HTML

 
 
Kóka pénteken bukott meg, Feri már sokkal régebben. Hogy a széküket mikor rúgják ki alóluk, az csak idő és formalitás kérdése. Két hullócsillag, két egyszámos előadó a technoslágerek egén. Jöttek, láttak, és pár év múlva a nevükre sem emlékszünk. Illetve dehogynem, ők azért itt hagyják a nyomukat rendesen. Sikerült tönkrebaszniuk egy egész országot.
 
Itt ez a két tróger igen sikeres üzletember. Hittük, hogy jó kezekben lesz az ország, azok irányítása alatt, akik piaci körülmények között már bizonyítottak. Persze, ez az elképzelés két ponton is hibádzik. Mert az ország nem vállalat, de ha az is lenne, az offshore-harácsoló nem egyenlő a sikeres üzletemberrel, és az anyósod bankjától felvett hitel pedig nem a valós piaci körülményeket jelenti.
 
Lassan fellélegezhetünk ugyan, - mert bár merülni látszanak a süllyesztőben - azt azért leszögezhetjük, hogy a „Pöcs és Seggfej” duett tevékenységéhez képest a tatárjárás, maga volt a húsvéti körmenet.
 
Akad ebben a történetben valami a cinizmus bájából. Mert nem lenne igazán balkáni sztori, ha a neoliberalizmust teli torokból fröcsögő két madár, nem éppen az állam csöcséről szívott tejtől hízott volna zsírosra. Az egyik Sulinet, a másik Altus. Mondhatod, hogy tolvajok, de jogi értelemben egyik sem az, a morális aspektussal meg sajnos kitörölheted.
Legyen számunkra vigasz az, hogy eljön majd az idő, amikor ez a két szar, senkiházi féreg elnyeri méltó büntetését. 
 
 

Címkék: politika gyurcsány kóka hülyemagyar

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr63342263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ronis 2008.02.17. 10:09:44

az az idö sohasem jön el, csirketolvajt azt igen, de politikust rácsok mögött, ne nevetess, bizonyiték rá a történelem árja,,,,,,,

bamba 2008.02.17. 16:04:55

S ezek után mi jön?
Tán csak nem azt akarod mondani, hogy szavazzunk Viktorra?

fác 2008.02.17. 18:49:25

"Mióta az eszemet tudom a narancstól hányok,
Szegfut pedig csak a temetobe hordok"
alap.

ggecco007 2008.02.17. 19:44:36

Minden sorával egyetértek! Pilu mindig megmondja a tutit! :) Ezek rács mögé biztos nem fognak kerülni, de esetleg az általuk oly jól "megreformált" kórházba még kerülhetnek, a "kaszás" lehelletét ők is ugyan úgy meg fogják érezni és akkor... "Isten útjai kifürkészhetetlenek!" bamba:Ne szavazzál a Viktorra! Szavazz újra a Maszopra! Beléd is jól elültette a genny média a Viktor-fóbiát! SZOMORÚ! Előre is leszögezném, hogy nem vagyok fidesz fan, de ha nincs jobb, akkor kénytelen vagy a kicsivel rosszabbra szavazni, mint a sokkal, de sokkal rosszabbra, nem? Szerintem...! :)

bamba 2008.02.17. 21:22:46

Sziasztok!

fác! Köszönöm szépen. Pont azért kérdeztem.

ggecco007! Alapos és jól informált vagy. Vagy mégsem.

Pilu majd válaszol, ha akar. Néha, vagy napján.

ggecco007 2008.02.17. 22:29:12

Ebben az országban pont ez a baj! Mindenki lenézi a másik tudását és azt hiszi, h csak ő tudja a tutit! Kedves Bamba...! Nem gondolod, azzal sokkal többre mennénk, ha összefognánk egy cél érdekében, közösen...? Most nem mesélem el, h én mit "tudok", de eleget hidd el... Mindkét oldalról, én nem a gagyi TV-ken nevelkedtem és szeretek "jólinformált" lenni! Pilu meg véleményem szerint nem fog válaszolni, mivel nem szokott, csak nagyon kivételes esetekben és teljesen igaza van! Én is telejesen feleslegesen tépem a szám itt Neked szerintem...! Aki meg van róla győződve, h csak Ő tudja a tutit és qva "alapos", az biztos mindent tud, vagy mégse?! :) ui.: ezeket a szavakat kellene sok embernek gyakorolnia és ismernie: szerénység, szeretet, szolidaritás..., de még sorolhatnám!!!! Remélem nem bántottalak meg, nem volt célom, csak nagyon fel tudom magam idegesíteni az élcelődő hangú stíluson...

Mária 2008.02.18. 10:07:22

"Hittük" ???

Én nem hittem...

Balázs 2008.02.18. 11:02:31

Nekem komoly bajom van ezzel a hozzászólással.

Beavis és Butthead jó arcok.


Ferkó és Kókadt pedig a demagógia hörgő fröcsögésétől a szakasztott szakértő zsűri véleményéig is, csak egy szírosra hízott ************* akit úgysem ér utól a végzete legfeljebb a halál ami minket is...

a történelemkönyvek majd megírják talán egyszer objektíven azt amit mi magunk belülről nem látunk tisztán.

egyébként jó ha tudod, hogy ahogyan a a mai "politikai üldözötteinket", a szolgi téged is megfigyelhet ha a jelenlegi alkotmány ellen uszítasz a blogodon. be careful. ;)

:D csók,
Paranoid B

bamba 2008.02.18. 18:43:14

Sziasztok!
Kedves ggecco007!
Csak azt nem értettem, hogy miből gondolod: "Beléd is jól elültette a genny média a Viktor-fóbiát!". Mitől vagy te ilyen jól informált, hogy tudod mitől és milyen fóbiám van. Megnyugtatlak, nem fogok sem a maszopra sem a szadeszra szavazni.
Első hsz-ommal sem akartam senkit megbántani politikai nézetei miatt. Elnézést kérek mindenkitől, ha félreérthető voltam. /Talán ott hibáztam, hogy milyen hangon írtam mindezt? :) Igen van aki úgy mondja, hogy Aaaaaa! van aki úgy, hogy: Ááááoooó! S van aki úgy, hogy: Áááooőőő!)

De marad a kérdés, amelyre csak az idő tudja a választ: Ezek után mi jön?

ggecco007 2008.02.18. 19:46:10

No problem Bamba! Hogy ezek után mi jön? (tudom nem tőlem várod a választ :P)Azt csak a "Bin Laden" tudja...! :) Viccet félretéve, a f**sz tudja! :) Szerintem nincs is értelme rajta okoskodni, mert ebben az országban, már régen nem mi döntünk, hanem a 7-8 főrészvényes, akikre célzott a Demján! :S Itt tarunk...! No comment...! A parancsokat meg szolgalelkűen a "kormány" végrehajtja! Magyarul elég rendesen "csöcsön" vagyunk... Szerintem két lehetősége van a magyar nemzetnek: véres forradalom, mint '56-ba (ezzel a néppel ennek az esélye egyenlő a nullával) vagy elhúzunk innen messze (bár ezt utóbbit akarja elérni a háttérhatalom...) That's all folks...! :S :( :(

bamba 2008.02.19. 11:14:57

No problem! :)
Egy cikkből:
"- A Köztársasági Elnök a jogállamiság megszűnésének veszélye miatt felmenti Gyurcsány Ferencet esküjének megszegése okán, mivel az egészségbiztosítási törvényt nem hajlandók népszavazási kontroll alá vetni. Erre lehetősége van. Ezt nemzetközi visszhangja miatt szintén lehetetlen lenne kimagyarázni. Ez egy „nemzeti egységkormány” megalakulását feltételezi. Ez az egyik legvalószínűtlenebb forgatókönyv.

- A győztes, nagyarányú népszavazási részvétel után visszaadják a Szövetség tagjai a képviselői mandátumokat. Ebben az esetben előrehozott választások lesznek, még ősszel. A kormány ezt nem tudja kimagyarázni sem nemzetközileg, sem itthon. Ez a közvélemény-kutatási adatokat ismerve 90% fölötti támogatást eredményezne. Talán ez járna a legkisebb társadalmi megrázkódtatással. Ennek közepes valószínűsége van.

- A Szövetségesek megpróbálják négyszer megverni 24 hónap alatt a Gyurcsány rezsimet a választásokon, népszavazáson. Ez a Szövetségesek számára a legkockázatosabb út. Ennek a forgatókönyvnek az oka: a társadalmi krízis elkerülésének vágya. Megpróbálják a Szövetségesek megfojtani a MSZP-SZDSZ-MDF által kialakított rendszert. Siker esetén a rendszerváltás libertariánus (szabados - ököljogon alapuló) rendszere megszűnik és egy teljesen új nemzeti politikai rendszer alakul ki. Ez utóbbi a teljes megsemmisítésbe taszítaná a jelenlegi politikai rendszert, a támogatóit és a pénzügyi háttérfinanszírozókat."

Csak egy baj van, én nem tuom kibírnék-e még 24, sőt akár 6 hónapot. Igen, tuom "el lehet menni". Vagy "Kapára, kaszára"?
A teljes cikk itt van, hosszú de érdemes végig "rágni". www.gondola.hu/cikkek/58008

bamba 2008.02.19. 11:22:36

Ja! És Máriának igaza van!:
- "Hittük" ???
Én nem hittem... -

És még nagyon sokan nem!
/Valószinű Pilu sem. Inkább csak amolyan költői szófordulat. Vagy "lebukás"? :)/

Zárlathustra 2008.02.20. 02:40:24

Még gyerekkoromban láttam, amikor Ró(ú)zsa Sándor
lebaszta a cigányt, mert az csirkét lopott. Az ott és akkor ciki volt. A jótanács így hangzott: " Lopjál lovat!"
Holnap pulykát vágok.(feketén...) Végülis a csirkénél nagyobb...

Grege 2008.02.20. 16:31:56

"Ja! És Máriának igaza van!:
- "Hittük" ???
Én nem hittem... -

És még nagyon sokan nem!
/Valószinű Pilu sem. Inkább csak amolyan költői szófordulat. Vagy "lebukás"? :)/"

Pedig azért nem ennyire bonyolult. :)
megynyerték a választásokat, ergo mi magyarok ezt hittük. Persze lehet jelentkezni egyesével, hogy én ugyan nem hittem, de ettől még Pilu fogalmazása teljesen rendben van.

Mária 2008.02.21. 08:55:05

Grege: nincs rendben. Pilu fogalmazása egyenesen vezet a kollektív bűnösséghez, kolelktív felelősséghez és még sok egyéb kollektív marhasághoz.

Vannak olyan magyarok, akik hitték. Ők a pirosokra szavaztak. És vannak olyan magyarok, akik nem hitték. Ők meg nem a pirosokra szavaztak.

Lehet a statisztikákat előkapni.

Nem szabad viszont a hívőket, sőt, a fanatikus híveket az ország lakosságának a nagyobbik részével összemosni.

ferkóboy 2008.03.03. 11:04:51

Mióta van itt rezsim? Micsoda marhaságok ezek? Nincs itt józanul gondolkodó ember? A gyűlölet fröcsög belőletek, elég szomorú. Ez az ország mindig ezt sínylette meg, mindig volt valami "nemzetmentő őrült", aki zászlaja alatt felsorakozott az összes szélsőséges, elvakult, gyűlölettel teli ember, akik a bűnabakkereséssel voltak elfoglalva, tudjuk mi lett a vége. Szomorú, hogy itt tartunk, már reménykedni sem tudok abban, hogy egy irányított rétegnek mikor jön meg az esze, mikor válik normálissá!

Bamba 2008.03.07. 00:57:07

"Mióta van itt rezsim? Micsoda marhaságok ezek? Nincs itt józanul gondolkodó ember?"

:)
Néha, nem árt letérni az autópályáról!

Crusi 2008.03.29. 11:50:07

Nincs rezsim? Akkor a rendőrállamot hogyan definiálnád másképp, te sötéten elfogult kis fasz? Szerinted az nem rezsim, ahol egy kormánynak nevezett tetüféreg bagázs választási csalással jutott hatalomra, ezt követően minden eddiginél jobban szanaszét sarcolja az embereket, ennek tetejébe még meg is félemlíti őket a politikai elnyomás eszközének használt rendőrséggel? Akkor mi ez, netán demokrácia?

Ahol egy nyilvánvalóan komoly pszichológiai zavarral küszködő félnótás veri az asztalt miniszterelnöki státusban, bűntársai pedig minden igyekezetükkel azon vannak, hogy végrehajtsák az indirekt népírtás gazdaságilag - szerintük - szükséges törvényszerűségét?

Ha ez nem rezsim, akkor mi az?