Ha a pofátlan vagyonmenekítési próbálkozás iskolapéldája szoborba öntetne, az egy párizsit zabáló zöldséges szobrában öltene testet.
Szóval a krumplipakoló haverunk nem kispályás, tán’ a legnagyobb és legpofátlanabb maffiózók egyike hazánkban. Egy ország nyilvánossága előtt próbálja kisikálni vagyonát. Rögtön felmerül a kérdés: miért írat egészséges felnőtt férfi a gyerekére pecókat? Ennek csak egy magyarázata lehetséges: mert saját belátása szerint menteni kell. Menteni kell, mert bukta van, és ezt már nem tudják elvenni tőlem, mondjon bármit is a T. ország-világ. Olvassunk a sorok között: ez a vagyonmentés nem más, mint egy beismerő vallomás. Hiszen mi más igazolhatná tettét, mint az, hogy tudja, elvehetik tőle? Becsületesen szerzett vagyont ki félt a hatóságoktól?
Dinnyelékelő trógerünk csúnyán el lesz kaszálva, és bármibe lefogadom már most, hogy rárohad a műanyag lakat, amit sejt már ő is. Bűnszervezetben, sorozatban elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, társadalmi morál ellen elkövetett nemi erőszak. Vezéráldozat, fejét veszik.
De lépjünk túl emberünkön, sőt a rögvaló politikai életen is, és próbáljuk meg történelmi léptékben szemlélni jelen társadalmi folyamatokat. Ez a földindulásszerűvé vált korrupciós botránysorozat átírja a magyar politikát és társadalmat egyaránt. Gyökerestől, moráljában. A fásult tömeg, a sziesztázó oroszlán felébredt álmából, mert a nyelvét is el akarták lopni, és amikor a szájába nyúltak, reflexből harapott. Olyan szintet ért el a közélet és a társadalom morális mélyrepülése, hogy az már minden emberben kicsapta a biztosítékot.
Eddig és ne tovább! A húsz év gyakorlata egy perc alatt lett halvány emlék. Az elsikált ügyek, a megszűnt nyomozások, a politika nyomására nem piszkált paranormális gazdagodások feletti szemhunyás véget ért. Betelt a pohár a rendőröknél, ügyészeknél, bíróknál is. Valami végérvényesen megváltozott. Mindenki egyként mondja ki a nemet. Kapcsolatunk a korrupcióval default, mindenki fizetett le ellenőrt, rendőrt, autós vizsgáztatót, orvost, zöldkártyást meg akárkit. De itt volt elég, így nem lehet élni. A korrupció, a mutyira épült ország rohadt kényelmes egy darabig, de egy szinten túl önmagát is felzabálja, és ezt mindenki felismerte. Erkölcsöt akarunk! Ez a záloga országunk feltámadásának, a banánköztársasággá váláshoz vezető útról való visszafordulásnak.
A rendszerváltás óta a legfontosabb pillanatokat éljük ma. Ez a lavina nem áll meg itt. Lesz itt titkosítás feloldás, ügynöklista, BTK módosítás. Beindult a szelekció, a megtisztulás. Szólt a társadalom igazságérzete, és így egy lépéssel közelebb kerülünk Norvégiához. Már csak 3560 van hátra, de én mégis boldog vagyok! Urrá kányíkuli!
* Ha három kéglije volt a XII. kerületben, akkor hány van a maradék huszonkettőben? Hm?
Kedves Naplóm!
Tudom, régen írtam ide, de olyan sok minden nem történt tegnap óta.
Most viszont igen! Aputól végre kaptam babaházat! A Barbimnak még nem volt, és nagyon vágytam már
De úgy van. Csak nehogy lankadjon az ügyészség lelkesedése a választások után.
Mindenesetre húsz éve először reménykedek, hogy mégis van előrelépés, talán mégsem kell a mutyivilágot egy forradalommal alapjaitól lerombolni, hogy még az életünkben élhető ország legyünk.
Én csupán attól tartok, hogy a politikai elitben sokan vannak (minden pártban), akik vagyona nem teljesen tiszta módon keletkezett és mégis megáll a megtisztulás...
A vége nagyon optimistára sikeredett :) Reméljük nem csak szalmaláng ez az egész rendrakás. Egyelőre még kevesen vannak a rácsokon túl, ráadásul nem teljes vagyonelkobzás után.
Nem gondolnám, hogy Hagyó ártatlan. De sok ártatlannak is félnie kell, ha Orbánék csak tizedannyira is éhesek a bosszúra, mint amennyire a szövegeikből kiderül. Jön majd újra a párt ügyészsége, APEH-je, és ki tudja még, mi minden...
Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen bőrszandálos-zarándok-keresztény-gyülekezetes idióta, mint ez a Hagyó, képes pénzt elfogadni, a nyakszorításról nem is beszélve.
Szalainé detto ( bár lehet, hogy az arany feszület a nyakában csak befektetés volt, nem világnézet).
Nem a pohár telt be, csak most már a "hatalom" nem tud betarttani az igazságszolgáltatásnak, és már törleszkednek (nyalnak?) az leendőhöz. Szerintem ezek a dolgok már a talonban voltak, elérkezett az idő, hogy előjöjjönek a farbával.
De mi vár ránk? Egy mai cikk szerint Pintér Sanyi bá' lánya érintett abban a kft-ben amelynek vezetőit letartóztatták az NKH-nak szállított szoftver miatt.
bármennyire is tetszik, hogy kezdik feltörni a korrupt struktúrákat, azt a bejegyzés szerzőjének ki kellett volna derítenie, hogy az adott ingatlant 1998-ban vette. hagyó akkor még egy kis senki volt, 2006-ban került oda, ahol most van.
tehát ki lehet zárni, hogy az akkori tulajdonszerzés összefüggésben áll a mai állásával. persze lehet feltételezni, hogy akkor valami egyéb fekete üzlettel jutott 12 éve ahhoz az ingatlanhoz. csakhogy 12 év nagyon sok idő, a büntetőjogban is. nagy valószínűséggel elévült, bármit is tett.
Azért íratta át, mert a hatóság zárolhatja a vagyonát, ami részben fedezettként szolgálhat az általa okozott kárért. Valószínű, hogy a pénz valahol valamelyik rokon nevén, vagy párnában pihen.
@soproni1: a hatóság zárolhatja a vagyonát(ez kvázi átmeneti élidegenesítési tilalmat jelent), de ez csak eljárási cselekmény. bírósági ítélet esetén csak az a vagyon kerülhet ténylegesen elkobzásra, amely a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett, illetve azzal összefüggésben jutott hozzá. mint mondom, 12 év baromi sok idő. nincs olyan vagyon elleni "fehérgalléros" bűncselekmény, ami nem évült volna már el.
Teljes mértékben egyet kell, hogy értsek.
Nap mint nap hallani/olvasni/látni, hogy X.Y-t és társait őrizetbe vették/házkutatták/lefoglalták...
Ébred az ügyészség/rendőrség? Csak így tovább! :)
Lélekben jobb lessz nekünk nélkülük!!!
Ó csak az Éhes Farkas falka,most fogja elkezdeni tizedelni a magyar birkákat. 8 szűk esztendő után,végre rátehetik a kezüket a megmaradt nyájra,és kegyetlen zabálás veszi kezdetét.
@Káposztakukac: Irreleváns, hogy mikor és miből vette. Nem azért menti, mert azt az ingatlant lopott pénzből vette, hanem azért, mert tudja jól, a hogy vagyonelkobzás is kinéz.
Az okot már megválaszolták előttem, de egy önkormányzati vezetőhöz közelálló ember simán fillérekért tud ingatlanhoz jutni. Bár utálom ezt a "jutni "kifejezést, mert máshol vásárlásnak hívják, a bérlést meg nem albérletnek.
Addig jó, amíg az ügyészség, rendőrség ezzel foglalkozik, nem velünk. Ezzel párhuzamosan meg fog nőni a betörések, rablások száma is, mert az embereket a fehérgalléros bűnözés üldözése jobban izgatja, mint a gyerekeinket, nagyszüleinket kirabló honfitársaink ( majd, ha egy híres nagymamát ölnek meg, akkor megint lesz népi felháborodás ).
Nincs itt semmifajta megtisztulás, csak tagozódás van. De egy előnye mégis lehet a biliborításnak. Mégpedig, hogy ha az elkövetkező 4 évben hasonló gyanúk merülnek majd fel az új hatalommal és hatamasságokkal szemben, immáron lesz mire hivatkozva őket is számonkérni és elkergetni a francba.
@Káposztakukac: én azt olvastam, mielőtt átlépett a politikai életbe, a Stasi pénzeit segített átmosni valami osztrák banknál... gondolom ott is csurrant-cseppent neki, aztán megszokta a jót.
Hagyó körülbelül annyira szimpatikus számomra, mint egy gennyes hererothadás ígérete, azonban szerintem van a dolognak másik vetülete is. Legalább is lehetne, normális esetben, így alapvetően csak az általánosítással vitatkozok.
Azért lássuk be, hogy Hagyót most odadobták a kutyák elé, nehogy már bárki is azt higgye, hogy elkapták a nagykutyát, aki romlásba taszajtotta az országot. Namost, ha valakit nekiállnak kicsinálni, az jobb, ha készül minden eshetőségre. Szerintem érthető, hogy - az elvileg legálisan szerzett - tulajdonát legalább megpróbálja a családja számára átmenteni.
@Baluka04: Nemnem. Ezekután szerinted ha a Maszop tudomására jut egy Fityiszes biznisz, azt nem kürtölik egyből világgá? Hádehogynem..
Ezt már nem lehet visszacsinálni, hálistennek.
Nem vagyok naív, a világon mindenhol bizniszelnek a miniszterek, de talán ezentúl nem ilyen irdatlan pofátlanul nyúlnak majd. Az is valami.
Már azon sem lennék meglepve, ha mindez egy hosszú távú terv része lenne... négy év múlva egy bizonyos párt majd a mellét döngetheti, hogy a) "Mi kezdtünk hozzá a közélet megtisztításához." (Ha az új vezetés tényleg rendet csinál, és elkerüli a durvább korrupciós ügyeket.) vagy b) "Mi legalább hozzákezdtünk a közélet megtisztításához." (Ha az új vezetés pont olyan korrupt lesz, mint az előző.)
@vagyokkk: elvtárs és elvtárs közt nincs különbség. A szegfűs szar és a narancsos szar is szar marad.
Úgy 2002-2004 magasságában jelent meg valami Blikk-féle újságban egy "tablókép" a közös vadászatról; kb. 20-25 jóelvtárs mosolygott rajta egymást átölelve, párttól függetlenül.
Az ideológia ugyanaz. "Lopunk, vaze?"
Jahahahaj, hogy te milyen egyszerű és naiv fiú vagy Pilu b+!:DD
Lényegesen nagyobb mutyik zajlottak és zajlanak most is, amiket próbál feszegetni pl. a Bodoky, ehhez képest ez a nímand lúzer csak konc a parasztnak.
Ráadásul most jön "Sohanemhazudtam" Viktor a fődemokrata, akiről emlékezetes, hogy szereti saját embereivel teletömni az ügyészséget pl. (Polt Péter rémlik még?, onnantól aztán kuss lesz mindenkinek. Ha meg lesz a kétharmadja, még királlyá is koronáztatja magát az alcsúti paraszt. Onnantól baszhatjuk a demokráciát mindenestül...