HTML

20.
május

Drága Feri!

Pilu  |  182 komment
Az a nagy helyzet, hogy négy év alatt elqrtátok, majd a következő két évben a hiba elhárítására tett kísérlet is hamvába halt. Azt is elqrtátok. Nincs ezen mit szépíteni, alkalmatlan vagy, alkalmatlanok vagytok. Nincs más út, mennetek kell! Hogy most, vagy másfél év múlva, az nektek már édes mindegy, csak nekünk nem. Mi kell még, hogy ezt felfogd? Mi kell még ahhoz, hogy vedd, hogy vegyétek a kalapot? A pártod az önkormányzati választásoknál, Te Őszödnél, kormányod pedig a népszavazásnál bukott meg, széked mégis szorítod. Minek? Felesleges minden további erőlködés! Pártod akkora gödörben van, hogy a következő tíz évben nem is álmodhattok kormányról, és ezen az sem változtat, ha a választások szeptemberben lesznek, és az sem ha 2010-ben. Nektek mindegy. Csak nekünk nem.
 
Amit most csinálsz, az tiszta elmével érthetetlen. Lopod az időnket, lopod a lehetőségeinket minden egyes perccel, amit még kormányfői székedben töltesz. A sanszot faragod, hogy a szart – amit csináltál – valaki még idejében kilapátolja alólunk! Nincsenek illúzióim, Isten óvja Magyarországot attól az Orbán Viktortól, aki mögött kétharmados parlamenti többség áll, mert biztosra veszem, hogy - ez a hozzád hasonlatos kretén - reggelente a budin ülve fogja megírni új alkotmányunkat, de maradásod indoka mégsem lehet az, hogy az alternatívád sem sokkal jobb nálad!
 
Feri! A Te drámád már véget ért! A történelmünk egyik legszánalmasabb bukását látjuk, akarom mondani láttuk, mert már ezen is túl vagyunk. Egy cezaromán barom vergődése ez, aki képtelen felfogni, hogy a függöny lement, a nézőtér üres, már csak ő ül a színpadon és hisztizve csapkodja a deszkákat, hogy valaki tapsoljon neki. Már nem csak a (volt) szavazótáborod fogja a fejét, ha megjelensz valahol, már nem csak a (volt) koalíciós partnerednek vagy vérciki, de már a saját pártod számára is kellemetlen a jelenléted, és a gazdasági elit is arról tárgyal, hogy mi lesz utánad. Érted ezt? Senki sem számol Veled!
A múlt vagy, Feri!
 
Két éve gyűlöltelek, ősszel még szánalommal néztelek, ma már szívből sajnállak. Feri! Szerintem, Te beteg vagy! Semmi más magyarázatot nem lelek arra, amit most művelsz! A majálisos affér a nagyik közé bújt játék pisztolyos bácsival, az antifasiszta tüntetésen való részvételed, a szadesszel való szakításos nagyjelenet, és sorolhatnám még… Egy pojáca vagy, a magyar politika Sas Józsefe. Mindenki rajtad röhög, de nem azért amit nyújtasz, hanem azért, mert önmagad paródiája vagy.
Biztosan felmérhetetlen lelki trauma egy politikus számára a hatalom elvesztése, de azért egy országot mégsem kéne beáldozni a gyógyulásod oltárán! Kérd el nyugodtan Viktortól az orvosa telefonszámát, látod ő is egész jól van már, pedig 2002-ben nem úgy nézett ki, mint aki túléli, hogy kirúgták alóla a széket!
Két év Xanax, egy jó terapeuta és kihúznak a szarból, hidd el! Messiás persze már nem leszel, (mint ahogy soha nem is voltál) de lehetsz még jópofa nagypapi, aki végigcsoszog a nappalin, és esténként nosztalgiával gondol élete csúcsára. Persze, ha az utóbbi másfél évet kitörlik az emlékezetéből.
 
Váljunk el békében, Feri!
A lehető leggyorsabban!

Címkék: politika gyurcsány társadalom

182 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr10478189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyád 2008.05.20. 13:56:03

lápi lidércnek igaza van , mert miért ne lenne, mert érvelne ő okosan is ,csak nem akar, pedik ezer tényre hivatkozhatna, csak éppen egy sem jut az eszébe, meg viktor koronát is úsztatott ,mert király akart lenni , ésha egy náci most előhozza a jobb gazdasági adatokat,akkor rohadjon meg ,mert az nem számít ,meg amúgy is a bokros műve, mert feri azt mondta

erős pista 2008.05.20. 13:57:34

Tenyleg nem szamit semmi, csak a hatalom. Hogy emberek doglenek meg, hogy szemmel jol lathatoam sullyed minden meg melyebbre (holott mar eddig is folottunk volt a beka)... semmi sem szamit. Csak a hatalom. Nem vardom ugyan de kivancsi vagyok mikor eri utol a nepharag...

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.05.20. 13:59:29

Sokkal inkább egyik sem.
(Csak akkor ki?)

ov-nak éppenúgy csak a hatalom számít, mint gyf-nek.

2002-ben elbukta a választást, 2006-ban dettó.
És mégis ki a párt vezére? Ki az egyetlen lehetséges miniszterelnök-aspiránsuk? Na ki?

Két elbukott választás után ov még mindig a helyén, és még mindig ő az egyetlen lehetséges alternatíva. Ilyen a világon nincs - csak itt, nálunk.
És egyébként ez is kísértetiesen hasonlít arra, ahogyan gyf nyüszítve ragaszkodik a hatalomhoz.

Az egyik bármi áron ott akar maradni - a másik bármi áron visszakerülni.

Szép jövő vár az országra...

wrrr 2008.05.20. 14:04:34

Én ezt fel nem foghatom: van még itt olyan, akinek jó, amivé ez az ország lett gyurcsányék alatt?! hát vannak azoknak szeme? jóérzése? felfogóképessége? bármi?!

mert a kádár-nosztalgia által még életben tartott nyugdíjas-had (tudjátok, akik folyton az ablakból figyelnek, csak már nem írnak le mindent, amit látnak és félretolnak a buszokon, mert féltenek valami nagyon fontosat) gyulus-meg-ferikém-imádása talán érthető, de fiatal magyarok hogy a fenébe képesek még mindig ezekre az országrontókra jóhiszeműen gondolni?!?!? vagy esetleg ők is a zavarosban halászgatnak?

hát már a románok is lassan beelőznek röhögve!! miközben a dolgozó kisebbség itthon azért gebeszt, hogy eltarthasson jópármillió semmirekellő szavazóautomatát! ez is feriéknek jó (most még).

gratulálok a sok orbán-fóbiás nagyokosnak ezúton is: csak az a baj, hogy együtt süllyedünk el ezen a nagy magyar hajón, amit ferike csapata legallyazott alaposan. : (

futilewhat · http://www.nincsnekemolyan.hu 2008.05.20. 14:05:15

mindenkinek, meg főleg gerzsonkának, aki a Fidesz kétmilliárdos adósságát emlegeti: a párt a 2002-es kampány miatt van mínuszban, de ennek egyrészt ismert a mértéke, másrészt azok a lépések is, amivel kezelik (pl elköltöztek olcsóbb helyre, lefaragtak a pártapparátusból stb) minden megkérdezett szakember szerint az MSZP is hasonló mértékben, ha nem többet költött a kampányban. érdekes módon az ő esetleges adósságukról nem hallunk. ennyi pénzük volt? vagy már máshonnan rendezték a tartozásokat?

vicces dolog, hogy még a jelenlegi helyzetben is görcsösen támadjátok Orbánt meg a Fideszt... kár, hogy a gyűlölet még a gondolkodást is megakadályozza.

fejtágító 2008.05.20. 14:05:47


Subám:
"Azt tudom, hogy Orbán Viktor a Haris közben eladott egy lakást százszoros haszonnal."

Most komolyan, megvett egy lakást egymillióért, és volt, aki azt megvette százért?

Most melyik volt kapitalis hülye?
Aki eladta 1-ért, miközben 100-at ért, vagy aki megvette 100-ért, de csak 1-et ért?

Vagy csak kitaláltad az egészet...

román patkány 2008.05.20. 14:07:51

Miért szidjátok a Ferit? Olyan igazságtalanok vagytok. Ha nem tudnátok, nem a Feri tehet arról hogy az ország ide jutott. Hanem azok, akik rá szavaztak.

"Ha egy majom kezébe puskát adsz, és az lelő vele valakit, akkor nem a majom a hibás, hanem te."

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.05.20. 14:08:02

Machiavelli

El lett cseszve a rendszerváltás is - más kérdés, hogy azt is mi csesztük el.
"Nincs jóravaló népnek hitvány politikusi gárdája, csak hitvány népnek van arcátlan erkölcstelen vezetése."
Ez bizony így van - régi bölcsesség ez, és nagyon igaz.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.05.20. 14:10:40

román patkány

Ember és majom között azért van némi különbség :)

Nem utolsósorban: feri nagyon is jól tudja mit tesz. Attól tartok sajnos...

futilewhat · http://www.nincs.hu 2008.05.20. 14:11:02

ja és elmondanátok, hogy mi a baj azzal, hogy Orbán hatalmat akar? te jó ég, ezért politikus. :) a kormányzáshoz meg azt hiszem egy kicsit jobban ért, mint a Feri. gondoljatok csak bele, mik voltak a problémáitok, és milyen kérdések foglalkoztattak mondjuk 2000-2001 környékén és 2008-ban.

Devil Inside 2008.05.20. 14:11:17

Látom, néhány trollnak nem jött be a téma.

Lehetne takarítást kérni?

NemJobbos 2008.05.20. 14:13:41

Gyengébbek kedvéért: nem 4 évre választunk kormányt! 4 évente van választás. De két választás között simán megbukhat egy kormány. Ld. Japán nemrég, vagy 74-ben Nixon.
A "tanuljuk a demokráciát" kifejezés szerintem arra is vonatkozik, hogy egy pártnak meddig érdemes egy rendkívül népszerűtlen, vagy akár bukott vezetője mögé állni, ami akár a párt hosszú távú háttérbe szorulását (MSZP), vagy a parlamentből való kiesését (SZDSZ) eredményezheti. Szerintem pár év múlva Gy.F. csak egy széljegyzet lesz.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.05.20. 14:19:10

futilewhat

Az a baj, hogy bármi áron. Az a baj hogy ez a két ember ugyanannak az éremnek az egyik és a másik oldala. Két egymást követő elbukott választás után még mindig teljhatalmú vezetője a pártnak. És közben gyf? Ugyanezt tette le az asztalra - csak 'bal' oldalon. Ebbe épkézláb ember már belebukott/lemondott volna. De ő - nem.

A bármi áron az egyik legnagyobb bajuk.
Ahogy politikatudomány tanárunk is mondotta: a politikus a hatalmat akarja - ilyen a természete, ettől politikus. De nem mindegy, milyen áron, és nem önmagáért a hatalomért!

Egy életre megjegyeztem a szavait.
És most láthatom, hogy mennyire igaza volt...

Más.
Kis országunk 'pógárai' lám itt is szétbarmolják amit csak lehet :)
Nem véletlenül tartunk mi ott, ahol.
Valóban...

Takács Sándor · http://taxika 2008.05.20. 14:21:14

Kedves Pilu,

jó reggelt kívánok!
Komolyan mondom,szerintem nem kell jó emberismerőnek lenni ahoz,hogy valaki max. 5(öt) perc után(nagyon hosszú idő ez)ne vegye észre,hogy ez az ember súlyos beteg,kóreset.
Úgy,hogy szégyelje magát minden egyes emberke aki erre a megtévelyedett alakra adta a voksát.És tanuljon belőle,mert a pillanatnyi jófejség a főnök előtt,a munkahelyen az csak szó szerint is pillanatnyi,közép távon sem kifizetődő,kedves opportunista,seggnyaló honfitársaim.

román patkány · http://www.pina.hu 2008.05.20. 14:21:43

Azt is megmondom, mi lesz a Orbán visszakerül a hatalomba:
az elején kemény megszorítások lesznek, aztán az ország kezd kijönni a szarból.
Közben a média habzó szájjal fogja fröcsögni hogy fasiszta Fidesz, már megint van rajta sapka, már megint nincs rajta sapka, rendezzünk antifasiszta tüntetést a MIÉP támogatását élvező jobboldal ellen. Az ország pedig (munkások, tanárok, értelmiségiek, mindenki) megint beszopja és mennek megszavazni a szeretett baloldalt, hiszen már a tévében is megmondták, hogy ők a jó fiúk.

ekeke 2008.05.20. 14:22:39

Majd pont az apró-klán fog magától idő elött eltakarodni....

A végsőkig, a bunkerig kiélvezik majd az utolsó cseppig...
És bíznak abban, hogy utána is nem ciánkapszula, hanem gazprom állás lesz a folytatás.

bati 2008.05.20. 14:23:05

Szóval akkor itt is szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy értelmes érvekkel nem rendelkezik egyik Orbán gyűlölő sem... Akár csak mélyen tisztelt "szellemi vezetőjük"... De legalább ők azt kapják, amire számítanak és ami a képességeiknek megfelel...

Takács Sándor · http://taxika 2008.05.20. 14:24:54

sándám bundám ,

te meg úgyszintén egy jól fizetett kóreset vagy.ne aggódj,ha nem lesz feri neked és hasonló betegeknek úgyis lesz jól fizetős "állása"

Unbiased 2008.05.20. 14:24:55

Minden szavaddal egyetertek. DE: minden hiaba, o ezt nem olvassa, es maradni fog 2010-ig.

okostojgli (törölt) 2008.05.20. 14:25:15

Rendben, Feri menjen a csába, de mit fog az utódja csinálni?

KPC 2008.05.20. 14:25:18

fejtágító! Te tényleg ennyire sötét vagy, vagy csak a mosolygós figurákat felejtetted le a végéről?

wrrr: Szerinted az általad -egyébként nagyon jól- jellemzett szavazógépek, melyik oldalhoz tartoznak? Biztos nem a Kossuth téri bagázs....

DZSINGIZKÁN ÜKUNOKÁJA 2008.05.20. 14:26:54

"Ami igazán probléma, hogy ma Magyarországon a politikusok úgy gondolják, hogy a népet egyszerűen a partvonalra lehet végérvényesen száműzni. Ha ugyanis nem tetszik valami, nyitottak a határok, és egy újfajta migrációval majd megoldódik Magyarország összes demográfiai problémája. A tehetősebbek nyelvismeret után elhagyják az országot, míg az itt maradtak megmaradnak rabszolgának, vagy szavazócselédeknek, csak szabad ember nem lehet közülük egyik sem." A jó Isten áldja meg a blogoldalra írókat. Szakadjunk már el az egymás lefitymáló módszerektől.Ha írtok írjatok felelősen, ne csak azért, hogy no ezt is letudtam, jól elküldtem a "másikat" a melegebb éghajlatra. Ne feledd Ő is egy Ember, és Te ember vagy?

snakekiller23 2008.05.20. 14:28:06

bati 2008.05.20. 13:43:35

A gond az, hogy nem lehet tudni konrétan mire készülnek a Fideszben. A "járulékcsökkentés", meg "kkv-k támogatása" ugyanolyan üres lózungok, mint a racionalizálás, meg a liberalizáció voltak anno Fletóéktól.
Értelmiségi holdudvarban, meg zárt gyűléseken forralt cselekvési tervre egyszer már szavazott az ország, az eredményt ismerjük.
Arra pedig, hogy a mostani retorikát, a hiperszociális, piacellenes, "plebejus" demagógiát ültetik át a gyakorlatba inkább nem is merek gondolni.

Másrészt: Szeretném én azt hinni, hogy ez már nem a "háromhetenkéntiparlament"-féle, lehallgatásibotrányos, jegyzőkönyv-titkosító, puttós-koronás portrét festető, mutyizós Fidesz és hasznát is veszik a mögöttük felsorakozott rengeteg értelmiséginek; csak erre az ellenzéki tevékenységük nem ad túl sok okot. Remélem megcáfolnak.

Respond 2008.05.20. 14:33:14

wrrr:
..."országrontó", "jópármillió semmirekellő szavazóautomata"!
Te mégis miről beszélsz, magyarázd már meg légy szíves?
Sajnálom, hogy egy ember arra a szintre süllyed, hogy így beszél a saját hazájának polgárairól.
Kikre gondolsz, amikor azt írod, hogy "jópármillió semmirekellő szavazóautomaták"?
Egy "szerencsétlen" idős nyugdíjasra? Ő mit ártott neked, hogy semmirekellőnek nevezd?
Képzeld, én fiatal, 19 éves magyar vagyok és előbb teszem le a voksomat "gyurcsányékra", mint a Fideszre.
19 évesen is van annyi eszem, hogy meg tudjam állapítani, hogy mi az óriási nagy demagóg baromság és mi az, aminek van valóságalapja.
Már többször elmondtam máshol is, hogy én egyáltalán nem azt mondom, hogy az MSZP mindent a lehető legjobban csinált, de azért senki se higgye már azt, hogy jön a kordonbontó Viktorka és ő egy szempillantás alatt rendbehoz majd mindent, anélkül, hogy azt bárki megsínylené.

DM:
"A polgári kormány egy dolgoban volt jó: volt világos elképzelése. Erős magyar kisvállalkozói réteg kell (Széchenyi prg), mert az húzza a gazdaságot, munkát ad, adóbevételeket generál. A multik pedig az adót elkerülik/a nyereséget csak kiviszik."

Ezzel kapcsolatban meg annyit, hogy aztán duplájára emelte a minimálbért, amivel egy jó nagyot beintett a kisvállalkozóknak.
Ennyit a polgári kormány világos elképzeléséről, de ezekről valahogy mindig elfeledkezünk.
Miért nem értitek már meg, hogy lehetetlen az egyik oldalra pénzt tenni úgy, hogy azt valahonnan ne vegyék el? Az államnak nincs pénze, csak az állampolgároknak, az állam pedig azzal gazdálkodik.
Valaki mégis magyarázza már el nekem, hogy hogy lesz itt menő egészségügy és felsőoktatás stb. stb., anélkül, hogy vizitdíjat, tandíjat kelljen fizetni, ahogy azt Orbán ígéri? Miért nem mondja meg a Viktor, hogy honnan akarja előteremteni az ahhoz szükséges pénzt, kitől fogja azt elvenni?

Én nem kérek az ilyen demagógiából, lehet, hogy ezt az emberek 60% beveszi, "mert hogy ezt a Viktor mondta és kész"! Én nem!

Eagle15 2008.05.20. 14:35:04

Azért elgondolkodtató, hogy van a világon egy olyan ország, ahol Bajnai Gordon miniszter lehet. A HajdúBÉT tönkretétele,a pénz lenyúlása, őkelme most milliárdos, ez olyan mintha Tribuszernét a piramis mogult pénzügyminiszternek kineveznénk!!! :)

prometheus_X 2008.05.20. 14:38:12

Amíg itt sírunk, kilopják alólunk az országot. Értelmes embernek nem kell elmagyarázni, miért eb az egyik és kutya a másik, mert a XXI-ik században ezeknek a dolgoknak könnyen és gyorsan utána lehet járni az Interneten. Csak elfogultságtól mentesen kéne olvasni és tájékozódni. Nem bonyolult dolog, úgy kell nekifogni, hogy akit meg akarunk ismerni, előbb vesszük amit csinált, aztán amit mondott. Amit még nem csinált de már mondott, az az, amire nem vagyunk kiváncsiak. Mondani mindenki tud akinek van szája és erre alkalmas hangképző szervei, valamint megtanult beszélni. Ez elég sok ember ebben az országban. Az a kunszt, ha valaki azt teszi amit mond. Ezért nem különb se az ov se a gyf. Mindkettő mondott valamit, aztán vagy nem csinálta meg, vagy mást csinált meg, vagy csak a felét vagy annak a töredékét csinálta meg. Ahogy azok is akik előttük voltak Antallt is beleértve. Gyerek ez az ország, játszi könnyedséggel lehet az orránál fogva vezetni, még örülni is fog neki hogy beleugorhat a szakadékba. Aztán mikor majd fájni fog, akkor feleszmél. Hogy azután végre elkergetjük-e ezt a trágya bandát amelyik a Parlamentből rabolja és rabolta le eddig is a népet, az kérdéses, mert észnek sajnos a tettek és a rendszerváltás utáni történelem tükrében nézve sajnos híjján van a nemzet. Az meg nem jó.

Anyád 2008.05.20. 14:39:18

Respond 2008.05.20. 14:33:14
Kisunokám ,ezaz nem adjuk fel!
Eza harcccp lesz a végső....

bati 2008.05.20. 14:40:01

Ebben igazad van, de az már valóban a demokrácia csődje lenne, ha folyamatosan, minden parlamenti pártnak kész akcióterve lenne kormánybukás esetére.
Másrészt nem sok lehetőségük van ellenzéki tevékenységre. Pontosan ismerjük a média elfogulatlanságát. Ahogy már írták előttem ha van sapka, ha nincs sapka. Az itt kommentelők többségén is meglátszik ez a felvilágosult szemléletmód.

Pyramid of Capitalism System 2008.05.20. 14:40:16

Respond, the az MSZP demegógiából kérsz. Adócsökkentés kormánya, stb. Van, aki Fidesz demagógiát kedveli.
Jól nézzük meg a fenti linket. Ez a "We fool you" szint. Kellemes "hülyülést".

Pyramid of Capitalism System 2008.05.20. 14:41:44

Bocsánat. Ez a "We rule you" szint volt. Pedig elmegy hülyítés szintnek is. Mostanában kezd a kettő szint módszereiben összemosódni.:)

Nevem 2008.05.20. 14:44:16

Szerintem a blogíró a beteg, gyűlöl, zokog, idegbajoskodik a demokratikus viszonyok közt. Hát csókold szájon a Viktort bazmeg, élj vele boldogan.

anti és apu 2008.05.20. 14:45:27

a kurva anyádat te köcsög fasz! ha nem tetszik a cikk, húzz el az apád faszára!

napazapa 2008.05.20. 14:46:16

KORONAÚSZTATÁST AKAROOOKK DE AZONNAL!

anti és apu 2008.05.20. 14:46:40

bocs, ez annak a kreténnek szólt, aki becsillagozta a kommentjét!

Leonard Zelig 2008.05.20. 14:47:00

Eagle15 2008.05.20. 14:35:04

Kaya Ibrahimot minek nevezed ? És a 900 millió adómínuszos Ezüsthajót ?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.05.20. 14:50:56

10 pontos. Egy ideje én is éppen ezt pofázom. Gyurcsánynak mennie kell, mszp-stől. Orbánnak meg nem kéne szintén elqrni izomból, mert utána már csak egy dolog jöhet: a teljes nihil és az anarchia. Orbán felelőssége tehát óriási. Azzal kapcsolatban nincs kifogásom, ha kormányra kerülve nem azt fogja csinálni, mint amit most hirdet. Láttunk már ilyet...

Pgyuf 2008.05.20. 14:55:07

Van néhány dolog, amire Orbán "poulism" Viktor soha sem lenne képes, pl. az egészségügyben ellenőrizni, bevonni a potyázókat. Viszont Gyurcsánnyal ellentétben simán egyesíti a demokratikus jobboldalt a szélsőjobbos, neonáci brigádokkal (jobbik, gárda). Köszönöm én nem kérem ezt! És nem kérem azt sem, hogy kötelező legyen a hittanoktatás az iskolákban és egyéb nyalánkságok. És én is magyar vagyok még ha nem is tetszik az "operett" jobboldal. Amíg a Fidesz nem zavarja el a mostani vezetőit (hatalom mániás Orbán és taplnyalói) és nem bízza az irányítást pl Kósára, addig csak 12 évente kapnak 4 évet.

Respond 2008.05.20. 14:55:08

"Pyramid of Capitalism System 2008.05.20. 14:40:16
Respond, the az MSZP demegógiából kérsz. Adócsökkentés kormánya, stb. Van, aki Fidesz demagógiát kedveli."

Dehogy élek! Én tisztában vagyok vele, hogy nem minden úgy történik, ahogy azt sokszor szeretnénk. Tudom, hogy az MSZP-nek is vannak hibái, de hány olyan Fidesz szimpatizáns van, aki egyáltalán nem képes "önkritikát" gyakorolni? Én még egy olyannal sem találkoztam, aki elismerte volna, hogy oké, ott is voltak/vannak hibák rendesen. Ha kézzelfogható bizonyítékokat mutatsz, akkor vagy azt kapod válaszként, hogy "ezt biztos meghamisították ezek a szemetek" vagy hogy "ezek a mocskok lefizettek pár embert, hogy mondják azt, amit..." Ilyen világ nincs, azt is mondhatnám, hogy: "ÉBRESZTŐ", olyan szuper szlogen volt az is, csak előbb saját háztájon kéne rendet rakni.
Demagógia és demagógia között van különbség.

Eagle15 2008.05.20. 14:57:41

Leonard Zelig!
Az szintén mocsokság volt! De a Bajnai Gordon pofátlansága észvesztő....!!!

play_on 2008.05.20. 14:59:49

" persze 2008.05.20. 13:00:33
Pilu, Pilu, hol élsz te? Szerinted a narancsos vitézek akarnak, fognak bármit is csinálni???"

1998 és 2002 között a régió éllovasa voltunk Szlovéniával versengve.
Ma mindenben tök utolsók vagyunk. A szlovének ma már fényévekkel vannak előttünk,
Románia, Bulgária éppen most előz és Szlovákia(!!!) már meg is megelőz bennünket.

Jól mondom?
Mi az hogy?! Persze!

NemJobbos 2008.05.20. 15:04:15

Respond: és azt is megtudod magyarázni, hogy, ha a kormány szerint is alapvető probléma az, hogy az állam túl nagy szerepet vállal az újraelosztásban, akkor egy reformot miért kell a bevételi oldal növelésével kezdeni? Pláne, hogy előtte nagy pofával hazudták, hogy eszük ágában sincs a terheket növelni.
Azt írod, hogy senki se higgye, hogy a Viktorka majd mindent rendbehoz. Hát akkor ki? Talán a Fletó? Az MSZP? Akik elbarmolták az egészet? Tudod, szavazhat az ember kizárásos alapon is.
Vagy az SZDSZ? Könnyen lehet, hogy még a Parlamentbe se kerülnek be.
2002-ben az emberek többek közt azért is szavaztak az MSZP-re, hogy az majd nem lop. No ez tényleg nem jött be.
Arról hallottál már, hogy a magyar egészségügy pazarló? Ezt kormánypárti oldalon is nem egyszer mondták már. Nem gondolod, hogy ezen kellene először változtatni? Ha már reform. És akkor esetleg plusz bevétel nélkül is lehetne jobb eü.-i ellátás. És azt olvastad már esetleg, hogy nálunk 3-3.5 millióan élnek a létminimum alatt, vagy akörüli szinten? Ezektől akarsz te még pénzeket elvonni? Azt elhiszem, hogy neked semmi 300 Ft vizitdíjra, de sokan vannak, akiknek egy téli influenza miatt át kell ütemezni a villanyszámlát a köv. hónapra. Próbálj csak egyetlen hónapban kb. 60-65.000 Ft-ból kijönni. Úgy, hogy semmilyen kiadást nem teszel át a köv. hónapra, és még azzal is számolsz, hogy időnként kell venni ruhát, cipőt, mosóport stb. Utána pedig csodálkozz el, hogy pár millióan ezt hogyan képesek megtenni.

Thunderburn 2008.05.20. 15:06:15

Hihetetlen, hogy mennyi agymosott idióta van még mindig az országban.
Olyanok, akik még mindig ott tartanak, hogy bezzegaZorbán!
Szánk széléig állunk a szarban, ahová ezek a feri-félék vittek bennünket, ezek meg még mindig bezzegorbánoznak!

Ijesztő!

Zelefánt 2008.05.20. 15:08:05

Az hogy a kurva istenben lehetséges, hogy az összes gazembert nem lehet kipurgálni a parlamentből és azzal a lendülettel egyből hűvösre is tenni?!
Valahányszor felmerül az alkalmatlanságuk, vagy lelepleződnek, álszent pofával mutogatnak a Nagy Orákulumra, Tákolmányra, amely szerint semmiképpen sem szabadulhatunk tőlük "demokratikusan".
Ami most itt van az vajon mennyire demokratikus? Miféle választás az ahol jószerivel nincs is alternatíva?
Mert az nem lehet, hogy az össznépesség elenyésző ezreléke saját tulajdonaként kezeljen egy egész országot, lakóit lekezelően hülyének nézze, kirabolja és eladja rabszolgának és mi -- panelpatkányok/birkanép/békák -- semmit sem tehetünk ellenük.
Lófasz ez, nem "európai demokrácia", az.

ekeke 2008.05.20. 15:09:16

Respond("Képzeld, én fiatal, 19 éves magyar vagyok és előbb teszem le a voksomat "gyurcsányékra", mint a Fideszre.19 évesen is van annyi eszem, hogy meg tudjam állapítani, hogy mi az óriási nagy demagóg baromság és mi az, aminek van valóságalapja.")

Szarván találtad a tőgyét, ecsém.:P
Az Orbán kormány alatt lehettél ezek szerint
9-13...:P
De már akkor is annyi eszed volt, hogy meg
tudtad állapitani..sőt a memóriád is jó..:P
Csak nem te vagy a kimenős cúslág?:P

Devil Inside 2008.05.20. 15:09:17

Respond:
A tandíj és pláne a vizitdíj csak rúzs a csirkén. Sokkal inkább társadalompolitikai vonzata van, mint gazdasági, de a társadalompolitikai hatásai illetve céljai erősen vitatottak.
Jó lenne leszakadni róla, hiába sikerült a pártjainknak közös erővel a "reformok" alfájává és omegájává tenni ezeket, miközben a szerkezeti átalakításoknak egész más a lényege. Nem, nem rövidtávú pénzügyi megtérülés, hanem hosszútávon fenntartható rendszer - ami mind pénzügyileg, mind társadalmilag elfogadható eredménnyel jár - miután nem egy cégről van szó, amit könnyedén otthagyhat az ember, ha nem tetszik neki. (Csak szólok, hogy meglehetősen erős a cégek és a kvalifikáltabb emberek elvándorlása az utóbbi években, ez elég jó indikátor arra, mennyire frankó itt lenni.)

Csak a koncepciózus gondolkozás nem nagyon megy a jelenlegi alakulatnak. Legalábbis 100 napoknál hosszabbtávon gondolkozni.

nyergibergi 2008.05.20. 15:09:58

pilu! Sajnos szívemből beszélsz! Én ugyan nem utáltam ferit sem kétéve, sem régebben, de mostanában egyszerűen nem értem mi ez a görcsös ragaszkodás ahhoz a soxorosan lejáratott miniszterelnöki székhez?! Tényleg elmehetnél már a búsba kedves Feri! Tudjuk már, hogy fogalmad nincs arról, hogyan élnek ebben az országban az "átlagpolgárok", talán ez az egy amit egyértelműen a tudomásunkra hoztál! Nem kéne már tovább rombolni! Tudom persze azt is, hogy ha az egyetlen alternatívád újra a húsosfazék mellé telepedhet nem lesz sokkal jobb, vagy talán egyáltalán nem, de ettől többet rombolni már ő sem igen tud, úgyhogy itt az idő! Amíg még békességben leléphetsz és ez a sokat szenvedő nyomorba taszított, ennek ellenére türelmes nép másképpen nem dönt, menj kélek a fenébe! A bohóc kóka legalább fölismerte a lehetőséget és kilépett a szégyenletes koalíciótokból az utolsó pillanatban! Ámbár valszínűleg ti ezt gondosan megterveztétek! Tényleg itt a 24.-óra, nincs tovább! Ettől már csak jobb lehet, úgyhogy ha mindaz amit eddig "hazudtál" csak egy csepp igazságot tartalmaz, ülj rá a milliárdjaidra és hagyj bennünket békén, engedd, hogy minél előbb elfelejtsünk! Nem fog könnyen menni!

rattacha · http://rattachaiku.blog.hu 2008.05.20. 15:12:03

Respond. Nagyon le fognak téged itt bántani. Meg máshol is.

Mostanában többet olvasgatok blogot mint szoktam. De azt kell mondjam, hogy azt látom, hogy szélesedik egy réteg, aki úgy gondolkodik, mint DM. Aki hatalmon van, az lop. Én meg leszarom, ha az ország halad előre közben. Felőlem Viktorka az összes hataloméhségét kiélheti, ha nekem nő a keresetem, erősödik a gazdaság. Felőlem GYurcsány egész nap futhat a hídon, ha akar, ha közben TÉNYLEG dübörög a gazdaság.

RENDET akartok. Azt akarom, hogy b****k s**be az ingyenélőket. Nem akarok még több segélyt!!! Ennyit se! Hálót adjunk nekik. Termeljenek. Ha mást nem, akkor gödröt ásassunk velük. Takarítsuk ki a közalkalmazottakat. Banyek, még a politikus is felfoghatná, hogy ha kevesebben vannak, akkor kevesebb fele kell osztozkodni!

Na, ezekből nem lesz semmi. Mert milyen dolog már szegény K. Gazsitól megvonni a sörrevalót???

tata86 2008.05.20. 15:13:42

Pgyuf: XDDDD Király vagy!!!

Most akkor fasiszta diktatúra jön SSel, kötelező hittannal stb, vagy a fidesz "operettjobboldal"? El kéne dönteni.


"Hatalommánisás Orbán/gyurcsány" Mondjon nekem vki egy politikust aki nem "hatalommániás". Roosevelt, Kossuth, Rákosi, Napóleon, mindegyik vonzódott a hatalomhoz, máskülönben leszarták volna amit csinálnak. Az önmagában hogy hatalomra törnek nem baj, sőt direkt jó.
Az a baj hogy jelentlegi kornmány(ok) nem csináltak semmit 6 évig. Semmit! Vagy mondjatok az utóbbi 6 évből egyetlen jelentős kormányintézkedést!

Én komolyan irigyelek itt néhány ember, tényleg az egyesek legnagyobb problémája, hogy a zOrbán be akarja-e vezetni a kötelező hittant, vagy hogy fognak-e mászkálni emberkék ugyanolyan ruhába, akik rá semmilyen fenyegetést nem jelentenek?

Taxika · http://taxika 2008.05.20. 15:14:02

írjatok csak drága "jólfizetett"fiúk-lányok csak írjatok.de vigyázzatok mert itt van a terrorista-fasiszta-orbánviktorista-nacionalista-nihilista-futbalista-antiszemitista-rasszista-szélsőjobboldalista-országrontó-csalóhazug-fideszista -ötvenhatosozó-ellenforradalomárista-mocskosszemét -árpádsávosista csürhe és akkor aztán jaj lesz nektek és a becsületes,jóhiszemű "csendestöppség" nagyon értelmiségiesen entellektüel embereknek,mert itt"patakvér fog folyni"(Torgyán doktor)és beindul a fasizálódó nácizmus és akkor mi lesz a most virágzó,fejlődő országunkkal?

eccerue 2008.05.20. 15:14:16

AZ A BAJ, HOGY TI VÁLASZTÒ POLGÁROK VAGYTOK:

CSAK KETTŐ KÖZÜL AKARTOK (TUDTOK?) VÁLASZTANI...

kár példálózni, egyik oldal sem fogja meggyőzni a másikat...

ha valaki meg pártatlan akar maradni, nem hagyjátok...

------

egyszerűen azt kellene megnézni - mint egy működő cégnél - kiadás és bevétel oldal.
aztán elgondolkodni, ha a melósok (esetünkben az adócsalók stb) lopják a szerszámokat a műhelyből, mit is csináljak..

őszintén megmondom, nem tudom mi lesz a jó megoldás, ki lesz a jó megoldás...

de ha LEHET, én itt szeretnék élni... csak hagynák

Ui: Adófizető, bejelentett (nem borítékos) munkahellyel rendelkező fiatal állampolgár vagyok ... jövőképet keresek. Ugyanitt használt trabant eladó...

NemJobbos 2008.05.20. 15:15:55

A fiataloknak egy régi mondás (80-as évek): "úgy kell fosztogatni az aranytojást tojó tyúkot, hogy maradjon neki annyi tolla, amivel még repülni tud".

Pgyuf 2008.05.20. 15:16:14

Play on!

98-02? régió éllovasa voltunk, de csak azért mert még kitartott a lendület és helyesen Orbánék nem szórták a pénzt, hAbár semmilyen fontos strukturális reformot sem ejtettek meg.
Vajon miért nem vezette be Orbán a 13. havi nyugdíjat? Mert az ország nem engedheti meg magának, vajon miért nem emelt egy ft-ot sem (!!!) a családi pótlékon, mert nem engedhettük meg. És jött a választás, ahol a dadogóssal versenyezve már a 14.-havi nyugdíjnál, meg Budapest minisztériumnál tartott Orbán. Az a kurva hatalom, meg a Kádári reflexek teszik tönkre az országot.

A környező országok pl Szlovákia felismerte, hogy adót kell csökkenteni, de úgy hogy elveszünk a szociális kiadásokból. Hol egyezne ebbe bele a nagyságos magyar nép? A Csehek bevezették a vizitdíjat, a tandíjat. Vajon miért? Rádásul Szlovénia nagyon rossz példa, mert mind a GDP, mind egyébb tekintetben 30 éve folyamatosan fényévekre van tőlünk.
Azokat a szükséges változásokat, amiket Gyurcsány véghez akart itt vinni, azt a környező országok, mind megcsinálják, vagy már megcsinálták. Vajon miért? Mert bizony lusta, tanulatlan, elavult, versenyképtelen társadalmunk többet költ és kevesebbet dolgozik, mint a környékbeliek. Miért? Mert Orbán ... akarom mondani Kádár apánk szerint ez jár a népnek! Nem fizetni, de ingyen megkapni mindent. A magyarok nagy részének az a kényszerképzete, hogy az államnak van pénze. De könyörgöm, annak egy fillérje sincs, hanem az adót, járulékot fizetőknek.

NemJobbos 2008.05.20. 15:22:18

Az MSZP-n és a Fideszen kívül más pártnak jelenleg nincs esélye többséget szerezni. Bár talán most az MSZP-nek sincs.:-)
Másrészt, ha egy párt kormányt alakít, akkor oda kellenek szakemberek is. 90-ben a frissen megválasztott MDF kormány ezzel a problémával szembesült. Nem volt elég szakembere. 94-ben az MSZP is így járt. Szóval lehet itt szavazgatni mindenféle kisebb pártra, de ha kormányozni kell, akkor ahhoz a jószándék kevés. Másik régi mondás az, hogy "többet árthat egy jószándékú dilettáns, mint egy rosszindulatú profi".

Pgyuf 2008.05.20. 15:27:26

tata86!

Avval a 22 éveddel volna még mit tapasztalni, tanulni!

A hatalom mánia édes öcsém akkor datálódik, amikor egy politikus 4 választási vereséggel és egy mérleg nyelve Józseffel eltöltött 4 évet tud felmutatni, még is úgy érzi nincs nála jobb e földkerekségen. A demokrácia egy pártban akkor van, ha egy megbukott kormányfő jelölt nem nyeri meg a köv választást és veszi a kalapját. Horn, Medgyessi, Gyurcsány, .... Mi van a jobboldalon. Orbán, Orbán, Orbán, Orbán.... 4 választási buktával.

És édes öcsém ha jól tudom a Fidesz kötött szövetséget a Jobbikkal és a Fidesz 4. embere szónokol a Gárdánál és a Fidesz 3. embere tart szoros kapcsolataot a csurkaféle szarháziakkal stb. És nem a baloldalon lóbálják a vöröszászlót, hanem a jobboldalon a nyilasat.

Respond 2008.05.20. 15:28:29

NemJobbos:
Azért kell bevételi oldal növelésével kezdeni, mert a hiányt csökkenteni kell valahogy és ahogy már mondtam az államnak csak úgy van több pénze, ha valahonnan többet szed.
Most bele mehetnénk abba a vitába, hogy nem kellett volna 8-9%-os hiányt generálni, de nem sok értelme lenne. Ebben is van hibája az mszp-nek, sőt, nem is kevés, de nekem senki se próbálja beadni, hogy a Fidesznek nincs és hogy csak az mszp kúrta el (ahogy azt mostanában hallani lehet). Az mszp folytatta azt az igérgető/osztogató politizálást, amit a Fidesz az utolsó két évében elkezdett. Felmerül akkor az a kérdés, hogy vajon ma hol tartanánk, ha a Fidesz 2000 és 2002 között nem teszi azt, amit tett, ha tartja a költségvetést és nem kezd el osztogatni, de ha ezt megkérdezem, akkor azt is meg kell, hogy vajon mi lett volna, ha erre az mszp nem azzal válaszol, amivel válaszolt. Figyeled az önkritikát?:P
Amit szerettem volna mondani ezzel, az az, hogy ne legyünk vakok és ne próbáljuk rákenni az egyik oldalra a szart, miközben a másiknak mindent elnézünk vagy elfelejtünk. Az a baj, hogy az ember annyira, de annyira könnyen felejt és ezt a politika úgy kihasználja, hogy azt valahol öröm nézni.

Sokan írták már itt, hogy 1998-2002 között nagyon jól ment, bár inkább az utolsó két évet nem számítanám bele. Ez tényleg így van, de ha annyira jól ment, és Viktor annyira értett a dolgához, akkor miért nem kezdődtek meg az olyan alapvető reformok, amelyekre mindenki tudta, hogy előbb-utóbb nagy szükség lesz. Akkoriban kezdődtek el a környező országokban azok a változások, amelyeknek aztán most láthatjuk az eredményét. Akkor ő miért nem kezdte meg?
Azt meg ne felejtsük el, hogy az akkori helyzetet ne hasonlítsuk a mostani helyzethez. Akkor Orbán egy olyan országban ült be a volán mögé, ahol a gazdasági növekedés stabil 5%-on állt, ami Bokros intézkedéseinek volt köszönhető. A mostani helyzet teljesen más, és épp ezért valahol azért kiváncsi vagyok, hogy hogy váltaná be az ígéreteit ilyen körülmények között. Csak nehogy csalódniuk kelljen az embereknek, ha esetleg arra kerül a sor.

tata86 2008.05.20. 15:28:54

"Azokat a szükséges változásokat, amiket Gyurcsány véghez akart itt vinni,"

véghez AKART. Majd ha véghez is vitt akkor lehet beszélni. Akarni és is sok mindent akarok. Azt meg ki ne találd, hogy a vizitdíjon bukott el mindent mert az a cseheknél is van.
Kádárral meg ne jöjjél. Ha gyurcsány nem kiszes akkor most se milliárdos nem lenne se miniszterelnök...
Az adót, járulékot fizetőknek szerinted van pénzük? Többségük hitelből él...

floodolni képes öntudatlan szánalmas véglény, akinek életcélja nincs 2008.05.20. 15:29:22

..............................
??????????????????????????????

Respond 2008.05.20. 15:32:56

" ekeke 2008.05.20. 15:09:16
Respond("Képzeld, én fiatal, 19 éves magyar vagyok és előbb teszem le a voksomat "gyurcsányékra", mint a Fideszre.19 évesen is van annyi eszem, hogy meg tudjam állapítani, hogy mi az óriási nagy demagóg baromság és mi az, aminek van valóságalapja.")

Szarván találtad a tőgyét, ecsém.:P
Az Orbán kormány alatt lehettél ezek szerint
9-13...:P
De már akkor is annyi eszed volt, hogy meg
tudtad állapitani..sőt a memóriád is jó..:P
Csak nem te vagy a kimenős cúslág?:P"

Ha megkérdezik tőled, hogy mit tudsz az I. világháborúról és jó esetben tudsz rá válaszolni pár mondatot, akkor egyből azt feltételezik rólad, hogy éltél az I. vh. idején?
Gratulálok az értelmes hozzászóláshoz, ecsém!:D

tata86 2008.05.20. 15:37:45

Pgyuf: még csak 21...
Nem hiszem hogy egy pártban feltétlenül demokrácia kell, hogy legyen. Nem kell belépni a pártba, nem kell fizetni a tagdíjat, nem kötelező semmi. Saját homokozójába tőlem mindenki azt csinál ami akar.
De hamár ennél a demagógiánál maradunk: a pufajkás Horn, a besúgó Medgyessy a kiszes Gyurcsány aztán a demokrácia mintapéldányai.

A fidesz sosem kötött szövetséget sem a jobbikkal sem a miéppel. A baloldalon nem lóbálnak vörös zászlót? Na neeeee... és az internacionálé éneklés májusban (persze ők ettől még nemzetiek), a csegevára-fesztivál Gyurcsány részvételével, a közös fellépések a MEASZ-szal, az a tök mellékes dolog hogy a párt 90%a az MSZMPből jött át?
Még valami, mi is volt az mszp kapmányszimbóluma? Egy vörös négyzet? Igaz, az már nem csillag...
Milyen nyilas zászlóra gondolsz? Amire Gyurcsány Ferenc letette az esküjét arra?

rattacha · http://rattachaiku.blog.hu 2008.05.20. 15:40:20

NemJobbos. Szorzom a véleményed. Hadd legyen több. Teljesen igazad van. Gyurcsányék nagyon szépen rámutattak arra, hogy hol vannak a gondok. Aztán még rúgtak rajta egyet, hogy legyen még nagyobb. Most meg azért nem húznak el a francba, mert kell a lóvé, hogy nehogy úgy járjanak, mint a Fidesz, hogy nincs péz a pártkasszába. Telelopták magukat, most a pártkasszát, mi meg fizetjük. Komolyan mondom, hogy szélnek kéne ereszteni az egészet. Az világ nagy baja, hogy nem a tehénpásztorok igazgatják. Azok azzal kezdenék, hogy az ország tarisznyájára reáraknák a lakatot. Igaz, ők se tökéletesek, mert felpofoznák a bakterokat.

NemJobbos 2008.05.20. 15:59:24

Respond: de ugye azért lehet valakinek az a véleménye, hogy a jelenlegi kormány egy szar, senkiházi, akkor pedig a mostani felhozatalból nem marad más, mint a Fidesz, esetleg az MDF? Arról mi a véleményed, hogy esetleg a kiadási oldalon nem kellene a holdudvarnak milliárdokat juttatni, és akkor a bevételi oldalt sem kellene növelni? Egyébként a bevételi oldalt hiába is próbálják növelni. Jelenleg több millió ember képtelen többet fizetni a jelenleginél. Ha erre kerül sor, egyszerűen nem fizetnek. Pl. nem fizetik be a számlákat. Legfeljebb majd kikapcsolják, vagy "majd leülöm". Vagy nem megy el orvoshoz, amikor kéne, így később kórházban kezelik, ami sokkal többe kerül. Persze a Fidesz is hibázott, de hogy egy SZDSZ-es önkormányzati képviselő ismerősömet idézzem 2006-ból, "most egy olyan időszak jön, amikor már nem kenhetünk semmit az előző kormányra".

NemJobbos 2008.05.20. 16:13:13

Van egy olyan szlogen is, hogy az állam rossz gazda. Persze. Nem az állam a rossz gazda, hanem az a közalkalmazott, aki vezeti az állami céget, és bizonyos juttatás, pozíció fejében tönkreteszi, majd az egész magánkézbe kerülvén hipp-hopp működni kezd. Állami vezetők, cégvezetők magánkasszája meg csörög. "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani". Hogy van pofájuk ilyet mondani! Nem sikerült teljesen egy csomó stiklit stikában elintézni, erre igyekeznek eltussolni, elbagatelizálni ("Nincs Zuschlág ügy" karpereccel a kézen, gratula).
Mint a papagáj a macska szájában: Nem kell beszarni, nem kell beszarni!

NemJobbos 2008.05.20. 16:17:11

"Drága Feri!"
De még milyen drága! Szerintem még csak ezután tudjuk meg, milyen sokba is került.

Respond 2008.05.20. 16:22:12

"NemJobbos 2008.05.20. 15:59:24
Respond: de ugye azért lehet valakinek az a véleménye, hogy a jelenlegi kormány egy szar, senkiházi, akkor pedig a mostani felhozatalból nem marad más, mint a Fidesz, esetleg az MDF? Arról mi a véleményed, hogy esetleg a kiadási oldalon nem kellene a holdudvarnak milliárdokat juttatni, és akkor a bevételi oldalt sem kellene növelni? Egyébként a bevételi oldalt hiába is próbálják növelni. Jelenleg több millió ember képtelen többet fizetni a jelenleginél. Ha erre kerül sor, egyszerűen nem fizetnek. Pl. nem fizetik be a számlákat. Legfeljebb majd kikapcsolják, vagy "majd leülöm". Vagy nem megy el orvoshoz, amikor kéne, így később kórházban kezelik, ami sokkal többe kerül. Persze a Fidesz is hibázott, de hogy egy SZDSZ-es önkormányzati képviselő ismerősömet idézzem 2006-ból, "most egy olyan időszak jön, amikor már nem kenhetünk semmit az előző kormányra". "

Az, hogy több millió ember képtelen többet fizetni, az hülyeség. Nem olyan hatalmas plusz költségről van szó, amit ne tudna az ember megfizetni. Vannak olyanok, akik tényleg nem tudnak többet fizetni, de az, hogy ők több millióan lennének, az szerintem nem igaz. A helyzet az, hogy NEM AKAR fizetni, mert egyszerűen keresi a kibúvókat és csak siránkozik, másra viszont valahogy mindig talál pénzt a magyar. És tudod mi a baj? Az, hogy "szerencsétlenek" azt hiszik, hogy van másik út, egy könnyebb, amikor semmivel sem kell "hozzájárulnom" ahhoz, hogy Mo. Európa éllovasai között legyen, és ez az a demagógia amiről beszélek, mert a Fidesz ezzel a politikával akar újra hatalomra kerülni, és ezzel a politikával van most ennyi és ennyi támogatója...csak azt nem tudom, hogy hogy számolnak el, ha majd azzal kell szembesülniük az embereknek, hogy sajnos ez (is) csak hazugság volt.

"Vagy nem megy el orvoshoz, amikor kéne, így később kórházban kezelik, ami sokkal többe kerül."
Ez is olyan szöveg, ami jól hangzik Orbán szájából, de mindenki tudja, hogy 300 Ft senkit sem akadályoz meg abban, hogy elmenjen orvoshoz. Azért gondolkozzunk már, annyira érdekes ám, hogy mindenhonnan azt hallja az ember, hogy nincs pénz erre, meg arra, de arra a doboz cigire valahogy mégis előkerül az az 500 Ft. Akkor ez mégis hogy van? Erre van pénz, arra meg nincs? Ezzel nem az a célom, hogy kiosszam az embereket, hogy le kéne szokni a dohányzásról, döntse el mindenki maga, hogy mire költi a pénzét, az viszont, "hogy nincs 300 Ft-om" ebben az esetben nem állja meg a helyét, mert valahogy mégis van.

Respond 2008.05.20. 16:22:26

Igazad van NemJobbos! Erre nem is gondoltam.

NemJobbos 2008.05.20. 16:22:55

Egyébként, ha valaki szerint a Fidesz sem lenne jobb, az mégis mit gondol? Maradjon még az MSZP? Na ne! Vagy forradalom, anarchia, vagy hívjunk külföldi szakértőket kormányt alakítani? Azon vajon ki kaszálna?
100%-ig nem lehet egy állam vezetését ellenőrizni, hiszen jórészt az állam vezetőinek kellene saját magukat szemmel tartani. Akkor meg az marad, hogy ha valaki túllép egy határt, akkor hosszú évekre elhajtani. Akkor talán betartanak egy szabályt, amit Piszkos Fred is kikötött, "annyit lopok, amennyit nem vesznek észre".

Respond 2008.05.20. 16:24:16

NemJobbos asszem kívánlak...

Respond 2008.05.20. 16:28:34

NemJobbos rajtad mi van?
Rajtam csak egy tanga...

Respond 2008.05.20. 16:32:09

Respond 2008.05.20. 16:28:34 -et nem én írtam!

Respond 2008.05.20. 16:34:27

Egyébként, ha valaki szerint a Fidesz sem lenne jobb, az mégis mit gondol? Maradjon még az MSZP? Na ne! Vagy forradalom, anarchia, vagy hívjunk külföldi szakértőket kormányt alakítani? Azon vajon ki kaszálna?
100%-ig nem lehet egy állam vezetését ellenőrizni, hiszen jórészt az állam vezetőinek kellene saját magukat szemmel tartani. Akkor meg az marad, hogy ha valaki túllép egy határt, akkor hosszú évekre elhajtani. Akkor talán betartanak egy szabályt, amit Piszkos Fred is kikötött, "annyit lopok, amennyit nem vesznek észre".

NemJobbos 2008.05.20. 16:34:35

Respond: már ne haragudj, de úgy emlékszem, hogy a kormány többek közt éppen az orvos-beteg találozások számának csökkenését várta a vizitdíjtól. És be is jött! Akkor talán mégiscsak megakadályozott jónéhány embert az a vizitdíj. És nem csak azokat, akik úri passzióból járkálnak orvoshoz. Pláne, hogy sokszor nem csak egy alkalomról, van szó. 1. beutaló, 2. szakvizsgálat esetleg többször, aztán felülvizsgálat stb.
A cigi tkp. kábítószer, a dohányzás szenvedélybetegség. Rossz a példa. Valójában, aki rákényszerül csökkenti a napi cigi adagját (ha képes rá), ezzel kevesebbet költ cigire, ezzel csökken az állam adóbevétele. Hoppá! Vagyis ha az egyik zsebbe többet veszel el, a másikba kevesebb jut. Illetve többen vásárolnak "feketén" cigit, amiből szintén nincs adóbevétel.
Nem jobboldali médiumban, hanem az Indexen volt cikk arról, hogy 3-3.5 millió ember van a létminimum alatt, ill környékén. Gondolj már bele légy szives, mi is az a létminimum! Annál a kicsivel is több is még bőven kevés!

Respond 2008.05.20. 16:36:39

Csakhogy a dolog nem arról szól, hogy 6 éven keresztül loptunk, dilettánsak voltunk, ezért most összepakolunk, és elhúzunk, hanem arról, hogyha még 2 évig lophatunk, majd hülyék leszünk elhúzni. Ezért ábrándozás az előrehozott választás, persze Fletót elkergetik néhány hónapon belül, de ez a menetrenden mit sem változtat...

NemJobbos 2008.05.20. 16:36:50

-Úgy látom valaki beleugat az életünkbe.:-)
Központ nem tud valamit csinálni?
-Nem. Én se magukat akartam hívni.

Respond 2008.05.20. 16:42:22

Zárszóként csak annyi,hogy BIPITI BOPITI BÚÚÚÚ

Respond és Nemjobbos 2008.05.20. 16:44:01

Két szerelmes pár, mindig együtt jár!

tata86 2008.05.20. 16:45:24

Respond: Ezt az érvelést mintha Rákositól hallottam volna legutóbb...

lajoska 2008.05.20. 16:45:33

Figyelj, te soknevű hígagyú ördög!
Annyi fost engedtél itt ki magadból, hogy el lehetne vele árasztani az egész Mianmárt, Indonéziát és Kínát.

Ha rajtam múlna, az ilyen ocsmányok email címeit gyorsan begyűjteném, aztán száz évre kitiltanám mindenfajta médiából.
Itt van az összes (R)Saját foscunami tartályod, hörböld meg a tartalmukat!

Vers:
-----------------------------------------
Lopott szánalmas hülye WC-kefe, Ja

Lopod az időnket pilu
2008.05.20. 14:05:59
** * * * * * * * * * * *

www.szanalmas.hu
2008.05.20. 14:08:10
-- - - - - - - - - - - - -

bati, te tényleg hülye vagy
2008.05.20. 14:25:13
// / / / / / / / / / / / / /

bati a wc-kefe próféta,
illemhely filozófiával
2008.05.20. 14:27:08
// / / / / / / / / / / /

Ja
2008.05.20. 14:28:16
// / / / / / / / / / /

------------------------------------

NemJobbos 2008.05.20. 16:46:45

Az úgy van, hogy:
"Abrakadabra, shalakazam, bipiti-bopiti búúú"

NemJobbos 2008.05.20. 16:48:50

Respond és Nemjobbos: te figyelj! Két szerelmes pár, az már négy ember, nem?

Respond és Nemjobbos 2008.05.20. 16:54:22

Nem azt mondjuk, hogy férj ,vagy feleség, henem:FENEKESEK
Nem házastársak, hanem: FENEKESEK!

Respond 2008.05.20. 16:58:36

Az érveim itt találhatóak:
pride.hu/index.php

x 2008.05.20. 17:05:42

Ez egy mátrix! van a piros bogyó meg a kék.
Valaki gyorsan ossza már ki a kéket, hogy mindenki magához térjen...

én is benyomok egy ampullát, mert muszáj.

Respond 2008.05.20. 17:25:54

Örülök, hogy valakinek szellemi kielégülést jelent, ha mások nevével mindenféle baromságokat írogat.

UFO 2008.05.20. 17:51:16

Szetqrtak a kis orszagotokat, elvtarsak! Azaz szetqrtatok, hiszen ti szavaztatok vissza ezt a velejeig korrupt, romlott bandat, akik mar a modszervaltas elott is csodbe vittek bennunket. Ne csodalkozzatok, ha ezt most 'nehanyan' a kepetekbe vagjak es ne kezdjetek el mutogatni, mint a hulyegyerek, hogy "De o kezdte!". Hajtsatok le a fejeteket, szegyelljetek magatokat, amiert ennyire hulyek vagytok es gondolkodjatok el azon, hogyan tudnatok jovatenni bunotoket!
Amen!

Juan 2008.05.20. 20:05:52

Bizony, nem csak két lehetöség van, azaz nem csak a csapnivaló MSZP és Gyurcsány valamint a paraszthajszállal jobb FIDESZ és Orbán között lehet választani.

Én speciel valószinüleg a Jobbik-ra fogok szavazni, nem azért mintha szélsöjobbos lennék, hanem azért, mert ök hozzá mernek nyúlni olyan problémákhoz, amihez a másik kettö nem, valamint még (sic!) nem korrumpálódtak a hatalom által mint a két hön szeretett nagypártunk. Ha esetleg hatalom közelébe kerülnek, akkor persze ök is korrumpálódni fognak idövel, de legalább addig is _nekik_ elhiszem, hogy jót akarnak és talán jól is fogják csinálni. (Egyébként szlovákia sem járt rosszul Ficoval, bármennyire is nem tetszik ez nekünk.)

Egyébként nem az lenne a baj, hogy lopnak a politikusaink (hol nem lopnak a politikusok a világban??), hanem az, hogy a lopás mellett mással nem is nagyon törödnek. Ha legalább hozzáértö módon kormányoznánk...

Másrészt én nagyon hiányolom a felelös és leváltható kormányt. Amelyik felelösségre vonható, ha elszúr valamit. Ha rosszat tippel ma egy miniszter és elúszik néhány milliárd forint, legrosszabb esetben feljebb bukik. Igenis hiányolom, hogy adott esetben börtönnel is büntethetö legyen. Talán máris kevésbé lenne akkora tülekedés egy miniszteri pozicióért, és aki odamenne jobban odafigyelne, hogy ne csináljon hülyeséget.

Pgyuf 2008.05.20. 20:09:05

UFO!

Nem ártana megtanulni helyesen, írni! Hogy lesz így valaki nagy magyar!?

A Fidesz a II. VH. előtti viszonyokat majmolja, akik háborúkba sodorták az országot. A Demokrataként azt mondja, hogy az "Unión kívül is van élet", "nincs szüksége ellenzékre", a "parlament elég, ha 3 hetente ülésezik. Jányi Gusztávot újratemetjük ünnepélyesen. A katonatiszt csak 200 ezer magyar mészárszékre való terelését vezényelte le. Simán eltűrik, és ha kell meg is védik az Árpádsávos zászlót, holott csak a strucc a homokban a fejével nem tudja, hogy ez bizony a Nyilasokra asszociál. Azok a nyilasok, akik ezrével lőtték a nem tetszőket a Dunába, azok a nyilasok, akik igyekeztek túlteljesíteni a deportálási tervet. Nem az Oroszok találták ám ki a tervrendszert!=;-(

Na, mind ezek örökösei a Fideszben vannak.

Nem védem Gyurcsányt, de az Országnak most legkevésbé a szélsőjobb felé nyaló vezetőre van szüksége, akinek lételeme összeveszni a környező országokkal. Kivétel persze van: Berlusconi és bukott lengyel testvér "bajtársak". Kitartás, éljen Orbán!
Jöhet rombadönteni Orbán "nemzetvezető", vagy "szetqrni"!

Pgyuf 2008.05.20. 20:21:01

Juan!

"mert ök hozzá mernek nyúlni olyan problémákhoz, amihez a másik kettö nem.."
Ki kellett támasztanom a plafont! =;-)

Mondj egyet! Az egészségügybe bevonták a nemfizetőket? Törekedtek a racionalizálásra, vagy tettek valamit a hálapénz rendszer megszüntetésére? Vagy Igyekeztek megnyitni az energia, gáz piacot, hogy ne a monopol kedve, kénye szerint fizessen a nép? Vagy igyekeztek valami módon lefaragni az állami nagy kullancsok 100 milliárdos hinyaiból (pl MÁV, BKV)? Vagy az európai trendet követve igyekeztek a nyugdíjrendszert megreformálni? (Franciaországban, Németországban hamarosan emelik a korhatárt). Azért fontos a nyugdíjrendszert megreformálni, mert az Ország a mai állapotokat meghagyva belátható időn belűl nem fogja tudni kifizetni a nyugdíjakat!!! STB

Akkor mi a büdös lószarhoz nyúlt a Fidesz-kormány? Ja, Széchenyi Terv? Ha, ha! Após, koma, barát vállakozásának támogatása?

A Fidesz-kormány védelmére legyen szólva okosan nem pazarolták 2001-ig a pénzt és 4 év kevés is lenne nagy dolgokra. De az azért egetverő túlzás, hogy hozzányúltak valamihez. Ha nem Torgyánné levesére gondolsz?=;-D

Juan 2008.05.20. 20:31:41

PGyuf,

Ott van a honlapjukon egy köteggel :) De csakis a te kedvedért idézgetek:

"Áttekinthető, őszinte képet kell készíteni az ország gazdasági helyzetéről. Halaszthatatlan az állam vagyonának összeírása (állami vagyonleltár készítése), ami sem a rendszerváltáskor, sem azóta nem történt meg."

"Tételesen felül kell vizsgálni és minősíteni az államháztartás kiadásait olyan szempontból, hogy azok világosan meghatározott feladatokat finanszíroznak-e, vagy feleslegesen emésztik fel az adóbevételeket. Az Országgyűlés gyakorolja költségvetést alkotó jogát! A közpénzeket ne a kormány, hanem a parlament ossza el!"

"Az adórendszer radikális és igazságos átalakítása megkerülhetetlen feladat. Az adórendszer módosításának a jövedelemelosztás elemzésén kell alapulnia. Az igazságos közteherviselés a kétkulcsos adórendszerrel szemben a progresszív személyi jövedelemadó-rendszert, a nagy jövedelmek erőteljesebb megadóztatását teszi szükségessé. Az adósávokat szét kell húzni, az átlagjövedelem nem kerülhet be a legmagasabb adókulcsba"

És most csak a "Gazdaság, pénzügy" szekcióból ollózgattam. Érdemes átnézni.

De egyébként te szerintem valamit nagyon összekevertél az irásomban. Nem a FIDESZ-röl irtam, hogy hozzá mertek nyúlni dolgokhoz, hanem a Jobbikról, hogy hozzá mernek nyúlni. Szóval kevered a kettöt, de nagyon. Olvasd el mégegyszer az eredeti irásom (is) légyszi!

Köszi.

Pgyuf 2008.05.20. 21:02:42

Ja, elnézést!
Jobbik? Ahogy közelítenek valamiféle tömegbázis összeszedésére már is megteszi majd az ajánlatát a Fidesz. És mivel a megélhetési politikusokat könnyű elcsábítani ezért eddig fog tartani a Jobbik karrierje.
Az adórendszer "progresszivvá" alakítása parasztvakítás. Azon kívűl, hogy igazságosabb ugyanazt a problémát hordozza, mint a mostani, hogy a kevesebb jövedelműek, akik többen vannak keveset fizetnek be.

Parlament ossza el a közpénzeket. Ilyen sehol sincs. A Parlament programot szavaz meg, amit valakinek el kell készítenie. És nyilván a kormányzó pártok többsége nem fogja megszavazni egy ellenzéki költségvetést. Akkor minek a kormány?
Tipikus dilettáns, "nemzetibizottmányos" tervek. Vajon miért minden demokratikus országban a Magyarhoz hasonló rendszer működik? Mert nincs más megoldás! A buta néptől az alkotmány és a közvetett népképviselet, a parlamentáris demokrácia szabáyai védik meg az országot. Ha néhány ezer kukaborogató, hőzöngő megbuktathatna egy kormányt, vajon melyik kormányt nem lehetett volna megbuktatni? A Torgyános, Pepós, Várhegyis, Kaya Ibrahim-os Fideszt nem?

És ha egy kormány beismerve (még ha bénán is és nagyrészt neki köszönhetően), hogy a költségvetési deficit növekedése, a parazarlás az összeomláshoz vezet és valamit meg próbál tenni a hiány csökkentése érdekében és az nem tetszik a népnek, akkor hagyja az egészet abba? Na ezért nem váltható le ráolvasással (by Orbán) csak a parlamenttel egy kormány. Ha a parlament többsége feloszlatja magát új választás lesz, ha a parlament többsége megvonja a bizalmat a kormánytól, akkor a képviselők újat választanak. Világos szabályok. 2000-ben sem gondolt senki arra, hogy a Kisgazdák egy részének kiválása miatt új választást kellene tartani. Ahogy a parlament (többsége) dönt. Akár tetszik, akár nem. Ha valaki mást akar menjen Észak-Koreába, vagy elköltözhet néhény banán-köztársaságba is.

juan 2008.05.20. 21:15:46

Nézd, abban egyetértünk, hogy amint a hatalom tényleges közelébe kerül attól a pillanattól kezdve elkezd leromlani a Jobbik. De legalább _most_ még nincs leromolva. Ez már egy nagy pirospont.

Én nem gondolnám, hogy parasztvakitás vagy megvalósithatatlan amiket irnak. Nyilván van értelmetlen és/vagy megvalósithatatlan is a terveik között. Viszont legalább perspektivikus, mert hozzá mernek nyúlni másképp a dolgokhoz, mint a FIDESZ vagy az MSZP. Mi lesz, ha a FIDESZ nyer? Ugyanúgy döcögni fogunk mint az elmúlt 6 évben, csak egy icipicivel gyorsabb lesz a döcögés, mint az MSZP alatt.

Ezért akarok egy harmadik pártra szavazni, és harmadik szóbajöhetö párt (számomra) most egyedül a Jobbik. Az SZDSZ-t ne is emlegessük, az MDF meg ide-oda csapódik a Fidesz és az MSZP között ahova épp az aktuális érdeke kivánja. Most épp végletekig opportunista az MDF, hogy a hatalom közelében maradhasson.

höm 2008.05.20. 21:17:18

Mi folyik itt!!! ???


Emberek !!! ennyire nem lehettek vakok, elfogultak, agymosottak, és ostobák!

orbán nem mond semmit... de populista!? (mi van???:))
bányája van a szőlőben, koronát úsztat és király akar lenni, meg egyébként is csak a bokrosból élt....:))))

bezzeg a feri, a veresjani, a drazsé, meg a szilvási!!! ők az országért éltek,..... érte tettek mindent,.... himnusszal a szájukon keltek és feküdtek!!
éjszakákat dolgoztak át csak és kizárólag a mi boldogulásunkért!!
hogy az állam betöltse szerepét!.... menjenek a közhivatalok, legyen közbiztonság, működő oktatás, megnyugtató egészségügy, jól érdekérvényesítő külügy, élhető környezet, stb....


és ennyi jött össze...
nézz körül, és szokj le a cigiről mert előbb vagy utóbb valaki elől futni kell...:)))(cigányok, gárdisták, apeh, inkal, rendőrség, vpop, stb. igény szerint kiválasztható)


jelen állapotoktól 2002 azé' hangyányit különb volt.....

UFO 2008.05.20. 22:15:23

Pgyuf:
Egyetertek: tenyleg megtanulhatnal helyesen irni!

Egyebkent mifele helyesirasi hibakat talaltal te nalam, ami annyira szemet szurt? Erosen ketlem, hogy hibak voltak azok, talan csak az ATV helyett nyelvtannal kellene foglalkoznod?!

UFO 2008.05.20. 22:33:59

Meg csak 1-2 mondat, aztan elkoszonok...
Az orszag tonkre van teve. Ahogy mar egyszer tonkretettek az elvtarsak, megtettek ujra. Mindent pontosan ellenkezoleg tettek, mint ahogy azt epelmeju emberek, gazdasagi szakertok (kulfoldi gazdasagi szakertoket is beleertve) csinalni szerettek volna. Most itt vagyunk (azaz en nem, bocs: nem elek Magyarorszagon, elegem lett az idiota kommunistakbol) a szarban, tudjuk, hogy kik tettek, erdekes modon az ertelmesebb emberek evek ota tudtak, hogy ez lesz, DE: az MSZP szavazotaboranak egy resze olyan szinten idiota, hogy meg mindig nem kepes felfogni, ami tortent, meg mindig csak hajtjak az idiota szlogenjeiket, naciznak, Orbanoznak, magyarazzak annak a bizonyitvanyat, akinek a minimalber-kozeli kis szanalmas fizetesuket koszonhetik, meg a 15 eves reszletre vasarolt Buzukit.
Hat erre csak egyetlen dolgot lehet mondani: ELMENTEK TI A JO KURVA ANYATOKBA!

ekeke 2008.05.21. 08:22:58

Takaritottak a blogban? Nagyon helyes, egyúttal a gyurcsanizmust is kellett volna, úgyis arról szól..

Sok választás nincs ugyebár. Mert elkúrtuk.
Nem kicsit. Nagyon.
Így aztán a tét nem az hogy a továbbiakban ki kormányozzon. Hanem hogy ki nem. Az mszp és gyurcsány biztos nem.Eddig világos.
És akkor helyettük ki van? Orbán és csapata kizárólag? Erről sem Orbán és csapata tehet elsősorban.Talán ha azok akik 15 éve kurvaOrbánkurvaFideszt ordibálnak, azok avval foglalkoztak volna hogy valamilyen pozitiv modellt állitsanak az ország számára..Talán, mondom.
De mit lehet szólni, mikor a ballib oldalon manapság a legfőbb bezzegember egy olyan nagybajszú ember, aki egy évig se volt pénzügyminiszter és anno a saját párttársai rúgtak ki, utóda meg medgyessypéter volt, intézkedéseinek nagy részét pedig az Alkotmánybíróság megsemmisitette?

höm 2008.05.21. 10:52:00

OFF, OFF, OFF

Athéntól-Pekingig!!!

Nevüket nem vállaló tanácsadók szerint, feri regnálása athéntól pekingig fog tartani!! (olimpiától-olimpiáig) :))))))

athén idején puccsolta meg megyót, és peking idején fogja átadni gordonkának a stafétát!!!

ezek szerint 4 évnél több neki sem jutott!!!

az időzítés mesteri! úgy is mindenki az olimpiával lesz elfoglalva, így ez a csoda is csak 3 napig fog tartani... a médiában...

Idézet 2008.05.21. 21:32:05

"Minden Nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.Ha valami oknál fogva ostoba és komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakán, akkor a nép azokat a silány fickókat minnél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetbe van a hiba. Az a nemzet aljas vagy műveletlen."
(Széchenyi I.)

László 2008.05.24. 10:28:07

Gondoljatok csak bele, amíg ti a Ferit szídjátok addig az igazi gonosz a vérrelfröcsögő nacionalista őrült diktátor Orbán fog hatalomra jutni. NORMÁLISAK VAGYTOK TI? Egy őrült pszichopatának adnátok a krományzást? Ti tényleg vérben szeretnétek fürödni? Nem értelek titeket, hogy a büdös francba nem látjátok át, hogy ez az egész egy nagy összeesküvés, a nácik újra hatalomra akarnak tőrni, a Hitlerista újjoboldali szörnyeteg, halomra fog lövetni titeket!
Feri csak egy szerencsétlen ember, ő nem akart nekünk semmi rosszat. Éppen, hogy ő volt az aki próbálta azt a szart, azt a mocskos ürüléket amit a gennyláda nácik idefostak nekünk, az egymás iránti gyűlöletet visszafogni! Igen, nehéz nektek ezt felfogni mi? Ő volt az első olyan politikus aki őszintén beszélt a helyzetről, aki igaz emberként kiált a népért, értünk! Mert ő és minden amit jelenleg ő képvisel (szocialista párt) azt mondja, hogy mindenki egyenlő!!! EGYENLŐEK értitek?!!? Ti meg mit akartok?! Kiben bíztok? Abban a szarháziban aki azt vallja, hogy igenis a vállalkozó rétegnek kéne vezetnie?!?! NÉZZETEK MAGATOKBA! KI ÖLI BELŐLLETEK AZT AMI EMBER, ELVAKÍTJA A JÓZEN ESZETEKET EZ A FÉREG! Fogjátok fel, hogy az egyetlen út az emberek becsületének visszaállításához ha túllépünk a rasszista embergyűlőlő politikán, és megtanulunk EMBERKÉNT élni!
Egy bűszke bátor ember ez a Feri, aki nem azt érdemli, hogy hátba támadják! A széket kirugni alólla bűn, bűn az embersiség ellen, a józan szív nem ezt akarja, és valljátok be ti se!

Clay 2008.05.25. 20:14:27

László 2008.05.24. 10:28:07

Ez a hsz vicc, paródia, vagy komoly? Ha az utóbbi... :-( Eddig egy minisztereénök lövetett a rendszerváltás után a saját népébe, az pedig Fletó volt. A Zorbán pedig az a volt miniszterelnök, aki sunyin kereket oldott az Astoriáról, amikor a Feri az embereket lövette. Szép kilátásaink vannak basszus, ha eközül a két elmebeteg, egymással összezáró f.sz közül választhatunk. :-( :-( :-(

Pilu 2008.07.05. 21:06:11

Ja, és bárcsak fizetne valaki, akkor nem ülnék heti hatvan órát a gépem előtt..:)

Pilu