„A bokszvilágbajnok Miló Viktória több önbizalmat és végre komoly kapcsolatot vár a műtétjétől.” –virított az Index címlapján Miló Viki mellműtétjéről szóló cikk. Kicsit hatásvadász, ugyanis a „celeb, mell” klasszikusnak számító bulvár témára vajaz a cikk. Erre minden hím klikkel.
Ha csak ezt a sort olvasod el, valószínűleg megkönnyezed Viki egyszerű gondolkodását, de végigolvasva a teljes anyagot rájössz, hogy erről szó sincs, hiszen – mint pár sorral lejjebb kiderül – a sportolónő nem azért fekszik kés alá mert ennyire naiv lenne, hanem egyszerűen ezzel a szöveggel oltotta le szüleit, annak érdekében, hogy lányuk műtéttel kapcsolatos kockázatvállalását elfogadtassa velük. És ez azért óriási különbség. Mindenkivel előfordul, hogy aggódó őseit valami teljesen fals szöveggel oltja be, hogy megindokolja tetteit és csökkentse aggodalmukat, de ennek a magyarázatnak általában semmi köze nincs cselekedetünk valós okához. A kő leesett szívünkről, nem Viki vélekedik ilyen egyszerűen a világról, csupán egy tipikus bulváros szókiforgatás volt az újságíró részéről, természetesen az alany kárára. Ezúton is gratulálunk a szerzőnek!
A lényeg azonban mégsem ez. Alapul véve a természet elsőszámú törvényét, mely szerint „a népesség és az IQ szorzata állandó”, vajon hányan feküdhetnek kés alá úgy, hogy tényleg ez jár a fejükben: „ha berakatom ezt a protézist, biztosan lesz végre komoly kapcsolatom”?! Ijesztően bugyután hangzik? Igen, de RioCafé 18-22 éves női közönségét elnézve félek, hogy ez az elgondolás a műcsöcsről, - mely szerint meghozza azt az embert az életedbe, aki őszintén szeret - nem is olyan ritka. Kell egyébként ezt magyarázni? Őszinte az az érzelem, amelyik implantátumod hatására feléled, anélkül viszont nem? Ha kivillan a D-s csöcsöd, akkor meglátja a belső értékeidet, egyébként átsiklana feletted, felettük? Visszatérve a hétvégenként vájtba öltöző tinikhez, illetve elnézve azt, hogy egy ilyen partin az egy négyzetméterre jutó műanyag mellek száma kilenc felett van, valóban félek, hogy a „protézis meghozza számomra a boldogságot” elgondolás sokak fejében ott lapul.
Ha van egy tárgy a testemben, kelendő leszek a húspiacon, ha nincs, nem. Testem egy darab hús melynek színe, alakja és mérete alapvetően meghatározza eladhatóságomat így sorsomat és jövőmet is.
Mindig megmosolyogtat, mikor a fehérember elborzadva alkot véleményt azon kultúrákról, melyekben a nőket tárgyként kezelve kecskéért veszik és csadorba öltöztetik, hiszen magasztos európai kultúránkkal ez nem egyeztethető össze. Itt nem a férfiak kezelik tárgyként a nőket, hanem elértük - a megfelelési kényszer hatására - a nők saját testüket kezeljék akként.
Egyébként a műcicivel semmi bajom, mint ahogy a csípőprotézissel sincs. Ha a szükség hozza, be kell rakatni, de egészséges emberként, csak azért kés alá feküdni, hogy a plakátgörlök által formált férfielvárásoknak jobban megfeleljünk, finoman szólva is badarság.
