A „gazdagok és szépek” magyar interpretációjával alapvetően semmi probléma nincs, hiszen az embernek a bankszámláján szereplő nulláktól függetlenül is szíve joga néha összehányni a budit néhány tucat mojitotól bepöccenve. Azzal sincs baj, ha ezt hatszázezer forintos zakóban párja oldalán teszi, aki másfélmilliós, nyúzott rágcsálókból készült, Ikea szőnyegre emlékeztető dzsekiben asszisztál ehhez. Azzal viszont már van bajom, ha egy ilyen újgazdag kocsmázást kulturális eseményként aposztrofál a média.
Az önmagát elitnek kikiáltó megélhetési celebek, valamint a hozzájuk csapódó „Mé’ ne mennánk el a bálba, Mari?” bocskoros parasztok gyülekezete roppant szánalmas képet mutat. Egyrészt azért, mert aminek szeretnék láttatni magukat – az elitnek – az elve ciki ma Magyarországon. Ugye, az elit lenne a társadalom feje, de ez az ország éppen most fúródott arccal a szarba, és erről pont a nyakunkon billegő vízfej tehet. Másrészt nem hiszem, hogy bárkivel is el lehet hitetni, hogy „mi vagyunk a felső tízezer” egy olyan rendezvény segítségével, ahol a pszichiátria esetnek számító, bugyifenomén Donatella-trampli, a hetvenévesen csöcsei mutogatásából élő díva (?), valamint az ápdétpárizsi király és a krónikus feltűnési-viszketegségben szenvedő Reka001 Audis neje, továbbá a csepeli, kakaslövészet bajnokának emlékéből megélni próbáló, írástudatlan rokon a prominens vendég.
Szánalom a köbön, de hát mit is várnánk a Balkánon? Annyi köze van ennek a csiribiri csapatnak az elithez, mint az ellenük tüntető részeg srácoknak a baloldali eszmékhez, és pont annyira illik a punk szőrös segge ehhez a bálhoz, mint a valós elit képéhez ez a linóleumproli házibuli. Tökéletesen helyén volt.
