Már nem is merek utánaszámolni, hogy hány éve szívom ezt a vackot. Büdös, iszonyatosan drága és rombol. Ráadásul felmenőim között többen érintettek daganatos betegségekben, így elmondhatom, hogy két kézzel fogom azt a fejszét, amivel magam alatt vágom a fát. A legrosszabb az egészben az, hogy tudatos énem tökéletesen tisztában van az összes (mellék)hatásával, de nem tudom letenni. Többször próbáltam, de nem megy. Nyilván most a leszokott kartársak joggal mondják, hogy csíra vagyok, de ez van. Bár első kanyarban legyintünk rá, de ha a drogokat addiktív hatása szerint osztályoznánk, - nagy valószínűséggel - dobogó közeli helyen végezne a cigi. Nemrég beszéltem egy dohányos cimborámmal, akinek néhány éve igen komoly alkoholproblémái voltak, de egy féléves rehab után végleg letette a szeszt. Az ő szájából a következő mondat hangzott el: „világ vicce, hogy a szeszről lejöttem, de erről a szarrol nem tudok”... Elgondolkodtató, mint ahogy a szomszédom véleménye is, aki csak annyit fűzött megjegyzésként a bagókérdéshez: „öt éve nem nyomom, de bármikor képes lennék egy ültő helyemben elszívni egy egész dobozzal”. Erről eszembe jutott az a hernyóval kapcsolatos örökérvényű megállapítás, miszerint abbahagyni lehet, de leszokni róla soha. A cigi is drog, és nem úri huncutság, mint ahogyan azt a propaganda beállítani szíveskedik.
Nem sajnáltatni akarom magam, de a dohányzásellenes háború tűzszünetében azért megjegyeznék egy-két apróságot:
1, Nem jókedvemből szívom, hanem azért, mert nem tudok róla leszokni. Tudatom felfogja, hogy cselekedetem káros, de ezzel mégsem vagyok képes felhagyni. Függő vagyok, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy fizikai, avagy pszichés függésről beszélünk, hiszen az eredmény ugyanaz. Beteg vagyok, nem bűnöző. Nem elkövető, hanem áldozat. A leszokás érdekében pedig nem üldözésre, hanem segítségre van szükségem!
2, Még mielőtt morálisan a drogdíler kategóriába sorolna képmutató társadalmunk, hadd emlékeztessek mindenkit arra az aprócska tényre, hogy (az első slukk) anyagomért nem egy sötét aluljáró félhomályba burkolózott, törvényen kívüli pusheréhez mentem, hanem egy élelmiszer áruház polcáról vettem le. A társadalom nyomta a pofámba, mert ez akkor menő, és az állam számára kurva jövedelmező volt. És tegyük hozzá most is az. A benzinkúton, a pénztárnál egy két négyzetméteres felületen tolják arcomba a szép, színes cigis dobozokat. Nem illegális forrásból szerzem be a drogom, hanem az állam által zárjegyezett szart veszem ott, ahol a reggelimet is.
3, Tényleg szívből örülök, hogy a politikai döntéshozók agyáig eljutott a változtatás kényszere/igénye, de jelezném: a jelenlegi módszerek hibásak, mert a dohányzás elleni háború célkeresztjébe nem a dohányost, hanem a dohányzást kellene állítani! Tudom, hogy a „Tilos a dohányzás” tábla elhelyezése a legegyszerűbb módja a kollektív lelkiismeretünk tisztára mosásának, de ezzel nem a káros szokást, nem a drogot, hanem a drogost emeljük kínpadra, azaz az áldozatot büntetjük.
4, A dohányzásellenes háború jelenlegi egyetlen fegyvere nem más, mint a történelemkönyvekből már jól ismert ellenségkép-generálás, amellyel a nemdohányzó többséget szembeállítják a dohányzó kisebbséggel, akiket nem mellesleg külső ismérvei alapján is könnyű megkülönbözetni a „tisztáktól”, hiszen bagó lóg a szájukban. Ismerős a recept? A náci propaganda és a mostani dohányzásellenes kampány ugyanarra a módszerre épít: külső jegyek alapján beazonosítható (vélt) ellenség(kép) generálása.
5, A társdalom/állam jelenleg ellenséget lát bennem, hiszen nem mellettem harcol a betegségem ellen, hanem éppen ellenem vív háborút. A megállótól pár méterre rágyújtva, a „tiszták” gyilkos tekintetével kell szembesülnöm, holott az általam (a dohányzásom révén) befizetett adónak ők is éppen úgy haszonélvezői (voltak), mint maga az állam. A tárdalom adta a számba, a társadalom a fő haszonélvezője drogfogyasztásomnak, most mégis ők állítanak pellengérre, miközben fizikailag és anyagilag is én vagyok elszenvedője a káros szokásomnak! Ezhogyvanez?
6, Ha egy morálisan és racionálisan is elfogadható háborút indítanánk a dohányzás ellen, annak alapja a dohányosok és nemdohányzók egy oldalra való állítása lenne a mérföldköve. Ezen közösség számára kellene definiálni a közös ellenséget: a dohányt, a dohányzást. Ám ezzel gyökeresen ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi mostanság, mert most aki szív az rossz, aki tiszta az jó. Egy olyan - hatékony, és erkölcsileg is megalapozott – háborúnak, melynek célja valóban a dohányzás visszaszorítása, annak alapja a KÖZÖS, pozitív ösztönzésre kell építenie. Nem az ellenséggenerálásról, nem a büntetésről, és főleg nem a bűnösnek kikiáltott áldozat megkövezéséről kellene szólnia!
Kriminalizálás és eretnekégetés helyett, tán’ más módszerek alkalmazásával is lehetne operálni:
- Az a dohányos, aki orvos által igazoltan „lejött” a cigiről, tárgyi évben X% SZJA-kedvezményt kap.
- Az a kereskedelmi egység, amelyik vállalja, hogy többé nem forgalmaz dohányterméket, XY adójának felét elengedjük.
- Az a cég, mely vállalja, hogy munkahelye és kollégái dohányzásmentesek, smittpálos bögrét kap karácsonyra.
- Az a körzeti orvos, aki a legtöbb betegét szedi le a bagóról, Felcsúton kap nyaralótelket.
- Satöbbi-satöbbi…
Persze, ezek légből kapott ötletek, de jól mutatják a kérdés megközelítésének másságát. Talán emberibb, és talán hatékonyabb is lenne amellett, hogy százszor fairebb, mint a jelenlegi, náci boszorkányüldözés.
u.i: egy komment:
mrs. white:
Mint volt dohánygyári képviselő és volt dohányos talán érdekes szösszenettel szolgálhatok.
Két fajta dohányost különböztetünk meg:
A, A szocio-dohányos aki csak a társaság kedvéért dohányzik és magáért a tevékenységért. Magam is ebbe a körbe tartoztam és rendkívül könnyen leszoktam amint a megszokott körből kikerültem ahol a dohányzást végeztem. Igaz sose tartottam magam dohányosnak még akkor sem, amikor két csomagot elfogyasztottam.
B, A másik csoportnál a hosszú ideje való függőség és az akaratgyengeség miatt már ez jóval nehezebben megy, de van remény....
...Az indexen a napokban megjelent cikk szerint a hazai fogyasztás jelenleg 13 milliárd szál. Az én munkáságom alatt ez 20-25 milliárd között volt. A jelenlegi befizetett adótartalom durván 300 milliárd forint. Viszonyításként ehhez tegyük hozzá a nyugdíjjárulékok 12 év alatt felhalmozott 3000 milliárdját csak hogy érzékeljük a nagyságrendet. A LEGJOBB ÜZLET a magyar államnak. Egy dohányos minden híreszteléssel ellentétben töredéke költségbe van az államnak. Egyrészt a rák átlag fél év alatt elviszi, és nem kell a végelgyengülésig milliókat költeni egyéb öregkori betegségeire, valamint lényegesen kevesebb időt töltenek nyugdíjasként, ami tiszta haszon. Némi cinizmussal óriási tisztelettel kellene kezelni őket a társadalomnak és nagyon nagy cinizmussal pedig támogatni ebben az ország számára üdvös szokásukban.
Ja és csak még valami. Arról viszont sokkal kevesebb szó esik, hogy pl. egy Budapest szennyezettségű városban lakni sokkal rákkeltőbb, mint dohányozni, valamint ebbe a kategóriába tartozik a kismadarak papagájok tartása is, és hogy hab legyen a tortán a genetikai öröklődések is jobban befolyásolják a rákbetegség kialakulását mint a cigaretta. Tehát az emberek védelmében elsőként a környezetvédelmet kellene megoldani...
