HTML

01.
március

Louis Bushy

Pilu  |  58 komment

 

Hogy őszinte legyek, amióta kiderült, hogy a Medgyessy nevével fémjelzett „jóléti rendszerváltás” nyomorba dönti az országot, minden nap reméltem. Bizakodva tekergettem reggelente a rádiót, hátha aznap mondják be a nyolcas hírekben, hogy pénzügyminiszter-csere történt, és holnaptól Bokros Lajos irányítja a tárcát. Bíztam benne, hogy Elqró és csapata látva, hogy nekik már úgyis teljesen mindegy, legalább az országot nem rántják magukkal a szarba, és elhozzák nekünk a megváltót, aki kicseréli alattunk a pelenkát, és nem csak szétkenegeti az elmúlt évek gazdaságpolitikájának végtermékét az ország ánuszán, ahogy ezt ma teszik. Bíztam benne, hogy lesz valakiben annyi józanság, hogy felismeri, ha megdöglik a tehén, nem lesz mit fejni. Nem lett, és nincs. Azt már biztosan állíthatjuk, a mai kormány és vele együtt a mai politikai elit is nyugodt szívvel végignézi ahogy országunk morálisan és gazdaságilag is Európa egyetlen banánköztársaságává „avanzsál”. Senki nincs, aki felborítaná ezt a szoba közepén álló bilit, amelybe két évtizede csak ürít az elit.
 
Bíztam, reméltem és hittem, hogy eljön a megváltó. Képzeletemben már alakot is öltött egy roppant csúnya, bajszos, szemüveges ember képében. Vicces, hogy éppen egy neolib szakembert hájpolok, de a mai politikai elittel ellentétben én már rájöttem, hogy gazdaság és gazdaságpolitika csak egy féle létezik: működő. Minden más halott, minden más csak nulla, és minden más csak oda vezet, ahol most vagyunk: csődbe. Az a tömény szar, amit a populizmusban egymásra licitáló pártvezírek a szánkba tömnek csak blabla, csak eszköz az analfabéta polgárok ikszéért zajló szavazatszerzési háborúban.
 
Megdöglünk és még mindig nem akarja senki előhúzni a kalapból Louist, és ha személy szerint nem is őt, de még csak a szerepét sem akarja senki felvállalni. Pedig úgy kell az országnak Bushy, mint egy falat kenyér. Nem holnap, nem talán és nem jövőre, hanem azonnal, és nem azért, mert egy tizeddel kisebb a GDP, mint kéne, hanem azért, mert másodpercek alatt ismét a hárommillió koldus országa leszünk. Érti odafent valaki egyáltalán, hogy ez nem egyszerűen "csak" az elmúlt húsz év legnagyobb „gödre”, hanem egy olyan katasztrófa, amelyből a büdös életben nem vergődik ki ez a szerencsétlen nemzet?
 
Bushy látja a bajt, ismeri a kórt, és a receptet is tudja. Legalábbis úgy hiszem. Hitemmé vált, hogy van valaki, aki jelentheti a kiutat. Ikonná vált Louis a szememben, de nem csak az enyémben. Érdekes, hogy az a jobboldal, amelyik évekig csak nemzetnyomorító, népnyúzó néven aposztrofálta Bushyt, abban a pillanatban, ahogy az szembehelyezkedett a baloldali kormány gazdaságpolitikájával, rögtön a Magyar Nemzet címlapjára ragasztotta, mint elismert gazdasági szakembert, akinek minden szava arany, hiszen velük együtt fikázta a kabinetet. Nem volt hónap, hogy az „elismert nemzetközi szaktekintélyt” ne interjúvolták volna meg címlapon, aktuális gazdasági kérdésekkel kapcsolatban. Most, hogy az utált MDF-fel kapcsolatban felmerült a neve, persze ismét szemét áruló lett. Viccesen köpönyegforgató a jobboldali média is, de ezt már megszokhattuk.
 
Szóval, aszott bőrű Ibolykánknak leesett a tantusz, és rájött, hogy az agonizáló pártjának kiutat jelenthet egy bejáratott „brand”. Ez a marginális, Tisztelet Társaságával összefolyó, szánalmas két százalékos csapat a túlélésért kapálózik, és talált magának egy jól csengő márkanevet, amelyről elhiszi, hogy rátűzve a pártnak nevezett csiribiri brigád zászlajára, küszöbugrást jelenthet a következő választásokon. Hatalmas tévedés ez részükről, mert rajtuk az sem segítene, ha maga XVI. Benedek adná nevét a párthoz, viszont Lajos bá’ kultikus nevét jó eséllyel rántják magukkal a korrupcióval, a szánalmas háttéralkukkal fémjelzett pártjuk megítélésének dögkútjába.
 
Csak abban bízom, hogy az öreg Bushy is látja ezt, és fákkot mutat a magyar politika élő múmiájának, és nem hagyja nevét apró pénzért a mélybe veszni. Bízom benne, hogy józansága győz, és holnap reggel ugyanúgy reménykedve tekergethetem majd a rádiót, hátha bemondja a nyolcas hírek, hogy a megváltó eljött közénk Louis Bushy személyében!

Címkék: politika gazdaság hülyemagyar bokros lajos louis bushy

58 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr32973832

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.03.08. 16:24:14

Bokros-retroBokros Lajos olyan, mint a fehér-fekete (mosás után sötétkék) kínai tornacipő. A kilencvenes években, amikor nekem ilyen kínai tornacipőm volt - gondolom nem kell részletezni -, az valami hihetetlenül cikinek számított. Adidast akartam vagy va…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.02. 10:56:32

Orbán vs Gyurcsány: prolongálvaTörök Gábor politikai elemzett egy jót az Indexen, érdekes, de sajnos nagyon is reális jóslatokkal. Szerintem ez a legfigyelemreméltóbb rész: Gyurcsány hatalomtechnikai sikerének egy fontos általános tanulságát is le kell v…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Banditos 2009.03.01. 20:02:20

Bokros for president :)

Első-e?

Megfigyelo 2009.03.01. 20:06:44

Hat en is remelem, hogy nem hagy hulyet csinalni magabol Habsburg Gyorgy mellett...

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.03.01. 20:08:33

Rég olvastam ilyen jó írást. Grat.
Amúgy meg jól látod, ide egy olyan "geci-marci" kell, mint Bushy. Aki végre kibasza azt a bili a szoba közepéről. És kidobja a szaros pelenkát. És igen, reggelente én is hasonló képpen tekergetem a rádiót.

Peter Kropotkin 2009.03.01. 20:17:05

Ami Bokros megítélését illeti teljesen egyetértek.

"Senki nincs, aki felborítaná ezt a szoba közepén álló bilit, amelybe két évtizede csak ürít az elit."

Ez viszonz orbitális fasság. Ugyanis nem az elit ürít, hanem elsősorban mi mindannyian. És csak azt az elitet szavazzuk meg, aki nem zavar meg minket ebben a tevékenységünkben 300 Ft erejéig sem, ha érted mire gondolok... Olyan az elitünk, amilyet megérdemlünk. Mi választottuk magunknak, senki sem csavargatta a kezünket az ixelésnél és már a ruszkik is hazatakarodtak 18 éve, így rájuk sem foghatunk semmit. CSak magunkra mutogathatunk, mint fő elqúrókra. Szép lassan fel kéne ébrednünk és vállalnunk kellene a tetteinkért a felelősséget.

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.03.01. 20:19:42

@Peter Kropotkin: és így is van. Sajnos megérdemeljük őket. Volt választási lehetőség, és mi, őket választottuk.

is 2009.03.01. 20:23:52

hajjaj. van itt egy logikai bukfenc: utálhatod az MDF-et, és még csak nem is ok nélkül, meg az SZDSZ-t is, meg a Jobbikot is, meg az LMP-t is, meg mindenkit, aki nem a két nagy. de ha mindenkit kipicsázol, akkor csak ez a kettő marad, amiről az egész első fele szólt a posztnak, hogy őket kellene mindenekelőtt kipicsázni. az meg csak úgy megy, ha két nagynak max. 70% jut, mint Németországban 2006-ban. ha ezen a gondolatmeneten elindul valaki, akkor bizony eljuthat oda, hogy muszáj a kicsik mellé állnia, akármennyire büdösek és rothadóak is.

valaha egy haverom mondta nekem: ha valakit nem értesz, hogy mit miért csinál, akkor vagy ő a hülye, vagy Te. mindig kétesélyes, érdemes először visszakérdezni: ezt most akkor miért?

nincs_nick 2009.03.01. 20:25:40

Azért Bokrost ne értékeljük kvalitásain felül. Amit ő csinált (csúszó leértékelés, bérek befagyasztása, csp megzabolázása/ezt ugye az AB visszavonta/) azt egy elsős közgázos is tudja, hogy úgy lehet legegyszerűbben helyre tenni a költségvetést. Megoldásai azonban számos problémát okoztak és okoznak a mai napig is. Ők úgy csökkentették az államadósságot, hogy privatizáltak mindent (meglepő módon pont az elprivatizált vagyon mértékével csökkent az államadósság) ellenben a vásárlóerőt évekre nullázták, így például belső fogyasztás növekedésre nem lehetett alapozni. (Ez ugye stimmel a ma is, mert Kóka szerint nem lehetett itt bevezetni az 19% szja-t....)
A mai helyzet jóval rosszabb, mint anno, de Bokros túl egyszerű figura ide. Egyrészt most nem tud privatizálni (kedvezőtlen gazdasági környezet, valamint nincs is már nagyon mit), másrészt a szokásos megszorításait, amit 95 óta emleget, mint betanult leckét, már nem lehet alkalmazni, mert nincs mit elvenni.
Bokrosnak Horn-ék megengedték anno, hogy végrehajthassa a csomagját, erről mindenki tudta, hogy kell, de azt is, hogy valakivel el kell vitetni a "balhét", ez lett Bokros, semmi több.
Szvsz egy megoldás lenne, ha a Szlovák példát egy-az-egyben átvennénk, valamint a rokkant nyugdíjak jogosságát felülvizsgálnánk (karöltve azzal a nyugdíjas réteggel, akik az átkosban pártállami funkciójuk miatt kapnak most kiemelt juttatásokat), a családi adózást bevezetnénk, majd lassan a legtöbb juttatást adóból leírhatóvá tennénk...(munkára motivál ugye)
Sajnos Ferenc/János túlzottan remeg a választások miatt, így ilyen rendbetétel most itt nem lesz. (Ezért kellene ugye a választást előre hozni.) A kiutat sajnos nem látom, ugyanis államcsőd van, elég megnézni egy állami kötvényaukció lefedettségét, vagy az ott felkínált hozamokat, CDS spread-et, stb...

TBALAZS · http://eloszto.blog.hu 2009.03.01. 20:26:37

A helyzet az, hogy a jelenlegi gáz nem lenne ekkora ha az ország nem ilyen állapotban lenne. De ilyenben van. Nekem csak az a bajom, hogy kedves honfitársaim inkább mindig sírnak és várják a messiást minthogy tennének valamit. Szerintem ha ezen tudnánk változtatni, azaz valamit csinálnánk is és nem várnánk a sültgalambot akkor pikk-pakk megoldódna minden. Itt mindenkire gondolok. Ugyanúgy az "elitre" és a "hétköznapi emberre" is.

nincs_nick 2009.03.01. 20:34:03

@TBALAZS: A tenni akarással az a gond, hogy aki tehetne (kkv réteg), már régen Szlovákiában van, vagy Luxemburgba készül (Fotex, hogy egy kis aktualitást csempésszek a dologba). Aki itthon van, az vagy feketézik, vagy megölik a nem megfelelően elosztott EU-s támogatásokkal. A német/francia/olasz mérnöki kft. megkapja a támogatást, itt meg a frissen alapított kutyakozmetika bt-hez kerül.
Az egyszeri melós annyit tehet, hogy fürgébben szedi a levegőt a szalag mellett, de ettől még az országnak nem lesz jobb...

ReggieHammond 2009.03.01. 20:38:44

Nagyon jó kis írás lett külön örülök annak a megállapításodnak hogy csak "működő gazdaság van", mindegy ki alakítja működővé. Ugyanakkor Kropotkin "elvtárs" véleménye is a frankóról szól, azaz egy olyan országban ahol a 300Ft-al sikeres népszavazásra lehet vinni az embereket nos....... és azt se felejtsük el hogy mi lett bajusz sorsa: amint érezhetően kezdett távolodni az akkori válság oldalszele megkapta az utilaput majd 2 évre rá elkezdődött az osztogatás és most welcome back in 2009.

Pierre73 2009.03.01. 20:40:04

azt hizem, ez az eddig legjobb poszt. Minden mondata aranyarat ér.

-ling 2009.03.01. 20:43:38

jó post, gratula
és ebből fakadóan rossz kilátások :/

nincs_nick 2009.03.01. 20:52:52

@ReggieHammond: A 300Ft-os népszavazás, azért nagyon sok embernek nem csak a 300 forintról szólt, hanem arról, hogy ez volt az egyetlen törvényes lehetőség, ahol elküldhette Ferencet, ahová gondolta.:) Az osztogatás pedig 2002-ben kezdődött, legalább is az államadóssággal kapcsolatos idősorokat böngészve...

Peter Kropotkin 2009.03.01. 21:08:29

Tévedel MAUSER kartács. Az osztogatás 2000-2001 táján kezdődött. Az állami kamattámogatásos lakáshitelekkel pl. Az viszont igaz, hogy Megyónak nem lett volna szabad megcsinálnia a kampányígéret "jóléti rencerváltást".

A magam részéről szarok rá, hogy a királyt ferinek, vikinek, vagy donald kacsának esetleg mikiegérnek hívják. Tartsa kézben a költségvetést, basszon oda az adócsaló, ingyenélő geciknek, teremtsen versenyképes környezetet a vállalkozásoknak és ne vásároljon szavazatokat 300 Ft-ért. A többire szarok.

Mire gondolok versenyképesség alatt? Mostanában láttam egy dokufilmet a Dunán, ami egy nagy Shanghaji hajógyárról szólt. Két momentum ragadt meg bennem.
AZ EGYIK,hogy az egyik főmenedzser azt mondta, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor a cég alakult, azt se tudták eszik vagy isszák a hajógyártást, de megtanulták baszki. Nem is akárhogy...
A MÁSIK, hogy a gyárban jellemzően vidéki parasztok dolgoznak 120 EUR-nak megfelelő pénzért baszkikáim! Két év hegesztés után kereshetnek akár 150 EUR-t is. Kb ez a versenyképesség mércéje nálam...

agár 2009.03.01. 21:11:10

Én nem tudom, hogy mit kellene/lehetne tenni, de úgy látom a "politikai elit" sem, és az ellenzék sem. Totál csődöt látok, egyetlen szikra sem világít.
Sokan bíznak egy új választásban. Kiváncsi lennék, ők vajon miben reménykednek!
Már a blogokon sem olvasható értékelhető ötlet. Itt a vég?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.01. 21:11:49

Aranyszájú Szent Pilu megmondta amit az ország gondol. Az a baj, hogy Viktorék még csak farvízre se képzelik Szent Lajost (most és mindörökké), mert elvesztenek 13+1 nyugger szavazatot (a zemberek egy részét). Ne essék tévedés, az országot ők vitték romlásba, mert eszükbe se vették, hogy mai 13. havi dőzsölésnek holnapi nyuggertalanság lészen az eredménye. Mert az SZENT. Ne vegyék el. Még ha azt mondanák, hogy ha megcsinálták a 13. havi vérzést (érvágást), akkor fizessék is ki. De nem. Ne vegyék el. Szóval nem jó ez így.

De ha Ibolya nem veszi a nevére Lajost, akkor ki? Majd tán a Jobbik? Vagy rosszabb? Ferkó röhögve bármit mer hazudni, mert különben kihátrál mögüle a MOST hatalmon lévő lángszavú. A maradék meg bármekkora értelmeténségre igent nyom. És nem érdekli az sem, hogy majd jön helyette a lángszóró-szavú, amelynek az az egyetlen fegyvere, mivel nyerhet.

Baszki menjetek el. Nincs jövő. És a lelkileg halott nyuggerek temessék csak a halottaikat, bele a gödörbe a XIII. Havi Szent Lóvé mellé. Tarkólövéssel, szívem szerint.

Ámen.

Nils. H 2009.03.01. 21:22:40

Szerintem nincs igazad. Bokros nemzetközi hírű elismert szakember, ezen már egyik pártlista sem változtathat, sem az, ha bukik, sem az, ha netán bekerül az EU parlamentbe.
Aztán hogy mit gondol róla a magyar nemzet címlapját szerkesztő pártember, szerintem baromira nem érdekli őt (sem).

pucros 2009.03.01. 21:24:28

Nem Bokros az egyetlen, régóta lehet Dunát rekeszteni azokkal a szakértőkkel, akik nagyjából konszenzusban ugyanazt szajkózzák sok-sok éve. Mondhatnánk, hogy minden hozzáértő számára Napnál világosabb, hogy merre van a kifelé. (És világos volt, hogy merre lett volna a nem befelé.)

Csak hát ez nem számít. Nem ez számít.

Invictus 2009.03.01. 21:24:29

Még csak banánköztársaság sem vagyunk, mert arrafelé ilyenkor szokott katonai puccs lenni.
Nekünk sem ártana egy Pinochet, csak nincs hadseregünk, tisztikarunk aki elvégezné a piszkos melót.

prolee 2009.03.01. 21:30:03

@mauser:
Minden szavad helyénvaló.
Ami pedig a 300 forintot illeti, én ki tudtam volna fizetni azt az évi 1-2 alkalmat, de én is a Horn Gábor féle opciót ajánlottam a Ferinek.
Hogy miért? Mert évi 1 millát kap tőlem és utánam összességében az OEP. Emellé ne akarjon még tőlem 300 forintot is, mert röhej.
Kérje attól a 300 forintot, aki semmit, de semmit nem fizet! Ja, hogy az bezzeg a vizitdíj alól is mentes volt!?!?

Akkor menjenek a 3,14csába a vizitdíjukkal!!! (Meg az automatáikkal, széfjeikkel és teljesítményvolumen-korlátjukkal együtt. Ha jól tudom, épp most csinálják vissza azokat a "reformokat", amiket nem érintett a népszavazás. Szeretem a hajnalt.) :)

nincs_nick 2009.03.01. 21:34:34

@Kropotkin: annak a kamattámogatásnak meg volt a fedezete, ellenben a 'jóléti rendszerváltás'-sal (Illetve annak is közel megvolt, a pénz nem ott tűnt el. Azután (2003) kb. 30 milliárd dollárral nőtt az államadósság, de hogy ez a pénz hová tűnt... A nyugdíj, csp, egészségügy, stb. közel nem vitt el ennyit...). A probléma az állami kamattámogatással ott volt, hogy az euró/chf alapú hitelek olyan olcsóak lettek, hogy megérte azokat felvenni az államival együtt és az államiból törleszteni a piaci hitelt.
Az elmúlt hetek eseményeit figyelve azonban ennél nagyobb hibának tűnik a kedvezmények megszüntetése, mert nagyobb összeg fog most elmenni a devizahitelesek megsegítésére. (Btw., így is áldhatjuk szerencsénk, hogy CHF alapú a legtöbb hitel, mert Svájc nem győzi helyettünk erősíteni a forintot...) Erre gondolom az a reakció, hogy minek a devizahiteleseket megsegíteni. Nos nagyon egyszerű, mert hiányuk (gyak. a középosztály jelentős része) akkora kiesést jelentene a hazai fogyasztásban, hogy le lehetne húzni a rolót.

ReggieHammond 2009.03.01. 21:35:13

@mauser: a 300ft-os népszavazáson kicsit többet bukott az ország mint a 300hufocskákat. Ha esetleg emlékszel még rá utána szépen elkezdtek leminősíteni minket ami ugye azt jelenti hogy az amúgy tetemes államadósságot drágább hitelekből fedezhetjük. Csak hát ezt egyrészt alapból nem hangoztatja a "felelős ellenzék" másrészt még ha szépen megpróbálná ezt elmagyarázni a pénzügyileg amúgy is aluliskolázott polgártársainknak akkor sem értenék...

Ha meg nem tetszik a kormány (ami 100%-ig demokratikus alapjoga bárkinek) akkor ott van a választás nevű intézmény alapesetben ugye 4 évente. És ezen sajna az se változtat ha az ország 90% elküldené őket a választások után már 3 héttel a fenébe. Ez kicsit olyan mint a lottószelvény: ha bedobod akkor elfogadod a részvételi szabályokat.

prolee 2009.03.01. 21:36:23

"...hogy húsz évvel ezelőtt, amikor a cég alakult, azt se tudták eszik vagy isszák a hajógyártást, ... jellemzően vidéki parasztok dolgoznak 120 EUR-nak megfelelő pénzért baszkikáim! Két év hegesztés után kereshetnek akár 150 EUR-t is. Kb ez a versenyképesség mércéje nálam..."

Mit lehetne tenni egy olyan országban, ahol így gondolkodnak az emberek? EZ!!!! a versenyképesség mércéje. Szánalom.... :-(

prolee 2009.03.01. 21:42:09

"... Ha meg nem tetszik a kormány (ami 100%-ig demokratikus alapjoga bárkinek) akkor ott van a választás nevű intézmény alapesetben ugye 4 évente. ...mint a lottószelvény: ha bedobod akkor elfogadod a részvételi szabályokat. ..."

Sajnos ezt sokan egészen komolyan elhiszik... Ti. azt, hogy a demokrácia kimerül abban, hogy 4 évenként X-elünk, aztán négy évig azt csinálhat a hatalom, amit akar.
Nos, itt sajnos nemcsak, hogy nincs demokrácia, de még igény sincs rá. :-(

whale 2009.03.01. 21:44:23

@prolee:

Nem én gondolkozom így! Ez a valóság, a realitás teccik vagy sem. MErt sírdogálhatunk mi, hogy miért nincs iparunk, de amíg nem vagyunk hajlandók szembenézni a világgazdaság realitásaival, nem is lesz!
Több munkahelyet szeretnénk? Akkor nézzünk körül mennyit fizetnek a világban a munkáért és valahová oda lőjük be az igényeinket. Mert a potenciális munkaadó-tudod, a tőketulajdonos-is ezt fogja tenni...

ReggieHammond 2009.03.01. 21:46:06

@prolee: nem ebben merül ki a demokrácia, baromi sok más minden kell hozzá. de a választás nevű intézménye így működik. És nem csak akkor működik így amikor az éppen a te általad preferált párt nyer.

whale 2009.03.01. 21:48:17

@mauser:

Igen megvolt.De miután elkezdtük költeni egyre kevésbé lett meg. Ott kezdett borulni a költségvetési egyensúly, amit aztán a megyóék borítottak föl végképp.

nincs_nick 2009.03.01. 21:49:33

@ReggieHammond: A választással az a gond, hogy most Ferencék 3 év alatt csődbe vitték az országot, egy év múlva már nincs miről választani. Valszeg jönni fog a Fidesz, utána - mivel egy kiút van csak és erre a Fidesz remélhetőleg már rálép - jönni fog a Jobbik, mert az emberek nagy része kiábrándul mindegyik pártból (az MSZP szavazótáborának az évek múlása nem tesz jót, az átlagéletkoruk miatt). A Fidesz pedig egy időre elveszíti táborának egy részét, de talán ez megér annyit Orbánnak, hogy a megmentő szerepében tündököljön.
Az S&P, Fitch, stb. (akkori) leminősítésnek semmi köze a vizitdíjhoz, ezt a kormány szerette kommunikálni. A valós ok az államháztartási hiány 10% közelébe kúszása volt (ugye akkor még nem voltak ismertek a konkrét adatok, ha jól emlékszem még 6-7%-ra voltak kozmetikázva). Ebben a vizitdíj által beszedni tervezett 20 milliárd forint nem osztott, nem szorzott. Ráadásul az össze környékbeli ország meglépte az adórendszer egyszerűsítését akkora, ellenben Kóka hallani sem akart róla, ez pedig 0-ra redukálta a befektetési kedvet az országban. (Az autógyárak közül ugye mind Szlovákiában kötött ki, pedig számos magyar város is pályázott.)

nincs_nick 2009.03.01. 21:57:57

@whale: Ebben teljesen igazad van. Azonban én úgy látom, hogy a fő probléma az állami elvonás, nem a mi munkánk. Egy átlagos magyar fejlesztőmérnök a munkájáért a német kolléga 5-ödét (most már inkább a hatodát) kapja, ellenben a cégnek a helyi adók miatt a magyar mérnök sokszor a német munkaerő árának több mint felébe is kerülhet. Ez azt eredményezi, hogy a fejlesztőirodákat inkább Csehországba vagy Szlovákiába telepítik, a magyar mérnökök pedig külföldön keresnek munkát és megélhetést.

whale 2009.03.01. 22:10:56

Persze. De az elvonás azért magas, mert egyrészt az újraelosztás aránya is az. 13. havi nyugdíj, GYES-GYED alanyi jogon mindenkinek évekig, stb.
Másrészt a pazarló, rossz struktúrájú szociális rendszerek reformja, leépítése, átalakítása,privatizációja se történt meg mind a mai napig. Vagy a pazarló állami vállalatoké, pl. MÁV.
Ezért kell sok pénz az államnak. Ahelyett, hogy hagynának élni. NE vegyék el a pénzemet, és ne szolgáltassanak. Ez fair lenne. MAjd én elköltöm amire akarom, köszönöm. Elvégre nagykisfiú vagyok már. Persze akkor nem lenne miből pénzelni a sok ingyenélő szavazópolgárt. Vicc...

Nyugee 2009.03.01. 22:24:05

@Peter Kropotkin: Hm....150 eur...én a következő hónapban 200 eur gázszámlát fogok fizetni...ezt az általad vágyott 150 eur-ós fizetségből hogy tudnám megtenni?
Ja, nincs kacsalábon forgó villám, egy 100 éves, 63 nm-es lakás az, aminek a 4,5 m-es plafonig fűtése ennyibe kerül.
És van 5 diplomám, 25 éves munkaviszonyom, és kb 500 eurós nettó fizetésem...
Talán csökkenteni kellene, valóban....

Big Blaster 2009.03.01. 22:32:50

@Peter Kropotkin: És véleményed szerint kire kellet volna tenni az X-et? Ha csak 2 (vagy több) szar közül tudsz választani akkor mit tudsz csinálni? Max. nem szavazol senkire, de az sem megoldás. Ezért nem tudom elfogadni ezt az "olyanok a vezetőink, amilyet megérdemlünk" dumát. Ha nincs normális alternatíva, akkor bármire szavazol, ugyan azt a szart kapod, csak más csomagolásban. Na meg utólag könnyű okosnak lenni, hogy kire kellett volna szavazni anno. Egy jó megoldás lehetett volna a rendszerváltáskor: a politikai élet közelébe sem lett volna szabad engedni azokat, akik a Kádár rendszerben bármilyen politikai tisztséget töltöttek be. Akkor talán valóban lett volna rendszerváltás.

whale 2009.03.01. 22:36:19

@Nyugee:

Egyrészt ha az 5! diplomáddal 500 EUR-t keresel, nem vagy sikeres ember.:)
Másrészt látom te sem tucc olvasni az 5 diplomád ellenére.

Nem én akarok ennyit fizetni! Ez a realitás ma a világpiacon a hajógyári-ipari-hegesztőmunkáért. Tehát-szerintem-ha mi szeretnénk az iparunkat felfuttatni, nem árt ha vigyázó szemünket kivesszük s seggünkből és körülnézünk a világban, hogy kikkel kell versenyeznünk. Vagy versenyképesebbek leszünk, mint a kínaiak, vagy megdöglünk. És nemcsak mi. Tőlünk nyugatra mindenki.
Vagy megpróbálunk a kvalifikált munkát igénylő high-tech iparban villantani. De attól tartok, hogy ez az ötdiplomás funkcionális analfabétákkal nehéz lesz...

whale 2009.03.01. 22:47:34

@Big Blaster:

Igen. Erre mondta anno Antall József, hogy teccettünk volna forradalmat csinálni... De nekünk nem teccett. Dagonyáztunk a posványban, magunk alá hugyoztunk és közben nyújtottuk a kezünket nyálcsorgatva az Állam felé.
Aggyááá, mer' az nekem jár!
És csak olyat voltunk/vagyunk hajlandók beszavazni a Parlamentbe, aki azt ígéri, hogy ad.
Qrva nagy szerencsétek, hogy nem én vagyok itt a király.:) Lenne itt olyan csend, rend, fegyelem, mint a legzordabb 50-es években.:) Tudjátok, amikor a szüleink, nagyszüleink egy világháború után építették újjá az országot tíz év alatt egy szál lapáttal, meg-szószerint-a két kezükkel, basszátok meg...

Big Blaster 2009.03.01. 22:55:21

@whale: Nem emlékszem, hogy konkrétan mi volt a rendszerváltás első pár évében, mert még fiatal voltam és éltem a főiskolások gondtalan életét. Azt viszom tudom, hogy soha nem arra építettem az életem, hogy majd az állam eltart. Semmilyen támogatást nem kaptam, nem is nagyon kértem. Megelégedtem volna azzal, hogy hagy élni, pl. az által, hogy nem veszi el a fizetésem több mint 50%-át.

Hozzászóló 2009.03.01. 23:03:10

@whale: Amindenit, meg se kell szólalni, Te az én gondolataimat írod le egy az egyben.
Én nyugaton élek és ugyanígy látom a dolgokat, ahogy Te is. Jó, hogy vagyunk így páran.

nincs_nick 2009.03.01. 23:13:59

@whale: Ahogy én emlékszem mi tetszettünk forradalmat csinálni (56 ugye). Egyébként a 89-es közhangulat alapján a forradalom (de legalább is a lengyel tüntetésekhez hasonló események) jött(ek) volna, csak az akkori politika belátta, hogy jobb nekik nem ilyen módon váltani és gyorsan nyitottak a nyugat felé, levettek egy M betűt a pártból, hogy akkor mostantól ők demokraták.

Azt meg el kellene felejteni, hogy itt mekkora jólét van szoctámok szintjén (az a németeknél van), magas állami újraelosztás az van, de az nem a népnek jut, hanem a haveroknak. Mint feljebb is írtam, messzemenőleg támogatom az újraelosztás csökkentését és a támogatások munkához kötését, de be kell látni, hogy nem ezek a támogatások okozzák a fő bajt, hanem a mértéktelenül elszórt pénzek (MÁV, BKV, 4-es metró, M6 jelenlegi formájában, közalapítványok, közbeszerzések, mértéktelen mennyiségű szakértői szerződések és "tanulmányok"). Az EU-s pénzeket a haveri kör által alapított cégek kapják, akik már mentik is ki a forintot...

redriot77 2009.03.01. 23:27:02

Pilu, igazat szóltál. Annyi a gond, hogy az a kéztördelő, túlmozgásos botsáska már a Reformszövetség - Bokros L. módszereihez képest - visszafogott javaslatait sem hajlandó megfogadni, nem hajlandó nyugdíjas és roma polgártársaink szavazatairól lemondani. :(

Tekergetheted azt a rohadt rádiót, jó hírt Magyarországról egy jó ideig biztos nem fogsz rajra.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.01. 23:29:21

Mázsában disznót mérnek, nem maratonista botsáskát. Egyébként mindkét állatfajta kikérné magának ezt a fajta sunyiságot. :-D

egypszichoaktivista · http://egypszichoaktivista.blog.hu 2009.03.02. 00:06:44

ez az! még több liberalizációt! még több privatizációt! még több kapitalizmust! még több kizsákmányolást!
még több egyenlőtlenséget, és több pénzt a burzsoáziának!
már csak azt nem értem, mit keres valaki Kropotkin névvel a neolibek között??

Peter Kropotkin 2009.03.02. 00:19:47

@egypszichoaktivista:

Baszkikám, a "kommunizmus" megbukott, nem tűnt fel? A mesterséges egyenlősdi idegen az emberi önzéstől. Mindenki jobban akar élni, mint a másik, de főleg messze jobban akarunk élni, mint amit a bolygónk elbír.

Nyugee 2009.03.02. 00:29:28

@whale: Az én 5 diplomám az mind pedagógiai.
Nem ez a hivatalos nevük, de hogy megértsd: Enyhe fokban értelmi fogytékosok pedagógiája; középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok pedagógiája, pszichopedagógia, középiskolai informatika tanár, közoktatási vezető.
Most aztán lehet gyalázni, amiért ilyen élhetetlen vagyok, és nem hagyom el a fogyatékos gyermekek iskoláját, valami zsírosabb állásért.
Igazad van, nem vagyok sikeres ember.
De ilyen áron nem is akarok az lenni.
25 éve idekerültem véletlenül...azóta nem tud innen eltántorítani semmi.

És Te nem tudsz olvasni...
Én kurva jól keresek a hazai ipari bérekhez képest.
500 eurot.
De fizetek 200 eur gázszámlát.
A kérdésem az volt, hogy egy 150 eur-t kereső hogy fogja fizetni?
Nézd, én gyógypedagógus vagyok, Te engem nem fogsz felbosszantani... :)

nagyember 2009.03.02. 01:13:09

Üdv mindenkinek!
Olvasom a rengeteg, alapjaiban egy irányba mutató hozzászólást...és egyszerűen nem értem. Senki nem gondolkodik el azon hogy igazából, mi ennek az országnak a fő baja?
Röviden összefoglalva nézetem szerint: ma Magyarországnak a fő problémáját az okozza, hogy egyrészt a Kádár-rendszer óta tudatosan, államilag gerjesztett az emberek átnevelése konzumidiótákká - és itt akkor ebből már nagyon sok mindent le lehet vezetni, attól elkezdve, hogy ki miért mire szavaz, miért vezethető meg olyan egyszerűen stb. -. Másodszor pedig hogy ma Magyarország az ún. amerikai globális világhatalmi birodalom szorításában vergődik. Mely birodalom szentháromsága a liberális gazdaságpolitika három alaptézise: privatizálj, liberalizálj, dereguláj. ÉS itt el is jutottam a konkrét kapcsolódási ponthoz, hiszen a várva várt messiás Bokros Lajos - ahogy Pilu nevezi mit is képvisel? Milyen segítség is lenne az ország szemszögéből Bokros?...
Persze ennek a hozzászólásnak a keretei nem elegek a további részletek kifejtésére, de ezzel kapcsolatban mindenki figyelmébe ajánlanám Bogár László Magyarország fölszámolása c. könyvét.
A tenni akarásról meg csak annyit,hogy aki szeretne az meg találja a módját. A példa kedvéért elég ha tájékozódik az ember mondjuk a Magyarok Szövetsége névre hallgató kezdeményezésről.

gitáros 2009.03.02. 01:14:47

@redriot77: kíváncsi vagyok, ki fogja bevállalni. Mert hogy az lesz a következő népellenség, az tuti.

redriot77 2009.03.02. 06:30:35

@gitáros: valaki be fogja vállalni a kemény lépéseket, de majd csak akkor, amikor már késő lesz. Akkor már hiába keresgélik a poroltót, mikor már leégett a fél ház.

Most is csak annyi megszorítást tervez a kormány, amivel a közvetlen veszély TALÁN elhárítható, halasztható. Olcsó taktikázás van, de távlati stratégia nincs. Kiadási oldal csökkentéséről persze most is csak ködbe vesző ígéretek vannak.

Meg lesz még ennek a böjtje, de abban nem lesz köszönet.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.02. 08:10:57

@Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni!: Én nem.

@mauser: Teljesen egyetértek. Itt van mellettünk egy működő példa, és elutasítjuk.

@whale: 'Vagy versenyképesebbek leszünk, mint a kínaiak, vagy megdöglünk.'

Mivel nemrég túlestünk az oil peak-en, remélhetőleg felül fognak vizsgálni olyan abszurd paradigmákat is, mint az állandó gazdasági növekedés, és a szabad piac. Egyrészt az Európai emberanyag nem alkalmas arra, hogy a kínaikkal termelékenységben versenyezzen, másrészt a dráguló szállítás (ld a BDI index esése) is megkönnyíti a EUs termelők helyzetét.

@Peter Kropotkin: Tőled meg idegen az irónia :) Az, hogy a kommunizmus megbukott, még nem érvénytelenítette a kapitalizmussal szemben megfogalmazott kritikákat.

egyatlagosfelhasznalo 2009.03.02. 08:13:22

Ez annyira tipikus. A fidesznyikek kórusban fújnak az MDF-re, pusztán azért, mert mertek I. Viktor Császárral szembeszállni. No comment.

jozicsenko 2009.03.02. 08:30:39

@Peter Kropotkin: tudod mi a versenyképes?

ha itthon annyi pénzt keresek, hogy a rezsim után ARÁNYAIban ugyanannyi marad, mint Ny-eu-ban

ahogy nyugi is írta: hiába vagyunk versenyképesek még bérben (diplomások ennyiért munkát vállalnak? tudod hányan élnek a tiszántúlon, akik ennyinek is örülnek? kb az ország harmada/negyede)

sajnos itt európai szinten a rezsiköltség van (Bécsben fele az áram, Berlinben a gáz a 40%a az itthoninak? elmennek a fenébe)

nem várom Bokrost, mert a szememben egy hentes/mészáros (bár rengeteg jó ötletük vol)

DE: itthon, ma, most csak jobb lehet az adófizetőknek, mert államcsődnél a segélyeknek és a nyugdíjaknak lőttek, oszt jónapot, annyi bevétel van, amennyi az adóból bejön

szóval nekem, az adófizetőnek csak jobb lehet

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.02. 08:43:50

@Nothingspecial: Elég hálás az MDF a szociknak, nem gondolod? Nem fordulhat elő véletlenül, hogy az MSZP kicsit segített nekik átesni a küszöbön?

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.02. 08:58:17

Velünk bukik egész európa!De ők is meg fogják érdemelni a sorsukat!Kurva antant.!

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.02. 09:01:02

Volt már a történelem során sokkal rosszabb is ebben az országban és azt is túléltük nemde?Mit nyafogtok?Itt van mellettünk a Duna,lehet horgászni.Vadászni varjakra és gyűjtögetni.Nem is értem hogy halt éhen annyi ember régen.Nincs lehetetlen csak tehetetlen.Bika erős a magyar.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.02. 09:04:30

@Peter Kropotkin: Tévedsz.A kommunizmus nem bukott meg,éppen ezt fejtette ki a cseh miniszter prágában.A kelet Eu tagok ugyan úgy nem mondhatnak szabad véleményt,mint annakidején a kommunizmusban.Erre kivonultak a franciák és az osztrákok(asszem).

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.02. 09:07:50

Kína felé kéne nézelődni és kereseni a kereskedelmi kapcsolatokat.Csak mert ott sokan vannak,hátha szükség van valami magyar dologra.Japánban sincs mezőgazdaság.Bár szusit nem tudunk tenyészteni,de mást lehet hogy megvennének esetleg.A francért nem nézelődnek eu-n kívül is kapcsolatok után a külkeresek?

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.02. 09:12:56

Egy kiút lenne véleményem szerint.Ha létrehoznák a kelet európai országok szövetségét.Lengyel,Cseh.Magyar,Bosznia,Horvátország,Lettek,Ukránok (ha valakit kihagytan sorry)És igaza volt Viktornak.Az eU-n kívül is van élet.Talán össze kéne fogni a többi csóróval.Ez maradt,viszont megerősödve kerülhetünk ki a válságból,míg a nyomorék nyugat eu-t mesterségesen lélegeztetik a pénzinjekciókkal.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.02. 12:45:55

:: Nyugee 2009.03.02. 00:29:28

Bakker, menj el sales-nek, vagy politikusnak. Van igény a szakmádra... :-D

Anim · http://www.supertutorial.hu 2009.03.02. 13:29:03

nagyon naivak vagytok szerintem :/

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.03.02. 22:56:16

Rég olvastam tőled ekkora méretes f....ságot. :(
süti beállítások módosítása