HTML

 

Tényleg jópofa, aranyos, fricskája pártjainknak és görbe tükre a magyar politikának, de ha a T. választónak kettővel több agysejtje lenne, mint általában egy csirkének, akkor észrevehetné az utóbbi húsz év legnagyobb politikai megállapítását, amit a Kétfarok tevékenysége akarva-akaratlanul is definiált:
A politikai párt egy olyan virtuális vállalkozás, amelynek egyetlen éltető eleme a kommunikáció. Sem programra, sem szervezetre, sem valós tevékenységre, de még tagságra sincs szüksége az életben maradásához. Plakát, interjú, közlemény, duma, és láss csodát: működik. A kommunikáció egyenesen szavazatokká konvertálható, az pedig - adott esetben – magát a hatalmat jelenti.
 
Persze, majd jönnek a kurvaokos politikai elemzők, akik körbejárják a témát, miszerint „a társadalmi beágyazódás hiánya, és az ennek következtében ki nem alakult fix tömegbázis okán tűnik el olyan gyorsan, mint ahogy kialakult..” – de a lényeg egyáltalán nem ez. A Kétfarok jelensége bőven túlmutat a hazai politika kicsinyességének pellengérre állításán, demokratikus berendezkedésünk égbekiáltó hibáira irányítja a sorok között olvasni tudók figyelmét.
 
 
Örökélet VS jóléti rendszerváltás.
 
És mi lesz, ha nyersz? Semmi. Betarthatatlan, nonszensz baromság mindkettő, amelyről ígérői már a papírra vetés pillanatában tudták, hogy teljesíthetetlen, és ami még ennél is fontosabb: nem kérhető számon. Megígéred, megválasztanak, leszarod, és nincs következmény. Ez a közhelyes megállapítás viszont igen drámai problémát takar: a politika feletti kontroll teljes hiányát.
 
Nem lesz örökélet, és akkor mi van? Lett jóléti rendszerváltás? Nem, de egy ország gazdasága döglött bele Útelágazódó Péter ámokfutásába. Következmény? Számára/számukra semmi.
Menjünk tovább? Demszky öt (!) választást kampányolt végig a metróval. Van metró? De még azt sem tudjuk biztosan, hogy lesz-e. Húszéves regnálása alatt Budapest a szarba süllyedt, egy gazdasági csődhalmaz, Európa legretkesebb és egyben legdrágább közlekedési vállalatával. Demszky fáraó egyetlen „érdemi” tevékenysége kimerült „piramisa” megépíttetésében. Monumentális emlékmű a királynak, melyet húsz éven keresztül, húszezer munkás épít, csak a birodalom döglik bele. 400 km autóút árán kapunk (?) 13 kilométernyi metrót. Következmény?
 
Agyonszabályozott világban élünk. Ha raktárosként felborítom a targoncával a polcot, kirúgnak, ha rosszul menedzselem a céget a tulaj útilaput köt a talpamra. Mindig, mindenkit kontrollálunk tevékenysége illetve annak hasznossága alapján, ez alól csak egy kivétel van: maga a politika. Persze, a politika feletti kontrollt a politikának kellene megalkotnia. Majd, ha hülye lesz. Igen, és ez az ellenőrzés nélküli rendszer rövidtávon működni látszik, de mint országunk esete is jól érzékelteti, hosszútávon azt eredményezi, hogy a politikai semmittevés, dilettantizmus végül oda vezet, hogy megdöglik a fejőstehén, és a daganatként az országon élősködő vállalkozás, azaz a politikai elit elveszíti a gazdatestet, így önmaga halálát is okozza.
Ez ellen egyetlen orvosság létezne, az önkorlátozás. Olyan szabályok, törvények felállítása, mely mindenkor garantálja a politikus tevékenységének ellenőrzését, és felelősségre vonásának, visszahívásának lehetőségét. Így lenne elkerülhető, hogy két évtized teljen el egy ország életében úgy, hogy a saját vagyonának gyarapításán kívül egyetlen fontos, racionális lépést sem eszközöl a bitóérett politikai elit.
 
De ha már Demszkynél jártunk: Húsz éve ül trónján. Rendszerünk számtalan vérző sebének egyike: a betölthető ciklusok számának korlátozatlansága. Vannak helyek a világban ahol bizonyos (nem csak politikai) pozíciók betöltését időtartamban maximalizálják. Miért? Humánfaktor a válasz. Nyolc év alatt totálisan be lehet fásulni egy adott tevékenységbe, és teljesen el lehet szakadni attól a világtól ahonnan jöttél, ahonnan még láttad a problémákat és a célokat. Magyarán: az események folyamatosan egy nézőpontból való szemlélése azt eredményezi, hogy elveszíted objektivitásod, és ez kerülendő egy döntéshozó esetében. És akkor még arról az apró problémáról nem is beszéltünk, hogy 10-15 év alatt olyan mértéket ölthet a szervezeteken belüli klientúra kiépítése, hogy azt belátható időn belül nem lehet felszámolni, még akkor sem, ha politika szele elfújja a bűzölgő halfejet. Kell rá példa kishazánkból? Nézd meg a rendőrséget, honvédséget és azt számtalan posztkomcsi barmot, akik még mindig irányítják, húsz évvel a rendszerváltás után.
 
És mennyi mindent lehetne még sorolni, Atyavilág…
 
Összeférhetetlenség. Amikor a fővárosi képviselőtestület megszavazza a vízdíj emelését, az megvan? 70%-uk ül valamelyik közműcég felügyelőbizottságában, vagy éppen igazgatótanácsában. Te megszavaznád annak a cégnek az áremelési javaslatát, amelyiktől havi négy kilót kapsz puszira?
 
Miért kap „fizetést” egy polgármester? Semmi zsetont nekik. Lesz így is aki elvállalja. Jönnek a szülői munkaközösségből már ismert, szociálisan túltengő „nyüzsgőgépek”, vagy a befutott ötvenes vállalkozók, akiknek presztízskérdés, hogy tegyenek a közösségért. De ez a közel 3200 megélhetési balfék…eh.
 
Mentelmi jog. Ja, tyúkpör ellen igen kafa találmány, de hogy kormánypárti képviselők százmilliós sikálásait el lehessen kendőzni úgy, hogy a saját párttársai nem szavazzák meg a mentelmi jogának felfüggesztését, az azért vicces.
 
Listás szavazás. Az meg mi? Én szeretném eldönteni, hogy ki menjen a parlamentbe, ne a pártvezetés tegye helyettem. Legyen öt listás hely, hogy a pártvezetést ne lehessen kigolyózni a Házból, a többi pedig egyéni. Punktum.
 
A küszöb öt százalékon. Nehogymá, bejusson valaki rajtunk kívül is! A hatalom bebetonozásának eklatáns példája. Egyre le, aztán már van miről beszélni. Kell ezt magyarázni?
 
Visszahívhatóság. Stb., stb., stb.
 
A finomhangolások sokaságán volna a fő hangsúly, mert itt a részletekben van a lényeg, a számtalan apróságtól lesz működő a rendszer, és ennek következtében élhetőbb, tisztább és gazdagabb az ország. De ezzel ellentétben továbbra is a mutyi, az átláthatatlanság, a szabadrablás elve mentén szerveződik a politika.
 
 
Amit ma Magyarországon demokrácia néven imitálunk, az totális zsákutca. Lehetne jól csinálni, de nem tesszük. A rendszer abszurditását, a racionalitástól való teljes elszakadását egy - spanglis srácok által - életre hívott groteszk „mozgalom” mutatja meg. És ezen annyira nincs kedvem röhögni.     

Címkék: politika magyarország társadalom kétfarkú kutyapárt

120 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr712249288

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Márpedig Kelet! 2010.08.31. 06:30:34

Az a baj velünk magyarokkal, hogy átkozottul büszkék vagyunk, valamire, amit mi sem tudunk, hogy mi. Igazából az államalapítás óta nem tudjuk eldönteni. A folyton két mindenkori nagyhatalom közti ingadozás egy olyan tudatot alakított ki bennünk, melybe...

Trackback: Demszky tanácsokat intézett utódjához 2010.08.26. 16:05:54

Emelkedett hangulatban emlékezett meg főpolgármesterségének elmúlt húsz évéről Demszky Gábor a Fővárosi Közgyűlésen tartott búcsúbeszédében, és tanácsokat ajánlott leendő utódja figyelmébe. Az ellenzék részéről elhangzott: a fennkölt pillanatot nem kívánj…

Trackback: A kutya kötelessége 2010.08.26. 15:53:15

 A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) lehetne a 2010-es őszi önkormányzati választások fasza. Ez most lehet, hogy egy kicsit meredeken és talán sértően is hangzik, pedig ha jobban belegondolunk, akkor a párhuzam nem is olyan elvetélt.   A 20...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plb 2010.08.26. 16:27:31

Politikusok és Kétfarkú kutya

UGYANAZ, nincs különbség!

krizsmis 2010.08.26. 16:27:54

A politikai elit/rendszer egy átverés. És közben arról van szó, hogy ők miértünk vannak. A MKKP nem 1 hónapja szerveződött, én 2 éve figyelem őket, és hihetetlen humorral mutat rá a "világunk" visszáságaira. A mostani kampány ennek a kiszélesítése a polgártársaknak, hogy ne az a néhány ezer ember lássa meg ezeket a dolgokat, aki jót röhögött az óriásposztereken, meg a stencileket az MKKP oldalán, hanem az egész ország! Az üzenete ugyanaz mint Pilué! A politika Magyarországon vérlázítóan nevetséges. Ezt az MKKP hihetetlen humorérzékkel fogalmazza meg, míg Pilu (nagyon helyesen) elküldi őket melegebb éghajlatra.

Zizo1 2010.08.26. 16:35:42

Na végre egy olyan írás, amelynek mondhatni minden szavával egyetértek. Különösen örvendek, hogy régi vesszőparipámról a listás választásról érthetően leszeded a "keresztvizet". Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy ott tartunk ahol tartunk. Hogy olyanok ülhetnek úgymond "nyugdíjas állásban" a parlamentben és építhetnek tetszőlegesen maffia szerű klientúrát, akikre talán még a kutya sem szavazna különben, ha egy szikrányi becsülete van.

kodó tamás 2010.08.26. 16:38:43

na végre
ez az elmúlt idők legnormálisabb írása
KÖSZÖNÖNET

kodó tamás 2010.08.26. 16:41:11

"Agyonszabályozott világban élünk. Ha raktárosként felborítom a targoncával a polcot, kirúgnak, ha rosszul menedzselem a céget a tulaj útilaput köt a talpamra. Mindig, mindenkit kontrollálunk tevékenysége illetve annak hasznossága alapján, ez alól csak egy kivétel van: maga a politika."

ez nem igaz. mert
a TELJES (ÁLLAM/) KÖZIGAZGATÁS ILYEN

kodó tamás 2010.08.26. 16:51:50

kiegészíteném a cikket a világ LEGtisztességtelenebb (azaz nem szabad)
választása, a nulladik (verseny előtti) fordulóval: AZ AJÁNLÁS RENDSZERE

immobull 2010.08.26. 17:01:37

mi a politika? ez már rég nem a választópolgárok képviseletéről szól. saját érdekeit képviseli mindegyik. legtöbbeknek ez megélhetés. fingjuk sincs ahhoz a témához amilyen ügyeket rájuk bíznnak. kapcsolatot épít, kikever magának egy kis pénzt pályázatokból, zsebbe fizettet. összekapar ezt azt, majd eltűnik él mint ha a vízben és reménykedik hogy nem bukik le.

kodó tamás 2010.08.26. 17:05:42

@plb: "Politikusok és Kétfarkú kutya. UGYANAZ, nincs különbség!"

milyen jó humorérzéked lehet. sajnállak.

Murderface 2010.08.26. 17:05:51

Szerintem:
Magyarországon ma a szavazópolgárok 2 nagy kb. egyforma csoportba oszthatóak: akik elmennek szavazni, és akik nem.
A mostani pártok elsősorban azokra koncentrálnak, akik elmennek szavazni, a szavazók közül minél több embert "nyúljanak le" a többi párt orra elől.
Ezzel szemben az MKKP elsősorban azokra koncentrál, akik nem mennek el szavazni.
Innentől egyszerű matek: kb. 4 millió emberre hajt 4-6-8 párt, és ugyancsak kb. 4 millió emberre hajt 1 párt.
Meg persze mekkora poén már az MKKP :)

kodó tamás 2010.08.26. 17:09:33

@Bence87: kell a mentelmi jog, listás szavazás...! hm
jól csinálod...
agymosott zombik szoktak ilyen érvelést mantrázni. nem is fárasztom magam. egy embert veszíthet a demokrácia...

kodó tamás 2010.08.26. 17:15:38

@szárny: az hogy az MKKP kamu lenne nem hiszem
de majd meglátjuk lesz e valami előnyük... ugyértem pénzért megy-e, szerintem leszarják... elvileg lemondanak visszalépnek

kodó tamás 2010.08.26. 17:20:26

EGYÉBKÉNT VAN AKI SZÉPEN MEGÍRTA 4 éve!!!!!

nibiru.hu/

vwpolo · http://edrink.blog.hu 2010.08.26. 17:22:22

,,nem tudok röhögni a Kétfarkún"

-Azé' mert buzi-e vagy?

vakvarju 2010.08.26. 17:23:34

@trendo+: Hát nem is a Fidesz kormányoz (ezt mindenki tudja), hanem egy gazdasági érdekcsoport. Tessék már végre észrevenni. Azért nem olyan nehéz. Orbán Viktornak saját akarata nincs, viszont van rengeteg szabadsága. Jól teszi, ha kihasználja. Nélküle is fejlődik a társadalom, főleg éjjel, amikor a politikusok alszanak.
@plb: Na, na! Ne tessék sértegetni a kétfarkú kutyákat!

stuccer (törölt) 2010.08.26. 17:32:04

a sorok írójával maszkimálisan egyetértek! minden szava, betűje igaz.
egyetlen dolgot hiányoltam, az objektivitást, hiszen arról, hogy ma itt tartunk nem csak és kizárólag a komcsik tehetnek, hanem ez az elbaszott demagóg kiskirály orbán is, ezt ne felejtsük el.

kétfarkú kutya powa!

kodó tamás 2010.08.26. 17:33:49

@Wasan: az 5% küszöb nagyon magas... főleg ha már az ajánlószelvény gyűjtéskor kell elérni, 2%, az gyakorlatilag 5%)

"Nagy baj nem történt, egy kövér évtizedig mi volt a bezzeg ország majd jött egy kis varga-kanyar populista politikusokkal pénzszórással de a rendszer visszaszabályoz, épp ezt éljük át. Ennyi"
van egy rossz hirem. rendszerváltás óta ROHAMOSAN ZUHANUNK. milyen 10 év bezzeg ország? amig a rendszerváltáskori állaptra emlékezett mindenki euban. azóta meg eu utolsói vagyunk. a 20 év mind kidobott. egy lépst sem tettünk a demokrácia felé. naja annyit hogy a teljes kudarcból is lehet tanulni.

és most a fidesz hatalomkoncentráció hozza meg az önkorlátozást (ami mellesleg alkotmányellenes
"2.§ (3)Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni."

"Amúgy azt mondom, hogy a magyar demokrácia tulajdonképpen jól működik lásd Fletóék esete. Egy teljesen nyilvánvalóan alkalmatlan és rossz miniszterelnököt úgy zavartak el a zemberek a picsába, hogy rossz volt nézni."
te tényleg azt hiszed hogy a fidesz akkor hatalomra akart kerülni? és 4évig választásra kellett várni? hm le volt pacsizva. osztjonapot. DEMOKRÁCIA SZÍNHÁZ.
szia neo. köszöntelek a mátrixban!

kodó tamás 2010.08.26. 17:34:54

@stuccer: orbán ugyanaz, nem kell külön... kisz titkárokra is vonatkozik az írás szerintem.... meg aki 20 évben lopta a napot (na jo a PÉNZED és IDŐD)

Paradigma 2010.08.26. 17:37:27

@szárny: jól látod.
szárnynál a pont!

Fuzzy Logic 2010.08.26. 17:38:24

Békés olvasóból most vérszemű trollá változom! :)
Egyet kell értenem a poszt tolóval. Kiegészíteném azzal a szomorú ténnyel, hogy nincsenek is igazán politikusaink. Itt főleg csak jogászok vannak akik életükben nem láttak még talán házi pénztárat sem, nemhogy államháztartást. A versenyszféráról annyit tudnak hogy B tétel volt közgáz alapismeretek vizsgán (vajszinű ott elvéreznének elég hamar, ezért lettek megélhetési politikusok). Jó fizetés 0 munkáért, a hülyének is megéri.

Szeretnék valami hasonló felsorolást látni egyszer (tetszőlegesen kiegészíthető egyéb pártokkal, lerövidíthető mondjuk a második ponttal...)
o Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
o MSZP - Magyar Szocialista Párt
o Jobbik Magyarországért Mozgalom
o LMP - Lehet Más a Politika
o Nem! Mer' fütyülsz b*zmeg és hazudol!
o MKKP - Magyar Kétfarkú Kutya Párt
o AFK - A Fehér Kocka
o Ja, hogy ez nem is a tüdőszűrő.

Nyilván valahova a végére böknék egy ikszet, mint kiábrándult választópolgár. Sajnos a fehér kockát nálunk nem hajlandóak honosítani (félnek, hogy nyerne), így egyetlen lehetőség, hogy bemutass a rendszernek ha a kutyákra szavazol. Ha nem mész el, attól nem leszel a rendszer ellen lázadó fülkecsegevara. Talán nem is ez a legrosszabb, hanem belegondolva ugyanannyi esély van rá, hogy megvalósítják a programjukat, mint a többi pártnak. Most körbehaknizzák a városokat a kolbászkerítéssel aztán 4 évig le se sz*rnak. Az a baj. Meg, hogy utána nem tudod őket exportálni a jegesmedvékhez, mert nincs utánpótlás. Az is baj. De mégis ki mer itt hozzányúlni a politikához? Megesznek a nagyhalak meg a holdudvar. "Lehúznak a saját szintjükre, aztán legyőznek a rutinjukkal."
Az egész egy rohadt bábszínház, és még senki nem látta a bábmestert. Talán ettől fordul fel leginkább a zállampógár gyomra.

James T. Kirk (törölt) 2010.08.26. 17:42:06

miért nem lehet nyílt listás szavazás, mint a cseheknél?
szavazhatsz a listán szereplő személyekre, és ki is húzhatsz onnan neveket. mindjárt eltűnnének a sok éve élősködő megélhetésiek.

James T. Kirk (törölt) 2010.08.26. 17:44:21

sőt, ha a megválasztott képviselőknek van lehetősége tartózkodni, legyen egy ilyen opció a szavazólapon is ('none of the above' néven létezik máshol). a választás akkor érvényes ha ezek a szavazatok X %(25?) vannak.

papugaja 2010.08.26. 17:58:46

Pilu! Ha volna egy baszottnagy megafonom, azt neked adnám, hogy eztet mindenki meghallja.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.08.26. 18:11:40

hogy röhögni vagy nem röhögni, az nem a kérdés itten. ez olyan, mint a sírkőre vésetett morbid poén: gesztusnak, poénnak elmegy, és nagy baj, ha válasznak nézzük.

a képviseleti demokráciát ab ovo nem csinálják jól - ez nem zárja ki, hogy lehetne jól csinálni (vagy legalább bepróbálkozni, hogy Lehet Más, meg ilyenek) ám erős alapot ad a kételynek.

Roltii 2010.08.26. 18:15:58

@Whiskey-Tango-Foxtrot és más is:
ne nézzétek a politikusokat hülyének, mert nem azok (persze a nagy számok törvénye alapján van az is, de most nem az a lényeg). Mikor ti azt hiszitek, hogy valamit rosszul csinálnak, akkor naívak vagytok. Igenis jól dolgoznak, mindegyiknek az ügye megy előre. Mi is a probléma? Hogy rohadtul nem azért vannak ott, amit mi hiszünk. Minden hülye/szar döntér hátterében meglehet/meglehet majd találni az okot. A szomorú az, hogy még véletlenül se találkozik a saját "ügyük" az ország "ügyével" és ezért tartunk itt. Bocsi a hülye fogalmazásért, fáradt vagyok...

Egyébként a poszt jó, de a kétfarkúak nem túl viccesek. Amíg nem volt jelölt, addig az volt, mióta van, már nem vicces. Mellesleg honnan van a zséjük? Viccnek kicsit drágának tűnik a sok plakátszerűség, de lehet hogy csak arra van, amerre én járok...

freesleep 2010.08.26. 18:20:16

ez komoly, hogy te kifettelted hogy a pártok lényege a kommunikáció:?

Karnamantra 2010.08.26. 18:30:33

@Novbert: Így van. Annyival viszont tényleg jobbak ők, hogy a kampány alatt nem csak a gyomrunk forog, hanem röhögcsélünk is. Sokan hasonlítják az izlandi The Best pártra, pedig ez annál sokkal magyarabb. Az üzenetük is és a választók is...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.26. 18:43:04

Az ötletek fele használható, a többi szerintem ökörség.

"Miért kap „fizetést” egy polgármester"
Bajnai esetében nagyon szépen látszott, mennyit ér az 1 forintért dolgozó szaki... A jó munkát igenis meg kell fizetni!
Egyébként a kisfalvak polgijai kb most is ingyért dolgoznak, látszik is rajta...

"Mentelmi jog"
Márpedig nem árt, nem véletlenül találták ki.

"Listás szavazás."
Ez különösen vicces a küszöb lenyomása előtti javaslatodként. Ez ténylegesen azt jelentené, hogy pl a Fidesz 53%jával a parlamenti mandátumok 95%át megszerezheti, más párt meg labdába sem rúghat.

"Visszahívhatóság"
Fölösleges, kormányzást ellehetetlenítő demagógia.

Az a gond, hogy az egészhez rosszul állsz hozzá, és szabályokkal akarod kezelni a problémát. Azt mondod, hogy nincs következmény. Így is van de miért nincs?
Mert a nép nem kényszeríti ki!

Hozhatsz te akármilyen szabályokat, amíg a nép lusta felemelni a seggét a fotelből, addig a politikusok mindig is szarni fognak a szabályokra.

Pl normális országban nem azért bukott volna meg a kormány Őszöd után, mert erre valamilyen jogszabályi előírásuk van, hanem egyszerűen azért mert ott ilyenkor tényleg lincselés lenne.

torró 2010.08.26. 19:08:45

Emberek nem, csak röhögni kell.Sajnos sírni is! Mert egyébként több is kellene ilyenből.DE!! Mi még csak most tanulunk. A tandíj drága. A demokrácia nehéz.
De most komolyan! Kik kezdték el tanítani a demokráciát? Akik 40 évig tanították a diktatúrát. És most itt tartunk. Ahogy Hofi mondaná" már megint a szar úszik felül", Vagy nálunk mindig? Egyébként a politikusoknak kötelezővé tenném a kommentek olvasását. Csak tanulnának valamit!

iszkiri 2010.08.26. 19:22:39

"A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik." - mondá Churchill. Oszt milyen igaza van.

Fuzzy Logic 2010.08.26. 19:24:47

@Roltii: "A szomorú az, hogy még véletlenül se találkozik a saját "ügyük" az ország "ügyével" és ezért tartunk itt."

Na igen. Lehet hogy ezen nem segíthetnénk azzal, hogy megfelelő helyre megfelelő ember kerül. Talán egy kicsit jobb lenne. De ezt nem tudhatjuk, mert igazán még nem próbáltuk. Az állítólagos szakértői kormány se volt a legjobb, de néha már megesett, hogy olyan ember ült egy poszton aki értett is hozzá.
Mint -utálom ezt mondani- Chikán Attila. Érzem, hogy a könyvétől vízkövesedik az agyam, de akkoriban nem is volt ekkora gebasz az biztos.

Talán a legnagyobb probléma emellett amit jó apám úgy mond "Ezek kilopnák a világ szemét ha egy pillanatra lehunyná".
Jó lenne ha valaki azért indulna mert tényleg jobb hellyé akarja tenni ezt az országot (tudom naiv vagyok). De amint közel kerülnek a húsos fazékhoz megváltoznak, jön a jó öreg korrupció és társai, mi meg csak nézzük és puffogunk magunkban. Mondogatjuk, hogy majd lesz az elszámoltatás és akkor aztán a Hagyó és a haverok meg a Gyurcsány blues band... történit-e valami? Nem-e?
Majd 4 év mulva megint pörög a kicsit megkopott bakelit, addig meg ne akarjá' semmit mer' ilyenkor nem számítol csak ha voksolni kell.

szőketisza 2010.08.26. 19:46:02

ABSZURDISZTÁN! Napok óta ezekkel az idiótákkal foglalkozik 3-4 blog! IDIÓTÁK!

krizsmis 2010.08.26. 19:47:32

Azért érdekes megfigyelni, hogy az embereknek egyre jobban kezd leesni a tantusz! A EP választásokon a megcsömörlött, politika ellenes emberek által a gőgös semmitmondó nulla MDF volt a nyerő 5+%-al. Akkortájt volt a "Normális Magyarországot" szlogen. Sztem véletlenül belenyúltak a tutiba akkor és kész. Mondjuk a fent vázolt emberek (hülyébbik) 10%-a ment el rájuk szavazni. Aztán 2010 az LMP malmára hajtotta a vizet, ami sokkal konkrétabban fogalmazta meg a felyekben, amit addig nem nagyon. "Há télleg! A durva annya ennek a sok szarházinak, akik eddig 20 év alatt csak lehúzták az országot!". 7%. A nemszavazó emberek ismét fogyatkoztak az LMP javára. Most az MKKP ideje jött el, mert ő már nyíltan kifigurázza ezt az abszurd helyzetet, persze ők nem fognak számokban kifejezett nagy sikert elérni, mert ők nem is gondolják komolyan

Én meg akkor megyek el szavazni, ha a fenti kommentben előkerülő "o Nem! Mer' fütyülsz b*zmeg és hazudol!" párt indul. Hasonló ars poetikájú, de komoly párt szerintem két számjeggyel is bekerülhetne a Parlamentbe innentől bármikor!

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.08.26. 19:50:49

@iszkiri: az elért eredmény nem az államformától függ, hanem a vezetőktől

Pl. egy királyság egy rátermett királlyal sokkal jobb lehet, mint egy demokrácia alkalmatlan kormányzattal

Vagyis nem az államformát kellene fetisizálni, hanem arra kellene inkább törekedni, hogy alkalmas vezetőket válasszunk.

kodó tamás 2010.08.26. 19:52:19

@szőketisza: ez nem is igaz
tegnap 6 is volt...

dr. trafik nomac 2010.08.26. 20:17:56

@Wasan: Ez igy lenne, ha mas regeibbi demokraciak is jol mukodnenek, de ez nincs igy.

átlátó 2010.08.26. 20:21:46

Nekem sincs kedvem röhigcsélni.

marhaszív 2010.08.26. 20:22:03

láttam ma a móricz zsigmond körtéren a kétfarkú aktivistáit, ott árválkodtak az elárvult metrópalánk előtt a kis asztalkájukkal. hatalmas emberforgalom, s hogy stílusos legyek, közben a kutya sem ment oda hozzájuk.
később a blahán ugyanezt a jelenetet láttam velük hajszálra.

dhl2 2010.08.26. 20:35:35

Elkéstél Pilu, mégnagyobb főnök már ül a kuton. 20 évig.

citydevil 2010.08.26. 20:35:51

Nyilván a leglényegesebb dolog , hogy az ember szeresse a hazáját , szeresse az embereket , a honfitársait és tisztelje az idegeneket,tanuljon tőlük .Okuljon a saját hibáiból , legyen lelkiismerete és a jó szándék vezérelje cselekedeteit .
Amikor ilyen emberek irányítanak majd egy országot , akkor esetleg , de tényleg csak esetleg , észre lehet venni , hogy sínen vagyunk . Addig meg maradnak a kétfarkú pártok és a levitézlett komcsik .

Fiesole 2010.08.26. 21:05:46

Amit az MKKP csinál az konkrétan a demokrácia. Az ingyen sörön azért tudtam röhögni:)
A nyílt lista a jó ötlet ami működhetne itthon.

okostojgli (törölt) 2010.08.26. 21:10:05

Demagóg egy írás ez, bazdmeg.

kafferbivalybalamber 2010.08.26. 21:19:04

Nagy szerencse, hogy nálunk a politikához rohadtul ért mindenki. Pilu is.
Az meg nagy újdonság, hogy a média a negyedik hatalmi ág. Jó reggelt kívánok, vajon miért ülhetett Demszky és az egész SZDSZ 20 évig itt a nyakunkon?

rondakutya 2010.08.26. 21:28:22

Én tudok nevetni rajta. Sőt ha nálunk is indítanának jelöltet én rá szavaznék. Sokkal reálisabb amit ígér mint a reálisabbnak tűnő, de szintén be nem tartott ígéretek. Erről legalább mindenki tudja, hogy nem fogja szó-szerint betartani. Mondjuk akadhat 1-2 tamagochi aki szó szerint veszi amit a kkp ígér :)
Hajrá KKP :) Veletek vagyok.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.08.26. 21:43:32

Ott a pont megint. Ha most speciel éppen Vitya tolna egy őszödit, kimenne 1 milkó ember az utcára, ugyanúgy szarrá lövetné a plebszet. Mert ugye nagy találmány az a demokrácia, ahol a démosz, a nép nem tudja leváltani a führert!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.08.26. 21:44:38

@rondakutya: Persze, aztán amikor még nagyobb szarban leszel, mert bebukod a hiteled, stb... akkor is fogsz majd KKP-n röhögni? Hülye nyomronc.

lehet más a handa-banda 2010.08.26. 22:14:27

Engem a kétfarkú arra a húzásra emlékeztet, amikor eladják a selejtet ezzel a nagybetűs felirattal:

SENKI SEM LEHET TÖKÉLETES

Nagy humorérzék, még nagyobb üzleti érzék

2010.08.26. 22:18:07

És mindezt majd a kétfarkúak fogják megoldani, akikről egy dolgot biztosan tudunk: hogy a programjukat nem fogják megcsinálni, mást semmit. Aki nekik adja a céduláját, az kiiratkozott az épeszű emberek társaságából.

Nem igaz, hogy nem lett jóléti rendszerváltás, Medgyessy megcsinálta, amit ígért, abba döglünk most bele (részben + a válság + a Fidesz konstruktív ellenzékisége). Szerintem se biztos, hogy ez a metró ennyiért kellett, de nem csak Demszky tehet róla, hogy eddig húzódott. A budapestiek pedig akarták, ezért is nem tudott a Fidesz eddig nyerni, mert az Orbán-kormány leállította annak idején. De nem azért persze, mert más ötlete volt, helyette nem csinált semmit.

A javaslatok egyébként megfontolandók, kivéve a fizetés nélküli polgármestert. Áruld már el, hogy akkor mi a frászból él meg az illető? Vagy csak vagyonosok legyenek polgármesterek? Ellenkezőleg, jól meg kell fizetni őket és ellenőrizni, hogy ne legyen késztetésük a korrupcióra. Persze ez a demagógiára hajlamos közvéleménynek vörös posztó.

@rondakutya: mi a lótúró reális a programjukon, mondd már meg!?

vauvauvau 2010.08.26. 23:08:30

-Apu! A politika ügye nagyon komoly dolog?!
-Igen, kislányom!

dr. trafik nomac 2010.08.26. 23:10:08

@iii: A programbol mar tobb dolog is megvalosult (pl. urkikoto), es az orokelet is sokkal inkabb megvalosithato, mihnt a 14. havi nyugdij, vgay az ingyen bkv.

Zsola777 2010.08.26. 23:38:27

"Olyan szabályok, törvények felállítása, mely mindenkor garantálja a politikus tevékenységének ellenőrzését, és felelősségre vonásának, visszahívásának lehetőségét."
A kormány nagyon siet, de ez még nem került a napirendre. Nem is fog.

s.e.c 2010.08.27. 00:36:46

Érthető ha nem tudsz röhögni, mert nem is vicces a helyzet. De én nem vagyok hajlandó többet sem a Fidesz-re, sem az MSZP-re szavazni. Az LMP nekem szintén kiesett, a Jobbik meg egy vicc. Marad tehát hogy nem megyek szavazni, ahogy eddig is tettem, vagy kinyilvánítom a véleményemet azzal hogy egy viccpártra szavazok. Én inkább az utóbbit fogom választani, amíg nem történik valami pozitív változás.
Az a probléma hogy a Fidesznek ki kéne használnia a 2/3 adta lehetőségeket, mert a következő választásokon már nem lesz meg nekik, egyszerűen azért mert a mostani gazdasági helyzetben muszáj lesz nekik is népszerűtlen intézkedéseket hozni. Ennek ellenére elég populista politikát követnek. Meglátjuk a válaszások után, szerintem akkorra halogatják a keményebb intézkedéseket.

kicsipanka_ 2010.08.27. 01:38:40

Annyira tetszenek ezek ( www.fanta.hu/fanta_tanc /, hogy csinálok a videóknak egy klön oldalt, viszont kellene segítség, hogy hogyan lehet, mert béna vagyok :S

elfelejtette 2010.08.27. 01:46:13

Nekem nincs kulonosebb problemam a jelenlegi politikai elettel, es a szereplokkel sem. Tudom, hogy ez kurvara nem meno, mert most az elfordulas, meg a kiabrandulas a meno, de nem izgat a dolog. A MKKP hozza a papirformajat, probal hatni foleg azokra, akik tovabbra is a "politikusmentes" politikaban hisznek, hat tegyek csak.

A kiabrandultsag idoszakaban az ilyen marhulas bizonyara joban bejon, ellentetben akkor, amikor a tobbseg elegedett. Majd begyujtenek par ezer voksot, aztan 4 evig nyugton lesznek, legfeljebb az otletgazda neha kifest valami vicceset egy falra, nehogy teljesen kikeruljon a kepbol.

Ezen kellene felhaborodnom?

röntgenszeműlány 2010.08.27. 01:46:18

Amit ma Magyarországon blogolás néven imitáltok, az totális zsákutca. Lehetne jól csinálni, de nem teszitek.

röntgenszeműlány 2010.08.27. 01:47:26

@kicsipanka_: Azt úgy kell, hogy beletöltesz egy kis fantát a gépedbe, az is nagyon szereti, ugyanis.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2010.08.27. 01:50:06

Kedves Posztoló!

Meg is értem, hogy nem tudsz nevetni a Kétfarkún. Én sem. Antivicces. Nem úgy, mint egy-két matekórán történt eset, például ez: van ugyebár az Euler--Fermat-tétel, ami a kis Fermat-tétel általánosítása. Ha n>1 természetes szám, a hozzá relatív prím természetes szám, akkor aφ(n)≡1 mod n, ahol φ(n) az Euler-féle φ függvény. Na mármost az egyik osztálytársam a természetes szám helyett az egyik felelésnél kvaterniót mondott.

Hát nem mókás? Ezen nevessetek, ne az MKKP faviccein!

Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának V. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

palackos 2010.08.27. 02:09:44

az mkkp egy tukor. rohogj rajta vagy sirj, de ha bant akkor te vagy a ciki! (nem a szerzonek szol)

Napóleon elvtárs · http://relativ.blog.hu/ 2010.08.27. 03:03:29

Magyarországon nincs demokrácia. Nyugaton sincs.

nál 2010.08.27. 03:44:42

@Imre Laci:
Tehát aki egyáltalán nincs szarban, nincs semmilyen hitele, stb. az röhöghet nyugodtan? Hála az égnek! Én eddig is azt tettem.

nestrot10 2010.08.27. 05:45:42

Pedig a KÉTFARKÚ HITELESEBB, mint a FIDESZ BANDA!!!!!

ucsacsu 2010.08.27. 06:04:11

Jól bőgtél oroszleán,A fidesz se sokkal jobb mint a maszop, előnye annyi,hogy még egy-két hónapig tud ígérgetni,de aztán jön az igazság pillanata.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2010.08.27. 06:45:11

Azoknak, akik még nem jöttek rá: a demokrácia illuzió. Sose volt, sose lesz.

Azt meg tényleg sajnálom, ha valaki nem tud röhögni a KKP-n, vagy a politika kifigurázásán. Nagyon szomorú ember lehet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.08.27. 07:10:16

Szegény Pilu.
Együttérzek veled.
Nagy kár lenne, ha egy ilyen kutyapárt miatt Budapesten veszélybe kerülne a fülkeforradalom csúcsdöntése.

Azért vicces, hogy miután helyesen megállapítod az alaptanulságot,

"A politikai párt egy olyan virtuális vállalkozás, amelynek egyetlen éltető eleme a kommunikáció. Sem programra, sem szervezetre, sem valós tevékenységre, de még tagságra sincs szüksége az életben maradásához."

, erről nem a szobatársak fülkeforradalma jut eszedbe.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.27. 07:15:41

menjetek észak koreába aztán jöjjetek haza és gondoljátok végig a látottak tükrében hogy milyen az amikor van demokrácia meg milyen az amikor nincs

NotVoluMan 2010.08.27. 07:39:48

Nem az kérdés van e demokrácia Mo.-n, hanem az hogy más a demokrácia tartalma/fogalma a politikusoknak és az állampolgároknak.
Ez a probléma, meg az amig Orbán és Gyurcsány tipusú politikusokból lehet választani addig semmi nem fog változni...
És igy megy ez már több mint 20 éve és mindenki csak némán türi hogy "áturgorják"
E miatt nem is mentem el szavazni és nem is fogok amig a "felhozatal" ugyanaz...

muhi 2010.08.27. 07:50:08

A cikk javaslatai nagyrészt megvalósíthatatlanok. Nem véletlenül néz ki úgy a magyar választási rendszer (és rengeteg másik), ahogy kinéz. Ez garantálja a működőképességet, a politikai elit is ennek keretei között tevékenykedik és sajnos talál is magának kiskapukat. De ettől még a legkisebb rossz, ahogy mondani szokták.

Az összeférhetetlenségi szabályok szigorításával én is egyetértek, egyébként pedig jót szórakoztam a szülői munkaközösség buzgómócsingjainak emlegetésén.

mediator · http://gondolatebreszto.b13.hu 2010.08.27. 08:08:02

@kodó tamás: A Jelenlegi társadalmi rendszer az egyén boldogulását, vagyonszerzését, bármilyen módon szerzett vagyonának mindenáron való védelmét segíti azokkal a közösségekkel szemben, akik tulajdonképpen valamilyen módon létrehozták ezt a vagyont. A vagyont aztán a saját hasznára működteti és gyarapítja az azt megszerző, a többség kisemmizésével. Ez az erkölcsi megítélésünkön túl ott is hibádzik, hogy a nagy vagyonnal rendelkező aztán megfizet, azaz vesz magának politikusokat, akik az ő érdekei szerint alakítják a törvényeket, rendeleteket.

Erre sok példa van nálunk is: Wallis, Fotex, Csányi birodalom,..jobb és baloldalon egyaránt látunk ilyet. Így kezdetben, a 90-es években lassan, majd napjaonkra egyre gyorsulva nincstelenné válik az ország túlnyomó része, vagyonossá egy elenyésző kisebbség. Ez a kisebbség, a jelenlegi politikai elit mindezeken túl kiszolgáltatta hazánkat a „befektetőknek”, a külföldi nagytőkének. Akik ezt minden gátlás nélkül kihasználják.
folytatás: lmv.hu/node/4238

mókus(s) 2010.08.27. 08:10:41

Gratula a posztírónak. Megfogalmazta, amit én már régóta gondolok, mondok. Annyiban nem értek egyet, hogy nem lehet a "demokráciát" jól csinálni. Nincs rá példánk a történelemben, hogy lenne működőképes jó rendszer. Az emberiség a technika fejlődésen kívül egy fikarcnyit nem fejlődött. Ugyanazokat a köröket futja társadalmi berendezkedéseit illetően a történelem kezdete óta. Márpedig ha talált volna jó rendszert, akkor az nem bukott volna meg.

mediator · http://gondolatebreszto.b13.hu 2010.08.27. 08:15:24

Mi is okozhatta ezt a helyzetet? A rendszerváltásban részt vevő Kőrösi Imre visszaemlékezése:
Az ellopott magyar rendszerváltás története - 1989-2009
A film linkje: igazhirek.blog.hu/
Az első 20 perc önéletrajz, a továbbiak 11 rész kb. 20 - 25 perces fejezetek.
A film hangja mp3PRO formátumban (Letöltés után hallgatható mobilon, mp3-lejátszón, vagy akár komputeren is: a Jet Audio, de a WinAmp, VLC és minden valamire való lejátszó gond nélkül elboldogul vele.)
Majdnem 5 óra időtartamú, mégis csak 69,9 mega!
Mivel a filmen 99 százalékában azt látjuk, hogy Kőrösi Imre beszél, ezért tartalmilag az mp3 nem különbözik a filmtől.

Az mp3 link:
data.hu/get/2161570/tagra_zart_fulek.mp3.html

Ingyenes gomb - Majd: nem élek vele gomb - és Letöltés indítása

gorcsev54 2010.08.27. 08:18:50

@Wasan: Az lehet,hogy a börtön küszöbén állnak,de átlépni egyik sem fogja legalább is befelé!Erre mérget vehetsz!

Samuzia 2010.08.27. 08:26:39

@Blassius: Nincs demokrácia, a diktatúrának vannak különböző vállfajai, a demokrácia is az csak köntösbe van öltöztetve.

Samuzia 2010.08.27. 08:35:01

@Blassius: Nincs demokrácia, a diktatúrának vannak különböző vállfajai, a demokrácia is az csak köntösbe van öltöztetve.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.08.27. 09:08:40

@Wasan:

És megválasztottak egy ugyanolyan rosszat, csak más neki a színe.

@Samuzia:

Ha van demokrácia, akkor az nagyon széles ívben kerülte el az országot.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:14:29

Te seggfej blogger: tegnap elmentem Bécsben olyan helyekre, amiket turisták kevéssé látogatnak. Átlag ötven méterenként egy kupac kutyaszar... mondtam is a páromnak: ezért is a Demszky a felelős. Legalábbis, ha a budapesti seggarcúak véleményét kérdezzük. :(

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.27. 09:16:42

Apropo metró: mintha kizárólag Demszkyn múlna a dolog és nem azon a tetves magyar mentalitáson, hogy lopunk-csalunk-hazudunk minden szinten, mert magyarok vagyunk.
(és a félreértések elkerülése végett: teli a tököm Demszkyvel, de azokkal is, akik folyton másra - ezesetben pl. Demszkyre - mutogatva vernyákolnak, miközben ők maguk is ugyanolyan szaralakok lennének az ő helyén)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.08.27. 09:50:28

@Samuzia: Valójában semmi sincs. Te magad sem vagy az akinek magadat gondolod, hiszen még saját sorsod felett sem te uralkodsz, tested sem a tiéd, ezeket a dolgokat mind ajándékba kaptad akkor amikor megszülettél.

hexista 2010.08.27. 09:54:17

Pilukám.
Nincs listás szavazás <-> Küszön egy százalékon
Hogy a répába fog bejutni a szerencsétlen kétszázalékos centrumpárt, ha nincs lista?
Legalább a két egymásutáni pont nemkéne, hogy kizárja egymást.

egyszerhopp 2010.08.27. 09:54:59

Csak a címre válaszolva: én sem, mert olyan gyönyörűen kettészakadt az ország, hogy ihaj. Az éhes ember nem röhög azon, hogy a felső kétszáz (200) család mivel szórakozik. Tanulmányútnak javallanám Budakeszit.

2010.08.27. 12:18:34

@ifj. Farkas Gyula:
Te egy elképesztően idegesítő suttyó vagy!

röntgenszeműlány 2010.08.27. 13:57:28

@Selkath, Bloemfontein díszpolgára: Ő pont egy elképesztően idegesítő suttyó akar lenni, úgyhogy inkább ignore.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.08.27. 22:59:51

@nál: Aki úgy érzi, hogy nincs szarban, az vagy halott, vagy (ex)kormánypolitikus.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.08.27. 23:03:26

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Ez is jellegzetes magyar mentalistás! Könnyű világgá kiabálni, hogy mindenki lop, csal és hazudik, de megoldás sosincs!

Igen, a Ti és a Mi hibánk, hogy megengedtük, hogy kontrollálhatatlan legyen a politikai vezetőség! Majd ha 2006 októberében felhúztak volna pár kormánypolitikust a lámpavasra és Demszky is épp a Dunában venne úszóleckét betonpapucsban, akkor a Viktorék térde is remegne!

Igen, kedves birka magyarság (tisztelet a kivételnek) a Ti hibátok, hogy szopatnak titeket, mert inkább kapjátok mélytorokra és még le is nyelitek, mint hogy ki kelljen szállni a kényelmes fotelből.

kaktusztea 2010.08.28. 01:29:10

Ez valami kib. jó:
atv.hu/videotar/20100827_mogacs_daniel

A szomorú csak az, hogy Kálmán Olgának nem esik le, hogy ez komoly.
"Jajjhátittvannakezekaviccesek".
Pedig ők is ugyanúgy ígérnek, mint más politikus és EZ a lényeg.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.08.28. 10:09:31

@kaktusztea: Az a lényeg, hogy hozzánemértő kispárt fogja elvinni a szavazatokat, a nép pedig vigyorog a saját hülyeségén, mert nem érti, hogy mi a tét.

nál 2010.08.28. 11:18:07

@Imre Laci:
Durva dolgokat tudok meg itt saját magamról...

krizsmis 2010.08.28. 11:56:19

Imre Laci, nem akarlak sértegetni, de biztos vagyok benne, hogy te nem érted, hogy mi a tét! Az a tét, ebből a szarból kimásszunk! Hogyan? Hát biztos nem úgy, hogy szavazunk a Fideszre vagy az MSZP-ra (a Jobbik egy érdekes alternatíva, de zsákutca). És azért ne szavazunk rájuk, mert ők hagytak minket 20 éven keresztül fetrengeni a szarban, vagy talán még mélyebbre is süllyedtünk! Azért ne szavazzunk a viccpártra, mert elveszik a szavazatom ?! Ennél szelídebben már nem lehet lázadni az elit ellen, aki lehúzza a népet!
Neked lefordítom: a tét az, hogy egy nagy FÁKK-ot mutassunk ennek a politikai elitnek! És ennek per pillanat ez a legjobb módja!

lehet más a handa-banda 2010.08.29. 13:53:23

@krizsmis: "a tét az, hogy egy nagy FÁKK-ot mutassunk ennek a politikai elitnek"

aztán irány a homokozó, ott egymással is lehet FÁÁK-ot játszani

2010.08.29. 14:34:09

@nomac: Értem, elgurult a gyógyszered. OK, ezt el tudom fogadni.

12fa 2010.11.25. 21:42:19

tök oké, csak az nem, hogy ne legyen lista, aztán meg 1% legyen az 5, ami listás helyekről szól. ha nem adsz sok listás helyet, akkor ugyis ugyanaz
süti beállítások módosítása