HTML

11.
december

lezárom

Pilu  |  1 komment
 
Lezárom a kommenteket, és ezzel a poszttal a témát is. Rengeteg tanulságot hozott, ezek közül a legfontosabbak:
 
1., Ez volt a provokálás azon határa, amin azért nem szabad túllépni, mert nem bírja el a mélszerver a kommentértesítőket.
 
2., Sajnos a hozzászólók egy jelentős (a vártnál sokkal nagyobb) része nem túl toleráns faji kérdés tekintetében, ami elég elkeserítő 2007-ben. Nevezzük nevén őket, rasszisták.
 
3., A nemzeti oldalnak addig vagy jó, amíg pofájukba nem vágod azt, amit ők művelnek másokkal. Ezt követően hazaáruló, zsidóbérenc lesz a neved.
 
4., A nácik sokkal érzékenyebb lélekkel vannak megáldva, mint az átlagember. Igen hevesen reagálnak bizonyos stiláris elemekre. Pl.:
„…annyira idegen mindentől, ami kulturált…” –ez a posztomnak szólt, Blogintól.
„A cigányokat vagonba rakni, azt én szeretném..”-Tomcat.
Tehát zsidózni, cigányozni náciéknál kultúra, kurvaanyázni bunkóság.
 
5., Nem lehet vitatkozni azokkal, akikkel az alapértékekben sem értesz egyet.
 
6., Amit nagyon sajnálok, hogy az önmagukat nemzeti érzelműnek vallók egy jelentős része, walkman-nel a fején közlekedik, és azon bakancsok dübörgését hallgatja teljes hangerőn. Amivel csak az a probléma, hogy nem fogják meghallani az átjáróban, hogy ha érkező gyorsvonat dudál. Meg azt sem, ha valaki utánuk kiabál, hogy rossz az irány.
 
7., Még mindig nem fizet az Index az írásaimért. (hogy köröm nőjön a talpukra)
7/a., Meg az MaSZoP sem.
 
8., Sokan képtelenek felfogni az alábbi két állítást:
- Ha egy intézmény(rendszer) nem működik rendesen demokráciánkban, akkor nem a sufniban kell helyette újat gyártani, hanem az eredetit kell gatyába rázni.
- Szociális problémákat nem lehet polgárőrséggel megoldani.
 
9., Ha az arénában a piros színre gerjedő bika az úr, (tudjuk, valójában a bikát a mozgás ingerli) és te vagy olyan hülye, hogy mikulásruhában mész le megküzdeni vele, akkor ne csodálkozz, hogy 2010-ben sem leszel a parlamentben.
 

Címkék: hülyemagyar magyar gárda

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr91260729

cinca 2007.12.12. 17:35:39

Hülyegyerek!

Senki nem közlekedik Walkmannal a fején, max fejhallgatóval,de az is a fülén van!
Gondolkodj már, mielőtt leírsz valamit!!!
A többi még elkeserítőbb!!!