HTML

 A november 22-én indult Való Világ miatt már harminckilenc panasz érkezett a médiahatósághoz, de az Ifjúsági Kereszténydemokraták Szövetsége panaszbejelentő formanyomtatványának segítségével elképzelhető, hogy ez a szám a sokszorosára fog emelkedni. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, KDNP-s országgyűlési képviselő szerint ha egy csatorna nem tesz eleget a családbarát elvárásoknak, akkor „jogi eszközökkel korlátozni kell, teret engedve akár olyan új csatornának is, ami ezt majd vállaltan megteszi”. Index
Csak előbújt apu háta mögül a bátor óvodás. Persze-persze értem én, most, hogy már a parlamentbe is bejutottak, kinyílt a csipa és merik ököllel verni az asztalt, de még mielőtt nagyon belendülnének srácok, szóljon nekik valaki, hogy erős pozíciózavarban vannak. Egészen pontosan: némileg túlértékelik a saját szerepüket. Mert jó lenne tudni, hogy tulajdonképpen mi is ez az IKSZ, mint ahogy a szülőjét, a KDNP-t sem ártana már egyszer a tényleges számok birtokában objektíven súlyozni!
Erős a gyanúm, hogy ma tíz emberből kilencnek fogalma sincs, hogy a KDNP kormánypárt Magyarországon. Kíváncsi lennék, ha ez a – ki tudja milyen okból – a Fidesz hátán kapaszkodó csapat önállóan indult volna a választásokon, össze tudott volna kaparni magának akár 1%-ot is?! Erősen kétlem. Mindegy, a hűdeerkölcsös bácsiknak már ifjúsági szervezete is van, annak meg - mint általában a junioroknak - a lendülete és a szája nagyobb, mint az esze és az ereje. Némileg visszásnak érzem egy olyan szervezet részéről ez az erősdemonstrációt, amelyikről a büdös életben nem hallottunk semmit ugyan, de amint a politika szele kiszárított pelenkájukból a pisit, véres szájjal üvöltenek. Ehhh…
 
Persze megértem, hiszen erőt ad szónokaiknak a mögöttük álló hatalmas tömegek. Bár elnézve, hogy az IKSZ-et a Fácsebukon 248 kedvelik, azért a tömegbázissal kapcsolatban erős kétségeim vannak, főleg, hogy a Pannonia Allstars Ska Orchestra zenekar ugyanott nyolcezer rajongóval büszkélkedhet. Ti vajon megtöltenétek a ZöldPardont? Élek továbbá a gyanúperrel, hogy ha SubbaDaddy hirdetne egy flashmobot, több embert rántana össze péntek este a kocsma elé, mint amennyit az IKSZ valaha is a tagjai között tudhat. No, ennyit a szervezet társadalmi hátteréről, térjünk a tárgyra!
 
Kedves IKSZ!
 
Rögtön az elején tisztáznám, hogy nem szívügyem az RTL, a valóságshow pedig végképp nem az. Perverz álmaimban rendszeresen ülök abban a dózerben, amelyik a két nagy kereskedelmi csatorna épületei gyalulja le a föld színéről, de mégis a védelmükre kelek.
 
„A VV főműsoridőben sugárzott epizódjaiban megnyilvánuló trágárságok, az ízléstelen alpári stílus, valamint a főműsoridőben reklámozott, de későbbi időpontban levetített pornográf megnyilvánulások széles körben ismertek. A 18-as karika, a műsoridő időbeli beosztása vagy a társcsatornán történő közzététel az internet használatának korszakában nem szolgálja hatékonyan a családok, kiskorúak védelmét, ezért a sorozattal szemben az állami médiaszabályozás eszközeivel fel kell lépni.”
 
1, Ezt a műsort több mint kétmillió ember nézi, azaz ennyi lájkolja. Ne ti mondjátok meg 248-an, hogy mivel mérgezik magukat kétmillió háromszázezren. Egyrészt a tököm se szavazott rátok, másrészt, ha tettük volna, akkor se ti szabjátok meg a lakosság negyedének szórakozását. Gond van az arányokkal, srácok!
 
2, Ne menjünk már bele az elméleti vitába, hogy a nézők igénye szüli-e a médiaszart, vagy a média vágja haza a morált, közízlést. Ezen ötven éve vitatkoznak nálatok nagyságrendekkel okosabb bácsik, de nincs egyértelmű válasz a kérdésre. Hülyeséget beszéltek.
 
3,   Ha mindennek nekimentek, ami szerintetek ennyire pornográf és obszcén, akkor a South Park és a Family Guy mikor kerül sorra? Pedig előbbi - ha nem csalnak a nézettséggel kapcsolatos emlékeim - javarészt a fiatal értelmiség csemegéje világszerte, annak ellenére, hogy annál több zsidózást, fingást és bazmegelést nem nagyon hallani az éterben. Ezek ellenére bárkinek bátran ajánlom a sorozatot, nem fog sérülni a lelkecskéje, sőt…
 
4, „A nagykést meg az ollót mindig el kell zárni a gyerek elől!” – megfogadtam nagyanyám tanácsát és saját magam, illetve a családom lelki/morális fejlődésének védelme érdekében lemondtam a kábel-előfizetést és kiraktam a televíziót egy lomtalanítás alkalmával. De mondok egyszerűbbet: nem kell bekapcsolni, bazmeg! Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét! Ez még eszetekbe se jutott, mi? Ez az igazi védelem, nem ez az álerkölcsös papolás a meztelen csöcsökről, meg a napközbeni pezsgőzésről, amit éjjel tizenegykor adnak. Minden felnőtt ember eldönti, hogy milyen szarral eteti a gyerekét, - a választás lehetősége mindig adott - és ha ő úgy dönt a VV-kakival tömi a száját, akkor el kell könyvelni, hogy eggyel több droid nevelődik az országban. Attól még, hogy nem lesz VV az RTL-en, még nem fogja templomba járatni a gyereket és nem vesz neki olvasójegyet sem.

Címkék: média politika társadalom hülyemagyar

644 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr352567617

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Klikkesedés és az önálló egyéniség 2011.01.14. 03:32:04

A klikkesedés az ami pusztító hatással bír sokmindenre. A klikkesedés hatására jelennek meg a kettős mércék és tűnik el a valódi szólásszabadság. A dolog mindig úgy kezdődik, hogy valaki egy létező, vagy nem létező közösség egy csoport nevében szólal ...

Trackback: VIKSZ, avagy a ValóVilág Ifjúsági Kereszténydemokrata Szemmel 2011.01.10. 09:40:23

Inkább nem állok be az „én ugyan sose nézem, de azért f..ázom” kommentelők népes, ám egyre hiteltelenebb táborába. Bevallom, én néha nézem. Hol öt percet, hol tízet, amikor éppen megakad rajta a távirányító (ill. a szemem). Tovább a maga fe...

Trackback: Már a TV2-nek is lett "intendánsa" 2011.01.08. 12:29:47

Tovább dübörög a forradalmi médiaterror gépezet. Eddig csak a köztévéket einstandolták (olyannyira, hogy az M1-en a nulla támogatású KDNP is többet szerepel, mint bármelyik ellenzéki párt). De a szép új világban nem elég a köztévék lenyúlása és az NMHH...

Trackback: Tiltsuk be a bibliát! -Arany Viktor perel 2011.01.08. 09:28:15

Hírérték lett egy olyan témából, gondolatból, amelyről régebben a "legszabadabbnak" mondott fórumokon sem lehetett  ilyen címmel topikot nyitni. Most meg már lehet, és a Magyar  Nemzet  is  foglalkozott vele. Tiltsuk be...

Trackback: Médiatörvény miatt javasolt 2011.01.08. 06:56:58

Össze vissza csiki-csukiznak a médiatörvény kapcsán a blogok megítélésével. Óvatosságból ezért, ameddig nem lesznek kellően egyértelműek a törvény és a kormány nyilatkozatai  érdemes kényesebb írások elé beilleszteni az itt javasolt szöveget. Akk...

Trackback: Azért nem ugyanaz... 2011.01.07. 22:24:05

Szíjjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint a médiatörvény "ízig-vérig európai jogszabály", legfontosabb pontjai mind megtalálhatók más európai uniós tagállamok médiatörvényeiben. Ennek az építménynek minden egyes kövét a C...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2011.01.07. 18:31:12

nagyon jó cikk, a 2. pont kivételével maximálisan egyetértek az egésszel!

Gáborom 2011.01.07. 20:37:32

A stílus maga az ember.
Üzenem ezt a posztolónak.

Ebben a stílusban csak ellenkező hatást ér el azokban, akikkel egyébként lehetne beszélgetni a témáról.
De így felesleges....

Rókakígyó 2011.01.07. 20:37:48

Azt nem értem, h kit érdekel mi van a köz- és kertévékkel? Ezek mire jók és mi végre vannak?

Tita nick 2011.01.07. 20:41:16

Gyermekitek....
Az TV-t ne rakjátok az szobába béfelé, mert az liberális írá blogot néktek az remegő kezivel. Még az szivü gyorsabban járá, oszt meghalá.

Pávor Jál 2011.01.07. 20:43:27

A templomokban találnak egy rakás embert, aki bármiért kimegy tüntetni, ha a plebános arra kéri.

kopsz46@vipmail.hu 2011.01.07. 20:44:33

Nagyon frappáns válasz!!A KDNP-nek ,pedig azt üzenem ,hogy először a pedofil papokkal foglalkozzatok álszent buzi társaság ezmááá annamarii szele na még az a nőőő is

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.07. 20:46:12

Nos az a helyzet, hogy az rtl klub realiti műsora szerintem is kritikán aluli. Nem is nézem, csak a régebbi adásokból láttam néhány részletet. Elviselem, de nem fáj érte a szívem, ha betiltják, vagy csak éjfél után adják.

Viszont szerintem meg kellene szerezni azt a fel, bocsánat bejelentő nyomtatványt és sorra felnyomni minden vasárnak délelőtti egyházi műsort, ahol a gyerekeink lelke sérülhet a következőktől:

- halállal riogatnak
- egy rossz szót szólnak a pogányokról, ateistákról, más hitükről
- ha egy halálból feltámadt pucér zombit mutogatnak
- ha a bibliai SátánIstent emlegetik és éjenzik, aki egy tömeggyilkos szörnyeteg

stb.

Sicc 2011.01.07. 20:46:38

Pilu!

Nincs igazad. A mocskot ki kell írtani a médiából, közéletből, politikából.
Hülye felfogás az, hogy ha nem kell, akkor ne nézd, nyomd meg a piros gombot!
Ez egy társadalom. én megnyomom a piros gombot. De ha más nem nyomja meg, akkor ő lesz a hülye zombi, és bár látszólag nincs közöd hozzá, lehet, hogy ez a degenerált zombi lesz a lányod nőgyógyásza, főnöke, fogorvosa, ügyvédje.
Érted? Nem érted? Tűzzel vassal kell írtani az ilyen csatornákat!!!!! Minden erővel!

whiterose 2011.01.07. 20:48:02

nem szeretnék találkozni a gyerekeddel...

kritikusolvaso 2011.01.07. 20:49:14

nagyon igaz! megalakitom a VV -t minden háztartásba mozgalmat. Nagyon fontos hogy megkapjuk a napi VV adagunkat ezt mindenkinek alapveto erdeke kell hogy legyen. Peticio, tuntetes es ha kell az EU-ig is elmegyunk. Pilu legy a vezírünk segitsd a harcunkat!

serwer 2011.01.07. 20:49:24

Azt nem tudom eldönteni, hogy ez a hír gúnyból vagy komolyan került be a híradásokba?

EG0 2011.01.07. 20:49:55

@Gáborom: Azzal a 248 emberrel nem KELL beszélgetni a témáról. A többség (nem 2/3, hanem ez esetben 99,99% !) véleménye az, hogy pofa lapos, és majd mi tudjuk, mivel akarjuk szórakoztatni magunkat. Mi sem ugatunk, hogy a kereszt intenzív nézegetése akadályozza az agy fejlődését, ezért tilcsákbe'.

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.07. 20:50:25

Miért fáj nektek ennyire, ha nem ömölhet gátlástalanul az értékromboló szenny a TV-ből ? Inkább örülnötök kellene !

Lovastengerész 2011.01.07. 20:52:51

www.iksz.net/index.php?col=7&album_id=246

ezek a képek akár a VV villában is készülhettek volna nem?

nyilván az izgalmasabbakat nem teszik közzé a kis álszent gyikok :)

tétova teve tova 2011.01.07. 20:54:37

Kérve kérem IKSZ-éket, kerüljék gyerekeikkel a szószéket, különösen azidőtájt, midőn evangelisták szavaival meghallgathatnák, mit teve bizonyos Heródes 2011 esztendővel ezelőtt. Tetszik tudni, fejlődő lelkekben rendkívül súlyos, ne adj ég maradandó káros hatást fejthet ki, ha kiderül, hogy a hatalom mindenképpen történő megtartásának módszere ártatlanok lemészárlása ...
És csendben kérdem, mit kellene tenni azokkal, akik ezen igét rádióban, újságban is terjesztik (hol a Magasságos Médiának az ő felkent Hatósága ilyenkor)?!?!

amize 2011.01.07. 20:55:11

A cikk írójának a stílusa és a mondandója is mélyen sértő.
Valószínűleg ő is a kifogásolt műsorokon nevelkedett.
Az IKSZ szervezetről eddig nem hallottam, de a fent olvasottak alapján szükség van rá.

kritikusolvaso 2011.01.07. 20:55:35

@LEG X: nemerted!
nem az a fontos hogy mirol van szo hanem a szabadsááááááág! ez a legeslegfontosabb az letben. Ugyhogy a KRESZ eltorleset is kovetelni fogjuk! ha valakit zavar a veszelyes vezetők tömege akkor: NE ÜLJETEK AUTÓBA Ez még eszetekbe se jutott, mi?

Máté 7.12 2011.01.07. 20:56:00

Korrekt cikk. Tetszik. Meg tv-ken van gyerekzár.

ob.szerver 2011.01.07. 20:56:45

Csak ne becsüld le a KDNP-t. Azért 0%-osak mert nem indultak önállóan. Ha indulnának és a kampányban Semjén egy kereszttel végigjárná az országot, trianonozna és kommunistázna egy kicsit, persze csak úgy szőrmentén, az simán elég lenne 10-15%-ra. Ez itt Magyarország, ha eddig nem tűnt volna fel.

reccs 2011.01.07. 20:56:45

@LEG X: Echo TV-t bezárták már? Bayer, Lovas, stb. sitten rohad? Vagy az nem mocsok? Vagy az baráti mocsok, az ömölhet?
Tőlem elviheti az ördög a VV-t, de.
Pont a KISZ, oppardon IKSZ mondja meg? Egy 0%-os párt ifjúsági tagozata. Nem nagyon látom, hogy ők miért lennének illetékesek erkölcsi kérdésekben. Sőt.

Lovastengerész 2011.01.07. 20:56:54

@LEG X: nem ez fáj.

az életszerűtlen multszázadi erkölcsök eröltetésével nevetségessé teszik a VALÓBAN JOGOS igényeket, már ami a média rendszabályozására vonatkozólag fennálnak minden józan ember fejében.

ha ezek a szerencsétlenek az RTL betiltását meg százmilliós birságot követelnek, mert pár pityókás tinilány kicsit nyalogatja egymást (NB. ami minden normális házibuliban előfordul) akkor komolytalanná válik minden olyan törekvés ami reális alapokon igényli hogy kicsit rendbeszedjük a médiát, ne a nettó ganéj menjen főműsoridőben.

Dr. Rudi 2011.01.07. 20:58:20

Kedves Mindenki!

Sajnos nagyrészt egyet kell értenem a posztolóval. Ugyanis:

- Minden TV-készülékhez tartozik ún. távirányító
- Ennek használata könnyen elsajátítható, ha máshogy nem megy, ott a használati utasítás.

Vagyis máris a kezünkben van az ultimate szavazógép... csak nyomkodsz rajta, és máris az megy amire Te szavazol.

(Ja, amúgy nincs TV-m, nem is volt, de láttam már hogyan működik.)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.07. 20:59:01

Egyébként szerintem az IKSZ (KISZ) -nek inkább saját ideológiai hitkomisszárjaik erkölcseikkel kellene inkább törődni, mert az ilyen mutyikba belebukhatnak, mint BKV-ba a szociszadik:

Érdekes hogy ilyesmire van pénz??? Meg ott egyre nagyobb a mutyi lehetőség. Hát itt sem tanításra és közérdekre, hanem magánérdekre mennek el a pénzek? Mennyit is kaptak plusszba nemrég?? 5,3 milliárdot csak úgy, meg + 25miliárdot normatívába?

Saját volt könyvelője is feljelentette a pécsi püspökséget

* Index/MTI

2011. január 7., péntek 15:47

A Somogy Megyei Főügyészség október óta újabb gazdasági jellegű feljelentés alapján rendelt el nyomozást a pécsi egyházmegye ellen. A Mayer Mihály által vezetett püspökség régi alkalmazottja százmilliós nagyságrendű sikkasztás és számviteli fegyelem megsértése miatt fordult a hatóságokhoz.....

Az első feljelentés szerint a püspökségen Mayer Mihály gyakorolja a munkáltatói jogokat, a gazdasági tevékenységet pedig a Fény Kft.-be szervezték ki, ennek vezetője Wolf Gyula. A cég milliárdos befektetéseket hajtott végre. Ilyen volt a Szent János Hotel kialakítása Mohácson, de a Pécs belvárosában működő ingatlanokra, így a pécsi püspöki palotára is sok pénzt költöttek. Szekszárd önkormányzatával 300 milliós ingatlan-adásvételi szerződést kötöttek - tette hozzá a hírportál. A mohácsi beruházással egyidejűleg komoly vita zajlott a Szent Mór iskolaközpont vezetőjével és tantestületével. Mayer püspök felmondott az iskolaközpont vezetőjének, majd megpróbálta felszámolni az iskola külön gazdálkodását....

index.hu/belfold/2011/01/07/a_volt_konyveloje_is_feljelentette_a_pecsi_puspokot/

Kivlov 2011.01.07. 21:00:04

"Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét..."

annyira libsi világot akartok, költözzetek hollandiába...

reccs 2011.01.07. 21:02:23

@ob.szerver: Soha nem volt nekik talán 6% sem. Ha nem lett volna FGKP, MIÉP, Jobbik, akkor esetleg.

Perkele 2011.01.07. 21:03:51

a távkapcsolót nem ösmerik az elv-, baj-, faj-, kar- és hittársak?
perkele

Krujs 2011.01.07. 21:04:29

kemény vagy Piluka, jómegmondtad a köccsög pedofiloknak, éljen a szabaccság!!!!

Bruno 2011.01.07. 21:06:15

Támogatom, hogy ezek a hitvány farizeus pöcsök (gy.k.: IKSZ) tovább hisztizzenek. Éljen a százmulliós büntetés. Sőt akár a kétszázmilliós is. Sőt tiltsák be a csatornát!. Mennyire fog örülni az a kb 1-1,5 millió Fidesz zavazó akinek napi betevője VV. Mennyire fogja szeretni az ő nagy vezérüket Viktort. :-)). Gyönyőrű lesz.

Éljen és virágozzék az IKSZ.

ghavin 2011.01.07. 21:06:22

@Kivlov: Ha annyira erkölcsös világot akarsz, takarodj Iránba.

Látod, demagógnak lenni kurvára könnyű. Érdemben vitába szállni a posztban elhangzott érvekre már kevésbé, kivéve persze ha az ember ideológiailag túlképzett és nem érdeklik az észérvek.

Jamesboci 2011.01.07. 21:07:16

Piluka, te legalább akkora szaros barom vagy
mint a gazdád, Gréci Zsolt.

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:09:19

@Ghavin: igy van! es egyebkent is miazhogy elveszik a VV-t!!!!

serwer 2011.01.07. 21:09:26

@Kivlov:
Van egy rossz hírem, én maradok és itthon fogok úgy élni, ahogy akarok.
És te tűrni fogod. :D

internationale 2011.01.07. 21:09:41

Én csak azon kacarásztam magamban, hogy ott ül a tv előtt az X-számú keresztény szellemű ember és várja, hogy kivillanjon egy tapló pénisze vagy melle? Aztán boldogan feljelent? És tényleg ez a legnagyobb baj az ilyen műsorokkal?! Ne már!
Egyetértek, hogy egyszerűen nem kell nézni az ilyen műsorokat. Hogy más nézi? Ez bizony baj, én is érzem - hát, egyszerűen olyan emberekkel kell körülvenni magunkat, akik szintén nem nézik... és ha a szülő ilyen, akkor a gyerek is eléggé fel lesz vértezve. Azt meg nem lehet, hogy a legkisebb trauma se érje a gyereket, mert az egészségtelen (gonoszság, betegség, igénytelenség mindig is volt a világban, ehhez hozzá kell szoknia, ha nem teszi, később nagyot szív.)

De tényleg, látom magam előtt az IKSZ-szimpatizánsokat, ahogy nézik a Való Világot... jó, végül is régen is voltak olyan hívők, akik kínozták magukat... ha a feljelentők ettől megbocsátást, netalán tán unio mysticát remélnek... hát, az ő dolguk.

bulgárgyörgy 2011.01.07. 21:10:09

pilu, te trágár paraszt:
ha annyira írhatnékod van, akkor miközben a farkad vered a budiban elton johnra, akkor firkáld tele bátran a budipapírt.

johevi 2011.01.07. 21:10:40

Nem jön náluk a pax tv? Mi bajuk a szex-szel? Ők nem így szaporodnak?
Ettől függetlenül tényleg szar a VV.

Krujs 2011.01.07. 21:10:57

@Ghavin: Magyarországon is volt erkölcsös világ, csak akkor még a katolikusok voltak többségben...

smidgen 2011.01.07. 21:11:56

Lúzer vallás buzik

Alvarez 2011.01.07. 21:12:06

"pornográf megnyilvánulások"

Hát nem ez a cél? Hatására apuci rögtön nekiesik anyucinak, és szaporodik is a magyar. valamint a szexuális felvilágosítást nem lehet elég korán elkezdeni, mert végveszélyben a magyarság szaporodásügyileg.
Még több Szandikát a TV-be!

Bandy86 2011.01.07. 21:12:23

Megvédem a posztolót, mert nem kellene átesni a ló túlsó oldalára sem, vagy ízlésrendőrséget játszani (na azt meg pláne nem).

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:12:29

Johogynem a slagerradiot akarjak ezek a szemetek bezarni
eszm faszom

un.no.1. 2011.01.07. 21:12:31

@cukicica: hoppá, itt egész jó csajok vannak! bár gondolom csak szopatni lehet, vagy seggbe, h a nászéjszakán még szűz legyen a kislány..
viszont minden csávó olyan, mint aki karót nyelt..

AnnaKarenina 2011.01.07. 21:13:16

Schmitt Pál száján már az is ki tudott esni, hogy a jövő nemzedék védelme fontosabb, mint a szólásszabadság.
Így általánosságban, holott megint csak a bigott, állítólagosan jó keresztényekről van szó, akik úgy szeretik felebarátaikat, mint tenmagukat. Schmitt Pál ne védje az én gyerekemet, az én unokámat semmitől, mert én tudom, hogy tőlük kell a legjobban megvédeni.
Pláne ne védjen senkit ennek örve alatt, amíg a magyar hatóságok nem tudnak hatékonyan a számtalan, bármely családi erőszak ellen semmilyen hathatós eszközzel szolgálni, vagy amíg az országban gyerekek éheznek.

dean23 2011.01.07. 21:15:47

Nehogy már ezek a nimand KDNP-s senkiházik akarják megmondani, hogy mit vetítsenek a nézőknek!

AnnaKarenina 2011.01.07. 21:16:11

@johevi: Hát ez az. Őket miért nem kötelezte a médiatörvény a PAX TV kizárólagos nézésére?

ghavin 2011.01.07. 21:16:30

@kritikusolvaso: Nagy ívben teszek rá, hogy mit vesznek el (egy percet nem láttam a VV-ből), a puszta tény zavar, hogy megpróbálnak elvenni valami olyasmit, ami már alapból opcionális (ha nézném és nem tetszik elkapcsolok), s ha esetenként valóban törvény- és szabálysértő, akkor már a médiaalkotmány/törvények előtt is szankcionálható lett volna. S tennék mindezt egy anakronisztikus, egyben minimális társadalmi támogatottsággal bíró ideológia alapján. Mi lesz a következő? Maholnap csak múlt század előtti magyar irodalmat olvashatok, mert a keresztény komisszárok szerint egyedül az "erkölcsös"? Vagy legközelebb talán a zenei ízlésemet próbálják majd kiegyengetni? Hol a határ, főleg egy abszolút jellegre törekvő ideológiánál?

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:16:32

@AnnaKarenina: errol van szo az ehezo gyerekeknek is VV-t!!!! ez itt a lenyeg kerem
meg amig eroszak van addig is VV-t!!!

egyebkent en is az unokammal nezem mindig a VV-t rokonlelkek vagyunk...

Gogol 2011.01.07. 21:17:48

Király a poszt, veled vagyok!
üdv

Alvarez 2011.01.07. 21:19:44

@AnnaKarenina: "...a jövő nemzedék védelme fontosabb"

Miféle jövő nemzedék? Amelyik nem születik meg? Minden csatornából pornót kell csinálni és tízpercenként bevágni a katolikus egyház üzenetét, hogy tilos a gumihasználat.

Döntse már el a KDNP, akarja, hogy kihaljon a magyar vagy munkába küldjük az RTL-t a szaporodásért.

KGyurka197 2011.01.07. 21:20:08

Tökéletesen egyetértek a poszttolóval, amugy utálom a VV-t, ha meglátom elkapcsolok, de akinek tetszik az nézze nyugodtan, nekem nem kötelező, és gyanítom másnak se.

Lovastengerész 2011.01.07. 21:20:31

@un.no.1.: ááááááá nehogyazthidd

az ilyen "keresztényértelmiségi" csajok a legnagyobb ribik a szó lehető legjobb értelmében :))))))

VoLk&StRoY 2011.01.07. 21:22:20

A primitív VV muffok most a legnagyobb kihívás a KDNP-nek, az hogy a <SzemitákgyilkoljákaMuszlimokataMuszlimokgyilkoljákaKeresztényeket> körforgás a mai napig meghatározza kis világunkat, (bár Mo-on egyelőre csak verbálisan), az végül is micsoda semmiség ehhez a zertéeles fertőhöz képest! Sej azok a dicsőséges vallásháborúk(:@

Metál -e a bimetál? 2011.01.07. 21:22:21

gyenge, gusztustalan cikk. gyerekkorában jól fel kellett volna pofozni az "írót", amikor ilyen mocskosan beszélt... leköpnélek ha ismernélek (szerencsére nem)

AnnaKarenina 2011.01.07. 21:22:48

@Alvarez: Mindegy az nekik, csak jól hangozzék és jól be lehessen tiltogatni mindenfélét.

Gogol 2011.01.07. 21:23:52

@Metál -e a bimetál?: Leköpnéd, ha ismernéd?? Ez szép volt, igaz a mondás: a stílus az ember.

serwer 2011.01.07. 21:24:43

@cukicica:
Meg a szemüvegesek. :)))
Ők mellé még pervezek is.

Gogol 2011.01.07. 21:25:02

@Schindler Pistája: Te egy szar kis gép előtt faszverő náci vagy, figyelem a kommentjeidet. Amelyik kutya ugat, az nem harap.

juliusbond 2011.01.07. 21:25:16

Megvan a magam véleménye a világról. A barátaimnak el is mondom. Lehet, hogy különbözik másokétól. Vagy a valóságtól.

De ki vagyok én, hogy megmondjam a frankót? Nem véleményként, parancsként.

Olvasni kéne könyveket, vannak példák. Javaslom pl az 1984-et, kedves KDNP-IKSZ.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.01.07. 21:25:45

Abszolút egyetértek.

Mi augusztusban költöztünk be az új házba. Azóta ird és mond: összesen talán ment 5 órát a tévé, tévézés miatt.
Amint letellik az egy éves hűségidő, már mondjuk is vissza a rákba a kábeltévét.

Amire viszont kell a tévé(készülék):
- filmet nézni a kanapén elterülve
- Nintendo WII-vel átmozgatni esténként az iróasztal mögött megpunnyadt testünket

ghavin 2011.01.07. 21:26:42

@Krujs: 1) A kisebbség "érdekei" tehát mindenkor le vannak szarva? 2) Ma már nem hogy a katolikusok, de a vallásosok is kisebbségben vannak, így a reakciódból kiolvasható logika mentén kvázi az "erkölcstelenséget" kellene kötelező jelleggel nyomatni 3) Ha az előbbi pont első felén szeretnétek változtatni, akkor érdemesebb lenne kevésbé arrogáns módon nekivágni a politikai oldalról történő "térítésnek", ugyanis garantálom, hogy az IKSZ ezen nyilatkozatának hangvétele a kevésbé militáns keresztények számára is visszásnak. 4) 2011-et írunk vazze. Ha nem tetszik a nyugati, europér társadalom, akkor mondom: el lehet takarodni valamelyik harmadik világbéli teokráciába. Én is kilátogathatok Hollandiába, ellenben engem nem fejeznek le/köveznek meg ha hangot adok nemtetszésemnek az ott látottakról.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.07. 21:26:44

A valláskritika ezért nevezi a zombihívőket (keresztényeket)

ÍZLÉSTERROR DIKTÁTOROKNAK

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:26:44

@Gogol: ejj ejj ha nem leszel eleg demokrata akkor ki leszel tiltva majd jol. mert ezt a mocskot itt nemturik am.

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 21:27:05

"...Ezt a műsort több mint kétmillió ember nézi, azaz ennyi lájkolja. Ne ti mondjátok meg 248-an, hogy mivel mérgezik magukat kétmillió háromszázezren..."
Pedig pont ezt kéne csinálni. Ugyanis a tömegember mindig is imádni fogja az olyan műsorokat, ahol még nála is "lúzerebb", "hülyébb" embereket mutogatnak, mondván, hogy nézd ez a paraszt is eljutott a tévébe, te is nagy dolgokat tehetsz. Ez viszont pont a kisebb értelmiségi réteg feladata lenne, hogy ne a hülyeséget népszerűsítse. Most az, hogy ezt ki mondja a leghangosabban, másik kérdés, ez valóban érdekes.

"...Ne menjünk már bele az elméleti vitába, hogy a nézők igénye szüli-e a médiaszart, vagy a média vágja haza a morált, közízlést..."
Vissza az előző pontba. A nézőnek van igénye a hülyékre, jó nézni, hogy nála is van nagyobb barom, aki elér valamit. Ettől még kérdéses, hogy ezt kell e mutogatni, meg népszerűsíteni.

"...Ha mindennek nekimentek, ami szerintetek ennyire pornográf és obszcén, akkor a South Park és a Family Guy mikor kerül sorra?.."
Jogos, nem az obszcenitás, és pornográfia miatt kellene eltüntetni a műsort, hanem az igénytelenség terjesztése miatt.

"...Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét! Ez még eszetekbe se jutott, mi?..."
Ez remek ötlet, de ismerősöm gyereke pont ezen szív, ugyanis nem csupa olyan ember gyerekével jár, mint ő és a fiát szétszopatják a tuskók kölkei, hogy milyen mucsai már tévé nélkül...

vénkujon 2011.01.07. 21:27:08

amúgymeg kik is szoktak kivont fasszal, ájtatos pofával gyerekekre támadni?

Sicc 2011.01.07. 21:27:09

@AnnaKarenina: OK, de akkor egy szavad ne legyen, amikor a spáros pénztáros picsa elküld a jó kurva édesanyánydba a gyerekeddel együtt, ha éppen ő is az RTL mocskán szocializálódott, és ő éppen így akar feléd megnyilvánulni.
MERT EBBEN A TE DÖNTÉSED IS BENNE LESZ, és azt a szart fogod kapni, ami mellé állsz!
Amit vetsz azt aratod!

Lehet ezt másképpen is csinálni. Lehet más világot is építeni, de úgy látszik ebben a körben ez nem menő. Itt csak követelőzni lehet, meg elutasítani azt, amiről még csak fogalmad sincs.

Na vedd elő a távirányítódat, és csinálj vele olyat, ami egész életed végéig ki tud elégíteni!

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:27:27

@IGe: igy van a masodik zsinatban benne is volt... de tenyleg

Krujs 2011.01.07. 21:28:24

"Bár elnézve, hogy az IKSZ-et a Fácsebukon 248 kedvelik, azért a tömegbázissal kapcsolatban erős kétségeim vannak"

ezt a blogot meg az index nélkül csak az olvassa aki épp sütireceptet keres és rosz helyre kattint..

Akkor téged Piluka ki az édes faszom kérdezett? Mert hogy a srácokat 247 emberrel többen az biztos.

'kis aránytévesztés van srác'

zsoltix 2011.01.07. 21:29:04

Teljesen egyertelmu a dolog. Aki nem akar vv-t nezni, ne vegyen tevet. Aki meg nem akar ilyen blogokba belebotlani, ne fizessen elo az internetre. Vilagos. :)

gyilkos fűegér 2011.01.07. 21:29:07

"Jól van! Jól van, fiam! Érzem a haragodat. Az ad neked erőt, attól vagy céltudatos!"

:-D

Atomot a KDNP-re!

:-D

Gogol 2011.01.07. 21:29:20

@Schindler Pistája: A mozgássérültek mit ártottak neked? Őket is gyűlölöd szaréletű? Lelkivilágod sötét mocsár. Sáragyú náci.

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:30:23

@zsoltix: nahat valakinek leesett vegre a lenyeg!

orulok :D :D

iovianus 2011.01.07. 21:30:46

1, Ezt a műsort több mint kétmillió ember nézi, azaz ennyi lájkolja.

baromság.

VoLk&StRoY 2011.01.07. 21:31:28

@Kőmíves Kelemen: most meg jól átmozgatod magadat a gép előtt(:@

kritikusolvaso 2011.01.07. 21:31:30

@iovianus: kikerem magamnak en magam szamoltam!

anyam_borogass 2011.01.07. 21:32:03

Ha egyformán távol áll tőlem a VV és az IKSZ értékrendje, hová kell állni?

Vajon mit kommentel ilyenkor egy gondolkodó, nem bigott keresztyén?

serwer 2011.01.07. 21:32:41

@Krujs:
248 lájkot bármikor összehozok, 1 nap alatt, bármilyen témában.
Persze most az iksz-nek is több lesz, mert bekerültek a bulvárba. :D

Megyek is az oldalukra, oltogatni.

tarzus 2011.01.07. 21:33:14

Pilu! Gratulálok! "...ne rakjatok be tévét a lakásba" Ez marha jó. Így messziről igen hülyének nézel ki.

Köszi a cikket!
Szereztél az IKSZ-nek (most hallok róluk először) jó néhány új szimpatizánst.

Krujs 2011.01.07. 21:35:48

@Ghavin: én csupán egy megjegyzést tettem, és az erkölcsösség nem jár kéz a kézben a vallásossággal.

Értékrendnek is hívhatjuk, ha azt könnyebben beilleszted a világszemléletedbe, ami igaz ugyancsak egyre jobban elkorcsosul, hála az elburjánzó liberális szemléletnek, ahol mindent szabad ami az egyénnek jó.

azt hiszem félreértettél

és az hogy a társadalom értékrend nélkül elzüllik, az nem vitatéma.

Ezek a srácok se a kereszténység mellett érveltek, hanem az értékek hiánya és a rombolás ellen. Ami becsülendő.

chemical_tourist 2011.01.07. 21:36:49

IKSZ - mi ez? Idióták Közösségi Szájtja

ghavin 2011.01.07. 21:37:06

@anyam_borogass: Hogy a VV-rajongó verje a nyálát a VV-re és járjon swinger klubba, az IKSZ-komisszár pedig dicsőüljön szellemileg az állami tévé egyházi matinéja által és járjon templomba - ha akar.

Felmerül viszont a kérdés: ma mi akadályozza őket mindebben?

Semmi.

Akkor a nyomorult IKSZ miért tetszeleg az ország erkölcscsőszének szerepében?

Krujs 2011.01.07. 21:37:17

@serwer: Piluka 4 éve írja a blogot, és van 7 like-ja...

PILU FAIL

VoLk&StRoY 2011.01.07. 21:37:28

@anyam_borogass: nem kommentel, elgondolkodik rajta miért kezdődött a reformáció:)

VoLk&StRoY 2011.01.07. 21:39:00

@cukicica: az előző válaszodat anyámborogassnak így olvastam: OTT A POKOL :):):):)

Gogol 2011.01.07. 21:39:03

@Schindler Pistája: Mekkora? Írd le bővebben. Mekkora hatalmad van?

gyilkos fűegér 2011.01.07. 21:39:06

@Dr. Rudi: "- Minden TV-készülékhez tartozik ún. távirányító
- Ennek használata könnyen elsajátítható, ha máshogy nem megy, ott a használati utasítás."

Egyes felmérések szerint a felnőtt lakosság majd fele nehezen vagy egyáltalán nem birkózik meg egy műszaki cikk használati utasításával, úgyhogy én nem lennék ilyen optimista.

Kedves Pilu!

A South Park-hoz annyit hozzáfűznék, hogy a kétségbeejtően tehetséges szerzők, kétségtelenül sajátos eszközökkel, de következetesen kiállnak mindenféle diszkrimináció és előítélet ellen.

sityak 2011.01.07. 21:39:30

Tökéletesen egyetértek a posztolóval. Elég volt ebből az álszent dumából. (A - mélyen vallásos - barátnőmet gimnazista korában a Máltaiak főnöke, tisztelt K. úr fogdosta meg, amikor egy charité akcióra jelentkezett.) Rohadt szemét szemforgató banda.

iovialis 2011.01.07. 21:40:31

Üdvözlet, de főleg a higgadtan gondolkodni képeseknek.
Sajnos, csak-csak beestek a trollok és a droidok is, úgyhogy az értelmes eszmecsere ideje véget ért (bár itt és most el sem kezdődhetett).
Megfontolásra érdemes komment volna pedig több is. Én eltökélt tévékerülőként csupán annyit fűznék hirtelen ehhez, hogy a vadászfegyvertartás quasi "liberalizálása" szintén nem sokat lendítene a felnövekvő nemzedékek erkölcsi fejlődésén. Sajnos, amúgy sem igazán tisztelik a Természetet. Bezzeg a FEGYVERt, azt igen. Lehet, hogy Semjén Zsolt (úr?) túl sok akciófilmet nézett gyermekkorában?
Hogy a költővel szóljak: "...Gondoljátok meg, proletárok..."
Áldás, békesség mindnek, ki nyitott az ilyesmire.

serwer 2011.01.07. 21:40:43

Úgy néz ki, ma itt fogok szórakozni. :-)

Krujs 2011.01.07. 21:41:18

@anyam_borogass:

ezt:

'Ezek a srácok se a kereszténység mellett érveltek, hanem az értékek hiánya és a rombolás ellen. Ami becsülendő. '

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2011.01.07. 21:41:33

@Bruno:
Ott a pont! Ha elveszik a VV-t tőlük, fölállnak a fotelből és elkezdenek körbenézni, hogy mégis mi a fasz van itt? És még az is lehet, hogy pipák lesznek.

Gogol 2011.01.07. 21:42:18

@Schindler Pistája: Na, írd le mekkora hatalmad van, használhatsz metaforát.

Hagrid 2011.01.07. 21:43:55

Ahogy Pilu, én is rühellem a két gagyicsatornát. Sem a VV-ket, de még a BB-t sem néztem, pedig nem vagyok hívő, csak egy - sajnos - megkeresztelt, de ízig-vérig pogány ember.
A Family Guy ugyan gyenge, de az Amerikai Fater és a South Park nem igénytelen. Elsősorban ezt a kettőt azért lehet szeretni, mert beszólnak a libsiknek és bigott majmoknak is, szinte mindegyik vallásból. Ez mondjuk az iksznek sem fog tetszeni. A VV-ért nem kár, amúgy korábban az ORTT is büntette rendesen a csatornákat, így azért a NVMHHvagymiazisten miatti nagy rinyálást sem értem. Kell valamennyi felügyelet nyilván, de a morális hanyatlást kormányzati szinten nem a kdnp-s keménykedéssel lehetne megállítani és a túlzott cenzúra sem tenne jót az egésznek. A vallásos maszlag nem segítség. Jah, a romlás a 60-as 70-es években kezdődött, de a jobboldali kormányok alatt is folytatódott.

Segítek: a munka becsületét visszaadni és a szigorúan következetes jogállamisággal lehetne valamit visszafordítani idehaza. Jah, hogy már a lakosság nagy része, élükön a politikusokkal, lop, csal és hazudik? Így aztán kétlem, hogy van mögötte bármelyik pártban is szándék. Persze keménykedni lehet, de nem éri meg.

Gogol 2011.01.07. 21:44:32

@Schindler Pistája: Most gondolkozol, mekkora hatalmad van? Csikorogjanak a kerekek! Gondolkodj!

Mesterlövész 2011.01.07. 21:45:12

Én bevallom, láttam ebből a műsorból körülbelül 15 másodpercet több részletben, és az is sok volt már. DE: a templomban is nagyjából csak ugyanennyit tudnék kibírni. KDNP-IKSZ-ha nem tetszik, ne nézzétek, én sem nézem, de még nem is jelentettem fel senkit, aki nézni akarja, az nézze, ez (lenne) a demokrácia.

ghavin 2011.01.07. 21:46:16

@Krujs: "én csupán egy megjegyzést tettem, és az erkölcsösség nem jár kéz a kézben a vallásossággal."

Akkor miért sugalltad azt, hogy a katolikusok többségének volt köszönhető az egykori erkölcsös világ (ami szubjektív megítélés kérdése, én nem vagyok olyan biztos abban, hogy mondjuk a reformációt megelőző századokban jobb lett volna a közerkölcs).

"Értékrendnek is hívhatjuk, ha azt könnyebben beilleszted a világszemléletedbe, ami igaz ugyancsak egyre jobban elkorcsosul, hála az elburjánzó liberális szemléletnek, ahol mindent szabad ami az egyénnek jó."

Tévedés. A liberális szemléletnek hála valamennyi nem destruktív értékrend szabadon érvényesülhet, egyszerűbben fogalmazva opcionális, pontosan úgy, mint a szabadidős tevékenységek kiválasztása.

"és az hogy a társadalom értékrend nélkül elzüllik, az nem vitatéma."

Dehogynem: annak megítélése, hogy mit nevezzünk elzüllésnek, kizárólag egy adott ideológia perspektívájából mondható ki. Ha te most ismételten kötelező érvényre kívánnál emelni egy önkényesen kijelölt ideológiát~értékrendet a sok közül, akkor a hozzáállásod nem sokban különbözik Rákosiéktól.

"Ezek a srácok se a kereszténység mellett érveltek, hanem az értékek hiánya és a rombolás ellen."

Keresztény alapállásból.

"Ami becsülendő."

Szerintem pedig megvetendő. Mármint az, hogy egy csapat túlbuzgó hittanos kiscserkész úgy tesz, mintha mindenki helyett jobban tudná, hogy mi a jó a zembernek úgy általában.

tolsztoj 2011.01.07. 21:47:45

"1, Ezt a műsort több mint kétmillió ember nézi, azaz ennyi lájkolja. Ne ti mondjátok meg 248-an, hogy mivel mérgezik magukat kétmillió háromszázezren. Egyrészt a tököm se szavazott rátok, másrészt, ha tettük volna, akkor se ti szabjátok meg a lakosság negyedének szórakozását. Gond van az arányokkal, srácok!"

Csodálatos kifejezése egy magyas értelmi színvonalú, árnyalt és kifinomult lelki élettel rendelkező, talán emberre hasonlító (valószínűleg - nem láttam) sejthalmaznak - nem is ítelhetlek el, sőt egyenesen LÁJKOLLAK, mert akinek nincs agya, attól gondolkodást nem lehet elvárni.....

"2, Ne menjünk már bele az elméleti vitába, hogy a nézők igénye szüli-e a médiaszart, vagy a média vágja haza a morált, közízlést. Ezen ötven éve vitatkoznak nálatok nagyságrendekkel okosabb bácsik, de nincs egyértelmű válasz a kérdésre. Hülyeséget beszéltek."

Ha volna agyad, akkor gondolkodnál, és nem hablattyolnál itt össze-vissza ökörségeket - ez véletlenül sem a tyúk és a tojás dilemmája, ahogy be szeretnéd állítani - már akkor igényelték a nézők ezt a moslékmédiát amikor még nem is létezett televízió,ugye? Sőt egyenesen a Retek-klubra gondoltak , ezért a Retek-klub gyorsan idesiettet, nehogy már elkéssen a 2 300 000 agyhalott az orgazmussal - persze ebben a maradékországban sokkal több agyhalott van ennél...sajnos...

"Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét! Ez még eszetekbe se jutott, mi? "

Esetleg ne is építsetek házat, ne vegyetek lakást - mert oda be lehet rakni egy tévét, de az utcára se menjetek, mert ott is lehet valahol egy stekker...
Hűűűűűű, de kurvára szellemes vagy, az árgyélusát - hogy csinálod ezt üres koponyával?
Ehhez nincs is mit mondani....

"Minden felnőtt ember eldönti, hogy milyen szarral eteti a gyerekét, - a választás lehetősége mindig adott - és ha ő úgy dönt a VV-kakival tömi a száját, akkor el kell könyvelni, hogy eggyel több droid nevelődik az országban. Attól még, hogy nem lesz VV az RTL-en, még nem fogja templomba járatni a gyereket és nem vesz neki olvasójegyet sem."

Etesd a szarral a saját gyerekedet - a droidokat is neveld saját magad - ha te és a hozzád hasonlóak is szaporodni fognak, vagy már megtettétek, akkor biztos hogy magyarország tele lesz egyszemű küklopokkal - agy és felsőkoponya nélkül.....

P.mester 2011.01.07. 21:48:03

IKSZ, hogy világosan beszéljek rákayphilipileg kompatibilsen: A kurva anyátok!

serwer 2011.01.07. 21:50:14

Látom az álszentségnek már csak egy korlátját kellene áttörni.
Nevezetesen azt, hogy "én egyetértek a posztolóval, de nem nézem a vv-t"

Coming out!
Valld be!
Te is nézed.

Akinek még nem járt le a hűségideje, az legyen kemény és mondja le a kábeltv-t még a lejárat előtt!
Persze utána áttérhetünk a kevésbé radikális lépésekre.
De ez egy folyamat.

Gogol 2011.01.07. 21:50:19

@Schindler Pistája: Na ez egy vélemény volt? Fejtsd ki. Annyi a hatalmad, hogy kifejted a véleményed kommentekben? Na azt bármelyik zsidó, cigány, vagy nyomorék megteheti szóval...pont akkora vagy mint ők, és pont ezért vagy ilyen ideges rájuk.

hoseman 2011.01.07. 21:50:41

@tolsztoj: Hűűűűűű, de kurvára szellemes vagy, az árgyélusát - hogy csinálod ezt üres koponyával?

ghavin 2011.01.07. 21:51:48

@tolsztoj: A teljesség igénye nélkül: szégyent hozol jobb sorsra érdemes druszád nevére.

dr kíváncsivagyok 2011.01.07. 21:51:53

ha ezeknek az Ájtatosmanóknak sikerül bármely műsort "közízlésre " (amilyen fogalom nincs ) hivatkozva letiltaniuk, akkor .....csak egy lépés BÁRMELY műsor , (ami esetleg politikailag nem tetszik !) letiltása,.....és az már Diktatúra !

gyilkos fűegér 2011.01.07. 21:52:21

"2, Ne menjünk már bele az elméleti vitába, hogy a nézők igénye szüli-e a médiaszart, vagy a média vágja haza a morált, közízlést. Ezen ötven éve vitatkoznak nálatok nagyságrendekkel okosabb bácsik, de nincs egyértelmű válasz a kérdésre. Hülyeséget beszéltek."

A pórnépek mindig is jórészt szart fogyasztottak, a Reneszánsz fénykorában egy falusi búcsúban semmivel sem mulattatták magukat kulturáltabban a széles néptömegek, mint manapság, nem kell a mocsokhoz az RTL. Egy közös VV nézés legalább viszonylag ritkábban torkol bicskázásba.

(Mondom ezt úgy, hogy tévém még van ugyan (az a rohadt foci!) de a magyar kertévékkel évek óta csak akkor találkozom pár másodpercre, amikor a távkapcsolóval átlépegetek rajtuk.)

Lev Menachem 2011.01.07. 21:52:23

Pilu, kívánom neked hogy a gyermeked ha lesz, a maunika sóból cocializálódjon, VV Barbi legyen a példaképe és a Balázs showból tanuljon szépkiejtést!!

Vagyis nem ilyet még az ivadékaidnak sem kívánok. Akkor inkább csak nőljön be az eszed lágya!

sityak 2011.01.07. 21:53:11

Mondd meg kereken: igényt tartasz rá, hogy a társadalmat neveld és megszabd, mi jó neki. Ejnye, de ismerős :-) Rousseau... Lenin...

Elég-e a belső meggyőződés? Mert ha igen, akkor máris megkérdezem, miért is a tiéd?

Gogol 2011.01.07. 21:53:18

@tolsztoj: Te olvastad a Háború és békét? Én olvastam.

ökörpöröly 2011.01.07. 21:54:06

A buzi pedopapok pártját kellene betiltani, meg megvizsgálni az összes katolikus papot, hogy kitágult-e a saját és ministránsai fiúik segglyuka!:)
Komolyan, tiszta vicc a egész. A katolikus egyház dollármilliárdokat fizetett ki és fizet ki a pedopapok áldozatainak -melyek száma egyes becslések szerint több százezres nagyságrendű-, papi szemináriumokat zárnak be, mert melegpornózott az egész "cég", a homoszexualitás elleni harcáról "híres" érseket kapnak el, hogy meleg lapról rendelt magának köcsögöt, a Vatikánból egy rakat papot találnak melegbárban, s "elkapásuk" után kijelentik, hogy a klérus 90%-a meleg, egy buzi magyar püspököt saját könyvelője jelentett fel több tízmilliós csalásért.... Soroljam még?
Ezek után emlegetni SZDSZ-es szakállas bácsit, elég vicces!:)
Ja, és ezek a tetvesek a jövő évben majdnem 60.000.000.000 (60 milliárd) forintot kapnak az adófizetők pénzéből!
A kommunistáknak egyben volt igaza, a pedopapokat ki kell iktatni a rendszerből!:)

tolsztoj 2011.01.07. 21:55:27

@Gogol: Többször is - te még talán nem is éltél......

tolsztoj 2011.01.07. 21:56:15

@hoseman: Na, ez aztán egy nagy szellemi "erőfeszítés" volt - nehogy már egy regényt írják ide....

Anti Anyag (törölt) 2011.01.07. 21:56:29

OK, majd én is azt mondom, hogy akkor nem kell a kurucra kattintani.

Gogol 2011.01.07. 21:56:33

@tolsztoj: Akkor miért nem Pierre Bezuhov vagy? Várj, kitalálom, mert tisztelte Napóleont.

anyam_borogass 2011.01.07. 21:56:59

Eegen. A reformáció tényleg hasonló sztorival kezdődött. Holmi farizeusok igencsak kiforgatták az Írást...
Becsülhetjük bennük, hogy hiányolják az értékeket? Igen. Helyeselhetjük-e a módszert, amit ehhez választottak? NEM és NEM.
Btw: Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Honna is van?
Béke mindenkinek, megyek szunyálni lassan :-)

balfék 2011.01.07. 21:58:22

Nem kevertetek össze valamit? Nem IKSZ az hanem KISZ!

tolsztoj 2011.01.07. 21:58:40

@Ghavin: Ti hoztok szégyent erre az országra, szegény agyficamosok.... még azt sem tudjátok megítélni milyen szarban fetrengtek - mivelhogy én sem szeretnék bes(z)ározódni, inkáb itthagyom ezt a szennybloggot....

Gogol 2011.01.07. 21:58:50

Schindler Pistája meg hál' istennek eltűnt a picsába.

Lovastengerész 2011.01.07. 21:59:15

komolyra fordítva a szót, az ebben a szomorú, hogy a MIÉP mintájára megint lett egy utánfutó aki korlátlanul beszélhet hülyeségeket és lejárathatja a kormánypolitikát.

senki nincs a vithéz fidesznyikok közt aki beszólna mondjuk semjéntestvérnek hogy
"te zsóti, mennyél inkább a várszegiasztrikhoz csináljatok valami fontos protokollrendezvényt, vagy felújitunk neked egy templomot, szenteljétek föl, kaptok hozzá pénzt,médianyilvánosságot, mindent....csak ne ugassatok bele a közügyekbe mert velünk basztok ki"

???

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 21:59:24

@ökörpöröly:
Szánalmas, hogy ilyen ostoba trollok, mindenhol onthatják a hülyeséget. Nézd már meg a számokat öcsém, és meglepő módon ki fog derülni, hogy a tanárok összes számát tekintve is kb. olyan százalékban vannak a pedo barmok, mint a papoknál. Őket is kiirtod mindet, troll?

Metál -e a bimetál? 2011.01.07. 21:59:26

@Gogol: gondolom ezt a mondást te is először az első hozzászólásban olvastad...

tolsztoj 2011.01.07. 21:59:31

@Gogol: Inkább gondolkodj el azon amit írtam, nem kell fölöslegesen szellemeskedni...

VoLk&StRoY 2011.01.07. 22:00:18

Egyébként az a véres székláb/asztalsarok az RTL híradóban durva volt, inkább egy komplett disznóvágás lett volna, attól megnyugodtak vóna az emberek!

Gogol 2011.01.07. 22:01:06

@Metál -e a bimetál?: Sosem írtam olyat, hogy bárkit leköpnék, vagy megvernék a véleményéért. Trágár vagyok, ezt vállalom.

Gogol 2011.01.07. 22:01:41

@Metál -e a bimetál?: Ja, és gondolom elolvasta, mire írtam.

szerénységem 2011.01.07. 22:03:12

Nemtom, írta-e már valaki, hogy:

1. Jólnevelt ember bármit megnézhet (meghallgathat, elolvashat).
2. "A cenzúrázni akarók nem törődnek a gyerekeiddel. Egyetlen céljuk van: újraválasztani magukat." Frank Zappa

hoseman 2011.01.07. 22:03:17

@tolsztoj:igazából tényleg nagy szellemi erőfeszítés volt olvasni az irományodat,és bemásolni az adott frappánd részt,ugyanis éreztem hogy erkölcseimre nézve az romboló hatással bírt!
Tiltakozom és meg fogom tenni a szükséges lépéseket!!!

ökörpöröly 2011.01.07. 22:03:57

@Muad\\\'Dib: Nofene, bánt, hoyg köcsögözöm a "barátod"?:)
Olyat még nem hallottam, hogy a tanárok nemzetközi szakszervezete évek óta azt tárgyalná, hogy miként szorítsák vissza a pedofíliát, azt se, hogy dollármilliárdokat fizetnének kártérítésért, olyat se, hogy egy teljes tanár- vagy tanítóképzőt bezárnának azért, mert mindenki együtt buzult, s még fel is vették, de olyat se, hogy tanárok jelentős csoportja azt állította, hogy a tanárok 90%-a homokos!:)
Te hallottál ilyeneket a tanárokról, te, szerencsétlen?:)

Gogol 2011.01.07. 22:04:53

@szerénységem: Nem írta, de most felírom. Köszi.

fabatka61 2011.01.07. 22:05:15

És, ha azt akarják, hogy a gyerekük első szekszuális élményét egy reverendás embertől kapják, akkor ne a tv elé ültessék őket, hanem adják oda a papoknak.....

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:05:22

@ökörpöröly:
Mert a tanárok, mint olyanok nem tagjai egy nemzetközi szervezetnek, te észlény. Anyám, komolyan...

iovialis 2011.01.07. 22:06:12

@tolsztoj:
Ha volna agyad, akkor gondolkodnál, és nem hablattyolnál itt össze-vissza ökörségeket - ez véletlenül sem a tyúk és a tojás dilemmája, ahogy be szeretnéd állítani - már akkor igényelték a nézők ezt a moslékmédiát amikor még nem is létezett televízió,ugye? Sőt egyenesen a Retek-klubra gondoltak , ezért a Retek-klub gyorsan idesiettet, nehogy már elkéssen a 2 300 000 agyhalott az orgazmussal - persze ebben a maradékországban sokkal több agyhalott van ennél...sajnos...

Kedves barátom! Kicsivel több gondolkodást, ha tényleg rendelkezik azzal a képességgel, amit másokból oly igen könnyedén hiányol.
Csak nem hiszi, hogy a történelem folyamán bármikor akár csak akkora relatív műveltséggel is rendelkeztek volna az emberek (egész társadalmakat nézve), mint ebben a porig alázott mai korban? Nem, az arány a mainál valószínűleg sokkal-sokkal rosszabb volt... A szórakozás alpárisága mindig és mindenütt igen széles néprétegekre volt jellemző. De ezt a históriában járatlanok el sem tudják képzelni, mert a középkorról csak annyit vesznek le, hogy Szent Királyok, becsületes lovagok, "az-Úr-igaz-bástyái-egyházak", stb. Mindez a jéghegy csúcsa, a pár ezrelék. Alatta (keményen kordában tartva többnyire, jórészt véres kézzel elnyomva) ott örvénylett a tömeg-ember, tehát az EMBER szörnyű, infernális hétköznapi élete.
Millió oldalakat írtak, persze, erről is, de tudom: az olvasás nem progresszív.
Az elmét (másokét) nyilván úgy kell pallérozni, hogy hülyeségeket írogatunk kommentekbe?
Bocsánat, ezt gondolja át még egyszer, ne legyen beszűkült farizeus, van abból úgyis elég.

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:06:53

@ökörpöröly:
De igazad van te hatalmas gondolkodó, lövesd le Böjte atyát is, ne törődj vele, hány gyereket mentett meg a valóban borzalmas román állami árvaházaktól

ghavin 2011.01.07. 22:06:55

@tolsztoj: "Ti hoztok szégyent erre az országra, szegény agyficamosok..."

Mivel, hogy kiállok a demokratikus alapelvek mellett, s nyilvánvalóvá teszem, hogy kurvára nem vagyok fogékony teokratikus diktatúrára?

"még azt sem tudjátok megítélni milyen szarban fetrengtek"

Biztosíthatlak, hogy ha szarban fetrengenék, akkor tudnék róla. Mások nevében nem tudok nyilatkozni ebben a kérdésben.

"mivelhogy én sem szeretnék bes(z)ározódni, inkáb itthagyom ezt a szennybloggot..."

2011.01.07. 21:59:31: nem úgy tűnik.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:07:03

@ökörpöröly: "papocska édes, papocska drága, legyen tiéd a bitófa ága" , volt régen egy ilyen szép szám, azt hiszem Skanzelizé!:)

kritikusolvaso 2011.01.07. 22:07:10

annyira birom amikor nyesitek egymást!

VoLk&StRoY 2011.01.07. 22:07:36

Na joccakát troll és droid harcosok verbáljátok egymást egészségetekre!

Krujs 2011.01.07. 22:07:51

@Ghavin: ismétlem, félreértettél... nem sugalltam semmit. keresztényt akartam írni, de akkor mondom azt hogy olyan vallás, ami társadalmilag konstruktív érték rendel bír és elfogad mindenkit. fogalmazhatok nagyon érthetően, ha nem akarom hogy mindenbe beleköss, de akkor megunjuk egymást...

a liberális szemléletnek hála a obstruktivitás lekorlátozódott a vagyonra és a testi épségre. de fontos kiemelni hogy a liberális eszme mai, elkorcsosult formájáról beszélünk.

"Dehogynem: annak megítélése, hogy mit nevezzünk elzüllésnek, kizárólag egy adott ideológia perspektívájából mondható ki."
bocs, de ez csak okoskodás. persze, a 14 évesekkel kefélés meg a zasszony megölése az araboknál 'adott ideológiai perspektívából' elfogadható, mégis erkölcstelen dolog. a határt nehéz meghúzni, de van ami tény hogy rombol, és azt erkölcsi züllés megengedni. 7kor bebaszó, egymást nyalogató nőket mutogatni a TV-ben az a züllés egy gyönyörű példája.
Mondom, ezzel kár vitatkozni. Mindig lesz aki megpróbálja feszegetni a határokat, adunk rá mert elfogadjuk mert liberális, ahelyett hogy megvizsgálnánk hogy helyes-e...

Az értékrendem meg én alakítom, nem más.

"Szerintem pedig megvetendő. Mármint az, hogy egy csapat túlbuzgó hittanos kiscserkész úgy tesz, mintha mindenki helyett jobban tudná, hogy mi a jó a zembernek úgy általában."

Mégis mi a faszom az a keresztényi alapállás? Ha a zsidó közösség tagjai lennének, egy kurva szobablogger nem fikázta volna őket ilyen bátran, mert az meg nem menő, mert náci. kereszténynek lenni meg ciki. megvan a publikom, lehet fikázni... hurrá
ha Fideszes írta volna ezt, ugyanúgy jött volna az egyenokádás, ingyen index-címlap, olvasottság, lehet mesélni a suliban hogy húúú 40 ezren nézték a cikkem, szopjon le valaki aki elleste tegnap este 7kor a VV-ből hogy hogy kell...

mindegy, hagyjuk...

szerjóska 2011.01.07. 22:08:07

@Schindler Pistája: ha az egyik gyökér, légyen a másik is az.
tudod, normális ember ezért nem foglalkozik bolsevikokkal, meg keresztényszocialistákkal.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.01.07. 22:08:34

A nagy erkölcsösök többségének nem inkább az a baja, hogy szeretné ő is csinálni csak nem jön össze?

Krujs 2011.01.07. 22:08:44

@Krujs: obstruktiv--destruktiv

Gogol 2011.01.07. 22:08:49

Shindler Pistájának eddig tartott a lélegzete, köszönet ezért!

Boka1 2011.01.07. 22:09:58

@fabatka61:

Igazad van ! Annyit árnyalnék a képen, hogy a buzik ( nemcsak a papok ) nem feltétlen pedofilok is. Bár az arány hasonló.

Gogol 2011.01.07. 22:11:42

@Schindler Pistája: Jaj, megint itt van, és milyen változatos!

ökörpöröly 2011.01.07. 22:11:46

@Muad\\\'@Muad\\\'Dib: Tanároknak nincs nemzetközi szervezete?:P Jaj, és biztos azért nem homokos a 90%-uk! Igazán jó logikád van!:) Böjte atya és még egy páran kivételek, a többinek kötelet!:) A rohadék papokat meg tartsák el a híveik, ahogy más országokban is -Németország, Anglia-!:) Évente 60 milliárd meg a pedopapoknak, ez kissé drága FIDESZ-propaganda!

hoseman 2011.01.07. 22:12:18

@tolsztoj: különben el lehet bohóckodni a fajtátokkal...elemezgethetünk,nyújthatjuk-húzhatjuk a témát olyan kurvakorrekten,de nincs értelme.
Itt vagyunk ejróópa közepén.2011-et írunk ÉS én azt nézek baszdmeg amit akarok! Aggódjál a saját purdéd lelki-szellemi egészségéért! Az enyémért nem kell! Capish??!

Gogol 2011.01.07. 22:15:06

Na jóéjt minden nácinak, cigánynak, zsidónak, kereszténynek, ateistának stb!

ökörpöröly 2011.01.07. 22:15:46

Amúgy is, ha már az erőszakot nézzük. Mit érezhet egy kisygerek, amikor egy alsógatyás keresztre feszített, töviskoszorús szadomazo figurát les, vagy az agyonvert mártírokat és egyéb perverziókat nézi. ?:) Baszod, ezt kellene betiltani, nem a véres ágyat!:P Véresebb, mint a "Doom"!:) Az egész egy vicc!:) Soha nem értettem meg nagyszüleimet se, de rájuk hagytam/hagyom, ha nekik ez jó, imádkozzanak.:)

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:17:08

@ökörpöröly:
Na jó, te annyira műveletlen vagy, hogy veled értelmetlen a beszélgetés.
Tudod az a z apróság nyilván elkerülte a figyelmedet, hogy Magyarországon az egyház tart fenn jönéhány iskolát, műemlék épületet és ezt is fizetni kell. Bár gondolom amennyi eszed van szerinted mondjuk a Károli egyetemet is a hívőknek kellene fenntartani.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:17:28

@ökörpöröly: A vesszőhibákért elnézést kérek! Snitt Palcsiénál jobb a helyesírásom, csak néha sietek!:)

gyilkos fűegér 2011.01.07. 22:18:36

@kaska - Helló-belló!: "A nagy erkölcsösök többségének nem inkább az a baja, hogy szeretné ő is csinálni csak nem jön össze? "

De.

Perkele 2011.01.07. 22:19:03

@freemind93: hagyd abba, mert az nmhh (vagy mi a perkele) egyszercsak szappannal fogja kimosni a szádat, mert esetleg finnül értő fiatalkorúak lelki fejlődését viszed rossz irányba :D

Krujs 2011.01.07. 22:19:12

@Ghavin: 'A liberális szemléletnek hála valamennyi nem destruktív értékrend szabadon érvényesülhet, egyszerűbben fogalmazva opcionális, pontosan úgy, mint a szabadidős tevékenységek kiválasztása.'

'annak megítélése, hogy mit nevezzünk elzüllésnek, kizárólag egy adott ideológia perspektívájából mondható ki. Ha te most ismételten kötelező érvényre kívánnál emelni egy önkényesen kijelölt ideológiát~értékrendet a sok közül, akkor a hozzáállásod nem sokban különbözik Rákosiéktól.'

az a gond hogy most pont hogy te vagy az aki a liberális ideológiát akarod kötelező érvényűvé tenni, vagyis akit az elfogad azt fogadja el mindenki. Nagy öngólja ez a mai nagy liberális fiatalságnak...

szerjóska 2011.01.07. 22:19:41

@iovialis: baromság, semjén egyetlen értelmes mozzanata lenne a vadászfegyver-liberalizáció, amikor olyanok történnek, hogy a rendőr a két erdőrészt keresztező mellékúton áll, és a ha a vadász nem tokban viszi át a puskát az útszakaszon, hanem a kezében simán, arra a fél percre, akkor fegyvertartási bevonva. ugyanúgy elég megalázó, amikor évente jönnek a rendőrök ellenőrizni a fegyvertartás körülményeit, mint valami óvodában. ha beleköthetnékjük van, fegyvertartási repül (helyette ajánlanám a random ellenőrzést). fegyverhez jutni, meg olyan, mint tevének/hajókötélnek átjutni a tű fokán (hivatalosan, feketepiacon három perc. ecseri, régi rendszerben hatástalanított fegyver szatyorba, aztán már csak meg kell kenni kicsit egy fegyverművest, hogy a reverzibilis hatástalanítást csinálja vissza). a szalonkavadászat mondjuk tényleg úri huncutság, úgy szétviszi a sörét azt az öklömnyi kis madárkát, megenni szinte impossible, hacsak nincs szerencséd. azonban ad1, a vadászatra szükség van, különben a vadkár tönkre vágja a mezőgazdaságot, védett fajok pusztulnak ki, túlszaporodás, ragadozók túlszaporodása stb. stb.

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:19:45

@ökörpöröly:
Tudod, az ószövetségben vannak az igazán durva dolgok. Menj szépein ide: www.mazsihisz.hu, és oszd meg ott is a bölcsességedet IQ huszár. Végül is ők is kapnak 3 milliárdot legalább, ne sajnáld őket.

kritikusolvaso 2011.01.07. 22:19:52

@ökörpöröly: teljesen igazad van. hat milyen emberek ezek hogy megakarjak vonni a VV-t! hat demokratak ezek? hat nem! az euhoz fordulunk.... es ez nem csak ures fenyegetes mar irjuk a levelet a nagyobb ujsagoknak

gpek · http://www.gpek.hu 2011.01.07. 22:19:52

Na ezt nevezem a Zsindex megint kitett magáért, ez aztán ám a fő post!

ökörpöröly 2011.01.07. 22:19:54

@Schindler Pistája: Miért kell választani a két söpredék közül? A Führernek abban igaza volt, egyikre sincs szükség!:)
Se liberális , se posztkomcsikra, se nemzeti bolsevik tolvajokra.
Mert az vicc, hogy egyes idióta faszok örömet éreznek, ha felcsúti cigány lopja meg őket, nem a Kurcsány. Engem egyik se lopjon meg, ilyen egyszerű a dolog!:)

Bergeroth 2011.01.07. 22:20:13

@ökörpöröly:
Nem kell vele foglalkozni, agymosott fidesz droid, minden politikai blogban ugyanazt a szart írja le.

szerjóska 2011.01.07. 22:21:09

ad2, a vadász tiszteli a természetet.

Boka1 2011.01.07. 22:21:22

@Schindler Pistája:

A Hunwald mocskos sváb ! A Koltai is inkább goj.

A Hagyó meg köcsög zarándok keresztény .

Már bennünk keresztényekben sem lehet bízni ( ha pénzről van szó ).

ökörpöröly 2011.01.07. 22:22:39

@Muad\\\'Dib: Tőlük származik a tetves vallásod jó része!:) A kereszténység a torz és beteg judaizmus fattyúhajtása. Igaza volt Nietzschének, amikor undorító, beteg, Európát megrontó vallásnak tartotta a kereszténységet!:)

balfék 2011.01.07. 22:23:36

@Muad\\\'Dib: Meg talán azért is mert a tanárok családban élnek .

ökörpöröly 2011.01.07. 22:24:22

@Bergeroth: Biztos gyűjt vazelinra, mert megy vasárnap gyónni!:P Karakterbérbe nyomathatja a klerikális faszságokat!:P

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:27:30

@balfék:
Ez nyilván számít, de kategóriákkal nem különbözik százalékban a feltárt bűnesetek száma az állami intézmények és a vallásiak között. Csak míg az egyikből van nemzetközi szenzáció, a másikból ritkában.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:28:06

@Schindler Pistája: Nehogy azt hidd, a FIDESZ mögött majdnem olyan erős cionista érdekcsoportok állnak, mint az SZDSZ-MSZP csoportosulás mögött. Hogy éppen átrendeződés van a viszonyokban, az egy másik dolog.
Ezek a viszonyok öröklődtek az MSZMP-től, ott is különleges védelmet élveztek a zsidó, Demszky, Kiss, Bauer és a többiek. Egyik se volt veszélyben, úgy nem votl nehéz "lázadónak" lenni, hogy a zsidó apuci és anyuci pártkáderi védelme mellé bejött Izrael állam védelme is.

Uva 2011.01.07. 22:28:35

Azt még mindig nem értem, hogy mi a faszért nem kapcsolnak el kereszténydemó haverjaink, ha olyat látnak a tévébe, ami nem tetszik nekik. Ti. én hányok az echo tévétől, ezért nem kapcsolok oda.
A másik kérdés:
Miért gondolja minden elvakult keresztény úgy, hogy egyedül az ő narratívájuk a helyes? Az ő értékrendjük az pont egy a sok közül. Nem jobb, nem rosszabb, más. Miért kell ezt állandóan megpróbálni ráerőszakolni a többiekre?!?

Boka1 2011.01.07. 22:28:44

@balfék:

A zsíros hajúak családjában. Közvetlen a kordzakósok mellett.

nemecsek ernő áruló 2011.01.07. 22:28:46

@Schindler Pistája: Tehát szerinted mindkettő jó, ünnepelni való dolog. (a holokausztos buziság, és a kereszténykamu képmutatás is) Ez egyértelmű, hiszen a kettősmércét mint leírtad elutasítod.

Szánalmas, de azért grat hozzá, te droid.

Szerintem mindkettő egy hányadék fos, de lelked rajta.

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:30:20

@Uva:
Alapvető tévedés, hogy csak a keresztények tapsolnának, ha betiltanák a való világot. Ateista ismerőseim is bátran üdvözölnék a dolgot. Ugyanis kár a hülyéket népszerűsíteni...

ökörpöröly 2011.01.07. 22:31:37

@Muad\\\'Dib: A homoszexualitás kérdése se érdekes?:) Egy szoknyás hímringyó ugyanolyan undorító, mint egy latexes szakállas bácsi!:P
Ja, csak azokra általában nem bíznak tömegesen gyerekeket!:)

szerjóska 2011.01.07. 22:33:26

@Muad\\\'Dib: az egyházak fő érve, hogy állami feladatokat vállaltak, ezért az államnak dotálnia kell őket. azonban e feladatok vállalására ők önként jelentkeztek, senki se kérte rá őket, dotálásuk azonban mégis evidens, amellett, hogy alapítványi fenntartású iskolák dotálására sokszor kevés állami szándék mutatkozik. emellett persze kiemelendő, hogy van 4-5(6-7-8), olyan múlttal, tanulmányi eredményekkel stb. bíró egyházi iskolacélú intézmény, melynek dotálása nemzeti/állami érdek is (pannonhalmi bencés, győri bencés, némely piarista gimnázium stb.), azonban az, hogy az egyháznak ez a pénz minden esetben jár, afféle biblikus csúsztatás. a műemlékek fenntartásáról meg annyit, hogy ha magánszemély/cég/intézmény műemlék épület birtokába jut, az állam annak fenntartásában nem pénzügyi segítséget nyújt, hanem (amennyire szűkös eszközei engedik) annak megfelelő mivoltát ellenőrzi és szankcionálja. az egyház(ak) annyiban élvez(nek) elsőbbséget, hogy a templomcélú épületek templomi formában való felhasználására feltehetően csak ők hajlandóak, és bár külföldön van példa a templomdiszkóra meg a templomlakásra, nem hinném, hogy ez követendő példa lenne.
mindamellett úgy vélem, az egyházaknak (történelmi egyházak) emiatt csak a jogalapja teremtődik meg, hogy kérjen az államtól, azonban ez nem jelenti azt, hogy dotálásuk mértékét ők szabják meg, illetve az állam, amennyiben csak csökkenti a történelmi egyházak dotálását nem kötelességmulasztó, csupán ha a nemzeti érdekből jelentős iskolák, műemlékek fenntartása nélküle nem biztosított.

Píter 2011.01.07. 22:34:39

Teljesen egyetértek a poszttal. Eszméletlen mit meg nem enged magának ez a porbafingó idióta kdnp-s kis suttyó. Csak ezzel tudja magukat érdekessé tenné a média számára, szánalom a köbön!

Uva 2011.01.07. 22:35:08

@Muad\\\'Dib:
Nah, én sem azt mondottam, hogy csak a kerik tapsolnának. Én is utálom a valóvilágot. De mondjuk, mint említettem is, az echo tv-t még inkább gyűlölöm, és mégsem akarom betiltani. Aki akarja, nézze, ő baja.
Csak azt kérdezem, hogy minek kapcsol oda valaki, ha dühíti, illetve minek baszogatja azokat, akiket meg érdekel.

Link Elek 2011.01.07. 22:35:31

vicces amikor a pedofilok papolnak a gyerekek vedelmerol.

szerjóska 2011.01.07. 22:35:34

@szerjóska: kicsit zavaros lett, bocsesz.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:35:44

@Uva: Ja, mókásak ezek a pedopapok, mindenre finnyáskodnak, erkölcsösködnek, ájtatoskodnak, aztán meg alig várják, hogy valaki seggbe tegye őket!:) Kíváncsi lennék egy olyan adatra, hogy egy átlagos pap mennyit költ az adófizetők pénzéből hímringyókra!:)

serwer 2011.01.07. 22:36:39

@Píter:
Nagyjából ennyi juttot nekik a bulvárból, soha többet nem hallunk róluk. :D

szerjóska 2011.01.07. 22:37:18

@ökörpöröly: tyű, de jó ezeknek a magyar zsidóknak, mi meg csak szenvedtünk a sztálin alatt a nyomorban.

kerdezoe 2011.01.07. 22:38:37

1. Én se szavaztam soha az szdsz-re, mégis három ciklusban is kormányon volt, kétszer ráadásul kimondottan törpepárt mivoltában. A KDNP és szövetségese "/+-ot kapott, ezek után ugyan hadd lehessen véleményük.

2. Tényleg ne menjünk bel - az 1. ponttal most éppen a cikkiró foglalt állást a kérdésben.

3. A South Park rajzfilm, ami más kategória - mindenesetre ebben a sorozatban azért a zsidózás mégsem az a zsidózás, amitől annyira fél az, akire te szavaztál. Amúgy meglennénk nélküle bőven.

4. Ha valaki aggódik a gyermekeiért, arra is gondol, milyen minőségű társadalomban fog majd élni, azaz mennyire lesz degenerált a többi gyerek az oviban/suliban stb. Tehát függetlenül attól, hogy kinek van igaza, ha már egyszer aggódnak, nincsenek beljebb azzal, ha kidobják a tévét.

5. Egyetértek azokkal, akik szerint, a gyerekeknek ártalmas a túlzott szexuális tartalom, de itt eleve az a baj, hogy 8 éve lemehetett élőben, hogy az idióta Degerenátó pakolhatja az Évikét, a többi már csak folyomány.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:38:39

@Uva: Én is rühellem a ker. tévéket, de most ők, aztán meg az összes nem klerikális és nemzeti bolsevik újság, blog stb..
Inkább menjen az RTL-ben is a fos, csak ne legyen újra Rákosi-rendszer!:)
A felcsúti cigáyn vajda már kirakatta az összes hivatalba a baromságát, a következő lépés az lesz, hoyg minden háztartásban ki kell tenni a mocskos pofáját!:) Vagy csinál egy új vallási irányzatot!:)

Bruno 2011.01.07. 22:39:06

@cukicica:
Csakhogy tisztán láss: Asztrik elég erősen lenézi Tömjén Zsoltit. Konkrétan: egy senkiházi tudatlan szélkakasnak tekinti.

nemecsek ernő áruló 2011.01.07. 22:40:29

@Schindler Pistája: Egyik nincs a másik nélkül. Tehát örömmel fogadod, és szereted a holokausztos törvényt, értem én!

ghavin 2011.01.07. 22:40:33

@Krujs: "keresztényt akartam írni, de akkor mondom azt hogy olyan vallás, ami társadalmilag konstruktív érték rendel bír és elfogad mindenkit."

A vallások többsége több szempontból is felelős lehet a különböző embercsoportokkal szembeni intoleranciáért. De ez még nem lenne önmagában probléma, én inkább az értékrend konstruktivitását vitatnám - abban ugye egyetértünk, hogy a fundamentalizmus semmilyen tekintetben sem mozdít előre, legfeljebb egyfajta alapként szolgálhat a társadalmi felépítmény számára. Nos, ez a fundamentum országunk mindenkori történelme, a kultúra maga, ami dacára a paranoiás nemzetféltők tévképzeteinek, ma is létező valami, s még véletlenül sem fog magába roskadni a közeljövőben, hosszú távon pedig végképp nem.

"a liberális szemléletnek hála a obstruktivitás lekorlátozódott a vagyonra és a testi épségre."

Bajban vagyok, ugyanis életemben most hallom először az obstruktivitás kifejezést. Le is emeltem a polcról az idegen szavak szótárát, de nem találtam, így találékony ember lévén "elzáróságnak" fordítottam, aminek így viszont nincs értelme, illetve a kifejezés teljesen felesleges, ha valami lekorlátozódásáról beszélsz.

De a nyelvészkedést félretéve: a jogállam akár így is értelmezhető, kár a jogállamiság önmagában nem nevezhető a liberális eszmeiség valamiféle formájának, legyen az elkorcsosult, avagy sem. Félek, mellébeszélsz. Vagy csak nem tudod, miről beszélsz.

"persze, a 14 évesekkel kefélés meg a zasszony megölése az araboknál 'adott ideológiai perspektívából' elfogadható, mégis erkölcstelen dolog."

Mint már mondtam: erkölcsi kérdésekben kizárólag egy választott ideológia mentén lehet ilyen ítéleteket alkotni. A mi európai felfogásunk szempontjából az általad említett példák nyilvánvalóan elfogadhatóak, ám egy muszlim számára adott esetben ezek jelenthetik az általa abszolút erkölcsnek vélt ideológia érvényre jutásának non plus ultráját.

"a határt nehéz meghúzni, de van ami tény hogy rombol, és azt erkölcsi züllés megengedni. 7kor bebaszó, egymást nyalogató nőket mutogatni a TV-ben az a züllés egy gyönyörű példája."

24 órás pornócsatornákon reggel 8-kor is HC ágytorna látható. Az IKSZ erkölcscsőszei és a magadfajta nyárspolgárok csak és kizárólag azért siránkoznak, mert az RTL Klub ennél jóval hozzáférhetőbb, s azzal, hogy nemes egyszerűséggel betiltanátok mindent, ami nem illik be az ódon világképetekbe, ugyanolyan hülyének néztek minden magyar tévénézőt és tévét-nem-nézőt, mint amilyenek ti lennétek/vagytok az ideológiátok jelentette felettes énetek nélkül.

"Mondom, ezzel kár vitatkozni."

Miért hárítasz kényszeresen?

"Mindig lesz aki megpróbálja feszegetni a határokat, adunk rá mert elfogadjuk mert liberális, ahelyett hogy megvizsgálnánk hogy helyes-e..."

Annak megítélése, hogy az explicitnek semmiképpen sem nevezhető erotikus tartalom mennyiben helyes, rendkívül szubjektív, mondhatni ezeréves probléma. Mielőtt ilyen kijelentéseket tennénk, érdemes lenne tisztázni, hogy Tiziano Urbinói Vénuszát is tiltólistára tennénk, mondjuk de Sade Justine-jével egyetemben, vagy kizárólag a mozgóképes szexuális tartalmaktól kívánjuk elzárni a nagyérdeműt. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy mit kezdünk a filmművészet azon műveivel, amelyekben nem csak egy-egy mezítelen női testet, hanem esetenként túlfűtött közösülések jeleneteit is láthatjuk.

"Az értékrendem meg én alakítom, nem más."

Rendelkezésedre álló minták alapján. Most nem csak egy-kettő-három, hanem sok-sok minta áll mindenki rendelkezésére. Na bumm.

"Mégis mi a faszom az a keresztényi alapállás?"

Hogy a Biblia valamelyik verzióját helyezzük a morális beállítódásunk centrumába, másképpen fogalmazva ez a mesekönyv képezi az elsődleges viszonyítási alapot.

"Ha a zsidó közösség tagjai lennének, egy kurva szobablogger nem fikázta volna őket ilyen bátran, mert az meg nem menő, mert náci."

1) A paranoiád egyéni szoc.probléma.
2) A magam részéről a zsidó vallásúak fundamentalizmusát sem tolerálnám ebben a tekintetben.

"kereszténynek lenni meg ciki."

Valóban az. Ahogy ezoterikus jánosnak, pajeszában botladozó ortodoxnak és fejzsugorító sámánnak is.

"megvan a publikom, lehet fikázni... hurrá"

Ez lenne a lényeg, mindenki szabadon fikázhat mindenkit. A szemforgató pap elítélheti a melegházasságot, a mazsihisz elnök nácihordákat vizionálhat, ahogyan a fotelnáci zsidóhordákat viszont és még sorolhatnám. Ha túlzásokba esünk mehetünk a bíróságra, a lényeg, hogy nem öntörvénykezünk és főleg nem kövezzük halálra egymást, vagy vágjuk le a másik fejét, csak mert nem tetszett, ahogyan ránk nézett. Ettől vagyunk Európa.

"ha Fideszes írta volna ezt..."

Oké, add ki magadból, minden helyrejön majd. :)

kult 2011.01.07. 22:40:46

Pilu! Töled a billentyűzetet kellene elvenni.

kerdezoe 2011.01.07. 22:41:44

@ökörpöröly: Esetleg ki is irtanád őket, by barangó..? Hm..?

ghavin 2011.01.07. 22:42:18

@Krujs: "az a gond hogy most pont hogy te vagy az aki a liberális ideológiát akarod kötelező érvényűvé tenni, vagyis akit az elfogad azt fogadja el mindenki."

Már megint kevered a jogállamiságot a liberalizmussal. Gyakori tévedése ez a meggyőződéses antiliberálisoknak.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:43:19

@szerjóska: Hát, bonyolult dolog ez az egész.
Régen az erkölcs alapját a vallásban elhelyezett elvek, szabályok, értékrendek szabták meg. A judaizmus alapja az isteni kiválasztottság, a faji tisztaság megőrzése, illetve az a hit, a kiválasztott nép joga és kötelessége más nemzetek hasznát levenni.
Olvasd el az Ó-Szövetséget, olvass bele a Tórába.
Ez a beteg hozzáállás alapvetően meghatározta/meghatározza minden más néphez való viszonyukat. Ennek következménye az antiszemitizmus, amit hívhatnánk a befogadó nemzetek önvédelmi reakciójának is.

Nádasi Balázs 2011.01.07. 22:43:21

@tarzus: Nekem nincs tévém a lakásban. Nem tudom, ezt megtenni miért olyan nehéz.

@Lev Menachem: Nem tudom figyeltél-e. Nem figyeltél. Pilunak nincs tévéje, és a hátán áll fel a szőr a valóvilágtól, így aztán a gyereke nem fog ilyen szart nézni. Ettől még megvédte a műsort, mondván, hogy belepofázni egy csak parlamenti képviselők tekintetében létező ál-pártnak nem kéne a műsorszerkesztésbe. Ha nem lesz valamire vevő a nézőközönség, két hét alatt leveszik a műsorról.

@Hagrid: A Family Guy elképesztően nemgyenge, Seth McFarlane egy zseni. Egyszerre adja öt szereplőnek a hangját, és énekelni is tud, mindegyik hangon; ő írja a vicceket, és ne feledjük, ott is kőkeményen beszól a politikai korrektség jegyében -- mindenkinek. Elsőnek én is azt hittem, hogy gyenge Simpsons-utánzat, aztán megnéztem 5 részt, és rájöttem, zseniális.

@ökörpöröly: általános vélemény, hogy a katolikus magyar papok azért nem pedofilek, mert homoszexuálisok. Ezt nem tudnám elmondani, aki papot ismerek, az rendes és normális. De amúgy jogos a felvetés; normális papok tudják, hogy amennyiben az egyik szentség felvételét pont nem tiltanák, akkor feltehetően több heteroszexuális pap lenne a közösségben. Ismertem egy katolikus papot, megtetszett neki egy lány, átkeresztelkedett görög katolikusba. A jelen helyzetnél még az is jobb volt, mint amikor a papok házvezetőnőjénél ott nevelkedett a házvezetőnő unokaöccse. Amúgy megjegyzem: @Krujs: a rendszeres kommentelők közül Muaddib egy fokkal jobb wmiki szinjétől, de három fokkal alatta van a retardtáltnak, szóval értelmetlen vele kommentet váltani.

ghavin 2011.01.07. 22:43:43

@Ghavin: * nyilvánvalóan elfogadhatatlanok

Hack.Elek 2011.01.07. 22:43:54

Tök egyértelmű, hogy ezek a szerencsétlen álszent idióták alig várják minden este, hogy mikor kezdődik már a VV. Olyan jó szörnyülködni, nem? Meg az az érdekesen undorító leszbipornó... Csak muszáj megnézni, mivel szennyezik a nép lelkét, mi?

gergel 2011.01.07. 22:45:35

lehet ám törölni a beállított csatornát, és váltásnál át is ugorja...Legalábbis az elmúlt 10 év készülékeiben él ez a funkció, a többiben meg nem is érdemes behangolni.
sajnos mindig ilyen hipokrita minőségben hallani az egyes vallási szerveződésekről...:(
miért van ez?
Ne nézzük, ha nem tetszik, esetleg ha csak éjfél után lehetne sugározni hasonló műsorokat, mint régen, az korrekt lenne.

denever333333 2011.01.07. 22:45:40

Jövőhéttől meg jön majd a könyvégetés, mint a Fahrenheit 451-be. Én büszke vagyok, hogy a könyvespolcom tele van sci-fi meg horror könyvekkel, lapokkal ( kb.: 800 db) ezenkívül megtalálható némi szépirodalom, bár azt ritkán vásároltam inkább kölcsönöztem.
Amellett, hogy a gyerek a netet és a számítógép tudást már hétéves korban elkezdi tanulni iskolába. Az én fiam már 4-5 évesen annyit meg tudott csinálni, mint az anyja a neten. Nevelni tudni kell. A tiltás csak dacot vált ki a gyerekből. Mi sem voltunk hülyék és bármilyen épeszű infót szívtunk magunkba ahogy azt is, hogy mit lehet és mit nem. Sajnos ez némely felnőtt elfelejtette.
Szerintem az önirányítás és rendelkezés dolga mindig szuverén. Foggal, körömmel, 42 dbos étkészletemmel fogom védeni ezt. Ahogy a fiam neveléséhez való jogot. Egy tényleg nem megkeresztelt pogány férfi.
Amúgy meg vannak dolgok amiket el tudok képzelni vannak olyanok amit nem ez nem vallás függő!

ökörpöröly 2011.01.07. 22:46:52

@kerdezoe: Ki nem irtanám őket. Tartsák el magukat, ahogy tudják. Angliában, Németországban ez így van. Vannak kiemelt, műemlékvédelem alatt álló egyházi építmények, amelyek természetesen védettek, közpénzt kapnak fenntartásukra, de a működést oldják meg maguk. A bűnözésüket pedig keményen meg kell torolni, ha egy pedopap megerőszakol gyerekeket, akkor azonnal börtönbe kell vágni életfogytra, nem dugdosni és mentegetni, mert ő pap. Ez is egy undorító, beteg klerikális szokás, a bűnözőik a társadalom felett állnak.

Lovastengerész 2011.01.07. 22:46:59

@Bruno: akkor marad a templomszentelés...médiadicsfényben
vagy egy jó kis pedofilparti, természetesen szigorúan a szemétmocsokhazaárulózsidóliberális média kizárásával :)

kritikusolvaso 2011.01.07. 22:47:49

emberek egy lenyeg VV - legyen! a tobbi nemerdekes. De ha nem lesz VV akkor nemtom akkor itten nagy bajok lesznek. egyebkent a jogallamisagban is benne van hogy a VV- ugye.

ez FONTOS

1120 2011.01.07. 22:48:22

Nekem személy szerint Beavis és Butt-head hiányzik...DE NAGYON! Majdnem annyira, mint nekik a tévéjük, amikor a mozifilmjük (B & B do America) elején ellopják szegényeknek és egy idő után fiziológiai tüneteket produkálnak emiatt. :)
Ám ha ilyen feljelentgetős időszak következik, akkor gyengülnek az esélyeim arra, hogy barátaimat visszakapjam...jaj nekem! :D
(Tudom: ott a youtube...de Speier Dávid fordításának feliratozott változata néha jobb, mint az eredeti!)

ökörpöröly 2011.01.07. 22:49:32

@1120: Ha ezt megtudja Semjén, elküld hozzád 50 papot egy vödör vazelinnel, hogy megtérítsék a bűnös lelkedet!:P

Muad\\\'Dib 2011.01.07. 22:49:48

@Uva:
Szerintem egy dolog utálni valamit és nem egyetérteni vele, másik dolog nyíltan propagálni a legalját az emberiségnek.
De itt leírtam a véleményem, ha érdekel:

@Muad\\\'Dib:

kritikusolvaso 2011.01.07. 22:50:19

@1120: nah ezert fontos hogy a tv-n menjenek ezek mert ugye nincs mindenkinek internet meg ilyenek. akkor az hogy nezze VV-t?? gondolkozzunk mar

Halfbreed 2011.01.07. 22:50:20

Nem ott kezdődik a gond, hogy a műsort valaki be akarja tiltani hanem ott, hogy a nézők többsége el sem gondolkozik rajta, hogy "egészséges"-e ilyennel szórakoztatnia magát.

denever333333 2011.01.07. 22:50:38

Ui: Én amúgy inkább a Discovery Channel-en nézem a Halálos fogást. Na az igazi valóvilág mármint a halászok és matrózok munkájában.
Illetve Az Axn sci-fi ahol meg a kedvenceim mennek.
Szóval nem hiányzik a VV unatkoznék rajta. A kapcsolatokat szeretem személyesen is megélni tévén keresztül ez elég tré.

EZsL (törölt) 2011.01.07. 22:52:15

Nálam nem álszentség. Tényleg nagyon ritkán nézek tv-t, a VV-t sem nézem. Mégis fontosnak érzem, hogy aki szemetet akar nézni, annak meglegyen a joga hozzé, és ezt senki sem korlátozhassa. (Kivétel persze a gyerekek, de az ő korlátuzásukért a SZÜLEIK a felelősek, NEM A POLITIKUSAOK.

ökörpöröly 2011.01.07. 22:53:38

@Nádasi Balázs: Nagyapámnak volt egy nagyon jó pap barátja, akivel szerettek együtt iszogatni és beszélgetni. A fickónak is volt 1 vagy 2 gyereke, a házvezetőnőjétől. Teológiából doktorált, nagy koponya volt, de lerakták bűne miatt egy kis faluba.
A katolikusok pont a legnormálisabb, legemberibb potenciális papjaikat riasztják el ezzel a beteges nőtlenségi fogadalommal.

Zsani82 2011.01.07. 22:55:36

persze, ők beszélnek, közben meg kis gyerekeket zaklatnak. Pedofil beteg állatok :)

kritikusolvaso 2011.01.07. 22:56:31

@EZsL: pontosan errol van szo nehogy mar valaki ne nezhesse VV-t. vege lenne a demokracianak egybol. teljesen igazad van

Krujs 2011.01.07. 22:56:57

@Ghavin: látom maradt az okoskodás

kerdezoe 2011.01.07. 22:57:39

@ökörpöröly: Egyfelől ok, ebben van igazság. Másfelől emiatt a borzalmas kicsiny hányad alapján ítélik meg sokan a papságot, olyanok is, akik amúgy hozzá se tudnak szólni semmit a vallási témákhoz (meg máshoz se). Azt nem értem a katolikus egyház szidalmazóban, hogy olyan elementáris gyűlölettel támadják, mint anno a bolsevikok. Pedig ma már egyáltalán nincs akkora befolyása, mint 100 éve. Ha akkor élnék, én is liberális, és az egyház túlhatalma ellen való lenék. De most, nem tudok ilyen lenni, mégha van észrevételem bizonyos dolgokhoz.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 22:59:22

Ámen!(Stilusosan:-)))

Szóról szóra igaz...A V.V. bekaphatja..aki pedig helyettem akar dönteni, hogy mit nézzek, mikor vásároljak és mit, mit vegyek fel és milyenre vágassam a hajam, a fiam haját, az rosszabb ezer V.V. gyökérnél..Aki szerint bármilyen "betiltás" helyénvaló, aki szerint bárki felhatalmazást kapott,hogy eldöntse mi a jó neki, csak annyit mondok, évtizedet tévesztett..Rendszer visszaváltás? Szocialista embermodell? Mi a különbség? Elromlotta memóriájuk a kedves Keresztény Uraknak, vagy csak beverték a buksijukat, miközben a ministráns fiúk gatyájában matattak?? Képmutató görény brigád!
(Kerényi szerint az ATV-ben: a V.V.-tól a szép Magyar Lányok úgy öltöznek, mint a kurvák!így, ahogy mondom, mind!! Idióta... Ez megkapták a Magyar Hölgyek!)

Steve31 (törölt) 2011.01.07. 22:59:41

Köcsög papoknak már elfogytak a molesztálható gyerekek, hogy minket baszogatnak.

Hé rohadt csuhások mi már elmúltunk tíz évesek!

profane 2011.01.07. 23:00:00

@ökörpöröly: Badarság. Az a szám úgy szólt, hogy: "Matuska édes, Matuska drága" és 88-as Csoport, nem Skanzelizé. Csak a korrektség kedvéért.

Krujs 2011.01.07. 23:01:49

@Ghavin: ja, néha felidegel a faszság, ezért se reagálok erre a szép hosszú, jól megfogalmazott kis reposztodra, igazából a 2. bekezdés után lejött hogy ez már csak a péntek esti ugatás része, Allah áldja az indexes szelektív hulladékgyűjtést!

jóéjt

serwer 2011.01.07. 23:02:27

@Halfbreed:
Baszki, én a tv-t szórakozásból tartom, nem azon keresztül akarok lediplomázni.

Komolyan felhúzom magam ezeken a hazugságokon és megyek aludni. :D

Remélem nem én nyitom fel a szemed, de a discovery-n is csak azt látod, amit szeretnél.
Megszerkesztik neked, rávezetnek arra, hogy mit szeretnél látni.
Egy kis zene, egy kis vágás és máris okosnak érezheted magad.
Ez a filmipar, ökör.

ghavin 2011.01.07. 23:03:46

@Krujs: Baszki, ha érvekkel támasztom alá a véleményem/álláspontom, akkor mindjárt okoskodok?!

Tessék reagálni, vagy mondd azt, hogy nem tudsz/akarsz érdemben válaszolni.

A posztra visszatérve (nem neked megy Krujs):

Ha indulatok nélkül szeretném megfogalmazni az IKSZ érveinek elsődleges problémáját, akkor némi vizsgálódás után ugyanazt találjuk a nyilatkozatban, mint a komoly nemzetközi visszhangot keltő médiatörvény(ek)nél és azt elővezető/magyarázó kormánykommunikációnál: a normatíva teljes hiányát. Az erkölcs, értékrend, ideológia, világnézet, satöbbi, ugyanis kurvára nem normatíva.

gomorra 2011.01.07. 23:04:33

Ostoba vagy Pilu, nem is kevéssé. Mert attól, hogy neked nincs tv-d s a gyereked nem nézi azt a szart amit a kereskedelmi tv-k mutatnak, attól még sok hülynének van, s műveli is magát s a kölkeit rendesen.
Tudod, azzal hogy az ember össze teszi a két kezét s azt mondja mosom kezeimet, azal még nem old meg semmilyen problémát.
Mi a probléma?
Az te kis köcsög, hogy az ember végtelen szar tud lenni, azzá tudja tenni önmagát, azzá teszi a vég nélküli szabadság s a vég nélküli szabályozatlan piacgazdaság. Tudod, köcsög, ha ez így megy tovább, nem túl soká oda kerül az ember, az emberiség, hogy semmi erkölcsi kontrollja nem lesz a népesség nagy százalékának. Ez a célod, marhaszar?
Nem vagyok ikszes, nem, inkább eléggé liberálisnak mondom magam. Sokszor úgy vélem, hogy liberálisabb vagyok a legliberálisabbaktól, mert még azt is el tudom viselni, hogy sokan sokféleképpen gondolkodnak, s ez sokszor a magukat annak képzelőknek sem megy. De az emberiséget féltem ettől függetlenül. Nem csak magamat, nem csak az én gyerekeimet, de a másokéért is aggódom. Ez van, köcsög Pilu.

ökörpöröly 2011.01.07. 23:06:32

@kerdezoe: Hidd el, jobban hozzá tudok szólni a témához, mint sok vallásos.:) Én elolvastam az Ó- és Új-Szövetséget, emellett a témáról elég sokat olvastam Mereskovszkijtól Nietzschéig, meg jó pár történész művét a vallásokról. Az más kérdés, hogy kicsit sarkítok!:P

ökörpöröly 2011.01.07. 23:07:17

@profane: :) Igen,igen, bocs, 88-as csoport!:) Poénnak viszont jó volt!:P

ökörpöröly 2011.01.07. 23:11:47

Tényleg, szervezni kellene egy Facebook-csoportot azért, hogy a gyerekek ne láthassanak alsószoknyában keresztre feszített, tövis koszorús figurát naponta a tévében! Sőt, a templomokból is kitiltanám, mert ugye gyerek lelkét megterheli az erőszak ilyen perverz alkalmazása! Minden templomra, ahol a gatyás keresztre feszítettről, illetve egyéb módon kinyírt mártírokról van kép, szobor, egyéb műalkotás ki kell tenni a 18+ táblát!:P
Mert hogy néz ki, hogy egy alsószoknyás, vérző, haldokló, keresztre feszített figurát nyilvánosan megtekinthetővé tesznek!? Mit szól egy gyermek a perverz gyilkosság láttán? :) Írok is Szala(cs)i Annamáriának, hogy tiltsa ki a médidából, a bíróságnak, hogy a gyermekek lelki fejlődésének védelmében ne láthassák!:)

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:12:22

@gomorra: A kommented is tükrözi, milyen liberális vagy..A hozzáállásod is..Engedd meg,hogy gratuláljak..Buta is vagy, igazad sincs, de azt,hogy köcsög, le tudtad írni x-szer..Rajtad már nem tud rontani a V.V., ne aggódj!Ha Neked a kontroll kívülről kell és politikusok és álszent papok kell megmondják mit csinálj, hát vonulj kolostorba vagy állj be a Pártba! Nekünk Te se mondd meg, mit csináljunk! Én meg tudom védeni magam a nem kívánatos hatásoktól, anélkül is,hogy "ezek" mondanák meg, mi a jó NEKEM!! Teccikérteni?

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:13:10

@ökörpöröly: :-)) Tedd meg és csatlakozom! :-))

ökörpöröly 2011.01.07. 23:13:19

A rohadt, büdös, bűzhödt, elmaradott klerikálisok ellen kell fordítani saját beteges szabályaikat!:)

ökörpöröly 2011.01.07. 23:14:19

@Aabroncs: Köszönöm, a pedopapoktól és perverz ábrázolásaiktól általunk megmentett gyermeklelkek nevében!:)

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.01.07. 23:14:40

bocs de szerintem is borzalmasan ciki hogy csak szánalmas fingással meg kurvákkal meg emberi roncsokkal bír a nézőkre hajtani az RTL (meg a TV2 is). már vagy 5 éve nincs kedvem egyáltalán TVt nézni mert csak a primitívség jön belőle. mondjuk megvagyok nélküle de lehetne hasznosabb dolgokra is használni a technológiát ha mr kifejlesztették.

Halfbreed 2011.01.07. 23:14:58

@serwer: Örülök, hogy ezt pont egy olyan valakinek mondod, aki egyáltalán nem néz tévét. Tudod szeretem, ha a saját gondolataim vannak a fejemben, művelődni pedig máshol szoktam, jó éjt.;)

ökörpöröly 2011.01.07. 23:17:01

Na, mindenkinek jó éjt!

ökörpöröly 2011.01.07. 23:18:50

@Nick_: Ezt a problémát nem a teljes sajtó cenzúrázásával kellene megoldani, hanem átfogó jogi szabályozással, ahogy ezt teszik sok nyugati országban.

Martian (törölt) 2011.01.07. 23:19:55

"Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét!"

Ezt már jópár éve kiviteleztük...

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:20:11

@Nick_: Nekem sincs! Érted ezt? Nincs! Nem ez a lényeg! Az elv, a hozzáállás! Nem nézem, nem kell, nem akarom..Azt akarom, hogy ha mégis kell, mégis nézném, mégis akarom, megtehessem! Ha akarom, pornóújságot akarok venni, ha akarom, piercinget akarok vagy tetkót és hosszú hajat!A fiamnak is, nekem már kihullott a hajam! Ne akarok újra olyan világot, mint a Hair-ben..Fel tudod fogni, merre tartanának ők? milyen utat akarnak (nem fognak) mutatni? Ezekért a jogokért harcoltak emberek, sőt generáció! Eldobjuk és pár begyepesedett idióta azt fogja mondani, kur v ának öltöznek a Magyar Nők?? Úristen! Kapjunk már észhez!

Martian (törölt) 2011.01.07. 23:21:32

Ha pedig marad a tévé, akár a pedofil papok nyilvános megkorbácsolásából is lehetne remek valóságshowt csinálni... :))

gomorra 2011.01.07. 23:22:17

@Aabroncs: Te is ostoba vagy Abroncs, ez az igazság. Mert nem érted, nem értheted meg a korlátaid miatt, hogy az ember önsorsrontó tud lenni, sokkal sokkal szarabb az állatnál. (Sokkal-sokkal, mert hogy azok egészen normális lények az emberek mellett)S ez a mai környezet épp erre a szarságra játszik rá, sokan ebből a szarságból élnek meg, ide vezetett a mindig áhított piacgazdaság.
Nem tetszik a köcsögözésem? Tudod a liberalizmusom mellett kiütközik a parasztságom is, ha bunkókkal beszél az ember, hát le kell menni bunkóba. Érted, kisköcsög?

denever333333 2011.01.07. 23:27:48

gomorra: Te ne akard meg mondani mit, hogy csináljak a gyerekemmel, mit hogy tanítsak neki én sem törődök a tieddel ilyen téren, te neked se kell törődni az enyémmel ja hogy stílusos legyek köcsög!!!

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:32:54

@gomorra: :-) Magadból indulsz, ki? Nem bírod felfogni, va aki többre is képes, mint Te? Tehát Te vagy itt a penge és mindenki más Bunkó? Oksa, Tesó! Én azért el tudom dönteni, mit akarok..Nekem nem kel ehhez más..Neked kell, hát kérd ki a Nagy Vezír és Csatlósai tanácsát..Az én Tündér Kisfiamnak több esze van , most 5 éves sincs, mint nekem volt tíz évesen..Nincs miért féltenem..Ha akarnád sem nézne szemetet..
Szánlak téged..

denever333333 2011.01.07. 23:35:29

Akkor költözzé egy tanyára parasztkám ha nem tetszik és neveld a juhokat meg a csirkét!!!
Senki nem mondhatja meg nekem! Mit egyek! (mert zsíros vagy fűszeres) Miben és hogy higgyek, ne higgyek! Hogy neveljem a gyerekem. Mennyit igyak, ne igyak! Mit olvassak. Ha vegetáriánus lenne a miniszter elnök akkor betilthatná a húsevést csak azért mert azt undorítónak tartja?

[c] 2011.01.07. 23:38:47

@Sicc: Hiába irtod ki, az igény nem szűnik meg, és majd kielégítik máshogy.
Tévedés, hogy a "pórnép" efféle alantas ösztöneinek kielégítése holmi modern, liberális ármány. Az ókor embere gladiátorviadalra váltott jegyet, hogy nézhesse, ahogy emberek összekaszabolják egymást, a középkori pórnép kijárt akasztást és máglyahalált mozizni, manapság pedig valóságsót és szenzációhajhász, brutális híreket néznek... Nincs semmi különbség.

Habár ez egy öngerjesztő folyamat, tehát, abban nagyon is egyetérthetünk, hogy _bizonyos_ mértékű befolyása azért van a médiának is a közízlésre, nem csak a közízlésnek a médiára. De, ismétlem, az igény nem szűnik meg, ha meg is szűnnek a jelenlegi módszerrel kielégíttetni.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:39:05

@Martian: Tudod, aki végletbe esik, azokat mindig sajnálom..Nem rakni a lakásba TV-t vagy egyfolytában TV-t nézni, ugyanannak a két vége.. Annyira nem bízol magadban,hogy el tudod dönteni, mi elég értékes ahhoz,hogy megnézzétek és mi nem? Ez nagyon nagy baj..Ez lejjebb van, mint aki a V.V.-t nézni..Szomorú, ne légy rá büszke..Nekem van TV-m, vagy 4 db..Ettől még játszom társast a kisfiammal, most sem nézi egyiket sem, senki..Pihenni is lehet tőle és a Fiam ugyanúgy időben megy lefeküdni..Nem nézhet erőszakos műsort, mesét, felnőtt filmet..Ha valamit néz, figyeljük őt..Ez a dolgunk, szülők vagyunk! Hol a probléma ? Te úgy gondolod, nem tudnád ezt a feladatot megoldani, inkább kidobod a TV-t? Nem a TV hibája..A Tied, ha megbocsájtasz...

denever333333 2011.01.07. 23:40:39

Aabroncs:

No látom hasonló cipőben járunk! Azé nem lenne rossz még egyszer-kétszer úgy elmenni, egy fesztiválra ( pl.: Csörge tavi ami már megszűnt), hogy hosszú a hajam van!
Jut eszembe idéntől betiltják a metál és rockfesztiválokat mert a metál és rock zene a sátán zenéje?

Flúgatlan 2011.01.07. 23:41:47

Nagyon nem fogtok valamit, kedves posztoló, és legtöbb hozzászóló.

A kereszténység, szó szerint Krisztus követését jelenti és aszerint már sokkal kevesebb dolog is "kiüti a biztosítékot", mint a VV-s szajhálkodás. A kereszténydemokraták nem ezt a belső értékrendet kérik számon a társadalmon.

A kereszténydemokrácia azonban egy ennél lazább, politikai fogalom, ami durván azon alapul, hogy sokak megfigyelése és véleménye szerint a társadalom is akkor stabil, ha a kereszténységből következő társadalmi erkölcsi normák uralkodnak benne. Ezért a politikailag keresztény(demokrata) ember nem feltétlen hívő is egyben, csak elfogadja társadalmilag a kereszténységből következő értékrendet. De akár személyesen hívő, akár nem a kereszténydemokrata politikus, azt állítja, hogy pl. a korlátlan szexuális tartalom mutogatás, az erőszak-kultusz, és sok minden egyéb, amivel telítve a média, káros a társadalomra, függetlenül attól, hogy van-e Isten vagy se. (A hívő kereszténydemokrata még azt is hozzáteszi, hogy ez nem véletlen: Isten nem öncélból és szivatásból adja elénk ezeket a normákat, hanem azért, hogy az emberi társadalom stabil legyen.)

A kereszténydemokraták tehát nem vallásosságukat akarják rátok kényszeríteni, hanem a társadalmat szétziláló erkölcs- és értékrend-nélküliségnek akarnak gátat vetni. Nem olyan nehéz belátni, hogy a családok instabilitása és a médiából áradó, szabados életmódot propagáló szemlélet összefügg. A családok instabilitása meg pl. ahhoz vezet, hogy ha így folytatjuk, simán kihalunk és lesz egy baromi szabad, de baromira elfogyó társadalmunk, amit elsöpör a betelepülők kultúrája.

A szajhálkodás propagálásának egyszerű világi okokból is véget kell vetni, ez áll a kereszténydemokraták akciója mögött, nem az, hogy mindenkit megtérítsenek, vagy a saját vélekedésüket kényszerítsék rá.

Hasonló eset: a mai liberális demokratikus társadalmak is belátták pl., hogy a dohányreklámok tiltása társadalmi érdek, mert az okozott betegségek hosszú távon több kárt okoznak, mint hasznot (adóbevétel, munkahelyek, reklámbevétel a TV-nek). Ha akarsz, cigizhetsz, de reklámozni ne lehessen, mert az ember főként mintákat követ, nem gondolkozik. Ha akarsz, bújj az ágyba, akivel csak jól esik, de ezt ne lehessen reklámozni, mert az emberek ezt veszik mércének, ami a társadalmat az instabilitás felé viszi.

lorantka_a_gall 2011.01.07. 23:41:49

@poszt: azért megjegyezném, ha nem lenne tiszta: a KDNP 2006 óta (újra) parlamenti párt (1998 és 2006 között nem voltak). Az pedig elég egyértelmű volt, hogy most is bejutnak, mert a Fidesszel indultak közös listán. Vagy reménykedtél az ellenkezőjében?

gomorra 2011.01.07. 23:42:19

@denever333333: De bizony, muszáj az embernek tiltásokkal élni. Ha élni akar. Ha dögleni akar, akkor nem. Dögleni akartok, megdögleni? Csak rajta, csak előre. Azt hiszitek, ilyen kicsi a világ, ennyire egyszerű? Azt hiszitek nekem vezérem Orbán, Semjén s a többi gazember magyar politikus? Lófaszt! De gondolkodom, marhák, gondolkodom, amit azt hiszem ti nem tettetek soha az életben. S van tartásom, van erkölcsöm, fura, ugye? Van erkölcsöm, még ha veletek bunkón is bánok, annyira úr én nem vagyok. Disznó s tehén segge mellett nőttem fel, tán ezért is tudom jobban szeretni s tisztelni azokat mint az állat alá hulló embereket.

varvizib 2011.01.07. 23:42:21

Én azt mondom, lehetnek ilyen szenny adások, de ...
1.) legyen alternatíva is,
2.) a műsor előtt legyen figyelmeztetés a felnőtt tartalomra (lásd például Heti Hetes vagy South Park példáját),
3.) a késő esti műsorsávban adják le ezeket,
4.) legyünk tisztában azzal hogy az szenny, szóval ne úgy állítsák be a műsort, hogy az a követendő példa, vagy hogy ez lenne a természetes.

Krujs 2011.01.07. 23:45:08

@Ghavin: ha nem érted meg amit írok nincs értelme válaszolnom a reakciódra, elmagyarázni meg nincs erőm, kedvem...

egyébként az indexfórumon eszetlenül fröcsögő és személyeskedő fiatalság elég megalázó helyzetbe hozza magát az eredetileg értelmiségiek közt kialakult liberális eszmét, ami lezüllésére pont az mutat rá, hogy csak annyit értetek meg belőle hogy minden ami új jó, minden ami régi ezáltal fos. lényeg az egyéni szabadság, amit nem sikerül csak saját magatokon érvényesíteni, elfogadni, tolerálni...

nevetséges:) de aranyos is valahol

persze tudom, gyöpös pápista, nyárspolgár undorító pfúj.. megyek is letapizok pár kisfiút...

Rebuild 2011.01.07. 23:45:48

Kedves Pilu !

Hihetetlenül szívemből szóltál. Ennyire pontosan rátapintani a lényegre, nem igen lehet. És ennyire jól kimondani. Le a kalappal. Remélem az összes olvassa. Tudod, az álkeresztények mindenhol ott vannak !

Krujs 2011.01.07. 23:47:20

@Flúgatlan: te hallod, ne erőltesd, párszor megpróbálnak megcáfolni, aztán feladják a szöveged értelmezését és elkezdenek beugatni... tényleg ne erőltesd, az előző 8 év szadeszos oktatási rendszeréből frissen kikerült/bentlévő nagyfiúknak kár magyarázni.:)

[c] 2011.01.07. 23:48:44

@Krujs: "hála az elburjánzó liberális szemléletnek, ahol mindent szabad ami az egyénnek jó"

Én úgy tudom, illetve úgy gondolom, a liberalizmus alapeszméje nem az "azt csinálok, amit akarok", hanem az "addig terjed a szabadságom, amíg másét nem korlátozom vele".
Szerintem jelentős különbség van a kettő között.

denever333333 2011.01.07. 23:48:54

gomorra: És ha azt akarok! De azt se te fogod eldönteni mikor!!! Itt ez a lényeg mivel érzed te többnek magad, hogy a saját magad által hierarchiádba vadidegeneket is be vonsz.
Csak jelzem, hogy te a legalacsonyabb szinten se szerepelsz nálam pedig ott valami férgek vannak!

Mizantrop 2011.01.07. 23:52:12

@Flúgatlan: Az első igazán értelmes megszólalás itt. Csak attól félek, hogy a nagy többség ezt képtelen felfogni. A gondolataid túlmennek azokon az egyszerű relációkon, amit ezek a habzó szájú szabadságharcosok még képesek felfogni. Ne szegje kedved.

Flúgatlan 2011.01.07. 23:53:14

@Krujs: "te hallod, ne erőltesd, párszor megpróbálnak megcáfolni, aztán feladják a szöveged értelmezését..."

Nem erőltetem. Leírom a véleményem, talán egy-két olvasó elgondolkozik rajta. Akkor elégedett leszek.

Ha meg leugatnak, az baromira nem hat meg. Jó a /dev/null -om.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:54:16

@Flúgatlan: Eddig volt rendben az érvelés: "Nem olyan nehéz belátni, hogy a családok instabilitása és a médiából áradó, szabados életmódot propagáló szemlélet összefügg."
Innen nem..Elfelejtitek, azt, hogy a hétköznapi ember, okosabb, értelmesebb és erkölcsileg is fejlettem, sőt felkészültebb a mai társadalomra..Én Római Katolikus vagyok, a nagymamám még szigorúan hívó keresztény asszony volt, amire büszke vagyok! Emellett is elfogadhatatlan az,ha az egyik értéket, a szabadságot akarjuk eltiporni, egy másik, vélt vagy valós érték megtartása vagy életre hívása nevében! A cél nem szentesíti az eszközt! Mi a megoldás? Megmondom! Ha valakit a hatalomban zavarnak ezek a műsorok, hát jobb, nézettebb, igényesebb műsorokkal szorítsa, szoríttassa ki a rosszat, alpárit, igénytelent! Mutasson más alternatívát, hogy úgy mondjam, emelje a műsor fényét! Ez az eljárás tiszteletre méltó lenne..Erre azonban ez a mai hatalom nem(sem) képes..
Azonban az eljárás nem ez, inkább tiltani próbálnak, amivel, főleg az egyszerűbb emberből az ellenkező hatást váltják ki, mint egy gyerekből! Szánalmas, megvetendő és messze nem keresztényi eljárás..Mint az inkvizíció..Nem válik be..:-)

Mizantrop 2011.01.07. 23:57:16

@Krujs: :-))) Azt hiszem, Molnár Tamás professzor idézte valakitől a piacgazdaság végletesen liberalizálódott szellemi-társadalmi viszonyaira: a nyugati kultúra liberalizmusa = izgága monotónia. Nincs még egy társadalom, amely ennyire elszakadt volna a saját létezésétől, mint ez itt.

Krujs 2011.01.07. 23:57:23

@antiszociális exlúzer: igen, ez a hangzatosan megfogalmazott, fogalmazzunk úgy hogy másnak nem ártok vele, vagyis mindent szabad amivel másnak nem ártok.

ezt így össze tudod passzintani mondjuk a nagy liberális Amerika politikájával, vagy a jellemzően a liberális értelmiséghez tartozó banki/pénzügyi vezetők munkásságával?

Vagy akár a meleg felvonulással, amikor férfiak travesztinek öltözve, félpucéran kisminkelve csinálnak magukból hülyét. ami egyértelműen árt a gyerekek egészséges szexuális fejlődésének...

jó megfogalmazás, és el lehet mögé bújni. Az eredeti liberalizmus nem erről szól mint ami ma a világban folyik...

ez csupán egy sallang ami mögé lehet bújni ha valami neked tetszővé szeretnéd változtatni a dolgokat. hogy 'szabaccság'

dr. trafik nomac 2011.01.07. 23:58:32

@Flúgatlan: Na ez nagyon nagy ! ;)izgalmas evnek nezunk elebe, ha jo nem is lesz, de legalabb szorakozatto :)

Krujs 2011.01.07. 23:58:38

@Mizantrop: azokra hallgass ezután is akik értenek hozzá:)

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.07. 23:59:51

@Aabroncs: Folyt..Azt jól tudjuk a történelemből, a keresztény egyház meggyőző ereje a tűzzel-vassal...Ma is ez maradt..Fel sem merült valamilyen demokratikus megoldás bennük, ahogy bennetek sem! Majd mi megmondjuk mi jó nektek, akkor is, ha nem akarjátok! Csodálkoztok? Lehet jó a cél, ha oda ilyen út vezet..Spanyolcsizma meg kerékbetörés..

Mizantrop 2011.01.08. 00:01:53

@Aabroncs: Neked tényleg úgy fest, hogy a mai ember okos, értelmes, erkölcsileg fejlett, felkészültebb a mai társadalomra mint a régi korok embere? Tudod milyen hihetetlen zűrzavar van pl. a mai átlagos 12-14 évesek fejében? A nihil szó talán híven visszaadja a lényegét. nem tudom elhinni, hogy ezt te komolyan így látod. Ezek a gondolatok már-már az ún. felvilágosodás korának idealizmusát idézik.

Flúgatlan 2011.01.08. 00:03:09

@Aabroncs: "a hétköznapi ember, okosabb, értelmesebb és erkölcsileg is fejlettem, sőt felkészültebb a mai társadalomra."

Sajnos, ezt nem látom be. Inkább azt látom, hogy az emberek túlnyomó többsége csak a látott viselkedésmintákat követi, nem gondolkodik. Ezen a tényen alapul az összes reklám, politikai propaganda, stb. (Ld.: "Szidjanak csak, de rólam legyen szó a TV-ben.", vagy azok a buta, de mégis eredményes reklámok, melyekkel arra vették rá az embereket, hogy kölcsönből menjenek nyaralni.)

Csak a cigireklámos példát említem még egyszer: annak ellen tudtak állni az emberek tömegei? Nem olyan mértékben, hogy ne lett volna szükség a betiltásukra.

Az, hogy a társadalmunk nem marad fenn, ha így mennek tovább a dolgok, elég valószínű. (Népesedés, a természettudományos és technikai fejlődés alapjainak fogyatkozása, ...) Ezért szükségszerű az erőszak-kultusz és a szabados szexuális szemlélet visszaszorítása. Tiltással, nem máglyával. De arról ugye nincs is szó.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:03:48

@Krujs: Egy kérdés! Mi lenne fordított esetben? Találjunk ki egy szituációt, amiben a mindenkori kormányzat egy keresztény-demokrata fiatalnak korlátozza a szabadsághoz való jogát, mindezt a mögé az álca mögé bújva,hogy ez neki jobb, értékesebb, mert az majd mi tudjuk, Ő nem tudja....

Vicces lenne, mi?

dr. trafik nomac 2011.01.08. 00:05:13

@Mizantrop: A nihil leginkabb azok lelkeben van, akik masokba odakepzelik. Nem akarok szemelyeskedni, de lehet, hogy nem a gyerekekkel van a baj...

Krujs 2011.01.08. 00:07:33

@Aabroncs: hát ha ez abban merül ki hogy nincs több VV akkor elfogadnám. Egyébként a fordított szituáció a diktatúra amivel a keresztény eszmerendszer nem összeilleszthető

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:08:45

@Mizantrop: Abszolúte úgy gondolom, de már tudom ,Te nem gondolhatod úgy, hiszen pont ez köztünk a különbség! Neked úgy kell gondolnod, hogy nem..Pedig egy mai fiatal, ha nem hozzád hasonló neveli, sértés nélkül, nem zárja el a nagyvilágtól, tizenévesen többet látott, mint én huszonévesen..Sorolhatnék ezer példát, de nem teszem, mert akinek el akarom magyarázni, nem is értheti...Egy mai tizenéveshez képest én buta kis bugris voltam, sőt, többet mondok, az én nem egész öt éves Fiam, már többet tud, lát, mond, mint én 7-8 évesen..Neki ez a természetes..hogy ezt Te meg tudod-e érteni? Nem hiszem, mert a Te gyermeked biztosan nem ilyen, mivel Te nevelted..Ezt nem pejoratív értelemben mondom. Ez valószínűleg tény..

Jofiu 2011.01.08. 00:08:53

Hogy van az, hogy ennyi fiatal kereszteny, a jovo keresztenysegenek a remenysegei jobban tudjak mi folyik a VV-ban mint pl. en, akit isten ments (bocsanat a szofordulatert a tobbi nem hivotol : ) ), hogy barmikor a jovoben kozom legyen a keresztenyseghez?

Eszembe jut a vicc:
Mari neni kihivja a rendoroket kozszemeremsertes miatt, mert a szomszed parocska masok szeme lattara paraznalkodik. Rendorok kijonnek es meglepodnek
- De hat nem is lehet ralatni mit csinalnak.
- Dehogynem! Huzza csak oda a samlit a kredenchez! Ha felall ra es kisse balra dol akkor nagyon jol lathat mindent.

[c] 2011.01.08. 00:09:01

@Krujs: Sokan nevezik magukat vagy másokat liberálisnak, holott nem azok; nagymértékben devalválódott a fogalom - én igyekszem eredeti értelmében használni, és amikor az általam kívánatosnak tartott liberális eszméről beszélek, akkor is így teszek.

"Vagy akár a meleg felvonulással, amikor férfiak travesztinek öltözve, félpucéran kisminkelve csinálnak magukból hülyét. ami egyértelműen árt a gyerekek egészséges szexuális fejlődésének..."

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy árt - szerintem egy efféle felvonulás nem téríti el a gyerekek szexuális fejlődését, homoszexuálissá csupán az válik, akiben eleve megvan a hajlam; de ne hidd, hogy a magamutogatást helyeslem, csak éppen úgy gondolom, a megítélése szexuális orientációtól független kell, hogy legyen. (Vagyis, egy szál tangában sétálni az utcán nem elfogadható, akár homoszexuális, akár heteroszexuális teszi, ellenben ha egy heteroszexuális pár sétálhat kéz a kézben, a homoszexuálisok is.)
Tehát: nem az erkölcsnélküliséget hirdetem, pusztán megjegyzem, hogy a liberalizmus eredetileg nem erkölcsnélküliséget jelent, továbbá az erkölcs nem a vallás privilégiuma.

Mizantrop 2011.01.08. 00:11:30

@nomac: Maradjunk annyiban, hogy hidd el, hogy pontosan képben vagyok a korosztály gondolkodását illetően. Közelről látom a bajaikat, a tanácstalanságukat, s persze igyekszem segíteni, ha épp igénylik. Továbbá nem akarom magamra venni amit mondtál, de remélem, a te lelkedben is pont olyan nihil van, mint az enyémben.

ghavin 2011.01.08. 00:13:16

@Krujs: "ha nem érted meg amit írok nincs értelme válaszolnom a reakciódra, elmagyarázni meg nincs erőm, kedvem..."

De értettem. Így tehát nem marad más, mint hogy válaszolsz, vagy elismered, hogy nem tudsz/akarsz válaszolni. A felfogóképességem megkérdőjelezése üres vergődés, hárítás a részedről, tessék értelmes ember módjára reagálni.

"egyébként az indexfórumon..."

Könyörgöm, mi közöm van nekem az indexfórumhoz? Életemben egy darab hozzászólást nem írtam oda, s jó ha három alkalommal vetődtem valamelyik topikba, akkor is csupán a google kereső révén. Kérlek hanyagold az ilyen szalmabáb-"érvelést" a jövőben, amikor velem vitatkozol.

"persze tudom, gyöpös pápista, nyárspolgár undorító pfúj.. megyek is letapizok pár kisfiút..."

Tetszik vagy sem: a legkézenfekvőbb példával szembeni, ilyen látványos szembehelyezkedés igenis nyárspolgár hozzáállás. Aki A-t mondd, mondjon B-t is, vagy inkább mondja fel az egész ABC-t, máskülönben a tisztelt állampolgárok nem feltétlenül kezelik evidenciaként a szószólók továbbra is feltételes módú kompetenciáját a kérdésben. Mégis milyen alapon akarják betiltani a VV-t, ha a hasonlóan erotikus tartalommal bíró egyéb médiumokról egyetlen szót sem ejtenek? A keresztény/kereszténydemokrata erkölcs/értékrend nem válasz, ugyanis ezeket az ideológiákat is olyan belső ellentmondások feszítik belülről, hogy racionális ember lévén én speciel nem tudom komolyan venni azt a keresztény megmondóembert, aki az erőszak ábrázolásának káros hatásairól papol, miközben az egész Jézus-kultuszt a kultúrtörténet talán legerőszakosabb jelenetsora hívta életre (Passió). Mint már mondtam: rendkívül aggályos, hogy a kormánypártok és holdudvaruk képviselői ennyire semmibe veszik a normatívákat, a törvényalkotásban és a kommunikációban egyaránt - ez így, ebben a formában egy rakás hatalomféltő pszeudodemokrata és/vagy túlbuzgó erkölcscsősz ámokfutásának tűnik. A pártkatona/elvtárs persze hogy asszisztál ehhez, de az önálló gondolkodást szorgalmazó állampolgároktól nem várhatják el ugyanezt. Vagy ha mégis, akkor ne hazudják magukat demokratának.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:14:33

@Flúgatlan: Miért hiszitek azt,hogy amit a médiában láttok, azt szereti is a többség? Butaság! Látjátok, nem éltek a mai piaci viszonyok közt! Ahhoz,hogy eladható legyen, nem kell a többségnek szeretni, megvenni, csak éppen elégnek,hogy rentábilis legyen! Itt szinte minden hozzászóló elmondta, hogy nem néz V.V-t! Én sem! Alábecsülitek a társadalmat és ezzel alapot is szolgáltattok az igazatokhoz. Így nem lehet hozzáállni..Ez nem a valóság és Ti nem látjátok az egészet, mert a Ti nézőpontotok korlátozott...Pont azért, akik vagytok..Ha szerintetek egy V.V miatt erre szükség van,nagy a baj...Elhiszitek,hogy egyetlen összefüggő 5 percem sincs meg belőle? Mégis, ha betiltod, ott fogok állni a barikádokon!

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:15:49

@Jofiu: Tökéletesen igaz. Ez pont így zajlik! Amíg el nem kezdtek hisztizni, nem is tudtam mi volt! Itt a zindexen a cikk miatt néztem meg a képeket! Akkor most ki a hülye???

Krujs 2011.01.08. 00:16:44

@antiszociális exlúzer: oké, jól teszed hogy helyesen próbálod értelmezni, én se írtam mást, csak a szabadság szóval egyszerűbb rávilágítani.

nem éleztem ki csak a buzikra a ripacskodás és szexuális aberációk mutogatását (egy utcán való közösülés is az szerintem).

csak rámutattam egy liberális érzékeny pontra

szabad nekik? ízléstelen, nem szabad, árt a fiataloknak szerintem mert olyan viselkedésmintát látnak, amit nem lehet feldolgozni. utcán közösülőket se lehet feldolgozni. a mutogatósbácsit se könnyű feldolgozni.

nem helyes, de akkor már liberalizmus, senki szabadságát nem sérti ha egy szál brokiban rohanok ki a főtérre..

ez nem helyes.

fáradt vagyok alszom:)

petbecks 2011.01.08. 00:16:48

te Pilu,

aki ezt a szemetet védelmezi, az vagy maga is primitív bunkó, vagy pedig egy vérbeli liberális. ..és most ne gyere azzal, hogy 2 millió idióta nézi ezt magyarországon, mert az a 2 millió néz bármit, amit eléraknak.. 3 rohadt adó van, amit fogni lehet műhold és kábel nélkül, ebből az egyik egy nézhetetlen fos. szó szerint. mutathatnának emberi ürüléket is, ebben az országban lenne 2 millió aki nézné.. (és persze lenne egy-két retardált, aki ellenezné a csatorna letiltását..)

reméljük sikerrel jár az iksz, végre egy értelmes társaság.

te meg ha szart akarsz nézni, töltsd le az internetről, vagy menj el a tékába..
a frekvenciát pedig adják át egy értelmes műsorokat adó csatornának.

[c] 2011.01.08. 00:16:49

@Flúgatlan: Tudom, nem ez a hozzászólásod lényegi része, csupán megjegyezném, hogy a tiltás a legtöbbször kontraproduktív.
Jó példával elöl járni, alternatívát mutatni, felkelteni az érdeklődést az értékek iránt - igen; tiltani? nem tartom sem helyesnek, sem hatékonynak.

dr. trafik nomac 2011.01.08. 00:16:51

@Mizantrop: Ez egesz politikai bohockodas ami folyik, nem tunik fel neked ? A tortenelmet ismetelgetik sorban. Nem is kezdenem az ideologianal, eleg annyit, hgoy a "mai fiatalok..."

Krujs 2011.01.08. 00:18:21

@Ghavin: te hallod, el se olvaslak, ne vergődj:) nekem csak öröm látni hogy irogatot a hosszú sorokat így éjfélkor valakinek akit nem érdekelsz.

Te kezdtél személyeskedni, abból én nem kértem, most mit magyarázzak?

menj aludni te is, tudom nincs suli, de jót tesz

[c] 2011.01.08. 00:18:49

@Jofiu: Egyik kedvenc viccem.

Jofiu 2011.01.08. 00:19:34

@Muad\\\'Dib:
neidegesitse' apukam!
Ha ezt ilyen komolyan vallod akkor gyorsan leszokni am annak a szarnak a hallgatasarol amit te a gyenge kis muveltsegeddel zenenek mersz titulalni es tessek szepen a magamfajta zeneileg valasztekos muvelt emberre hallgatni es atvenni az en zeneimet!
Kulonben beperellek vagy megmondalak Szalai Annamarinak, milyen gagyival tomod az agyad.
Ugyanigy a konyvek, filmek, festmenyek a konyhaban, egyaltalan minden!!
Hidd el, en ehhez jobban ertek, es ez azert van igy, mert en mondom. Evidens!

Mikrobi 2011.01.08. 00:23:50

Na, a médiatörvény és Schmitt után kezdődik a kereszténydemokraták gyalázása is index-főoldalon reklámozva. /me ásít

Mizantrop 2011.01.08. 00:23:57

@Aabroncs: Figyelj, én azt nem vitatom, hogy a mai gyerekek az információk többszörösét, az impulzusok ezerszeresét kapják annak, mint amit mi kaptunk gyerekkorunkban. Nekem az a fő problémám, hogy ezeket a 12 évesen hihetetlenül nehezen kezelhető dolgokat (pl. egy csaj leszop egy gyertyát egy műsorban, majd smárol egy másikkal, utóbb egymás mellét nyalják) szemmel láthatóan nem tudják kezelni. Teljesen instabilak a kapcsolataik, gyereket, családot egyre kevéssé akarnak, karriert, pénzt persze nagyon is, nincsenek ideák, nincsenek komoly célok. Mondom még egyszer: tudom, hogy így van, nem a netről tájékozódom ez ügyben. Az meg, hogy én hogy nevelem a saját gyerekemet,legyen az én gondom, boldog gyerek, rengeteg baráttal, törődéssel, normális családdal, csak épp nem rohadhat a VV előtt, s a gép előtt is csak módjával. Téged viszont arra kérnélek, hogy próbálj egy kicsit árnyaltabban gondolkodni, és legalább egy picit eltöprengeni azon, amit neked itt mondanak.

dr. trafik nomac 2011.01.08. 00:24:57

@petbecks: Szemet ?! Nincs TV-m, mar 11 eve, de neha nyilvan latok musorokot, a HIR TV-nel mar szerintem akkor sem lehetne lentebb menni, ha eloben darabolnanak csecsemoket, azt is leszarnam, valoszinu a VV-is hasonlo szinvonal lehet, es ?! Amig a politikusaink szandekosan hazudoznak, es gyulolkodnek, es mindez nem is zavarj a szemeket, semmmi nem szamit. Majd ha mar fent minden rendben van, esetleg akkor lesz barkinek is erkolcsi alapja, hogy majd megregulazzon barmit/barkit is.

ghavin 2011.01.08. 00:27:28

@Krujs: "te hallod, el se olvaslak, ne vergődj:) nekem csak öröm látni hogy irogatot a hosszú sorokat így éjfélkor valakinek akit nem érdekelsz."

Ha nem érdekellek, akkor most minek válaszoltál?

"Te kezdtél személyeskedni, abból én nem kértem, most mit magyarázzak?"

Minden saját álláspontoddal szembeni véleményt nyíltan vagy burkoltan liberálisnak könyveltél el az itteni kommentjeidben. Ha személyeskedtem is, így elég hiteltelen a részedről, amennyiben ezt rovod fel nekem, s ha ezért nem vagy hajlandó érdemben reagálni.

satho 2011.01.08. 00:30:00

Ennek a Tömjén Zsoltinak semmi sem tetszik, bezzeg a Mayer Mihály ügyben nem habzik a véres pofája, se az IKSZ-nek. Vagy lehet az tetszik nekik?

Mindenki azt néz amit akar, ha a mocskot, akkor azt, joga van hozzá. A Tömjénnek ha meg nem tetszik ott a piros gomb a távirányítón, vagy át lehet kapcsolni a PAX TV-re és rejszolni a ministráns fiúkra... ennyi.

tcom 2011.01.08. 00:32:42

Igaza van a postnak. A VV egy aljadék szenny.
A baj akkor van, ha valakik a szent igazság nevében meg akarják mondani mit nézzünk a TV-ben. Amíg Tahó Világokat akarnak beszüntetni, addig nincs gond, de ez után mi következik? Illetve mi a vége? Kötelező hittan oktatás, a Kedves Vezető életrajzának ismerete, Tömlyén Zsolt erkölcsi tanainak elsajátítása, Rákay Philip, vagy mi a túró művésznevű, nyugatmajmoló, seggnyaló senkiházi által összeállított, "pártatlan, kiegyensúlyozott" TV adó kötelező nézése?

Mizantrop 2011.01.08. 00:33:13

@nomac: Most a "mai fiatalok" szókapcsolat veri ki a biztosítékot? Komolyan? Én nem foglalkozom épp most a dolog politikai vetületével, csak - mások mellett - azt próbálom magyarázni, hogy nem a "szabadság=emberi boldogság vs. a bármi ellenében való fellépés=diktatúra, a mi nyomorunk" diszpozíciója létezik. Nem betiltani vágyó, bigott katolikus vagyok, hanem olyasvalaki, aki nem tartja feltétlenül üdvösnek, ha az embereket szántszándékkal szarban fürdetik.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:33:58

@Mizantrop: Pont neked kell elgondolkodnod, hisz leírsz engm, úgy gondolod, nekem irányításra van szükségem..Holott a gyermekem sem néz ilyen műsorokat, sőt, ha hiszed, ha nem mi is szeretetben neveljük, mégsem kell betiltani az én fiam miatt egyetlen ilyen műsort sem! Nos? Akkor kinek is kéne meghallgatni mást? A mai fiatalok, a tizenévesek röhögve lépnek át azon, ha egy egyenes adásban egy lány leszop egy gyertyát! Nézz már körül!Ettől már nekem sem lett gondom tizenévesen...Ja,hogy akiket Te ismersz, azoknak vannak gondjaik? Meglehet..Ők azonban, úgy tűnik nem etalon, ha ez nekik gond...A mai lányok 10 évesen kezdenek képben lenni, miről is van szó, hogy születik a baba, persze, ha nem egy keresztény-demokrata árnyéka vetül rájuk...
Nem akarlak megbántani, de a leírásodból jól látható, nem látod a képet. ((pl. egy csaj leszop egy gyertyát egy műsorban, majd smárol egy másikkal, utóbb egymás mellét nyalják))Szerinted ez komoly probléma? Látod, rossz helyen a súlypont..A híradó, no az komoly probléma! A beléd, belétek nevelt irtózás a szexualitástól (lehet,hogy rossz a megfogalmazás, nem találtam jobbat) ezt diktálja..Szerinted illik a Magyar tizenéves társadalomra, amit Te látni vélsz?

mindegy, elfáradtam, jó éjt...Summa:tűzzel-vassal, ahelyett, hogy alternatívát kínálnánk, ez a Magyar Keresztény Demokraták szerint a jó eljárás? Vesztett meccs!

dr. trafik nomac 2011.01.08. 00:36:42

@Mizantrop: Okoska, olvassal mar picit a szent bibliabol. Elmondom mik irodnak ottan: kozosules allatokkal, aztan testverek kozti szado-mazo, nem is folytatnam, de azert megkerdeznem, hogy mit is kell betiltani ?

Amugy meg a gyerekek fejlodesere leginkabb a hirado, es azon belul is az MTI hirek vannak a legrosszabb hatassa. Mar a radiot is elpakoltam emiatt. El lehet donteni, hogy mi a jobb, ha a gyarekek nem esnek kisertesbe, de telehazudjuk a vilagot, vagy ha esetleg hagyjuk gondolkodni oket. Ez persze csak koltoi, mert az 1. soha nem mukodott, leszamitva par szellemi fogyatekost.
Az egesz alszent bagazsrol nagyon rossz velemennyel vagyok, az osszes tanarommal nagyon tisztelettudo voltam, aztan egyetem vegen, egy bulin par fura arccal eltetunk egy jointot, es meglepo modon nem lettem kabitoszer fuggo, de meg jol is ereztem magam, innen mar nem lehett megallitani a "lecsuszat", mert egyre tobb embernek kertem ki a valmenyet, hatha nem midnen az aminek latszik, es sorban derultek ki a disznosagok, a szigoru tanar pedofil, a mindig morcos alkoholistakent halt meg egy arokbanm, a kiabalost mega felesege csalta, stb... Egyedul csak azok az emberek maradt meg a "helyukon", aki egyebkent sem akartak rameroltetni semmit. Es fura mod a nagyon megmondokrol mindig kiderul valami, ami nem is baj, de akkor legalabb ne belem akarjak mar latni sajat buneiket, vagy a gyermekeikbe. Ja, meg eredendo bun, azt nektek !

dr. trafik nomac 2011.01.08. 00:39:12

@Mizantrop: "a mai gyerekek", csak egy pelda volt. Nem vagyok meg annyira oreg, de mar nagyon regen ezt hallgatom, kozben meg mar par genereacio lement. De meg az uknagyagyamtol is hallottam, pedig az mar negyon regen volt. Szerinted, akkor hol a kikben is van a hiba ?

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:39:52

Mivel el sem olvassák néhányan, ennyit még, újra, mára végszóként, tőlem:

".Én Római Katolikus vagyok, a nagymamám még szigorúan hívó keresztény asszony volt, amire büszke vagyok! Emellett is elfogadhatatlan az,ha az egyik értéket, a szabadságot akarjuk eltiporni, egy másik, vélt vagy valós érték megtartása vagy életre hívása nevében! A cél nem szentesíti az eszközt! Mi a megoldás? Megmondom! Ha valakit a hatalomban zavarnak ezek a műsorok, hát jobb, nézettebb, igényesebb műsorokkal szorítsa, szoríttassa ki a rosszat, alpárit, igénytelent! Mutasson más alternatívát, hogy úgy mondjam, emelje a műsor fényét! Ez az eljárás tiszteletre méltó lenne..Erre azonban ez a mai hatalom nem(sem) képes.."
Lehetne a megoldás a : jó a műsor, nézem inkább ezt, mint a szar NyalóVilágot? Ebbe az irányba haladni, ahelyett,hogy Majdénmegmondom neked mikell, merttebutavagy és szarbafürdesz! nehogymáassziggyed érted mertenemértheted, merteméggyerekvagy!!

Krujs 2011.01.08. 00:40:06

@Ghavin: 'Ha nem érdekellek, akkor most minek válaszoltál? '

Mert most már kifejezetten szórakoztatsz:)

Téged meg azért könyveltelek el liberálisnak, mert a sok sületlenségből az jön le mint írtam hogy ékes példája vagy a mai félreinformált magát liberálisnak hívő identitászavaros fiatalságnak

para

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:42:46

@Krujs: Bocs, de ez a viselkedésed szánalmas.. Eddig olvastalak, mostantól nincs miért..
"félreinformált magát liberálisnak hívő identitászavaros fiatalságnak
" Pffff...Magadról is mondj valamit...

HuzillA 2011.01.08. 00:44:33

@Flúgatlan:
Szerintem az, hogy a média pontosan milyen hatásokkal bír, arról még a médiakutatók véleménye is eltér, számtalan hatáselmélet született a 20. század eleje óta.
Sz.sz. azt gondolom, hogy van hatása, de nem nézem nyuszinak a médiát, nem fogok rá mindent.
Az, hogy bizonyos értékek pusztulni látszanak jó ideje, azt sokkal inkább tartom az érték erőtlenségének, mint a médiahatásnak. Példaként említhetném az Európa nyugati államaiban egyre növekvő iszlám, vagy brahmaista közösségeket. Őket nagyrészt ugyanazok a hatások érik, mint a keresztényeket (ateistákat, buddhistákat, zsidókat, stb.), ugyanazokba az iskolákba járnak, és mégis... Képesek megtartani értékeiket.
De ugyanez igaz azokra az új protestáns közösségekre is, amik egyre több hívet gyűjtenek be innen-onnan. Ők is képesek - mindenféle VV ellenére - megőrizni önmagukat, értékeiket, szaporodnak, gyermekeik járnak a templomaikba.

Vagy elfogadjuk, hogy az ember a felvilágosodás óta nagykorú, vagy nem. (Szerintem nem mindenki az, de ez a magánvéleményem.) Lehet gyártani értékteremtő, értékőrző műsorokat, EZ a közszolgálati média feladata. Nem a kereskedelmié.
A nézők bizony szavaznak. Vasárnap délelőtt vallási műsor mennek a királyin, ami a gyerekek agyába akarja tuszkolni azt, amit nem nagyon értenek meg, ahelyett, hogy valami olyat mutatnának, ami nézhető, nem direkt, DE képes értéket IS közvetíteni. Akinek kettőnél több agysejtje van, az tudja, hogy a gyerekek el fognak kapcsolni a Minimaxra, és nézik azokat a szarokat, amik ott mennek.

A televízió ma már nem feltétlenül az információszerzés eszköze (egyre többen szerzik a híreket a netről, pl.), hanem szórakoztató funkciója van. Nem IS van neki, hanem szinte csak az van neki. Ha a Híradó unalmas, át fogják kapcsolni a másik csatornára, ahol az ottani hírműsorban még több vér, még több részlet van a napi mocsokból.

És ez nem csak nálunk van így, hanem a komoly kereszténydemokrata hagyományokkal rendelkező országokban is.

És egy személyes megjegyzés: én nem vagyok keresztény, és a kereszténydemokrácia értékrendjével is csak bizonyos pontokon tudok kiegyezni, de úgy gondolom, hogy joguk van a saját értékeik mellett kiállni. A hangsúly a SAJÁT-on volt, de ekkora hisztit csapni, mint amit most levágott az X, ahhoz nincs, mert itt tényleg előjön az, amit a post írója is felvetett: 248<2millió. Nyilván, ha a 2M néző egyetértene az X elveivel, akkor nem nézné azt a pocsék műsort. De nézik, és ehhez, mint ahogy a hülyeséghez is, mindenkinek joga van. A nézőknek és az X-nek is.

Mizantrop 2011.01.08. 00:45:06

@Aabroncs: Bocs, de amikor a belém nevelt szexuális irtózásról kezdtél beszélni, akkor egyrészt majdnem elsírtam magam a röhögéstől, másrészt világos lett, hogy felesleges veled bármiféle kommunikáció, mert a te világodban vagytok TI, a felvilágosult hedonisták, az élet császárai, a szexmágusok, meg lettünk ugye MI, akik mást gondolunk egy elméleti kérdésben, s ezért nyilván irtózunk is a szextől. :-)) Na, pont ennyire árnyalt a te gondolkodásmódod. Viszont kívánom neked, hogy annyira irtózz egész életedben a szextől, mint én, garantálom, hogy a feleséged (vagy az összes nőd) a lábaid előtt fog (fognak) heverni. Csókollak.

hauvarju 2011.01.08. 00:46:10

Eloszor is este 10 utan, plane 18-as karikaval adjon a TV azt amit akar, a gyerekek mar alszanak es a felnottek akiknek nem tetszik kapcsoljanak el vagy el kellene menni aludniuk mert a reggeli misere nem tudnak felkelni (akiknek nem inge azok ne vegyek magukra...)

Mizantrop 2011.01.08. 00:55:21

@nomac: Jól van, haver, pakold el a rádiót, aztán nézz magadba, hogy tolod rá mindenkire a bigottság, a szentfazék magatartás vádját, aki nem úgy gondolkodik mint te. Annak jegyében persze, hogy toleráljunk mindent, és ne harcoljunk tűzzel-vassal dolgok ellen. Mondhatni liberálbigott vagy, de nem vagy egyedül itt, ha vigasztal. A üknagymamáknak meg mindig igazuk van, jobb ha tőlem tudod, mert mindig a lázadó gyerekekből lesznek a "mai fiatalok"-ozó nagymamák. Jó lenne eldönteni, hogy nagyika lázadó fiatalként vagy nagymamaként volt hülye. Nem biztos, hogy nagyiként; ezt már maga is belátja, ha visszagondol arra, hogy fiatalként hogy gondolt az anyjára, ha érted.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 00:57:55

@Mizantrop: Hihetetlent mondok neked! 20 évvel ezelőtt összejöttem egy lánnyal, aki akkor 16 volt! Most is a feleségem! Te mit tudsz felmutatni, Jó Keresztény? Látod, begörcsölt az agyad, mert elevenre tapintottam? Ha nem a szex fáj annyira, miért azt emelted ki? Nem nézel híradót? Az tényleg durva, hetente több alkalommal zárjuk el a tv-t, ha belép a gyerek közben..
Te meg egy megnyalt cici miatt aggódsz és egy komplett műsort betiltanál miatta:-)) Tényleg nagyon messze vagyunk egymástól!
Viszont gratula, ezek szerint ti meritek csinálni mezítelenül és nem csak gyermeknemzés céljából, ráadásul lefogadom, perverz mód, még a villany is ég? Azért remélem a misszionárius pózon kívül nem paráználkodtatok másképp! Akkor aztán jön a gyehenna!!
Az pedig,hogy én hedonista:-))))Az árnyalt gondolkodásra meg csak egy dolgot: aki egy vagy több műsort BE AKAR TILTATNI, HÁT AZ ÁRNYALT kifejezést ne is használja! Ez aztán árnyalt megoldás!
Vicc vagy..Árnyalt Cenzor!! LOOL..

ghavin 2011.01.08. 01:00:06

@Krujs: "Mert most már kifejezetten szórakoztatsz:)"

Szerintem viszont emotikonokkal leplezed a frusztrációd.

"Téged meg azért könyveltelek el liberálisnak, mert a sok sületlenségből az jön le mint írtam hogy ékes példája vagy a mai félreinformált magát liberálisnak hívő identitászavaros fiatalságnak"

És ezzel már vitaképtelen is vagyok?

Komolyan elképesztőnek tartom ezt a hozzáállást. Függetlenül attól, hogy milyen ideológiát vagy elvet vallok magaménak, a velem párbeszédet folytatókban ez valamiképpen nyilvánvalóan lecsapódik a megnyilvánulásaim révén, s ők eképpen viszonyulnak hozzám a továbbiakban. De itt nem ez történik, hanem valami mondvacsinált, felszínes, a személyeskedés fogalmát maximálisan kimerítő "taktika" révén egészen egyszerűen alapjaiban kérdőjelezed meg a véleményem létjogosultságát, egyszersmind vitára méltatlan személynek bélyegzel, még egyszerűbben fogalmazva kijelented, hogy egy liberális senki vagyok, akivel te nem vagy köteles szóba állni. A baj az, hogy már ez előtt is folyt köztünk párbeszéd, s amikor büdössé vált érdemen reagálnod, s bevetetted a "senkiháziakkal nem tárgyalok"-taktikád, azután is válaszoltál a kommentjeimre, ergo még a semmibevételemet sem tudod következetesen végigvinni. Felmerül hát a kérdés: mégis ki a francnak képzeled magad, hogy érvelésre nem, ellenben hányingerkeltő arroganciára minden további nélkül jut energiád?

2011.01.08. 01:03:07

Szvsz a sztori lényege annyi, hogy az IKSZ bejelentkezett. Ezzel a baromsággal csak annyi céljuk volt, hogy bekerüljenek a hírekbe és a köztudatba. Ők is itt vannak, ők is részt és műsoridőt kérnek a megszállt médiából, új tagokat akarnak, nagyobb támogatást és a többi. Aztán majd meghívják őket a reggeli műsorokba, Obersovszky a "kemény" kérdéseivel elbeszélget velük, és megy minden annak rendje és módja szerint.

"[Stágel Bence] szerint az állami frekvenciát használó RTL Klubnak főműsoridőben a Való Világ helyett inkább családbarát programokat, régi filmeket, kulturális műsorokat és a gyermekvállalást ösztönző programokat kéne sugároznia."

Gyermekvállalást ösztönző programokat? Szóval erre megy ki a játék. Szerintem az Kovi reszortja, irány a téka, azt’ mehet is a "gyermekvállalás", vagy hogy nevezi az IKSZ.

És kedves Stágel Bence, talán tetszett volna nem megszavazni a médiatörvényt és vele együtt a digitális átállás elhalasztását ( mert én itt úgy látom, hogy igennel szavazott: www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2010.12.21.03:37:08&p_szavkepvszav=I&p_ckl=39 ) , akkor valamivel több jogalapja lenne a pofázásnak a frekvencia elvételéről.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 01:03:46

@Ghavin: Polgári Értékrend..Onnan ez a taktika jól eltanulható, ma, napjainkban..:-)))
No tényleg alszom! Jó Éjt!

csillámpóni 2011.01.08. 01:05:37

Azért azt engedjük meg a fiatal szociáldemokratáknak, hogy messze van már a South Park attól, hogy csemegének nevezzék. Persze a fiatalság is attól, hogy értelmiségnek.

Kandabula 2011.01.08. 01:12:16

Arról van szó, hogy nézem a műsort, aztán meg felháborodok. Szegény feleségek, szegény férjek. Emiatt az álszentség miatt csökken a magyar. Legalább a farkukat vernék ki tisztességesen. A vonatkozó hölgyeknek pedig: maszturbálni, maszturbálni. Érezzétek mennyire más, mint az álszent pasitok mellett feküdni. Ha pedig mégse így van (remélem), akkor pedig itten szélhámozás folyik. Gennyes, alattomos megtévesztés.

ergerberger 2011.01.08. 01:14:06

Én kurvára nem vagyok vallásos, de szívesen aláírnék bármit, hogy megszüntessék azt a habzógecifos Valóvilágot, meg a faszhuszár szarláda RTL-klubot a büdös picsába!

Utána pedig egy ifjú kereszténydemokrata pina leszophatná a faszomat bő nyállal!

Kandabula 2011.01.08. 01:20:37

Ennyi kókadtpöcsű fiatal van ebben a szerveződésben? Hová készül a magyar? Még népdalaink is erotikusabbak, mint ez a pöcs társaság. Azokat is tilccsuk be? He? Lenni nekik észüknél? Az impotencia lenni mostmár érdem? He?

hehe64 (törölt) 2011.01.08. 01:21:27

Nem csak az ifjaknak, az államnak is fel kellene tenni az egyszerű kérdést.
KÖZÖD?

Martian (törölt) 2011.01.08. 01:22:56

@Aabroncs: jogos, amit írsz... de nálunk az volt az előzménye, hogy hónapok alatt szinte be sem kapcsolatuk a tévét, pontosabban műsorok nézésére nem, mert volt filmgyűjtemény, saját felvételek, PC-s programok, stb. általában vége nem az éppen leadott műsoroktól függött a választás és jóval interaktívabb volt, mint a passzív műsorfogyasztás. Kedvenc filmekben akár visszatekerés, beszélgetés lett belőle... és jobban élvezzük, mint a régebbi tévézési szokásokat.

sárkányfő 2011.01.08. 01:24:51

hehe előbújtak az ájtatos zombik a kriptából vicces

tícsátok be ama vévét feleim, és meglássátok
eljő az forradalom
az lőn igazi s nem fülkés
ámen

Presszós Laci 2011.01.08. 01:26:56

Mi a faszom az az IKSZ? Esküszöm, elsőre KISZ-nek olvastam. De ahogy a posztból lejött, a funkciója is hasonló, tehát nem tévedtem sokat.

sárkányfő 2011.01.08. 01:28:54

mondjátok

kap-e az IKSz állami támogatást?

mer ha igen, istentelen haragra gerjedék és bottal verém ki az kufárokat az állami támogatás szent templomából
hogy az lábaik nem érik e szent föld talaját

ergerberger 2011.01.08. 01:28:57

@Kandabula: komálom a nicked, mert úgy olvasható, hogy egy konda bula!

sárkányfő 2011.01.08. 01:30:13

S szólá IKSZ: áldassék az Úr* neve

(*lóvé)

zazooo 2011.01.08. 01:31:12

az első szótól az utolsóig mélységes egyetértésem

10/10

:P

ORGASMUSFORSCHER 2011.01.08. 01:31:51

11 éve nincs tévém, sőt 9 éve nem is élek otthon. Eddig nem vettem észre magamon, hogy hiányozna a magyar VV. Szerintem csak arról van szó, hogy minden területen folyik az ország gyarmatosítása, a lehető legbrutálisabb lebutítása. Ennek része a VV is. Az, hogy a ker.tévéknek, ezeknek a gennyes programoknak milyen hatása van a társadalomra, azt mindenki megtudhatja pl. az indexről: tanárverések, gázolás a zebrán naponta, agresszív autósok, több mint 1 mió munkát nem végző ember az országban (=inaktív népesség, a legnagyobb az EU-ban, ha Máltát nem vesszük figyelembe), fékezhetetlen korrupció, arrogancia a politikában, stb. Az emberek jó része teljesen idióta, képtelen kézben tartani az életét, emelni a saját életszínvonalát, stb. Itt nem az internetező közönségről van szó, hanem a periférikus társadalmi rétegekről, a lecsúszó/ott alsóbb rétegekről. Ezeknek mindegy, hogy mi megy a tévében, ha a szar folyna 24 órán át, azt is néznék, csak jó nagy melle legyen. Mint Amerikában, ahol ahogy szokták mondani 2 % uralkodik 98 % felett. Minél butább a nép. annál könnyebb megvezetni---lásd választások.

Egy olyan országban, ahol érték az ember, nem lehetne a legnézetteb csatornákon ilyen mocskot adni, ill. reklámozni. Meg vannak szabályok, magatartáskódexek, stb. nem meg csak a szabad rablás.

A hazai ker.tévék gátlástalanul pusztítanak s még a haszon is idegen zsebbe megy, azaz mi kétszeresen is rosszul járunk.

Dienerbp 2011.01.08. 01:40:08

A szerzö pusztan egyszerü es tragar. Ezt tov. nem erdemes kommentalni. Az IKSZ letszama meg több mint 2500fö, egy Allamtitkart es 4 kepviselöt allit. A szerzönek fogalma sincs, hogy miröl ir ...pedig eleg lenne egy honlapot megnyitnia.

Szanalmas.

Dienerbp 2011.01.08. 01:42:06

@Kandabula: Buta vagy ...es egyszerü.

sárkányfő 2011.01.08. 01:42:52

@Dienerbp: bökd ki szépen: állami lóvét kaptok-e?
de hamar.
áldassák az úr neve

Dienerbp 2011.01.08. 01:48:41

@sárkányfő: termeszetesen nem.. de eh.nem kell jogasz legyel-h megvalaszold magadnak a kerdesedet.

Kandabula 2011.01.08. 01:49:22

@hehe64: Hát nem úgy van az! A pedofil és a buzeráns papok, valamint a kereszténydemokrata érzelmű (úgy tűnik hasonló) ifjúság nevében tiltakozom! Na. Éljen a prüdéria, az álszentség! Meg éljek én. (Ezekkel a figurákkal együtt?) Nem biztos, hogy szeretnék. Honnan kerültek elő? Eddig hol voltak? Sunyítottak? Lapítottak? Vártak a pillanatra? Mi volt az a pillanat? Mitől nyíltak ki? Eddig szégyenelték? Mi a túró történik mostanában? Nem volt elég? Hát nem volt elég. Gyertek. Tiétek a jövő, amennyiben feláll a farkatok. De csak óvatosan. Semmi erotika. Bedugod, kiveszed.

R242 2011.01.08. 01:50:56

Nem kötelező nézni a hulladékot, nem kell olvasni róla. Akit nem érdekel, az ne nézze.
A konzumidióták meg csináljanak amit akarnak, csak vonjuk meg tőlük a szavazati jogot! :D
Cenzust, és lusztrációs törvényt! :)

HuzillA 2011.01.08. 01:51:21

@Dienerbp: A 248 helyett írhatott volna akár 8-at, de 2500-at is, nem változtatott volna semmit. A szervezet súlyán tekintve semmiképp. Különösen akkor, ha azt nézzük, hogy mennyien nézik a műsort. Igaz, jobb lenne, ha inkább olvasnának, de nem teszik. Ő dolguk.

Kandabula 2011.01.08. 01:51:58

@Dienerbp: Rosszul írtad, helyesen: "eccerű".

sárkányfő 2011.01.08. 01:53:51

@Dienerbp: aha. lássuk hol vagytok: országos központ Budapest, XIV. kerület, Bazsarózsa u. 69.

zugló szép hely. sok a fa. és ki fizeti a központi irodát? a nagy testvér?
csak azt ne mond, hogy ti zsebből. mert az vicces lenne.

szerjóska 2011.01.08. 01:56:35

@ökörpöröly: Na. Azt akarom csak mondani, hogy az Ószövetség kontextusában egy az akkori viszonyoknak megfelelő normát képez le, és tűnjék bármennyire is furcsának a mai korunkból szemlélve, az akkori viszonyok között valamiféle kardinális jót testesített meg - ez pedig oka a zsidók (akkori, majd áthagyományozott - ne feledjük, hogy - izraeli - genetikai kutatások szerint minden ma élő askenázi zsidó kb. 4 anyától származik!) felsőbbrendűségi tudatának. Az pedig, hogy az elavult, akkori kontextusában emberbarát normák (melyek ma már inkább kirekesztőnek és emberellenesnek tűnnek, sőt azok) megmaradtak a XXI. században is, az a magába zárkózó, demonológiától és a egyházi antiszemitizmustól is áthatott (nézd csak meg a középkori zsinatok, főleg 1100 körül szövegét, ahhoz képest Hitler kismiska) európai környezet hibája is. Természetesen ez sem oldozza fel a zsidókat az alól, hogy a túlhaladott eszmét - értelemszerűen - túl kell haladni, viszont erre pedig pont a magyarországi zsidóság találta fel a neológ irányzatot (persze máshol is van reformvonal, de Amerikában pl. a hászidok anakronisztikus idiotizmusa is jelentős számú követővel bíró mozgalom). Mindemellett a Katolikus Anyaszentegyház is volt szíves kanonizálni a rabbinisztikus (farizeus) hagyomány Ószövetségét. megjegyzem a Jézus korában fellépő különböző zsidó szekták (esszénusok, Keresztelő Szent János és köre - aki ugye még véletlenül sem esszénus, hiszen bárkit megkeresztelt) is elmozdultak a merev ószövetségi normáktól, sőt K. Sz. János és Jézus a vallás pozitívumainak (akkori értelemben vett) globalizációjára is rábólintott (azaz a nemzsidók kizárása már 2000 évvel ezelőtt is megosztotta a zsidókat, mely belső konfliktus vezetett egészen Júdea megszűnéséig és a Templom lerombolásáig! és persze a zsidók szétszóratásáig. - ez egyébként ma is leképződik az izreali jobbos /befelé forduló/ és balos /kifelé forduló/ pártok csatározásában, egészen odáig, hogy arab focicsapatok törzsszurkolói szélbalos zsidók [is]). Szóval a kérdés árnyalt, és az európaiak legalább annyira tehetnek annak elmérgesedéséről, mint a közel-keletiek. (Sőt megjegyzem, hogy a zsidókkal szemben táplált középkori előítéletek érintették az ármányos örményeket, illetve görögöket is, lévén mindkettő befelé forduló kereskedőnép - azonban ezek, mivel keresztények voltak, végül beolvadtak a többségbe; de nehéz elvárni azt a zsidóktól, hogy a saját vallásuk egy kiteljesedett ágának - de mégiscsak a judeizmus egy ágáról van szó, Jahvéval meg Jesuah há Nocri, zsidó tanítóval - követőivé váljanak - hiszen joggal gondolhatják azt, hogy az eredeti - az ő eredetijük - jobb //gondoljunk csak az orosz realistáknál megjelenő orthodoxokra, illetve annak hathatós kifejezésére, hogy az orthodoxia elsőbbségét az adja a katolicizmussal szemben, hogy előbbi változatlanabb formában hordozza a krisztusi tanokat! - persze tény, hogy igazából csak több benne a középkori/historizáló lappangó/rekombinált hagyomány).

És az a jobboldalon gyakran emlegetett probléma, miszerint a magyarországi zsidóság a balliberális vonal követőjévé vált, egyféleképpen orvosolható: zsidóbarát jobboldali mozgalmakkal, hangzzon ez bármennyire is anakronisztikusan és furcsán.

pistola 2011.01.08. 01:58:18

az IKSZnek üzenem, hogy volt idő amikor a keresztény egyház sokkal inkább butította az emberiséget, mint a TV valaha tette. Szerencsére manapság már nincs meg az a befolyásuk. Még száz év és eltűnnek a sülyesztőben. (a pedó papjaikkal egyetemben)

Kandabula 2011.01.08. 02:05:07

@szerjóska: Hosszú. Nem illik ide. Igazán sajnálom. Mi a lófasz akarsz ebből kihozni?

tcom 2011.01.08. 02:13:01

"panaszbejelentő formanyomtatványának"

Mi van? Már minden KDNP-jugend írja a formanyomtatványokat?
Hamarosan ilyen IKSZ-es feltörekvő mélymagyar suhancok fognak engedélyt adni?

A Fidesz szimpatizánsoktól kérdezem, hogy biztos, hogy ezt akarták?

Gyurcsányék sem voltak piskóták, de az ifju szocik még sem próbálkoztak ilyennel. Ki is nevették volna őket.

De ez az IKSZ a Kedves Vezető után a leginkább háborodott Semlyén keze alatt van. Ehhez képest gyurcsány egy imádkozó sáska.

dr. trafik nomac 2011.01.08. 02:13:11

@ORGASMUSFORSCHER: Ja, es minderrol a TV tehet :) Mondjuk ha ez igy van akkor igazan konnyu magasra jutni, csak a TV-ket kell megpofozni...

szerjóska 2011.01.08. 02:14:14

@Kandabula: há' hogy bazdmeg nem úgy van az, hogy bazdmegzsidók, hanem árnyaltan kell szemlélni mindent, geci.

Kandabula 2011.01.08. 02:28:31

A lényeg: a KDNP elkezdett élni. A nagy tesó szárnyai alatt meresztgeti karmait. A karmok között lévő húscafatok az "X". Az "X" húscafatai pedig a jövőnk. Vagy?

Kandabula 2011.01.08. 02:33:03

@szerjóska: Köszönöm, hogy nem írtad körül. Leköteleztél. Van még más is? Monnyad.

Kandabula 2011.01.08. 02:35:31

Ha lehet, még árnyaltabban.

belekotty 2011.01.08. 02:36:30

@ORGASMUSFORSCHER: "Egy olyan országban, ahol érték az ember, nem lehetne a legnézetteb csatornákon ilyen mocskot adni, ill. reklámozni. Meg vannak szabályok, magatartáskódexek, stb. nem meg csak a szabad rablás."

- No mondj egy ilyen országot! Aztán rögtön gondold is végig hogy annak az országnak a médiája bírálta-e a magyar média törvényt!

sárkányfő 2011.01.08. 02:37:04

@Dienerbp: nagyon eltűntél. na akkor majd holnapra kérem a választ: van irodátok, telefon, fax, gondolom fűtés is, áram, víz, rezsi minden, ki állja a cehet? látom országos a szervezet, vannak irodáitok mindenfelé? mennyi a ikszetek éves költségvetése? és főleg honnan a lóvé?

Kandabula 2011.01.08. 02:39:15

@szerjóska: Neked ez a szöveg be van táplálva, vagy mindig külön gépeled? Strapás dolog. Nem ér ennyit.

Kandabula 2011.01.08. 02:53:32

@belekotty: Ekkora kenőmájast: van egy ország (valahol), annak az országnak van egy médiája (?), amelyik bírálta-e (esetleg) a magyar médiatörvényt... Uram, Önből képviselő lesz, bármelyik frakcióban. Sok sikert.

szerjóska 2011.01.08. 02:56:11

@Kandabula: külön gépelem, de anyám robot vót. szóval végülis mind2. na csumi.

Pontos 2011.01.08. 03:09:17

@Flúgatlan: Szép hosszú szöveg, csak mese. Az erkölcs általános emberi érték és semmi köze a kereszténységhez. Sőt: nagyon hiteltelen a kereszténység nevében erkölcsről beszélni, hiszem se szeri, se száma az ún. kerszténység által vagy nevében a létezése óta elkövetett erkölcstelenségnek, bűnnek. Aki nem ismeri a történelmet, elég a mai híreket olvasni. Szóval a tisztelt keresztények ne másokat akarjanak erkölcsre nevelni, hanem előbb maguk térjenek erre az útra. Tisztelet azonban a valódi keresztényeknek, akik a hitük szerint is élnek, s nem másokat akarnak erre nevelni, kényszeríteni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:16:53

Mi IKSZ-eltük be ezeket. Mégis miafaszra számítottatok hülyegyerekek? Hogy majd a "szent" inkvizíció nem fog odabaszni a tévéskruváknak? Ezek se szeretik a "konkurenciát"... Nem véletlen, hogy a sok pedofil botrány után az első dolguk kicsinálni a médiát... A gyerekbuzeráló pedopapok nem szeretik (ha megírja a média)

bkkzol 2011.01.08. 03:19:14

Nem kell tévéztetni a mély keresztény értékeket magábaszívó gyermekeket. Mire számítottak mi fog történni abban a műsorban?! Pápai körlevelet fognak felolvasni? Nem nézem a Való Világot se , de vallási műsorokat se. Akadjanak ki azon is , hogy a Vatikán nem adja ki a pedofil papok adatait, eseteit. Elítéli, de elzárja az informaciót.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:24:26

Ez jó:

„A kaotikus egyház berkeiben megnyilvánuló pedofil trágárságok, az ízléstelen alpári gyerekmolesztálási ügyek, valamint a szószékről reklámozott politikai párok f@szá szopó pornográf megnyilvánulások széles körben ismertek. A 18-as karika és papok vastag pénisze nem szolgálja hatékonyan a családok, kiskorúak védelmét, ezért a papokkal szemben az állami péniszszabályozás eszközeivel fel kell lépni. Kasztrálni az összes fasszopógecipapot!!!!!

Zelefánt 2011.01.08. 03:26:12

Van egy megállapítás az ELSŐ ÉS EGYETLEN MURPHY TÖRVÉNYKÖNYVBEN, mely szerint:

A siker titka(fasz tudja ki szerint, a könyvet már húsz éve ellopták):

"Kelts fel egy igényt, és elégítsd ki."

Eszerint:

Akartál vacsoraidőben recskázásról értekező suttyókat látni/hallani?
Akartál a metrón, a fürdőkádban, szarás közben telefoncsörgést hallani?
Akartál moziban zabáló köcsögöket a hátad mögött?
Akartál nagyobb autót, mint ami befér az utcádba?
Akartál olyan csajt, AMIN és AMIBEN már semmi sem igazi?
Akartál hitellehetőséget teljesíthetetlen feltételekkel?
Akartál elzárhatatlan...
Akartál kidobhatatlan...
Akartál érthetelen...
Akartál élhetetlen...
????

Ha mindezt akartad, itt van hát a Kánaán.

Tehát ne panaszkodj, bazdmeg; vagy ha mégis, immár késő a bánat: Isten hozott a való világban!

Semmit sem adnak ingyen, de azt fogadd el lelkesen, és fizess érte százszor annyit, mint amennyit (szart sem) ér.

(Vagy hányd ki a fenti szemetet, és húzd ki a drótot.)

Rinya, rinya.

Ó, bazmeg.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:26:50

@bkkzol: Mit szív magába a keresztény gyerek a hittanóra után? Szentelt gecit a papbácsi péniszéből... ;) De holnaptól már írni se szabad róla...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:31:24

@Zelefánt: tudod ki nézik a VV-t és a Maunikasót? Pont ezeknek a f@szoknak készül. Képesek VV naplót írni a médiahatóságnak a "disznóságokról". (ők a fő nézői).
Érdekes, nálam már feltalták a távkapcsolót. Ezeknek a szerencsétlen f@szoknak nem jut eszébe ELKAPCSOLNI?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:34:02

@Hari R. Seldon: Kicsit olyan mint a szomszédot kukkoló vénszivar... Állandóan kukkol és feljelent... A vén perverz...

Zelefánt 2011.01.08. 03:39:59

Hari S. Seldon:

Faszt.
Bárhogyan is próbálják elhitetni velünk, de az emberek többsége még OTT VAN...normális életet szeretne élni, csak van néhány ezer(?) senkiházi köcsög geci, akik a saját érték(?)rendjüket próbálják belénksúlykolni.
Nem kell hőzöngeni: nem zs-kérdés az ilyesmi, ez marhaság, hanem emberi hulladék kérdése az egész.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:45:25

@Zelefánt: Most addig fogjuk szopni a f@szt ezektől, míg ki nem picsázzuk őket a parlamentből. Ha rajtuk múlik ezek 30 évre bebtonozzák magukat, közben SAJÁT médiájukon keresztül nyomják a propagandát.

Ne legyen illúziód. A KONKURENS tvcsatornákat akarják kicsinálni... Hogy mindenhonnan csak a szentelt gecit nyomják a pofánkba... Ha választhatok már inkább a VV, mint BayerZsolt az ECHO-n...
Azt akarják, hogy NE választhassak...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:50:13

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:51:21

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:52:15

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:53:05

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Zelefánt 2011.01.08. 03:54:18

De hát mindez álszentség és hazugság, hát persze.
Ezért:
Rohadjanak meg, és takarodjanak a Parlamentből, mert ezek megélhetési hazug senkiháziak és kapják be a CENZÚRÁZVA CENZÚRÁZVA a CENZÚRÁZVA-..t.
De áltatluk, pédául -- sajnos -- összemosódnak azokkal, akik nem zombik, de ugynazokra az értékekre hivatkozva próbálnak élni, s mi több, még komolyan is gondolják, s nem mellesleg leszarják a Mónika-showt.
Szerinted ők most hogyan is vélekedhetnek?...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:55:09

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Zelefánt 2011.01.08. 03:55:24

De hát mindez álszentség és hazugság, hát persze.
Ezért:
Rohadjanak meg, és takarodjanak a Parlamentből, mert ezek megélhetési hazug senkiháziak és kapják be a CENZÚRÁZVA CENZÚRÁZVA a CENZÚRÁZVA-..t.
De áltatluk, pédául -- sajnos -- összemosódnak azokkal, akik nem zombik, de ugynazokra az értékekre hivatkozva próbálnak élni, s mi több, még komolyan is gondolják, s nem mellesleg leszarják a Mónika-showt.
Szerinted ők most hogyan is vélekedhetnek?...

Zelefánt 2011.01.08. 03:56:32

De hát mindez álszentség és hazugság, hát persze.
Ezért:
Rohadjanak meg, és takarodjanak a Parlamentből, mert ezek megélhetési hazug senkiháziak és kapják be a CENZÚRÁZVA CENZÚRÁZVA a CENZÚRÁZVA-..t.
De áltatluk, pédául -- sajnos -- összemosódnak azokkal, akik nem zombik, de ugynazokra az értékekre hivatkozva próbálnak élni, s mi több, még komolyan is gondolják, s nem mellesleg leszarják a Mónika-showt.
Szerinted ők most hogyan is vélekedhetnek?...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 03:59:53

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:03:37

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:04:45

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:09:36

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:10:30

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:11:48

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:14:58

Az egyesen Hír-tv
Kettesen ECHO-tv
Hármason UDs verőgyerek gumibottal: "Kapcsolgatunk? Nem tetszik a műsor?"

bandigyerek 2011.01.08. 04:45:32

@petbecks: kiváló véleménnyel vagy a fajtád jó részéről... a nézhetetlen fossal melyikre gondoltál?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:56:05

@bandigyerek: Szerintem az célja a kormánynak hogy ebből sok legyen. Hogy csak ezeknek legyen műsora. Ez fasz egy fillért se fizet a tévért. Szobaantennával fog 3 csatornát ingyen és pofázik, hogy nem tetszik neki a műsor... ;)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 04:57:05

@Hari R. Seldon: Ezért nem akarja a kormány a Digitális átállást. Ez is összeáll.

bandigyerek 2011.01.08. 05:00:37

azért mindenesetre furcsa nekem ez az egész: egy átlag háztartásban kb.ötven csatorna fogható,tehát a valóvilág a saját műsoridejében csak a lehetőségek 2%-a,mégis mindenki untalan-unos belebotlik és tudatosan rothasztja az agyát vele,aztán sipákol hogy szörnyű,meg hát ilyet...minimálcsomagokban is van 4-5 csatorna,szobaantennával is 3-4.és akkor még nem szóltam a könyvekről netről,közösségi programokról,sportról.
amiért most szándékom szerint az összes huhogót elküldöm az édesanyja vasporos valagába,két gondolat indokolja:
-miért viselkedtek úgy,mintha valami titkos sugárzás cselekvőképtelenné tett volna benneteket, és ha este a kanapén a kutya rálép a távirányítón az rtl gombjára,akkor nektek fogvicsorgatva, minden sejtetek tiltakozása ellenére,homlokhoz varrt szemhéjjal valóvilágot kell néznetek?
-miért van az, hogy úgy gondolom,aki fikázza a vv-t, de egyidejűleg kijelenti hogy a köztv-k,kultúrális műsorai a nézhetetlen szarfosmoslék kategóriában vannak,viszont arról nem tud véleményt mondani hogy tulajdonképpen mi a lófaszt szeretne a képernyőn látni,na az az ember egy olyan szegénységi bizonyítványt állít ki magáról,hogy terézanya sírvafakadna?
nos, ennek tükrében:menjetek a picsába!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:03:33

@Hari R. Seldon: Kezd összeállni, hogy a kormány Tudatosan hülyíti a népet. Ez a hülyítés szó szerint és átvitt értelemben is igaz. Az pálinkával írtja az agysejtjeidet. Amikor kellően bebasztál, akkor benyomja SAJÁT médiájában a második (szellemi) hülyítő szöveget.
És akkor lesznek olyan "droidok" akik képesek keresztény létükre VV-t nézni állandóan... Sőt jegyzetelnek... Majd a jegyzeteik alapján FELJELENTÉST tesznek.
Ez már perverz vazze'...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:04:44

@Hari R. Seldon: Ó vazze... Ez meg 6x jelent meg? Pedig csak refresh gombot nyomtam meg a SzerverTerror alatt...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:06:35

@Hari R. Seldon: Vagy csak nekem csinálja...
Internal Server Error.

Én csak szerverterrornak hívom... Bár lehet, hogy a "túlterheltség" okozza... Annyian akarnak írni (hajnali 4-kor), hogy összeomlik szegényke...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:07:40

@bandigyerek: Nálam az RTL valahol a 78. csatornán van... Nem is tudom pontosan, olyan ritkán "kapcsolok" oda...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:12:27

@bandigyerek: Na jó elmondom miért van. A faluba' a parasztoknak van szobaantennájuk és 3 csatornájuk... SkyCSENEL, a SuperCsanel és a Felejcsenel...

Ezen a surmó parasztoknak akarja a Szijjártópetya, mega főnöke osztani azt észtet 3 csatornából... Az a gond, hogy csak 1-t (m1) tudja csak irányítani (királyitévé) az meg olyan szar, hogy a parasztok inkább a Maunikát nézik... Oszt nem az ÉSZOSZTÁST, hanem a kurvákat lesik bebaszva a pájinkától...
Na ezt kell szétzúzni ERŐBŐL...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:20:46

@Hari R. Seldon: Persze ezt a "nőkön" keresztül kell elérni.. Mert a faszi nézi a kurvákat, a nő meg "féltékeny"... A jó pártvezető ráérez erre a paraszti lélek finom rezdülésére. Rá is kontráz... A "gyerekeink" védelme érdekében lecenzúrázza a ciciket és seggeket a bebaszott férje képernyőjéről...
Ezt a primiv zsigeri ösztönt önti jogi formába a médiatörvény...

Mit gondoltok miértpont SzalaiAnnamária.net?
Azt képviseli amit fent leírtam...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:22:05

@Hari R. Seldon: Az impotens férfitársam, aki ehhez tapsol, az meg is érdemli...

bandigyerek 2011.01.08. 05:25:45

@Dienerbp: "természetesen nem" wehhehehe!
oly természetes az magyarhonban hogy egy regnáló párt ifjusági rohamosztaga nem kap a sarcból.csak hogy stílszerű legyek, ganxsta zoleet idézném:
"isten hozott nálunk öcsém ez a való világ,
pénz,drogok,fegyverek no meg a bulák.."

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:26:02

@Hari R. Seldon:
A koncepció:
3 csatornát lát majd a paraszt... Csak semmi kurválkodás... Megy majd a hír-Echo-tvs betelefonálós műsor Csintalannal, majd Philip (kurva anyátok kétésfélmillióanvagyunk ittatéren) Zsilip észosztása.

A jól bebaszott parasztot jól felhergelik... A paraszt feleségét meg dühből meg jól meg...izé... meg... izé... MEGVERIK!!

ez lesz a vége...

a parasztpicsa meg visszasírtja majd a Maunikát... És a Barátokköztöt...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:30:24

@bandigyerek: Nagy "szellemi" baszópáholy az IKSZ... A papoknak bepucsít minden keresztény tinisrác...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:34:05

@Hari R. Seldon: Nem véletlen, hogy a szánalmas papság a kiforratlan gyerekre utazik... Megrontják őket... Nincs nagyobb kibaszás egy fiatal srácnak, mint a "merev", "kemény" konzervatív papbácsinak pucsítani...

Fiatal "konzervatívok". Szánalmas éretlen seggfejek hordája...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:49:17

@bandigyerek: Most tényleg nem értem miért csodálkozunk ezen?

Ha hozzámész egy olyan pasihoz, aki ellenzékben mindent megbénít, kormányon mindent eltapos akit tud, NE CSODÁLKOZZ azon, hogy az első nap nászéjszaka helyett úgy megver hogy beszarsz...

Erre mondtunk IGENT?

Szerintem nem ide tettük az IKSZET májusban...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:50:55

@Hari R. Seldon: Azt simán el tudom, hogy van olyan perverz kukkoló (KDNP), aki ezt kibaszottul élvezi...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 05:51:46

@Hari R. Seldon: Főleg akkor, ha a verésbe esetleg az IKSZ is beszállhat egy jó nagy és erős és vastag ko... ko... izé KORBÁCCSAL!!!

DeToXXX 2011.01.08. 06:02:32

stágel bence tudja mi a jó neked :P

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 06:19:41

@DeToXXX:
Ez jó..

Orbán szerint szólásszabadság van (neki)...
Ez így demokratikus..
Orbánnak demokrati.... Nektek meg...(kuss)

SzaGyu 2011.01.08. 06:22:07

Az MSZMP központi bizottsága is bekérte a műsortervet, aztán vagy jóváhagyták, vagy nem. Az ilyen észlények miatt Kádár elvtárs meg kuncog a sírjában. -Fej nélkül.

Már jó ideje eltűnt Kádár János koponyája.
Azóta sem találják és már (úgy tudom) nem is keresik.
Pedig jó lenne megtalálni azt a koponyát, mert már kiszabadult belőle a szellem.
További szellem kiáramlása már jóvátehetetlen károkat fog okozni.

Esetleg tudja valaki hol lehet Kádár elvtárs koponyája?

piros pipacs 2011.01.08. 06:38:03

@hauvarju: A vélemények megfogalmazásával teljes mértékben egyet értek. Amennyiben az ilyen seholsem jegyzett keresztények fogják diktálni nekünk az észt, akkor bezárhatjuk az országot is. Már Petőfi is megmondta egyik versében. A papok hatalmától, ments megy uram minket. Hát nem hallotta meg a mindenható, és igy kibaszik velünk. Hauvarju!!!! Ezzel a névvel nagyon régen, úgy 20-22 éve volt egy fiatal barátom, haver volt. Lehet, hogy te voltál? Eltünk előllem, sajnos. Le a keresztényekkel, éljen a szabad sajtó, a szabad tv, a szabad száj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 06:46:08

Olyan szinten egyetértek, hogy a VV és hasonló faszságok teljesen és tökéletesen szükségtelenek, de a módszerekkel valahogy én sem értek egyet. Meg azért maga ez az X is röhejes.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 06:57:50

@piros pipacs: Fiatalom még Orbán is simán lecsuhásozta a papokat. Azóta már összefeküdt Torgyánnal is... Ettől már Semjén is jobb vagy ahogy mostanában mondják jobbik... ;)
Bár az hogy a kormányban ki a "férfi" nem lehet kétsége...

Úgy működik az elnyomó rezsim, hogy "felfelé" pucsítasz a főnöknek, lefelé meg baszhatod az alattad levőket... Én elhiszem, hogy frusztrált a KDNP, mert már a fülén csorog a vezelin Semjénnek és már nagyon fáj a segge a pucsítástól... Szeretné már belemártani a farkát ő is valamibe... VV Szundukába...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 06:58:08

Eddig a következő írásaimat láttam el önként figyelmeztetésekkel a Valláskritika Virtuson, annak ellenére, hogy erre jelenleg semmilyen előírás és törvény nem kötelez. Várok esetleg további javaslatokat, akár üzenetben is, hogy hova lenne még érdemes kitennem:

1. Antikarakuttyizmus, azaz miért Marha-ság az ateizmus is?

2. Társadalmi kísérlet. Mi történik egy ilyen karikatúra hatására?

3. Kereszténynek lenni égő

4. Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták?

5. Az istenhit gyógyítható lelki betegség

6. Valláskritikai vicc-csokor

7. Jézus mondá vala? Úgy szeretlek, hogy megöllek.

8. Ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:05:41

@ColT: A VV-nél már csak egy szánalmasabb van... Azok a keresztén fiatalok, akik nézik...

Semjén induló:

IKSZESEK vágtak hajdan e tájnak,
Élükön SemjénZsóti járt.
Hősies tettre, harcra nevelte
Őket a lángszavú párt,
Védte őket a lángszavú párt

VV Szundikák jártak e földön,
Mégse riadt sosem ő.
Tudta, hogy győznek, ők az erősek,
Virrad a drága jövő,
Fénylőn virrad a drága jövő.

Szálltak az évek, boldog az élet,
Most csupa fényt hoz a nyár.
Fidesze város víg dala szálldos
Szárnyasan, mint a madár,
Könnyű szárnyain, mint a madár.

Gratulálunk... IKSZ-Faktor!!!!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:10:49

@IGe: Én azt mondom legyen mindenki olyan vallású, amilyen akar.

Rájöttem, hogy felesleges "hitvitát" folytatni... Nem éri meg a befektetett energiát...

Az más kérdés, hogyha egy kisegyház elkezd pattogni és előírja a tévécsatornáknak és rajta keresztül nekem is, hogy mit nézzek...
Legyenek keresztények, de aki a távkapcsolómat akarja lenyúlni, annak a eltöröm az ujját!!

calamites 2011.01.08. 07:20:01

képzeljétek, nekem meg a vallási műsorok nem jönnek be, mert szerintem hülyítik az egyházak az embereket. akkor szüntessük be azt is?
sőt biztosan van akinek a foci nem tetszik, vagy esetleg a politikai műsorok, esetleg a főzős utazós műsorok.

Azért van minden tévén, illetve távkapcsolón egy gomb többnyire "power" vagy "off" felirattal. ha nekem nem jön be valamelyik műsor, és már végignyomkodtam a többi gombot, akkor szoktam használni.

tegyék ezt az IKSZ-esek is, és mielőtt ökörségeket beszélnének, és izomból csinálnának demokráciát GONDOLKOZZANAK JÓZAN PARASZTI ÉSSZEL.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.08. 07:25:34

@Hari R. Seldon: Na igen.

Egyébként meg ennek is a kiváltó okát kéne megszüntetni...

Szoktam mondani, hogy az ilyen szarokat azért szokás nézni, mert az emberek imádnak más magánéletében vájkálni, így kompenzálva a saját problémáikat.
Normális embert ilyen mónikasó meg valóvilág nem elégít ki. Azt kéne elérni, hogy a ilyen műsorokat ne akarja senki nézni, és akkor máris lekerülnének a műsorról...
...csak akkor túl okosak lenének az emberek, és nem vennének félévente új telefont, meg nem szopnának be mindent, amit a kúrmány mond.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:27:31

@calamites: A józan paraszti ész... Ez jó...
Van ennek egy tökéletes ellentéte: A RÉSZEG ŐRÜLT PARASZT... Na ennek kell az agyát kilúgozni az ECHO-val...
A kormány célja, hogy legyen minél több részeg paraszt...
Nem az IKSZ a lényeg, mert ez csak egy nemlétező párt koravén konzervatív ifjúsági tagozata... A farok másik végén a fidesz van...

világoszöld 2011.01.08. 07:38:11

Lassan kezd összeállni bennem a kép, mire jó ez az egész "médiacirkusz". szerintem a kormány nagyon is céltudatosan teszi ezeket a lépéseket. Hallgatom elkötelezett jobboldali ismerőseimet, és lehet, hogy összeesküvés-elmélet, vagy ilyesmi, de a KÖVETKEZŐ KÖVETKEZTETÉSRE jutottam: Állandóan a TV 2 és az RTL Klub piszkálja őket, pedig nem igazán politizálnak egyikben sem, vagy csak nagyon keveset, főleg az utobbi időben. ÍGy nem is értettem, mi a fő gond. A válasz: A népesség 60 százaléka csak három adót tud fogni, a királyit, a TV2-t, és az RTL-t. És ezeknek a "szegény embereknek " csak a szemét jut. Vitatom a 60 %-ot, de mennyire szép lenne ha ezek után csak a királyit, az Echot és mondjuk a Hír TV-t foghatnák, sőt a kábaltévékről is eltünnének ezek az adók. Ha hozzátesszük, hogy kitolták a digitális átállás időpontját 2014-ig, van három éve a kormánynak a totális agymosásra. Mármint a lakosságnak annak a rétegében, amely csak tévéből szerzi az információkat. Szerintem zseniális.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:47:38

@világoszöld: Az M1 teljesen a kormánypropagandát nyomja. A TV2 behódol (ECHOs hírszerkesztőt került oda) TV2 lesz a ECHO2
Az RTL-t meg addig bírságolják majd, amíg be nem csődöl. Akkor kiosztjá majd újra a frekvenciát a KDNP-nek...

Azért nem akarják a digitális átállást, mert akkor a parasztok is kapnának 15-20 ingyenes DIGITÁLIS csatornát és akkor már a paraszt elkapcsol a propaganda szarról a por-Nóra.

Uralni akarják a TELJES ÉTERT. Aki nem hódol be azt eltapossa a médiahatóságosság...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 07:49:47

@Hari R. Seldon:

Nagyon is van értelme. Hiszen a kereszténység és egyházai mind egy szálig csak judeista szekták. Ezek internacionalita, multinacionális szervezetek.

EREDENDŐEN EGYIK SEM MAGYAR.

becsapják vele az embereket.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:53:06

@világoszöld: Tudod mi az amitől önbizalmam van? Az hogy tőlem teljesen függetlenül Te is Én is ugyanarra a konklúzióra jutottunk...
És azt hiszem, hogy aki kicsit is "gondolkozik", az a végén ugyanerre jut...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 07:56:00

@IGe: Naná, hogy becsapják... Ezér' kell nekik a média. A templomba már a kutya se jár... Ezek már régen el vannak ásva... Ha majd tévéjük lesz azt SE fogja nézni a kutya se... NA EZÉ' KELL BETILTANI A TÖBBI CSATORNÁT...

világoszöld 2011.01.08. 07:56:22

@Hari R. Seldon: Nos, pontosan erre gondoltam, de ettől a terv még zseniális, igaz 98-ban nagyobbat ütött volna, mert azért azóta megváltoztak a körülmények / internet elterjedése , ill. kábeltévék elterjedése/, úgyhogy azért most már nem szól akkorát, de a terv akkor is zseniális. A két legnézettebb csatornát elvenni, és helyette Cenzné meg az ura / lánynevén Szalai Annamária/ által összeállított müsorokat leadni.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.08. 07:59:59

a Rohadt Fidesz kis Csökevénypárt ( Önállóan szart sem ér)KDNP Keresztény Demokratának Nem Párt...
Olyan Tv-t akar amelyik benyal a Fidesz bandának , Hogy Rohadna meg a Diktatúrájuk és a Nemzeti Szar Hazug Törpe is és a Tömjén Zsóti is...Pusztuljanak el valami fájdalmas betegségeben!!!!!

nemstatikus 2011.01.08. 08:01:42

A véres székláb csak a kezdet volt. Jött utána az a lehangoló kapu meg kerítés. Ha így haladunk, meglássátok, egyszer csak azt látjuk majd, hogy az óvoda homokozójából kiásott jobb kézzel masíroznak majd gyermekeink az óvoda udvarán körbe-körbe. Abba meg már nem is merek belegondolni, mit szól majd Kis Ferencné (Marika)anyuka, mikor csemetéjét az óvodai mászókán látja majd kiszögezve.
Én liberálisnak vallom magam, de ezt sürgősen be kellene tiltani.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.08. 08:02:07

Hívő létemre nem járok templomba mert a buzi pap is Fidesz seggnyaló és úgy prédikál. ( de ismerek 175 embert aki még szintén a környezetmben nem jár templomba és külön összejönnek vasárnaponként és imádkoznak ( hogy dögöljön meg a Nemzeti Törpe )

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.08. 08:02:45

Várom a Forradalmat és a Nemzeti Törpe Temetését!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:02:50

@világoszöld: Akkor lenne "zseniális", ha nem jövünk rá 10 perc eszezés után...

Nem az "okos" embereknek politizál a kormány. A falusi parasztoknak, aki azt se tudják mi a fékek és ellensúlyok rendszere (lásd. a zemberek emberét).

A kormány a primitív embereket akarja a primitív szintjükön KONZERVÁLNI... A primitív ösztönlényeket "zseniálisan" tudja MANIPULÁLNI Orbán... Ebben tényleg ösztönös zseni...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:06:03

@nemstatikus: Gondolom ironizáltál... Nem szabad átesni a ló másik oldalára...

Amit "betiltanak" az lesz a népszerű... A keresztények is az üldözés alatt lettek igaz összetartó közösség...

nemstatikus 2011.01.08. 08:09:36

@Hari R. Seldon:

Ki beszélt itt a keresztényekről?
Fogadjunk, neked a vv-ről is a papság jut eszedbe!
Jaj!

különvélemény 2011.01.08. 08:10:56

Ejnye, ejnye Pilu.

Ugyanakkora közhelyeket puffogtatsz csak alpáribb stílusban, mint a KDNP.
Ennek nincs sok értelme.

Marty Mcfly 2011.01.08. 08:11:26

Király az írás, már nagyon vártam, h vki végre megfogalmazza ezeket a gondolatokat!!!
Már kezdett kinyílni a bicska a zsebemben ettől az álerkölcsös faszságtól!
Üdv, egy ex piarista diák!

kormányzó 2011.01.08. 08:13:48

Lássunk tisztán!A médiatörvényt,annyian fikázzák hogy az már a sírkert gondozóknak is kínos!Kell valami amivel igazolni lehet a létét.Mert itt a lét a tét!A magyaroknak nemzeti sportjuk a feljelentösdi.Kiskutyákat kiküldték a térre,gyűjtsetek feljelentéseket,EZZEL IGAZOLVA hogy A ZEMBEREK AKARTÁK A VÁLTOZÁST!Ergo,közönségigényt kell kielégíteni.Ennyi a történet.Amúgy részemről a vv.elmehet a készítőivel és az ikszel a büdös gecibé!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:14:32

@nemstatikus: Én beszéltem a keresztényekről...
De elmondom neked a Starwarsal is ha akarod.

Minél erősbben szorítja öklét a "birodalom", annál többen csúsznak ki az ujjai között..

Ha betiltasz valamit ERŐBŐL, akkor ellenáll és megerősödik..

KKoppany 2011.01.08. 08:17:42

Kedves Pilu!

Eddig a hozzád hasonlóak mondták meg, egy SZDSZ nevű mára LMP-vé átlényegült, de ahhoz hasonlóan jelentéktelen politikai erő támogatásával, hogy mi történjen ebben az országban.
Tudom, nehéz megérteni, de jobb hozzászokni: május óta ti vagytok kisebbségben a politikában is, úgyhogy visíts, ahogy csak bírsz, de a te világodnak itt vége van!
Végre!

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 08:19:16

@Hari R. Seldon:

Csak az a gond, hogy ha egy hazugságot nagyon sokszor megismételnek és zsakjózzák tévékben és mindenütt, akkor azt már ettől sokan igazságnak fogják hinni, holott nem az.

Ezt nevezik göbbelsi propagandának.

EZ A VALÓDI OK. EZT AKARJÁK ELÉRNI.
AGYI MANIPULÁCIÓ? NAGYTESTVÉR

világoszöld 2011.01.08. 08:19:24

@Hari R. Seldon: Tartom, hogy zseniális, csak elavult, mert pl. mekkora biznisz lesz mondjuk a Digitv-nek, ha ez megvalósul, és a zembereknek nem elég, ha három tévén ugyanazt az unalmat látják / tegyük hozzá, hogy igen nagy valószinüséggel ez az a réteg, akiket nem igazán érdekel a politika/, és ha vallási müsorokon meg 50-60 -70 éves filmeken kivül mást is akarnak nézni, megveszik a Digitévét. Az RTL mEG MAJD A COOLRÓL SUGÁROZ.

nemstatikus 2011.01.08. 08:20:03

@Hari R. Seldon:

A starwars meg dugig van gyilkolászással, és az egész egy nagy kitaláció. Valóban nem kellene mérgezni vele a gyermekek fejét. De most nehogy azzal jöjj, hogy a Bibliát támadom!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:22:07

@KKoppany: Ja... Most Redneck kormány van...
4.bp.blogspot.com/_mmBw3uzPnJI/SdaQezm80jI/AAAAAAAAjyI/lae9CNr2h-w/s400/redneck_toilet.jpg

Suttyó parasztoknak meg a parasztvakítás...
Jobb ha mindenkinek leesik végre...

nemstatikus 2011.01.08. 08:22:51

@KKoppany:
A békés tömegek pedig csak tűrtek, és tűrtek. És hopp! Az szdsz meg csak egyszer eltűnt. Gondolkozzál egy kicsikét mielőtt világokat temetsz!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:24:44

@IGe: A sokat ismételt nyilvánvaló hazugságok a végén tudod hová vezetnek?
Indulj ki magadból... Te mit tennél legszívesebben? Valószínűleg ugyanarra gondolunk.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:27:41

@nemstatikus: Értem az iróniát... De ne legyen az vége, hogyha a rezsim eltakarítása után mi is ugyanazt csináljuk (csak majd övelük).

Nekem az elnyomással van a bajom, és nem azzal, hogy nem én nyomok el másokat...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.08. 08:31:46

nagyon jó poszt!!!
több ValóVilágot a TVbe!!
VV Miki!! Szavazzatok!!! küldjetek SMS-t!!!

világoszöld 2011.01.08. 08:31:53

Szeretném megkézdezni azoktól, akik pl. z RTL és a TV2 helyett mást tévét, más müsorokat szeretnének látni a tévében, pl. mire gondolnak , ami ma nincs a köztévében, vagy a Dunán??? Egész kontrétan milyen filmeket szeretnének látni???????Vagy miyen müsorokat??? Ami a jelenlegi kinálatból hiányzik. mert sok pénz nincs új müsorok készítésére, azért hagyatkoznak a kisebb ker. tv.-k a studióbeszélgetésekre.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 08:32:19

@Hari R. Seldon:
Az ne tévesszen meg, hogy koanokkal is tanítok. Csak egy példát írj, amit szerinted én komolyan hazudtam és nem esetleg önellentmondó tanítás!

A legszívesebben tennék kérdésedre szívesen válaszolok, mert már ezer helyen leírtam. Az emberiség kigyógyítása az ateizmusból és az istenhitekből. Mert ha ez sikerülne, akkor indulhatna be az igazi fejlődés.

Ebben a formában szoktam hirdetni. Több mint tíz éve:

Minek hinni Istenben, vagy bármiben, ha tudhatod is? Az ateizmus és a teizmus fölött is eljárt már az idő. Kinövi mindkét butaságát az emberiség.

Ja én Istentudó vagyok, ami se nem ateizmus, se nem teizmus.

belekotty 2011.01.08. 08:36:55

@Hari R. Seldon: "Amit "betiltanak" az lesz a népszerű... A keresztények is az üldözés alatt lettek igaz összetartó közösség... "

- Ahogy a zsidók az évezredek óta tartó pogromoktól.

igényes 2011.01.08. 08:37:43

@Hari R. Seldon: Nekem azzal van gondom, hogy nem teremt új munkahelyeket a kormány!

Az új munkahelyek megteremtése nem tudom, miért nem érdekük?

Nagyon sok embert elküldtek, de a KSH jelent-e megbízhatóan?

2013-ig nem vásárolhat külföldi magyar földet! Ez a legizgalmasabb, vajon miért nem?

Háló Őr 2011.01.08. 08:37:43

"Ne ti mondjátok meg 248-an, hogy mivel mérgezik magukat kétmillió háromszázezren."

Ne te mondd már meg, egyedül, hogy mit kéne tennie akár a kormánynak, akár a KDNP-nek vagy másoknak, asszem RÁD valóban a kutya se szavazott...

"Gond van az arányokkal, srác!"

nemstatikus 2011.01.08. 08:38:00

@Hari R. Seldon:
Egyetértek.
A tiltás kétélű fegyver. Én alternatív megoldásokon töröm az agyam.
Pl. a vv inkriminált részeit fügefalevéllel takartatnám ki (egyszer már bevált), a trágárságokat pedig az égi szférák zenéjével fedném le.
Beszélhetnének pl. a híradóban gyilkosságokról és egyebekről, de más szóhasználattal.
Hazánkban az elmúlt évben 38435 várandós kiskorú leány gondolta úgy, hogy szaporítani kívánja az angyalkák seregét. 45633 fő közlekedőből szintén angyalka lett. 3240-en pedig egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:38:44

@wmiki: Figyi Miki... Saját blogod van. Olyan VV-t csinálhatsz rajta, hogy még a faszodról készült videót is felrakhatod... Mé' kell neked a TV?

igényes 2011.01.08. 08:39:06

@belekotty: Szerintem nem kell túlságosan aggódni! Sokan megfeledkeznek, hogy van egy plusz médium is.

Médium 1. (MTV)
Mondjuk este nézem a televiziót a független MTV-t és láthatom milyen jókedvűen utazik a köztársasági elnök, miniszterelnök vendégeik stábjaik az egyik bulizó helyről a másikra. Nagyon örülök ennek, mert látom nekik sikerült elérni a jólétet. Látom azt is, hogy a fizetőpincér nekik nem viszi a számlát, hiszen miért is vinné, ha mi már biztosítottuk a megfelelő összeget és a 2/3-ad azt elfogadta. Boldog emberek nemzethez viszonyított elenyésző köre gazdagodását láthatom és persze nem vagyok írigy. Tetszik a színek kavalkádja aszép öltönyök a vidámságuk.

Médium 2. (zember pénztárca)
Reggel felébredek és a kutyát viszem sétáltatni, majd leugrom a helyi CBA-ba, ahol már 10%-al drágábban kapom a péksüteményt,kenyeret tejet. Nem baj, mert ez még belefér. meg enni is kell ugye.
Visszagondolok a tegnapi estére, de jó volt nézni az italtól és szendvicstől telített politikusokat.

Gyors zuhany, borotválkozás, de közben hallom a gázzal, gáz van, így hidegben nyomatom kevés vizzel.

A hajamat meg sem szárítom, mert itt is van gond az energiával. Beugrok a kocsimba, írány a benzinkút.

Itt a pénztárca médium a tankolás után csödött mondott. Egyszerűen nem szól és nem zizeg a pénztárca, valami zavar lehet, pedig pont a devizahitelemet kívántam volna befizetni.

Egyszóval lehet birtokolni kormány által mindent, de a lényeg a megélhetés.

nemstatikus 2011.01.08. 08:40:25

@világoszöld:
Pl. én imádom a grámofonos filmeket. Tudom, hogy azok most is vannak, de abból soha nem elég.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:40:29

@belekotty: Így van. Tudod mi kovácsolta össze legjobban a zsidókat? A lágerek...

strativari 2011.01.08. 08:43:31

Kedves Pilu...képzeld, nekem eszembe jutott, hogy ne kapcsoljam be a tévét. De a fiam iskolába jár, a mellette ülő gyerekeknek pedig más az elképzelése a "való világ"-ról. Nem oldottad meg a problémámat..."ez nem jutott eszetekbe, mi?.."

Az ember nem tud bizonyos dolgokat megállni, ilyen a természete. Mindannyiunk érdeke, hogy bizonyos dolgokat korlátozzunk. Például ezt a fajta beszéd és írásmódot, amit voltam olyan ostoba, hogy elolvastam és még kommenteltem is...mert nem tudtam megállni...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:47:32

@igényes: Munkahelyteremtés... Ez olyan mint az ember teremtése? Sárból gyúrunk jómukásembereket? Ez akkora baromság, hogy a teljes foglalkoztatás illúziójába a szocializmus is belebukott...
1 MILLIÓ ÚJ munkahelyet akarnak "teremteni"?
Aki ezt meghallja és elgondolkozik, azonnal rájön, hogy parasztvakítás... A nyilvánvaló hazugságait akarod számon kérni a kormányon?

Én magam tudod válaszolni neked. Várjá' összerakok neked egy szijjártói riposztot.

- A kormány megígérte hogy 1 millió ÚJ munkahelyet fog teremteni. 2030-ra lesz 1 millió új munkahely. Akkor tessék majd visszajönni. Várjuk meg a 2030-at. Ha addig még tetszik élni és érdekli még ez a kérdés, akkor majd megkapja a választ. A válasz már kész... A kommunisták miatt nem lesz 1 millió új munkahely... Szemetek!!!!

nemstatikus 2011.01.08. 08:49:35

@strativari:
Én is hasonló problémákkal küzdök.
A gyermekem a kispajtásaitól hallotta, hogy a helyi bábszínházban az atya (ki lehet az?) elbábozta nekik Káint meg Ábelt. Én már több babát nem vagyok hajlandó venni neki.

igényes 2011.01.08. 08:52:00

@Hari R. Seldon: Valószínű, hogy az 1 000 000 új munkahely a diákok soraiból kerül ki 10 év alatt, persze nem hiszem. Tehát nekik új!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.08. 08:55:06

@Hari R. Seldon: hogy fizetnek a fidesz pártközpontban?
a médiatörvény egy fos, ezt minden értelmiségi index olvasó tuggya, külföldön is megírták!!!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 08:56:02

@wmiki: VVMiki, Te egy színes egyéniség vagy! Eszembe se jutna téged vagy blogodat megbírságolni vagy betiltani.
Nem akarom megfosztani tőled a netes rajongóidat és olvasóidat. Elférünk a neten.

strativari 2011.01.08. 08:57:00

@nemstatikus:

Értem a problémád, de én nem az egyházat védtem, sem azt, ha akaratod ellenére ezzel traktálják a gyerekedet...

Csak arra céloztam, hogy az, hogy én nem kapcsolom be a tévét, nem véd meg a társadalmi hatásoktól. Csak arra alkalmas, hogy átvitt értelemben lehülyézzen...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.08. 08:59:11

@Hari R. Seldon: értem, szóval megszabnád másoknak, hogy mit tegyenek, mit a fasiszták!!!
te fideszdroid, ide érzem a bakancsos barátaid menetelését :((

nemstatikus 2011.01.08. 09:00:08

@wmiki:
Nincs igazad. Nem fos, csak némi kiegészítésre szorul. Attól, hogy a világ tele van bűnnel, azt még lehetne finoman csomagolni.
A 72 éves Gergő bácsihoz egyszer betért 3 vándor, adna-e nékik egy kis elemózsiát. Gergő bácsi ezt megtagadta tőlük, ezért az Úr magához szólította őt. Pont.
Így is lehet.

nemstatikus 2011.01.08. 09:03:51

@strativari:
Én sem az egyházat támadom. Az most merő véletlen (vagy nem?), hogy egy X szervezet csapott a lecsóba.
Való igaz. A kikapcsolt (vagy nem létező) tv nem véd meg a Való Világtól. Kikapcsoló gomb meg ugye nincs mindenen.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:03:54

@igényes: Várjá' Várjá'Várjá'Várjá'Várjá'Várjá'

Az 1 millió ÚJ munkahely definíció szerint azt jelenti, hogy a jelenlegi 3 millió munkavállaló helyett 4 millió lesz (+1M-el nő a foglalkoztatás). Ez akkor baromság, mintha azt mondanám, hogy 2020-ra 17 millió lesz a magyar lakosság létszáma... Honnan rántasz le 7 millió +embert? Sehonnan.

Az 1 millió ÚJ munkahely szerintem a legutolsó suttyó rednek számára is parasztvakítás... Ezzel már a saját parasztjainkat se lehet vakítani...

Azzal lehet még vakítani, hogy "Multik fizessenek ne a zemberek (redneckek)". Ezt még bevették a zemberek, de amikor 400 forint egy liter benzin, akkor a parasztjának is leesik, hogy mégis Ő fizeti meg a luxusadót... (pár hónap késéssel ugyan)

keramia53-1 2011.01.08. 09:05:47

Vicces ez a kirohanás - a TV-t ki is lehet kapcsolna! Akik(?) annyira agyhalottak, hogy moúnika/győzike/valóvilág/megahiperszupersztárt/józsibarátot néznek, annak úgy is mindegy, normális ember meg nem nézi ezeket a fekáliákat!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:05:56

@igényes: Várjá' Várjá'Várjá'Várjá'Várjá'Várjá'

Az 1 millió ÚJ munkahely definíció szerint azt jelenti, hogy a jelenlegi 3 millió munkavállaló helyett 4 millió lesz (+1M-el nő a foglalkoztatás). Ez akkor baromság, mintha azt mondanám, hogy 2020-ra 17 millió lesz a magyar lakosság létszáma... Honnan rántasz le 7 millió +embert? Sehonnan.

Az 1 millió ÚJ munkahely szerintem a legutolsó suttyó rednek számára is parasztvakítás... Ezzel már a saját parasztjainkat se lehet vakítani...

Azzal lehet még vakítani, hogy "Multik fizessenek ne a zemberek (redneckek)". Ezt még bevették a zemberek, de amikor 400 forint egy liter benzin, akkor a parasztjának is leesik, hogy mégis Ő fizeti meg a luxusadót... (pár hónap késéssel ugyan)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:10:33

@wmiki: olvasási kihívásokkal küzdők miatt még egyszer:
NEM tiltanák be... Nem baszogatnálak meg...
Mi nem Vvilágos?

Balangó 2011.01.08. 09:11:37

Pilu azt hiszi, hogy ő most nagyon modern, valójában pontosan annyira hülye, korlátolt és dogmatikus mint az ifjú kereszténydemokraták.

nemstatikus 2011.01.08. 09:12:12

@Hari R. Seldon:
Most viccelsz? Honanhonnan? Először is már kész van egy rakás munkanélküli. Meg születik még egy rakás munkanélküli. Haj! Kevés is lesz az az egy millió munkahely.
Másik probléma a hozzászólásoddal matematikai jellegű. Azt feltételezed, hogy 3+1=4. De ez nem úgy van ám. 3-1+1=3. És akkor még jól jöttünk ki.

nemstatikus 2011.01.08. 09:15:48

@keramia53-1:
Nem. Azt nem akarja senki, hogy tv-t kikapcsold. Ha kikapcsolod és esetleg megvilágosodsz, hogy nélküle is van élet, akkor majd hogyan fog hozzád eljutni nemzeti kormányunk arany szava? A tv jó, a tv kell.

opel123 2011.01.08. 09:16:12

Láttátok a 6-os karikát a most menő Deltán? Még be is mondták, hogy a hat év alattiaknak a műsor felnőtt felügyelete mellett ajánlott... Mitől félnek? Elkezd kémcsőbe vegyszert töltögetni? Szerintem egy 6-éves ha egyáltalán egyedül tévézik és véletlenül az M1-et nézi 10 másodperc után magától elkapcsol.
Agybaj......A tükörben feltűnő tárgyak közelebb vannak mint........

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:17:15

@nemstatikus: Én még úgy tanultam hogy 2+2=4.

Most tanulom az úgy fidesz-magyar szótárból az új nyelvezetet.
Ha a hatalom megkérdezi mennyi 2+2, akkor a helyes Válasz: "mennyi egyen elnö-kúr?"

tkazmer 2011.01.08. 09:18:31

pilu belegondoltál, hogy mi lenne szegény 248 IKSZ-essel, ha ki kellene fizetniük azt a százmilliót?:)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:20:53

@nemstatikus: Én is csak most tanulok fidesz-magyarul.
Kérdés: mennyi 2+2?
Nemzeti érzelmű válasz: "Mennyi legyen elnö-kúr?"

Én hülye kapásból rávágnám a mai eszemmel, hogy 2... Pedig ez hazugság. 2+2 annyi amennyinek a kormány akarja... Osztjónapot...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:22:16

@Hari R. Seldon: Hülye Server tError... Sose tudom, hogy ilyenkor miafaszt kellcsinálni...

Tóth József szálljon ki!!! ... ;)

nemstatikus 2011.01.08. 09:22:33

@Hari R. Seldon:
Pontosan. opel is méltatlankodik itt a Delta 6-os karikája miatt. Pedig minden tanult ember tudja, a tudomány nagyon veszélyes dolog ám.
"Mivé is lenne egyházunk tudatlanság és félelem nélkül?"

nemstatikus 2011.01.08. 09:24:28

@Hari R. Seldon:
:)
A 2-t, mint eredményt, fogadjunk, hogy már Kormányablaktól szerezted be!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.08. 09:25:17

@Hari R. Seldon: hazudsz, mint orbánviktor a patásördög

tudjuk, hogy amikor azt mondod, hogy nem tiltanád be, akkor arra gondolsz, hogy betiltanád, és hogy meneteltek végig az andrássy úton, a nemzeti együttműködést lobogtatva :((

de minket, értelmiségi index olvasókat nem versz át!!! túl értelmesek vagyunk!!

Anti Anyag (törölt) 2011.01.08. 09:26:48

Ezt "csípem" a libsikben. Az elmúlt években mindent betiltottak volna, ami nem ballib volt. Rendőrök tartóztatták le a fidesz röplapokat fénymásoló palit (ballib bejelentésre), zengett a kórus, hogy törvénytelen, a Jobbiktól bármi kijött náci volt, a Fidesz meg a szövetségese, hörögtek, hogy tiltsák be a HírTV-t, jó pár helyen valóban sikerült is leszedetni a kábelkínálatból a helyi MSZP-SZDSZ potentát jóvoltából.

Most meg a kereszténydemokraták ne nézzenek TV-t.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 09:29:49

Tiltsuk be a bibliát!

-Arany Viktor perel
2007.09.30. 13:22 IGe

Hírérték lett egy olyan témából, gondolatból, amelyről régebben a "legszabadabbnak" mondott fórumokon sem lehetett ilyen címmel topikot nyitni. Most meg már lehet, és a Magyar Nemzet is foglalkozott vele.

vilagnezet.blog.hu/2007/09/30/tiltsuk_be_a_bibliat#comment-form

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:32:18

@nemstatikus: A hír-tvn hallottam... ;) Látod, milyen hatékony a média... ;)

nemstatikus 2011.01.08. 09:32:48

@wmiki: "de minket, értelmiségi index olvasókat nem versz át!!! túl értelmesek vagyunk!! "
Ebben maradéktalanul igazad van, de bizonyításra vár, hogy te valódi index olvasó vagy é? Nem csak valahonnan (X?) kapod az idexen megjelent, megválaszolásra váró kivonatot.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:33:00

@nemstatikus: A hír-tvn hallottam... ;) Látod, milyen hatékony a média... ;)

nemstatikus 2011.01.08. 09:34:46

@Anti Anyag:
Igazad van. Ha ott lehettek idióták, hát itt is lehessenek!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:37:33

@wmiki: Oké... lebuktam... Ha tehetném kolbászba darálnálak... Persze azt hazudnám itt a blogon, hogy a Te biztonságod érekében teszem. Ha beletöltenélek disznóbélbe, megfüstölnélek és felakasztanálak, akkor hosszú időre biztonságban lenne az értékes szénhidrát és fehérjeállományod állami felügyelet alatt...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.08. 09:42:58

@Hari R. Seldon: no ugye, kibújt a szög a zsákból!
minket nem versz át!
hajrá mszp, hajrá olvtársak, előre a demokráciáért!
lop stop!!!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:43:16

@Schindler Pistája: Figyi Pista... Te nagyobb szopóágon vagy, mert a 400 forintos benzint te is megveszed, de még anyázni se szabad neked miatta... Max, annyit mondhatsz, hogy ezek a rohadt multik veled fizettetik meg a luxusadót amit a kormány kivetett rájuk... Milyen szemetek... A kormány meg hagyja... Ezt magyarázd meg valahogy két tankolás között... ;)

igényes 2011.01.08. 09:45:17

@Hari R. Seldon: Vegyél alapul csődöröket, akik képesek nemzeni legalább öt utódot öt év alatt.

Nagyon egyszerű a matek! Kell hozzá 1 000 000 bika, 1 000 000 tehén. Öt év alatt. Persze ezek munkába csúsztatva állnak és eredményt 18-25 év után hoznak. A kinai recept szerint lehet korábban is bevonni a termelésbe.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:53:10

@igényes: Elbasztad a számolást.

Matolcsy PhD elmagyarázza:

- Egy bika (vagy csődör) képes 1 nap alatt 5 lovacskát nemzeni.
- Ezzel számolva : 1 millió ÚJ lovacskához 10 év alatt elég 1millió/10*365*4 = 561 csődör.

Hallgató jelentkezik:

- És a kancákkal mi lesz Tanárúrkérem?

Válasz:
- A Kancák helye a konyhában van!

piros pipacs 2011.01.08. 09:54:50

FIGYEL HAVER! Ti ebben, és más fórumban, ti akik nem tetszétesetek fejezitek ki a jelenlegi kormány ellen, mit tesztek azon kivül, hogy itt kiabáltok, elmondjátok a kritikát. Gondoljátok, hogy nagyivben nem szarja le orbán és társai, hogy mit dumáltok, dumálunk. Majd lesz bünti, de csak félév múlva. Nem tudom, hogy mit tudnánk tenni azért, hogy a helyzet változzon. Kérem a javaslatokat.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 09:57:18

@wmiki: Hát így jött ki... Kibujt... Most mit fog csinálni?

puffatag 2011.01.08. 09:58:37

a kdnp a vasárnapi üzletek zárvatartását erőlteti, ez kb 30000 munkahely mínuszban... semjén zsóti miniszterelnök-helyettes a kb ezredik pedofilpap lebukása után aszondta nemrég a rémhírtévén, hogy ezek az ÁLLÍTÓLAGOS esetek... freudi alapon arra következtetek, hogy semjén is pedofil

Arvedui 2011.01.08. 09:58:58

Amit kedves poszt író nem ért, vagy nem ír róla, hogy ezek az erkölcscsőszök a mi gyerekeink lelki üdvét féltik, nekik már rég nincsen tévéjük.
Részemről ezért menjenek a fenébe, én sem írom elő nekik, hogy mit csináljanak a gyerekeikkel pedig rengeteg ötletem lenne.
Például a templomba járatás és buta mesék elhitetése torzítja a gyerekek lelkét.

bájgúnár 2011.01.08. 09:59:22

Látszik hogy a Maónika són és a Győzikén nöttetek fel.Már annyira igénylitek a silányságot mint a narkós a kokót!Persze ehez nagy IQ nemszükséges!Nektek egy Pablo Picasso egy krix-krax festőbolond!Az Ember tragédiáját még értelmezni sem tudjátok!
Bocs de nemakarok vegyülni e birkacsoportba!
Vitázni meg az ember csak azokkal szokott akik némi inteligenciával netán kultúrával rendelkeznek! Itt meg nagy a sötétség!

panteon 2011.01.08. 10:01:12

Hát pont az ilyen IQ 2 bajnokok (mint e post írója) miatt kell megmondani a médiának mit lehet és mit nem.
Ha valaki csak trágársággal képes a véleményét elmondani az roppant szánalmas ember.Na meg bunkó.
Érdekes, hogy egy BBC csatotnának nem kell elmagyarázni hogyan kell trágárság, és bulvár szenzáció hajhászás nélkül híreket tálalni.
Most itt meg jön egy ilyen kis puhapöcs, akit otthon gondolom jól elver az asszony néha és itt jól megmondja a frankót..
Fogalma sincs a normális emberi értékrendről, valamint a gyereknevelésről.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:01:32

@Arvedui: Így van! Igazad van. Aki akarj, az dobja 6 éves szűz fiát a papok közé... Legalább TÁGUL a gyerek..... ("látótere")... ;)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:05:11

@panteon: Te figyi... A puhapöcs az nem trágár szó? Nekem pirossal aláhúzza a gép...
Hééé... ember... Te akkor most "trágársággal" mondtad el a véleményed?

Ez lenne a "híres konzervatív" irónia BASSZÁTOKMEG????

(jól csinálom az iróniát vagy ez már sz@rkazmus?)

regress 2011.01.08. 10:13:51

mikor megláttam ikszbence képét,felállt a szőr a hátamon.de kár hogy nem spártában született,ez a genetikai zsákutca.ez az ember nem egészséges

üvöltő dervis 2011.01.08. 10:17:09

Üdv mindenkinek!

Tetszik ez a cikk, pár dologgal kiegészíteném, ami nekem fontos.

Van 2 gyermekem, a kereskedelmi TV-ket csak a nagyszülőktől ismerik, de ők is csak a tehetségkutató műsorokig mertek elmenni. Mi otthon a gyerekekkel mesét nézünk, már ott, ahol van (Duna,m2 és a mesecsatornák, de ugyebár azt sem lehet válogatás nélkül, mert egy jó mese után simán jöhet a mangakinézetű ótvar). A kereskedelmi csatornák saját műsoraitól jó messze távol tartom magam, de eközben nem élek semmilyen vallásos életet. A keresztény értékekre való hivatkozás nélkül megoldjuk a normális életet úgy, hogy eközben van tévénk. De tudatosan fogyasztjuk a tartalmát. Tehát hiába hallom azt, hogy több mint 2 millió ember nézte valamelyik adást, én (mi) nem. Ez ilyen egyszerű. Viszont azt örömmel veszem, hogy a keresztény fiatalok, ennyire szeretnék, hogy a kedvenc műsoruk beleférjen a normál kategóriába (kerüljön ki belőle a szemét), akkor gondolom már megengedőbb az egyház és nézheti. Egyébként pedig hány műsornak mehetnek még neki? Engem egyébként nem zavar, ha megszűnik. Az se ha marad. Tényleg. Csak ne tulajdonítsunk már ennek a szervezetnek se (sok másnak se, ideértem a liberális és a konzervatív oldal mókusörseit is) túl sokat.

Üdv: Dervis

nemstatikus 2011.01.08. 10:18:49

@bájgúnár:
Ez ám az igazi úri modor. Bemegyünk a cukrászdába, pukizunk egy jó hangosat, majd elegánsan, szó nélkül távozunk.
Hát akkor ne vegyüjjé el!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:22:10

@Schindler Pistája: Rajtad elgondolkoztam egy kicsi.

Beleéltem magam egy fideszszavazó helyébe. Egy kicsit úgy csináltam, mintha elhittem volna a "ne a zemberek" fizessenek dumát.
És mondjuk meglátom a 400 forintos benzinárat.

Visszagondolok arra, hogy két évvel ezelőtt a 300 forintos benzinér' mennyit szidtam a kormányt...

Háááát... Most a gyomrom szorul ökölbe, mer' még azt se mondhatom, hogy elkúrták... mer' mégis a zemberek fizetik... És a picsába, azoknak van igaza, akik azt mondták, hogy az extraadókat a multik áthárítják a fogyasztókra... És mi vagyok én, ha benzint veszek? Fogyasztó!!!!! Az meg már egy másik kategória... Nem a zemberek...
És a végén a kormánynak is igaza lesz, mert nem a zemberek fizetik hanem az EMBEREK...

nemstatikus 2011.01.08. 10:23:08

@panteon:
A fantáziálgatás már jól megy. Nem értem viszont, hogy mit jelent az "IQ 2" meg a "puhapöcs" kifejezés. (Utóbbit még a helyesírás ellenőrző is aláhullámozta pirossal.) Elmagyaráznád?

HúszTíz 2011.01.08. 10:24:05

Az a baj, hogy a KDNP az úgymond "fantompártisága" miatt érzett kisebbségi komplexusát nem tudja máshogy levezetni, csak ilyen nyilatkozatokkal/fellépésekkel. Valahol megértem őket, mert nem lehet könnyű abban a tudatban létezni, hogy a "2/3-os forradalom", meg "az emberek döntése", stb. bizony nem az ő érdemük volt, ebben nekik kevés szerepük van, gyakorlatilag önállóan be sem kerültek volna a parlamentbe. Valahol az SZDSZ szintjén lehetnek támogatás tekintetében, azzal a különbséggel, hogy az ő ténykedésük kevésbé káros az ország számára.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:24:06

@Hari R. Seldon: bocs... A végét elkúrtam:
És a végén a kormánynak is igaza lesz, mert nem a zemberek fizetik, hanem a FOGYASZTÓK...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:27:41

@üvöltő dervis: De jót írtál!...
Inspiráló. Gondolkodásra késztet.

Hagrid 2011.01.08. 10:28:16

@Nádasi Balázs: Félreértesz. Imádom MacFarlane-t, de nekem az amerikai fater jön be. A Family Guy epizódok fukarabbul bánnak a kemény poénokkal. Ami persze van benne, epizódonként általában 2-3 az elég jó.:-)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:31:53

Én kezdem érteni, hogy miért a KDNP...
Ugynaz a célpopuláció.
A vv is a suttyó rednek parasztok figyelmét szeretné bevonzani (ahogy a KDNP is).

De a suttyó 3 csatornás paraszt baszik a KDNP-s fost nézni... Nézi inkább a kettesen VVSzundikát.

A KDNP csak a "Konkurenciát" akarja kicsi-kicsi-kicsi-NÁLNI...;)

üvöltő dervis 2011.01.08. 10:34:16

@Hari R. Seldon: köszi.

Annyival még kiegészíteném, hogy a való világban unatkozó munkanélküliek unatkoznak. Nem hinném, hogy különösebben foglalkozni velük. De akit érdekel, lelke rajta. Olyan ez, mintha valaki folyamatosan zsíros húst eszik, vagy megpróbál figyelni arra, hogy mit juttat kis testébe.

Arvedui 2011.01.08. 10:34:17

@üvöltő dervis: Nem, nem tulajdonítunk de sajnos a politikusok igen. Azt hiszik, hogy őrületes szavazóbázis tudnak az adófizetők pénzén megvásárolni, lásd egyházak állami támogatása.
És a Csuhások térdre!-től a Pápa látogatásig.
Engem személy szerint nem is zavarna annyira ha nem gátolná a valós társadalmi, szellemi és erkölcsi problémák felismerését és ezen keresztül orvoslását az Országban.

OsztJónapot 2011.01.08. 10:36:58

...TÉNYLEG LE KELL ÁLLÍTANI A LEGTÖBB TV-T...

MÚLTKOR 7 ÓRAKOR ORBÁN VIKTORT ADTÁK ! - HÁT EKKORA FASZT CSAK 11 UTÁN SZABAD MUTATNI

(DE CSAK AKKOR HA MEGGYŐZÖDTÜNK, HOGY MÁR MINDENKI ALSZIK)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:39:05

@üvöltő dervis: Suttyó rendnek KDNPs zsírdisznóknak megy a VV meg a TömjénZsóti is...
Nekünk mit tud mondani a Schiccpali? Szarabb a helye-sírársa, mint az enyém... ;)

Ab ovo 2011.01.08. 10:42:07

Sajnos nincs mit tenni. A termodinamika törvényei a szellemi életben is érvényesek. Tehát kimondhatjuk: bármely kereskedelmi csatorna műsorainak színvonala addig hanyatlik, amíg el nem éri a létező leghülyébb értelmi fogyatékos romlott erkölcsű barom nézőjének a szintjét. Márpedig ezt a folyamatot a közjó érdekében korlátozni kell. Ha máshogy, mint hatalmi szóval nem megy, akkor azzal.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:43:37

@OsztJónapot: Szerintem nem korhatár karikát kellene kitenni, hanem az IQ limitet jelezni.

Orbánbeszéd: (75-)

Azt jelentené, hogy csak 75-ös IQ alatti nézők nézhetik gyermeki felügyelet mellett... Izé mellet... Bocs Schiccpali, de a ziccert nem hagy6am ki...

Hogyhogy KI? Hát ÉÉÉÉÉÉÉN....... ;)

Képviselőné Háztartásbeli Andrea 2011.01.08. 10:44:01

Isten

a

történelem

ura,

ha

azt

akarja

hogy

csak

pedofilok

menjenek

papnak,

abba NINCS SENKINEK BELESZÓLÁSA!

üvöltő dervis 2011.01.08. 10:47:15

@Arvedui: Értem. Engem az dühít, hogy amikor választások vannak, akkor hirtelen a lelkészek a vasárnapi misébe évek óta beleszövik, hogy kire kell szavazni. Engem ez idegesít.
@Hari R. Seldon: Pál bácsi már sikeresen elintézte, hogy 30 év múlva a magyar történelem legsúlytalanabb köztársasági elnökként beszéljenek róla. Vagy bábként, ez majd az éppen hatalmon lévők történetíróitól függ majd.

Vasárnap sem fognak többen templomba menni, ha zárva lesz az ósanteszkó.

igényes 2011.01.08. 10:47:26

@Hari R. Seldon:

Én lennék a vezető!

Tisztelt magyar Állampolgárok!zemberek!, polgárok!

Megjelent ez a hír, sajnos időben nem reagáltunk, de most az Unió soros elnökeként megteszem, hogy azonnali vizsgálatot kérek a magyar és uniós szakemberektől. Csernobil számomra intő jel!

Továbbra is furán viselkednek – már ha a tömeges, egyidejű pusztulást viselkedésnek tekintjük – a világ madarai és halai. Az újévi arkansas-i madár- és halpusztulás óta minden nap újabb és újabb rejtélyes vagy kevésbé rejtélyes pusztulás története bukkan fel a világsajtóban. Tömeghalálról Magyarországon még nincs hír, de Újpesten már észrevételeztek furán viselkedő sirályokat. Látunk mi még karón varjút!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:47:51

@Ab ovo: Illetve illeszkedik a társadalmi a legalsó legnépesebb tábor értelmi színvonalához...

Tehát kimondhatjuk: A jobboldali politikai pártok színvonala addig hanyatlik, amíg el nem éri a létező leghülyébb értelmi fogyatékos romlott erkölcsű barom nézőjének a szintjét. Így lett 2/3....;) Népszerű a hülyeség... (sok a hülye állat paraszt)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:51:21

@Képviselőné Háztartásbeli Andrea: Rosszul fordítottad!

Helyesen:

Isten azt akarja, hogy a pedofil papok menjenek a PICSÁBA!!!! És azok a papok is, akik ezeket a pedofil állatokat védelmezik menjenek a POKOLBA!!!!

Képviselőné Háztartásbeli Andrea 2011.01.08. 10:53:25

Ha pedig a jobboldaliak olyan műveltnek vallják magukat, akkor az hogyan lehet, hogy a könyvtári tagok száma kevesebb azoknál, akik a fideszre szavaztak?

A könyves toplistákon miért nem az igazi szépirodalom uralkodik, ha minden jobboldali csak úgy szomjúhozza a kultúrát?

Hogy is van ez???

nemstatikus 2011.01.08. 10:54:10

@Ab ovo:
Következmény:
A létező leghülyébb értelmi fogyatékos romlott erkölcsű barom néző a a közjó érdekében korlátozott műsorról egy másikra tér át, és ezzel a folyamat újra kezdődik.
Konklúzió:
Mindent korlátozni kell.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:55:26

@igényes: Dehogy nincs... 200-nál több ember fagyott meg 2010 decemberében. És ebben nincs benne az aki a kórhába' halt meg kihűléstől...

moophlander 2011.01.08. 10:56:50

A most nyálukat verőknek üzenem! Kívánom, hogy az összes csatornán, amit foghattok napi 8 órában a disznózabálás rejtelmeiről legyenek gasztronómiai műsorok! :)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 10:57:20

@Képviselőné Háztartásbeli Andrea:

Hehehe.... Mer' Wassalberet még ezek a f@sok se bírják elolvasni olyan fos...

nemstatikus 2011.01.08. 10:57:51

@Hari R. Seldon:
Ez a hír hamis. A nemzeti kormány ezt nem engedheti meg.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 10:59:58

"A Humanizmus magatartása az Katolicizmussal szemben

21. § A Humanizmus , hűségesen a Józan Észhez és az emberhez, nem tehet mást, mint hogy fájdalommal, de teljes határozottsággal elítélje, miként korábban is tettexxiii ezeket az ártalmas tanításokat és cselekedeteket, melyek ellentmondanak az értelemnek és az általános emberi tapasztalatnak, az embert pedig megfosztják veleszületett méltóságától."

kuki123 2011.01.08. 11:00:03

"Minden felnőtt ember eldönti, hogy milyen szarral eteti a gyerekét, - a választás lehetősége mindig adott - és ha ő úgy dönt a VV-kakival tömi a száját, akkor el kell könyvelni, hogy eggyel több droid nevelődik az országban."

az lehet, de ezt a fajta züllesztést akkor sem tanácsos tovább fojtatni...

nemstatikus 2011.01.08. 11:00:23

@moophlander:
Először is nem 8, elég 4 is. És a napi is soknak tűnik. Vasárnap szünnap.

moophlander 2011.01.08. 11:01:28

@Hari R. Seldon: Legalább írni tudnál! Esetleg fuss neki mégegyszer! Toljad héberül! Azt úgysem tudjuk ellenőrizni!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:01:33

@nemstatikus: Azt hiszem azér' van mer' Tarlós bácsi kibaszta a hajlékonyakat a zaluljárókból... Azok meg kimentek, oszt megfagytak...
De sokan saját lakásukban fagytak meg, mert ne tudja fizetni a fűtést...

finalNmbr 2011.01.08. 11:01:42

pilu, mennyit kapsz te ezert?

moophlander 2011.01.08. 11:04:05

@Hari R. Seldon: Legalább tudnál helyesen írni! Esetleg toljad héberül! Arról úgyse tudjuk helyes, vagy helytelen!

nemstatikus 2011.01.08. 11:04:35

@Hari R. Seldon:
Akár mit is tett Tarlós bácsi, nemzeti kormányunkat azért nem hibáztathatjuk, mert Tarlós bácsi független.

üvöltő dervis 2011.01.08. 11:06:09

@volánrulz: Ebben van igazság, de úgy gondolom, hogy nem egy miniszervezet véleménye mérvadó. És isten ne keverjük már bele mindenbe, mert lassan neki lesz elege.

nemstatikus 2011.01.08. 11:06:12

@moophlander:
Ennyire tanulatlan vagy, és még büszke is vagy rá?

üvöltő dervis 2011.01.08. 11:07:16

@Steve_Jobs: Mondjuk én semmit, de attól még van véleményem. :)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:09:25

@moophlander: Talán anyádra... De ez csak tipp...Úgy értem, hogy az édesanyád keveset olvasott neked gyerekkorodba'...

M&Ms (törölt) 2011.01.08. 11:11:04

Eddig nem nagyon olvastam a blogodat Pilu, de most már rendszeresen fogom, mert ez az írás valami iszonyatosan jóra sikerült. Ennyi akit kibaszottul zavar, ami a tv-ben megy, akármi, az eccerűen ne nézze. De hogy pont a 0%-os kdmp háborodjon fel, azért az nem semmi.

nemstatikus 2011.01.08. 11:11:09

@moophlander:
Arra, hogy mindenféle félrefordítgatásból értelmezgetitek a bibliát, ahelyett, hogy megtanulnátok héberül.

Képviselőné Háztartásbeli Andrea 2011.01.08. 11:12:04

BRÉKING NYÚZ!

Most kaptuk a híreket, hogy SEMJÉN ZSOLT szétosztotta vagyonát!

BRÉKING NYÚZ!

Most kaptuk a híreket, hogy SEMJÉN ZSOLT szétosztotta vagyonát!

BRÉKING NYÚZ!

Most kaptuk a híreket, hogy SEMJÉN ZSOLT szétosztotta vagyonát!

nemstatikus 2011.01.08. 11:12:31

@Hari R. Seldon:
:)
Nem. Nem az anyukájára. Nem szokásom ilyen összefüggések keresése.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:13:25

@nemstatikus: Bár lehet, hogy MUFF-Földön is voltak könyvek... ;) Édesanyádnak sikerül megkapnia a MUFF-MAGYAR kettős állampolgárságot?

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:15:11

@Képviselőné Háztartásbeli Andrea:

Huhh...
De megijedtem... Félrelovastam... Azt olvastam, hogy:
SEMJÉN ZSOLT szétosztotta a vagyonomat!

nemstatikus 2011.01.08. 11:17:03

@Hari R. Seldon:
Az már régen van. Most intézi a kínait.

nemstatikus 2011.01.08. 11:18:33

@Hari R. Seldon:
Hááát! Hozzád szólt az írás. Én csak belekotyogtam.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.01.08. 11:19:00

"Az 1848 március 15 forradalom egyik legfőbb erénye a papi tized eltörlése volt. A nép és a társadalom olcsóbb hitet akar, olyat amelyet az élvezői tartanak fenn és nem a társadalom egésze.....

....a hazai vallások és egyházak száma az elmúlt 17 évben tíznél kevesebbről 150 államilag is bejegyzett vallási szervezetre nőtt, ami nagyon sok és egyre nagyobb terhet ró a társadalomra. Sok a felesleges templom, zsinagóga és felesleges egyházi, teológiai oktatási intézmény. Ezek gazdálkodás pazarló és felesleges a társadalom egésze szempontjából. Minek egy kisvárosban 4-5 templom és 3-4 további vallási intézmény, amelyek látogatottsága kritikán aluli. Ezeket a hazai kórházakhoz és egyetemekhez hasonlóan össze kell vonni. Reformokat kell bevezetni a vallási költségvetésben. Kiegyenlítetlen az állami közpénzekből fenntartott vallási intézmények látogatottsága és költségvetésük pazarló. Jelenleg a különféle csatornákon, kesze-kusza összetételben kb. 250-300 milliárd forint vándorol át évente a közpénzekből vallási csoportokhoz. Privatizálni szükséges az egyházakat és meg kell köztük teremteni a valódi piacgazdasági feltételrendszereket. Véget kell vetni a további állami dotációnak, ami a szocializmusra és nem a piacgazdaságra volt jellemző. Az működtesse az egyházat, aki tud az adott eszközökkel hatékonyan gazdálkodni. A nem hatékony egyházak részére ki kell dolgozni az egyházi csődtörvényt és lehetővé tenni, hogy ezen intézmények a társadalom egésze számára hasznos más intézménnyé alakulhassanak át.....

... be kell vezetni a templomlátogatási vizitdíjat és a templomi szolgáltatásokat a kávéval, dohányárukkal és alkohollal megegyező fogyasztási adóval terhelni, ami a korábba felvázolt adócsökkentéssel válvetve még évi 50-800 milliárd bevételt is hozna a társadalomnak....

vilagnezet.blog.hu/2008/09/13/gyurcsany_ferenc_es_az_szdsz_megegyezett

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.01.08. 11:22:06

"Ha annyira kurvára aggódtok a gyermekitek lelkivilágáért ne rakjatok a lakásba tévét! Ez még eszetekbe se jutott, mi? Ez az igazi védelem, nem ez az álerkölcsös papolás a meztelen csöcsökről, meg a napközbeni pezsgőzésről, amit éjjel tizenegykor adnak. "

Persze. Meg számítógépet se tegyél a lakásba, meg telefont se használjon a gyerek, csak vágjunk fát, meg műveljünk földet, ugye? Aztán mikor a munkaerőpiac elküld a francba, akkor mit teszünk?

Hülyegyerek.

Sajtószabadság, médiaszabadság ide vagy oda, komolyan cenzúrázni kellene minden tartalmat, mert a nagy szabadság úgy meghülyítette az emberek többségét, hogy ezeket a szarokat eszik és tovább hülyülnek. Csak sajnos a net cenzúrázása technikai problémákba ütközik.

Aki meg VV-t néz.... hát annak az értelmi színvonala, azt gondolom passzol a villalakókéhoz. Persze ez csak az én véleményem.

moophlander 2011.01.08. 11:22:23

@Hari R. Seldon: Tudod most mosolygok, pedig sírni kéne! Mégpedig azért, mert tudom, hogy az ilyen karakterű emberek mint te, kissebségi komplexusban szenvedő egyedek, akik talán még a kutyájuknak sem voltak fontosak sohasem! Itt, a névtelenségbe burkolózva meg próbálod eljátszani a f@sza gyereket!Te vagy az, aki még a kéményseprőtől is összeszarja magát, csak mert talpig feketében van! Szánalmas! Bocs, nem akartam személyeskedni, de te kóstoltál meg! Amúgy I. Asimov nagy kedvencem!

nemstatikus 2011.01.08. 11:23:53

@IGe:
Mi van a búcsúcédulákkal? Mindent újra ki kell találni?

hakos2 2011.01.08. 11:24:25

Piluka, ne haragudj, de te se szólj bele abba, amibe másoknak meg akarod tiltani a beleszólást. Ez így ugyanis nem konzekvens.
Arra hivatkozni, hogy hányan nézik a Való világ nevű főműsoridőben adott izét, pedig elég szánalmas érv. Ezt nézi a jónép, mert ezt öntötték eléjük, ha mást adnak, mást néznek. Természetesen lehet egy próbát tenni, a Való Világot a főműsoridőből át kell helyezni éjszaka 1 és 4 óra közé. Akkor azután megtudjuk, hogy tényleg hány ember igényli. Akinek ugyanis igazán fontos, az akkor is megnézi. Ez ilyen egyszerű.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:24:45

@nemstatikus:
Jaj bocs... Ez neked ment...
Ez mooflandernek ment... missclikced... ;)

@mooflander : Bár lehet, hogy MUFF-Földön is voltak könyvek... ;) Édesanyádnak sikerül megkapnia a MUFF-MAGYAR kettős állampolgárságot?

(így poén csak)

Tudod ; moofland = MUFF-Föld... ;)

ááááhhhh ez a poén már el van baszva...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:26:17

@nemstatikus: Én meg véletlenül neked válaszoltam... ;) ebből már úgyse jövök ki Yól... ;)

moophlander 2011.01.08. 11:26:40

@nemstatikus: Képzeld! Ateista vagyok! Olvastam a bibliát és szerintem egy egész jó sci-fi lenne! Na ezt rakd össze! Utálom a hazájukat, két forintért, eladó ballibeket, Jobbra húzok, és ateista vagyok, nemzeti érzelmekkel!

nemstatikus 2011.01.08. 11:29:35

@hakos2:
Nagyon jó ötlet. Ezt az éjszaka 1-4-iget a vasárnapi dél körüli műsorokkal ki is próbálnám.

Fatal Error! System Halted! 2011.01.08. 11:30:48

@hakos2: Ha az rtl-en főműsoridőben régi magyar filmek mennének, kb annyian néznék, mint az m1-et, ahol régi magyar filmek mennek főműsoridőben.

Miért lenne gáz ez az rtl-nek? mert kereskedelmi csatorna és a nézőiből él, meg a hirdetőiből. Ha napi 100.000-en néznék a VV-t levennék a műsorról / áthelyeznék későbbre, mint ahogy megtették mással is.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:31:15

@moophlander: Gratulálok az önkritikádhoz... ;)
Az a lényege ennek a technikának, hogy jól felbosszantalak, majd amikor már nincs racionális kontrollod (a dühtől), akkor kivetíted rám az összes belső feszültségedet.

Íme az ember!

Olvasd úgy, hogy az előző hozzászólásod 80%-ban RÁD vonatkozik... (ez van benned)

csaklesekminta 2011.01.08. 11:32:16

Amióta emlékeszem a politikára – sajnos ez nem mostanában volt – az ügyeletes hatalom mindig meg akart valamitől védeni, vagy a javaimat óvni. Folyton azon erőlködtek, meggyőzzenek, mi az ami nekem jó – pedig valójában nekik jó.

Ez már a negyedik VV műsor. A válogatások is jó ideje folytak. Személyes példamutatás erejében bízva bekerülhettek volna arra elhívatott keresztény értékrendet képviselők, mutatták volna meg, miként is folyhat a játék méltó módon. Talán félnek, hogy belekeverednek a való világba?

Ez lehetett volna az igazi próbatétel, nem a feljelentő cetliket írni!

Rendben, akinek nem tetszik a VV, jelentsen fel, ezt rohammá szervezni …. igazi keresztényi tett és kihívás! „Példamutató” kezdeményezés …. vagyis szolgálat.

A családok érdekeit az is szolgálna, ha a szülők nem lennének a végletekig kihajtva, nem járnának 50 kilométer távolságba dolgozni, a befogható nagyszülők nem dolgoznának lassan már 65 éves korukig.

A kinyuvasztás, netán ez a hatalom érdeke? Minél több droid kell, hogy benyalják a sok süket politikai dumát? Igen meglesz!

moophlander 2011.01.08. 11:33:44

@Hari R. Seldon: Tudod a "muff" egy kézmelegítő! Szőrös! Henger alakú! Ezért lett annak a bizonyos testrésznek egyik beceneve! Mivel neked, másságod lévén, a "muff"-ot a "segg" jelenti, nem hiszem, hogy illetékes lennél az ezzel történő viccelődéshez!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:33:47

@Hari R. Seldon:
A freudi elírások árulkodnak : kissebségi (egy b-vel)... ;)

nemstatikus 2011.01.08. 11:35:01

@moophlander:
Én is ateista vagyok. Képzeld! Én sem tudok héberül. Viszont nem szoktam zsidózni. És az idiótaságot ingyé' adom. Anarcholiberális kommunista vagyok, és nem szeretem a nemzeti érzelmekkel visszaélőket. (Utóbbi nem neked szólt. Remélem!)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:40:38

@moophlander: Én tudom mi a mooph... ;) Gondolom anyádnak is van... Az a kis szőrös dolog, amiben a "kezedet" melegíted... A segg meg az lehet nálatok, amin apád melegíti azt amije fázik...

A segget nem tudom mi... Ez valami csúnya szó lehet, mert nem ismerem... S-egg... S-tojás? Talán valami MUFF-földi tájszó lehet... Anyád nem ismeri? Gondolom tőle tanultad ezt a szót...

moophlander 2011.01.08. 11:41:19

@nemstatikus: A kommunizmus életképtelen! Nem azért, mert az ötlet rossz, hanem azért, mert még válogatott embercsoportokkal sem tud működni! Pont az USA-ban voltak rá kísérletek. Kommunákat hoztak létre, megadva a kezdéshez szükséges feltételeket! Mind elvérzett!

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2011.01.08. 11:42:36

pilu, egyetértek, ott a pont. Mindenki döntse el, bekapcsolja-e a szennytv-t. Ha meg bekapcsolta, magára vessen. VV egy szar műsor, de tudjuk, panem et circenses! ennyi.
off:
Ha mszp szavazó lennék, nagyot buktam volna.
Ha fidesz szavazó, csalódott.
Ha fos lmp akkor vak, hülye.
Ha Jobbik, akkor bizony elégedett lennék, mert azt képviselik ellenzékben amit ígértek! Ja igen, és elégedett is vagyok, na vajon kire szavaztam?

moophlander 2011.01.08. 11:42:38

@Hari R. Seldon: A szóvicceid egész jók! Ettől még kretén vagy!

OsztJónapot 2011.01.08. 11:44:48

...ÉS HA MÁR FASZOKRÓL IS SZÓLTAM, HADD TEGYEM HOZZÁ, HOGY BE KELLENE TILTANI AZ UTAK MENTÉN ÁLLDOGÁLÓ ÉS A PARLAMENTBEN ÜLDÖGÉLŐ PROSTIK LÁTHATÓSÁGÁT !

(BÁR AZ ÚTMENTIEK LEGALÁBB AZ ÉRTELMI FEJLŐDÉST KEVÉSBÉ KÁROSÍTJÁK)

AZ ÚTMENTI PROSTIKAT A RÉG TÖRVÉNYBE FOGLALT NEGYEDEKBE. A PARLAMENTIEKET PEDIG A DILIHÁZBA TENNI....

MINDENESETRE A "SZERENCSÉTLEN SORSÚ, MEGALÁZÓAN BUTA" EMBEREK MUTATÁSA FŐMŰSORIDŐBEN (ld parlamenti közvetítések) TÉNYLEG IZLÉS ROMBOLÓ !

nemstatikus 2011.01.08. 11:46:46

@moophlander:
Melyik kommunizmus? Nem azt írtam, hogy kommunista vagyok. És mi az életképes? Az, hogy a kapitalizmus (piacgazdaság vagymi)még tartja magát, nem feltétlenül jelenti az örökkévalóságot.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:46:56

@moophlander: Persze,h jobbra húzol.. (75-) kissebségi(egybévelkétessel) és kettes éreccs'égivel...

Paraszt!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:48:47

@moophlander: Még ezt is elbaszod te múúúúúú.. te múúú... teMÚFLANDER!!!!

moophlander 2011.01.08. 11:51:03

@OsztJónapot: Nem a prostikkal van a baj! Inkább azokkal, akik jó pozicióért leszopkodják a feletteseiket! Azok nagyobb károkat okoztak! :)

nemstatikus 2011.01.08. 11:52:39

@moophlander:
Feltételezem, a múlt idő csak elírás.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.08. 11:53:12

@moophlander: Mennyé' a disznyónak enni adni!! ÉS ne hordjál ide minden trágyát, amit kocsmába összeszedsz!!

Fatal Error! System Halted! 2011.01.08. 11:53:23

@panteon: Azért mert te valamit normális értékrendnek hiszel, nem jelenti azt, hogy az a normális értékrend.
Valaki azt gondolja, az a normális, ha mindent megenged a gyerekének, nevelés kimerül abban, hogy ejnye fiam/lányom. Valaki szerint meg az a normális, ha mindentől tiltja, esténként Bibliából olvas neki, azzal fenyegeti, hogy a pokolra jut, ha hazudik stb.

Ezenkívül mutass egy olyan magyar híradót, ahol, káromkodással tálalták a híreket.
Nem kellene összekeverni egy "valóság"-show-val, ami nem szolgáltat híreket.

moophlander 2011.01.08. 12:00:32

@Hari R. Seldon: Ezeket a hibákat nem én vétettem! De valójában leszarom a véleményed most már! Azt hittem poénjaid IQ-ból jönnek, de rá kell jönnöm, hogy te alapból vagy idióta! A Hari R. Seldon nicked és az Alapítvány szereplője között pedig csak véletlen lehet az egybeesés! Bár lehet, hogy olvastad, de kizárt, hogy meg is értetted! Pedig egy kiváló zsidó író írta!

moophlander 2011.01.08. 12:01:47

@nemstatikus: Igen! Jelen időben "is" értendő!

k.o._laci 2011.01.08. 12:03:15

Részben jogos a cikk, viszont ne tegyünk úgy mintha a Fidesz előtt sem akart volna bármilyen kisebbség beleszólni abba hogy a többségnek mit hogyan kell és szabad csinálni, miről szabad/nem szabad beszélni etc. Lehet és kell is utálni az IKSZeseket,mivel jelenleg a (köz)ellenség hálás szerepét töltik be csak ne felejtsük el milyen ócska klisékkel lehet védekezni, védekeztek is a múltban mások. Ez a nem tetszik a tv / ne vegyél kb. olyan mint ha nem tetszik a Jobbik akkor ne menj a Kossuth térre, nem tetszik a Kuruc akkor húzd ki az utp-t, nem tetszik a cigányozás akkor maradj otthon ésatöbbi.

Jó lenne ezt a 8+4(+4?) évet nem egymás hülyeségeinek fáziskésében való ismétlésével eltölteni, hanem a képzeletbeli bráner mindkét oldalát megismerve levonni a megfelelő konzekvenciákat és a jövőre nézve bármelyik(politikai, szociológia, társadalmi, etnikai etc) oldalon egyformán alkalmazni azok tanulságait.

üvöltő dervis 2011.01.08. 12:03:18

@longlife: Mindenkinek a saját joga, hogy kire szavazz, ez egy szabad ország.

De érdekelne a véleményed Novák Elődről?

nemstatikus 2011.01.08. 12:06:32

@moophlander:
Visszatérve a kommunizmusra. A "gondoskodó állam" is egyfajta jellemzése volt. Ingyen oktatás, ingyen eü. ellátás, állami nyugdíj, teljes körű foglalkoztatás, az állampolgárok fizikai és erkölcsi védelme. Te, aki jobbra húzol, gondolod, hogy ezek nem a legjobb dolgok?

moophlander 2011.01.08. 12:08:04

@k.o._laci: Jéééé, egy értelmes ember! :)

nemstatikus 2011.01.08. 12:14:40

@moophlander:
Az, hogy értelmesen szólt, még semmit nem jelent. A blogok és fórumok nyelvére lefordítva ez csak annyit tesz: "Azért, mert mások barmok voltak, felment minket a mostani baromságunk alól?"

Kun András 2011.01.08. 12:16:05

Nem a tömegek formálják a média-ízlést, hanem fordítva. Ergó, nem a tv-készülék a hibás abban, hogy győzike-showval bombázzák az emberi agyakat.
El kell venni a frekvenciát az RTL-től és a vörös kettestől!

moophlander 2011.01.08. 12:18:36

@nemstatikus: Ez egy olyan idea, amit az emberi gyarlóságok miatt lehetetlen megvalósítani! Tény, hogy a tiszta demokrácia is pont ilyen lehetetlen! Én a kemény szankció híve vagyok! No nem a "fizikai bántalmazás" terén! Nincs, és nem is volt, a világon olyan szocialista ( a kommunizmus felé haladó)ország, ahol az eszmék másságát nem fizikai megsemmisítéssel akarták volna megoldani! Nem az számított, hogy valami jó, vagy rossz, hanem hogy beleillik-e a felső vezetés elképzelésébe!

nemstatikus 2011.01.08. 12:18:36

@Kun András:
Néhány éve páran még a hírtv betiltását követelték. Aztán úgymaradt. De azért csak követeld!

Fitz 2011.01.08. 12:18:53

Most tényleg, ki a faszomat érdekel az IKSZ?

nemstatikus 2011.01.08. 12:22:54

@moophlander:
A kemény és a keménykedő között óriási az eltérés. Keménynek lenni, valahol még szimpatikus is. A keménykedő meg hamar nevetségessé válik.

DenisaM 2011.01.08. 12:26:39

Kedves Posztoló!
Én bizony büszke vagyok rá, hogy van egy tévénk (kettőnknek az óvodáskorú lányommal). Van hozzá egy dvd lejátszó, meg 4-5 mese csatorna. Amikor kifogyunk az értelmes mesékből, és én nem érek rá (egyetemista vagyok levelezőn-néha tanulnom is kéne), akkor berakok neki dvd-t, abból meg egyébként is megválogatom szülőként, hogy mit veszek meg.
Se nekem, se a gyereknek lövése nincs, hogy mi folyik a kereskedelmi csatornákon a hétvégi reggeli rajzfilmeket leszámítva.
A csúcs számomra az volt, amikor egy gyerekeknek is való film kellős közepére benyomtak egy reklámot előzetessel, abban meg pont szex volt, na azóta az én kezemben van a távirányító, és fél szemmel figyelem, ne történhessen ilyesmi. De ha már mégis ilyen buzi a csatorna, akkor elkapcsolhassam.
Tetszik, nem tetszik, igenis oda kéne figyelni a csatornák színvonalára!

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.01.08. 12:26:40

Egyrészt úgy gondolom, hogy a szereplőknek igenis sérülnek a személyiségi és alapvető emberi jogai attól, hogy folyamatosan veszik őket, még vécén is meg a zuhanyzóban, meg éjjel az ágyban... és azt is gondolom, hogy enélkül is lehetne sikeres valóságshow-t csinálni -nyilván több fantázia kellene hozzá a szerzőgárda részéről (emberi jogi tekintetben az se számít, hogy a szereplők aláírják, hogy mindezt megtehetik velük, hisz valójában mindenki jogai sérülnek, amikor velük ezeket a visszaéléseket meg lehet tenni), plusz a szereplők még fiatalok, nem tudhatják még, hogy mi lesz nekik kínos 30-40 év múlva.

Másrészt, ha úgy tekintünk a showra, mint ahogy a hasonló kísérletekre, akkor határesetté válik (magyarul a nyilvánvaló emberi jogi problémák mellett) mindenki számára érdekes csoportdinamikai tanulságai is vannak. Speciel ezeket érdemes volna elemezni, remélem születik majd ilyen szociológiai vagy szociálpszichológiai dolgozat, mely minden oldalról elemezi a kérdést, érdeklődéssel olvasnám...

(az is lehet, hogy már született is ilyen a korább BB nél és VV-nél, csak nem néztem utána)

Dr Kangörény 2011.01.08. 12:28:35

@közlekedési bűnöző: cenzúra, baszod?

Lófasz a buzi seggedbe, te mocskos kommunista geci! Új lendvai ildikó kell nektek, csak jobboldali?

Kapjátok be!@k.o._laci: milyen 8+4? azt hiszed, eltűrjük addig ezt a nyomoronc diktátort?

igényes 2011.01.08. 12:29:20

@nemstatikus: Nagy keresztények vannak, főleg a Fidesz, de nem a Kdnp.

Miért nem adja oda a földbirtokos Lázár, Orbán, Csányi a vagyonuk egy részét.

hirdetés csola48 Belföld: Orbán a viharban: a New York Times megint jelentkezett - Hírszerző.hu: hirszerzo.hu/belfold/20110108_orban_new_york_times#rss via @addthis
about 1 hour ago · reply
csola48 Külföld: Vitázni akarnak a médiatörvényről a német szociáldemokraták - Hírszerző.hu: hirszerzo.hu/kulfold/20110107_parlamenti_vita_mediatorveny_spd#rss via @addthis
about 1 hour ago · reply
Join the conversation hirdetés Friss hírekLegnépszerűbb hírek12:07 Dráma a Villában: VV Ildit elhagyták, de ő még nem tudja!
11:45 Budai Gyula szerint "Magyarország nem banánköztársaság"
11:02 Csak Orbán szerint "megnyugtató" a magyar kormány "felkészültsége"?
10:45 Tudja meg Schmitt Páltól, mi az az "önkéntes"!
10:26 Orbán és Fico, az abszurd páros

06:37 Védje meg a Hírszerzővel a magyar nyelvet Schmitt Páltól!
13:03 Előkerült Orbán Viktor megdöbbentően őszinte nyilatkozata!
07:42 Őszöd 2010: Orbán lemondással fenyegette meg a Fidesz-vezérkart
13:59 Orbán és a tévéostrom: kiszivárgott amerikai távirat a Spiegelben
17:24 Schmitt Pál ámokfutása: eltüntették a botrányos javaslatot, nálunk megtekintheti!

További hírekMÉDIAREFORM"Kíváncsian várjuk a Médiamindenhatóság állásfoglalását"
Az MSZP szerint a Fidesz-kormánynakmár papírja is van róla, hogy semmibe veszi a független, pártatlan és kiegyensúlyozott közszolgálati tájékoztatást.

Az osztrák közszolgálati rádió megvédte a felfüggesztett riportereket
Tudósítást sugárzott az osztrák közszolgálati rádió péntek déli híradójában a magyar médiatörvény körül kialakult helyzetről, megszólaltatva Bogár Zsoltot, az MR1-Kossuth Rádió felelősségre vonási...

"Totalitárius államhoz" vezet a médiatörvény elfogadása - bírálat Szlovákiából
A magyar médiatörvény kétségtelenül a kritika elhallgattatására irányul, fenyegeti a szerkesztők függetlenségét és erőteljesen érinti a média sokszínűségét - közölte Stefan Dlugolinsky, a szlovák...

WSJ: "a média csak a legutóbbi áldozata" a Fidesznek
A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadása "Orbán ellenőrzési étvágya" címmel kommentárt közölt pénteken.

HirdetésÁlláshirdetésekProjektvezető PSI
AUDI HUNGARIA MOTOR Kft.
Service delivery management specialist...
IT Services Hungary Kft.
Senior alkalmazás tanácsadó (PQIT)
IT Services Hungary Kft.
Tovább a jobline.hu-raApróhirdetésekHáztartási gépek akár HARMAD áron 6-18 hó...
Háztartási gépek
GameStore Videojáték Webáruház -Wii,DSi
Konzol, videogames
VESZEK !!!!!
Szórakoztató elektronika
Tovább az apronet.hu-rahirdetés BELFÖLDTudja meg Schmitt Páltól, mi az az "önkéntes"!
NyomtatásKüldés e-mailben MTI 2011. január 08. 10:45
Frissítve: 1 órája

Önkéntes az, amit érdek nélkül teszünk - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az önkéntesség európai évének alkalmából rendezett nyitó konferencián szombaton Budapesten.
TETSZETT A CIKK?Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw Delicious Digg Facebook GReader URLGuru StumbleUpon Tumblr Twitter Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre, vagy a Twitter csatornánkra is!

Tetszett a cikk? Megosztás Google Readerben Megosztás egyéb oldalakon HirdetésKapcsolódó témákSchmitt Pál
önkéntesség hete
Az államfő kiemelte: a sokszor kárhoztatott anyagiasság mellett az emberiség örök erényeként megmaradt bennünk a késztetés, hogy viszonzás nélkül is segítsünk. Hozzátette: az Európai Bizottság becslései alapján az önkéntesség akár 3-5 százalékkal is hozzájárulhat az Európai Unió GDP-jéhez, így szavai szerint az önkéntességnek a gazdasági fejlődésre gyakorolt hatása sem hanyagolható el.

moophlander 2011.01.08. 12:33:07

@nemstatikus: Ebben osztom az álláspontod! Mi a véleményetek Thürmer Gyuláról? Egy dologért becsülöm én a faszit! Ezen az emberen tényleg látszik, hogy hisz abban amit szónokol! A sok köpönyegforgatóval ellentétben, akik egyik napról a másikra, véres kezü kommunistákból, a demokrácia tanítói akartak lenni! Nem szeretem, de becsülöm valahol!

nemstatikus 2011.01.08. 12:34:10

@DenisaM:
Kedves DenisaM!
Nagyon helyesen teszed amit teszel (távirányító a kézben). Te vagy a szülő, tiéd a jog. Mit akarhatsz ettől többet? Ugye nem azt, hogy előírják neked, mikor melyik gombot nyomhatod meg?

nemstatikus 2011.01.08. 12:41:19

@igényes:
Te jóságos ég!
Először is köszönöm, hogy képességeimet oly nagyra becsülöd, miszerint ezt én egyszerre be bírnám fogadni.
Amennyiben a nevetségessé válásra való utalásomra írtad e terjedelmes művet, akkor viszont még dolgozhatsz rajta, mert nem teljes a felsorolás.

lanyi 2011.01.08. 12:45:16

Ez a poszt borzasztó primitív.

Az írója ez a Pilu rettenetesen elbutult ember.

Akik egyetértenek vele szintén torzult emberek.

Egy szerencsés dolog van a társadalmunkkal kapcsolatban, hogy szerencsére egyre kevesebben vannak.

Sajnálom őket és a családjukat is...

nemstatikus 2011.01.08. 12:45:44

@moophlander:
"...akik egyik napról a másikra, véres kezü kommunistákból, a demokrácia tanítói akartak lenni!"
Majd vissza az elejére.
Thürmer Gyulának, szerintem, egyre szimpatikusabb lehet a fidesz. Ezért persze ő egy lépést sem tett. Üldögél mosolyogva. "Gyertek csak fiúk! Gyertek!"

Alikam 2011.01.08. 12:50:31

"Minden felnőtt ember eldönti, hogy milyen szarral eteti a gyerekét, - a választás lehetősége mindig adott - és ha ő úgy dönt a VV-kakival tömi a száját, akkor el kell könyvelni, hogy eggyel több droid nevelődik az országban."

Azért ez kurvára nem így van...

Minden normális országban igenis felelőssége az államnak, hogy meghatározza mi az ami még belefér mi az ami nem. Ugyanis kötelessége nem csak az állampolgárok testi hanem lelki egészségének a védelme is.

Ha a lábad előtt van egy darab szar, akkor három választásod van. Vagy kikerülöd vagy belelépsz vagy pedig eltakarítod az útból.

Azzal, hogy csupán kikerülöd csak az igénytelenségedet bizonyítod. Ahhoz hogy rendezett legyen a környezet ahhoz bizony el kell takarítani.

Nem tudom miért olyan nehéz ezt egyeseknek felfogni. Ha folyamatosan a kikerülő taktikát alkalmazod egy napon arra fogsz ráeszmélni, hogy már kikerülő út sincs mert akármerre lépsz csak a szar van.

Ezt akarod te seggfej?

Spanish VVax 2011.01.08. 12:59:32

@közlekedési bűnöző: te gyökér, miért nem költözöl el iránba vagy észak koreába...az kell neked te cenzorpárti toplák demokratacsökevény. Nézz tükörbe és nyugodtan köpd magad szemközt...

Pendemonda 2011.01.08. 12:59:52

T Pilu!

Ne besztasd az IKSZ-et, mert ha ők nem lennének, CSAK VV-ből állna a Tv, meg belőled a net. Ezt nem szeretném, mert mindegyiktek kb 5 percet érdemel az életemből. Az IKSZ-nek sincs teljes mértékben igaza, de ők nem akarják maguknak a teljes médiát, kétperces bekapcsolások lájkoklásnak minősítése révén. Letelt az egysejtűekre szánt időm...

Spanish VVax 2011.01.08. 13:02:36

@közlekedési bűnöző: költözzé ki észak koreába vagy iránba, az való neked te szerencsétlen zigóta. Cenzúra ??? Ja az kell b+...eszem f@szom megáll az ilyen epszilon félkreténeken...EZ EURÓPA TE GYÖKÉR !!!! NEM TŰNT MÉG FEL ????

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.01.08. 13:18:34

@Spanish VVax: @Kangörény_:

Cenzúrán nem feltétlenül kell politikai alapon működő cenzúrát érteni, de a csöködt agyatok gondolom ezt nem fogja fel, inkubátorszökevények.

Gogol 2011.01.08. 13:26:06

Az IKSZ hipokrita, olyan műsorokat, programokat kéne csinálni a színházban, tv-ben, interneten, iskolákban, amik megmutatják, hogy vannak értelmesebb, sőt élvezetesebb dolgok a vv-n túl. Csak az nehezebb. Ha egyszerűen betiltanak egy ilyen műsort és nem lesz más a helyén csak a nagy semmi, akkor majd néznek pornót az interneten vagy isszák a pálinkát.

Jofiu 2011.01.08. 13:36:28

@Aabroncs:
Egyetertek.
Mondjuk, lehet, hogy nehez ugy, mert jol csinalni valamit altalaban nehezebb mint osszecsapni valami igenytelent.
Ezert segiteni, tamogatni az igenyest megint nehez ugy, mert ki mondja meg mi is az? Hogy ne a keresztenyek, csak abban vagyok biztos. Meg ugy altalaban semmi 'enyemazigazsag' elvere epulo csoportosulas. Azok konnyen elszallnak, elfelejtenek gondolkodni, hisz nem is kell, nekik mar megmondtak masok mi a jo.
Csak hangozan elmelkedtem.

Jofiu 2011.01.08. 13:54:15

@Muad\\\'Dib:
Csak a teljesseg kedveert, es mert nem erkezett reakcio, csak trollstilusban akartam erzekeltetni, ez a kisebbseg mondja meg - mint en, mert az is kisebbseg - mi jusson el a tobbseghez nem feltetlenul szul jot, meg ha ertelmiseg is a kisebbseg, akarmit is ertunk ertelmiseg alatt.
Elrejteni, elnyomni, vermerseklettol es nezoponttol fugg ki melyik szot hasznalja, az nem szokott jot szulni, kivancsi az ember, utanamegy a dolognak ha tiltjak.
Jobban mondva tiltani bizonyos helyzetekben kell es elzarni, mint nagykest a kisgyermek elol, amig nem tudja kezelni a dolgot, de ez az egyen feladata, nem a kesgyartoke es nem az allame. Amint kepes kezelni akkor meg kell mutatni neki milyen, megmutatni miert es hogyan rossz az.

Es akkor majd keruli magatol is.

Lehet vedeni az egyeneket minden lehetseges 'rossztol', ugy ertem meg lehet probalni, de az az erzesem olyan hatasa lenne ennek mint vedeni a gyereket minden apro betegsegtol, bacilustol. Egy beteges, tulerzekeny emberre valik akit egy apro rossz is kiut. Inkabb talan az egyensuly kell itt is mint sokmindenben szerintem, megmutatni a rosszat is, hozzaedzeni, de csak annyira, hogy ne okozzon maradando serulest.
Hogy mi okoz maradando serulest az pedig elegge egyenfuggo, mindenkinek mas az a szint amit meg kezelni tud, es ez igaz kicsire, nagyra.
Es egy kis tarsasag ne akarja onjelolten meghatarozni mi jo a tobbsegnek, plane ne betiltani ami szerintuk nem jo.

blaise71 2011.01.08. 14:06:38

Piluka, talán akkor el lehetne húznod ebből az országból!
Ez itt most valóban egy új próbálkozás, és miért ne tehetné meg az IKSZ a KDNP szoknyája mögül is, mint a FIDESZ társa, akik 2/3-os többségbe kerültek tavasszal,he???
Ne okoskodjál már azon, hogy "ne legyen tv otthon", meg "kapcsoljon át máshová" stb.
Ki a fenének képzeled megad???
SubbaDaddy meg Zöldpardon??? Micsoda hülyeségekről beszélsz öreg???
Akinek nem tetszik az,hogy valaki végre megteheti, és ők VÉGRE MEGTEHETIK - h felemelik a hangjukat a borzalmasan romboló népbutító faszságok ellen, az húzzon el innen!!!
Ne magyarázd itt a liberális "okosságokat" hülye gyerek!
A kétmillió lájkolást te nagyagyú kikövetkezhetnéd, h abból jön ki, h ezt tudja nézni, és mást nem! Ez megy főműsoridőben, és ez folyik mindenből- újság, net stb..EZ az oka ennek, és nem az, h tényleg ennyien odalennének!
Ezt hívják TÖMEGES NÉPBUTÍTÁSNAK, ami egyébként nagyjából azóta megy, mióta az RTL és haverja a TV2 beindult...
ERRE lett ránevelve a magyar nép, ez nagyon-nagyon sajnálatos és szomorú!
ÉS MOST PONT EZ ELLEN PRÓBÁLNÁNAK LÉPNI NYILVÁNOSAN VÉGRE VALAHÁRA, MIUTÁN MINDEN ESZKÖZ -ÉS IGEN HATALOM- A KEZÜKBEN VAN!
Hajrá IKSZ, és takarodjon az országból minden ilyen okoskodó, magyarázó spekuláns blogger bérenc, mint amilyen úgy látszik te is vagy!

sziriusza 2011.01.08. 14:14:14

Azon gondolkozom, hogy mennyiben tesz eleget a Római Katolikus Egyház a rohadt, szemét, gané pedofil papjai révén a "családbarát elvárásoknak".......

bgp 2011.01.08. 14:15:04

@blaise71: Mi lenne, ha minden második VV helyett mise dőlne a tv-ből, akkor se nézném. Nekem egykutya. De az egyensúly kedvéért meg lehetne próbálni.

k.o._laci 2011.01.08. 14:17:08

@nemstatikus: jogos az észrevétel, de pont arra utaltam hogy a kettőt egybe véve kell levonni a tanulságot és a jövőben okosabban csinálnia MINDENKINEK

egyik hülyesége nem menti fel a másikat, csak ok okozati összefüggést vélek látni, amit legegyszerűbben nem azzal oldunk meg hogy "ki kezdte", hanem mikor hagyják abba

és igen, aki most lázad de előtte sokáig kussolt az is eltöprenghet ezeken, nem árt

k.o._laci 2011.01.08. 14:18:49

@Kangörény_:
8+4: az előző szoci kormány+Viktor jelen 4 éve

lac666 2011.01.08. 14:24:03

Rohadjon meg az a birka, aki helyettem akarja eldönteni, hogy mit nézzek!

coci 2011.01.08. 14:28:38

Hajjaj!
Hol is kezdjem? Ha elkezdtem, meddig meséljem?

Elsőbben is:
Sziasztok!

Azután meg:
Amit írni fogok, az az Én Véleményem -annak is csak egy csapongó, még részleteiben is hiányos szinopszisa a teljesség igénye nélkül-, véletlenül sem a nagybetűs Igazság, a Tuti, az "Ez van, és csak így lehet!".
Nyilván a témát (és szövődményeit) kismillió módon/irányból/úton meg lehet közelíteni.

Felvezetésként:
Csak hogy kevésbé legyek félreérthető,
elöljáróban pár fogalomról, azok viszonyáról, hogy mit gondolok:

Az emberek szinte 100%-a (igen, Én is!) valamilyen (legtöbbször egy raklap) szempontból igénytelen. Szellemi, érzelmi, testi (értsd: egészséges életmód), kommunikációs, stb ...

Az, hogy mit értünk az erkölcs és az érték fogalmak alatt, a demokráciával járó szólás- és véleményszabadság velejárójaként olyannyira nem egzakt, hogy szinte bármely két ember értelmezésében van különbség.

A hit és a vallás nem u.az.

A kormányzásra megválasztott párt (vagy pártok) nem csak a saját szavazóik, hanem az egész ország érdekeit kell, hogy képviselje(k).

A gyermeknevelés legfőképp a család és a pedagógusok dolga.

És végre a lényeg:
A ker. TV-knek se nem feladata, se nem célja az emberek művelése, tanítása.
Következésképp nem feladata/célja a gyermek szellemi táplálása sem.
Ez alapján számomra már az ilyen jellegű érvek sem elfogadhatóak, hogy "ha "kellően" sok embert zavar vagy megbotránkoztat egy adott műsor, a médiahatóság tiltsa ki a főműsoridőből!"
Amennyiben vki 8-17h-ig melózik, mint az emberek egy jelentős része, akkor kb 19-22h között van "esélye" TV-t nézni, ha és amennyiben akar/igénye van rá. Nemhogy egy maroknyi csoport, hanem senki se mondja meg neki, hogy mit nézhet! Akit zavar egy adott program, nézzen mást, vagy még inkább tanuljon vagy játsszon együtt a gyermekével a TV-zés helyett. Ha nincs gyerek, akkor meg elkapni az asszonyt (azt egyébként is sűrűn megtenni, mert egyrészt jólesik, másrészt Ő is szereti, és ráadásul tán még egészséges is a dolog); ha nincs asszony, akkor meg irány keresni:DDD!
A más gyermekét pedig ne féltsük semmilyen műsor megtekintésétől, majd a szüleik nem engedik neki megnézni, ha az adott anyag a gyermek korában még tényleg ártalmas lehet a fejlődésére.
Az egy másik kérdés, hogy hány család van ma Magyarországon, ahol a szülőnek megvan a képessége, igénye, és nem utolsósorban a lehetősége arra, hogy "normálisan" felnevelje a gyermekét. De mindez semmiképp sem az RTL KLUB vagy a hatóságok feladata.

Aki hívő, egészségére! Semmi közöm hozzá, sőt, néha még irigylem is egy kicsit. Neki legalább van egy "stabil" támpont az életében, amihez igazodva sok tekintetben könnyebben boldogul.
Viszont a vallás szerint értelmezett erkölcsre hivatkozva korlátozni bárkit jogi eszközökkel bármilyen szabadságában, számomra nem elfogadható.
Egyébként az sem, hogy az én adómból bármilyen formában is támogassák az egyházakat.
Én a logikában és az egyénben hiszek, mégsem finanszírozza sem a tudományos folyóirat vásárlásomat (egyébként újságot csak Magyar Horgászt veszek:D), sem semmilyen egyéb időtöltésemet a költségvetés.
(Ne kezdjen most senki azon billegni pls, h ilyen v olyan áttételes formában mégis csak támogatja az állam, sztem mindenki érti, miről beszélek!)

Magyarország lakosságának nem tudom, hány százaléka vallja magát kereszténynek, de gyanítom, hogy bőven több az ateista ember -és akkor az egyéb hitűeket még bele sem számoltam.
Innentől ne hivatkozzon nekem senki sem arra, hogy "egy keresztény országban, mint a miénk", mert Magyarország nem az!
(Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, akkor még csak nem is "keresztény gyökerű", de most tekintsünk rá államként, és úgy legalább a "gyökér" stimmel.)

Sajnos -az előző kormányok idején rejtettebben, most pedig már egész nyíltan-
politikai körökben a demokratikus jogok kiforgatása, sárba tiprása dívik.
A munkának kevés a becsülete, romlik a közbiztonság, szétesik az egészségügy, összeszakad a nyugdíjrendszer.
Az önkormányzatok és a háztartások jelentős hányada adósságban fuldoklik.
Az országot elviszi a víz (vagy épp az aszály).
És hiába van egy kormány 2/3-os többséggel, a politikai akaratnak a nyoma sem látszik, h felelősségteljesen, érdemben változtatni akarna bármin is.

Kedves IKSZ-esek, EZ a "Való Világ", nem pedig az, ami az RTL-en ezen a néven fut.
Talán célszerűbb lenne VALÓS problémák megoldásáért küzdeni, nem?

Merthogy mindez az én véleményem, és nekem fontos, azt hiszem érthető, ha szeretném minél több emberrel megosztani/megvitatni.
Mivel ez a comment elég hosszúra sikerült, az elköszönés elé még beillesztenék egy rövid összefoglalást.
(Előre is elnézést kérek mindenkitől, akit zavar, de vannak, akik nem biztos, hogy megértették a többszörösen összetett mondatokat. Vagy esetleg csak a trágárságra figyelnek, illetve abból értenek. Őket sem szeretném elveszíteni, ezért az összefoglaló stílusa lehet hogy kicsit ordenáré lesz.)

Diszkusszió:
A VV egy kalap fos, ezért nem nézem.
Viszont senkire sem köpködök azért, mert nézni szeretné.
Az én gyerekemet majd én felnevelem.
Nem kell eltiltanom a VV nézésétől, mert nem is akarja nézni.
Ugyanis nem úgy lett nevelve.
Ha meg nézi, nem károsodik tőle, mert nem hülye.
A papoktól és a vallási műsoroktól viszont igenis eltiltom!
Mindenkinek tiszteletben tartom a hitét,
de minden egyházra nagy ívben szarok!
Ne mondja meg egy IKSZ-es, hogy mi a jó az embereknek, hanem ragadjon lapátot és zsákot, oszt' taka' ki a tőtésre.
Az a jó az embereknek.

Végezetül: csak próbáltam kifigurázni (nem tudom mennyire sikerült), hogy az embereknek tényleg ilyesmire van idejük
(nekem 40 percemet vitte el), ahelyett, h vmi hasznosabb v kellemesebb dolgot művelnének...

u.i:
Üdv!

:))

csi szi 2011.01.08. 14:33:50

Aki szerint helyes az, hogy este 7-kor (nem éjfél után) az ingyenesen fogható 3 csatorna egyikén azt mutogatják, hogy részeg csajok gyertyát szopnak, meg egymást nyalják (még ha kihomályosítva is), az nézesse csak ezt a gyerekével... Egy tényleg eddig teljesen ismeretlen, kormánypárti szervezet ezt kifogásolja, erre dikatúrát, meg keresztény terrort vizonáltok, mikor pl. a médiatörvényünket fikázó országok nagy részében ilyesmiért szénné büntetnék az adót, hát nem tudom... nagy arányérzékre vall, mindenesetre.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 14:38:12

@blaise71: Nesze neked, jó keresztény stílus..Ön és a magához hasonlók fogják megmondani, nekünk mi a jó? Habzó szájú elmebetegek? Betiltatnának mindent, ami önöknek nem tetszik? Újra visszatérünk oda, hogy a föld lapos?? Ha valakinek nem tetszik a gondolkodásmódjuk, húzzon el az országból? Szép!
Az a szerencse, hogy az ön szerint blogger bérenc mögött ott állunk jó páran, többen, mint önök vannak, akik a középkorba taszítanák vissza az országot..(ha önökön múlna a világot is)Lesz újra kerékbe törés, cenzúra, sőt papi tized is? Ha az önök "értékei" lennének a mérvadóak, valóban mindenki elmenne az országból..Ez a hozzáállás károsabb, mint a matiné alatt sugárzott V.V lenne..

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 14:48:07

@coci: Tökéletesen igazad van..Jó, hogy rászántad az időt, Te is..Remélem minél többen szánják rá..Annak aki pedig utánad hozzászólt, ajánlom, olvassa el amit írtál! Benne a válasz..Nem értem én ezeket az embereket, akiknek mindenképpen másnak kell megmondani mi a jó? Nincs távirányító a TV-hez? Arról nem is beszélve,hogy ez nem visszatartja, hanem a V.V nézésére sarkallja az embereket, én is, most ezért rákerestem az ominózus részre és röhögtem az egészen..Aki ezt nem tudja agyereknek megmagyarázni, ha véletlen lát ilyet, mit fog csinálni, mikor a gyerek ötödikesen hazajön a suliból és kérdez?
Valamiért ez a pánik és frusztráció csak az ilyen elvakult, vallásos emberekben él..normális ember nem retteg ettől..
Sajnálom ezeknek a csökött embereknek a gyermekeit és valószínűleg az ő gyermekeik tényleg sérülni fognak, ha ilyet látnak..Nekik nincs ugyanis kihez menni kérdezni..Gondolom, ha ilyenről kérdeznének otthon, még kukoricára is térdepeltetnék őket..

csi szi 2011.01.08. 14:51:38

@Spanish VVax: Európában is van cenzúra, akár politikai is, próbálj csak meg mondjuk Németországban a II. világháborúval kapcsolatos történelmi revizionista nézeteket hangoztatni.
A szexuális tartalmakra is van cenzúra a felvilágosult ajrópában is, van ahol szigorúbb, mint nálunk. Azt csak a mi elszállt liberálisaink hirdetik, hogy legyen minden szabad, az egyén (vagy a szülő) meg majd szabadon dönt a távirányítóval stb.

fraulein praxa 2011.01.08. 14:55:28

T-Á-V-I-R-Á-N-Y-Í-T-Ó

hasznos tárgy... és nem csak azért, mert így van mibe rakni a ceruzaelemet.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 14:59:15

@csi szi: És? Mi is a baj ezzel? Olvasd el az utolsó mondatod és mond, hol van a hiba? Ha egy szülő törődik a gyermekével, el tudja dönteni és ez az ő joga is, hogy eldöntse. Ha nem, a V.V-hez hasonló műsor és a szex maga lesz a legkisebb gond! Ez így jó, nem kell nekünk újra a kommunizmus, az szocialista embermodell, nem kell,hogy politikai vagy vallási csoportok döntsék el, mi a jó nekünk..Az én keresztlányom jár hittanra. Anyósom viszi, rendszeresen..Mégsem háborog itt, hogy milyen a V. V....tiltsák be! (Épp eleget tiltottak itt a kommunizmusban!)Nem is látja és a gyerek sem..Elkapcsolják, ők is a TV-t..Még a híradóról is..Eközben a lány iskolába jár és tíz éves. Ugye nem gondoljuk, hogy nem beszélgetnek, nem tudnak a szexről?

csi szi 2011.01.08. 15:04:31

@Aabroncs: Mondjuk pl. mert az iskolában azok lesznek többségben, akik a VV-t nézik, például. Ha nem tud róla beszélgetni, kinevetik, kirekesztik. Hacsak nem elit fizetős magániskolába járatod, vagy olyan elit környéken laksz, ahol az iskolában csupa hozzájuk hasonló családi háttérrel rendelkező van.
Szerinted pl. hardcore pornó is nyugodtan mehetne a retekklubon a délutáni műsorsávban? Akkor is leszólnád azokat, akik elleneznék, mert "begyöpösödtek, félnek a szextől" és hasonló szövegekkel? Hol is van a határ akkor? Nincs határ egyáltalán, éljen a teljes invidualizmus, vagy különben kollektivisták (kommunisták) vagyunk? Ennyire egyszerű ez tényleg?

csi szi 2011.01.08. 15:08:44

És ahogy mondtam, egyelőre szinte mindenhol van médiaszabályozás, kontroll, ha úgy tetszik cenzúra, főleg a szabadon fogható földi sugárzású TV-ket illetőleg. Ezt nem az IKSZ, nem a Fidesz, nem az új magyar médiatörvény stb. találta fel. Persze lehet ez ellen érvelni, a "felnőttek vagyunk" jelszavakkal, tény. De úgy tenni, mintha ez valami hallatlan dolog lenne, amivel egy maroknyi világtól elzárt keresztény fundamentalista hozakodott elő, kicsit fals.

blaise71 2011.01.08. 15:11:16

@bgp: Ott még azért nem tartunk, és nem is erről van itt szó, ezt sztem mindenki tudja...a mértékről és az elvről, uram bocsá' normális erkölcsi rend fel-illetve visszaállításáról van a hangsúly, vagy lenne szó!
De én már annak is örülnék, hogyha tényleg lenne vmilyen egyensúly(esély)
Ám ettől még nagyon-nagyon messze vagyunk...
Az ország annyira megvan meg(el)fertőzve erkölcsileg, h abból nem egy vagy két új kormányzati vagy "IKSZ" ciklus fog megoldást hozni, hanem ha tényleg adunk esélyt a felnövekvő gyerekeknek fiataloknak!
De ilyen szennyek és mocskok erősítésére, és támogatására kitűnően megfelelnek jelen blog pajtás bejegyzései!
Aki csak egy kicsit is ismeri a történelmünket, az nagyon jól tudja, hogy ha Szent István nem lett volna könyörtelen és vasakaratú ,akkor már réges-rég nem lennénk...ezek tények.
Ha nem teszünk rendet, vagy nem akarunk egy kicsit is a rend, a minimálisan is cenzúrázott szigorú erkölcsi médiatörvények betartatása felé utat mutatni, vagy példát statuálni akkor csak tovább fogunk süllyedni!
Ezek megint csak tények, és nem hipotézisek!
Nézünk szét az országban, mindenhol ezt zabáltatják vagy akarják etetni az emberekkel.
Győzike,VV4,Stohl,és társaik...
Ha nem húzzunk egyszer és mindenkor egy éles vonalat h. kedves ker,Tv-k: ilyen műsort NEM GYÁRTHATSZ, NEM ADHATSZ lE, akkor nagyon-nagyon szar világ(rend) lesz itt mondjuk 20-30 év múlva...
De elég ha csak visszatekintünk a múltba,/kb mondjuk 20 év /és azt összevetjük a mai erkölcstelen, rothadó napi világunkkal.
És ez nem feltétlen csak a mai átlagemberek mindennapos kilátástalan nyomorúságos helyzetéből adódik. Az RTL műsor üzenete világos: "Nézd a VV4-et és megerősítést nyersz, h ott is a primitív, szándékosan buta, suttyó embereket tesznek, szerkesztenek, választanak ki, h "EZ LEGYEN A MINTA ÉS A KÖVETENDŐ MODELL"
"Mert ő is olyan nyomorú és egyszerű mint Te így nincs miért kiakadnod, sőt ő az igazi honfitárs és magyar ember"
Ne az igazi Gáz ebben!!!

Megjegyzem a tehetségkutató műsorok - és nem csak nálunk- ugyanerre a filozófiára vannak ráépítve, csak ott a műanyag tehetség mint tehetségtelenség van kiemelve.
Persze akik ott nyernek azokat ugyanúgy beszippantják és a nép élére emelik, mint követendő hétköznapi "grandiózus ős talentum" (celeb)ikon!

nemecsek ernő áruló 2011.01.08. 15:17:11

@Schindler Pistája: Te nem érted.

Mivel szerinted jó dolog, ha az ember gondolatait, szavait, és az általa nézhető dolgokat az állam cenzúrázni kívánja. Stimm? (Te mondtad, nem én eddig)

Akkor ez logikailag azt jelenti, hogy valamilyen szinten egyet kell érts a holokauszt-tagadós törvénnyel is, hiszen itt sem tesz mást az állam, mint megmondja, mit szabad gondolnod. Ergo ennek a törvénynek is a te beteg torz elmédben van létjogosultsága.

Namármost: én meggyőződéses liberálisként úgy vélem, hogy mindkettő ordenáré nagy faszság.

De csak valami, amin hátha elgondolkodsz(bár szerintem olyat te nem szoktál): ha viktoréknak olyan nagy bajuk lenne a holo-törvénnyel, akkor kétharmad birtokában simán eltörölhetnék. Szóval vigyázz oda! Szeretni kell azt a holo-törvényt, mert implicit módon (már ha ismered ezt a kifejezést) a nemzetmentő I. nagy viktor bizony támogatja ezt a böszmeséget.

fraulein praxa 2011.01.08. 15:17:38

@csi szi:
nekem sokáig nem volt barbie babám. már rég volt minden lánynak az osztályban, de nekem nem. ha beszólt a többi csaj, fogtam magam, és elmentem focizni a srácokkal. ennyi.
ó és amikor végre kaptam egyet, pár hét után levágtam a haját, kifestettem filctollal a szemeit és a körmeit, majd a szekrény tetején végezte. nem is volt akkora szám. egy értelmes kölyök ezt felfogja, nyugi.;-)

kuki123 2011.01.08. 15:46:04

@üvöltő dervis:
nagyon jól tudom, a kdnp egy szarrágó párt dettó mint az szdsz, mdf

Fröcsögik a saját szarjukat, de valójában ha nem lenne a fidesz, mint húzó név a már rég eltűntek volna a gecibe.

ha csak megkérdeznénk az utca emberét Mondjon egy KDNP-s embert 1-et nem tudna...

hehe64 (törölt) 2011.01.08. 15:55:31

Hm. Ez vajon csak kis hazánkban divat, vagy máshol is? (Költői kérdés volt.)
Többszáz kommenten keresztül, permanensen beszél mindenki össze vissza olyan dolgokról, amik nem tartoznak a lényeghez.
Mert a lényeg, mint fentebb is leírtam.
Közöd?
Ne legyen már joga, és hatalma egyes embereknek/csoportoknak ahhoz, hogy eldöntsék helyettem mi a jó, és mi a rossz, mit tehetek a szabadidőmben, és mit nem, és ezt még törvénybe is iktassák.
Talán a kultúránkból adódik, hogy ilyen lelkesen próbálják egyes emberek/csoportok, helyettünk eldönteni, hogy mi szolgál a javunkra.
A PTK, és a BTK minden lehető és lehetetlen esetre eligazítást ad, talán túl sokat is.
Minden egyéb szabályozás nélkül is nagyon jól működik (ha betartatják).
Az egész médiatörvény, és a cenzori testület (ld. médiaHATÓSÁG), úgy ahogy van, felesleges. Vannak országok, ahol ilyen nincs, aztán mégis szépen élnek, és nem az utcán öldöklik egymást az emberek.
Tegyék már az emberek fel az államnak, és egymásnak is a kérdést.
KÖZÖD?

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.08. 16:36:54

@csi szi: Látod ez a gond..Aki a Te elved szerint gondolkodik, úgy tűnik, csak végletben tud gondolkodni, mintha két vége létezne, a Hardcore pornó matiné műsorban és a tilts le mindent..Miért nincs felétek az arany középút? Mitől rettegtek ennyire? attól kellene rettegnetek, hogy olyanoktól fogadtok el erkölcsi tanácsot, akik a reverenda alatt kispapokkal fajtalankodnak, de nektek ők mondják meg mi a jó..Őrület, komolyan..

Jofiu 2011.01.08. 18:36:46

@bgp:
Lattal mar nagyszabasu katolikus miset?
Mind ugyanolyan.
Es nem kevesbe kepmutato mint a VV lehet.
Ezzel csak azt mondom, miset ne.
Inkabb valami ismeretterjeszto musort.

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2011.01.08. 18:39:34

VV egyébként sem érdekelt, tehát, ha a gyermekvállalást bátorító műsorok alatt a pornót értik az ifjú agymosottak, akkor részemről jőhet. a szexualitás az emberi természet része, a vallásosság nem (az csak egy néhány sarlatán által életben tartott csinálmány)

Jofiu 2011.01.08. 19:01:16

@csi szi: Lehet, hogy azert, mert nem olvastam el alaposan, de en nem lattam olyan kommentet ami azt mondta volna, hogy jo a VV.
Melyik volt az?
Inkabb olyanok voltak akik eliteltek, jo sokan.
De azt is eliteltek, akik TILTANANAK olyat ami nekik nem tetszik....
Mi lenne ha valaki szerinta keresztenyseg egy intezmenyesitett, az embereket atvero, a szellemi fejlodest karosan torzito mozgalom? Lenne joga betiltani?
De hagyjuk a keresztenyseget. Beszelhetnenk mas dolgokrol is ami egyes embercsoportok szerint karos. Mondjuk a karomkodas. Vagy gyilkossagokrol szolo hirt adni fomusoridoben. Vagy a hazassag elotti szex. Vagy nem mozogni eleget. Vagy zsiros eteleket fogyasztani.
Ezek sem helyesek.
Talan ezeket is tiltsuk be, keszitsunk ra formanyomtatvanyt?

Lovastengerész 2011.01.08. 20:41:15

érdemes megnézni az atv honlapján, az ifjukeresztényübermenchek elnöke egy beszélgetős műsorban.

atv.hu/video/video-20110105_stagel_bence

igen szignifikáns példája az ürge ennek az egésznek.

a viszonylag értelmes müsorvezető tényleg megkisérel valamiféle interakciót kikényszeríteni az emberből, de nem jár sikerrel.

egyszerűen NO INPUT ENABLED

és ez a baj az egésszel no fucking input a legtöbbjüknél, csak mondja, mondja, ugyanazt viszonylag változatosan, többféleképpen, ugyanazt az életszerűtlen marhaságot.

sziriusza 2011.01.08. 21:27:10

coci 2011.01.08. 14:28:38

Remekül leírtad!

blaise71 2011.01.08. 15:11:16

Tegyük még egyszer rendbe a dolgokat: ahogy coci írta, a "gyermeknevelés legfőképp a család és a pedagógusok dolga". NEM a TV csatornáké... Sem a - nézhetetlen - közszolgálatié, sem a - redvás, legalja, hányingerkeltő - kereskedelmi csatornáké. Ne hárítsuk át a saját (szülői vagy pedagógusi) felelősségünket egy kereskedelmi vállalkozásra. Aki úgy neveli a gyerekét, ahogy kell, annak a gyereke biztos helyére tudja tenni a VV-t. Oszt kész.

Kandabula 2011.01.08. 23:10:11

Ez a Bence fiú igazi betonfej. Nem irigylem, beszűkült, sivár élete lehet. Máshol írtam, de itt is megismétlem: A Való Világ, az a való világ egy része. A vetélkedős műsorokat azért nézem, hogy lemérjem saját tudásomat, egyben izguljak a szimpatikus versenyzőkért és kárörvendjek a butákon. Amikor a VV-t nézem, belegondolok, hogy én hogyan csinálnám. Őszintén dühöngök itt is az álfeszültségek bornírtsága miatt, egyben belegondolok: ha nagy a tét, én hogyan viselkednék. Néha, ha a villamoson utazom, végignézek utastársaimon és eljátszom a gondolattal: ha most valami tragédia történne, kire lehetne számítani? Van az a vicc: ha a Szaharába mész kirándulni, jól válaszd ki a partnereidet, mert lehet, hogy meg kell enned őket. Egyébként pedig akinek nem tetszik egy TV-műsor, akkor ne nézze. Ne menjen moziba olyan filmre, amit utál, ne egyen olyasmit, amit nem szeret, ne vegyen olyan könyvet, ne barátkozzon számára nem szimpatikus emberekkel. És főleg, ne akarjon beavatkozni mások szórakozásába, hacsak nem törték be az ablakát a labdával. Mert egy olyan linkóci műsornak, mint a VV is van tanulsága, megmutatja, hogy milyenek vagyunk. Ez a figura pedig csak olyanokat akar látni, akik olyanok, mint ő. A való világ ennél sokkal színesebb. Én azt szeretem.

coci 2011.01.09. 13:55:13

@blaise71:
"
Az RTL műsor üzenete világos: "Nézd a VV4-et és megerősítést nyersz, h ott is a primitív, szándékosan buta, suttyó embereket tesznek, szerkesztenek, választanak ki, h "EZ LEGYEN A MINTA ÉS A KÖVETENDŐ MODELL"
"Mert ő is olyan nyomorú és egyszerű mint Te így nincs miért kiakadnod, sőt ő az igazi honfitárs és magyar ember"
"

Kedves @blaise71, sztem ebben tévedsz.
Sztem:
az RTL nem "üzenget" semmit, csak igyekszik pénzt csinálni, hiszen egy kereskedelmi vállalkozás.
Az, h vannak emberek (sajnos nem is kevesen), akik a sugárzott műsorokban látott viselkedési mintákat, attitűdöket követendő példaként fogják fel, egy egészen más kérdés. De hadd hangsúlyozzam ki:

MINDEN ilyen típusú érv, h "a bugyuta, erkölcstelen TV műsoroktól buták és erkölcstelenek lesznek az emberek" hibás!
Az állítás mindkét része igaz, de nincs ok-okozati összefüggés! Csupán korrelálnak egymással.

Ilyen jellegű "üzenet" pedig, h "ő az igazi honfitárs és magyar ember", nem hiszem h pár tényleg vezérprimitív emberen kívül bárkinek is leszűrődne.

A gyermek személyiségfejlődését szinte felsorolhatatlanul sok minden befolyásolja. Némely dolgok erősebb hatással vannak rá, míg mások csak minimálissal.
DE: Mindig a közvetlen környezetében tapasztalt viselkedési minták formálják legerősebben a fejlődő személyiségét.
Ez kb 4 éves koráig szinte csak és kizárólag a szülők, később pedig a pedagógiai intézményekben lévő társai és nevelői, majd tanárai válnak a másik meghatározó elemmé.

Alapvetés a kormánynál is, az IKSZ-nél is, hogy a gyermekeket //ide most szívesen írnám azt, hogy "szeretnék", de sajnos valójában// AKARJÁK megvédeni a szerintük káros tartalmaktól.
Javasolnék nekik két dolgot megfontolásra:

1. Bár nincs precíz definíció a "helyes értékrend" fogalmára, de csak úgy "érzésből": Biztosan az Ő értékrendjük a leghelyesebb?

2. A mai magyar oktatási rendszer számos sebből vérzik. Én ezt a betegséget próbálnám
az elsők között orvosolni, mert sztem a "minőségi" oktató és nevelőmunka a szellemi és erkölcsi hanyatlás megállításának majd pediglen visszafordításának az egyetlen módja.

UFF

czinezine 2011.01.10. 09:46:02

én IKSz-es vagyok, és nincs TV-m, ettől még tudom, mi a jó és mi a rossz, most angyon egyszerűen fogalmazva és nem könyvelem el, hogy eggyel több a droid, mert ilyen hozzáállással csak rosszabb lesz, igenis tenni kell valamit, szabályozni kell, formálni a közízlést... ami pedig egy zenekar és az IKSz fész kedvelők számának összehasonlítását illeti, ne keverjük össze a szezont a fazonnal, ennyi

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.01.10. 10:45:01

@czinezine: Te tudod mi a jó és a rossz, egy ilyen mondat után?
"igenis tenni kell valamit, szabályozni kell, formálni a közízlést..."
Ki vagy Te és a hozzád hasonlók, hogy a Ti ízlésetek kikiáltjátok etalonnak? Foglalkozzatok a saját kis erkölcsi problémáitokkal, ott tegyetek rendet, a saját házatok táján! A pedó papokkal és a többi reverenda alá rejtett szégyennel! Ha valaki, hát az egyház és azok holdudvara nem prédikálhat és nem mondhatja meg mi a jó..A Sötét középkort akarjátok visszahozni? A hosszú haj, a percig, mi lesz a következő célpontotok?
A jó az egyén szabadsága! Felfogod? Én sem nézek V.V-t. de ez az én döntésem! Ha betiltjátok, majd fogok! Elképesztő ez az arrogancia!
süti beállítások módosítása