- Van már csajod/pasid?
- Á, továbbra is egyedül... Azt hiszem, túl magasra tettem a mércét.
A világ megváltoztathatatlan, és ha az ember nem találja benne helyét, annak felelősségét nem lehet a világra hárítani. A fix, tőlünk független körülmény el nem fogadása nem lehet a körülmény hibája, hanem csakis azé, aki azt nem hajlandó tudomásul venni, és alkalmazkodni hozzá.
Mikor a világot okoljuk saját boldogtalanságunk miatt, nem teszünk mást, minthogy az alkalmazkodóképességünk hiányának felelősségét erre a tényezőre hárítjuk. Ez olyan, mint a vesztes meccs utáni magyarázat: „Csúszott a pálya”. Ja, a másik csapatnak nem…
Ha restségünk vagy önteltségünk okán nagyvonalúan átsiklunk a saját hibánk lehetőségén, akkor gyártunk helyzetünkre szép, kerek (ám logikailag teljesen hibás) ideológiákat, magyarázatokat. Ennek egyik kiváló példája a "túl magasra tettem a mércét" frázis.
Mert mit is jelent valójában ez a mondat? Velem semmi baj sincs, nem hibázok, hiszen én csak szeretnék találni egy olyan kvalitású partnert, mint jómagam, mint a „jogos” elvárásaim, arról pedig nem tehetek, hogy ilyen nincs. Tehát, nem én vagyok a hülye, hanem a világ fogyatékos körülöttem, hiszen nincs rajtam kívül még egy olyan teremtés, mint én. Nem az én elvárásaimmal, az önértékelésemmel van baj, hanem ezzel a sárgolyóval, hiszen az nem elégíti ki igényeimet.
Teljesen valószerű állítás, hogy a Földön élő 3.5 milliárd, az országban található 5 millió, és a városodban lakó 1 millió ellenkező nemű közül nem találsz számodra megfelelőt. Kurva világ, az.
