Hajnal kettő, hallgatom a rádiót. Fiatalok vitatkoznak benne, országunk tudatos tönkretételének okairól. Három lépésben eljutnak az ilyenkor szóba jöhető összeesküvés-elméletek valamelyikéhez, nevezetesen, hogy Izrael vagy Hollandia költözik a Kárpát-medencébe. Klasszikusok. Emelkednek a tengerszintek, menekülnek a fapapucsosok, vagy a pajeszos telepesek helyzete tarthatatlan az olajfák alatt. Hogy melyik „magyarázathoz” jutottak el végül már nem tudom, mert a hülyeségre én sem vagyok mennyiségtől független vevő, így elkapcsoltam. Viszont nem hagyott nyugodni a srácok téves gondolatmenete, így fejben elkezdtem elemezni, hogy miről is beszéltek.
Kiindulópont: országunk romokban. És itt, az első pontnál álljunk is meg! Bármilyen következtetésre jutottak ifjaink, az origójuk színigazság. Hazánk soha nem látott válságban van. Felejtsük el a hitelezési lufit, tisztítsuk meg ettől a képet, és próbáljuk objektíven értékelni Magyarország jelenlegi helyzetét. Gondolkodjunk el azon, hogy nincs az életnek olyan területe, amelyre ne illene a szar jelző, ha körbenézünk Hegyeshalomtól Záhonyig.
Mert van nekünk:
- Egy csodálatos demokráciánk. Az ötszázalékos parlamenti küszöbnek köszönhetően bebetonozott pártokkal. Oda emberfia, rajtuk kívül nem jut be. A listás voksolás eredménye, hogy tele a parlamentünk olyan arcokkal, akiket soha nem láthatsz sehol, még csak a fogadóóra kellemetlen perceivel sem kell számolniuk, kizárólag a költségtérítés végett járnak be az Országgyűlésbe. Kontroll zéró, visszahívhatóság lehetősége szintúgy. Semmi sem zavarhatja a szondafújást megtagadó, bárhol rágyújtó, bemondásos költségelszámoló naplopók tevékenységét. Vért szívnak naphosszat. Arról nem is beszélve, hogy az alkotmányjogászok több órás előadást tartanak arról, hogy hogyan lehetséges (elméletileg) egy kormányt megbuktatni. Egy olyan rendszerben, ahol ők vannak miértünk. Nonszensz. Pártfinanszírozásostól, választási törvénnyel együtt úgy szar, ahogy van.
- Egy önkormányzati rendszerünk. Egy olyan országban, ahol bármely pontról, tetszőleges irányba elindulva, gépjárművel másfél óra alatt határhoz érsz, ott tartunk mi 3200 polgármestert. Bravó. Egyszer meg kellene őket kérni, hogy feküdjenek egymás mellé. Szerintem Váctól Pestig érne az emberkígyó. Tudom, hogy a pártok ezen rendszeren keresztül etetik a közkatonákat, no de mégis.. Ennyit? Ennyit. Cserébe viszont egy forgalmiért három hetet várhatsz az okmányirodán, és a helyi pénzek nagy része arra megy el, hogy az apparátust etessük. Végül is, jobb mintha munka nélküliek lennének. Gondolkodtál már azon, hogy minek okmányiroda ahhoz, hogy valaki felvigye a minisztérium adatbázisába az adataidat? Begépeli helyetted, hogy ABC-123 frsz. mától Lajosé. Külön szobában, külön fizetésért, 08-tól 14:00-ig. Ezért fizetjük őket.
- Egy egészségügyi rendszerünk. Naivitás lenne azt állítani, hogy az összeomlás szélén áll. Már összeomlott. Még néhány lelkes, hivatásának elő dolgozó valami lelkecskét tart a gólemben, de alapvetően meghalt. Isten óvja a betegeket attól, hogy magyar kórházba kerüljenek, az a tuti vég. Gyakran eszembe jut, hogy mi a fenéért aggódnak az aktív eutanázia gyakorlati alkalmazása miatt, hiszen a magyar kórház önmagában az. Bemész és biztos, hogy megdöglesz. Segít a rendszer meghalni, akkor is ha nem vagy menthetetlen. Nem kezdem el sorolni közvetlen környezetem rémtörténeteit, hiszen ebből mindenkinek van egy tucat. Nem jött a mentő, elkezelték, bent hagyták, nem volt vizsgálat, pénzt kért a doki, összecserélték, rossz helyre küldték, kiszedték, de nem kellett volna, belehalt. Akár az EÜ.
- Oktatási rendszerünk. Pénzhiány, tanárverés, színvonalesés, pedagógushiány. Kell ezt magyarázni? Hogy ki megy el manapság tanárnak, arról fogalmam sincs, de, hogy ilyen viszonyok között és megbecsülés mellett, gyaníthatóan (többségében) nem azok akiknek kellene, az biztos. Tényleg, 90 nettóért ki megy el odvas táblára krétával kapirgálni, úgy, hogy közben fennáll a veszélye, hogy valamelyik unatkozó tizennégy éves hülyegyerek pofán veri, amit kénytelen tétlenül elszenvedni? Vagy beszélgessünk a diplomások azon (egyre nagyobb) rétegéről, akik néhány év felsőoktatási intézményben eltöltött év után funkcionális analfabéták, akik az egyelőre szót n-nel írják?
Azt látom, hogy akinek pénze van, biztosan összekapar egy diplomát, bármilyen hülye legyen is, aki viszont képességei miatt egy kicsit is kilóg a sorból (akár túlmutat azon, akár gyengébb), az kiesik a rendszerből, mert nincs rá pénz, mert nincsenek felkészülve, arra, hogy velük is törődjenek. Jönnek a piacképtelen diplomások csőstül, termelünk évente párezer olyan szakembert, akikből már eleve túlkínálat van. Jó hír viszont, hogy vehetsz a másodikos gyerekednek harminc rúgóért könyvcsomagot. Volna egy fogadásom, hogy a könyvkiadók ügynökei pontosan úgy működnek, mint az orvoslátogatók. Totál káosz.
- Rendőrségünk. Kekeke. Hogy ennél lejjebb lehet-e süllyedni a morális megítélést tekintve, azt nem hiszem. Végzik a feladatukat, szépítgetik a saját statisztikájukat, és azt az ügyet, ami ronthatná a felderítési rátát, lehetőség szerint fel sem veszik. Egy autófeltörés miatt már ki sem hívod őket. Minek? Viszont az autópálya mellett igen aktívan pakolják zsebre a tízeseket. De van amiben remekelnek, például a szemkilövésben, és az egymás seggének tisztára mosásában, ha mégis bíróság elé kerülne valamelyik kolléga. Ma Magyarországon szégyen rendőrnek lenni, és erről nem Kovács tizedes tehet. Megvédeni, segíteni nem fognak, viszont megbasznak, ha kell. Legyen az szó szerint a fogda egy tüntetés után, vagy átvitt értelemben a sarkon, az égőkészlet hiánya miatt. Ők sem értünk vannak.
- Igazságszolgáltatásunk. Uh. Néhány „apró” fiaskó mellett, azért abban biztos lehetsz, hogy működik. Igaz szarul és lassan, de legalább nem pártatlan. Hogy hogyan lehetséges országunk legnagyobb mészárlásának ügyében bizonyíték nélkül elmarasztaló ítéletet hozni, és hogyan lehet szabadlábon egy teljesen kamu szakértői vélemény alapján egy keresztapa, vagy miért kér enyhítést az ügyész Princz Gábor ügye kapcsán, azt nem tudom megmondani. Azt látom, hogy egy tornacipő dobáló nyugdíjast heteken belül elítélnek, viszont a jogosan követelt kintlévőségeimet éveken keresztül nem tudom behajtani jogi úton. Katasztrófa.
- Hadseregünk. No, ez a viccek vicce. Tudtad, hogy ők fognak megvédeni, ha baj lesz? Azok a tisztek, akiknek nagy része megbukna nyolcadikos tornából? Hogy is menne át, hiszen 170 magas, és száztíz kiló! Viszont nyugdíjba megy negyvenöt évesen, mert az ő szakmája hihetetlen veszélyes. Ja, simán leeshet a délutáni csendes-pihenő alatt az emeletes ágyról. Néha megmutatják arcukat, ilyenkor lezárják a várost egy húsfőző kondér miatt, amit a nagytapasztalatú, sokcsillagos broki német (!!!) bombának néz. Megröntgenezni nem sikerült, mert a gép nehéz, a gödör meg mély és senkinek nem volt kedve lecipelni. Így lett kiürítve Pest fele. Igazi szociális intézmény a mi seregünk, megkíméljük a mindenre alkalmatlan posztkomcsi zsírfejeket a munkanélküliségtől, azzal, hogy itt raktározzuk őket. Persze, nagyon nem kell félteni a fejeseik lobbiját, jól megvédik a saját seggüket, ha véletlenül a politikának eszébe jutna, hogy lefelezze a bakák létszámát. Ebbe, eddig mindenkinek beletört a bicskája. Mundérbecsület.
- Adórendszerünk. A gazdasági fejlődés szekerén a kézifék. Kevesen fizetjük, túl sokat. Az a hárommilliónyi munkavállaló nem tud eltartani tíz millió embert.
- Szociális hálónk. Amely senkit nem fog meg, kivétel azokat, akik legalább hat gyereket csináltak, és soha, még csak kísérletet sem tettek arra, hogy dolgozni menjenek. Na, ők megélnek a szociális segély + családi pótlék mixből. Viszont aki dolgozik és adót fizet, ne számítson semmire, különösen akkor ne, ha bajba kerül.
- Nyugdíjrendszerünk. Egy fenntarthatatlan, visszásságoktól hemzsegő csődtömeg, amelyik öt éven belül a nyakunkba borul. Nyugdíjas egyre több, köszönhetően elöregedő társadalmunknak, viszont az aktív keresők egyre kevesebben, jórészük pedig minimálbérre van bejelentve. Nem kell különösebb kommentár.
Nem sorolom tovább intézményeinket, mert mindegyikről litániát lehetne írni, de néhány jelenséget azért megemlítenék ezeken kívül, amelyek – szoros összefüggésben a fentiekkel – egyértelműen mutatják, hogy mekkora a baj.
Morális válság. Elcsépelt kifejezés, amelyet 2006 ősze óta sokszor hallhatsz. Az ember könnyen siklik át felette, pedig hatásait tekintve a leginkább aggasztó. Nem érzed közvetlenül, és mivel nem „forintosítható”, nem is foglalkozik vele senki, pedig… A törvény és a jog alapja a norma, annak meg a morál. Lopni nem azért bűn, mert benne van a BTK-ban, hanem azért, mert rájöttünk, hogy az senkinek sem jó. Így lett belőle norma, és ezt törvénybe foglalták. Magyarán, ennek az egész európai, keresztény rendszernek alapköve nem más, mint az erkölcs. Hmm, vágod már? Az egész kultúra alapjait veszélyezteti a morál hiánya. Szabályok, amelyek az emberi értékekre, előrelátásra, felelősségre és az együttélés figyelembe vételére lettek lefektetve. Tudod, miért nem csúsztat a svéd autós pénzt a rendőr zsebébe? Mert elképzelhetetlennek tartja, erkölcsi megfontolásból. Hoppá. Mi meg ezen poénkodunk, hogy ki, mit és hogyan sikkaszt el az államtól, a közpénzekből. Trendi lett, hecc. Pedig a tűzzel játszunk.
Gazdasági problémák. A globális konjunktúrának vége, mi kimaradtunk belőle. Van helyette válság, azt viszont csontig szopjuk. Nem kell ezt magyarázni, menj ki az utcára és nézz körbe!
Mentális állapot. Hogy ennél frusztráltabb és betegebb társadalom kevés van, az nem kérdés. Nézz szét a metrón, közlekedj, vagy kapcsold be a tévét. Apró kis tünetek, melyek jelzik, hogy lelki zavarral küzd az ország. Gárda? Betegek. Hogy hová vezet elmés tevékenységük, nem nehéz megjósolni. Sajnos, nem kell sokat várni arra sem, hogy fizika atrocitásba torkolljon ez a bohóckodás, és egy Gárda VS romák bokszmeccsnek bárki is legyen a győztese, az ország csak veszíteni fog rajta. Kell nekünk polgárháború?
Így 2008. október 23-a előestéjén éppen itt lenne az ideje, hogy valaki felálljon és kimondja:
Hölgyeim és Uraim! A magyar rendszerváltás csúfos kudarccal végződött! Húsz évvel az elvtársak leköszönése után, Magyarország a totális gazdasági, morális, és intézményes válság közepén fetreng.
Már nem csak az a lehetőség látszik elúszni, hogy utolérjük Európát, hanem az is, hogy belátható időn belül visszaküzdjük magunkat arra a szintre, ahol húsz éve tartottunk!