HTML

 

Tegnap nézegettem a használtautók hirdetéseit. El kéne passzolni a verdám, ennek okán próbáltam kideríteni, mennyit is kóstál a piacon. Nagyjából egy gurigát ér. Pont ennyi van a magánnyugdíj-számlámon. Elviszi az Orbán az autómat? El, baszd meg.
Persze, még mindig jobb, mintha zárolná a bankszámlám, vagy ha a hárommillió adófizetővel egyetemben berángatna vagyonosodásira. Olyan emberesre, amikor a közüzemi csekkjeidet összeadják, majd kivonják a hivatalos jövedelmedből és a fennmaradó 12.000 forint láttán megkérdezik, hogy miből is voltál tavaly nyaralni. Valakinek köhögnie kell az előző kormányok számláit, a kassza viszont üres...  
 
A szar nyakon túl ér, de a kormány nem mondhatja el valós helyzetet a vasárnapi Híradó végén, mert másnap a kivándorlók autókonvoja Hegyeshalomtól Pestig állna. Ha ezt a huszonXezer milliárdnyi adósságot nem kezdjük el azonnal rendezni, a kamatterhekbe úgy belerokkanunk, hogy Mexikót a következő néhány évtizedben csak mintaállamként emlegethetjük. Tudtuk, hogy lesz padlássöprés, és azt is tudtuk, hogy ezzel megvárják az Önkormányzati Választásokat.
 
Megvolt a választás, most itt az inkasszó. Mit vártunk?
 
 
Senkinek nem lehettek kétségei, hogy fizetnünk kell. Az is egy naiv hülye volt, aki elhitte, hogy a válságadót nem mi fogjuk állni. Nézted már a kajaárakat mostanság a hipermarketekben? Majd kettéáll a szemed a pénztárnál, ne aggódj! Esetleg a bankod honlapján a hirdetmények között is keresgélhetsz egy kicsit, hogy mennyivel is tolták meg a szolgáltatások díját a közelmúltban! És az is sejthető volt, hogy a Telekom cégek a válságadó hatására leállítják beruházásaikat, ami meg egyet jelent a magyar beszállítók halálával, munkahelyek megszűnésével. Így is, úgy is mi fizetünk, tök mindegy, hogy első lépésben kire hárítja a terheket a kormány. A piramis alján mi vagyunk, ergo mindent mi fizetünk.
 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Orbán ugyan kénytelen lesöpörni a padlást, de ettől még nem Rákosi. Tudtuk, hogy húzni fog még egyet a gatyaszíjon, egész egyszerűen azért, mert nem tehet mást. És bár nem tisztem megvédeni ezt a (szarházi) bandát (sem), de kivételesen nem Orbánt kell szidni, akire a ganajozás maradt, hanem a Medgyessy-Gyurcsány párost, akik teleszarták a nappalit. Valamelyik ujjunkat meg kell harapnia, és ő azt választotta. Nincs ezzel baj, csak most már lássuk a szerkezeti reformokat is!
 

Címkék: politika orbán magyarország

477 komment · 14 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr962472138

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Re: Mi ez a para? Minden a forgatókönyv szerint zajlik. 2010.11.26. 12:59:09

Drága Blogger! Valamit átkozottul benéztél: ezek nem viszik a kocsidat (6 milla alatti járgány ezeknek nem autó), azzal, h saját tulajdonba veszik megvédenek Téged attól, h a komcsik ellopják. Ők ugyanis soha nem hazudnak, tehát, ha egyszer azt mondták...

Trackback: Kormányzati K.O. 2010.11.26. 10:28:30

jósló mese Atyafiak, nagy össznépi felhördülés kísérte a narancssárgában szorítóba lépett kormányzati játékos legutolsó moudulatát! Több kellemetlen szurkálása volt már Matoljki és csapata taktikájának, még a tisztánlátását is megzavarta a Magyar Nép S...

Trackback: Whiskys után Orbánból lesz nemzeti hős? 2010.11.26. 00:01:55

 A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítását a véleményformálók többsége egyszerű lopásként értékeli. Nos ez az ország az, ahol ez a fajta cselekmény bocsánatos bűn, mi több, támogatandó cselekmény. A magyar ember szereti a "Robin Hoo...

Trackback: Madarat tolláról... 2010.11.25. 21:55:57

...kormányt reformjáról? - tehetjük fel a kérdést joggal, arcunkra fagyott mosollyal. Előfordult már nem egyszer, hogy egy diákomnak frankón kijött az egyenlet helyes megoldása, aszt nem győzött reklamálni, hogy miért csak

Trackback: Pályázat 2010.11.25. 20:17:35

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása (a műfaj szabadon választott), melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük b...

Trackback: Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb! 2010.11.25. 20:16:59

Stúdiónk mai vendége Matt Kirby, akit hallgatóink a Bűnvadászok című filmből ismerhetnek.   KR: Mr. Kirby, mi a véleménye arról, hogy a magyar kormány a magánnyugdíj-pénztárak tagjait vissza akarja kényszeríteni az állami rendszerbe, ezáltal...

Trackback: A megértés szonettje 2010.11.25. 19:13:14

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő, Hogy' vigyorog bele most a pofádba!Múltnak a szelleme: égen a felhő!Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.Új arany alkony: az állami csecsről,Csak nyalogatnia kell az öregnek,Ízleni fog neki! -döntenek erről,Tapsol a ...

Trackback: Mik vagytok tik? 2010.11.25. 18:11:57

képmeseAtyafiak,miután kinyilatkozott Matoljki uraság, ma a magánnyugdíjpénztáraknak, arroganciája és vele együtt rabló kormánytársaival immáron Olympos-i magasságokra hatolt. Parancsoljatok:Szavazzatok, tojás vagy figyelem?

Trackback: Hezitátorok 2010.11.25. 18:03:06

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: Még Vágási Feritől is elvesz a kormány (videó) 2010.11.25. 18:01:23

Elég sokan fizették tisztességgel a nyugdíjjárulékot, hogy annak egy része biztosan a saját jövőbeli nyugdíjuk alapja lesz. Ez jövőre félretett megtakarítás a bér 8 százaléka. Azonban hiába gondoltak sokan arra, hogy ezt megtakarítják, most úgy járnak,...

Trackback: Nyugdíjpénztárakról egy ígéret és egy vélemény 2010.11.25. 18:00:55

Íme a mai Facebook termés:A Fidesz ezt ígérte 2010 tavaszán (1.0):"A Fidesz megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi a nyugdíjpénztárakat"A Fidesz ezt ígérte 2010 tavaszán (2.0):2X "A Fidesz megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi a nyugd...

Trackback: A Fidesz csinált az MSZP-nek egy sikeres rendezvényt? 2010.11.25. 18:00:13

A duplán tökönszúrás tankönyvi példája, amit a Fidesz tegnap bejelentett. Azon már nem lepődök meg, hogy gyomorforgatóan cinikusak, frankón úgy gondolják, az, hogy baromira nyertek, az azt jelenti, bármit lenyel nekik az egyszerű honpolgár. Felállított...

Trackback: A nagy hátraarc 2010.11.25. 17:24:13

 Egy régi emlék idéződött fel bennem. Egy-két évvel a rendszerváltás előtt történt, még boldog általános iskolás koromban, hogy az iskola közölte a szülőkkel és persze velünk is, hogy mostantól nem kötelező úttörőnek lenni, nem kell nyakkendőt hor...

Trackback: A jó erkölcsű államosítás 2010.11.25. 17:12:30

A magán-nyugdíjpénztárak államosításáról minapi Matolcsy Vátesz György bejelentését már sokan kommentálták, de ennek a kommunikációjáról és jövőbeni hatásairól én is megemlékezek pár gondolatban.Az első kommunikációs gyöngyszem, hogy „nyugdíjment...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2010.11.25. 16:34:58

"...kivételesen nem Orbánt kell szidni, akire a ganajozás maradt, hanem a Medgyessy-Gyurcsány párost, akik teleszarták a nappalit."

Kivételesen? Höhö bértollnok-e vagyol?

Terézágyú 2010.11.25. 16:41:19

"Persze, még mindig jobb, mintha zárolná a bankszámlám, vagy ha a hárommillió adófizetővel egyetemben berángatna vagyonosodásira. Olyan emberesre, amikor a közüzemi csekkjeidet összeadják, majd kivonják a hivatalos jövedelmedből és a fennmaradó 12.000 forint láttán megkérdezik, hogy miből is voltál tavaly nyaralni."

Te tudsz valamit Pilu... tényleg ez jön holnap?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2010.11.25. 16:42:28

@Leonard Zelig: Szerintem ingyen ekkora kretén fasz. Ez akkor is tapsikolna örömében, ha Szent Viktor, a Haza Megmentője mindenét elvenné, és kibaszná őt az utcára.

Kivancsi 2010.11.25. 16:43:56

Itt a vilag legegyszerubb nyugdij reformja!

A mindenkori befolyo osszeget kell a mindenkori jogosultak kozott az erdemeik elismerese mellett elosztani…
meg kell hatarozni, hogy ki mennyi egysegre jogosult a a befizetett jarulekokbol...

- hany evet dolgozott?
- mennyit fizetett be?
- mit dolgozott? (rendor, tuzolto)
- hany gyereket nevelt fel?
- roki?
stb stb..

a vegen van egy szam pl 77 egyseg....
amit fixen meg kap mindenki mikor nyugdijba vonul: CSOK..

osszeadni a 3.xx milla jogosult egysegeit aztan a befolyo lovit elosztani az egysegekkel..
minden honapban lesz egy szam: pl. az 1 egyseg = 2.534ft..
a jogosult annyit kap amennyit kiad az egysege x 2.534ft..

szaporodnak a nyudijasok, kevesebb a befizeto?

- tobb gyereket kellett volna csinalni!!
- tobb munkahelyet(befizetot) kene az allamnak csinalni olyan gazdasagi kornyzettel, hogy a magyar es kulfoldi cegek munkahelyeket teremtsenek..

ennyi.. itt a nyugdijreform...
ez kulonben a SVED model…

mit 2010.11.25. 16:44:42

Ha már bazdmegolsz bazd meg, legalább nyelvtanilag helyesen tegyed.

csárli hárper 2010.11.25. 16:46:32

"Medgyessy-Gyurcsány párost, akik teleszarták a nappalit"
ja, csak az a baj hogy amíg ezek teleszarták addig az orbán ott állt mellettük a wc papírral.....

takácsalfréd 2010.11.25. 16:47:33

Már a para és a guriga szavak láttán kinyílt a bicska, de a zárógondolatoknál csak annyi volt bennem: pilu seggfej vagy.

dr kíváncsivagyok 2010.11.25. 16:48:18

Viktorod miért nem ezzel a választási ígérettel kampányolt : csak a jómódúak adóját csökkentem,de azt nagyon, viszont elveszem mindenki Mnyp megtakarítását.... ?!

vakvarju 2010.11.25. 16:50:23

@ezittenkéremmagyarország: Ők csak teleszarták, de most ki is rámolják.

portis · http://www.online-szallas.com 2010.11.25. 16:50:38

No-no... lenne azért más út is, úgy hívják hogy kiadáscsökkentés.
Drasztikusan csökkenteni kellene az állami kiadásokat. Bezárni a 10000-főnél kisebb önkormányzatokat, harmadára csökkenteni a létszámot ott is ahol megmarad, csökkenteni a nyugdíjat, privatizálni az egészségügyet, a felsőoktatást, a máv-ot BKV-t. Privatizálni az okmányirodákat, földhivatalt, anyakönyvi hivatalokat stb-stb....

DArchAngel 2010.11.25. 16:51:19

Igen, de hol vannak a reformok? Semmi hír róluk. Azokat is tipp-hopp fogják kitalálni?

2010.11.25. 16:53:30

Maradjunk abban, hogy 90 óta alig-alig csináltak valamit az éppen kormányon lévők a strukturális problémák javítására, de nem is volt sürgős, míg a válsággal nem borult ki a bili egész tartalma.
Az, hogy az épp nyakunkba boruló szardarabokat százalékosan azonosítsuk, sok értelme nincs, bár kétségtelen hogy ez említett két úr valószínűleg szépen hozzátette a magáét... az akkor ellenzékben lévő, minden véletlen becsúszó ésszerűsítési szándéknak keresztbe fekvő fityisszel.

Ami még probléma, hogy az előző nyolc évben Viktorék mást sem sipítottak, mint hogy maradjon minden úgy, ahogy van, sőt, most is azon vannak (3 éves gyes vissza, kórházak, nyugdíjak)
Az, hogy próbálják átvágni a gordiuszi csomót, és kitalálni, hogy lehet dugni is, meg szűznek maradni is, érdekes kísérlet, ha nem a bőrünkre menne.
Mert semmi baj azzal, ha kell a pénz, egyszer kéne már rendbe tenni a dolgokat, aztán megint lehetne szent koronát úsztatni, de akkor nem kell egy százalékos, 16%-os szja-t csinálni, nem kell emelni a nyugdíjakat, nem kell visszaállítani azt is, amit Bajnaiék véletlen kicsit helyre tudtak pofozni (sőt, mára meg is szokták a Zemberek!)

papas 2010.11.25. 16:53:39

íme a 2/3 egyik élharcosa. dicséretes dolog a hűség, de a butaság már inkább szánalmas.

Kuruttya 2010.11.25. 16:54:19

@mit: tehát a "bazd" a "bazni" ige ragozása lenne? ;)

2010.11.25. 16:54:48

@Los Alamuszi:
egy kulcsos, természetesen

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.25. 16:55:25

Arcpirító, aljas, hazug , simlis banda.
Ezeket is a nép nevében simlizitek?

Amihez nyúlnak minden szabálytalan, törvényellenes, kidolgozatlan, népellenes pofátlan!!

Ezekkel nem lehet másként beszélni, marad az utca.

Orbán takarodj - már pár hónap után - zengi a nép!

Orbán húzz el a fenébe és/ vagy a p.csába!

És nem félek ha lehallgattok, megfigyeltek, elvisztek.

NEM HÚZZÁTOK SOKÁIG!

hollario 2010.11.25. 16:57:13

@DArchAngel: Igen, de hol vannak a reformok? Semmi hír róluk. Azokat is tipp-hopp fogják kitalálni?

Nem, ha ez elfogy, hipp-hopp megint lopnak valamit.

pifta · http://developers.blog.hu 2010.11.25. 16:57:31

hat bazmeg Pilu neked elgurult a gyogyszered? mikor veszi mar le ez a sok idiota a szemellenzot??? koncepciotlan minel gyorsabb rablas zajlik, semmifele eloremutato szandek nem latszik.

Csak az hogy minden fityiszkozeli penzember joljar, mindenki mas szopik. Na az nem fogja elorebb vinni ezt a szemetet...

Tartom magam a ket-harom hettel ezelotti velemenyemhez... nem az a baj hogy azon gondolkodom menni kene innen, hanem az hogy egyre gyakrabban a menekulni szot hasznalom menni helyett.

zarokerdezo · http://zarokerdesek.blog.hu/2010/12/14/level_i_1 2010.11.25. 16:58:37

pilu, ne már, olyan jó a post az utolsó három mondatig. Don't forget pls. az Orbán vitte az utcára az embereket, amikor a vizitdíj volt, meg a kórházi napidíj, és ő kezdeményezett népszavazást, ami a te hasonlatoddal élve abban a tárgyban volt, hogy öntsük -e azt a szart a szoba közepére, amit eddig máshol gyűjtöttünk. Medgyessy a tanároknak adta, Gyurcsány autópályát épített belőle, de azokat a reform kísérleteket, amik miatt nem lett volna ilyen magas az államadósság szintje, konkrétan Orbán kaszálta el. (le is mondhatott volna a kormány, ez tény kérdés, és akkor most nem ez lenne. A jogállamiság miatt aggódók perspektívájából szemlélve most először mondom azt, hogy talán nem véletlenül nem mondott le.)

Szasza_boy 2010.11.25. 16:59:06

Módosítsd a képet úgy, hogy mosolyogjon. Rákosi sosem volt szomorú a képeken. Hogy nézett volna már az ki... ;-)

Hoppázó Beléndek 2010.11.25. 17:01:05

"Persze, még mindig jobb, mintha zárolná a bankszámlám"

várd ki a végét..

Sieg 2010.11.25. 17:01:51

O'really? Az államadósságot nem kell azonnal visszafizetni, ahhoz, hogy hosszú távon javuló pályára álljon az államadósság, csak a hiány GDP arányosan további 2-3 százalékpontos csökkentésére lenne szükség.
Amihez nadrágszíj-húzásra van szükség, de meg lehetne tenni az állampolgárok megalázása és a jövő felélése nélkül is.

Nem pedig egyszeri "válság"-tételek beszedésével, ami a hosszú távú folyamatokon semmit sem változtat, sőt inkább ront: az ország megítélésének romlása, nyugdíj-megtakarítások felélése.

Vajon meddig fog még működni a hátrafelé mutogatás? Úgy látszik, bármeddig, csak kellően hülyének kell lenni hozzá.

lippije_ · http://www.filmkocka.hu 2010.11.25. 17:02:29

... és el is hiszed, amit leírtál? Szánalmas

pifta · http://developers.blog.hu 2010.11.25. 17:02:39

@Hoppázó Beléndek: Nah az enyemet viheti... mindket bankszamlamat szivesen adom a kotojellel az egyenleg elejen... De akkor meg most vigyek, egy fel ev mulva mar pluszban lenne ha bekenhagynak, de lehet hogy akkor azt inkabb nem az orszagban fogom tartani, ahogy magamat sem...:)

mit 2010.11.25. 17:03:51

@Álmos: Üssük fel a nagy helyesírás-tanácsadó szótárt! :o)

rockjano_ 2010.11.25. 17:04:04

PILUKÁM. Baszottul nincs igazad!!! Nincs.

Nincs. "Ha ezt a huszonXezer milliárdnyi adósságot nem kezdjük el azonnal rendezni, a kamatterhekbe úgy belerokkanunk, hogy Mexikót a következő néhány évtizedben csak mintaállamként emlegethetjük."

Ez úgy baromság ahogy van. Az adósság nem ekkora és egyébként is teljesen menedzselhető.
Nem a jövő felélésével kell ezt megtenni.

Tele van a tököm a vérjobbosok katasztrófablogjaival.

Egyáltalán nincs semmi olyan gond a magyar gazdasággal ami ezt indokolná.

EZT SEMMI DE SEMMI NEM IDOKOLJA.

gitáros 2010.11.25. 17:07:20

@wmiki:
Mi van, te szerencsétlen, végre találtál egy hozzád hasonlóan ostoba bloggert?

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2010.11.25. 17:08:04

Pilu drága,
az "érvelésed" egyik fele, akár még helytálló is lehetne, hiszen, valóban minden épeszű ember tudhatta, hogy a semmiből nem lesz kibontakozás (ezek az épeszűek nem vették be a fidesz ellenkezőt ígérő kampányát, és nem oda szavaztak..) Viszont a fentiek szellemében NEM VOLT forgatókönyv, tehát a címben akad némi kis csúsztatás.
A másik rész meg még problematikusabb: EZ, ami most történik, nem szükségszerű, nem egyetlen lehetséges megoldás, sőt épp az ellenkezője: példátlan pofátlanság és sohanemvolt krakélerség, ráadásul a - valószínűleg mindnyájunk által kívánt javulás-kibontakozás - legcsekélyebb esélye nélkül.
Szóval szép metaforádat használva: Medgyessy és Gyurcsány lehet odaszart a nappalinkba, de hogy Orbán ettől miért érzi magát arra felhatalmazva, hogy egy egész szippantóautónyi rakományt ürítsen oda, az rejtély.

misc · http://misc.blog.hu 2010.11.25. 17:13:27

ez tévedés, a magyar államháztartás nincs jó állapotban, de az azonnali összeomlás nem fenyeget. A költségvetés elsődleges egyenlege pozitív, a hiány európai szinten átlagos méretű lenne válságadók és nyugdíjrablás nélkül is, a piaci adósságrefinanszírozással már egy ideje nincs gond.

Ez a lépés inkább Orbán magánhadjárata az öngondoskodás ellen.

titantoma 2010.11.25. 17:17:58

Nem a megszorításokkal lenne baj, lehet azt ésszel is csinálni. Persze akkor is mi szívunk, ez igaz. De ész nélkül, mint elefánt a porcelánboltban... esett is a tőzsde majd 3 százalékot. Sok sikert Viki! Azért remélem kapok állást külföldön.

hollario 2010.11.25. 17:18:21

@wmiki: Nyilván ez csak azokat zavarja, akik dolgoztak az elmúlt tíz évben és fizettek járulékot. Nem meglepő, hogy téged nem zavar. Ennyit a munkáról.

rakaz 2010.11.25. 17:24:19

Mit vártatok a gruz postarabló hű másolótájól?
Bocs alias Sztálin követőjétől, ez van szivjuk
rendesen, de meddig ez itt a kérdés, hogy hol
van a türelmünk határa???

gitáros 2010.11.25. 17:25:05

@wmiki:
Bocsi, eszem ágában nem volt érvelni. Attól tartok, picim, észbeli képességeid szerény mértéke a kommentelők közössége előtt elég régóta közismert.

Azt meg hadd nevezzem már ostobának, aki gyönyörűen levezeti, hogy "elviszi az Orbán az autómat", és még tapsol is hozzá.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.11.25. 17:26:13

Továbbra is azt kérdem: ha ennyire kel la pénz, miért nem az SZJA-ból leírható vagyonadót vezették be? Ja, mert hogy az őket meg minden zavarosban halászót is érintené... gratulálok, így meg megint azokat szopatják, akik legálisan, tisztességesen csinálnak mindent. Ezek után nem biztos, hogy én is ezt választom :-(

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 17:27:58

matek:
adott egy átlagos jövedelmű egyén, 150000. ő befizeti a 10%-ot a magánba. havi 15 rugó. 40 évig melózik, ez 7200000 Ft magánnyugdíj. ezt osztva az addigi jövedelmével, és levetítve hónapokra az jön ki, hogy egy átlagos ember 4 év alatt elfogyasztja a magánnyugdíj befizetéseit... (emlékezz a példában 40 évig gyűjtőtte). utána ki fizeti a nyugdíját? hát persze hogy az állam.

most kivesznek belőle egy évnyi befizetést, az kb 1 havi nyugdíjnyi pénz...

persze, lehet azt mondani hogy ez lopás. mert ez így is van. de azért szerintem kurvára mindegy hogy a végén a saját befizetésedből 48 hónapig, vagy 47-ig nyugdíjaskodsz, aztán utána támaszkodsz az államra...

aki meg azt mondja hogy 40 év múlva már nem lesz állami nyugdíj annak azt mondom, hogy tök mindegy hogy 48 hónap után döglesz éhen nyugdíjasként, vagy már 47 után.

ezt mind azért próbálják csinálni hoyg most ne dögölj éhen. mert hiába van féltett nyugdíjbefizetésed, ha feldobod a talpad.

na ez az egész szarság vagy bejön, vagy nem. ha nagyon elszarnak valamit akkor ki kell menni az utcára, és el kell kezdeni ordítani azt hogy orbán takarodj. ezeket is ugyanúgy el lehet (és ha úgy lesz, akkor el is kell!) küldeni össznépileg a picsába, ahogy a másikat a beszéde után.

Thyb 2010.11.25. 17:32:21

Elolvastam a cikket és jót mosolyogtam rajta. Az ilyen emberek 4 éve amikor hasonló kamu szöveggel tapsolták vissza az MSZP-t akkor az egész belvárost a feje tetejére állították, csak mert...
Viktorék (bár sokkal kevesebb bakival mint 4 éve) összehoztak egy jó kis kampányt a választásokra, s ennek épp elég sokan bedőltek, hogy a jelenlegi erő egyensúlytalanságot megteremtsék. A nép szavazta meg őket(vagyis KUSS)!
Azon mosolygok (s már nem csak magamban), hogy munkahelyeket ígértek. Így, hogy elkezdtek extra adókat kivetni a jól menő cégekre, ki lesz az a hülye aki idejön, mert aki itt akart vállalkozást indítani az már indított. szóval, munkahely nem lesz. Az eddigi nyugdíj alapot(amit ugye azért fizettünk be, hogy a MNYP bizonyos kamatok mellett fialtassa öregkori járandóságunkat) most elköltésre fordítanák. Nem ezzel van a gond, de akkor ki fizeti meg azt a kamatot? A kormány? Ezt a cikk író sem gondolja komolyan. Nem mellesleg felélik épp úgy, mint anno azt az átkosban tették, s akkor vajon ki fogja a mi nyugdíjunkat kifizetni (már reménykedve abban, hogy megérjük a nyugdíj korhatárt). Valamikor lehetett az átkosban mutogatni, hogy elszórták. Egyszer; ha majd a nép megunja a FIDESZT, s azt mondják van náluk szavahihetőbb, van náluk normálisabb párt, s ezeket be is szavazzák, akkor vajon kire kell majd mutogatni, hogy elba..ta a megtakarításunkat????
Jelen pillanatban a kormány fő célja, az össz.tőke felhalmozása saját gazdálkodásra, valamint, hogy mindenáron megszüntessék a demokratikus állam által biztosított gyeplőt, s hogy minél hosszabb időre tudják magukat bebetonozni a jelenlegi pozícióba.
Kíváncsian várom, hogy mikor vonul ki a nép a TV székház elé. Nem mellesleg az a cenzúra amit oda be akarnak vezetni, megközelíti a kínait. Nem hiába volt a látogatás sem. Lassan a nemzeti lobogó piros sávjának bal felső sarkába, visszakerül a sárga sarló-kalapács is.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2010.11.25. 17:33:06

@Hurrá Torpedó: a számításod kb ok, ha a párnában rakosgatod a forintot. Kamatos kamat, befektetés hozama nem játszik? 40 éves viszonylatban az nagyon nem elhanyagolható!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 17:34:21

@gitáros: ja bocs, igazad van...
hirtelen eszembe jutott, hogy orbán elveszi az autókat, hogy aztán elaggya és bányákat vegyen a pénzből, hoty mék kazdagabb letyen

hogyis felejtettem el, hogy ez az igazság, ezt minden hozzád hasonló értelmiségi index olvasó tuggya

vesszen a szemét patás!

hollario 2010.11.25. 17:35:22

@xcrow: Vagy az ingatlanadót. De azt csak nem lehet, még a végén igazságos lenne.

2010.11.25. 17:39:41

Akkor miért kellett az adókat csökkenteni? He?

7esbusz 2010.11.25. 17:39:49

Valakinek fizetni kell. De most már más is fizessen, ne csak mindig én. (Kamu roki nyugi, 20 év után teljes nyugi, ánblokk a nyugik, kamu segélyesek, minimálbéres fuxos x5-ös vállalkozókám stb)

lyken 2010.11.25. 17:41:35

Hány guriga mostanság szponzorblogot írni?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.11.25. 17:43:07

Áldásom az azonnali vagyonosodásira, 20 évre visszamenőleg, fusizó rokkantnyugdíjasnál, politikusnál, minimálbéres biztonsági őrnél, mindenkinél, rapportra Magyarország!
Mióta dolgozom hivatalosan bejelentett, magas fizun vagyok, sokat adóztattak, sokat adóztatnak, vagyunk így jó páran.
Sajnos ezért nálam nem érv hogy adócsaló/járulékcsaló, segélyen és rokkantnyugdíjon lébecoló polgártársaimat az én mnypt-megtakarításommal dotálja az állambácsi. Az méginkább nem érv nálam hogy légi fotózást, dvsc stadiont meg 22 éves frissdiplomás, írni-olvasni nem tudó rokonlánykák röhejpozícióját finanszírozzuk az autóm árával...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.11.25. 17:43:42

zseniális poszt! az autó a legdrágább kincse a mai embernek a "civilizált" világban

:)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 17:44:24

@xcrow: ok, igazad van. rakjunk hozzá a végéhez 50%-ot. akkor a 4év 6-ra változik.
ettől sem lesz különösebb nagy difi a kieső 1 év miatt. legyen akkor 1 helyett 3 hónap a különbség.

persze semmi sem pontos számítás, de mnyp esetén még a kamatokat, és a kamatos kamatokat sem lehet előre 40 évre kiszámolni. az is lehet jó és szar is.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 17:47:21

@Belpo: mert úgyse fizeti be egy csomó ember.

viszont a kólát, meg a kenyeret mindenki megveszi, még az adócsaló is. így az lesz drágább.

aki eddig rendesen adózott az kb ugyanott marad az adócsökkentéssel, és az árak drágulásával. viszont aki baszott adózni, annak ugyanannyi folyik be ezután is viszont legalább a megdrágult áruk vásárlásával befizet valamit.

vagy nem így lesz. fasz tudja mi lesz, még ők se tudnak semmit. és ez az ami kurvára zavar egyébként. most vagy ostobák odafönt, vagy hazudnak. egyik se jó hír...

kubatov_kommunista 2010.11.25. 17:50:12

Tudod kisfiam nem mindenkinek 1 milla van a számláján nem mindenki ölte a pénzét autóba és van aki el tud számolni. Igaz nem is ment külföldre nyaralni. Viszont látta, hogy a pénze gyarapodik.
Na azt szopatták meg a legjobban.

2010.11.25. 17:53:37

@Hurrá Torpedó:
bruttó 300000 alatt kevesebbet kapsz kézhez! (ha nincs elég gyereked) Minden megemelkedett(az én bankom ebben a fél évben 2* emelt szolgáltatási dijjat) és emelkedik. Padlástakarítás adócsökkentéssel, muhaha, közbe menj vissza az állambácsi kebelére, MIKOR AZ ADÓCSÖKKENTÉS ARRA SZOLGÁLNA, HOGY AZ ÖNGONDOSKODÁS FELÉ TERELJEN. A gazdagok kaptak többet, azok most majd 2* annyi francia!!!!sajtot meg kaviárt zabálnak maximum. Hogy vennél több kaját, amikor a gáz is emelkedik, minden. Akkora baromság volt az adócsökkentés, hogy IHAJ. Padlástakarítás, persze

nemzeti csótány írtó 2010.11.25. 17:54:50

Soha nem üzleteltem cigányokkal, nem adtam el nekik, de nem is vásároltam tőlük.
Erre basszus itt van egy felhatalmazott roma csávó, aki szó nélkül az állam nevében, el vehet tőlem mindent, amit csak akar!
Régen a csendőrök ló után kötve húzták végig a pusztán azokat a cigányokat, akik csak egy tyúkot loptak.
Ez a kommunista cigány fatty, a polgárok büszkesége, a gazdák megmentője, mit érdemelne a szeretet választóitól?

2010.11.25. 17:56:01

@Hurrá Torpedó:
mert úgyse fizeti be egy csomó ember.Ja igen.
A munkáltatók nem jelentik be őket rendesen, mert magas a járulék, azért nincs annyi adó. Vagy a sparba dolgozhatsz netto 60ezerért, bejelentve

Art Mooney 2010.11.25. 17:57:25

kedves posztoló!

1. igazad van.

2. ne lepődj meg, ha 10 kommentelőből 9 hisztérikusan reagál a posztodra, és még azt se veszi észre, h nem értesz a lépéssel egyet, csak szükségszerűnek tartod (a különbséget se értik).

3. ne lepődj meg, ha ebből a 9-ből egynek sem esik le, h most fizeti meg - mindenki - azt, h kedvenc ferijük és a sleppje elkúrta.

Chicano 2010.11.25. 17:57:41

Hát igen, idén 3000 milliárdot kell kicsengetnünk, jövőre meg 5000 milliárdot. El lehet zavarni a zorbánt a vérbe, de aki utána jön annak is fizetnie kell vagy a szart kitapossa belőle az imf.

Annak meg aki szerint a gazdasággal minden ok. felhívnám rá a figyelmét hogy 2006-ban ferink azért böszmézett meg elkúrtunkozott mert már akkor nagy volt a szar. Utána tovább költötték/lopták a pénzt mintha misem történt volna, aztán jött 2008 és beütött a világválság. Avval hogy felvettek istentudja hány milliárd jurót csak a szőnyeg alá söpörték a szart. Aki akkoriban azon ujjongott hogy micsoda egy ügyes gyerek ez a feri mert fel tudott venni ennyi pénzt az most fogadja el azt is hogy most eljött az idő amikor el kell kezdeni visszafizetni a 8 év töketlenkedés árát.

röhögő 2010.11.25. 17:58:19

@wmiki: " inkább eridjetek dolgozni indexes hippik" - Anyád kefélni járt ahelyett hogy modorra tanított volna? Ez lenne a fideszes jó modor? Mi vállaljuk hogy bunkók vagyunk te fidesz köcsög!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 18:02:41

@Belpo: igen a munkáltatók is sárosak. de konkrétan a vállalkozókra gondoltam elsősorban...

leszarom a bruttót. én olyan munkaszerződést kötöttem annak idején amiben a nettó bérem van lefektetve. így tök mindegy hogy hogyan változik az adó, ugyanannyit kapok. igen, lehet olyan eset amikor szívok pl adócsökkentésnél (de ahogy írtad, hogy rosszabbul járnak sokan), így most én mégiscsak nyerek.

és év végén amikor emelésről beszélgetek a főnökkel akkor szintén nettó számokról beszélgetünk...

mizie 2010.11.25. 18:03:54

De baszod pont erről van szó HOGY NINCSENEK KILÁTÁSBAN SZERKEZETI REFORMOK! Ez a probléma leginkább. A nyugdíjrendszer úgy szar ahogy van és ezzel a lépéssel - ha lehet - még szarabb lesz!

billy reed 2010.11.25. 18:04:37

Hát pilu barátom, nem az eszedért szeretünk, az biztos...de akkor miért is?
wmiki: abból kiindulva, hogy minden blogon jelen vagy, te sem vagy a munka hőse...
Egyébiránt - ha már állandóan az érvelés hiányát hozod fel- hát tessék:
1. A munkáltató által befizetett járulékot elvonják a saját! számlámról.
2. Nem leszek jogosult állami nyugdíjra, de a nyugdíjjárulék egy részét akkor is fizetnem kell oda! /Teszek az állami nyugdíjra, én nem kértem, de akkor mi faszt vonogatnak tőlem erre? - Tudod, ez pont olyan, mint a TB. Fizeted, de ha kórházba kerülsz, jó eséllyel meg is döglesz, vagy fizetsz saját zsebből!/
3. Ebben a csodálatos szabad országban megfenyegetnek, közlik, hogy kilépek a közösségből, ha nem azt teszem, amit fent elhatároztak.
Nem sok ez egy kicsit így együtt?
és végül 4. Kb. 30 év múlva, ha nyugdíjba megyek, az állam majd kifizet...ühümm.
Nézzük csak meg mi történt 30 év alatt Magyarországon /1980-2010 között/? Volt pár változás.
És ennek tudatában kurvára meg kellene bíznom Matolcsy miniszterben és ígéretében?
Szerintem annyira jól végzi a kormány a dolgát, hogy ne is miniszternek, hanem maxiszternek hívjuk őket mostantól!

perko2 · http://indafoto.hu/perko2/collections 2010.11.25. 18:07:14

"de kivételesen nem Orbánt kell szidni, akire a ganajozás maradt, hanem a Medgyessy-Gyurcsány párost, akik teleszarták a nappalit"

Persze. Görögországban, Portugáliában Írországban stb. is ők szarták tele a nappalit?
Ugyanmár pilu, nehogy azt állítsd, hogy azt meg a Bajnai.

greycup 2010.11.25. 18:09:23

@Art Mooney:
"3. ne lepődj meg, ha ebből a 9-ből egynek sem esik le, h most fizeti meg - mindenki - azt, h kedvenc ferijük és a sleppje elkúrta."

de "ne az emberekkel fizettessék meg!!!!" :)))

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 18:17:42

azért ez a magánnyugdíj dolog is elég kusza.

mivel hogy ennek a becsületes neve Kötelező Magánnyugdíj Pénztár.

Kötelező, mert az állam előírja. Magán, mert magadnak fizeted. De ha nem lenne kötelező hányan fizetnék? Kíváncsi vagyok amikor bevezették hányan zúgolódtak, szerintem többen mint most.

Én sosem választhattam. Elkezdtem dolgozni, és mindakettőt fizetem basszus. Nekem ez full olyan mintha a magán is állami lenne.

Annyi, hogy amit közvetlenül az államnak fizetek, azt nem én fogom megkapni, hanem odaadják másnak. A magánt meg csak én fogom felélni, és ha elfogy odaadják nekem más állami befizetését.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.11.25. 18:21:06

@greycup:
hát kikkel? jónapot, maga szerintem elkúrta, tessék ideadni a vagyonát? ez nonszensz.

egyébként honnan tudjuk hogy ki kúrta el? azért gondoljuk hogy X mert sokan azt mondják? mert az ő véleményük szerint igen?

én konkrétan nem látok bele semmibe. azt látom, hallom amit mondanak azok akik a leghangosabbak. ez döntő érv? szerintem nem.

attól még van véleményem, de nem tudom hogy jó e. egy demokráciában meg az úgy gondolom érvelés kevés.

ezért lesz királyság, és diktatúra :)

greycup 2010.11.25. 18:22:50

"a Medgyessy-Gyurcsány párost, akik teleszarták a nappalit"

Tényleg, de szép időszak is volt!!

Amikor tüntettünk, hogy nekünk nem kell államilag támogatott lakáshitel (ja, ez még a Fidesz), 50%-os közalkalmazotti béremelés, 13. havi nyugdíj, mindenféle támogatás stb... tiltakoztunk, hogy ennek még rossz vége lesz, de nem volt mit tenni, erőszakkal belerakták a zsebünkbe. Büdösgyurcsány!!! :)))

borovi 2010.11.25. 18:27:46

Orbán sem egyéb egy sunyi, hazug rohadéknál. Gyurcsány testvérpárja, a kisvárosi rambó mellett a falusi suttyó. És, a qrva életbe, pont akkor kell éljek, amikor ezek az okádékok is!!!

Rókakígyó 2010.11.25. 18:29:08

Most nem lesz sztrájk/tüntetés? Senki sem tervez ilyesmit?

2010.11.25. 18:32:38

@greycup:
haha :):)
- 300 ft vizitdíj - neazemberek
- felsőoktatásban tandíj - neazemberek
most meg azemberek? :):):)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 18:32:41

@billy reed: ezt nem én írtam, hanem egy nyilvánvalóan ostoba fidesz droid, aki azt hiszi, hogy orbánnak nincs is patája, amikor itt mink mind jól tuggyuk, hogy van

azért másolom be ide, hogy őt is lehessen mocskolni, és máglyára küldeni, ahogy mi felvilágosultak szoktuk intézni a dolgokat:

"
Dagadt Botsáska 2010.11.24. 22:19:12
Drága kis liberális barátaim, látom, hogy nagyon lelkesen rázzátok a kezetekbe adott csörgőt, illik is hozzátok, hiszen nagyjából addig láttok, mint a szefo-s hülyegyerek, akinek csak az a fontos, hogy enni, inni, minden nap tiszta pelenkába szärni lehessen.
A jövőről azt gondoljátok, amit véleményapátok-anyátok mesél nektek, de önálló gondolatot hogy is várhatna el az ember tőletek, hiszen ez az egy csörgő is milyen jól leköt benneteket.

Tegyétek le most egy percre azt az ostoba csörgőt és nézzünk körbe, hátha a segítségemmel felfedeztek valami újdonságot, patásördöggel, szőlőbányákkal, körbeaggatott liberális gyerekágyatok rácsain túl.

Azt mondjátok, hogy a kormány elveszi a pénzeteket.
Ha elveszi, akkor vissza sem adja, ugyebár, vagyis nézetetek szerint, ti már soha a büdös életben nem kaptok nyugdíjat, szerintetek ez reális gondolat? Szerintetek meddig létezik az a kormány, az a párt, amelyik nem fogja kifizetni a járandóságát a jövő legnagyobb szavazóbázisának? Ennek azért fussatok neki még egyszer...

Azt mondjátok, mi lesz, ha az államot csődbe viszik a politikusok és elveszik a pénzetek.
Egy piaci alapon működő nyugdíjbiztosító nem mehet csődbe, igaz? Ha az állam csődbe, megy nem mindegy, hogy hol volt a pénzetek, az államnál, vagy a túlnyomó részt államkötvényekbe és forintba fektető nyugdíjpénztáraknál? Ennek is fussatok neki még egyszer…

Azt mondjátok, hogy a nyugdíjbiztosítóknál elhelyezett befektetéseket az állam garantálja, tehát ott biztonságban van.
Ha az állam garantálni tudja a nyugdíjbiztosítókhoz befizetett pénzeket, akkor az államhoz befizetett pénzeket nem tudja garantálni? Kissé ostobán hangzik, nem igaz? Ha bedől egy biztosító, akkor az állami garancia költségét az adófizetők állják természetesen, igaz, így a veszteségből mindenkire kisebb rész esik, de miért fizessen az is, akinek semmi köze az adott biztosító buktájához? Ez a garancia az államkasszát ráadásul duplán terheli, mivel az államnak, a pénztárakhoz befizetett kieső bevételét meg kell fejelnie egy minimum ugyanakkora kiadással. A kívülálló adófizetők számára megint csak remek móka más hülyeségére helytállni. Ennek is neki lehet futni még egyszer…

Azt mondjátok, hogy az állam hülyeségekre költi az így megszerzett pénzt.
Amikor a rendszerváltás megtörtént, a köztársaság egy üres nyugdíjkasszát örökölt a szocializmustól, a jövőt már akkor elköltötték. Ezt az üres kasszát azóta sem töltötték fel soha, a nyugdíjak az állam ideális működésének terhére lettek kifizetve azóta folyamatosan. Mi is változik akkor ezzel az új felállás szerint? Hogy a nyugdíjkasszáknál levő pénzt már nem tudta volna hülyeségekre költeni az állam? A végeredményt tekintve nem mindegy, hogy valami azért nem valósul meg, mert az ahhoz szükséges pénzt másra költik, vagy azért, mert az összeg be sem folyt? Ezt is át kellene még egyszer gondolnotok…

Azt mondjátok, hogy aki a magánnyugdíjpénztáraknál marad, az kevesebbet kap, mert a munkaadói 24%-ot megtartja az állam és csak a dolgozói befizetések fognak ott gyűlni.
Matolcsynak (akit én személy szerint ritka ellenszenves figurának tartok) abban igaza van, hogy a jelenlegi nyugdíjastömeget is el kell tartani valamiből és erre kell a 24%. Ez racionális indok. Annál is inkább, mivel azoknak a 24%-a, akik az állami rendszerbe fizetnek könyveléstechnikailag szintén erre ment el eddig is. Elméletileg a személy szerint jóváírt % mindkét esetben ugyanannyi lesz ezentúl is, csak megszűnik az eddigi rendszer igazságtalansága, mely szerint a magánnyugdíjpénztári tag 1-et fizet 1-et kap, az állami tag pedig 2-t fizet 1-et kap. Ehhez az igazságtalansághoz csapódik hozzá, hogy az állami garanciavállalás az állami tagot terheli tovább a mnyp-i tag javára. Ebben is fussatok még egy kört…

Azt mondjátok, hogy az állam magára hagyja a mnyp-i tagokat ezentúl.
A társadalmi igazságosság szempontjából így fair. Aki mnyp-ba fizet az vállalja a saját befektetése piaci kockázatát, mint büszke piachívő liberális, aki pedig az államhoz fizet az vállalja az ezzel járó esetleges politikai-államháztartási kockázatot. Egy újabb átgondolandó szempont…

Biztosan kimaradt egy-két traktus még a csörgőnótából, de a lényeget a végére hagytam: szűklátókörűségetek és rövidtávú gondolkodástok megakadályozza, hogy felismerjétek azt a tényt, amely az állami rendszer kockázati szintjét közel rendeli a nullához és jórészt garantálja, hogy a nyugdíjrendszer fizetőképessége állandó legyen. Ez nem más, mint a politikai kényszer. A nyugdíjasok, a társadalom egyre szélesedő és egyre meghatározóbb szavazóbázisa. A szavazásra jogosult választópolgárok lassan 50%-át teszi ki a létszáma és markánsan növekvő tendenciát mutat. Vajon melyik az, az őrült, öngyilkos politikai formáció, amely nem keresi minden erejével, ennek az óriási szavazórétegnek a jóindulatát? Ez politikai kényszer így minden ellenérvet annulál, valóban ultima ratio.

Azoknak, akik mindezeket nem értik, vagy nem akarják megérteni, további kellemes csörgőrázást, az idő a csörgősipkát is fejükre teszi előbb-utóbb…
"

Balt 2010.11.25. 18:33:48

Már azt hittem, ez is a szokásos ajvékolós blog. Szerencsére nem (teljesen)...

igényes 2010.11.25. 18:33:59

Nekem tetszik Orbán elvtárs, terápia utáni kép ez?

2010.11.25. 18:35:01

@wmiki:
ennyit tudsz, belinkeled másét? amit tételesen cáfoltak egy másik blogban?

ZON 2010.11.25. 18:35:02

Majd együtt sírjuk vissza Igazmondó Ferencet.
Lehet nála aljasabb...

l.x. 2010.11.25. 18:36:33

20 éve az MDF katasztrofális állapotban vette át az MSZMP-től az országot. 16 éve mégsem a katasztrófa napi elhárítása, hanem az arcátlanság, a pökhendiség miatti népszerűségvesztés következtében álltak félre, és markába röhöghetett az MSZP.
2002: Fidesz, pökhendiség, röhögö MSZP.
2010: Katasztrofális állapot, Fidesz, arcátlanság, pökhendiség - most érdemes MSZP részvényt venni, amíg olcsó...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 18:37:40

@Belpo: :)
mit cáfoltak tételesen?
azt a mesét nem olvastam :((

Balt 2010.11.25. 18:38:24

@portis: "Privatizálni az okmányirodákat, földhivatalt, anyakönyvi hivatalokat stb-stb...."

Köszi, a rablópriviből elég volt. Sőt, amit lehet, felül kell vizsgálni belőle. (Tán még a 12 állami gazdaságot is, ha ugyan az nem egy Agatha Christie regény, mert még egy darabot se láttam megemlítve név szerint...)

Az okmányirodákról:
totalcar.hu/magazin/velemeny/2010/11/10/szlovak_rendszam_szivsz_vagy_fizetsz

2010.11.25. 18:40:38

@wmiki:
vastagbor.blog.hu, dehát gondolom onnan van, akkor láthatad a hozzászólásokat

nagyza 2010.11.25. 18:41:26

"Persze, még mindig jobb, mintha zárolná a bankszámlám, vagy ha a hárommillió adófizetővel egyetemben berángatna vagyonosodásira. Olyan emberesre, amikor a közüzemi csekkjeidet összeadják, majd kivonják a hivatalos jövedelmedből és a fennmaradó 12.000 forint láttán megkérdezik, hogy miből is voltál tavaly nyaralni."
Én ezt választanám, mert minden filléremről el tudnék számolni.

Lehet, hogy Pilu a tilosban jár?
Na azért nem aggódik.

Tibi88 2010.11.25. 18:42:32

web.t-online.hu/leeds/Megvedik_a_nyugdijpenztarakat.jpg

Itt az idő! A fidesz megőrzi a nyugdíjak értékét, és megvédi a nyudíjpénztárakat!

Változtassunk!
Szavazzunk a fideszre!

2010.április 11.

Na most akkor ki is a hülye?

steaksauce 2010.11.25. 18:43:24

Végre egy normális blog. Kár, hogy a sok webkettes szoclib, akiket remélem idővel az országból is deportálnak, ideböfög.

steaksauce 2010.11.25. 18:53:22

@Belpo: _büszke_ droid2
sokkal inkább, mint kommentbetyár nagyokos.

l.x. 2010.11.25. 18:54:19

@Hurrá Torpedó: "azért ez a magánnyugdíj dolog is elég kusza.
mivel hogy ennek a becsületes neve Kötelező Magánnyugdíj Pénztár"

Annál is kuszább, mert ma az is kiderült, hogy ha a pénztárak számára limitálják az elköltségelhető pénzt, akkor rínak, ahogy a fürdőben szokás - mert ezen a piacon most is akkora verseny van ám, hogy az már versenyebb nem is lehet.

Kartácsak, mint korosztályom túlnyomó többsége, én is "magános" vagyok. Bár én még saját választásom alapján, tkp. szikrányi hitem nem volt eddig sem semmiféle nyugdíjban se első-, se másodpillérésben. Most az izgalmat az jelenti számomra, hogy a pénzt, amely elméletileg az enyém (gyakorlatilag sosem volt és sosem lesz) a kormány költségeli el villámgyorsan, vagy a biztosító szadista lassúsággal.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 18:54:20

@Belpo: ott nem olvastam :((

és mi lett a konklúzió?
ugyehogy a gonosz patásorbán ellopja a zemberek pénzét, hogy bányákat vehessen belőlle?
ahogy mi értelmiségi index olvasók mindik is tuttuk!!!

2010.11.25. 18:54:23

ez a kép büntet

Megfigyelo 2010.11.25. 18:56:18

Az egesz szersag azert van, hogy ne kelljen szerkezeti reformokat csinalni.

Rwindx 2010.11.25. 18:56:19

@rockjano_:
"Ez úgy baromság ahogy van. Az adósság nem ekkora és egyébként is teljesen menedzselhető. "
Nincs mi?
Ha nem ekkora akkor mekkora?

ecoline.hu/penzugyek/20100216_allamadossag.aspx

Google a barátod. Ez volt az első találat.

stratez 2010.11.25. 18:56:21

Egyetértek, Orbánékat lehet sok mindenért basztatni, de ez teljesen rendben van, ebből a magánszarból hasznuk csak a kibaszott bankároknak volt, ráadásul a jó részük külföldi, a másik részük meg a szoci holdudvarban süttette a valagát a járulékfizetők pénzéből.

Dr. Verőköltő 2010.11.25. 18:56:29

Ez mind szép és jó csak akkor nem kellett volna adót csökkenteni meg évente 25 ezer nyugdíjast csinálni!!!! (Nők 40 év)Egyébként az állami kiadásokat csökkentette volna a nyugdíjpénztár!!

Megfigyelo 2010.11.25. 18:58:47

@stratez: A magannyugdijpenztarak arra kellettek (volna), hogy 2020 korul ne omoljon ossze a rendszer, es nekunk is legyen (valamennyi) nyugdijunk. Nem lesz: koszonjuk Orban apank!

steaksauce 2010.11.25. 18:59:10

@stratez: ez az amit az index-olvasók többsége soha nem fog elismerni, mert elvakultam (droid módra? :D) utálják őt.

rockjano_ 2010.11.25. 18:59:23

@stratez: A te agyad már jól át van mosva elvtárs...

fingerbangs 2010.11.25. 18:59:38

matolcsynak mennie kell

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.25. 19:00:40

Hehe, a fenti kép nagyon stimmel a NEMZETI GONOSZ TÖRPÉRE. :))) Én előre mondtam, hogy ez az ország nagyon rosszul ezzel a beteg cezaromániás cigóval. De lesz itt majd igazi FORRADALOM!

ökörpöröly 2010.11.25. 19:02:05

Tegnap megszűnt a magyar jogállamiság, megszűnt a demokratikus jogállam. Voltak jegyek, voltak figyelmeztetések, de tegnaptól Magyarország nem demokratikus jogállam, legalábbis nem európai értelemben.
Ennek következtében minden egyes állampolgárnak természetes joga az ellenállás, így diktatúra által behajtani kívánt adók és járulékok elkerülése. Lehet, hogy ez a jelenlegi diktatúra jogrendje szerint "törvénytelen", de magasabb rendű erkölcs alapján törvényes. Ahogy erkölcsileg jogos volt a Rákosi-rendszerben a feketevágás, a termények eltitkolása a tolvaj rezsim elől, úgy jogos az állampolgárok öngondoskodása az eltitkolt járulékokból és adókból.
Most minden egyes pénztári tagnak elrabolták magántulajdonát. Ugyanis, a felhalmozott 2700 milliárd forint a MANYUP-tagok magántulajdona volt! Ez nyílt államosítás, amire utoljára a Kádár-rendszer téeszesítése esetén volt utoljára -ekkor verték be az utolsó szabad gazdálkodókat a TSZ-be-.
Ezen felül minden egyes józan eszű, családja és saját maga vagyoni biztonságáról gondoskodni akaró magyar állampolgár éljen azzal az egyelőre még szabad jogával, hogy külföldi számlára helyezi át a befektetéseit, mielőtt az enyves kezű cigány Szaddam elrabolja azokat, vagy azok egy részét.
A régiós demokratikus jogállamok bankjaiban garantálják a megtakarításokat, ezeket nem érheti el az enyves kezű kormány! Már Magyarországon is lehet osztrák bankszámlát nyitni -pl. Oberbank-, mely biztosítja, hogy saját magunk rendelkezhessünk családunk és magunk megtakarításai felett!
Az osztrák állam garanciája, a szigorú osztrák banktörvények következtében sokkal biztonságosabb, mint Magyarországon szabad prédára hagyni a bolsevikoknak!
A legbizonytalanabb befektetések a magyarországi és magyar tulajdonú pénzintézetekben és biztosítókban van -OTP,Takarékszövetkezetek, Kinizsi Bank, CIG Pannónia stb.- , az itt tartott befektetéseket és megtakarításokat bármikor el tudja rabolni az állam!
Ne legyenek illúzióink, megtörtént az első nagyarányú államosítás, 2700 milliárd forintnyi megtakarítást raboltak el természetes személyektől!
Egyes hírek szerint a következő lenyúlás a lakástakarék pénztárak esetében fog történni, az állam visszavonja a 30%-os támogatást, illetve az eddig kedvezményes hitelkamatokat piaci kamatokra váltja át, visszamenőleges hatállyal!
Akinek van megtakarítása, az helyezze el biztonságos, külföldi pénzintézeteknél!

Megfigyelo 2010.11.25. 19:02:13

@steaksauce: Utalja a nyavaja, csak fel fog miatta kopni az allunk, ha nyugdijasak leszunk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 19:03:21

@steaksauce: mivel mi értelmiségi index olvasók tuggyuk, hogy orbánnak patája van

röhögő 2010.11.25. 19:03:35

@stratez: Kivételesen egyetértünk, a manyupokat meg kellett szüntetni.
De a mód! Szokásos fideszes tempó.
Ezt lehetett volna elegánsan is.

rockjano_ 2010.11.25. 19:03:36

@Rwindx: Erre akkor sem volt semmi szükség.

nem állami adósságcsökkentsésre akarják használni az ellopott pénzünket, hanem a saját elmebeteg adócsökkentéseik finanszírozásra amelyek nem fogják fellendíteni a gazdaságot, viszont saját szavazóbázisuknak örömet okoznak vele.

Újra mondom AZ MNYP PÉNZEINK ELLOPÁSÁRA NINCS SZÜKSÉG, ezt semmi nem indokolja.

Az ott az én pénzem!!! Az enyém!!!!! Basszák meg

Megfigyelo 2010.11.25. 19:04:33

@rockjano_: Nem basszak meg - elbasszak.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 19:06:08

@Megfigyelo: :))
mert ha maradnának a mnyp-k akkor milliárdosként mehetnénk nyugdíjba
:)

l.x. 2010.11.25. 19:06:56

@Megfigyelo: "A magannyugdijpenztarak arra kellettek (volna), hogy 2020 korul ne omoljon ossze a rendszer"

Aki eztet elhitte, szamarabb a lónál - de legalábbis nincs tisztában azzal, hogy a Lajtán túl is omladozik az egész.

Ami most a világ nyugati felén folyik, azt röviden úgy lehet összefoglalni, hogy az államok egymástól lesik, hogy honnan lehet még pénzt leemelni a polgáraiktól - közben olykor beszólnak annak, akinek az aktuális ötletét nem tudják átvenni, vagy nem pont úgy akarják, hogy lássák, ki az igazi demokrata a háznál.

Az egyesek meg pukkadnak így is, úgy is.

Rwindx 2010.11.25. 19:08:01

@verőköltő bodobács:
Hogyan csökkenti az állami kiadásokat a nyugdíjpénztár, úgy mégis? Úgy hogy az állam által beszedett 8%-ot odaadja a pénztárnak majd az 6% hozamra visszaadja felét az államnak?

Komolyan gondoltad te ezt? :)

Egyrészt a 8% kieső pénz eleve hiányt okoz, éves szinten úgy 320 milliárdot, majd ugy ennek a pótlására hitelt kell fevenni, államkötvénykibocsátás formájában amire éves szinten jelenleg 6% körüli hozamot lehet számolni, ez egy tíz éves időtartományban kb 4000 milliárd Ft, ami kb 1/3 évnyi költségvetés. Ezt a zsebpénz méretű összeget az adófizetők dobják össze ha nem tűnt volna fel. Azok is akik jelenleg mnyp tagok, meg azok is akik nem.

Balt 2010.11.25. 19:08:09

@Tüntetés, szombat 11, B S csarnok a demokráciáért!: "Ezekkel nem lehet másként beszélni, marad az utca."

Helyes, megyek önkéntesen kardlapozni! :)))

2010.11.25. 19:08:51

@wmiki:
nem, de mindegy, amúgy tőlem "patásorbán,szaddám,zsebcigó,stb"ozos dolgokat nem láthattál. már itt is(és máshol is) leírtam, hogy gondolkodom a manyup dologról, hogy így ebben a formában nem lehet. Ha gázban van az ország, akkor véleményem szerint:
- az adócsökkentés kapitális hiba volt(várni kellett volna, igéret ide oda), ez hiányzik most a költségvetésből, Pilu asz írja, hogy ki kell söpörni a padlást, csak akkor ne verje ki a kormány az egyik tartógerendát közben
- vizitdíj(nyugdíjasnak is sajnos)
- tandíj a felsőoktatásban
- önkormányzatok csökkentése
- szociális kedvezmények megnyírbálása(ingyen utazások stb)
ergo tudták mit vesznek át(katasztrófát!?), tudták mi a nemzetközi helyzet(Írország, Portugália, Görögo), akkor nem egy adócsökkentéssel nyitok, amire nincs fedezet
még sorolhatnánk, ez a manyupos dolog túró

l.x. 2010.11.25. 19:09:24

@fingerbangs: "matolcsynak mennie kell "

Illenék - de ahol házi szerző maradhatott Mikola, udvari bohóc maradhatott Szijjártó, Kósa továbbra is díszpinty, ott M. is ellesz nyugodtan.

Balt 2010.11.25. 19:09:32

@pifta: Erre mondják, hogy két (sőt, több) legyet egyszerre. :)

Balt 2010.11.25. 19:11:31

@zarokerdezo: "A jogállamiság miatt aggódók perspektívájából szemlélve most először mondom azt, hogy talán nem véletlenül nem mondott le."

Ebben biztos vagyok: lásd Hagyó, Hunvald, Molnár stb.

2010.11.25. 19:11:33

"Persze, még mindig jobb, mintha zárolná a bankszámlám, vagy ha a hárommillió adófizetővel egyetemben berángatna vagyonosodásira. Olyan emberesre, amikor a közüzemi csekkjeidet összeadják, majd kivonják a hivatalos jövedelmedből és a fennmaradó 12.000 forint láttán megkérdezik, hogy miből is voltál tavaly nyaralni."
Mert neked lehet? Nem védem a gyurcsányt, még mielőtt bárki félreértené. De komolyan ide mered ezt írni, bavallani, hogy te is loptál, csaltál vazze, persze az nem baj, neeem. De bezzeg a gyurcsány meg kirabolta az országot?? Na most akkor hogy van ez? Van 100-500 gyurcsányféle, na jó 1500. És te (ti) hányan vagytok, akiknek hipp-hopp keletkezik pénze nyaralásra. Azaz adót csaltál, vagy kerültél, vagy csak egyszerűen nem vallottad be? Erre vagy büszke? Mit pampogsz, most sem te fogsz szívni ezerrel, hiszen a bevallott kis jövedelmedből kevesebbet is fog állambácsi elszívni, nyílván így neked nem fáj annyira. Hanem megint mi, az a 1-2 millió munkavállaló, aki teljesen tisztán és rendesen szerzi jövedelmét, dolgozik mint állat, hogy legalább "jól éljen", de csak hüledezik, hogy micsoda kacsalábon forgó villák nőnek ki Bp-en egyik napról a másikra, meg a fiatal huszonéves terepjárós mindenkin áthajtós egyéneken. És nagyon jól tudja, akárhogy döglik is bele a munkába és akármennyire is jól keres legálisan akár 2-3 diplomával is, abból soha nem fogja neki futni hasonló házra, meg verdára. Ne fogjunk mindent a kormányokra. Itt van egy szerintem kb 1-2 milliós réteg, aki legalább annyira tehet arról, hogy itt tart az ország, ahol. És most megint én (mi) húzzuk ki a szarból az országot benne az előbb említett bűnözöket, az ingyenélőket, az álrokkantakat, a 40 év után nyugdíjba menőket (ez most épp qrva fontos volt, nem lehetett volna várni ezzel is mondjuk 3-4 évet, amire talán beindul a gazdaság).
Na erre válaszolj kérlek! Meg a többiek, akik itt böfögnek marhaságokat a foteljükben ülve és közben kiröhögnek, mert én ellentétben velük tényleg magyar vagyok, és teszek is valamit a nemzetért (rendesen fizetem az adómat és a járulékaimat).

l.x. 2010.11.25. 19:13:47

@rockjano_: "Az ott az én pénzem!!! Az enyém!!!!! Basszák meg "

Oh, hány bankbetétes mondhatta volna már ugyanezt... nem is értem, miért nem mondta - na jó, a macis bank esete idején mondták, múlt időben.

Turo Rudi - ElelmiszerIpari Hulladek 2010.11.25. 19:14:42

@steaksauce: "Végre egy normális blog. Kár, hogy a sok webkettes szoclib, akiket remélem idővel az országból is deportálnak, ideböfög."

Mi a jobb webkettes szoclibnak lenni vagy komenyistanak? Deportalas nem kell, akinek esze van ugyis megy, akar hivhatod oket szoclibnak is. Teged meg isten hozott Eszak-Koreaban! Nem irigyellek..

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 19:15:05

@Belpo: értem, tehát a te elméleted szerint ezekkel a lépésekkel lehetne felpörgetni a gazdaságot, és újra ugráltatni a pannon pumát...

ez jó, de ha demokráciában élsz, akkor ezek mellé még toborozz embereket, alakítsatok pártot, és induljatok a választásokon, ahogy illik

I-brahi 2010.11.25. 19:15:08

Én támogatom, hogy az olyan szűklátókörű ostobák, választhassanak, hogy hogy szívatja meg őket a jelenlegi kormány, de engem hagyjanak ki a buliból, ha lehet, oké?

Ja és persze a Guardian, az Economist vagy a Wall Street Journal elemzői és publicistái is hülye ballibek, mint ahogy az EU Gazdasági és Pénzügyi Biztosa, mi?

Valaki jól mondta valamelyik posztban: Gyurcsány idején el lehetett menni ebből az országból, most már el kell...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.11.25. 19:15:22

Egyet igazán megtudtunk: Pilu nem közgázra járt. De nem is mat-progra.

Balt 2010.11.25. 19:15:52

@SCUMM: "Ez a lépés inkább Orbán magánhadjárata az öngondoskodás ellen."

Vagy inkább a maszop pénzcsapok végleges elzárása...

rockjano_ 2010.11.25. 19:16:03

@Megfigyelo: De el ám.

Elkúrják ,ellopják, elveszik, rekvirálják, einstandolják, államosítják ..más nem jut eszembe.

A jó kurva anyjukat!!!

Lehet rugózni gyurcsányon vagy akármin ennyit még egyik eddigi kormány sem ártott ennek az országnak mint ezek most.

És mi lesz ha elkezd csökkenni a népszerűségük, mi lesz ha bepánikolnak? Mert akkor aztán végképp megszünik minden gátlás (nem mintha most sok volna).
Szabad még bankban pénzt tartani??? Azt mikor veszik el???

Akivel eddig beszéltem annak mind rosszabb a helyzete ma mint féléve és ez így fog menni tovább.

Ebből akkora bukás lesz amihez képest a szocik utóbbi bukása semmiség

Rwindx 2010.11.25. 19:16:03

@rockjano_:
Dehogynem, nem tudom elfelejtetted-e hogy kibaszott nagy szarban van az ország még mindig, ebből a szempontból most lényegtelen is hogy miért. De akár abba is belemehetünk :]

Mondjuk nekem ebből ez a kényszerítőzés nem tetszik illetve hogy sok dolog még tisztázatlan, de hogy utat nyitnak a pénz visszaáramlásának az teljesen rendben van. Én valószínűleg máshogyan csináltam volna.

rockjano_ 2010.11.25. 19:17:15

@l.x.: Ilyenre még nem volt példa a rendszerváltás óta. Soha.

Sőt még Kádárék idején sem. Ez lopás. Bűncselekmény. Állami. Ennyi

l.x. 2010.11.25. 19:18:32

@I-brahi: "Ja és persze a Guardian, az Economist vagy a Wall Street Journal elemzői és publicistái is hülye ballibek, mint ahogy az EU Gazdasági és Pénzügyi Biztosa, mi?"

Az elmúlt évek válsága, és a válság legfőbb okozóinak számító bankok korább (nem) értékelése alapján állíthatjuk, igen, hülye bal... akarom mondani széllibek.

rockjano_ 2010.11.25. 19:20:52

@Rwindx: Én nem akarom vissza adni!!! Nem-nem soha...

Az ott az én pénzem ne vegye el senki mert ütök!

Ami a módszert illeti az csak az "insult to the injury"

Ja és a totális ostoba DEMAGÓGIA! Nyugdíjmentő törvény mi??? A kurva anyád az, az a hernyótalpas az.

Tényleg a demagógia titeket jobosokat soha nem zavart??? vagy már immunissak vagytok rá???

2010.11.25. 19:21:38

@wmiki:
a pannon puma akkor ugrál, ha az export beindul, amúgy girhes egérként kushad,semmilyen adócsökkentéssel nem lehet ezt a gazdaságot felrázni(járulékcsökkentéssel esetleg->több munkalehetőség, több vevő..a fene tudja, még tán ez se).
a választások megvoltak, ez nem választási kampány(ugye más a választás, más a korm), viszont van egy helyzet, a következő választás még távol: bár szte önkormányzatok számának csökkentése, korrupció elleni harc bármikor kampánystratégia lehet :)

titantoma 2010.11.25. 19:22:56

Engem egy dolog zavar. Mit mond a külföld? És hogy ezt miért nem veszi figyelembe a fidesz-followers népes bandája? Vagy kurcsány irányítja a nyugati médiát meg a koszlidérc zsidrák népség?

Na ne má'

A tőzsde se kezdett erre a közgazdasági/nem megszorító csodára az égbe szállni (értsd: -2,86%, ma), sőt az állampapírok is kissé felémentek az 5,25% felé (6,x%, pontosan nem tudom).

Emberek! Józan paraszti ész nem képes felfogni, mit jelentenek a számok? A nyomozó se úgy találja meg a gyilkost, hogy az legyen K. János (42, büntetett előéletű), mer' hát büdös bankár, különben is lop.

Akit meglepne: mindenki lop!
Nem csak a fidesz meg az mszp, mi is! Emelje fel a kezét, aki nem csinálna meg valami stiklit mondjuk 100 millió forintért? Vannak kivételek, de nagyon kevesen. De ki az a HÜLYE aki ezt ország-világ szeme láttára teszi? Ki az a HÜLYE aki a tolvajok szeme láttára akkora lopást csinál, hogy az még egy Bodri kutyát is megszólaltat?

Nem hinném, hogy okos, de azt se, hogy tudja mit csinál...

Balt 2010.11.25. 19:23:15

@Thyb: "Kíváncsian várom, hogy mikor vonul ki a nép a TV székház elé."

Erről lecsúsztatok pár évvel, mert a Szabadság téri tőzsdepalota már Bajnaié (a Wallisé). Mehettek éjszakai járattal a prérire, a Kunigundába. :)

l.x. 2010.11.25. 19:23:43

@rockjano_: "Ilyenre még nem volt példa a rendszerváltás óta. Soha."

Ebben biztos vagy?

Szerinted miben különbözik az, hogy 10 év alatt képződött számládra teszi az egyik kormány a kezét attól, hogy 20 év alatt majdan keletkező jövedelmed egy részének elvonását garantálva gazdálkodik a másik?

Balt 2010.11.25. 19:25:14

@hollario: "De azt csak nem lehet, még a végén igazságos lenne."

Hagyd már ezt a lakásmaffia-lájkolást!

icceman 2010.11.25. 19:26:12

@steaksauce:

"ez az amit az index-olvasók többsége soha nem fog elismerni, mert elvakultam (droid módra? :D) utálják őt."

Ti most akkor elvakultan (droid módra? :D) imádjátok Őt ???

l.x. 2010.11.25. 19:27:03

@rockjano_: "Én nem akarom vissza adni!!! Nem-nem soha...

Az ott az én pénzem ne vegye el senki mert ütök!"

Jé, pont mint a szemétgazdagadóval kapcsolatos gondolataim 3 éve...

Rwindx 2010.11.25. 19:27:30

@rockjano_:
Hja, ha a mocskolódás az egyetlen érv egy normális hangnemű észrevételre akkor te nyilván egy nagyon komoly értelmes vitapartner vagy aki esetében nem arról an szó hogy kiszabadul a kutyaólból ahol tartják.

Amíg gyurcsányfélék voltak addig is seggfejek voltatok, nagy arccal, mostanra a nagy arc eltűnt. Lásd mi maradt.

De tudod egyébként kurva jót röhögök rajtad, mert ostobázol, ok, mindig ezt csináltad, érv helyett gondolod beválik. De már kurva anyázol, veréssel fenyegetsz :] stb. Tudod mi jutott eszembe, pár szó amit, nem olyan nagyon rég még tőled is gyakran hallottam: náci, csőcselék.

Ide jutottatok, az "ország értelmisége" :D :D :D

rockjano_ 2010.11.25. 19:28:55

@l.x.: Ezt magyarázd el jobban mert nemértem.

Tudom hogy nagy gond van nyugdíj ügyben és mindig is elleneztem a 13. havi stb féle szavazatválasztást. nem tagadom hogy az előző banda is demagóg volt nyugdíj ügyben.

Plotikailag érzékeny terület úgyis lehet mondani.

De ez most valami mi őségileg más, ez nyílt lopás miközben a társadalom védekező mehanizmusait nyírják ki (alkotmánybíróság költségvetési tanács, ügyész stb.)

Enyire még semelyik eddigi garnitúra nem támadta meg a társadalom alapjait képező rendszereket.

Lacdelo 2010.11.25. 19:29:49

@rockjano_:

Demagogia?! Amit A Fidesz leir, nyilatkozik es hirdet az mind a megmasithatatlan igazsag, akar a Szent Iras! Orban es a tarsai meg soha sem hazudtak plane nem ejjel-nappal. Nem dicsertek a Bajnait a nyugati mediaban, mig itthon pocskondiaztak. Varga Mihaly nem igerte meg a valasztasok elott, hogy megvedik a Mnyp-at.

rockjano_ 2010.11.25. 19:30:08

@l.x.: Az igatlanadó megszüntetésének én örültem a legjobban, pedig egyébként reszpektáltam a Bajnai-Oszkó csapatot.

jozicsenko 2010.11.25. 19:31:00

akit érdekel, böngéssze ezt:

www.allampapir.hu/object.4883b5b4-130b-40f5-905d-fee91e7c8ac0.ivy

szépen benne van, mennyit kell visszafizetnünk...

igen, orbán veletek fizetteti ki a cehhet

de elötte jó volt bulizni ferivel meg a gordonkával, ugye? @rockjano_: csak neked a következő években fizetendő állampapírok értéke:

2011-re: 3,1 ezer MRD
2012-re: 2,3 ezer MRD
2013-ra: 3 ezer MRD
2014-re: 2,2 ezer MRD Ft

és ezeket feriék vették fel

szóval akit zavar, hogy ennyit kell visszafizetni, ugyan írjon már az mszp-nek egy köszönő levelet...

Balt 2010.11.25. 19:31:19

@kubatov_kommunista: "Igaz nem is ment külföldre nyaralni. Viszont látta, hogy a pénze gyarapodik.
Na azt szopatták meg a legjobban."

?? A mnyp-befizetésekből legfeljebb a pénztártulajok mentek nyaralni, más csak nézte, hogy a mai nyugdíjasoktól ellopott pénzén hányas számra pörög a golyó. :)

rockjano_ 2010.11.25. 19:32:02

@Rwindx:

nem mocskolódtam veled csak ezzel a rohadák kormánnyal.

Gyurcsányfélék alatt sem volt nagy arcom ez viszont hazugság.

Nme fenyegettem veréssel senkit, nem verekszem.

Te viszont nem válaszolsz a jobbos-demagógia problémára..látom ez érzékeny kérdés

Lacdelo 2010.11.25. 19:32:07

1 millio munkahely teremtese a kovetkezo 10 evben? Jo ha 100 ezret osszehoznak. Bar realisabb eselye van a minisznak.

l.x. 2010.11.25. 19:33:22

@rockjano_: "Enyire még semelyik eddigi garnitúra nem támadta meg a társadalom alapjait képező rendszereket. "

Ez sem igaz, csak az SZDSZ-nek nem sikerült rátenyerelnie a eübizre.

És tudod, 20 év távlatából minőségi különbséget érzek a privatizáció és az államosítás között - lehet, hogy azért, mert kommunista vagyok, de lehet, hogy csupán céljaik szerint rangsorolom a rablókat.

rockjano_ 2010.11.25. 19:33:43

Jobbosok..mit szóltok a NYUGDÍJVÉDŐ TÖRVÉNYRE?????

tessék válaszolni.

ja meg a szőke cica az a nyudíjvédő biztosnő??? na az milyen???

Balt 2010.11.25. 19:34:11

@Bokány: Ezzel a szöveggel tessen az MSZP rasszista tagozatához fáradni, biztos előremenetel!...

rockjano_ 2010.11.25. 19:35:17

@l.x.: Vagy szimplán nem éltél az állampárt idején és nem dolgoztál állami cégnek...én igen.

Egy olyan tapasztalat ami szimpivé teszi a privatizációt

l.x. 2010.11.25. 19:35:59

@Lacdelo: "Jo ha 100 ezret osszehoznak."

Tetszettek volna nem az EU végére hajtani az országot...

Balt 2010.11.25. 19:37:04

@röhögő: "Mi vállaljuk hogy bunkók vagyunk te fidesz köcsög!"

Nem kell külön "vállalni", messziről látszik, hogy kilóg a kapanyél a seggetekből.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.11.25. 19:37:25

pilu, te gecinagy hülyeségeket beszélsz. arra van pénz, h a legjobban keresőknek csökkentik az SZJA-ját? debreceni stadionra van pénz? ezer kisadó eltörlésére van pénz? vagy hogy demagóg is legyek: Járai Zsigmondnak fizetésemelésre van pénz? legalább 5 percig gondolkodnál azon, h mi történt az elmúlt fél évben, megkímélnél minket az ilyen idióta blogposztoktól

2010.11.25. 19:38:03

@jozicsenko:
:) gondolom ezért kellett az adócsökkentés, mert van miből kifizetni :)
"igen, orbán veletek fizetteti ki a cehhet"

ha nem az orbán lett volna akkor is mi fizetjük, de mondjuk előbbre lennénk ha 2007 ben nem kaszálják el a vizitdíjjat, esetleg tandíj a felsőoktatásba, áhh de minek

Rókakígyó 2010.11.25. 19:38:48

@wmiki: kinek a helye? Ki kérdezett?

l.x. 2010.11.25. 19:40:53

@rockjano_: Mivel 14 évesen már a téjeszcsébe' kerestem meg nyáron a farmerra valót, sőt a De-Koban még építőtáboroztam is, nem kell beszámolókra hagyatkoznom. Másrészt itt, nagymultinál látok olyan sógorkomaságot, irracionalitást és korrupciót, hogy bármelyik tsz becstelenségére vált volna.

Balt 2010.11.25. 19:42:06

@greycup: "Amikor tüntettünk, hogy nekünk nem kell államilag támogatott lakáshitel (ja, ez még a Fidesz), 50%-os közalkalmazotti béremelés, 13. havi nyugdíj, mindenféle támogatás stb... tiltakoztunk, hogy ennek még rossz vége lesz, de nem volt mit tenni, erőszakkal belerakták a zsebünkbe. Büdösgyurcsány!!! :)))"

Ja, tényleg: mert Gyurcsány tüntetett Megyó mellett (mint főtanácsadó, miniszter, aztán utód).

Darkcomet 2010.11.25. 19:43:51

Cseszd meg magad, hülye Pilu!!! Ne magadból indulj ki, akinek ha 12 év alatt csak 1 milla gyűlt össze a számláján (valszeg sumákoltál, minimálbéres vagy, vagy a faszom se tudja, hogyan lehet neked ennyire kevés). Tőlem több, mint 3 millát lop el ez a tolvaj geci kormány, és mielőtt még leburzsujoznál, nem vagyok jól megfizetve, csak a munkáltatóin is pakoltak bele a számlámba, meg túlfizetést is vállaltam anno. Ráadásúl a legkockázatosabb portfólióba tartozom. Szóval ha neked csak 1 millád bánja, az a te dolgod, de másnak bizony ez sokkal többe fog fájni.

Amúgy rendszeresen olvasgatom ezt a blognak nevezett förmedvényt, de a mostani posztod kissé kiverte nálam a biztosítékot. Apám, te sötét vagy, mint az éjszaka.

l.x. 2010.11.25. 19:45:59

@Belpo: ":) gondolom ezért kellett az adócsökkentés, mert van miből kifizetni :)"

No, itt az eb sírhantja! Bár OV ellenszenvessége, és talpnyalóinak elviselhetetlensége az egekben jár, mégis azt mondatja velem a racionalitás, hogy dobzse.

Mert, mint már mondtam, mustármagnyi hitem nincs a nyugdíjban, vagyis minden forint, amit MOST költhetek a gyerekeimre, a szememben végtelenszer többet ér, mint akármilyen számlán parkoltatva.

greycup 2010.11.25. 19:47:28

@Balt:
mutatok neked valamit
www.xn--sznyeggyr-71a93j.com/

nagyon jó helyen van ott Viktor is :)

amúgy nem tudod, bent volt éppen a Parlamentben, amikor szavazni kellett pl. a 13. havi nyugdíjról??

tlvajferi 2010.11.25. 19:47:34

röhögnöm kell
akkor kellett volna sírni, amikor 2002-ben előbb a megyesít, uána 2006-ban agyurcsányt újraválasztották

de akkor nagyon-nagyon büszke volt mindegyik paraszt, hogy milyen jól tud szavazni

nagyokosok, ti miből fizetnétek a 87%, bocsi 187% vagy 287% államadósságot? (ugyanis senki nem meri megmondani za igazat, hogy mennyi:-)))

a lakásotokra szeretnétek inkább jelzálogot?
azon már van, 100 évre megkatátok a szociktól! lehet törleszteni :)))

vagy a nyugdíjakat és béreket feleznétek? az is meglesz, akkora lesz az infláció, ha nemsokára beüt az államcsőd :-)))

akkor sírtatok volna, amikor simor-bajnai személyében a kaliforniai zsidó maffiát éltettétek :-)))

adamkatz 2010.11.25. 19:54:31

@Darkcomet: Olcsó munkaerő vagy ki lett zsákmányolva szegény Pilu.:)

2010.11.25. 19:54:35

@tlvajferi:
hmm, szép, én leírtam miből lehet(többek között) finanszírozni(de pl nem kell 20milliárdért Kósaréna)
@l.x.: ez is egy érv, ha kicsit anarchista is :)

Lacdelo 2010.11.25. 19:55:05

@jozicsenko:

Erre meg Orban akart meg ratenni egy lapattal, amikor 7%-kert lobbizott Baroso-nal, habar o nem engedte.

Gyurcsany es Bajnai 2006 ota 9.2%-rol csokentette az allamhaztartasi hianyt le 3%-ra. Ez teny olvassal utanna. Medgyessyt es Orbant teljesen lehet szidni. 2002-ben a valasztasi igeretek mindket part reszerol tarthatatlanok voltak.

Gyurcsanyt reszben lehet szidni, habar o legalabb beismerte hogy elkurta es erotlenul probalt reformokat bevezetni. A Fidesz ugyesen gatolt minden kezdemenyezest.

Bajnai koszonjuk, hogy rendbe raktad azt amit tudtal. A mi nap meg Orban Viktor is megdicserte egy nemet lapban, amikor azt mondta hogy Europa leveheti a kalapjat az elozo ket kormany teljesitmenye elott.

"A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" - fogalmazott Orbán Viktor.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-392238

Lacdelo 2010.11.25. 19:57:26

@tlvajferi:

Ha a ilyen rosszul allunk akkor miert van ra lehetosegunk, hogy nagy aranyu adocsokkentest adjunk a gazdagoknak?

Miert torlte el a Fidesz a luxusadot, orokosodesi adot.

Miert vonulhatnak a nok 40 evi munka viszony utan nyugdijba?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.11.25. 19:57:32

A kép zseniális, mindenért Gyurcsány a hibás, főleg a 2/3-os győzelemért, és nem lesznek semmilyen reformok.

Csak nyugdíjemelés, január 1-től.

ijontichy 2010.11.25. 19:58:17

Ok Pilu, legyen neked egy. Áber, te nem tudom, hogy vagy ezzel, de jó ideje minden választás után a "szerketi reformokat" várjuk. Látom Te is várod. Ezzel kapcsolatosan van egy rossz hírem. Most készül és kábé mint a Luca széke. (részletekről most nem mesélnék, legyen jó "karácsonyod") Ennyit a "készen állunk a kormányzásra" c. szlogenről.
Azé' meg má miért is örömködjek, hogy van egy pénzügyi tárgyalásokhoz impotens minelnök, s ezért söpri a pallást? Tudod, azokon a tárgyalásokon 2/3 nem játszik, politikai lózungokra sz...nak, utasítgatni nem lehet, ott komoly emberek, komoly dolgokról tárgyalnak. Szakértelem számít, a szittya-magyar virtust, meg a Big Sándort a csomójával történelemórákon tanulták csak. Erre viszont ez a gyöksi alkalmatlan, sőt retteg is az ilyesmitől. Ezért inkább lop.
Na ennyit erről. Oszt várd a struktúrális reformjaidat. Meg fogod kapni ;-).

Lacdelo 2010.11.25. 19:58:26

@tlvajferi:

Ha a ilyen rosszul allunk akkor miert van ra lehetosegunk, hogy nagy aranyu adocsokkentest adjunk a gazdagoknak?

Miert torlte el a Fidesz a luxusadot, orokosodesi adot.

Miert vonulhatnak a nok 40 evi munka viszony utan nyugdijba?

millesei (törölt) 2010.11.25. 19:58:35

"Nincs ezzel baj, csak most már lássuk a szerkezeti reformokat is!"

LOL

2010.11.25. 20:00:50

@zero:
mert nincs rá fedezet :):):):), ezért emeljük, túl sok adó folyik be, ezért csökkentjük, beleillik a képbe

lone 2010.11.25. 20:00:54

oké, megeszem, hogy ezt a lépést meg kellett csinálnia a fidesznek, de akkor ezzel mi van???
kepviselofunky.blog.hu/2010/11/25/2010_aprilis_fidesz_megvedjuk_a_nyugdijpenztarakat

Ennyi fingjuk volt róla, hogy mit is fognak csinálni. Vagy szimplán hazudtak ezek is mint a többi mocsok. Egy szar ez mind emberek.

Lacdelo 2010.11.25. 20:03:06

@Lacdelo:

O meg 2009-ben megragadt, amikor a Fidesz volt a meno. Nem veszi eszre, hogy Fideszesnek lenni az gaz. Milyen hamar fordul a politika.:)

greycup 2010.11.25. 20:03:43

"A Fidesz Nyugdíjas Tagozata üdvözli, hogy a kormány megmenti a nyugdíjakat, és megteremti a lehetőséget, hogy a magyar emberek biztonságba helyezzék nyugdíjcélú megtakarításaikat. A magyar nyugdíjasok régóta várták, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, mely nem a nyugdíjtőzsdéző spekuláns üzletemberek, hanem az idős emberek érdekeit képviseli – áll a Prof. Dr. Iván László, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke által jegyzett közleményben."

Iván elvtársnak el tudnék képzelni egy bársonyszéket az állami nyugdíjintézetnél. Jó elvtárs!!

finomanarancs 2010.11.25. 20:04:10

Pilu: ez egy gyenge poszt.

csiszi 2010.11.25. 20:07:13

@wmiki:

még te mondod másra, hogy szűklátókörű?

Állítás1: A mostani nyugdíjasokat el kell tartani.
Állítás2: A jövőbeni nyugdíjasokat el kell tartani.
Állítás3: Állítás2-höz a jövőben nem lesz elég pénz, mert kevés lesz az aktív, de sok a nyugdíjas.

Ezért három opciónk van:
Opció1: A jövőben a mostani 34%-ról (24+10) 55%-ra nő a nyugdíjjárulék.
Opció2: Abban hiszünk, hogy addigra olyan turbótempóban nő a gazdaság, hogy a kevesebb aktív is eltartja majd a több nyugdíjast.
Opció3: Már most elkezdünk félretenni. Mondjuk mindenki, aki sokára lesz nyugdíjas, a befizetése 30%-át kötelezően tegye félre (nem költheti el kocsira, nem férhet hozzá sehogy), cserébe a jövőben nekik kevesebb pénzt adnak majd az aktuális aktívak (a mostani gyerekek). Így is kapnak majd, de kevesebbet, és mivel kevesebb lesz az aktív és több a nyugdíjas, más nem is fenntartható.

Az Opció3 rosszabb a most élőknek (a kevesebb bevétel miatt takarékoskodni kell, nem lehet annyi jóléti kiadásra költeni, stadionokat építeni, stb), de talánok (begyorsul a gazdaság) helyett RÉSZBEN biztosat tud mondani.

Nem azért nem lesz nyugdíjunk, mert csődbe megy az ország (és ezen keresztül a mynp-ak is), hanem mert nem lesz elég aktív, hogy a járulékaikkal fizessék az éppen aktuális nyugdíjastömeget.
Ez még nem csőd, csak szopás a nyugdíjasoknak - azon az áron, hogy most tudunk stadiont építeni. Juhé!

Persze amennyiben nem takarékoskodunk, hanem növeljük az államadósságot (államkötvényeket bocsátunk ki, mondván a mynp-akban úgyis ott egy csomó jövőben felhasználható pénz), akkor adtunk a szarnak egy pofont.

Rwindx 2010.11.25. 20:09:49

@rockjano_:
"Az ott az én pénzem ne vegye el senki mert ütök!

Ami a módszert illeti az csak az "insult to the injury"

Ja és a totális ostoba DEMAGÓGIA! Nyugdíjmentő törvény mi??? A kurva anyád az, az a hernyótalpas az."

Nekem erősen úgy tűnt nekem írtad. A címzett én voltam és tegezés. No mindegy. Nem hazudom azt hogy meglepődtem.

Miért gondolod hogy ezután a színvonal után bármiről is érdemben kellene nekem nyilatkoznom neked? LOL

tlvajferi 2010.11.25. 20:14:32

@Lacdelo:
azért agazdagoknak, mert elmenekültek innen
a fityiszesek meg azt remélik visszajönnek :-))

ha te a nőktől a 40 év utáni nyugdít sajnálod, remélem te majd 80 után mehetsz:-)))
egyébként egy csomó fiatal, sznob tyúk várja munkanélküliként, hogy helyettük munkába élhasson és a nyugdíjukat kitermelje :-))))))))))

tlvajferi 2010.11.25. 20:15:18

@henrik_: pedig nem az, nézd csak meg kik számolták fel a meggyilkolt fenyő cégeit
meg fogsz lepődni, ők voltak...

Lacdelo 2010.11.25. 20:15:52

@csiszi:

Ezt egy atlag megrogzott Fideszes ugy se fogja fel. Az tuzon-vizen at is kitart a partja mellett. Csakhogy a Fidesz 60%-nak a fele elvakult, a tobbi meggyozheto. 4 ev mulva a Fidesz meg fog felezodni ha minden jol megy (rosszul)

tlvajferi 2010.11.25. 20:16:48

@Belpo:
tt legalább 25.000 miliárdról van szó , ha nem 50000-ről, nem egy kósa arénáról :-))

úhogy tessék szlovákul tanulni, majd ők fizetik a nyugdíjadat :-)))

jozicsenko 2010.11.25. 20:18:20

@Belpo: nem, itt egy sokkal komolyabb dologról van szó: a jó öreg magyar adókerülésről

ma már csak az állami alkalmazottak és a komolyabb multik fizetnek teljes szja + járulék összegeket a közösbe - az állami mert levonják tőle, a multi mert tökmindegy

képzelj el egy haranggörbét: minnél feljebb viszed az adót, annál kevesebb jön be: nem tartható, hogy egyre kevesbb embertől kérnek egyre több és több pénzt
miközben mindenkit átengedtek (a szavazatáért) az mszpnél a segélyezettek/ nyugdíjasok táborába: ott meg egyre többen kérnek majd az egyre fogyó tortából

ha bejön az általános adócsökkentés (Vagyis nem trükköznek pl szlovák adókkal, román bérekkel, stb), mert itthon egyszerüen nyomonkövethető lesz a béred: 66% nettóval számolhatsz, akkor mind többen mennek vissza az adófizetők közé

persze ehhez kellene egy iszonyat kemény adócsaló-ellenes hadjárat: romániában pl nincs túl nagy szja a spanyolban dolgozó munkások hazautalt bére után, de azonnal befizetik az otthoni rokonok, mert súlyos éveket kockáztatnak (pont mint pl a bolti lopásnál nálunk: nem éri meg)

vizitdíj: el mentek ti mind a jó bús büdös fenébe! a vizitdíj az adófizetők újabb és újabb sarcolása lett volna! könnyű úgy pihegni, hogy hát majd az adófizetők megtermelik az árát! kösz öcsém, de nem! (apropó: láttam, olvastam, számoltam pl Bokroslalibáék tervét: tudod, hogy ha azt ott végigviszik, az akkori 65e Ft-os minimálbérből maradt volna 39e Ft? felfogod, hogy a ferkóék olyan adóéket vertek volna a nyakunkba, hogy utána minden második mszp iroda égett volna? örülj neki, hogy elkaszálták, mert iszonyat ötletei voltak az szdsz/mszp ötletgenerátorainak)

arról ne is beszéljünk, hogy 2003-2008 augusztusa között sehol semmilyen kóbor vihar nem volt, de egyre vették és vették fel ferkóék a kölcsönöket, s amikor beütött a sz.r, akkor mi már csak egy extraerős imf hitellel maradtunk talpon? jó időben elöntöztétek a vizet, oszt amikor égett a ház, néztünk hogy miért nincs mivel oltani?

@Lacdelo: lenin elvtárs visszaadta a labdát a gyerekeknek, pedig közéjük is lövethetett volna. a 2006os extra hiányt ki is hozta össze? ki volt, aki egyszerüen képtelen volt bármikor is, egy percre is betartani egyetlen egy igéretét is? csak nem a ferkó? aki inkább elmenekült, de nem szorított senkin sem? vagyis pontosítsunk kérlek

az adófizetőkön eléggé keményen csattogott az ustor!!!!

én még emlékszem, hogy pl 2006-2008 idején az átlag bruttóbérrel (kb 140e Ft volt?) már a magasabb adósávban voltál! sőőőőőt alig 100e Ft alatt buktad el a teljes adójóváírásodat és kerültél az 50%os adórészbe (az szja ugyan csak 36% volt, de a 16-18% egyéb járulékkal együtt már sarcoltak)

a bajnai meg nyaljon sót: hiba nélkül végigasszisztálta az egészet: akkor lett volna korrekt, ha nem az adófizetőket fingatja, hanem többszázezer rokkantat elzavar: fűnyírást, mint horngyula 96ban!
s ne merj jönni az szja-szuperbruttós-hülyeségével, mert akkor terhelték át a fogyasztási és jövedéki adókkal a kiesett részeket az üzemanyagokra, amivel elérték hogy szinten maradt dollár és harmadára eső olaj és gáz árak mellett is nőtt a benzin, a gázolaj és a gáz ára

kösz elvtárs, elqrtátok, de nagyon...

Uva 2010.11.25. 20:19:23

Lol! Vá-vá-vá-várj!
Most akkor az Orbán hülyeségéért is a Gyurcsány a hibás? Muhaw, lassan tegyetek fel egy új lemezt a droid-lemezolvasóba.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 20:22:26

@csiszi: igen...
én mondom...
többek között rád
aki még hisz olyan fantazmagóriában, hogy nyugdíj

kimdzsongil 2010.11.25. 20:22:45

Érdekes a 300 forint vizitdíj miatt nagy volt az ugatás, most meg tapsikoltok, hogy elveszik a lovét!!!!!
Nektek tökmindegy hogy mi a valóság mik a tények!!!!!

Igaz csak az lehet amit a NAGY VEZÉR mond!!!!

Lacdelo 2010.11.25. 20:24:57

@tlvajferi:

En nem sajnalom, hogy a nok egy csoportja korabban mehet nyugdijba. De ha tenyleg ilyen nagy baj van az allamadossaggal, mint ahogy mondod (egyebkent igazad van), akkor miert tamogatod a Fidesz nyugdij kedvezmenyeit?

Orban 7%-ra akarta duzzasztani az allamhaztartasi hianyt, amit Baroso, Merkel nem engedett.

Osszevissza beszelsz.

rockjano_ 2010.11.25. 20:26:58

@Rwindx: Bocs az anyázás a kormánynak ment, elnézést ha félreérthető volt.

Bloggolókat sose anyázok, egyébként is igen absztrakt dolog egy ismeretlent elküldeni akárhová.

Viszont a kormánynak címzett durva szavaimat abszolult vállalom.

l.x. 2010.11.25. 20:27:44

@Uva: "Most akkor az Orbán hülyeségéért is a Gyurcsány a hibás?"

Oh, nem, Orbán sk szövögeti saját politikai halotti leplét, de örökölt anyagból dolgozik.

rockjano_ 2010.11.25. 20:31:33

Na mégeygszer. Ez most NEM AZÉRT VAN MERT AKÁRKIK RÉGEBBEN ELCSESZTÉK.

Ez most azért van mert ŐK MOST ELCSESZIK. Most ma. Nem tegnap.

Van más választás. van ahogy az észtek csinálták ott is nagy gond volt sőőőt nagyobb. A Lengyelek kötvényt bocsátottak ki ...akármi nem tudom.

NEM VOLT MUSZÁLY ezt megcsinálni (és pláne nem így).

Ez azért kell hogy népszerűek maradjanak (értsd nincs megszorítás) és közben költekezhessenek. És meglássátok el is költik mind. A mi pénzünket, az enyémet.

Lóvét akarnak eltapsolni!!! Ennyi. Semmi több.

Lacdelo 2010.11.25. 20:31:41

@jozicsenko:

Na ehhez mit szolsz? En nem dicserem a Bajnait a vezered mar megtette. Ezzel a szoveggel van problemad? Ezt a vezer mondta, ez olyan mint a Szent Iras.

"A válságra adott megkésett válaszként Magyarország két egymást követő kormánya egy éven belül az alábbi határozatokat hajtotta végre: a nyugdíjasok elveszítettek egy havi járandóságot, az áfa 20-ról 25 százalékra emelkedett, a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre nőtt, az államháztartás kiadási oldalát pedig erőteljesen lefaragták. Ezek a lépések összességében többet tesznek ki, mint amire bármely más európai ország vállalkozott - mégpedig sztrájkok és tiltakozások nélkül. Tulajdonképpen ezért kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen" - fogalmazott Orbán Viktor.

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-392238

finomanarancs 2010.11.25. 20:36:12

@jozicsenko: majd egyszer te is leszel rokkant

Turo Rudi - ElelmiszerIpari Hulladek 2010.11.25. 20:36:29

Ezt a sok komenyistat! Ha a nepi nagy vezer hatulrol tossza oket es az faj, akkor is a gyurcsanybajnaimegyo a hibas. Hurra!

Csak megjegyzem, hogy az elejen teljesen kontrollmentes kedvezmenyes lakashiteleket a fidesz szabaditotta a jonepre az elso bukott valasztasi fordulojuk utan.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 20:37:18

@rockjano_: így van :(((
bányákat akar venni magának a szemét patás

Lacdelo 2010.11.25. 20:37:31

@l.x.:

1. A 16%-os Szja altal utott lyukat senkitol sem orokolte.
2.Senki se modnta neki, hogy kulonitsen el 90 Mrd Ft-ot kulonleges kiadasra a Miniszterelnoki Hivatalnal.
3. Senki se mondta hogy hozzak letre a Terrtorelharito Szervezetet.

Balt 2010.11.25. 20:38:11

@Megfigyelo: "A magannyugdijpenztarak arra kellettek (volna), hogy 2020 korul ne omoljon ossze a rendszer, es nekunk is legyen (valamennyi) nyugdijunk. Nem lesz: koszonjuk Orban apank!"

És addig hány IMF hitelből fizettük volna a (mindenkori) jelen nyugdíjasait? Vagy jöhetett volna egy kis nyugdíjas-holokauszt? (Aham, erre kellett volna ez eü. "reform", már értem!)

Trejo 2010.11.25. 20:38:54

@wmiki: Melyik elmegyógyintézetben születtél? :-)

Lacdelo 2010.11.25. 20:41:36

@finomanarancs:

Nem o mindig fiatal es szep lesz es nagyon gazdag. Raadasul az egesz rokonsaga. Nem kell nekik komunista szocialis halo, ingyen kozoktatas, autopalya, egeszsegugy, rendorseg. O szeretne mindent fizetni sajat maga, csak nehogy valaki megadoztassa. Ha kedves rokona jon hozza kolcson kerni, akkor meg szivesen ad neki, mert o olyan jo lelku ember.

rockjano_ 2010.11.25. 20:42:59

@wmiki: Nem én nem akarok bányázni.

Az egyik oldal demagógiáját nem menti fel a másik.
Nem érdekelnek az Orbán papa bányái meg Gyurcsány háza sem meg semmi az égadta világon. A politikus legyen jómódu. Nincs azzal gond.

Lopás van volt lesz mindig is minden időszak alatt, a különbség csak az hogy kiderül-e.

Hagyóék is csak azért derültek ki mert annyira világosak voltak az erőviszonyok hogy nem volt veszélyes feldobni őt.

Nekem csak az a lényeg hogy a mindenkori kormány ne lopja el a pénzem, és hozzon szükséges akár népszerűtlen törvényeket is és indítsa el a gazdaságot felfelé. Na ezek nem történnek most meg semilyen szinten.

l.x. 2010.11.25. 20:43:30

@Lacdelo: A történet egyébként olyan többszintűan ironikus, hogy a szemet gyönyörködtető.

1. éveken keresztül korrigál(hat)tuk a hiányt a magánkasszásítás során
2. most magánkasszátlanítunk, hátha valamit segít a hiányon
3. korrigáltunk akkor, amikor 2006-7-re prognosztizálta a legcinikusabb alak is az euro bevezetését
4. ahogy OV-t pár hónapja előbb körbeszapulták az eu-ban a bankadó mián - aztán itt-ott honosították, mi történik, ha ez bejön neki/ünk? Jogosnak tartom a kérdést azért, mert elemző előre még nem jelzett semmit, csak utólag okoskodott, vagyis szinte bármiből lehet szinte bármi.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 20:46:13

@rockjano_: elvtárs...
megmondták, ha te a mnyp-t választod akkor megkapod a pénzed

te a liberalizációban hiszel azt kapod amit befizettél a tőzsdére

akkor meg mit siránkozol most?

Lajkok · http://lajkok.com 2010.11.25. 20:46:23

Majd szépen, sorban! :S Az a baj, hogy 2014-ben nem lesz itt választás! :S :( Megmondták: "Soha többet nem engedjük ezeket vissza!"

Balt 2010.11.25. 20:46:32

@ökörpöröly: :))) De be vannak fosva az elvtársak, öröm nézni! Egyre biztosabb, hogy a kormány jó úton jár. Még Fegyencet szedjétek elő mielőbb a végső igazolásért! :) De úgyis jön magától, vissza se tudjátok gyömöszölni a palackban. :))

csiszi 2010.11.25. 20:47:17

@wmiki: izé, most kezdem elveszteni a fonalat.

Most arra készülünk, hogy világégés lesz? Mert akkor meg mi a francnak foglalkozunk olyanokkal, mint államadósság? Ha addigra úgyis minden mindegy, akkor meg vegyünk fel hitelt számolatlanul, éljünk mint Marci Hevesen, és minden le van szarva.

Ha viszont feltételezzük, hogy áll még a mostani világrend, akkor miért nem volt jó az a befizetés az alkotmány szerint a tulajdonomban lévő mnyp számlán, miért költjük stadionra? Nyilván nem lett volna elég egy német típusú világutazó nyugdíjas életstílushoz, de azért nem kellett volna 5 forintokat számolnom minden vásárlásnál.

amit még megtehetsz 2010.11.25. 20:48:54

És a gazdagok miért nem fizetnek??????16 százalék nekik???Minek???
Ez annyira fityesz droid stílus, mindíg a Maszopra, Szadeszre libsikre stb. mutogatni.
Ugyan már: egyik kutya másik eb.

bass.gitár 2010.11.25. 20:49:17

Matolcsy jól csinálta, hogy a TB járulék befizetések visszakerülnek állami kézbe.
Senki nem kérdezte meg, ki akar belépni a MNYP-ba. kötelező volt! Akár egy diktatúrában!
Pedig mszp-libsi vezetés volt. Szó sem volt szabad választásról!

Meg lehet nézni, kik vannak a MNYB pénztárak élén. Persze, hogy parádéznak! Mennyi pénzhez juthattak, majd az igazgatósági tanácsi szerepükkel élve, megszavazták maguknak a kedvezményes kamattal a hitelt!
Ennek van most vége!

Egyébként érdekes: MA HOZTÁK NYILVÁNOSSÁGRA, JÖVŐRE MENNYI LESZ A NYUGDÍJEMELÉS MÉRTÉKE!!!
HOL LEHET OLVASNI AZ INDEXEN EZT A HÍRT???

EZEKET ÉRDEKLI, MI LESZ A NYUGDÍJASOKKAL??))))

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 20:50:00

@csiszi: tudod a demokrácia az így működik...
van egy kormány, az hoz bizonyos törvényeket, aztán ha meg választanak egy másikat, akkor az meg hozhat másik törvényeket

az mszp bevezette, a fidesz eltörli
majd 4 év múlva megint szavazhattok

így megy ez a világban, jó reggelt kívánok

aniriga 2010.11.25. 20:50:17

Én csak azt nem értem,hogy miért nem lehet a milliomosok és milliárdosok bankszámláiról lecsípni egy keveset,miért a kisembereket kell örökké nyúzni.A belünket kidolgozzuk éhbérért,ők meg egyre gazdagabbak.Ha szarba az ország,ők miért nem nyúlnak a zsebükbe.Tőlünk el lehet venni???Az törvényes,alkotmányos?Ha onnan vennének el,ahol amúgyis sok van,az már törvénybe ütköző?Nem számít ki van itt kormányon,mindegyik a mi nadrágszíjunkon szorít.Kire lehet 4év múlva szavazni????Kire?

rockjano_ 2010.11.25. 20:50:52

@wmiki: Mit kapok meg ha mnypt választom???

Ja a nyugdíjjárulékom 70%-a után nem kapok nyugdíjat.

Mit nem lehet ezen a lopáson érteni ember???

Ez geciség, nem más. Hogy rohadjanak meg.

l.x. 2010.11.25. 20:51:23

@Lacdelo: Ha ezeket összeadod, és megszorzod (mert kegyes vagyok) 5-tel, kb. ki is jön, hogy ennek a kormánynak mekkora a mozgástere - de attól még igyekeznek saját úton járni - mert ezek olyanok! -, ahelyett, hogy megkérnék az IMF-et, az EU-t és a Ferit, hogy 3+3+3 pontban írnák már össze mit és hogyan tegyen.

Hogy aztán Matolcsyt kérik meg... tán úgy gondolják, túl sokkszerű volna az olajos Drazsé, a fémes és hamisítós Veres és az adóstikliztető Oszkó után rögtön egy normális alak.

csiszi 2010.11.25. 20:52:52

@wmiki:

értem, tehát annyi az érved, hogy mivel a fideszt megválasztották, ezért amit csinál, az biztosan jó. Sajátos logika.

l.x. 2010.11.25. 20:55:31

@bass.gitár: "Senki nem kérdezte meg, ki akar belépni a MNYP-ba"

Kinek így, kinek úgy, kor szerint - engem még megkérdeztek, de már akkor hit és bizalom nélkül választottam. Ha megnézzük, hogy a mai napig nincs fixálva, hogy a nyugdíjba vonulókat hogyan is fizetnék a saját pénzükből, és hogy mi garantálja a pénzük szélbe nem szórását, a cinizmusom indokolt volt és ma is az.

Lacdelo 2010.11.25. 20:55:38

@Balt:

IMF hitelt mar tobb mint egy eve nem hivunk le.

Szerkezeti reformokat kellene vegrehajtaniuk, ugy, hogy belevonjak az illetekes szakertoket. 20 eve nem volt radikalis, koherens szerkezeti atalakitas.

Rá Dios 2010.11.25. 20:57:32

Megint hiába vértam a végén a csavart, az összekacsintást, te végig és azon túl is Orbán-hívőnek bizponyultál.
Valójában nem értem, nekik miért szabad folyamatosan hazudniuk, ha egyszer Gyurcsányékkal szemben - egyszerűsítéssel élve persze - végig a korábbi hazugság kényszeredett, de megtörtént megvallása volt a fő kifogás?
Tedd a kezedet a szívedre; te nem látnád szívesebben mondjuk Bajnait Matolcsy helyén?
(A "jobbkezeket" levágják, ugye?)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 20:58:54

@Belpo:
"- az adócsökkentés kapitális hiba..."
Egyet értek nincs itt az adócsökkentés időszaka.

"vizitdíj(nyugdíjasnak is sajnos)"
Na ez egy orbitális baromság. Már kipróbáltuk és nem volt értelme.

"tandíj a felsőoktatásban"
Szintén nincs értelme, inkább szűkítsük a büfé szakok állami finanszírozását sőt inkább szüntessük be.

"önkormányzatok csökkentése"
Ismét értelmes ötlet.

"szociális kedvezmények .."
Nem azt kéne kérem szépen. Hanem a szociális jutatatásokat, SEGÉLY. Nincs segély kapjon napi 3 kaját, plusz fűtés költséget, nuku áram, (ne haljon éhen, ne fagyon meg oszt jó-napot) és annyi fél évente használt ruhát. Nulla forintot, nincs pénzbeni segély ha kell pénz dolgoz meg érte ennyi. Annyit kell adni, hogy éhen ne haljon, vegetáljon de tényleg egy amőba szintjén na akkor majd elmegy minimálbérért is gürizni.

A szociális juttatások viszik a sírba ezt az országot, meg az ezt élvező improduktív tömeg. Köszönje meg mindenki az elvonásokat, a megszorításokat annak, hogy egy kormány sem merte felszámolni az ingyen élést, a tömeges lopást, a korrupciót...

l.x. 2010.11.25. 21:00:03

@rockjano_: "Ja a nyugdíjjárulékom 70%-a után nem kapok nyugdíjat.
...
Ez geciség, nem más."

Voltál az elmúlt évben táppénzen? Én ugyan még soha, csak hirtelen eszembe jutott valami a geciségről...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:00:14

@csiszi: én ilyet nem mondtam, de nem csodálkozom, ha elvakult mszp szavazóként ezt vetted ki

azt meséltem el, hogy működik a demokrácia, meg a törvénykezés
ehhez joguk van
jó reggelt

ökörpöröly 2010.11.25. 21:00:59

@bass.gitár: A hozzád hasonló büdös, ingyenélő, mocskos bolsevikoknak tetszik csak az, ha más pénzét ellopják. Aztán meg sírtok, ha a cigány Szaddam Rákosi apátok tevékenysége miatt éhen döglötök! Rohadt, tetves, lumpenmagyarok.
Akiknek van megtakarítása az mindenképpen helyezze el a régiós jogállamok bankjaiban.
Már Budapesten is lehet 4-6 eurós havi díjért osztrák bankszámlát kötni, amelyre nem tud ránézni az enyves kezű cigány Szaddam, illetve az osztrák állam, illetve a szigorú osztrák banktörvények biztosítják a befektetéseket. Az osztrák bankszámla mellett természetesen több ezer pénzügyi terméket lehet választani -befektetési alapok, osztrák állampapírok, kötvények stb.-.
Aki teheti menekítse a pénzét ki demokratikus jogállamokba! A magyarországi magyar bankok, pénzintézetek és biztosítók olyan biztonságosak, mint Rákosi idején!
Az OTP-ben, a Takarékpénztárakban, a Kinizsi Bankban, a CIG Pannóniában és az egyéb magyarországi és magyar tulajdonú pénzintézetekben, biztosítókban tartani a pénzt olyan biztonságos, mint az orosz rulett!
Most loptak el 2700 milliárdnyi magyar állampolgárságú természetes személyek által tulajdonolt MAGÁNVAGYONT!
A következő lépés a hírek szerint a lakástakarék pénztárak 30%-os állami részének a visszalopása, illetve az államilag támogatott hitelek piaci kamatozású tétele lesz, visszamenőleges hatállyal!
A következő lépést pedig minden valószínűség szerint a magyar lakosság pénzügyi megtakarításainak eistandolása lesz!
Az egész világ bolsevizmusnak tartja a kormány lépését! A cigány Szaddam Rákosi unokája!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:01:36

@csiszi: ezt nevezik demokráciának
nem tudtad elvtárs?
ja bocs, nálatok ez diktatúra

a demokrácia, amikor az szdsz van kormányon

Lacdelo 2010.11.25. 21:03:07

@l.x.:

Matolcsy-nal inkompetensebb alakot keresve se talalhattak volna.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:03:13

@Nikosi: hát ha ti sem értetek egyet, hogy fog megalakulni a tökéletes mesepárt, a hibátlan emberekből, akik 4 év múlva megnyerik a választást? :((

l.x. 2010.11.25. 21:04:50

@Lacdelo: "20 eve nem volt radikalis, koherens szerkezeti atalakitas. "

Magyarul: szép-szép, hogy bagóért odaadtuk az energiaszektort, üveggyöngyökért megszűntünk mezőgazdálkodni és élelmiszert feldolgozni, de ideje volna már tudomásul is vetetni a feleslegesekkel, hogy forduljanak fel.

csiszi 2010.11.25. 21:05:38

@wmiki: jah bocs, azt hittem ezt a mesét érvként mondod, különben tökéletesen irreleváns (jöhet a kőleves is, az is jó történet).

Nem az a kérdés, hogy megcsinálhatja-e (akár királlyá is koronázhatja magát), hanem hogy szopatja-e a 20-30 év múlva nyugdíjba vonulókat. Én legalábbis arra próbáltam rávilágítani, hogy elég rendesen.

röhögő 2010.11.25. 21:07:05

@wmiki: Hülye vagy! Nincs joguk visszamenőleges hatályú törvénykezést folytatni. Neked az államosítás és visszamenőleges jog, az neked demokrácia?
fideszdroid lótifuti...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:07:23

@csiszi: ...vagyis egy kitalált történettel álltál elő...

mivel lövésed sincs, mi lesz 20 év múlva, de azért hergeled magad...
igazi elvakult fanatikus vagy

OftF 2010.11.25. 21:07:49

Pilu, igazad lenne, ha ezt így konkrétan megfogalmazzák, hogy na, elfogyott a lé, nincs, kaput, úgyhogy most beszedjük.
De ebbe a nyomorult bundába öltöztetni, az kábé ugyanolyan felháborító, mert így a becsületünkbe is belegázol.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:08:22

@röhögő: akármilyen törvényeket joguk van hozni
ezért vannak 2/3-addal a parlamentben

a demokrácia így működik
jó reggelt a valóság sivatagában

ökörpöröly 2010.11.25. 21:09:43

Egyébként tegnaptól Magyarország nem demokratikus jogállam, hanem diktatúra. Innentől kezdve egyetlen egy magyar állampolgárra se vonatkoznak erkölcsileg az adó- és járulékfizetési szabályok. Ahogy a bolsevik Rákosi-rendszerben se volt erkölcsileg bűn a feketevágás, a termény eltitkolása a család életfeltételeinek biztosítása érdekében, úgy a cigány Szaddam diktatúrájában se bűn, ha a tolvaj, diktatórikus államnak az ember nem fizeti ki utolsó fillérjeit, hanem maga és családja védelmében, az öngondoskodás nevében saját magának takarítja meg!
Sok embertől milliókat loptak el jogtalanul és igazságtalanul, ilyen Sztálin, Rákosi és a kora kádári idők óta nem volt ebben az országban!
A cigány Szaddam arra játszik, hogy Magyarország kiszakadjon az EU-ból, és létrehozhassa saját elmebeteg, zavaros banánköztársaságát! Kötelet a bolsevikoknak!

l.x. 2010.11.25. 21:10:09

@csiszi: "mivel a fideszt megválasztották, ezért amit csinál, az biztosan jó"

Dehogy. Hogy jó-e, azt majd 4-5 év múlva megmondjuk. Tudod, 2002-ben még Medgyessy volt a XXI. sz. Deák Ference, Fletó pedig volt még Batthyány is. Meglássuk...
Ami biztos, hogy amit csinál, arra addig joga van, amíg olyan jogot nem talál, amit nem tud megváltoztatni, vagy olyan erőt, amin nem tud áthatolni. Ezt eddig röviden úgy írtuk eddig, hogy "el lehet menni", illetve "majd megunják és hazamennek".

anyadmajma 2010.11.25. 21:13:02

A sok tapsoló hülyének:

A nyugdíjrendszer és működése, kivonat.:
A munkáltatód a fizetésed 8%-át a Mnyp.nek utalja, 1.5%-át az ánypnek. Plusz 24.5%ot az ánypnek.
Minden hónap 12.ig.

Ez a pénz átfolyik a rendszeren, a nyufiban leszámfejtik, 20.a és 26.a között kifizetik a nyugdíjasoknak.

Minden hónap 26.a és következő hónap 12.e között tök üres a kassza!!!!

EZ a rendszer fenntarthatatlan. 5-6 éven belül fele annyi járulékfizető lesz, mint nyugdíjas.(jelenleg kb.2/3, a közalkalmazott NEM SZÁMÍT bele).
Annak idején is tudták ezt, és ezért kezdték el a magánpénztárakat 91-92 környékén. Ezt kellett volna illetve kellene átfuttatni 100%-ra, mert az állam nem képes fenntartani. Sehol a világon, nemhogy nálunk.
Nos, jelen pillanatban nem csak én, aki nem fog visszalépni, hanem senki sem, még a most tapsolók sem fognak nyugdíjat kapni. Egyszerűen azért, mert nem lesz aki járulékot fizessen.
Ebben a helyzetben nem a múlt rendszer a hibás, hanem minden egyes senkiházi hazaáruló, aki 90 óta a parlamentben mereszti a seggét, és leszarja a fejünket. Pártállástól függetlenül, szerintem az összeset a Dunába kéne lőni. Az antall-, a horn-, az orbán-, a meggyesi-, a gyurcsány-, a bajnai- és az újabb orbán-féle parlament minden egyes tagját. Nem a kormányt, az összes 365-öt.
Ugyanis ezt mindenki tudta, csak mindenki szart rá.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:13:06

@ökörpöröly: így-így, ahogy az elvtárs mondja
fideszkormány = diktatúra

Rainbow_ 2010.11.25. 21:13:23

Pilu te bevetted a médiából folyó agymosást szépen. Rákosi Viktor kommunista elftárs és bandája, elsősorban maga által a 16%-os egykulcsos adóval a ktgvetésen ütött lyukat foltozgatja, és folyó kiadásokra fogja elszórni a manyup vagyont 2-3 év alatt.
Szerkezet-átalakítás nulla, ktg csökkentés nulla...

Kár ragozni, tönkreb.sszák az országot pár év alatt, aztán utánuk az özönvíz.

csiszi 2010.11.25. 21:14:05

@wmiki: nyilván kitalált, mivel a jövő. De ettől még vannak valószínűségek, amiket tények támasztanak alá, például a magyar népesség várható alakulása. És itt visszatérhetünk az első bejegyzéshez:

Állítás1: A mostani nyugdíjasokat el kell tartani.
Állítás2: A jövőbeni nyugdíjasokat el kell tartani.
Állítás3: Állítás2-höz a jövőben nem lesz elég pénz, mert kevés lesz az aktív, de sok a nyugdíjas.

Vagy bízunk a jövőben (szuperhatékony dolgozóink lesznek szuperjó gazdasággal), vagy előre takarékoskodunk. Most a B variációról áttérünk az A-ra.
Igen, a fideszt megválasztották, igen, megteheti ezt, de ettől még igen, ez kicseszés a jövő nyugdíjasaival.

l.x. 2010.11.25. 21:14:08

@csiszi: "hanem hogy szopatja-e a 20-30 év múlva nyugdíjba vonulókat. "

Ha az elődje 20-30 évnyi szopásra ítélheti az aktívakat, akkor ennyi mozgástér neki is jár.

Egyébként létezik az a közhely, hogy tudom, mi lesz 1 év múlva, de hogy addig mi lesz...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:15:00

@anyadmajma: ...és az értelmiségi index olvasók szerint ettől a nagy összeomlástól a mnyp mentette volna meg az országot, hiszen akkor mindenki milliárdosként megy nyugdíjba...

ki is az anyázó hülye?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:15:42

@csiszi: a feltételezésed szerint aki szerint a szent mnypi tagság mentené meg a világot... :x

bass.gitár 2010.11.25. 21:19:30

@ökörpöröly:
Ökörnek ökör vagy! Egy mocskos, szemét, hatalomra törő, pénzimádó zsidó!!
Ugrott az állásod? Vagy anyuka, apuka nem fog tudni eltartani, szokatlan lesz a munka?

A szokásos módon, ingyenélőként akarsz élni?
Neked már vallás szerint is az dukál? Irány a déli határ!
Rákosi zsidó volt, nem csoda, hogy szemét volt, közületek került ki! Nem csoda, hogy lőtte a magyarokat, elvett tőlük mindent.
Ezt akarjátok ti is? Még a padlást is lesöpörni, majd küldeni külföldre?

Ha te ennyire hülye vagy, hogy eszközként használnak, attól még másnak nem kell a te példádat követni!
Leépítések lesznek a biztosítóknál a bankoknál átszervezések! Elmehetsz vidéki fiókba dolgozni, vagy beállhatsz azok közé, akik mindig más-más fiókban helyettesítenek!
Vagy a munka büdös, csak a bérfizetés napján ballagsz a kassza felé? Vagy csináltál egy rakás adósságot, és másokkal akarsz fizettetni?
Járj kevesebbet kaszinóba! Több marad megélhetésre!
Nem írom, hogy tisztességes megélhetésre, mert te sohasem voltál, leszel tisztességes, hanem csak egy élősködő szemét!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 21:21:11

Na szóval azén mnyp-et is benyeli az állam, de én pl leszarom miért is?

Sokan leírták már sok helyen de hátha megértik a hőbörgök leírom én is.

1. A mnyp pénz egy jövőbeni pénz volt amit vagy kivehettél majd x*10 év múlva vagy nem. Tehát effektíve egy jövőbeni pénz von el tőled, amiért egy jövőbeni ad. Én pl. semmivel nem látom biztosabbnak egy mnyp-s befizetésem által garantált nyugdíjat mint az államit.

2. Ne felejtse el senki azt, hogy most gyarapodott a tőke, igen de még nem volt igazán komoly kifizetés az mnypk-ből, na de 5-10 év múlva jött volna a fekete leves amikor már komoly összegeket kellet volna folyósítson az mnyp az jogosultaknak.

3. Már az előző kormányzatok is látták, hogy baj van a magán pénztárakkal, mert a rendszer se nem biztonságos se nem megfelelően jövedelmező. (Ne a havi 500k-1000k fizetésű emberekről beszéljünk, hanem az átlagról)

4. Ezt már sokan leírták leírom én is hátha megérti végre valaki. Azzal, hogy az mnyp-k tőkéje 50 %-ban államkötvényben volt, gyakorlatilag minden tag csak pénz veszített. Miért? egyszerű legyen 100 milliárd államkötvény hozama 6 milliárd ebből 3 milliárd a mnyp-é 3 a befektetőké. De a 6 milliárdot mindannyian fizetjük ki a befektetők is. Azaz kifizetsz 6 milliárdot de kapsz belőle 3 milliárdot, hűha ez aztán a nyereséges üzlet, csak nem neked, hanem az mnyp dolgozóinak, és tulajdonosainak.

5. Komoly pénze az mnyp-ben csak komoly fizetés mellett volt lehetősége az embereknek. (500k-100k bruttó fizetések) De már bocsánat csak komplett idióta fizetett be komoly plusz pénzeket az mnyp-be (a maximális adójóváírás felett értendő befizetések), mert annál bárhol jobb hozamot lehetett elérni ugyan olyan biztonságosság mellett. De ezeket a plusz pénzeket vissza fogják adni, legalábbis még ezt kommunikálják le.

A megoldás nem szép, nem elegáns, de még mindig a legkevésbé fájdalmas. Másrészt az állam úgysem hagyhat éhen halni senkit, tehát szolidaritási alapon mindig kellet volna fizetni az államnak nyugdíj jellegű összegeket. Tehát az mnyp soha nem válthatta volna ki az állami nyugdíjat teljesen, tehát gyakorlatilag, csak egy bizonyos kör megélhetését szolgálta volna.

Anti Anyag (törölt) 2010.11.25. 21:23:58

Éppen inkább a nyugdíjatokat mentik meg.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 21:25:48

@wmiki:

Nem értem mire célzol (vagyis értem csak mellé lőttél). Nem nem vagyok Jobbikos, nem vagyok MSZP-s, sem FIDESZES-KDNP-s, sem LMP-SZDSZ-es. Nem én egy józan épelméjű embernek tartom magam, mindenféle politikai párt preferenciák nélkül.

l.x. 2010.11.25. 21:26:45

@anyadmajma: "Ezt kellett volna illetve kellene átfuttatni 100%-ra, "

Nem. Ha valaki valaha komolyan gondolta volna az öngondoskodást, akkor nem a pénztári tagságot tette volna kötelezővé, hanem az öngondoskodást, amely tetszőleges befektetésben manifesztálódhatott volna.

Tudom, erre lehet azt mondani, hogy de a világon mindenhol... csakhogy a világon mindenhol évtizedeket ülnek a pénzügyi elosztórendszer csalói, ezért a bróker nem azt jelenti, hogy "az ember, akitől nem vennénk használt autót".

bgp 2010.11.25. 21:33:07

@Anti Anyag: Te sötét vagy, de kurvára. Én lemondok az állami nyugdíjamról. Le van szarva. De ahhoz a pénzhez amit én fizetek be, ne nyúlkáljon a fityisz. Ha a gazdagok adócsökkentésére volt pénz, akkor mi a szart akarnak a nyugdíjammal. Nekem nem kellett az a pár ezer forint amivel megnől a bérem, viszont a nyugdíjammal 10x annyit vesznek el.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 21:35:01

@anyadmajma:
Sajnos a mnyp-s rendszer sem működő képes. Az egész összeomlott volna mint a kártyavár amikor majd elindultak volna a nagy kifizetések. Plusz nem hagyhat senkit éhen halni a mindenkori kormány, tehát az állam nem szállhat ki a a nyugdíj bizniszből. Ráadásul nincs semmi garancia arra, hogy egy nyugdíj járulék fizető nem éli -e túl saját mnyp-ét. Akkor ismét az állam fog majd fizetni a csődbe ment mnyp helyet.

Nem tapsolok a dolognak, de nem is kiáltok világ végét.

anyadmajma 2010.11.25. 21:36:51

@wmiki: Én. Ugyanis igen, ennek a rendszernek lényege az lett volna, hogy kiváltsa az államit. De ha nem hiszed, járj utána. Nem kell hozzá sok minden, csak gugli a mi barátunk, némi közgáz, meg némi IQ.

@l.x.: Nos, szerinted mennyire lehet abban megbízni, hogy az emberek maguktól fognak félrerakni? Akkor, amikor hó végén már alig van mit enni. És ha nem rak félre, kinek fog sírni, hogy adjon, a szomszédnak vagy az államnak? Ezért kell kötelezni.
Az meg, hogy az első kis lépés után egy lépéssel arrébb ülünk a szaros pelenkában, siránkozva, hogy beszartunk, ahelyett, hogy elsétálnánk a pelenkázóig, nem azt jelenti, hogy rossz irányba indultunk.

bass.gitár 2010.11.25. 21:37:57

@Nikosi:
Ezzel egyetértek!
Leírnád más oldalon is. Itt nem hiszem, hogy lennének olyanok, akik ezt ne látnák!

jozicsenko 2010.11.25. 21:40:35

@Lacdelo: @finomanarancs: a lakosság 8%-a rokkant? hogy is van ez?

puszira-pacsira megkapják a srácok, mert lehet tudni kihez kell menni? ne nézzük már egymást hülyének: pont ez a debil-mindenki-szolidáris hülyeség juttatott ide minket: igenis akinek megvan mindkettő keze/lába és nem epilepsziás/nyomorék TAKARODJON EL DOLGOZNI: részmunkaidőben, napszámban, órabérben, stb: ha nehéz az iskolapad, menjen segédmunkásnak, takarítónak, vagy amit akar: ezeknek a java feketén eleve elvan!!! kit néztek hülyének?

az elmúlt 20 évben meg lehetett ülni egy lavor h.gymeleg lábvízben, de nincs tovább: egyszerűen a nem lehet tovább sarcolni a lakosságot "szolidaritásra" hivatkozva

a környékbeli országokban hány % rokkant van?

nálunk hogy mernek elmenni nyugdíjba 50 évesen emberkék? mert majd én, a hülye "szolidáris" eltartom őket? lofaszt mama! (hogy klasszikust idézzek)

a tényleges nyugdíjasok analógiájára: olvastam szlovák elemzés: ott a lakosság 17%-a kb 65 év feletti (magyarul nyugdíjas): korfa alapján próbáltam megbecsülni, nálunk hányan lehetnek: 60 év felett kb 2 millióan vannak (max 2,4)

ehhez képest nyugdíjast eltartunk valami 3 milliót? hogy van ez mama: 600ezer - egymillió ember lébecol? vesz ki a közösből, mert az neki jár??????

nekem nem jár a 16%-os szja?
a gyerekeimnek nem jár a kiszámítható életpálya?

nem ragozom: aki nem dolgozik, ne is egyék: vagy eltakarodnak dolgozni, vagy az utolsó kapcsolja le a lámpát...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:40:50

@Nikosi: vagyis a tökéletes mesepártban hiszel, ami hibátlan emberekből áll, akik ellenzékben is kihúznák a kátyúból az országot...
amit persze az mnyp mentene meg...

valóban racionális vagy...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 21:41:32

@bgp:

Nem értem a hőzöngést. Jövőbeni nem-biztos pénzt cserélnek jövőbeni nem biztos pénzre.

Nem szépen teszik, nem etikusan de jelen helyzetben senkit nem ér kár, senki nem ismeri a jövőt előre. Vagy ha igen, akkor kérem a jövő heti lottó számokat.

Másrészt az mnyp nem öngondoskodás ahogy "l.x." is mondja. Az egy másik kényszer biztosítás, de nem öngondoskodás.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:41:33

@anyadmajma: ez érdekelne, a mnyp hogy váltja ki az államit?
cirka mennyit kell befizetni, hogy rendes nyugdíj legyen belőle?
elmesélnéd?

l.x. 2010.11.25. 21:42:16

@Anti Anyag: "Éppen inkább a nyugdíjatokat mentik meg. "

Ebben a történetben nyugdíjról max. 1-2 hozzászóló beszél komolyan. A kormánynak ugyanúgy a mozgástérhez kell a jellemzően virtuális gazdaságban megforgatott pénz, ahogy Fletóéknak a reálgazdaságból visszatartott áfa kellett.

A nyubizt pedig minden előbb érdekel, mint az a pénzt valaha kifizesse - nem véletlen, hogy eddig sem sürgették e kérdéskör tisztázását.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:42:31

@Nikosi: tehát mi a megoldás?
mit tenne ilyen helyzetben a mesepárt?

ökörpöröly 2010.11.25. 21:42:35

@bass.gitár: Apád fasza a zsidó az!:) Te csak kussolj, mert a cigány Szaddam seggében van a nyelved tövig, biztos ő szarja tele a büdös, lumpenproli családod száját!:P Csak a szarházi, semmire se jutó, betegesen irigy torzult lelkű bolsevik csürhe örül annak, ha a másikat kifosztják.
Irigykedsz, te szarházi? Nincs semmid, se a családodnak? Csak egy tetves disznóól, ahol teleszarja a cigány Szaddam a szátokat, hogy lehessen mit zabálnotok?:) Igazi büdös bolsevik vagy! Semmirekellő büdös proli, mocskos, tanulatlan szülőkkel, koszban felnőtt szarházi.
Nem csoda, hogy neked nem szent a magántulajdon, mert a büdös fajtádnak soha nem volt semmije a szaros gatyáján kívül, amit el lehetett volna tőle lopni. :D

anyadmajma 2010.11.25. 21:43:51

@jozicsenko: Hülye vagy. Magyarországon 1990 óta megmondja minden politikus: Aki dolgozik, az ne is egyék.

ökörpöröly 2010.11.25. 21:44:41

@bass.gitár: Ha kizárólag a hozzád hasonló primitív, bunkó, lumpenprolikból állna az ország, akkor úgy élnénk, mint a zuluk. Anyád leharapná a rohadó szád széléről a döglegyet is, hogy egyen valamit!:)

ökörpöröly 2010.11.25. 21:46:51

@wmiki: A diktatúrákkal nincs is olyan bajom, ha betartanak bizonyos kereteket. Péládul a Horthy-rendszer minden anakronizmusa és hibája ellenére nem volt rossz. De ott tisztelték a magántulajdont!

Szvidrigajlov 2010.11.25. 21:47:47

@rockjano_:
SZia Jano!
MEnjünk végig a formállogika szerint a problémán, ki lop, kitől i tak dalse.

a) Aki úgy véli, hogy az ő pénze másnál jobb helyen van, azonnal adja ide nekem!
b) Hogy miért pont nekem? Azért mert én qrva rendes csávó vagyok és megígérem, hogy 26 év múlva kamatostul visszaadom. Ja és bemutatkozom és adom az arcomat, megmutatom Neked, hogy hivá teszem a pénzedet, tutti nem a spejzba, meg szalmazsákba, hanem bizisten, illetve, hótbiztos kedves elvtársam, hogy állampapírba teszem. Vagy Lehmann brothers-be, mer ott jó a hozam.
c) Persze, hogy én tudom, hogy Te öcsém, csak akkor kapsz tőlem pénzt 26 év múlva, ha lesz olyan aki akkor is benyalja a süket vakeromat.
d) csakhogy nem lesz. Mert ha minden f@sz, ugyanolyan hülye marad, mint most és beszpoja a süket kamu vakeromat, akkor sem lesz annyi hülye f@sz mint ma, mert a hülye picsák meg nem szülnek.
e) És akkor én, viszem az arcomat az állambácsihoz, hogy bácsi, te! hallod-e! te garanciát vállaltál a kifizetésekért amikor én ígéretet tettem a hülye f@szoknak, hogy majd én fizetek nekik hajóutat a vörös tengeren nyugdíjaskorukra.
f) és akkor majd az állambácsi szalad garantálni engem, a fáincsávót, mert az mégse járja, hogy egy rakás 60 éves hülye f@sz döglik éhen az utcán egyszerre.

mindjárt folytatom

l.x. 2010.11.25. 21:48:25

@anyadmajma: "Nos, szerinted mennyire lehet abban megbízni, hogy az emberek maguktól fognak félrerakni? "

Egyszerű: megkapja a nettót (vagy nem kapja, csak vócsert), bizonylattal befektet, következő évben bevall - pont, ahogyan most is, néhány biztosítás kapcsán. Amiről nem vall, az auto fizeti az államihoz. Így évente újra van lehetősége tanulni és gyakorolni, nem 10-12 évente határnaphoz kötődni. Ráadásul ezt most úgy szoptam az ujjamból, ahogy írtam, olyan agytrösztöknek, amilyennek tartják magukat, ennek technikai/szankcionáló részletei sem okozhattak volna gondot. De nem jutott eszükbe...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 21:50:52

@wmiki: Istenem te nagyon te. Olvasol is néha vagy csak írsz. Hol védem én az mnyp-t te "sötétek". Hol hiszek én a mese kormányban, meg megváltó mnyp-ben. Akkora egy troll vagy barátom, hogy szerepelhetnél a gyűrűk Urában maszkírozás nélkül.

Hát racionálisabb vagyok mint te, mert én legalább megtanultam olvasni, és használom is ezt a képességemet veled ellentétben.

rockjano_ 2010.11.25. 21:51:21

@l.x.: Nem voltam mert nem tehetem meg, magamat foglalkoztatom nem lehetek beteg :-((

De most nyugdíjjárulékról beszélünk nem EÜ járulékról ugye????

l.x. 2010.11.25. 21:52:01

@anyadmajma: "Az meg, hogy az első kis lépés után egy lépéssel arrébb ülünk a szaros pelenkában, siránkozva, hogy beszartunk, ahelyett, hogy elsétálnánk a pelenkázóig, nem azt jelenti, hogy rossz irányba indultunk."

Létezik KÖTELEZŐ munkavállalás? Nem.

Így aztán minden kötelező öngondoskodás oda vezet, hogy aki félre tud és akar tenni, majd el fogja tartani azt, aki nem tud, vagy nem akar - vagy eltartja az Üdvhadsereg, és az is egy érvényes és komolyan vehető opció.

És akkor arról még nem értekeztünk (legalábbis itt), hogy kötelező gyermekvállalás sincs - és nem is érdemes, ui. csapdahelyzetek megoldása az, hogy nincs megoldás.

anyadmajma 2010.11.25. 21:52:02

@wmiki: Elmeséltem. 21:56:31kor
Nem kellett volna a hornnak-orbánnak-meggyesinek-gyurcsánynak szarni a dologra.
Minden volt szoci országban minden értelmesebb, de még a nem túl hülye közgázos is tudja, hogy a nyugdíjrendszer egy időzített bomba. Mondjuk szinte mindehol leszarják, de ez engem nem vigasztal.
Amúgy meg nem akarok itt fanatikusokat győzködni, mert éppenséggel én is leszarom. Az elmúlt 5-6 évben azért fizettem magam után viszonylag magas összegért(magasabb, mint az átlagkereset) járulékot, mert hittem abban, hogy ez jó. De a szocik szétbaszták az egészségügyet, a fidesz a nyugdíjat, úgyhogy visszatérünk a jól bevált megélhetési adócsalásra. Abból futja az öngondoskodásra. A tb meg havi 4900-ért ugyanúgy ellát, mintha br.2misi lenne a bérem.

rockjano_ 2010.11.25. 21:52:52

@banurr: "sunapozitív...:D"
Mármint a fideszes nyugdíjvédő bige.

Ja az tényleg MILF. Bár kicsit félnék tőlle.

Járulékom után még a kicsikémet is benyelné :-)))

l.x. 2010.11.25. 21:53:40

@rockjano_: Persze, mondom, a geciségről jutott eszembe, meg arról, hogy milyen befizetés után, milyen ukáz alapján mire jogosult a befizető - a szemét Orbán-kormány nélkül (is).

rockjano_ 2010.11.25. 21:54:41

@Nikosi: "Másrészt az állam úgysem hagyhat éhen halni senkit"
Nos én azért ebben nem lennék biztos, ma is hagy éhenhalni aembereket.

A felsőtízezer kormányának amely most kormányoz meg végképp mindegy lesz.

rockjano_ 2010.11.25. 21:56:33

@Szvidrigajlov: "és akkor majd az állambácsi szalad garantálni engem, a fáincsávót, mert az mégse járja, hogy egy rakás 60 éves hülye f@sz döglik éhen az utcán egyszerre."

Szerintem faszt fog garantálni! (azt is legfeljebb orálissan)

bass.gitár 2010.11.25. 21:57:13

@ökörpöröly:

Pszichológus látott már?
Nem veszed észre, hogy rajtad kívül a többiek normálisan viselkednek?
Neked nehezen megy?

Valamit nagyon jól csinálok,ha állandóan támadnak a hozzád hasonlók!
Már volt, aki gratulált!
Kösz, hogy segítettél!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 21:57:40

@anyadmajma: tehát akkor töröljék el a nyugdíjrendszert?
vagy mit javasoltok kisgyerekek?

anyadmajma 2010.11.25. 21:57:42

@ökörpöröly: Hát tudod, nekem a Kádár-diktatúra százszor jobb volt, mint az elmúlt húsz év. Lehet, hogy nem volt plazmatévém, de volt tisztességem, lehetett igazam, és volt (úgy látszott, hogy lesz) jövőm. Szar bizniszt csináltunk ezzel a plazmatévével.

l.x. 2010.11.25. 21:57:46

@Szvidrigajlov: Huba... megint be kell látnom, hogy csak iróniával/cinizmussal nem lehet olyan érthetően fogalmazni, mint alpárian. :)

anyadmajma 2010.11.25. 22:00:43

@wmiki: Leírtam azt is az előbb. Olvass vissza, esetleg. Tudod, adok még egy jó tanácsot: néha vissza is kell nézni, meg oldalra, nem csak szemellenzővel előre.

rockjano_ 2010.11.25. 22:01:09

@l.x.: No jó de ettől még gecik hogy megszüntették az egyetlen nem állami rendszert amely minden hibája ellenére egyáltalán volt.

Egyet tudok mondani elvtársaim az úrban én mire 25-30év múlva (ha egyáltalán) nyugdíjba kerülök az államtól nem várok semmit (ki tudja lesz-e még állam és ki irányít majd akkor)
Viszont akkor mi a kurva életbe veszik le azt a 24 %-ot most mindenemből???

Nekem úgy is jó nem fizetek semmit és nem is kérek semmit.

(Persze tudom a ma nyugdíjasainak ez nem oly bíztató :-) )

Na mindegy ezek után megy a lóvé a nagy közös levesbe amiből úgysem jön ki semmi mite odaérek (ha megélem egyáltalán)

Ennek a kormánynak semmit csak a minimált

intimpista 2010.11.25. 22:01:24

Nos, Drágáim! tudomásul kell venni, hogy a "krumplileves az legyen krumplileves!" Illetve: "Ein Folks, ein Reich, ein Vezér (az eredeti német szóval nem jelentette meg! talán így!)

megint 2010.11.25. 22:01:45

ökörpöröly, értem, tehát most szűnt meg a demokrácia, az viszont simán belefért, hogy a neki nem tetsző embereket lehallgatták, megfigyelték, szerintem ez inkább a régi rendszerre emlékeztet, annak is a durvábbik részére. Nem lehet, hogy azért sírnak a szocik mert az ő bizniszük volt ez eddig? Úgy kellett volna ezt megcsinálni, hogy mindenki eldönthesse hova akar tartozni, mert ugye ez előtt is volt kötelező belépés a mnyp-ba.

l.x. 2010.11.25. 22:02:05

@rockjano_: "Mármint a fideszes nyugdíjvédő bige"

Szó se róla, akiben szikrányi bizalom volt a pénzét illetően, az ő kinevezésével garantáltan sikerült annulálni. A névjegytábláján akár "Nyugdíj!? Mfha-hhha-hhha!" is állhatna.

2010.11.25. 22:02:10

És az miért teljesen elképzelhetetlen, hogy szigorúbb, jobb szabályozással, biztosítékok beépítésével, felügyelettel át lehetett volna állítani a mnyp rendszert olyanná, hogy tényleg működőképes legyen, biztonságosabb és jövedelmező? Emellett természetesen a 24,5% továbbra is megy a közös levesbe, ami nehogy már ne legyen elég minimálnyugdíjra. A dolog igazából főleg ott sántít, hogy akármennyire is rossz volt ez a mnyp rendszer, azért már idén több biztosíték volt beépítve, mint egy akármilyen más piaci befektetésbe, és mellesleg a hozamok sem voltak olyan rosszak. Tehát, ha azt vesszük, hogy milyen lehetőségeim vannak:
1. állam: 20-30 évre előre bármit is mondani kész őrültség, ezért a legkockázatosabbnak ítélem
2. megreformált mnyp: ha a most bent lévő összeget veszem a jelnlegi mnyp szabályozással, illetve az idei befizetéseimet, és az utóbbi 5 éves átlaghozamot (ami a válság miatt nem a legjobb, de még mindig magasabb mint akármilyen bankbetét), és ezt felszorzom a hátra lévő évekkel, akkor abból annyi pénz jön össze, amiből még 20-30 évig vígan elélek, olyan magas nyugdíjjal, amit államtól soha nem fogok kapni (könnyű kiszámolni, és itt még nem számoltam kamatos-kamatot, meg fizetésemelkedést, meg extra hozamot arra az időre amikor majd remélhetőleg tényleg gazdasági fellendülés lesz). Ez akármit csinálnak megvan.
3. saját magam gondoskodom magamról: ilyen jelenleg nincs, de lehetne olyan, hogy X% közösbe, a többit megtarthatod és azt csinálsz vele, amit akarsz, de mondjuk ha tartós befektetésbe/megtakarításba, nyugdíjelőtak. számlára rakod, akkor adókedvezmény vagy valami egyéb ösztönző. Ez utóbbi nekem, aki tud bánni a pénzével, és tud takarékoskodni annak jó, aki nem és felemészti az megszívja.
Mivel nekem választásom se volt, ezért mnyp tag vagyok most, de ha lett volna, akkor sem az 1. választottam volna, és választanám most se. Persze mondanátok, hogy ott az önkéntes is. De már most látszik, hogy azok is be fognak dőlni (a kormánynak köszönhetően).
És a ráadás: tegyük fel, hogy bevezetnek valamit a 2. helyett később, vagy megmaradnak az önkéntesek, és az lesz majd a preferált megtakarítási mód, vagy esetleg a 3. vezetik be később (kétlem), DE ami most ott van X év alatt összegyűlt pénzem azt elveszik!! Nem adják vissza. Tehát kb 0-ról kell kezdenem, elvettek tőlem X évet!!! Aki kicsit is ért a befektetésekhez, vagy számolt már kamatos kamatot, az láthatja, hogy ez mit jelent! Ha csak az 1 marad, akkor is meg lenne a lehetőségem pluszba félre rakni, ha még lesz miből. De egyrészt már nem annyit (mert nem vagyok milliomos), másrészt már el leszek késve, hiányozni fog az az X év. Ez itt a fő gond!
Ezért kicseszés ez, akárhogyan is tekerítek.

ökörpöröly 2010.11.25. 22:03:04

@bass.gitár: Te ugattál nekem be, te, szarházi. A kurva ne sírjon, hogy basszák! Te, szarházi lumpenproli!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.11.25. 22:03:19

@anyadmajma: ne haragudj, de értelmes javaslatot nem olvastam, még csak képzelgéseket

ökörpöröly 2010.11.25. 22:03:33

@bass.gitár: Ha amnéziás vagy, akkor olvass vissza!

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:03:51

Vagyon alapú adózást!!!

jan. 1 - dec 31. deltapénz*adókulcs

APEH megnézheti bankszámlát, vagyontárgyakat mindent...

Így a szegény sorsú svédek és vadvállalkozók is fizetnének végre adót, még ha Jenniferke nevére is van íratva az X6-os bömbi...

megint 2010.11.25. 22:04:53

anyadmajma, rákosi idejében lehetett igazad?? Legalább ne hazudozz, megnéztem volna mikor hangoztatod a külön véleményedet nyilvános helyen. Egyébként meg micsoda dolog lecigányozni orbánt, miféle liberális/szocik vagytok ti? Ha ezt ferenc olvasná, nem lenne büszke rátok.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:05:15

@rockjano_: Nem halottam arról a hírekben, hogy Magyarországon valaki az elmúlt 40 évben éhen halt volna. Megfagyni megfagytak ki az utcán, ki az otthonában de éhen nem haltak. Ráadásul itt nem hajléktalanokról van szó...

ökörpöröly 2010.11.25. 22:05:49

@wmiki: A tetves korcsokat oldalba kell rúgni, ha vicsorogva ugatnak. Értelmes szót csak értelmes embernek!:)

l.x. 2010.11.25. 22:06:03

@rockjano_: "Viszont akkor mi a kurva életbe veszik le azt a 24 %-ot most mindenemből???"

Erre mondok valamit, ami nem vigasztaló, de jellemző: "Az Önök pénzéből Önöknek épül, az Útalapból".

Szvidrigajlov 2010.11.25. 22:06:55

@rockjano_:
Szóval folytatom és Szvidrigajlov a fain csávó, aki mindent megígért.

Ha eddig azt gondoltad, hogy perverz vagyok, mert elvettem a pénzedet, akkor most figyelj öcsémcsávó, ez milyen perverzség!

Szóval én megállapodtam az állammal - tudod, aki végül is majd helyettem fog fizetni Neked 26 év múlva - hogy én elveszem Tőled azt a pénzt is, amire Te úgy gondolsz, hogy a saját megtakarításod, de az állambácsi úgy gondoljóta, hogy a jelenlegi kifizetései fedezete, és úgy hívják, hogy nyugdíjbefizetések. NEked azt ígérem, hogy kapsz pénzt 26 év múlva, az állambácsinak persze kénytelen voltam azt ígérni, hogy neki majd nem kell részedre nyugdíjat fizetni 26 év múlva, és így mindenki jól jár (és tényleg, ha minden picsa szülne még két qrva kölköt, meg is tudnám csinálni - de nem szül!)
Aszodja erre az állambácsi, hogy jóvan, de honnét vegyen pénzt a vén hülyék nyugdíjára? Mondom én, hogy majd adok neki kölcsön. Jó?
Jó!
Mit csinálok én, Ti kis hülye f@szok! A Ti pénzeteket kölcsönadom az államnak, és kapok érte kamatot! Volt, hogy akár 10%-ot is kaptam évente, mert a Simor a haverom. Nekem egy buznyákom nincs benne, de kaptam a ti pénzetekre 10% kamatot. AMit ráírtam egy papírra, és majd azt a papírt adom oda 26 év múlva az állambácsinak, hogy fizessen ki Titeket, mert nekem a Lehmann Sisters is lenyúlta a lóvémat és a hülye picsák sem szültek eleget.
És még valamit: Tudod miből fizetik ki nekem a 10% kamatot? Abból az adóból, amit tőletek, ti kis hülye f@szok, elvesz az állam.
Ti tényleg kis hülye f@szok vagytok. Most lehet megsértődni, hogy ki lop. Hát én bameg, én lopok! Megyek is az Alkotmánybíróságra, hogy eddig az nem volt divat, hogy engem itten einstandoljanak, meg kizsebeljenek. Engem? Hát nyilván azt kell állítanom, hogy az állambácsi lop, nem? Mégiscsak az mutat jól?

SZóval higyjétek el, nálam a pénzetek jó helyen van (szerintem), ha még 26 évig én használom, aztán majd meglátjuk. A tuttit is én tudom: a biztosító a legnagyobb és legtutibb piramisjáték, mert elintézem, hogy soha ne derüljün ki róla, hogy az. Ha meg mégis kiderül ráfogom a Lehmann Mothers-re.

Puszi nektek!

A bankszámlaszámom:
MKB KHB ING OTP CIB ERSTE

Ide utaljátok a lóvétokat és ne feledjétek, majd 26 év múlva...viszlát!!!

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:09:20

@Nikosi: Nana! Az MNYP hozamát ha valami megzavarja. (válság) Akkor az államot is taccsra teszi kicsit. Lásd most!

Továbbá. Ha nyugdíjba mész. Ránézel Az MNYP számládra minden hozammal veszteséggel mindennel ott egy X összeg. De akkor az OTT VAN. Valóban ott a fedezet!!!

Az állami az aminél ez nem biztos.

bass.gitár 2010.11.25. 22:12:20

@wmiki:
Nyugalom, engem piszkálnak!
Üzeneteket kapok a címemre. Ki tudja miért, útjukban vagyok!
Ez egy összeállt csapat, aki nem azt mondja, amit hallani akarnak, annak nekimennek.
Hiába, sohasem bírtak a liberálisok.
Ki tudja miért?)))

anyadmajma 2010.11.25. 22:13:18

@wmiki: Hm, mennyit konyítasz a közgázhoz? Mert én ugyan nem sokat, nem is sokra becsülöm (mint az időjárás-jelentés), de azért ez nem egy ilyen egyszerű probléma, amit így egy nap alatt meg lehetne oldani.
Sőt, még az se zavarna annyira, ha visszalépnénk csak államiba, de azért ez a jól bevált bolsevik módszer(a Tsz-be is mindenki önként lépett be), meg az, hogy a faszságukra költik a megtakarításokat, ez nem tetszik. AZ egészségügy romokban, nem működik, de a gazdagok adócsökkentésére kell a lové. Januártól szépen emelik a gázt is, nem gyengén. AZ évi 1200m3 gáz nem sok, az kb egy 50m2-es lakás fűtése.
És itt a jövőnkről és a gyerekeink jövőjéről beszélünk. És ezt az orbán 98-ban is megtehette volna, hogy próbálja rendezni. De csak egy hatalommániás kis senkiházi, pont, mint a gyúrcsány.

l.x. 2010.11.25. 22:14:43

@EvilHedgehog: "Az állami az aminél ez nem biztos. "

Ja, mert pénzintézetek szoktak spekuláns államokat konszolidálni, és nem fordítva.

DarthVader 2010.11.25. 22:16:17

Azt nem értem, mi a fenét gondolkodnak a magánnyugdijpénztártagok, hogy menjenek.-e vagy maradjanak. Aki 4 (pesszimista becslések szerint 8 ) évnél messzebb van a nyugdíjtól, annak maradnia KELL. Ez a banda előbb-utóbb úgyis megy a levesbe, és a kövekező kormány pedig - ha esze van, hiszen azzal fog nyerni - visszaállitja az állami nyugdíjjogosultságot.
Ha viszont egyszer kivitted a pénzed, hiába áll fel ismét a manyup, hiába lépnél vissza, a kivitt zsozsó elveszett.

ökörpöröly 2010.11.25. 22:17:29

@bass.gitár: Téged nem a liberálisok nem bírnak, hanem azok, akik rühellik a mocskos, kis stílű, irigy, beteges lumpenproli csőcseléket. Te azok közé a büdös korcsok közé tartozol, akik az első sorban indultak neki kifosztani az elüldözöttek házait, kastélyait 45 után, akik az első sorban tapsoltak Rákosinak, amikor az a középosztály kiirtásáról szónokolt.
Egy utolsó, irigy, senkiházi tróger vagy, aki gyűlöl mindenkit, aki jutott valamire, akinek sikerült a munkájával, szorgalmával valamit összehoznia. IGAZI BOLSEVIK! Gondolom nagyapád az ÁVH tagjaként verte a büdös burzsoákat és kulákokat.

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:17:30

@l.x.: Azt mondtam, hogy az állambácsitól nyugdíjba vonuláskor megkérded, hogy megvan e a pénzem amit eddig befizettem akkor azt fogod válaszul kapni, hogy papíron le van írva. De konkréten az összes nyugdíjas teljes befizetése nincs bent. (Piramisjáték)

Míg mnyp-nél az X összeg ami a végére +haszonnal -veszteséggel kijön az a pénz létezik!

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:18:00

@EgyEmber:

"1. állam: 20-30 évre előre bármit is mondani kész őrültség, ezért a legkockázatosabbnak ítélem"

- Ez igaz az mnyp-re is ugyan úgy.

"2. megreformált mnyp:"

- A jövőbeni nyugdíjad elárulom 70% állami 30% mnyp-ből jött volna össze. Tehát ha azt mondod magasabb lett volna az mnyps nyugdíj a jövőbeni csak állami nyugdíjadnál akkor itt logikai ütközés látok.

"3. saját magam gondoskodom magamról"

- Járható út csak sajna, sokan nem tudnak báni a pénzzel vagy felelőtlenek. De ez már most is működik részleges, van rengeteg befektetési forma, és van élet a biztosítón kívül is, jobb hozammal és nem biztonságtalanabbul. Persze nem lehet annyit félretenni mint amennyit akkor ha nem kéne az államnak adni semmit, de még így is lehet megtakarítani, természetesen sajnos nem minimálbérből.

l.x. 2010.11.25. 22:18:29

@anyadmajma: "AZ egészségügy romokban, nem működik, de a gazdagok adócsökkentésére kell a lové."

Látod, mindjárt nem azon fogsz aggódni, hogy mi lesz majd, ha nyugdíjba mész egyszer, ha eltöprengsz azon, mi lesz, ha a "gazdagok" nem szűnnek meg szlovákiai és romániai gazdagokká konvertálódni.

vernal 2010.11.25. 22:19:26

Készítettem egy kalkulátort, amivel kiszámítható, menny pénz halmozódik fel az évek során a kötelező nyugdíjpénztárban.
Minden mutató (infláció, reálbér emelkedése, hozam, bruttó bér, stb.) állítható.
Kérem ha valaki talál benne számítási vagy képlethibát, jelezze felém.
data.hu/get/3222535/MNYP_tokekalkulator.xls

flippant 2010.11.25. 22:24:19

Inkább örülnétek birkák, hogy a narancsos majmok kénytelenek az átlátható dolgokat lenyúlni! Hiszen ez is azt jelenti, hogy nagyobb a gáz mint ahogyan előadják. Szaros 900 milliárd hiányt akar a felcsúti kékszájú ezzel a sunyi trükkel betömni (ahelyett, hogy tesstvíreitől venné el a segílyeket - de ahhoz persze nem elég tökös) ami kb. 3-4 évig biztosítja a túlélést. De utána - ha nincs hitel - jöhet az államcsőd és az egész parlamenti maffia takarodhat a szemétdombra

l.x. 2010.11.25. 22:24:40

@EvilHedgehog: Szóval azt tételezed fel, hogy amikor jelenkezel a Földi Öröklét Zrt mnyp asztalánál azzal, hogy 5 perce nyugdíjas vagy, akkor a számládon lévő összeget zárolják, az ott lesz 5-én, 17-én és 30-án is, de készpénzben ám a trazorban félretéve, nehogy elvigye a lémannitisz?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:27:22

@EvilHedgehog: "Valóban ott a fedezet!!! "

Igen az állami garancia, meg az államkötvény. Papírokban van az mnyp-k pénze. Amit kifizetés előtt értékesíteni kell, és hát bármikor lehet veszteséges üzletet kötni, főleg ha tömegesen kell eladni.

Igen de ami az állam működését megzavarja, az egy biztosítót taccsra tesz. Elég egy rossz üzlet és már is megy az egész a levesbe. Egy államot komolyabb munka teljesen tönkretenni. (nem lehetetlen ez teljesen igaz)

Ja valaki kért olyan pénzintézeteket amik Magyarországon tönkrementek és nem fizették ki az embereket.

Íme két példa gyorsan: Reál Bank (nem volt gazdasági válság), MÁV biztosító (szintén nem a válság vitte el)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:30:39

@DarthVader:

Amit én bukok 10 év alatt 680k HUF megtakarításom simán több ennél, úgyhogy nekem pl mindegy.

Art Mooney 2010.11.25. 22:30:42

@Belpo: szerintem meg az a droid, aki funkcionális analfabéta és pocsék a helyesírása.

"dijjat", "megnyírbálása"

díjat, megnyirbálása

"Akkor miért kellett az adókat csökkenteni? He?"

mert megígérték, és ezt be akarták tartani. ha nem csökkentik az adókat, akkor a szoclib oldal azért szedi őket szét. megjegyzem, ha nem történik meg az adócsökkentés, akkor is ki kellett volna pótolni a költségvetést.

számos dologban nincs igaza a kormánynak, és a mnyp-s lépéssel se értek egyet, de a sok hisztérikával se aki csak a jajongásig jut el, meg fújmocskosorbán, és nem veszi észre h ez még masszívan feriék elkúrásának a következménye..

egyszerűbben: ha feriék nem szarják le magasról az eu-s hiánycélt vagy csak egy pár gdp-százalékkal kevesebbet lopnak, akkor nem kellett volna most elvenni a mnyp-s pénzt. ezt fel tudod fogni?

ökörpöröly 2010.11.25. 22:33:05

@flippant: A bolsevik Matolcsy - nem hiába volt a kommunista rendszer minisztériumi osztály- majd főosztály-vezetője évekig- azt ígérte, hogy 100 reform lépést fog bemutatni jövő februárban!:) Ez nagyon hajaz az elbaszott Medgyessy 100 napos programjára, az is szép kis csődbe taszította az országot.
Ilyen balfasz társaság még soha nem volt ebben az országban. Na jó, talán a cigány Szaddam ámokfutása hasonló kaliberű, mint Rákosi nagyapjáé ..... Az első lépés, az államosítás már megvolt, most jön a többi!

winnie the poh 2010.11.25. 22:33:14

@Hurrá Torpedó: 40 évig havi 15 ezer forint befizetéssel 5% átlagos éves nettó hozammal 22 milliónk lenne. 10% hozammal 84 millió.

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:33:19

@l.x.: Önkéntesnél pl. ami az mnyp elfajzása bedobod a papírkádat a fiókba és ha lejárt a tíz éved akkor kiveszed a kamatot. Egy héten belül nálad a pénz a számládon. MNYP-nél nyugdíjaskort elérve ha jól tudom szintén van egyösszegű kifizetés vagy életjáradék opció.

Nyugdíjas lettél, másnap bemész, kell a pénz..utalják..viszlát...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.11.25. 22:36:09

azért az megnyugtató, hogy az álláspontomat az ügyben alátámasztja wmiki :)

igaz, indirekte :D

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:36:19

@Art Mooney: Egyébként miért kezdenék el tömegesen kivenni a pénzt mnyp-ből? Nem az összes tag lesz nyugdíjas egy időben!

Art Mooney 2010.11.25. 22:37:02

@greycup: ez már sokkal megalapozottabb támadás. formailag valóban ellentmondás.

ugyanakkor az eredeti beszólás az eü-átalakítás kapcsán született, és ott _lett_volna_ lehetőség "nem az emberekkel megfizettetni", most meg nincs. te honnan pótoltad volna ki a feriék robbantotta lyukat a költségvetésben? eszement pénzt kellett összeszedni fél év alatt. te mit tettél volna a fidesz helyében? (az adócsökkentés és kedvezményes nyugdíjazás elhagyása messze nem jelent elég pénzt.)

vegyük észre, h ez kényszerhelyzet, egy darab szar, amit most próbálnak becsomagolni valahogy. mindenesetre ezt az esetet speciel hiba orbánék nyakába varrni.

Art Mooney 2010.11.25. 22:38:30

@EvilHedgehog: ezt nem értem, kérlek fejtsd ki részletesebben.

NightLord 2010.11.25. 22:38:54

@EvilHedgehog: a kötelező magányugdijpénztárnál a törvény (nem a mostani parlament alkotta meg) 2013. után már nem ad lehetőséget az egyösszegű kifizetésre, kizárólag járadékfizetést lehet kérni.

Halál Bika 2010.11.25. 22:39:03

@wmiki:

Te olyan vagy a fidesznek, mint gyurcsány az mszpnek!

Elrettented az esetleges szimpatizánsokat XD

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:39:33

@vernal:
A táblázat jó de évi 2% reálbér emelkedés szerintem leány álom a közelmúltat nézve. Másrészt a kapott összeget nem 12 évere hanem kb 25-30-ra oszd szét.

kukatr 2010.11.25. 22:39:39

A probléma úgy is megoldható, hogyha a nyugdíjkifizetések egyenes arányosságban lennének a nyugdíjjárulék (most: adó) befizetésekkel.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 22:41:59

@EvilHedgehog:

Ezek a tervek, most lehet hogy működik. Na de majd ha tényleg jelentősebb nyugdíj folyósításra kényszerül az mnyp, akkor is lesz 100-1000-x milliárd a tarsolyban csak úgy hirtelen?

l.x. 2010.11.25. 22:43:01

@EvilHedgehog: Húha... ha ezen (tév)hit alapján marad meg a pénztárak tagsága, akkor az ég óvja meg azokat attól, hogy valaki eloszlassa.

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:45:14

@NightLord: Én úgy tudom, hogy a 2013 utáni helyzet nincs is lekezelve teljesen törvényileg. Elvileg erre kellett volna törvényt alkotni, hogyha elkezdődnek a kifizetések akkor mi legyen a szitu. De ez már nem fog megtörténni ugyebár.

Gyors keresgélés után egy mynp oldalán ezt írják róla:
"Fontos viszont kiemelni, hogy jelenleg csak egyösszegű szolgáltatás vehető igénybe. A járadékszolgáltatás választására ugyan törvényi lehetőség van, de annak feltételei még nem állnak fenn. Járadékszolgáltatás legkorábban 2013. január 1-jét követően választható, a remélhetőleg közeli jövőben elkészülő és hatályba lépő járadékszolgáltatást szabályozó jogszabályban előírt feltételek és módozatok szerint."

rockjano_ 2010.11.25. 22:45:47

@l.x.: Valóban nem vigasztaló :-)

Az előző ciklusukban az útalapot lopikálták el most ez egy jóval nagyobb falat.

Mi lesz ha ezek mégegyszer hatalomra jutnak???

Szent szűz!!!

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:47:33

@Nikosi: Ez a kérdés áll az államra is.

Jelenleg nem állapítható meg szerintem, hogy melyik a nagyobb kockázat.

Főleg úgy hogyha működési költségre költi az állam a befolyó számlák egyenlegét.

NightLord 2010.11.25. 22:49:08

@EvilHedgehog: Mindig is úgy volt szabályozva, hogy csak az veheti fel egy összegben a pénzét, aki 180 hónapnál, vagyis 15 évnél kevesebb időt tölt a rendszerben. A 2013-as dátum ebből jön ki (mivel 1997-ben indult el a pénztárak működése).

finalNmbr 2010.11.25. 22:49:39

Amúgy nem értem ezt a nyugdíj hisztit (márhogy a libsi oldal mit feszül ezen, mert ahogy az kiderült a napokban, a fidesz kormány népszerüsége ettől függetlenül még töretlen), eddig is fizetted, ezután is fogod.. ja hogy most nem tud valami buzi zsidrák bank pénzt kivenni belőle? hála égnek! (jó mondjuk ezzel a lendülettel már meg is válaszoltam az első kérdésemet..)

a mai napig tartom: a világ legtöbb baját egy nép ... áh inkább elengedem ;)

KG2000 2010.11.25. 22:50:39

Kedves pilu-blogos, végre egy blogos, amely hajlandó gondolkozni és azt le is meri írni. Szerintem kb. igazad van. Ettől főként a korrupció ellen minden erővel kűzdeni kell.

"A szar nyakon túl ér, de a kormány nem mondhatja el valós helyzetet a vasárnapi Híradó végén, mert másnap a kivándorlók autókonvoja Hegyeshalomtól Pestig állna."

Valójában a kormány már ezerszer elmondta, hogy nagy a baj. Csak sajnos az embereknek nincs "fülük" hozzá. Ha másra nem, emlékeztetném a sok nagyokos, hogy ment a forintbedöntőzés ezerrel Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai kapcsán. Akik nem tettek mást, mint megmondták.. Hogy nyakig van a szar. 4-es metró, MAL, ez is mind szar. Csak hát a hőzöngők nagyfokú értelmi süketségben ülnek, és az a baj, hogy még jól is érzik magukat benne.

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:51:30

@Nikosi: Nem látom, hogy jelenlegi helyzet alapján hogy lehet megállapítani azt, hogy az állam biztosan jobb gazda lesz. Pillanatnyilag annyit látni, hogy az állam működési költségre költi az mnyp számlákat. Ez nem éppen reménykeltő.

EvilHedgehog 2010.11.25. 22:52:22

@EvilHedgehog: Bocsánat. Azt hittem blog.hu benyelte az előzőt..

l.x. 2010.11.25. 22:55:21

@EvilHedgehog: "Nem az összes tag lesz nyugdíjas egy időben! "

Ha a kötelezősítés után 20 évvel kezdik meg a kifizetést, és egyenletes belépéssel számolunk, akkor 5%-nak kell egyszerre elkezdeni csengetni, 1 évvel később már 10%-nak. De ez nem így lesz: egyre több elvonuló marad az egyre kevesebb belépőre. Nem is értem, hogyan merik vállalni a manyupok, hogy 20 év múlva ugyanígy tudnak majd üzemelni, hiszen egyre nagyobb adminisztrációs terhet kell egyre kisebb számú belépővel ellátniuk.
Közben már ma azt mondják, hogy a jelenlegi működési költség alatt nem lehet.
Biztosan a bátorság teszi.

NightLord 2010.11.25. 22:57:10

@EvilHedgehog:
"I. Nyugdíjszolgáltatások

I. 1. Egyösszegű kifizetés
A Pénztár egyösszegű kifizetést teljesít annak a Tagnak a kérésére, akinek a nyugdíjkorhatára eléréséig a tagsági jogviszonya nem haladja meg a 180 hónapot, és szolgáltatását egyszerre, egy összegben szeretné felvenni. A 180 hónap tagságon túl a Tag kizárólag járadékszolgáltatást igényelhet."

Art Mooney 2010.11.25. 22:57:35

@anyadmajma: abban teljesen igazad van, h minden politikus hibás, mert nem oldja meg a súlyos problémát.

abban viszont nem értek egyet, h az mnyp jó megoldás, épp azért, mert 1) kialakulását a konszenzust leszarva, erőszakkal csinálták 2) tudható volt h előbb-utóbb kormányváltás lesz 3) ezzel már a kialakításnál belekódolták a rendszerbe h nem lesz az mnyp hosszú távon fenntartható.

tl;dr: ezt a problémát csak akkor lehet megoldani, ha a sok kecseg politikus a kritikus problémák megoldása erejéig összefog.

l.x. 2010.11.25. 22:59:17

@EvilHedgehog: "Pillanatnyilag annyit látni, hogy az állam működési költségre költi az mnyp számlákat. Ez nem éppen reménykeltő."

Hiba volna azt állítani, hogy a tűzoltás az emberi élet legreménykeltőbb eseményei közé tartozik. Hacsak annyiban nem, hogy lehet remélni, hogy elalszik (a tűz, nem az ember), aztán meglátjuk.

vernal 2010.11.25. 23:00:23

@Nikosi: A 12 évet és a 2%-ot csak példának írtam. Minden beállíthatja az értékeket a saját "realitása" szerint.

A reálbér emelkedése meg szerintem a versenyszférában várható ilyen mértékben, de majd kiderül.

Köszi, hogy átnézted.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 23:01:31

@EvilHedgehog:

Nem lehet megalapítani de azt sem, hogy rosszabb.

Leírtam fent, nem idézem vissza. De mivel a pénz 50 % államkötvényben van ez már önmagában érdekesé teszi a hozam kérdését.

ökörpöröly 2010.11.25. 23:03:03

@Steve_Jobs:
1.
Te szarházi! Ha már zsidókról van szó, akkor intézd kérdésed Fónagy, Deutsch, Salamon László zsidókhoz, vagy a haszid zsidó betelepítő Lázárodhoz! Ha meg cigányozni akarsz, akkor vezéredhez, a cigány Szaddamhoz vagy a köztörvényes Farkas Flóriánhoz!
2.
Itt egy dolog érdekli az embereket, az, hogy akár az 5-6 milliót is elérő megtakarításaikat ellopják egy ígérvény ellenében. Ráadásul ez csak egy szóbeli ígérvény, mert még jogszabályba sincs lefektetve!
Ja, hogy te egy tetves, büdös lábú lumpenproli vagy, ahogy a büdös szájú, tetves, semmirekellő bolsevik családod is.
Fogalmad sincs arról, hogy mi a magántulajdon szentsége, mert a családod közös szaros gatyáján kívül nincs semmitek.
Szép dolog is a népnemzeti irigység, és az, ha elvesznek attól, akinek sikerült megtakarítania. Te, tetves bolsevik!
Mellesleg, a cigány Szaddam ámokfutása bedöntötte a forintárfolyamot is, a Libajnai-kormány időszakához képest 10-20 ezer forinttal fizet többet egy átlagos lakáshiteles havonta csak az árfolyamveszteség miatt.
Egyes elemzők szerint a kilakoltatási moratórium lejárta után -áprilisban- több százezer ember ingatlanját árverezhetik el vagy akinek elárverezték, az mehet az utcára . A FIDESZ-nek ezekkel kellene foglalkoznia, nem a lopásokkal, te, szarházi!
meg az állam leépítésével, racionalizálással, nem pedig más magántulajdonának az ellopásával!

2010.11.25. 23:04:02

@Nikosi:
1. Oké mindkettő kockázatos. Ne menjünk bel abba, hogy ki mennyire bízik az államba, politikában, illetve a versenyszférában. De az államiból akkor sem remélhetek akkora nyugdíjat, ami megfelel majd az akkori jövedelmemnek. Márpedig normális az lenne, ha mindenki úgy mehetne nyugdíjba, hogy nem csökkenne az életszínvonala, azaz nettóban annyit kapna, mint utolsó hónap fizuja. Mnyp-ben viszont legalább az elvi lehetősége meglenne! Ez a nagy különbség.
2. Ez a 70% 30% hogy jön ki? nem olvastam a törvényeket, tehát nem tudom miről van szó, igaz nem csak tőled hallom. Ha addigra összegyűlik tegyük fel 90 milla a mnyp számlámon, akkor azt vissza osztom mondjuk 30 évre, azt 12 hónapra, akkor ennyit kellene kapnom a mnyp-tól nem? Ha ez 30%, akkor ehhez valóban nem fog tudni hozzárakni 70%-ot az állam. Vagy limitálva van a mnyp kifizetés egy maximális összegre, ami az éppen aktuális állami 70%-hoz képesti 30% lesz? Ezt kötve hiszem, mert akkor valóban semmi értelme nem lenne a mnyp-nak, mivel a felhalmozott többletet soha nem tudná kifizetni, és akkor az a pénz tényleg hová tűnne? Amit te mondasz, az nem a minimálnyugdíjra vonatkozik? Azaz, ha valakinek annyira kicsit lenne az összegyűlt nyugdíja, akkor az állam 70%-ot a mnyp meg 30%-ot adna?
3. Ebben egyetértünk. Még csak annyit fűznék hozzá, hogy pont azért mert volt anno a kötelező mnyp, és az önkéntes, mindekettőbe toltam bele a pénzt X évig(a mnyp-be csak amennyit kellett), emellett már tényleg luxus lett volna még pluszba félre tenni, arra számolva, hogy ezt majd úgy is elveszik. Ergo megint visszajutok, ahhoz a kérdéshez, hogy "elvesztegettem" X évet, amit senki nem fog pótolni. Ráadásul anélkül, hogy értenék a tőzsdéhez, mondj nekem olyan befektetést, tartós megtakarítási formát, ami tényleg biztos. Mert szerintem nincs. Eddig mindent minden évben változtattak a kormányok, nem nagyon, csak picit, de az pont elég volt ahhoz, hogy ami egyik évben jónak tűnt, másik évben már kiderült, hogy szar, ráadásul a legtöbb nem olyan (szerződés miatt), hogy beugrasz, aztán ha nem tetszik kiszállsz. Lásd lakástakarékpénztár, unit-linked. Ha már itt tartunk, én ezekben sem bízok. De az mnyp, ha jól szabályoznák, és meglenne egy startégiailag kialakított kormányokon átívelő konszenzus, törvényi háttér, akarat, akkor abból lehetne olyan keretrendszert csinálni, ami már hosszú távon is kiszámíthatóbb. Ezért írtam, hogy megreformált. Tudom, hogy a mostani szar sok szempontból, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne jobbat csinálni.

Vagy nem tudom, kössem fől magam? Vagy kezdjek én is feketézni, adót csalni, és a pénzt eldugni a párnámba?

na4 2010.11.25. 23:04:32

A szarházi banda az Fleto & Co. 12 ezer milliárd Ft-tal nyomtak bennünket víz alá 8 év alatt. Ez percenként kb. 3 millió Ft. Még akkor is, amikor aludtunk. Bravo.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 23:04:52

@vernal: Át is állítottam, de az évi 2% reálbér növekedést továbbra is optimistának látom még a magán szférában is.

Autosave 2010.11.25. 23:06:52

A leendő nyugdíjam 25%-át, seu 1 heti pénzt havonta elvesz a fidesz, most. Mivel, nekem kötelező volt belépni a magánnyugdíjpénztárba, 1999-ben, a fidesz fostalicskák kormányzása alatt, miről is beszélünk?
Államadósságot foltozni 3 évre a megtakarított privát pénzből? Államosítani a pógárok pénzét? Nooormális?

"Bukás", rendezte és főszereplő orbán viktor.

NightLord 2010.11.25. 23:08:21

@vernal: az mnyp járulékot viszont 0,1 -re kell emelni, matolcsy legalábbis azt mondta tegnap, hogy az mnyp rendszerben maradok a teljes munkavállalói járulék összeget a nyugdéjpénztárukba fogják fizetni.

Amidazophen 2010.11.25. 23:11:53

Orbánnak és mocskos fenekarának soha, semmikor és semmit nem lehet elhinni. Ezt a gyalázatos tervet nem saját maga ötlötte ki, nem is Matolcsy (ahhoz ő nem elég intelligens és raffinált), ez valószinűleg a háttérben örökre megbúvó Simicska találmánya.

Sólyom - akit nem különösebben kedvelek - azt mondta, amikor az AB-t kezdték befékezni, hogy ezen a lejtőn nincs megállás. Erre akkor még ő sem gondolhatott. Vajon most mi forog a fejében?

finalNmbr 2010.11.25. 23:13:10

@ökörpöröly: mivan zsidó, megfeszültél ?:DDD

l.x. 2010.11.25. 23:15:13

@Nikosi: "mivel a pénz 50 % államkötvényben van"

Az egészet ez teszi komolytalanná... illetve komollyá.

Szóval az állami nyugdíj megbízhatatlan, szemben a magánnal, amelyből a biztosító viszi a marzsot, viszont a vagyon felét annak az államnak a kötvényeibe fekteti, amely állam nyugdíjfizetése megbízhatatlan, másrészt a magán ügyfelének kifizetésére az állam jelenti a garanciát.

Számomra az a hihetetlen, hogy a macis bank országában ez eladható.

l.x. 2010.11.25. 23:20:19

@Autosave: "Mivel, nekem kötelező volt belépni a magánnyugdíjpénztárba, "

Akkor elég fiatal vagy ahhoz, hogy talán láttad az Elit alakulatot. Szerepel benne az a tökös (később) hadnagy, aki elárulja, hogy a bátorságának titka csupán annyi, hogy már eleve halottnak tekinti magát, úgy minden egyszerűbb - legfeljebb kellemesen csalódik a végén (ezt csak én teszem hozzá).

Elég fiatal vagy ahhoz is - és ha ezt elfogadod, minden egyszerűbb lesz -, hogy soha, SOSE leszel nyugdíjas ebben az országban. Annyit van értelme izgulni a manyupos számládért, mint azon, hogy az 1%-odat az egyház ostyára, vagy buzibarátokra költi.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 23:25:31

@EgyEmber:

1. Szerintem a nyugdíjnak nem kell feltétlenül követni a munkaviszonybeli béredet. Miért is? Tegyük fel vezér igazgató vagy havi 3000k nettó akkor szerinted ebben az esetben elvárható lenne a 2500k havi nyugdíj? Tudom kicsit sarkosította a kérdés. Másrészt nyugdíjas korára az embernek meg kell legyen teremtve egy bizonyos egzisztencia. Akkora már nem kell új autó, új ház, stb... Már csak a megélhetés, plusz max az évi x nyugodt nyaralás (de hülyén hangzik nyaraló nyugdíjas), gyógyszerek és még maximum unokák segítése az amire költeni kell. Effektíve egy nyugdíjas korú embernek csökken a havi megélhetési költsége, mert az egzisztenciát nem nyugdíjasan kell megteremteni. Tehát ha nem a havi fixed kapod, hanem kevesebbet akkor sem döl össze a világ.

2. Az eddig 24% amit fizetett utánad az munkaadód, jelentette a nyugdíjad 70%-át. A mnyp-ből jött volna a nyugdíjad 30%-a. Jövőben 2013 után egyösszegű pénzkivételre nem lett volna lehetőséged tudtommal. A 2013 utáni szabályok még nem voltak kidolgozva, lett volna valami szabály arra nézve, hogy hogyan is veheted igénybe az mnyp befizetésedet életjáradék címen.

Másrészt azon azért érdemes elgondolkodni, ha a csökkenő befizetések mellett az állami nyugdíj nem tudja tartani a kifizetéseket akkor, vajon a csökkenő új tag és növekvő tőke kiáramlás, hogyan is hatott volna az mnypk-re. Hiszen azt mondták a mostani 4,5%-os működési költségekre, hogy ez így vastagon veszteséges.

3. Jó befektetések mindenhol vannak. Vannak kiváló és stabil megbízható befektetési alapok, nem nem biztosítók sokkal inkább Bankok által kiadva. Sajnos nekem és környezetemnek minden biztosítóval kapcsolatos befektetési formával csak problémám volt. Nem hogy a beígért hozamokat nem hozták (élet biztosítás alapú megtakarítási formák), de még majdhogynem a befizetett összeget sem lehetett kivenni belőle. Ezek után sajna én szkeptikus vagyok minden biztosító által kezelt befektetéssel kapcsolatban. Eddig a biztosítók csak "átvertek", nem nagyon ismerek elégedett biztosítós befektetéssel rendelkező ember a környezetemben.

ökörpöröly 2010.11.25. 23:25:38

@Steve_Jobs: Te, szarházi lumpenproli! Neked mindenki zsidó, aki nem a saját anyját bassza szájba esténként, akinek volt gyerekszobája, akinek nem tégla, hanem maximum könyv esett a fejére gyerekkorában, aki tanult, akinek van valami megtakarítása?:) Képzavarban vagy, nyugodj meg, nem az az igazi magyar, akinek szarházi alkoholista proli az apja, akinek az anyjának nincs foga, akinek a családjában az összes iskolaév nem éri el a 8 általánost, te egy útszéli lumpenproli vagy, és az is fogsz maradni, a rohadó fogú proli nőddel, a szellemi fogyatékos gyerekeddel, a saját, büdös nyomoroddal!:)

ökörpöröly 2010.11.25. 23:31:31

@Steve_Jobs: Örülök neki, hogy megvolt a mai elélvezésed!:) Filantróp vagyok, a hülyéken is segítek!:)

pappito · http://pappito.com 2010.11.25. 23:32:47

pilukám, igen, az elmúlt nyolc évben csomó adósságot hoztak a nyakunkba a gyurcsókok. most viszont nem az elmúlt nyolc év van és a pénzcsinálásnak az is módja, hogy nem rablunk, hanem nem basszuk ki az ablakon a meglevőt.

a kiadások csökkentéséről, mindenféle segélyek és támogatások megszöntetéséről, felesleges állami poziciók (ne adj isten, intézmények!) megszüntetéséről nem esik egy kurva szó se.

AB megbaszása, nyugdíjelőtakarékosok szájbvizelése, nagy, üres szavak az igen. Kényszerpálya? Ja, persze, az. Szar a helyzet? Az. Akkor nem rabolni kell, hanem lemondani a pornóujság előfizetést meg a szolibérletet, visszaülni egy öregebb kocsiba és kussolni szépen, meg gazdálkodni.

a máséból én is tudok.

300 forint sok volt a vizitdíjra, ugye? 3000 milliárd nem sok arra, hogy jövőre elbasszák szociális juttatásokra a nagyját?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.25. 23:38:44

@l.x.:
"Az egészet ez teszi komolytalanná... illetve komollyá.

Szóval az állami nyugdíj megbízhatatlan, szemben a magánnal, amelyből a biztosító viszi a marzsot, viszont a vagyon felét annak az államnak a kötvényeibe fekteti, amely állam nyugdíjfizetése megbízhatatlan, másrészt a magán ügyfelének kifizetésére az állam jelenti a garanciát.

Számomra az a hihetetlen, hogy a macis bank országában ez eladható"

Ez így van ezt kéne megértenie végre a sok háborgónak. De tudom ez szélmalom harc.

Autosave 2010.11.25. 23:40:06

@l.x.:
Nem vagyok annyira fiatal, de az orvosi elvégzése időbe telik. Még a 15 évem sincs meg, bár már nem vagyok mai "fiatal".
Nem hiszem, hogy az elbaszott és szétlopott magyar állam bármivel többet tudna garantálni, mint egy nemzetközi pénzügyi cég.
Igazad van, itt nem leszek nyugdíjas...

ökörpöröly 2010.11.25. 23:44:12

@Nikosi: Egy állam az állampapírjait sokkal kevésbé engedi bedőlni, mint azt megtenni, hogy elvonja a nyugdíjak jelentős részét. Ez történt Romániában és nem egy helyen a világban. Az állam inkább visszavesz az elosztó politikájából, minthogy az államkötvényeit ne fizesse.

vope 2010.11.25. 23:47:26

a képen szakadok :)

ORKOSI, LOL

gitáros 2010.11.25. 23:53:55

@Steve_Jobs:
Mondjuk, igaza van, köcsög...

picsalé 2010.11.25. 23:59:18

egyszerű a megoldás kérem!

1. a jelenkor nyugdíjasait fejbe kell lőni! humánusan és fájdalommentesen, eu jogokat nem sértve...

2. el kell venni a 2. havi nyugdíjat! február úgy is rövid hónap...

3. válságadókat el kell törölni és helyette 35% ra felemelni az áfát (à la bajnai). így nem csak a gáz és áram után kell fizetni, hanem a wcpapír után is amivel a szaros picsádat kitörlöd!

4. a dábrácáni cívis-kondás-gumicsizmás-kósarénát le kell állítani és völgyhidat kell építeni a Hortobágy közepére, hogy az ipari parkok fellendüljenek!

5. a Providenttől fel kell venni 21.000 milliárd forint gyorskölcsönt és ki kell fizetni belőle a teljes magyar államadósságot!

6. miután kifizettük a külföldi adósságot át kell térnünk a rögzített árfolyamrezsimre, mely alapján 1 EUR = 500 forint. A külkereskedelem révén így mesés gazdagságra teszünk szert!

7. minden nyugdíjprivatizációban megkárosított személyt kárpótolni kell, melynek mértéke legyen 6000 milliárd forint, tehát az elvett vagyon kétszerese... fejenként!

8. legyen bajnok a fradi! a mocskos videorbán akadémiát pedig be kell vetni szotyolával meg dinnyefával!

9. mindeki takarodjon el dogozni ahelyett hogy habzó szájjal rágatózik itt mint egy veszett kutya. így se nyögdíj nem lesz se fizetés

10. a jövő nyugdíjasait is fejbe kell lőni! humánusan és fájdalommentesen, eu jogokat nem sértve...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 00:02:55

@ökörpöröly:

Figyelmedbe ajánlom az alábbit idézve magamtól:
"Ezt már sokan leírták leírom én is hátha megérti végre valaki. Azzal, hogy az mnyp-k tőkéje 50 %-ban államkötvényben volt, gyakorlatilag minden tag csak pénz veszített. Miért? egyszerű legyen 100 milliárd államkötvény hozama 6 milliárd ebből 3 milliárd a mnyp-é 3 a befektetőké. De a 6 milliárdot mindannyian fizetjük ki a befektetők is. Azaz kifizetsz 6 milliárdot de kapsz belőle 3 milliárdot, hűha ez aztán a nyereséges üzlet, csak nem neked, hanem az mnyp dolgozóinak, és tulajdonosainak."

Autosave: Nemzetközi pénzintézetek is mentek csődbe régen is de nem is olyan régen is. Olyanok is amikről senki nem gondolta volna ugyebár például Lehman Brothers.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.11.26. 00:06:18

Pilu, én csak most estem be ide, de a posztod korrekt, én is így látom a dolgokat. A népet hülyíteni kellett, különben még képesek lettek volna újra megválasztani a szocikat. Az értelmes emberek látták, hogy ez hülyítés, és látták, hogy nincs jobb ötlet, mint hogy ezek tegyenek még egy kétségbeesett kísérletet. Mert a helyzetünk katasztrofálissá vált. Kurva sok pénz hiányzik az ország üzemeltetéséhez és a kölcsönök kamatjainak törlesztésére felvett kölcsönök kamatjainak törlesztéséhez, és ezt a pénzt vagy tőlünk kell összeszedniük, vagy eladni, ami még megmaradt, külföldieknek, oroszoknak, araboknak, kínaiaknak. A vasutat, az erőműveket, a termőföldet, a vizet, az utakat stb. Az utóbbival nem rövid, hanem hosszú távon szívnánk hatalmasat. Hát, ez van.

Én is örülnék, ha már valami összehangoltságot láthatnék a tűzoltásban. Ballasztcsökkentéseket, ahol kell, önmérsékletet, ahol az kell. Ha a Fidesz elcseszi a dolgot, jobb ötletem sajnos akkor sincs, hát reménykedjünk. De teljes és határidő nélküli szabadságot ők sem kapnak, az óra ketyeg, tessék érthető dolgokat csinálni. És főleg, amiben speciel Kádár nagy volt: tessék érthetően elmagyarázni a bajt.

Táskás Tóni 2010.11.26. 00:09:27

@pappito: Ki ez a fidesz fa.. opó pilu és ez a sok elmebeteg kommentelő hazug állat.Mit mondott a delejes ember 8 évig? Mindenre tudják a megoldást és megvédik a mnyp-akat . NEM az emberek nyugdíját , hanem a mnyp-i tulajdont.Hogy van pofája ezeknek az embereknek itt ezen a blogon azt mondani, hogy nagy szar van, miközben a delejes ember és a jobbkeze 500 milliárdos lyukat üt a ktgvetésben a 16%-os szja-val, azért hogy pár százezer család évi 5 millióval többet vigyen haza. A delejes ember akkorát hazudott ,hogy még lázár orra is triplájára nőtt. A III/II-es matolcsin és Mo-on röhög mindenki. Eddig azt írták rólunk , hogy idióta a kormány , most meg azt , hogy zsaroló szemetek. A baj az , hogy mindkettő igaz, Remélem elveszik ettől a hazug szemét rabló delejes embertől az eu soros elnőki posztját, hiszen most európáról van szó és nem Argentínáról.

Art Mooney 2010.11.26. 00:12:00

@pappito: "a kiadások csökkentéséről, mindenféle segélyek és támogatások megszöntetéséről, felesleges állami poziciók (ne adj isten, intézmények!) megszüntetéséről nem esik egy kurva szó se."

ezzel nem tudsz 1-2 (!!) hónap alatt annyi pénzt csinálni, mint amennyi most kell.

gondolkozni nem ártana..

ökörpöröly 2010.11.26. 00:13:44

Jó nagy ökörséget írtál. A MANYUP-ok esetében törvényi kötelezettség írta elő, hogy a befizetések legalább mekkora %-át kell állampapírokban tartani- a választott kockázat mértékétől függött-, mekkora részét viheti ki a tőzsdére, ott milyen kockázatú befektetéseket eszközölhet.
Ugyanígy a bankoknak is előírják, hogy a tőketartalékok mekkora részét kell bizonyos esetekben állampapírban tartani.
Amiről beszélsz, az egy bohózat. A MANYUP-ok igazi feladata a kötelező állami befektetési részen felüli tőkebefektetés kezelése.
Azon lehet vitatkozni, hogy a kezelési költség sok-e vagy alacsony. De egy dolgot tudni kell, a MANYUP-ok teljes vagyona a pénztári tagok tulajdona, a MANYUP, mint eszközkezelő csak kezelési költséget számít fel, ahogy a befektetési alapok esetében is teszik -bár ott van ticket fee és egyéb költség is-.

Táskás Tóni 2010.11.26. 00:15:19

@Androsz: Te barom , úgy hülyítették a népet hogy közben szétkúrták az országot ,minden reformot megakadályoztak és végképp elvették a fejlődés lehetőségét az országtól. Öszöd ehhez képest egy matyőhímzés volt. Hazaáruló mocskok vagytok , pár millió ft-ért , amit esetleg az szja- n nyertek , 13 év 3 millió ember és 3000 milliárd ft vagyont 2-3 év alatt készültök felélni.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 00:17:46

@Táskás Tóni:

Na neked is az egész dolog ok az ivásra. Lehet szidni valamiért az éppen aktuális kormányt a tények ne zavarjanak.

Amúgy abban az egyben nagy igazság van lehetett volna finomabban és kevésbé zsarolás szagúan is csinálni.

Amúgy meg nem tetszik a Fidesz gazdasági politikai elképzelése, sem a 16 % szja, de a mnyp-k "államosításával" egyet tudok érteni. (Az enyémet is államosítják de én nem háborgok, mert nincs miért)

{*} (törölt) 2010.11.26. 00:24:34

Kalászos fénykép nincsen? Esetleg gyerekekkel...

pappito · http://pappito.com 2010.11.26. 00:25:00

@Art Mooney: értem, örülök, hogy te szívesen adod a pénzed, én viszont nem. Enyém, dolgoztam érte, senkinek semmi köze. Mégis miből gondolod, hogy örülni fogok, hogy valaki jön és elveszi, mint cigánygyerek a biciklit?

mikor volt április? és azóta? igen, kurva nagy az adósság, igen, volt lopkovic bőven, de senki nem rúgta fel az alkotmánybírósági kontrollt, senki nem vette el a magán megtakarításaidat (és jelentette be, hogy jövőre el is bassza valamire, ne aggódj)

Én értem, hogy neked nincs igényed a jogállamra, de sokan vagyunk magyarok, akiknek azért ez alapvetés a komenizmus után.

gondolkozni nem ártana, ha már 8 évig ilyesmire nem nagyon volt példa.

nincs nagyobb szégyen annál, minthogy az előre fideszkárogók végül optimistának bizonyulnak

de az sem baj, ha nem érted.

Táskás Tóni 2010.11.26. 00:25:00

@Art Mooney: Kibebaszott önkormányzati reformmal , ha a felére csökkentik a polgármesterek él az önkormányzatok számát,minimum 1000 milliárd ft-ot lehet évente megtakarítani, nem kell 16%-os adóval 500 milliárdos lyukat ütni , nem kell 10 milliárdért stadion Debrecennek, nem kell 10 milliárdért magánhadsereg a delejes embernek és smittnyálnak ,ha lett volna gazd, politikája a kormánynak ,nem baszott volna ki minket az imf és most nem kellene 300 milliárd ft-al évente drágábban finanszírozni Mo-ot a piacról. Aműgy mire kell most az a sok pénz ezen kívül seggfej?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 00:26:49

@ökörpöröly:

Pöröly drága pöröly a leírtakban mi is ami nem igaz. Az lényegtelen miért is tartotta államkötvényben a pénz 50 %-át a manyup.

1. De az államkötvény nem hitelezés az államnak?
- De.
2. Az államnak kölcsön adott pénzt, plusz kamatok nem mindannyiunknak kell kifizetni (érsd. adófizetők nem potyautasok)?
- De.

Másképpen elmondva:
Na akkor tehát ha saját magadnak adsz költsön kamatra majd magadnak is adod vissza de, úgy hogy közben adsz belőle a szomszéd Józsinak is akkor nyertél az üzleten vagy vesztettél?
- Vesztettél.

A pénz meg majd akkor lett volna a tiéd ha meg is kapod, amire ugyan úgy nem volt más mint állami garancia csak úgy az állami nyugdíjra. De az állam itt úgy adott garanciát, hogy a haszon, amit tőled szedtek be az egy profitorientált szervezethez kerül.

Mert a manyupok nem jótékonysági intézmény, a céljuk nem a népjólét és a te hű de magas nyugdíjad. Nem egy szentek gyülekezete volt, hanem üzleti vállalkozás, a célja a saját profitjának maximalizálása ennyi és nem több. Az összes többi csak a díszítés mint a tortán a marcipán.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 00:30:32

@pappito: A pénzed fele így is az államnál volt. Plusz a pénzedet az állam garantálta. Ráadásul a manyup egy biztosító és mint ilyen cég gyakorlatilag annyira sem megbízható mint a Józsefvárosi piacon a Nike árus.

Ajánlom figyelmedbe előző beírásomat neked.

blacklord 2010.11.26. 00:30:36

Ja, csak épp normál helyen azért az illetékesek ejtettek volna egy-két szót azokról a szerkezeti reformokról, hogy legalább tudja az ember, hogy van-e értelmük, pláne annyi, hogy emiatt 20 éve többé-kevésbé jól működő intézményeket is feltétlenül le kelljen bontani...

E.K. 2010.11.26. 00:43:32

Éljen a Párt!
Éljen a Párt!
Éljen Pol Po(l)t Péter!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.11.26. 00:47:01

@Táskás Tóni: "13 év 3 millió ember és 3000 milliárd ft vagyont 2-3 év alatt készültök felélni."

Ebből főleg a 13 év ébresztette fel a kíváncsiságomat. Miről is van szó?

Éppenséggel a megakadályozott reformokról, amelyek tényleg nekünk lehettek volna hasznosak, és nem a kormány csókosainak, szintén szívesen hallanék egy villámösszegzést.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 00:48:09

Még egy apró kérdés mit is garantált a manyup a tagok számára. Volt garancia, a részükről, hogy a pénzed szaporodni fog, és nem fog elveszni rossz pénzpiaci műveleteken? Volt garantált hozzam? Volt bármi garancia a részükről, vagy bármi azonnali likvid fedezet?

A garanciát az állam tette a manyup mögé, a manyup csak a profitért végzet pénz kezelést. A manyup profitja akkor is megvolt ha a tagok veszteséget szenvedtek el, ez tény.

Volt példa a közel és nem olyan közelmúltban, arra hogy pénzpiaci szereplők (bank, biztosító) csődbe mentek? Sajna nem is egy.

Az előzőekben leírtakhoz hozzá kell tegyem, hogy:

Nem értek egyet pl 16% szja-val, az AB korlátozásával, bizonyos tekintettben a különadókkal sem (2012 utáni fenntartása), a Fidesz gazdaság politikájával. Mindössze reménykedek a nem a Fidesz, hanem a válságmenedzselés sikerében, mert ha Ők is elkúrják mint Fletó akkor nem tudom mi lesz.

Italo Balbo 2010.11.26. 00:54:56

Ahhoz képest, hogy mekkora nagy az állítólagos szar, irreális adócsökkentésre a magas jövedelműek számára illetve debreceni focistadionra meg terrorelhárító szervezetre futja.

Nem volt itt semmilyen baj, a költségvetés stabil volt, egyszerűen bekerültünk egy Orbán-lázálomba, ami arról szól, hogy a félretett pénzt most elköltjük, hátha lesz majd 1 millió munkahely meg 1 millió gyerek ettől. Ha meg nem lesz, akkor vége a dalnak.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 01:01:15

Amúgy halkan megjegyzem lehet, hogy a Fidesz nem nyúlt volna ehhez az eszközhöz, ha az eu nem mond nemet a mnyp miatt keletkező költségvetési hiány nem szerepeltetéséhez.

Tehát tessék egy kicsit köpködni és fröcsögni az eu-ra is, mert ludasak ám Ők is a dologban.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2010.11.26. 01:12:58

Másrészt az, hogy egyetértek a manyupok "államosításával" nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyetértek az így állami kézbe kerülő pénzeszközök elköltésével is.

2010.11.26. 01:18:04

@Art Mooney:
megnyírbálása helyes, "dijjat" gáz, kösssssz, hogy figyelmeztettél. nézd át, tuti találsz még

igenember 2010.11.26. 01:31:22

Hmm, ez egy egész jó post lett. Mindössze annyiban nem értek egyet, hogy csak a Medgyessy-Gyurcsány párost kellene szidni.

Az első Orbán banda ugyanolyan hibás. Itt Bokros csomag óta semmi nem történt, amit reformnak lehetne nevezni. És ez a gond! De kurvára.

Sajnos áprilisban nem A Bajuszra szavaztam, most már bánom. lol

sn0wflake 2010.11.26. 01:34:03

@EgyEmber:

Megpróbálom egyszerűen elmagyarázni.

Aki mnyp-i tag, nyugdíjba vonulás után két helyről kapta volna a nyugdíjat, egyrészt az államtól, másrészt pedig a saját megtakarításából:
- A mnyp-i megtakarításod alapját az adta volna, hogy minden hónapban a bruttó béred 8%-a a mnyp-ba megy (aztán ez jobb esetben még hozamot is elér, erről később).
- Az állami részre való jogosultságod alapja pedig az, hogy a bruttó béred 1,5 % + 24 % -a a közös, felosztó-kirovó rendszerbe megy minden hónapban, hozzájárulva az aktuális nyugdíjkifizetések fedezetéhez.

Ebből persze csak a 1,5%-ot látod te levonva a fizupapírodon, azért, mert a többit a munkáltató fizeti be utánad ezen felül,de ez tök mindegy, csak technikai kérdés és játék a címkékkel. Mivel mindkettő a "te fejed után kötelező", ez a te hozzájárulásod havonta a nagy közöshöz. (A nem mynp-i tagoknál ugyanez van, csak ott a 8%-uk is a közösbe megy.)

Most az egyszerűség kedvéért vegyük a 8 és a 24%-ot, hogy tisztán lásd tehát az arányokat (ne tegyük hozzá még a 1,5-et). Ez ugye összesen 32 %. Mivel a nyugdíjcélra szánt TELJES összeg NEGYEDE megy ebből a jelenlegi rendszerben a mnypi-tagok saját számlájára, 3/4 része a közösbe, (azaz 25 %-a ide és 75 %-a a teljes nyugdíjjáruléknak oda), ezért mondták, hogy az állami nyugdíj 75%-ára lesz majd "csak" jogosult a mynpi tag, hiszen a hiányzó részből "névre szólóan", a közöstől elkülönítve "gazdálkodott".
(Az, hogy a nyugdíjad 70%-a az államiból 30%-a a magánból adódik majd össze, tehát nem pontos megfogalmazás. Egyrészt 75 és 25 a két szám, másrészt a havonta befizetett összes nyugdíjjárulékod arányait mutatja csak, amiből a kisebb saját számládon kamatozik évtizedekig.)

A mnyp-i rendszert elvileg azért találták ki, hogy ezzel mindenki jobban járjon:

1.Az államnak kevesebbet kelljen kifizetni (75%-át csak majd az éppen akkor aktuális kalkulátor szerint kidobott összegnek).

2. Neked meg elvileg több legyen annál, mintha csak az államiban maradtál volna, hiszen jó esetben a saját számládon forgatott pénz 3-4 évtized alatt nem csak a hiányzó 25%-át teheti ki az eredeti nyugdíjadnak, hanem jóval többet annak, így elérve, hogy a csak az állami rendszerben maradókhoz képest akár 50%-kal több legyen a nyugdíjat (most mondtam hasra valamit).

No ez a rendszer bukott most meg, mert "elvileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket". Valójában azért, mert egyszerűen nincs elég pénz a felosztó-kirovó rendszerben a jelenlegi és a jövőben esedékes irgalmatlan nyugdíjkifizetésekre (jelenleg is hitelekből finanszírozták).

A lépést egyelőre magam nem minősíteném, hiszen ki tudja mi lesz holnap éppen a helyzet. Azt azonban kijelenthetjük szerintem, elfogultság és rosszindulat nélkül, valószínűleg ilyet jókedvében vagy tisztán nyúlási szándékkal értelmes politikus nem csinál, tehát valószínűleg kurva nagy gáz van, hogy érthető legyek. A kivitelezése azonban kétségtelenül bicskanyitogató, felháborító és elképzelhető, hogy nem is igazán jogszerű, hogy az etikai megközelítésekről ne beszéljünk...

Remélem világosabb lett!

fakopács 2010.11.26. 01:35:46

@Nikosi: Fleto elkúrásában 50 százalékban benne volt a Fidesz. Megyó igéret beteljesítésében is a Fidesz által kirobbantott D209 ügy állt. Akkor Megyo nem tehette meg hogy ne csinálja meg a "jóléti rendszerváltást". Az egész szarban ami jelenleg van, mindenütt ott van Orbán keze nyoma. Ez a manus a magyarság rákos daganata és burjánzik.
A manyup államosítással én is egyetértek, a szolidaritási pénzzel ami kell a szociális hálóhoz, ne tőzsdézzenek amikor szarban vagyunk.
De az egész stílus egy rablóbandára hajaz.

fakopács 2010.11.26. 01:40:00

@sn0wflake: Csak az a gond ezzel, hogy ami hiányzik az államnál - mert a manyupnál van - az a pénz rizikósabb helyen van és plusz működtetési költség rakódik rá. Ja és elbukhatja és akkor az állam - mi - fizetünk helyette.
Az államkasszából meg hiányzó pénz miatt - mert a manyupnál van - veszünk fel hiteleket, aminek kamatát mi fizetjük megint csak. Szóval össznépi szinten a manyup nem buli. Buli a pénztárak üzemeltetőinek, meg azoknak akik a világ tőkepiacain általában nyerni szoktak. A magyarságnak biztosan nem. Esetleg még annak aki jó pénztárt választott.

sn0wflake 2010.11.26. 01:49:51

@fakopács:

Nehéz ez a kérdés, de hajlok én is ilyen értelmezésre. Szóval ne érts félre, nem védek és támadok senkit, csak próbáltam elmagyarázni a szitut. A helyzet meg kusza annyira, hogy bizony ezt is el lehet mondani tényszerűen, meg azt is, hiszen valahol ez a pénz "magánosítva lett", most meg ...

De én megértek mindent, valamit csináljunk, oké, meg leszarom amúgy, de nagyon is megértem, ha ez valakinek fáj és felháborító. Én már évek óta treníroztam az agyamat arra, hogy ezektől (állam + mnyp-ak) nem várhatok normális nyugdíjat, a rendszer hülyeségeiből adódóan tehát valamit okoskodni kell, de azért nagyon nem egyszerű a dolog, és sokaknak (úgy kábé a 80%-nak) nehezen menne az, hogy ezen felül még spóroljon. Miből?

Egy nettó 120 ezer forintos keresetű ember a saját fizujából kb. 15 rugót fizet be a mnyp-ba, a munkáltatója révén pedig ennek tehát kb. 3X-osát, azaz 45 rugót a közösbe. És még ez sem elég, mint ahogy a mellékelt ábra mutatja. Pedig ha mindet magadnak tehetnéd félre, az 60 rugó havonta a saját nyugdíjadra, 30 év alatt...
Persze el van csúszva a rendszer, mert felosztó-kirovó. De pont ezért katasztrófa.

Adja az ég, hogy valami jobb rendszer legyen, vagy jobbra forduljon, mert tuti bukta lesz az egész, minden szempontból. Leírom még egyszer: 3/4-e eddig is a közösbe ment, a magánosok is tehát hozzájárultak a közösbe, és az sem volt elég. A hiányzó kis 1/4 most csak azért tűnik soknak, mert 10 év alatt 3000 MRD lett belőle.

Hefe 2010.11.26. 03:10:36

pilu, neked hanyas szamu a fidesz-parttagkonyved?

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.11.26. 05:33:07

Ugyan már, Pilu drága.... A nyugdíjunkat nem azért viszi el, mert Meggyesi teleszarta a nappalit (tény, hogy ezt tette), hanem azért, mert Gyurcsányt ÉS saját magát is beletolta ebbe a szituba. Nem mentem Gyurcsányt, mert nem lehet, de az tény, hogy Viktorunk pont arra tolta, amerre végül ment. Miért is borogattak autükat négy éve? Hát a mai dolgokhoz képest a semmiért. Persze Viktor tudja, hogy a magyar hülye (megbocsátasz, de te sem látsz tovább a szemednél), és a jövőre szarik, illetve minden ígéretet kritika és utángondolás nélkül elhisz.

Nemtom hány éves vagy, de olyan harmincpárra tippellek. Ha bejelentett (versenyképes) állásod volt (mondjuk értelmiségi vagy és nem orvos vagy tanár), akkor elég cinkes, hogy csak egymilla van a számládon, és nem mondjuk kettő. De az méginkább az, hogy azt hisze,d hogy egymilládat vitte el a Viktor, amikor az egymillát meg a harmincévi (!) hozamait. Ja, és a rendszert magát, de ez már apróság. Egy ismerősöm azon panaszkodott, hogy a MNYP-a az elmúlt öt évben (nem épp egy tipikus időszak) csak évi 4% nominál hasznot termelt. Na számoljunk ezzel 30 évre... akkor az egymillád jelenértéken 30 év múlva 3 240 000 lenne kb. Persze mindegy. Higgyünk abban, hogy a csökkenő népesség mellett majd faszán működik tovább a felosztó-kirovó rendszer.

Anyu is megmondta - ugyan kisfiam, csak menj át matekból az érettségin, aztán soha többet nem lesz rá szükséged.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.11.26. 05:41:31

Ja, kicsit elcsúsztam matek irányba, ezért az elejéről még tartozom egy kis magyarázattal. Szóval természetesen arról van szó, hogy Viktor átvett egy relatív egyenesbe hozott pénzügyi helyzetű országot (amit tlnyleg Megyó, meg az ő segítségével Gyurcsány kúrt el), csakhogy szarrá ígérgette magát 8 év alatt, meg persze azt is belenyomta az emberek fejébe, hogy a megszorítás az népnyúzás. Majd ők Münchhaussen báróként a hajuknák fogva kirántják magukat és az országot a szarból.

Tehát megszorítani nem lehetett akárnhogy, csak úgy, hogy az ne látszon. És ahogy fentebb írtam, a birka patópál magyar a jövőt nem tudja beárazni. Sőt, osztogatni kellett - SZJA csökkentés, Bajnaiékra rálicitálva. De pénz nem lesz a semmiből, hát elveszik a jövőből. Feléltetik velünk a jövőt. Ráadásul baszhatja ám szinte mindenki az SZJA csökkentést, mert a piac szépen be fogja árazni (ahogy az ÁFA csökkentst is tette), lehet, hogy most megugranak a fizetések, de utána egy darabig majd nem emel a munkaadó (mert miért tenné?). Már van is egy ismerősöm (spec állami szférában, az egyik fideszes botrányhivatalnál), akinek úgy csökkentették a fizuját (a bruttót) 20%-kal, hogy amikor rákérdezett, hogy ez mégis hogy, akkor azt mondták, hogy de hát az SZJA csökkentés miatt ő végülis nem is jár rosszul... Az állam bevétele kevesebb, a munkavállalóé nem feltétlenül több, és az egész a nyugdíjakból lesz kizsonglőrködve. (Persze ide tartozik még, hogy marad minden naplopó vasutas, BKVs és minisztériumi dolgozó a helyén. Mert végig cirkuszolták az előző nyolc évet, tehát ott sem lehet leépíteni.)

Volbeat 2010.11.26. 06:26:22

"A népet hülyíteni kellett, különben még képesek lettek volna újra megválasztani a szocikat. Az értelmes emberek látták, hogy ez hülyítés"

Aha, szóval ez így működik:
1. A nagy vezér nem hazudik.
2. Ha mégis, akkor az értünk van, nekünk jó.

Te kis R2D2!

McDobbent 2010.11.26. 06:36:18

Szerintem meg hulyek vagytok, meg irigy kis kocsogok. Az mnyp-be befizetett penz hianyzik a koltsegvetesbol, amit ado emelessel es/vagy hitelfelvetellel potoltak. Azt is fizetjuk. Majd az mnyp portfolio egy jo reszet allampapirba teszi, amire az allam kamatot fizet. No, erre is adoemeles es/vagy hitelfelvetel a valasz. Azt is fizetjuk. Majd az mnyp 5% sapot levon uzemelesre. Azt is fizetjuk. Aztan eljatsza a tozsden a maradekot. A is fizetjuk.

Bravo faszok. Uvoltsetek azert, hogy nehany mnyp exkomcsi kezeljen 2800 milliard forintot. Igazi magyarok vagytok. Csak en, csak nekem, csak az enyem.

Orbaneknak igazuk van, ti meg elmehettek a picsaba Fletoval, LMPvel, meg MSZPvel egyutt.

Ja, es koszonom a 16% adod is. Buzik.

McDobbent 2010.11.26. 06:38:34

@huvosvadasz: Szolj a baratodnak, hogy az MT szerint a munkaszerzodes csak mindket fel beleegyezesevel modosithato. Kerlek ne csusztass. Netan komcsi-e vagy, meg blikk olvasgato valovilagnezegeto kicsikamugep?

sprenczl 2010.11.26. 06:50:46

Ezúton is várjuk az elmúlt húsz év sikeres magánnyugdíj pénztáras tagok jelentkezését!

Zajgyár 2010.11.26. 07:06:27

@huvosvadasz: "Anyu is megmondta - ugyan kisfiam, csak menj át matekból az érettségin, aztán soha többet nem lesz rá szükséged. "

Milyen igaz..! Szégyen, hogy Magyarországon versenyelőnye van annak, aki ismeri a négy alapműveletet, neadjisten tud fejben számolni és ismeri a logikát.

Ha meg levezetem papíron, akkor meg megkapom hogy "biztos nem így van"...

A pénzügyi-gazdasági ismeretekről már ne is beszéljünk...

dtk74 2010.11.26. 07:11:37

Nem értek sok kommentelőt!? Mi az a kérdés, hogy az állam jobb gazdája lesz-e a pénzünknek?
MNYP - a pénzt kamatoztatja, befekteti, majd visszaadja - gazdája a pénznek, hogy jó vagy rossz, az kiderül
Állami - a pénz minden hó 10.-ig bejön a kasszába, amit rögtön kifizetnek az adott havi nyugdíjakra. A pénz nincs meg, nem fektetik be, nem őrzik, így a gazdái sem lesznek. Se jó, sem rossz, értelmetlen a kérdésfeltevés.
Akik most fizetik a nyugdíjjárulékot, azok majd a saját nyugdíjas éveik alatti aktuális dolgozóktól, befizetőktől kapnak pénzt. Ha kapnak.
Csak a MNYP befizetések jelentenek megtakarítást, a többi adó, amit azonnal elköltenek!

Karcsika_Szemüveges 2010.11.26. 07:53:26

Senkit nem köteleznek, hogy lépjen vissza a MANYUP-ból. Ott lehet maradni!!!

(De, lehetne úgy is, hogy jövőhónaptól az állam kiszáll teljesen a nyugdíjügyből és fizethetik a MANYUP-ok a nyugdíjasokat, de mindenkit ám. Viszont, ha csődbe mennek, akkor ne az államtól, hanem a MANYUP-ok mostani haszonélvezőitől vegyék el a hatóságok amijük csak van és vigye őket életfogytigos kényszermunkára.)

Vegyétek már észre, hogy a MANYUP mostani haszonélvezői, azaz a MANYUP-ok kezelőinek lobbihangulata izzítja a parazsat. Vége szakadna a jólétüknek meg a dőzsölésüknek. Naná, hogy lázadnak. Nem a leendő nyugdíjasaikat féltik a MANYUP kezelői, hanem a saját fejősteheneiket, amikből éjjel-nappal szivattyúzzák a lét. Orbánék húzásának egyetlen vesztesei a mostani MANYUP kezelők lennének, akik most nagylábon élik a mindennapjaikat. Na ezeket a csapokat kell elzárni, de hírtelen!!! És ez az össze leendő nyugdíjas érdekében történik. A MANYUP-ok pénzét csak így védheti meg az állam. (Ha egyáltalán meg van még a lé. Mert könnyen meglehet, hogy már csak egy halom értéktelen papírt tudnak majd felmutatni egyes MANYUP kezelők!!!)

2010.11.26. 07:54:19

@sn0wflake: @Nikosi: Köszönöm nektek a válaszokat, így már értem azt hiszem. Én is arra hajlok, hogy ez így nem jó, és ezért kéne valami új rendszer, ami működne is. De ilyen nem látszik a látóhatáron. Amúgy nekem is leginkább a módszerrel van a bajom. Mert ha mondjuk a kormány venné a fáradtságot és végre kiállna a zemberek elé, és nem csak annyit mondana, hogy "szar van, kell a pénzetek", hanem pl ezt az egészet, amiről most beszélgetünk elmagyaráznák, megindokolnák, elmondanák, hogy ez és ez a tervük, ez a jövőbeni stratégia, stb. akkor azt mondhatnám, hogy oké igazatok van, megértettem, itt a pénz.
De így nagyon azt sugalja ez az egész, hogy igazából nekünk sincs tervük, sőt semmilyük, vagy nincs pofájuk kiállni a választóik elé és elmondani az igazságot.
Ezen felül legyen olyan államilag is támogatott és jól kommunikált megtakarítási forma, amibe betehetném a félre rakni kívánt pénzemet biztonsággal, anélkül, hogy bele kellene ásnom magam mélyen a banki/biztosítós ajánlatokba és megjósolnom a jövőt, hogy vajon amit most ígérnek, az tényleg úgy lesz-e, vagy megint csak megszívom. De tudom, ezek nagyon naív álmok!

Rob67 2010.11.26. 08:09:58

Aki hazudik az hazudik már bocsáss meg, de ne adj felmentést neki mert szerinted jó ügy érdekében hazudik.
Mivel nem mond és nem mutat semmit ami kellőképpen alátámasztja az állításait, akár azt is gondolhatom hogy hazudnak.
Gondolj csak a csontváézbizottságokra?
Hány jelentést láttál tőlük? Csak mindig valami szellőztetás, de tény semmi.
Mintha azt mondanám hogy Orbán buzi.
Ennyi legyen neked elég, hiszen én sem hazudtam sosem, ergo el kell hinned amit mondok.
De még ha igazad is van, a rákosista-kádárista-kínaista párhuzamok sajnos tagadhatlanok.
persze értem én, azért kell korlétozni a Veled szemben állókat (AP és KT) mert üres a kassza...
Ugye azt a baromságot amit összeírtál a viktor védelmére, azért te magad sem hiszed el?
Tessék kiállni és igazat beszélni, nem pedig lózungokkal kommunkikálni. Ha a pénzünk kell akkor legalább álljon ki elém ás tiszteljen meg annyival hogy igazat beszél.
Vagy megint egy újabb hazugságra adjam a lét?
Hát baszod, Gyurcsány legalább Öszödön egy zárt körben igazat beszélt :)
Úgy tűnik ez narancsban még ennyire sem megy...

Rob67 2010.11.26. 08:12:25

Adjak arra a demagóg és velejig hazug duméra hogy 'Nyugdíjmentő csomag' vagy 'a válsztás szabadsága'?
Vicceelsz ugye?
Ekkora gerincnél bazdmeg még az éticsigának is több van.

mojoking77 2010.11.26. 08:13:17

Tisztelt Elozo hozzaszolok/blogiro/akarki,

Azt mondja mar nekem meg valaki, hol lehehet letolteni a szukseges nyomtatvanyokat, amivel nyilatkozhatok arrol, hogy maradni szeretnek a magannyudijpenztaromnal?
Ugye az mindenkinek megvan, hogy aki ezt nem teszi meg januar vegeig, attol az allam kerdes nelkul el fogja venni?

Tisztelettel:

Rob67 2010.11.26. 08:14:46

Nevezzük Békekölcsönnek.
Ez legalább frappáns lenne.

Rob67 2010.11.26. 08:15:41

@mojoking77: A jelen állapotban ebben biztos vagyok, hogy február elsejlére ott a B terv...

Coffeyville (törölt) 2010.11.26. 08:16:02

Jogosnak tűnik a sírás, de bennem felmerült egy kérdés:
Érintene ez az egész bárkit is, ha annak idején a magánnyugdíjpénztári tagság nem lett volna KÖTELEZŐ? Mert szerintem senkit.
Őszinténszólva én sose hittem el, hogy az a ott tényleg az én pénzem volna, mindig is adóátcímkézésnek fogtam fel.
Van egy mondás: az a tiéd, amit megettél.

Megdobbent 2010.11.26. 08:18:08

Pilu te egy megrekedt fasz vagy.

mojoking77 2010.11.26. 08:25:05

@Rob67: Hmm, ettol meg nem is felek annyira. Ne legyen moho a kormany, legyen eleg, hogy lemondok onkent havi 100 000 Ft-rol a javukra....

Donor 2010.11.26. 08:25:26

kár hogy nincs szűrés ezen a blogon a felhasználókra....na mindegy.

Végre egy post, ami nem a nyálfröcsögésre és hőzöngésre megy rá, hanem a realitást látja és azokat a kérdéseket teszi fel ami valóban fontos lenne.

Az hogy ki kezeli a nyugdíjszámlámat oly mindegy. A magánnyugdíj pénztárak is tolvaj bandák. Nem változik semmi ehhez képest, csak az egyik tolvaj, elveszi a másiktól a húsos fazekat, amiből én soha nem fogok egy falatkát sem kapni.

Igazság eleve, csak akkor lett volna, ha lenne egy olyan opció hogy a nyugdíjjárulékomat a párnámban/széfemben/privát bankszámlámon akarom tartani.
Ez még úgy is megérné nekem, ha rendes SZJA-t kellene utána fizetnem.

Már most is ez van, csak még jól le is húznak egy halom pénzre, kötelező alapon, hogy majd ők gondoskodnak rólam, de úgy sem fogok kapni semmi érdemleges nyugdíjat, tehát eleve magamnak kell gondoskodnom az öreg éveim megélhetéséről.

Tiszta amerika. Ott is elhanyagolható az állami nyugdíj csak éppen ott fele annyit adóznak mint itt, tehát akinek van esze az tud félretenni, akinek nincs az meg jobban jár magyarországon.

pókzokni 2010.11.26. 08:30:50

@McDobbent: ffúúú bazmeg, kérdezném, közgazdász-e vagy, de minek, ez még hozzád mérve is olcsó poén lenne. Ez a faék-szerűen egyszerű levezetésed megért volna egy combos ötöst a Marxista-Leninista Esti Egyetemen. Mindent azért ne dobjál be Te se a közösbe, a családod nőtagjaira semmi szükségünk, de a lóvé jöhet!

Italo Balbo 2010.11.26. 08:35:43

@Donor: A magánnyugdíjpénztár egész pontosan a privát bankszámládon tartotta a pénzt.

sirsteve 2010.11.26. 08:56:11

Akkor már inkább lenne mindenkire kiterjedő vagyonosodási vizsgálat, mint a jómódúak pluszjövedelemhez juttatása.
Az mnyp államosítással csak az adóelkerülés növekedését fogják elérni. Én is inkább mondanám most már a főnökömnek, hogy papíron adjon minimálbért a többit meg zsebbe. Csak sajnos állami alkalmazott vagyok, így nem tehetem.

gorcsev54 2010.11.26. 09:00:07

Nekem is csak egy kérdésem van.Akkor minek a16% SZJA ha ilyen nagy a szar?

gorcsev54 2010.11.26. 09:02:58

@sirsteve: Egyet értek csak mi van ha nincs mit a zsebbe adni?Ha állami alkalmazott vagy rossz helyen dolgozol, miért nem a BKV -nál(persze nem sofőrként)

hááááát 2010.11.26. 09:06:03

A polgári engedetlenség egyik legjobb formája az lenne, ha minden Mo.cég 6 hónapig csak minimálbérre jelentené be az alkalmazottakat.Talán észre vennék mekkora baromságot csináltak.Most már a munkavállalonak is érdeke a fekete gazdaság, nehogy mégegyszer igy járjon.

DwightMcCarthy 2010.11.26. 09:10:09

haver ez amit írtál eddig mind szép és jó, csak az a baj hogy megint a melósok szívják meg, akik meg fent vannak a polcon azok szokás szerint jól járnak, plusz kezd ez az egész olyan lenni mint a diktatúra, a kétharmados többségükkel áttolnak mindent ,pl most a nyugdíjpénztári szarságukat (hol látsz ilyet normális országban hogy azt a pénzt nyúlják le amit te saját magadnak raksz félre a nyugdíjadra, és ki garantálja h visszakapod egyszer), közben pedig a fidesz koirmányalakítása óta államadósság ügyben (amire ugye bármilyen ügyben lehet hivatkozni) nem történt semmi, lásd: www.allampapir.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy , szóval szerény véleményem szerint elmennek a... (oda)
ja és a félreértések elkerülése miatt nem vagyok se jobb se baloldali, kiábrándultam a politikából nagyon régen

Rob67 2010.11.26. 09:16:17

@gorcsev54: Mert nem azemberekkel akarják megfizettetni a bajt...
Vagy mégis?
Sajnos ebből derül ki az ötletelés jellegű kormányzás.
Nem kell adni ha utána el kell venni.
De én nem vagyok Matolcsy, én értem a saját cégem pénzügyi működését :)
Őt nem hívnám tanácsadónak csak ha feltétlen csődöt akarok előidézni.

karatekutya 2010.11.26. 09:17:27

@McDobbent: Magasak az állampapír kamatok? Hát akkó mi a megoldás, zsenikém? Csökkenteni a kamatomat. Hogyan?
A Fejlesztési banknál már tudják: mfb.hu/aktualis/makrogazdasagi-elemzesek/13075-7889, vagyis: "A hosszútávú adósságfinanszírozás terheinek csökkentéséhez összességében a kockázati felár lefaragásán át vezethet az út, azaz hiteles, prudens és fenntartható költségvetési pálya teremtheti meg a hosszú hozamok tartós süllyedését a magyar állampapírpiacon.".

Tehát a lényeg:
- hiteles,
- prudens
- és fenntartható.
Nem pedig:
- ötletszerű,
- szabályozatlan
- és fingunk-sincs-hogy-mi-lesz-jövőre.

karatekutya 2010.11.26. 09:18:14

Tele van az ország kényszer-kisvállalkozókkal. Le fogják csökkenteni a fizetésüket mininálbérre (úgyis válság van), ezzel csökkentve a fizetendő nyugdíj "adót"

Caprica99 2010.11.26. 09:19:57

@Hefe: megelőztél a kérdéssel... :)

Caprica99 2010.11.26. 09:24:22

@Steve_Jobs:
"...a fidesz kormány népszerüsége ettől függetlenül még töretlen),..."

Ezt a baromságot minden blogba belefosod?
Akkor itt is kérdem: melyik közvéleménykutató cég adatai alapján állítod ezt a hülyeséget?
Századvég?
Muhaha...
Persze nem mintha bármelyik másik igazat mondana!

Severus 2010.11.26. 09:28:02

"Nincs ezzel baj, csak most már lássuk a szerkezeti reformokat is!"

ÉBRESZTŐ, ez egy strukturális reform - az eddigi egyeten, amit a kormány meghozott... Szeritned mennyire lesz hosszú távlatokban gondolkodó a többi? Most nem jövök azzal, hogy a nappali teleszarását ők kezdték a 2001-2002-es költségvetéssel, meg ellenzékben megszavazták a Medgyessy csomagját, azóta meg minden megszorításnál ríttak mint a fürdőskurva a zemberekről, akikkel semmit nem szabad megfizettetni.

Az egyetlen előremutató, a hosszú távú, fenntartható finanszírozásért a rövid távú áldozatvállalás árán tenni akaró reform ez a nyugdíjreform volt. (Vagy mondjatok többet...) Respekt érte Horn Gyulának, bár nem vagyok reajongója.

Most a megtakarításokat eltapsoljuk, és nem adósságcsökkentésre, nehogy elhidd, hanem a voluntarista gazdaságpolitikájukat akarják finanszírozni belőle meg a gazdaság felpörgetését. Csak nem tanultak makroökonómiát, hogy egy ennyire nyitott gazdaságban, mint a magyar, ez nem működik, szépen a pénz kifolyik az országból, nem fog tartósan új munkahelyeket generálni, és 3 év múlva ugyanitt állunk majd, csak addig eltapsoltuk ezt a pénzt is. 15-20 év múlva meg összedől az állami nyugdíjrendszer.

zarokerdezo · http://zarokerdesek.blog.hu/2010/12/14/level_i_1 2010.11.26. 09:32:00

@Balt:
A bűnüldözők perspektívájából természetesen egészen bizonyos vagyok arról, hogy miért nem mondott le (az említett urak miatt), de arról egyátalán nem beszéltem, ne keverd a szezont a fazonnal pls.

Magyarvagyok_Nemturista 2010.11.26. 09:32:33

Végre egy post az index jobb oldalán - és ezt most nem politikai értelemben gondolom - aminek van értelme. Nem is gondoltam volna!

Egyszerre elismerni, hogy a Gyurcsány-Medgyesi-Kóka féle társaság durván beleszart az országba, és azt most az Orbánék kenik el rajtunk (látszólag) szép egyenletesen, igazi tisztánlátás kérem, amit manapság ritkán tapasztalni.

Szóval írhat mindenki amit akar, de engem ez most nagyon boldoggá tett. Be is teszem a pilu blogját a kedvencek közé, Isten engem úgy segéljen! :)

Még egyszer gatula!

hááááát 2010.11.26. 09:42:08

Talán próbáljuk meg a kommentek mellett ezt is:
-"Szilágyi után még egy fiatal nő beszélt, elmondta, hogy jó lenne, ha egy tartósabb civil kezdeményezés bontakozna ki a mostani megmozdulásból, ezért december 12-én újabb tüntetést tartanak a Kossuth téren."

Kiváncsi vagyok hányan gondolják komolyan és fagyoskodnak együtt egy ilyen ügyért.

val 2010.11.26. 09:42:43

Én nem értem ezt a magánnyugdíj szarakodást. Addig rendben van, hogy kamatozik a pénzem. De sajnos nem erről van szó, hanem arról, hogy "befektetik". Tudjuk nagyon jól, hogy mit jelent a "befektetés", nem jelent mást mint spekulációt, a semmiből való pénzgyártást. Kb ugyanaz, mikor 40 centért veszek bedőlt részvényt majd pár hét múlva eladom 1 euroért. Fiktív pénz, kb emiatt vagyunk most szarban.

A dolog nagyon nincs rendben, főleg, ha az egész "gazdaság" a fent vázolt lutrira épül.

12fa 2010.11.26. 09:43:39

kussoljon mindenki, változást akarunk, az puhapöccsel nem megy. ezért nem jutottunk sehova éveken át.

Rui Blaaz 2010.11.26. 09:49:28

Ez a strukturális(?) reform egyszerű lopás, és ismét azoktól lopnak, akiktől lehet, akiknek transzparens a vagyoni helyzete, vagyis attól a KISEBBSÉGTŐL, aki adózik.
Az így vagy úgy pénzhez jutó, a jövőjük tervezését saját kezükben tartó "vállalkozók" pedig röhögnek a markukba, mert a vagyonosodási vizsgálatokat időközben LEÁLLÍTOTTÁK.

Mit tehet hát az egyszerű állampolgár, ha hárommilliót ellop tőle állambácsi? visszalopja!
szerencsére a munkáltatómnak (aki részben én vagyok) máris vannak kreatív ötletei.
Orbánnak meg le sem fog esni ő hol kúrta el.

Nemzeti kommunista nemzeti pártunk (a nemzeti) pedig pukkadjon meg saját felfuvalkodottságától.

Kismacska (BELLA) 2010.11.26. 09:49:34

Figyelj, Pilu, te még mindig a gyurcsányozásnál jársz? Te szegény... az még véletlenül se jut eszedbe, hogy nem csak az előző 8 év, hanem az azt megelőző másik 12 kormányai is felelősek (és abból 8 évig bizám kishaver, jobbosok voltak hatalmon)???

Hihetetlen, hogy ti mindenből kihozzátok Gyurcsányt Antikrisztusnak. Milyen érdekes, hogy Vityáéknak csak tartaniuk kellett volna az előző kormány számait - csak abban nem volt ennyi mozgástér (a lopásokhoz persze).

Komolyan... gáz, hogy a lopásaikhoz az én meg te meg mindenki pénzét egyszerűen lenyúlják.

UTakeMe 2010.11.26. 09:50:34

Teljesen egyetértek a post tartalmával és 12 fa-val is. Amikor a szar az orrodat nyaldossa, akkor sajnos kénytelen vagy elkezdeni kifele mászni belőle, akármilyen kellemes meleg is van. Nem arra kell acsarogni, aki ki akar húzni a szarból, hanem arra, aki beleállított majd azt mondta, ez itt lesz a te tejjel-mézzel folyód aztán elkezdte vederrel hordani rád a cuccost.
Egy kormány sem tudna ennél jobbat, ez van, reménykedjünk, hogy a vége valami jobb lesz...

sanyisanyi 2010.11.26. 09:57:25

Csak az átlagember nem kap milliós fizetést a Fideszes barátaitól, mint a posztoló....

Rob67 2010.11.26. 09:58:40

Orbánmatolcsy Györgynek miért is nem jutott eszébe a 98-02 közötti idászakban megvédeni a nyugdíjakat a tőtsdecápáktól?
Tudatlanok voltak vagy mi?
A MANYUP rendszer akkori megszüntetése kevésbé fájt volna.
Valaki tegye már fel ezt a kérdést a k. házban.
Gondolom azt nem mondhatják, hogy elfoglaltak voltak selmeczy kúrogatásával...

Rob67 2010.11.26. 09:59:43

A haverom egy csontvázkereső csapatban 'ROBOTOL' fél éve.
Mindig megkérdezem van e valami.
Van, de el sem merik mondani egyelőre, jön a válasz.
Annyira édesek ezzel a balfaszsággal.
Most meg itt megy a porhintés a 'bajvandenemmerikmegmondani' eposszal?

EMU 2010.11.26. 10:11:47

Eszem ágába nem jut a másik szarházi bandát védeni, abszolút felelősségük van abban, hogy ilyen helyzetben a gazdaság, és hogy a másik szarházi banda ilyen többséggel ülhet tort a romokon. Azonban már elnézést, de hosszú évek óta azt hallgatjuk a cezaromániás kis felcsúti gecitől, hogy ők bizony nem szorítanak meg, ők bizony rendbe tesznek mindent véráldozat nélkül. Az értelmesebbje persze minden ilyen és erre hajazó megnyilatkozáskor tudta, hogy hazudik. Most itt a cselekvés ideje, ami eddig történt az adóemelés a középkeresetűekig (többség), lakosságra áthárított, válságadónak álcázott fogyasztási adó növelés, megtakarítások lenyúlása, járulék növelés (TB), és sorolni lehetne. Ez az igazmondás bajnoka, aki még mindig tömegek szájába szarhat anélkül, hogy a sok csökött szektás hívő felismerné, hogy ugyanolyan tolvaj, ugyanolyan hazug, ugyanolyan képmutató, és a király meztelen. Nem, agybeteg hülyék még a legdurvább demokráciaellenes lépéseit is ajnározzák, és mosdatják a vállalhatatlant, a gerinctelent, a hazugot. Kedves fideszesek! Kurvára tudtok komcsizni meg libsizni, de ezt ekkora pofával éppen azért tehetitek, mert a másik szarházi banda mögül kiállt a tömeg, mert hülyét belőlük nem lehet csinálni. Belőletek meddig lehet? Mert nagy a pofátok, csak azt felejtitek el, hogy azért lehettek most ennyire a nyeregben, mert akiket szapultok, messze nem voltak olyan elvakult faszok, mint ti, és magára hagyták a vállalhatatlan szemetet. Ti kiálltok mellette és magasztaljátok. Tényleg van különbség.

Magyarvagyok_Nemturista 2010.11.26. 10:13:32

@Kismac: Ez mit akar jelenteni? Mit akarsz ezzel mondani? Hogy ne Gyurcsányozzunk? Miért ne? Elkúrta, vagy nem kúrta el? Elvakult bal-fa** vagy te is édesapám, aki az orráig sem lát! Nem is érted mi van itt leírva! :)

@sanyisanyi: Édes apa! A milliókról inkább nem kéne annyit beszélni. Nézel te tévét? Most a másik oldal lop. Ezen vagy felháborodva? Neked sem akkor, sem most nem jutott egy fillér sem. Megnyugtatlak, ezután sem fog! :) Milliókat blogposztért! :D :D :D

tcom 2010.11.26. 10:15:17

A post író téved!!!!!!!!!!

1. Ha tudta Orbán, hogy szar a helyzet, akkor nem kellett volna hazudozni a kampányban, hogy orvosoknak nyugati bér, meg a falusi iskolák költségeinek átvállalása stb. Hanem elmomdani, hogy az elődök miatt rendbe kell tenni az országot. Miért nem beszélt a kampányban a mag. nyugdíj elkobzásáról és feléléséről?

2. Más országok a szociális kiadásokon, az inaktívakon spórolnak, mert mégis kellenek az adófizetők. Ma Magyarországon százezrek röhögnek 40 évesen nyugdíjason, életerőben 150ezres nyugdíjakkal. Az átlagnyugdíj közelít az átlagkeresetekhez. Százezrek "éldegélnek" százezer Ft feletti nyugdíjból. Százezrek röhögnek egészségesen rokkantnyugdíjból. Miért nem nyúl ehhez is a Kedves Vezető? Mert sokan tudnak szavazni?

3. Miért nem követi a példánkat más ország. Miért ítéli el a lengyel min. elnök a hasonló terveket Lengyelországnban. Nem mondhatni, hogy ellensége országunknak. A balti államokban is elvették a vállság idején a pénzeket, majd visszautalták, ha jobban ment.

4. A demográfia helyzet katasztrófa. 20-30 év múlva egymillióval több nyugdíjast kell ellátnia egymillióval kevesebb adózónak. Miért nem készül, számol evvel a kormány?

Könnyebb feltörni a gyerek malacperselyét, kivenni a nagylány Takarék számlán 12 éve gyűjtött megtakarítását és odaadni a nyugdíjas nagymamának, csak hogy befogja a száját, aztán ha ez is elfogy majd lopunk, vagy rabolunk?

Miféle hosszútávú gondolkodás ez?
Semmilyen. Túlélés a következő választásig, oszt majd csak lesz valahogy.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.26. 10:18:05

Azt mondja meg valaki mi lesz akkor ha túl sokáig élek és elfogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett pénz???

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.26. 10:21:25

Az államinak az az előnye hogy bármeddig élsz kapod a nyugdíjat inflációval emelve,a manyupból állandó pénzt kapsz.és ha el fogy apénz??
Nálunk azért éri meg magánnyugdíjpénztárat aléapítani mert nem élnek sokáig az emberek.És ha már nyugdíjas vagy pár éva múlva meghalsz akkor a maradvány érték is elvész.

tcom 2010.11.26. 10:24:16

@EMU:

A sok fideszestől kérdezem:

"Az Alkotmánybíróság döntései kötelezőek. Nincs kibúvó, nincs kiskapu, ez a magyar demokrácia vastörvénye." - Orbán Viktor, 2007. július 29."

Akkor most hogy is van ez?
3 év alatt jutott el Orbán és a népnemzeti-nagymagyar fidesz erre az álláspontra?

Igaz, pont belefér abba, ahogy Orbán eddig politizált. Lánglelkű balliberális hazafi, demokrata, majd konzervatív, keresztény, majd szélsőjobbal is kokettáló ősmagyar, népnemzeti, majd mára őskommunista eszközökkel alkotmánybíróságot, bármiféle kontrollt meg nem tűrő, államosító, populista kádár-klón. Mi várható még? Mondjuk véresszájú, tömeggyilkos nem volt még, igaz a lista megvan a "komcsikról", innen már egyszerű az is.

2010.11.26. 10:27:26

@Gyurma73: ha jó szabályozás lenne, akkor ehhez nagyon sok idő kellene, nagyon sokáig kellene élned. Ha ugyanis van egy megfelelően nagy tőke bent (akár egy bankban), akkor annak a kamataiból/hozamából is meg tudsz élni azért egy elég jó ideig. Magyarán igazából mire nyugdíjas leszel, addigra a jó nagy tőke után járó hozamokat fizetnék ki neked, a tőke minél kisebb fogyasztásával. Gondolom én legalábbis. Persze lehet, hogy nem így lenne, nem számoltam utána. De elvileg ez lenne a járható út.

Rob67 2010.11.26. 10:29:05

Most olvasom az angol The Guardian cikkét...
'It's time the EU made some noise about Hungary's attacks on democracy and the rule of law'
Persze az angolok is komcsik és bolsik mi?
Mindenki aki mást mond?
Nem lehet hogy egy cseppet fordult a világ húsz év alatt?
A legnagyobb KISZ vezérekből lettek a kapitalisták és a valamikori antiszocialistákból lettek méra a véres komcsik...
Csak mert a kép így néz ki.
Így azért a Guardian cikke is érthetőbb lenne a kapitalizmus fellegvárából.
Nem elvtársak?
Hazafias Fidesz Front, ez azért jobban illik a mai csapatra.

val 2010.11.26. 10:30:59

@Gyurma73: Naja, az is igaz, hogy a "magán"pénztár (ami kötelező) valakinek baromira megéri és abban biztos vagyok, hogy nem a nyugdíjasnak.

tcom 2010.11.26. 10:31:35

@Gyurma73:

"Azt mondja meg valaki mi lesz akkor ha túl sokáig élek és elfogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett pénz???"

Számolj egy kicsit!!!
Nekem 2,5 millió van a 12 év alatt a számlámon. Még minimum 2-szer ennyi idő vissza van. Mert csak a hülye gondolja, hogy fenntartható lesz a nyugdíjrendszer, akkor ha nem lesz addigra 70 év a korhatár. Ha számolok, akkor az mai pénzen 10 millió ft-ot jelent nekem, amit akkor megkaphatok egészben, járulékként. Ehhez akkoriban kell majd kb. mai pénzen 50ezer Ft havi nyugdíjra számítani. Ki a faszomat fogja érdekelni az állami szar.

Mert még egy okos fideszes sem mondta meg, hogyan fognak 2037-ben 5 millió nyugdíjasnak 2 millió adófizető mai szintű nyugdíjat fizetni, ha már ma is lopni kényszerül az állam, hogy kifizesse a 3 millió nyugdíjasát?

Mivel állami nyugdíj nem lesz 30 év múlva, ezért mindenki kezdjen el néhány ezer Ft-ot valami féle havi befektetésbe kiosztani... pont úgy, ahogy a magánnyugdíjpénztárak tették eddig.

szjm 2010.11.26. 10:32:44

A Guardian? Most komolyan... Ezt olvassátok el, érdekes:
hvg.hu/velemeny/20101126_argentina_allamositas_nyugdij

Merras · http://miyazakijun.hu 2010.11.26. 10:33:22

Ez hihetetlen, hogy egyesek képesek kihozni azt, hogy ezért a lopásért is Gyurcsány a hibás.

NEM, értsétek már meg, hogy NEM.

Medgyesi hibáztatásáról annyit, hogy azokat a jóléti intézkedéseket a FIDESZ IS MEGSZAVAZTA, ugyanolyan felelős érte Orbán Viktor nagyvezírünk is, mint Megyó volt.

Gyurcsány pedig a szarul működő rendszert akarta rendberakni, egészen addig, amíg jött ennek a narancsos tolvajbandának a népszavazási elmebetegsége, amikor költségvetési kérdésekről tudott kiíratni népszavazást. Gyurcsány úgy gondolta, hogy érdemesebb lenne a rendszert rendberakni - Viktátorunk pedig úgy gondolja, hogy inkább ellopja a pénzedet.

Hihetetlen, hogy még van olyan ember, aki tapsol ezeknek.

Rob67 2010.11.26. 10:33:35

@tcom: Mondjuk mit várhatunk tőle, Oxfordba is csak a kádár rendszer kegyeltjeként kerühetett ki.
Vagy valaki mésként emlékszik arra a rendszerre?
Basz, nekem még az útlevelemet is elvették 1986-ban mondván 'külföldre történő utazása a Magyar állam érdekeit sértené'.
Ő kimehetett.
Na kinek volt nagyobb hátszele a komcsiknál drága viktorom? Akkor is kamuztál, most sincsen ez másként.
Semmi bajod nem volt a kádár rendszerrel, hiszen annak az emlőin nevelkedtél. Mint a mostani éned mutatja, meg is tanultad a leckét...

Rui Blaaz 2010.11.26. 10:36:46

@Gyurma73:
auuu...
te érted a kérdéseidet?
mi fogy el? mikor? mi éri meg? mi vész el??

ezek után nekem csak egyetlen kérdésem van:
te miért szavazhatsz négy évente?

tcom 2010.11.26. 10:43:06

@Rob67:

Tetézi a helyzetet az, hogy a Soros pénzén is tanult külföldön. Az az Orbán, aki rendre a bankárokkal, karvajtőkésekkel, zsidókkal rémisztget, nyalja ki a szélsőjobb seggét. De akkor nem prüszkölt, hogy a legnagyobb tőkés, tőzsdehuszár, offshore lovag pénzén, kegyéből tanulhat külföldön.
Mert akkoriban még nem volt apuci bánya vállalat tulajdonos, az asszonynak meg milliárnyi értékű földjei.

Hányadék ez az ember!!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.26. 10:49:06

@Rui Blaaz: hát pl ha befizetsz 10 milliót és havi 100 ezret veszel ki abból egy év alatt lemegy 1,2 millió akkor nem gondolod hogy továbbra is a 10 millió kamatozik.és bizny ez 10 év alatt elfogy a kamatokka együtt.
ha meg beteszed kamatozni kap rá kb 7 % ot amiből még adózni kell .abból kijön max havi 50 ezer ez mire elég ma? és mire elég 20 év múlva?

val 2010.11.26. 10:53:30

@tcom:
"Mert még egy okos fideszes sem mondta meg, hogyan fognak 2037-ben 5 millió nyugdíjasnak 2 millió adófizető mai szintű nyugdíjat fizetni, ha már ma is lopni kényszerül az állam, hogy kifizesse a 3 millió nyugdíjasát?"

És mi a megoldás? Húzzuk le a rolót?

tcom 2010.11.26. 10:54:33

@Merras:

Ami érdekes lesz, hogy 4, 8 év múlva is Gyurcsány lesz a hibás amiért továbbra is kiürült a kassza és mindent felélt az ország?

Meddig veszi be ezt a buta magyar nép?

A pololba kívánom Gyurcsányt, de volt egy jó kérdése Orbánhoz:

(Gyurcsány talicskával tolta ki a pénzt, azért nincs pénz.)

Ha az ön kormánya idején évek múlva sem lesz pénz a kincstárban, akkor ön vagy hazudott, vagy ön is talicskával tolta ki a pénzt!

És ez előbb utóbb eljön, mert most sem folyik más mint, hogy egyik zsebünkből a másikba tesszük a pénzt, felélve a tartalékokat, nem csökkentjük az államot (ami folyik az népámítás), nem csökkentjük a szociális kiadásokat, viszont elrettentjük a munkahelyeket működtető, létrehozó külföldi befektetéseket.

A korrupció tovább folyik. Pl. 5 milliárdért akarjuk a fideszes haverrel lefényképeztetni az országot, miközben más megtette 160 millióból. Ahogy kiderült valami miatt lefújták. 10 milliárdért stadion a minősíthetetlen magyar focinak, és a 2000 debreceni szélsőjobbos futball huligánnak, meg persze a hűséges Kosának. 25 éves főosztályvezetőket kinevezni, mert apuci államtitkár. megszüntetünk mindent, amit az elődök találtak ki még ha jó is volt (pl. Petőfi rádió), mert egy avitt, pókhálós, népnemzeti pinának nem tetszik, nem elég magyar itt európa közepén. Mikor tiltják be a külföldi nyelveket?

Mi változott az előző kormányokhoz viszonyítva????

l.x. 2010.11.26. 10:54:39

@Nikosi: "Mert a manyupok nem jótékonysági intézmény, a céljuk nem a népjólét és a te hű de magas nyugdíjad. Nem egy szentek gyülekezete volt, hanem üzleti vállalkozás, a célja a saját profitjának maximalizálása ennyi és nem több"

Érdekes, hogy ugyanezekről a biztosítókról ugyanezt nem kell elmagyarázni, amikor egyéb szerződés kapcsán felmerűlő kárigénynél előállnak az apróbetűs rész irodalmi igényű értelmezésével.

ork1234 2010.11.26. 10:55:32

@Art Mooney:

Ugyan már. mindenki tudja, hogy Fleto kúrta el, még sincs a kóterben. Ha hivatalosan nincs megvádolva, lesittelve, akkor nem Ő miatta tartunk itt, értem?

tcom 2010.11.26. 11:05:02

@val:

ha már einstandolós kedvében a Kedves Vezető, akkor csökkentse a 100 ezer Ft- feletti nyugdíjakat 20%-al. A Románok miért csökkentették az összes nyugdíjat 20%-al??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Viszgálják felül az összes rokkantnyugdíjat!

Növeljék az ellenséget soha nem látó katonák, a sokdában üldüögélő rendőrök nyugdíjkorhatárát.

STBSTBSTB

Csak körül kell nézni, mit is csinálnak mások, miközben mi segítjük a nők nyugdíjbavonulását. Nem sajnálom tőlük, de előbb utóbb úgy is meg kell tenni, mert nem lesz képes kifizetni a csökkenő adófizetői réteg.

100 éve sem volt nyugdíj, mert nem volt miből. A mostanában Orbánnál is kedves Kínai népköztársaságban és a fél-diktatórikus Oroszországban gyakorlatilag nincs nyugdíj. Mert nincs rá pénz. Nálunk van, de hogyan, hogy felélünk mindent, illetve a munkavállalók, a gazdaság szenvednek miatta.

Sehol a világon nem ekkora a jövedelmekhez képest az átlagnyugdíj. A Jövedelem az takarja, amit az ország termelni tud, ennek a nagy részét szétosztjuk nyugdíjra gyesre stb-re.

Nemrég a Hollandok csökkentették a gyes idejét 16 hónapra.

Val!

A hollandok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Igaz nekünk a Kedves Vezetőnk óta szárnyal a gazdaságunk, a valutánk.

Az is igaz, hogy a hollandok, a románokkal, a nyugdíjkorhatár emelő németekkel, franciákkal elmehetnek a sunyiba. A pannon puma szembe pisál a száéllel és megmutatja, hogy nem lesz hugyos a nadrágja. Most még csak ott tartunk, hogy Orbán elővette a nemiszervét.

l.x. 2010.11.26. 11:11:10

@Rob67: "Nevezzük Békekölcsönnek"

Ne nevezzük! Az ország helyzetét tekintve a hadikölcsön találóbb... nem kicsit, nagyon.

l.x. 2010.11.26. 11:13:37

@Coffeyville: "Őszinténszólva én sose hittem el, hogy az a ott tényleg az én pénzem volna, mindig is adóátcímkézésnek fogtam fel."

Erről van szó. Aki öngondoskodást akar, az hagyja is az öngondoskodást.

l.x. 2010.11.26. 11:18:58

@Italo Balbo: "A magánnyugdíjpénztár egész pontosan a privát bankszámládon tartotta a pénzt"

Maradjunk annyiban, hogy a neved mellé firkálta azokat a számokat, amelyeket majd egyszer, ha a lehmannitisz, a kihalás, és az elköltségelés miatt más számokat nem kell a neved mellé firkálni, majd visszajáradékoz jól.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.26. 11:19:52

szerintem is kéne egy nyugdíj plafon mert így aki 200 ezrtet kap annak a 10 % 20ezer emelés a 50 ezres nek meg csak 5.
A munkaerő piacon meg jkó ha az 5 évvel ezelötti béreket lehet megkapni.
a nyugdíjak meg simán nőnek.
Tehát a NYUGDÍJASOKAT NEM ÉRINTI A VÁLSÁG ,NEM LUXUS EGY OLYAN ORSZÁGBAN AHOL 3 MILLIÓ NYUGDÍJAS VAN?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.11.26. 11:21:05

AKI ELMENT TÍZ ÉVE 50 EZERREL NYUGDÍJBA MOST 120 EZRET KAP??
HOL NŐTTEK A FIZETÉSEK ENNYIT???

l.x. 2010.11.26. 11:21:50

@tcom: "Mert még egy okos fideszes sem mondta meg, hogyan fognak 2037-ben 5 millió nyugdíjasnak 2 millió adófizető mai szintű nyugdíjat fizetni"

Nem igaz, már többször leírtam, pedig nem is vagyok okos: sehogy.

Vagy ha úgy tetszik, pont ugyanúgy, ahogy 2006,7,8,10,12,14-ben euro lesz a hivatalos fizetőeszközünk.

l.x. 2010.11.26. 11:26:51

@Rob67: "Most olvasom az angol The Guardian cikkét..."

Ezt már a The Guardian írta, vagy még a kifelé nyilatkozó manyup vezérek? Csak mert előbbi esetben legalább elmondható, hogy ez is egy vélemény (teccett volna lémannékat is a megfelelő időben fikázni az igazi szakértelmet bizonyítandó); utóbbi esetben bizniszezjúzsuöl.

l.x. 2010.11.26. 11:27:58

@tcom: "Ami érdekes lesz, hogy 4, 8 év múlva is Gyurcsány lesz a hibás amiért továbbra is kiürült a kassza és mindent felélt az ország?"

Monopolyztál már? Ha igen, tudod, hogy egyszer kell elkúrni, és utána szopóágon leszel, amíg tart a játék.

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.11.26. 12:46:55

@McDobbent: Igen, ha nincsenek érveid, akkor a másik mindjárt komcsi/náci (kinek mi), és persze elsősorban hülye. A barátom jogász, pontosan tudja, hogy mit mond az MT, meg mit nem. Határozott idejű szerződése van (ami szerinte amúgy MT-ileg már aggályos, ne köss bele, nem mondok el minden részletet), a hosszabítás előtt kapta ezt a nyakába.

De ha gondolkozol egy picit, meg ha figyelmesen elolvasod amit írtam, akkor rájössz, hogy ezek a részletek lényegtelenek. Először is azt írtam, hogy az SZJA csökkentés beárazódik. Ami visszafogottab helyeken nyikván úgy néz ki, hogy a következő években kisebb lesz az emelés. Másodszor, a barátom helyzetére visszatérve - arra amit írsz, természetesen az a válasz, hogy nem kötelező ott dolgozni. Ha nem egyeznek meg közösen, akkor egyszerűen megszűnik a munkaviszonya, avagy kibasszák. (Ami pont ebben a konkrét esetben igen egyszerű, nem írnak alá vele újabb egyéve szerződést.)

Ezekből gondolom egyértelműen következik, hogy blikk olvasó komcsi vagyok. De az is, hogy te meg egy agyatlan troll, úgyhogy én itt veled le is zártam.

val 2010.11.26. 13:00:15

@tcom: "Mert még egy okos fideszes sem mondta meg, hogyan fognak 2037-ben 5 millió nyugdíjasnak 2 millió adófizető mai szintű nyugdíjat fizetni, ha már ma is lopni kényszerül az állam, hogy kifizesse a 3 millió nyugdíjasát?"

Erre akkor nem az a megoldás, hogy egészséges (és nem haldokló) társadalom kellene? Tudom, lehet azzal jönni, hogy a "trend" ezt mutatja, de az elég szánalmas érv.

Az unokád már valószínűleg arabul fog tanulni és imádkozni és nem azért, mert arabból egyre kevesebb van. De ez már más irány. Csak azok a fránya összefüggések...

Kismacska (BELLA) 2010.11.26. 14:24:32

@Magyarvagyok_Nemturista: értem én, mi van oda leírva. Csak már kicsit tele a hócipőm, hogy ti fideszes bértollnokok állandóan gyurcsányoztok. Pedig mostmár lassan egyáltalán nem szabad(na) SEHOVÁ visszamutogatni, azon egyszerű oknál fogva, hogy degenerált honfitársaink nyakunkra hozták Tolvajviktort. És adtak neki szabad kezet.

És nem arra használja ezt a teljhatalmat, amire kellene.

A cikk más részével egyébként egyetértek, a Rákosi-montázs is nagyon jó, csak a gyurcsányozás vágta ki a biztosítékot, hagyni kellene a francba.

Illetve tudod, mit mondok?? BÁRCSAK még mindig az lenne, annyi lenne a legnagyobb bajunk, ami velük volt baj, mert most sokkal nagyobb xxarban vagyunk, mint voltunk!

Kismacska (BELLA) 2010.11.26. 14:33:29

@tcom: Gyurcsány talicskát (meg Nokiás dobozt) használt. Orbán upgrade-elt! Ő kamiont használ. Hiszen ki kell tolnia most 3000 milliárd forintot a kasszából, az má' a talicskába nem fér bele.

:) vagy inkább: :(

Art Mooney 2010.11.26. 16:13:38

@pappito: szomorú vagyok, h nem vagy hajlandó gondolkodni. olyan vagy, mint egy nő: bejelentem h sajnos pénz híján nem tudunk nyaralni menni, erre elkezd hisztériázni, és amikor azt mondom neki h oké mégis miből menjünk, mert pénz az nincs, akkor azzal jön h
- de azért én szívesen mennék nyaralni
- nyaralni jó mert kell a pihenéshez
- múltkor olyan csúnyán néztél az anyukámra

lehet erről is beszélni, de OFFTOPIC, B*OD. VÁLASZOLJ A KÉRDÉSRE. nem erről van szó, miért tereled el a témát? arról volt szó, h honnan szerzel pár hónap alatt ennyi pénzt.

és még mindig adós vagy a válasszal.

Art Mooney 2010.11.26. 16:22:56

@Táskás Tóni:

1. mossad ki szépen szappannal a szádat.

2. íme a számok:

mnyp: +2700 mrd ft
stadion: -10 mrd ft
"magánhadsereg" (ez amúgy micsoda?): -10 mrd ft (ha hihetünk neked, de kétlem)
adóátrendezés: kb. -50 mrd ft (hoppá!)
önkormányzati reform: - (túl lassú)
bértömegcsökkentés a közszférában (már bejelentve!): +48 mrd

az önkormányzati reform optimista jóslat szerint is 1-3 év alatt hozna pénzt, ez kiesik, mert most csak pár hónap van pénzszerzésre.

az egykulcsos adó 300-400 mrd kiesés, az adójóváírás kivezetése közel 300 mrd-os bevétel -> kb. nullszaldó, pajtás.

az imf-es sztorid légbőlkapott, forrásokat, pajtás.

fent vannak a számok, játssz ezekből kb. 1200 mrf forintnyi bevételt. elhagyod a stadiont? húú, akkor már csak 1990 mrd ft kell.

na? mi a megoldás? most légy okos, pajtás!

Art Mooney 2010.11.26. 16:31:01

@ork1234: sztálint se sittelték le soha, akkor bizonyára ő is ártatlan.

2010.11.26. 18:07:47

@Art Mooney: ezt tényleg nem értem. Hol mondták azt neked, hogy 2700 mrd kell??? Sokkal kevesebb kell. Jó persze tulajdonképpen azt is akarhatnánk, hogy 0 legyen az államadóságunk, és akkor ennyi pénz sem elég, hanem akkor vegyünk már el még a bankoktól, a nyugdíjasoktól, sőt a mindenki otthon őrzött vagyonából is pár 1000 milliárdot, az majd fedezi. Persze nem azoktól, akiknek a semmiből van, hanem majd azoktól akiknél tudjuk, hogy van, mert bevallották. Mert ez most nagyon kell, higyjétek el! :) Abszolút LOL az érved, és a kavarások a számokkal. Eleve a 2700 mrd-ot ha akarnák se tudnák felhasználni egy év alatt, mert lehetetlen, az nem kp, hanem papírok. A te példádat folytatva, azért nincs pénzed, mert kitaláltad, hogy veszel sok magot belőle, amit majd elültetsz és akkor lesz pár év múlva sok fád, amiből sok kajád. Csak épp ez nem volt szükségszerű, mivel most sem éhezel. Viszont azt nem vetted számításba, hogy a magokat el is kell ültetni, gondozni kell őket, locsolni, trágyázni, és ha mindezt megtette, akkor jó eséllyel a 3/4-ből kinő fa sok sok év alatt, és ha rendesen permetezed, akkor akár még ehető gyümöcslöd is lesz, amit le kell majd szedni. Visszafordítva, azzal mindenki kitörölheti, hogy a kormány azt próbálja beadni, hogy az ilyen olyan egyéb 'tervezett' intézkedései, meg a 16%-os szja, amiből tulajdonképp a betömendő lyuk keletkezett majd pár év alatt termel annyit, hogy minden évben abból ugyanígy ki lehessen pótolni a költségvetést. De eddig egy olyan intézkedést nem láttunk, ami erre irányult volna. De ha lenne is, az először pénzbe kerülne (volt valaha olyan változtatás, reform, átstruktúrálás, ami ingyen ment volna), majd utána HA nem tévedtek az urak, és a nem létező hatástanulmányoknak megfelelően alakul minden, akkor 5-10 év alatt talán hatása is lesz (de nem 1-2 év alatt). A 16% pont csak annak a felső 100-1000 embernek kedvez, akik ott röhögnek a fejünk felett, és ők nem fognak a náluk maradó plusz pénzből még 1 millió gyereket csinálni, meg itthon kenyérre és tejre költeni, hanem ki fogják menekíteni a vagyonukat, mint ahogy eddig is tették. Ergó, most nagy a baj, tűzoltás, mindez azért, hogy az a 100-1000 ember jobban éljen, mert erről van szó.
De ha tegyük fel jogos lenne ez az érved, akkor ugyan mond már el, hogy 2012-ben honnan lesz újabb 2700 mrd lenyúlható pénz, meg a további 5-10 évben? Ha? Tehát ha igazad is lenne, akkor is ez max gyors tűzoltás lenne.
Kiváncsi lennék, hogy mennyi a valós jövedelmed és a ténylegesen bevalott jövedelmed! Gondolom te is azok közül való vagy aki azért osztja itt az észt ezzel a hülye érvvel, mert be akarod biztosítani, hogy még véletlenül se neked kelljen segíteni kimászni a szarból, hanem majd mi jó munkás ember adófizetők ismét megoldjuk helyettetek a problémát. Amihez először sok hülyét kell megtérítenetek ehhez.

Art Mooney 2010.11.26. 18:19:42

@EgyEmber:

1. a számokat fent elírtam, de a lényeg, h 100-200 mrd forintos tételek itt NEM húzzák ki a szarból a költségvetést (hiánycél). itt egy 1000-2000 mrd forintos tétel kell, ami rendbe teszi a költségvetést és teret ad az átstrukturálásoknak (finanszírozza pld. az önkormányzati rendszer átalakítását stb.).

továbbra is áll a kérdés: miből szereznétek ma 1000-2000 mrd forintot, pár hónap alatt?

2. nem érted. MUSZÁJ szerezni 1000-2000 mrd forintot, mert feriék nem teljesítették a hiánycélt, viktoréknak ezért most muszáj. mit nem lehet ezen érteni?

3. az adóátalakítás az állam szempontjából kb. nullszaldós, tehát ezen pörögni az aktuális téma szempontjából irreleváns. nem tetszik neked az adórendszer, oké, csak nem erről van szó, hanem h honnan szerzel 1000-2000 mrd forintot.

4. semmi közöd a keresetemhez.

5. viktorék terve az, h felpörgetik a gazdaságot, és az ez által generált többletbevétel húzza ki a szarból az országot. vagy bejön, vagy nem jön be, ha nem tetszik, ne velem vitázz, ez nem az én tervem hanem az övék.

6. namégegyszer: miből szereznétek ma 1000-2000 mrd forintot, pár hónap alatt?

Art Mooney 2010.11.26. 18:20:29

@Art Mooney: javítom: 'fent vannak a számok, játssz ezekből kb. 2000 mrd forintnyi bevételt. elhagyod a stadiont? húú, akkor már csak 1990 mrd ft kell.'

2010.11.26. 21:35:12

@Art Mooney:
bármiből, de ne közvetlenül megint tőlem!
ötletek:
1. vagyon adó (ez a 16% így ahogy akarják egyszerűen szar)
2. minden 1 mrd alatti forgalmú vállalkozás cégre vásárolt autójának sávos adóztatása bizonyos paraméterek fölött (majd akkor lesnek az bmw-s ingyenélők)
3. reklémadó egységesen mindenre (így legalább nem találkoznék orrba-szájba intim higéniás reklámokkal, és nem úgy nézne ki a város mint egy szórólapdzsungel, a hatása: bevétel, plusz reklámok mennyiségének abszolút értékű csökkenése, a versenyképességet az abszolút volta miatt nem csökkentené)
4. akiket most jól kihagytak cégeket és magyar milliárdosokat a válságadóból, azokat is ugyanúgy kéne adóztatni (mert ha őt kihagyjuk, mert magyar és mert majd ő termeli a pénzt, akkor légyíszves engem is hagyjanak ki, mivel én is magyar vagyok, termelem a pénzt, és befizetem az adómat rendesen)
5. feketegazdaság szürkítése, beindítani a cséplőgépet és büntetni minden parasztot legyen az kisvállalkozó, evás, multi, bt, zrt, állami vagy privát, akármi, rájuk kell ijeszteni, példát kell statuálni, fejeknek kell hullani, a büntiből és a megijedt népektől majd jön be adó és pénz
6. az magánember akinek ma 1 mrd-nál több mozdítható zsetonja van, az légyszi adja kölcsön állambácsinak egy időre.
7. a mnyp helyett az állam találjon ki egy elfogadható konstrukciót, garantálja, hogy amit most megelőlegezek neki (akkor szívesen kölcsönadnék neki) azt X év múlva kamatostul visszafizeti. Válságkezelő alap vagy mittudomén. Mert azt akárhogy próbáljátok magyarázni, nem fair, hogy egyszerűen ellopják (csak az én - értem ez alatt, akik becsületesen adozó mnyp tagok) pénzemet, mert most épp találtak egy lyukat a papírhalmazban.
meg még lenne egy csomó ötletem, de nem fogom most felsorolni, mert nem az én dolgom kitaklálni. Azért adtunk a Fidesznek felhatalmazást, hogy oldja meg a dolgokat, de nem arra, hogy így! Ja és ez a nagy hirtelenezésre: mi faszt csináltak eddig 8 évig, ja bent kellett volna lenni a parlamentbe, ja nem csak ugatni kellett volna, hanem figyelni, számolni. Lassan fél éve kormányon vannak, miért épp csak most esett le nekik nov közepén, hogy lyuk, mi az annyukért most így hirtelen találják ezt ki??? Ha valaki annak a dumának bedől, hogy "mert szegények nem tudhatták, meg annyi minden nem úgy történt, mint ahogy számítottak rá", akkor az hülye. Nálam ezt úgy hívják, hogy nagypofájú hazudozók, akik nem értenek ahhoz, amit bevállaltak, ezért takarodj a nevük.

2010.11.26. 21:40:31

Pont ők verték a mellüket, hogy a mszp és többiek milyen szarok, de majd ők! No kérem itt a lehetőség. De ezt az első pár hónap alatt 6x-osan elkúrták az előzőekhez képest, és azt is nagyon jól tudták, hogy itt már nem babra megy a játék, ez nem kisérletezgetés, meg a majd ráérünk kitalálni időszaka. Itt konkrét kész tervek, + B és C tervek kellettek volna az első perctől kezdve. Nálam innentől kezdve nekik ugyanúgy nincs hitelük, mint az mszpnek. Tehát nem vagyok hajlandó én egyedül a f*száguk miatt megint szívni és végignézni ahogy ellopják a jövőmet.

2010.11.26. 21:44:46

És ha tényleg igaz az, hogy még mindig nagyobb számban vesznek ebben az országban körbe olyan emberek, akik ehhez még mindig mosolyognak a kormánynak, sőt drukkolnak nekik, akkor azt kell mondjam, vergődjetek tovább a saját kakitokban, sok szerencsét hozzá! Kiváncsi leszek mikor fulladtok majd bele, 1 vagy 5 esetleg 30 év múlva. De tőlem ne várjátok, hogy ezek után kezet nyújtsak. Én inkább elmegyek külföldre, és viszem magammal minden eddig összegyűjtött és még el nem lopott vagyonomat is, és amint tehetem kimentem a családomat is.
Maradjon itt a sok kisebbségi, meg az ingyenélők, meg a sok kínai, ukrán, román és arab (viktorunk úgylátszik megunta a magyar pinát).

l.x. 2010.11.27. 00:00:36

@Art Mooney: "itt egy 1000-2000 mrd forintos tétel kell, ami rendbe teszi a költségvetést és teret ad az átstrukturálásoknak (finanszírozza pld. az önkormányzati rendszer átalakítását stb.)."

Jó is, hogy említed, mert Feri "minden napra egy reform" hiperakciója közepette az az apróság spanyolfal mögé került, hogy a igazi (értsd: nem az, aminek időhorizontja a jövő hét kedd) reformok kezdetben nem hozzák/megtakarítják, hanem viszik a pénzt - csak nincs miből.

Vagyis megint egy olyan momentum, amelyben csak azt lehetne tudni, hogy 2 év múlva mi lesz, de hogy addig...

l.x. 2010.11.27. 00:05:16

@EgyEmber: "az magánember akinek ma 1 mrd-nál több mozdítható zsetonja van, az légyszi adja kölcsön állambácsinak egy időre. "

Sajnos nem vagyok érintett, de vélelmezhető, hogy akinek van, az pontosan azt teszi. Hacsak nem kalandor az illető.

l.x. 2010.11.27. 00:12:01

@EgyEmber: "akik ehhez még mindig mosolyognak a kormánynak,"

Tegnap már céloztam rá, hogy tűzoltáskor milyen lelkiállapotra lehet számítani - pezsgőzésre ritkán, de az OPNI sajnos zárva van, így a valószínűsége mégsem nulla. Viszont a tűzzel csak kell csinálni valamit, különben az 5 vagy 30 év múlva bekövetkező összeomlás is rózsaszín leányálom lesz. Az idő ekvivalens az élettel - ami nem csoda, hiszen mindkettő ekvivalens a pénzzel.

Art Mooney 2010.11.27. 15:39:35

@EgyEmber:

"Pont ők verték a mellüket, hogy a mszp és többiek milyen szarok, de majd ők!"

ez magyar politikai demagógia, minden párt ezt mondja (és itt minden párt hazudik).

"No kérem itt a lehetőség. De ezt az első pár hónap alatt 6x-osan elkúrták az előzőekhez képest"

na. ha a gazdaságra gondolsz, eddig nagyjából kényszerpályán mozognak, önálló ötletük pedig a gazdaság felpörgetése, aminek sikerét csak évek múlva lehet értékelni.

ha nem a gazdaságra gondolsz, böszmeségeket már csináltak, de egyelőre feriékhez képes még mindig ipari tanuló a jelenlegi banda.

"Itt konkrét kész tervek, + B és C tervek kellettek volna az első perctől kezdve. Nálam innentől kezdve nekik ugyanúgy nincs hitelük, mint az mszpnek."

ennek ellentmond h sokkal gyorsabban és nagyobb volumenben törvénykeznek, mint az előző bagázs. az mszp épp emiatt támadta őket. most döntsétek már el h túl lassúak v túl gyorsak :)

"Tehát nem vagyok hajlandó én egyedül a f*száguk miatt megint szívni és végignézni ahogy ellopják a jövőmet."

hány éves vagy, királyfi? szerinted pártfüggő az, h a te érdekeidet leszarják? neked jobb lett volna ha feriék maradnak, és a hiányzó pénzt egy újabb imf-hitellel teremtenék elő? az is a te zsebedből (adódból) nyúl le a nyugdíjasok részére, és ugyanúgy a jövődet lopja el.. abban nincs sok különbség a bandák között, h a jövőddel törődnek-e (spoiler: nem).

Art Mooney 2010.11.27. 15:43:49

@l.x.: így van. most csak annyit lehet látni, h magukhoz veszik a pénzt, és pár év múlva van esély arra h kiderüljön h hagyták-e h a hatalom középrétege szétlopja, v vmi hasznosat csináltak belőle.

az előző kormány és a derékhaduk speciel az egészet szétlopta, SEMMILYEN, az ellopott pénzekkel összemérhető eredmény nem született. reméljük, h a mostani banda ennél sokkal jobb lesz (megjegyzem, egy debreceni stadion nem eredmény, egy rendbe tett egészségügy vagy önkormányzati rendszer már eredmény lenne).

pioker1933 2010.11.27. 16:33:18

A cikkel az a baj, hogy hogy most Orbán nem összetakarítja a szart a nappaliból, hanem szomszédból lopott pénztárca tartalmából vesz egy szép, drága perzsa szőnyeget, és ráteríti a szarra. Majd elégedetten hátradől, és azt mondja: Ejj, de szépen kitakarítottam.

2010.11.27. 17:44:20

@Art Mooney: pontosítok, és örülök, hogy azért vannak még itt olyanok, akikkel lehet értelmesen vitázni :)
az előző kormányokat pont ugyanúgy utáltam, utálom, és tudom hogy ők még nagyobb szart csináltak. De pont ezért vártam volna, hogy végre lesz változás. Igazad van, hogy lehetne még bizakodni a jelenlegiben, és mondom újfent, nem lenne bajom még azzal sem ha az én pénzemre pályáznak újfent, ha ezt olyan módon csinálnák és úgy kommunikálnák, hogy ne menjen fel a vérnomyásom 200-ra minden alkalommal, amikor rádiót hallgatok, újságot olvasok, netezek, vagy itt olvasom a kommenteket.
Gyorsan törvénykeznek, az oké, de a gyorsasá erősen aminőség rovására megy. Innen nézve pont úgy tűnik, mintha semmilyen tervük nem lenne, vagy az az egy ami volt, az már az elején befuccsolt, és nem volt nekik B és C terv, ezért most kapkodva ötletelnek. Ez abból is látszik, hogy a saját törvényeiket is az utolsó pillanatokban 10x módosítják. Valamint a nyilatkozataikban sincs koherencia.

30 éves vagyok. Tulajdonképpen az átlaghoz képest jól keresek, de nem milliókat, még csak felet sem. De ezt bejelentve 100%-osan tisztán, és nincs semmi zsebbe pénz, meg nem tudom mik. Mindent rendesen bevallok, adózok, fizetek. Ehhez már lassan 8 éve hajtok mint állat, ez annyit tesz, hogy napi 10-12 órát dolgozom, majd munkaidő után és hétvégén külön projekten. Közben gyűjtöm a pénzt a jövőmre (pl lakás), szabadidőm az 0. (Így egyébként érdekes lehet családot alapítani, amikor arra sincs időm, hogy csajozzam. Csak akkor vállalnék be egy kapcsolatot, házasságot, gyerekeket, ha megfelelő időt tudnék tölteni velük, amit most ma nem tudok megtenni).
És akkor ismét, amikor azt mondom, hogy már megint engem zsigerelnek ki, akkor azzal arra akarok célozni, hogy van itt ám még másik "láthatatlan" 1-2 millió kereső, akik most is csak röhögnek az egészen (na jó talán ez most picit nekik is fáj), de megint nem ők lesznek megszivatva. Ugyanúgy csinálhatják továb a fekete üzelmeiket mint eddig. A másik, hogy pénz is van, lenne, csak ugye az is elúszik, és nem csak az állami szférában, hanem a magánszektorban. Itt a korrupcióra gondolok, és az EU pályázatokra. Tűzközelből látom, hogy az országunk legnagyobb maffiái (Demj* cégcsoport és hasonlók) hogyan tűntetik el a pénzeket 0 haszonértékű semmitmondó pályázatokkal, hogyan telepednek rá a gazdaságra, a kisvállalkozókra, és alakítják őket számlagyárrá, bábukká. Hogy miért nem teszek ellenük semmit? Mert féltem az életem, azért. Találkoztam közülük párral, és nem azok az arcok, akikkel akár nappal is szívesen találkoznál.
Egyik kormány sem, és ez a kormány sem tesz ez ellen semmit! Nyílván, hiszen mélyen be vannak épülve ők is a rendszerbe. De ameddig ebben nincs változás, addig szerintem teljesen őrültség bízni a gazdaság fellendülésében, az 1 millió új munkahelyben, a magasabb bérekben, a sok új családban és gyerekben. Mert ellehetetlenítik az ország működését, csak a saját hasznukat lesik, aljas módon kizsigerelnek.
Most akkor mi lenne a megoldás? Jobbik? (halk kuncogás) LMP? (röhej) NEM TUDOM. De én élni akarok, tisztességesen, nem félve, kiszámíthatóan, és ezért emelem fel a hangom. Tényleg ezért, csak ezért. És nem érdekel, hogy fidesz vagy mszp, vagy jobbik, vagy akárki, meg hogy ekkora a hiány, meg akkora (amit nem én, hanem azok okoznak, akikről előbb is írtam). És hogy most ebben beletartozik-e gyurcsány, bajnai, vagy akárki, lesz*rom, ugyanaz vonatkozik akkor rájuk is, bűnhődjenek, és takarodjanak. De ettől a mostani helyzetre adott válaszom ugyanaz. Így, ilyen formán nem adom, nem adhatom, mert nem marad lassan semmi!

Táskás Tóni 2010.11.27. 17:57:56

@Art Mooney: A hiányzó pénzt a mostani kormány is hitelből teremti elő ,tehát a ktgvetést a piacról finanszírozza. A probléma viszont itt azért nagyobb, mert a piacról sokkal drágább finanszírozni. Az IMF pedig azért nem, adott hitel ,mert a matolcsi féle ktgvetés és gazd.politika az egy nulla. Tehát aq most államosított 3000 milliárd mnyp vagyon 2-3 év alatt a kormány impotens és nem európai gazdaságpolitikája miatt kamatfelárra fog elmenni.Most is úgy gondolod ,hogy az előző kormány rosszabb volt, akkor Orbán miért dícsérte őket külföldön?

EgyEmber (törölt) 2010.11.27. 18:45:04

kicsit olyan hazánk (és nyílván más országok is, csak talán nem ennyire, és nem ennyire nyíltan), mint ha egy hatalmas szcientológiával párosult piramisjátékot folytatnának a fejünk felett a "kitüntetettek" (és most nem is a politikusokra gondoltam, nagy részük ugyanúgy csak közép-alsó szintű bábu a rendszerben), a matrixban. Sokan fel sem ébrednek, nem veszik észre az illúziót. Én is sajnos felébredtem, de minek, nem tudok kiszakadni a mátrixból, egyedül nem, viszont nap mint nap megőrjít a gondolat. Egyetlen esélyem talán az lenne, ha a falkavezérek, farkasok és bárányok "harcában", én is farkassá erősödnék. De a gondolattól is felfordul a gyomrom.

EgyEmber (törölt) 2010.11.27. 18:49:05

Világvége sztori innentől kezdve elég egyszerűen alakul: a farkasok egyre többen vannak, a bárányok egyre kevesebben és egyre gyengébbek, előbb utóbb farkasoknak egymást kell már enniük, előbb utóbb lesz egy akkora gazdasági válság, amihez képest az eddigiek kis szellők voltak csak. Egyszeriben változik majd minden vérré, élethalál harcá, és az emberiség elpusztítja önmagát.
Mondottam vala :)
Sikerült a ma estémet is tönkre tennem.

finomanarancs 2010.11.27. 21:52:23

@EgyEmber: a nyolc év alatt nem kapták meg a "számokat". Így nem lehet gazdaságpolitikát csinálni, hogy nincsenek meg a "számok". De ha a "számok" meg is vannak, meg kell várni míg a csontvázak, zombik, farkasemberek kiesnek. Hát most itt állunk... Csontvázesőben.

EgyEmber (törölt) 2010.11.27. 22:15:46

@finomanarancs: pontos számokat nem, de azért nem a holdon voltak. Egyébként nem is értem, hogy a parlamentben ülő pártok miért nem láthatják nyitott könyvként az aktuális és visszamenőleges számokat. Ha ebben jogi gát van, akkor pl lobbizhattak volna egy ilyen törvény megalkotásán, ahelyett, hogy kivonulgattak a parlamentből. Persze kényelmesebb nem tudni, csak dumálni, és utána azt mondani, hogy ezek ezt meg azt hagytak hátra, és hát bocsi emberek, de nem tudhattuk. Stratégiájuk, terveik lehettek volna, mert nagyságrendileg azért lehetett mindent tudni, ha másnem az első 2-3 hetet a szakértőknek azzal kellett volna tölteni, hogy beillesszék a számokat. Ha meg több terv is lett volna, akkor még azok között is lehetett volna választani. Nem akarom elhinni, hogy egy parlamenti párt, egy már korábban kormányzott és nem éppen kicsi párt ennyire rácsodálkozva (mint az egy perces csibe) kerül a kormányra és értetlenkedik. Ezt azért ne akard nekem bemesélni. Ha ez tényleg így működik, akkor az egész rendszerünk szar, és ezt a drága kormányod épp most mélyíti el, azzal hogy minden nemű kontrolt és független vizsgálót, vagy épp nyitottságot magáévá tesz vagy eltöröl. Ezek után a következő kormány tényleg semmiről sem fog tudni! A fidesz már most elkezdte befalazni a csontvázakat a következő kormánynak, ha a te analógiáddal gondolkodunk. Ez mitől jobb?

blz42 2010.11.27. 23:25:22

Pilu, te egy gyökér vagy.

dibbler 2010.11.28. 07:40:27

A politikai elitet a nemzet/nep/kultura termelte ki magabol.
Ez is te vagy, tetszik - nem tetszik, mint ahogy az anyadat sem valaszthatod meg.

Ha elk*rjuk a dolgokat azert fizetnunk kell.

A helyzeted jo, amig a napi betevod megvan es nem stresszelnek lelkibetegre.

Helyes gondolkodas: keresd a pozitiv dolgokat, tegy javaslatokat.

Csak igy lesz meg a 2000mrd Ft az aktualis elkurasra.

gorcsev54 2010.11.28. 12:01:54

@Rob67: Megy az majd "szakértőnek" kérés nélkül is

Hegyirablo 2010.11.28. 15:05:45

Kedves blogfirkász!

Értem én, hogy könnyebb ellopni egy ötletet, mint kitalálni, de azért ennyire pofátlanul:

http://www.facebook.com/profile.php?id=1186110675#!/photo.php?fbid=1539940296881&set=a.1279720551550.137291.1186110675
süti beállítások módosítása