Pont.

"Neki meg csak azt írtam vissza amit ő."
Ez számomra nem derült ki egyértelműen. Az ilyen hozzászólásokkal ugyanis tele a padlás. Nem fogok itt bizonygatni neked semmit, de úgy sejtem, van bennünk valami közös. Ami engem tévútra vitt, az tesz téged olyasvalakivé, aki kommunikációképtelen, mert úgy hiszi, ő szarta a spanyolviaszt. Ez pedig a jóhiszeműség és - adott szituációban - a jóindulat hiánya. Én - mivel a hozzászólásod a sokat látott sablont látszott követni, levontam a következtetést, miszerint ez is csak egy soviniszta barom hőbörgése. Te pedig ennek alapján levontad a következtetést, hogy ez is csak egy hülyepicsa hőbörgése. Mondhatni kvittek vagyunk, csak te azóta már többször is minősítettél. Semmi jóindulat, csak "kurvaokosvagyok, te meg nem, beee". Ebből nem kérek. És nem érdemlem, még akkor sem, ha a konkrét eseten hülyeséget írtam.
Ha ezt másként látod, írd le és indokold meg, de a szimpla "butavagy" nem érdekel.

forumuser 2009.01.20. 12:10:41

Még valami. Perpill úgy tűnik, a sokat emlegetett hozzászólást annak tudatában írtad, hogy te most megcsillogtatod pazar intellektuális képességeidet; és ha valaki netán rosszul értelmezné a mögötte meghúzódó indítékot, az természetesen hülye. Ezzel kapcsolatban írtam, hogy hiányzik belőled a jóindulat, gőg viszont annál több van benned; mert ha fordítva volna, akkor legalább egy pillanatra felmerült volna benned, hogy az efféle félreértelmezésnek nem kizárólag az lehet az oka, hogy a félreértelmező hülye. (És ezzel kapcsolatban írtam, hogy éppenséggel akkor belőlem is hiányzott a jóindulat; az azonnali reakció helyett rákérdezhettem volna, hogy éseztígyhogy.)
Az ún. vitánk során arról győztél meg, hogy az ilyesmi nálad alapállapot, tehát nem hiszem, hogy a továbbiakban létrejöhetne köztünk értelmes kommunikáció.
De most már eldugulok, mielőtt mindenkit elüldözök az egyéni szoc. problémáimmal :P

Selkt-Sa 2009.01.20. 12:27:53

ó forti,

én már ezeket a baszatlan feminista frigid picsa megjegyzéseket fel sem veszem. egyébként szerintem ironikusan gondolta, úgyhogy te se húzd fel magad rajta. :D

de egyébként igazad van abban, amit írtál, a gőgről, és egyebekről.

petiboi,

köszi a támogató leveledet. ha gondolod, nézz el a blogjaimra:

www.megeroszakoltak.blog.hu
www.vernyulesfufu.blog.hu

forumuser 2009.01.20. 12:36:24

"egyébként szerintem ironikusan gondolta"
Ez nekem is megfordult a fejemben, de nem mutatott rá egyértelmű jel (hacsak a szmájli nem, de azt is többféleképp lehet értelmezni), ezért azonosítottam a már megfigyelt mintával.
Tehát úgy tűnik, a folyamat (ki, mikor, miért, mit) felgöngyölíthető, de ez a többin nem változtat semmit.
Ha akartok, lőjetek le, nem akarom eltéríteni a vitát ezzel a nyűglődéssel. Különben is megyek enni :)

Dekatlon 2009.01.20. 15:31:33

Evolúcióeléleti munkatársakhoz egy észrevétel:
Minden nő pénzes pasit akar. (védelem, erő modern fokmérője, stb.)
Minden férfi szép fiatal nőt akar. (egészséges utód, stb.)

Akkor mi a helyzet a nem szélsőséges tömegekkel? (nem gazdag, nem bombázó)
Ők magányosak? Legtöbbször nem. Mivel ez az egész inkább kereslet-kínálat alapján működik: vagyok aki vagyok, nézzük kinek kellek. Ebből a csoportból válsztok olyat, aki nekem is megfelel.
Gondolom ezzel a technikával nincs baj, max. a romantika hiánya, dehát ez egy üzleti modell :)

Ha meg így működik, akkor mindenki kurva, aki szolgáltatást nyújt, és ellenszolgáltatást remél. Még Rómeó és Júlia is, mert az egyik szerelmet és izgalmat kínált, a másik meg szintén, szóval pfújj, mekkora fertő!

manager2008 2009.01.20. 18:27:39

Egyetértek az előttem szólóval.

1. Az irigykedést nem érdemes fokozni, irígyek vagyunk, mert ha nem lennénk maradtunk volna az afrikai pusztán, és egy szál fegyverre támaszkodva lóbálnánk. De nem , nekünk minden kell és azt csak mások elől lehet elhalászni, sajna ))

2, Viszont a nőkkel kapcsolatos illúziókat szétrobbanthatja a linken található anyag:
"Az egyik nagy-britanniai bevásárlóközpont kérdezte meg a nőket arról, mi jelenti a számukra a legnagyobb boldogságot az életben. A szex a listán csak az ötödik helyen végzett."
Érdemes elolvasni a listát, és taktikát változtatni.
Kipróbáltam és bejött, mert az ember tanulékony.)))
www.pointernet.pds.hu/tini/szex/girl/20090115110955300000000635.html

nur 2009.01.20. 18:32:07

Szerintem amikor a mai patriarchális társadalmak elődei szerveződtek, akkorra a nőknek már sajnos nem volt olyan szavuk és érdekképviseletük, hogy az ő értékteremtő, nem kis munkájukat a társadalom helyén kezelje és honorálja.

Ezért gyakorlatilag ma is az a helyzet, hogy a testéből életet létrehozó nőt egy férfi döntési jogkörébe utalják, és nem mint felnőtt, alkotó embert, hanem mint egy magatehetlen gyermeket tekintik és kezelik.

Pl. épp és kivált a terhessége idején, amikor biológiai alkotó, emberteremtő munkáját végzi, szervezetének nem kevés fizikai áldozata árán. Erre persze ránt a világ, mert ettől egy férfinak sem lesz már magömlése.

Ezért a nőnek kegyelemkenyérként jut csak a biztonság a gyermekvállaláshoz, noha az ő vállalása és áldozatai MELLÉ kellene odatenni a társadalomnak (és nem a partnernek) a másik fele részt. Kötelezően. Központilag, mert mire jó egy társadalom, ha még erre sem ?

De nem : a nőt és a gyermeket a férfiak vezette társadalmak a férfiak személyes gondviselésére utalják.
Ugyanaz a pénz kell ugyan nekik az életben maradásukhoz, de mennyivel szebb is az, ha a nem a nő kapja kézhez, hanem a férfi fizetésébe építik bele, és az otthon dolgozó nőnek ezért is személyes hálával kell tartoznia ?
Ravasz módszer, ügyes módszer.

Elvenni a nőtől ingyen mindezt az áldozatát, a munkáját,az értékteremtését, és örüljön, ha cserébe eltartják.

És bizony hogy nagyon jól nézzen körül, mielőtt teherbe esik, mert ha lelép vagy csóró az az apa, akkor ő szó szerint éhenhalhat kölkestül a mai társadalmakban, igen. És akkor baj, ha körülnéz ? Ha meg nem néz körül, akkor felelőtlen ? Esetleg éhenhal ?

A "szeretetből anya" nők ("szeretetből felfedező" férfi miért is nincs???) meg persze gazsulálhatnak továbbra is ide-oda, szolgálhatják a férfiak lassan egyre betegesebb kénye-kedvét,
hiszen az ő becsületes munkájuk sem otthon, sem a társadalomban nincs számontartva és elismerve. (Mit is a honoráriuma egy szülés orvosi végigkísérésének ? És a végigcsinálásának ? A szülészorvostól miért nem sajnálja el senki ? )

Nos, a nők minden áldozatvállalásuk mellett valahogy mégsem szeretnének kölköstül éhen halni. Ilyenek ezek.
És hát, képesek még arra is, hogy a nekik egyedüli alternatívaként tartogatott és kinéző büdös kurva státust elfogadják.

Hát, meg is érdemlik :)))

is 2009.01.20. 19:32:41

"maradásukhoz, de mennyivel szebb is az, ha a nem a nő kapja kézhez, hanem a férfi fizetésébe építik bele, és az otthon dolgozó nőnek ezért is személyes hálával kell tartoznia ?
Ravasz módszer, ügyes módszer."

régi módszer, elavult módszer, és változtatják is. lassan, de biztosan. egyenlő munkáért egyenlő bért. ennek az éremnek ott a másik oldala is, amikor a nő nem akar törtetni, előre jutni, jobb állásba kerülni. és van, aki örlü annak, hogy a pasi megszerzi a szükséges pénzt. de még egyszer: szerintem abba az irányba haladunk, hogy mindenki megkapja a munkájáért a pénzt. a gyereknevelés pedig nem a nő kizárólagos feladata, hanem mindkettejüke, és ezért mindketten kapják a pénzt (az a kérés, hogy a társadalom adjon pénzt közvetlenül a nőnek, az nem azt a tradicionális modellt jelenti, hogy a nő otthon marad gyereknevelni, de ezért külön ő kap fizetést, ugye?)

nur 2009.01.20. 20:43:52

@is: Szerintem nem lassan, de biztosan, hanem olyan lassan,ami utóbb már visszalépésekkel is van tarkítva.

A szülői feladat elvben megoszlik / gyakorlatban viszont nézz már szét a szülői értekezleteken.

Minden éremnek van több oldala is, persze. Pl. az anyasággal kapcsolatban mindig az etnikai kisebbséget emlegetik föl.
Pedig azért senkit nem lehetne ingyér dolgoztatni, mert vannak lógósok is, akik nem érdemlik meg az elismerést. A nőkkel viszont ezt is meg lehet etetni, sők ők a leirigyebbek egymásra (oszd meg és uralkodj...)

Nevetséges, hogy a mai társadalmakban az egyedülálló anyák, akik munkájukkal a jövőt teremtik, effektíve nyomorognak, viszont a férfi egyoldalú örömét szolgáló kurvaságból milyen "fenségesen" meg lehet élni...

De vajon miből telik arra oly sokaknak, hogy évente súlyos összegeket költhetnek csak a saját szexuális örömükre (a többi luxusről ne is beszéljünk)?

Félek rágondolni, annyira sötét ez az ábra : annak a pénzben is megmutatkozó értéknek a szerény töredékét csepegtetik vissza a nők prostituálódásának honorálásakor,
ami az anyák humán-értékteremtési munkája által a világgazdaság ölébe hullik, folyamatosan, ingyenesen...

Nagggyon randa egy képlet ez, annyi biztos.
De ami a felszín és a lényeg : MNK !
Hajrá, fijúk !

Selkt-Sa 2009.01.20. 21:38:00

tyű nur,

ezt jól megfogalmaztad. minden elismerésem. nem akarsz hozzám becsatlakozni a vérnyúl és fufura?

nur 2009.01.20. 22:27:13

@Selkt-Sa: Köszönöm a meghívást,már meg is látogattam az oldalaidat.
Gratulálok hozzájuk,tetszik a konkrét segítési motivációjuk.
Mert igazán ennek van értelme, a többi csak üres szócséplés.

steverubellreborn 2009.01.20. 22:37:23

@manager2008:
"Ennek is sok oka van, pld a sikeres ember nem sok idővel rendelkezik és a szép nő megszerzése udvarlással nem megy neki (ha megpróbálja akor még rosszabb helyzetbe kerül, sokszor nevetségessé válik, vagy vesztesnek látszik a nő előtt is (kvázi könyörög, bizonygat, sajnáltatja magát).
A nyerő stratégia a pénz megszerzése, majd válogatás a szépségek között a színvonalat keresve egyre feljebb."

Szeritem meg ez egy vesztes statégia.(Már ha abban gondolkodunk).
Nekem úgy tűnik,-de mivel kevés az info így biztosan nem tudom-hogy a pénzel próbálod kompenzálni a komplexusaidat a helyett,hogy megoldanád.Az elég komoly gond,hogy ha nem megy az udavarlás,mert szerintem egy magára lelkileg igényes jó nő kifejezetten igényli ezt.Sőt,neki szerintem az is számít,hogy ha éppen nincs vagy kevesebb a pénz,akkor a pasi akkor sem esik szét hanem kűzd.
A lelkét meg a pénzedel nem fogod megkapni max a testét.Ha meg lesz a látókörében olyan pasi akire valójában vágyik tuti,hogy félrelép,elhagy már csak azért is,mert te akkor is a céges projecteken dolgozol a laptopodon a karriered érdekében.
Ha meg a pénz adja kizárólag meg az önbizalamat és nem belső akkor az kivetül és cseszheted a pénzedet,mert válogatni egyre feljebb a szépségek között úgy hogy én ehhez a pénzen kívül ne tegyek semmit típusú Playboy vágyképet az ember késő kamaszkorára kinővi.

Meridon 2009.01.21. 08:41:36

nur 2009.01.20. 18:32:07

Tényleg szépen öszeszedett gondolatok!

De pár dolgot azért hozzáfűznék.
Egy olyan elkötelezett, nem felszínes nő amilyen emberre utaltál normál esetben nem kerülhet azokba a helyzetekbe amelyeket említettél.
Ugyanis aki valóban értékeli önmagában a leendő anyát az a párválasztásnál is mindenek felett arra törekszik, hogy valóban TÁRSAT találjon ne csak egy pasit. Ez biztosítja kettejük boldogságát és a majdani gyermekeik biztos érzelmi és egzisztenciális alapokon nyugvó jövőjét. És itt nem feltétlenül kőgazdag családra gondolok. Csak két emberre akik szeretik egymást és a gyermekeiket, épp mindent megtesznek a közös harmóniáért.
Mindezek okán elég furcsának tartom azt a mai trendet, hogy az egyenlőséget hangoztató nők minden saját döntésből (pl. párválasztás)fakadó ballépésük következményeit át kívánják hárítani valaki másra. Az exre, a társadalomra, a nehéz gyekekkorukra, vagy ha más nincs az UFO-kra...

Tehát ha egy nő valóban olyan mélyen átérzi mindazt a misztériumot amit az anyasággal kapcsolatosan leírtál akkor ehhez hozzátartozik a felelős párválasztás is. És ebben az esetben tökmindegy kinek a fizetéséhez dobják a családi pótlékot kettejük közül.

A patriarchális társadalmi berendezkedésről.
Egyáltalán nem véletlenül alakult úgy az emberisés hajnala óta, hogy ez a modell a leggyakoribb a világ minden táján. Gondolom senki nem hiszi, hogy annak idején jó pár ezer éve ősapáink minden kontinensről összegyűlve egy globális összeesküvést szőttek a nők ellen:-)
Persze, hogy nem! És mégis úgy alakult ahogy.
Nem lehet, hogy mindez a nemek természetadta spontán különbözőségéből adódik?
Pont azt írja le a poszt is, hogy a XXI. században is él még ez a rendszer de ma elsősorban a nők tartják életben a leírt igen gyakori viselkedéssel, mert egész egyszerűen így kényelmesebb sokaknak.

Összegezve. Egy igazi felelősségteljes "szerető anya" csak akkor kerülhet abba helyzetbe, hogy egyedül maradjon a gyermekével ha megözvegyül. Minden más esetben erősen sántít az a tézis, hogy felelősségteljesen kezdett bele a családalapításba, hiszen nem megfelelő párt választott. És ez tetszik vagy sem komoly felelősség ha valaki életet szeretne adni egy kisbabának a jövőben.

Persze ha ezt megemlíti valaki már jön is a sikoltozó, fröcsögő vérfeminista duma :-)))

nur 2009.01.21. 09:09:32

@Meridon: "ha ezt megemlíti valaki már jön is a sikoltozó, fröcsögő vérfeminista duma :-)))"

Szerintem ennél a szövegnél hangosabb sikoltozás itt még nemigen volt.
Általában a feministák itt is végig tisztán érvelnek, és sosem minősítik úgy a vitapartner véleményét, ahogy azt pl. te tetted. Sem a másik nemet nem kurvázzák.

Nem világméretű összeesküvés volt a nők ellen, hanem az eszetlenebb, agresszívebb fajta mindenütt legyőzte a békés, okosabb típust. Ennél a típusnál pedig a puszta FIZIKAI ERŐ dominált a nemek kapcsolatában is.

Itt volna az ideje, hogy az erre épülő berendezkedést felszámoljuk, különben rövidesen magunkat fogjuk felszámolni.

Más... Mi van azzal a nővel, aki rossz tapasztalatai alapján nem kíván férfival élni ? Ne mondd nekem, hogy a családi pótlékból egy állapotos--szoptatós nő fedezni tudja a saját és gyereke szükségleteit.

Másrész ha a nőnek szerinted olyan nagy felelősséggel kell döntenie, akkor miért is kurva, ha ismervén a mai állapotokat, előtte jól körülnéz ?

Mert ez az egész a problémafelvetés Pilu részéről mintha épp ezzel indult volna...

Szóval nem vele kéne egyeztetned erről ?

ARAGONIT 2009.01.21. 09:14:23

@nur:

Kérlek olvasd vissza a válaszod 1. bekezdését.
Majd rögtön a 2. bekezdését...

Totál öngól.

Csak úgy megjegyeztem eszetlenül... agresszíven...fajtámból...

forumuser 2009.01.21. 09:26:27

"Minden más esetben erősen sántít az a tézis, hogy felelősségteljesen kezdett bele a családalapításba, hiszen nem megfelelő párt választott."
Ez erősen leegyszerűsíti a kérdést és jónéhány fontos tényezőt figyelmen kívül hagy. Az emberek (nők) nem gépek. Ha veszed a fáradságot, hogy egy embert (nőt) jól megismerj, a legtöbb esetben felgöngyölíthető a jelenben elkövetett hibáihoz vezető út. És ezen nem olyan egyszerű "igazságok" szerepelnek, mint "felelőtlenség", "hülyeség", "picsaság". Persze van ilyen is, de az ember személyisége rendszerint sokmindenből tevődik össze, kezdve a gyerekkori tapasztalatoktól (melyből a családmintáját hozza), a tinikori pofáraesésein át a szeretteinek előre nem látható változásaiig* ésatöbbi. Nem akarom ezt túlragozni, szerintem érthető a lényeg: a nők nem gépek. *A férfiak sem.

"Nem lehet, hogy mindez a nemek természetadta spontán különbözőségéből adódik?"
Részben igen. De abban a formájában, ahogy most ismerjük, és ahogy évszázadokon át fennmaradt, nem. Az - részben - a szocializáció, és nem a genetikai tulajdonságok terméke. Másrészt az ember azért ilyen sikeres evolúciós szempontból, mert rendkívül alkalmazkodóképes.
Amit az ezután következő mondatban írtál, abban tökéletesen igazad van; hozzátenném, hogy itt is a szocializáció játssza a főszerepet.

manager2008 2009.01.21. 10:06:13

steverubellreborn

Rengeteg lehetőség van, és nyilván olyan is amilyet Te írsz, ez cáfolhatatlan IGAZAD VAN.)) - mint mindig)).
De az objektív valóság az, hogy pénze csak annak van aki létrehozza (csinálja, keresi, hozzáfér, stb.) és ez mindig időt igényel a bankrablást kivéve, de annak más hátrányai vannak.
Az idő sem végtelen, tehát a forrásokkal rendelkező férfi nem 20 éves (ha nem örökölt, vagy nyerte a pókeren, lottón stb.)
Ha a minőségi férfi az ideálja valakinek, aki nem bűnöző, szerencsejátékos, média sztár stb. (mert ezek tartós minősége kétséges), akkor el kell döntenie a szép és okos nőnek hogy mi a fenét akar (szegény és nőre vágyó helyes kisfickót, aki a pizza árát is kölcsönkéri a vacsora előtt, vagy olyan férfit aki helyzetéből adódóan képes megosztani a Nővel a "zsákmányt" esetleg pont ezért hajt, hogy képes legyen nyújtani valamit a "kőkóla?"-n kívül, és az élet filozófiája kicsit több mint a - "Szeretek bulizni".(ettől kiakadok)
A többi már taktika kérdése.

Mivel személyemre is következtettél (pedig én csak általánosan fejtegettem logikai úton) kicsit elárulom a taktikámat.
1. Sosem érdekel az a nő akin észreveszem hogy az anyagiak érdeklik igazán, ezért amennyire és ameddig lehet igyekszem álcázni mi az ábra (nem nehéz, mert nem szoktam villogni sportkocsival), a vacsora, utazás ára pedig nem egetverő (eleinte), ebből nem tud következtetni sokra az "áldozat", a foglalkozásomat sosem vallom be eleinte.
2. Álnokul - egyszerre több széphölgyel szoktam - kezdeti, de PLÁTÓI -kapcsolatot tartani, pont azért hogy ne hajtsak rá túl gyorsan egyikre sem és legyen időm meggyőzni arról a legjobbat hogy én vagyok az idea részére, - némi rutinnal ez már sikeres project szokott lenni.
3. A rövid távú kapcsolatok azért sem érdekelnek, mert ha sok időt fordítok a megszerzésére, akkor nem szeretném elveszíteni sec perc, ezért "küzdök" a széphölgy megtartásáért is (gazdaságossági kérdés, bevétel -kiadás)))).
4. A "hogy hívják a nevedeeeet???" szellemi képességű széplányoktól menekülök, bármilyen formás a popsijuk, mert képtelen vagyok eltitkolni hogy idegesítenek, és ezt még ők is észreveszik a gyenge radarjukkal is, tehát úgyis vesztes a dolog.
5. Mindezek ellenére csodás, szép és okos szépségekkel van tele a skalptárolóm, és a korkülönbség is tartósan növekszik, 22-26 évesnél idősebb hölgyet még nem láttam közelről, mert ráérünk arra még - mondá Pató Pál úr..
6. Az igaz, hogy a svájci csokoládét jobban szeretem mint a nőket, csak azt nem lehet simogatni, de ezzel ők is így vannak - csak fordítva.))))

DocBulywood 2009.01.21. 10:30:17

@zaragozaB410:

Rajtad kívül mindenki értette, mire céloztam. Ugye szoktál tisztálkodni? Mert ha igen, nem vetted volna magadra.

Csak azt nem értem igazán, ha mindenkinek szende szüzet játszó, de ugyanakkor baszásban mocskos kurva kell, miért mennek a szolgáltató lányokhoz baszni?

Most vagy az asszony mocskos otthon, vagy a mocskos(s)kodást nem akarja.

Ha egyébként igazad lenne, drága NŐszemély, akkor a prostitúció rég megszűnt volna. De nincs igazad, mert megjátszod magad. Most is. Ha nem lenne igazam, ugye te is ahhoz a kanhoz mentél feleségül, aki elvette a ...d? Miért váltogattad a kanjaidat?

Na ugye...

Meridon 2009.01.21. 12:26:57

nur 2009.01.21. 09:09:32


Mit is válaszolhatnék? Tudatosan, vagy nem, de egy nem túl elegáns ívben kikerülted mindazt a válaszodban amit korábban elkezdtél magasztalni. Nevezetesen az anyaságot, mint női szerepet.

Tudod én úgy hiszem és vallom, hogy az anyaság nem ott kezdődik, hogy megfogan egy nő testében egy gyermek. Korántsem! Jóval előtte.
Onnantól, hogy alkalmasnak tartja magát arra, hogy anya lehessen. Voltaképpen személyiségből indul az egész.
Mire gondolok? Az ezzel járó felelősségérzet meglétére.

Idézlek:

"Más... Mi van azzal a nővel, aki rossz tapasztalatai alapján nem kíván férfival élni ? Ne mondd nekem, hogy a családi pótlékból egy állapotos--szoptatós nő fedezni tudja a saját és gyereke szükségleteit."

Azzal a nővel a következő van:
Rosszul választott párt, mert nem nézte meg kivel kezd. Ez addig ameddig nincs gyermek a saját problémája. De ha van, akkor egy ártatlan életet kárhoztat egy olyan sorsra amely nem túl jó alap egy későbbi kiegyensúlyozott felnőtt életre.
Egyedül maradt egy gyermekkel aki valódi apakép nélkül nő fel. Tehát ha úgy tetszik eleve "konzerválja" a saját problémáit a következő generációra a véréből.

Ha egy kicsit utánanézel a legtöbb felnőttkori deviáns életvitelű ember problémás, vagy csonka családból származik.

Mondom: FELELŐSSÉG!

Minden nőnek és férfinak egyaránt JOGA VAN manapság úgy választani párt ahogy tetszik. De ez a jog egyben felelősség is.
Aztán ki mennyire képes ennek a súlyát a vállára venni...

Kétgyermekes apaként látom így!

Meridon 2009.01.21. 12:45:49

fortisszimafingusz 2009.01.21. 09:26:27


Mondok egy példát arra reagálva amit leírtál.
Ha már a posztban említve lett az autószerelő szakma akkor legyen egy ilyen szitu.

Elromlik az autód és elviszed egy szerelőhöz. Érte mész a megbeszélt időben, kifizeted és alig elindulsz újra lerobban az autód ugyanazzal a hibával, tehát egyértelmű a szerelő hibája.
Visszamész és közlöd a gondod. Erre a szerelő MINDEN LÉTEZŐ felelősséget elhárít magára arra hivatkozva hogy az anyja varrónő volt az apja meg pék, így nem volt kitől olyan hátteret kapnia, hogy jó munkát végezzen autószerelőként, mert nem műszaki pályára szocializálódott.

Elfogadod az érvelését?

Azt kell mondjam ha mindig a szocializációra, a korábbi családi hátterünkre alapoznánk a felnőtt életünket még mindig kőbaltával rohangálnánk ősközösségben élve. Mert ugye szolgai módon az elődök élete lenne mindig az alap. Ez a fejlődés halála.

A világ mindig úgy ment és megy előre hogy mindig vannak emberek aki szakítani akarnak az elődök által mutatott viselkedésminták azon részével amelyek gátolják az előrejutást.

Szóval egy dolog hogy honnan jöttünk és egy másik, hogy hová szeretnénk tartani saját, szabad akaratunkból és mit teszünk érte. Jellemez minket. Itt jön képbe az egyéniség.

Meridon 2009.01.21. 13:01:51

Helyesen:

"Erre a szerelő MINDEN LÉTEZŐ felelősséget elhárít magáról..."

forumuser 2009.01.21. 14:10:15

Jól sejted, nem fogadom el; de az autószerelés legtöbb fogását szvsz megtanítják; no nem az autószerelés-szakon a zegyetemen, hanem a gyakorlatban. A való életben önismeret-, játszmaelmélet- és párválasztás-képzés nincs, és a legtöbb ember kisebb-nagyobb puzzle-darabkákból (értsd: tapasztalat), élethosszig rakosgatja össze a tudását. (Természetesen az autószerelő is tanul új dolgokat, ahogy fejlődik a technológia, de nagyjából azért behatárolható az a tudásmennyiség, amellyel elboldogul, illetve amellyel "elég jó" autószerelőnek számít.)

Persze én nem állatom, hogy a rossz gyermekkor mindenre mentség. Nem csak a családi háttérre gondoltam - az összes tapasztalatunk, az életünk során ért hatások mind-mind beletartoznak ebbe. Ami igazán zavar, az az, ami a véleményedből kitűnik: mindennemű felelősség a nő vállára nehezedik - mintha a férfinak semmi köze nem volna hozzá. Elnézést, ha félremagyarázom.

forumuser 2009.01.21. 14:18:18

"a legtöbb ember kisebb-nagyobb puzzle-darabkákból (értsd: tapasztalat), élethosszig rakosgatja össze a tudását"
Ehhez még annyit, hogy a lehetőségei, a közege tulajdonságai és korlátai meghatározzák az embert. Ilyen például az, ha valakit a széltől is óvnak. Lehet, hogy a saját közegében jól elboldogul, de ahogy megszűnik körülötte a védőburok, elbukik. Még konkrétabban ilyen az a lány, akit szigorúan, sőt vaskalaposan neveltek; mivel kimaradnak az életéből a tipikus tinikori kis pofonok, melyek az ismerkedés, párválasztás mikéntjének a tanulgatása közben érik, nem tanulja meg felismerni azokat a jeleket, amelyek egy potenciális partner jó és rossz tulajdonságait sejtetik. Ennek legfőbb következménye az, hogy amikor úgymond nagyobb a tét (mert már huszonéves és szeretne férjet, gyermeket), jó eséllyel elköveti azokat a hibákat, melyeket más tizenévesen követ el, s a kis pofonok helyett ekkor már _nagy_ pofont kap az élettől.
A probléma valós, bár egyre kevésbé jellemző a világra (ti. egyre nehezebben fenntartható a védőburok).

Meridon 2009.01.21. 14:45:15

fortisszimafingusz 2009.01.21. 14:10:15

Jól teszed, ha nem fogadod el:-)
Mert ha elvállalta és pénzt kért érte akkor nincs helye kifogásoknak.

Igazad van, egy szakmát tanulni kell. És épp ezért csak akkor vállaljon munkát valaki a szakmájában ha képesnek érzi magát az adott feladat maradéktalan elvégzésére. Vagy ha nem jön össze akkor vállalnia kell a döntése következményeit.

Az pedig, hogy most ezen a poszton a nők kerültek reflektorfénybe az nem azt jelenti, hogy minden felelősség a nőké a világon.
Szerintem a felelősség úgymond "uniszex" :-))) EMBERI dolog nem nemek kérdése.
Szóval tökmindegy, hogy nő, vagy férfi az EMBER, simán jellemzi az igényszintjét kiket választ önként maga mellé az életben.

Párkapcsolati vonalon meg mindenképp!

Ugyanis szeretni sem lehet megtanulni...

A sok "csalódás" meg pont azért van meg rendre megtalálja a zsák a foltját. Emberek akik a kis privát vágyaik eléréséhez keresnek "eszközt" nem nézve a másikban az embert...

Te írtad nagyon helyesen:

"Ha veszed a fáradságot, hogy egy embert (nőt) jól megismerj, a legtöbb esetben felgöngyölíthető a jelenben elkövetett hibáihoz vezető út."

No, ezt a "fáradtságot" kellene felvállalni a mai modern korunkban nőknek és férfiaknak egyaránt. ELŐSZÖR MINDENKINEK MAGÁVAL KEZDVE! De nem jellemző sajnos. Pedig mennyi tüskét, magánéleti kudarcot el lehetne kerülni!

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.21. 23:23:36

@Önjáró Talajgyalu: Nem színlelek orgazmust vendégekkel. Megdicsérsz?

meta_lover 2009.01.22. 00:48:09

@Higany: kedves Higany! Ez baromi jó. Ha nem haragszol, utólagos engedelmeddel, beidéztem az én blogomba, természetesen forrásmegjelöléssel.

loosersclub.blog.hu/2009/01/22/mint_a_filmeken

Örülök, ha elolvasod(elolvassátok) a többit is.

meta lover

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.22. 10:33:36

ez most biztos nem hihető, de van néhány olyan 65 feletti ismerősöm, akivel tudnék turbékolni, pedig nem vagyok gerontofil, mindenféle pasi érdekel. A pasi fizikai állapotát pedig nem feltétlenül tudja pilu megítélni, ő csak a ráncos arcát és az ősz, kopaszodó fejét látja.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.22. 10:41:29

"Átalánydíjas tarifa: Anyagi biztonság cserébe a testéért."
Azt honnan tudja, hogy a lányt kizárólag dugásra használja a csóka? Attól hogy a lányt a teste fiatalsága megkülönbözteti a pasinak való nőktől, nem biztos hogy más egyéb is megkülönbözteti. Itt sokan azonnal asszociáltak a butus szöszire, szerintem hibásan, ez a képletből nem derül ki. Viszont könnyen lehet, hogy a pasas a pénzéért nem csak fiatal testet, hanem fiatalos szellemet, jó társaságot is kapott, amit ugyanúgy élvez.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.22. 10:43:50

ja, tovább olvastam, pilu is folytatja a mondatot.. a kommentekkel kezdtem, itt mindenki asszociál a buta picsákra, egyértelműnek tűnt a szöveg tartalma. Én meg kattanok a témára, bocsi :)

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.22. 10:46:24

Furcsa, hogy pilu itt nem gondol a később leírtra: " Anyagi biztonság cserébe a testéért, a társaságáért, a kapcsolatáért"
kizárólag a lány testére koncentrál.

noname.blogger · http://suisseproject.blog.hu/ 2009.01.22. 11:19:46

"A férfi 65-70 körüli üzletember üzletbácsi, korának megfelelő fizikai állapotban."
ezen most vigyorgok. Én is ismerek ilyet, ránézésre 65-70 éves bácsi, korának megfelelő fizikai állapotban. Gyakorlatban egyrészt kiderült, hogy a megtippelt koránál sokkal jobb fizikai állapotban van, márészt meg az, hogy nem 65-70, hanem 75-80 éves. Szóval óvatosan a tippelgetéssel
:DDDD

NRG44 · http://althir.org 2010.01.30. 23:32:49

ribanc.blog.hu - miért, nem? XD

érdekes lehet még ez is

fvtr.blog.hu/2008/11/13/olvasoi_level_material_girls?fullcommentlist=1#comments

eredmény : sok-sok magányos ember, (nemcigány)gyerekek:még ennyi sem fog születni