Sajnálatos módon keveseknek tűnt fel az alábbi hír hallatán a mögötte rejlő valóságtartalom: Hagyó három XII. kerület ingatlanjából kettőt ajándékozott lányának március 5-én.*

Ha a pofátlan vagyonmenekítési próbálkozás iskolapéldája szoborba öntetne, az egy párizsit zabáló zöldséges szobrában öltene testet.

Szóval a krumplipakoló haverunk nem kispályás, tán’ a legnagyobb és legpofátlanabb maffiózók egyike hazánkban. Egy ország nyilvánossága előtt próbálja kisikálni vagyonát. Rögtön felmerül a kérdés: miért írat egészséges felnőtt férfi a gyerekére pecókat? Ennek csak egy magyarázata lehetséges: mert saját belátása szerint menteni kell. Menteni kell, mert bukta van, és ezt már nem tudják elvenni tőlem, mondjon bármit is a T. ország-világ. Olvassunk a sorok között: ez a vagyonmentés nem más, mint egy beismerő vallomás. Hiszen mi más igazolhatná tettét, mint az, hogy tudja, elvehetik tőle? Becsületesen szerzett vagyont ki félt a hatóságoktól?

Dinnyelékelő trógerünk csúnyán el lesz kaszálva, és bármibe lefogadom már most, hogy rárohad a műanyag lakat, amit sejt már ő is. Bűnszervezetben, sorozatban elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, társadalmi morál ellen elkövetett nemi erőszak. Vezéráldozat, fejét veszik.

De lépjünk túl emberünkön, sőt a rögvaló politikai életen is, és próbáljuk meg történelmi léptékben szemlélni jelen társadalmi folyamatokat. Ez a földindulásszerűvé vált korrupciós botránysorozat átírja a magyar politikát és társadalmat egyaránt. Gyökerestől, moráljában. A fásult tömeg, a sziesztázó oroszlán felébredt álmából, mert a nyelvét is el akarták lopni, és amikor a szájába nyúltak, reflexből harapott. Olyan szintet ért el a közélet és a társadalom morális mélyrepülése, hogy az már minden emberben kicsapta a biztosítékot.

Eddig és ne tovább! A húsz év gyakorlata egy perc alatt lett halvány emlék. Az elsikált ügyek, a megszűnt nyomozások, a politika nyomására nem piszkált paranormális gazdagodások feletti szemhunyás véget ért. Betelt a pohár a rendőröknél, ügyészeknél, bíróknál is. Valami végérvényesen megváltozott. Mindenki egyként mondja ki a nemet. Kapcsolatunk a korrupcióval default, mindenki fizetett le ellenőrt, rendőrt, autós vizsgáztatót, orvost, zöldkártyást meg akárkit. De itt volt elég, így nem lehet élni. A korrupció, a mutyira épült ország rohadt kényelmes egy darabig, de egy szinten túl önmagát is felzabálja, és ezt mindenki felismerte. Erkölcsöt akarunk! Ez a záloga országunk feltámadásának, a banánköztársasággá váláshoz vezető útról való visszafordulásnak.

A rendszerváltás óta a legfontosabb pillanatokat éljük ma. Ez a lavina nem áll meg itt. Lesz itt titkosítás feloldás, ügynöklista, BTK módosítás. Beindult a szelekció, a megtisztulás. Szólt a társadalom igazságérzete, és így egy lépéssel közelebb kerülünk Norvégiához. Már csak 3560 van hátra, de én mégis boldog vagyok! Urrá kányíkuli!

* Ha három kéglije volt a XII. kerületben, akkor hány van a maradék huszonkettőben? Hm?