Gratulálok! Tehát – a gyerekeit köztudottan mindennap megverő - Lajos vacsorameghívását azért nem utasítjuk vissza, mert az úgysem javít a gyerekek helyzetén, és akár megyünk, akár nem, Lajos hétfőn megint meg fogja rugdosni Arankát. Elmés logika, az biztos.
Nem az lenne a normális, hogy Lajost szemen köpjük, feljelentjük, és elmagyarázzuk neki, hogy még csak a kezét se nyújtsa ha találkozunk, mert szarba nem szívesen markol az ember?! Mindezt nem Lajos és nem (csak) a gyerekek sorsa miatt, hanem önmagunk, önbecsülésünk miatt kellene megtenni?! Tudod, van az a szint, vannak azok az elvek, és léteznek azok a normák! De nekünk nincs, mert a fehér ember mindig anyagi és politikai érdekek mentén hajtogatja erkölcsi normáit és igazságérzetét. Lajos kezéből eszünk, és így rögtön más a helyzet. A gyerekverés ilyenkor átkerül a bocsánatos bűnök közé, és azt is meg tudjuk magyarázni, hogy miért nyaljuk Lali seggét, és miért őt kértük fel a családi ünnep megrendezésére. Nyugodt szívvel elfogadjuk a vacsorameghívását, és ha rákérdeznek, előállunk a fenti mentegetőző, gusztustalan félremagyarázással.
Mindenki tudja, hogy a háttérben (sport)diplomácia, politika és kőkemény gazdasági érdekek húzódnak meg, amivel nincs is probléma, csak azt nem értem, hogy miért nem lehet ezt nyíltan bevállalni?! Mondjuk kiadni egy olyan nyilatkozatot, hogy „Ugyan csúnya dolog a diktatúra, még csúnyább embereket halomra lövetni, de mi ezt most leszarjuk, mert félünk, hogy ha nem megyünk el az olimpiára, akkor Kína berág, és ha nem küld több ocó tornacipőt, akkor meztéláb lennénk kénytelenek járni, azt meg nem várhatja el tőlünk senki! Ezért most tojunk egy kicsit az emberi jogokra!” Teljesen korrekt lenne és érthető.
Azt már régen tudjuk, hogy a fehér ember kétféle diktátort különböztet meg. Aki humánusan löveti fejbe az embereket, és még anyagi érdekünk is fűződik a rezsimje fenntartásához, az lesz a jófej diktátor bácsi, aki pedig gázosítja a falvakat, és ráadásul egy rakás olajon ül, azt pedig a gonosz tengelyéhez soroljuk. Nincs ezzel semmi baj, csak ki kell mondani végre, legalább magunknak ne hazudjunk, ha gerincünket már régen eladtuk egy marék GDP-ért!
Mikor mosolyogva integtnek a lelátókra sportolóink a madárfészekben, majd megpróbálunk nem arra gondolni, hogy házigazdánk katonái néhányezer kilométerrel arrébb, éppen azokban a pillanatokban lövik halomba civilek százait.
Hányok magunktól!
