HTML

 

Néhány hete fejezték be a Ferihegyi repülőtérre vezető (gyorsforgalmi) út felújítását. Amikor először hallottam az ezzel kapcsolatos forgalomkorlátozásról a rádióban, azt hittem rosszul hallok… - Annak az útnak az égvilágon semmi baja nincs, a francnak felújítani?!
Szubjektív, non-reprezentatív felmérést végeztem olyan ismerősöm között, akik –velem egyetemben- naponta használják, hogy szerintük erre miért volt szükség, és mindegyikük értetlenségének adott hangot a hibátlan út újraaszfaltozás hallatán. Érti ezt valaki? Kinek a szent tehene ez az út, vagy egyáltalán mi folyik itt Gyöngyösön, kérem szépen?
 
Egyébként csodálatos lett az eredmény, főleg a felújítás ékkövének számító lámpaoszlopok cseréje miatt. Gyönyörű metálkék oszlopok, felszálló repülőgép sziluettjére vajazó lámpatestek. Nyam… Igazi esztétikum. Kb. olyan látványossága ez Pestnek, mint a Kálvin tér képébe „szervesen illeszkedő” üvegpalota.
 
Az egész történet különösen azért volt érdekes, mert a gyorsforgalmi melletti Gyömrői út Csévéző utca és Ferihegy I. közötti szakasza olyan brutálisan rossz minőségű, hogy ha kétszer végigmész rajta, a harmadik utad biztosan a futóműveshez vezet, pedig ennek felújítását már vagy öt éve ígérgeti a főváros.
 
Tényelg érdemes megnézni a kontrasztot, ha a Gyömrőin hajt az ember. Bent a tüköraszfalt, a külső két sáv pedig földút. Arról nem is beszélve, hogy a gyorsforgalmi az elmúlt másfél évtizedben már néhányszor „újra lett húzva”, de a magyar technológia azon az elven alapszik, hogy lemarnak az aszfaltból három centit, majd ráhúznak hatot. Így minden egyes alkalommal néhány centivel magasabb lett, mára pedig eljutottunk odáig, hogy a Gyömrői és a gyorsforgalmi között helyenként van vagy huszonöt centi szintkülönbség az utóbbi javára. Ha ez így megy tovább, lassan töltés lesz a neve, nem út.
 
Mindegy, pár napig még furdalta az oldalam, hogy mire ez a teljesen érthetetlen szépítkezés, aztán lassan az abszurdisztáni paranormális jelenségek emlékei közé süllyedt az eset, mígnem tegnap egy repteres haverommal beszélgettem…
 
- Apám, jövőre meg fogunk szakadni a melótól, tiszta para vagyok. Az EU-elnökség miatt folyamatosan jönnek-mennek majd a delegációk, lesz olyan nap, hogy több tucat brigád érkezik és indul, bolondokházának nézünk elébe…
 
Bingó!! Itt esett le, hogy miért kell Agyarországon egy tökéletes állapotú utat tükörre aszfaltozni: Azért, hogy a politikus bácsik seggét még annyira se rázza az Audi, ilyen módon is érzékeltetve velük: itt minden simán megy.
 
Természetesen a lezárások idején a mezei parasztokat ráterelik a Gyömrőinek nevezett földútra.
 
Kirrrály…:)
 
 
 

Címkék: magyarország

79 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr482521978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sobrijoska10 2010.12.17. 18:19:59

Nálunk vidéken is volt egy ilyen út. Semmi baja nem volt, de újraaszfaltozták 250 millióért. Az EU erre ad pályázati pénzt, a polgármester megtömi a zsebét, a városnak meg újabb adósság az önerő.

porthosz 2010.12.17. 18:21:40

Ezen már én is gondolkoztam, és tényleg igy van.

Lassan ez az ország ott tart mint egyes arab államok. Nincsenek utak, csak földútszerű képződmények, de a sejk nyaralójához autópálya vezet a sivatagon keresztül (persze csak azt a 15-20 kmert)

gmower (törölt) 2010.12.17. 18:31:48

"tökéletes állapotú utat"

Hát izé, nem akarok kötekedni, de ezekszerint posztoló még életében nem járt Pesten kívül, ha a gyorsforgalmit tökéletesnek látta... Sok úthibát (csatornafedők természetesen) már csak úgy lehett kerülni, hogy a felezővonalat át kellett lépni, vagy az ember belement. Bár asszem' speciel a hidak aszfatjához nem nyúltak, ezeket csak a szokásos foltozással javították. Elég szar volt az az út, ezt főeg hétvégén lehetett éezni, amikor végre fel lehetett gorsulni a megengedett 90-es tempóra. Az meg, hogy most tükörsima lett, azért igen erős túlzás bár kétségkívül javult a minőség :)

Abban természetesen igazad van, hogy vannak ennél sokkal ramatyabb állapotú utak, és igen a mellette menő Gyömrői is ezek közé tartozik. Viszont az azért érthető kéne legyen, hogy legalább az az út egy kicsit normálisabb legyen az országos átlagnál, amin a külföldi turisták (nem csak a politikusok) a fővárosba jönnek. Szerintem ennyi. Még zárójelben hozzátenném, hogy az én kis 15 ezres agglomerációban fekvő utcámban jobb az út, mint amilyen most a gyorsforgalmi lett :D

Gekko 2010.12.17. 18:35:01

@porthosz: uhhh, ezt jól megmondtad... és amúgy hol van ilyen az egyes arab álamokban?

Az amúgy nem elképzelhető, hogy az ország nemzetközi légikikötőjét a fővárossal összekötő út reprezentál? Ezeket minden épeszű ország tuningolja.

jabba2 2010.12.17. 18:40:25

Pont ezen zsörtölődtem én is,de most hogy világosságot gyújtottál szűk agyamban egész okosan fogok meghalni!
De ettől még maximálisan igazad van! És ismered a magyarisztáni útfelújítás másik ismérvét?
Ugyan ez a Gyömrői út,városból kifelé,a Sibriktől a Kőhídig 2 vagy 3 éve lett felújítva.A sárkány centert elhagyva, a Kőhíd előtt kb.250-300 méterre,elfogyott az aszfalt,vagy az akarat,de ez a rövid szakasz valahogy kimaradt a felújításból!
A Kőhídi csomópont szintén szépen le van aszfaltozva,sőt közben még ki is szélesítették.
Kérdem én,ki vette át ezt az el nem végzett munkát a kivitelezőtől,ki osztozott az el nem végzett munka után felvett,de általunk 100%-kifizetett pénzen,
És még egy halk, tétova kérdés:EZEK MIÉRT NEM ROTHADNAK A BÖRTÖNBEN,TELJES VAGYONELKOBZÁSSAL HALMOZVA???

supertroll2000 2010.12.17. 18:41:00

poén lenne ha nemtetszést kifejezve néha pont egy delegáció érkezése előtt "robbanna le" 20-30 autó párszáz méterenként mindkét irányban ^^

jabba2 2010.12.17. 18:43:02

@gmower: Szerintem meg nem a "gyüttment"-eknek kéne kirakat utat építeni,hanem az adófizetőknek!

magas les 2010.12.17. 18:43:12

Hétvégén mentem a Gyömrőin. Tényleg szörnyű

goldengiccs 2010.12.17. 18:45:08

Pilu, egész biztos hogy repülőtérre vezető gyorsforgalmiról beszélsz? Az már nagyon rég nem volt ok állapotban.

Pistie 2010.12.17. 18:45:28

Ezt a posztot akár én is írhattam volna, mert én is itt lakom, szinte minden nap használom, és én is teljesen értetlenül álltam a kérdés előtt. A cikk teljesen igaz, és jogos, a gyorsforgalmi klasszisokkal jobb mint a mellette található, valószínűleg háborús bombák ütötte kráterek is tartalmazó út. :)
Bár az én gondolatom az volt, hogy ne rázza le Orbán fejéről a Szent Koronát az autó, de végül is az EU elnökséggel is magyarázható.

jabba2 2010.12.17. 18:47:03

@supertroll2000: Nálad a pont,de ha jön valami buzi,előtte fél nappal lezárják az egész utat,és addig van idő elszállítani az "elromlott" autókat.
Ki van ez találva!

gmower (törölt) 2010.12.17. 18:53:59

@jabba2: Ma reggel sem úgy tűnt, hogy csak "gyüttmentek" használnák azt az utat, legalábbis én sem az vagyok (sőt, még adófizető is nevezhetnek), meg az a fickó se látszott annak, aki a reptér felőli oldalon lerobbant. Ha jobban megnézed a térképet feltűnhet, hogy a gyorsforgalmi a 4-es autóútat köti össze az Üllői úttal, és igen, mellesleg a reptérről is ezen lehet bejutni a belvárosba...

supertroll2000 2010.12.17. 19:02:43

@jabba2: a következő ötletem 100 méterenként keresztben egy Maersk konténer ipari ragasztóval az aszfalthoz gyógyítva ^^

cbc 2010.12.17. 19:12:47

Ez kb. az a szintű demagógia, hogy miért jár a miniszter Audival - megjegyzem az az út katasztrófálisan szar minőségű volt, pont a felújítás előtt jártam rajta. Mennyi baromságot kidobnak az Indexre...

supertroll2000 2010.12.17. 19:25:22

@annyi: aki trollozik, trollkodik, tudode? :)

DonkeyXote 2010.12.17. 19:25:35

A poszt toló - mielőtt még megfejteni véli a világ összes nagy rejtélyét - lehetne egy picit alaposabb. Az EU elnökség tanácskozásainak a gödöllői királyi kastély ad majd helyet.

Ennek megfelelően a menet nem a gyorsforgalmin, hanem az M0-M31 útvonalon fog közlekedni.

Magnat 2010.12.17. 19:28:27

@gmower: Én sem akarok kötekedni, tökéletes tényleg nem volt a felújítás előtt, de bőven járható volt ... én hajnalban és éjszaka járok a reptérre és ha nem keveredik elém 1 köcsög, aki nem tudja felfogni, h a Budapest áthúzva tábla azt jelenti, h 90 (sajnos ez gyakran előfordul, az a legnagyobb vicc, h a Ferihegy 1-től kezdődő 2 sávon meg elkezdik tolni neki, holott ott csak 50, aztán 70 a megengedett) akkor elég tempósan szoktam rajta haladni és teljesen megfelelő volt. A felüljárókat pár éve újították fel, más kérdés, h már azok sem tükörsimák. Szóval maradjunk annyiban, h a pesti átlagnál bőven jobb volt és nagy tempóval is használható volt eddig is.

elef 2010.12.17. 19:34:21

Olyan kurva nagy baj, ha az EU elnökség alatt igyekszenek jó benyomást tenni az ide érkező külföldi delegációkra?
Lehet, hogy fel kellett volna újítani a Gyömrőit is, de ha rajtam múlna, én is tuti felújíttattam volna a gyorsforgalmit is.

Sicc 2010.12.17. 19:47:21

Az egészben viszont az a szomorú, hogy nekünk -akik mindezt a sok baromságot kifizetjük- egyetlen egy politikus nem kedveskedik közlekedhető, és kátyúmentes utakkal, úrburkolattal.
De ha idejön egy zsírfejű brüsszeli disznó, annak a tarkójáig benyal ez a rakat sötét pilitikusi siserehad.
Miféle emberek vezetik (már megint) ezt az országot. Azt sem engedném meg nekik, hogy a seggemet megcsókolják! :(

Alikam 2010.12.17. 20:16:54

@elef: nem nagy baj, sőt..., ha már mi itt tejben vajban fürdünk, bár ezt már megszoktam itt abszurdisztánban az adófizető a legutolsó akivel törődnek.

isssti 2010.12.17. 20:53:38

Szerintem pedig igyis-úgyis ciki a Ferihegyre való jutás: magyarul: bárki repülővel hazánkba jőve (mondjuk pl. legyen a pápa, vagy Obama elnök -igen, egy politikus-, vagy Billgétsz, netán "egyszerű" gazdagabb országbeli civil) elszörnyülködhetik egyrészt a bejöveteli lepukkant látképen, másrészt a közlekedés egyoldalűságán: ha netán van egy baleset, nincs alternativa.

Egyszómintszáz: szerintem igenis szükség van kiemelt presztizsberuházásokra, ha szeretnénk hogy legyen némi presztizsünk - még akkor is, ha a szomszédos "gyömrőiutak" olyanok maradnak amilyenek - lepukkant környék lepukkant diszlete..

isssti 2010.12.17. 20:56:58

@Sicc: csak egy kérdés: ha Ferihegyre mégy nem fogod te is ugyanúgy élvezni a tüköraszfaltot?
Na ugye?
Hol itt az abszurdisztán?

jabba2 2010.12.17. 21:00:05

@gmower: Félreértettél!Lefordítom:A "gyüttmentek alatt a zsírfejű brüsszeli disznókat értettem,akiknek külön utat csinálnak hogy elhitessék velük,hogy itt minden út ilyen!Érted már?
Ami adót itt befizetünk benzinben,telj,adóban stb.min.mozgójárdán kéne közlekedni!De nekünk pórnépnek csak a szar jut,mert ellopják a politikusok és a holdudvaruk.ÉRTED MÁÁÁÁR?

jabba2 2010.12.17. 21:04:46

@isssti: Akkor szerinted rendben van ez így?
Hogy az az egy kirakat út jó a többi szar,és még a szemedet is kilopják?
És bassza meg,nekem ne "kedveskedjen" egy gyökér politikus sem,mert ez a kötelességük kell hogy legyen!

Sicc 2010.12.17. 21:05:31

@isssti: A te kedvedért soha nem fogják felfényezni a Grassalkovich-kastély folyósját, mint az idegenek számára, akiknek gyarmatjává vált a hazánk.
Érted, ugye?
Ez nem a tisztelgés a vendégek felé, hanem a megvetés 10 miller magyar felé.
Ha én Ferihegyre fogok utazni, akkor tudni fogom, hogy ez nem az én utam, és nem nekem készítette az, akit mint adófizető tettem a fejem fölé, hogy helyettem tegye a dolgát, míg én is teszem azt a magam helyén.
Sajnos ez még mindig így működik.

Az_igazi_Trebitsch 2010.12.17. 21:10:58

Azért, az nem mondható, hogy a gyorsforgalmi jó minőségű út lett volna... Az viszont igaz, hogy a Gyömrői út meg kifejezetten rossz.

snatch 2010.12.17. 21:11:17

Még azt mondja meg nekem valaki, hogy a 2/A egy részét miért kellett felújítani tavaly/idén, amikor aztán annak kutya baja sem volt.

tesztmacska 2010.12.17. 21:14:03

Ha megengedsz egy szolid, de árnyalt véleményényt: hülye vagy te, bazmeg!

Zb74 2010.12.17. 21:16:57

Pilu, te egy másik dimenzióban élsz?

Az az út rettentő állapotban leledzett a felújítás előtt; vérciki volt egyáltalán "gyorsforgalmi" útnak nevezni. "Hibátlan" pediglen talán 1943-ban, elkészültekor volt utoljára.

Én szeptember végén mentem rajta végig legutóbb; tragikus volt. A felújítás óta nem jártam arra, így azt nem tudom, milyen lett - de remélem, jó. Hogy a Gyömrői út még rosszabb állapotban van, és ideje lenne felújítani, az teljesen igaz; sajnos, sok-sok kilométernyi közútról lehet ugyanezt elmondani szerte az országban (jártál-e már a Kisújszállást Dévaványával összekötő szakaszon például?). De a gyorsforgalmi felújítása is elodázhatatlan volt.

porthosz 2010.12.17. 21:21:32

@cbc:
"megjegyzem az az út katasztrófálisan szar minőségű volt, pont a felújítás előtt jártam rajta."

Jesszus ezen a mondaton már 5 perce sirva röhögök.
Te jártál már életedben budapesten kivüli utakon? A közútkezelő összetenné a két kezét ha a budapesten kivüli főutak minősége akárcsak megközelítené a felújítás előtti gyorsforgalmiét...

Akarsz hallani katasztrofális utról? Pl. tavaly télen a 31-es főútvonal, végig 60-as tábla mert fél méterszer fél méteres 30 centi mély kátyukkal volt teli az út széle és közepe is. Na az katasztrofális volt.

isssti 2010.12.17. 21:27:09

@jabba2: Tele vagytok kisebbrendűségérzésekkel a politikusok irányában, és e komplexusok gondolati torzulásokat okoznak - ez nem jó!

FDToth 2010.12.17. 21:28:51

Hol lett jobb a gyorsfogalmi? Nézzétek meg a repedéseket meg a csatornafedelek körüli foltozást! nemrég fejezték be és már úgy szar ahoyg van! Az útadóból származó bevételt illene úgy elkölteni, hogy abból minőség kerekedjen ki!
Gyorsforgalmi? Hol? ritka, ha lehet max sebességgel menni rajta, a nem gyorsgorgalmi gyorsabb sokszor, bár minősége gyenge.
Felháborító, hogy ennyire gyalázatosan xar módon újították fel az utat! Nincs felelős?

isssti 2010.12.17. 21:30:06

@Sicc:
Tele vagytok kisebbrendűségérzésekkel a politikusok irányában, és e komplexusok gondolati torzulásokat okoznak(lásd fenti gondolatsorod) - ez nem jó!

HA van egy fasza út, akkor te dafke nem élvezed, hanem csakazértis bebeszéled, hogy "deeznemisnekemkészült és különben is lopták és egyébként sem jó, meg nem is kell"

Ez kicsit beteges, paranoid..

Samott 2010.12.17. 21:34:43

Azon az auton a hidak voltak a legrosszabb allapotban... es mit nem javitottak ki? A hidakat. Egyebkent nem nagy felfedezes, hogy az EU elnokseg miatt csinaltak meg, amikor nekifogtak pont ezt kommunikaltak. Ami gaz, hogy mar most latszik hol lesz ujra repedes... mert csak ugy ujitottak fel, hogy max fel evig jo legyen.

Dr. Tim Pedersen Dr. (egy L-lel) 2010.12.17. 21:50:08

a gyömröit felesleges megcsinálni: a politikus bácsik a lezárt gyorsforgalmin fognak elhúzni 150-nel a gyömröin, a dugóban 5-tel araszoló gumicsizmás parasztok mellett. 5-tel földúton is lehet menni.

JT_Biopower 2010.12.17. 21:55:12

@DonkeyXote:
"Ennek megfelelően a menet nem a gyorsforgalmin, hanem az M0-M31 útvonalon fog közlekedni.
"

Vagy nem ;)

Ha például többnapos rendezvény lesz, vagy este jön valaki, akkor BP-n száll meg és nem rögtön megy Gödöllőre. Annyi hotel nincs errefelé.
Ezt alátámasztandó - Kistarcsaiként - jelzem neked, hogy láttam halkan suhanó fekete autókat konvojban csak épp nem szirénázva a 3-as úton gyakorlatozni :)

Hurri Kán 2010.12.17. 21:58:08

A poszt szerzőjének eszébe sem jutott hogy a ferihegyi gyorsforgalmi a város egyik legforgalmasabb útja, és a delegációkon kívül még sokan használják?

Igaz, az is tény hogy lenne még bőven mit felújítani.

Pistie 2010.12.17. 21:58:44

@Zb74: Ez tévedés. Elhiheted, szinte minden nap azon jártam / járok, és ugyan nem volt Hungaroring szintű az aszfalt, de tökéletesen járható volt, jóformán folt sem volt raja csak 1-2 helyen. Nem tudom te szeptember óta mit felejtettél vagy mit nem, de miért hazudnánk mi azt többen is hogy jó volt az út? Ehhez képest Budapest többi útja, vagy nem beszélve a szomszédos Gyömrőiről egy kalap..

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.17. 21:58:50

a "gyorsforgalmi" egyébként is egy vicc, 2X1 sáv kerítés közé zárva... bár én nem járok arra naponta, de ha baleset van, elég nagy pofára esés lehet. mész a gépedhez, felhajtasz a határ útnál, és mondjuk a sibrik után 300 méterrel lejössz a felüljáróról és azt látod, hogy az 1-es terminálig áll az egész. ilyenkor mi van? ha a sofőr nem repül akkor még oké, a gyömrőire hívsz egy taxit, de egyébként szívásnak tűnik.

Sákif za morro? 2010.12.17. 22:04:17

Neked nem blogot kellene írni, hanem útépítéseket kellene szervezned! Szerintem a technológia is menne gond nélkül. Nem gondolkoztál még ezen? Ha esetleg mégse, akkor gondolkodj el azon, hogy mi az anyádért ugatsz olyan dolgokról, amikhez segghülye vagy.

rezo_O 2010.12.17. 22:11:14

nyilvan amint beernek a IXbe vagy akar a parlament/kempinski/stb kozelebe mar razni fog az audi is. ez nem errol szol. de alsokategorias konteonak nem rossz..

Balogh Ádám Software 2010.12.17. 22:16:46

A Gyömrőit én mindig egyszerűen Országimázs útnak neveztem csak. Reptér busz, bár mostanában 200-as, de akkor is a repteret szolgálja ki elsősorban a gyorsforgalmi helyett azon pattog össze-vissza, mint egy jól megrúgott labda. Külföldiek meg csak vágják a döbbent képet, hogy hová kerültek. Nem mindegyik jár ám taxival, az egyszerű turisták közül sokan próbálkoznak a busszal még Ferihegy 2-ről is.

Nyuszika158 2010.12.17. 22:23:15

Pilu! Te régen jó fej voltál, amikor csak zenéltél, de mostanra übereled a legdurvább zsémbes öregembereket is... Ha nem újítják fel az a baj, ha igen, az a baj.

Agent Midnite Cooper 2010.12.17. 22:23:56

Sztem az épülő KöKi Center miatt muszáj volt az úthoz nyúlni (lehajtók, ilyesmik), és ha már úgyis befékezték emiatt a forgalmat, akkor egy füst alatt megcsinálták - az amúgy időszerű - teljes felújítást. Ha nem most csinálják meg az egészet egyben, akkor meg azon lenne majd a hőbör, hogy mé’ nem tutták egyszerre megcsiná’ni, minek köll félévenként kibaszni a paraszttal.
Az már csak mellékhatás (kérdezze meg orvosát/gyógyszerészét), hogy bónusznak az EU-sok is új úton jöhetnek/mehetnek.
Egyébként meg szerintem sok nagyságrenddel több mezei pógár jár azon az úton, mint politikus, úgyhogy ezt belekeverni nettó demagógia.
A Gyömrői viszont tényleg szar, úgy, ahogy van, de a legszarabb az, hogy a gyorsforgalmi (ez is milyen röhej már: amikor én arra járok - minden nap kétszer: reggel és délután -, ez a város leglassabb szakasza. még hogy gyorsforgalmi!) két betonfal között halad, és ha valami történik, nem lehet semerre sem menekülni. Aki ottragad, beragad. Ilyesmi miatt sokkal többször áll a gyorsforgalmi, mint a politikusok miatt.

NYJetsTD 2010.12.17. 22:51:55

Én személy szerint örültem hogy megcsinálták, bár igaz, láttam már minőségibb munkát. A baj csak az, hogy a Shell kút után kijövök a Gyömrői-re és 200 méter után kezdődik a szőnyegbombázott valóság. Gondolom, hogy az már kerületi hatáskörbe tartozik, azok meg leszarják magasról.
A környék kinézete meg mindent elmond arról hogy az elmúlt 20 évbe hova NEM mentek a országimázs munkatársak... és még 10-20 évig ilyen is marad, az tuti.

röntgenszeműlány 2010.12.17. 23:54:47

"felszálló repülőgép sziluettjére vajazó lámpatestek"

vajazó... omfg.

Jákói 2010.12.18. 01:43:22

Amúgy a gyorsforgalmit az EU elnökség idejére el lehet felejteni, mert ha bármilyen delegáció érkezik, az utat több órára lezárják, márpedig a következő fél évben minden nap jönni fognak.
Az egyébként nagyon elvetemült kérés lenne, hogy a tisztelt politikusok kerüljenek 15 percet és az M0-M3 útvonalon menjenek a belvárosba, hogy ne kelljen utakat lezárni és 2 órás dugózásra kényszeríteni az egész környéket? (sajnos tapasztalatból mondom..)

sorokinV 2010.12.18. 03:49:47

@Pilu, bazdmeg!

Mit szeretnél? Égessük magunkat a soros eu elnökség alatt, mert máshol szarok az utak?
Sőt, a sok geci diplomata miatt nem szalmonellás lófaszt szolgálnak fel, mint azt megszoktuk, hanem narancsoskacsát kolibrinyelvvel. Felháborító! Inkább egyenek lőrincen gíroszt a kamutöröknél 450-ér', mert nekünk is csak az jutott. Éljen Rákosi!

pappito · http://pappito.com 2010.12.18. 06:10:40

hm... az út szép sima, gondolom az érkező-távozó delegációk mind lefüggönyözött ablakkal mennek majd a sima úton, mert igaz, hogy teflonon lehet suhanni, de amit a kocsiablakból látnak - na az európa pöcegödre.

tamatomi 2010.12.18. 06:16:43

@jabba2: Baromira igazad van. Nekem azóta is az a vélményem valakik elsikkasztották a pénzt ezért maradt ki a felujitásból az a néhány száz méter. Semmilyen következménnyel. Vérlázitó volt már akkor is és azóta minden nap amikor rajta megyek.

Kérdezem én ki vette át az utat műszakilag, mert azzal kellene megfizettetni ha már nem tudta szóvá tenni hogy kérem szépen ez mi ?!

Pedig alapjában véve legalább a felujitott szakasz jól sikerült.

Próbálta volna valaki ezt negtenni a Margit hidon hogy egy kb kétszáz métert felujitatlan szar állapotban hagyok meg az utókornak....

ugyhogy 2010.12.18. 06:17:58

Nem mernek megeskudni ra, de szerintem a gyorsforgalmi ut fovarosi tulajdon, a Gyomroi meg keruleti. Szoval te most kortet hasonlitasz almahoz. Nem baj, hangzatos volt, megerte nem gondolkodni egy kis kommentszamert.

seahawks 2010.12.18. 08:18:41

az audik mindig ráznak...ha jó az út akkor is..

kishusom 2010.12.18. 09:06:43

Lehet a poszt íróját szidni, hogy neki semmi sem jó, ha leaszfaltozzák azért pampog, ha nem, akkor azért, de az tény, hogy ez egy presztizsberuházás volt. Valóban azért aszfaltozták le, mert lesznek delegációk, akik Pestre fognak menni. Annak is igaza van, aki azt fejtegette, hogy "a tükörsima úton guruló autókból vajon nem fognak kinézni a delegáció tagjai, és nem látják majd azt, ami az út mentén van?"...

Ami viszont inkább említésre méltó, hogy több olyan kivitelező volt, aki megismerve a feltételeket, azt mondta, hogy inkább nem kell a meló. Ugyanis szakmailag nonszensz, hogy november végén 3 hétvége alatt max. 2,5 cm (!!!) aszfaltot ráhúzva teljes körű garanciát kellett vállalni. Csak halkan jegyzem meg, a kopóréteg vastagsága 4, azaz 4 cm...

Ha jó telünk van, mire jönnek a delegációk, szép nagy foltokban fog felhámlani az a 2,5 cm aszfalt.

winter 2010.12.18. 09:11:42

@jabba2

A Gyömröi csak azért lett megcsináltatva a Sárkány környékén és a Kőhídnál egy kis szakaszon, mert ezt a Sárkánnyal csináltatták meg.
Ez igy szokott lenni... ha megfigyeled, a bevásárlóközpontok leaszfaltozzák az utakat maguk körül mert ki van kötve szerződésbe....

monyon le 2010.12.18. 10:39:58

Nem az aszfaltozás itt a legnagyobb probléma, melyről vérre menő szájkaratézást kell folytatni!
Képzeljetek csak bele, mikor az EU fotelba fingó politikusai végigjönnek a Gyömrői úton (gyorsforgalmi) és irataikból felnézve a szélvédőn keresztül szemügyre veszik a Magyar csodát.
Lepukkant gyárépületek, kosz, mocsok, szétrohadt elkorhadt szalagkorlát, kínai piac. Ez az a látvány mit elsőre lát Magyarországból, Budapestből.
Igaz, Gödöllői kastélyt jelölték ki az EU tanácskozás helyévé, így valamennyire "díszessé" válik a Magyar díszlet. De akkor is.

NYJetsTD 2010.12.18. 10:43:18

@értem: Pattanj el már gyógyszerért gyorsan... de a Gyömrőin menj majom!

más: Nem tudja valaki, hogy ezeket a kurva csatorna fedeleket mi a faxért nem tudja senki szintbe hozni nálunk? Jól van, költői a kérdés... de mégis?

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2010.12.18. 11:19:18

@supertroll2000: Igaz, de nem szerettem volna jobban kifejteni a véleményemet, mert úgy is süket fülekre talált volna, én meg Fidesz bérenc lettem volna egy pillanat alatt.

isssti 2010.12.18. 11:29:42

@jabba2: Figyu, amikor ennyire nincs pénz (nemzetközi gazd. válság: Irország most dőlt be, Portugália készül..), legalább a legfőbb utakra figyeljünk oda, hogy ne maradjunk végképp Európa balkáni széle...

Én igy látom

isssti 2010.12.18. 11:32:30

@Sicc: ilyen világképpel nehéz vitatkozni: próbálj kicsit lazitani és vedd észre, már egy ideje nem GY.feri és hittársai uralják a terepet - szép lassan alakulnak a dolgok.

Persze ha te nem akarsz észrevenni semmit, akkor nem is fogsz - de ez elsősorban neked lesz baj..

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.18. 12:08:38

@értem: van egy olyan ökölszabály budapesten, hogy minden út fővárosi kezelésű, amin BKV járat közlekedik + főutak. így szerintem a gyömrői is fővárosi.

meg ezért van, az a külvárosokban is sokszor a buszos utcákon a legrosszabb a burkolat. Újpesten is volt egy ilyen balhé pár éve, a fővárost nem érdekelte két utcája, így az önkorm. kaparta össze rá a pénzt és csináltatta meg. azóta is kint vannak a táblák az utcák végén, hogy "az út karbantartása XYZ rendelet szerint a főváros feladata lenne, de azt a kerület saját pénzéből finanszírozta".

2010.12.18. 12:22:00

Jaja, ez hungary. Már 15 éve rovom budapest "út"-jait, és azt állapítottam meg, hogy az alapvetően kevés számú jó minőségű utat rendszeresen felújítják. Gondolom itt is a nyúlás lehet az első számú indok, hiszen a jót mégjobbá tenni nem nagy kunszt, viszont a komoly lóvét fel lehet rá venni.

Az éles sarok és kapcsolódó útjait bazdmeg mikor újítjátok fel? Amióta az eszemet tudom, gépiesített közlekedésre alkalmatlan, a villamos sineken való átjutás pedig már egy tanknak is kihívás.

2010.12.18. 12:26:41

@isssti: "nem GY.feri és hittársai uralják a terepet - szép lassan alakulnak a dolgok"

Én az elmúlt 8 hónapban semmit nem vettem észre, azon kívül hogy szereposztás megváltozott.... pedig nagyon próbáltam. Ahhoz hogy itt ebben az országban ennyi idő alatt jóra fordulni lássunk dolgokat, kissé szemellenzősnek kell lenni. Meg szubjektív opportunistának.

2010.12.18. 14:44:05

@sorokinV: "Mit szeretnél? Égessük magunkat a soros eu elnökség alatt, mert máshol szarok az utak?"

Ha a hullát kirúzsozzuk és kifestjük, attól még az ugyanaz marad. Egyébként meg magyarországon a legtöbb ember már ugyanúgy torkonszarja az EU-t, ahogyan az is magasról szarik ránk. Engem nem különösebben hatna meg, ha a drága jó diplomatáknak az átlag utcai büféből szállítanák a lejárt szavatosságú zöldhúsból készült agyonfűszerezett grillcsirkét a parlamentbe. Márcsak azért sem, mert az európai politikus kollégák mindig vastagon asszisztáltak, és asszisztálnak a mai napig, hogy Magyarország ilyen élhetetlen hely legyen.

sorokinV 2010.12.18. 16:11:57

@Jankove:

Gondolom mikor otthon vendégeket fogadsz, nekik is pattintasz egy löncshús konzervet, fingasz egyet és leülsz szomszédokat nézni.

ugyhogy 2010.12.18. 21:01:01

@NYJetsTD: Ja, ebben a blogban tilos gondolkodni? Elnezest, akkor megyek is, beveszem a butito gyogyszeremet.
@d'oh: Azt hiszem, a tulajdon, meg a kezeles elkulonul. A belvarosban onnan lehet tudni, hogy egy ut fovarosi tulajdonu, hogy masik parkolooraba kell dobni a penzt. Tehat attol mert valami kis utcacskaban jar busz, meg nem jelenti azt, hogy fovarosi tulajdonban van. Persze ettol meg lehet, hogy van egy szabaly hogy a havat a fovarosnak kell lekaparnia, nem tudom. De utfelujitast azt tuti csak a tulajdonos csinal.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.18. 21:41:07

@értem: ha te jobban tudod nekem 8, esetleg az önkormányzatnak is szólhatnál, hogy tévhitben élnek.

egy közterületnél amúgy is lényegtelen fogalom a tulajdon, minden utca az államé, csak az a kérdés ki kezeli. a stratégiailag fontos utakat, lásd buszvonal a főváros hidd el nekem. ez ugye azért lett így meghatározva, mert az ilyen utak állapota nem csak kerületi érdek, azokon megy az átmenőforgalom, mind kocsival mint busszal.

a külvárosban a buszok nem "minden kis utcában" mennek. van 10-15 ilyen út, a többi meg 30as övezet meg fekvőrendőr stb.

2010.12.18. 22:19:45

@sorokinV: Rosszul gondolod. Akik hozzám vendégségbe jönnek, azokat megtisztelem. Viszont értelemszerüen nincs a meghívottak halmazában Jóskabácsi aki mindennap odaszaratja a kutyáját az ajtóm elé, és a közösképviselő sem, aki gátlástalanul nyúlja a közöskasszát. Remélem érthető volt a példa.

De te nyilván fennséges vacsorával, kaviárral, és luxuskurvákkal várod a porszívóügynököt is, miközben a családod zsíroskenyéren él, arra is három naponta fussa. Csak nehogy szó érje a ház elejét.

ugyhogy 2010.12.19. 06:00:07

@d'oh: Nem tudom, jobban, csak igy gondolom. A Moszkva teret peldaul azert nem ujitjak fel mar husz eve, mert folyik a vita az I, II, XII kerulet es a fovaros kozott, hogy kie es kinek kell felujitani. Egyebkent a rendszervaltaskor, amikor bevezettek az onkormanyzatokat, felosztottak a kozteruleteket, szoval nem minden allami tulajdon.

isssti 2010.12.19. 10:19:42

@Jankove: hát, igy nagyon nehéz lesz...neked.
Próbálj kicsit lazitani - persze ha eddig a ballib oldalnak csápoltál, megértem, ha nehezen megy, de hidd el menni fog: nincs más választás..

2010.12.19. 13:10:49

@isssti: Sajnos nincs ma magyarországon olyan párt akinek csápolni tudnék. Ha a jobbiktól volna még jobbrább valami, esetleg beállnék a sorba. Addig azonban ezt a privilégiumot meghagyom azoknak, akiknek ebben a szánalomra méltó tevékenységben teljesül ki az életük.

isssti 2010.12.20. 10:11:46

@Jankove: Csápolnio nem is muszály - de attól m ég észrevehetnénk a különbséget egy gyurcsány-féle slepp és a mostaniak közt: ti. ég és föld - csak tájékoztatásul közlöm, hogy képbe legyél! ;o)

2010.12.20. 13:31:39

@isssti: Én nem látom ilyen kontrasztosnak a különbséget a két slepp között, és komoly összegbe mernék fogadni, mire letelik a 4 év, el fog még hangzani néhányszor az Orbán takarodj c örökbecsű sláger is.

Hamár éltél az "ég és föld" hasonlattal, rákontráznék: "egyik kutya másik eb" avagy "az egyik 19, a másik egy híján 20".

Visszatérve a csápolásra, azt meg tudom maximálisan érteni, ha valaki azért csápol ide vagy oda, mert neki személyszerint jobb volt, ill. jobb lesz vélasztott szívszerelmének uralkodása idején.... csak az ilyet úgy hívják opportunista érdekszavazó, aki leszarja az országot, és a benne élő többi ember sorsát. Mert valljuk meg, a fidesz megintcsak bizonyos rétegeket istápol, jellemzően sajátját- ill azokat, akiknek eddig sem ment rosszul a soruk. Az ország megmentése, és a szekér kitolása a szarból, még mindig nincs terítéken, és azóta se látom, hogy politikusbűnözők hada vonulna sittre, megkezdeni a megérdemelt börtönbüntetését (néhány balekot leszámítva)

isssti 2010.12.21. 16:34:00

@Jankove: Hát, nem irigyellek: elég xar lehet ilyen gondolatvilággal élni..

2010.12.21. 21:12:07

@isssti: Lehet hogy igazad van. Nem tudom eldönteni mi a szarabb. Belátni a paraván mögé, vagy a színpad előtt tudatlanul csápolni...

isssti 2010.12.22. 11:15:58

..vagy paranoid mód minden mögött parvánt és összeesküvés elméletet látni... ki mondja meg hol a határ?
süti beállítások módosítása