HTML

 

Nem az abnormális, hogy a BKV-nál lehet sztrájkolni, hanem az, hogy máshol nem.
 
„A multiknál nincs sztrájk.” - Ja igaz, itt a perifériaállamban, ahol rabszolgasorban tartanak minket. Nem véletlen, hogy minden körülményt úgy alakítanak, hogy a szakszervezetnek ne legyen létjogosultsága, és így a sztrájknak, érdekérvényesítésnek is elejét vegye. Tessék mán’, szétnézni a némileg fejlettebb Franciaországban, Németországban! Tudod, ezek azok az országok, ahol néha előfordul, hogy a kutyatenyésztők az cipészekkel való szolidaritásból sztrájkolnak pár napot! Hülyék, mi?
 
„Ha nem tetszik a munkahely, akkor nem sztrájkolni kell, hanem állást váltani!” -
A sztrájk, sztrájkjog, valamint a Munka Törvénykönyve egyfajta kontroll. Ha ez sem lenne, - ne legyenek kétségeid – addig taposná a beled a munkáltató, amíg 60 forintért havi négyszáz órát dolgoznál.
 
Az a barom, aki vitatja mások munkabeszüntetését, az a saját jogai, érdekei ellen beszél. Okos.
 
  
Nem mellékesen a sztrájktörők alkalmazásáról:
 
„Megállapította a bíróság, hogy jogsértő volt a görög munkavállalók alkalmazása a 2008. decemberi sztrájk idején Ferihegyen.
 
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy a 2008. decemberi sztrájk során behívott görög munkavállalók alkalmazása jogsértő volt, az beleütközik a sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésébe, amely tiltja, hogy a munkáltató a jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel lépjen fel.”

Címkék: budapest bkv sztrájk

99 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr621673937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szabiaki (törölt) 2010.01.15. 10:50:23

Ha nem tetszik a munkahely akkor másik munkát kell keresni, az hogy törvényes, nem jelenti azt, hogy a sztrájk egy jó dolog. A sztrájk baromság, ahogy azt a bkv sztrájk is bizonyítja, a sztrájkkal nem azokat szívatják akiket akarnának, hanem pont a vétlen utasokat.

Jimbo75 2010.01.15. 10:52:08

Végre egy normális blog, ahol nem fikázza a szerző azt, aki sztrájkolni merészel, bármilyen okból. Bár nincsenek kétségeim, hamarosan jönnek a barmok, a Minden BKV-st rúgjunk ki, a Csökkenteni az állami cégeknél a fizetést és/vagy a Köcsög MSZP/FIDESZ/
szólamokkal...

Jimbo75 2010.01.15. 10:53:10

@szabiaki:

Nem baromság, ha senki nem emeli fel a szavát ebben a kurva országban, akkor még többet engednek meg maguknak.

Háromamagyarigazság · http://www.kormanyozz.hu 2010.01.15. 10:56:04

Minél tovább sztrájkolnak, annál több pénz marad végkielégítést fizetni :D
Csak így tovább!

www.elsovagyok.hu

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.01.15. 10:56:46

@Jimbo75: Minden BKV-st rúgjunk ki, a Csökkenteni az állami cégeknél a fizetést és/vagy a Köcsög MSZP/FIDESZ/!!!

;)

ave 2010.01.15. 11:00:35

Szvsz a gorogok alkalmazasa egyaltalan nem "munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköz"

Le se szartak, hogy befejezik a sztrajkot vagy sem. Egyszeruen megoldottak, hogy ne szopjanak a kapzsi repteresek miatt az utasok.

Rich.mond 2010.01.15. 11:00:41

@szabiaki: Miért, téged eddig érdekelt, hogy mi vana sofőrökkel, és hogy mit vezet az a szerencsétlen?
Gondolom nem. Vigyen el, érjen oda időben, egyébként meg dögöljön meg az összes köcsög BKV-s.

Hát most ők is leszarnak téged, nagyon helyesen.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 11:02:16

Már bocsi. De ha nekem volna egy cégem, ahol az alkalmazottnak jó sora volna, de elkezdenének sztrájkolni a zsidó bányászok sztrájkjával szolidarizálva, úgy rúgnám ki őket, hogy hajaj...

9561001 2010.01.15. 11:03:48

Engem a válságra hivatkozva többed magammal elbocsájtottak - a szakszervezet pedig nézett, mint a moziban. A BKV dolgozói pedig a szaros kis pulykapénzük miatt milliókkal csesznek ki - na nehogy már keblemre öleljem őket. Örüljenek, hogy van munkahelyük és dolgozzanak. Egyébként meg a 28 ezer Ft-os segélyem mellé BKV bérletre is áldoztam (én marha) és most nem jutok el sehová sem a városban. Szóval akármit és akárki is leír itt, hogy mennyire érthető meg jogos a sztrájk - az a baj, hogy más munkahelyeken - mások uggyanezt nem tehetik meg és a sztrájkkal nem a BKV-t, hanem a fővárosiak millióit szivítják a buzi szakszervezetek és ez köcsögség - bármit is írtok sztrájpárti - többnyire levegőt szennyező autósok.

clint 2010.01.15. 11:03:51

az egészségügyben is sztrájkolhatnának, mivel az úgy szar ahogy van, 5 éven belül összeomlik....

szabiaki (törölt) 2010.01.15. 11:05:17

@Rich.mond: hát engem nem érdekelnek a problémáik, ahogy valószínűleg őket sem érdeklik az enyémek. Viszont én fizetek a szolgáltatásért, nem jófejségből szállítanak engem.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 11:08:09

@ave: Pontosan, a sztrájkoló alkalmazottak nem akadályozhatják a sztrájkban nem részt vevők munkáját.

lal 2010.01.15. 11:16:58

Mindenhol lehet sztrájkolni ha elég sokan összefognak. Tipikusa magyar munkavállaló: Jaj, én nem merem kinyitni a számat, mert a végén kirúgnak... hát ja, ez is benne van a pakliban. Meg az is hogy nem rugnak ki, de egész életedben robotolhatsz a minimálbérért, mert nem mertél szólni. Ha ez egy életcél.... Életed végéig várhatsz hogy majd egyszer jobban meg fogják becsülni a munkádat, de ezért tenni is kell. Vissza kell szólni, keményen fellépni. Minden ember csak annyira fosztható ki amennyire hagyja magát.

isti77 2010.01.15. 11:23:32

Aki pedig nem látja be, hogy a sztrájk elsősorban KÁRT okoz az embereknek, a nemzetgazdaságnak, és nem utolsósorban a vállalatnak, amely így még több veszteséget szenved el, és még kevésbé lesz képes a követeléseket kielégíteni (meg úgy általában, működni), az a legnagyobb f.sz, főleg, ha még fennen hangoztatja is a demagóg nézeteit.

Nem azért nem adja meg a BKV, amit kérnek, mert nem akarja, hanem mert nem tudja, nincs miből. Hogy ez azért van, mert ellopták a pénzt, vagy sem, most már tök mindegy, akármi is volt az oka, NINCS PÉNZ.
És nem az a megoldás, hogy még ők is rátesznek egy lapáttal, mondván, "ha a Szalaynének lehetett, akkor nekünk is jár", reméljük, egyszer ki fogják vizsgálni, hogy Szalaynének és társainak miért lehetett megtenni azt, amit megtettek.
Ha ez a sztrájk végül mégis "eredményes" lesz, és csak kicsikarják, amit akarnak, azt megint csak az államnak, az adófizetőknek kell állniuk, és mivel k.rvára nincs pénz, csak úgy fog menni, hogy valahonnan (mondjuk az egészségügytől) el kell venni azt, amit nekik odaadnak.

WhoTheHell 2010.01.15. 11:24:25

Lehet sztrájk. Kell is legyen ilyen jog. Oké legyen. De amivel már nagyon kivan a tököm, hogy ezt én szívom meg. Mert persze kik tudnak sztrájkolni? MÁV, BKV meg ilyenek. Ki nem szarja le egy pék sztrájkol? De mit szólnál ha nem kapnál kenyeret hetekig a boltba? Akkor is kurvára kiállnál a sztrájk mellett? Vagy ha mondjuk a tűzoltó nem jönne ha ég a házad mert sztrájkol? Vagy a mentős ha balesetet szenvedsz? Vagy az orvos nem látna el? Vagy soroljam még? EZ NEM SZTRÁJK EZ TERRORIZMUS.

isti77 2010.01.15. 11:28:00

Aki pedig úgy gondolja, hogy most már úgyis mindegy, szabad a vásár, lopjunk mi is, az biztos nem sértődne meg, ha egyszer véletlenül pont arra járnék, amikor megbotlik és elesik, és ilyenkor nem felsegíteném, hanem fejberúgnám, mondván, már úgyis a földön vagy, neked mindegy, nem?

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.01.15. 11:31:21

Érdekes hozzáállás ez a "ha nem tetszik a munka menjél máshová dolgozni, egyébként meg kussoljál". Kérném azok segítségét, akik ezzel egyetértenek: mit csináljon egy óvónő, egy tanár, egy ápolónő, egy orvos, egy tűzoltó, egy rendőr, egy mentős (vagy egy buszsofőr), ha elégedetlen a helyzetével? Így járt, beszopta hogy ezt választotta? Szerintetek ez a megoldás? Tegyük fel, hogy ez. Akkor ki vigyáz a kölködre az óvodában/iskolában (vagy ahogy mostanában sok "szülő" szeretné: helyette neveli, megőrzi a gyereket), míg te dolgozol? Ki operál, ha perforálódott a vakbeled? Ki vezeti a nyomorult buszt, ha utaznál valahová, ha mindenki, aki elégedetlen ezzel, elmegy máshová? Ki fogja az életét kockáztatni, hogy kiemntse naz égő házból? Ezen kéne gondolkozni kicsit, hogy mit csináljon, ha sztrájkolni sem tud/lehet? Egy pedagógus pl nem sztárjkolhat, csak elméletben. Jelen kell lennie a munkahelyén, és elégséges szolgáltatást kell nyújtania: megőrizni a gyereket reggeltől estig, tanítás nélkül, míg apuci/anyuci dolgozik. Vagy az a megoldás, hogy fogja be a száját az óvónő/tanár, és oldja meg az életét a nyomorult 100E forintjából, neki ennyi jár? Vagy ha mégis tiltakozhat, szerintetek milyen eszköze van erre a sztrájkon kívül? Ő hiába kér a főnökétől fizetésemelést: az ő munkáltatója az állam/önkormányzat. Hiába megy máshová dolgozni, a bértábla miatt mindenütt 100E Ft-ot kap.

Várom az ötleteket!

Megj.: nem tartozom egyik fenti munkakörbe sem, versenyszférában dolgozom 10+ éve.

hegyilany 2010.01.15. 11:32:13

Hiába rossz ez most nekünk, utasoknak, sajnos az az igazság, hogy a sztrájknak úgy van értelme, ha zavart és fennakadást okoz, különben senki a füle botját nem mozgatja. Hiába sztrájkolnának a gyógynövénygyűjtők vagy az űrfelvétel-elemzők, senki nem venné észre, így nekik nincs is értelme sztrájkolni...

redriot77 2010.01.15. 11:32:51

Ácsi ácsi, nem minden sztrájk rossz, de a BKV sztrájkkal kapcsolatban vannak fenntartásaim.

Nem tartom igazságosnak, hogy egy stabilan veszteséges állami cég alacsonyan képzett alkalmazottai, akiknek már így is magasabb a jövedelmük mint egy középiskolai tanárnak, kezdő orvosnak, vagy tűzoltónak, 3 millió embert leszarva sztrájkolnak.

Az pedig a legmélyebb sötétségről tesz tanúbizonyásgot, mikor leköpik és beszólogatnak azoknaka munkatársaiknak, akiknek a szakszervezete nem csatlakozott a munkabeszüntetéshez. Basszus, mintha ők maguktól olyan nagy legények lennének.

A MÁV sztrájk meg nem is sztrájk, hanem egy politikai megrendelésre rendezett cirkusz. Nagyon meglepne, ha a kormányváltás után nem fejeződne be a "gördülő sztrájk", és Gaskó ne kapna akár egy államtitkári pozíciót. (Ha sztrájk lenne, akkor sem lenne jogos: ahol másfél centi hó megbénítja a vasutat, ott nem végzik rendesen a munkájukat. )

Silverf@x 2010.01.15. 11:39:08

A rendfenntartó, katasztrófavédelmi szervek, egészségügyi dolgozók, pedagógusok stb. nem ugyanúgy sztrájkolhatnak, mint bárki más, úgyhogy aki ezzel riogat, az demagóg. Ha a pékek sztrájkolnak, akkor lehet venni lisztet és sütni kenyeret. Azért elég nevetséges, hogy a fogyasztói társadalom ilyen szintre fokozódott (süllyedt?). Magatehetetlen csökevény. Háborúban nem azért halna meg, mert szétlövik, hanem mert képtelen lenne önállósitani magát.

Hegyi 2010.01.15. 11:39:15

@xcrow: nem azt mondta senki, hogy ha nem tetszik a munkahely akkor munkakört válts, gomblyukasztóból legyél manikűrös hanem menny olyan céghez ahol jobban bánnak a gomblyukasztókkal. Így az a cég amelyik szarul bánik a dolgozókkal, legalább is a dolgozók ezt így gondolják, akkor vagy jobban fog bánni velük, vagy megszűnik, és átveszi a helyét az a cég amelyik jobb.

magyalka 2010.01.15. 11:40:20

@9561001: azért mert Te rabszolga vagy/voltál nehogy már a BKV sofőröket szidd!! Aki megteheti és oka van rá szrtájkoljon!

fluorid 2010.01.15. 11:44:06

Mindenki tobb penzt akar, mert a munkabol nehezen lehet csak megelni, de belathato, h ezzel csak a bkv-ra hagyatkozo utasok szivnak leginkabb. Ket oldalu dolog valoban, de a nagytobbssg a fa** rossz oldalan van. Igy mi tobbet vesztitunk, mint amit a bkvs dolgozok nyerhetnenek..
Jelenleg tobb munkakepes ember van, mint munkahely, igy a privat szferaban lehetetlen lenne sztrajk.
Egyebkent csak megemlitem, h 2008-ban az egri korhaz eladasakor (hospinvest..) az orvosok is szrtajkoltak, es pont nem erdekelte oket a mutetre varo betegek sorsa. Ugy nez ki felelosseg nem csak az "állami cég alacsonyan képzett alkalmazottai"-nál van jelen.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.15. 11:45:26

@szabiaki: senki nem kényszerít rá, hogy a bkv szolgáltatásait igénybe vedd
utazhatsz taxival, senki nem tiltja meg

jahogy nincs rá pénzed?
akkor keress másik állást rabszolga, ne itt siránkozz

magyalka 2010.01.15. 11:45:57

Hát , kedves barátaim, ezt elkúrtuk. Teccet vóna akkor sztrájkolni, fellázadni, amikor a böszmeség napvilágra került.
Mostmár csak egymást téphetjük. De ennek mi értelme???
Akik a sztrájkot elítélik mondjanak jobbat! Tüntessünk? Robbantsunk ki egy forradalmat?
Vegyük már észre hogy ugyanazt akarjuk: tisztességes munkával tisztességesen keresni. De megint hagyjuk, hogy összeugrasszák a BKV sofőrt a pedagógussal , meg ilyenek.

finomanarancs 2010.01.15. 11:47:30

pilu: Ha a BKV szakszervezetek meg tudnak fogalmazni olyan célt, ami az utasok számára is szimpatikus lenne (pl hogy életveszélyes buszokkal nem mennek ki, akkor is ha megkapják a 45.000-es vásárlási utalványokat és 4% nyugdíjtámogatást) akkor lenne társadalmi támogatottsága a sztrájknak.

A sztrájk társadalmi támogatottság nélkül NULLA.

Ez a BKV-sztrájk NULLA. És csak - az amúgy se szimpatikus - autóbusz-sőförök fogják megszívni.

Hülye, hülyébb, buszsofőr.

magyalka 2010.01.15. 12:01:51

@isti77: Hátha az adófizetők ennyire balfékek, hogy nem látják a saját érdekeiket és nem állnak ki érte, meg is érdemlik (sajnos én is közéjük tartozom).
Az adófizetőknek, kéne már elérni, hogy ebben az országban tisztességes politizálás, vezetés (nemcsak BKV) legyen.

Mike36 2010.01.15. 12:03:22

de egy megmondóemberes poszt lett
mindenki ismeri ezeket a paneleket, minek ismételgetni?
most ettől jobb lett neked?
mert ezen kivül a posztnak túl sok értelme nem volt

SiKom 2010.01.15. 12:06:10

Ezt nem a posztolónak írom:

Köcsög magyar mentalitás, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Azért, mert neked szar, nehogymár azt kívánd, hogy szar legyen a BKV sofőröknek is!

Te mit szólnál, ha egyik évről a másikra elvennék a fizetésed 20%-át? Örülnél?
Lószart, mama! Kussolnál, mert birka vagy, mert nincs szakszervezet.

És ha tényleg a válság miatt nincs 1 milliárd Forint a sofőrökre, akkor miért tudnak közben sok-sok milliárdot lopni?
A lopáshoz nincs válság? Arra van pénz?

minden nick foglalt... 2010.01.15. 12:06:35

Kedveskéim!
Sikeres ember nem lehetek stb., DE:
Félreértés ne essék! Ezek az emberek (mármint a buszvezetők) NEM minimálbérért kénytelenek "elviselni" azt, hogy dolgozniuk kell. Ha jól tudom (és jól), az ő keresetük simán eléri a Budapesti átlagkeresetet - ez most 170e Ft. Tizenhét éve dolgozom a szakmámban, némi szakmai tapasztalatra szert tettem. November végén úgy b@sztak ki a munkahelyemről (nem multi, hanem igazmagyar vállalkozó) azért, mert nehezményeztem, hogy negyedszerre is csökkentik a fizetésemet a válságra való hivatkozással, hogy ihaj'! (Támpontként: '09. jan.-márc.: 130e Ft, ápr.-jún.: 100e Ft, júl.-okt.: 80e Ft, nov.: 60e Ft.)
Bérletet vásárló emberként nem érdekel, hogy oldják meg cégen belüli problémáikat a munkavállalók és a munkáltató. Az érdekel, hogy megkapjam a pénzem ellenértékét - jelesül vigyenek ide-oda, ha kiállok a buszmegállóba. Ha erre Albániából kell munkaerőt kölcsönözni, akkor úgy.
Nem akarnak inkább éhségsztrájkolni? Sokáig...

Mike36 2010.01.15. 12:07:38

arról nem beszélve, hogy menj már el dolgozni vmelyik multihoz, bankhoz, aztán hangoztasd ezeket az okosságaidat a fönökeidnek... játszod itt az eszedet
ha nem teszik tényleg nem kell ott dolgozni
és 30-an várna a helyedre
te is vmi állami csecsen élő emeber lehetsz
méghogy sztrájkjog
apád fasza
próbálnál meg mondjuk nálam sztrájkolni, lenne belőle rendkivüli felmondás azonnal

SiKom 2010.01.15. 12:08:59

@9561001:
"Egyébként meg a 28 ezer Ft-os segélyem mellé BKV bérletre is áldoztam (én marha) és most nem jutok el sehová sem a városban."

Arra nem gondoltál, hogy majdnem annyit fizetsz a bérletért, mintha Bécsben vennél havibérletet.

De se a szolgáltatás nincs olyan szinten, a sofőrök pedig jó, ha ötödannyit keresnek, mint Bécsben.

Mégis, hol tűnik el akkor a pénz??

MeeCee 2010.01.15. 12:09:41

végre valaki, aki kimondta. Az itt a legnagyobb baj, hogy a legtöbb emberi alázattal fogadja a juttatásai megvonását, a fizetése csökkentését és elvárja, hogy mások is ezt tegyék, mert ha neki rossz, akkor másnak se legyen jobb. A bkv dolgozók kinyitották a szájukat, jogosan. Olyan sztrájk nincs, ahol valaki nem szív, hát most pont az utasok azok, akik egyébként nap mint nap a malac fütyülőjére kívánják és küldik a járművezetőket, arra hivatkozva, hogy a pénzükért jár nekik a szolgáltatás és azok mi az anyjukért nem paríroznak. Sztrájkolni meg igenis mindenhol lehet. Egyszemélyes sztrájkot persze nem érdemes indítani, és a 2. sz. lenfonó szakszervezete nem tud ekkora nyomást gyakorolni, de egy kollektíva már összefoghatna, ha nem hiányozna mindenkiből a mersz és a hajlandóság.

SiKom 2010.01.15. 12:10:11

@minden nick foglalt...:
Te is egy irigy köcsög vagy!

Azért, mert te megszívtad, és birka módon semmit se tudtál tenni, miért kívánod ugyanezt másnak?

Mennyit keres egy SZLOVÁK buszsofőr? Elárulom: többet, mint egy budapesti!

magyalka 2010.01.15. 12:10:42

@minden nick foglalt...: menj el buszsofőrnek! Jól fogsz keresni és sztrájkolhatsz is!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.15. 12:11:06

@Jimbo75: a nyelvkkonyveket, tankonyveket kellene emelgetni a szavak helyett....

mit var az a 8 altalanossal/szakmukival rendelkezo munkavallalo, aki a 25 eve mhsz-nel ultrakedvezmennyel szerzett hivatasos jogositvanyat a bkv tamogatasaval egeszitette ki a megfelelo pavval es d-e kategoriaval es megrekedt a fejlodes ezen fokan?

valoszinuyleg pont azert zsarolnak - nem.. ez nem sztrajkk, hanem zsarolas ugyanis - mert sem eszuk, sem tehetseguk magasabban kvalifikalt munkahoz es az ezt megilleto magasabb javadalmazashoz.

roviden:

meg ennyit sem er a boruk, amennyit most kapnak.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.15. 12:11:24

Eleg szomoru, hogy Magyarisztanban csak az allami vallalatoknal lehet sztrajkolni.
Aki a vallakozonal sztrajkol az masnap mar kereshet uj munkat (ha talal).

magyalka 2010.01.15. 12:13:26

@Mike36: nálad semmi pénzért nem dolgoznék, ne is kérd!! :)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.15. 12:13:35

Az a félelmetes ebben az országban, hogy ennyi évtized kitartó agymosása után már tényleg önként és dalolva csinál rabszolgát magából ez a primitív, végtelenül ostoba tömeg.

Mike36 2010.01.15. 12:13:44

@Sir Kommentor: nem örülnél
és kussolnál. és NEM azért mert birka vagy. haname azárt mert veled ellentétben el kell tartania a családját. majd ha lesz 2 gyereked te sem fogsz bírkázni. mert aki nem kussol, könnynne az utcán találja magát, aztán állhatsz sorban órákig a munkaügyi központnál, esélyed nem lesz normális munkahelyre jó ideig, és bizony addig is fizetni kell a számlákat.

Koky_ 2010.01.15. 12:15:59

Gratulálok, ez mind nagyon szép. De ha engem kirúgnak, mert kések, vagy nem tudok bemenni a munkahelyemre, ( igen rengeteg helyen van ilyen! ) engedjétek már meg, hogy ne érezzek együtt a BKV sztrájkerekkel! Miért én szívjam meg, hogy akik illetékesek lennének a megegyezésben, nem hajlandóak rá, hogy engedjenek nekik... Hiszen azoknak miért is lenne sürgős a megegyezés, ha úgyis a szolgálati kocsik viszik a seggüket mindenhova?? Azok leszarják, hogy a kisember miként jut el A-B-be.... Amúgy kvára szolidáris vagyok, ja. Majd ha ők is azok lesznek velem, ha kirúgnak...

csubicsabi 2010.01.15. 12:16:09

@WhoTheHell: Te hogyan sztrájkolnál, hogy senki ne szívja meg?
Hogyan kéne a BKV-nak sztrájkolni, hogy az utasok elégedettek legyenek? Úgy, hogy kiraknak a szélvédőre egy papírt, hogy sztrájkolunk?
Nem mondanálak túl okosnak, ha komolyan gondolod amit írtál.

Mike36 2010.01.15. 12:17:04

@magyalka: ok, légyszi küld át, neved, számod, hogy véletlenül se vegyeek fel. egyébként én korrekt vagyok a dolgozoimmal, nincs okuk panaszra - de ha megtagadod a munkát, akkor megdöglik a cég is, és neked sem lesz munkád. nem vagyok milliárdos, hogy megfinanszírozzam a sztrájkodat
(valszeg egyébként is azt mondanám, hogy ok, szabin vagy)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.15. 12:18:15

@Bukowszky: miert ne lehetne sztrajkolni?

lehet..
10 ember kell egy szakszervezet megalakitasahoz es emiatt semmilyen hatrany nem erheti a munkavallalot.

csak egyszeruen az van, hogy amultiknal nem erdemes sztrajkolni. nem azert, mert kirugnak, hanem mert sokkal elobb ersz el barmit targyalassal, mint erofitogtatassal.
ezen kivul a multik korrektek. meg ha sokan azt allitjak is, hogy nem, azok. teljes fizetessel bejelentes, cafeteria, ilyen juttatas, olyan juttatas...

persze egy tecsos v. madarastecsos arufeltolto, penztaros nem lesz agyondotalva anyagilag... de az sem veletlen, hogy ennyire futotta a kapacitasabol, mint arufeltolto, v. pezntaros.

Mike36 2010.01.15. 12:18:42

@Koky_: ez apró kellemetlenség, Nemes úr is megmondta.

magyalka 2010.01.15. 12:20:00

@Mike36: ha korrekt főnök vagy, akkor nincs miért félned.
Egyébkent jobb neked, ha nincs rám szükséged! :D

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.15. 12:23:11

Az mondjuk nálam is elég rendesen leverte a biztosítékot, amikor a drágalátos, kapcsolataik által a céghez került, pökhendi, arrogáns malév pilóták képesek lettek volna karácsonykor sztrájkolni, egész egyszerűen azért, mert keveslik a fizetésüket, amely amúgy 8-25-szöröse egy kezdő szakorvos (!) fizetésének... karácsonykor! mennyire aljas.. az meg el sem lehet mondani, hogy ezek a nagyurak milyen magasról szarják le azt, hogy 50 munkanélküli pilóta áll sorban minden helyért..

molnibalage 2010.01.15. 12:27:26

@szabiaki: Látom egyeseknek 20 év is kevés volt valamiféle demokrácia felfogás kialakításához. A demokrácia nem arról szól, hogy NEKED mit szabad. Mindenkira vonatkozik a törvény. Ha a törvény szar, arról nem a BKV buszsofőr tehet. Arról sem, hogy a BKV vezetése korrupt.

Ki nevezi ki a vezetést? A fővárosi vezetés. Ki válaszotta meg 5-ször a demszkyt és sleppjét? Ami most megy, az az önök kérték műsor. Kb. 50% el sem ment szavazni. Nekik kuss. Leszarták, hogy mi lesz. A maradék 50% 45%-a 4 éve is erre a tolvaj baromra szavazott. Ergo a fővárosiak 75%-a buta, vagy "leszarom" hozzáálláú. A jutalmuk kezd beérni. Széteső BKV, széteső város.

Gratulálok ezúton is nekik.

szabiaki (törölt) 2010.01.15. 12:27:33

@wmiki: szokásos csökkent értelmű megjegyzéseid sorát gyarapítod. Nem várom el, hogy megértsd tisztába vagyok a szellemi színvonaladdal. Egyébként nem azért bkvzom, mert nem telne kocsira.

Mike36 2010.01.15. 12:28:55

@magyalka: annyira drága vagy?

az más kérdés, hogy ha nem nagy a cég, akkor ugye mindenkit ismersz, családját is. más mint amikor 2000 fős a cég, az sokkal személytelenebb. szal ha valaki irreális követelésekkel lép elő, vagy nem tudja megérteni, hogy válság van. jelenleg mindeki a túlélésért küzd, magánszférában nincs terülj asztalkám, számolatlanul ömlő milliárdok, ha a munkavállaló jól teljesít az a jó a cégnek, jó neki is, együtt teszünk valamit, szimbiózisban, az ő érdeke, az enyém is, ugyanakkor, amikor a piac 40%-ra zsugorodik, akkor nincs mit tenni. sztrájkolhatsz, de akkor max lehúzzuk a redőnyt, és mindenki kezd magával amit akar

a BKV-nál ilyen nincs, mi adófizetők kifizetjük ezt is

molnibalage 2010.01.15. 12:29:33

@isti77: A BKV-nak speciel napi 50 millió sprólosát okoz. A nemzetgazdaságnak valóban káros.

Viszont kik hoták ebbe a helyzetbe az országot és fővárost? Tessék már kinyitni a szemeket!

Mike36 2010.01.15. 12:30:54

@molnibalage: vagy csak ezt az érzetet akarják kelteni egyesek, és ezért a célért semmi sem drága, ugye, ugye

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.15. 12:32:19

kiváncsi vagyok, mekkora sikerdíjat tehet zsebre majds az a bkv-s főokos, amelyik miatt naponta tízmilliókat sprólol a cég az elhúzódó sztrájk miatt :)

Grafithuszar 2010.01.15. 12:36:34

Nos sok ehlyen leírtam már, így itt is megteszem:
-Egyetértettem amikor a szar buszok miatt nemvették fel amunkát Decemberben
-Egyetértettem amikor 2008 ban plussz forrásért sztrájkoltak
Összegezve, amikor a rossz munkakörülmények miatt sztrájkolank azt megérteném, azt is ha teszemazt túlóra pénzek miatt sztrájkolnak....

De ezt a sztrájkot baromságnak tartom:
-A BKV buszsofőrök nem keresnek rosszabbul a többi buszsofőrhöz viszonyítva.
-Jaja tudom rabszolgasorban tartó multik. Én is multinál dolgozok, mégsem vagyok rabszolga. Egyszerűen fel kéne már fogni hogy ha a munkádat bárki el tudja végezni, akkor nem vagy értékes akármilyen jól is csinálod. Pl. A gyártósor mellett álló munkáson is nagy felelőség van, de bárki el tudja végezni a munkáját egy betanítás után. Egy Vakbélműtét viszont viszont csak 6 év orvosi + 2 év rezidens után tud elvégezni...

Grafithuszar 2010.01.15. 12:38:57

@Bukowszky: Igen ez nekem is eszembe jutott :)
Nem járnak a buszok villamosok:
-Nem kell benzint fizetni
-Nem kell munkaerőt fizetni
Ellenben aki csak teheti autóba ül, és égeti a benzint a dugóban => több benzint vesznek=> több adóbevétel

molnibalage 2010.01.15. 12:39:47

@Grafithuszar: Csak éppen azt a munkát nem tudja bárki elvégezni biztonságosan. Pont. 10-20 éves buszvezető gyakorlat nem a semmiből jön és a roncsok foltozásának tudomány sem...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 12:41:38

Van egy vicc:

"Szent Péter látogatást tesz a pokolban, ahol nagy üstökben főnek az amerikaiak, az oroszok, meg a magyarok.
Elmegy az első üst mellett, ahol az amerikaiak főnek. Látja, hogy az üst mellett egy őr áll, és amint ki akar mászni egy, azonnal visszanyomja.
Továbbmegy a második üsthöz, ahol az oroszok főnek. Szintén ott az őr, aki ki akar mászni, visszanyomja!
Odaér a harmadik üsthöz, ahol a magyarok főnek. Sehol az őr!
- Lucifer. Hát ez mi? Itt miért nincs őr?
- Ugyan már Szent Péter. Ezeknél ha valaki ki akar mászni, azt a többi úgyis visszahúzza!"

A sztrájkkal is ez a helyzet. Magyarországon MINDENKINEK kimagaslóan alacsony a fizetése a környező országokhoz, és az árakhoz képest. De hegy csoport, mint pld most a buszvezetők ez ellen tenni akarnak, akkor a többinek beindul a pofája: De az orvosok/tanarak/tűzoltók is keveset keresnek!
Magyarul visszahúzzák az üstből, aki épp sztrájkolni kezd.
Ahelyett, hogy ők is elkezdenének....

Ja, hogy a tűzoltónak nem lehet? Miért? Mit csinálnak? Egyszerre kirúgják az összeset? Vagy az Összes orvost?

Jaaa, hogy nem lehet megszervezni, mert nem hajlandó mindenki sztrájkolni?
Akkor pedig tessék csak szépen visszamászni az üstbe, és rángatni vissza azt is, aki épp mászna kifelé....

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 12:41:42

"A sztrájk, sztrájkjog, valamint a Munka Törvénykönyve egyfajta kontroll."

Így van. A bér és munkakörülmények tárgyalásának, az érdekérvényesítésnek egy eszköze. A munkáltató sem úgy fogalmaz, hogy "X Ft-ért nem akarom önt alkalmazni", hanem visszakérdez, hogy "X-Y Ft-ért vállalja?".

A fizetéscsökkentést amit így munkaszerződés és több éves alkalmazotti múlt után javasolt a munkáltató, arra a BKVsok szimplán válaszoltak. "Szerintünk a cégnek megéri ragaszkodni a korábban letárgyalt fizetéshez. Nézzétek csak, milyen szar az élet nélkülünk."

A sztrájkot és a válaszreakciót a cégvezetés nyilván előre tudta, senki sem szereti a fizetéscsökkentést, viszont a cégvezetés bízott abban hogy majd nem lesz tökük sztrájkolni az alkalmazottaknak, vagy majd szimplán ellenük lehet hangolni a közvéleményt - ami Mo-n nem nehéz és részben be is jött.

A hőbörgő sztrájkellenes embereknek felhívnám a figyelmét két fontos momentumra:

1. A bérletüket/jegyüket a BKV ZRT-től vették, aminek a vezetői nem a buszsofőrök. A buszsofőrök csak alkalmazottak, nem állnak semmilyen viszonyban az utasokkal. A BKV vezetőinek a feladata a helyzet megoldása.

2. A BKV vezetői kb. November óta tisztában lehettek azzal, hogy a kollektív szerződés hiányában, fizetéscsökkentést igérve reális a sztrájkfenyegetés. Lehetett volna kilincselni a tulajdonos fővárosnál, megoldást keresni a távolban látszódó problémára. Valószínűleg ehelyett inkább az iratmegsemmisítőre összpontosították a figyelmüket.

semmiérzelem. 2010.01.15. 12:43:09

Miért hasonlítgatjuk más nemzetekhez magunkat??? Nem mindegy h Pl Szlovákiában,Bécsben mennyit kapnak? Mo-n az a helyzet h egy Bkv-s többet kap mint egy átlag Magyar ember!! és ezenfelül az egész családja még megkapja az éves bérletett amit ha ugy veszünk nem épen olcso mulatság! Mindenhol ezreket rugnak ki és itt többen jönnek ,hogy ők a bátrak h kiállnak .Nemtudom hány embert bocsátottak el a BKV-tol de szerintem nem sokat ha egyáltalán elbocsátottak volna.Ezenfelül engem korlátoznak a mozgásban,a bérletet is megveszem egyszer se büntettek,akkor engem milyen jogon károsítanak meg?

nyelv-ész 2010.01.15. 12:43:54

A "veszteséges állami vállalat" dumát kéretik mellőzni.

A civilizált világban sehol sem tartja el magát a városi tömegközlekedés. A költségek egyharmada(!) jön a jegy- és bérleteladásból, a maradék kétharmadot meg az állam és az önkormányzat adja.

Ehhez képest a BKV-t az önkormányzat - aki egyben a tulajdonos is - alig, vagy sehogy sem finanszírozza.

A buszsofőr meg menjen ki a lepukkant busszal, veszélyeztesse több száz ember életét (lásd kigyulladó Ikarus 400-as sorozat).

És még fogja is be a pofáját.

Ugye?

Grafithuszar 2010.01.15. 12:48:38

@molnibalage:
Te jó ég, akkor ezek szerint ha ez a buszvezető generáció nyugdíjba megy akkor nem lesz aki buszt vezetne? Tömeges balesetek? Világvége? :)

Egy szóval sem mondtam hogy bárki el tudja végezni. Kell hozzá egy D kategóriás jogsi. Igen én is tudom hogy mit jelent 10-20 év tapasztalat, de nehogy már ez legyen az elvárás, Én is voltam pályakezdő a szakmámban, mégis el tudtam végezni a rám bízott feladatot, és hidd el így van ezzel nagy sok fodrász, orvos, mérnök, és buszvezető is

minden nick foglalt... 2010.01.15. 12:51:23

@Sir Kommentor: Barátom! Gratulálok!
Nem tudom, mennyit keres egy szlovák buszsofőr. De nem is érdekel. Ugyanannyira nem, mint az, hogy itt mennyit keres egy magyar buszsofőr. Vagy egy elefántcsontparti.
Viszon a tele a kiscipőm azzal, hogy én verem plusz költségekbe magam azért, mert munkahelyi problémáik vannak...
Nem érdekel az sem, hogy megállapodtak-e a minimális szolgáltatásról a munkáltatójukkal, viszont ellentmondásosnak tűnik, hogy ha valaki pofánvág egy buszsofőrt, akkor rögtön "közfeladatot ellátó személlyé" válik, de ha például ma "közfeladatot" (értsd: a zemberek helyváltoztatása) kellene ellátnia, sima "munkavállalóvá" lesz belőle.
Amúgy nagyonmagyarok! Írni-olvasni nem kéne már megtanulni? Magyarul?

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 12:53:36

@szabiaki: Igen, te fizetsz a BKV-nak. De a BKV meg nem akarja rendesen kifizetni a buszvezetőket. Ahogy te elvárod, hogy a befizetett pénzért szolgáltatást kapjál a BKV-tól, úgy a buszvezetők elvárják, hogy a korábban megállapodott fizetés jövőre ne csökkenjen az elvégzett munkáért.

Szerintem mindkét csoportnak, az utasoknak és a buszvezetőknek is a BKV vezetésével van problémája, nem feltétlenül egymással.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 12:55:25

@lal: Természetesen a munkaadó a minél kevesebb költségben érdekelt. Az ember két szép szeméért nem fog magától fizetésemelést adni.

minden nick foglalt... 2010.01.15. 12:55:43

U.i. bocsánat az elütésekért: hirtelenfelindult voltam.
Javítás itt:
"Viszon a tele" = "Viszont tele"
" "munkavállalóvá" lesz" = "munkavállaló" lesz

molnibalage 2010.01.15. 12:58:27

@Grafithuszar: És kezdőként is olyan profi voltál, mint ma? A tapasztalt munkaerőt fizessék meg és becsüljék meg. A buszsofőr nem krumplit, EMBEREKET szállít.

Most el akarnak venni pénzt és továbbra is arra kényszeríteni, hogy roncsokon tegyék ezt.

Én támogatom a sztrájkot. Napi 22 km-ert kell bringázom hidegben, de akkor is támogatom.

lal 2010.01.15. 13:02:04

Egyetlen ember él a földön valahol, aki joggal panaszkodhat hogy milyen szar a helyzete, mert nála mindenki jobban keres, vagy szerencsésebb körülmények között él. Az összes többi ember kiszemelhet magának egy nála jobban kereső egyént, hogy bezzeg ez a szemétláda nálam jobban keres! És még sztrájkol is! Szar lehet úgy élni, hogy pusztuljon meg mindenki aki nálam jobb körülmények között él (bár nem gondolnám hogy BKV-s buszvezetők a tehetősebb réteg lenne).
Ilyen kib@szott irigy, birka, mindent fikázó, panaszkodó emberek ilyen nagy tömegben csak Magyarországon fordulnak elő.
A heti egy korty vizen és egy marék rizsen élő párszázmillió ember ha tudna olvasni, nem igazán érezné át a problémáitokat szerintem. Nem jön a busz és gyalogolni kell? Miféle busz? Van lábad. Ez nem a világ legalja, ahonnan már nincs kiút. Rengeteg lehetőség van, észre kell venni őket, és tenni kell értük. Ez nem a sivatag közepe, ahol tényleg nehéz érvényesülni, hiába van diplomád.

segitoember 2010.01.15. 13:06:45

a sztrájk definíciója: "A munkabeszüntetés célja a dolgozók követeléseinek kikényszerítése azáltal, hogy az állásidő anyagi és presztízsveszteségeket okoz a szervezetnek." by wiki

Mivel jelen esetben a dolgozók munkabeszüntetése minden érintettnek (bérletes utasok, taxizók, kényszer-szabisok) anyagi veszteséget okoz, a szervezetet kivéve (bkv) valamint a szervezetnek a presztizsveszteségre már régóta nincs esélye, de még ha lenne is, monopol helyzetben lévő cég, ezért a mostani munkabeszüntetés nem nevezhető sztrájknak.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:10:40

@9561001: "Engem a válságra hivatkozva többed magammal elbocsájtottak - a szakszervezet pedig nézett, mint a moziban."

Nyilván erősebben is felléphetett volna a szakszervezet, vagy olyan rossz állapotban volt a cég, hogy a szakszervezet ezt ítélte a kisebbik rossznak.

"A BKV dolgozói pedig a szaros kis pulykapénzük miatt milliókkal csesznek ki - na nehogy már keblemre öleljem őket. Örüljenek, hogy van munkahelyük és dolgozzanak."

A BKV buszvezetői bruttó 190e-t keresnek átlagosan. Ebből akarnak elvenni 20-30e Ft-ot / hó. Hadd ne "szaros pulykapénznek" minősítsem.

"Egyébként meg a 28 ezer Ft-os segélyem mellé BKV bérletre is áldoztam (én marha) és most nem jutok el sehová sem a városban."

Haitin, Ruandában és sok embernek Budapesten a -5°C-ban nincs hol aludnia. Miért nem fogadsz be pár ilyen embert? Örülhetnél, hogy van 28e Ft-od és gyalog tudsz járni a városban, mert van város. Haitin az sincs! Mikor gondoltad, hogy lemondasz a 28e Ft segélyről, hogy a haitiakat támogasd?

",hogy más munkahelyeken - mások uggyanezt nem tehetik meg és a sztrájkkal nem a BKV-t, hanem a fővárosiak millióit szivítják a buzi szakszervezetek és ez köcsögség - bármit is írtok sztrájpárti - többnyire levegőt szennyező autósok."

Az, hogy "mások" képzelt vagy valós okokból képtelenek a valódi érdekérvényesítésre még nem ok arra, hogy az aki képes rá az lemondjon róla, csak azért hogy "mások" jobban érezzék magukat. Azt úgy hívták, hogy kommunizmus. Mindenki egyenlő a nyomorban.

Nem tudom neked mekkora kellemetlenséget okoz a BKV-s sztrájk, de feltételezem, hogy ezt a problémát a BKV vezetőségével kellene megbeszélned, mert ők felelősek a cégért. 1001 módja van egy sztrájk elkerülésének, például az alkalmazottak rendes megfizetése. Ez úgy látszik csak a felsővezetői Kovács "2 millió alatt csak hülyéket kapok" István szűk körében működik.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:20:47

@isti77: "nincs miből".

Ez egy alapvetően demagóg nézet. A főváros évek óta nem járul hozzá a BKV működtetéséhez. Körülbelül a kiadások harmadát kellene a fővárosnak állnia, az 1/3 jegy, 1/3 kormányzati, 1/3 városi költségvetési modell alapján amit a legtöbb tömegközlekedési rendszer finanszírozására használnak Európa-szerte.

Ennek az a következménye, hogy a BKV finanszírozásában körülbelül 40-45% a jegy/bérlet bevételek, 40% a kormányzati súly és a maradékot hitelek felvételéből fedezik, amit általában 5-6 évente a kormány a központi költségvetésből kiegyenlít (politikai alkuk alapján).

A bérkiadások jól tervezhetőek és nem változnak számottevően évről évre. Adott, hogy kb. mennyi buszvezetőre van szükség.

Amikor azt mondod, hogy "nincs rá pénz", akkor igazából azzal érvelsz, hogy a buszvezetőkre kényszerített fizetéscsökkentésből finanszírozzák meg a főváros hiányzó hozzájárulásának egy részét.

Mert az nem igaz, hogy nincs pénz. Van, de a főváros inkább költi különböző korrupciós ügyletekre, például a 4es metró, minthogy a BKV alulfinanszírozottságát orvosolja.

lal 2010.01.15. 13:21:40

@br: Tökéletesen egyetértek! Aki megkeresi a minimálbért, vagy kap segélyt, nagyon sok emberen tudna segiteni akiknek még ennyiük sincs. Ahelyett hogy a nála egy vékony hajszállal jobb körülmények között élőket szapulja, hogy mekkora károkat okoznak neki. Az irigység végtelen.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:22:13

@WhoTheHell: tűzoltó, orvos, rendőr a jelenlegi törvények alapján nem sztrájkolhat. Ez meg is látszik az egészségügyön és a rendőrségen.

molnibalage 2010.01.15. 13:24:10

@br: 2005 vagy 2006 óta van ez a helyzet.

minden nick foglalt... 2010.01.15. 13:26:13

@br: Bocs, csak rá kellett keressek:
"A közösségi közlekedés fejlesztését a Fôvárosi Önkormányzat is kiemelten kezelte. A fôvárosi finanszírozású beruházások értéke 45,4 milliárd Ft, társasági finanszírozásban 10,5 milliárd Ft értékû beruházás valósult meg."
Ez a 2008-as mérleg (forrás: bkv.hu) egyik adata.
Idézet Tőled: "A főváros évek óta nem járul hozzá a BKV működtetéséhez. "
Ez akkor most hogy?

Grafithuszar 2010.01.15. 13:28:48

@molnibalage:
"...És kezdőként is olyan profi voltál, mint ma? A tapasztalt munkaerőt fizessék meg és becsüljék meg. A buszsofőr nem krumplit, EMBEREKET szállít..."

Nem nem voltam, de a fizetésem nem is nőtt az éveim számával. Akkor növekedett ha nagyobb felelőséget kaptam. Azért a buszvezetés nem atomfizika, ne mond már nekem hogy
20 és egy 5 éves tapsztalatal rendelkező sofőr között akkora különbségek vannak...

"Most el akarnak venni pénzt és továbbra is arra kényszeríteni, hogy roncsokon tegyék ezt."
Nem akarnak elvenni a pénzt, a fizetésük ugyanannyi marad, csak a juttatásokból veszenk el mert 2010-től adókötelesek. Ezt nem azért teszik mert rohadék szemétládák, hanem mert pl a melegétkezésen 25% adó van. Van egy adott összeg a cafeteria-ra pl 200.000 HUF. Ez nem változik továbbra is ennyi marad csak éppen a egy része most megy az állanak adó formájában, és a maradék a munkavállalónak megy.
A munkáltató örömmel odaadná az egészet, de sajna a törvény őt is kötelezi

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:29:24

@redriot77:
"Nem tartom igazságosnak, hogy egy stabilan veszteséges állami cég alacsonyan képzett alkalmazottai, akiknek már így is magasabb a jövedelmük mint egy középiskolai tanárnak, kezdő orvosnak, vagy tűzoltónak, 3 millió embert leszarva sztrájkolnak."

Nem a buszvezetők tehetnek arról, hogy veszteséges a BKV. Amúgy meg egy közszolgáltató cégnél ami fővárosi tulajdonban van, nem cél a nyereségesség. Mellesleg, a BKV nem veszteséges, hanem alulfinanszírozott.

A buszvezetők 190e bruttót kapnak. Nem tudom, hogy ez magasabb-e mint egy középiskolai tanár fizetése. Lehet, hogy alacsonyan képzett sok buszvezető, de nehéz munkát végeznek, sok felelősséggel és rendkívül rossz munkakörülmények között (télen jégcsap, nyáron szauna a buszok többsége). Ráadásul a tanári, orvosi és rendőri pályával ellentétben van számottevő magánszféra, ami segít korrigálni a buszvezetők fizetését.

KaszaP · http://kaszapf.blog.hu 2010.01.15. 13:30:51

@segitoember: Igen ám, de kulturált országokban a zemberek veszteségét a kulturált cégek igyekeznének kompenzálni valahogy, így aztán nekik lenne anyagi veszteségük.
Másrészt kulturált országokban a társadalom egyes rétegei szolidárisak egymással. Nálunk viszont BKV-t és BKV-s sztrájkolót egyaránt utál mindenki.
És a sztrájk magában hordozza azt is, hogy Gaskót ma már többen utálják, mint a MÁV-ot, pedig azért annak sem csekély a népszerűtlensége.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:32:08

@minden nick foglalt...: Úgy, hogy a _működési_ és a _fejlesztési_ hozzájárulás két különböző dolog.

Képzeletbeli példa: ad x pénzt a főváros új metrókocsik beszerzésére. 0 Ft-ot ad az új metrókocsik karbantartására, takarítására és az azt működtető/vezető alkalmazottak bérezésére.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 13:33:40

@minden nick foglalt...: Úgy, hogy a BKV-t egy nagyon szűken behatárolható kör a saját pénztárcájának tekinti, és minden pénzt kiszed belőle.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:36:35

@finomanarancs: Konkrétan nyilatkoztak a szakszervezetek, hogy ez a sztrájk nem csak a bérmegállapodásról szól, hanem a buszok állapotáról is. Azt mondták, akkor is folytatják a sztrájkot ha a bérkérdés rendeződne, mert elfogadhatatlan a buszok állapota és nem költ semmit a BKV a karbantartásra.

lal 2010.01.15. 13:38:36

@minden nick foglalt...:
"társasági finanszírozásban 10,5 milliárd Ft értékû beruházás valósult meg."

Félreértetted, ezzel a 10,5 milliárddal finanszírozták a végkielégítéseket :) Tudni kell olvasni a sorok között.

segitoember 2010.01.15. 13:49:34

@KaszaP: Ez tény. Az is tény, hogy azzal, hogy a kompenzációra esély sincs, azzal a sztrájkot szervezők is tisztában vannak. Amiből egyenesen következik, hogy a szolgáltatást rendszeresen használóktól szolidarítást várni, mikor konkrétan nekik okoznak kárt, háthogyaszondja, merész....

Persze az is tény, hogy máshogy sztrájkolni nem lehet, csak teljes munkabeszüntetéssel, aminek egyenes következménye ez. De be kell látni, hogy olyan helyzetben nem várható el két ember között a szolidarítás, mikor az egyik, közvetve bár, de a másik kárára akarja érdekeit érvényesíteni. Ilyen egyszerű.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2010.01.15. 13:57:10

@br: Ahogy mondtam, teljesen elméleti, a valóssággal csak véletlenül egybeeső példa volt.

index.hu/belfold/budapest/2010/01/15/ujabb_negyedevet_kesnek_az_uj_metrokocsik/

lal 2010.01.15. 14:01:26

@segitoember: Egy szociális kultúrában, tudod ahol emberek élnek közösségben, ott minden változás bizonyos emberek javát szolgálja, bizonyos emberek kárára. Amikor kórházba kerülsz vagy kigyullad a házad, a többi ember kárára segítenek majd neked. Ehhez mit szólsz? Amikor majd veled kell szoliraditást vállalni, akkor ezzel nincs is gond? Csak neked ne kelljen másokkal? Ha mindenki csak saját magával törődne, az elég szarul nézne ki.

molnibalage 2010.01.15. 14:05:43

@Grafithuszar: 20 év 5 év között is nagy van, de 5 vs 0 vagy 20 vs. 0 között nagy. Éppen tegnap írták valahol, hogy az belga buszokra rakott sofőr úgy szállított utast, hogy előző nap még elindítani sem tudta a buszt...

molnibalage 2010.01.15. 14:06:36

@Grafithuszar: Ennél nagyobb mértékben csökkene a bér akárhogy számolom. A felső vezetésnél miért is nem vágnak béreket? Ők a felelősek, de rajtuk nem csapódik le semmi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 14:09:18

@lal: Ha az ember kórházba kerül, akkor a biztosítása alapján látják el, a házad pedig nem azért oltják el, mert olyan ritka jó fejek, hanem hogy a Többi le ne égjen.

lal 2010.01.15. 14:16:05

@newtehen: Tehát a kórházi dolgozókat és a tűzoltókat is érdekembereknek tartod, te mivel is foglalkozol?:) Ennél csak jobb fej lehetsz minden bizonnyal.

segitoember 2010.01.15. 14:28:59

@lal: Amennyiben számodra érdekérvényesítés a kórházba kerülés, vagy a házkigyulladás, úgy a hasonlatod is megfelel. Szerintem nem.

A tűzoltás és kórházba kerülés esetében érdekközösség van, mivel ha ő kórházba kerül tőlem is elvárhatja ugyanazt a szolidarítást. Jelen helyzetben viszont nem létezik érdekközösség, és igen, tudom, hogy ez nem az ő hibájuk, de attól még nem létezik.

Mert ha valaki félti a munkahelyét és vagy nincs oka, lehetősége sztrájkba lépni, vagy amiatt elmaradni a munkából, akkor, mivel a sztrájk alatt álló cégtől (bkv) nem várhat semmilyen kárpótlást, saját költségén kell megoldania a problémákat.

Ugyanígy nincs érdekközösségben a sztrájkolókkal akkor, ha a saját cégénél/ágazatában kerül nehéz helyzetbe, mivel tömege/hatása révén nem olyan fajsúlyos, ezért nem is számíthat rá, hogy bárki közülük ugyanilyen szinten szolidarítást kéne vállaljon.

És mivel itt megbukik ez a romantikus, -te megvakarod nekem én neked- lánc, vagyis csak az egyik vakar míg a másik sír, a szolidarítás is megszűnik és a helyét az elégedetlenkedés veszi át. De ezt az egészet csak azért írom, hogy világos legyen, miért sírnak olyan sokan a sztrájk ellen.

A szolidarítás ugyanis csak kölcsönöségi alapon jöhet létre: most kicsit tarts még ki, majd én is kitartok ha te vagy bajban.
Jelen esetben hogyan kerül képbe a kölcsönösség?

Mert lehet, hogy képbe kerül, de én nem látom...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.01.15. 14:37:08

@szabiaki: hát?
valaki kötelez, hogy a bkv-t használd?
megölik a családodat, ha nem teszed, vagy van ilyen törvény a cégeteknél, hogy csak azzal lehet járni?

hát akkor menj át másik céghez, vagy keress olyan munkahelyet, ami az otthonod mellett van...

(szokás szerint nem sikerült érdemben felelni, csak mocskolódni, de ezen egy rabszolga esetén nem csodálkozom, megértem ha csak eddig terjed az értelmi szinted, és érdemben meg nem tudsz mit mondani)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.15. 14:40:06

@lal: "Tehát a kórházi dolgozókat és a tűzoltókat is érdekembereknek tartod" Ilyet mondtam volna??? Belinkelnéd, haver?

Megsúgom:
-A kórházi kezelésed egy úgynevezett biztosító fizeti, a veled kötött jogviszony alapján, melyet Te ezen biztosítónak havonta, biztosítási díjként fizetsz.(vagy a nevedben a munkáltatód) Így sem ingyenes számodra az összes orvosi ellátás, illetve sok esetben az életben maradásodhoz vagy gyógyulásodhoz szükséges segédeszközökért, gyógyszerekért is súlyosan fizetned kell.

A tűzolók sem ingyen rohangálnak ám házhoz! Sőt, ha kamura jönnek, az még drágább tud ám lenni, pld. a tűzjelző berendezés hibája miatt.

Sőt a rendőri eljárások, nyomozások, esetleg bírósági eljárások során kirendelt szakértők is drágába tudnak lenni.

És hogy érdekemberek-e az orvosok?
Az egyik olyan szakmában, ahol elvárt a hálapénz? Nem tudom. Mindenki döntse el maga.

lal 2010.01.15. 14:53:01

@segitoember: Na látod ezért tart itt a világ, mert mindenki mindenhol az érdekeit nézi, és ha ad valamit, akkor elvárja hogy ugyanazt visszakapja máshonnan, esetleg többet. Az fel sem merülhet hogy mindenféle érdek nélkül szolidáris legyek valakivel? Elég torz vilégkép van egyesek szeme előtt, mondjuk nem csoda a mai "kúltúrában".

Most pörgessem vissza az életem, és nézzem meg mit adtam és kinek, és hogy cserébe mit kaptam, és ha kevesebbet, nyújtsam be a számlát? Az élet nem erről szól.

Én személy szerint akkor sem irigykednék ha kétszeresére emelnék a buszsofőrők fizetését, még akkor sem ha nekem ez plussz kiadást jelent, illetve kellemetlenségeket.

Ha megnézed az egész élet egy nagy kiadás, egy pénznyelő automata. Sok embert ismerek akinek az élete lényegében kimerül annyiban hogy elszámolásokat csinál, számlákat gyűtji, panaszkodik napi 24 órában, ki mikor mennyivel károsítota meg. Kinek mi a hobbija.. Van aki sétálni szeret, van aki moziba jár.

lal 2010.01.15. 14:55:09

@newtehen: "Tehát a kórházi dolgozókat és a tűzoltókat is érdekembereknek tartod" Ilyet mondtam volna??? Belinkelnéd, haver?

"És hogy érdekemberek-e az orvosok?
Az egyik olyan szakmában, ahol elvárt a hálapénz? Nem tudom."

Utólag te magad mondod ki, olvastam a gondolataidban előre :) Egy zseni vagyok.

segitoember 2010.01.15. 15:08:01

@lal: Nézd! Mióta világ a világ "mindenki nézi az érdekeit". Így, fordítva. Vagyis senki sem önzetlen a végsőkig. Az ember érdek nélkül nem cselekszik, mindenben ott az érdek, de többnyire olyan alapvető, hogy észre sem veszed. Ez nem torz világkép, ilyen az ember, az állat, meg a virág a réten.

Sétálni is érdekből mész, meg moziba is, hogy jól érezd magad, vagy kiengedd a gőzt. Vagy hogy ne sértődjön meg a barátnőd/barátod.

Ha te nem várod el, hogy visszakapj valamit, akkor holnaptól kérek tőled havi harmincezret és nem adok cserébe semmit. Ha neked ez nem tetszik akkor a fentiek alapján torz a világképed, pedig valójában teljesen normális.

Jelen esetben a fentiek abban nyilvánulnak meg, hogy egy ideje sztrájkolgat a máv, egyszer a bkv is, most megint a bkv és kicsit a máv és az emberek azt veszik észre, hogy szopnak, mint a kuncsori rokonnál, akinek először még adtak, másodszor is adtak, de ők még nem kaptak semmit cserébe és most már nem szívesen adnak.

lal 2010.01.15. 15:30:53

@segitoember: Igy van, mindenki nézi a saját érdekeit is, amióta világ a világ. a BKV-s dolgozó is a saját érdekeit nézi, nem akarja elveszíteni a fizetése egy részét, ezért munkabeszüntet. Mivel ez az ő érdeke. Őt elsősorban a fizetése érdekli, és nem az utasok. Mi ezzel a baj? Nem szolidáris az utasokkal?:) Te szolidáris vagy a BKV dolgozóval? Nem. Tőle miért várnál el hasonlót? Ez egy ördögi kör, és nem lehet ezen változtatni. Mindenki saját maga dönti el mennyit ad a közösbe és mennyit vesz ki belőle. Ezt meg kell szorozni 10millióval és kapsz egy Magyarszágot. Ez ilyen egyszerű.

ChloeOBrian 2010.01.16. 16:05:05

Ez a sztrájk kizárólag a busszal járó szerencsétlenekkel cseszik ki, azok, akikre hatni akarnak csak bambulnak ki az audi hátuljából, hogy fú de dugó van basszus.
Anyám barátnője, 74 éves, 2 órát gyalogolt haza az őrsről a mínusz 5-ben, nem jött sem busz, sem taxi. Most kezdődő tüdőgyuszival kórházban van.
Köszönjük buszvezetők.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.01.25. 15:07:43

@lal: Ezek szerint szerinted azok. Bár én még mindig nem írtam ilyet, hiába próbálod belém magyarázni......