HTML

27.
november

Pánikgomb

Pilu  |  97 komment

 

Az ostoba állatja élete legnagyobb dobására készül. Sorsának jobbra fordítását erőszakkal próbálja megoldani: elveszi más(ok) pénzét. Szűkös agya a pénz szóról csak bankra képes asszociálni, így kiszemel magának egy bankfiókot.
 
Tapasztalatból tudjuk, hogy az ostoba, piti bűnözőnél nincs veszélyesebb, mert egyrészt ténylegesen nincs mit veszítenie, így a kockázat soha nem érdekli, másrészt cselekményének súlyát pszichés fejletlenségénél fogva fel sem tudja/akarja mérni. Ő az, aki egy kocsmai szóváltásnál azonnal szurkál, és gondolkodás nélkül használja fegyverét, ha szidják az anyját.
 
Szóval elmebeteg emberünk a multiplex-krimik mintájára eltervezi akcióját, és elindul egy külvárosi bankba. Eszébe sem jut, hogy egy bankfiókból ma már lehetetlen nagyobb összeget elhozni, mert a pénztárakban alig van pénz. A biztonsági előírásokban meghatározott összeg feletti készpénzt azonnal berakják a trezorba, ami meg - mint tudjuk - időzáras. Ez utóbbi kifosztására egy rablás alkalmával esély sincs, hiszen negyedórát senki sem akar géppisztollyal a kezében malmozni egy kirakatban. A könnyen vihető pénz kizárólag a pénztár tartalma, de az meg maximum 2-3 millió forint. Kafa: ez éppen egy Swift ára, persze alapfelszereltséggel.
 
A biztonsági szakemberek nyilván pont ezért találták ki a pénztárakra vonatkozó előírásokat, hogy ne érje meg bevállalni a rablást. Mert ki az a hülye, aki 10 év börtönt tesz kockára egy szaros autó áráért? Rossz hír, hogy mindenki, aki így gondolkodik, sajnos téved, mert a jelek szerint jó néhány olyan idióta él közöttünk, akik ezt bevállalják. Persze, ezen tévedésért nem hibáztatható senki, hiszen a fenti következtetés alapja a józanság és az épelméjűség. Mondhatjuk, hogy az elmebeteg reakciójával senki sem számolhat, pedig kéne...
 
Folytassuk ott a sztorit, hogy Lajos és sittes barátja csőre töltött fegyverrel már bent vannak a bankban. Üvöltözés, hasalás, adrenalin, beszarás, halálfélelem. Az ügyfélszolgálatos kislánynak a padlószőnyegen fekve pedig eszébe jutnak az oktatáson hangzottak: „Engedelmeskedni, átadni, és lehetőség szerint megnyomni a pánikgombot.” - Ennek megfelelően óvatosan megböki az asztal alján lévő bizgentyűt.
 
És történetünk innentől vesz/vehet drámai fordulatot.
 
A piros Led felgyullad a közeli kapitányságon, szolgálatkész rendőreink azonnal autóba vágódnak, és két percen belül a helyszínen vannak. És itt a hiba, mert a raboló bácsik még (általában) a bankban pakolnak. Így maga a szisztéma (ha jól működik) „garantálja”, hogy az elmebeteg, fegyveres idióták sarokba legyenek szorítva. Pedig ez a szitu lenne a leginkább kerülendő, hiszen reakciójuk kiszámíthatatlan: jön a túszszedés, az üldözés, a lövöldözés a lakótelep közepén, vagy éppen a zsúfolt utcán. Kafa. Nem lenne jobb, ha hagynánk futni őket a francba?
 
Mert őszintén: ki a szart érdekel zsákmányuk, a bőrkanapé ára?! Ennyiért tesszük kockára rendőreink, a bankban dolgozók, az ott tartózkodó civilek, valamint a járókelők életet? A mérleg egyik serpenyőjébe emberek tucatjainak biztonsága, élete nehezedik, a másikban meg egy marék apró van.
 
Tudom, ha nem lenne időnként agyonlőve egy-két ilyen gengszter, akkor valószínűleg vérszemet kapnának, és várhatóan nagyságrendekkel több lenne a rablás, de hogy a biztonsági rendszer hordozza magában a legnagyobb rizikót, az sem járja
 
Nem kellene újragondolni ezt az egész szisztémát?
 

 

Címkék: bűnözés

97 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr942476590

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Petrik Iván - VÉGRE MEGINT 2010.11.30. 08:00:11

HÉTKÖZNAPI RÉMREGÉNY 5. RÉSZShaftesbury ért először a telefonfülkéhez, de nem nyitott be. Tindal nagy vizes denevérként vánszorgott, s amikor utolérte, pár pillanatig Shaftesbury-re dőlt, mint aki a szent cél érdekében kész akár elájulni is. Bár ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mike36 2010.11.27. 15:48:42

"erőszakkal próbálja megoldani: elveszi más(ok) pénzét"

a hülyéje
bankrablás helyett lett volna politikus

Mike36 2010.11.27. 15:52:31

nem kéne végiggondolni
jó ahogy van
bankot rabolsz? jó eséllyel elkapnak!
túszt szedsz és megjöttek a kommandósok? halott vagy

misc · http://misc.blog.hu 2010.11.27. 15:53:50

legalább következetes vagy, a bankrablók mellett ugyanúgy kiállsz, mint a nyugdíjpénztárak kifosztói mellett :)

pilu.blog.hu/2010/11/25/mi_ez_a_para_minden_a_forgatokonyv_szerint_zajlik

gitáros 2010.11.27. 15:54:03

Na, mesélj, te hogy csinálnád? Mert "a nehézfiúkra csakis a pusztában vadászunk" nem valószínű, hogy járható...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.27. 16:03:38

@gitáros: Amcsiban járható. Messziről követik, nem hergelik és akkor avatkoznak be, amikor a legkisebb a kockázat.

Egy mezei autós üldözésnél emberölési kísérlet miatt emelnek vádat, mert a rendőrök az életüket kockáztatták, hogy elkapjanak.

A fentebbivel a kemény szigort akartam érzékeltetni.

nevetőharmadik 2010.11.27. 16:03:40

Ez marhaság. Hiszen ha nem kapják el őket, hiába van csupán 2-3 millió a bankfiókban, van sok bankfiók. Hanyadiknál kapják el őket?

Az már más kérdés, hogy lehet, a rendőrségnek civilben kéne kiszállni, és amikor a "rabolók" nyugodtan távoznak, nyomukba erednek.

Amúgy a modern és tájékozott rabló pénzszállító autót rabol ki.

Knorr 2010.11.27. 16:05:41

ha nem mennek ki a rendőrök akkor 0 kockázattal lehet bankot rabolni, te nagyon okos posztíró...

bunko_jobbos 2010.11.27. 16:06:55

Ez kivételesen egy jó eszmefuttatás.

prettyinpink 2010.11.27. 16:12:44

a piti bűnözök általában géppisztollyal járnak és még használják is. véletlenül sem késsel, vagy fegyvernek látszó tárggyal, amit végül nem használnak?
inkább arról írtál volna, hogy, hogy legalább az egyik golyót kapott...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.11.27. 16:22:57

otthon nyuszitett a kolyke , mert ehes volt, hat ugy dontott hogy elmegy bankot rabolni hamar munka nincs
kapott egy golyot, nem kell tobbe munka utan koslatni, a gyerek megy allami gondozasba ahol adnak enni
minden happy

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.27. 16:26:12

@gitáros:
@Knorr:
Csak arra gondol, hogy ésszel kell csinálni, nem csak izomból.
Volt pl. pár éve, hogy a fickó fizetés nélkül távozott a benzinkúttól. A kár kevesebb, mint 10 rugó. Az éber rendőrök üldözőbe vették és leamortizáltak 3 rendőrautót. A kár több, mint 10 millió.

sprenczl 2010.11.27. 16:31:32

Nono fiam, a swift nem szar. Ráadásul nem 2-3 millió egy új darabnak az ára. Amúgy meg kit érdekel, hogy lelőttek egy géppisztolyos barmot. A karddal és késsel hadonászókat is le kellene. Kevesebb lenne a probléma.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2010.11.27. 16:33:44

én a nyomozók idejét se pazarolnám a kihallgatásokra, ha kirabolnak, vagy a bíróság fűtését válópereknél. menjenek külön, oszt jónagyot! jogállam, jogszabály, törvények, retorzió, ugyan már :D

Gyulimali 2010.11.27. 16:42:09

Szerintem az lenne a legjobb, amit 15 éve olaszországban láttam. A bankfiók minden ablaka golyóűlló üveg. A bejárat meg szintén golyóálló üvegből készült Zsilip. Külső ajtó kinyit, bemegy az "előtérbe" Külső ajtó becsuk, zár kattan, és ez UTÁN lehet csak gombnyomásra belűlről kinyitni a belső ajtót.
Kifelé Ugyanez, a külső ajtó csak a belső záródása után nyílik belülről, gombnyomással.
Na, egy ilyen fiókba csak kamionnal lehet "betörni" ami meg, ugye még sokkal feltűnőbb, mint a fegyverrel besétálás.

Martian (törölt) 2010.11.27. 16:42:35

@Lord_Valdez: ha kifizetődő 10 rugóval távozni, legközelebb 30 rendőrautó árával fog távozni.
Ha miatta törtek össze 3 rendőrautót, akkor a fickó a büntetése részeként természetesen kifizeti a kárt, akárcsak az eljárás költségét.
Ha nem fizet, megy kényszermunkára (állami) építkezésre és napi 1000 Ft-jával törleszt.

szepi79 2010.11.27. 16:43:03

@Lord_Valdez: és erre az a megoldás, hogy 10 ropit büntetlenül lehet lopni?

Martian (törölt) 2010.11.27. 16:44:04

Egyébként a bank védelmében már jobb ötlet lehet a lezárás és rögtön gyors hatású altatógázzal való elárasztás.

butthole 2010.11.27. 16:44:14

@sprenczl: a szuzuki nem szar hanem fos és nem is 2-3 millió hanem újonan van 4 is ha nem fapadosan kéred... közel ennyiért lehet venni egy 3 éves A4.est vagy Passatot bejáratva... Új szuzukit venni olyan mint egy homlok közepére ragasztott matrica: HÜLYE VAGYOK!

Gyulimali 2010.11.27. 16:49:26

@butthole: A Bejáratott alatt a 200-300ekm-ről 86ekm-re visszatekert, "nem dohányzó, vidéki nyugdíjas orvos házaspár 13-ik, templomba járós autóját érted, "megkímélt állapotban" "?
Egy 3 éves A4-es 8MHUF-ba kerül, aminek nem lóg a bele.

Joe84 2010.11.27. 16:50:55

Ezek nem piti bűnözők voltak, de ettől még igaz, hogy a bank szaros aprója miatt nem kellett volna lövöldözni a nyílt utcán.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.27. 16:54:28

@Martian:
@szepi79 - Harciteknős idomár:
Mondom, ésszel!
Pl. csak követed és elfogod otthon.

"Ha miatta törtek össze 3 rendőrautót, akkor a fickó a büntetése részeként természetesen kifizeti a kárt, akárcsak az eljárás költségét."
Na, ne már! Tolvajnak tolvaj, de a rendőrségi inkompetenciáról nem tehet.
És ha két rendőr lelövi egymást (mint ahogy ilyenre volt már példa), akkor még emberölésért is vegyük elő?

venszivar 2010.11.27. 17:03:11

Ártatlan embereket agyonlőni!? Míg a bíróság el nem ítéli ÁRTATLAN! DDDD Több száz rendőr 30-40-50 autóval.A pintér hogy hogy nem volt ott? Ja biztos kassza zárás volt a József városi piacon.....Talán a lóvéja egy részét ebben a bankba tartja s ezért volt mészárlás.

kyanzes (törölt) 2010.11.27. 17:09:44

Ha hagynák futni őket, akkor 100x ennyi eset lenne.

Az ilyen figurákat le kell lőni a picsába, aztán tepsibe vágni. Ha a másikat is ledurrantották volna, egy rohadt könnycseppet sem ejtettem volna utána.

Knorr 2010.11.27. 17:17:25

@sprenczl: "Csak arra gondol, hogy ésszel kell csinálni, nem csak izomból.
Volt pl. pár éve, hogy a fickó fizetés nélkül távozott a benzinkúttól. A kár kevesebb, mint 10 rugó. Az éber rendőrök üldözőbe vették és leamortizáltak 3 rendőrautót. A kár több, mint 10 millió."

ha nem üldöznék a rablókat akkor meg mennyi is lenne a kár ? minden nap útba ejthetnék 17 bankfiókot, meg 8 benzinkutat, a rendőrök meg nem keresnének mivel a nagyon okos posztoló szerint az veszélyes.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.11.27. 17:21:57

Amcsiba vannak puszták, ahol lehet lövöldözni. Itt a bankrabló jó eséllyel a Havanna lakótelepen lakik egy tizemeletesben. Amilyen hülye, rablás után egyből oda is megy vissza, és csak a liftben veszi le a simaszkot :)

Aszi 2010.11.27. 17:22:23

Már bocsánat, de nem tudsz magyarul. "Tíz év börtönt tesz kockára" - ez azt jelenti, hogy már kapott tíz év börtönt, és most azt kockáztatja, hogy elveszíti.

gitáros 2010.11.27. 17:28:08

@venszivar:
Vagy tán mert tüzet nyitottak a rendőrökre? Ja, bocs, persze, azok nyilván hazudnak...

@Joe84:
Ez tetszik: "a bank szaros aprója". Igazad van, bazmeg, hadd vigyék.
Csak azt nem értem, Ambrus Attila miért ül még mindig?

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Igen, ezeket a "veszélytelen" autós üldözéseket lehet is látni időnként itt-ott.

gitáros 2010.11.27. 17:30:34

@Aszi:
Ha már grammar, akkor segítőleg kiegészíteném: amire a posztoló gondol, az a "tíz év börtönt kockáztat" kifejezés. (Merthogyugyebár ez pont az ellenkezőjét jelenti az eredeti kifejezésnek, tök érdekes.)

gitáros 2010.11.27. 17:32:44

Ja, és Piluka: van, aki egy szaros autó áráért börtönt kockáztat, van meg olyan ugyebár, aki a szaros autó árát széles mosollyal tolja bele orbán zsebébe...

Netuddki. 2010.11.27. 17:33:21

@venszivar: "Ártatlan embereket agyonlőni!? Míg a bíróság el nem ítéli ÁRTATLAN!"

Hát ha géppityuval megereszt feléd egy sorozatot, akkor minden csak nem ártatlan.

lone 2010.11.27. 17:33:49

ez egy jó nagy baromság, miből feltételezi a rendőrség egy rablás után, hogy tényleg csak 2-3 milla van a rablónál. és ha épp kétszáz milliót visznek el, mert bankközi pénzmozgás van? mindig ki kell menni és ha hadonászik a puskával, akkor agyon kell lőni a faszba, ezután a többi is átgondolja, hogy érdemes-e. Vagy ha éppen a mórihoz hasonló mészárlást csinál valamelyik? ezek is csináltak volna, ha a rendőrre is is simán rálőtt..

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2010.11.27. 17:37:34

@kyanzes:

> kyanzes 2010.11.27. 17:09:44
>
> Ha hagynák futni őket, akkor 100x ennyi eset lenne.

Úgy van, dicséret a rendőröknek, megspóroltak az adófizetők pénzéből egy rakás perköltséget.

Martian (törölt) 2010.11.27. 17:42:14

@Lord_Valdez: Tolvajnak tolvaj, de a rendőrségi inkompetenciáról nem tehet.

Oké, de ha valakit már több autóval kell üldözni, mert veszettül menekül nyomában a szirénázó rendőrautókkal, onnantól kezdve vigye el ő a balhét (legyen ennek elrettentő hatása).

És ettől teljesen függetlenül a rendőrökön is kérjék számon a szakszerű intézkedést.

Az egymásra lövő rendőrök esete nyilván túlment az üldözött elkövető felelősségén.

Végső soron tehát meg lehet húzni a határokat... de ne az legyen a mérce, hogy jaj, abból baj lesz, ha a rendőr célratörően intézkedik. Ennek persze az is feltétele, hogy a rendőr mestere legyen a szakmájának.

butthole 2010.11.27. 17:44:30

@Gyulimali: www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a4/audi_a4_2.0_tdi_dpf_multitronic_raktarkeszlet_akcio-4196441

ezt is 300 ezer kilóméterről tekerték vissza egenesen tizenkettőre, mi ? ennyit a nyóc millió forintodról...

venszivar 2010.11.27. 17:45:11

@kovi1970: A sthol is ország világ előtt elismerte,hogy mit tett,mégis azóta is azt mondják,hogy még ártatlan,sőt még a kábszerről sincs már szó,mert el jár beszélgetni s így az sem számít.......
Egyszóval ítélet hirdetés előtt végrehajtották az ítéletet!Én eddig is tudtam,hogy nincs igazság. DDDDDDD

butthole 2010.11.27. 17:49:06

@butthole: www.hasznaltauto.hu/auto/audi/a4/audi_a4_2.0_tdi_dpf_m.o.-i_szervizkonyv_xenon-4311534

6 millió forint nem kevés extrával és csak 1,5 éves.. szemben a 3 éves nem széthajtott 8 millió forintos audiddal... mellesleg egy ilyen autó 13 évesen is képvisel, olyan minőséget mint a 'miautónk'

Gera 2010.11.27. 17:51:24

És persze a hülye rabló akkor se várná meg az időzárat, ha a rendőrök nem mennek ki, ugye? Innentől már a 2 millió se annyi. Vagy meg lenne mondva, hogy max 10 percig tartózkodhatnak a rablók a bankban, mert utána jönnek a rendőrök? Biztos nem lenne naponta 100 bankrablás :)

is 2010.11.27. 18:05:40

kellene jobbat mondani...

nekem csak egy adatom van több évvel ezelőttről: a bűncselekményekkel okozott anyagi kár 100 milliárd. a bűnüldözés+igazságszolgáltatás 3-400 milliárd. ne legyen rendőrség, meg büntetőbíróság, meg ügyészség meg BV, és évi 2-300 milliárdot spórolunk. na?

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.11.27. 18:07:39

Tegnap a rendőrök példát statuáltak!!! Grat!!!

Visegrádi 2010.11.27. 18:15:23

OKOSKODÁS.
Vagy szórakoztatás. Utóbbit kétlem.
Új téma?

gitáros 2010.11.27. 18:18:03

@venszivar:
Próbálj már meg egy picit gondolkodni, ember. Ha megy.

csz0 (törölt) 2010.11.27. 18:18:45

Ezek a fiúk le vannak maradva néhány körrel, egy modern bankrabló ma már billentyűzettel dolgozik, nem gépfegyverrel...

pali_proli 2010.11.27. 18:19:36

Ezek az amatőrök bankot rabolnak, amikor ott voltak a nyugdíjpénztárak is. Ja elnézést az másnak hamarabb eszébe jutott. Oszt jó napot!

venszivar 2010.11.27. 18:21:32

@gitáros: Most már többen nyitottak tüzet ???Te is zsarú vagy,vagy csak mesemondó !??

venszivar 2010.11.27. 18:23:27

@gitáros: Zenélhetnél,úgy könnyebben menne.

kasu 2010.11.27. 18:27:20

Kedves Pilu, ok. nem kell rendőrség, hagyjuk veszni, amit rabolnak. Majd mondják neked, széttárt karokkal, Pilu elvitték a pénzed, volt, nincs. Mit szólnál, ha épp a tied vesztenéd el? Ugye más lenne a leányzó felfekvése??
Különben meg igenis aki fegyvert fog fegyver által dögöljön, ők veszélyeztetik a civilt és a rend őreit. Mi lenne itt, ha hagynák?
Sok szép nagy börtön, sok benti munka, és súlyos ítéletek. Magas felderítési százalék. Aki elkövet valamit nagy valószínűséggel számoljon a börtönnel és tényleg ismétlődésnél messze eldobni a kulcsot. Bent pedig keresse meg az eltartása árát. Védeni kell a társadalmat, akármennyibe kerül különben.

Rob67 2010.11.27. 18:45:56

A barom rablók.
Egy kicsit agilisabbak ma csak be kellett volna adniuk egy rablásról szóló törvényrendeletet. Így a pénz is sokkal több lett volna.

movhu 2010.11.27. 18:55:00

Részemről kifejezetten örültem a halálesetnek. Nem azért, mert elveszett egy emberi élet, hanem a jövőben ilyenen agyalókat talán egy kicsit megriassza.

Mellékesen nehogy már sajnáljuk azokat, akik gépfegyverrel mennek bankot rabolni. Kifejezetten kár, hogy nem mindet leszedték. Nem hiszek abban, hogy azokból valaha is a társadalom hasznos tagja lesz, akik ilyen fegyverekkel mennek csapatban rabolni. AZ ilyen Whiskey-s rabló szinten talán, de ezeknél óriási szerencse, hogy nem egy második Mór lett belőle.

delvideki 2010.11.27. 19:07:35

"Az ostoba állatja élete legnagyobb dobására készül. Sorsának jobbra fordítását erőszakkal próbálja megoldani: elveszi más(ok) pénzét. Szűkös agya a pénz szóról csak nyugdíjkiadásokra képes asszociálni, így kiszemeli magának a magánnyugdíjpénztárakat... "

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2010.11.27. 19:16:52

Az altatógáz nem igazán jó megoldás, mert veszélyes lehet. A zsilip már sokkal jobb, csak hát ez tűzvédelmileg nem nyerő. Ami még jó, az a füstágyú. Riasztáskor színházi füsttel árasztják el a helyiséget, mégpedig gyorsan. 4-5 másodperc múlva a látótávolság zéró. Az orrodig sem látsz.
Ez nem segíti sem a lövöldözést, sem a pénz pakolását, sem a menekülést. Főleg az ilyenkor keletkezik pánikkal kombinálva.
Csak ez a technológia eléggé drága, és jelenleg a bankok hanyagolják a biztonságot, pénzügyi okok miatt.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.27. 19:30:16

minél többet kellene agyonlőni, az talán hatékony visszatartóerő

flippant 2010.11.27. 19:35:35

@movhu: És ha otthon 4 éhes kisgyermek várta haza az apukát? Képzeld magad elé a kis lurkók tündéri gombszemeit (mint a Srekben a macskáét) amint várják haza aput és helyette egy sün érkezik aki közli a családdal a rosszt hírt.

butthole 2010.11.27. 19:37:45

@flippant: talán a kis lurkókat is agyon kellene lőni, vagy mi a probléma? that's life

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2010.11.27. 19:42:34

@flippant: állami gondozás. pszichoapu nevelésénél valószínűleg jobb lesz.

Nervus 2010.11.27. 19:46:50

@Papírzsepi:
szerintem az nem a legjobb ötlet, mert lehet, hogy egy gépfegyveres bepánikol és lövöldöz fel-alá a füstben, mint a hülye.

movhu 2010.11.27. 19:59:21

@flippant: Gyermekeim tündéri szemekkel várnak otthon, amikor a munkából haza szoktam érni...és ugyan nekik is meg van az esélyük, hogy egyszer talán nem érek haza. De valljuk be, hogy sokkal kisebb, mintha én is a gépfegyverrel indulok el otthonról, és nem a laptoppal.
Egyébként képzeld el azoknak a lurkóknak a szemét, akik édesen néztek volna, amikor közli velük a kiérkező sün, hogy néhány állat bankrabló utcai lövöldözésben leszedte a szüleit gépfegyverrel. Netalán néhány édes lurkó is lett volna az áldozatok között, ha nem lépnek gyorsan.

mallac 2010.11.27. 20:03:12

Nincsenek vele tisztában hogy milyen alacsony összegeket tartanak manapság egy bankfiókban. Tudatosítani kellene az érintett társadalmi csoportban (banditák és jelöltek) hogy értelmetlen az ilyen akció.Habár még mindig inkább bankot raboljanak ki,mint mondjuk a nyugdíjas nénit,bácsit.Vagy netán kínjukban emberrablásra vetemedjenek,mert az aztán a legrosszabb.

venszivar 2010.11.27. 20:05:04

@movhu: Te ittál vagy füveztél?Gyönyörűen mesélsz,te kinek a mentora vagy ? A blogodé!
Sírva fakadtam.

manager2008 2010.11.27. 20:06:59

Azért volt itt egy két apró probléma.

1. Az utcai lövöldözésben ártatlanokat is el szoktak találni, mert ez nem egy homokbánya. Ha a rendőr lepuffantott volna egy kismamát akkor mit szólnátok.

2. Lehet keményíteni a rendőri fellépést, de akkor a másik oldal is keményedni fog.
- két ember lezárja gépkarabéllyal az utca két végét, és a megérkező rendőrautókat (ezek nem páncélozottak) rommá lövi .
3. Egy egy távcsöves puskával ellátott harcos a háztetőről lepuffantja a kiérkező rendőröket.
4. Használhatnak egy csomó egyéb fegyvert is, kézigránátot, aknát helyezhetnek el a bankban stb.

Szóval lehet kis háborút rendezni. Ezentúl a bankba menni felér egy kalandtúrával.

Az olasz példa a legjobb, zsilipkapuk, amit golyóálló üveg mögül a biztonsági őr nyitogat. A rablás kivitelezhetetlen, mert nem tudsz kimenni. A belépőket fel kell venni nagy felbontású kamerával és el kell fogni a film alapján.

Hülyék persze mindig lesznek, aki vizipisztollyal akarnak rabolni.
A pénzszállítókat pedig profik szedik szét, és ritkán fogják el őket (a hülyéket kivéve).

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.27. 20:07:58

@flippant:

"És ha otthon 4 éhes kisgyermek várta haza az apukát?"

jellemzően nem azok mennek AMD-vel bankot rabolni, akiket otthon négy gyerek vár

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2010.11.27. 20:11:24

@tuby smith:

Nem csak a perköltséget spórolták meg azzal, hogy lelőték, hanem az évtizedekig a börtönben tartás napi 8000 Ft-ját is.

Chilly 2010.11.27. 20:13:31

Elnézve egypár embert, aki felvesz a bankban 1-2-3 millió Ft-ot, nylonzacsiba teszi, vagy a táskájába és kisétál a bankból... Potenciális, de egyben "rentábilis" áldozatok lennének belőlük. Talán ők is jobban figyelnének az értékeikre. Egy bankrablást megszervezni és kivitelezni és ekkora összeget elvinni onnét, mint ezek a barmok vittek, teljesen felesleges "vállalkozás".

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.27. 20:15:17

@manager2008:

gondolom, a rendőrök látták, hogy nem hatlövetű gáz-colt van az elkövetőknél. akik AMD-vel hadonásznak (pláne ha még lövöldöznek is), azokat le kell szedni. nem lefegyverezni, hanem leszedni. én voltam katona, és láttam, hogy mire képes egy ilyen cucc, akár két kilométerről is.

a játékszabályokat a keményfiúknak is be kell tartaniuk. AMD-vel nem megyünk bankot rabolni, pont.

Chilly 2010.11.27. 20:23:32

Sajnos az utóbbi idők kisstílű bűnelkövetési módszerei voltak a legjövedelmezőbb megoldások, nyáron a nyaklánckitépés, majd a táskák letépése az áldozatokról. Sajna majd mindegyik kerület "büszkélkedhet" ilyennel :(
Sikeres és felderítetlen bankrablásból kevés van szerencsére. Ha más ennyire elszánt volt a bankrabló, hogy gépfegyverrel megy rabolni, akkor aprópénzért miért kockáztat?
Hallottam a forgalmazást, amikor a rendőrök segítséget kértek, mert lövöldözés kezdődött.. Az ilyen jelzésekre, amelyek befutnak a rendőrségre, általában több gépkocsi is megy a helyszínre, de ennyire komolyan nincs felfegyverkezve a járőr, mint a rablók. Minden tiszteletem az övék, hogy lelőtték a rablót!

Rocky2 2010.11.27. 20:26:06

Biz'Isten, az első pár sornál azt hittem, hogy ez a cikk is magánnyugdíjpénztári akcióról szól, csak átvitt értelemben fogalmaz. :)

dr. HáziMacska 2010.11.27. 20:27:18

Egyetlen kovetkeztetest vontam le: Dobjatok meg egy kis aproval. Kosz. :P

manager2008 2010.11.27. 20:30:48

@dark future: Állítólag nem AMD volt nála hanem KGP-9.

hu.wikipedia.org/wiki/KGP%E2%80%939

A bankrablást is tanulni kell )))

Apró probléma, hogy a rendőrök is AMD vel járőröznek.
A hadi fegyverek alkalmazása városban rendőri feladatokra nem előnyös, a lövedék nem ólom, hanem acélmagvas, a betonon pattog össze vissza, járművek átlőhetőek, túl nagy a energiája, stb. stb.
Egy csomó vétlen áldozat lehet.

Ólom lőszer ellapul, nem megy át több emberen.
De van korszerűbb becsapódáskor szétváló lőszer is, amelyik pld a bankfiók márványpadlóján nem pattog össze vissza.

De kit érdekel. Ilyen kis dolgokra nem adunk igaz?

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.27. 20:56:18

@manager2008:

A kép alapján (amennyi látszódott belőle) én is inkább UZI-ra tippeltem volna, de gondoltam, a tudósítók csak jobban tudják. Eszerint megint beblöfföltek valamit. Köszi a pontosítást.

Mondjuk a lényegen nem változtat: géppisztollyal bankot rabolni nem sportszerű, így ne csodálkozzunk, ha a rendőri válasz sem lesz az.

Az AMD meg tényleg nem városi-rendőri használatra való.

vomit 2010.11.27. 20:59:52

a posztolo elkezdi fejtegetni, de a lenyegnel abbahagyja. a lenyeget egy centivel sem gondolja tovabb, mint a lenezett rabolo.
mert mi is a "penz"-kent ismert csereeszkoz, ki hozza forgalomba, es foleg milyen feltetelekkel? a megdobbento valaszt mindenki assa elo sajat kezuleg, mert masnak ugysem hiszi el, hogy a papirfecnik ertek helyett valojaban banki tartozast jelenitenek meg.
www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=27226

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2010.11.27. 21:00:35

@Nervus:
Amikor hirtelen nem látsz semmit, az iszonyúan erős pánikreakciót eredményez. Ilyenkor nem lövöldözni támad kedve az embernek, hanem "ki innen!" menekülni. De merre..?
Ettől persze még bármikor lehet lövöldözni, de azt sem látod, hogy mire. Ugyanez a lövöldözés máskor is bekövetkezhet, amikor látja is, hogy mire kell lőni. Ráadásul a füstágyú a túszejtéses ügyeknél is hatásos.
Ugyanakkor a legegyszerűbb valóban zsilip, ami kifelé menet bezárja a rablót két golyóálló fal közé. Csak a tűzvédelmi előírások miatt ez nagyon nehezen valósítható meg.
Egyébként a cél valóban az lenne, hogy ne érje meg a rablás, mert pénz garantáltan nincs, lebukás biztosan van. Ekkor nem is érdemes bankot rabolni.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2010.11.27. 21:07:37

Itt több megoldás is lehet: az orosz módszer szerint a kiérkező rendőrök szitává lövik a bankrablókat, akár a túszokkal együtt is. Tehát a bankrablás nem élhető túl, ergó nem érdemes hozzákezdeni...
Európában -most- ez nem konform. Tehát más módszer kell. Időzárral a nagy zsákmány akadályozható. Pénzfestéssel a ki zsákmány is lenullázható, zsilippel, füsttel, vagy más módon az elkövető akadályozható a menekülésben, megfelelő festékkel az elmenekülő elkövető is megjelölhető későbbi elfogáshoz és bizonyításhoz.
A videó bármilyen jó is ilyenkor nem alkalmas semmire. Arra talán igen, hogy felismerje a földön fekvő embert, és pánikgomb helyett hívja a rendőröket, de ez meg túl drága, a pánikgomb messze a legolcsóbb és leghatékonyabb megoldás.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2010.11.27. 21:13:38

@manager2008:
Azért a háború rendezés sem olcsó dolog, ezért nincs igazán értelme. Kivéve persze, ha a dolog nem a pénzről szól.
A pénzszállító páncélautó meg nagyon más kérdés. Szinte mindig van beépített ember, és valóban profibb emberek csinálják. Ha a beépített embert el tudod kerülni és pár szabály és módszert betartasz, akkor a páncélautó is igen nehéz préda lehet (ráadásul itt most a leggyorsabb a biztonságtechnikai fejlődés).
Amúgy sem bankot kell rabolni, hanem (cenzúrázva).

ebenbry (törölt) 2010.11.27. 21:22:32

A logikád alapján a gyilkost sem kel üldözni, mert valószínűleg már nem akar többet ölni, ha már megölte az áldozatát. Kivéve a sorozatgyilkosokat.
Tehát ne üldözzünk egy bűnözőt se, mert az erőszakot szül és amúgy is drága.
Elég hülye hozzáállás.
Ha nincs kockázata a lebukásnak és a börtönnek, akkor pár éven belül minden hitelkárosult bankot fog rabolni, hogy a családi költségvetést egyenesbe hozza.

ebenbry (törölt) 2010.11.27. 21:29:45

Sok hülye hozzászólást olvastam itt.

Nem kell üldözni valakit, aki csak egy autó árát lopta el. aham
akkor nemsokára ez lesz a norma a társadalomban

végülis nem kell üldözni a gyerekeket megerőszakolókat sem, mert anyagi kárt nem okoztak, tehát minden büntetőeljárásra fordított forint kidobott pénz

ezt a rablót nem azért lőtték le, mert bankot rabolt, hanem mert rálőtt a rendőrökre egy lakótelep közepén
Géppisztollyal! Ha ezért sem lehet valakit lelőni, akkor már nem tudom miért van egyáltalán rendőrség. Legalább addig se trafipaxoznak.

Hurri Kán 2010.11.27. 21:34:07

Esetleg az állam költségén taxit kellett volna rendelni a rablónak?

Szánalmas ez a poszt (is).

canis 2010.11.27. 21:36:48

Tisztelt posztoló! Hát mire asszociáljon a szerencsétlen, ha nem a bankra a pénz szó hallatán? Magyarországon pénzhez jutni három-négyféleképpen lehet (beleszületni, nyerni, csalni és nyalni, a többiek, akik munkabérből, kisvállalkozásból, kisstílű stiklikből vergődnek, végső elkeseredésükben semmi másra nem gondolnak, mint a bankra. Mert aki effektíve dolgozik, az - akár szellemi, akár fizikai munkát végez - igazából pénzt nem keres, csak éldegél, ha éldegél. Na, szóval ezért boldog mind a 10 millió magyar, hogy az osztalékából is csak 16 % adót kell fizetni.
Jó lenne, ha nem ilyen álhumánus posztokhoz kellene tapsolni. Mert még mindig humánusabb elrettenteni (olykor még "aránytalan" rendőri fellépéssel és áldozatokkal is) mint évekig nyomorban és elkeseredésben tartani emberek millióit, akik közül mindig fog akadni simán őrült öngyilkosjelölt, - de azért a többség félti még az akármilyen szar életét is, ami következetes és határozott fellépés hatásos lehet. (Nem csak bankrablás esetén...)

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.27. 21:37:58

@ebenbry:

én is ezt gondolom. a gázpisztolyos hülyegyerekeket nem szokták lelőni (talán egyszer, Budaörsön, akkor sem rendőr, hanem a biztonsági őr). aki meg túszt ejt vagy géppisztollyal lövöldözik, az így jár. és ez nagyon jól van így.

SLacc 2010.11.27. 21:40:05

Lelőtték. Helyes. Ártatlant nem. Helyes. Csak így tovább. A golyó árát meg nem sajnálom.

bounty123 2010.11.27. 22:02:26

Futni hagyni semmiképp. A lelövés teljesen oké volt, csak így tovább, egy piros pont a zsernyákoknak.

manager2008 2010.11.27. 22:04:29

@ebenbry: Nincs és nem is lehet azon vita hogy a rendőrök fegyverhasználata teljesen jogszerű volt.
A részleteket megvizsgálják majd és majd mondanak valamit.
Gyanítom hogy a találat véletlen volt, mert a kivonuló rendőrök nem valószínű hogy mesterlövészek )))
A lakosságnak nagy szerencséje volt hogy nem került senki a lövöldözés körzetébe.
A rabló sem hiszem hogy célzott lövésekkel akart volna rendőröket lelőni, inkább le akarta őket fektetni hogy menekülhessen.
Neki nem volt szerencséje, a rendőröknek és a polgároknak igen.
De ha - mint fentebb írtam - , a rablók jobban felkészülnek, pont ennek az esetnek a tanulságai miatt is, akkor nagy baj is lehet.
Ezért van egy kis igazság abban, hogy nem ez a megoldás hogy a menekülő rablókkal tűzpárbajt vív a rendőrség egy város közepén. Az idióta bankok építsék ki a rendszereiket úgy, hogy kilátástalan legyen a bankrablás (van profitjuk elég, csak nem érdekük a védelem kiépítése, mert számolni azt tudnak). A bankot úgy látszik kevésbé érdekli a saját dolgozóinak a biztonsága, az ügyfelek és a lakosság biztonsága.

Mikrobi 2010.11.27. 22:24:40

Itt történetesen agyonlőtték az egyiket és elfogták a másikat, a pénz hiánytalanul meglett, személyi sérülés (a jó oldalon) nincs. Ez azért elbizonytalanítja a többi rablót. Ha a rendőrök sosem avatkoznának be, mindenki bátran menne bankot rabolni.

nemezisazis 2010.11.27. 22:55:41

ez most, milyen, pacifista?
vagy csak logikátlan hippi.

És ha a te nehezen megkeresett pénzeden vett autódat lopják/házadat pakolják ki?

Akkor is szarják le az egészet és hagyják őket futni? Elvégre az csak pénz, meg csak rend amit védenek.

Ha kis dolgokat elnéznek, az emberek egyre többet mernek majd.

Egyedül az eljárás szardobálós. De hát ugye a rablók életét is védeni kell, úgyhogy nem sok lehetőség van, pláne budget felszereléssel.

Kalmár 2010.11.27. 23:03:08

"A mérleg egyik serpenyőjébe emberek tucatjainak biztonsága, élete nehezedik, a másikban meg egy marék apró van."

Szerintem nem.

A mérleg másik serpenyőjében nem csak egy marék apró van, hanem az a fontos tapasztalat, hogy a rablásból nem könnyű megélni és az élete is lehet a tét.
Ha hagyjuk futni, az olaj a tűzre.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.11.27. 23:41:56

A poszt igazi tanulsága, hogy a kommentelők fele funkcionális analfabéta.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.28. 00:09:24

"Pedig ez a szitu lenne a leginkább kerülendő, hiszen reakciójuk kiszámíthatatlan: jön a túszszedés, az üldözés, a lövöldözés a lakótelep közepén, vagy éppen a zsúfolt utcán. "

Hát itthon ennél sokkal gyökerebb alakok szoktalk elmenni bankot rabolni, azok nem jutnak el eddig, mert összecsinálják magukat; az igazi bűnözés már tárgyalótermekben zajlik régóta :(

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.11.28. 00:32:37

ja, és a lényeg: Pilu szerintem rosszul tudja

"a biztonsági rendszer hordozza magában a legnagyobb rizikót, az sem járja"

ez nem úgy működik, hogy bejön a riasztás, aztán a zsaruk kimennek és megostromolják a bankfiókot. általában amire odaérnek, addigra a rablók már rég megléptek, de ha nem, AKKOR SEM MEHETNEK BE az épületbe, meg kell várniuk, hogy amazok kijöjjenek, aztán kint lehet üldözni őket. (legalábbis az elég megbízható forrásom ezt állította, de ha valaki másként tudja, cáfolja). persze ha túszejtés is folyik, akkor más a szitu, de ott se a rendőrjárőr megy be, hanem a specialisták. tudtommal olyan eset az elmúlt húsz évben nem volt, hogy a rendőrök bent kezdtek volna el lövöldözni az ügyféltérben (a széna téri az túszejtős akció volt, és azt a profik q...k el).

sőt valószínűleg most sem szedték volna elő a meggymagköpködőt, ha az idiótája nem kezd el rambózni a lakótelepen.

szóval a rendszerrel semmi gond, problémát inkább a vakriasztások szoktak okozni (rendőrautót törtek már meg azért, mert mari néni véletlenül belerúgott a gombba).

gitáros 2010.11.28. 01:40:23

@venszivar:
Ó, te fasz... Mit tudom én, hányan lőttek a zsarukra, nem mindegy? Ha csak az egyik (mert ugyebár ketten biztosan voltak), nyilván nem a másikra lőttek. De te nyugodtan gyászolj, oszt vigyél virágot a csávó sírjára.

Camappa 2010.11.28. 01:42:26

Pilu, a hozzád hasonló pacifista okoskák amint részesei lesznek egy erőszakos cselekedetnek, azonnal megtérnek és fegyvertartásiért folyamodnak.

igenember 2010.11.28. 02:17:47

A rendőrök, tűzoltók, mentők, etc nap, mint kockára teszik az életüket azért, hogy a te tyúkszaros életedet mentsék. Ne szólj be nekik!

Ha az anyád 8 évvel ezelőtt a móri Erstébe dolgozott volna, most nem ez lenne a véleményed.

Én azt mondom: a rendőröknek itt Kispesten a másik stricit is le kellett volna puffantaniuk, mint a nyulat.

romesz 2010.11.28. 03:37:16

Erdemes elolvasni <a href="http://en.wikipedia.org/wiki/North_Hollywood_shootout">ezt a linket</a>, sajnos angolul van. Itt is voltak aldozatok.

Baldrick68 2010.11.28. 08:04:15

Jólvan Pilukám.
Nem mindenki lehet Viktor hogy egy teljes manyupot tudjon lopni, neki csak ez maradt.

venszivar 2010.11.28. 09:09:49

@gitáros: Te büdös gyökér,most éjjelre basztál be annyira,hogy kinyisd a pofádat?Avval beszélj így,ki a világra ellett te tetvedék.

blacklord 2010.11.28. 09:55:24

Nem hülyeség feltétlenül, amit mondasz Pilu. Ha lenne a rendőrségnek kerületenként 3-5 irányítható minihelikoptere, akkor azokat ilyenkor oda lehetne szép diszkréten irányítani úgy 1 km magasan (ott már nem lehet őket hallani), majd követni a delikvenseket (ha szétválnak, arra lenne több helikopter), és a jó alkalommal lecsapni rájuk. Jövő, távoli jövő...

Roy 2010.11.28. 10:05:15

Biztos az az elv érvényesül a bankrablóknál, hogy aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.

Magyarvagyok_Nemturista 2010.11.30. 09:26:57

"Mert őszintén: ki a szart érdekel zsákmányuk, a bőrkanapé ára?! Ennyiért tesszük kockára rendőreink, a bankban dolgozók, az ott tartózkodó civilek, valamint a járókelők életet?"

Na ez így ebben a formában baromság!

Ebben az esetben mindenki pisztollyal járna a bankba hosszú lejáratú kölcsönt felvenni. Egy nap 10 bank belefér, az 20 millió, egy hét alatt 100, egy hónap alatt 400. 4 bankrablóval számolva az fejenként 100. Még az sem túl sok, meg aztán úgyis futni hagyják őket, és jön a vérszem effektus. Miért ne gyűjtsenek még többet?

Szerintem nem itt van a kutya elásva. Szigorúbb büntetések, és a nagy vitatéma, a halálbüntetés visszaállítása. Szerintem segítene.

Persze mindez csak akkor működik, ha amúgy az ország nagy részében kolbászból van a kerítés, és megéri a tanulás, meg a munkavállalás. Különben a szigorúbb ítéletekkel csak annyit érünk el mint az USA. Az pedig nem sok.
süti beállítások módosítása