HTML

05.
június

Bodies

Pilu  |  114 komment
 
Hölgyeim és Uraim! Itt láthatóak a tudomány jegyében, Kínában, direkt erre a célra agyonlövetett emberi preparátumok! Vér, hullaszag, megnyúzott csecsemő! Tessék csak tessék! Jöjjenek, csak jöjjenek! Erre csak erre! Felnőtteknek hétköznap 3300, hétvégén 3900 HUF!
 
A hullaszagra vajazó tárlat tipikus példája annak, hogy hogyan add el a semmit, egyfelől úgy, hogy a tudományos ismeretterjesztés mögé bújsz, másfelől a vérre éhes tömegek zsebéből húzz ki komoly pénzeket, mindezt a „kiállítás” és a „művészet” szavak mögé rejtve. Arcom leszakad, komolyan mondom!
 
Mint tudjuk, a fehér ember mélyen elítéli azokat a kultúrákat, amelyekben nyilvános kivégzésen élhetik ki polgáraik a vér látványa iránti vágyaikat, és bár ez a kissé beteg hajlam bennünk is megvan, így kitaláltuk, hogy a barbár népekkel ellentétben, mi kiállítótermekbe visszük ezen vágyunk kielégítését, ahol nyakkendőben gyönyörködhetünk a megnyúzott, import hullákban. Ez aztán mégiscsak méltóbb egy kultúremberhez. Az.
 
A kijáratánál olvastam, hogy ez a tárlat azon nemes cél érdekében jött létre, „...hogy megismertessenek bennünket a testünkkel, és a megfelelő életvitel fontosságával...” ezen jót röhögtem, ugyanis a kiállítás olyannyira informatív, mint egy másodikos biológiakönyv. A kihelyezett táblákból megtudhatod azon borzasztóan érdekes és eddig soha nem hallott információkat, hogy hány gerinccsigolyád van, hány csont van egy kézfejben, hogy az "idegrendszerünk egy hihetetlenül bonyolult rendszer", hogy az agyunk barázdált, és hogy a rákos emlő metszete mennyivel csúnyább, mint az egészségesé. Ja, és persze azt is, hogy a dohányzás rohadtul káros, mert a bagós tüdeje fekete, ellentétben a nemdohányzóéval. Vicc.
 
Az a benyomásom, hogy az egész tárlat hatásvadászat tipikus példája, de ebből a szempontból is egy kalap kaki, mert a preparátumok olyannyira plasztikus hatást keltenek, hogy egy a Tussaud kiállítás jobban felkavart.
Próbálták „dramaturgiailag” is felépíteni a tárlatot, például az utolsó szobák egyikének falán tábla figyelmeztet, hogy aztán most itten csak az lépjen be, aki igazán bírja (vagy inná) a vért, hiszen ebben a szobában embriók láthatók, és ez sokak számára sokkoló lehet. Hát nem az. Ebből a szempontból nulla. Megdöbbenésről, sokkoló hatásról, sem ebben a szobában, sem máshol sincs szó.
Ami szemet szúrt még, hogy a kiállított „tárgyak” hatalmas térben vannak elhelyezve. Gondolom azért történt ez így, mert ha fele ekkora helyen tették volna, akkor sokkal feltűnőbb lett volna, hogy édes kevés az, amit itt, ennyi pénzért kapsz.
 
Összefoglalva, ha a partnereddel a hétvégén el akarsz szórakozni 7.800 forintot, akkor azt ajánlom, inkább vegyetek két könyvet, üljetek ki egy parkba olvasni, este pedig menjetek be egy moziba! Sokkal jobban jártok, mint a háromnegyed óra alatt bejárható Bodies kiállítással, ahonnan csalódott fejjel jönnétek majd ki!
 
 
 
Mellesleg itt jut eszembe, hogy a múzeumok és kiállítás-szervezők már pontosan tudják, hogy a piacból élnek, és ennek megfelelően használják ki a marketing nyújtotta lehetőségeket. Nem csak a hirdetésekre és ez egyéb hagyományos eszközökre gondolok, hanem mondjuk az olyan tudatos bulvárhírek generálására, mint például „az ellopták a festményt”, „kiderült, hogy hamis”, „nincs papírjuk a kiállított tárgyakról”, és a „bizonytalan eredetűek a preparátumok”. Ugye, nem kell mondanom, hogy ingyen felkerülni a címlapokra, és bekerülni egy országos csatorna híradójába mekkora ingyen reklámot jelent...
 
 

Címkék: kiállítás bodies

114 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr45505023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T-money 2008.06.05. 13:56:38

egyébként igazad van pilu. baszott drága, biztos jót lehet tanulni de ennyi pénzért.. még ha 500 huf lenne... ez az ingyenreklám tényleg működik...

brlv24 2008.06.05. 14:35:21

Öregem, eleg fusztralt egy embbörke lehetsz:D
Ez mar a 21. szazad amugy is.
Egy altalanos iskolas is tobbet tud tanulni ott 1 ora alatt mint egy egesz evben, vegulis az ember vizualis leny. Es amugy sem kotelezo megnezni. Amugy eddig is volt ilyen, csak mas eljarassal konzervaltak a testeket.

Valojaban az arral sincs semmi gond, maximum neked, mivel ez egy nemzetkozi kiallitas. Sztenderd 15 euro/15 dollar/10 font-os jegy nem huzos, legfeljebb neked.

A marketing meg megy, de arrol, hogy bekerul a hiradoba, az elbulvarosodo media tehet..legfokeppen...

ottquake 2008.06.05. 14:38:40

Pilukám, mostmár vedd be szépen a tablettáidat, húzd ki a fejed a seggedből, mert a lényegről nagyon lemaradtál... :)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.05. 14:40:29

ez a kiállítás egyszerűen gyomorforgató, mást nem tudok ehhez hozzáfűzni...

csigasfiu 2008.06.05. 14:41:07

Engem mondjuk eleve taszít ez az egész kiállítás. Ok, hogy tudományos célból stb, de hogy halott embereket megnyúzni és mutogatni a popcornt zabáló közönség szórakoztatására, akiket 90%-ban nem a tudomány, hanem az vonz, hogy halott, kipreparált embereket láthat.

Legközelebb mi lesz?
Konzervált halottakból panoptikum, hogy megspórolják a viaszt, és nagyobb tömegeket vonzanak?

Vagy emberhúst áruló éttermek, amelyekbe önként ajánlkoznak fel az elfogyasztandó áldozatok?

Érdekes, hogy szinte kivétel nélkül csak ázsiaiakat lehet látni? Másokat ennyire nem érdekelt, hogy haláluk utána a testük tudományos célt szolgáljon? Vagy kilóra ott lehetett a legolcsóbban megkapni a halottakat?

Undorító.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.05. 14:45:29

Nekem a Titanic kiállítás után volt hasonló érzésem. Az is ebben az árkategóriában mozgott. Ezért cserébe megnézhettem 3 kanalat, 4 bögrét és egy zsebórát, amiről azt mondták, hogy onnan van...

Ja, és volt egy nagy jégtömb, amit meg lehetett fogni. Olyannak ment neki. Hideg volt. Vicc.

élménybeszámolók az anyagcseréről 2008.06.05. 14:46:14

Az előbb kimentem szarni. Már nagyon feszítette a hasamat a szar, éreztem hogy egy nagy, iszonyatosan büdös szar fog kijönni. Ráültem a vécédeszkára és elkezdődött a szenvedés. Nagyon nehezen nyomtam ki a szart, de sikerült! Nagyon jót szartam!

Butters 2008.06.05. 14:56:15

Hát ez a post eléggé mellé ment. A kiállítás lényege, az, hogy úgy látsz emberi testet, ahogy korábban még nem. Hol láttál előben 6 hetes embriót? Esetleg egy beteg tüdőt. Más amikor egy tankönyvet nézel át, és más amikor előtted van a valóságban. Én láttam a kiállítást. Szerintem igen is érdekes, és eddig akik kérdezték, azoknak mondta, hogy érdemes megnézni, mert nem mindennapi dolgok vannak kint.
Bár olyan szempontból érdekes, hogy ez is megosztja az embereket. Ez úgy gondolom, hogy hozzáállás kérdése.

Üdv

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.06.05. 15:00:26

"Vér, hullaszag, megnyúzott csecsemő!"

Se vér, se hullaszag nem található a kiállításon. Elragadott a képzeleted.

léhűtő 2008.06.05. 15:06:38

Figyu, firkászpöcs! Nem azzal van bajom, hogy az a véleményed az egészről, ami. Mert hát valljuk be, látunk ennél nagyobb szemfényvesztést is nap mint nap, és ti, a zsurnaliszták még csak nem is lihegtek ennyire ellene. Inkább az a poén, ha te tényleg úgy gondolod, hogy a belépő árából könyvet venni (együtt olvasgatni...) meg moziba menni az egy alternatíva helyette, mer' az olyan entellektüel áttitűd. Ne kúrjál fel. Köszi.

missparker 2008.06.05. 15:08:12

Butters,

Miért van igényed hathetes embrió élőben való megtekintésére? Egészséges ez? Szerintem nem.

Hathetes emberiónak egy anyaméhben a helye, nem kiállításon. Ha embriót akarok látni, inkább uh-képet nézek, az vhogy nem morbid.

"úgy látsz emberi testet, ahogy korábban még nem"
Ezért kár volt megcsinálni. Megintcsak azt mondom, hogy beteges az, akinek nyúzott hullák látványára van igénye.

Mimi 2008.06.05. 15:11:41

Te saját magadnak mondasz ellent. Először elítéled azt aki kiállító teremben megnéz egy plasztinált emberi maradványokat bemutató kiállítást. Sőt vérre éhes tömegnek titulálod azokat, akiknek egy ilyen jellegű kiállítás felkeltheti az érdeklődését. Utána meg már arról beszélsz, hogy milyen műanyagszerű és általános az egész számodra, mert hiányolod a megdöbbentő és sokkoló hatást. Hát erre mondják azt, hogy jobb lett volna, ha semmit sem szólsz/írsz, mert hülyeséget írtál, illetve mindazok mellett, hogy ostobának tűnsz még egy kurva nagy álszent is vagy. Ja, önmagadat meg elfelejted besorolni a "vérre éhes tömegbe".
Elég gáz ez a bejegyzés... én inkább ezt nevezném hatásvadásznak.
Szerintem csak meg akartad nézni a kiállítást, és nem volt számodra elég horrorszerű, így sajnálod a zsetont, amit ráköltöttél, illetve azt, hogy ilyen indokkal valószínűleg nem fizetnék vissza neked a lét.

scsaba1 2008.06.05. 15:12:19

Finoman szólva bennem is vegyes érzelmeket kelt ennek a kiállításnak csak a megléte is.

scsaba1 2008.06.05. 15:16:41

Butters:

Sehol, és nem is akarok, mert elég perverz dolognak tartom. Mivel nem tudok elvonatkoztatni emberi mivoltától.

nickita 2008.06.05. 15:17:16

nekem az durva, hogy 14 alattiaknak is meg van adva a jegyár. vazz.

aPar aLyza 2008.06.05. 15:18:59

Hát ha a tudományra éhes a kozonség ....

Van virtuális (pesze, igazi, de szépen felszeletelték) ember is a neten, ott lehet szép tudományos dolgokat is csinálni.

Pötyy 2008.06.05. 15:20:47

Egyetértek azokkal, akik szerint normális ember nem megy el erre a kiállításra, mert vagy orvos(vagy az szeretne lenni), akkor fog még látni elég hullát életben, vagy nem (és nem szeretne az lenni), de akkor minek nézni? Tanulni belőle? Na ne röhögtess, szerinted ebből mit leeht tanulni? Ennyiben osztom a postoló véleményét. De minek ment oda? Nem hiszem, hogy ezt oylan nehéz lenne előre végiggondolni. Mellesleg ha igazi élő hullákat :) akarsz látni, javaslom egy kellemes hangulatú disznótoron való aktív részvételt. Az tényleg lehet szórakoztató.

doktor.dikhed 2008.06.05. 15:21:00

Csak abban van igazad, Pilu, hogy drága a kiállítás. Ha lenne lehetőségem felmenni én nagyon szívesen megnézném, mert rengeteget tanulhatunk így az emberi testről.

A "vérre éhes" cimke meg nem állja meg a helyét, mert az emberi testnedveket eltávolították :)

Az, hogy egyeseknek nem tetszik, hogy emberi testeket használnak fel tanulás céljából az egy dolog, de az orvostudomány számára nélkülözhetetlen, szóval, az életmentő gyógyszert (ha ne adja isten egyszer szükség lesz rá), vagy kezelést is utasítsátok vissza, mert a kifejlesztéséhez szükség volt az emberi test hullák általi megismerésére stb...

Az meg bárkinek hasznára válhat, ha a saját szemével látja, hogyan épül fel a test izomzata stb... Persze, ehhez hullák kellenek...gusztustalan...éljen a tudatlanság! :D

ottquake 2008.06.05. 15:30:51

Olvasgatva a kommenteket egy elég fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet. A kiállítással kapcsolatban alapvetően két csoportra oszthatjuk az embereket (tudom ez definitív):
1: akik meg akarják nézni(/nézték/fogják nézni) a kiállítást, valamilyen okból.
2: akik nem akarják megnézni(/nem nézték meg/nem fogják megnézni) a kiállítást valamilyen okból.
Az első csoportnak azt hiszem nem kell elmagyaráznom semmit, de a másodiknak feltétlen adnék egy jó tanácsot: ha nem akarsz elmenni, NE menj el és NE nézd meg! (tudom, hogy oltári nehéz lehet, de azért próbáld meg) Tehát ha a második csoporthoz tartozol és megfogadtad a tanácsomat, akkor legalább óvatosan osszad az észt az első csoport képviselőinek.

Jedlik 2008.06.05. 15:40:00

Most akkor elmentél, hogy ezt megírhasd, vagy mi?

Jonas-R 2008.06.05. 15:40:53

engem érdekel.

biztos egy beteg állat vagyok ... :(

csigasfiu 2008.06.05. 15:45:24

ottquake

Én megnéztem volna, mert érdekelt.

Sosem hallottam előre róla, és a plakátokról sem gondoltam volna, hogy ezek a kiállított "tárgyak" valaha élő emberek voltak.

Azt hittem, hogy a XXI. század csodája, hogy képesek már ennyire élethűen lemodellezni az emberi test felépítését. Így, ha valaki kíváncsi, vagy tanulni akar, akkor megnézheti az idegeket, izmokat stb...

Szerintem pedig a technológia tart már ott, hogy megtehették volna. Akkor azt mondom, igen, ez egy szórakoztatva oktatás a nem szakmabeli tömege részére.

Így azonban csak perverz szórakoztatás.

Azzal egyetértek, ha valaki pl. orvosnak megy, annak szüksége van arra, hogy halottakon tanulmányozza az anatómiát, minél jobbam megismerje az emberi testet.

Kiváncsi vagyok mennyi látogatót vezérelt tudományos érdeklődés, és mennyit a perverz kíváncsiság?

bullshit béla 2008.06.05. 15:48:13

szegeny gunther von hagens, szegyent hoznak a hullaszobraira ezekkel a bena utanzatokkal.

neszójjábe 2008.06.05. 15:52:24

A kínaiak életükben is randák, ki akarja
még a hullájukat is nézegetni? Magyar embernek magyar hullát!

gabest1 2008.06.05. 15:54:30

azért nem tetszik mert drága, vagy azért ami? ezek valahol ütik egymást, szal döntsük már el...

Dave Campestre 2008.06.05. 15:54:58

ööö...Pilu akkor miért mentél el? :)

már a középkori Európában is voltak nyílvános boncolások nagy tömegeknek, úgyhogy ez bennünk van tényleg

sztem amúgy is egy kurva beteg világban élünk, nem hinném, hogy pont az ilyen kiállítások miatt kellene pattogni. (állatok tépik szét egymást, emberek lövik ki egymás belét nap, mint nap - kérdezem ez mennyivel szebb dolog?)

az, hogy hullagyalázás volna, nem lehet elmondani, hisz (ha minden igaz) a kiállítottak beleegyeztek haláluk utáni felhasználásuk ezen formájába.

nekem mindig a Taxidermia jut eszembe, ha a bodies-ről esik szó :)

scsaba1 2008.06.05. 15:57:26

"Kiváncsi vagyok mennyi látogatót vezérelt tudományos érdeklődés, és mennyit a perverz kíváncsiság?"

Ezt le lehet mérni egy húzósabb közlekedési balesetnél is. Hány ember áll meg azért, hogy segítsen, és hány ember áll meg kéjesen nézni, hogy: "Van vér...? Van vér...?)

A többség ilyen, na. És pont.

Dave Campestre 2008.06.05. 15:58:27

jajj micsoda perverzió...

csak nem tudom, amikor a pöcsötöket huzogattátok kamasz éveitekben, az nem számított perverz dolognak, netán perverz kíváncsiságnak? :)

colleen 2008.06.05. 16:03:13

... hát beteg dolgonak nevezni azt, hogy megismerheted a testedet (mert a kiállítással szinte megnézheted magad belülről), s ezáltal talán tudatosabban éled majd az életed... ezt igazán még nevén nevezni sem tudom.
Valószínűleg engem fognak most sokan betegnek tartani: nem vagyok orvos, nem is készülök annak, mégis szívesen megnéznék egy boncolást, mert kíváncsi vagyok... nem a vérre... és nem érzem magam perverz állatnak...
egyszerűen csak tudatosabban lehet élni, ha tisztában vagy a testeddel.
ennyi.
a kiállítást pedig senkinek nem kötelező megnézni.
egyszerű a képlet: ha nem akarod látni, vagy sokallod érte a beugrót: hát senki nem fog megkövezni, ha nem mész el...

scsaba1 2008.06.05. 16:03:19

Nem, mert a bőrt nem nyúztuk le róla tapétavágó késsel...:)

Sanya 2008.06.05. 16:04:20

nekem tetszett a kiallitas. es nekem megerte a belepo ara. es kulonben sem ertem, ha mar eleve elitel valaki valamit, akkor minek megy akar csak a kozelebe is? apukam, ezert a cikkert kar volt megmozditani az ujjadat is. inkabb vettel volna egy konyvet, oszt mindenki jol jar. ugye

Batka 2008.06.05. 16:06:45

Én orvos leszek. Engem érdekel a kiállítás. Akkor az eddigi hozzászólások némelyikéből az következik, hogy egy aberrált állat vagyok, mert minek akarok profin kipreparált, és igen szemléletes testeket nézni ha úgyis fogok látni eleget. Illetve milyen beteg vagyok már, hogy meg tudok nézni egy embriót. Hmm...tényleg így lenne. Ugye nem?

scsaba1 2008.06.05. 16:07:29

Itt senki nem járt gimnáziumba? Elvileg volt biológia óra, elvileg tisztában kellene lenni mindenkinek a teste működésével, elvileg mindenhol volt Samu - a csontváz, közepesnél jobb iskolákban MŰANYAG torzó kivehető tüdővel-májjal stb...

Ezek viszont ÉLŐ emberek voltak. Vágyakkal, hibákkal stb... És holtukban is megilletné őket némi jog.

xyz 2008.06.05. 16:08:46

Mivan pilu, buzi vagy?

naponta 3x 2008.06.05. 16:13:11

pilu, mér baj az, hogy az ember kiváncsi a beleire? a sajátját nem tudja megnézni. ez a kiállitás az ilyen kiváncsi embereknek való. baromi egyszerü, semmi beteges nincs ebben.

Dave Campestre 2008.06.05. 16:13:26

" És holtukban is megilletné őket némi jog. "

az embriók tény, hogy nem mondhattak semmit, de a felnőtt alanyok beleegyeztek ebbe.

egyébként mégegyszer mondom, de sztem utoljára, én a háborúktól jobban kivagyok akadva. ha valaki humanitást és tisztességet akar akkor ez ellen kűzdjön.

naponta 3x 2008.06.05. 16:13:54

csak telenyafizod ostoba bitekkel a hálózatot!

doktor.dikhed 2008.06.05. 16:14:59

"Kiváncsi vagyok mennyi látogatót vezérelt tudományos érdeklődés, és mennyit a perverz kíváncsiság? "

Aki sportol (profi, vagy hobbi szinten) azt könnyen lehet, hogy érdekli...

"Szerintem pedig a technológia tart már ott, hogy megtehették volna."

Ja, szerinted...

"Azzal egyetértek, ha valaki pl. orvosnak megy, annak szüksége van arra, hogy halottakon tanulmányozza az anatómiát, minél jobbam megismerje az emberi testet."

Szerintem az emberi test anatómiája mindenki számára fontos lenne...

Amúgy meg elég viaszbábú hatása van így a képek alapján a testeknek, szóval a perverz kíváncsiskodók nem elégülnek ki...

scsaba1 2008.06.05. 16:16:16

"Mivan pilu, buzi vagy?"

Ez mekkora... :D

Van flexed? Nincs? Mivan buzi vagy?

(by showderclub)

cornea 2008.06.05. 16:17:26

Szerintem igen is hasznos ez a kiállítás, nem véletlen, hogy sokakat vonz. Orvostanhallgató vagyok, és amikor valaki ezt meghallja, azonnal azt kérdezi, hogy milyen a boncolás, hogy bírom, hogy néznek ki a kivett szervek stb. Ha százan nem kérdezték ezt már tőlem, akkor senki se. Akkor ők mind perverzek lennének, csak mert érdekli őket, milyenek vagyunk belül? Legalább most láthatják, ami nem árt, tekintve hogy sok embernek fogalma sincs arról, hogy két veséje van és csak egy húgyhólyagja, és még sorolhatnám...

szpal 2008.06.05. 16:35:59

nézzétek meg a Taxidermiát, és ne jöjjetek már azzal, hogy ez teljesen normális. Engem egyáltalán nem vonz, akkor szerintetek én vagyok beteg? Ja, és pl. zavarna kissé, ha holtan, kibelezve engem vagy valamelyik barátomat is így mutogatnák.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.05. 16:40:21

jó ez a poszt

lesz sok-sok kommentje pilunak

Zlot 2008.06.05. 16:42:34

En is voltam a Bodies kiallitason es erdekesnek talaltam. Mindig erdeklodtem a biologia utan, es szerintem is egy ilyen kiallitasra olyanok mennek el akiket erdekel hogy mi epit fel minket, hol helyezkednek el a szerveink, az izomzatunk milyen. Emellett igenis rengeteg dolgot lehet latni, tanulni, megnezni hogy milyen vastag az aorta, es meg sorolhatnam. Es felejtsuk el Samut, meg a muanyag babut, mert a bodies kiallitas kicsit jobban es komolyabban mutat be mindent mint egy gimnaziumi biologia oran.
Akit mindez nem erdekel, az ne menjen el, mert nem o a celkozonseg. Ebben en semmi perverz dolgot nem latok. Ha az embert nem erdekelte volna a kezdetektol hogy mi epit fel minket, az orvostudomany sehol sem lenne. A boncolast is valahol a tudomanyos kivancsisag kezdemenyezte, akkoriban ellene is voltak sokan.

maradigeza 2008.06.05. 16:46:36

Mondjátok, hogy maradi hülye vagyok, de szerintem ez a hulla nézegetés valami eszveszetten beteg és perverz dolog. Akárhonnan nézem a dolgokat, a kiállítási tárgyak jelen esetben emberek, akik ugyan feltehetőleg hozzájárultak ehhez az egészhez (bár ugye az sem mindegy, hogy minek/kinek a hatására), ennek ellenére ezt mégis csak halottgyalázásnak tudom minősíteni.

Ha valaki át tud lépni ezen a "gazdag nyugatiak, a szerencsétlen csóró ázsiaiaknak még a hulláját is megveszik, hogy aztán kiállítótermekbe hurcolják" dolgon, hát az szórakozzon jól, de talán többet tenne a világért, ha az erre szánt pénzt inkább eljutatná valami segélyalapba, hogy lehetőleg a következő Bodies tárltra már kevesebb legyen az "alapanyag". Bár ez nyilván csak illúzió.

cornea 2008.06.05. 16:52:07

A halottgyalázásról annyit, hogy ha régen az orvostanhallgatók nem ásták volna ki a hullákat a temetőben (ugyanis akkor a boncolást tartották beteg és perverz dolognak), még mindig ott tartanánk, hogy a gyerekek fele 5 éves kora előtt meghal náthában.
Ezek az emberek legalább megengedték, hogy ezt tegyék velük. Akit meg nem érdekel, az tényleg ne menjen el! Nem kötelező.

Zlot 2008.06.05. 16:53:32

Maradigeza, elarulom neked hogy nem csak azsia testeket hasznaltak, hanem van europai is. Kelet-Europaba viszont csak azsiai testeket mutatnak be.

Nem tudom hallottal e rola hogy sok iskolaban Samu a csontvaz is sokszor igazi ember volt elotte. Sokan ajanljak fel testuket, szerveiket, csontjaikat ilyen celokra, nem tudom ezen most miert kell meglepodni.
En lattam iskola csontvazat, ami igazi volt, es nem muanyag, es nem talaltam roszabbnak ennel a kiallitasnal.

Es ha ez a kiallitas csak egy embernek is segit, hogy feleldjen benne a kivancsisag az orvosi palya irant, es remek orvos legyen belole, aki utanna sok eletet ment, akkor mar megerte, nem? Marpedig hidd, el sok embert motivalhat esetleg ez annyira hogy az egeszsegugyi palyat valasszak.

scsaba1 2008.06.05. 16:54:10

Egy szóval sem mondtam, hogy aki orvosnak készül az ne nézze meg, ill. ne legyen ilyen szakmai kiállítás mondjuk valamelyik orvostudományi egyetem alagsorában.

Sokunknak az emberi testnek - mint önálló individum porhüvelyének - vásári lealacsonyításval van bajunk. "Háromezeré' megnézhető, az élmény megvehető, a fénykép elvihető" (Tényleg, lehet fényképezni?)
Sokunknál rezeg a léc, hogy ez bizony határos a hullagyalázással.

scsaba1 2008.06.05. 16:55:51

"A halottgyalázásról annyit, hogy ha régen az orvostanhallgatók nem ásták volna ki a hullákat a temetőben (ugyanis akkor a boncolást tartották beteg és perverz dolognak), még mindig ott tartanánk, hogy a gyerekek fele 5 éves kora előtt meghal náthában.
Ezek az emberek legalább megengedték, hogy ezt tegyék velük. Akit meg nem érdekel, az tényleg ne menjen el! Nem kötelező."

Ne relativizálj.

Zlot 2008.06.05. 16:57:20

En a kiallitast Pragaban lattam, ott is sokan tiltakoztak ellene, de az emberek akik elmentek kello komolysaggal neztek vegig, es nem volt fenykepezes, semmi oda nem illo dolog.

A reszvetel, es a megtekintes teljes mertekben onkentes dolog, es persze hogy nem lesz ingyenes. Teljesen felesleges rajta vitatkozni, hisz senkit nem rangattak oda akarata ellenere.

Teljesseggel megertem azokat akiknek ennel a kiallitasnal rezeg a lec, de azok egyszeruen ne nezzek meg.

ottquake 2008.06.05. 17:00:48

Zlot - egyetértek, valami ilyesmire célozgattam :) én is korábban. Most leírom mégegyszer:
Meg akarod nézni?
Igen: Menj el, nézdd meg!
Nem: Ne menj el, ne nézdd meg!
:)
(mér olyan rohadt bonyolult ez? - nem értem...)

maradigeza 2008.06.05. 17:02:49

scsabával értek egyet.

Az egésznek vásári jellege a probléma, hogy mások halálából "ismeretterjesztés" címszóval hasznot húznak.
Engem őszintén érdekelne, hogy aki áldását adta rá (legyen európai vagy ázsiai, tök mindegy), hogy a testével ezt műveljék, az vajon milyen körülmények között élt, ill. minek a hatására egyezett bele ebbe?
Ha azt mondjuk, hogy ezek mind gazdag emberek akik pusztán jótét lelek voltak és segíteni akarták az ismeretterjesztést, arra még azt mondom: ok. De sajnos sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy akik erre rábólintottak, azok ezt pénzért tették, méghozzá azért, hogy a családjuknak esetleg legyen mit enni holnap. Erre persze rá lehet mondani, hogy "önként beleegyeztek" csak ugye nem mindegy, hogy önként kényszerűségből vagy valóban teljesen önként, önszántukból.
Ha ezeket a feltételezéseket bárki meg tudja cáfolni, ám rajta, de nekem ettől gyomorforgató igazán a történet.

Zlot 2008.06.05. 17:03:07

ottquake:

Az embereknek valamirol vitaznia kell a blogokon, mert kulonben megall a vilag :-)) ezert sajnos nem ilyen egyertelmu. :-)

ottquake 2008.06.05. 17:03:46

sorry: -d a nézdd-ekről.

Zlot 2008.06.05. 17:05:56

Maradigeza: Az emberek eddig is felajanlottak a csontjaikat, hogy "vasari jelleggel", "ismeretterjesztokent" mutogassak oket iskolakban, ugy hogy ott meg ki is voltak teve a diakok trefainak. Mennyivel masabb EZ? Nem ertem miert kelt megrokonyodest a pusztan ismeretterjesztesi cel? Eddig is volt ilyen, eztan is lesz.

maradigeza 2008.06.05. 17:09:40

Iskolában mutogatni a csontokat, valóban ismeretterjesztő céllal egy kicsit más dolog, mint körbehurcolászni a világban és pénzért mutogatni. A vam design centerről nekem valahogy nem az ismeretterjesztés az első dolog ami eszembe jut.

És megintcsak kérdem: vajon milyen okból ajánlották fel ide a testeiket az emberek? Ha el tudod oszlatni a fenit aggályaimat, ám rajta!

ottquake 2008.06.05. 17:14:26

maradigeza: amiről beszélsz feltételezés... Elismerem, hogy valószínűbb a te verziód, de ennyi erővel kérhetném én is, hogy oszlasd el te abbéli aggályaimat, hogy ezek nem gazdag jótétlelkek. Ebből is látszik, hogy ez a kérdés nem a kiállítást minősíti, hanem valami mást, márpedig mi most a kiállításról - illetve annak üzenetéről - beszélünk.

Starchild 2008.06.05. 17:14:31

Ajánlom az anatomiai múzeumot a vérre éhes tömegeknek. (mellesleg miért ne érdekelhetne bárkit is...)

Zlot 2008.06.05. 17:16:23

Hadd mondjak el neked valamit. En is szivesen felajanlanam. Nem vagyok vallasos, es hiszem azt hogy a testem halalom utan mar nem szolgal celt a koporsoban, es orommel ajanlanam fel ilyen celokra is.

Ha az en kiallitott testemnek koszonhetoen lesz valaki orvos/kutato, es talal fel valamit, vagy menti meg sokak eletet, akkor habar hangsulyozom en mar nem tudok rola, de megnyugtatobb lenne.

Az emberi szervek, testek felajanlasat mindig egy jobb cel ihlette meg. Ezek az emberek, de beszelhetunk a szervdonorokrol is, segiteni akarnak a fennmarado emberisegnek/embereknek szerveikkel, testukkel, amik mar nekik nem kell. Erted?

Es ahogy mondtam, akar ez a kiallitas is eredmenyezhet valami pozitivumot a jovore nezve.

igyugyaz 2008.06.05. 17:16:44

Hát maradigeza, most nagyon megfogsz botránkozni, de képzeld orvostanhallgatók tízezrei nézegetnek naponta holttesteket. És ebben a világon semmi perverz nincs. Éppen ennyire normális, hogy "mezei", nem orvos embereket is szeretnék látni, hogy hogyan működik a testük és errre ez a kiállítás kitünően alkalmas. Akinek meg erről a kiállításról a vér-látványa meg a beteges perverzió ugrik be az magából indul ki.
A demagóg "miért nem küldjük ezt a pénzt Ázsiába" -szöveg meg vicces. Esetleg ha majd legközelebb ruhát/tv-t/bármit veszel, küldj egy kis plusz pénzt mellé Kínába, hogy lehetőleg a következő cipőd árából amit veszel ne spórolják ki a munkabért.
Bár ez nyilván csak illúzió.

ntakacs · http://www.pokerstrategy.com/uMQPQJ 2008.06.05. 17:18:54

Osztod itt az észt, hogy mennyire szar az egész... Tele a net fotókkal, vazz... mégis elmentél rá???

ottquake 2008.06.05. 17:20:50

:)
-> ottquake 2008.06.05. 14:38:40

Aradebil 2008.06.05. 17:25:57

A mi Samunk is élő ember volt,hétről hétre hurcibáljuk jobbra balra -.-
Sulival kedden megyünk megnézni,csoportosan 1500 a beugró,amire viszont még rá sem lehet fogni h drága lenne

Mr. Nice 2008.06.05. 17:31:50

Kedves Pilu!
Szeretném megköszönni te Néked-e, hogy elcsesztem 3 percet az életemből, és szeretném megköszönni, a kommentereknek, hogy vittek némi értelmet üzeneteikkel ebbe a postba, azzal hogy teljesen racionális észérvekkel a 98%a-leugatott.
Rászánok még 3-at, h commenteljek.
Szerintem te azért fizettél ki 3ezer valamennyit, hogy fikázhassál valamit. Az ilyen begyepesedett gondolodásmódnak és az általános mindenkinek-mindehez és -mindenkihez való negatív hozzá állásnak köszönhetjük, hogy ott vagyunk, ahol vagyunk. Köszi Pilu.
Egyébként független orvosi vizsgáló bizottság vizsgálta át az összes preparátumot, -pont a pletykák miatt- és semmi nem utal kivégzésre vagy kínzásra. Legalábbis ezt olvastam valamelyik hitelesebb tudományos oldalon. Jah, és bevallom, sokat tanultam a kiállításon. pl, hogyan mozgatja az ember a fülét. Nem viccelek:) De ezen kívűl rengeteg hasznos tudással gazdagodtam, ami a könyvekben nem volt benne. Pilu te meg szűnj meg!

Zlot 2008.06.05. 17:32:03

Munkaidonek vege, az emberek hazaindulnak :-)

madcow 2008.06.05. 17:33:06

Debazz miért is Pilunak estek neki? Kibaszott igaza van. Ha a ti hozzátartozóitok lennének vitrinben bazz, akkor mit szólnátok? Ez durva.. szóval akkor preparáljunk ki pár világbarmát, és blogbeugató segget is,talán anatómiailag más, és preparálva megértjük.. nekem a halott az halott, és nem műtárgy és nem kiállítási tárgy.. Ez már régen nem ismeretterjesztési cél. ez egy show, amit a mai sorozaton eltompult baromállat vérre, fröcsögésre éhes ember vár, és megnéz. Ez a baj.. mindezt láthatod orvosi könyvekben, biológia könyvekben, de nem ilyen nagy tételben gyerebazzegszörnyülköggyétahóezkellneked show keretében. Ez nem oktatás. Ez arra van, hogy a vérbarom bemegy hulklát nézni, mert de menő. Az orvostanhallgatók látnak eleget, nem nekik szól, és pláne nem gyerekeknek. Ez nektek szól tahókák. Mennyé bazzeg, az egy igazi hulla! Sőt Hulla hegyek! De ez ám most művészet! Legközelebb élveboncoló show fogja kielégíteni a negyérdemü "tudományra éhes kulturfogyasztók" igényeit... vegyé' sátgánt lődd le anyád, áztasd be acetonba , tedd ki a falra és csodáljad barom..
ez nem ismeretterjesztés, ez egy valóban nagy zseni,-(aki oktatási célokra kis tételben használhatta volna tudását) -vándorcirkusza idióta barmoknak, akikben az emberi érzés szikrája sincs.. nézzétek bazz.. legközelebb élő boncolásra kis hagymát és kenyeret is vigyetek tunkolni... Barmok.. Holttestek tömege? Oktatni? A faszt! pénz az érzéstelen barmoktól.

madcow 2008.06.05. 17:34:17

Kurvára mindegy hogy halt meg. ennyi erővel fel lehetne ásni az összes temetőt emberi kiváncsiságból ....

Gwendolynn 2008.06.05. 17:36:39

oké, hogy felajánlották a testüket a tudománynak, de ez már rég nem arról szól, hanem a (vaskos) profittermelésről, vajon ennek tudatában is békésen nem akartak volna a sírjukban nyugodni?

madcow 2008.06.05. 17:38:02

erről van szó Gwen...

madcow 2008.06.05. 17:40:47

na meg a médiaszöveg.. a testrészeg származása tisztázatlan.. lehet hogy erőszakos halált halt a tulaja... médiagenyó az egész.. és izléstelen és gusztustalan.. egy múmia vagy egy csontváz kissé másabb mint töb tucat holttest preparálva... és semmi célja nincs, csak a pénz...

Mr. Nice 2008.06.05. 17:40:49

Azt még hozzá tenném, hogy volt pár suttyó tizenéves akik röhögő görcsöt kaptak az embrió teremben. Iszonyatosan felbosszantott és az egyiknek oda súgtam, hogy én is így röhögnék ha ő lenne a formalinos üvegben. A röhögést abba hagyták de az értelem szikráját sem láttam a szemükben. Mind1, csak ha már a halotti tiszteletről is szó volt...

madcow 2008.06.05. 17:41:24

részek... sorry

Zlot 2008.06.05. 17:41:37

Madcow: Azok az emberek felajanlottak testuket erre a celra. Ugye rendelkezhet mindenki a sajat testevel?

Elvakultam frocsogod a duhodet, de tajekozodni azt nem tudsz. Nincs hullaszag, nincs verfrocsoges, es igenis oktatasi jellege van a kiallitasnak.

Ha neked nem elfogadhato hogy halott embereket latsz kipreparalva, akkor nem kell elmenned, nem kotelezo ugyanis ahogy mar irtuk.

Ha az en hozzatartozom ajanlotta volna fel a testet, akkor elfogadnam a donteset, maximum lelki okokbol en nem lennek kivancsi ra.

Konyvekben meg ezt nem lathatod, es nem igy, mert ez a vilagon is egyedi bemutatasi mod. Es nem ugyanaz foton latni, es a kiallitason.

Amugy meg szerinted csak orvostanhallgatok kivancsiak arra hogy mi epit fel minket?

Ismetlem magamat, bocsi erte

madcow 2008.06.05. 17:42:37

Ez az Nice.. ez kell a népnek. Jövőre élve boncoló show-t szervez nekik a média, pusztán tudományos alapon

Zlot 2008.06.05. 17:42:56

Gwendolynn oszinte leszek. Engem nem erdekelne ha a testemmel hasonlokeppen cselekednenek, es ezert meg "profitot" is termelnenek.

maradigeza 2008.06.05. 17:44:52

Zlot: Nehogymár a szerv donorokat is ide kerved, a két dolognak olyannyira semmi köze egymáshoz, hogy még csak egy lapon említeni is vétek.

Szerintem elég egyértelműen leírtam a problémámat, jó lenne ha arra reagálnál. Mi bizonyítja, hogy ezek az emberek teljesen önként egyeztek bele ebbe és nem azért mert mondjuk csak így tudták a családjuk jövőjét valamennyire biztosítani? Téged tényleg, egy cseppet sem érdekel, hogy vajon miért egyezik bele ebbe valaki?
(és itt mondom megint, ne hasonlítsd ezt a szerv donorokhoz, mert ott egy másik ember életét mentheted meg, nem egy kiállítászervező cégnek termelsz profitot)

Ha most így felajánlottad a saját tested, remélem, hogy azonnal írásba is foglalod, mert névtelenül igérgetni egy blogban azért nem nagy teljesítmény.

Zlot 2008.06.05. 17:45:19

Madcow, nem kell demagognak lenni....a vegen meg magzat elveboncolasaig is eljutunk vagy mi?

Kivancsi vagyok az egeszsegugyi boncolast miert veszi be a gyomrotok? Mert nem latod?

madcow 2008.06.05. 17:45:43

Hátbazmeg akkor boncolgass akit akarsz. Konkrétan nem hiszem, hogy vándorcirkuszi mutatványnak ajánlották fel magukat. De ha gondolod, a családpddal csinálsz amit akarsz. A tudomány nyitott mindenkinek, de ez durva tulzás. A "művész" is művésznek nevezi magát. Erről ennyit. Ha neked meg elfogatható ez a látvány, akkor esetleg, már elnézést, akár a hozzátartozóid is kirakhatod a falra a lakásodban, és nézegetheted.. Ez túlmegy mindenen...

virtualdog 2008.06.05. 17:46:17

Kibaszott jó kiállítás, hétköznap diák 2500 forint KURVÁRA nem drága (bocsánat, de akármelyik koncerten többet elkérnek). És ez a kiállítás olyan dolgokat mutat meg, amin a sok boncolást látott orvostanhallgató ismerőseim le voltak döbbenve. Én csak szimplán kíváncsi voltam, mert érdekel a világegyetem és főleg az ember - aki szerint az emberi test gusztustalan, az kapja be! -, ők viszont tényleg értették, amit látnak. Nekik biztosan tudományos is, nekem csak érdekes. Te meg szánalmas vagy... azért elmenni, hogy fikázhass egyet?...

madcow 2008.06.05. 17:46:58

Zlot.. Attól tarok eljutunk. Ez kell. Vér, genny, hulla, balhé, botrány.... erre vevő a nép.

madcow 2008.06.05. 17:48:57

Az egészben az zavar, hogy ezek valamikor emberek voltak. Érted? Csinálja meg műanyagból bazmeg. Akkor te sem néznéd, az nem menő.. ugyan.. pvct nézni......

Mr. Nice 2008.06.05. 17:49:11

Madcow: kiegyensúlyozott embernek tartom magam, van állásom, közben tanulok is. Van 1 barátnőm aki szeret. Elmentem a kiállításra és a preparátumok művésziessége lenyűgözött. Ha a nagymamám felajánlja a testét és őt látom ott tenisz-ütővel, akkor büszke lennék rá. És ha nem lennék még 30 alatt, én is felajánlanám a testem. Sőt, azt akarom,hogy úszás közben mutassák be a testem. Beteg perverz vagyok?

cornea 2008.06.05. 17:50:22

"Téged tényleg, egy cseppet sem érdekel, hogy vajon miért egyezik bele ebbe valaki?"

Én például azért egyeznék bele, mert arra rosszabb gondolni, hogy a testem a föld alatt rohad és kukacok zabálják. Higgyétek el, az se szép.

madcow 2008.06.05. 17:52:13

Nice!
Tutira... Én elvesztettem családtagjaimat. És nem egy vitrinben akarom őket viszontlátni, ezek mellett festek, rajzolok, zenélek. Esetleg én vagyok a beteg, hogy nem egy ecsettel a kezemben akarom látni a szüleimet kipreparálva??? Vagy akár bárkit is? Ez nem oktatás, de nem is művészet már. ez egy utazó cirkusz!

madcow 2008.06.05. 17:53:40

Corne! ezért rendelkeztem hamvasztásról. Majd jól belélegeztek és megisztok/megesztek. :D

sn 2008.06.05. 17:54:40

Nagyon sokat tanultam ebből a kiállításból, pont az adta meg hitelességét és a tökéletességét, h minden igazi volt. Semmilyen tiszteletlenség,undor, perverz gondolat nem jutott eszembe, csak a lélegzetem akadt el, h mennyire tökéleteset alkotott a természet és földig hajlok előtte.
Kb. hasonló érzés,mint amikor először mész a planetáriumba.

madcow 2008.06.05. 17:55:42

Sn.. azért a planetárium és az égbolt a mai napig más érzést vált ki belőlem... Na további kellemeset!
Sziasztok!

Zlot 2008.06.05. 17:56:12

Maradigeza: te tenyleg maradi vagy :-)

Nem szoktam a levegobe beszelni, de a szervdonorok es e kozott igenis van parhuzam. Megpedig az "utokor" szolgalata, ha elhetek ezzel a kozhellyel. Ezt sokfelekeppen meg lehet tenni.

1. Elo embereknek ajanlod a szerveidet
2. Anatomiai kiserleti boncolasra ajanlod szerveidet/tested (formalinban formatlanul uszo szerveidet sok szazan fogjak boncolgatni hogy tanuljanak belole)
3. Kiallitasra ajanlod a tested, hogy masok tanulhassanak belole.
4. Vagy egesz egyszeruen azt kered hogy fat ultessenek a sirodra, hogy a bomlo testeddel taplald a fat, hogy az majd friss oxigent termeljen stb......

Termeszetesen a lista fontossagi sorrendben van, kezdve talan a legfontosabbal. A vege tulzas, elismerem, csak erzekeltetni akartam az osszefuggest.

A szerveimet pedig felajanlanam ha barmi tortenne velem, ezt a csaladom is tudja, es sokkal fontosabbnak is tartom a szervdonorsagot mint ezt a kiallitast ez teny.

Es emellett kerlek ne sarkitsuk a dolgokat. Azert mert nem adnak neked minden holtestrol irasos dokumentumot, melyben eled tarjak az elhunyt szemely csaladi, anyagi helyzetet, es nyilatkozatat, hogy miert dontott az "adomanyozas" mellett, meg nem feltetlenul kell "kizsakmanyolt" emberekre gondolni, akiket erre rakenyszeritettek.

Elarulom hogy evekkel ezelott mikor ez az eljaras meghonosodott az emberek tomegesen ajanlottak fel testuket ilyen celra halaluk utan. Erdekes mi?

Hidd el nekem igen sokan teszik ezt meg mindenfele anyagi ellenszolgaltatas nelkul, es nincs szukseg rossz anyagi helyzetben levo embereket belekenyszeriteni az ilyesmibe.

Amugy meg csak gondolj bele, hogy eleve butasag amire gondolsz ,mert ha meg is tortenne ilyesmi hogy tortenne? Az ember alairja, majd mindenki megvarja hogy meghaljon esetleg evek mulva? Ez igy eleg valoszerutlen. Vagy megolik rogton? Hat ez meg megjobban abszurd.

Szervkereskedokrol mar ugye hallottunk, de ilyen celre ugyan ki gyilkolna embert? Vagy ki kenyszeritene ki? Annyira ez nem nagy uzlet forintalisan.

Bocs hogy hosszu lett

Mr. Nice 2008.06.05. 17:56:57

Végülis Dalí-t meg Picasso-t sem ismerték el sokáig, de még megérték. (Most nem magamra gondolok:) hanem a Hagens dokira) Családtagokat én is veszítettem el, de tiszteltem őket annyira, h haláluk utáni kívánságait is tiszteletben tartsam. Sztem ez természetes.

Zlot 2008.06.05. 18:01:03

SN: teljesen igazad van, bennem is ezek a gondolatok fogalmazodtak meg. Radobbentem az emberi szervezet komplexitasara, es valahol csodalattal tekintettem az evoluciora hogy mikent tudott szerves anyagokbol egy ilyen effektiven mukodo szervezetet alkotni.

Teljes mertekben megerte a kiallitas. A menyasszonyom gyogytornasz, es ennek ellenere az izmok tapadasat o is megcsodalta, es egy csomo uj dolgot is "tanult".

Mr. Nice 2008.06.05. 18:01:29

Egyébként a cirkusz a szórakoztatás művészete és ezt nem mondanám a kiállításra. De a lenyűgözés és a hatásvadászat sokat segít a tanulásban. Ezt azok az orvostan hallgatók is alá támasztják, akik "Ask me" kitűzővel mászkáltak segítőkészen ide-oda.

Csavok 2008.06.05. 18:01:56

Szerintem is undorító...

úgy láthatok emberi testet ahogy még nem???

egyszer láttami ilyet: a nyugatiban a vonat ütötte el szegény srácot. elöször láttam úgy testet. Megrázó volt.

sn 2008.06.05. 18:04:46

Btw, akit érdekel úgyis elmegy, ha beteg ha nem. A jegy tényleg drága, de a Titanic-os lehúzásnál 100x jobban megéri. A preparált magzatok tényleg sokkolóak, még nekem is összeszorult a szívem. (tkp. kő). Ezért is jó, h ki van írva, h mi következik dönthetsz, h bemész-e. Az biztos, h az abortuszt újra fogod gondolni, de kicsit később az elrontott életet is. De biztos, h jobban fogsz vigyázni.

Nem hiszem, h Pilu mindent tudott vagy elolvasott abból ami ki volt írva,mert akkor nem írna ilyeneket.

Számomra a természet ereje, nagysága volt az ami erős felindultságot okozott.

D-Fens 2008.06.05. 18:09:27

"Mint tudjuk, a fehér ember mélyen elítéli azokat a kultúrákat, amelyekben nyilvános kivégzésen élhetik ki polgáraik a vér látványa iránti vágyaikat..."
Ezen kurva nagyot röhögtem.
Keresztes hadjárat, spanyol inkvizíció, a brit gecik Skóciában...

sn 2008.06.05. 18:16:22

madcow,

Az élmény elementáris erejére próbáltam analógiát hozni a planetáriummal.

ottquake 2008.06.05. 18:22:11

maradigéza, válaszolj te is lécci a neked írt kommentekre, azután kérd ezt számon máson. Még mindig olyan dolgon rágódsz aminek egyszerűen NINCS köze a posthoz, kár is ezzel kapcsolatban győzködni téged. Képzeld engem az zavarna, ha a Juliskákat állítanának ki és nem Mariskákat. Igazold nekem lécci, hogy csak Mariskák vannak ott. Tudod, azért irigyellek a gondolkodásodért... :) "könnyű" lehet így élni. :)

AP (törölt) 2008.06.05. 18:37:33

na ezért fognak engem hamvasztani

maradigeza 2008.06.05. 18:46:45

ottquake: Te magad válaszoltál helyettem is: "Elismerem, hogy valószínűbb a te verziód"
Ezt nem te írtad?

Hogy szerinted nincs köze a témához az a te dolgod. Én ilyen szempontból téged irigyellek, hogy el tudsz menni egy ilyen "kiállításra" és egyáltalán nem érdekel téged, hogy ezek azsiai emberek, vajon milyen halált haltak és milyen okból/módon egyeztek bele abba, hogy kiállítási tárgy válljék belőlük.
Könnyű lehet így élni...

bolomba (törölt) 2008.06.05. 18:51:57

en speciel a szem es annak anatomiajat hianyoltam… csak lehetett volna valahogy preparalni?! elvegre leonardo da vinci is megoldotta. megsutotte mint a tojast, majd tanulmanyozgatta. csunya beteg leonardo bacsi, hogy mereszelt hulakat boncolgatni, amikor ezert siman kivegezhettek volna?! :)

fertox 2008.06.05. 18:55:21

Srácok, nem nem nem, Én láttam ezt a kiállítást New Yorkban.. Igen hatásvadász. De kurvára levadássza azt a hatást.. Nekem földbe gyökerezett a lábam...

ottquake 2008.06.05. 18:57:17

maradigéza félreértesz: nem szerintem nincs köze a posthoz. NINCS köze a posthoz. (got the difference?)

maradigeza 2008.06.05. 19:13:54

ottquake: hiába arcoskodsz, amit leírsz az bizony legfeljebb SZERINTED VAN és NEM ÚGY VAN. (got the difference?)

Amúgy ennyi az össz érved, amit ki tudtál préselni magadból? Na ha a te agyadat kiállítják egyszer, azt biztos megnézem.

ottquake 2008.06.05. 19:24:38

maradigéza: nyugodj meg, relaxálj. Nincs semmi baj. Egyébként természetesen az ember akkor présel, amikor értelmét látja. Ha szépen lassan visszaolvasod a kommentjeimet, akkor rá fogsz jönni, hogy már korábban indokoltam, hogy miért nincs köze a posthoz. Elhiszem hogy érdekel, meg még lehet h sokakat érdekel, ettől függetlenül engem pl más érdekelne de nem arról beszélünk, mer te ilyen dolgokat erőltetsz - didn't get the message :( . Beszélj róla nyugodtan, de akkor sem erre lett kiírva a blog témája. Szóval nyugodtság van! :) A nagy agyamat meg nyugodtan megnézheted majd, ha esetleg előbb halnék meg mint te, nekem ezzel az égvilágon semmi problémám nincs, akármilyen hihetetlen is. ;)

maradigeza 2008.06.05. 19:40:28

Jaj ne haragudj már, észre se vettem, hogy megakadályoztam itt az értelmes eszmecserét.
Tessék-tessék lehet jönni, szabad a pálya! Had halljam téged mi érdekelne, ha már ezt a témát magasról leszarod?

De azert csendben megismétlem: te nem döntöd el, hogy minek van köze mihez. Leírtad, hogy szerinted ennek nincs köze, de ettől még nem lesz úgy, ha összeszorított fogakkal erőlködsz, akkor sem. Szar egy világ ez, de hát ez van.

Nadeviszont amit most művelünk a sokadik komment óta annak már tényleg rohadtul semmi köze a poszthoz. Akarsz még erről beszélni?

Tydirium 2008.06.05. 19:53:45

Komolyan nem értem a blog íróját, mintha azt sem tudná miről van szó!

Miután szinte semmilyen mértékben nem bírom a vért, kicsit aggódtam mielőtt elmentem, hogyan fogom bírni, mert a saját vérvételemet sem tudom nézni. Utólag viszont nagyon örültem! A téma ugyanis nagyon érdekel, ennek a kiállításnak pedig pont az a lényege, hogy a lehetőségekhez mérten ízlésesen és kulturáltan mutatja be ezeket a dolgokat.

Gimnazista koromban a biológiatanárom szervezett egy boncolás megtekintését, ami bár nagyon érdekelt mégsem mentem el, mert ott valóban az - elnézést a kifejezésért - fröcsögő vért, a hullaszagot látja és érzi az ember, meg ugye eleve onnan indulunk, hogy az asztalon egy felismerhető ember fekszik. Itt viszont, preparálva és vér nélkül bemutatva nagyon élvezetes és lenyűgöző volt látni hogy milyen fantasztikus egy emberi test felépítése, hogyan alkothat ilyen tökéletes szerkezetet a természet. Hiába adnak ki ezer könyvet, meg állítanak fel műanyag babákat, az semmi ahhoz képest, hogy valaki teljes egészében láthatja pl. egy ember érrendszerének felépítését, láthat egy magzati fejlődést nem ultrahangon keresztül. Elhiszem hogy ez egyeseknek kicsit morbid, de nekem fantasztikus volt látni, hogy bátyámék 14 hetes magzata hogyan is néz ki.

Szerintem nagyon érdekes lenne pl. biológia óra címén diákokat elvinni, mert ezerszer többet ér, mint hosszú órákon keresztül próbálkozni felkelteni az érdeklődést pl. az egészséges életmód iránt. Ha valaki maga előtt lát egy egészséges és egy dohányos tüdőt, az talán kicsit jobban elgondolkozik a dolgon, kell-e ez neki...

ottquake 2008.06.05. 19:55:19

still didn't get the message... :D mindegy, legalább megnyugodhattál volna. ;)
Egyébként h más, érdekesebb témára terelmjem a beszélgetést olvasható "bizonyos" helyeken "bizonyos" "valakiktől", hogy a kiállítás azért is(!) készült igazi emberi holttestekből (és nem műanyagbábúkból, nyilván ez az ok is adhatja az egész kiállítás létjogosultságát), mert "valaki(k)" arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy "bizonyos" "elgondolás" szerint az emberi test is éppolyan "rothadó szervesanyag" (

d. 2008.06.05. 19:57:56

Szeretném megnézni a kiállítást, mert érdekel az emberi test, pedig nem készülök orvosnak.

Ellenben egy másik oldalról idézek, a
v i t a t o t t testekkel kapcsolatosan:

"Glover orvosszakértő azonban hangsúlyozta: csak olyan kínai személyek tetemeit kérte kölcsön, akik kórházakban, elhagyatottan haltak meg, mert nem voltak hozzátartozóik."

Nos, akinek nincs hozzátartozója, annak jogai sincsenek? Na, az én gyomrom ettől fordul fel. Egynelőre e miatt nem mentem el a kiállításra, mert nem vagyok arról meggyőződve, hogy minden ott kiállított ember még életében is erről rendelkezett. Ha ez bizonyos lenne, akkor elmennék zokszó nélkül, no de így...

ottquake 2008.06.05. 19:58:20

... (lemaradt az előző üzenetről) mint bármi más ezen a világon. Ennek talán az is lehetett célja, hogy maradigézák meg haladóbbpisták jókat vitatkozhassanak a témán. - a rothadó szervesanyag az én egyéni megfogalmazásom, egy filmből kölcsönöztem. :)

d. 2008.06.05. 20:16:34

Korábbi írásom kiegészíteném, ez a témában egy másik fórumon olvasottal (amiből előbb idéztem az egy cikkből számazott)

"Orvostudományi egyetemi anatómiai oktatás céljára átadható azon személy holtteste, aki életében
a) ehhez kifejezett beleegyezését adta, vagy
b) ez ellen nem tiltakozott,"

Tehát, el lehet gondolkodni, hogy hány olyan ember lehet kiállítva, aki netán álmában sem gondolta, ezsébe sem jutott még életében, hogy ki lesz állítva, és ez ellen tiltakozna, de mivel nem volt hozzátartozója, nem temették el, hanem simán preparálhatták. Na, nekem ettől tényleg felfordul a gyomrom (amúgy a kiállítást jó ötletnek tartanám). És ez a rendelkezés Kínában is hasonló lehet, ha onnan orvosszakértő elkérte a magányosan kórházban elhunytak testét...

De ha az orvos szakértő úgy nyilatkozott, hogy a hozzátartozókkal nem rendelkezők testét kölcsönkérte a kórháztól... ez nagyon meredek számomra. Tehát ha nincs hozzátartozód, akkor még életedben nyilatkozz arról is, hogy ellenzed a praparálásod, ha nem tetszik az ötlet, hoyg mások bámuljanak.

(Nekem egyébként tök mindegy lenne, hogy velem halálom után mit csinálnak velem, és így is fennakadtam).

Tehát nem kell rendelkezni arról, hogy hozzájárulsz, az is elég, ha elfelejtesz rendelkezni és nincs hozzátartozó ki eltemessen... Remélem értitek a problémám gyökerét.

bolomba (törölt) 2008.06.05. 20:49:53

d.,

volt egyszer egy ismerosom, akinek az annya az ellen tiltakozott kormanyzati szinten mar vagy 15 evvel ezelott, hogy ha nem tiltakozol, akkor barkit lehet boncolni. Megha nyilvanvalo volt a termeszetes halal, akkor is. Legyen ott, hozzatartazo vagy sem. A szokas persze akkor az volt, hogy a hozzatartozo keresere nem boncoltak. (vagy de) Tudod, attol mert nem tudsz egy torvenyrol/hatarozatrol/rendeletrol/barmirol attol az meg letezhet. Ha tudsz tehtsz ellene, ha nem csokolom. Hogy etikus-e? Csak annyira, mint a noknek orvostanhallgatok elott vajudni.

iamthenobody 2008.07.04. 23:08:36

Kedves Pilu!

Ha már ilyen tájékozottnak érzed magad a témával kapcsolatban és a többi hozzád hasonló, akkor mondanék egy-két dolgot.Én tiszteletben tartom azoknak a véleményét, akik nem akarnak elmenni mert nem érdekli őket ez a dolog, vagy borzasztónak tartják.De azért mégsem kéne fikázni a másikat, mert őt esetleg érdekli.Én voltam fent apámmal és sok magyar meg külföldi embert láttam, fiatalt, időset.Sőt még általános iskolás 7-10 éves gyerekeknek is szoktak a kiállításon tartani biológia órát, vagy csak egyszerűen elviszik őket kikapcsolódni.Szerinted akkor most az a több százezer ember, aki megnézte a kiállítást, idős és fiatal, egy perverz beteg állat?
Az agyonlövetett kínai emberekről meg az a véleményem, hogy elképzelhető hogy egy két halálra ítélt rabot is elhoztak ide preparátumként,de nem hiszem.Lehet hogy valami rosszindulatú ember elkezdte ezt pletykaként terjeszteni.Az a szólásod, hogy "direkt erre a célra agyonlövetett emberi preparátumok" egyszerűen szánalmas és nevetséges.Főleg, hogy az embereket lövik le, nem pedig a preparátumokat.
Egyébként beszéltem ott egy orvostanhallgató lánnyal, aki mellesleg nagyon kedves volt, ő elmondta nekem hogy a kínai törvények szerint, ha egy elhunyt embernek nem találják a hozzátartozóit, illetve ha nem jelentkeznek értük, akkor felhasználható a testük a tudomány érdekében, vagy kiállítási célra.Persze csak akkor, ha nem írt alá egy olyan papírt, amiben kimondja hogy nem engedi, hogy az ő testét felhasználják ilyen célokra.Szóval csak azért mert neked nem tetszett ez az egész és sajnáltad a kidobott pénzt, illetve hogy megsértve érezted magad amiért nem azt láttad amit vártál, még nem kéne ilyen valótlanságokat állítanod.Kicsit érdeklődj és tájékozódj, mielőtt más embereket perverznek tartasz, amiért érdekli őket a saját testük felépítése.
Köszönöm

nukiito 2008.11.23. 15:41:14

ha megírtad ezt a "cikket", akkor el is kellett menned oda, mert téged is érdekelt valami miatt..akkor ne kategorizáld az embereket ezért meg azért..

A helykihasználásról..kezdjük ott, hogy egyszerre nem csak egy csoport/20ember egyénileg van lent a kiállításon..gondolj bele, ha betették volna a gondolkodó, a kosaras meg a táncoló pár preparátumát abba a helyiségbe, ahol az embriók voltak..2nap múlva nem lett volna belőlük semmi, mert fellökték volna őket (többek között ezért nem lehet levinni kabátot és táskát..)..

jegyár..akinek túl drága, úgy sem fog elmenni, vagy szervez egy csoportot, mert ugy egy ezressel olcsóbb a megtekintése..

ha megnézed a preparátumokat, tényleg műnek hatnak, erre azonban két szó meg is adja a választ, hogy miért: polimeres tartósítás..
olvass utána és rájössz, miért írtam.

Szánalmas a kijelentésed, hogy "direkt erre a célra agyonlövetett emberi preparátumok"..tudtommal az emberek előbb meghalnak, csak aztán lesz (ha lesz) belőlük preparátum. Mellesleg a végén én megvettem a könyvet 3500 ft-ért, mert nem sajnáltam rá a pénzt, ugyan is szerintem egyszer az életben láttam ezt a kiállítást.
Idézek neked belőle:
" A TESTEK...A KIÁLLÍTÁS valamennyi anatómiai preparátumát törvényesen szerezték be és gondos munkával dolgozták ki orvosszakértők a TANULMÁNYOZÁS ÉS AZ OKTATÁS érdekében. A végeredmény olyan emberi preparátum, amely megtekinthető a normálisan végbemenő lebomlás okozta károsodás nélkül."
Kiemeltem a lényeget, nem kell remélem megmagyaráznom..

azok a példák, amiket leírtál, pl:"idegrendszerünk egy hihetetlenül bonyolult rendszer" az alapműveltséghez tartozik, aláírom..de ha egyszer a kiállítás az emberi testről szól, nem írhatják ki az előző évi sporteseményeket..
vér pedig nincs, mert a testnedveket eltávolították..

"Így, ahogyan több mint 30 éves, orvostanhallgatóknak való anatómiatanítás során felfedeztem, a látás elősegíti a megértést, a megértés pedig a testről való oktatás lehető leggyakorlatiasabb formája."
idézet Dr. Roy Glovertől, egy nyugalmazott egyetemi docenstől.
EZÉRT csinálták ezt a kiállítást...

süti beállítások módosítása