A Nagyszínpad előtt egy tócsa közepén, mikor a négyszázadik szembejövővel vívtam közelharcot, hogy eljussak a budiig, rájöttem: ez már nem nekem való. Persze, ennek is van már vagy nyolc éve, és azóta csak célirányos látogatást teszek a Szigetre, ha véletlenül egy-egy fogam alá való banda teszi tiszteletét nálunk. Nem szeretem, mert mézeskalácsárusok és a hihetetlen embertömeg miatt egy lágerbúcsúra emlékeztet az egész, amelynek a kapujára nem „a munka felszabadít”, hanem a „költs és húzzál haza” feliratot vizionálom. A Sziget azzá vált, ami ellen szólt indulása idején, a konzumidiotizmus, és a kétpofára történő értelmetlen fogyasztás csodálatos példája lett.
Persze ezek az elvi kifogások csak a szubjektív hülyeségeim, ettől még a Sziget élvezhető és a Sziget jó. Európában egyedülálló fesztivál, mely viszi a hírünket és hozza a turistákat, ők meg a pénztárcájukat, amit a söröspultra borítanak. És ez mindenképpen dicséretes, még akkor is, ha a mobilszolgáltatók könnyűszerkezetes pavilonja a szánalom csúcsát képviselik a „forevőr jáng” szigetén. Olyan ez, mint a szabadság szimbólumaként aposztrofált Harley-Davidson. A létező legnagyobb imidzs-marketing-kommunikációs maszlag, amit a pofádba tömnek, holott annak fogyasztóiban éppen ennek ellenkezőjeként csapódik le a termék/szolgáltatás. A szabadság érzését veszik meg vele, miközben nem tesznek mást, mint éppen azt a büdös nagy szörnyet etetik, ami ellen „lázadnak”.
Mindegy is, a lényeg az, hogy sörrel a kézben táncolni a krisnatudatú hardcore-ra nem rossz fíling, akármennyire is félkarú rabló a rendezvény.
Kezeljük helyén a dolgokat, és akkor nem szúrja majd senki szemét, aki elveket keres az üzlet mögött. Ez egy giga nagy cirkusz, giga pénzekkel a háttérben, kár is ezen tovább meditálni. A baj nem is ez, hanem a sírás, amitől kinyílik a bicska a zsebemben.
Amikor ájtatos fejjel megjelenik a képernyőn a „nonprofit híró” szerepében tetszelgő cégvezető, és háromperces monológban adja elő, hogy mekkora bukta – vagy éppen nullszaladó – lesz idén a Sziget, akkor szoktam elmondani magamban a híres „Kapa-Pepe” dialógusok egyikét: „..de fütyülsz, baszd meg, és hazudsz is”. Nyilván a bácsi húsz éve pusztán az ifjúság iránti szeretetből és önfeláldozásból dolgozik naponta tíz órát. És az ilyen elhivatott embereket -mint tudjuk- egyáltalán nem szokta zavarni, hogy a könyvelő minden év végén egy mínusszal kezdődő számsort dug az orruk elé nyereség helyett. A Sziget horror mennyiségű zsetont jelent egyeseknek, különben nem csinálnák közel két évtizede. Ez tény, kár tagadni még akkor is, ha a fesztivált szerevező cég papíron alig hoz valamit, vagy éppen veszteséges.* Egyrészt tudjuk, hogy Magyarországon egy cég jövedelmezőségének és könyvelésének nem feltétlenül kell párhuzamban állnia, másrészt akinek van némi rálátása nagyvállatok gazdasági tevékenységére, az pontosan tudja, hogy hogyan lehet egy komplex szolgáltatást nyújtó cégről lehámozni a nyereséges tevékenységeket úgy, hogy az „anyavállalat” templom egerévé válik, miközben a kiszervezett tevékenységekből dől a lé ugyanazon zsebekbe.
Merthogy a Szigetben iszonyat mennyiségű zsé lakozik, és ahol ennyi pénz forog, ott valaki mocskos zsírosra szedi magát, az kétségtelen. És hol van a pénz a Szigetben? A korsóban, amit a balkezeddel szorongatsz. Nem kell hozzá agykutatónak lenni, hogy az ember eljusson a felismerésig: (itt is) a piában van a haszon. És hogy lehet ezt kivenni úgy, hogy közben a szervező cég könyvelését lobogtatva krokodilkönnyek között lehessen tarhálni a szponzoroknál, ne adj’ isten az államnál? A válasz persze nem tudom, de azt, hogy én hogyan csinálnám azt el tudom mondani:
Először is összedobnék egy italnagykert, (egy külön cégre) amelyik nem csinál mást, mint a buli ideje alatt szállít be szeszt Szigetre. Aztán a fesztiválszervező cégemmel megtenném magamnak azt a szívességet, hogy olyan szerződést íratnék alá a fesztiválon megjelenő büfékkel, kocsmákkal, vendéglátósokkal, hogy kizárólag az én italnagykeremből származó italt árulhatják a fesztiválon.
Hopszi, leesett? 1.000.000 korsó sör * 30 Forint? Vagy 1.500.000 pohár bambi * 30 Ft?
Pénz van? Van. Szervezőcégben megjelenik? Nem. Ezt akartuk, nem?
* Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy üzleti vállalkozás esetében senki nem hiszi és nem is nem várja el, hogy ingyen dolgozzanak a szervezők, kiváltképp senki nem irigyli a bevételeiket, de amikor hülyének néznek, azt nem bírom.
