Nagyon izgulok, hogy levelem eljusson hozzád! Jó lenne, ha olvasnád, mert számodra is olyan fontos lehet, amit írok, mint számomra! Nem tudom a címed, így nem adhatom fel postán, és nem is akarok nyílt levelet írni, mert abból eleget gyárt Lovas „kolléga”. Majd megpróbálom jó provokatívra összeütni mondandóm, hátha akkor a zIndex szerkesztői kirakják címlapra, és elolvasod blogírás közben, amit ugye nem is Te csinálsz, de ez mindegy.
Szóval Feribá, álávjú!
De tényleg, most komolyan.
Mikor bejelentetted a hétpontos csomagodat, azt hittem rosszul látok. (Többek között) Ezért üvöltünk már vagy öt éve, és most pont Te jelented be, akit (eddig) úgy utáltam, mint a reggeli bilit az ágyam alatt. Aztán jött a zéró tolerancia a piás vezetőkkel szemben!
Feri banyek, nem hiszek a szememnek! Meg az agyamnak sem, hiszen pontosan tudom, hogy nem a józanész és a belátás vezérel, mikor ezeket kitalálod/kitaláltad, hanem az egód. Pont az, amelyik a politika útjára terelt annak idején. Tudjuk, hogy Mátyás Király szeretnél lenni, és azt is tudjuk, tudod, hogy ezzel a párttal, ebben az országban Te már szar sem lehetsz. Nem fognak a Duna jegén megválasztani, sem megkoronázni. Felteszel mindent egy lapra, hiszen már csak úgy mászhatsz ki a szarbúl, ha az emberek kegyeit nyered meg, és az sem érdekel, hogy ha ez együtt jár azzal, hogy arcon hugyozd a jelenlegi elitet és vele együtt a köcsög párttársaidat is! Itt jön a populizmus, amivel próbálod a nép és a közted lévő szakadékot áthidalni, és ennek a hídnak most pont jó helyen verted le a pillérjeit! Ezek tényleg fontos kérdések.
Tudod jól, hogy zsigerből gyűlöllek. Írtam már Neked levelet, zeneszámot, csináltam mixet, valamint minden létező fórumon hangot adtam utálatomnak, és most kiderül, hogy Te vagy a fostalicska elit között a legderekabb! (Ez persze, nem azt jelenti, hogy Te lennél jó ember, hanem azt, hogy a parlament, még nálad is ganébb szarral van Tele!) Megkövetlek. Illetve, csak majdnem.
A (közös) cél szentesíti az eszközt, és az ördöggel is le kell paktálni, ha úgy hozza a sors…És most lepaktálok Veled! Ha tényleg herén rúgod nyolcas stoplissal ezt a trágya politikus brigádod, én mindenben támogatlak! Sőt felszólítom az összes jobbos, szélsőjobbos és független barátomat (balos nincs), hogy álljanak ki melletted ők is!
Tudom, hogy nehéz dolgod lesz, hiszen a szarjankók már a hétpontos csomagod híre hallatán is egyként kezdtek nyüszíteni. És bár nem sokan vették észre, de ennek történelmi jelentősége van, hiszen ezzel egyértelmű nyilatkozatot tett a politikai elit arról, hogy az eddig ki nem mondott elit-társadalom ellentét tényleg létezik és, hogy a jogtalanul (pontosabban az általuk alkotott jog alapján) fenntartott státuszukat - pártállástól függetlenül - bármi áron megvédik a pórnéppel szemben. De ez nem is baj, legalább mostantól tiszta lappal játszunk. Egyébként meg tök igazad volt az őszödi beszédben a szaros ötszázezerrel kapcsolatban. Ezeket a mocskokat, havi öt kilóért meg lehet baszni, amely összegen, azért egy közepes vállalkozó, vagy egy nem kártyázó strici jókat mosolyog. Szóval az olcsó kurvák elárulták magukat, és várhatóan, majd életedre törnek, de Te ne hátrálj meg!
Kialakult a frontvonal, és kiderült, hogy a mi oldalunkon állsz. Ebben a harcban melletted vagyunk, nem érdekes, hogy milyen szándék vezérelt a sorainkba!
Rakd már rendbe ezt a kurvaországot, tanítsd meg a parasztot közlekedni, a vállalkozót adózni, a seggagyú politikust dolgozni, tisztességesen élni!
Jó egészséget, kitartást (nem olyan értelemben) kívánok munkádhoz! Remélem, mihamarabb eléred a kitűzött céljainkat, hogy dolgod végeztével, zárszóként eltakaríthassunk téged is!