HTML

30.
január

RetrOrszág

Pilu  |  10 komment
 
Mikor először hallottam a rendőrség Telefontanú elmés ötletéről, már akkor elfogott valami hátvakarásos érzés. Nem tudom megmondani, hogy mitől, de büdösnek tűnt. Aztán nemrégiben több helyről értesültem róla, hogy az APEH névtelen feljelentések alapján, csuklóból vizsgálatokat indít. Kafa. Itt már egyértelműen megfogalmazódott bennem a gondolat: ez az ötvenes évek, retro fíling.
Ha az állami szervek az „önkéntes spicli intézményéhez” nyúlnak, számomra csak egy dolgot jelenthet, hogy képtelenek ezen eszközök nélkül ellátni feladatukat. Impotencia. Tegyük hozzá, hogy a fentieken túl, ezek a módszerek igen hatékonyan hozzájárulnak a közmorál rombolásához, ami meg arra jó, hogy az említett szervek hatalmuk látszatát továbbra is fenntartsák. Egészen pontosan az általános félelmet. Mert ha valóban volna hatalmuk, akkor nem nyúlnának ezekhez a módszerekhez.
"Jelentsd fel a szomszédod" mozgalom, padlássöprés, kulákvadászat. A mögéhazudott ideológiákban, magyarázatokban persze van különbség, de a módszer nem változott.
Szóval, tovább szőve az ötvenes évek visszaköszönésének gondolatát, próbáltam összeszedni, hogy melyek azok a párhuzamok, amelyek egyértelműen a komenyista diktatúra legsötétebb éveire és 2008-ra is érvényesek. Sajnos, nem kell sokat agyalni hozzá, hogy összeszedjek néhányat...
 
Az állam, gyakorlatilag egyetlen valós funkcióját sem látja el. Torzóvá vált. Az elrettentésre irányuló próbálkozásokon, valamint az önmaga létének igazolására irányuló kísérleten kívül, más életjelet nem mutat. (na jó, igazad van, az ötvenes években volt, ami működött)
 
Fiaskók tucatjai az igazságszolgáltatásban, bűnüldözésben.
 
A hatalom az utcai tüntetéseket soha nem látott brutalitással vereti szét.
 
A rendőrség, és az igazságszolgáltatás a politikai vezetés direkt irányítása alatt áll.
 
Koncepciós perek folynak azok ellen akiket a hatalom önmagára veszélyesnek vél, olyan szánalmas indokokkal, mint például „alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet” (lásd ötvenes évek „állam ellenes szervezkedés”). 
 
A politikai vezetés teljes bizalomvesztése.
 
Morális válság, frusztráció, reményvesztettség.
 
Az ország egyre inkább el~, és leszakad a nyugati világtól. Periféria.
 
A valós érdekvédelmi szervezetek szándékos eltiprása.
 
Ketté szakadt az ország. Az - igen szűk - politikai alapokon szerveződő elitre, valamit a lakosság nagyobb részét kitevő nyomorgókra.
 
Politikai kapcsolatok szükségessége az egzisztenciális érvényesüléshez.
 
A közszolgák teljes szereptévesztése. Kiskirályok.
 
Az állami megvonás olyan mértékű, hogy törvényes úton képtelenség biztosítani a megélhetéshez szükséges anyagiakat, viszont drákói szigorral sújtanak le a törvényeket megszegőkre. Akkor a disznót vitték az elvtársak, azért dugtad el a sonkát, ma az állam viszi a jövedelmed, ezért adót csalsz. Illegalitásba szorított kisember.
 
Az állami és magánvagyon közötti konvertálás során, néhány – a közelben várakozó - zseb furcsa módon megtelt.
 
A korrupció teljesen átszőtte a társadalmat, a sarki rendőrtől, egészen a miniszterig. Mindennapos a hatalommal való visszaélés.
 
Nincs jog~, és közbiztonság. Ma szociális~, sincs.
 
Nincs nemzeti érdekérvényesítés, sem a külpolitikában, sem a gazdasági életben.
 
Az elit minden hezitálás és morális aggály nélkül játssza ki az országot külső, gazdasági és politikai erőknek, saját anyagi érdekében. A vezetés saját országát áldozza fel, egy a minden józanságnak ellentmondó, az élettel összeegyeztethetetlen eszme oltárán. Akkor a kommunizmus, ma a neoliberalizmus.
 
Az itthoni kilátástalan helyzet miatt, jelentős méreteket ölt a kivándorlás.
 
 
Röviden:
Ha egy hidegverítékes éjszakádon, legrémisztőbb álmod lidérce egy morális és gazdasági posványba taszított országba visz, ahol lesöpörte a padlásod a két bőrkabátos hivatalnok, majd egy tüntetésen vasrúddal szétverte a fejed egy rendőr és ezek után börtönre ítélnek, még mindig nem biztos, hogy az ötvenes években jársz!
 
 
Köszönjük meg Ferencnek, a pártnak, valamint az egész magyar politikai elitnek ezt a csodálatos időutazást, amivel megajándékoztak minket!
 

Címkék: politika társadalom hülyemagyar

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr99318644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bamba 2008.01.31. 11:43:21

Na, jó, jó.
Ezt már csak tényleg a hüle nem látja.
S akkor most mi legyen?
Úgy is mondhatnónk; S akkó' mi van!

Magasra került a léc másfél éve.
S a nép nagyon ritkán hallatja a hangját. Hát még a birka.

bamba 2008.01.31. 11:48:18

Ja, majd most márc9-én szavazhatik a nép! :)))
Kíváncsi vok, hogy szaván fogják-é viktort. :)))
Tuom: És akkó' mi van?

Ferko76 2008.01.31. 16:57:10

Céljukat bármi áron elérik, addig nem lesz rend, amíg olyan rend nem lesz amilyet ők akarnak.
Még akkor is nehéz lenne tenni ellene ha egységes lenne a nép, de még köztünk is egyre nagyobb a szakadék.

Balázs 2008.01.31. 18:30:50

jójó, de mire való?
asszem felmondok a melóhelyen, aztán felmondok, mint állampolgár.

tessék, lehet menni...

vagy - maradok - és majd ÉÉN megváltoztatom...

persze... kutyát nemtok megtanítani ülni..., nemhogy a betontalapot amibe ez a nagyrakásszar ültetve van foggal szétrágni.

Pilu hosszúkésekéjszakáját (nem rasszista, hanem puccsista értelemben) akar érzemén... benevezek. enyém a lendvai, de előtte megerőszakoltatom egy lóval.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.01.31. 19:52:56

A bünesetek felderítésénél nagy szerepe van az álampolgári bejelentéseknek.Ha valaki lát egy hullát bejelenti a rendőrségen, villi?
Ha éppen egy éjszakai életben hirhedt emberke csinál rosszat az átlag ember nemszeretné ha a családját csesztetnék,villi?Ezért van a telefontanú is ahol nem kell félni attól hogy szembesítenek a leendő gyilkosoddal,villi?
Aki nem jár rossz úton annak nemis kell félnie.Az Apeh sem ugy müködik hogy Béla beszól hogy a Marinéni pénzt mos a konyhában erre ráálítanak 24órás megfigyelést meg adónyomozók kérdezősködnek a nyugdíjasklubban.
Ezis azt a célt szolgálja hogy normálisan lehesen élni, nagy baj hogy némely ember nem akarja elvágatni a gigáját ha tudomására jut valahol valaki simlizik az apeh kijátszásával?
Persze ugy is meglehet közeliteni hogy ez egy olyan világ ahol mindenki besug mindenkit éjszaka elvisz az ávó főbelőnek meg megetetnek kutyákkal.Szerintem nézz utána hogy hány életet ment az hogy nem kell a pofáját odarakni az embernek miközben a fél maffia üzelmeit rakja ki az asztalra...
Szükség van rá, és nagyon jól is müködik.
alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet nem szánalmas indok hanem megalapozott tény volt ami sajnos a bíró hülye döntése miatt nem állt meg.Ha fogalmad nincs a törvényekről és a jogról miért mész bele olyan dologba ahonan csak vesztesen kerülhetsz ki?
Nemzeti érdek? :D A nemzeti érdek hogy békében éljen az ember magával és európával, vagy lehet zászlót hurcolászva rombolni és akkor visszahuzni a prérire a nagy magyar jurtákba.De akinek nem tetszenek az európában is elfogadott törvények az nyugodtan kimehet érvénytszerezni meg egyesítgetni szlovákiába meg romániába, ott lehet magyarkodni.Itt az emberek szeretnének békében élni a bünöző agyonmagyar csőcseléktől mentessen!

dekoninckx (törölt) 2008.02.01. 02:06:28

Isten hozott, Pilu!
AZ időutazásokkal az a baj, hogy a múltba lehet menni, de onnan vissza a jövőbe sokkal nehezebb, mert az végtelenféle lehet. Szóval most itt vagyunk a múltban, ergo csak lassú építkezéssel lehet újra elérni egy relatíve normális jövőt. :(

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.02.01. 12:09:32

Kellene egy olyan tiltakozó mozgalamt indítani, ami
1. gyakorlatilag mindenkit magába tudna fogadni, aki nem érdekelt a jelenlegi garnitúra fenntartásában.
2. elég minimalista, hogy az 1. pont megvalósulhasson, és ne legyen ürügy a széthúzásra
3. elég vicces és provokatív, hogy elérje a média ingerküszöbét.

mintha valaki ilyet írt volna:
"de ez a brigád nem hogy a cselekvésig nem jut el, de megoldást sem javasolnak."
:)

Bamba 2008.02.02. 18:26:31

RetrOrszág
na, akkor most ne nyíljon ki a bicska a zsebben:
hirtv.net/filmek/horn.wmv

www.barikad.hu/node/11394

www.barikad.hu/node/11395

"Kapára, kaszára" ?

dekoninckx (törölt) 2008.02.03. 04:52:46

r/r, a TB-mentők jó és vicces kezdeményezés volt - egy napig néhányan róluk beszéltek. De hát nem a te blogod volt a Tiltakozz! című? :) Csináld, nekem nincs 5letem jelenleg, de még csak vezéregyéniség sem vagyok.

eMM2 2008.02.04. 00:04:45

Flexsnake.
Szép szép amiket írsz csak nem áll meg.
2. példa,így meg úgy az EU.ban.Na és a lopcsányi Davosi szereplése? Az is EU konform mi? Valamint az az ajánlás hogy a spontán tüntetés nem oszlatható amíg békés? Na ezt is pont lexarják.Úgyhogy szólok hogy ez itt még csak nem is az EU tessék már észrevenni.