HTML

Politikai és közéleti értelmező szótár #1
 
 
Pluralizmus - Többpártrendszer. Esetünkben kettő. Vannak ugyan a parlamentben kisebb pártok, de csak formailag különülnek el az oldalukon található nagy párttól.
 
Rendszerváltás (módszerváltás) – mi azon eseménysort hívjuk rendszerváltásnak (ellentétben a szó eredeti értelmével), amely során a kommunisták átmentették, átkonvertálták kapcsolati tőkéjüket pénztőkévé, politikai tőkévé. Nem volt itt se forradalom, se váltás, ugyanis mindkettő alapfeltétele, hogy az uralkodó elit megbukjon, de nálunk nem hogy nem bukott meg, hanem soha nem látott módon megerősödött ez a réteg („szar a vízen” effektus). Dicsőséges demokratizálódásunk nem más, mint vihar a  biliben, amely csak a kisemberekre vonatkozó játékszabályok megváltozását hozta magával.  
 
Ellenzék - Az a párt, amelyik az autópálya-pénzek kisebbik hányadát rakja zsebre.
 
Kormánypárt – Royal Flush. Mindent visz, nem csak az autópálya-pénz nagyobbik részét.
 
Választások – Azon reklámkampány melynek keretén belül eldől, hogy a következő négy évben melyik párt lophat többet. Jelentősége gyakorlatilag nincs, hiszen a felvázolt alternatívák (az a két párt) ugyanazt az oligarchiát képviselik. (elit – paraszt viszony)
 
Önkormányzat – Az a csatorna, amelyen keresztül pozíciókkal (és így pénzzel) látja el a párt a közkatonáit. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24. Gazdag ország, nagy a jólét, 3200 polgármester, ugyanennyi jegyző, persze közpénzből. Minden választás előtt hallhatod, hogy radikálisan csökkentik az önkormányzatok létszámát, majd a voksolás utáni napon, varázsütésre lekerül a téma a napirendről.
 
Jobboldal, baloldal – Értelmezhetetlen fogalmak országunkban. A két oldal, csak a populizmus mértékében és minőségében mutat eltérést. 
 
Miniszter – Univerzális szakember. Alkalmas bármilyen pozíció betöltésére, (de éppen ezért) mindenhez hülye. Általában a párt alfahímjei töltik be ezt a pozíciót, főleg olyan tárcák esetében, melyeket egy hintaló is könnyen elirányítana.
 
Elit – domináns, előjogokat élvező csoport, egy közösségen (társadalmon) belül.
 
Politikai elit – nonszensz fogalom. Hogyan lehet egy képviseleti demokráciában előjogokat gyakorolni?
Szellemi elit – TGM vazze.
Gazdasági elit – Lásd: üzletember.
 
 
Fidesz – Az oligarchia egyik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentét szerveződött csoportosulása. Más néven: Orbán Viktor rajongók gyülekezete. A Fidesz ’96-ig liberális párt volt. Amikor vezére meglátta a „piaci rést” a jobboldalon, rögtön keresztény és népnemzeti fordulatot vett az addig „kis SZDSZ”-nek hívott párt.
 
MSZP – Az oligarchia másik, a megtévesztést szolgáló, anyagi érdekek mentét szerveződött csoportosulása. Olyan mint a Fidesz, csak itt nem az elnöknek van pártja, hanem a pártnak elnöke. Nyíltan posztkomcsik.
 
SZDSZ (szadesz) – Politikai anomália. Egy olyan párt, amelynek léte csak matematikai úton bizonyított, látni még soha nem látta senki. Ennek ellenére, a választásokon mindig magasabbra kúszik az oszlopdiagramjuk, mint a bekerülési küszöb. Állítólagos tagjai, liberálisnak vallják magukat, de jót röhögnek azon, ha valakit hülyére vernek az utcán, azonosító nélküli rendőrök. A szadesz, gátlás nélkül kinyalja bármelyik pártnak a seggét, egy-két autópálya megrendelés és a kormányra kerülés reményében.
 
Kommunista – az előző rendszer aktív építője, aki vállalata a rendszer kiszolgálását saját boldogulás érdekében. Persze azt, hogy önként tette, ezt a legtöbbjük tagadja. Ezen férgeknek többsége, még csak véletlenül sem tudta magáénak a kommunista ideológiát, pusztán a jobb pozíció, jobb anyagi helyzet, vagy egyéb kiváltság elérése érdekében bújt pártköpenybe. Sajnálatos, hogy 2007-ben még beszélni kell róluk, hogy téma, és, hogy egyáltalán léteznek. De ezért még véletlenül sem annak kell lelkiismeret-furdalást éreznie, aki emlegeti őket, bár sunnyogó értelmiségünk és (érthető módon) a régi elvtársak mindent megtesznek azért, hogy ciki legyen kommunistázni. Nem kommunistázni ciki, hanem az még mindig nem léptünk túl rajtuk. Köszönet ezért „politikai elitünknek” akik „elfelejtették” felelősségre vonni őket, és eltakarítani őket a közéletből, ahogy ez elvárható lett volna, és ahogy ezt még egy banánköztársaság is megteszi, ilyen esetben.
 
Öreg komcsi – Az elmúlt rendszer iránt nosztalgiát tápláló fasz, aki nem feltétlenül volt kommunista, csak szívesen emlékszik arra, hogy a ’70-es években volt Trabantja, és nyaralni járt Szárszóra. Persze az ilyen pöcs, képtelen történelmi léptékekben gondolkodni, és már az sem jut eszébe, hogy ennek a puha politikának azért volt némi előzménye. Mondjuk az a pár ezer halott a forradalom alatt és után, az elhurcolások, bebörtönzések, kínzások, államosítás. Az sem jut el az agyáig, hogy a hatvanas-hetvenes évek „jólétének” köszönhetjük, hogy a 90-re, gyakorlatilag csődbe ment az ország. Mivel ezek általában idős emberek, hülyeségüket tudjuk be az agyér-elmeszesedésnek.
 
Liberális (személy) – Olyan piacfasiszta, aki nem viseli a zsidózást.
Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta nácizik, szélsőségesezik, fasisztázik.
 
Fasiszta (személy) – Olyan zsidózó, aki nem viseli el a piac törvényeit.
Társaságban könnyű felismerni, mert gyakorta buzizik, cigányozik, zsidózik.
 
Turbó magyar – Olyan magát nemzeti érzelműnek valló polgártárs, aki naivitása okán hisz a mesékben. Gyakorta emlegetik a Szent Koronát, Nagy Magyarországot, Árpádot. Történelmi ismereteik gyakorta hiányosak, objektivitásuk, realitásérzékük nulla. Társaságban könnyű őket felismerni vállukra terített, piros-fehér csíkos zászlóról.
 
Üzletember – tolvaj. Szinonimák nálunk, sajnos. Privatizálók, adócsalók, ügyeskedők, áfa-csalók, olajszőkítők, Offshore-ozók. Olyan emberek, akik a vagyon-újraelosztásnál „észnél” voltak, és kihasználva az akkori (jogi) káoszt, szarrá lopták magukat. Szó szerint. Az olajosoknál nem volt ritka, hogy hónapok alatt milliárdokra tettek szert. Ne felejtsd, a korlátlan lehetőségek hazája nem Amerika, hanem a kilencvenes évek Magyarországa volt! Furcsa mód ezek a köztörvényesek, ma társadalmunk megbecsült tagjai. Ennek a rétegnek a pofátlanabbik fajtája az itt púposodik a közéletben, és eljátssza az elit szerepét. Ilyen például Gyurcsány Ferenc, is. A kevésbé féreg típus, - gondolom némi lelkiismeret-furdalás okán - meghúzódik a háttérben és nem vállal közszerepeket.
 
Polgár, polgárság– Olyan, nálunk nem létező társadalmi réteg, melyet politikusaink ugyan gyakran emlegetnek hivatkozási alapként, ám nálunk, nyomokban sem fedezhető fel. Itthon, egyedül hollywood-i filmekben találkozhatsz velük. Tipikus filmbéli jelenet, amikor a család nagy autóval, jól öltözötten, utánfutójukon hajóval, nyaralni indulnak. A furcsa csak az, hogy (sem a filmben, sem a valóságban) ehhez nem kell lopniuk, annak ellenére, hogy nem atomkutatók és nem születtek milliárdosnak.
 
Értelmiség – A rendszerváltás óta lapító, a társadalmi, és politikai életben zajló negatív folyamatok iránti felelősségét el nem ismerő réteg, mely csoport tagjainak közös ismérve, hogy több éven keresztül jártak kollégiumi bulikra. Előszeretettel hivatkoznak a kollektív felelősségre, és az „úgyis minden mindegy” cinikus, kurvakényelmes hozzáállás mögé bújva próbálják saját egzisztenciájukat összekaparni, megtartani, nagy ívben szarva az ország sorsára. A magyar értelmiség az a látó, aki nem segít a vaknak a zebránál.
 
Média – A politikai oligarchiával szorosan együttműködő, egy anyagi egységet képező, hatalmi ág. Tipikus tevékenységei: átbasz, megvezet, formál, torzít, gyűlöletet kelt, elhallgat, felfúj, és elsősorban pénzt nyel.
 
Újságíró – Biszexuális, szellemi prostituált, aki pénzért bárkit megdug, illetve pénzért bárki megdughatja.
 
EU – Eredetileg a „gazdasági nagyhatalmak” (elsősorban az USA) kompenzálására létrehozott, hónaljszagú tömörülés. Tényleges funkciója máig ismeretlen. A dohányzás betiltásán és egyéb marginális kérdések tisztázásán kívül, érdemi intézkedést még nem sikerült felmutatnia. Vízfej a vízfejeken, kormány a kormányok felett. Bár léte kétségtelenül csökkenti az Európán belüli, nemzetek közötti konfliktus lehetőségét, más egyéb pozitív hatása máig nem ismert.
 
Hipermarket – Olyan, bazinagy közért (hálózat), mely erőfölényénél fogva, képes a helyi beszállítók és termelők között versenyt generálni, így a beszerzési árak, valamint a munkaerőköltségek minimális szinten tartásával, extraprofitra tesz szert. Amikor hallelujáznak egy-egy hipermarket megépülésekor, hogy „de jó, mert, munkahelyeket termet, mert versenyt generál, és mert olcsóbb lesz neked a kaja”, akkor elfelejtik hozzátenni, hogy az adott térségben agyonvágja a kiskereskedelmet (munkanélküliséget generálva), és jelentősen csökkenti a (helyi) termelőknél realizálódó profitot. Ez egyet jelent azzal, hogy az ország zsebéből húzza ki a pénzt, ami mint tudjuk nem vész el, mert végül egy nálunknál sokkal gazdagabb országban, profit formájában landol. Így kerül a szegény ország szegényeinek pénze, egy gazdag ország gazdagjaihoz.
(Egyéb, a Tesco és társai által elkövetett szemétségekről pedig még csak nem is beszéltünk, mint például a polcpénzről (fix összeg, amit azért kell fizetned, hogy a polcra kitegyék az árud), meg a 90 napos fizetési határidőről. Ugye nem kell hozzá sok matek, hogy milliárdok esetében, a negyedévig visszatartott pénz, mennyit hoz, évi 7 %-os jegybanki alapkamat mellett)

Címkék: politika közélet hülyemagyar

31 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr27133428

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyiket sem! 2007.08.06. 13:30:04

Szubjektív helyzetkép a játékosokrólAz előző postban írtam a JÓRÓL, az ÜGYRŐL, mint ami megmaradt nekem. Azért írom nagybetűvel, mert ezek a fogalmak szerintem minden jelenlegi problémánk alapjai.A politikai rendszer konfigurációja ma már elég jól átlátha…

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.08.06. 13:23:53

:o) Hmmm, így is el lehet mondani, tömören. :o)

dowNLoad 2007.08.06. 13:30:50

Sokan még mindig azt hiszik, hogy Bokros, Surányi, Veres nagy bankszakemberek hahaha. Ha gixer lesz a világban, pl. recesszió, akkor itt csőd lesz, ráadásul már eladni sincs mit, úgyhogy sok égő autót és bankot látok. (én ezt már messziről szeretném látni, pl. Kanadai külföldi híradó érdekességek a nagyvilágból rovatban, haha)
Azért még előtte egy elszámoltatást szeretnék, gyufával kezdeném, hogy hova lett a közművek eladásából befolyt pár MILLIÁRD USD?????? (azért nem Antall korszak, mert azt már cseszhetjük)

egyiketsem · http://egyiketsem.blog.hu 2007.08.06. 13:35:58

OFF
downLoad, el tudlak érni valahogy? A szélsőközépen a zöldenergia posztjaid miatt kereslek. Dobj már lszi egy mail-t...
ON

höm 2007.08.06. 19:45:48

Pilu az MDF kimaradt!! pedig elég sokat "köszönhetünk" nekik!!
amúg sztem kurva jó!!!!
Down! el ne menj má' kanadába baszki! én már csak az ilyen "félfasiszta" (nem sértésnek szánom)jó arcokban látom a megváltást, baromi jó az Áron Russo-s videó aminek megadtad az elérhetőségét köszi :))

Stone 2007.08.06. 20:52:23

Ezaz Pilu!

Neveld a hülye magyart, mert magától ezt a pár apróságot 15 év alatt nem érte fel ésszel.

Köszi

drflash · http://drflash.hu 2007.08.06. 21:01:36

navégre drflash.hu naggyábul én is eztet ugatom - minek ide elit - taposd ki a belit!

Szálab 2007.08.06. 21:10:05

"A magyar értelmiség az a látó, aki nem segít a vaknak a zebránál."

Ez számomra az utóbbi évek legjobb hasonlata :)

Stone 2007.08.06. 21:11:49

Nah jah... taposd ki... de ha felkelsz a kényelmes kanapédból, és kimész hőzöngeni, akkor egyből rádverik a csőcselék jelzőt, meg a turbómagyar cimkét a TótaW félék. Bár spec Árpival csak néha van bajom, mert elég nehéz kiismerni... Leginkább olyan, mintha szimplán az általa hülyeségnek vélt dolgok ellen lépne fel. Aztán ez vagy jobbra, vagy balra húz, vagy éppen középre. A lényeg, hogy nem tudni hányadán állsz vele.

Node Pilu! Köszönjük neked mester :) Taníts még...

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2007.08.06. 21:38:09

blog: a pornó utáni második legszarabb dolog a neten

egy_építész 2007.08.06. 21:57:35

demagógia: pl. ez a bejegyzés (természetesen a demagógiának majdnem mindig van igazságmagja)

dowNLoad 2007.08.06. 23:35:08

haha a Tesco olyan mint amikor a farok csóválja a kutyát, pont az ott bent lévő cégek tulajdona kellene, hogy legyen, mert az áruház maga csak annyit talált ki, hogy az olcsó cuccokon nincs márkanév+reklámktsg. (a többi szinte adott volt, egy hangárt/raktárat meg bárki felépít)

kaukázusi vérnyúl 2007.08.07. 00:14:47

hiánypótló
a legtöbb jellemzés találó
csak néhány történelmi összefüggést hiányolok belőle
így a "kommunista->üzletember/MSZP" evolúciót pl.
de amúgy grat

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2007.08.07. 00:21:40

jaj de jó! lusta vagyok, így örvendezek, hogy nem nekem kellett ezt fáradságosan leírnom, pedig már terveztem. így egyszerűen csak a linket kell elküldenem, ha valakit fel akarok homályosítani a jövőben pár alapvető dologról.

rolika 2007.08.07. 07:52:55

fizetett reklámban kellene felolvasni a mónikasó alatt...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.08.07. 10:40:44

"Előszeretettel hivatkoznak a kollektív felelősségre, és az „úgyis minden mindegy” cinikus, kurvakényelmes hozzáállás mögé bújva próbálják saját egzisztenciájukat összekaparni, megtartani, nagy ívben szarva az ország sorsára."

Pilu, amit te leírtál - mindenki hülye, korrupt, beteg - az nagyjából megegyezik a fenti idézeteddel. Ezek szerint te értelmiséginek tartod magad. :-)

dzsekk 2007.08.08. 00:28:57

Nem mert ő kiírta ezt a bejegyzést a blogjába,tehát már tett valamit az országért :)

Nrike 2007.08.08. 03:14:21

Most tapsolok és ujjongok.Ez tíz pontból tizenöt!És a kommentelők közül nem csak én.Annyira a szívemből szóltál!Én is linkelni foglak,bár a reklám már megvolt.. :-) Mondd csak-nem akarsz Te is valami kezdeményezést indítani a ténylegesen normális,szélsőközép embereket összefogandó?Ha igen ez lesz az egyetlen,amire jelentkezek..és az elsők között.Hja és várjuk a szótár többi részét is,csakúgy mint az újabb fellépésed.

E-Medve 2007.08.08. 20:48:09

Az a #1 azt akarja jelenteni, hogy lesz folytatása?

Viszont ez nem volt rossz. Korábban mondta valaki - lehet hogy éppen Te -: mostanság nincs bal és jobboldal, csak fent és lent.

Fusti 2007.08.10. 10:18:20

Turbó magyarokról amit írtál, az kicsit durva, bár kétségtelenül van benne igazság, de, hogy a \"Történelmi ismereteik gyakorta hiányosak\", ez azért általánosságba nem igaz, álltalába azért egy fokkal legalább tájékozottabbak mint az átlag, de különben ütös az összeállítás.

sodika · http://youtube.com/66masodperc 2007.08.10. 22:00:50

Hoppá-hoppá!
Ez zseniális.
Nem hiába mondom mindig, hogy ha aktívabban írnál, te lennél a jobboldal Tótája. :D

Bamba 2007.08.11. 14:37:54

Nem rossz!
Kiváncsian várom a második részt, s remélem abban benne lesz az is ami az első részből kimaradt. :)

Zsan 2007.08.12. 13:04:55

Isten éltessen sokáig!
Rád fogok szavazni. Ha nem lesz rá lehetőség, majd ráírom a szavazólapra a neved, és teszek mellé/alá egy ikszet, az ziher.

PILU FOR PRESIDENT!

Nem viccelek...

bb072 2007.08.14. 09:34:57

Csak mert szeretek kötözködni: nem igaz, hogy a választásoknak semmi jelentősége. A pártvezetők és a pártkatonák szempontjából azért van némi egzisztenciális jelentősége, meg van egy-két partikuláris gazdasági érdekeltség, akiknek szintén nem mindegy. Ja és ott vannak a különféle elkötelezett szerkesztőségek is.

santaoz 2007.08.14. 15:00:43

Idézet: \"Önkormányzat – Az a csatorna, amelyen keresztül pozíciókkal (és így pénzzel) látja el a párt a közkatonáit. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24.\"
Ezt nem is értem. A közigazgatási reform szükségességéről értekezne Pilu? Milyen pozíciók és pénzek az önkormányzatoknál? Évről évre több a kiadás, kevesebb az államtól kapott pénz, lassan nemcsak fejlesztésre, de fenntartásra sem lesz elég. Miről beszél Pilu? Az Önkormányzat nem pénzcsatorna, vagy én látom sehogy a valót...(?) Pilu meg a látó? Mikor lesz csatorna a kistelepüléseken? Ha a párt közkatonái nem nyúlnák le? HÁT ÉN NEM NYÚLOK LE SEMMIT, meg a környéken sem ebből áll az önkormányzat. El van galoppírozva a tészta! Vélemény erre?

dowNLoad 2007.08.16. 17:28:02

Volt "szerencsém" dolgozni egy kistérségnek, és úgy megy a dolog, hogy a polgármester megnézi, hogy mire-mekkora összeget tud szerezni, és ahhoz állítja be a zsebét. Pl. ha uniós pályázaton sikerül nyerni 1-2milliót, akkor abból leveszi a 20-30%-át, ha nagyobb összegek vannak, ott már csak 10%-ot vesz le. (ez lehet ajándék laptop/számítógép, vagy a haveri cég úgy számlázza a nyert munkát, hogy effektíve kp-ban le kell adni a jutalékot)

santaoz 2007.08.17. 09:48:23

Ettől féltem. Kicsit provokáltam is. Szóval gazemberek is vannak. A fenébe! Mi meg próbálunk tisztességesen élni, mert J.A. is megmondta:
\\\"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.\\\"
Van egy két sejtésem nekem is, pl. kukásautók 100 éve állnak, a projekt meg ... Ezen mindig felháborodok, aztán meg megerősödöm abban, hogy tényleg tisztességesen kell élni. Nem érdemes másként. Most már jobban értem a definíciót.

Levi 2007.08.19. 13:03:28

Magyarország = Nyugat-Balkáni Posztkommunista Komédia

Zsan 2007.08.20. 17:26:03

Igen santaoz, a közigazgatási reform szükségességéről értekezett Pilu többek között. Mit nem értesz azon, hogy Budapestnek 24 kerülete van, míg mondjuk Párizsnak kétszer annyi lakosra 16?
dowNLoad, szerintem nem kell feltétlenül illegális dolgokra gondolni. Már ott kilóg a lóláb, hogy valaki polgármester létére parlamenti képviselő lehet. Vagy nem kívánna mindkét pozíció egész embert?

santaoz 2007.08.21. 10:19:04

Zsan!
Nem azért kell a közigreform, mert a 3200 azért van, hogy a pártkatonák izéit, pénzcsatornáit biztosítsa, hanem azért, mert aránytalan, sok, közpénzpazaró, meg ilyenek. Mi 2002 óta úgy próbálunk községet "vezetni", hogy nincs kenőpénz, pártpénz, pályázatból lenyúlt és ide-oda csorgatott lóvé. No, ezért nem szeretem, ha általánosítunk és azt mondjuk, hogy idézem: "Önkormányzat – Az a csatorna, amelyen keresztül pozíciókkal (és így pénzzel) látja el a párt a közkatonáit. Ezért kell belőle 3200. Budapestre például 24.\" Meg idézem még: "ha uniós pályázaton sikerül nyerni 1-2milliót, akkor abból leveszi a 20-30%-át, ha nagyobb összegek vannak, ott már csak 10%-ot vesz le. (ez lehet ajándék laptop/számítógép, vagy a haveri cég úgy számlázza a nyert munkát, hogy effektíve kp-ban le kell adni a jutalékot)" Sz...r, hogy sok helyen így van, de ez egészen addig így is lesz, amíg nem kezdjük el most (a 3200-ban) a tisztességes munkát. Nem lehet, sem reformmal, sem neveléssel megváltoztatni ezt a horizontot. Szerintem.

Zsan 2007.08.21. 11:10:30

- Ha ti ezt így csináljátok, akkor ez nem a te inged, santaoz.
- Ne érts félre - meg tudnátok csinálni a szomszéd községet is, mondjuk másfélszer ennyi emberrel?
- Abban egyetértünk, hogy aránytalanul sok az a 3200. De akkor miért, mi célból ilyen sok, ha nem a fenntartható pozíciók miatt, és miről beszélt az őszödi beszéd után Dr.Lamperth?
süti beállítások módosítása