HTML

02.
március

Marika válik

Pilu  |  11 komment
 
Marika válik. Két gyerek, átlagos egzisztencia, „kettes alá” kilátásokkal, tré munkahellyel. Állásánál csak a férje szarabb, ezért döntése teljesen akceptálható. Az akarat megvan, ebből lépni kell. Nem lesz egyszerű a "hárman egy fizetésből játék" hó végi büdzséje, és az egy emberre szakadó, két csemetével kapcsolatos összes teendő. Ovi, suli, hozni, vinni, úszás délután, a kicsi influs lett. Brrrr… Finoman szólva is kemény dió. A sok bizonytalansági tényező között, csak egy dolog látszik biztosnak, (amit ő is sejt már, mivel ismeri párját) hogy apu szarni fog a fejére a jövőben. Jó, ha megkapja a gyerektartást, és az is tuti, hogy egész életében visszahallja majd apa hősies anyagi tehervállalását, ha egyszer a drága ex befizeti a gyereket egy szaros táborba. Klasszikus történet ez errefelé, sajnos.
Látja ezt a kilátástalanságot a környezet is, és az okos hímek cinikus mosollyal megspékelt megjegyzései nem is váratnak magukra sokat. Hogy fogod ezt bírni, Marika? Egy fizetésből? Hova költöztök? Ugyan már, majd meglátod! Gondold át!
 
Marika kemény csaj és a figyelmeztetések ellenére elblattyog az ügyvédhez. Papírok, tárgyalás, elfűrészelt kégli, végül elhangzik a boldogító nem. Kezdődik az, amitől félt, amitől féltették. Telnek a hónapok, és úgy tűnik, Marika egész jól bírja. Vállalt valami plusz melót, és bár nem veti fel őket a pénz, a gyerekeket rendben neveli. Hogy az idejét hogyan osztja be az akkora rejtély, hogy már a KFKI-ban a tér-idő anomáliákkal foglalkozó csoport vizsgálja, de ő csak tolja. A válás okozta lelki traumát viharvert sebességgel lenyeli.
 
Eltelik fél év, és hősünk jelentős változásokat mutat. Mindig mosolyog és csinos. A gondterheltséget vagy jól leplezi, vagy el is takarította az életéből, de mindenképp egy kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Egyenesen kivirult.
Egy év múlva, mikor összefutsz vele a suli előtt, csodát látsz. A kisebbik gyerek most nyert matekversenyt, a nagyobbik valami komoly egyesületben kosarazik, jobb kölyköket magadnak sem kívánhatsz, ő pedig annyira rendben van, hogy kedved lenni flörtölni vele.
 
És eközben apuval mi van? Hmmm… A büszke, cinikus hím - aki arra alapozta anya kitörési kísérletének bukását, hogy majd jól betojik az élettől, és az anyagi csődtől való félelmében mégis csak marad mellette a trágyakupacban – elvérzett. Bérel valami pecót, a melói nem mennek úgy, mint régen, nője nincs és lelki sebeit esténként még mindig alkohollal kenegeti. Egyszóval? Lecsúszott. Nagyon.
 
Ha egy ilyen példát látnék a környezetemben, azt mondom, vannak csodák, de a minden bokron termő jelenség, nem csoda. Az egyébként roppant érzékeny csajok vészhelyzetben valahonnan előkapják az energiatároló szekrény kulcsát, magukba töltik annak tartalmát, és ha rajtvonalhoz állsz velük, biztos lehetsz benne, hogy százon ötvenet vernek rád.
 
Nagy a pofának. Szegény megszeppent, nélkülünk semmire sem képes csajok? Asszed!
Akit alapjáraton gyengének, védtelennek és támaszra szorulónak látsz, az beton kemény, erős és céltudatos. Ha kell. Ne várd meg, hogy kelljen!
 
Mélységes tisztelet minden olyan Nőnek, aki egyedül neveli gyermekét, gyermekeit!
 

Címkék: társadalom nők válás

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr55362315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2008.03.02. 22:05:02

Minden szava igaz ennek az írásnak. Bennünket is hasonló körülmények között nevelt édesanyánk, és ezen felül még volt ereje megújulni egy jobban sikerült házassághoz és egy jobb egzisztencia megteremtéséhez.

Mélységes tisztelet minden olyan Nőnek, aki egyedül neveli gyermekeit!

Ferko76 2008.03.03. 08:56:36

Látom Csernus megfogott. :)

Virago 2008.03.03. 09:23:18

Dr. Pilu :)))
Hol lehet időpontot kérni? :))

Aran-ka 2008.03.03. 13:26:35

Ok-ok, de hova vezet a nagy kemeny onallosag?
Ki lesz az apa-modell a gyereknek?

Persze, persze, azt is tudom, hogy ki kell lepni a szarbol, es ezert is HAJRA MARIKA!

forumuser 2008.03.03. 14:08:37

"Ok-ok, de hova vezet a nagy kemeny onallosag?"
Melyik a kisebbik rossz? Marika szerint (és szerintem is) ez... Egyébként is, Marika találhat magának egy új kedvest, aki végre megbecsüli. Tény, hogy gyerekkel nem könnyű, de azért nem lehetetlen.

Nem hős 2008.03.04. 13:33:36

Gondolom apuka befordulásához lehet köze annak, hogy eddig 120 nettót keresett, de a nem után 72 ezerből kell kijönnie. Amikor főiskolára járt ezt pont azért tette, hogy ne segédmunkás fizetésért kelljen güriznie. Ebből albérletet kell fizetni. Mivel ő költözött be kell rendezkednie. Sőt az evéssel sem járt jól, mert ha egy személyre főzöl akkor három napig ugyan azt eszed, vagy nem és akkor a duplájába kerül az étkezdében.

Így apu az első adódó alkalommal elmegy egy olyan helyre dolgozni ahol a minimálbér+zsebbepénz kombinációban fizetnek. Persze így a gyerekeit rövidíti meg arra a tíz ére amíg felnőnek,de új batánőjét meg tudja hívni vacsorázni és talán van esélye, hogy még egyszer saját lakása lesz.

dowNLoad 2008.03.07. 23:13:31

SZABAD világban élünk (haha) mindenki azt csinál, amit akar, de aki ilyen világban , és ilyen háttérrel gyereket hoz erre a világra, az vagy gyengeelméjű beképzelt idióta, vagy a legaljasabb, legmocskosabb rosszindulatú, a gyerekeket a saját céljaira felhasználó degenerált. A többi jogos, és helytálló.

whale 2008.05.24. 16:52:21

Pilu, te nagyon hülye! A jog és a bírói gyakorlat jelen állása szerint elválni ma Mo-n az egyik legjobb bolt-feltéve , hogy nő vagy és volt annyi eszed, hogy csináltattál magadnak legalább kettő gyereket.
Ugyanis általában ilyenkor apu költözik a pecóból-feltűnt már, hogy 10 hajléktalanból legalább 8 férfi?-és búcsút vehet a gyerekei mellett a jövedelme 40%-tól is. Akkor is, ha öt kilót keres... HA anyu letiltatja a suskát, elfelejtheti a lakáshiteleket és így az újrakezdés lehetőségét. Ezt ráadásul a potenciális új csajok pontosan tudják, úgyhogy képzelheted mennyi lesz az esélye egy új kapcsolatra. Plusz, ha a ribanc elég ügyes, még sajnáltathatja is magát, hogy aza rohadt geci elhagyta. Te meg benyalod csont nélkül:)
Szerintem amíg legalább egy, gyerekes válást nem csináltál végig, ebben a témában bátran maradj csöndben és figyelj...

whale 2008.05.24. 17:02:11

VAgy szerinted az miért van, hogy a válókeresetek kb 80%-át nők adják be, hm?:)

Annyira rosz biznisz akkor nem lehet-mármint nekik...

KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.06.17. 11:08:50

én csak azt nem értem, hogy akkor most miért is akar minden nő férjhez menni? meg ha már egyedül akar nevelni, miért is követeli a gyerektartást?főleg miután már van faszija is? nem kerek ez így sehogy sem...ha olyan kurva májerek ezek a csajok, basszanak egyedül...

macskafaraok 2008.07.27. 16:25:20

Nice, csak sánta a történet.
Csernust olvasgattál? :)
süti beállítások módosítása