HTML

 

Miért nem lepődünk meg az alábbi képsorok láttán? Tán’ csak nem emlékeztet a 2006-os pesti történésekre? A jelek szerint az emberi mivoltából való kivetkőzés nem a magyar rendőr sajátja, a dán kollégáik éppen olyan barmok, mint a mieink. Egysejtű, írástudatlan gyökerek. Illetném őket az állatias jelzővel, de ne sértsük meg az állatokat azzal, hogy hozzájuk hasonlítjuk ezeket a gondolkodásra képtelen torzókat. Válogatás, ész, és ok nélkül üt mindent, ami elé kerül, legyen az egy gyereklány tarkója, arc, vagy akár vese. Túl azon, hogy ez a viselkedés magyarázhatatlan és indokolhatatlan, volna még egy apró „rendőrszakmai” észrevételem: Miért gondolják ezek a barbár droidok, hogy a földön fekvő tömeg oszlatásának az a módja, hogy ütni kezded őket? Ha a járdán egy zsák krumpli „állja” utad, azt sem ütni kezded gumibottal, hanem elhúzod onnan, és ha a padkán is zavarja a közlekedést, akkor felrakod egy teherautóra és elviszed jó messzire. Ezek szétbaszni mentek a tömeget, nem oszlatni. Demokrácia, az bazmeg...
 
FUCK THE POLICE!

Címkék: koppenhága rendőri brutalitás klímacsúcs

188 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr171606153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedd. A 4. 2009.12.18. 16:48:45

tefajtádnak ez kell, csak ebből ért.

Rush77 2009.12.18. 16:52:44

Én ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a gyökér zöldek is megérdemlik néha a kezelést. Meg amúgy is. Lassan tényleg eljutunk oda, hogy a rendőröknek meg kell kérdezniük az embert, hogy elvihetik-e vagy hozzá érhetnek-e. A puszta szép szó általában nem használ ezeknél a gyökereknél vagy ahogy te fogalmaznál "Egysejtű, írástudatlan gyökerek". A rendőrök helyében én is ezt tenném.

udvari bolond 2009.12.18. 16:56:47

" a földön fekvő tömeg oszlatásának az a módja, hogy ütni kezded őket?"

Igen. A videóból kivágták azt a megelőző 3-4 órát, amikor a közeg felszólit, h mennyéhaza, a zemberek meg nemmennek.

Kérdésem: Most nem volt hideg leülni a földre? Ez csak akkor volt "embertelen bánásmód", amikor a közeg ültet le oda? He? Hm?

Sírósszájú kispöcsök, szevasztok.

udvari bolond 2009.12.18. 16:57:39

ja, és fuck the tüntetőkz.

guga 2009.12.18. 17:02:33

A parlamentet kéne így oszlatni bazmeg.

fran7 2009.12.18. 17:05:47

akik az ilyen rendőri brutalitást helyesnek találják, azok a fő rettegők, amikor szóba jön, hogy nem is volt olyan rossz az a Horthy-féle csendőrség.

guga 2009.12.18. 17:06:33

Aztán ne sírjon a rendőr, amikor elviszi a kib. tájfun a 4 gyerekével, asszonyával, részletre vett pádzséróval együtt a házát, miközben ő szolgál és véd.

muhaha

cooper (törölt) 2009.12.18. 17:06:41

Hmm, Pilu, könyörgöm, nehogymá összehasonlítsd a dán rendőrt a magyarral(gondolom voltál dániában). Engem is megdöbbentettek a képek, de láttál már oroszországban is tüntetést, nem? Ez babazsúr volt ahhoz képest. Rendőrökre meg szükség van, föl kéne már fogni(lehet hogy miattad nem - vagy miattam - de jó sok barom ember van, aki miatt igen) Pilu, ez most nem volt az a tuti.

Veér Farkas 2009.12.18. 17:18:01

Na ja, a sok barom rendőr veri a békésen gyújtogató és minden útba esőt törő-zúzó tüntetőket.

Hogyne.

Egyébként te is írástudatlan vagy, legalábbis a helyesírásod hagy némi kívánnivalót maga után.

Guido (törölt) 2009.12.18. 17:18:10

és még is ki a fasz hívta oda azt a sok köcsög hippit koppenhágába? azt kapták a tetvesek, amit megérdemeltek! ha neked az a demokrácia, hogy büdös betépett mindenféle külföldi vergődjön egy nyugodt városban, akkor meg is érdemled hogy ekkora idióta vagy.

redrick 2009.12.18. 17:19:52

@Rush77: @udvari bolond: meg a tobbi elmebetegnek:

Azt nem lehet megmagyarazni bazmeg, hogy szazkilos pancelozott disznok vernek bottal egy 50 kilos kiscsajt. Akit ez nem duhit fel, azoknak a kurva anyjat. Diohejban.

is 2009.12.18. 17:21:49

te pilu, a meleg otthonodból ítélkezel. soha a büdös életben nem voltál egy ilyen helyzetnek sem az egyik, sem a másik oldalán. láthatóan meg sem próbálod megérteni, hogy mit tud ilyenkor tenni egy rendőr, amikor órák óta csak a te szinteden anyázzák (tudod, az állattal nem hasonlítanálak össze, te gondolkodásra képtelen droid, ugye...), mikor ő a törvények szerinti munkáját kívánja végezni. neki ez a munkája. igen, minden társadalomban van erőszakszervezet, mert a tisztelt tüntetők nem átallanak tömegben megvadulni, a törvényeket szándékosan, vagy sem, de áthágni, és még csak fel sem fogni, ajánlom figyelmedbe, hogy 2006-ban az index is napokig elment 'rendőrökkel kergetőzni', meg könnygázt szívni, mert micsoda baró dolog az. hogy közben a tömeg, melyet ő is alkotott, ablakokat tört be, kukákat borogatott, az egész Rákóczi utat megbénította, rendőrautókat borogatott fel, az semmi, az el nem jutott az agyáig. a tömeg nyilvánvalóan agyatlan (egyben, nem személyekben, egyesével), de ez neked nyilván újdonság. a tömeghisztéria szót nem hallottad, a tömegpszichózist sem.

remek mamuszos bölcsész vagy te, ha nem ténylegesen, akkor is minden jellemzőjével. pont ez a képsor gondolkodtathatna el, hogy talán 2006-ot is át kellene értékelned, hogy nincs alternatíva, hogy a magyar rendőrök a TV-ostromot, meg a két faszt kivéve október 23-án, akiket Bodoky leírt, azt hozzák, amit ma lehet. ezt lehet, ilyenek a tömegek, agyatlanok, még élvezik is, utána meg sírnak. mert az ilyennek nagy a reklámértéke, a tiedfélék jól bekajálják.

flimo13 2009.12.18. 17:23:15

Teljesen egyet értek a felháborodásoddal, nem így kellene intézni. Ha külföldi csőcselék meg fellelkesült hippik akarják szétverni a fővárosod, akkor az nem a rendőrségre, a hadseregre tartozik.

is 2009.12.18. 17:25:01

@redrick: dehogynem. az a magyarázat, hogy a kiscsaj órákig a fülén ül, provokál, és direkt csinálja. ezzel az órákig tartó SZÁNDÉKOS tevékenységével elvesztette a jogát az 50 kilósságra és a csajságra. én minden esetben bevezetném a szándékos cselekedetekre a semmilyen enyhító körülményt. egy gyerek is egyszer csinálhat meg valamit szándékosan, hogy elnézzük neki, de akkor rögtön pszichológus, meg elmagyarázzuk neki, és ha megint megcsinálja, kapja a felnőttek büntetését. kész.

nem vagyunk elmebetegek. csak nem vagyunk naív idealisták sem, akik meleg szobákból ítélkezünk.

alex58 2009.12.18. 17:25:41

Legtöbben ismét csak olyan témához szólnak hozzá, amiről halvány sejtelmük sincs. Kérem szépen, aki a tömegoszlatás rejtelmeiről akar nyilatkozni, pár tucat órán át elfogulatlan megigyelőként kellene jelen lennie ilyen helyeken. Akkor talán észrevenné mindkét oldal bűneit és mentő körülményeit. Amíg erre nincs lehetőség, csak javaslom, hogy a nyilatkozó gondoljon bele, hogy a kedves férje, fia, apja (egyéb férfi családtagja stb.) hogyan viselkedne, ha mások utasítására akár hőségben, akár fagyban, 10-12 órán át, sokszor étlen szomjan, szemben kellene állnia egy mocskolódó, köpködő, kővel, netán Molotov koktéllal dobáló tömeggel, akik a 20. felszólításra sem hajlandók elmenni onnan. Higgyék el, a diploma sem véd meg senkit hasonló helyzetben, mert ha meg kell indulni, vagy üt vagy őt ütik. Aki ilyen tüntetésre megy akár rendőrként, akár tüntetőként, jól tudja, mire számíthat, csak az a különbség, az egyiknek muszáj ott lenni, a másiknak nem.

körökör 2009.12.18. 17:27:41

Válság kellős közepén utazgatunk más országokba,de kinek a pénzén?

flimo13 2009.12.18. 17:28:03

@redrick: ilyenkor persze egyből számít, hogy nő, csak ha emancipálni kell, akkor nem. Itt pont azzal élt vissza, hogy majd őt úgyse ütik meg, mert körbenőtte a pinát. Pedig csak egy bűnöző, akinek nem számít a neme. Álszentség.

is 2009.12.18. 17:29:26

@fran7: te kevered a szezont a fazonnal. a csendőrség mint szó senkit nem zavar. az a szervezet azonban féllegálisan dolgozott, mondhatjuk úgy is, hogy törvénytelenségekkel operált. ezért, ha a csendőrség alatt te azt érted, hogy hozzunk létre egy szervezetet, amelyik akár törvénytelen eszközökkel üldözi a bűnt, akkor bizony megálljt kell mindenkinek mondani. ennyi, semmi több. ha azt mondod, hogy legyen több rendőr vidéken, akkor meg mindenki egyetért, és a nyílt ajtón dörömbölsz.

delano 2009.12.18. 17:30:58

Igen, ez a demokrácia.

Egy diktatúrában nem lettek volna ilyen kedvesek a rendőrök, ott lazán a tömegbe lőttek volna. Szerinted Kínában, hogy megy az ilyesmi? Vagy az oroszoknál (ahogy Cooper is írta)?

redrick 2009.12.18. 17:31:58

@flimo13: Ooo basszatok meg, szerinted MIERT tuntettek a nyomorek otvenkilos hippik?? Azert bazmeg meg, mert a zsirosnyaku hajfeju fasszopo politikusok tokolnek, ahelyett hogy csinalnanak valamit. Hogy a hulye kolykod is kimehessen az utcara gazalarc nelkul, ha majd felno. Ha egyaltalan felno. Ezek a nyomorek hippik legalabb csinalnak valamit. Te meg itt orulsz, hogy szarra verik azt a par hulyet, aki szerint meg van az emberisegnek jovoje. Lassal mar tovabb bazmeg a tuntetes-fobiadnal.

gitáros 2009.12.18. 17:34:25

Ez van, picinyem.
Az állampolgár köteles a rendőri felszólításnak eleget tenni (aztán majd perelhet, meg jogvédhet, meg apjafasza), a rendőrnek meg joga van az engedelmességet erőszakkal is kikényszeríteni.
(Az más lapra tartozik, hogy a rendőr mire szólíthat fel egyáltalán, erre is vannak törvények, ha jól tudom.)

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2009.12.18. 17:35:27

Ha van más lehetöség mért is kell ütni?
Láthatóan a csaj feláll, elindul rendőr utána megy ráüt még egyet.
Akkor ez miért is kell?

guga 2009.12.18. 17:36:13

@redrick:

Manapság már nem divat a gyermekvállalás, leszarják a jövőt, ne tüntess, szavazz az mszp-re!

muhaha

Szabó Patrícia 2009.12.18. 17:37:24

Mi van, itt mind 10. kommentelő nem rendőr csak?

Egy demokráciában jogod van elmondani, és kinyilvánítani, amit gondolsz, illetve amit rossznak, megváltoztatni valónak tartasz.

A rendőrök meg mindenhol embertelen köcsögök, ezen mit csodálkoztok? Azt hiszik, igazuk van, közben azt sem tudják, mit akarnak, azt is úgy kell megmondani nekik. Ez itt fent csak egy kellemes etüd a rendőrök világából, nem is annyira para, de nem meglepő, hogy bármely országban talákozol ilyen barmokkal.
Bottal ütni fekvő embert, akármiért is fekszik, nem túl elegáns és demokratikus dolog, aki szerint meg ez így rendbe van, annak: SÜN!

gitáros 2009.12.18. 17:37:47

@is:
A csendőr szerintem nem üldözött bűnt, hanem rendfenntartott. De lehet, hogy tévedek.
Az más kérdés, hogy alkalomadtán, ha elloptak egy disznót, gyorsan pofánvágta a Gazsit meg a haverjait, mert ők "szoktak" lopni... Ez viszont talán nem annyira nyerő kriminalisztikai alapállás.:)

fran7 2009.12.18. 17:39:40

@is: Horthy-féle rendőrség illegálisan, dolgozott miről beszélsz? A rendőröket arra képezik ki, hogy szélsőséges esetekben is a törvény betűit és szellemét tartsák be. Épp ezért sokkal súlyosabb az ő bűnük, mert ők semmilyen körülmények között nem követhetnek el ilyen bántalmazást. Még akkor is, ha a hippik idióták.

waterplanet 2009.12.18. 17:40:46

Nagyon sajnálatos, hogy ti zöldek olyan korlátoltak vagytok, hogy észre sem vettétek, hogy átcsúsztatok az öko-imperialisták oldalára. Az a legnagyobb baj , hogy olyan buták vagytok, hogy észre sem veszitek azt, hogy ugyanazon az oldalon áltok mint a benneteket verő rendőrök.
(Addíg amíg ti értelmetlen dolgokkal foglalkoztok, mi védjük környezetünket, de nem a klímát - mert annak nincs szüksége védelemre.)

Hoppázó Beléndek 2009.12.18. 17:41:33

mihez ért minden magyar?

1. focihoz
2. gazdasághoz
3. tömegoszlatáshoz

a többiek is leírták, ez szakma, kár égetned magad ilyen blődlikkel.

guga 2009.12.18. 17:42:27

Sok butaparaszt azért megy rendőrnek, mert amúgy az életben képtelen lenne az önfenntartásra.

Így meg dupla haszon, mert nem elég, hogy butaparaszt, életképtelen, még meg is bosszulhatja a honpógáron.

tony zionist 2009.12.18. 17:44:30

@Kedd. A 4.: a te fajtád meg csak a kristálytiszta éjszakákból :)

truebeliever 2009.12.18. 17:45:53

1. amiért tüntettek az menő aki ezt nem látja be az olvasson még egy kicsit
2. más kérdés, hogy a rendőrnek az a dolga, hogy rendet tegyen és miután valakit felszólított valamire, joga van azt akár erőszakkal is érvényesíteni.

ezt a két dolgot külön kéne látnia mindenkinek. egyetértek a tüntetőkkel, de aki odamegy és nem tesz eleget a felszólításank az erre számítson. egyébként milyen meglepő, hogy egyes emberek most jönnek rá arra, hogy hoppá máshol is így oszlatnak tömeget... elgondolkodtató! szerintem az értelmes embernek itt az lenne a kérdés, hogy hogyan lehet HALLATNI a szavad olyan dolgok ellen mint a klímaváltozás, hogy azt a döntéshozók valóban meghallják!!!

flimo13 2009.12.18. 17:46:56

@redrick: nem tüntetés-fóbiám van, hippifóbiám. Egyetlen kézzelfogható eredményük az atomenergia-ellenesség, amivel csak közelebb löktek minket a szakadékhoz, úgyhogy azzal tennék a legjobbat a világgal, ha befognák a pofájukat.

A legnagyobb szennyezők között amúgy is az élen van Kína, India, miért csak nyugaton vitézkedtek? Liberális demokráciában kurva könnyű szabadságharcosnak képzelni magad.

alex58 2009.12.18. 17:49:01

@guga:

Sok buta paraszt, már amelyik szeret dolgozni, elmegy sok más szakmába is, csak ezekről a buta parasztokról sokkal ritkábban szoktak kommentelni. Amúgy, aki olyan okos, hogy nem megy el rendőrnek, az mind életképes ?
Szerintem ( sajnos ) nagyok sok a diplomás munkanélküli is.

benkoo 2009.12.18. 17:51:59

nem voltál ott... nem tudod mi miért....

Mindfield 2009.12.18. 17:52:01

@guga: Bizony. Főleg akkor bosszulja meg, amikor többed magaddal úgy döntesz, hogy szétszeded a várost. Ugyan is amíg te kényelmesen a munkahelyeden (ha van) pötyögsz a számítógépeden, ő addig gyúr, és keménykedni támad kedved, akkor feldugja a gumibotot a seggedbe. Mert ő az erősebb.

guga 2009.12.18. 17:52:17

@alex58:

Sokan verébre, kevés lószar jut, ilyenkor szokott beütni egy háború, ami megoldja a problémát.
Nem, mint ha ezt szeretném, de ez már menetrendszerű.

redrick 2009.12.18. 17:56:08

@flimo13: Ja, mindenki szereti a south parkot, de van aki tudomasul veszi, hogy cartman valojaban rajzfilmfigura, nem szellemi vezeto. Persze szelleme valogatja.

Mellesleg kurvara hiaba tuntiznek, tudomen. Miattad.

Ahogy @guga kollega is emlitette: "Manapság már nem divat a gyermekvállalás, leszarják a jövőt, ne tüntess, szavazz az mszp-re!"

Szal csinald csak, okoskodjal, majd akkor kapsz eszbe, ha kiurult az utso auchan is. En tutira nem adok majd a konzervembol.

guga 2009.12.18. 17:58:46

@Mindfield:

Nem járok tüntetésre :)
De láttam már kigyúrt rendőrt fél lábbal, letépett arccal.
Mikor tömegtüntetésen hókonbasszák egy nagyobb kővel, vagy megkínálják molotovval, nem biztos, hogy másodjára is odakívánkozik.

Rohamrendőrnek csak diktatúrában jó lenni, mert ott lőhet is faszán, meg jutalmat is kap érte.
De így?
Max. hősi halott lesz, meg díszsortűz.
Meramúgy ez a meló nem sokat hoz a konyhára (nálunk). Ehhez tényleg elhivatottság kell. Ha valaki nem üti szívből a földönfekvőt, hamar meghasonlik önmagával, aztán alkesz lesz belőle. Elhagyja az asszony, kéthetente láthatja a gyereket.

Áhhh, nem irigylem őket.

Szabó Patrícia 2009.12.18. 17:58:53

@Mindfield:

Nem ő az erősebb. Csak van fegyvere. Nézd már meg az átlag magyar nyikhaj/dagadt rendőrt, kevesebb jókötésű van köztük, mint egy Balaton Soundon az első sorban.

Másrészt ha én baszom pofán úgy, ahogy illik, akkor az hivatalos személy elleni erőszak, ő meg agyonverhet szó és indok nélkül, ami neked tán tetszik, nekem nem. Egy gyúrós meg emelgessen vasat, kétszer körbeugrálom és 15x fejberúgom, mielőtt rámnéz, a legszánalmasabb fajta.

Szabó Patrícia 2009.12.18. 18:03:57

mindegy, moderáld, öregem nyugodtan, nem jövök többet, csak ehhez a témához szóltam (volna) hozzá, de szori, ha nem voltam elég komilfó.

Der Beste 2009.12.18. 18:05:56

Aki nem ért a szép szóból, az talán majd ért a gumibotból.
Miért nem Kínában tiltakozik a sok divatzöld a globális felmelegedés ellen?

tzi 2009.12.18. 18:12:51

Kedves posztolo, megnezted ezeket a felveteleket?! A rendorok hallhatoan es ertelmesen, tobbszor elkuldtek az embereket, akiknek egy resze erre leanyazta oket, egy masik resze okoskodott -de csak egyetlen tag allt fel es indult el magatol a vegefele (o nem is kapott). Namost az a vilagon mindenutt ugy vagyon, hogy rendor azt mondja "tessek menni", es akkor te tetszel menni. Vagy kapsz bele az arcodba. Ha mindenki elkotrodott volna amikor arra kertek, akkor senkit nem vernek meg. A bekes tuntetoket pedig nem szoktak Daniaban szetverni, lattam szamos BEKES tuntetest. De ott nem kornyezetvedok szortak a szemetet, nem gyujtogattak kukakat, nem dobaltak meg tojassal a rendorautokat. Igy nem is akartak oszlatni oket. Az meg hogy szeeeegeny lanyokat utik, bazze, ha o a hableany, akkor kurvara ne menjen tuntetosdit jatszani, mert ott lehet, hogy elcsattan egy-ket pofon.
A dan rendoroket pedig felesleges a magyarokhoz hasonlitani. A dolog ott kezdodik, hogy a dan kapasbol tud ket nyelven :)

Nem mondom, hogy igy es csakis igy lehet es kell banni a "tuntetokkel" /szerintem a fele azt se tudta miert van ott/, de komolyan, mi mas eszkoze van a zseraknak? Mert hiaba ker, hogy menj haza. Vagy engedni kellene, tenyleg?!

guga 2009.12.18. 18:13:05

Politikusoknak sem van sok esze, miért nem mennek konferenciázni egy nagyobb szigetre, amelyik ki tudja őket szolgálni és civilek nem jutnak oda?

pucros 2009.12.18. 18:14:57

Szerintem aki odament, az ezért ment oda.

Nem véletlenül ténferegtek arra, mint egyesek a budapesti esetben, hanem ők odaültek és nem mentek el.

A rendőrök pedig megkeresték a fájdalomtűrés küszöböt, ami felett már inkább mégis elmennek.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.12.18. 18:16:29

1) sajnálom, hogy annak idején állampolgári ismeretek órán a nép egyik fele nem figyelt (a másiknak meg már nem is volt ilyen), és nem égett be neki, hogy a rendőrség, a rendfenntartó szervek a fennálló rezsimet védelmezik. és benne a burzsoáziát. jó reggelt kívánok.
2) azt sem tanulták meg egyes agyamentek, hogy nem megyünk neki a rendfenntartóknak, különösen nem erőszakosan és nem kövekkel, botokkal, Molotov-koktéllal. sőt, az a legmeglepőbb, hogy vannak ezek között olyanok, akik meg is lepődnek, ha a rendőr visszaüt.
3) azért jópofa a nép is, ha baj van, rögtön a rendőrségre szalad, és elvárja, hogy a rendőrsége segítsen rajta, de nyugodtan idiótázza meg sünözi azokat az embereket, akiknek harmatgyenge fizetésért az ő, azaz a nép bajával kell foglalkozni.

Poll 2009.12.18. 18:19:56

Teljesen helyes az eljárás. Amelyik agyhalott zöldnácibarom képtelen értelmezni az egyszerű parancsot (igen, a rendőr a demokráciában bizonyos helyzetekben parancsol a polgárnak) az majd megérti ha pofábasszák gumibottal. Én egészen biztos vagyok benne, hogy akiket itt most kellőképpen pofán, lábon, karon és vesénbasztak, az holnaptól nem fog pofázni, mutogatni, köpködni a rendőr felé amikor az felszólitja, hogy takarodjon, tehát a közérdek teljesült.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.18. 18:26:10

na gratulálok a civilizált címhez is: csak azt sajnálom, hogy az ilyen véglényhez is kijön a rendőrség, ha félig agyonverte valami cigány galeri.

Darth Revan 2009.12.18. 18:27:02

Az indexen olvastam:

"Az akciót a Climate Justice Action (Akció az Éghajlati Igazságosságért, CJA) hirdette meg, a tüntetők terve az volt, hogy békés eszközökkel áttörnek a Bella Centert övező masszív rendőrségi kordonokon"

Na, most nem igazan ertem, hogyan gondoltak, hogy _BEKESEN_ attorik a rendor kordont.
Arrol nem is beszelve, hogy hiaba borogatnak kukakat, attol nem lesz alacsonyabb a karos anyag kibocsatas.
Persze egyszerubb hoborogni, mint gondolkozni...

Csomsy 2009.12.18. 18:30:52

Nem igazán értem a felháborodást,láthatóan finoman és kulturáltan jártak el a renőrök.
Felszólitás-ujbóli felszólitás-majd megpróbálták elhuzni őket egyesével,-nagyrészt csak oda ütöttek ahol fogták egymást illetve a felemelt lábakat-kezeket.Össze sem lehet hasonlitani a 2006-s történésekkel.

Goldmann&Sachs 2009.12.18. 18:33:07

A rendőrök mindig az éppen hatalmon lévő vérszívóitokat védik. Gratula annak a sok hülyének, aki védi őket. A kiszipolyozott állampolgárnak meg nincs más joga csak védtelenül odaülni és szétveretni magát. Ennyit hagytak nekik a hatalmasok a fene nagy "demokráciában".

bastian 2009.12.18. 18:33:19

Nem azt kell nézni, hogy most "zöld" vagy nem a tüntető. Azt kell nézni, hogy egyre több tiltakozó rendezvény lesz a jövőben, mert az élet egy sz@rabb lesz mindenhol, Európában éppen az EU ténykedésének következményeként. A levegővételért is fizetni kell majd, az életszínvonal meg zuhan. Tehát egyre több zavargás is lesz. Ezért alakul meg a Lisszaboni szerződés alapján az EU közös készenléti alakulata. Mivel ezek az összecsapások egyre durvábbak lesznek, ezekben az esetekben, már behozhatják a egy másik állam alakulatait is, azok meg még vehemensebben verik (ölik) majd a nem saját lakosságukat. Aki ennek örül, az nem normális. Gyakorlatilag haladunk gőzerővel a diktatúrába, akinek valami nem tetszik, azt ütjük, verjük, szemét kilőjük, bebörtönözzük.
Mé nem nem tetszik? He? Na majd beléd verjük, hogy tetsszen!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.18. 18:39:02

@bastian: tényleg zuhan az életszínvonal? tényleg szarabb az élet? nekem úgy tűnik, hogy egyre nagyobb kényelemben élünk és egyre több dolgot engedhetünk meg magunknak, pl. ezeknek a zombiknak is volt pénze elrepülni (!!!!) Koppenhágába huligánkodni.
A rendőrt pedig TISZTELJÜK, mert értünk dolgozik. Érdekes, engem még sosem vert meg rendőr, pedig voltam már olyan helyzetben, hogy 16-18 rohamrendőr vett körül: annyit mondtak, hogy távozzak a helyszínről. Távoztam, ők pedig folytatták a munkájukat (később kiderült, hogy pokolgépet találtak épp ott, ahol ácsorogtam) nem álltam neki hőzöngeni, hogy márpedig én maradnék teadélutánra.

kores77 2009.12.18. 18:43:19

@flimo13: Az már szebb lenne neked ha a hadsereg nevű alakulat csinálta volna ugyanezt? Kicsit mintha beszűkült lenne a gondolkodásod, te baro...

Levéltetű 2009.12.18. 18:43:29

Jesszusom, mi ez a sírás? A rendőri felszólításnak engedelmeskedni nem opcionális.

bolsh (törölt) 2009.12.18. 18:51:07

@bastian: Érik a 66-os parancs, lásd Star Wars.

Olyan híreket olvasni, hogy tervezik a klímacsúcson hogy 2020-tól tilos lesz olyan új házat átadni, amelynek nullánál több a széndioxidkibocsátása. Még erre plusz egy-két év és kiterjesztik a már meglévő házakra is visszamenőleg. Csak törvény kell hozzá, meg ostoba hivatalnokslepp, mögéjük pedig droidsereg.
Aztán majd nézelődhetnek azok is akik itt tapsikolnak a rendőröknek.
Csak villannyal lehet majd fűteni horror áron. Akinek nagyobb (értsd: élhetőbb) háza van/lesz, az majd elmehet a picsába, vagy fél életét adhatja a közműdíjért valami általános összeurópai multi szolgáltatónak. Erről IS szól a koppenhágai utcai tiltakozás.

Az addig, valamint a majd csak akkor ébredő tömegek pedig le lesznek verve mint a karó. A tapsikolók is.

Nebameg 2009.12.18. 18:51:30

Oké, megkönnyeztem a srácokat és lányokat, amiért ütik őket. De mégis mi a fenéért ülnek a hideg kövön? Mit akarnak elérni? Van vmi akcióterv? Esetleg az ott jelenlevők már: nem használnak autót, számítógépet, nem fűtenek, a legminimálisabb mennyiségű ruhát használják, sátorban laknak, vegetáriánusok, stb? Vagy csak simán jó balhé azt mondani, h állítsuk meg a felmelegedést és leülni a rendőrök elé?

pazola 2009.12.18. 18:52:49

Pilu, en szeretem az irasaidat, a zenedet, annak ellenere, hogy nem egy csonakban evezunk, olvaslak, de ez most megint nagyon nem jott be.. ez a zavargasosdi-tuntetoverosdi tema fekszik neked.

Tudomasul kell venni: aki elmegy tuntetni, es a bekes setalgatas - esetleg kulturalt kurvaanyazas - mellett mondjuk kopkod, dobal, borit, eget, verekszik, kart okoz, azt egyszeruen fobe kell loni, nem patyolgatni. Persze csak a masodik eset utan. Az elsonel szepen el kell neki magyarazni valami zart helyen, hogy a masodik nem lesz ilyen egyszeru ( a tomegnek ugyanis tenyleg nincs agya, volt benne reszem ).

Vagy ez mar a kampany resze?

pazola 2009.12.18. 18:57:14

.. tema _nem_ fekszik neked.

ohmyFgod 2009.12.18. 19:02:12

@idelle: csak egy valamire reagálnék: hagyjuk a hülye szöveget! A nép bajával kellene foglalkozniuk, de sok esetben nem teszik. Ha elkezdeném a példákat sorolni, egy egész könyvtárat meg lehetne tölteni azokkal az igaz történetekkel, melyek azt támasztják alá, hogy legalábbis a magyar rendőrség sajnos rohadtul szarik bele az egészbe, és nem úgy áll hozzá a bajodhoz, ahogyan kellene. Amikor azzal győzköd a nyomozó, hogy a lopott mobilt nem az ő dolguk előkeríteni, vagy közli a diszpécser, hogy vigyék be a betörőt, mert most nem tudnak kimenni, akkor milyen jogon mersz jönni azzal az érvvel, hogy mekkora geci az állampolgár, hogy egyszer a védelmükért folyamodik, máskor szemen köpi őket?

2009.12.18. 19:03:36

Aki hülye az haljon meg! Ez a véleményem, a tüntetökről, akik elötte törtek -zuztak. Végre most megtanuljátok a demokrácia lényegét--mert a demokrácia , csak addig van, amig másnak nem okozol cselekedeteiddel kárt. Mikor ezt megteszed, onnattól már bünözö vagy! Tüntetni azt lehet, kiabálni, szidni a rendszert, a politikust, az autóst,a biciklist, stb, stb. De höbörögni, törni, zuzni csak a hülyék szoktak. Ja és ezek lennének a zöldek?Elmehetnek ök is a hálál f.szára hegyelni!Amugy jók voltak a rendörök, csak igy tovább!

ohmyFgod 2009.12.18. 19:06:42

@pazola: amellett, hogy egyetértek azzal, hogy valahogyan tényleg fel kell szednie a rendőrnek a földön összekapaszkodó tüntetőket, és semmi bajom az arányos intézkedéssel (bizony, ebbe 1-2 ütés, pofon belefér), feltenném neked kérdést: milyen szar ember az, aki őszintén ki meri jelenteni, hogy főbe kéne lőni köpködésért, esetleg dobálásért azt, aki másodjára elmegy tüntetni? Vagy csak a szád nagy és nem gondoltad komolyan?

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2009.12.18. 19:07:10

Az igaz, hogy a felszólításnak engedelmeskedni kell, de ami a videon van, az minden, csak nem tömegkezelés. A földön ülő emberek eltávolításának van olyan módja, ami ennél hatékonyabb, és senkit sem vernek közben pürére. (Erre ezer videot találsz)
A ruházatból, a rövid botból, a kis flakonos könnygázsprayból nekem úgy tűnik, hogy ezek a dán rendőrök nem igazán csapaterős feladatokra voltak felkészítve. A földön ülő személyek eltávolítására/begyűjtésére nem a videon látható megoldás a jó.

ohmyFgod 2009.12.18. 19:09:22

egy utolsó gondolat: azért az is döbbenet, hogy rögtön több ezer tüntető kirakatot törő, gyújtogató, autókat borító vadállattá válik egyesek szemében, akkor is, ha csak néhányan viselkednek állat módjára közülük. Sőt, továbbmegyek: van akinek már bármikor bármiféle tüntető megegyezik ezzel a kategóriával. Valakik jól végezték a dolgukat, na! :)

félemelet 2009.12.18. 19:24:58

nem akarok cinikus lenni, de úgy látszik, Dánia is egy olyan ország, ahol nem tartják szép plogári viselkedésnek azt, ha valaki leül az úttest közepére, és dacosan baszik onnan felkelni hatszázadik felszólításra is...

Der Beste 2009.12.18. 19:25:03

@B. Capelluti: A leghelyesebb az lett volna, ha a földön ülő embereket hideg vízzel locsolják.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.12.18. 19:25:20

@ohmyFgod: nincs ezen mit csodálkozni, a kommunizmusban "szocializálódott" tömeg számára, a tüntető, aki hangot mer adni a véleményének az állammal szemben, azt nyugodtan el lehet tiporni

a kommenteken is látszik, hogy a fejekben még virágzik a fasizmus... vagy a kommunizmus...

pikofix 2009.12.18. 19:27:31

Évek óta Koppenhágában élek, a dán rendőröket NEM lehet hasonlítani a magyarokhoz.

Hónapokkal előre megmondták, hogy nem fognak eltűrni semmilyen rendbontást, be nem jelentett demonstrációt, zavargást. Aki odament, az vállalta azt is, hogy indok nélkül 12órára bevihetik. Mindenki tudta mit vállal a demonstrálással - ez van.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.18. 19:28:22

Az ilyenek miatt találták fel a benzinespalackot. Javaslom még kiegészíteni egy kis terpentinnel, vagy egyéb kőolajszármazákkal úgy tovább ég és nehezebb oltani. Ha teszel hozzá lakkfestéket is, akkor kezd közeledni az igazi görögtűzhöz, ami szép fényjátékot ad egy lángoló rendőr hátán.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.18. 19:29:31

@pikofix: Értem, tehát ha én hónapokkal előrre szólok, hogy be fogom törni a fejed, akkor az úgy rendben van?!

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.18. 19:45:22

Főleg ennek fényében:

index.hu/belfold/2009/12/18/felmentettek_a_kepviseloverest_tetlenul_szemlelo_rendoroket/

lehet bekussolni.
Mert ugyan lehet, hogy a rendőr felszólítására fel kellene kelni a földről, de amíg a szerv bármit, bármikor büntetlenül megtehet, addig ez kurvára nem demokrácia.

bastian 2009.12.18. 19:52:02

Le vagyok sújtva a sok buta hozzászólástól (tisztelet a néhány kivételnek). Ide vezet, ha szétzúzzák az oktatást és a médiára bízzák a "nevelést". De hát valójában erre van szükségük, buta robotokra, akik "fel tudják mondani" ami este a híradóban elhangzott. Valóban, ha egy nagy konszernt vezetnék én s utálnám azokat a beosztottakat, akik lázadoznak, ha profithajszolásom közben aggályoskodnának mindenféle emberi jogokkal, meg munkavédelmi szabályokkal, stb... Kirúgnám őket mint a sz@rt. Na ez folyik most társadalmi szinten. Aki nem áll be a "buta" sorba, az picsán kell rúgni.... A legjobb, ha elérjük a médián keresztül, hogy minél többen még örüljenek is ennek. Nem vagyok optimista a jövőt illetően....

hauvarju 2009.12.18. 19:55:30

ZOLDEKET NEM ENGEDNI A HATALOM KOZELEBE mert akkor jon az anarchia meg a kaosz, tornek es zuznak ideologiajukert mint a fenti pelda is mutatta. Demokracia csak addig van amig kart nem okozol, onnantol pedig bunozokrol beszelunk. Hogy jonnek ahhoz emberek hogy kulfoldre utazzanak csak azert hogy torjenek-zuzzanak. Igaza volt a dan rendorsegnek hogy minden aron meg akartak vedeni az allampolgarok adopenzen epult dolgait. Miert volt az hogy amikor maguktol ultek a foldon addig nem faztak de amikor kesobb leultettek oket szinten a foldre akkor embertelen banasmodrol beszeltek???????
ZOLDEK???? nem kerunk beloluk!!!!!!!!!!!!SOHA, SOHA nem engedni be oket a parlamentbe, nem szabad hogy a legkisebb hatalomhoz is jussanak mert azutan kezdodik a zsarolas a tobbi partokkal szemben. Nagyon jo pelda erre Svedorszag ahol sajnos bejutottak a parlamentbe es azota is allandoan zsaroljak a tobbi partot az idiota otleteikkel. A fovarosban amugy is nehez a kozlekedes autoval de ezek a balfaszok elertek hogy bizonyos utcakban megtiltottak a szogesgumi hasznalatot 2010 jan. 1-tol. Majd tehetsz meg nagyobb kerulot hogy elkeruld ezeket az utcakat (tobbet pofog az auto meg hosszabb utat tesz meg, termeszetesen a kornyezetvedelem jegyeben....). Most ne jojjon senki azzal hogy nem kell autoval bemenni de sok embernek ez munkaeszkoze.
ZOLDEK = SOHA SOHA SOHA

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 19:56:11

Jobbik és mszp szavazók nagyon hasonlítanak abban, hogy szívesen megverettetnék karhatalommal a másként gondolkodókat.
Milyen vicces. :)

moncayo 2009.12.18. 19:57:38

Normál lelkületű ember oszlatós rendőrnek, börtönőrnek, hóhérnak nem megy el. Ezek mind (minden országban)szadista, vagy kisebbségi érzéssel küzdők, akik a "törvény" nevében ütnek.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2009.12.18. 20:01:52

@Der Beste: nem egészen erre gondoltam. Egyébként azt is tanítják, hogy hogyan kell megbontani a földön ülő összekapaszkodott tömeget. Láttam már a dánokról olyan videót, ahol ez sikerült nekik, a mostanin mintha nem is próbálták volna...

@pikofix: akkor miért nem gíűjtötték be őket ahelyett, hogy megverték volna őket.

hauvarju 2009.12.18. 20:04:45

@redrick: ezek az 50 kilos nyomorek hippik legkozelebb masert fognak hoborogni, teljesen mindegy hogy miert, csak rombolni meg balhezni lehessen.....

tucano 2009.12.18. 20:05:13

Nincsenek megszervezve a tüntetők:( Bezzeg Oroszországban, ahol külön gyakorolják, hogyan kell sorfalat bontani. Vagy Berlinben, Hamburgban, ahol a nagymamák adják ki az ablakon a Molotovot.... Amióta világ a világ, a fiatalok idealisták, a rendőrök meg kibaszott szadista állatként verik őket. De azért néha ők is kapnak:)
Ja és félreértés ne essék, ha nem őket kergetik, akkor rohadtul élvezik is, hogy végre embereket verhetnek, tehetik amire kiképezték őket. Aztán ha túlzásba viszik, akkor csodálkoznak, hogy az elmebetegebb tüntetők komolyan veszik magukat és nekiállnak mindenféle barom terroristát játszani, mint a VB, RAF, IRA és még sorolhatnánk. Pedig azok mind jócsaládból származó értelmes skacok/csajok voltak, csak túl sok a benyomás, amit nem tudnak kezelni.

Közöd?? (törölt) 2009.12.18. 20:12:55

@kores77: nyilván egy rendes hadsereg nem ugyanezt csinálja, hanem tankokkal a tömegbe hajtat a menekülőket meg lelángszórózza. ez nyilván sokkal hamarabb meggyőz mindenkit, hogy a felszólításnak engedelmeskedni kell.

Coligny 2009.12.18. 20:18:06

Szeretném kérni, hogy magyarázzátok el nekem, hogy mi ellen vagy miért tűntettek a fiatalok, illetve milyen hatást várnak ettől az egésztől? És most komolyan kérdezem, semmi irónia. Hozzáteszem nem értek egyet a zöldekkel, de kíváncsi vagyok.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 20:20:07

@Coligny:

Teljesen mindegy. A rendőrség nem horda, kötik a jogszabályok és szolgálati szabályok.
Ezt látom néhány embernek nehéz megértenie...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2009.12.18. 20:29:45

@moncayo: ez az elméleted annak fényében különösen figyelemreméltó, hogy a hasonló feladatokat itthon nem az "oszlatós rendőrök" (Készenléti Rendőrség) végzik, hanem vidéki és budapesti járőrök, körzeti megbízottak, közlekedési rendőrök látják el.

(sokszor csak azért üt a rendőr, mert nem tudja mit, és hogyan kellene csinálnia. Sajnos, van olyan is, hogy élvezetből...)

Guido (törölt) 2009.12.18. 20:32:21

nem azért de a "mi tüntetőink" perc alatt szétzúznák ezt a dán rendőrséget.

Amúgy meg szánalmas, ahogy ezek a hippik ott mártírkodnak. Akárhányszor megnézem, ez lófasz az itthonihoz vergődéshez képest. Egyábként jó videó. tényleg

Pincehelyi 2009.12.18. 20:33:23

Pilu, elég nagy segget csináltál a szádból. ;-)

@bastian: Már mágis, milyen sorba álltak nem be a hatósággal szembeszálló tüntetők? Mit lehet szerinted elérni a hivatalos tárgyaláson azzal, amit csinálnak? Mi az értelme a rendbontáson kívül? Egyébként szerintem épp hogy beálltak a sorba pofonért. ;-)

tlvajferi 2009.12.18. 20:36:09

aki rendőrnek megy, az nagy valószínűséggel frusztrált, náci, szadista, stb., de mindenképpen társadalomra veszélyes alak. Rendőrként viszont büntetlenül kiélhati aljas, állatias ösztöneit. A magyar rendőrésg is egy csürhe, egy szakasz tengerészgyalogos az egészet szétkergetné.

Orwell nagyon jól megérezte a jövőt
:-)

phaidros 2009.12.18. 20:39:31

Egy dolog feltűnt, ezek mindenkinek szóltak először, hogy álljon fel, és tűnjön el. Egyenként.

phaidros 2009.12.18. 20:42:27

@is: mibe, hogy sokak szerint az MSZP-sek is elvesztették már jogukat mindenre? És akkor most igazuk van? Nincs olyan, hogy elveszíteni a jogot, bazd meg, te farokember. Még Te sem veszíthetsz el jogot. Sajnos.

phaidros 2009.12.18. 20:44:24

@Rékuc: kijön? Ugyanmár. Szart sem érnek, csak a statisztikát nézik. Ha rontod a statisztikát, ne tégy feljelentést.

segitoember 2009.12.18. 20:44:38

így megy ez régóta

-minden rendőr szadísta szemét
-forradalmat
-nincs több rendőr
-jajj megvertek
-rendőrséget
-minden rendőr szadista szemét
-forradalmat
-nincs több rendőr
-jajj megvertek
-rendőrséget
-...

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2009.12.18. 20:49:24

@Guido: ebből a videóból ne vonj le messzemenő következtetést a dán rendőrségre. Ha a Black Block sem kergette szét, akkor az itthoniak sem bírtak volna velük. (Igen nagy mákunk van, hogy a Black Block még nem vendégszerepelt nálunk...)

phaidros 2009.12.18. 20:50:07

@Skulo: dehogynem, is már százszor elmagyarázta, nem figyeltél? :)

safranek 2009.12.18. 20:56:47

Ez nem kifejezetten a rendőrök sajátja. Bárkiből ki hozza az állatot, ha hatalom kerül a kezébe és ha még tömegben is van...

Ráadásul ilyenkor sokan azt kiabálják, hogy erőszakosak a rendőrök. Ha meg őket éri sérelem, vagy netalán a cigányokról van szó, akkor meg azk követelik, hogy lépjenek fel keményebben.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 21:01:32

@safranek: "Bárkiből ki hozza az állatot, ha hatalom kerül a kezébe és ha még tömegben is van..."

Van egy felelősségi láncolat. Rendőrség nem csűrhe, parancsokat hajt végre, hierarhikusan.
Ha rossz parancsot adtak annak van felelőse, ha rsszul hajt végre valaki egy parancsot, ott is megvan a felelős.

phaidros 2009.12.18. 21:02:57

@safranek: nincs mit meglepődni ezen, a balosok is azt kiabálták a jobbos tüntetés miatt. Nem lepne meg, ha a jobbosok is örülnének pár kilőtt balos szemnek. Hol itt a különbség?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 21:04:24

@phaidros:
Konrád Györgyöt hátbalövik, miközben megpróbál kartázni...

szépmező 2009.12.18. 21:08:02

ugyanmár Pilu te nem tudod mit beszélsz.
ezek a jelenetek kismiskák a 2006-os mészárlásohoz képest.

megfigyelted, hogy a rendőrök ütés előtt mindig győzködik a tüntetőket hogy távozzanak? EGYÉNILEG.
hol volt itt ujjtörés meg hajkitépés meg szemkilövés meg széjjelrúgás.

átlátó 2009.12.18. 21:08:41

A világon mindenhol, így nálunk is egy külön élőlényfajta az ilyen típusú rendőr. Egész életében erre gyúr, hogy egyszer ő lehessen a "termionátor." Combon kell az ilyet szúrni, a tömegben nagy a felfordulás, páran falaznak és mire mentőt kap elvérzik. Másfél perc alatt. Szakszolgálatoknak csók.

segitoember 2009.12.18. 21:12:51

@átlátó:
"A világon mindenhol, így nálunk is egy külön élőlényfajta az ilyen típusú rendőr."

igen, pontosan olyan mint fajta mint aki ilyet ír:
"Combon kell az ilyet szúrni, a tömegben nagy a felfordulás, páran falaznak és mire mentőt kap elvérzik."

phaidros 2009.12.18. 21:23:02

@Admiral William Adama: érdekes lenne tényleg. Charta ülősztrájkkal, oszlatás, ellenállás, szétverés. Egyenkénti felszólítással.

Már látom a főcímeket és "is" teljesen elfogulatlan kommentjeit. :)

flimo13 2009.12.18. 21:26:33

@kores77: épp az lenne a lényeg, hogy nem ugyan ezt tették volna. Remek technikai eszközeik vannak útakadályon átkelésre, de lehet jogdíjat kellene érte fizetni kínának.

Kúrcsány Ferenc 2009.12.18. 21:34:44

A genetikai selejt megy rendőrnek, amelyik még szellemi fogyatékosnak is túl hülye, így nem kap segélyt. Mostanában nincsenek háborúk, amikben elhasználhatnák őket ágyútölteléknek, tisztulna a génállomány pedig.

Der Beste 2009.12.18. 21:41:19

@átlátó: Te, személy szerint hány rendőrt szúrtál combon?

Tibike15 2009.12.18. 21:45:01

nekem a 2006-os Budapesti jelenetek sokkal brutálisabbnak tűnnek, mint amit a Dánok csináltak

Ajánlom ezeknek, hogy ne legy Pesten ilyen konferencia, mert amit a magyar rendőröktől kapnak, azt nem köszönik meg. Legyünk büszkék a "rendőreinkre" :(((

flimo13 2009.12.18. 21:47:47

@Tibike15: a következőt Tibetben kéne. Vagy legalább Moszkvában.

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.12.18. 21:58:12

Jajó, látom ezen akkor ezen a blogon nem csak a nevetséges 'Bombák az utcán' cikk volt ilyen ostoba, hanem ez az átlag szint. Meg ha már a 2006-os eseményekhez hasonlítod a dolgokat, akkor... jah, úgylátszik nem csak a magyarok sajátja, hogy a város szétverésével és agyatlan agresszióval próbálnak véleményt nyilvánítani, ezek az egysejtűek többre nem képesek, ezek nem tüntetni mentek oda, hanem rombolni. Véleménynyilvánítás, az bazmeg...
FUCK THE PROTESTERS! :D

Ez a blog még viccnek is szar.

pikofix 2009.12.18. 21:58:44

Skulo: Senki se mondta, hogy előre beverik a fejét - azt mondták, hogy amíg szembeszegül valaki a törvénnyel, az vállalja a következményeket.
A rendőrök is megmondták előre, nem fogják elnézni a zavarkeltést. Az úton üldögélés és a rendőri felszólításra bagózás az.
Dániában meglepően szabadon lehet demonstrálni, bármi ellen. Szinte mindennap ott van a béke mellett demonstrálók standja a parlamenttől egy köpésre. A fiatalok minden héten tüntethetnek a rendőrség által kiürített és lerombolt közösségi házukért, Kína ellen stb. Tüntethetsz, egészen addig, amíg bejelented és normálisan viselkedsz. Ha zavarsz, akadályozol másokat, rongálsz, leszarod a rendőrök utasításait, na akkor jön a gumibot és fejbeverés.

B. Capelluti: Amikor egy hete összeszedték azt a több száz embert, nem volt különösebb ellenszegülés, leültek és megvárták a buszokat. Most kicsit más volt a helyzet. Múltkor sajnos elég sok békés demonstráló belekeveredett a letartóztatott tömegbe, ők viszonylag békésen tűrték az egészet. Most meg aktivisták odaültek az útra és eszük ágában sem volt együttműködni.

hsz00 2009.12.18. 22:06:29

Miért nem lepődök meg, hogy engem nem vertek meg Dániában? Pedig itt ülök a nappaliban, laptoppal az ölemben. Teljesen jogos lenne...

pakesz (törölt) 2009.12.18. 22:15:15

"gyereklány tarkója"
az egy beteg ember aki a gyereklanyat kiviszi egy ilyenre, attol el kellene venni a gyereket

voltak ilyenek 2006 -ban is, ott nezett anyuka amikor robbant a konnygazgranat a babakocsi alatt :)
hiaba hulyek mindenhol vannak

pakesz (törölt) 2009.12.18. 22:17:25

@átlátó: "A világon mindenhol, így nálunk is egy külön élőlényfajta az ilyen típusú rendőr. Egész életében erre gyúr, hogy egyszer ő lehessen a "termionátor." Combon kell az ilyet szúrni, a tömegben nagy a felfordulás, páran falaznak és mire mentőt kap elvérzik. Másfél perc alatt. Szakszolgálatoknak csók."

te hulye barom remelem legalabb nem a sajat IP -drol irod!!!

átlátó 2009.12.18. 22:18:09

@segitoember: @Der Beste:
Vártam ezeket a kérdéseket. Érintve vagytok kedveseim?! Az önéletrajzom nem tartozik rátok, de ami késik, az nem múlik. Mindent a maga idejében. És csak akkor ha arra okom van, nekem és nem neked. Viszont én még nőt gumibottal tonfával sose ütöttem meg úgy, hogy egyébként a nő ül és csak néz rám. Így rendben?!
Csiribirik vagytok!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.12.18. 22:22:31

Nagyon remélem, hogy mindenki aki itt most ennyire a védi a rendőröket (- rendőrök és rékuc), azok ugyanígy gyűlölik azokat is, akiket megvertek a magyar rendőrök 2006 októberében. Tudjátok, amikor például Révészt is megverték: index.hu/belfold/2009/12/18/felmentettek_a_kepviseloverest_tetlenul_szemlelo_rendoroket/

átlátó 2009.12.18. 22:23:15

@pakesz: A sajátomról írom, :)ez a minimum azok után, amit én itt a videón és 2006-ban láttam a saját szememmel. És? Majd ha fénykép lesz róla, akkor beballagok az idézésre.
Nem vagyok én védőügyvédje a Révész Máriusznak se, de azért az a manust így elverni, hogy senki nem látott semmit,hát az IP címem itt van nekik. És egy ajándék sün is.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 22:25:10

@calam (acok): "Nagyon remélem, hogy mindenki aki itt most ennyire a védi a rendőröket (- rendőrök és rékuc), azok ugyanígy gyűlölik azokat is, akiket megvertek a magyar rendőrök 2006 októberében."

A fele szoci szavazó. Szóval nem kell reménykedned, ezek tényleg gyűlölik.

Levéltetű 2009.12.18. 22:25:48

@calam (acok): Hülyeség. És miért reméled?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.12.18. 22:27:26

@Admiral William Adama: ha tényleg gyűlölik, akkor nincs mit kezdeni.

átlátó 2009.12.18. 22:27:44

@pakesz: Még annyit, hogy a kapumra évek óta ki van írva, hogy "A házban áramveszély" és ez akkor is így volt, amikor ezt még nem engedélyezték. :) És egy szép, klasszikus formájú sisak is ki van tűzve. A rend kedvéért.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 22:28:02

@Levéltetű:
Fél perc és elmagyarázza, milyen jó poén volt Kunce mártíriuszozása...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 22:29:50

@calam (acok):
De simán el lehet őket küldeni a rendőrállamos kurva anyjukba.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.12.18. 22:30:09

@Admiral William Adama: asszem félreértettél. nem a rendőrök mellett beszéltem 2006 esetében sem.

Levéltetű 2009.12.18. 22:32:09

Nekem például senki olyannal nincs bajom, aki be tudja tartani társadalmi normákat. Aki ezeket nem tartja be, annak meg ne sírjon a szája, ha pofánbasszák. Szerintem.

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.18. 22:33:39

@Levéltetű:
A kérdés, hogy jogszerűen és arányosan jártak e el. Semmi több.

Levéltetű 2009.12.18. 22:36:32

@Admiral William Adama: Úgy általánosságban beszéltem, nem csak 2006-ról.

Parasite 2009.12.18. 22:42:23

dehogy barmok, ez így tökéletes. mindenhol ezt kéne, nálunk is, de itthon csak bénáznak. nehogymár tizen-huszonéves suhancok összekapaszkodva üljenek az út közepén! mire fel? nem ez a demokrácia és a szólásszabadság, hogy elállom az utat meg faszkodom! miért? mert akkor jön a rendőr és fejbever gumibottal. ennyi. ültek volna a járdán, azt pont leszarták volna.

SakiCitizen 2009.12.18. 22:51:40

No megnéztem a vidit, jöhet a vélemény. :)
*
Először is ne sarkítsunk, mert a magyar rendőrök azért kődobáló vadállatokat is szétoszlattak, míg a dán kollegáik inkább a békés tömeget verték szana-széjjel, ez tényleg nem a legszebb dolog. Na de. Azért először is, már bocsánat, de mi lenne ha minden tüntető befeküdne az utak kellős közepére és tilos lenne őket onnan elrugdosni, lévén azért mást nem muszáj akadályozni a dolgában és ezek a "krumpliszsákok" azért csak arább mentek a noszogatásra meg a paprikaspray hatására.
Persze ez még nem mentség arra, hogy megverték őket, de most őszintén, mégis mit vártak? Én egy tüntetésre se megyek el, lévén tudom milyen világban élünk, olyanban ahol szarnak az emberre és a jogaira, így inkább nem veretem meg magam fölöslegesen, mert sajnos nincs értelme, Woodstock már elmúlt és manapság a tömegnek már nincsen súlya a fontos kérdésekben, ezt sajnos be kell látnunk.
De kár h egy ilyen poszt kapcsán is a kommentelők fele már kommunistázik meg szélsőjobbozik, ugyanis ez a poszt nem erről szólt hanem a rendőri fellépés súlyának erősen megkérdőjelezhető arányáról.
*
De hát nuff said, vélemény megvolt, lehet reportolni, várom az FP-ket, jöhetnek a szidások! :D

Der Beste 2009.12.18. 22:54:11

@átlátó: Hú, te aztán kemény vagy.

Der Beste 2009.12.18. 22:58:44

@calam (acok): Én nem gyűlölöm azokat, akiket megvertek a rendőrök 2006-ban.

bastian 2009.12.18. 23:16:38

Ahogy itt korábban is említették, ha Chartásokat verne a hatalom, akkor mindjárt más lenne itt a vélemény. Meg persze az, hogy mi örülünk, hogy végre a Chartásokat, meg az antifasisztákat verik. Hát nem. Én nem örülnék. Az ilyen módszerek a bankrablók és gyilkosok ellen valók, nem a földön ülő békés demonstrálók ellen és az is lényegtelen, ha zavarják a forgalmat. Amikor egy béna nő negyedóráig parkol előttem és nem tudok tőle továbbmenni, akkor ki kellene szállnom és fejbe rúgni, mert akadályozza a forgalmat? Térjetek már észre! Persze aki kirakatokat tör be azt el kell vinni, nem vitás. De azok általában elrohannak, ezért azt ütik aki a földön ül, az sokkal egyszerűbb...

SakiCitizen 2009.12.18. 23:29:43

@bastian: szerintem ne keverjük a szezont a fazonnal, mert az, hogy valaki előtted szerencsétlenkedik, még nem egyenértékű azzal, ha valaki szándékosan eléd táborozik és nem mozdul mert nem is akar...bár ez csak apróság és a hangsúly, mint azt mondottam volt nem ezen van...de hát c'est la vie...

borovi 2009.12.18. 23:34:52

És ez mindenütt másutt is így megy. Igen, a demokráciákban. Amerikában már azért is a kocsi motorháztetőjére basznak hátracsavart kézzel, ha a felszólításra nem veszed elő elég fürgén a papírjaidat. A rendőrség ugyanis erőszakszervezet. És, amint a nevében is ott van: a rend fenntartásáért felelős. Akár erőszakkal is. Ezeket a tüntetőket előzetesen nyilván felkérték, hogy menjenek onnan el. Nem mentek. A rendőrség a saját eszközeivel most mégis távozásra bírja őket. Rend csak ott van, ahol azt betartatják. Úgyhogy kár itt sápítozni.

átlátó 2009.12.18. 23:38:30

@Der Beste: Kisgyerek én nem kemény vagyok, de ilyen helyzetekben biztos vagyok, hogy nálad járatosabb. És ilyen helyzetekben hős sem akarok lenni, mert én győzni szeretek. Tehát aki agyonvereti magát a vízágyú előtt egyedül,pl.: a Blahán 2006-ban, az nem hős hanem balek.
Azonkívül kisgyerek,én itt a rendőri erő aránytalan közreműködését kritizálom, mert a rendőri erő, azt hiszi, ha nem ököllel üt, hanem tonfával, viperával, stb, akkor az nem olyan személyes ügy. Maga az eszköz is hozzájárul ahhoz, ne érezze a felelősségét, mert nincs közvetlen kontaktus a "célszeméllyel" és ezzel is mentve érzi magát.Te öcsém egy kis pattanásos arcú faszverő lehetsz. Én is verem, de én baszok is.
Most anyád adjon egy lekváros kenyeret a beesett arcodba, mert rád fér. Kis geci.

müszi 2009.12.18. 23:49:08

inkább az ilyeneket verje szét a rendőrség,mint azokat büntesse akik 50 helyett 55,5-el mennek az uton autóval!!!!

átlátó 2009.12.18. 23:51:34

@Der Beste: Elkerüli a figyelmedet kigyerek, hogy itt szinte kislányokat vertek, mit vertek, hát répázták őket a "Rambók". Igazi rendőr. Ha ember lett volna, fölkapja a hátára és odébb dobja mint a krumpliszsákot a járdára. És itt most nem a tüntetés jogos, vagy jogtalan voltáról okítalak kisgyerek, hanem a rendőr arányos intézkedéséről.
Ha téged megtámadnak és te aránytalanul erőteljesebb eszközzel védekezel, az ügyész még téged is megvádol. Fordítva nem műkszik?!Lángszórót kellet volna bevetni, az a hatásos!
Na nem volna baj, ha ezt megértenéd.

warren buffet 2009.12.18. 23:53:51

mégegyszer.

az egyén szabadsága addig terjed amig másik egyén ugyanezen jogát nem korlátozza.

ergó nem tehetsz meg bármit.ez a szabadság teljes félreértelmezése bake.

mellesleg a rendőri erőszak minden formáját üldözni kell, de azért a felvételen az is látszik amikor egyik másik rendőr üvölti nekik h menjenek el és akkor nem lesz bajuk...de persze nem.

segitoember 2009.12.18. 23:59:27

"Kisgyerek én nem kemény vagyok..."
lol

warren buffet 2009.12.19. 00:03:54

mellesleg, ami tüntetésszétverés az mondjuk az amit dél-koreában csinálnak.ott nincsen szarakodás, átmennek a népen és szó szerint szétvernek mindenkit.és az még mindig nagyon messze van mondjuk a kinai rendőrség bevett gyakorlatától.

azért tisztázzuk, ez nem az.körülbelül 100szor kérnek mindenkit egyesével h menjen el.mit kéne tennie egy rendőrnek, tisztázzuk?csak mert a "húzza el onnan" nem olyan egyszerű ha mondjuk 100 ember van egymásbakapaszkodva...

és tisztázzuk nem vagyok rendőr.de irreálisnak tartom h egyszer: hé, engem bármikor/bármilyen helyzetben védjen meg a rendőr mert az én adombol fizetik stb. van, másszor ha meg a dolgát teszi akkor egy agressziv hatáskörtúllépő rohadék.elég visszás gondolkodás.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.12.19. 00:05:46

no... azért ne keverjük a szezont a fazonnal! Budapesten brutálisan, agyatlanul, mindenféle szisztéma és válogatás nélkül aprították a népet. Itt a videón pedig az látszik, hogy szinte minden egyes csapás előtt felszólították a delikvenst a távozásra... aki felállt félrelökték, oszt annyi. Aki nem az kapott egy maflást, megint felszólították, majd megint maflás...stb. Ugyanez BP.-en agyatlan brutalitásban csúcsosodott ki... Ha megadtad magad, akkor is szétrugdosták, megbilincselt kezeden még eltördelték az ujjaidat...
érti? vagy csak gyűlölködünk megint, mert jólesik...

Thera 2009.12.19. 00:15:53

Bocs hogy angolul irom, Facebookon mar osszefoglaltam vkinek velemenyem ide csak bemasolom:

I am not sure I am with the police or the scum in this case. If you were walking on the streets of Cph after these environmentalist protests and see all the garbage, beer cans etc they left behind you would not be so sure they are really care for the environment, or just found another nice city to destroy.
Denmark does care for the environment. ...

Na jo magyarul is: Mi a f* nak jon ide az a sok hippi, mikozben szerteszet szorja a varost a mocskaval. Nem azert fizetem a rendort az adombol (Daniaban) hogy ne vedjen meg. Ne csinaljanak koppenhagabol is Seattlet vagy Genovat poenbol a barmok.

Ugyani nem tuntetessel lehet befolyasolni az esemenyeket hanem az urnaknal valasztason> Ha az alapjan dont ki tamogatja a kornyezetet akkor a politikusoknak is fontos lesz a szempont. Parezer hangoskodo senkit sem erdekel.

Egyebkent a rendorok mar 2 hete tuloraznak, ami daniaban kirivo. Nem csoda hogy ingerultek egy kicsit.

Thera 2009.12.19. 00:25:31

Par tovabbi adat:

Dania nem demokracia hanem alkotmanyos monarhia ;o)

A wiki szerint "Denmark is ranked 10th for the greenest countries to live in the world.[36]"

Szoval a kulfoldi hippik jo helyre mentek kornyezettudatossagra nevelni.

Kivancsi vagyok hool mashol valtanak vissza minden palackot es fizetnek 180%-os regadot a kocsikra, es a legnepszerubb kozlekedesi mod a bicikli (most hoban is.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.12.19. 01:29:06

Tényleg nem tűnt fel senkinek, hogy ez módszeres konfliktuskeltés volt?:-( A dán rendőr is csak rendőr, az is csak parancsot teljesít (parancsot teljesítettek 2006. októver 23-án a magyar rendőrök is):-( Nagyon vak, akinek nem tűnt föl, hogy végig úgy játszott a dán rendőrség, hogy, az egyébként kifejezetten nyugodt tüntetők pepöccenjenek, legyen balhé, lehessen erélyesen föllépni. Végig bötéztek, kínlódtak, provokálták a tüntetőket. Ez volt az ukáz, ezt teljesítették:-(

ü
bbjnick

sterimar 2009.12.19. 01:46:58

Mi ebben a meglepő? Szerintetek mennyi IQ kell ahhoz, hogy valaki rohamrendőrnek álljon? Szerintem elég, ha éppen több mint egy uborkáé.

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2009.12.19. 05:28:09

@Goldmann&Sachs: Me kell szoknunk (?) hogy a "demokráciában" a rendőrség mindenütt az éppen regnáló hatalom érdekeit védi, és sajnos nem a köz, hanem a politikai érdekek szerint cselekszik. Azt is megnézhetjük, hogy ahol a zsidó érdekeket kell védeni, ott mindenütt egyforma ruhában, egy forma brutalitással lépnek fel a sünök az egész világon.

Nick Leeson 2009.12.19. 06:51:56

Nem értem ezt a felhördülést.
A dán videókon sehol sem látni, hogy
1. lovasrohammal taposnák szét a babakocsit toló családokat.
2. szemeket lőnek ki
3. megbilincselt embereknek tördelik el az ujjait
4. a kapitányságok kínzókamraként funkcionálnak
5. ártatlan embereket rendőri hazugság miatt ítélnek el

Ezek fényében, a magyar egyenruhába, csukjába öltöztetett, rendőrnek látszó söpredéket a Dán Rendőrséghez hasonlítani teljesen alaptalan!

Nem vagyok fideszes 2009.12.19. 07:03:23

Piluka, azt mondanám, hogy olyan hülye vagy, mint a segg, de a seggeket nem akarom megbántani. Kívánom, hogy a te autódat borogassa fel pár utcán őrjöngő baromállat, meg a te házadat gyújtsák fel, majd utána hallgatom meg a véleményed a rendőrökről, okés? Továbbá ezek után ha betörtek hozzád, vagy ellopták a tárcádat, ne a brutális rendőröket hívd, hanem a Fradi B-közepet!

Teszem hozzá: a kurva anyádat.

Nick Leeson 2009.12.19. 07:16:54

@Lófasz Hadnagy: Miért? Szerinted van különbség hogy rendőröket hívom vagy a Fradi B-közepet? Mert a valóságban semmi.

Ugyanis a B-közép is kb. annyit tenne az ügyben mint a rendőrség. Tömören összefoglalva: SEMMIT!

ScoTTThun · http://candc.blog.hu 2009.12.19. 07:20:08

Érdekes látni annak eredményét, hogy a tüntetőket jobban képezték ki/készítették fel, mint a rendőröket. Ez mostanság egyre többet fordul elő. Remélem itthon nem lesz hasonló összeröffenés, mert nálunk egyértelműen durva balhé lenne a vége. Persze kevesebb szervezett tüntető érkezne, mivel a mi rendőrségünk "hírneve" visszatartaná nagyrészüket.

Egyébként ideje lenne a nézőket is felvilágosítani, hogy mi is van a felvételeken.

Zol 2009.12.19. 07:20:47

Ha a több órás szólongatás helyett először inkább "öblítik" őket hidegvízzel, majd kapnak egy kis gázt, akkor lehet magától hazament volna mindegyik.

Zol 2009.12.19. 07:25:57

@Lófasz Hadnagy: Szerinted egy tüntetés csak autóborogatásból állhat? Ha ellopják a tárcádat akkor pedig a rohamrendőrök fogják neked megkeresni? Eléggé a szélsőségekben gondolkozol.

tlvajferi 2009.12.19. 07:37:11

vaalmi bűzlik dániában
és az eu-ban is
nagyon nagy a szólásszabadság és a demokrácia
már majdnem sztálini

az nem tudom, hogy nostradamusnak igaza lesz-e, de úgy tűnik orwellnek biztosan

Mr. Acid 2009.12.19. 07:48:10

@tlvajferi: Ja. Tessék kicsit elmélyedni abban, hogy mi a különbség a videón látható rendőri intézkedés, és mondjuk a holodrom között. Aztán elképzelni, amint az 50kg-os bölcsészlánykák testén csúszkál a T-34-es.

Amúgy a tüntetők éppen lezárnak egy utat, nem tüntetnek. Még így is sokkal emberségesebbek voltak a rendőrök, mintha mondjuk rájuk engedték volna a csapatszállítókat.

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2009.12.19. 07:55:25

@Lófasz Hadnagy: Tisztelt (?) Hadnagy úr! (?)

Valaha rendőrként szolgáltam a BRFK-n. Lehet, hogy akkoriban Te még jelvényt kértél a katonabácsiktól. Mi, anno nem voltunk annyira brutálisak, mi ti most. Ráadásul nem az állampolgárok jogait, érdekeit véditek, hanem az éppen aktuális politikai hatalmasságok, és az őket irányító zsidó pénztőke érdekeit véditek, az elnyomottak ellen.

De mint azt tudjuk: Az rendeli a nótát, aki fizeti a cigányt. A fizetéseteket vérdíjnak lehet felfogni. Annak a népnek a vérdíjaként, akit vertek, akinek a faiai vagytok.
De nem ti vagytok itt a fő bűnösök, hanem a magasabb parancsnoki állomány. Ők adnak ki népellenes parancsot, ti "csak" végrehajtjátok azokat. A mi időnkben az ilyen helyzetekre külön passzus vonatkozott. " Aki népelenes parancsot ad ki, azt azonnal le kell tartóztatni, vagy a helyzet súlyosságát mérlegelve, akár a helyszínen agyonlőni." Rendfokozatra, és beosztásra való tekintet nélkül.

Ha nekem nem hiszed el, nézz utána!

Mr. Acid 2009.12.19. 07:58:03

@Lopez 630310: Ez még a március 15-ék szétverése előtt volt, vagy után?

Lorp 2009.12.19. 08:30:17

Félelmetes hogy a zorbán már dániában is az utcára viszi a politikát.

the enlightened one 2009.12.19. 08:53:55

Az a helyzet, hogy ha valaki jogellenes magatartásra vetemedik, pl elzárja az utakat, rongálja mások tulajdonát, annak számolnia kell a következményekkel. Ha ezt sokan teszik, akkor csak sok rendőr tudja helyreállítani a rendet különböző kényszerítőeszközök bevetésével. Ez a video már csak a balhét mutatja, biztos vagyok benne, hogy először megkérték őket, hogy ugyan húzzanak már el onnan. Úgy döntöttek, hogy maradnak. Nekem külön tetszett az epilepsziás lány. Mi a faszért megy vki tüntetni, ha epilepsziás.
Ezek a "fiatalok" hülyék. Hogy vehették komolyan magukat, amikor kitalálták, hogy bejutnak a konferenciaközpontba, ők, a csürhe, mert ott nekik hallatniuk kell a hangjukat. Miért gondolták, hogy egy többezer fős csürhének megengedik, hogy többszáz miniszter és főtisztviselő életeét veszélyeztesse?
Sajnos van egy kör, amely elég gazdag ahhoz, messze elutazzon a balhé kedvéért. Voltak idén Strasbourgban a NATO ellen tüntetni is. A Rajna partján a mai napig látszik a "forradalmárok" által felgyújtott Ibis hotel kiégett épülete.

the enlightened one 2009.12.19. 08:55:51

@Thera: Ott a pont. Mindig ez van, balhéznak, majd hazamennek. Marad utánuk a szemét meg a rombolás.

Sátán meg a Jocó 2009.12.19. 08:59:31

Pilu, te se éltél még/voltál még Dániában.

Ezek mocskos anarchista, szélsőbaloldali csürhe, akik esztelen pusztítási hajlamaikról híresek.

Emlékeztetnélek Koppenhága szívében burjánzott drognegyed, Cristiania kiürítésére, ahol halottak is voltak, lévén a drogdroidok fel is voltak fegyverezve. Ott is hullottak a liberális krokodilkönnyek a szegény, szabadszellemű ifjak közössége elleni rendőrterrorról. Mesélhetnék, mi folyt ott...

Tessék elébb utánajárni a dolgoknak, különben az ember még azt hiszi, hogy az őket védő nem különb náluk.

Hilsen fra Jylland :-*

Bloberf 2009.12.19. 09:02:35

Ha "szigorú" rendörségröl beszélünk akkor a magyar és a dán rendörség csak csak árnyéka a franciának.
A koppenhágai rendörségnek az utóbbi idökben sok baja volt a házfoglalókkal a motorosbandákkal a motorosok-bevándorlók háborújával meg a mindig minden ellen tüntetökkel. Nem. A zsák krumplit nem veri senki ez igaz de ha az egyik zsák krumpliból egy lövés dördül akkor más lesz az ember és a zsák krumpli viszonya.

Kedd. A 4. 2009.12.19. 09:04:48

Remélem, hamarosan eljön az idő, amikor a társadalom egésze belátja, hogy a magát a társadalmon kívülre helyező csürhenépet nem udvariasan felszólítva kell távozásra felszólítani, hanem brutálisabb módszerekkel ártalmatlanná tenni, az ellenszegülők ellen éles lőszert használni, a főkolompos DRASZTIKUSAN! kivégezni.
Sajnos ebben kurva libsi demokráciában nagyon elpuhultak az emberek.

Nem olyan rég emlékeztek a szomszéd faluban egy bányásztüntetés véres leverésére - éppen 75 éve a néhány száz fős tömegbe lőttek a csendőrök, 14 ott haltak meg, további 6 embert halálra kínoztak - pedig azok a szerencsétlenek a ma elképzelhetetlen nyomor ellen tiltakoztak - mit érdemelne akkor ez a szaros csőcselék???

facil.j 2009.12.19. 09:15:21

hippi gecik szopóljanak lée

Tomzone 2009.12.19. 09:25:40

Fejre nem nagyon utottek, javareszt kontrollaltan csapkodtak ezekkel a mini gumibotokkal. Ez azert nem az a kategoria, mint amikor 10 korbeallva leviperezzak a delikvenst, majd osszerugdaljak es csapkodjak meg foldon fekve. Ugy nez ki erre pontos strategiajuk volt, nem borult el az agyuk es szabadultak el - pl. mast nem nagyon tamadtak, csak a foldon, elol uloket, hogy megtorjenek es elmenjenek.

Ezzel a technikaval termeszetesen csak a bekes dan diaktuntetoket tudjak oszlatni, francia utcai gyujtogatocsapatok kozelebe sem mehetnenek igy

PonceDeLeon 2009.12.19. 09:29:47

Most komolyan, mit szólnátok ahhoz, ha megjelenne Budapesten ötvenezer külföldi "demonstráló", aki mondjuk a CO2 kibocsátás csökkentéséért dumával egy hétre lezárná a város főútvonalait ???

Sokan kiáltanának akár a katonaságért.

Thera 2009.12.19. 09:30:45

@Sátán meg a Jocó: @Bloberf:

Christinania kiuritesenel halottak? Nem hallottam rola.

Egyebkent nem a koppenhagai rendorseget lathatjuk munka kozben hanem minden masodik Dan rendort akit daniaban szokatlan modon 2 heten at tulorara koteleztek (Me'g torvenyt is kellett modositani az ugy erdekeben egyebkent az elkovetkezo honapokban nem lett volnaeleg rendor az utcakon.)

@
"Ez a video már csak a balhét mutatja, biztos vagyok benne, hogy először megkérték őket, hogy ugyan húzzanak már el onnan. Úgy döntöttek, hogy maradnak."

Kozben is a rendor azt kiabalja hogy menjen el onnan. Es miutan felalt valaki ha hatra fele futott nem kapott csak ha visszafordult pofazni.

Kósza 2009.12.19. 09:32:23

Hol itt a probléma? Ezek a sutyerákok ezért mentek oda a világ minden tájáról, hogy balhézzanak. Megkapták. A faszomtelevan már, az önmegvalósítást a grínpíszben meg biciklismozgalmakban látó alternatív majmokkal. Rendes szakmát kell adni a fiatalok kezébe, nem pedig a sok tarisznyás bölcsészt képezni, akik aztán unalmukban nem tudják miben kreatívkodjanak, jófejkedjenek! Húzzanak dolgozni! fászombászmek

tlvajferi 2009.12.19. 09:33:25

lehet ha a buzik mentek volna oda tüntetni, akkor a rendőrök segítenek nekik és védik őket???

egyébként a magyar média folyamatosan félretájékoztat: pl. látványosan elfelejtik megemlíteni, hogy NEW YORK államban sem engedélyezték a buziházasságokat...
:-)
javasolom, hogy a magyar külügy azonanl tiltakozzon és nyújtson át számtalan fenyegető jegyzéket az usa-nak, melyneb elítéli az emberi jogok sárbatiprását
:-))
jó, mi???

Netuddki. 2009.12.19. 09:47:22

Látom itt még sokan nem értik a szitut.

Sajnos a tüntetéssel tiltakozók se igen jöttek még rá:
- Azzal, hogy kivonulunk az utcára nem sok mindent lehet elérni.
- Azzal, hogy kivonulunk az utcára az a veszély is fennáll, hogy provokátorok, bűnözők keverednek közénk.
- Azzal, hogy kivonulunk az utcára engedély nélkül nagyon jó gyakorlatozási terepet biztosítunk a rend derék őreinek. Ha ellenszegülünk akkor főleg.
- És igen a dzsemborik ideje lejárt. Ez már egy másik világ.

Levéltetű 2009.12.19. 09:49:28

@tlvajferi: A szexuális beállítottság és a törvény betartása/be nem tartása két jól elkülöníthető téma. Most a törvényesség van napirenden, bár úgy látszik, bármi legyen is a téma, az egybites agyad csak buzizásra képes.

Szánalmas.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.12.19. 09:51:45

"A jelek szerint az emberi mivoltából való kivetkőzés nem a magyar rendőr sajátja"

Úgy van, ezt próbáltam már én is évek óta hangsúlyozni: túlkapások sajnos mindenhol előfordulhatnak, nem kell mindenhol politikai szándékot, rendőrállamot látni, pláne ott nem, ahol nincs.

Melchi Zadok 2009.12.19. 09:52:56

persze persze, értem én, rájöttünk hirtelen, hogy már a dán rendőr is barom, meg a magyar (természetesen) meg a francia, meg görög, meg az olasz, meg az amerikai is, meg a német, meg a svéd, meg a meg a...
így egyszerűen nem lehet viselkedni az autógyújtogató, utcakövet felszedő, kirakatot beverő, barikádot emelő, garázda tüntetők ellen, pláne, ha előtte már több órája próbálták meggyőzni őket, hogy végre hagyják abba a fent részletezett dolgokat.

ja pilukám 2006-ban talán még fel sem tűnt, csak most esett le, hogy mindenki szembejön azon a rohadt autópályán?

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.19. 09:59:46

@kovi1970:
Ezt Kádár Jánostól, Lendvai Ildikótól vagy Gooebbelstől idézted ?
-------------

@Fedor: "Úgy van, ezt próbáltam már én is évek óta hangsúlyozni: túlkapások sajnos mindenhol előfordulhatnak, nem kell mindenhol politikai szándékot, rendőrállamot látni, pláne ott nem, ahol nincs. "
Tudjuk Révész Mártíriusz, és a liberálisok egy jót kacagnak.
(mármint nem a liberálisok, csak a képmutató ballib lelkinyomorékok)

Bandúr Kandi 2009.12.19. 10:02:08

"Ha a járdán egy zsák krumpli „állja” utad, azt sem ütni kezded gumibottal, hanem elhúzod onnan, és ha a padkán is zavarja a közlekedést, akkor felrakod egy teherautóra és elviszed jó messzire."
- Rossz példa, egy krumplis zsákot valóban hiába ütlegelsz, ellenben egy aktivistát igencsak "aktivál", ha suhog a seggén a gumibot :)))

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) 2009.12.19. 10:05:46

Amúgy miért nem lőttek közéjük ? Az nem hatásosabb ? ??

Vagy ha legközelebb valaki átlépi a sebességhatárt javaslom a rendőr ne bírságoljon, hanem viperával törje el az illető lábát....
Uhh, annyi ötletem van még...:)

Gyeprefing Padrafos (törölt) 2009.12.19. 10:18:53

A tüntetőt azért fizetik,hogy tüntessen.
A rendőrt azért fizetik,hogy megverje őket.
Ilyen egyszerű az egész!
A komplikált emberek meg ezen tudnak vitatkozni.

LajosPataki · http://lajospataki.com 2009.12.19. 10:21:57

huuu, appam, a hozzaszolasokat olvasva ugy tunik az elmult diktatura es azt koveto "demokracia" sokkal melyebb nyomot hagyott az emberek fejeben mint sejtettem volna. Szoval szet kell verni a zoldeket meg hippi banda??!! Meg ugysem ersz el semmit a tuntetessel meg koszt hagynak maguk utan meg tarisznyas bolcseszek kreativkodnak meg szoltak utes elott, meg most tudnak hideg kovon ulni es kulonben is kozejuk kell lovetni stb stb.... Tipikus, rosszindulatu, onmentegeto, konformista, lusta, buta, nagyon buta, ja nem is: MAGYAR hozzaszolasok!!! De szar ott elni! Es milyen szar lesz!

Kósza 2009.12.19. 10:32:25

@capture3: Őszinte szívvel kívánom neked, hogy élj boldogan távol Magyarországtól, felejtsd el mihamarabb a nyelvünket, gyermekeidnek meg se próbáld megtanítani, ne is mesélj arról, honnan származol. Soha ne gyere vissza! Mindenkinek jobb lesz! Bazmeg

Mr. Acid 2009.12.19. 10:34:31

@capture3: Ha ezt románul vagy szlovákul írtad volna, az még enyhítő körülmény lenne. Így viszont kiállítottad a saját szegénységi bizonyítványodat.

Mister47 2009.12.19. 10:36:00

Csak egyet tudok érteni Piluval. Ha távolabbról is megnézzük, hogy miről van szó (nem csak a rendőri felszólítás/nem engedelmesség bűvkörén belül toporgunk), akkor már nagyon is indokolható a tüntetők jelenléte és „erőszakossága” is. Szerintem elsősorban azt kell látni, hogy egy hatalmas, de tehetetlen tömeg áll szemben egy viszonylag szűk érdekkörrel. Ezen szűk érdekkör tevékenysége hatalmas hasznot és kényelmet garantál a maga számára, de úgy, hogy közben rengeteg negatív hatást okoz azoknak, akik nincsenek benne. Márpedig a többség nincs benne. Ez a bizonyos többség próbálja elkeseredetten hallatni a hangját. Van aki békésen, van aki már eszét vesztve a tehetetlen dühtől, akár erőszakkal.

Mellesleg akik ennyire szentnek tartják a törvény betűjét és annak betartását (akár az erkölcs felett állónak is), a rendőri brutalitással egyetemben, azoktól kérdezem, hogy a náci korszakban is ilyen vehemenciával pártolták volna az épp akkori törvényeket Németországban? A törvény az törvény és végre kell hajtani, bármekkora marhaság is? Még ha a vesztedet okozza, akkor is?

Mert ha mindenki ilyen birka lett volna a történelemben, akkor soha egyetlen forradalom sem lett volna és természetesen demokrácia sem.

Sátán meg a Jocó 2009.12.19. 10:36:29

@capture3: hát akkor fogadd meg példaképed tanácsát: ha nem tetszik, el lehet menni!

Kósza 2009.12.19. 10:49:38

@Mister47: ez a "szűk érdekkör" teszi a segged alá az autót, tankol bele, repülőjáratokat üzemeltet, hogy elmehess nyaralni, biciklit és sílécet gyárt neked, házat épít, fűtést, világosságot visz bele, megtölti a hűtőszekrényedet, kimossa a ruhádat, lehetővé teszi. hogy kommentálj ostoba posztokat,.... Szerintem. Igyekeztem olyan demagóg lenni, mint te. Persze ha egy barlangban élsz, és bogyókkal táplálkozol, akkor én kérek elnézést! :)

Mister47 2009.12.19. 10:54:40

Kósza, amit írsz igaz. A világ másik felén meg emberek milliárdjai nyomorognak. Pont emiatt. Jól van ez így szerinted?

saclos (törölt) 2009.12.19. 11:01:50

@Mister47: Olvasd el bolsh 2009.12.18. 18:51:07-t, és megtudod, szegény tüntetőink hatalmas tömege mekkora szolgálatot is tesz pontosan éppen most annak a szűk érdekkörnek.
Magyar sajtóban a Climategate ügyről még kevesebbet fogsz olvasni, mint a New York-i azonosneműek házasságáról, de azért érdemes tájékozódni. Különösen ajánlott olvasmány a saját programozójuk dokumentációja, három évig próbálta újra kihozni ugyanazokat az eredményeket ugyanazokból az adatokból, mint amelyek alapján a klímahisztit indították, sikertelenül. Érdemes olvasni az elveszett alapadatokról, amelyek alapján a tudomány világában elfogadott módon mások is megpróbálhatták volna reprodukálni az eredményeket. Legmelegebb évtized, mi? Grönlandot meg biztosan egy begombázott viking nevezte el...

Kósza 2009.12.19. 11:02:04

@Mister47: mit tettél, teszel, hogy ez ne így legyen?

juckó 2009.12.21. 21:03:46

Tetszik, nem tetszik civilizált állatok vagyunk!

Arges 2009.12.29. 20:37:08

"Miért gondolják ezek a barbár droidok, hogy a földön fekvő tömeg oszlatásának az a módja, hogy ütni kezded őket?"

1xű. Azért ütik őket, hogy legközelebb 10x is meggondolja, hogy kimenjen-e tüntetni.

2006-ban itthon is azért ütötték-vágták a tüntetőket, hogy másnap ne menjenek tüntetni. Nemis nagyon mentek aztán. Azóta se nagyon.

A 2006-os eseményekhez képest ez piskóta. kb. olyasmi szervezés, mint amikor nyáron a Deák téren a gárdát oszlatták.
süti beállítások módosítása