Kokainterjesztésbe kezd a XVIII. kerületi önkormányzat.
Mint arról nemrégiben hírt adtunk, az önkormányzat pénznyerő automaták telepítésével próbált többletforráshoz jutni. Az így befolyó bevételt a kerületi iskolák és óvodák fejlesztésére fordították. Az akció sikerén felbuzdulva, a polgármester most újabb ötlettel állt elő, miszerint az erre a célra alapított cégen keresztül, dílerhálózatot kívánnak kiépíteni. A kerület postáin, valamint az önkormányzat ügyfélszolgálati irodájában vehetik meg betevőjüket az arra rászorulók.
A "Koksz és Pókerautomata, a Gyermekeink Jövőjéért Kft." kolumbiai-magyar vegyesvállalat - amely a cuccok importjával valamint a terjesztés zökkenőmentes lebonyolításával foglalkozik – 51 %-ban önkormányzati tulajdon. A cég ügyvezetője, K. Lajos - kiszállva a vadonatúj SLK-jából – kérdésünkre szűkszavúan kommentálta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint az új projektbe beépülő cég, néhány önkormányzati képviselő érdekkörébe tartozna. „- Természetesen csak a gyermekek sorsának jobbra fordítása lebegett a szemünk előtt, és szó sincs arról, hogy az üzemeltető cég tömné meg a zsebét, mint ahogy azt egyes napilapokban olvasni lehetett!”
A kerület polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a drogok értékesítésből származó bevételek – a saját háza felújításán kívül – ismét a kerületi iskolák fejlesztésére, valamint egy drog-rehabilitációs intézet felállítására fordítják majd. Az aggódó szülők kérdésére reflektálva kifejtette, hogy a terjesztés továbbra is tilos az iskolák és óvodák száz méteres körzetén belül.
„ – Látnunk kell azt is, hogy azon sanyarú sorsú gyerekek életét is jobbá tesszük, akiknek valamelyik szülője a játékszenvedély vagy a kábítószer rabja. Azzal, hogy a családi kassza nagy részét ilyen tevékenységre költő apukák, már nem ellenőrizhetetlen értékesítési csatcsatornákon keresztül elégítik ki szenvedélyeiket, lehetőség nyílik arra, hogy ezeknek a gyereknek, visszaadjuk a papa által otthonról elhordott zsebpénzt.”
(Ezen mondat elhangzása után, a sajtótájékoztatón többen elhányták magukat, valószínűleg a vendégek részére előzetesen felszolgált kaszinó-tojás miatt.).”