HTML

27.
január

RNYAA

Pilu  |  2 komment
Lajos hirtelen előugrott a rendelő sarka mögül és eszeveszett iramban rohant a szemközti patika felé. Tudta, hogy ez az egyetlen esélyük. Sanyi a rendelőnél maradt, onnan fedezte. Lőtte a barikádot, ahonnan az előbb a torkolattüzet látta. Az egész városban már csak néhány csoport felkelő tartotta magát. Hallották, hogy a józsefvárosi, meg a körúti patika még áll. Ismerték mind a két belvárosi csoportot, akik hozzájuk hasonlóan a végsőkig kitartottak. Testvérek voltak, bajtársak. Egy közös célért adták a vérüket. Bár sohasem találkoztak személyesen, de rádión minden éjjel kommunikáltak. Ez volt az egyetlen lehetőség a kapcsolattartásra. Tudták, hogy az öregek tízre mind elalszanak, ilyenkor egy kicsit szabadabban mozoghattak és ilyenkor lehetett rádiózni is. Tegnap éjjel is beszéltek, hosszan egyeztették a terveket, és bár nem mondták ki, mindannyian tudták ezek, már a vég napjai.
 
Rohadt dolog ez a háború. Sanyi megjárta a világ összes poklát, harcolt Vietnámban, Koreában és Irakban is, de ez mindenen túl tett. A légióban az öreg tisztek számtalanszor emlegették, hogy a magyar nyugdíjas egy eszement fenevad, hogy mozgó járművön, és sorbanállásban a legjobb harcos, de erre ő sem gondolt. Két hónapja, mióta szétesett a front és a gerillaháború kezdetét vette, többet szenvedett és több kegyetlenkedést látott, mint az azt megelőző harminc évben. Ezt nem lehet elfelejteni, nem lehet nem ezzel álmodni. Három hete, amikor a Blahán végignézte, hogy pusztakézzel széttépték egy srácot egyetlen receptért, megfogadta, hogy haláláig harcol a szemétládák ellen. Soha nem fogja elfelejteni a fiú tekintetét, amint a földön feküdt leszakított lábbal, és kérlelőn csak annyit hörgött, hogy „Aspirin, ..pirin”. Az egyetlen bűne az volt, hogy rossz sorba állt, nem az árazóhoz ment először. Sanyi és Lajos is hasonlóan keveredtek a harcokba. Még tavasszal történt, egymás mögött álltak sorba a Béke téri patikában, amikor betört a kommandó. Felismerték őket, tudták, hogy a kispesti nyugdíjas-otthon lakói. Már akkor hírhedt volt ez a csoport a kegyetlenkedéseikről. Másodpercek alatt történt minden. Amint meglátta a bejáraton beözönlő csuklyás alakokat, hátranézett Lajosra és egyszerre vetették magukat a pult mögé. A lövöldözésben sikerült a hátsó bejáraton kimenekülniük, ahol már a felkelők autói álltak. Fedezékül behasaltak az egyik harckocsi mögé, ahol két egyenruhás feküdt. Az egyik ismeretlen kivette a táskájából pisztolyát, és Lajos felé nyújtotta, majd hátrabökött fejével, mutatva a lőszerekkel teli hátizsákot. Lajos nem habozhatott, a fegyverért nyúlt. És bár mindez egy pillanat műve volt, ők már ott és akkor tudták, hogy sorsuk megpecsételődött. Nincs visszaút. Ők sem kerülhették el a háborút. Van, hogy az ember sorsa, szembe jön vele az utcán. Kikerülhetetlen. Így utólag, már tisztán látják, hogy Isten akarta így.
 
Már 2007-ben a gyógyszerreformok bevezetése után, mikor az első zavargások kitörtek, lehetett sejteni, hogy nem állnak meg a dolgok itt. A kormány első, erőtlen kísérletei a fegyveres, nyugdíjas csoportok leverésére, előrevetítették a háborút. Aztán egyre inkább kicsúszott a hadsereg kezéből az irányítás. 2008 végére, amikor már több mint háromezer áldozata volt a harcoknak, a gyógyszerforgalmazók bejelentették, hogy nyíltan támogatják az RNYAA-t (Radikális Nyugdíjasok Az Aspirinért). Persze aki józanon gondolkodott, az tudta, hogy az első perctől mögöttük álltak. Különben honnan lett volna pénzük munícióra, és a legújabb orosz fegyverekre?
Kezdetben még csak Kalasnyikovokkal harcoltak. Arról sem volt senkinek sejtése, hogy ezeket hogyan gyűjtötték be, de egy a hírszerzés által előkészített rajtaütés során kiderült, hogy a régi, eldugott munkásőr készleteket ásták elő. Az angyalföldi SZTK pincéjében találták meg az alagút bejáratát. Gyakorlatilag a fél város alatt voltak ilyen régi, munkásőrség által hátrahagyott pincék, tonnaszámra felhalmozva bennük a lőszer és a fegyver. Három napig hordták a kamionok a kormány hadseregének raktáraiba a lefoglalt cuccokat. Hetekig foglalkozott vele akkoriban a híradó, emlékszem. Persze az, hogy a tikosszolgálat honnan vette a fülest, soha nem árulták el.
 
Lajos az utca közepénél járhatott, amikor Sanyinak kiürült a tára. A hirtelen támadt csöndben, egymásra néztek úgy, ahogy akkor a Béke téri gyógyszertárban. Arcukra a rémület és megnyugvás egyszerre ült ki. Tudták, hogy barikád túloldalán a vérszomjas nyugdíjasok erre a másodpercre vártak, és nem fognak hibázni. Lajos már nem fogja elérni a patikát. Az utolsó hőssel a háború is elbukik. Meghal és magával viszi a sírba a reményt is. A sorozat, ami Lajos testét valósággal szitává lyuggatta, közvetlen közelről jött. Sanyi tudta, hogy bekerítették. Nem bírta visszatartani sírását, ahogy a fedezékből nézte Lajos élettelen testét. Tudta, elbuktak. Remegő kézzel nyúlt a zsebébe az Aspirinért, amit ilyen esetre tartogattak. Tudta a kötelességét. Élve soha… Tenyerébe nézett, könnyei potyogtak a mocskos tablettákra. Még egyszer, utoljára maga elé képzelte a családját. Hátraszegte a fejét és egy hirtelen mozdulattal bekapta a tablettákat. Víz nélkül. 
   
Mocskos dolog a háború. Amióta a felkelők oldalára álltak, Sanyi és Lajos sem tudott semmit a családjáról. De Marika, Boris, Zolika, és Sanyika tudták, hogy értük harcolnak. Büszke lesz majd apukájára a kis Lajcsika. Igaz ügyért hal meg.
Ezt a háborút nem lehet kitörölni a történelemkönyvekből. Bár most még az RNYAA terrorizálja az országot, eljön az idő, amikor az Aspirinháború hőseinek nevét, aranyozott betűkkel írják majd a krónikások. Amikor újra szabadon, mosolyogva indulnak a gyerekek a benzinkútra, Aspirinért.

Címkék: mese reform háború

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr8931410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.