Okos gyerekek vitarendező eszköze lett a kés. Nem csak nálunk egyre „népszerűbb” az agresszió ezen megnyilvánulási formája, hiszen sokat olvashattunk a britek idegeit borzoló jelenségről, miszerint a külvárosi tinik vitás kérdéseiket néhány szúrással rendezik le. Hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban olvasható hírek mögött a brit „példa” ragadóssága áll-e, vagy a magyar csíra magától is megtalálta volna-e konyhaszekrény fiókjában a csontozót, az a szomorú tendencia szempontjából teljesen mindegy.
Lehet, hogy nem a Cozma-üggyel kezdődött a sor, de ma már alig van nap, hogy ne adnának hírt szurkálásról. Embertársaink egy jelentős része fegyverrel járkál az utcán, és a jelek szerint nem azért hordja magával, hogy párizsit szeljen vele. Gondolkodás nélkül használják.
Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a bicska használatánál aljasabb, rohadtabb, gusztustalanabb és kisstílűbb módszer aligha akad. Ha igazán keménytökű gyerek vagy és az utadban állok, lőj fejbe, az tiszta sor. Egy csatt és finis. Te lerendezted a problémát, én meg nem szenvedek. De az átszúrt máj/tüdő/gyomor, az órákig tartó agónia, az intenzív osztály, a műtétek sorozata azt jelenti, hogy az elkövető a lehető legtöbb szenvedést akart okozni áldozatának.
Éppen a Cozma-eset kapcsán vitáznak azon a szakértők, hogy a vese tájéki szúrás mikor irányul az élet kioltására. „Ha olyan szervet ér egy szúrás, ami helyrehozható, műthető, akkor általában azt mondják, hogy az ölési szándék nem állt fenn.” - Érti ezt valaki? Mintha a bicskáson múlna, megmaradok-e. „Á, nem akartam megölni, hiszen direkt úgy szúrtam meg, hogy a vese eltávolításával megmenthető legyen az élete.” - Vagy mi?????
A bicskázásnak sürgősen megálljt kell parancsolni. Lépni kell, mert egy szép napon azon kapjuk magunkat, hogy az alsósok is így rendezik a matekfüzet körüli vitájuk.
Ne legyen pardon, aki szúrt, az embert akart ölni és pont.
