Pilu, te szabóhoz jársz?
Van pénzed akár csóró erdélyi bútorost felfogadni? (mondjuk ez néha hosszú távon megéri)
Van pénzed saját tervezésű családi házban lakni?

Értem én a mondandód, de van egy ilyen oldala is az érmének.

Az emberek többsége az igények piramisában még messze nem jutott el az önmegvalósítás/egyediség/önkifejezés szintig. IKEA Mari és Lajos marhára örül, hogy nagy nehezen, szabadfelhasználású hitelből, úgy ahogy berendezte a lakását, van a gyereknek ágya, Lajos alatt meg nem süpped be az epeda, amíg nézi a focimeccset.
Egy kicsit is egyedi lakásfelújítás alsó hangon 5-6 millió, ki tud még ezen felül egyedi lenni?
Öltözködésben a gagyi divatutánzat dömping viszont tényleg rémes.

Ez érdekes téma. Nyilván van egy rakás olyan tárgy, dolog, amit nem gazdaságos vagy nem is lehet kvázi egyedileg, manufaktúrákban előállítani. De pont a bútorok és a ruhák azok, amelyeket lehet, és nem is feltétlenül drágább, bár nem biztos hogy nagyon egyedi lesz, de talán nem is ez a lényeg; az híres design Alessi citromfacsaró és társai marhára designosak, de pont ezért már elcsépeltek lettek.
Ami fontosabb, hogy nagyon pozitív hozadéka lenne az "egyedi" termékek vásárlásának és a növekvő keresletnek, hogy rengeteg ember (vállalkozó) értelmes munkát és életet kaphatna, ahelyett, hogy a munkanélküli asztalos végül az ikeában köt ki, mint árufeltöltő. Ha Pilu mester pedig mégis arra gondol, hogy valami galaxison kívüli kinézetű tárggyal szeretne már találkozni végre a konfekció helyett, a sok kis gyártóval a dolgok kreatív része is nyilván fejlődne.

Ehhez persze az kellene, hogy a(z átlag) _fogyasztók_ ne legyenek egyre és egyre (tragikusan) passzívabbak és lustábbak. De mit is várhatunk a sok-sok Lajostól és Marikától? Kultúra és sport készen jön a tévéből, a kaja készen van az Uncle Ben's feliratú üvegben, csak bele kell tenni forró vízbe, saját élet helyett meg van valóságshow. Végül már vásárolni sem tudnak aktívan, a saját elképzelésüket követve, pedig ez nem tisztán pénzkérdés.
Az más, hogy a gazdagok kisszériás luxuscuccokat vásárolnak, de el tudom képzelni, a cikkben leírtakhoz hasonlóan sóhajt fel egy dáma a sokadik Louis Vuitton táska láttán.

Én egyedi (nem high-end, azaz teljesen egyedi dizájnú, de szép) baromi nagy tükrös gardróbot, fiókos üvegfrontos tv-állványt, a zegzugos konyhába egyedi méretű bútort terveztem és csináltattam, helyi cégekkel és mesterekkel, semmiért nem adnám őket, és végül nem voltak drágábbak, mint a relatíve tömegtermék, nem olcsó megfelelőjük. (Oké, a munkalap nyilván valami nagy cég terméke... de azért sem fogok a kimerülőben lévő olasz márványbányából venni márványlapot!)
Volt barátnőm vette a fáradtságot és megtanult varrni, számtalan ruháját maga tervezte. Ha kilyukad a farmerem, nem hajítom, ki, hanem kisvállalkozóval megjavíttatom, akár többször is. Zöldség, gyülölcs, tejtermék csak a piacról. Mindezt akárki megtehetné, bár tény, hogy némi erőfeszítést igényel a dolog. Ez a baj.

Érdekes téma,amiről írsz.A probléma alapvetően talán ott is kezdődik,hogy egyszerűen az emberek nem nyitottak a kreatív ötletekre.Van egy barátunk,aki hobbiszinten lett burkoló.Nagyon kreatív ember,akinek számos új ötlete van arra,hogyan dobja fel egyedileg a lakását.Nemrégiben Ő csempézte a fürdőszobánkat.Nem ragaszkodtunk semmilyen elképzeléshez,csak rábíztuk a munkát/persze,bíztunk benne/A végeredmény nagyon egyedi lett.Hozzáteszem,átlagos értékű csempéből!Az emberek a megszokott formákhoz a faltól falig csempézéshez ragaszkodnak,holott ugyanabból a megvehető csempéből is lehet valami fantasztikusat alkotni.Ja és nem csak Ő az egyetlen barátunk,akinek vannak/sajnos nem eladható /ötletei.Amíg viszont a változásra nincs igény,addig Rájuk sem lesz!

Hát nem fog tellni gránitlapra, sem egyformára sem semmilyenre.
Már egy mezei hamvasztásos temetés is egy vagyon.

A gond nemcsak az, hogy hihetetlen a hazai lakberendezési igénytelenség, hiányzik a jó ízlés, fantázia, újdonságokra való nyitottság, és a megfizethető boltok árukínalata sem világszínvonalú. Amég a szakképzés hiányosságai miatt könyörögni kell pl. egy asztalosnak, hogy elvállaljon egy-egy munkát, amég hülyére keresheti magát úgy is, hogy a kivitelezett bútor épp, hogy csak köszönőviszonyban van a megrendelttel, tehát amég a lakberendezési továbbra is keresleti piac, bizony örülni kell minden olyan konfekcióbútornak, ami az elképzeléseinknek legalább nagyjából megfelel. Mert legalább fix áron, belátható időn belül beszerezhető, a kész termék már megrendeléskor látható, adnak róla számlát és 1 éves garanciát, még ha utóbbit nem is egyszerű érvényesíteni. Kellően vastag pénztárcájúaknak egészséges alternatívát jelenthetnek az egyre inkább terjedő, távol-keleti manufaktúrákban keményfából készült, kis szériás bútorok, kézi csomózású szőnyegek stb. Sajnos egy átlagember nem engedheti meg magának, hogy ebben a stílusban rendezze be az otthonát, más kérdés, hogy talán egyébként sem jutna eszébe. Mindenesetre sokat elárul az emberről, hogy milyen környezetben él, hiszen ahogy sixmm is rámutatott, standard elemekből is lehet egyedit, vagy legalább harmonikusat, barátságosat alkotni.

Igen, sajna a kommersz dívik. Még régebben volt barátnőmnek készítettem egy Hórusz szemet ezüst, csont, tömbös zafír, és gyöngyök felhasználásával,+ egy bronzkori karkötő kópiát szintén ezüstből. Értékelte???- és ez jellemző a magyar társadalom 9x százalékára.
A post régi, de az aktualitása egyre nő.