Jancsi bácsi tegnap hívott telefonon. Vasárnap jönnek, de hogy pontosan mikor, azt nem tudta megmondani. Reggel indulnak, és elméletileg három-négy óra alatt ideérnek, de ha az autópályán dugó lesz, -mint legutóbb- lehet, hogy csak késő délutánra esnek be.
Nagyon bírom őt is, meg Marika nénit is, igazi felvilágosult európai polgárok. Korukat meghazudtoló fizikai és szellemi állapotnak örvendenek, és hihetetlen fiatalos mentalitásúak. Hiába, no, a jólét. Nem stresszeltek soha életükben, meg is látszik rajtuk. Sokszor el sem hiszik a korukat, mert magyar szemmel, hihetetlennek tűnik, hogy egy hetvenéves házaspár, így nézzen ki. Egyébként igazi vagabondok, utazgatnak, sportolnak rendszeresen, esténként kocsmáznak, koncertekre és színházba járnak. Komolyan mondom, egy átlag hazai huszonéves simán megirigyelhetné életvitelüket, aktivitásukat. Na ja, ehhez kell pénz is, az meg náluk van dögivel. Igaz, egyikőjük sem atomkutató, de ott azért más az életszínvonal. Az öreg autószerelő volt, a Marika néni meg HTB, de a nyugdíjuk elég tetemes summa, főleg a mi pénztárcánkhoz képest.
Szóval izgatott vagyok, nagyon várom már őket, és ha őszinte akarok lenni, egyáltalán nem önzetlenül. Soha nem jönnek üres kézzel, és ha itt vannak, mindent megtesznek, hogy viszonozzák vendéglátásunkat. Ilyenkor megyünk jobbra-balra, esténként igen frenki éttermekbe szoktak meghívni. Arról nem is beszélve, hogy szatyorszámra szokták hozni a gyerekeknek az édességet. Svájci csoki, rágó, meg egy csomó minden, ami itthon nem nagyon van. Emlékszem még, annak idején, amikor nálunk még kóla is csak elvétve volt, ők már energiaitalt hoztak, meg Tic Tac cukorkát. Mekkora májer voltam a suliban, mikor elővettem szünetben, az egész osztály a barátom lett egy szempillantás alatt. Azt sem felejtem el, hogy nekem volt az utcában először kvarcórám, amit persze szintén tőlük kaptam. A sok hülye még tekergette a ruszki óráját, én meg már hét alarmra keltem és Milkát zabáltam uzsonnára. Ja, a régi szép idők.
A csoki ma már kevésbé érdekel, az viszont annál inkább, hogy milyen verdával jönnek. Általában kétévente lecserélik az autójukat, és mivel az öreg németautó-buzi, mindig valami bajor, luxus bálnát vesznek. A csóró nyugdíjasok, mi? Amikor még mi itt az egyes Golfokat tologattuk, nekik már akkor is ötös Bömösük volt, és ha leparkoltak a ház előtt, figyelni kellett az autóra, mert a környék összes kölyke ott lógott az ablakán, hogy megbámulhassák a belsejét. Most is említette a telefonban, hogy már új a paripa, de nem volt hajlandó részleteket elárulni, azt mondta, hogy legyen meglepetés. Lyukas az oldalam, mert szerintem benevezett arra a kupé Mercire, amit még legutóbb együtt nézegettünk az autó-kiállításon. Pedig akkor csajozás lesz ezerrel, mert ha megjönnek, szokás szerint a kezembe nyomja a kulcsot, én meg használhatom, amíg itt vannak. Ha maradnak egy hétig, akkor péntek este begyűjtöm a brigádot, lemegyünk a Rioba, és az Isten se ment meg minket a dugástól. Csúnya, anyagias világ ez, de használjuk ki a lehetőségeinket! Fullos autóhoz fullos bigék járnak, még akkor is, ha ez évente csak egyszer adódik. Szegény ember gazdag rokon vizéből főz.
Egy szó, mint száz, lesz megint egy király hetünk, az öregékkel. Tudom, hogy némileg szánalmas, hogy erre izgulok, de a proli, kelet-európai hétköznapjaimba mégiscsak hoz egy kis színt ez a rokonlátogatás. Aztán Júniusban majd veszek ki szabit, és végre már tényleg összehozom, hogy kiutazzak én is. Egyrészt kurvára kíváncsi vagyok a kolbász kerítéses országukra, másrészt minden alkalommal rágják a fülem, hogy menjünk ki vendégségbe hozzájuk, Szlovákiába…
Budapest, 2015.
