HTML

  

Nem követett el szabálysértést Rosdy Tamás, aki a március 15-ei állami ünnepen a hallgatóság soraiból kiabálva követelte a miniszterelnök távozását, mondta ki jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Rosdyról korábban a rendőrség, illetve egy tárgyaláson kívül hozott végzésben maga a PKKB is azt mondta, hogy megsértette a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogot, illetve a gyülekezésen való részvétel jogát. Így Rosdy pénzbüntetést kapott. Ezeket a határozatokat helyezte hatályon kívül a PKKB egy másik tanácsa csütörtökön, mert álláspontja szerint az állami ünnep nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Ugyanakkor a bíróság szóbeli indokolásában megjegyezte azt is, hogy a véleménynyilvánítás joga nem korlátlan, nem teheti lehetetlenné mások e jogának gyakorlását, illetve annak módja megvalósíthat szabálysértést, ha például riadalmat, megbotránkozást kelt. Jelen ügyben azonban ez nem történt meg.

 

Fordítsuk magyarra:

Ha nem kelt megbotránkozást és riadalmat a GYF lehazaárulózása másokban, annak oka csak az lehet, hogy ez társadalmilag elfogadott álláspont, és ezt a bíróság is így gondolja. :)

 

Címkék: gyurcsány hazaáruló

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr951420288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mugli 2009.10.01. 16:26:16

Kiabálni márpedig nem szép dolog...
Tapasztaltam hasonlót: történt, hogy buszon kezdett el hasonlókat óbégatni egy szemmel láthatóan nem túl beszámítható egyén. Bármilyen meglepő: zavart.
A tartalma a legkevésbé érdekelt, a decibel viszont két megálló után a sofőrnél is kiverte a biztosítékot. Le akarta szállítani, de aztán szép exponenciálisan elhallgatott.
Szvsz: A nagy hangerő nem csak a fesztiválok környékén élőket zavarja szezonban... Bár úgy látom a politika is lassan a szórakoztató ipar része lesz (de lehet, hogy már most is az:)

Asszem 2009.10.03. 12:32:45

Én nem tudom, hogy ez a bíró milyen nevelést kaphatott otthon, de szerintem nem kellene jogi végzettség annak belátásához, hogy egy ünnepséget megzavarni igenis megbotránkoztató, függetlenül attól, hogy igaza van-e vagy nincs a bekiabálónak.

Undorító dolog a véleményszabadság mögé bújni. Mindenki indíthat blogot, mindenki kimehet az utcára elmondani a véleményét. Ja, hogy ha ezt tenné, akkor le se szarnák, ezért kell odamenni és belerondítani a máséba...

Szerintem morálisan nagyon rossz üzenete van ennek az ítéletnek.

Láng 2009.10.03. 12:42:58

Kedves Mugli!

Bár a buszos sztoriban véleményem szerint tök igazad van (zavaró, és nem kellett volna csinálnia), de egy komoly problémára felhívnám a figyelmed ezen állásponttal kapcsolatban:
Az úgy tűnik nem nagyon zavar téged, ami úgy általában körülötted "politika" meg "népképviselet" meg "demokrácia" címszó alatt működik? Ebben a kérdésben Téged elsőnek és mindenekelőtt egy zavart elméjű, nyilvánvalóan nem párbeszédképes egyén üvöltözése zavar leginkább? Mert abból, hogy ezt és egyedül ezt emeled ki én ezt látom. Ez súlyos aránytévesztés! Itt nem a te mindennapi nyugalmadról van szó a buszon, a teszkóban vagy az orvosnál.

Zavaró az is, ha valaki rákényszerít, hogy az éneklését hallgassam, vagy ha a közlekedési zajt túlharsogva horkol, esetleg böfög. Valamiért ezekről mégsincs hasonló törvény. _Valamiért_ itt a politikai véleménnyilvánításról (illetve annak tiltásáról) van törvény, nem pedig a Te nyugalmadról. Az a politikát amúgy se nagyon érdekli.

Az meg már csak hab a tortán, hogy itt ugye arról van szó, hogy gyülekezésekkor, politikai indíttatású összeröffenésekkor mit lehet. Oda gondolom nem azért megy az ember, hogy a kipufogógázok lágy siklását hallgassa a pesti utcán, áhitatta. Ergó ne sírjon már, ha netán valaki nem egészen az ő kispolgári elképzeléseinek megfelelően, felemelt hangon megszólal.

A törvényi gyakorlatról pedig már elmondtam a véleményem annak élesítésekor: civilkontroll.net/index.php?/site/iras/marcius_15._mar_a_kiabalast_is_buentetik/

Asszem 2009.10.03. 12:47:57

@Láng: az is egy álláspont amit te képviselsz. én azért nem értek egyet veled, mert én mélységesen ellenzem a véleménynyilvánításnak azt a módját, amikor a másik szavába (rendezvényébe) vágva, a másikat nem tiszteletben tartva próbáljuk elmondani álláspontunkat. Ez olyan, mintha a poszt írója a véleményszabadságra hivatkozva kitörölne a kommentedből néhány sort, hogy a saját gondolatait átüvöltse, vagy olyan, mintha egy kommentelő feltörné az oldalt és átírná a posztot.

Egyelőre csak az a szerencse, hogy nincsenek szélsőbalos-anarchista csoportok, mert az ilyen bírósági ítéletre alapozva ezentúl ők is odamehetnének bármelyik fideszes rendezvényre és megzavarhatnák orbán beszédeit, és őket sem lehetne erőszakkal eltávolítani, sem megbüntetni.

szerintem ez egyáltalán nem a kvöetendő út.

Láng 2009.10.03. 15:05:07

@Asszem: És a véleménnyilvánításnak azt a módját, amikor a politikai elit körbekerített tereken, adópénzből parolázik? Magának, mert Téged meg engem maximum fél perc motozás után engednek be oda, fémdetektoros kapun, egyszerre két emberrel dolgozva. Persze ezt is a Te pénzedből, és úgy elhelyezve, kizárólag azért felállítva, hogy nehogy 1-2 ezer főnél több előforduljon, még ha órákat is áll sorban. Ők csak ennyire vágnak bele a véleménnyilvánításunkba... le se lehet őket vakarni az ünnepről :) És akkor neked azzal az egy szem szerencsétlennel van csak és kizárólag bajod?

Megértem az érzelmeket, és engem is zavar, hogy mellettem tele torokból üvöltenek. Valamit, ami néha talán (sokszor meg biztosan) nem oda illő. De tudok pioritásokat felállítani. Ha a nép odamehetne a terekre, és senki nem mondaná meg hogy hogyan merre emlékezzen, ha offshore ex-KISZ-esektől látványliberálisokon át narancsos fiúkig mind eltakarodna a nemzeti ünnepekről (sőt, lehetőleg a hatalomból is :) ), akkor teljesen legitim módon fordulhatnánk ezek ellen az üvöltözők ellen például. És nem feltétlenül törvénnyel, hanem akár a jó ízléssel. Sőt, várjál: egy normális helyzetben talán ő sem üvöltözne. Ha kezdeményezhetné a visszahívását mondjuk.

Az a baj, az a mindannyiunkat igazán fruszráló, hogy az egyetlen amit tehetsz, hogy belekiáltod a világba, hogy "Nagyon fáj!". Persze lehet ezt kritizálni, de ez jelen helyzetben a szaron pörgés. Nálam huszonkettedik a sorban a gyurcsánytakarodj!-ozó problémája, de rajta van a listán. De bevallom nem győztél meg, hogy ez olyan nagy gond, hogy erről és csak erről kell ennek kapcsán beszélni.

TFH engem meg zavar, ha valaki zászlót lobogtat. Belelóbájja az arcomba, bazmeg. Zavar! Takarodjon! Így megy ez? Ezt kell a tövényeinknek, a normáinknak lekövetni? Vagy ez csak olyan ügyes kommunikáció, mint amikor a heti öt új adót egy kis melegházassággal tereli az SZDSZ?

Szerintem sem ez (ti: az üvöltözés és annak szó nélkül hagyása) a követendő út. Ettől viszont még az eltiprása nem lesz inkább követendő, vagy nem terelheti el a szót a valódi gondokról.

Asszem 2009.10.03. 17:08:19

@Láng: nem értek egyet veled, mert úgy érzem, úgy próbálod beállítani, hogy a kormány minden előzmény nélkül, kizárólag a véleménykifejezés elnyomása miatt keríti körbe a tereket, nem pedig azért, mert máskülönben nem tudják biztosítani azt, hogy nem lesz randalírozás.

Azzal sem értek egyet, hogy a mai világban az egyetlen módja a bekiabálás a politikai véleménykifejtésnek, ezért az elnyomásra való hivatkozást én felesleges mártíromságnak gondolom.

A többi felvetésed pedig eltereli az eredeti kérdésről a vitát, miszerint helyes-e, hogy a biróság szerint nem büntethető az, aki megzavar egy rendezvényt, mert attól, hogy bizonyos politikai kérdésben igazad lenne, még nem következik, hogy ezért ez igazolná a bekiabálást is.

Én egy esetben értenék egyet azzal, hogy igenis botrányt kell csinálni, és bekiabálni, megzavarni, megdobálni: akkor, ha semmmi más módja nem lenne a véleménykifejésnek. Ekkor a szememben a bekiabáló hős lenne, aki dacol a hatalommal és a következményekkel.

De ma, Magyarorászágon, amikor annyi más lehetőség is megvan az önkifejezésre, a bekiabálást, történjen már bármelyik oldalról és bárki ellen, visszataszító dolognak tartok.

Láng 2009.10.06. 17:11:38

@Asszem: Bocsáss meg, de egy jogállamban nem a kormánynak kell biztosítania a szólásszabadságot durván korlátozó tövényekkel, rendeletekkel, hogy ne legyen randalírozás. Ez a rendőrség feladata lenne, akiknek erre megvan minden felhatalmazása és lehetősége. Csak valamiért nem teszi meg.

A Demszky-bunkókkal dobálózást, kocsik felgyújtását, további köztörvényes bűncselekményeket eddig is és ezután is jogszerűen el lehet(ett) takarítani az utcákról. Az eddigi, és már meglévő törvények alapján. Milyen kár, hogy a rendőrség (akinek ez a dolga egy jogállamban) ezt nem tette! Évek óta nem tudnak pár száz díszmagyar focihuligánt bevinni, akiket amúgy arcról-névről ismernek a szervnél. Se a te nyugalmadat nem szolgálják, se mindannyiunk védelmét nem látják el. (Viszont legalább következmények nélkül szarrá verhettek.) Ez szerintem nem véletlen, hanem igenis tudatosan alakított, hogy az utcán politizáláson rajtahagyja azt a bélyeget, ami 2006 ősze óta van rajta. Hogy a javarészt rendet akaró polgárokat mindenáron otthon és kussban tartsa.

Ezek után szerinted az a logikus lépés, hogy ne lehessen mondjuk kiabálni? Ez hivatott megoldani ezt (vagy bármilyen) problémát? Megértem, hogy Téged nagyon-nagyon zavarnak azok a kiáltozó arcok, de ez a helyzet olyan mértékű félreértése és olyan aránytévesztés, amit ha nem látsz, akkor egyszerűen nincs miről beszélnünk. És ezt bocsáss meg, de bármennyire is divergálok nem üti a "nem értek veled egyet", némi kispolgári fanyalgás, meg viselkedéskódex előírása. Tartsd visszataszítónak és tiltsd meg a kölyködnek. Ártani - sok más tényezőtől eltérően - nem árt.

Oké, ne érts egyet azzal, hogy a politikai véleménnyilvánításnak egy ember esetleg csak azt a módját találja meg, hogy elküldi a politikust a fenébe nyilvánosan. Ezek után azonban én hiányolom a valódi alternatívákat. Mit csináljon? Mik a nyilvánosságnak azon fórumai, ahol ez artikulálódhat? Mondja a családjának? Írjon mondjuk blogot, amit olvas egytucat ember, miközben két hülye vitatkozik a hozzászólások között? :) Ez a szitu (is) tökéletes példája annak, ahogy a mainstream kiszorít és ellehetetlenít minden alternatív felfogást. Legyen az amúgy bármennyire is legitim.

A bekiabálást nehéz igazolni valaki szemében, aki a kispolgári nyugalmát mindenekfelettinek tartja, és ha több év börtönt nem is, de százezer forintokat bizonyosan kiosztana annak, aki ezt mintegy fél-egy percig meg merészelte zavarni. (Vagy szted akár börtön is mehet két "Gyurcsány takarodj!"-ért?) Mindeközben az ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb igazságtalanságokra legyint, a helyzetet pedig némileg (bár kétségtelenül nem teljesen) igazolhatóvá tevő adalékokra pedig csak annyit mond, hogy "elterelés".

Elterelés (és egyben csúsztatás) inkább az, amikor az egyik hozzászólásban még arról beszélsz, hogy bekiabálás, a következőben már randalírozás... miközben a kettőnek egymáshoz nem feltétlenül van köze. Jogilag meg egyáltalán nem. Egyszerűen nem látok ebben mást, mint hogy megetted a MaSzoP hülyeségét, és elfogadod ezt a nyilvánvaló és gátlástalan jogi legázolást, mert ettől látod biztosítva a nyugalmadat. És Téged úgy tűnik semmi más nem érdekel a témában.

Láng 2009.10.10. 14:17:10

Egyébként még két apróság jut eszembe erről "jaj ne kiabáljanak már" helyzetről: a Kossuth téri gyepről sírdogálás (közben a zöldterületek felszámolása és az erről kussolás), meg még a traktorral behajtani tilos táblák. Számos részletkérdésben eltérnek, de a magjuk azonos.
süti beállítások módosítása