HTML

 

Én, Csontos Marika a BKV gazdasági-vezératyaúristene fogadom, hogy a munkám során birtokomba került, a vállalat szempontjából stratégiailag fontos információkat harmadik félnek ki nem adom. Különös tekintettel az alábbiakra:
 
-          Tekintve, hogy hazánkban rengeteg a konkurens vállalat, ígérem, hogy sem sütőipari vállalatoknak, sem könnyűipari cégeknek, sem mezőgazdasági őstermelőknek nem adok át olyan információkat, amelyből megsejthetik, hogyan kell tömegközlekedtetni.
-          Soha nem mondom el a Bécsi Közlekedési Vállalatnak, hogy hogyan lehet évi tízmilliárd veszteséget összegazdálkodni.
-          Mélyen hallgatok arról, hogy tevékenységem ideje alatt a menedzsment részéről ki mennyit lopott a cégtől.
-          Soha nem tudhatják meg tőlem, milyen módszerrel lehet szétesés határán mozgó roncsok százaival egy egész város buszoztatni.
-          Úgy görbüljek meg, hogy befogom a számat arról, hogyan lehet európai környezetre hivatkozva európai színvonalú jegyárakat kérni és ezzel párhuzamban az 50-es évek Kamcsatkájára emlékeztető szolgáltatást nyújtani, továbbá versenyszférát megszégyenítő menedzseri fizetéséket felvenni és ugyanakkor 350 eurós fizetést adni a buszvezetőknek.
-          Titokban tartom, hogy melyik haverom cége az, amelyiket megbíztuk biztonsági és jegyellenőrzési feladatok ellátásával, vagyis az utasok hülyére veretésével.
-          Nem fecsegem el, miként lehet elhitetni bárkivel is, hogy azon az éjszakai járaton amin tíz utas ül, megéri egy tucat biztonsági őrrel ellenőriztetni a jegyeket.
-          Hogy mi az a BKV Mozgólépcső Kft, és hogy miért pakoljuk ki a rentábilis tevékenységeket külső (haveri tulajdonú) cégekbe.
-          És soha nem mondom el, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetéséből kivel ápolok országos cimborai kapcsolatot.
 
Minekután Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, hallgatásomért tizenhat gurigát kérek, melyet a cég három napon belül átutal részemre.
 
 
Lopapest, 2009-09-12
 
 
Mondja már meg nekem valaki, hogy milyen titkok tudója lehet egy BKV-s menedzser, amelyek megtartásáért pénz jár? :)

Címkék: bkv

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr411377176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.09.12. 15:47:40

honnan szerezted meg a doksit? :)

Styxx 2009.09.12. 15:52:28

:-) 10+pontos poszt! Gr.

Pár éves indexes hír: a BKV-t ártilágította egy külső cég. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt megszűnt a buszok magáncélú bérveadása, mint szolgáltatás, viszont megmaradt az osztály, ami kizárólag ilyen ügykkel foglalkozik. Osztályvezetővel, 2-3 "szakmai" beosztottal, titkárnővel, irodával, büdzsével, ahogy kell. a kérdésre, hogy akkor mégismit csinálnak?
A válasz: elutasítjuk az erre irányuló igényeket.

Rwindx 2009.09.12. 16:03:02

Érdekes, én eddig akárhol is találkoztam titoktartási nyilatkozattal, az természetes volt hogy adódik a munkavégzés tényéből.
Ha elpofázom, vagy más pofázza el a munkával kapcsolatos üzleti titoknak minősülő információkat, az illető olyan pert kap a nyakába hogy élete végéig azt fizeti, de ezért extra juttatás nem jár. Egyébként ha nincs ilyen külön megegyezés, akkor is alap hogy üzleti titkot nem szolgáltatunk ki.

Tökmindegy hogy a párizsi beszerzési áráról, vagy a buszok fogyasztásáról van szó. Ha valaki ezért fizet az vagy hülye, vagy más pénzéből gazdálkodik "okosan" ...

spawn666 2009.09.12. 16:08:37

Huha !! Én is aláirtam ilyen papirt a cégemnél nekem nem jár pár milla ?? :-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.12. 16:26:06

A "BKV titoktartási pénz" nálam nr.1 a MVM és a Swietelsky ("A jövőépítő") reklámjaival ...

Habzsolháp 2009.09.12. 17:07:03

Hova kell a BKV-hoz jelentkezve küldeni az önéletrajzot?

Esperes úr 2009.09.12. 17:16:24

A BKV, a MÁV, a Posta stb. mind mind ugyanígy működnek. Ezek, kérem szépen, teljesen egyszerű büntetőügyek, amelyeknek a végére lehetne járni. Ezeknek az ügyeknek a haszonélvezői mellett vannak kitervelői és felbujtói. Mindegyiknek rács mögött a helye családi vagyonelkobzás terhe mellett.

Ez az egész mindannyiunk szégyene. Azoké is, akik tehetnének ellene, de nem tesznek semmit, és valahol a miénk is, hogy 20 mocska után sincs pár dühös ember, akik a kukagyújtogatás helyett ilyeneket koncolnának fel csapatosan - ha már semmilyen jogi eszköz nem maradt.

spawn666 2009.09.12. 17:37:02

@timyyy!: Igy ahogy irod !!! 20 éve ez megy :-((((

kultúrterrorista (törölt) 2009.09.12. 18:13:09

20? ha negyvenhéttől számolunk, akkor 42, év + 20 bónusz - eddig...
Szóval már majdnem feleannyi idő eltelt, és még egészen olyan minden...

kultúrterrorista (törölt) 2009.09.12. 18:14:34

pardon... majdnem olyan minden...

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2009.09.12. 18:23:26

@Rwindx: "Érdekes, én eddig akárhol is találkoztam titoktartási nyilatkozattal, az természetes volt hogy adódik a munkavégzés tényéből."

Így van, nekem pld. akkora összeg van a szerződésben, amit egész életemben nem fogok megkeresni...

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.09.12. 22:03:14

... én rendet tennék - elhihetitek :-)

Esperes úr 2009.09.13. 00:22:25

Azért 20 év, mert azóta független (relative) az ország, és azóta lett volna esély egy normális országot építeni. Azelőtt is loptak, de a szabadrablás, az állami vagyon széthordása az első években, majd miután alig maradt valami, az adóvagyon ellopása az elmúlt két évtized eredménye.

neokon · http://neokonzervativ.blog.hu/ 2009.09.13. 02:37:24

A fentieket tényleg titokként kell kezelni, mert ha kiderülnek akkor jön az elszámoltatás elég sokaknak. A titkok tudója és kifecsegője fizessen!

eMM2 2009.09.17. 15:27:13

Hát szerintem ezeknek fel kellene dugni a Demszky karókat! Van elég sok karó de elég sok korrupt gazember is.

jpmjpm 2009.09.24. 20:38:40

Hihi!

Ezekbe bele sem gondoltam, pedig általában élesen tudok kritizálni hülyeségeket. De ezek le sem estek! Úgy látszik levakítottak a milliárdok, amik a BKV-val kapcsolatban elhangzanak.

Gratula!! Jót nevettem!
süti beállítások módosítása