T. Köcsögmagyarpolitikaielit! (válasz)
Leveled megkaptam, köszönöm! Elnézést, hogy csak most válaszolok, de (veled ellentétben) sokat dolgozom, így nem volt időm írni. Tudod, rengetet a munka, mert nem csak a magam és családom megélhetését kell biztosítanom, hanem - többek között – a tiédet is. Bár az köztudott, hogy nemcsak Te, hanem a családod is abból ebédel, amit én megtermelek, mégis úgy érzem, - a viselkedésed alapján - hogy Te gyakorolsz kegyet, amikor rólam beszélsz, sorsom felől döntesz, el- és megítélsz. Mintha én lennék érted, és nem Te értem. Azt hiszem, ami a belőled leginkább hiányzik, amit hiányolok, az az alázat.
Ezt érzem a kezdetektől, és az utóbbi időkben mintha egyre magasabb lóról beszélnél velem. Ha követném a leveled stílusát, most nagyon csúnyát írnék, de nekem volt gyerekszobám. Szóval, az a helyzet, hogy sokáig nem szóltam, nem vetettem szemedre azt a sok szemétséget, amit elkövettél, de elérkezett az idő, hogy megálljt parancsoljak. Van egy határ, amire azt mondom, hogy eddig és ne tovább! Te átléptél ezen a határon, azon a határon, amin büntetlenül nem lehet. Nem földrajzi, nem (csak) jogi, hanem morális határ ez. Igazán nem is lehet megfogalmazni, hogy mi az, ami a határon innen és azon túl van, ezt egyszerűen csak érezi az ember. Érzi az, akinek van igazságérzete, akinek vannak erkölcsi korlátjai és józan ítélőképessége. A jelek szerint, Te ezek egyikét sem birtokolod! Hogy pontosan mikor lépted át a mezsgyét, nehéz megmondani. Viktor papa bányája, D209-es, a mostani választások, vagy az őszödi beszéd, nem tudom, de már nem is lényeges. Folyamatában kellene szemlélni a dolgokat, de már teljesen felesleges. Eső után köpönyeg. A Te hiteledet már nem adja vissza semmi.
Emlékszem még azokra az időkre, mikor mi voltunk az elsők a keleti blokkban, a minta ország. Most mindenhol röhögnek rajtunk. Nézem a cseheket, a szlovéneket, a horvátokat és mindegyikükre irigykedem. Fejlődnek, gazdagodnak és egyre inkább olyanná válnak, mint amilyennek én is szeretném látni országunkat. Egy igazi demokratikus, egy (a lehetőségekhez képest) jóléti állammá. Gondolkodtam sokat, hogy miért maradtunk le, hogy miért nem vagyunk képesek lépést tartani velük. Nem hiszem, hogy butább vagy lustább lennék, mint egy szlovén, cseh, vagy horvát. Én ugyanúgy kaparok, mint bárki más, de ha rossz az irány, akkor hiába. És a kormány a Te kezedben van. A hiba nem bennem, hanem benned van. Te vagy a fejlődésünk gátja, a gazdaság és a demokratizálódás kerékkötője. Te vagy az, aki képtelen túllépni kicsinyes, önös érdekein, aki képtelen népben, országban és egységben gondolkodni. A levét meg én iszom. Szégyellem magam, ha Prágában járok, szégyellem magam, ha a szlovén barátommal beszélgetek, és szégyellem magam, ha székely ember szemébe kell néznem! Helyetted, miattad! Mindent elcsesztél! A hitelem, a becsületem, a jelenem és a jövőm!
Itt volt/van a történelmi lehetőség, hogy kiszakadjunk ebből a balkáni nyomorból. Ebből a buta, mutyizós, sógorkoma, „orrunknál nem látunk tovább” mentalitásból, ebből a viszonylagos rossz- jólétből, ami Európa ezen felének rendeltetett. Elúszni látszik a történelmi lehetőség, hogy elérjük Európát, amihez talán soha nem is voltunk sorolhatóak. Miért nem lehetünk mi Dánia?
Emlékszem, még a rendszerváltás idején olvastam, hogy a nyugati, gazdasági szakemberek szerint, hogy kb. harminc év kell ahhoz, hogy életszínvonalban elérjük az európai átlagot.A harminc évnek több mint a fele eltelt, és nem tartunk sehol sőt, távolabb állunk a céltól, mint két ciklussal ezelőtt. Szégyellem magam, helyetted. A rendszerváltás körül már tudtam, hogy a saját pénztárca mindennél fontosabb, ezért elnéztem neked, hogy saját kasszára játszol. Úgy gondoltam, hogy ha már megtelnek a zsebek, és ha majd már nem tudsz többet lopni, akkor majd rájössz, hogy velem és az országgal is foglalkoznod kell! Tévedtem. Megteltek a zsebek, csinos kis milliárdos réteg és megélhetési politikus gárda termelődött ki, de az éhes szájak száma nem, hogy nem csökken, hanem egyre többet látok.
Tudod, a demokrácia egy olyan játék, amiben én mondom meg, hogy ki legyen az osztó, és ezzel ráruházom a jogot, hogy kitalálhassa a játékszabályokat. Azon szabályokat, amelyek mindenkire, tehát az osztóra is érvényesnek kell lenniük. Hittem én. Mert Te ezzel a joggal nem (csak) élsz, hanem visszaélsz. Így pedig nem lehet játszani. A demokráciának - sok egyéb mellett - csak egyik feltétele az alkotmány, és csak egyik a törvényhozás. A legfontosabb feltétele a demokrata EMBER. Mindegy, hogy liberális, vagy éppen konzervatív, a közös tulajdonságuk az, hogy a szabályokat mindannyian szentnek tekintik. Egyaránt érvényesnek magukra, és az összes többi játékosra. Ettől működik, működne.
T. elit! Veled nem lehet játszani! Te nem vagy demokrata! Te nem tartod be azokat a szabályokat, amiket rajtam megkövetelsz! Ezen oknál fogva, köszi, de én kiszállok! Illetve, Te fogsz kiszállni, mert ez az én asztalom! Osztót találok másikat, emiatt ne aggódj! Nem hiszed, mi? Most röhögsz, hogy mit akarok én?! Hidd el, az ember csak egyszer játszhatja el a hitelét! Soha, de soha nem voltál ekkora szarban, mint amiben most vagy!
Hívhatod magad liberálisnak, konzervatívnak, jobb- vagy baloldalinak, de a kádári mentalitást nem sikerült levetkőznöd. A „minden le van szarva, csak az én zsebem legyen tele!” út, pedig már nem járható tovább. Válságban vagyunk. Politikai, morális és gazdasági válságban, Te pedig képtelen vagy kezelni ezt. Nem is lehetsz rá képes, hiszen Te magad vagy annak oka. Ezt pedig már nem lehet elsikálni, nem lehet arra apellálni, hogy majd elülnek a hullámok. Minél tovább húzod az időt, minél tovább tart drámai feszültség, annál nagyobb lesz a tragédia a fináléban, ami meghozza a katarzist. Tudom, tetszettem volna forradalmat csinálni, de nem tetszettem. Akkor még hittem. Most már nincs hitem, mert látom, hogy nincs jövőm. De az enyém még csak nem is volna fontos, de már a gyerekeimét is eljátszottad. Azért pedig ölök.
Egészen eddig nem mertem kiállni ellened, mert mást akart a jobb, és mást a bal felem. Eddig bal felem utálta a jobb feled és a jobb felem a balodat. Ez a normális, de most a bal és jobb felem egyaránt, egyformán utálja minden porcikád. Egészen eddig jól működött a stratégiád, miszerint megosztasz kitalált eszmék és elvek mentén, és amíg én önmagammal vitatkozom, addig Te űzheted kisded játékaid. Szemét módon, hiszékenységemre alapozva játszottál ki, saját magam ellen. De most konszenzusra jutottam magammal, a rendszerváltás óta először. Ez az első kérdés, amiben egyetért mindkét oldalam: Menned kell! Mindenkinek. Hazug Feristől, traktortáblás liberálistól, képmutató Viktorostól! Többé nem akarlak látni!
Soha nem értettél egyet magaddal az engem érintő kérdésekben. Persze a saját javadalmazásod, a mentelmi jog, az eladjuk-e a népét kérdés, meghozta az egyetértést az eliten belül. Nem tudsz túllépni az árnyékodon! 386 képviselő, 3200 önkormányzat és 800.000 közalkalmazott, megannyi pártkatona, panamák, tékozlás és egyéni érvényesülés a közösség rovására. Ezen, rajtuk, a tieiden nem akarsz változtatni. Pedig már csak ezen lehet, ezen KELL, ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, hogy fejlődhessünk, hogy megtisztulhassunk, hogy a gyerekem demokráciában nőhessen fel és ne egy európai banánköztársaságban. A magyarázkodás, az ígérgetések és az ígérgetők kora lejárt! Nem vagyok kíváncsi, az önmaguk szerint megújulni képes, önjelölt vezérekre, akik tizenhat év alatt számtalanszor bizonyították már alkalmatlanságukat! Nem szabálymódosítás, hanem paradigmaváltás kell, méghozzá az agyakban! Aki pedig nem tud váltani, annak nincs helye az asztalomnál! A közösség, az ország az első! Különben éhen döglik a tehén, amit tucatnyian akartok fejni. Lehet okoskodni, lehet kutatni az okokat, lehet magyarázni, de ez már nem változtat a jelenlegi helyzeten.
Változtatni már csak én tudok. Rajtad. Mert már csak rajtad lehet, rajtad KELL!
Takarodsz!
Tisztelet nélkül:
A magyar választópolgár
