HTML

 

Szánalmas, visszás, színvonaltalan, de egészestés és csillog.


Az ízléstelenség dagonyázik:

Láthattunk vagy két Ricky Martint törpe változatban, egy Take That klónt, valamint egy fiatal David Copperfield vizuálkopit, és egy „hegedű a környéken nem szól, de azért a lány vadul tekeri a vonót” Princess bébit is. De könyörgöm, 2007-et írunk, már öt éve is ciki volt bármelyik a felsoroltak közül!

A naiv hülye azt várja, hogy egy ilyen versenyen előkerülnek az ízes, a különböző gyökerekből fakadó, - és ennek következében, ha más nem is, de legalább - érdekes muzsikák. Egy nagy szart. Globalizálódott világunk által termelt, homogén piacnak kifejlesztett, igénytelen lekvárt hallhattunk.

Most megtudhattuk, hogy Európa tényleg egységes. Ugyanazon piac, egyforma emberek, és egyformán ízléstelenek. Az egész kontinensen, mindenki ugyanarra a négynegyedes, három hangra épülő, fosra rázza a seggét. Persze azt a dallamot sem saját kútfőből meríti a kreatív európai, hanem Amerikáról (illetve az angolszász popról) próbálja majmolni. Csakhogy Európa időben, és minőségben is jócskán lemaradt (pop)zenei téren. Mint minden másban is.

A képmutatás, avagy esélyegyenlők vannak, de csak négyen.

Az alapítók (Németország, Spanyolország, Anglia, Franciaország) kvalifikálás nélkül ott vannak a döntőben. Hogy miért? Mert ’96-ban a németek nem jutottak be (ami igen nagy blamázs volt), és így 2000-től új játékszabályokat alkottak, a fair play jegyében. „2007 az esélyegyenlőség éve Európában” írták a képernyőre a műsor végén. Arcom leszakad, hogy van pofájuk kiírni! A képmutató anyád, Európa!

Apropó, esélyegyenlőség!

- Hogy Újvidéken hülyére vernek embereket származásuk miatt!? Vizsgálóbizottság, felháborodás, csúnya dolog, aztán csönd.   

- Hogy az EU tag Románia, a saját törvényeire fittyet hányva, nem helyezi el a Kolozsvári Egyetemen a magyar feliratokat, sőt azt az oktatót, aki ezt megteszi, kirúgják? Erről kussol Európa.

- Hogy 2006 őszén, embereket nyomorít meg a magyar rendőrség a nyílt utcán, az összes létező jogi és morális normát letiporva?! Erről kussol Európa.

Európa gálákat rendez. Pirotechnika, lézer, műholdas kapcsolás, csili-vili, kosztüm, tükörgömb, csápoló tömeg. És ezzel megoldotta a problémákat. Vagy legalábbis megnyugtatta a lelkiismeretét, hogy Ő megtett mindent. A képmutató anyád, Európa!


Európa növekszik.

Már ha táncdalfesztiválról van szó. Ilyenkor tugedör-forevör, össznépi szeretet, keblemre Albánia! Bohóckodni jöhet bárki. Ebből is láthassa a Világ, hogy mi milyen kurvatoleránsak, és jópofák vagyunk. Persze, ha az anyagi érdekei kerülnek szóba, akkor Európa összemegy. Ilyenkor már nem a földrajzi határokról beszélünk, hanem az EU határairól, Schengenről, egyezményekről, és mastrichti kritériumokról.


Shów.

A zene híd, közös nyelv, amely összeköti földrészünkön a kultúrákat. Ámen. Tegyük félre a bajokat, vitákat és együtt ünnepeljük meg igénytelenségünket! Mert azokkal a kultúrákkal komoly baj van, amelyeknek ez a közös nyelve. „Láv jú bébi, denszin!”

A barom meg szavaz. Pardon, nem barom, hanem a homogén piac elemi részecskéje, azaz a konzumidióta fogyasztó. Persze nem zenére, hanem pofára voksol. Kénytelen érzelmeire hagyatkozni döntésekor, mert zeneileg ugye analfabéta. De akkor mire és főleg miért szavaz? "Szeretem szomszéd" sok pont, "utálom népnek" nulla? Nézd meg, hogy kitől nem kaptál pontot, oszt rájössz, hogy melyik határos nép mérgezné meg legszívesebben a kutyádat!

 

Tudod mi ez az SMS-víziós dalfesztivál? Ízlés alapú, etnikai uszítás. :)


Címkék: zene eurovíziós dalfesztivál

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr7175623

Balázs 2007.05.14. 17:19:57

Lehalkítottam kicsit a mélyládámat és kivettem a cd lejátszómból a Dream Theater albumot és beültem a tévéelé sósropit zabálni meg körtelevet inni, hogy majd jól elszórakoztatnak itt engem szépen.

Ekkora globálpárhuzamot nem vonnék, mint Pilu tette, de a gyökerekből valóban el lehet jutni idáig is különösebb csúsztatás nélkül. Egyet is értek vele.

de...
Sarló és kalapács helyett fagyi van meg galamb... ha nem nyalsz repülsz.

EU-babe, nyalni kell. A pénzért nyalni kell. Ha EU ezt a shówt nyomassa nekünk szeretni kell, és az üzenetet visszhangani.
Elképzeltem mi lenne ha itt lenne... tuti nem 'örülnénk' ennyien az utcán, mint a finnek.

Together, peace, love, tolerancy meg előre hülyék, melegek, ti sem vagytok kevesebbek, sőt.

A szavazás valóban trianoni alapokon nyugszik.
Kicsit visszás, hogy nemzeti alapokon szavaznak globálisan.

Amit nagyra értékeltem:
Északi kollegák zenei ízlés tekintetében mutattak némi vonzódást kedves Gabink iránt és azt hiszem azok a szavazatok mindenféleképpen örömteliek.

Az EU ba szeretni kell ott lenni, az öntudatot takarékra kell tenni és mosolyogni akkor is, ha nem tetszik amit az 'EU' csinál.

Azt sörrel a kezembe lennt a haverokkal a kocsmában, vagy egy jó fröccs mellett az erdőszéli nyaralóban, a ku*va annyukat a liberálfasisztáknak. :)

ezajövő.

csók.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.05.14. 23:00:42

Rúzsa Magdi tényleg bazdmegezett egy jóízűt, amikor a képmutató szerbek rá adták a max. szavazatot?

OftF 2007.05.15. 11:01:31

Aztán minek kell ezt nézni? Én pl. az egészről csak utólag értesültem. Azt se tudtam, hogy ez még van.

almamater 2007.05.15. 13:11:32

Jó szöveg! Csak így tovább! Igaz gondolatok!

feketefene · http://feketefene.wordpress.com 2007.05.15. 21:08:21

jo iras Pilu! csak igy tovabb! *(kurva szamitogep es az ekezetek, elnezest)

Nrike 2007.05.16. 07:34:47

Szia Pilu!

Én nem is néztem pont azért,amit írtál..de felkeltetted az érdeklődésem úgyhogy lemazsoláztam néhány youtube videót.Volt itt minden..:dániai travi kvín,DJ 100% densz vámpírarc Bobo,ruszki androgün-aki Benny Benassit összehozta Marioval és a nemzetiségre már nem emlékszem..pusdöbuton.Basszus!Ezt a felfokozott igényszintet!

Bagira 2007.05.16. 23:06:08

Azért Magdink mégis csak kiemelkedett a mezőnyből. Bár lehet, hogy elfogult vagyok. Sose néztem még ilyen szarokat és ezután sem fogok. De mpost több okom is volt rá:

egyrészt Magdi! Akárki akármit mondjon, délvidéki magyarként megnyerte a megasztárt és egyáltalán nem azért mert a kurva jó melle kilógótt a top-jából éneklés közben..Ennek kapcsán fél Magyarországnak most lett nyilvánvaló, hogy élnek még magyarok a határokon kívűl.

Másodszor: akárhogy szidjuk az ilyen jellegű versenynek nem nevezhető szarokat, mégisúgy kellett volna ez a siekr a magyaroknak mint egy falat kenyér. Képzeljétek el: a délvidéki Rúzsa Magdi, akit Budapesten lejugóztak(!!!!) megnyeri ennek a kiforűsztott országnak az Eurovíziós Dalversenyt! Hát, az óriási lett volna. Az, hogy Szerbia Magdira adta a legtöbb voksot a délvidéki magyaroknak köszönhető. Romániában, ahol 21 millióan élnek, a harmadik legtöbb szavazatot szerezte Magdi. Erdélyi magyarok... én itt élek Erdélyben és azért innen nézve nagyon más. Több haverom a kocsmában piált, aztán mikor szóltak, hogy lehet küldeni az sms-eket Magdira akkor ezerrel nyomta mindneki. Kicsit minden határon túli magyar a magáénak érezte Magdit. bevallom férfiasan én is, és könnyeztem örömömben mikor láttam, hogy a délvidéki magyarok az első helyre hozzák be Magdit Szerbiiában, majd az erdélyiek a harmadikra Romániában. nagyon nagy volt!!!

Kozika · http://www.k-1.hu 2007.05.23. 15:23:10

Én nem vagyok elfogult, mivel nem vagyok Magdi fan, de magasan a legjobb volt.
Csak ez nem a Megaszar, ahol talán még a tehetséget díjazzák süsmüssel, hanem egy beteg ízlés versenye, ahol az ukránok ezzel a produkcióval a másodikok lehetnek, vagy ahol a sokadik rikimartin utánzat is (vagy Tarkan? mindegy) dobogós lehet.