Olvasat #1: Kommandósok mennek egy - ránézésre - negyvenkilós nőért. Nem lőtt, nem rabolt, nem robbantott, és még csak meg sem zsarolt senkit, missziójának tekinti az otthonszülést. A jelek szerint társadalmunk, államunk torkán egy ekkora gombóc sokkal inkább fennakad, mint az anyóst lesavaztató Don, vagy a világ pénzét is elsikkasztó Kolompár gyerek. Csitriket kaszniznak be egy kurva bizsuért, Geréb Ágnesért kommandós küldenek, de országunk legnagyobb keresztapja házi őrizetben hokizhat többrendbeli zsarolás gyanúja mellett. Hátha lelöveti valamelyik sértettet? Ez, hogy van?
Konzekvencia #1: A magyar igazságszolgáltatás, azaz a "törvény" totálisan mentes a konzekvens, kiszámítható magatartástól, és maximálisan szembemegy az egészséges igazságérzettel. Működés-, és életképetlen ebben a formában, és egészen addig nem is lesz riszpektje, amíg nem harmonizál a morállal. Márpedig jelenleg, erről szó sincs.
Olvasat #2: A születés/szülés a világ legtermészetesebb dolga, legalább annyira, mint meghalni, vagy este letusolni. Még jó, hogy senki nem mondja meg, hogy hol kell meghalnom, és főleg, hogy nem zuhanyozhatok a konyha közepén, ha úgy tartja úri kedvem. Felnőtt ember vagyok, eldöntöm mit, hogyan és hol akarok. Geréb az önként vállalt mártír szerepében szembepisilte a szülész-nőgyógyász lobbit, sőt az egész egészségügyet, valamint a szemmel láthatóan a kor követelményeihez igazodni képtelen államapparátust. Ezt a rugalmatlan szarhalmazt, ami csak a gyengébbe tud belerúgni. Geréb lehet, hogy vétett törvényeink ellen, lehet, hogy felelőssége terheli emberek haláláért, és ha így van feleljen tetteiért. De ebben a történetben nem ő lényeg, csak egy ideális célpont, egy szerencsétlen szélmalomharcos, aki egymaga lett felelőssé téve egy társadalmi igény kezelhetetlenségért, pedig személye nem ok, hanem okozat. Érdekes módon soha nem a mögötte álló bázis és annak mérete kerül terítékre, hanem kizárólag ő. Mintha maga gerjesztené az igényt tízezrek fejében, akik nem hajlandóak halottasházban világra hozni gyermeküket. Igen, halottasház. Nemrégiben egy vidéki korház szülőosztályán jártam látogatóban, és amit ott láttam leírhatatlan. Ha a kutyámat olyan körülmények között tartanám, mint ott a kismamákat, akkor mélységesen szégyellném magam. Csoda, hogy épkézláb ember nem akar ide bevonulni élete legfontosabb pillanatára? De ha nem ilyenek lennének az egészségügyi ellátás körülményei, akkor sem lehetne megtagadni a lehetőséget senkitől, aki úgy dönt, hogy a születés nem betegség, hanem az egészséges élet beteljesedése.
Persze-persze, lehet vitatkozni felelősségről, morális dilemmákról. Igen, számtalan kérdést aggályt vet fel az otthonszülés, de úgy látszik szaros társadalmunk és államunk nem veszi a fáradtságot a problémával való szembenézésre, inkább nyilvánosan keresztre feszítik ezt a szerencsétlent, valós és legális megoldás helyett.
Konzekvencia #2: A magyar társadalom és az annak tükörképét képező állam és politika fényévekre le van maradva korától. Az általa feldolgozhatatlannak vélt konfliktusokat véráldozattal próbálja elkendőzni valós megoldások helyett.
Olvasat #3: Egyként aggódik a születendő gyermekeink sorsáért az orvostársadalom, és az állam egyaránt, mert a csúnya rossz bábák és a tudatlan anyukák veszélyeztetik a bébik életét. – A könnyem kicsordul, de tényleg. Amikor az állam a legalapvetőbb funkcióit képtelen ellátni, amikor végeláthatatlan hosszú blogok születnek az orvosi műhibákról, amikor nincs ember az országban, aki ne tudna hetekig sorolni rémtörténeteket az állam által biztosított egészségügy világából, akkor van pofája az orvostársadalomnak és a politikának áhítatos fejjel, szentként összekulcsolt kézzel kiállni elénk, és magasztos eszmefuttatások közepette, gügyögve elmagyarázni az általuk debilként kezelt állampolgároknak, hogy ők mennyire aggódnak értünk és az emberi életért?! Hogy nem szakad rájuk a plafon?!
Konzekvencia #3: Hányingerig fokozott képmutatás ez. Végezze a dolgát az állam, végezzék a dolgukat a doktor bácsik, szabályozzák le végre az otthonszülés feltételeit! A döntést hagyják szépen a felnőtt emberekre képmutató papolás helyett, ami mögött szemlátomást az egyiknél az anyagiak és a szakmai gőg, a másiknál az impotencia lólába lóg ki.
Az utolsó 100 komment: