HTML

 

Objektív újságírás nincs, nem volt, és soha nem is lesz. Eleve nincs objektív igazság, nincs emóció nélküli ember, ergo objektív vélemény sincs. Aki mást mond, az hazudik, vagy újságíró, de akkor is hazudik. Nem kell azt külön ecsetelni, hogy nem csak magának a zsurnalisztának, hanem mindenkinek van politikai véleménye, beállítottsága, úgy a szerkesztőnek, mint a tulajnak is. És a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha van egy újságom, attól azt várom el, hogy én szájízem és anyagi érdekeim szerint firkantsák, és innentől nem is nagyon van értelme független újságírásról beszélni. Persze akadnak orgánumok, médiumok, amelyek megmagyarázhatatlan okokból tényleg próbálják a lehető leginkább kiszűrni produktumaikból az emberi szubjektivitást és megközelíteni az elérhetetlen csúcsot, de az Index közel sem ilyen. Ez a hírportál az objektivitás látszatának fenntartására ügyel. Tegyük rögtön hozzá, hogy kurva ügyesen csinálják, mert a felületes olvasó számára fel sem tűnik, (és valljuk be: híreket, cikkeket a legtöbb esetben csak így olvasunk) azonban némi gondolkodás után könnyű a megvezetéseikről lerántani a leplet. És itt nem feltétlenül kell tudatos hazugságokra gondolni, mert valószínűleg nem pajeszos bácsik felügyelik politikai rovat(ok) szerkesztőségi megbeszéléseit. Nem erről van szó, de aki írt már életében bármilyen elemzést, cikket vagy tanulmányt, az pontosan tudja, hogy az ember a saját (bújtatott) véleményével szemben, - amit papírra vet - eléggé nagyvonalú, azaz könnyedén átsiklik azon, ha sorai tulajdonképpen egy jól körülhatárolható álláspontot vagy véleményt rejtenek. Ami tulajdonképpen nem is hiba, mert ilyenek vagyunk, ilyen az ember. Szóval, ha szerkesztő, tulajdonos, vagy éppen HR-es vagy egy médiumnál, és nagyon nyitott, nagyon liberális, nagyon függetlenként akarod magad eladni, akkor nincs más dolgod, mint a megfelelő intelligenciával bíró, ám a tiédhez igen hasonló világlátású embereket magad mellé gyűjteni, és úgy lehettek egy politikai eszme, párt vagy világnézet szócsövei, hogy nem csak az olvasóknak, de önmagatoknak sem fog feltűnni pártosságotok.
 
Tetszenek figyelni az Index „szájbarágó” sorozatát?
 
A laza, fiatalos, a „tanító bácsi jól megmondja a hülyegyereknek, hogy mire is kell gondolnia” stílusban született cikksorozat, melyben a szerző gyógypedagógusként magyarázza az analfabéta olvasónak az aktuális közéleti és politikai kérdések hátterét, összefüggéseit. „Télleg trendi a sztájl", de valahogy mindig kinyílik a bicska a zsebemben, mikor jól elmagyarázzák nekem, hogy miért „sáros” az a hétszáz gázai civil, akiket halomra mészárolt Izrael. Vagy éppen attól, hogy az EU előnyeit és létjogosultságát magyarázzák, roppant fajsúlyos pozitívumként sorolva, hogy dolgozhatok és tanulhatok kint, miközben Brüsszel az elmúlt tíz évben a dohányzás korlátozásán kívül semmilyen intézkedést nem volt képes kipréselni magából, beleértve a saját alkotmányát is. Okos újságíró bácsi a pártatlanság látszatát fenntartva, dialógusba ültetve pumpálja agyunkba nézeteit, véletlenül sem adva teret olyan gondolatoknak, amelyek nem egyeznek az övéivel. Az EU-s írásban például egy épkézláb EU-szkeptikus gondolat sem kerül papírra. Hmmm… Persze, a kérdések zöme „kétkedősre” lett fogalmazva, így első olvasatra fel sem tűnik, hogy szó nincs másik véleményről, csak és kizárólag az EU melletti állásfoglalást olvashatjuk. Ügyes.
 
Egyébként hetekig lehetne sorolni a „politikailag sugalmazó” cikkeket, mint például a szegény zsidó gyerek esetét a csúnya, primitív Vona Gáborral, akit jól megszívatott egy vezércikkben. Persze, mindezt azok után, hogy Vonáról kiderült a szavazatok 15 %-a a pártájáé, míg a laphoz köthető liberális párt, éppen most készül megszűnni. Hogy mik vannak, mi?
Persze, ezzel évek óta tisztában vagyunk, ami miatt most mégis írok, az nem más mint ez az alábbi videó-szösszenet.
 
 
Igazán aranyos, és merő véletlen, hogy éppen a GYES le-, és szétfaragása idején összeállítanak egy anyagot, melyben a roppant hiteles, és a téma szakértőjeként aposztrofált Bokros Lajos olyan konkrétumokkal érvel a GYES ellen, mint pl.: „Nyugaton nincs ilyen, hogy három évig támogatják az otthonmaradó anyát, vagy apát. A legtermészetesebb dolog az, hogy egy nagyon rövid, néhány hetes, vagy néhány hónapos időszak után az anyák, apák visszamennek a munkaerőpiacra…„ Tetszenek figyelni a konkrét adatokra, Bokros mondataiban? Nem azt mondja, hogy Németországban ennyi, hogy Hollandiában annyi, és Kanadában X, hanem azt, hogy Nyugaton néhány hét, vagy néhány hónap. Anyád, az! Amerikában meg egyenesen a bányába viszik a kismamákat, rögtön szülés után. Tudom, mert egy haverom mondta, aki volt kint. – ez kábé ilyen szintű érvelés. Hogy egyébként Bokros hogy kerül ehhez a témához, az nagy kérdés, bár amióta megmentette államunkat a csődtől azzal a grandiózus logikával, hogy az állam hiányát úgy lehet befoltozni, hogy nem adunk senkinek semmit (IF kiadás > bevétel THEN kiadás = 0) , azóta a zsurnaliszták polihisztorként aposztrofálják, és bőnyállal isszák szavait, legyen szó bármiről, és mondjon bármilyen orbitális baromságot is. Itt sem számokról, nem adatokról és nem is konkrét tanulmányokról beszélünk (egyik interjúalany esetében sem), hanem lózungok sora van úgy összeállítva, hogy végignézve a videót, Te kezded el szégyellni magad a háromévnyi GYES miatt. Még Pogány Juci is előkerül, akik éppen a GYES-depis anyaként még jól rávajaz az érzésre, hogy mekkora szemétség otthon tartani az anyákat három kínkeserves évig. Télleg.
 
  
Olvassunk a képkockák között: ez a videó nem más, mint maga a színtiszta populizmus, az emóciókra apelláló véleménybefolyásolás. SZEMÉT, HAZUG PROPAGANDAFILM, de nagyon ügyesen tálalva. És ami legrohadtabb az egészben, hogy a politikai döntéshez idejéhez igazítják megjelenését. A többséget behangolják azon (kis) csoport ellen, akiknek a jogait most csorbítják, most fogják csorbítan, így alapozzák meg az intézkedés társadalmi fogadtatását, visszhangját. Tökéletes a gépezet. Nem lennék meglepve, ha Bajnai uram a közeljövőben jelentené be, hogy 2010-től, teljesen eltörlik a GYES-t.
 
Index, Népszava, MNO szócsövek. Semmi különbség, csak a színük más.

 

utólag:

Én a paraszt, aki vettem a bátorságot, hogy minden konkrét információ, és háttértudás nélkül nekiessek az Index által gyártott propaganda-videónak…
 
Természetesen én vagyok a tufa, hiszen annyi agyam sincs, hogy megkeressem a gugliban az európai Gyesek összehasonlító táblázatát. Persze, hiszen nekem lenne tisztem konkrétumokkal, adatokkal, objektív összehasonlítással szolgálni, és még csak véletlenül sem annak, aki több százezer olvasónak gyárt ebből filmet. Hát, hogyne…
 
Apropó, propaganda-film: Miért merem vélelmezni, hogy ez a kis szösszenet politikai megrendelésre készült? Mert szemétmódon egyoldalú, konkrétumok nélküli, és az általa sugallt álláspont egyértelműen beleillik a(z akkori) kormány politikai és gazdasági elképzeléseibe. Akinek egyébként kétségei vannak az Index kurvaságával kapcsolatban, annak ajánlom az oldaluk alján található „Médiaajánlat” linket, és azon belül is a PR-cikkről szóló sorokat. Sajtótermék, reklámból él, természetes, hogy tíz gurigáért nekem is írnának egy „Pilu, Te isten!” című vezércikket. Mint ahogy a levitézlett Demszkyről is simán letoltak egy Napkelte stílusú, „hogy van, kedves Polgármester?” cikket, miközben maga az Index is szétfikázza a városvezetést. Üzlet és elvek nem járnak kéz a kézben, de ez így "természetes". Szóval joggal hiszem, hogy egy ez a film is csak egy „PR-cikk”. Ha mégsem az lenne, az az Indexre nézve még drámaibb, hiszen ekkora szart újságíró önszántából nem ad ki a kezéből, hacsak nem a Magyar Nemzetnél dolgozik. De hagyjuk ezt a vonalat, nem ez az érdekes…
 
Büdös gyökér vagyok, hiszen nem tudom, hogy hány hét a Gyes Angliában, és vagyok akkora balfék, hogy a holland szociális rendszerrel sem vagyok tisztában, hiszen ott sincs támogatás a gyerekneveléshez.
Ja, azt az alapvető csúsztatást már senki nem veszi figyelembe, mint ahogy a film, és a mellette érvelő, lexikálistudásnetovábbjai sem, hogy az összehasonlítás alapjait képező országok jövedelmei éppen a három-négyszeresei a miénknek… Érdekel valakit a 150 eurós gyes, amikor apa 2300 eurót tol haza havonta? Nem, mint ahogy az amszterdami kőműves haverom feleségét sem, aki négy éve (!!!) van otthon a gyerekekkel, mert apa keresetéből elvannak, mint a befőtt! Kell oda Gyes?
 
Amíg a holland minimálbér 1300, addig a magyar átlagjövedelem 440 (!!) euró. És őket hozzák fel nekem követendőnek? Megint, és újra a pofámba példálóznak gyökeresen más jövedelemviszonyú társadalmakkal, és megmagyarázzák, hogy én vagyok a hülye…
 
Az, bazmeg!

2009-10-23

Címkék: index politika újságírás

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr371256819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.07.20. 19:30:20

"A többséget behangolják azon (kis) csoport ellen"
Egy kismamára mindenki odafigyel: az összes rokon, barát, mindenki. Ha neki rossz, azon mindenki morog.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2009.07.21. 00:06:23

kismamára mindenki figyel... senki nem figyel senkire, mindenki leszar mindent és agymosás megy itt ezerrel...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.21. 09:41:20

Bizony, bizony. Az index nagyon rafinált. Sokszor olyan szinten csúsztat mint a kuruc, de ügyesen álcázza.
De mint te is mondtak, objektív médium nincs, nem is kell. Több helyről kell tájékozódni, sajnos ezt az egységsugarú nem teszi meg mert lusta.

start4 2009.07.22. 15:53:51

Ezt a gyes törlést Dobrev Klára kezdte el. Ő kezdte el nyomni, hogy mennyire jó itthon, mert itt a kismamák a gyerkőc mellett maradhatnak 3 évig, és mellette menyire rossz, mert itt kell maradniuk.

Azzal tudnak szenzációsan operálni, hogy nem hazudnak, csak nem bontják ki az igazság minden részletét (ismerős?).

Írországban és Hollandiában például, tényleg nincs GYES, GYED stb, viszont cserébe a családi pótlék (ami a gyerkőc 18 éves koráig jár) olyan összegű, mint nálunk ezek a négybetűsök.

Oké, töröljék a gyes-t, tötörljék a gyedet, töröljék a tgyást, és legyen családi pótlék, gyerekenként 70 ezer Ft havonta.

Ekkor a kismama dolgozhat, vagy sem, azaz nem fogjuk bezárni. Jó lesz így Klárika?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.07.28. 01:26:57

Gyakorlatilag most látom először, hogy valaki leírja a saját gondolataimat, persze nem is jártam Pilunézőben egy ideje. Egy dologban azért téved. MIND ugyanolyan rabmadárszínű.

pappito · http://pappito.com 2009.10.23. 02:15:38

pilu ingyenreklámját láttuk, pilut is az index és rajta keresztül pajeszos urak fizetik. átlátszó is, mint a fing.

Kixx 2009.10.23. 02:26:28

@pappito:
Milyen mérgesek lehetnek most a pajeszos urak, hogy csak így bekommentelted az IGAZSÁGOT. Mennyi pénzük és munkájuk veszett most kárba. Ej-ej.

kamm 2009.10.23. 05:44:07

Hat ez micsoda fos egy komment, jezusom.

Amerika: NINCS GYES, soha nem is volt, nem is lesz.
EU tobbsege: NINCS GYES, teljesen masfele tamogatasi formak vannak.

Mellesleg annak szerintem az idiota Pilun es par hasonlo ostoban kivul senki nem latja ertelmet, hogy pl bankvezerek es hasonlo, 1M+ netto havi keresetu parazitak csaladjara basszuk el GYES cimen a penzt...

Adjunk mindenhova, ahol a kismama+papa osszbevetele nem eri el X havi netto, viszonylag korrekt osszeget (mondjuk 200-250 rugo?), felette viszont felesleges, inkabb adjunk peldaul adokedvezmenyt.

Szar egy iras, ismetlem.

Bandi NL 2009.10.23. 09:54:39

mi a faszer' kell felhozni olyan dolgokat peldanak, amirol fogalmad sincs, vagy legalabb miert nem nezel utana? Hollandiaban 4 honap GYES van (1 honapot a szules elott, 12 hetet a szules utan kifizet a ceged), utana SEMMI, oldd meg magad. illetve 'csaladi potlek', 3 havonta 200 euro. Mikozben csak a bolcsode/ovoda 300-700 euro / ho

Pilu · http://www.stonebridge.hu/pilu 2009.10.23. 17:11:09

@kamm:
Hátha sikerül összeraknod a képet! Tudod, jövedelemkülönbségek...

"A budapesti bérszínvonal a bukarestivel áll közel azonos szinten – írja az UBS 2009-es ár-és bérszínvonal-elemzésében...A budapesti nettó átlagbér mindössze 16,1 százaléka a bázisalapot képező New York-inak, míg ..."

Európai minimálbérek (2006):

Luxemburg 1570
Írország 1403
Egyesült Királyság 1361
Hollandia 1301
Belgium 1259
Franciaország 1254
Görögország 668
Spanyolország 666
Málta 585
Szlovénia 522
Portugália 470
Csehország 288
Magyarország 258
Lengyelország 246
Észtország 230
Szlovákia 217
Lettország 172
Litvánia 174
Románia 114
Bulgária 92

... Tényleg mennyire fájna, hogy nem kapnék havonta 150 euró GYESt, amikor 1300 a minimálbér..:))))

Pilu · http://www.stonebridge.hu/pilu 2009.10.23. 17:17:32

@kamm:

Hátha sikerül összerakni a képet! Tudod, jövedelemviszonyok!

"...A budapesti nettó átlagbér mindössze 16,1 százaléka a bázisalapot képező New York-inak..."

index.hu/gazdasag/magyar/2009/08/24/a_budapesti_ber_16_a_megelhetesi_koltseg_42_szazaleka_a_new_york-inak/

Európai minimálbérek euróban (2006):

Luxemburg 1570
Írország 1403
Egyesült Királyság1361
Hollandia 1301
Belgium 1259
Franciaország 1254
Görögország 668
Spanyolország 666
Málta 585
Szlovénia 522
Portugália 470
Csehország 288
Magyarország 258
Lengyelország 246
Észtország 230
Szlovákia 217
Lettország 172
Litvánia 174
Románia 114
Bulgária 92

...Tényleg mennyire idegesítene, hogy nem kapom meg azt a 150 eurónyi GYEST, mikor 1300 a minimálbér Hollandiában! :))))

Szibarita 2009.10.24. 09:28:37

Nagy Britanniaban maximum 39 het a fizetett szulesi szabadsag, ebbol 33 (!) heten keresztul kb a minimalber felet kapja az ember (ami itt kb az ehenhalashoz eleg), szoval az igazi fizetett szulesi szabadsag 6 het (jovedelmed 90%-a).

Az pedig, hogy az EU-bol semmi sem jon ki, nehezen rakhato ossze azzal a statisztikaval, hogy a tavalyi brit torvenyek 90%-at EU-s direktivak alapjan hoztak.

Vegigolvastam a fentit, de hat neked fogalmad sincs, hogy mirol beszelsz, tenyleg.

Pedig meg lehetett volna nem-muveletlenul is fogalmazni a fentieket, talan ertelme is lett volna, igy meg vitatkozni sem igazan van ertelme vele.
süti beállítások módosítása