Kilencévnyi kutatómunka után megtaláltuk annak a nyereggyártó kisiparosnak a dédunokáját, aki azt a lószerszámot gyártotta, amelyen az a csendőr ült, aki megkardlapozta 934 nyarán üknagyapámat. A kiskunharácsi nyereggyártó hivatalos beszállítója volt a Csendőrségnek, így tudatosan biztosított eszközöket az öregem hülyére veretéséhez. Gyeplő János iparos gyalázatos és buzgó módon részt vett a népsanyargatásban, ez nem kérdés.

Könnyek között írom-e sorokat. A feltépett sebek, a fájdalom, a szenvedés, a megaláztatás, amit családom átélt igazságért kiált, vagy legalábbis kártérítésért. Egyezzünk ki inkább az utóbbiban. Ügyvédeink szerint Ifj. Gyeplő Istvánt legalább 240 millió vagyoni, és cirka kétmilliárd nem vagyoni kárt követelhetünk. Igaz, így közel nyolcvan év távlatából már olyan ember sem él, aki láthatta volna éltében a dédit, de ez a szart sem érdekli, hiszen jogilag megáll a követelésünk, és pörre megyünk. Nekünk ez jár. Ha bejött volna tavaly az olaj-shortom a tőzsdén, most nem foglalkoznék ilyesmivel, de valami megélhetés után kellett néznem. És bár első olvasatra viccesnek tűnhet felvetésünk, de hidd el, az ifjabb Gyeplő kurvára nem fog röhögni a bíróságon. Lesznek egyébként további akcióink is, de erről egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a csendőrségi lovak patkógyártóját is megtaláljuk, illetve annak jogutódját. És ez csak a kezdet. Jönnek majd a török turbángyártók, az osztrák ágyúöntők, a tatár kalucsni-készítők, és így tovább.

Ja és még valami! Ha megpróbálod kinyitni a pofád, esetleg bekommentelsz, hogy üzleti vállalkozást alapozok történelmi sérelmeinkre, egyrészt pellengérre állítalak, mint szar, szemét horthystát, másrészt azonnal perelünk téged is!

Hogy emberek bele hogyan nem fordul ki saját maguktól?