HTML

 

Persze, mindig utólag okos az ember…
 
Tetszenek még emlékezni, hogy Rogán Tóni május elején kipicsázta elhajtotta a Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltetőt, ugyanis a belső ellenőrzés során egy 67 és fél milliós lízingszerződésre bukkantak, melynek tárgya egy Ferrari volt?! Természetesen, mocsokmód vérlázító, hogy a bedobált százasaimból valaki egy F430-cal rohangál, de ne legyünk naivak, politikust a másik Ferrarija csak abban az esetben érdekli, ha neki is arra fáj a foga. Furcsa is volt Rogán hirtelen jött morális érzékenysége, melynek okán nem átallott beáldozni még Csipak Petya barátja fejét sem. Tudjuk, hogy a politikában semmi sincs véletlenül, és ez a hajánál fogva előrángatott sportautós történet sem „magától” került ki a kalapból, ugyanis ha Tóni továbbra is kussolt volna az F430-ról, akkor a nagyérdemű a mai napig nem tudna az ügyről.
 
Hogy valójában mekkora biznisz a parkolás/parkoltatás, íppeg ez a példa mutatja a legjobban, hiszen egy hetvenmilliós autó pofátlanul és feltűnésmentesen „betolható” a parkolási társaság büdzséjébe. De hogy pontosak legyünk: csak volt ekkora biznisz. A múlt idő használata azért indokolt, mert időközben még ennél is nagyobb lett, ugyanis júniustól átlagosan 30%-kal emelték a parkolási díjakat (amiről tudjuk, hogy helyenként 180%-ra sikeredett), valamint a díjfizetési időszakot is kitolták számos helyen.
 
Ahhoz, hogy megértsük arRogáns Tóni erkölcsi megtisztulásának folyamatát, kronológiailag rakjuk össze a történetet:
 
1. Április 30-án a Fővárosi Közgyűlés (majdhogynem egyhangúlag) elfogadja az új parkolási rendeletet, melynek következményekét júniustól jelentősen nőnek a díjak, a díjfizetési időszak, azaz az ebből származó bevételeket brutálisan megugranak.
 
2. Május 9-énBlikkbennősülő” Tóni személységének fejlődése eljut arra a morális szintre, hogy nem képes Csipak Petya barátjának tékozló viselkedését tovább tétlenül szemlélni, és kiveri a hisztit a médiában. Ezzel a támadással a közvéleményt Csipak cége ellen hangolja, és megalapozza annak kiebrudalását.
 
3. Május 12-én a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás keddi ülésén döntöttek arról, hogy felmondják Belváros-Lipótváros Parkolásszervező és Üzemeltető Zrt. 1997 óta tartó megbízatását. Toncsi áttolja akaratát, báj-báj Petya!
 
4. Júniustól életbe lép az új díjszabás, a kassza még inkább csörög, de már nem Petyánál, hanem Tóni valamelyik másik haverjánál, és/vagy Tóninál is. 
 
Ügyes, mi? Tóninak nem a haverja Ferrarija szúrta a szemét, hanem az, hogy neki nincs. Vagy csak keveset csorgattak vissza neki? - A fene sem tudja, az viszont biztos, hogy ekkora (előre tudott) bevétel-növekedés előtt így elrúgnak a bödöntől, az nem véletlen.
 
Kíváncsi leszek, hogy Tónit mikor látjuk először Ferrarival furikázni.

Címkék: budapest ferrari parkolás rogán

66 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr21192823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

INkvizitor 2009.06.18. 12:19:20

Csak azt nem értem, hogy az ilyen gyakorlatilag ráfordítás nélküli üzletek, mint a parkoltatás (oké, értem hogy vannak méregdrága automaták, de azok is pikk pakk vissza hozzák az árukat, elég egyértelmű és kiszámítható befektetés, bármelyik bank befinanszírozná... nem lehet rajta bukni) miért nem maradnak önkormányzati kézben, hány iskolát, ovodát, egyebet lehetne fenntartani a befolyó pénzekből??? (kérdésem populista, és költői természetesen)

WYW 2009.06.18. 13:01:22

@INkvizitor: Egy közbeiktatott gazdasági társaság révén egyszerűbben lehet a befolyt pénz valamekkora részét a párt(ok)nak átjátszani.
Parkolási sarc ügyben mindig egyhangú a döntés a közgyűlésben.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.06.18. 13:06:08

Gerinctelen manőver volt ez a parkolási téma, de azért a gyereknek helyén van az esze. Igaz, sosem bírtam. Ő is politikus, azokkal meg már tele a padlás.

tnt 2009.06.18. 13:08:32

Valamiből a hasznos pártaktivistáknak és politikusoknak is meg kell élni...ja és az áfa is emelkedik, válság is van stb.

Sajnos van egy olyan megérzésem, hogy a mai magyar politikai rablóviszonyok között sem óvodákra és önkormányzati fenntartású intézményekre költenék a közvetlenül befolyó és nem másik gazdasági társaságot gazdagító milliókat, milliárdokat.

states 2009.06.18. 13:10:59

Ha jól értem, akkor ez a poszt azért született, hogy Rogánt fikázzad, de ehhez nem ártott volna valami anyagot gyűjteni, mert ez így önfika...

johevi 2009.06.18. 13:14:23

Kissé félreérthető, hogy "átlagosan 30%-kal emelték a parkolási díjakat (amiről tudjuk, hogy helyenként 180%-ra sikeredett)" ugyanis a helyenkénti 180%-os emelés is benne van abban a pakliban, aminek 30% az átlaga. Viszont az írásból úgy tűbik, mintha a 180% is átlag lenne, azaz helyenként akár 200% felett is lenne drágulás, ez pedig nem igaz.
Egyébként a cikk jogos...

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.18. 13:15:29

@states: szerintem jól érted, de lássuk be, tónika megérdemli. Ritka kétszínű tetű a drága...

Egyébként valami ilyesmiről van szó: www.flickr.com/photos/haazee/3635663045/ csak magyar rendszámmal? :)

abaka 2009.06.18. 13:18:33

@states: Nem teljesen ertem mi hianyzik neked ebbol. Folsorol par tenyt, ezekre alapozva ajanl egy lehetseges magyarazatot, aztan itt meg lehet rola vitazni. Mitol lesz ez onfika?

ladislaus 2009.06.18. 13:20:00

ez de egy szar poszt...

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.18. 13:21:05

@INkvizitor: hát igen... ha lenne csak egy cseppnyi gerinc és tisztesség a tónikában, akkor elöl járna a jó példával és "államosítaná" a parkolási társaságot a kerületében.

Blogger Géza 2009.06.18. 13:25:54

@states: Tényleg nem kis teljesítmény pont azt az egy embert fikázni, aki tett valami hasznosat eddig az ügyben.

Blogger Géza 2009.06.18. 13:27:09

@bécsi pszicho: Ahogy azt Móricka elképzeli... Sztálin már megkalt, jogállamban szerződések stb vannak, nem olyan egyszerű ez.

johevi 2009.06.18. 13:28:28

Egyébként egy ritka szarrágó figura. Soha életében nem dolgozz munkahelyen egy percet se, parlament volt az első munkahelye, aztán ő mondja hogy hogyan kell élni. Amíg jobban benne volt a fideszbe nagygyűlt, felvonult, mióta polgármester azóta meg nehogy felvonuljon bárki az ő kerületében mert kosz lesz meg piszok...

bc 2009.06.18. 13:31:53

Tóni nemrégen egy Audi S3-sal tankolt előttem.
Emlékszem, amikor bement a tandíj eltörlésével kapcsolatban Bokroshoz targyalni - nem hagyja magát, addig nem jön ki, amig el nem törlik.
Kijött, tandíj maradt (Fidesz kormány alatt is, csak kevesebben többet fizettek).
Nem nagyon hallani róla, hogy a közmondásosan rosszul fizetett (mármint hivatalosan) politikusi munkakörökön kivul bármi mással is vesztegette volna az idejét...

loláb 2009.06.18. 13:33:28

Ritka gyenge poszt, igazi konkrétumot nélkülöző, légből kapott faszság, gratulálok.
Ennél még a népszava vezércikke is objektívebb, és konkrétabb volt, 1952-ben.

szabaron 2009.06.18. 13:37:30

Kedves posztoló, bármilyen, hangsúlyozom bármilyen bizonyítékot lennél kedves mellékelni (cégkivonat, információid forrása... stb.)? Mert ez így borzasztó olcsó és gyenge, tipikus buta ballib. alázás...

abaka 2009.06.18. 13:38:56

Mondjuk a post kovetkeztetesevel es plane az ervelessel en sem ertek egyet. Mert mi van ha tenyleg csak most tunt fel a Toninak, hogy itt bizony egy Ferrarit berelnek? Emiatt pedig jol pofan is baszta Csipakot. Persze, mivel politikus nem igazan az zavarta, hogy a Csipaknak Ferrarija van, hanem arra gondolt, hogy mivel a vallalati luxusauto most olyan jo felkapott tema, ez bizony jol fog mutatni a mediaban.

maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.06.18. 13:43:00

Mondjuk tényleg jó lenne tudni, hogy most az adott területen milyen kötődésű cég keresi véresre magát.

Tónika mindig is sunyi volt, és pártja természetes üzleti érzékével intézte ezt is. Önigazoló kamuzás! (láttunk már ebből a népnemzeti limonádéból 4 évet, és jön a második rész is hamarosan)

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.18. 13:43:29

@Blogger Géza: ezt beszéld meg a Vekkerékkel is! Tudniillik ők határozottan újraállamosítás pártiak ahogy hallom. Azt meg látom, tapasztalom, hogy Joszif Visszarjonovics elbújhat a Viktor mellett...

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.18. 13:45:03

Off: Pilu! Te tisztában vagy azzal, hogy hányan olvasgatják a blogodat ilyenkor? (=amikor index.hu-ra kerül)
A fenti kis spamszerűségemre pár perc alatt hatvanan kattantak rá... :)

tommybravo 2009.06.18. 13:47:22

@abaka: Vedd ki a Ferrárit a sztoriból: Antalunk megtudta, hogy még több lóvé lesz a parkolásban, ezért rövidúton kirakta a korábbi céget. Rakd vissza a Ferrárit ezután a sztoriba és látod, hogy ez csak egy jólfejlett kifogás volt részéről.

12341234 2009.06.18. 13:53:35

nem kell parkolni, akkor nem vesznek Ferrarit... engem ez abszolut nem bosszant, nem kötelező kocsival furikázni, aki hülye fizessen...

Doubledeceker 2009.06.18. 13:56:41


Hát én nem komálom a ficsuros arcokat.

De ez nagyon bénára sikerült poszt.

A Ferári valóban csak ürügy volt, a rossz szerződést akarták felrúgni, ha kis szerencsénk van kötnek egy előnyösebb szerződést, ha nem akkor tényleg Pilunak lesz igaza.

Doubledeceker 2009.06.18. 13:57:56

@12341234:

Baromarcú, nem kötelező, neked lehet nem, de van akinek munkaeszköze.

De ez nem ide tartozik.

OmegA404 (törölt) 2009.06.18. 13:59:04

Mit fáj ez neked? A csipak téged is szopatot a ferráriban?

OmegA404 (törölt) 2009.06.18. 14:00:47

Pilu nézel olyan jól ki mint a Horvát Éva?

netsrot8 2009.06.18. 14:05:43

Én egy Ferrari alatt szeretném látni (kinyújtva) aRogán Tónit, mit ferrari,?.... egy teherautó elég ha átmenne rajta és ott döglene meg!

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2009.06.18. 14:14:16

Páran a posztot fikázzák, hogy nincs ez-meg-az-meg amaz csatolva. fiúk-lányok, én tényleg nem vagyok se ballib, se jobbal, meg ilyesmi de nehogymá' egy bloggernek kelljen csatolni a bérmakeresztanyja mosógép jótállási utalvánáyt is, ha valamint leír.

Valami bűzlik Parkolóniában, talán az V. ker meg a többi kerületnél kellene fair- átlátható közbeszerzéshez csatolni a megfelelő iratokat és nem egy blogban a bizonyítékokat.

Ő ide tolt egy "Ferrari" feliratot, hogy hátha kikerül az index ketrecbe, hát olyan nagy bűn ez? Ha azt írja, ki, hogy "Suzuki" az se fáj több adófizetői pénzbe.

Szerintem posztnak jó, a többi nem feltétlenül bloggeri feladat.

abaka 2009.06.18. 14:25:10

@Botfülű Suzan Boyle hasonmás:

En is egyetertek. Viszont van par drukkere Rogannak es a Fidesznek (mint ahogy bizonyara Bajnainak meg az MSZP-nek is, nem is emlitve a Jobbikot), akinek ennyivel el is intezik az imadottjuk kritikajat.

Kivancsi vagyok, hoggy mennyire hangosan szoktak kovelelni Viktortol a bizonyitekokat, mikor Bajnai vagy Simor offshore ugyeirol van szo...

eszkep 2009.06.18. 14:28:33

Már korábbi posztokból is láttuk, hogy rendkívül neoprimitív ez a blog, méltó az Inex-es linkre.
Ez a poszt is jelzi Pilu gyerek "érdekes" logikáját... Az egy dolog, hogy a BBC-normatívákat nélkülözve, a független bloggírás látszatát szigorúan elkerülve, egy öncélú Rogán-fikázást akart betölni... De akkor legalább szóljon valamiről az írás, mert így csak alacsony szellemi képességű szoci szavazóknál fog elmenni! Lehet Rogánt kritizálni, kétségtelen, lehetne miért... Na de azért, mert a Fővárosi Közgyűlés felemelte a parkolási tarifákat???? Azért véletlenül nem Rogán a felelős, hogy 1918-ban román csapatok masíroztak az Andrássy úton?

eszkep 2009.06.18. 14:31:33

@Botfülű Suzan Boyle hasonmás: a jelenlegi - teljesen abszurd - budapesti parkolási rendről tán' Demszkyt kellene megkérdezni, az ő agyszüleménye.

eszkep 2009.06.18. 14:32:09

@abaka: Fölsorol pár össze nem függő tényt. És ebből mire következtessünk?

abaka 2009.06.18. 14:33:45

@eszkep: Ugy erted Viktor vagy Pilu?

csárli hárper 2009.06.18. 14:35:35

Bezony! Az antira nézve rossz szerződést rugták fel és az antira nézve jó szerződést fogadták el...ti meg elhiszitek hogy a köz érdekében történik mindez, nőjetek már fel végre!

phaidros 2009.06.18. 14:47:00

Pszihó, states, és a többi pártkatona: nem ciki nektek ez a relatív vakság? Csak szólok, hogy Pilu olyan, mint jómagam: általános polelit utáló. Az ilyennel a hozzátok hasonló rajongók nem igazán tudnak mit kezdeni, viszont szórakoztatóak vagytok kívülről. :)

phaidros 2009.06.18. 14:49:37

@eszkep: nézd, nem mindenki szereti szopni Rogán faszát, viszont vannak furcsa dolgok. Megérted? "Neoprimitív..." :)

Vagy Neked Meggyes is oké?

gyozop 2009.06.18. 15:15:50

Ne az alapján itélj meg egy politikust, hogy szerinted mit fog csinálni (Ferrarit vesz ha jól értem - vagy csak Te csiálnád ezt), hanem, hogy mi az amit már megcsinált, ellopott. Nehéz persze bizonyítani, de ha Demszkíj terepjáróval jár be Budakesziről, Isztrián vesz házat - jachtot, vagy ugye az exKISZ-esek...

Szóval attól még lehet, hogy lopni akar, de egyelőre csak kerületi jövedelmet vett vissza egy vállalkozótól.

nincsde 2009.06.18. 15:18:51

Rogánné egy hófehér Q5-tel jár!!!

SsPL71 (törölt) 2009.06.18. 15:18:52

Azt nem értem, hogy az adófizetők pénzén készült aszfalt rétegen történő parkolási tarifák, büntetési tételek miért egy céghez kerülnek?
Ezhogyvan ez?

Miért nem vesz fel az Önkormányzat "parkolóőröket"(munkahely biztosítás) és a befizetett bírságokat valamint a parkolási díjakat, területfejlesztésre valamint önkormányzati létesítmények fejlesztésére fordítja, esetleg a parkolási problémák megszüntetésére szolgáló technológiákra?

fingerbangs 2009.06.18. 15:39:37

rogan a legnagyobb tolvaj, milliardokat lop el, es tomi vele a fidesz zsebeit
le kell valtani az osszes partpolitikust, es civil szakembereknek kell adni a varosvezetest
ezek nem jok semmire, csak magunknak csinalunk rosszat amikor rajuk szavazunk

szalmaegér 2009.06.18. 15:41:17

Helyes meglátás, amit annyiban módosítanék, hogy tónit nem fogjuk ferrarizni látni, mert több esze van, mint a műmájer csipakna valaha is lesz.
Persze ez mit sem változtat azon a tényen, hogy valami nézeteltérés lehetett kettejük között és amikor ki-ki elővette a saját cerkáját, kiderült, hogy a tónié sokkal nagyobb.
Le merném fogadni, hogy a csipak sokkal alkalmazkodóbb, mint ez előtt az incidens előtt volt.

csárli hárper 2009.06.18. 15:44:08

@nincsde: aztán csehszlovák vagy nyugatnémet rendszámú-e a verda mer'csakis úgy ér valamit manapság abszurdisztánban!

Winettou (törölt) 2009.06.18. 15:44:50

Oké emberek, és mit lehet tenni konkrétan a parkolási társaságok ellen?

Mi lesz a ferrarival pl? Céges autó egy magáncég tulajdonában állami pénzből? Ezért kell parkolási díjat fizetni?

Én speciel felháborítónak érzem az egész sztorit oda-vissza, pártállástól függetlenül. Pont teszek rá, hogy ki ért egyet a Rogánnal-Demszkyvel, akárkivel, a lényeg:Hogyan lehet megállítani a pénzlenyúlást?

Komcsik, nacionalisták, jobbikosok, fideszesek erre válaszoljatok, pártállástól függetlenül a ti érdeketek is, hogy ne magánszemélyekhez menjen ez a pénz, hanem a köz javára..

somogg (törölt) 2009.06.18. 16:09:35

Nalunk angliaban az onkormanyzate a parkolasi dij. Kiveve a vallakozok epitette parkolo hazak, de ok meg adoznak :).

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.06.18. 16:12:22

A post szerzője biztosan nagyon szeretne ferrarit :-)

es2300 2009.06.18. 16:13:45

btw tényleg megírhatná valaki, hogy ez miért nem önkormányzati feladat, miért kell közbeiktatni céget

mmint úgyértem h mivel magyarázzák, mire hivatkoznak, mert nyilván a valóság a napnál is világosabb

Sealed tender 2009.06.18. 16:14:01

A cikknek akkor lenne igaza, ha bármilyen konkrétummal szolgálna arra nézvést, hogy mi lett a parkoltatási joggal. Így ez a levegőben lóg és még az is lehet, hogy Tóni visszavesszi önkori üzemeltetésbe, vagy jobb az emelkedésre tekintettel jobb feltételekkel tudja kiadni és a plusz bevételt a helyiek érdekében költi el.

Ha ez így van/lenne, akkor mi is lenne a gond az előző vállalkozó kirúgásával?

különvélemény 2009.06.18. 16:28:44

@Sealed tender:

"
Az ellenőrzési feladatok elvégzéséért a BLP 2008-ban 240 millió forintot kapott. Októbertől ez az összeg is a kerületnél marad. A polgármester szerint az önkormányzati alkalmazottakból álló közterületesekkel olcsóbban lehet majd helyettesíteni a BLP-t, amely egyébként a hétvégén még reménykedett, hogy Rogán kezdeményezése valamilyen félreértésből fakad."

index.hu/belfold/budapest/2009/05/12/szerzodest_bontottak_a_ferraris_parkolo_ceggel/

különvélemény 2009.06.18. 16:30:03

Magyarul most a teljes parkolási díj befolyik az önkormányzathoz.

Micsoda rablás!

különvélemény 2009.06.18. 16:30:56

És tényleg jó Pilu logikája, látszik hogy lila fingja sincs, hogy mennek a dolgok.

Sokkal könnyebb egy külsős cégből kivenni a lóvét, mint belülről.

Winettou (törölt) 2009.06.18. 16:32:32

Különvélemény: Te melyik országban élsz?

somogg (törölt) 2009.06.18. 16:40:14

Rogan Antinak csak ennyi ido utan tunt fel, hogy 240 millanal olcsobban is megoldhato a kerdes? Eddig hol volt? :)

Parkőr (törölt) 2009.06.18. 16:41:03

http://www.lanchidradio.hu/felbontja_parkolási_szerződéseit_az_v_kerület_20090512

igen, jó az írás, csak megdől ezen a ponton, hogy nem lett új vállalkozás megbízva, rohadt egy tolvaj a parkolási bevételeket nem adja oda senkinek hanem az önkormányzat gyüjti össze.

szabaron 2009.06.18. 16:43:51

nem baj pilu, keress másik kerületet... ott van pl a hatodik, vagy a hetedik. ja, ott szocialistákat tartóztattak le... az nem pálya, igaz (befolyásolt ügyészség, szegény képviselők, szegény családos Hunvald, stb... :) )

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.18. 17:16:55

Miért van az, hogy a fidesz két leggázabb, legantipatikusabb arca pont a két díszzsidó?

Ha már valaki dísznek van ott, nem lehet legalább szép, nem lehet legalább valami konzinak látszó, szerény bábut odarakni? (mármint morálisan)

gastro vazze 2009.06.18. 17:26:22

Tóninak így is elég szemetszúróan pazarló az életmódja: kezdve a Mini Cabrio Cooper S-től, a mindennapos méregdrága éttermi kajálásain át... Most újranyitott a TG, sokat fogjátok még ott látni:)
+az önkormányzati ingatlanok magánkézbe adása (igen a Csipak itt megmarad nem kell félni)

gastro vazze 2009.06.18. 17:27:54

@bc: na akkor már s3-as is van?! (az legalább duplája a mininek:))

alex4 2009.06.18. 18:05:40

Szvsz, az, hogy ki mennyit lop az alapvetően nem attól függ, hogy milyen pártállású, hanem attól, hogy mennyi közpénzhez van hozzáférése...

Egy volt kollégám mindig sopánkodott, ha arról érkezett hír, hogy X.Y. jobboldali ember/asszony ennyit/annyit nyúlt le a közösből. Meg volt róla győződve, hogy ezek csak kivételek...
LOL!

zsirostenyer 2009.06.18. 18:20:10

@szabaron: es @abaka

nagyon mokas es naiv figurak vagytok. vagy megrpobaltok annak latszani.

nem tudom, hogy az 1-tol 4-ig pontba szedett tenyek kozul melyikkel alltok hadilabon. illetve a tenyek "veletlen" egybeese'sebol felallithato
hipotezist (vagyis, azt hogy a ferraris fiasko valszeg a klientura valtasnak volt az elokeszitoje), hogyan cafolna'tok meg.
adok segitseget, jo?

1. a blogger idiota, es aki idiota az hazudik
2. a blogger szoci, tehat idiota, tehat #1
3. nem igaz, mert nem igaz.

#1,#2 esete'ben termeszetesen orvosi es/vagy rendorsegi igazolas is szukseges, a harmadik alternativahoz eleg lesz egy vazlatos logikai levezetes is, igazsagtablaval persze.

szabaron 2009.06.18. 18:23:04

@zsirostenyer: ja, hogy a blogban lévő 4 pont :)

zsirostenyer 2009.06.18. 18:33:08

amugy telleg, akinek van valamilyen heroikus sztorija roganrol, amiben a kozvagyon rettenthetetlen o"rangyalakent jeleskedik, az batran.
vagy amiben a birodalmi rohamosztagosokat apritja..
ki tudja, lehet, hogy o" lesz a fiaim peldakepe.

ilyen pofatlan lenyulos fideszes, meg mutyizos szocis sztorikat uton-utfelen lehet hallani.

changebug (törölt) 2009.06.18. 18:45:09

Szép lett ez a kronológiai összefoglaló :)
De kérdeznék valamit? Tekintsünk el a Ferraritól és a parkolási díjaktól.
Szerződést bonthat-e a az Önkormányzat egy parkolási céggel? IGEN.
Vajon, ha Rogán nem rukkolt volna elő a médiában a ferraris sztorival, hanem csak egyszerűen szerződést akar bontani, akkor nem ő lett volna e pillanatok alatt lejáratva? De nagy valószínűséggel ő lett volna.
Tulajdonképp ez így is egy teljesen csöndes folyamat volt, nem lovagolt senki semmin. 2 nap alatt lement a médiában. Nekem ez a gyanús. (senki üzleti érdeke nem sérült, vagy mi a fene... miért van csönd)
Szóval se pro se kontra nincsenek illúzióim.
És még az az utopisztikus (matematikailag elhanyagolható lehetőség) is előfordulhat, hogy tóni egyszerűen csak jobb szerződést fog kötni és ezentúl az egészséges táplálkozás jegyében naponta egy féldisznót esznek az óvodások/iskolások az 5kerben.