HTML

A Fitch Ratings csütörtöki lépése után a magyar államadós-osztályzatokat mindhárom nagy hitelminősítő - Standard & Poor's, Moody's Investors Service, Fitch Ratings - a befektetésre ajánlott "BBB/Baa" osztályzati sáv alsó szélén tartja nyilván, egyaránt negatív kilátással. Ha bármelyikük innen tovább rontja a magyar besorolásokat, azzal Magyarország átkerülne a már nem befektetési ajánlású, spekulatív - a piaci zsargonban "bóvlinak" nevezett - osztályzati sávba. – Stop, 2010. december 23.
 
Nos, a magyar államadósság besorolása egy hajszálnyira lebeg a gagyi kategória felett, és erre a januári hírek még ráttetek egy lapáttal. Ennek, illetve a legutóbbi leminősítésnek legfőbb oka, hogy - a jelenlegi gazdaságpolitika mellett - a piacok sem rövid-, sem középtávon sem látják biztosítottnak az állam finanszírozását.
 
„A hitelminősítő szerint (Fitch) leminősítéshez vezethet, ha a kormány nem tesz olyan hiteles középtávú költségvetési konszolidációs intézkedéseket, amelyek fenntartható pályára állítják vissza a közfinanszírozást.”
 
A kormány által az év elejére ígért reformcsomag tartalma tehát alapvetően határozza meg a hitelminősítők következő lépését. Amennyiben Vektorunk egyáltalán nem áll elő reformcsomaggal, vagy ha „nesze semmi, fogd meg jól” programmal rukkol elő, akkor azonnal a „Kamcsatka-1” kategóriában találjuk magunkat. Persze, egyetértek a „kapják be a hitelminősítők” véleményekkel, de sajnos a magánember morális ítélete nem sokban befolyásolja a pénzpiacok mechanizmusait. Ha sejtéseim nem csalnak, ugyanis az intézményi befektetők szabály(zat)ok és „buta algoritmusok” alapján működnek.
 
IF államadósság besorolás = gagyi THEN vásárlás stop.
 
A kockázat(i besorolás) és a portfólió súlyozása - érthető okokból- szorosan összefüggnek, azaz bizonyos besorolás alatt egyszerűen nem veszi/veheti meg az adott papírt, vagy csak meghatározott súllyal szerepeltetheti portfóliójában azt. Asszem’ nagy fantázia nem kell hozzá, hogy elképzeljük mit jelent ez számunkra. Ha a "beígért" leminősítés megtörténik, térdre borulhatunk a hazazavart IMF előtt, a forintunk meg szépen megnézi a 260-as svájci frankot és 330-as eurót. Ettől lakáshitelek tízezrei dőlnek be percek alatt, aminek már a bankok sem fognak örülni, hiszen ennyi ingatlant képtelenek lesznek értékesíteni. Továbbá hab a tortára, hogy egy ekkora „eladói nyomás” páros lábbal rúgja majd mellbe az egyébként is szakadék szélén tántorgó ingatlanpiacunkat. Végünk lesz, mint a botnak, és ez egyáltalán nem túlzás.
 
Hölgyek, Urak! Tényleg tessenek imádkozni, hogy Matolcsy uramat megszállja az ihlet februárig, mert ennyire közel még soha nem voltunk az összeomláshoz. Ha most elkúrják, az a grande finale lesz.
 
 
u.i: De jó lenne, ha megcáfolna valaki! 
 

 

Címkék: politika gazdaság magyarország

489 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://pilu.blog.hu/api/trackback/id/tr942577133

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezért nem lesz nyugdíjam?! 2011.01.12. 11:07:09

„Olyan társadalmakban, amelyekben fokozatosan romlik az eltartók és eltartottak aránya, semmilyen nyugdíjrendszer nem tartható fenn.” (Mellár Tamás)   -Úristen, nekem nem lesz nyugdíjam!- csapott a homlokára Hunor, majd lefordu...

Trackback: Mikor kezd már esni a Fidesz népszerűsége? 2011.01.12. 11:03:23

Érdekes infókra akadtam a napokban, amelyek segíthetnek kirakni a nagy puzzle-t, ami talán magyarázatot adhat! Egyfelől itt van ez a HVG-ben megjelent írás. A cikk kutatásokra hivatkozva leírja, hogy bár a hazai és nemzetközi sajtó hangos a Fides...

Trackback: IMF-tárgyalások: most cirkusz, később talán kenyér 2011.01.12. 08:33:44

Nem az a kérdés, hogy kemény csávók vagyunk-e a Valutaalappal szemben, hanem hogy mikor és hogyan teljesítjük a követeléseit.Mert ugye keménykedni, azt lehet. A tárgyalások megszakítása bizonyára népszerű lesz a választók nagy része számára: olyan tökö...

Trackback: Nincs kockázat 2011.01.12. 08:32:17

Hogy mikortól válik jelentőssé az ellenforradalmi nyomás a forradalmi kormányra, nem tudni. A Centrális Erőtér Izzó Magva – mellékállásban Fényherceg – szerint egy évük van. Nyilván a választói népszerűség és a nemzetközi szervezetek türelm...

Trackback: Jóslat: Magyar állami fizetésképtelenség UPDATE 2011.01.11. 23:40:37

Lobster írta:  6. Dél-Amerikában arra is rájöttek ám, hogy viszonylag fájdalommentes nem fizetni az államadósságot, amennyiben az nem a lakosság kezében van. Vagyis esetünkben nem manyupok az államkötvény-tulajok 7. Államcsőd, mert a manyupo...

Trackback: Közeleg az igazság napja 2011.01.11. 22:45:53

Nincs sok vesztegetni való időnk. Portugália kimentése után meg kell nyugtatnunk majd a fél világot, hogy Magyarország már tényleg talpon tud maradni. Sok múlik Orbán és Matolcsy februárra ígért reformjain. (Kép: Wiki) Pénzügyi vihar készülődik Por...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

raindog [írástudatlan nyikhaj tenorista] 2011.01.11. 19:59:08

nagyon szarba kéne forduljon az ország helyzete hozzá, de szivesen megnézném a fideszpatkányokat, amint térdre borulnak a Bajnai-Oszkó páros előtt

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.11. 20:16:34

@raindog: Oszkót a hírtv-be is meghívták vasárnap, pedig ismerik a véleményét. Úgy látszik, kezdenek más húrokat pengetni.

Oszkó véleménye egyébként tömören összefoglalva ez: oszkopeter.blog.vg.hu/2011/01/11/screenshot/

Aztek68 2011.01.11. 20:16:34

raindog: Hát nagyon dolgoznak rajta a Bajnai-Oszkó hívek, hogy így legyen :-))

Kivlov 2011.01.11. 20:16:39

a segélyeseket s*ggbe kell rúgni. kamunyuggereket detto...

Kard 2011.01.11. 20:20:12

Szerintem rossz az algoritmusod:
IF államadósság besorolás = gagyi THEN sell.
Egy csomó alapnál hogy vásárlás stop van hanem egyértelműen nem tarthatnak bóvli kötvényeket a portfóliójukban. Amúgy a hozamok alapján már most bóvli kategóriában vagyunk.

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 20:20:20

Csak azt kellene tenni, amit a "lenézett" szlovákok csináltak 2002-ben! Megfelezték a szociális kiadásokat, azután leverték az erre válaszul kitörő kisebbségi lázadást, ami leginkább gyújtogatásban meg boltfeltörésekben merült ki..., igaz azóta van szlovák euró!

A magyar meg a Holdon!

Jeno1 2011.01.11. 20:20:56

@raindog: Ez erkölcsi győzelem a tiéd lehetne.. De addig élni is kell valamiből... És akkor a dialadittasság közepette vennénk MÁR CSAK észre, hogy ezzel effektíve semmit nem értünk el, a szart nem tudjuk visszalapátolni a tehénbe...

Kivlov 2011.01.11. 20:21:49

@This_is_Sparta:
erről van szó.
hányok tőle mikor jönnek az alibidumával, "hogyha megvonjuk a seélyeket, olyan lesz a közbiztonság mint a Harlemben"
és? fel kell akasztani mindet és kész...

misc · http://misc.blog.hu 2011.01.11. 20:23:54

az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a magyar állampapírokat már most elkezdték eladni a külföldi intézményi befektetők, ugyanis ők is számítanak arra, hogy egy esetleges leminősítés esetén zuhanna a magyar államadósság ára, és érthető módon szeretnének még ez előtt kiszállni.

A piac tehát beárazta a leminősítést, nyilván nem lenne jó, de a bóvli kategóriába kerülés még nem jelentené Matolcsyék végleges bukását.

VT22 2011.01.11. 20:24:48

Magyarország gyakorlatilag védelmi pénzt fizet a cickányoknak.

Jeno1 2011.01.11. 20:27:01

Apropó Forintgyengülés... Ha szanaszét alázzák az országot befektetési szempontból, a büdös életben nem fogjuk az ERM II +-15% -os sávját tartani... Eurót sosem fogunk látni (hogy az egyébként mennyire lenne jó nekünk, hogy lássunk idehaza, az már másik kérdés, most erre ne térjünk ki).
Csak úgy megjegyeztem...

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 20:27:18

@Kivlov: Nem is ettől vannak berezelve, hanem attól, hogy csökkenne a szavazóbázis. Bár én azt mondom, hogy amennyit veszítenének, legalább annyit nyernének is!

Kivlov 2011.01.11. 20:29:11

@This_is_Sparta:
amit vesztenének a C-k szavazatain, azt mind behoznák a radikálisabbaktól, sőt talán még 1-2 maszopostól is...

Tibike15 2011.01.11. 20:29:35

Az a gond, hogy ez nagyjából egy kényszerpálya. A fidesznek vissza kéne venni a különadókat és helyette az szja megemelni, bármi mást teszt ezek a hitelminősítők rontanak.
Az mynp-k megszüntetése éppen most ért fel egy éves 3-400 milliárd forintos pozitív hatással. Ennyivel lesz kevesebb a kiadása az államnak. Ja a misztikus 2030-50 körül már jó lenne a pénztár, csak addig masszívan az államkötvények kamatszintje felett kéne termelniük, máskülönben többet bukna rajtuk az ország, mint amennyit nyer egyáltalán. Csak ez eddig se nagyon sikerült nekik.
Szóval egy a lényeg, ha látják, hogy a kormány az mnyp pénzek -egyébként jogos- beolvasztásával azonnal csökkenti a hiányt és utána is év többszáz milliárd forinttal csökkenti a hiányát, akkor az vajon a hitelminősítőknek miért nem pozitív és értekelndő lépés?
Most nem az erkölcsi részét feszegetem, hiszen őnekik szigorúan a számokat kell nézniük. Mikor van egy külföldi befektetése nagyobb biztonságban, ha van manyup vagy ha nincs ? Ugye egyértelmű a válasz, ha nincs manyup, hiszen az országnak annyival is kevesebb a hiánya és például abból a felszabadult pénzből tudja fizetni a külföldi hiteleket.
Érthetetlenek ezek a minősítők, de tényleg. Vagy túl sok szubjektív elemet csempésznek az értekeléseikbe.
A Gyurcsány idejében kellett volna a bóvliba sorolni az országot, amikor 10% folyó fizetés hiány volt és az államadósság is masszívan növekedett olyan presztízs költekezések miatt mint a 13. havi nyugdíj. akkor mit csináltak a hitelminősítők ?

Kivlov 2011.01.11. 20:32:51

@Tibike15:
nem a különadókat kell visszavenni hanem a segélyeket, a gázártámogatást, az ingyenes utazgatást, a közszférai pénzszórást, a MÁV-BKV és társaik állandó pénzpótlását stb...
és nem az SZJA-t kell megemelni, hanem visszahozni a tételes EHO-t, ami alól nem tudott kibújni a sok kamuminimálbéres sem...

Jeno1 2011.01.11. 20:34:42

@Tibike15: Nagyon visszafogottan, de szeretnék belekötni abba, hogy szerinted egy külf. befektető jobban örül annak, ha nincs MANYUP.

Mert a MANYUP-ból átemelt tőke az most gyakorlatilag sebfoltozásra szolgál csak, és épp a közép, sőt, leginkább hosszabb távon érvényesülő pozitívumait ölték meg ezzel a lépéssel.
(Nevezetesen azt, hogy ne 100%ban az állam fedezze a nyugdíjakat)

Egy befektető nem feltétlenül pár hónapban gondolkozik...

viktor134 2011.01.11. 20:35:36

@Kivlov:
előtte legyen legálisa fegyverviselés és az önvédelem. :)

pusztulna is a férgese. :)

hhh. 2011.01.11. 20:36:19

áááá, vazze, most láttam, mi van a fejlécen...
te beteg vagy?!?

Jeno1 2011.01.11. 20:37:21

@hhh.: Bakker.. És tényleg! :D LOL.. Vacsi kilőve.. Reggeli is :P

Faculty 2011.01.11. 20:40:02

"u.i: De jó lenne, ha megcáfolna valaki! "

én nagyon szívesen megcáfollak kérlek nekem a hírtévében Losonczi Kata azt mondta hogy ezek az intézetizék ezek nem is minket, hanem saját magukat minősítik. bibibííí.

www.youtube.com/watch?v=8fbtGu8MW3Y

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 20:40:12

@Tibike15: A 15 az életkorod!? Mert ha igen, akkor inkább hagyjuk!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.11. 20:41:45

Hogy az Airplane szállóigévé lett klasszikusát idézzem: "Mi a vektor, Viktor?"

M&Ms (törölt) 2011.01.11. 20:42:31

Tudjátok én most is nagyon reális esélyt látok rá, hogy bizony Vektor és Matolcsy megint nem fog semmiféle reformot elindítani, de még csak akármiféle ésszerű intézkedést se, kiindulva abból, amit eddig itt nagy harcias hevülettel műveltek. És tartok tőle nem azért, mert nem akarnának valamit, hanem mert semmiféle fogalmuk nincs a gazdasági dolgokról. De mondom ne legyen igazam, és hátha tényleg megtörténik a csoda.

Jeno1 2011.01.11. 20:43:16

@Michael Knight: Klasszikus!!!!!! :D

Roger Murdock: Flight 2-0-9'er, you are cleared for take-off.
Captain Oveur: Roger!
Roger Murdock: Huh?
Tower voice: L.A. departure frequency, 123 point 9'er.
Captain Oveur: Roger!
Roger Murdock: Huh?
Victor Basta: Request vector, over.
Captain Oveur: What?
Tower voice: Flight 2-0-9'er cleared for vector 324.
Roger Murdock: We have clearance, Clarence.
Captain Oveur: Roger, Roger. What's our vector, Victor?
Tower voice: Tower's radio clearance, over!
Captain Oveur: That's Clarence Oveur. Over.
Tower voice: Over.
Captain Oveur: Roger.
Roger Murdock: Huh?
Tower voice: Roger, over!
Roger Murdock: What?
Captain Oveur: Huh?
Victor Basta: Who?

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 20:46:34

@Kivlov: Mondom én már régóta, hogy szívesen lemondok a havi 26 eFt családi pótlékról, ha cserébe Állambácsi is lemond az általam fizetett havi 250 eFt SZJA feléről, csak akkor biztosan kevesebb jutna segélyre az olyanoknak, akik sem tanulni sem dolgozni nem akarnak. Viszont akkor működne a természetes kiválasztódás darwini törvénye!

jag3 2011.01.11. 20:47:50

@Tibike15: "Mikor van egy külföldi befektetése nagyobb biztonságban, ha van manyup vagy ha nincs ?" ... "Érthetetlenek ezek a minősítők, de tényleg. Vagy túl sok szubjektív elemet csempésznek az értekeléseikbe"

:O) Akkor folytassuk a gondolatsort: mikor jobb egy országnak? Ha fizeti a hiteleit és azok kamatait, vagy ha nem? :o)))

Erre persze lehet rávágni, hogy igen, de félünk attól hogy nem lesz pénz. Node, arról aki válságadókat vet ki a bankokra és a külföldi multikra (leginkább a legfőbb mo-i munkaadó nációhoz tartozó multikra, amely mellesleg az európai pénzcsap tulaja) arról mennyi racionalitást lehet feltételezni?

Mastadoc 2011.01.11. 20:50:28

@Tibike15: szerintem mint bértollnok megérdemled a fejsimogatást. A hozzászólásod értéke 0!

Tibike15 2011.01.11. 20:51:14

@Jeno1: ezt már kiszámolták nálunk okosabbak, hogy a manyupok gyakorlatilag csak úgy életképesek még hosszú távon is, ha magasan az államkötvények hozama felett tudnak teljesíteni, mert az állam a manyupok feltöltése miatt eladósodott, az adósság meg egy folyamatosan görgetett teher kamatos kamattal
ez elég neccess, mert a legjobb pénztárak is nagyon nem tudták ezt tartósan hozni
tisztán számszakilag nézve, a magyar állam most megkönnyebült több száz milliárd forinttal évente, ennyivel nagyobb a mozgástere
egy hitelminősítőnek ezt kell nézni, a komplex rendszert, nem csak azt , hogy ja a manyup majd fizetni a nyugdíj 25%-t egyszer a távoli jövőben és egyébként a manyupot rohadtul nem érdekli hogy az ország hogyan rendezi a közben miatta felhalmozott adósságot
azt gondolná az ember, hogy egy hitelminősítő ezt látja

Jeno1 2011.01.11. 20:54:48

@jag3: Na igen, ez meg a másik!

Ha egy ország már keménykedik az IMF-el szemben, akkor legalább le szúrja tökön magát, utólag!

Apropó.. hirtelen eszembejutott egy másik dolog a hitelekkel, el(nem)törléssel és önmagunk tökönszúrásával kapcsolatban egy réééééges régi történet.. De az most inkább mégse ide való....

Kivlov 2011.01.11. 20:55:07

@This_is_Sparta:
alapeset.
nem kell ide 10 milliós magyar. elég 7-8, csak az szorgalmas legyen...

lolcode · http://isten.aldja.szalaiannamari.at 2011.01.11. 20:56:15

larifari :DDDD

amugy ez azert nem annyira rossz forgatokonyv mert igy olcson lehet majd ingatlanhoz jutni. sztem ez mindenkepp a kormany javara irhato.

2011.01.11. 20:57:10

@Tibike15: Nyugdíj: való igaz, hogy a folyó befizetések nő(het)nek 300-360Md forinttal, éves szinten, de a kiadások is folyamatosan nőhetnek, hszen folyamatosan egyre több lesz a nyugdíjas. Míg ha megmaradt volna a magánpénztár, akkor 4-6 év múlva a kiadási oldal kezdett volna el csökkenni, folyamatosan növekvő mértékben, hiszen a magánosoknak 25%-al kevesebbet kell kifizetni. Most így lehet a 100%-ot kicsengetni, de MIBŐL? Kolompár Gazsi fogja pl. az én nyugdíjmat majd fizetni? Ezért volt jobb a magán, mert ott a 25%-ot legalább biztosnak tudhattam...

zuzaporkolt 2011.01.11. 20:58:09

RE: u.i.: Vigasztalás
Pontosan fogalmazott:
"sajnos a magánember morális ítélete nem sokban befolyásolja a pénzpiacok mechanizmusait. "
(Tisztelet néhány ritka kivételnek.) Tehát az Öné sem.
A mechaniznus meg úgy néz ki, hogy a lefelé araszoló és junk cuccra külön iparág van. És nagyjából ez finanszírozza már ma is a magyar adósságot a helyzetileg balekok mellett. Tehát ez a szektor nem fog nagyon meglepődni, sőt! Persze lesz egy kis hiszti = sentiment kb. 2-3 hónap és ha már a fundamentumok az egysejtűek számára is nyilvánvalóan elszakadtak a media zizegéstől elkezdenek alapposan belevenni. Itten ama mechanizmusok meg kénytelenek lesznek működni és visszaállunk oda ahol vagyunk már ma is függetlenül attól, hogy a roppant hiteles minősítők mit szavaztak. Aztán meg ők is szépen lekövetik azt amit egyébként már mindenki tud, mert mégis csak hitelesnek kellene látszani. Csak ki kell guggolni. A legrosszabb mindenkinek ha bepánikolnak a fiúk.

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 20:59:55

@Tibike15: És szerinted ki kötelezte törvényben a magánnyugdíjpénztárakat, hogy állampapírt vásároljanak, kvázi az oda befolyt pénzt is a költségvetés használta fel. Azonban elviekben ezt az államnak vissza is kellene fizetnie a pénztáraknak a kamattal növelten, szemben az állami nyugdíj ígérvényével, aminek az értéke erősen közelít a nullához.

Most semmi más nem történik mint az, mikor egy adós (nem jutván újabb hitelekhez) kinyírja az eddigi hitelezőjét, így "rendezve" az adósságát!

Huck 2011.01.11. 21:01:43

@This_is_Sparta: Sajnálom késő! Hat hónapja (Igazad van legalább 18 hónapja) úgy romlik a helyzetem, hogy akár megszorítástól is lehetett volna. Amikor sikerült a fülkeforradalom, még el is viseltem volna egy darabig a szorítást a tökémen, ha látom a célt a kiutat... Mostanra sajnos már az anyámék házát is feléltük, két gyerekkel, két nagyszülővel hamarosan bedől a hitelünk. Szerinted ki fog tejet lopni a boltból? Én aki nem kisebbség, vagy az a régen is nyomorgó, akinek eleve nem volt vagyona, ezért bedőlő jelzáloghitele se.... És elismerem, hogy az én hibám. Akkor tessék felakasztani engem! Csak légyszíves köss mindjárt annyi csomót, hogy neked is jusson, mert előbb utóbb belesétálhatsz te is egy rossz döntésbe, vagy a jelenlegi tendenciát nézve előbb utóbb neked is elviselhetetlen lesz ez a gazdasági ámokfutás.

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 21:02:24

@Kivlov: Még kb. 20-25 év de meglesz az a létszám, az alábbi leosztásban:

4 millió gyerek, illetve nyugdíjas
2 millió aktív dolgozó
2 millió "egyéb" haszonlévező

Elég nagy sz..ban leszünk!

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.01.11. 21:03:18

Hát igen, mennyivel jobb lenne a II. IMF-hitelt meg a devizatartalékot égetni, hogy kicsit tartsuk a forintot, tényleg.

A szociális kiadások brutális felülvizsgálatával egyetértek.

Jeno1 2011.01.11. 21:04:35

@Add_tovább: Pontosan!

Látom legalább TE már láttál korfát. És tisztában vagy vele, hogy ami most x:y, az igenhamar minimum 0.75x : 1.25y -ra fog változni (a bal oldal a befizetői oldal - nem neked mondom, csak úgy másoknak is, az egyszerűség kedvéért).

Szóval hosszabb távon hova is tűnik majd az a most "átemelt" - hű de választékosan tudok néha fogalmazni - tétel a manyupból?

Oda. És kész, vége, nincs tovább.
Na majd AKKOR miből leszünk látványosan qrvajók?

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 21:06:14

@huck: Őszintén sajnállak és remélem sikerül valahogyan kilábalnod ebből a helyzetből. Azonban hidd el, hogy nekem is áll a zászló, miután én is a CHF hitelesek népes táborát gyarapítom. Asszony GYES-en, félretenni a magas elvonások (adók) miatt nem tudok. Még a víz fölött a fejem, de a jövő bizonytalan...!

Micocicó 2011.01.11. 21:06:42

@Tibike15: A távoli jövőben szerinted ki fogja a te nyugdíjadat összedobni? Nem lesz annyi dolgozó ezt fogd már fel! A mostani rendszerben sem lehet normális nyugd. kapni! Képzeld el mi lesz akkor ha megfordul az arány ( keresők/ellátottak)!
A hitelminősítők meg tendenciákat néznek. És abból döntenek.Leszarják hogy kitől és mennyi nyugdíjat kapsz.
Csak legyen valami vízió a következő 3-5 év gazdaság politikájáról.De annak itt nyoma nincs tudod! És ez a kurva nagy baj!

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 21:07:40

@Kivlov: Mondom jobb!...Bumm!
Mondom láb!....Bumm!

Huck 2011.01.11. 21:08:51

@Kivlov: Ha jól értem kezdjük az akasztást a nyuggerekkel és a csecsemőkkel, mint a társadalom leginproduktívabb rétegeivel. Aztán ki következzen? Az értelmiség, majd a szolgáltatók, műkörmösök, fodrászok, telefonmosók...

This_is_Sparta (törölt) 2011.01.11. 21:11:39

@huck: Na látod, Kambodzsában nincs is gond a korfával, meg a nyugdíjak fizetésével.

Tibike15 2011.01.11. 21:13:57

@Micocicó: amit én nem értek, hogy miért egyszerüsíti le mindenki a manyup kalkulációt arra, hogy a manyup majd fizet 25%-ot valamikor a távoli jövőben és majd milyen jó lesz, mert az államnak annyival kevesebb nyugdíjat kell
Ez önmagában igaz, de mi lesz azzal az államadósággal, ami a manyupok miatt keletkezett addig ? Azt ki és hogyan fogja kifizetni ?
Illetve mitől lenne ellentétes a folyamat, hiszen azt az államadósságot le kéne építeni, de nem látom be hogyan lenne lehetséges. Inkább egy orökké növekvő adósságcsapda lenne abból (is).

Mugli 2011.01.11. 21:15:26

Szerintem közeleg (kb. két generáció) az az idő, amikor Európa szerte eltörlik az egyes országok az állami nyugdíjat.
Ez kicsit megdobja talán a jobb módúak gyerekcsinálási kedvét, hogy legyen, aki eltartja őket idős korukban.
Bocs a nem konstruktív hozzászólásért, de kikivánkozott.

Kivlov 2011.01.11. 21:21:34

@huck:
az akasztást a cuslag féle tolvajokkal kezdjük. ne tartsuk őket sitten / háziőrizetben közpénzen.
aztán megvonjuk a C-k gyerekgyártási segélyét. aki elkezd bűnözni, azt tarkón lőjük. ennyi.
a nyugikorhatárt felemeljük, a rokizás, korengedményezés 90%-át megszüntetjük. aztán a sok kamuminimálbéres (vállalkozó) körmére nézünk.
kezdetnek...

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.01.11. 21:23:27

@Mugli: Helló jó reggelt. :-) Pontosan így van, mindenki prüszköl, veri a harci dobokat, de a Patásnak pont igaza van amikor lépten-nyomon ébresztőt fúj hog nem tartható a Safe European Home életstílus.
Van pár tapasztalat am ipár évezred alatt összegyűlt az emberiségnek.
1. Gyerekek, család nélkül nem megy.
2. Csak szolgáltatásból nem lehet egy komplett földrésznek megélni, valakinek termelnie is kell.

Micocicó 2011.01.11. 21:25:39

@Tibike15: Többen elmondták már nem kellett volna hozzá nyúlni.Kellett volna rajta szabályozni kifizetések, kezelési költségek stb..
Ebben a gazdasági környezetben nem lehet adósságot csökkenteni!Nincs miből. Nincs termelés.( amúgy is csak egy összeszerelő gyarmat vagyunk) Ezekre kellett volna törvényeket, szabályozókat hozni hogy nagyobb teret kapjon a HAZAI gazdaság. Ne a külföld kezében legyünk , ha már az elmúlt 20 évben mindent eladtak ÉSZ nélkül.
És az adócsökkentések meg még rátettek egy lapáttal a baromságra.
Azt magyarázd már el nekem jó döntés volt-e, hogy van ismerősöm akik 2 gyerekkel eddig 1.3 millió nettót kerestek! Na most ezek után fognak vagy 1.7! ?????????? ( nem sajnálom tőlük csak azért kicsit fura)
De azokat a multikat akiktől itt munkahelyek, beszállítók 100.000-i függenek, na azokat meg szopatjuk! ( nem védem őket csak most éppen nekik sem pörög úgy a szekér hidd el. Amikor megy a gazdaság akkor kell őket lehúzni)
Kiataláltak Viktorkáék egy olyan utat amin még ország nem járt! de majd mi szembe megyünk mindenkivel, akkora fasza, és büszke nép vagyunk ám. Na majd figyeld mi lesz a vége, amikor beborulnak a Spanyolok! Csak lövöldözés ne legyen.

abaka 2011.01.11. 21:25:54

@Tibike15: Te ezt milyen oraberbe tolod? Remelem legalabb rendesen megfizetik, hogy idaig lealacsonyodj...

abaka 2011.01.11. 21:27:56

@Micocicó: "Kiataláltak Viktorkáék egy olyan utat amin még ország nem járt!"

Nem veletlenul nem jart meg rajta senki...

Decadurabolin 2011.01.11. 21:28:00

nekem nem tűnt fel, hogy a legutóbbi leminősítéskor összeomlott volna a forint, pár forintot gyengült, asszem 4-t talán, aztán 6-t erősödött.

Huck 2011.01.11. 21:28:08

@Kivlov: Hány fehérgallérost lógatsz fel? Tízezret? Aztán hány kifli-(ez nem jó legyen inkább zsőmle-)tolvajt lősz tarkón? Százezret? Még mindig hibádzik kb. másfélmillió munkahely a koncepciódból. Azt kinek a cilinderéből húzod elő?

Kivlov 2011.01.11. 21:28:22

@Micocicó:
bezzeg azok a multik akkor nem írkáltak levelet mikor több10 Mrd adókedvezményt kaptak. arról nem is beszélve, h folyamatosan "nyernek" rajtunk, azzal h ojrópai mértékkel éhbéren alkalmazzák a dolgozókat.
most tolh6nak egy kicsit vissza az elmaradt adóikból, ne sírjanak.

soproni1 2011.01.11. 21:29:53

@Karmadealer:

Ahol van szolgáltatás, ott termelésnek is kell lennie, csak más helyszínen.
A fejlett országokban a termelés visszaszorulóban van, inkább a kutatás/fejlesztésre, kereskedelemre összpontosítanak. Ezzel két legyet ütnek egy csapásra. Egyrészt nem szennyezik a saját életterüket, másrészt a hozzáadott érték is náluk marad.

Kivlov 2011.01.11. 21:30:59

@huck:
a fehér(vörös)gallérosok nagy részét '89ben kellett volna kivégezni. nyilvánosan, vasárnap délben, élő tv adásban. csak hát antall olyan volt a lankadt f*sz.
amúgy nem a szám a lényeg, hanem az elv.
munkahelyet meg nem az államnak kell teremtenie. neki a környezetet kell, amiben a cégeknek érdemes teremtenie. jóccakát

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.11. 21:31:25

"Egy séta a sajtószabadságért" gyere Te is, kellesz!

Pécsi program:

A szervezők véglegesítették a pénteki tüntetés programját, mely a médiatörvény elleni újabb tiltakozás. A hét végi megmozdulás három városban egyszerre történik Budapest- Pécs- Bécs vonalon.

Letisztázódott, konkretizálódott a demonstráció menete. A múlt heti tervekkel ellentétben január 14-én délután négy órakor lesz a gyülekező a Kossuth Lajos szobor előtt, innen közös átvonulás következik a Széchenyi térre. A téren elhangzik a hét pontból álló kiáltvány, majd ismét útra kelnek a Jókai tér felé fél ötkor, ahol "hangperformansz kíséretében eltemetik a szabadság madarait". - olvasható a hivatalos programban.

Megszületett a tüntetés rendezésének indoklása, mely így hangzik: "2010. december 21-én kormányunk megszavazott egy olyan médiatörvényt, ami felügyelet alá vonja az írott és elektronikus sajtót, homályos feltételek mellett teljhatalmat ad a médiatanács és a médiabiztos számára, s így nagyban korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. Mi ezt nem szeretnénk, ezért sétával demonstrálunk az új médiatörvény hatályon kívül helyezéséért."
Megfogalmaztak egy kiáltványt, melyben összefoglalták a médiatörvénnyel szembeni kétségeiket, követeléseket a változtatásra. Itt olyan pontok szerepelnek, mint "a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása", vagy "az írott és elektronikus sajtó kivonása a törvény hatálya alól, a lineáris elektronikus média függetlensége, az online, az írott és az audiovizuális sajtó valamint a földi és online terjesztésű műsorsugárzás megkülönböztetése".

Meridian74 2011.01.11. 21:31:28

Csakhogy nem akarunk újabb hiteleket felvenni, és éppen ez az ami miatt most zsarolgatnak minket mindenféle leértékeléssel... amit ha nagyon feszegetnek az is lehet rá a válasz amit a Jobbik akar: az adósságállomány egy részének elengedése, mert ha szarrá tesznek valamit akkor ha akarnánk se tudnánk fizetni. És akkor megnézhetik magukat a hitelezők IS!

Az IMF meg nem megoldás.

biohouse 2011.01.11. 21:34:50

ÁFA: 30%, fogyasztási adók: + 10%, fogyasztási adó kivetése a cukor és fehérliszt tartalmú élelmiszerekre (+20%).
Luxusadók: TV bizonyos képátmérő felett, autó bizonyos cm3 felett, ház bizonyos nm felett.
Nyugdíjbefagyasztás kormányciklus végéig.
Szociális segélyek természetben: tüzifa, krumpli, fölösleges tejtermékek, parlagon fekvő földek kiosztása.
Gáz és szénáremelés (pl adóval), cserében hőszigetelés valós támogatása.
Környezetvédelmi adók , cserében környezetvédelmi beruházások támogatása.
MÁV privatizávció.
Egészségügy: közkórházak alapszolgáltatással + magánkórházak
Oktatás: középfoktól felfelé fizetés.
Környezetvédelmi terhelés a külföldről behozott élelmiszerekre.

neszójjábe 2011.01.11. 21:37:53

Elkúrták a sajtószabadságot
Elfoglalták az összes állami és önkormányzati pozíciót
ELkúrták a nyugdíjunkat, ezzel a jövőnket
Stb

Utolsó esélyük a februári csomag, ha nem jön be a legkisebb gondjuk az lesz hogy alkotmányozzanak.
Nem kívánom hogy így legyen, mert akkor a jelenünket is végleg elkúrják

2014ben alternatíva nincs helyettük. Sajnos. Ha ők tavasszal forradalmat csináltak akkor inkább legyen egy ellenforradalom, ami eltakarítja a jelenlegi politikai elitet. Aztán majd lesz vmi

Micocicó 2011.01.11. 21:40:37

@Kivlov: Szerinted az 5-6 éve kihurcolt lóvé még megvan?
Be fogják ők fizetni nem lesz azzal semmi baj! Csak lehetett volna azt is mondani ezt a pénzt most itt beruházod! Lett volna + meló pár 10000 embernek. Most meg egész szektorokat fognak kivégezni mert ezek nem fognak itt beruházni 10 forintot sem! És a helyükben TE sem tennéd. Józan paraszti ésszel senki nem csinálná. Majd ha egyenesbe jön a világ majd talán akkor.
Csak hát azt meg kellene élni. De így nem sok sanszot látok rá. És az a vicces hogy ezt még Viktorkáék is neccesnek érzik. 19-re lapot kértünk, csak már nincs bent alsó.

Huck 2011.01.11. 21:42:36

@Kivlov: Most őszintén, hogy lehet az, hogy hogy túl minden politikai különbségen ennyire radikálisan gyűlölettel, gyilkos dühvel gondolj bárkire. Én ettől mindig megborzongok. Nincs olyan ellenségem, akinek az életére tudnék törni. Gazdasági megfontolásból pedig egyenesen horrorisztikus, ammit mondasz. Kannibalizmus is rendben lenne nálad?
Amúgy az állam szerepével a munkahelyteremtésben - mármint, hogy a környezetet kell megteremtenie csak - egyetértek. De nincs ennek olyan liberális felhangja?

Lovastengerész 2011.01.11. 21:42:41

@biohouse: RULEZZZZZZZZ :)

keress/alapíts/lopj egy pártot/kormányt aki ezt beválalja és lekommunikálja,+ túléli...

amugy megfontolandó !

Meridian74 2011.01.11. 21:42:55

A hazai mnanyuppal kapcsolatban meg 98-ban megmondták 10-12 évig lesz csak tartható... utána ha nem lesz megfelelő gazdasági növekedés akkor az adósság növekedése miatt vissza kell csinálni, de ezt akkor azzal söpörték el, hoyg ugyan má' hisz 3-4% éves növekedést simán hozni fogja a magyar gazdaság, hisz eurot is akarunk 2007-ben... no hiszen, szép is lett volna.
És össze is omlik az egész: mert vagy manyup és akkor 2 éven belül államcsőd, ami magával visz mindent (a manyupot biztosító pénzintézeteket is) vagy vissza az egész és óriási veszteségeket írunk le és majd lesz valahogy.

De azért azt senki ne felejtse el: annak az esélye hogy állam lesz -e még 20 év múlva az sokkal nagyobb mint hogy egy adott pénzintézet akkora még nem megy csődbe. Lásd Lehman & Brother, stb...

Huck 2011.01.11. 21:45:32

@neszójjábe: Szépen vázolod a félelmeim. Lesz majd belső, vagy külső ellenség...
Ellenforradalom, vagy háború... Rettegek...

lavór 2011.01.11. 21:47:34

Na, akkor fellendül az export, a kisebb költségek miatt ide települnek a gyárak. Lesz munkahely, növekedés.

is 2011.01.11. 21:48:07

@neszójjábe: "2014ben alternatíva nincs helyettük. Sajnos"

hogy ne lenne: Bajnai, Bokros, Oszko.

"Utolsó esélyük a februári csomag,"

ja, ebben volt jo a FIDESZ, mint Bill Gates a windowssal: a kovetkezo verzio jo lesz, de most mar isten bizony. fuck FIDESZ: azt mondtak 2008-ban, hoy ok jobban tudnak. azt mondtak, hogy ok mar keszen allnak a kormanyzasra, elso naptol. azt mondtak, hogy a 29 pont, az a fasza (hanyat tudsz felmondani? a palinkafozest, mi?) na majd a haracsadok. na majd februar. a CDS felar es az arfolyam pedig honaprol honapra kuszik felfele. semmifele utolso esely nincs. 330-as euro nem lesz, de az IMF lenyegeben mar foglalja a hotelszobakat, es akkor lesz siras-rivas, amikor majd el kell torolni a lakasarverezesi moratoriumot.

naresh 2011.01.11. 21:49:29

1. A manyup kérdés valós dilemma. Az elmúlt évtized gyülemlő adósságának fő tétele. Viszont a demográfiai folyamatok (népességfogyás és a korfa romló alakja)gondolkodásra intenek.
2. A Fidesz fő dilemmája, hogy a valódi, kiadáscsökkentő reformokat eddig megszorításokként támadta teljes erővel, most viszont végre kellene hajtani.
3. A Fidesz az első ciklusában is a GDP növekedésben reménykedett, akkor sem jött be. Most kisebb az esélye a csodára...sajnos, mert nekünk ez az egyetlen esélyünk. (Sajnos a GDP növekedés sem akkor, sem most nem tőlünk függ - a világgazdaságban pedig nem érzékelek semmi lényegi változást...).

is 2011.01.11. 21:51:15

@is: "hogy ne lenne: Bajnai, Bokros, Oszko."

ja, es Orban akarhogy igyekszik, ne hagyd magad. ahol barmelyiket meglatod, oda szavazz. ha ott all Torgyan, David Ibolya es Gyurcsany mellette, akkor is.

Huck 2011.01.11. 21:51:39

@biohouse: Ez mi? Tételesen szedjem szét, vagy csak legyek troll és mondjam azt, hogy "sötétzöld"? Bármelyik pontod mire lenne megoldás?

hamisnero 2011.01.11. 21:52:26

Tibike15: nem,nem keletkezett államadósság a manyup miatt. a nyugdíjrendszer soha sem öt-tíz évre szól, hanem 30-40 évre. na ez kapott egy sallert, márciusban felzabáljuk szilveszterre szánt disznót. és a pénzügyi megítélésünket jelentősen befolyásolja ennek eindstand jellege (ki fektet be ott, ahol a befektetéseket lenyúlják). és hiába javul MOST a mérleg, ha nem alapvető és hosszú távra szóló átalakítások történtek eddig. a pénzügyi világot ugyanis nem nyugtatja meg az, hogy ha elfogy a zsé, akkor majd a kormány szerez valahonnan, de nem kiszámíthatóak az ország pénzügyi tendenciái. Te se adnál fektetnél be a sógorod bizniszébe, ha látnád, hogy semmi remény a megtérülésre, bár a sógor ha kell, zaciba teszi a családi aranyat. manyupok pedig a jogszabály erejénél fogva jelentős részben államkötvénybe fektették a befizetéseket (a másikkal meg tőzsdéztek, mert különben hogy fialtatták volna a pénzt, ha nem piaci alapon???) na most ezt a jelentős mennyiségű kötvényt el kell adni. szerinted mennyit fog érni egy leminősített ország egyik jelentős befektetői körének kényszereladási akciójának áruja?

is 2011.01.11. 21:52:55

@naresh: "3. A Fidesz az első ciklusában is a GDP növekedésben reménykedett, akkor sem jött be. "

de, sajnos bejött. ezért nehéz a FIDESZ-hívőknek megérteni, hogy Orbán rossz gazdasápolitikát csinált, mert az általános GDP-boom ezt eltakarta.

Suna bácsi 2011.01.11. 21:53:56

Ó, hogy sunázzam azt a sok vezető nemzetközi (le)minősítő céget.
A Hajós megmondta: kellene csinálni egy minősítő minősítőt és a minősítőket jól leminősíteni és kész.
Egy kicsit közelítsük meg a tárgyi gazdasági kérdést (eseményt) a matematika oldaláról...
A hiánycsökkentő, államadósság csökkentő, hitel elutasító, gazdaságélénkítő programok eredménye kb. megjósolható, 1-2 éven belül erősödésbe kezd majd a forint, hiába is próbálják most mindenféle spekulációkkal bedönteni.
Namármost... ha erősödik a forint, alapkamat vágás lesz... az állampapírok is kevesebb kamatot fognak fialni. Azaz nem éri majd meg a befektetőknek. Megfordítom: a piaci befektetői kedv csak akkor élénkül, ha magas kamat van kilátásba. Na ez most nem várható... A minősítők elsősorban a befektetők felé minősítenek és hát igen, "sajnos" befektetői szemmel nézve a spekulatív tőke számára nem leszünk vonzóak, mert nem várható magas kamat.
A posztoló azt írja, idézem: "utóbbi leminősítésnek legfőbb oka, hogy - a jelenlegi gazdaságpolitika mellett - a piacok sem rövid-, sem középtávon sem látják biztosítottnak az állam finanszírozását"
Namármost, ha innen közelítjük, mi a valós esélye annak, hogy a befektetők nem látják viszont az állampapírok után a tőkét+kamatot? Azt kell mondjam, hogy kisebb, mint 1,2 vagy 3 éve.
A költségvetés pontosan a hiánycsökkentésre, államadósság csökkentésre (illetve első évben a növekedés lassítására, a csökkentés előkészítésére) van hangolva. Ennek a leginkább támadott elemei pl. a magánnyugdíj pénztárak "államosítása", a multi-különadó, stb.
Szumma az a nagy büdös helyzet, hogy a már rövid és középtávon is esélyes alapkamat vágásnak próbálnak a "kamu" leminősítésekkel elébe menni, uram bocsá' annak keresztbe tenni.

naresh 2011.01.11. 21:54:01

Sajnos nálunk az elengedhetetlen reformok mindig politikai csaták áldozatai. Ez így van Széchenyi óta. E mókuskerékből kellene kilépni és a politikát e területekről távol tartani, de ez naívitás, magam is úgy gondolom.

tcom 2011.01.11. 21:56:02

@Kivlov:

"a segélyeseket s*ggbe kell rúgni. kamunyuggereket detto... "

A segélyesek hamarosan szívni fognak. Főleg avval, hogy az önkormányzatok kötelező feladataiból elvették a munkanélküliek foglalkoztatását. Vagyis nem kell közmunkásokat foglalkoztatni.

A munkanélküliek képzésére nagyságrenddel kevesebb jut idén, mint tavaly.

Az alacsony keresetű magánszektorban foglalkoztatottak, és főleg feketén kipótolt bérűek jövedelme nem fog nőni. Akkor is 100 ezret kapnak ha megszakadnak.

A rokkantnyugdíjasok tömegére is van terv.

Csupa olyan csoportok, rétegek, akik körében különösen népszerű a Fidesz.

Akkor miért volt az ígéret cunami?

bandos 2011.01.11. 21:56:37

Hogy mennyire gusztustalan, hogy leminősítéssel, vagy azzal való fenyegetéssel felvetetik a hitelüket!
És, ha nagyon akarják, akkor ők győznek, mert sokkal erősebbek.
A visszafizetéséhez pedig megszorítás kell, magyarul az átlag magyar embert (vagy legyen az portugál, ír, görög) sarcolják meg CSAK azért, hogy nekik, a hitelt adóknak busás haszna még nagyobb legyen.
Ennél egy dolog van, ami bár közel sem ennyire fájó, de még szomorúbb: Hogy sok ostoba ember, akik ráadásul ahhoz a néphez tartoznak, akik a hitel felvételét később megszenvedik, képesek kiállni az IMF mellett, szemben a magyar kormánnyal. Csupán érzelmi okok és párthoz való kötődés miatt.
Az IMF nem feltétlenül csak azt nézi, ami neked, nekünk magyaroknak jó, bazdmeg!

bandos 2011.01.11. 21:57:19

a bazdmeg szót nem engedi ez a szar, ezért szállt el a kommentem?

azAttis 2011.01.11. 21:58:20

A reformok megszoritasokat jelentenek akkor miert nem irod azt? Valodi reformok zajlanak eppen a multicegeket vonjuk be a kozteherviselesbe a bankokkal egyutt. Mi ez ha nem valodi reform?

Micocicó 2011.01.11. 22:04:17

@bandos: Nem az IMF mellett kiabál az ország 1- fele! Hanem Viktorkáék sosemlátottsosemhallott gazdaságpolitikája ellen. A párthoz való kötődés miatt meg pont a fidesz droidok bologatnak!

Arvedui 2011.01.11. 22:04:53

@Kivlov: 5 millió kínait kellene beengedni ahhoz amit mondasz

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.01.11. 22:05:59

"IF államadósság besorolás = gagyi THEN vásárlás stop."
A helyzet rosszabb. Törvény kötelezi őket az eladásra...

Ez nem csak a devizahitelek miatt szopás. Az állampapírhozamok elszaladnak. Egy 30%-os hozamot nagyon nehéz kigazdálkodni.
Egy mentőöve van a kormánynak, hogy a magánnyugdíj államosítással kibekkelheti ezt az időszakot akár külső finanszírozás nélkül is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.01.11. 22:09:38

@bandos:
Nem ők az ostobák.
A megszorítások elkerülhetetlenek, csak halogatni lehet őket.
A hitelt nem miattuk kell felvennünk, hanem a magyar állam pazarló életvitele miatt.
Az IMF hitele pedig olcsóbb, mint a piacé.
Az IMF a pénzügyi stabilitást nézi, épp ezért támaszt feltételeket a hitelhez.

Tibike15 2011.01.11. 22:09:39

@hamisnero: engem meggyőzhetsz, de ugyan már hogyan jutottál arra a következtetésre, hogy a manyupok miatt nem keletketik hiány és államadósság? A nyugdíjkassza deficites, az állami költségvetés szintén. Akkor honnan jöhet mégis évi 3-400 milliárd forint, ami állítólag nem növeli az adósságot? Akkor mit csinál? csökkenti vagy semleges hatású? Csak úgy ott terem a pénz a manyupban?
Nem értem én ezt.

bandos 2011.01.11. 22:10:21

@Micocicó: Nem értek egyet. Senki nem ítél függetlenül, mindenkit meghatároz a lojalitása valamelyik párthoz, vagy ha utálja mindet, valamilyen irányba akkor is, de azért nem fidesz droid valaki, mert mer gondolkodni.
Azzal, hogy sosemlátotthallott gazdpol, nos, azzal baj még nem lehet, mert hazánkban eddig többnyire csak szar volt.
Aki pedig nem látja azt, hogy a nyomás az a pénzügyi szektor felől jön, és pontosan azért, mert nekik kurva jó, ha milliárd dolláros hiteleket adhatnak nekünk, magukat jótékonynak mutatva, mindemellett aki ehhez még asszisztál is, az barom. De mindegy, csak sajnálom, hogy majd azt is nekünk kell megfizetni, ha most is ránkkényszerítik. (az is szó zárójelben, a gyurcsányi időkben a válság miatt (IS!) valóban rászorultunk, sajnos. fizethettük is, fizetjük is rendesen.)

madware 2011.01.11. 22:11:19

@Suna bácsi: a teóriád már ott sántít, hogy a forint erősödés kamatcsökkenést eredmény, mivel árstabilitás célkövető monetáris politika van, nem árfolyam célkövető...a kettő nem egyeztethető össze..

12341234 2011.01.11. 22:11:39

A blogíró erősen túloz, nincsen tisztában a realitásokkal 330 EUR/HUF árfolyamhoz kellene még egy totális világpiaci összeomlás is a reformok elmaradása mellett.

Suna bácsi 2011.01.11. 22:12:14

@Add_tovább: azért matekold már ki, hogy melyikből lehet jobban kifizetni az állami nyugdíjat...
- az 1% munkavállalói+24%munkaadói (szumma 25%) járulékból a 75%-os állami nyugdíjat, vagy
- a 10% + 24% (szumma 34%)-ból a 100%-ot?
ööö... 34/25 vs 100/75 azaz 1,36 vs 1.33

Tibike15-nek nagyjából igaza van szerintem, csak azzal nem értek egyet, hogy az szja-t kell növelni. Inkább az embereknél kell több pénzt kint hagyni, hogy felpörögjön a fogyasztás, ezáltal a gazdaság, mert így a fogyasztási adókból kompenzálódik a kevesebb szja.

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 22:15:37

@biohouse: Ezzel rohadt nehéz nem egyetérteni...

Mondjuk a gázárat nem kell emelni, megy az felfelé magától is. Csak nem kéne támogatni - ellentétben a hőszigeteléssel. Már kurva régóra nem szabadna nempasszív-házra építési engedélyt kiadni, ilyen egyszerű ez.

Amúgy riszpekt, támogatlak, ha pártot alapítanál...

vinyi 2011.01.11. 22:15:46

@Tibike15: ne légy naív. A hitelminősítők már régen nem a valós helyzetet értékelik, egészen egyszerűen a pénzügyi körök érdekeit védik és kicsinálnak, ha kell. Jelen helyzetben az iraki államkötvény szerintük vonzóbb. Vicc.

neszójjábe 2011.01.11. 22:16:04

@is: Sajnos Bokros neve sok fejben még mindig szitokszó, és egy választási kampányban könnyű célpont lenne.
Bajnai jó lenne ha vállaná, Oszkó szintén.
Persze Bokros is, ha elfajul a gazdasági helyzetünk annyira, hogy a zemberek fel tudják fogni, hogy jobb 2-3 év nadrásgszíjhúzás, mint pl a nyugdíjpénztári 3000 milliárdos megtakarításunk folyó költségekre való elszórása.

A hangya (Bokros)dolgozik szorgosan hogy legyen télire való, a tücsök (Orbán) meg csak hegedül, oszt jó napot! Legfeljebb befagy a lyukunk és hideg salakra sem futja

Alvarez 2011.01.11. 22:17:32

@Micocicó: "Ebben a gazdasági környezetben nem lehet adósságot csökkenteni!Nincs miből."

akkor causescu hogyan fizette vissza a román államadósságot a 80-as években? Adósságot csökkenteni simán lehet, csak vissza kell vágni a kiadásokat és növelni kell e bevételeket. Ez az, amit Ovi nem akar, ő pont fordítva csinálja. Gebasz lesz ennek a vége, de nagy ám!

tcom 2011.01.11. 22:18:01

@Meridian74:

"A hazai mnanyuppal kapcsolatban meg 98-ban megmondták 10-12 évig lesz csak tartható..."

Ezért tartja Matolcsy is benne a pénzét? Hahaha!

Másrészt kicsit furcsa, hogy egy ország sem államosított mint mi, sőt a csehek be akarják vezetni. Akkor ki is a hülye?

Harmadrészt egy takarékos államnak nem lenne gond a mag.pénztár. De Magyarországon 8 éve úgy hiszik a politikusok, hogy a nyugdíjasokat, meg a cigányokat kell megvenni. Tény, hogy Magyarországon a legnagyobb (EU) az átlagnyugdíj aránya a nettó bérek arányához viszonyítva. Még a nyugati gazdag országok sem engedhetik meg maguknak, hogy 60-70% os nyugdíj legyen. Magyarországi költségvetésben ma nagyobb arányú a nyugdíj, mint 2008-ban a válság idején volt. Hova vezet ez? A rendszerváltás óta eltűnt 400ezer munkahely és lett fél millióval több nyugdíjas. Ezt görgeti Magyarország maga előtt. Hollandia most csökkentette 18-ról 16-ra a helyi GYES idejét. Nyilván megbolondultak?

Nyilván lett volna Orbánnak lehetősége tiszta vizet önteni a pohárba. Egy őszinte beszéd után a nyugdíjasok is megértették volna, hogy nekik is részt kell venni a közös teherviselésben. Csakhogy a 8 éves ellenzéki politika mindennek ellentmond. 8 évig maguk alatt vágták a fát. És hamarosan reccsenni fog, mert a 8 éve hitegetett tömegek nem bocsátanak meg a Fidesztől megszorítást.

De volt Orbánnak és galerijének menekülési lehetősége. Ha a mag.nyugdíj elkobzását nem így magyarázzák, nem ad-hoc találnak ki mindent. Nem hazudoznak, hogy csak 2 évig kell a befizetés és nem nyúlnak a tőkéhez, ha nem "eltőzsdézést" kiabálnak, ha nem "nyugdíjvédelmi megbízottoznak", ha nem arcátlan zsarolással kényszerítik az adófizetőket vissza az államhoz, ha nem emlegetnek "számlát" az állami nyugdíjrendszerben, ahol az aktuális befizetésből fizetik ki az aktuális nyugdíjakat, illetve fizetnék, de az már rég óta nem elég a nyugdíjakra... hanem Orbán kiáll és kéri a mag. nyugdíj tagokat, hogy értsék meg, szükséges a vagyon az államadósság törlesztéséhez, akkor talán még meg is értettük volna.

Csakhogy a vagyon nagy részét felélik, jut debreceni stadionra, nyugdíjemelésre, plusz gyesre.

Csak egy hatalomhoz ragaszkodó, elmebeteg tervez pár évre. A hosszútávra meg ott az "oszt úgy is lesz majd valahogy", vagy "ne félj Viktor majd államosítjuk a bankbetéteket"...

Micocicó 2011.01.11. 22:18:55

@Suna bácsi: most felpörgetni a belő fogyasztást???
Figyelj ha most kapsz az eddigi bevételeid mellé még 20-30 ezret, akkor azt elku...rod az utolsó fillérig, vagy félreteszed mert lehet még rosszabb is?

vinyi 2011.01.11. 22:19:58

[url=http://portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/szep_csendben_a_goldman_sachs_is_magyarorszagra_jott.143934.html]A kis settenkedő. :)[/url]

ursus artos 2011.01.11. 22:21:08

Ma már a második index blog veszi elő matolcsyt és egyben előre temeti a tavaszi bejelentéseket.
nyugi van uraim, nyugi van.
Hintázzatok inkább még egy kicsit a médiatörvényen.

Micocicó 2011.01.11. 22:23:00

@Alvarez: Na az sem 1-2 évig tartott:-)

tcom 2011.01.11. 22:25:25

@bandos:

"Hogy mennyire gusztustalan, hogy leminősítéssel, vagy azzal való fenyegetéssel felvetetik a hitelüket!"

Aztán az is lehet, hogy csak azt látják, hogy a magyar költségvetés nem spórol, látják hogy ennek nem lesz jó vége. Miért van az, hogy a saját családod költségvetésénél mindenki tudja mit kell tenni, de ha az országról van szó, akkor lehet pazarolni.

Ha a saját csalásod költségvetése bajban van, akkor csökkented a kiadásaidat, semmiképp nem pazarolsz. Ha csak szórod a pénzt értelmetlen dolgokra, ha a váratlanul jött nagy pénzt elosztogatod, feléled, akkor nem fog senki kölcsön adni és az is igyekszik visszakérni, aki neked korábban adott, mert nagyon úgy tűnik hamar elfogy a nyeremény.

Nem lehet, hogy ennyire egyszerű?

A külföld leminősítése nem Orbán-függő. Gyurcsány idején is látták, hogy nem lesz jó vége a 10%-os hiánynak.

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:25:45

@Kivlov: ....és rászabadítani a "tisztességes" állampolgárokra....(gondolok itt a bűnözési hullámra, amit indukálna)....?!

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.11. 22:27:09

Érdekes az előző kormány idején megengedőbbek voltak, elnézték a trükkök százait.

Huck 2011.01.11. 22:27:57

@Naki vagyok kerdojel: Csak a passzív házra reagálok. Jelenleg drága! Ha számol az ember nincs valós gazdasűgi megtérülés! A környezeti se teljesen egyértelmű. Akkor miért akarod mindenkitől elvárni, hogy 10- 20% pluszt fizessen ki egy építkezésen olyan know-how-ra, amit ő nem tart szükségesnek. Mert ezekben a környezettudatos technológiákban nem az anyag a drága, hanem a szellemi termék... Szóval megint a folyjon ki az országból a pénz...

Alvarez 2011.01.11. 22:28:16

@Micocicó: hát összehozni 80%-os adósságot se két év

bandos 2011.01.11. 22:28:31

@tcom: csak tényekről lehet vitázni.
a tény pedig az, hogy úgy néz ki teljesült a 3,8%-os hiány, és jövőre 3%-os lesz. Az ígéret ez, másra ma nem tudunk alapozni,2012-ben majd meglátjuk, hogy teljesül-e az is.
Tehát 10%-nál ok az imf hitel, 3%-nál nem értem.

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:28:52

@bandos: Tévedésben vagy : ők nem fenyegetnek a lemínősítéssel,.....nekik ez létkérdés,....ugyanis ebből élnek, mármint , hogy tényszerűen igazat írjanak(nagyjából )... (még Mi, a kölcsönükből !)

belekotty 2011.01.11. 22:29:20

@Naki vagyok kerdojel: Angliában ezt úgy csinálják, hogy nem gázárat támogatnak a szegényeknél, hanem az állam szigeteli a házukat. De nem ám egyenként! Hanem kiírnak közbeszerzést több ezer lakás szigetelésére.

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 22:30:18

@tcom: Tetézi a problémát, hogy Orbánnak eredetileg nem volt szüksége erre a 3000 milliárdra - csak azt akarta, hogy a mnyup átutalásokat le lehessen vonni az államadósságból. A lengyelekkel (és másokkal) együtt lobbizott ezért az EU-nál. Amikor az EU fasz módon ezt nem engedte meg, akkor döntöttek úgy, hogy ha nem írhatják le, akkor elveszik. Ennyi az egész.
Persze ettől ez még rossz döntés, hiszen 3 millió ember jövőjét teszi kockára (a lófaszt teszi kockára: elbassza!), továbbá mivel 2013-tól már fizettek volna nyugdíjat a magánnyugdíjpénztárak, ezért az államadósság középtávon valószínűleg el fog szállni.

Emlékezzetek: Orbán csak a javunkat akarta: ne adjuk!!!

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:31:06

@Micocicó: ...ha kap még 20 - 30 ezret ,....akkor az már majdnem elég hogy megéljen belőle....De nem kap !!

bandos 2011.01.11. 22:31:14

@tcom: Csak annyit szeretnék mondani, hogy én el szoktam gondolkodni rajta, hogy a leminősítésnek és IMF hitel ránkerőszakolásának van-e valódi oka. Hogy valóban teljesen rosszak-e az új kormány ötletei, stb. Lehet.
De nektek pedig nem ártana elgondolkodni azon, hogy az IMF-nek mi az érdeke. És rájönni arra, hogy feltehetőleg a tietekkel nem egyezik. Persze, lehet, hogy igen.
Csak érdemes gondolkodni, fontolgatni, és nem mindent elutasítani, és mindenre ugrani, ami az orbánék ellen van, mert lehet, hogy az az ország érdeke ellen is van. Nem mondom ezt, mert majd meglátjuk. Úgyis kiderül. Csak érdemes lenne több szemszögből nézni.
na jóéjt.

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:32:50

@12341234: Ja......a benzinár 370 - es árához is kell gazdasági válság ?? Elég ahhoz viktor is....

Alvarez 2011.01.11. 22:33:36

@tcom: "Miért van az, hogy a saját családod költségvetésénél mindenki tudja mit kell tenni, de ha az országról van szó, akkor lehet pazarolni."

Volt a spektrumon egy sorozat, ami csődbe jutott emberek pénzügyi átvilágításával és tanácsadással foglalkozott Kanadában. Döbbenetes volt látni, hogy a többségnek még arról se volt infója, hogy mennyi az összadóssága. Nem tudták, hogy mennyivel több a havi kiadásuk, mint a bevételük. szóval mikro szinten se működik a dolog, sajnos.

Amúgy az itt okoskodók közül hányan vezetik Excel táblában a kiadásaikat és a hitel egyenlegüket? Ki tudja megmondani, hogy pl. tavaly szeptemberben mennyi volt a +/- ? Na ugye.

bandos 2011.01.11. 22:33:53

@kíváncsivagyok: ugyan! nagyon keveset olvastál a válság előtti minősítésekről. vagy akár a görögök vagy írek nem sokkal ezelőtti minősítéseiről! ugyan! :)

bandos 2011.01.11. 22:34:40

@Alvarez: 1-es számú okoskodó jelenti: nincs hitelem.

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:34:42

@bandos: Az IMF - nek ugyanaz az érdeke , mint a bankodnak, akitől felvetted a lakáshiteledet,....neked meg az ....hogy éhen ne halj....

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 22:34:48

Helyesen:

Emlékezzetek: Orbán csak a javunkat akarja: ne adjuk!!!

Manes 2011.01.11. 22:34:50

A befektetők, saját várakozásaik alapján döntenek. A piaci információk hatására a várakozások általában lassan épülnek ki. Szerintem a piac arra számít, hogy majd a Matolcsy által bejelentett intézkedések nem lesznek olyan bazi nagy horderejűek, ergo ha leminősítenek minket, azon nem fognak meglepődni! Nem fogja az összes befektető azonnal dobni a forintot, mert eleve magukkal tolnának ki... Ki tudja, lehet már előre sunyiban szépen megszabadulnak a forint cuccaiktól, vagy ha még nem, akkor apróbb csomagokban fognak túladni rajta, ha tényleg leminősítésre kerül a sor...

Szerintem inkább az égetőbb kérdés az az, hogy ha a PIGS országok kötvénykibocsátási programjai ez év elején rosszul sikerülnek, akkor vajon mi milyen sikerrel fogjuk tudni megújítani az idén lejáró 4.8 mrd EUR államkötvényünket.

Orbánék azon izgulnak, hogy alacsony legyen az államháztartás hiánya, de arra lehet kisebb hangsúlyt helyeznek (sajnos), hogy az alacsony hiánynak fenntarthatónak is kell lennie. Ez azt jelenti, hogy jó áron (alacsony hozamok mellett) kellene tudnunk kötvény kibocsátani. Ez pedig a befektetők magyar gazdaságba és gazdaságpolitikába vetett bizalmán múlik.

dr kíváncsivagyok 2011.01.11. 22:35:43

@bandos: A szar akkor is szar,....ha befújod szprével......

bandos 2011.01.11. 22:36:47

@kíváncsivagyok: Köszönöm a sok bölcseletet. Megadtad a lökést, hogy folytassam a tanulást, mert nem érdemes disznóknak gyöngyöt..ugye. :D Na meg, szar is lenne ilyen hülyének maradni! legjobbakat.

Alvarez 2011.01.11. 22:37:40

@Naki vagyok kerdojel: "Amikor az EU fasz módon ezt nem engedte..."
Áldott legyen az EU neve, hogy ezt nem engedte meg. Akkor ugyanis jön a bújtatott eladósítás, ami a szavazópolgárt rohadtul nem érdekli, és néhány év múlva ott vagyunk, ahol Görögország: 150%-on nyomjuk az ipart.

Alvarez 2011.01.11. 22:38:56

@bandos: és a havi/éves egyenleged hogy alakul?

Huck 2011.01.11. 22:42:00

@belekotty: Ez nálunk úgy nézne ki, hogy amit most másfél millióért megcsinálna egy vállalkozó, az közbeszerzésben kerülne 9 millióba + egymillió önrészbe, és az egész ház az állam, vagy valami magáncég tulajdona lenne. A csatornázás legalábbis így működik.
Vagy szépen összeírnának, aztán kapnál egy sajnálkozó levelet, hogy elmarad a projekt, de a támogatások, pénzek valahogy mégis felhasználásra kerülnének. EU támogatott riasztórendszer kiépítésével jártam így. Ez nem Anglia!

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 22:47:06

@huck: Ezzel rohadtul nem értek egyet. Drága??? Én is úgy tudom, hogy 10-20%-kal drágább, mint a "normál". De könyörgöm: akkor télen nem 80e lenne a gázszámlám (monoton növekvő, 2004-es építésű hőszegetelt házban), hanem max. 5-10e. Megtérülés 5, max. 10 év. Az aktívházakról már nem is beszélve.
Amúgy nem hiszem, hogy a szellemi termék a drága. A szokásos 0-5 cm hőszigetelés helyett minimum 20-at kell feltenni: ez anyag. Kell szellőztető rendszer: ez is anyag. Kell napelem/napkollektor: ez is anyag. Kell hőszívattyú: ez is anyag. Akkor miért is megy ki az országból a pénz know-how-ra?

Amúgy meg a még meglévő (balfasz) gázártámogatás miatt az állam is spórolna ezen, ami, mivel jelenleg nem szufficites az államháztartás, adósságcsökkentő tétel. Az orosz gázfüggőségről nem is beszélve.

Szóval: gondolkozz!

lifelike 2011.01.11. 22:48:57

így lesz ahogy a posztban áll
sajnos
viki a legrosszabb akit választhattunk, meg is választottuk
egy lufi politikus

Huck 2011.01.11. 22:50:14

@Alvarez: Én sajna tudom... Nem tudom emlékszel-e a támadás a Krull bolygóról c. filmeposzra. Abban volt az a félszemű lény, aki a másik szemét a jövőbe látás képességéért a szörnynek adta, de csak a saját halálának az idejét tudta előre.
Én is így érzem magam a fene nagy tudásommal. Csak azt látom előre, hogy mikor fogy el az utolsó kölcsönkért tízezres... Mikor dől be a hitelem, mikortól nem tudom fizetni a villanyt, gázt... Most a gyerekek sportolását kellett leállítanom...:(

tcom 2011.01.11. 22:51:54

@bandos:

Az IMF hitel nélkül csődbe jutott volna az ország. Ha csődbe jut egy EU ország, Európa közepén, akkor a többire is csúnyán néznek a távoliak. Rossz lesz az egész környék híre.

Ha te csődbe mész, meg a fél utca, akkor a másik település biztosan nem ott fog befektetni, vásárolni.

Ha újra csődbe jutunk, akkor a nagy játékos és az örök álmodozó minisztere is kénytelen lesz térdre rogyni az egyetlen előtt, aki ki tud segíteni minket a bajból.

Kicsit józan ésszel kell gondolkodni (saját család) és nem elhinni a HÍR TV propagandáját.

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 22:52:01

@Alvarez: Áldhatod az EU nevét, de Orbán ezért veri szét a jövőnket. Egyénileg és államilag is.

Bújtatott eladósodás? Olyan valamit nevezel bújtatottnak, amit kérésünkre az EU engedélyez? Ez azért nem a görög behazudom-magam-az-euróövezetbe-és-utána-még-évekig-hazudok szisztéma, gondolom ezt azért te is látod.

Suna bácsi 2011.01.11. 22:52:08

@madware: Igazad van, hogy árstabilitás célkövető, éppen ez az árstabilitás, magyarul infláció ugrik be az árfolyam és az alapkamat közé. A betanított és sulykolt gazdasági okosságokat néha számszerűsíteni is kellene és akkor kiderülne, hogy hoppá, a matek mást mond. Jó, tudom, hogy a gazdaság nem szimpla matek, hanem jórészt spekuláció, meg belemagyarázás, hogy a 2x2 az csak ritkán 4, mert...
Na azt azért a nagy matekozás közepette se feledjük, hogy egésznek a mozgatórugója azért mégiscsak a monetáris politika, mivel (a spekulációktól eltekintve) nem a csík húzza a repülőt.
Ha a monetáris politika jó, erősödik a forint, ezzel követjük a célt: csökken az infláció. Márpedig ha a monetáris politika ezen a pályán mozog, akkor csökken az alapkamat, azaz nem leszünk vonzók a pénzügyi befektetők számára (állampapírilag).

Alvarez 2011.01.11. 22:52:16

És mi kellett ahhoz, hogy precíz könyvelést vezess? Mindig így csináltad, vagy csak amikor jöttek a viharfelhők?

fingerbangs 2011.01.11. 22:52:43

@Naki vagyok kerdojel: igazad van, plusz annyit tennék hozzá, hogy 1 hónap alatt 500köbméter gázt fogyasztottam, 144ezres kompenzációs számlát kaptam, plusz felemelték az égbe a havi számlát és most megjött az ingatlanadó ami a háromszorosa lesz az eddiginek, és mindehhez egy kicsi házam van, 70nm az egész
LOL?
miből fizessem ezt mind ki? mi az anyámból??

miva? 2011.01.11. 22:53:17

Indítsunk sörösdoboz napkollektor mozgalmat!!

30 ropi, és februártól decemberig kifűti bárki pecóját.
Az államnak az jó lenne, ha az átlagmagyar 2 havi gázzal húzná ki az évet?
A politikusainknak az jó lenne, ha az átlagmagyar 2 havi gázzal húzná ki az évet?
Szerintem igyunk sört, attól minden rendbejön! Ti is láthatjátok!!
Ha a NASA díjat adott érte, talán tudhatnánk róla többen is, nem?

Az a gyanúm, hogy a gázártámogatásra szánt összeg akkor is el fog tűnni, ha senki nem fűt gázzal.

Harom harmad 2011.01.11. 22:54:59

@zuzaporkolt: Te biztos nagyon ismered az állampapír-piacot, hirtelen meg tudud mondani a görög állampapírok mekkora kamattal fogynak? Igen? És ez az árfolyam nekünk jó lenne? A GDP mekkora része menne adósságtörlesztésre?
Szóval nagyon szar a rossz minősítés és az államadósság kombinációja, úgy meg pláne nem vicces ha nem áll mögöttünk az IMF és nem fognak minket megmenteni csak azért hogy az euró ne essen (nagyot).

viktor134 2011.01.11. 22:57:09

@Kivlov:
egyetértek.
most a versenyszféra dolgozik az államért, és az ott szétosztott, elvert lóvéért.
amíg szitába gyűjtöd a vizet, addig sosem lesz semmid.

@Tibike15:
A MANYUP beszüntetése pontosan hogy nem a befeketetők bizalmát erősíti.

Tetszik nem tetszik a módszer államosítás.

És egy befektető nem fog idehozni lóvét, ha egyszerűen nemzeti érdekre hivatkozva elveszed.

A külföldi befektetése számára akkor van biztonságban, ha nem veszik el csak úgy.

A külföldi befejtetése számára akkor van biztonságban, ha nem felezik le.

A befektetőt az árfolyam érdekli, meg a hozam amit produkálhat. Marhára nem érdekli a Fidesz és a bandája.

No meg azt is vedd figyelembe, hogy minden ellenvetést felvető szervezetet kiírt a fidesz.

Most egy befektető hogy higgye el a kormány által produkált számokat, hogyha nem teszik valami akkor azt megszüntetik.

Majd mennek a bitóra a matektanárok, mert az a tényleges hiáynban szereplő 9-es az nem is kilences, hanem a 3-as új írásmódja. :)

És különben is a hiány sosem abból származik, hogy kevés a bevétel, hanem abból, hogy többet költesz mint ami a bevétel.

Ha tényleg 15 vagy, kicsit többet olvas, talán mindkét oldalt...

Onnan lehet a hitelesebbet kiszúrni, hogy nem akarja mindenáron bizonyítani hogy ő hitelesebb.

amc 2011.01.11. 22:58:24

Már egy ideje az IMF-et MILF-nek olvasom. Lehet valami közük egymáshoz? :0

Alvarez 2011.01.11. 22:59:21

@Naki vagyok kerdojel: de a manyup pénz ellopása miatt Ovi fejét is szétverik a választók, a könyvelési trükk meg senkit se érdekel.
Azért, mert kisebb az éves hiány technikailag, attól az eladósodottság még semmivel sem nő kevésbé, nem hazudhatjuk le. Ezek a politikusok meg simán elviszik az országot oda, ahol a görögök vannak most.
A manyup lenyúlása egy szemét dolog, de a trükközés még annál is rosszabb.

Suna bácsi 2011.01.11. 22:59:54

@Micocicó: én úgy tippelem, hogy a többlet fizetés nagy részét az emberek igenis elköltenék: a ruhatárat, az autót, a lakást felújítani, nyaralni, rokonokhoz elutazni, gyereket taníttatni, folytassam? Csak kis részét tennék félre az emberek, mert még nem tartunk ott bérszínvonalban, hogy az ország többségének felesleges pénze lenne. Már aki bérből és fizetésből él. A megtakarított pénz esetén pedig létezik a kamatadó is, amit már nem is emléxem, hogy ki vezetett be 2006 szeptemberében :-)

Suna bácsi 2011.01.11. 23:02:57

@amc: ... ég és föld. A MILF-eket sunáznám, az IMF meg engem akar sunázni :-D

tcom 2011.01.11. 23:04:45

@Alvarez:

"Amúgy az itt okoskodók közül hányan vezetik Excel táblában a kiadásaikat és a hitel egyenlegüket? Ki tudja megmondani, hogy pl. tavaly szeptemberben mennyi volt a +/- ? Na ugye."

Ha engem is jól megfizetnének, ha csak ez lenne a dolgom én is vezetném a táblázatot. De a kormánynak ez a dolga.

Azért én nagyjából tudom, hogy mennyi a fix kiadás és igyekszem a hónap végéig megtakarítani, és ha marad, akkor azt elkölteni értelmes, hasznos dolgokra. Sőt félreteszek a nyaralásra, az autójavításra, életbiztosítást, önkéntes pénztárba fizetek stb.

Evvel szemben a kormány feltöri a gyerek malacperselyét, kiveszi, majd feléli a kamasz lányom 12 éves takarékbetétjét, osztogat a nyugdíjas nagymamának, hátha nem szól bele a kocsmázásába és népszerű is lesz nála. A kormány (családfő) tudja, hogy az 5 fős családban a 2 kereső közül az egyik hamarosan nyugdíjba megy még sem érdekli, hogy lesz majd azután, csak remeg a napi fél liter, jóleső hatalom-italért,a mihez a kulcs a nyugdíjas "mamánál" való bevágódás.

Huck 2011.01.11. 23:04:55

@Naki vagyok kerdojel: Ha belemegyünk a számokba... Nekem a fűtés télen 26-30ezer. Egy jó (1,5 - 2 milliós) hőszigeteléssel legfeljebb 10 15 ezret takaríthatnék meg. Évi 60-80ezre megtakarítással is majd húsz év a megtérülése jelenértéken. Ha azt a 1,5 millát bankban tartom 7%os kamatra 105 000 kamatozik. Több, mint a megtakarítással elért nyereségem. Ha pedig hitelből építkezel -én ilyen csóró voltam - pláne nem mindegy, hogy még ennyi hitel után kell-e kamatot törlesztést fizetnem... És hidd el nem a műanyagcső, vagy hőszivattyú anyagára, vagy a gyártó bérköltsége a sok. De ezt már tényleg nem tudom tapasztalati számokkal alátámasztani. Talán annyit, tehetek hozzá, hogy amikor (20 éve) padlófűtést szereltem, a magyar cső ötödébe került, mint az ugyanott gyártott - "német". Ma már nincs magyar...

Suna bácsi 2011.01.11. 23:08:41

@viktor134: mondd már meg légyszi, hogy melyik külföldi befektető pénzét államosították? Az ÉN magánnyugdíjpénztári befizetésemet államosították, nem a külföldi befektető pénzét.

Alvarez 2011.01.11. 23:09:53

@huck: legtöbbet úgy lehet spórolni a fűtésen, hogy nem 23-24C van a lakásban, hanem 18 +egy mellény és vastag zokni mindenkin. Ahogy a csóró németeknél vagy hollandoknál. De mi magyarok vagyunk, kisgatyában érezzük jól magunkat!

Huck 2011.01.11. 23:10:36

@miva?: Hallottam róla. 30-ért megvenném. de senki nem árulja, mert valszeg nem 30... Úgy meg csak performansz...

Alvarez 2011.01.11. 23:11:47

@tcom: akkor te vagy az üdítő kivétel. Amúgy a pénzügyek nyomonkövetése a saját érdeked, nem kell ehhez külön fizetést kapni.

AkarkiJ 2011.01.11. 23:13:22

@bandos:

nem tudom mit jössz ezzel az imf hitelt akar nekünk adni dumával - viktorka akar pénzt, mert az államháztartás (költségvetés) hiányát nem 0%ban állapítja meg, magyarán annyit költünk, amennyit megtermelünk, mert ha többet költünk, az csak hitelből megy

és viktorka nem 0%-ot akart, hanem 7%-ot, meg mégtöbbet - szerinted miből lett volna fedezve ez az akár 7%? hát igen, abból hogy valaki kamatra kölcsön ad viktorkának és az országnak...

madware 2011.01.11. 23:13:30

@Suna bácsi: jó monetáris politika = forint erősödés? ez hülyeség..az árfolyam alakulása annyira összetett jelenség, hogy a jó monetáris politika nem elég hozzá, amúgy elég meredek dolog "jó" monetáris politikáról beszélni..ráadásul a forint erősödés a maginflációt sem befolyásolja jelentősen. A fogyasztási expanziót inkább nem is kommentálnám annyira meredek :D

Naki vagyok kerdojel 2011.01.11. 23:16:40

@huck: Lehet, hogy az én házamnál van elkúrva valami, de nálam 80e a gázszámla télen. Most már átálltam átalányra, így "csak" 32 (télen-nyáron). Te nem átalányt fizetsz véletlenül?
Amúgy nem 10-15 ezret takarítanál meg, hanem 15-25-öt (max. 5-10 lenne a gázszámlád).
Ezen kívül azt sem szabad elfelejteni, hogy a gázár SOHA nem fog csökkenni. Mindig csak emelkedik. Tehát a megtérülési görbe nem lienáris, hanem parabolikus.
Amúgy én is hitelből építkeztem, de akkor még ezekről a dolgokról (passzívház) fogalmam sem volt. Ma már nem építenék nem-passzívat.

Amúgy a bankbetétes példa nem áll meg itt, mert hitelről beszélünk. Azért meg senki sem vesz fel hitelt, hogy a bankban kamatoztassa... Ha meg van annyi pénze, akkor annyival kevesebb hitelt fog felvenni. Arról nem beszélve, hogy az évi 105 ezer KEVESEBB, mint a havi 10-15. De ez mindegy is.

Most Kolontáron egyes embereknek új házat építenek. Azok tuti, hogy a lehető legolcsóbb házak lesznek, amiket nagyon drága lesz fenntartani. De hát a hosszú távú gondolkodás annak sem megy, akinek dolga lenne, nemhogy az egyszerű polgároknak, mint mi.

Huck 2011.01.11. 23:16:56

@Alvarez: Hmmm. Én bírom a 18C -t gatyában is, a feleségem pulóverben is didereg.. A lakás különböző helységei ezért különböző hőmérsékletűek. De ettől nem lesz gazdaságosabb a hőszigetelés. :)

Alvarez 2011.01.11. 23:19:15

@huck: csak kisebb a hőveszteség ergo alacsonyabb fűtésszámla. Nem ez a cél? Hogy a nem-megújuló energia (gáz) pazarlásáról már ne is beszéljünk. A gyereknek nem lesz ám mivel fűteni, ezt gondolja végig a feleséged két didergés között!

tcom 2011.01.11. 23:20:16

@Suna bácsi:

"én úgy tippelem, hogy a többlet fizetés nagy részét az emberek igenis elköltenék: a ruhatárat, az autót, a lakást felújítani, nyaralni, rokonokhoz elutazni, gyereket taníttatni, folytassam? Csak kis részét tennék félre az emberek..."

Aki érezhetően jól jár az eddig is nagyobb jövedelme volt. Vagyis kevésbé voltak napi megélhetési gondjai. Ők eddig is megtakarítottak, és ezután sem pazarolnak.
Gond az is, hogy a tehetősek több pénzhez jutásával az import növekszik (Új autó, új TV, új kamera stb.) Az export/import arány romlik, a valuta drágább lesz...

A másik probléma, hogy a gazdaságból kivont pénzből fizetik ki az adócsökkentést. Vagyis a munkahelyeket létrehozó tőke (akár mennyire is népszerűtlen) sínyli meg a költekezést. A Magyar Telekom 30 milliárd befizetett adóból nagyrészt befektetne új infrastruktúra építésébe, a jelenlegi rendszerei korszerűsítésébe, evvel alvállalkozók tömegének munkát adva. A multiknál a befektetések egy része a működési k9ltségek lefaragását jelenti, ami megágyaz a szolgáltatások olcsóbbá válásának.

Suna bácsi 2011.01.11. 23:20:54

@madware: nem muszáj kommentálni ;-) elsősorban a posztot kellene, habár azon már túl vagyunk, ez a 2. fázis, amikor egymás kommentjét kommentáljuk :-D
Persze, hogy nem elég, de alapesetben meghatározó. A spekulációs támadásokat nem számítom ide...
Egyébként szerintem érted Te, hogy a "jó" az csak röviden, gyűjtőfogalomként szerepel, esetünkben az a "jó", amivel a kitűzött (inflációs) célt elérjük.
Fogyasztási expanzió... ez sokak szemében az ördög, de tőlünk fejlettebb gazdaságokban nem ;-)

Harom harmad 2011.01.11. 23:22:46

@tcom: A tipikus nyugdíjas egyben nagyszülő is, akinek a legfontosabb az életben: az unoka. A jöbő generáció. Persze fájdalmas lenne lemondani a nyugdíj egy részéről de előbb-utóbb nem lesz más választásuk: vagy felélik az unokáik jövőjét vagy meghúzzák a nadrágszíjat.

tcom 2011.01.11. 23:25:11

@AkarkiJ:

"zerinted miből lett volna fedezve ez az akár 7%? hát igen, abból hogy valaki kamatra kölcsön ad viktorkának és az országnak... "

Senki sem meri megmondani Orbánnak, hogy a Gyuri tervei alaptalanok és nevetségesek. MAtolcsy "örök mag. nyugdíj tag" Gyuri jövőbeli 6-8%-os GDP növekedésében bízik. Erre a kártyavárra építették volna a hiány elszállását.

thisismynickname 2011.01.11. 23:27:58

@Alvarez: en meg tudom. 0 forint adossagom van.
Egyszeruen keptelen lennek hitelt felvenni, inkabb ehenhallnak semmint egy masik szaros emberallatnak tartozzak barmivel is.

Teljesen igazad van az egyeni felelotlenseggel kapcsolatban, Amerikaban sem alakult volna ki a hitelvalsag a sok barom Joe Q nelkul, merthat egy bank se tartott pisztolyt a fejukhoz hogy marpedig neked hitelt kell felvennek ha tetszik ha nem.
A magyarok se kulombek. Es mindket helyen sokkal egyszerubb az epp aktualis kormanyt hibaztatni mint a tukorbe nezni.

Suna bácsi 2011.01.11. 23:30:33

@tcom: ez az érem egyik oldala, hogy nő az import. Viszont az autót, kamerát, stb. nem Te importálod saját magad, hanem egy hazai cég importálja, akitől Te megveszed. Ott rögtön munkahely van, meg szja, tb fizetés. Fogyasztási expanzió = munkahelyek létrejötte = több szja, járulék, illeték bevétel az állam számára. Ja, import esetén kell ÁFÁ-t fizetni? :-) Ha van fizetőképes kereslet, a hazai szolgáltatóipar, termelőipar, stb., a vállalkozói kedv is élénkül.
Ha élénkebb lenne a gazdaság, akkor nem kellene (még így átmeneti jelleggel sem) különadót kivetni a multikra.

ap@tigris · http://apatigris.blog.hu 2011.01.11. 23:32:38

Kedves Pilu!
Cáf.
Ennyi, ilyen egyszerű.
:-)

tcom 2011.01.11. 23:33:59

@Harom harmad:

Igen gyakorlatilag kiosztják a pénzt a nyugdíjasoknak, azok meg ebből támogatják a gyerekeket, unokákat. Mi lenne, ha egyből a szülőknek adnák kevesebb adó, erősebb forint, korszerűbb oktatás, kisebb állami kolonc formájában?
A nyugdíjasok elesnének a jóleső érzéstől, hogy ők segítenek a gyerekeken.
Másrészt érezni, hogy az elmúlt 10 évben nagyságrenddel jobban élnek a nyugdíjasok. Elképesztő mennyi új nyugati autóba látok beszállni nyugdajasokat a bevásárló központokban. 10 éve nem volt ilyen feltűnő ez.

Nem sajnálom a nyugdíjasoktól, de azért az még is csak elgondolkodtató, hogy a bérem 3 éve nem emelkedett és ez jellemző a versenyszektor egészére, miközben csak idén 5%-al emelkednek a nyugdíjak. De ez látszik a stagnáló munkát terhelő adóbevételekből és a nyugdíjak költségvetési arányának növekedéséből.
Épp ésszel ez nem egészséges, és nem fenntartható.

Mindenki gondolja el mit gondolnak erről a hitelminősítők, a befektetők, akik a pontos számokat is tudják????????????????

Tibike15 2011.01.11. 23:36:33

@Suna bácsi: az a rengeteg pénz, amit a devizahitelesek most a törlesztésre kifizetnek pluszban keservesen hiányzik a gazdaságból. elképesztő, mekkora vásárlóerő tűnik el a semmiben, gyakorlatilag nulla hasznot hajtva az országnak, csak a bank profitjában látszódik meg, de ott is csak nagyon részlegesen
van ismerősöm, akinek nincs hitele és mindig mondja, hogy magukra vethetnek a deviza hitelesek, de mondom neki majd ha bezárják az autókereskedést ahol dolgozol és kib.sznak az utcára, akkor gondolj arra, hogy a rengeteg deviza hiteles akár autót is vehetett volna abból a törlesztésből, amit pluszban kifizetnek. De a kisvállalkozók és a szolgáltatások is mind megsínylik ezt a mostani hülye helyzetet, de természetesen a legrosszaba az adósoknak

bobbafet 2011.01.11. 23:37:38

@miva?: Nálad van ilyen? Komolyan érdekelne.

tcom 2011.01.11. 23:38:36

@Suna bácsi:

"nem Te importálod saját magad, hanem egy hazai cég importálja, akitől Te megveszed. Ott rögtön munkahely van, meg szja, tb fizetés. Fogyasztási expanzió = munkahelyek létrejötte = több szja, járulék, illeték bevétel az állam számára. Ja, import esetén kell ÁFÁ-t fizetni? :-)"

Sajna a cégek (nem államiak) nem teremtenek a fogyasztás növekedése miatt új munkahelyeket, hanem a meglévőt használják ki jobban, illetve jó esetben nem építenek le.
Probléma az is, hogy az import termékért valakinek mondjuk námetbe, eurót is kell utalnia. A gyenge forint miatt egyre többet.

Huck 2011.01.11. 23:41:32

@Naki vagyok kerdojel: Látom te is logikával és matematikával közelíted a kérdést, ezért megpróbálom megválaszolni a megkérdőjelezett gondolataim. A 105 ezer (vélelmezett 7% kamat)a 12x 10-15 ezernél tényleg kisebb, azonban fűtésre nem számolok 12, hanem mondjuk csak 6 hónapot - így kaptam meg a 60- 80 ezres becsült megtakarítást. És igazad van abban is, hogy a jelenérték számítás sántít abban, hogy a tőke jövedelemmet felhasználva relatív tőke csökkenés lenne kimutatható a gázárhoz képest tíz - húsz év múlva, azonban, ha a saját jövedelem termelő képességem viszonyítjuk, akkor már nem lesz ilyen rossz a helyzet. Magyarul, ha a fizetésemből fizetem a gázt feltételezhetem, hogy mind a fizetésem, mind a gáz ára hasonló ütemben emelkedik és így a mai napi értékre vonatkoztatva nem jelent a megtérülésben különbséget. (Ez csak ott sántít az összes lábára, hogy munkát keresek, és éppen semmi a jövedelmem...)
Tehát, hosszú távon megtérülhet. Ha rendelkezésemre állt volna annyi pénz biztos megcsinálom én is. Most még a konyhám sincs leburkolva, használt bútor... A kolontári építkezés.... Reméljük a legjobbakat! Reméljük "kirakat" építkezés lesz, ennek megfelelően nem túl árazva, és jól megcsinálva.

tcom 2011.01.11. 23:41:36

@Suna bácsi:

Probléma az is, hogy az import növekedését nem a gazdasági termelés, a GDP növekedése okozza, hanem a rabolt pénz kiosztása. A növekvő import, romló arány nem egészséges a gazdaságnak, az államnak.

Jó lenne, ha valaki közgazdaságban jártasabb ember ezt szakszerűen kifejtené!!!

madware 2011.01.11. 23:42:41

@Suna bácsi: mind az adócsökkentés általi fiskális expanzióból eredető fogyasztás növekedés megbukott (lásd USA, ahol stagnálás volt az szja csökkentés ellenére), mind a kötvényfinanszírozás általi (lásd Megyoék)...ha a gazdagabb rétegek adóját csökkentik (lásd most), akkor ők megtakarítják illetve a nettóexportot csökkentik a külföldről vásárolt jószágok révén...ha csak az alacsonyabbakét akkor meg nő az adógap, ami az adóelkerülés nagyságát növeli...ha a kettőt együtt az + betömhetetlen rést jelentene a költségvetés számára..ördögi kör. Optimális adócsökkentést véleményem szerint nem az SZJA-n keresztül kell végbevinni, hanem a munkáltató járulék csökkentésével.

Kamatcsökkentés akkor várható, ha a kormány fogja irányítani a monetáris politikát..ha ámokfutásba kezdenek akkor jöhet a bóvlikategória, amúgy nem tartom v.színűnek, a múltkori leminősítéseket piaci jelzésnek tartom, hogy rossz a gazdaságpolitika. De Magyarország bedöntése az EU-ra is kihatna, bármilyen kicsik is vagyunk, ezért nem várok további leminősítést rövidtávon.

Tibike15 2011.01.11. 23:45:39

@tcom: ez azért nem ilyen egyszerü. Ahhoz, hogy exportálj valamennyit általában importálnod kell, mert a magyar gazdaság nem tud mindent megtermelni, versenyképes áron meg pláne nem.
Amellet, ha importálnak egy autót, az azonnal generál egy hatalmas költségvetési bevételt, plusz abban lehetnek akár magyar beszállítók munkái is.
Onnantól hogy van egy plusz autó, jönnek a díjak meg adók meg a benzint is fogyasztja az illető meg eljár azért szervízbe néha vesz rá új gumikat. Szóval megpörgeti egy kicsit a gazdaságot. Multiplikátor hatás főleg az autóknál van.

tcom 2011.01.11. 23:47:45

@Tibike15:

Ezért is hatalmas felelőtlenség ha politikusok kisstílű hatalmi lejárató játékukkal, vagy a kormány a felelőtlen gazd.politikájával gyengíti a forintot.

Gyakorlatilag 100 milliárd forintok röpülnek ki az ablakon évente. Egy Kósa/Szipetike hazudozás milliárdokban mérhető.

Harom harmad 2011.01.11. 23:48:41

@Tibike15: Hát ez több mint súlyos tévedés. A lakásokat, házakat vajon ki építette fel, ki gyártotta le az építőanyagot stb? Úgy van, a magyar építőipar. És most ki lakik ezekben a házakban-lakásokban? Úgy van, a magyar emberek.
Megmagyaráznád ez mitől 0 haszon?

tcom 2011.01.11. 23:50:24

@Tibike15:

Az import növekedése akkor hasznos, ha a gazdasági termelés növekedéséhez kell. Ha a főleg exportra gyártó növekedés kiszolgálásához nyersanyag, alapanyag. Ha Plazma TV-lesz belőle, az alap nélküli növekedés.

Tibike15 2011.01.11. 23:50:44

@tcom: hát igen, felmérhetetlen ez a kár. De nem csak a mostani kormány sara, hanem azé is, amelyik nem dolgozott ki valós forint alapú hitelkonstrukciót, mint alternatívát.
Lehet szidni az embereket, hogy miért voltak hülyék és vették fel a devizahiteleket, de aki most kifizet havi 30-40e forinttal többet, az elkölthetné másra is azt a pénzt, ehelyett megy a lecsóba. A kereskedők meg sírnak, hogy nem lehet semmit eladni, mert nincs pénze senkinek.

Huck 2011.01.11. 23:53:51

@Alvarez: Nekem nem lesz mivel - miből fűtenem februárban.. Ez most nem is tudom, hogy vicc, vagy keserű igazság...
A jövő energiaforrása pedig... Nézd meg az autóiparban. Fokozatosan történik a váltás. Aki első szériás technológiákat vesz - drágán kapja és szív vele... Nem sokára talán ,egéri a váltás. De sok helyen csak kormányzati támogatással! Mert drága a technológia. Ez a helyzet egy csomó zöld dologgal - csak támogatással éri meg. A támogatás, meg a mi zsebünkből van... tehát drága mindenképp! (Nem a piaci értékén van kezelve) És egy fokozatos átállással az utolsó hordó olaj se lesz millió dollár áru, mert már jóval hamarabb nem éri meg kitermelni. Vannak, lesznek alternatívák.

Tibike15 2011.01.11. 23:54:36

@Harom harmad: az mikor volt? volt haszna valamikor persze, áfa meg ha számlára dolgozott a mester akkor egyéb bevételei is voltak az államnak, de azot felejtsd el, már rég nincs sehol az akkor volt, amikor épült a lakás vagy a ház
most az van, hogy megy a törlesztés és kizsigerelik az adósokat, akik nem vesznek semmit, megy a törlesztésre a pénz
a kiskereskedők meg a szolgáltatók meg a kisiparosok meg megpusztulnak szépen, annyira lecsökkent a kereslet
beszélgess kőművessel vagy víz gáz szerelővel, hogy mennyi munkájuk van az utóbbi 1 évben, összehasonlítva az előző éveket

tcom 2011.01.11. 23:55:08

@Tibike15:

Tóth W.A mondta meg a lényeget:

"Ha egymás haját mossuk, abból nem lesz új munkahely, növekedés"

Új munkahelyet a befektető valutája hoz létre. Az így beáramló pénz élteti a gazdaságot, a növekedést, ad munkát a fodrásznak. Az hogy fojtogatjuk a multikat, akik befektetnek, hogy egészségtelen gazdaságpolitikát folytatunk, hogy az állam pazarol nem segíti a befektetéseket.

Tibike15 2011.01.11. 23:58:58

@tcom: az export-import arány a lényeg, hogy ne szálljon el nagyon az arány
a magyar gazdaság messze nem önellátó, legalábbis az igények tekintetében, úgyhogy kénytelen importálni
lehetne persze az, hogy nem importálnak lcd tv-t és akkor senki nem venne, bár akkor meg az lenne, hogy kimennél a szlovákokhoz és ott vennéd meg, import mindehogyan lesz
jó lenne persze kevesebbet importálni, de ahhoz jó lenne egy versenyképesebb gazdaság is
mondjuk az élelmiszer importot én is durvának tartom, mi a büdös francnak kell idehozni paprikát meg fokhagymát 1000 kilométerekről? ez egetverő baromság tényleg, de műszaki cikkek esetében nincs mit tenni, amit nem gyártunk, importálni kell

Thomas Rattler 2011.01.11. 23:59:19

Majd a kínaiak megveszik az államkötvényeket, nagy részben már most is ők állnak a jelenlegi vételi erő mögött.Szarnak a hitelminősítőkre.
Valamire el kell költeniük az összeomló US dollárban denominált többezermilliárdos devizatartalékukat - hát országokat vesznek belőle! :-)

fingerbangs 2011.01.11. 23:59:26

kellene egy szavazás: ön szerint jó irányba mennek a dolgok? igen/nem

Suna bácsi 2011.01.12. 00:03:51

Nem akarok sértegetni senkit, de úgy látom, hogy a tanulmányok során sulykolt gazdasági "axiómáktól" sokan nem látják a fától az erdőt.
Az éremnek két oldala van, a növekvő import mellé oda kell tenni a "belügyeket" is. Növekvő import (jellemzően) mikor lesz: a., összeomlik a hazai termelőipar, b., az embereknek több pénzük van vásárolni.
Most nem az első esetről beszélgetünk, mert nem azt akarjuk... nekünk a b. verzió kell.
Ha a kisgyerek felemelkedik, járni tanul, ne ültessük már vissza azért, mert úgyis seggre fog esni...
Ha egy egészséges gazdaságban növexik az import, akkor ennek a negatív hatásait(?) a "belső paraméterek" ellensúlyozzák, pl azáltal, hogy valamelyest az exportot is húzza magával. Az árfolyamot (ezáltal az inflációt,alapkamatot, stb.) nem CSAK az export/import arány határozza meg.

Huck 2011.01.12. 00:05:07

@Tibike15: Én is szívok a devizahitelemel, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Vagy megkérdőjelezem az egész pénzpiacot és magántulajdont, vagy elfogadom, hogy arra kötöttem szerződést, hogy kapok x CHF-et, amit visszafizetek adott időben.
Ezt a nyilatkozatot abban a reményben tettem, hogy jövedelmem fedezni fogja ezt az igéretem. Szidhatok amerikai spekulánst, magyar politikust, a szerződés ma se tartalmaz semmi ördögit. De azért szidom őket, mert az hogy a CHF árfolyam így megnőtt nem kis részük van benne.

Suna bácsi 2011.01.12. 00:06:07

...ja és amint említettem: ha van hazai fizetőképes kereslet, a hazai vállalkozói kedv növexik, akkor azzal az import csökken.

Indriq 2011.01.12. 00:06:13

Egész normális hozzászólások voltak a kommentek között, haladás....
De ahogy én látom, itt még mindig az a gond, hogy a lakosság nem lát lehetőséget se a tömeges munkahelyteremtésre, egyszerűen pesszimista a hangulat így ha több marad az ember zsebében az SZJA miatt, azt nem fogja visszapörgetni a gazdaságba, hanem vagy hosszútávú befektetésbe teszi (ingatlanvásárlás) vagy külföldre menekíti, főleg a nyugdíj lenyúlás után. A bizalom és a bizakodó jövőkép hiányzik és már a hitelesség is.

A fidesz tulajdonképpen jót akart a gazdaság állami szektorán keresztüli felpörgetésével, de ebben a pánikszerű környezetben hisztérikusan reagálnak a befektetők, ami túlontúl kockázatossá teszi az egészet, orbánkáék pedig ezt nem veszik számításba, ha buknak, nekik megmarad fél tokaj, míg a széles tömegek éhenhalnak.

tcom 2011.01.12. 00:06:16

@Tibike15:

"mondjuk az élelmiszer importot én is durvának tartom, mi a büdös francnak kell idehozni paprikát meg fokhagymát 1000 kilométerekről? ez egetverő baromság tényleg, de műszaki cikkek esetében nincs mit tenni, amit nem gyártunk, importálni kell"

Ez a cocialista embertipus eredménye. Azért kell kínából almát importálni, mert van rá kereslet. Ez nem a kormány hibája. Mindegy milyen szar, de 2 Ft-al olcsóbb a kifli a Tescoban. Hogy nálunk csak mellveregetésben magyar a nép. A szálsőjobb is Kínából rendeli meg a nyilas-zászlót.
A vásárlóknak nem tudatosak és egyébként is magyar híres arról, hogy csak saját sorsa érdekli. Nem áldoz arra, hogy a helyi ipart támogassa, nem gondol a környezetvédelemre, nem gondol az egészségére, a lényeg a mennyiség és az ár.

Ez egy ilyen ország, és ilyen politikusokat is érdemel!

Szélmalomharcos 2011.01.12. 00:09:24

Kimaradt az írásból a lényeg: mi az érdeke a hitelminősítőnek? Egyáltalán ki a hitelminősítő?

Az a vadászkutya aki felhajtja a vadat hogy a gazdi lepuffanthassa és jó pecsenyét csináljon. Leminősíti azt, akinek tuti hitelfelvételre lesz hamarosan szüksége. Így is úgy is fel kell vennie, de nem mindegy mennyiért. Ez a hitelminősítésben az üzlet, mert a léből visszacsorgatnak a hitelminősítőnek is. A jó falatokért hálás a kis kutyus, miután a jóllakott gazdi megetette

madware 2011.01.12. 00:14:47

@Suna bácsi: lcd tv-t eddig is két háztartás tipus vásárolt: akinek nem jelent gondot a megvásárlás, és aki hitelből finanszírozza azt IS. Nagy probléma hogy a háztartások megtakarítási rátája gyakorlatilag 0 MO-n, és ezért vagyunk rászorulva küldölre..manyup felszámolásával még inkább :-)

tcom 2011.01.12. 00:15:07

@Szélmalomharcos:

Még igaz is lehet, amit mondasz. Ha viszont a vad tudja, hogy erre készül a vadász, akkor biztos nem áll ki, hogy ide lőjjetek.
Illetve, az a természetes, hogy a vadászok zörgésére elfut a vad és nem az, ha még táncol is előtte, vagy ijesztgeti, odafingik az orra alá.
Mert a természet törvénye egyszerű, a kisebb menekül, a nagyobb üldöz. És ha a kicsi nem ismeri ezt fel az elpusztul.

Huck 2011.01.12. 00:15:48

@Tibike15: A hitelkonstrukciók kidolgozása nem a kormányok feladata, hanem a bankoké. Volt forint alapú alternatíva. És több mint egy évnyi árfolyam emelkedést bírt a hitelem úgy, hogy addig még mindig jobban jártam az alacsonyabb kamat miatt, mintha forint hitelt vettem volna fel! Most már negatív az egyenleg. A probléma fő forrása az, hogy a jelenlegi árfolyamok már nem csak a hitelfedezeti válság hatását tükrözik, hanem azt is, ahogy dicsó politikusaink folyamatosan folyamatosan pusztítják le az országot.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.12. 00:19:10

@Szélmalomharcos:
Próbálj eltekinteni a hitelminősítőzéstől egy percre.

1. Az államkötvények a manyupok kifosztása óta nagyrészt külföldiek kezében vannak. A történelem azt mutatja, hogy ilyet a kormányok a nemfizetés előtt szoktak.

2. Nem született megoldás a demográfiai problémákra, a nyugdíjrendszer nem lesz képes kifizetni pár éven belül.

3. A szerzett 3000 milliárdot a lyukak tömködésére fordították.

4. Egy fillérrel sem kerül kevesebbe a költségvetés (kíméljetek meg az elvett 70 milliót a filharmonikusoktól típusú ellenvetésektől)

5. Nem befektet, csak kifizet. Ebből később nem lesz bevétel.

6. Azok a vérszívó befektetők meg persze hoyg nem maradnak olyna helyen, ahol a magántulajdont csak addig tarthatod meg, míg a kormány észreveszi, hogy "jó erkölcsbe ütközően" sok van belőle.

Kegyre nem építünk országot és ami itt még nagybefektetés, az mind a politika kegyéből lehet ott - és a politika el is veheti. Ez azt jelenti, hogy a leggörényebb fajta, politikai lopásra hajlamos befektető itt marad nekünk, a valódi befektető meg inkább elmegy a fennmaradó 200 ország valamelyikébe.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2011.01.12. 00:22:10

@Thomas Rattler: "Majd a kínaiak megveszik az államkötvényeket"
Ügyesek vagyunk. Kiűzzük a nyugati befektetőket büntetőadókkal és eladjuk az országot a kínaiaknak. Nem tudom, miért de nekem rossz üzletnek tűnik.

Suna bácsi 2011.01.12. 00:24:12

Másik megközelítés:
a statisztika azt mondja, hogy úgy nagyságrendileg a 10 millióból 2 millió iskolás korú van, 5 millió munkaképes korú és 3 millió nyugdíjas (de csak 1,5 millió a 65 év feletti!!!). Bocs, ha nem tizedesre pontos, de kb. ez az arány.
Viszont... az 5 millióból mindössze kevesebb, mint 3 millió adófizető. Viszont a kevesebb, mint 3 millióból majd 1 millió a közszférában dolgozik (azaz állami pénzből újra elosztással kapja a zsét). Azaz effektíve 2 millió adófizető pénzéből kell működtetni az országot, eltartani a 10 milliót.
Ha 2 millió helyett pl. 3 millióan lennének a privát szférában adózók, duplán nyernénk vele: kevesebb segély, kevesebb nyugdíj (korhatár emelés miatt), több adó és járulékbevétel.
Várható élettartam: 74 év (nők 78, férfiak 70-71) sokan még 55 évesen mentek nyugdíjba a maiak közül, de ma már 62-ről emelkedik 65-re.
A majd' 20 év nyugdíj egy kicsit túlzás... a 10 az reálisabb. Minden tisztelet a nyugdíjasoké, de sajnos tényleg nem bírja el a társadalom, meg a költségvetés...
Ja, a feleségem számára rossz hír: kb. 8 évig özvegy lesz :-(((

Huck 2011.01.12. 00:24:35

@Indriq: Igen Te is normális hangvételű hozzászóló vagy:) Tudod, én szeretném látni azt az egy munkahelyet, ami az enyém lesz. Így gondolhatod, nem az a gondom, hogy hová tegyem a megtakarításom, hanem az, hogy van-e még valamennyi felhasználható egyenleg a hitelkártyámon... A sok munkahelyet, pedig azért nem látja a sok ember, mert nem mondta meg senki, hogyan lesz KONKRÉTAN.
Semmit nem tudunk a kormány elkövetkező intézkedéseiről, terveiről, céljairól. A költségvetés se átlátható!!! Hát ilyen ködösítés mellett hogy látnánk bármit is?

Huck 2011.01.12. 00:27:11

@Suna bácsi: Látod, vagy idősebb feleség kellene, vagy sokkal fiatalabb....

Suna bácsi 2011.01.12. 00:29:09

Ööö... igazad van. Pontosítok: 3 évvel fiatalabb, azaz 11 évig lesz özvegy :-((((

Suna bácsi 2011.01.12. 00:30:30

Tőlem 8 évvel idősebb kéne, akkor együtt temetnének. De a nyolc évvel idősebb az meg már vén picsa :-D

madware 2011.01.12. 00:32:08

nincs mese struktúrális reform kell most már...állami újraelosztó rendszer leszállítása 40%-ra (szociális háló csökkentése, utazási kedvezmények megszüntetése, nyugdíjak csökkentése, tandíj, stb stb...drasztikusabbakat nem írom le :D ), a keletkező többletet pedig tényleges egészségügyi reformra, oktatási reformra, rendes szakképzés bevezetésére, infrastrukturális beruházásokra kell költeni

viktor134 2011.01.12. 00:35:52

@Suna bácsi:
most a te pénzedet államosították. holnap ki tudja kiét???
az államosítás elkezdése egy erős negatív üzenet a többiek felé.

ha a magántulajdon nem szent, akkor miért hozná ide a pénzét? ha hüyle lenne ez esetben utalhatna direktbe az kormánynak, nem?

a profit lefelezése kamuindokkal szintúgy.

Huck 2011.01.12. 00:36:37

@Suna bácsi: Miért túlzás 20év nyugdíj? Vagy 10 miért nem az? Nagyon súlyos matek ez! Beleszámítva a munkahelyhiányt az jön ki, hogy valami nagyon el lett számolva. És valahol nagyon átrendeződtek az értékek. Mert nem kétséges, hogy nem lenne szükség ahhoz népesség (munkahely) növekedésre, hogy megéljen minden ember. Mégis az emberi lét kérdőjeleződik meg, ott ahol valaki nem birtokol fizetőeszközt.

Indriq 2011.01.12. 00:42:05

Tulajdonképpen teljesen kézenfekvő megoldás tudnék a kormánynak nyújtani, ami még Orbánnak is tetszene, igaz, nem lenne milliós nagyságrendű munkahelyteremtés, de javítana a helyzeten.
Egészen egyszerűen, giga állami vállalkozásként létre lehetne hozni pl egy magyar tescot, ugyan sok munkahelyet nem teremtene közvetlenül, de a kereskedelembe átszívná a a munkahelyeket, és emellett elkötelezetten magyar termékeket árusítana, ez megteremnthetné a kis és középvállalatok számára az alkalmat, akik viszont már tényleges munkahelyeket hoznának létre. És nem hiszem, hogy a Tesco versenyre tudna kelni az állammal, akármilyen nagy is. (Azt hiszem le kéne védenem az ötletet, mielőtt valaki tényleg benyújtja az államnak :))

Veder1 2011.01.12. 00:42:58

Azt gondoltam a választáskor: ha 2/3-al nyernek van néhány hónapjuk, hogy komolyan vehető gazdasági akciótervet kidolgozzanak, és a mélyreható (!) strukturális reformokat elkezdjék. Ha faszán megcsinálják, itt lesz nekünk középtávon, ha nem is a Kánaán, de legalább folyamatosan fejlődő ország. Ehhez képest mit csináltak: 29 pontot, azt, ami nulla, nyista, nada, zip, lófütty...

Ezután azt gondoltam, biztos elhalasztják ezeket a lépéseket az ÖK választásokig, van még idejük az év végéig, de ez az idő rohamosan fogy. Ehhez képest mit csináltak? Manyup lenyúlás, ami önmagában nem gond, de mellette még mindig nincs semmi!

Na most jönnek a februári reformokkal. Én bizakodó vagyok, de tényleg ez az utolsó esély, ahogy a posztíró is jól körbejárta.

OV, ébresztő, a miniszterelnökség nem faszverés öltönyben!

Suna bácsi 2011.01.12. 00:44:27

@madware: ezzel egyetértek, a sok állami finanszírozású "izét" megszüntetni:
- Egyházaktól megvonni, tartsák fenn magukat adományból alapítványból.
- Sport: csak az utánpótlásra és tömegsportra költeni, többit szponzori pénzekből. Ha nincs, akkor sportoljon versenyszerűen az, akinek van rá saját pénze...
- Művészet: hobbi... zenéljen, fessen, színészkedjen, meg színházasdit játsszon az, aki ezt hobbi szinten is akarja.
- Oktatás: az ész nélküli és igény nélküli állami finanszírozású képzéseket megszüntetni. A piac és a szakmai kamarák mondják meg, hogy mennyi szakmunkás kell, mennyi közép és felsőfokú végzettségű kell. VAN ország, ahol ez működik!
ilyesmire gondoltál a "durvák" között?

Szélmalomharcos 2011.01.12. 00:46:36

@tcom:
Oké, folytassuk az allegóriával. A vad éhes, tél van, nincs mit enni, a csali meg oda van készítve. Ha rámegy könnyű a dolga a vadásznak, de egy-két falat után belőle lesz a jó falat. Ezt találta ki az előző kormány, pontosabban akik irányították őket, mert még ehhez is seggek voltak (az ezer apró trükk csak a részletmegoldásra vonatkozott).

Ezért nagy gáz a szempontjukból, hogy 2 kikerülő lépést csinált a mostani kormány. Egyrészt belső forrásokból mozgósított tőkét, amit a kritikusok a magánnyugdíj ellopásának mondanak. Talán meg is állná a helyét ha a MNyP-k rendesen működtek volna. A másik meg a keletre nyitás, ami kritikaként tiszta röhej. Ha Amerika nem nyitott volna Kína felé akkor most nem 18 hanem 30% lenne ott a munkanélküliség, és végképp lőttek a hegemóniájának. Meg persze így is, csak nem olyan látványosan. Úgyhogy eljátszhatja felénk a szigorú atyus szerepét, hogy kisfiam ne merészelj kuplerájba menni, de legalább ha engem látsz arrafelé meg ne mondd az anyukának

Suna bácsi 2011.01.12. 00:50:12

@huck: jelen körülmények közt túlzás, illetve főként arányában.
20 évig csak fejlődsz és tanulsz, 35 évig dolgozol, majd 20 évig nyugdíjas vagy, szumma 75 év. Felét sem dolgozod le az életednek, ez rossz arány.
20 év fejlődés, tanulás, ez ennyi. min. 45-50 év munka kellene, azaz inkább a 70 fele eltolni a korhatárt. Ha onnan még élsz 20 évet, hidd el, hogy nem sajnálom :-)

tcom 2011.01.12. 00:53:33

@madware:

"nincs mese struktúrális reform kell most már...állami újraelosztó rendszer leszállítása 40%-ra (szociális háló csökkentése, utazási kedvezmények megszüntetése, nyugdíjak csökkentése, tandíj, stb stb...drasztikusabbakat nem írom le :D ), a keletkező többletet pedig tényleges egészségügyi reformra, oktatási reformra, rendes szakképzés bevezetésére, infrastrukturális beruházásokra kell költeni"

Csakhogy nem ezt politizálta a Fidesz 8 éve. És mivel annyira sugallták a Szijjártó Petikék 8 évig, hogy a zembereknek jár, hogy tenni nem is kell a boldogulásért, hogy a vizitdíj népnyúzás, mer' az orvosi ellátás ingyenes... hogy mára már a nyugdíjak negatív emlegetése is százalékokban mérhető népszerűségvesztést okoz.

A Fidesz számára nincs más út, mint a maszatolás, a szociális ellátások csökkentésének elodázása, amíg lehet. És ha találnak elég partnert ahhoz, hogy megmaradjon a kis szemétdombunk a kapargatáshoz, akkor halogatnak is mindent az utolsó utáni pillanatra. Ha baj van legfeljebb a szocialistákra kenik, arra még 4 év múlva is lesz vevő. Ez a terv.

Suna bácsi 2011.01.12. 00:58:53

A jelenleg előrejelzett demográfiai problémát, mely szerint 20 év múlva túl sok nyugdíjas lesz és nem lesz finanszírozható, nem úgy kell megoldani, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene...
Azaz nem azt kéne mondani a mostani járulékfizetőknek, hogy tedd félre magadnak, mert a gyereked majd nem fog tudni téged "eltartani". Mert ezzel a mostani szüleink nyugdíját veszélyeztetjük. Illetve, hogy ez mégse legyen veszélyben, azt a költségvetés más területéről pótolják, de ezzel a mi, azaz a járulékfizetők nyakára tesznek még több terhet, mert azt a költségvetési lyukat meg adóból, árulékemelésből, stb. pótolni kell.
Nem jó. Demográfiailag kell megoldani a 20 év múlva felmerülő problémát. Ja, azt nehezebb, mi?

tcom 2011.01.12. 01:07:41

@Indriq:

"Egészen egyszerűen, giga állami vállalkozásként létre lehetne hozni pl egy magyar tescot..."

Uram isten! Én úgy látom, hogy az állam giga MÁV/BKV-kat tud létrehozni. Az állami vállaltnak nincs valódi tulajdonosa, nincs aki valóban érdeket abban, hogy ne lopják el a pénzt, hogy hatékonyan termeljenek. Jobb ha az csinálja, akinek a pénze van benn.

Nagyon jó példa rá az M1. A költségvetése akkora, mint az RTL Klub + TV2. Sokan, nem hatékonyan dolgoznak a királyiban. A politika befolyása alatt nem a legjobb szakemberek, hanem a hívek dolgoznak. Jó példa Rákay párttitkár érkezése az M1-hez.

A Giga magyar Tesco-d már a GONDOLATÁBAN HALÁLRA VAN ÍTÉLVE. A másik gond a megépítéséhez szükséges tőke, befektetés??????
Az vajon honnan lesz? Az állam deficitjéből? Az államnak nincs pénze, csak adóssága.

Nem véletlen, hogy a rothadó nyugaton sem az állam szolgáltat, kereskesik, mert nem érdekelt benne.

Nem kisebb tény, hogy az állami mindenhatóságba bukott bele a szocializmus is.

Nem váletlen, hogy az állam feledata a szerencsésebb országokban a keretek megvalósítása a működéshez. Aztán kuss! Ha megkérdezel egy luxemburgit, hogy ki a gazdasági miniszterük, akkor a többség nem is tudja. Mert évszázados törvények alapján működnek, és mert a szabadságjogok, a magántulajdon szentsége örök.

Suna bácsi 2011.01.12. 01:08:47

Egyébként jó kis blog lett, észérvek és vélemények ütköztek, különösebb anyázás nélkül. Jó éjszakát!

Suna bácsi 2011.01.12. 01:09:45

Magyar Tesco van, úgy hívják, hogy CBA

mondanam akkor en 2011.01.12. 01:10:18

Magyarorszagon azert nem jo mert az emberek nem akarjak hogy jo legyen.Kulonben lekapcsolnak a futest 18-ra, pulcsiban ulnenek a PC elott, lekapcsolnak a villanyt mikor kimennek, nem parkolnanak a rokkerek helyere, nem hasitananak 160-al ahol 120 a megengedett,szelektalnak a hulladekot,nem kernenek mindig uj muanyag szatyrot hanem vinnek magukkal a regit mint az Angolok, stb.Jah,meg pofanrugnak a Viktort ha elveszi a nyugdijukat,akkor is ha a Gyurcsany elkurta.Tovabba, szinte minden haznak lehetne napelem meg szeleromu,geothermalrol ne is beszljunk. Energiat a disznoszarbol is lehet csinalni, de nekunk az budos. A hivatalnokot is fejbe kellene kurni mikor egybol keri a lakcimkartyat,alairasi cimpeldanyt,anyad lanykori nevet, apja farkat, pedig meg meg sem mondtad hogy miert jottel. A CIB bankban szamlanyitaskor 18 oldal mindegyiket 14-szer lepecseteltek!252 pecset egy kibaszott szamlaert!Kozoltem veluk hogy ekkora barmokhoz tobbe nem jovok.Minden aprosag szamit! Tegyel te is ma 1 db aprosagot az orszagodert es a sajat erdekedben! Meglatod,holnap jobb lesz.10 millio aprosaggal jobb lesz!

Suna bácsi 2011.01.12. 01:10:29

... csak nem állami, hanem maszek

tcom 2011.01.12. 01:13:46

@Suna bácsi:

"Demográfiailag kell megoldani a 20 év múlva felmerülő problémát. Ja, azt nehezebb, mi?"

Már nem tudod megoldani. A ma született 95 ezer éves gyerekből csak fele annyi lesz munkaképes 20 év múéva, mint amikor mi születtünk. Nem lesz, aki dolgozzon, pláne nem lesz, aki ápoljon szaré-hugyé minket. Ha pedig többet kell az ellátásra fizetni, akkor azt meg miből?
20-30 év múlva nagyon rossz lesz nyuggernek lenni. Ha csak nem teszünk félre. De úgy félre, hogy Orbánok ne férhessenek hozzá.

joseph_bp 2011.01.12. 01:14:22

@Indriq: "így ha több marad az ember zsebében az SZJA miatt"

ha 300k fölött keresel, akkor több marad. Alatta szopókanyalóka, és az a réteg vásárolna inkább.

tcom 2011.01.12. 01:16:03

@Suna bácsi:

A CBA nem állami tulajdonú. Viszont nagyon hasonlít arra, amit az állam kreálna. Rendetlenség, hatékonytalan, rugalmatlan.

tcom 2011.01.12. 01:26:43

@mondanam akkor en:

Amit leírsz az mondjuk Ausztriára jellemző. Fegyelem, tisztaság, rend, a közösségi tulajdon védelme, környezetvédelem, hatékony állam, hatékony egészségügy...

Csak hát a sógoroknál nem volt szocializmus. A nép nem újjong az osztogató politikusért, erős az öngondoskodás, a megtakarítás ösztönzése, a közösségi szellem stb.
Nem véletlen, hogy keleten erős a vágy az oltalmazó, irányító állam iránt. Magyarosrzág folyamatosan lemarad a világtól. Korszerűtlen az oktatása, nem ismer nyelveket, nagy a funkcionális analfabéták aránya.

De így van evvel Lengyelország, Szlovákia is. Mégis igyekeznek alkalmazkodni a világhoz. Képesek a politikusok a fontosabb ügyekért összefogni. Lásd Szlovákia eurós célja.

Ha mi magyarok is jobban igyekeznénk, sírás, rívás helyett összeszorított fogakkal, és nem a telhetetlen étvágyával várnánk el a sültgalambot az ország vezetőitől, akkor nem ilyen politikusaink lennének.

nyubocs 2011.01.12. 01:28:06

@tcom:
Amikor a fikcióból valóság lesz (félelmetes nem, volt már rá példa)

2030 - Aufstand der Alten
Rendezte: Jörg Lühdorff

ORGASMUSFORSCHER 2011.01.12. 01:34:49

@mondanám én akkor: SZUPER, erről van szó!

ORGASMUSFORSCHER 2011.01.12. 01:41:58

Azt is meg kellene említeni, hogy a GDP arányában kifejezett adósságállományunk hogyan fejlődött (=oké, nem kertelek: növekedett) 2002 és 2010 között. Ennek fényében kellene megítélni a jelenlegi kormányt.

A politikusoktól nem sok jót várok, s szerintem az átlagember sem. Talán ha agyonlövögetnék egymást, talán akkor segítenének az országon. Különben nem.

Talán az lenne a megoldás, ha egyre több külföldi gyerekes család emigrálna Magyarországra, mondjuk minimum 3 gyerek/család s talán így javulna demográfiai helyzet.

Egyre nagyobb probléma a világon az élelmiszerek, il. az alapanyagaik árának robbanásszerű emelkedése, de ezzel Magyarországnak szerencséje lesz, mert annyi területet csak hagyott a fejlett Nyugat Trianonban nekünk, hogy mindenképpen önellátók maradhatunk. Azaz ebből a perspektívából szemlélve jó dolog lesz Magyarországra jönni, mert lesz kaja.

agyamputáltak 2011.01.12. 01:42:04

@tcom:
LOL
na ezért ilyen ez az ország, mert ilyen Indriq félék lakják :D
magyar giga állami vállalat :DDDDD atyavilág, ilyen BKV, MÁV, tévérádióba is belepusztul nemsokára a költségvetés :D rég fel kellett volna már szántani, eladni, koncesszióba adni, bezárni, lerombolni (lehet válogatni) ezeket

agyamputáltak 2011.01.12. 01:44:33

@Suna bácsi:
ez helyeselhető, de ezzel a bagázzsal esélytelen

agyamputáltak 2011.01.12. 01:48:02

@Indriq:
szerintem jó kommunista vagy, a fideszben érdeklődtél már? lehet támogatnák és még állást is kapnál ott :) muhahahaha

tcom 2011.01.12. 01:50:27

"Azaz ebből a perspektívából szemlélve jó dolog lesz Magyarországra jönni, mert lesz kaja."

Áram, benzin ugyan nem lesz. Avval is kétségem van, hogyan fog a Videoton PC-t fejleszteni?

A mai helyzet nagyobbrészt Gyzrcsány távozásáig jött össze. bajnait már orbán is dicsérni szokta... külföldön.

Bajnaira visszatérve, tetszett, hogy lemondott a politikai karrierről. Talán ez segítene rajtunk, hogy egy kormánytag, ne lehessen 4 évnél tovább vezető az államban. Így a kalandorok, acsarkodóknak, hatalommániásoknak nem lenne municiójuk. Igaz nagy lenne a kísértés 2/3-ban, ennek törlésére... népi kezdeményezésből. =;-)

agyamputáltak 2011.01.12. 01:58:03

@tcom:
ezt a komcsik ugysem fogják fel :)

agyamputáltak 2011.01.12. 01:59:34

@Tibike15:
hogy mondhatsz ilyet egyszeri, óriási adócsökkentés volt idén!!!
LOL

tcom 2011.01.12. 02:01:33

@ORGASMUSFORSCHER:

"Egyre nagyobb probléma a világon az élelmiszerek, il. az alapanyagaik árának robbanásszerű emelkedése,...

Valószínűleg 50 év múlva nevetnek a mai problámáinkon. Mert avval lesznek elfoglalva, hogy legyen innivaló, hogy a fél fizetésből kifutja-e 100 km utazásra, hogy hogyan védekezzenek a 10 milliárdos populáció okozta járványokkal, az alapvető élelmiszerek beszerzésével, hogy ellent állhassanak az önjelölt világmegmető Orbánok/Gyurcsányoknak... és nem az, hogy most akkor lesz-e a nyugdíjasoknak infláció feletti emelés januárban.

mondanam akkor en 2011.01.12. 02:06:25

@ORGASMUSFORSCHER: Azt mi nem szerettyuk ha kulfoldrol idevandorol a 3 gyermekes csalad,mert: fekete,sarga,barna,zold,alacsony,magas,sovany,kover,nem beszel magyarul, nincs alairasi cimpeldanya,anyja lanykori neve,lakcimkartyaja, egyszeruen kezelhetetlen.Aztan meg elveszi a termofoldet, az oviban a helyet, elvasarolja elolem a peknel a kenyeret. Megveszi a lakast dragan.Ejjel nappal gyros-t csinal.Nem szorja a penzet. Beall a sorba. Nem all be gardistanak, gojmotorosnak, valovilagba sem jelentkezik. Melozik,mosolyog,kedveskedik.Pffff....

agyamputáltak 2011.01.12. 02:08:39

@Harom harmad:
részben rendben, hogy át kell tekinteni a nyugdíjkérdést, de egyelőre nem a "normál" nyugdíjasokon kell elverni a port. mi van a nevetséges számú rokkanttal? szar dolog, ezzel egyetért a többség, de nem maradhat így. nyílván fosnak rendet rakni. aztán ott van a temérdek állami foglakoztatott, a BKV, a MÁV, az állami tévé/rádió, sport, etc. egyéb non-produktív ágazatok támogatása a lehetőségeken felül, oktatás, adócsalás ésatöbbi ésatöbbi. bődületes pénzek úsznak el

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.01.12. 02:11:04

@Suna bácsi:
"Nem jó. Demográfiailag kell megoldani a 20 év múlva felmerülő problémát. Ja, azt nehezebb, mi? "

Ha csak 5 millióan élnénk ebben az országban, akkor sokkal jobban élnénk. Az ipar meg eleve túltermel a mai technikai szinten, egy ésszerű gazdálkodás mellett a MNYP-ak a jövőben pörgő gazdaságot hoznának, mert lenne egy nagy létszámú, inaktív, de tehetős réteg. Nem ügynökösködne jelentős része az embereknek, mert lenne munkahely, mert lenne fogyasztás értelmes termékekre, nem kellene hülyeséggel átvágni az embereket.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.01.12. 02:12:33

@mondanam akkor en:
"nem kernenek mindig uj muanyag szatyrot hanem vinnek magukkal a regit mint az Angolok"

Te akkor még sosem jártál Angliában. Vagy nagyon jó környéken. Annál pazarlóbb népség nem nagyon van a világon.

Hack.Elek 2011.01.12. 02:15:24

Tibike15: te olyan egyszerű vagy, mint a faék. Alapvető fogalmad sincs a gazdaság működéséről, a nyugdíjrendszerről, a hitelekről, semmiről, de azért óriási lendülettel osztod az észt.
Csak hajrá, néhányan jól szórakozunk. :)

mondanam akkor en 2011.01.12. 02:26:35

@Zabalint: Pontosan 27 eve elek Angliaban.Es mikor anno Churchill felszolitotta a nepet hogy ne varassanak szivarzsebet a zakora mert keves a poszto, meg ne tegyenek cukrot a kaveba hogy a gyerekeknek tobb maradjon, akkor egeszen a hetvenes evek kezdeteig nem volt szivarzseb es keserun ittak a kavet.A Sainsbury-ben minden aldott nap megkerdezik hogy kerek-e szatyrot. A visszajaro 1 pennyt kerdes nelkul visszadjak.Ha nem kerek nyugtat,nem nyomtatjak ki,ezaltal is kevesebb papir fogy. Gaz es villanyaram szolgaltatok kozott valodi verseny van,annyiszor valthatsz ahanyszor kedved van.Nagy divat a hasznalt ruhak,konyvek,butorok,jatekok,epitoanyagok ujrahasznositasa.Napi fel orara ingyen a kerekpar. Magasabb epuleteken szeleromuvek. Nagyon sok WC tartalyban ott a tegla-annyival kevesebb viz fogy. Te hol elsz?

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.12. 04:00:52

Én most már drukkolok, hogy a Bóvli" besorolás megtörténjen, mert akkor az emberek százezrei és milliói és a másért elégedetlenek végre kaszát kapát fogva Kamcsatkáig kergetnék a Fityiszt és a Nemzeti Hazug Gonosz Törpét!
--- s azok akik Fideszre szavaztak hülye megbutított nyugdíjasok a Kukából ehetnének, és a Fideszes barmok közül a szegények is megemlegetnék ezt.
AMIKOR MÁR MINDEN MINDESGY CSAK EGY ÚT VAN A DIKTATÚRA LEVERÉSE! -AMÚGYIS ÚJRA KELL ÉPÍTKEZNI!

Marvelous 2011.01.12. 04:01:10

atlagfoldlako.blog.hu/

Persze hogy nehéz ellensúlyozni a válságot, főleg ha csak pénzügyileg vesszük. Vicces nem? Nem pénzügyi elsődlegesen a válság, munkaerőpiaci válságból lett minden.

Marvelous 2011.01.12. 04:01:29

atlagfoldlako.blog.hu/

Persze hogy nehéz ellensúlyozni a válságot, főleg ha csak pénzügyileg vesszük. Vicces nem? Nem pénzügyi elsődlegesen a válság, munkaerőpiaci válságból lett minden.

Marvelous 2011.01.12. 04:01:56

atlagfoldlako.blog.hu/

Persze hogy nehéz ellensúlyozni a válságot, főleg ha csak pénzügyileg vesszük. Vicces nem? Nem pénzügyi elsődlegesen a válság, munkaerőpiaci válságból lett minden.

Marvelous 2011.01.12. 04:02:24

atlagfoldlako.blog.hu/

Persze hogy nehéz ellensúlyozni a válságot, főleg ha csak pénzügyileg vesszük. Vicces nem? Nem pénzügyi elsődlegesen a válság, munkaerőpiaci válságból lett minden.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 04:04:49

Azt hiszed, hogy a 2/3 óta pálinkagőzben fürdő vidéki parasztokat érdekli...

Szerintük jó irányba mennek a dó'gok, csak nem elég keményen bünteti a kormány a multikat, meg a bankokat. A kormány fő célja, hogy a "multik takarodjanak haza", még akkor is ha ezt gazdasasági összeomláshoz vezet.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 04:10:15

Azt hiszed, hogy a 2/3 óta pálinkagőzben fürdő vidéki parasztokat érdekli...

Szerintük jó irányba mennek a dó'gok, csak nem elég keményen bünteti a kormány a multikat, meg a bankokat. A kormány fő célja, hogy a "multik takarodjanak haza", még akkor is ha ezt gazdasasági összeomláshoz vezet.

Saját fülemmel hallottam egy paraszt fideszszavazótól a kívánságlistát :

- Legyen 1 bank
- Teszkó takarodjon ki az országból
- Államosiccs'ák az egész energiaszektort!
- Legyen halálbüntetés
- Minden szocit (szavazókat is) a sittre 8 év hazaárulásér'

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 04:11:09

Azt hiszed, hogy a 2/3 óta pálinkagőzben fürdő vidéki parasztokat érdekli...

Szerintük jó irányba mennek a dó'gok, csak nem elég keményen bünteti a kormány a multikat, meg a bankokat. A kormány fő célja, hogy a "multik takarodjanak haza", még akkor is ha ezt gazdasasági összeomláshoz vezet.

Saját fülemmel hallottam egy paraszt fideszszavazótól a kívánságlistát :

- Legyen 1 bank
- Teszkó takarodjon ki az országból
- Államosiccs'ák az egész energiaszektort!
- Legyen halálbüntetés
- Minden szocit (szavazókat is) a sittre 8 év hazaárulásér'

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.01.12. 04:12:38

Én most már drukkolok, hogy a Bóvli" besorolás megtörténjen, mert akkor az emberek százezrei és milliói és a másért elégedetlenek végre kaszát kapát fogva Kamcsatkáig kergetnék a Fityiszt és a Nemzeti Hazug Gonosz Törpét!
--- s azok akik Fideszre szavaztak hülye megbutított nyugdíjasok a Kukából ehetnének, és a Fideszes barmok közül a szegények is megemlegetnék ezt.
AMIKOR MÁR MINDEN MINDEGY CSAK EGY ÚT VAN A DIKTATÚRA LEVERÉSE! -AMÚGYIS ÚJRA KELL ÉPÍTKEZNI!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 04:39:33

Azt hiszed, hogy a 2/3 óta pálinkagőzben fürdő vidéki parasztokat érdekli...

Szerintük jó irányba mennek a dó'gok, csak nem elég keményen bünteti a kormány a multikat, meg a bankokat. A kormány fő célja, hogy a "multik takarodjanak haza", még akkor is ha ezt gazdasasági összeomláshoz vezet.

Saját fülemmel hallottam egy paraszt fideszszavazótól a kívánságlistát :

- Legyen 1 bank
- Teszkó takarodjon ki az országból
- Államosiccs'ák az egész energiaszektort!
- Legyen halálbüntetés
- Minden szocit (szavazókat is) a sittre 8 év hazaárulásér'

nu pagagyí 2011.01.12. 05:16:46

Nekem nem tetszik a családi kedvezmény: Azonos teljesítményért különböző bér. Nem teszik az állam emberpátyolgató tevékenysége, az önálló döntések rossz következményeinek állandó elsikálása.

Ebből az országból soha nem lesz semmi, az emberek nem akarna a saját lábukra állni.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.12. 05:19:46

LE A VÉRGŐZÖS ŐRÜLT ORBÁN-RÁKOSI VIKTOR SZÖRNYŰ DIKTATÚRÁJÁVAL!!!
NE VÁRJUK MEG MÍG ÉSZAK-KOREA VAGY RUANDA LESZ MAGYARORSZÁGBÓL!

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 05:23:35

@Rohadjatokmeg!: Előbb lesz nálunk gazdasági összeomlás... tényleg egy paraszthajszálra vagyunk attól a jéghegytől, amit a Bajnai kormány alatt sikerült már egyszer kikerülni... Ez a fasz kormány most becélozta a jéghegyet...

Link Elek 2011.01.12. 06:01:05

vagyis a kerdes:
Mi a vektor Viktor?

kpityu2 2011.01.12. 06:07:32

Létre kell hozni egy tanácsadó testületet, amiben helyet kapnának a nemzetközi hitelminősítő intézetek küldöttei, valamint neves külföldi gazdasági bloggerek.
Törvényt kell hozni, hogy a kormány köteles végrehajtani az általuk javasolt gazdaságpolitikát, és akkor a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy hiréhez.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:11:09

DEMOKRATIKUS ÚTON NEM LEHET LEVÁLTANI Ezt a rohadt Hazug Nemzeti Szart-erre ne is várjunk! Marad a Diktatúra megdöntése!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:12:55

"Egy séta a sajtószabadságért" gyere Te is, kellesz!

Pécsi program:

A szervezők véglegesítették a pénteki tüntetés programját, mely a médiatörvény elleni újabb tiltakozás. A hét végi megmozdulás három városban egyszerre történik Budapest- Pécs- Bécs vonalon.

Letisztázódott, konkretizálódott a demonstráció menete. A múlt heti tervekkel ellentétben január 14-én délután négy órakor lesz a gyülekező a Kossuth Lajos szobor előtt, innen közös átvonulás következik a Széchenyi térre. A téren elhangzik a hét pontból álló kiáltvány, majd ismét útra kelnek a Jókai tér felé fél ötkor, ahol "hangperformansz kíséretében eltemetik a szabadság madarait". - olvasható a hivatalos programban.

Megszületett a tüntetés rendezésének indoklása, mely így hangzik: "2010. december 21-én kormányunk megszavazott egy olyan médiatörvényt, ami felügyelet alá vonja az írott és elektronikus sajtót, homályos feltételek mellett teljhatalmat ad a médiatanács és a médiabiztos számára, s így nagyban korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. Mi ezt nem szeretnénk, ezért sétával demonstrálunk az új médiatörvény hatályon kívül helyezéséért."
Megfogalmaztak egy kiáltványt, melyben összefoglalták a médiatörvénnyel szembeni kétségeiket, követeléseket a változtatásra. Itt olyan pontok szerepelnek, mint "a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítása", vagy "az írott és elektronikus sajtó kivonása a törvény hatálya alól, a lineáris elektronikus média függetlensége, az online, az írott és az audiovizuális sajtó valamint a földi és online terjesztésű műsorsugárzás megkülönböztetése".

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:14:34

2011. január 14. · 18:00 - 19:00
Helyszín Budapest
Kossuth tér TÜNTETÉS!!!!!!!!!!

Tüntetés a magyar sajtószabadságért

Műsorvezető: Bakács Tibor, a kiáltványt felolvassa: Gryllus Dorka, fellép: Bródy János és Busa Pista
Élő online közvetítés a tüntetésről: www.ustream.tv/channel/t%c3%bcntet%c3%a9s-a-sajt%c3%b3szabads%c3%a1g%c3%a9rt

Küldjetek sms-t! "Együtt a SAJTÓSZABADSÁGÉRT, gyere a Kossuth térre, péntek este 6-kor! Küldd tovább!"

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:16:26

Össze kell fogni pártoktól függetlenül a NEMZETI FITYISZ banda és a NEMZETI Gonosz Törpe ELLEN!!!!!!
ORSZÁGOSAN!!!!! Jelszó : ORBÁN TAKARODJ ( míg nem késő)!!!!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:28:01

"Mi a különbség a pesszimista és az optimista között? A pesszimista megtanulja, hogyan kell összeszerelni egy Kalasnyikovot. Az optimista megtanul kínaiul."
-hát igen...én a Kalasnyikovot javaslom a pesszimistáknak, a logikusan gondolkodóknak, s a felháborodottaknak és a Demokratáknak... az lesz hasznos:D

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:39:51

OTudom mire készül Orbán és bandája.
Megcsinálja az Alkotmányozó Nemzetgyűlést..és utána az új alkotmányhoz kell ,hogy egy új parlament azt elfogadja.!!!
Tehát feloszlatja a Parlamentet és új szavazást irat ki a Sicc Palkóval. Lehet, hogy magát megteszi Közt. Elnöknek hatalmas jogokkal!!!!!!! és Bábu lesz a Miniszterelnöki poszt.....
Ugyan az lesz, ami most ...... csak még rosszabb...
Ha bedől az ország és "Bóvliba" kategóriába kerülünk márciusra..... akkor olyan sok embernek lesz egyszerre "minden mindegy", hogy a Kalasnyikov még a gyerekek kezében is lesz ott lesz és elsűl.....:)...megdönteni.ezeket ..oszt jó napot a Bandát!

Babilen Tatarszkij 2011.01.12. 06:43:05

Reggeli közben láttam meg ezt az új fejlécet. Majdnem visszajött az egész. Pilu, cseréld már le, mert soha többé nem jövök ide olvasni.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 06:47:22

Ha a bandzsa Matolcsy nem talál ki februárban valami hatalmas reform bejelentést, hogy el is higgyjék és megfelelő legyen Európának s a Világnak.. ---egy nap alatt nemcsak benne van az ország a szarban---hanem "MERÜLÉS" lesz!!!!!!!
Na..akkor szarik igazán ránk az IMF is...

Oknyomozó 2011.01.12. 06:57:27

@Suna bácsi:
"Várható élettartam: 74 év (nők 78, férfiak 70-71) sokan még 55 évesen mentek nyugdíjba a maiak közül, de ma már 62-ről emelkedik 65-re."

Nem kellene a politikusok hülyeségeit szajkózni.
Ha megnézed (másnak is ajánlom!) itt a grafikont
http://hu.wikipedia.org/wiki/Születéskor_várható_élettartam
és összeveted a férfiakra (szarabb helyzetben vagyunk)vonatkozó nyugdíjazási életkorral (1957-ben és utána született 65 évesen mehet), akkor neked se jön ki a 10-20 év nyugdíjas élet.
Az állami nyugdíj volt eddig, ami nem örökölhető, csak özvegyi nyugdíj volt (van) 50%, ha a feleség elérte a korhatárt és nyugdíjas!
A grafikon szerint nem sokáig lesznek a férfiak nyugdíjasok, másrészt senki nem lát előre 2065-ig.

A gazdasági rendszert lehetne modellezni már régóta (szoftver) és a változók kölcsönhatásaiból a rendszer jelenlegi és jövőbeli állapota látható lenne,
(ha látod a jelenlegit, akkor jó a program).
Nem nehezebb, mint a Holdra küldeni egy űrhajót és visszahozni az űrhajósokat.

A közbeszerzési anomáliákról=csalások, meg az MVM-ről olvastam tegnap.
Ha 20 év fegyház járna érte, nem szórakoznának ennyit és kevesebbe kerülne az "állam" működése.

Tehát a nyugdíj

Pinabajusz 2011.01.12. 06:59:56

Van egy csomo eurom. En mar varom, hogy 300 felett legyen a euro-forint arfolyam. Ugyhogy igy legyen.

Oknyomozó 2011.01.12. 07:13:56

A BTK módosítással a vállalkozói adócsalást és a zsebbefizetést megszüntetném.
Az elítéltek meg azt ennék, amit megtermelnek és nem a közösből tartanám el őket (könyvtár, tv, konditerem, stb).

Egyébként "utolérjük Kínát" megtörtént régen, mert az átlagbérek magyar szintűek az árak világszínvonalúak.
Aki harmadszor volt Kínában, mesélte, hogy 300 Ft-ért órákig taxizott.

Ha senki nem vett volna hitelre műszaki cikket, egyrészt kevesebb LCD tv lenne a lakásokban, most meg féláron lehetne megvenni és kamat se lenne.
Ha nem hitelből élnénk (lakás, kocsi, high-tech), akkor hasonló lenne a kínaihoz.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 07:18:44

@Nemzeti Gonosz Törpe: mi van? elmentetek tüntetni, vagy dolgozni?:D

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 07:19:43

@Hari R. Seldon: arra nem regelek..rá se kattintok többet...meghülyült a gép, valami vírus van ott?

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 07:21:29

@whiterose: Oszt' téged ki kérdezett?..talán csak nem a WC-ről jöttél? szartál? Kitetted a Fideszt?---na akkor most mosakodj meg szépen, mert ma Fosként jött ki belőled a Fidesz!:D

whiterose 2011.01.12. 07:25:58

@Nemzeti Gonosz Törpe: Te észtorony és Demokrácia bajnok! Hány nicked van? amúgy elkésel a suliból, mit szól a tanitó néni?? :D:D

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 07:29:24

@whiterose: nem foglalkozom veled ...egy sas nem kapkod legyek után---egyébként mi van? senki le se szar?...Hát én megteszem!

Toporodottordog 2011.01.12. 07:42:41

Leminősítették a magyar államadósság besorolást.

Kopogtatni kéne nagy fekete autóval az MSZP-s képviselők ajtaján, hogy mégis miért növelték háromszorosára az államadósságot. Én bevezetném az MSZP adót is a Fidesz helyében. Akik rájuk szavaztak, azoktól teljes vagyonelkobzás, gulág, kényszermunka.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 07:44:41

@Toporodottordog: a bolondok házában is van net? nem is tudtam:)

Toporodottordog 2011.01.12. 07:47:24

@Toporodottordog: Bár azok többnyire csak kihalófélben lévő nyuggerek. Ember korukban sem vették nekik sok hasznukat.. a munkatábort is csak szétlopnák.

klacus 2011.01.12. 07:47:39

@Jeno1: Mégis rövidtávú kilátások alapján minősítenek le.

Ne felejtsük már el, hogy az adóskockázat 2006-ban annyival volt jobb mint most, mint amennyivel szarabb volt akkor a helyzet. Egy kicsit fáziskésnek a kedves minősítők.

Pedig 2006-ban csak Libanon volt szarabb helyzetben költségvetés ügyileg. Ha jól rémlik éppen akkor csapta meg őket Izrael.

Gempacsöki boborján 2011.01.12. 07:48:28

én kereskedő vagyok,és tanusíthatom, hogy a 700 ft os pulóver megvétele is óriási gondot okoz már az embereknek.a használt ruhát sem tudják megvenni.közel áll a makrogazdaság is a végleges bedőléshez.

klacus 2011.01.12. 07:53:16

@tcom: A külföldi behozatalt, és a dömpingárakat egy valami fogja ellensúlyozni. Az áruházláncra kivetett különadó árnövelő képessége.

Mivel Lajost a sarki fűszerest, ez nem sújtja, ezért versenyképes lesz a nagybanis almával, és Pisti a szomszéd pék kiflijével.

Nem azért drága a sarki fűszeres, mert az egy mohó disznó, hanem azért mert a helyben megtermelt javak drágábbak. Ha majd a Tecsó is drága lesz mint a dög, akkor lesz hely a parkolóban a gördeszkásoknak, és a sok kis sarki fűszeres is meg fog élni.

fakopács 2011.01.12. 07:57:03

@klacus: Na te aztán egy közgazdasági zseni vagy! Az adós kockázatnál nem csak azt az országot kell minősíteni, hanem a világgazdasági helyzetet is. Ha pörög a világgazdaság és Magyarország szarban van, akkor az EU és az IMF könnyedén megmenti. Most amikor a portugálok overnight hitelekkel élik meg a reggeleket, akkor egészen más a helyzet mint 2006-ban.

Gempacsöki boborján 2011.01.12. 07:57:33

@klacus: a kiskereskedők bevételére a magas devizatörlesztők és a gázszámlák hatnak elsősorban.tudom,mert ismerem a vevőim problémáit,sokat beszélgetek velük.továbbá sokat beszélek más üzlettulajdonosokkal is és már az alapélelmiszerekre sem nagyon tellik.

Shinigami Daiko 2011.01.12. 07:57:43

"Kamcsatka-1” kategória" kösz. Jót röhögtem, izé, LOL :-)

fakopács 2011.01.12. 07:59:01

@Toporodottordog: A betegek nem használhatják a nővérpult gépét, még addig sem amíg a haloperodoljukra várnak.

dr. fakopács netpszichiáter

klacus 2011.01.12. 07:59:55

@Oknyomozó: A legnagyobb gond ott van, hogy az állam egy elszabadult sokcsápos szörnyszülött.

Pl. Apeh. Baszogatja a kisvállalkozót, és 1-2 millió forintért fegyházba is küldené ha tehetné.

Persze nem szép dolog lopni csalni, de a kis ember szintjén az a jövedelem beszürkül, lévén gázt villanyt fizet kaját vesz stb. Csak hát őket utol lehet érni.

De egy buzi nagy multit, vajon mikor lesz képes az államapparátus ellenőrizni. Pl egy olyan kereskedelmi láncot ahol ha eltűnik 2 zsák blokk, se tűnik fel.

Shinigami Daiko 2011.01.12. 08:00:25

@huck: szidni szabad (intezíven akár), de nem fizetni nem - ennyi

fakopács 2011.01.12. 08:00:57

@Toporodottordog: "Kopogtatni kéne nagy fekete autóval az MSZP-s képviselők ajtaján, hogy mégis miért növelték háromszorosára az államadósságot."

- Ez ugye egy sima hazugság, mert 50 százalékról 80-ra ment fel. Vagy neked az 50-nek a 80 a háromszorosa?

Shinigami Daiko 2011.01.12. 08:02:36

@tcom: "egyébként is magyar híres arról, hogy csak saját sorsa érdekli"

nyugi bele, máshol is így van. Csak ott nem lelkiznek hozzá

klacus 2011.01.12. 08:03:15

@fakopács: aha, jó duma.

Az a minősítő minisítget minket, aki a 10 %-os hiánynál, még befektetésre ajánlotta az államkötvényeket.

Most hogy 3-4 % közötti a hiány és elvileg 6 hónapon belül 64-65 %-ra csökkenhet a GDP arányos deficit most meg lehúz minket.

fakopács 2011.01.12. 08:03:51

@klacus: "De egy buzi nagy multit, vajon mikor lesz képes az államapparátus ellenőrizni. Pl egy olyan kereskedelmi láncot ahol ha eltűnik 2 zsák blokk, se tűnik fel."
- Egyre jobban égeted magad. A multi nem trükközhet a blokkal. Annyit mondok neked hogy hitelkártyás fizetés. Képes vagy végiggondolni hogy kapná el pillanatok alatt az APEH ha eltüntetne néhány tekercs blokkot? Ne nagyon csaljál adót mert hülye vagy hozzá!

Toporodottordog 2011.01.12. 08:06:10

@fakopács:
Orbán: Jelentősen csökken az adósság 2011 első felében

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101214-orban-jelentosen-csokken-az-adossag-2011-elso-feleben.html

De legalább ismét elindultunk a jó úton.

fakopács 2011.01.12. 08:06:19

@klacus: Nem érted! Inkább vakoljál! Ha nem veszik a magyar állampapírt és nincs honnan finanszírozni a híányt, ha rossz a BERUHÁZÓI befektetői megítélés, akkor nem ajánlott PÉNZÜGYI befektetés.

klacus 2011.01.12. 08:06:23

@fakopács: Nem nagyon csalok, mert nem szorulok rá... Szerinted mennyi tranzakció megy le egy nap alatt egy 10-12 e.nm -es bevásárlóközpontban. Mekkora az esélye az ellenőrzésnek, és mekkora az esélye, hogy pont azt a fél órát szedi ki. NULLA!

fakopács 2011.01.12. 08:07:35

@Toporodottordog: Ja tényleg. Csökkent. Hadd ne részletezzem hogy hogyan! Gondold végig és gondold végig hogy tartható-e!

Toporodottordog 2011.01.12. 08:08:24

@klacus: A minősítők az MSZP 8 éves munkásságát minősítették. Ez van, ha valaki annyi hitelt vesz fel, hogy nem lehet már visszafizetni, hanem csak hitelekkel lehet törleszteni az adósságot. Tudod.. adósságspirál. Annak kell mindig elkapni a grabancát aki felelőtlenül veszi fel a hiteleket.. nem annak aki aztán megpróbálja visszafizetni.

Shinigami Daiko 2011.01.12. 08:09:19

@Szélmalomharcos: " Ha Amerika nem nyitott volna Kína felé akkor most"

van egy régi mondás: amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek ...

Toporodottordog 2011.01.12. 08:09:22

@fakopács: Jobb lett volna, ha egyáltalán nem csökken, hanem nő?

fakopács 2011.01.12. 08:09:49

@klacus: Na jó pihenjél! Fogalmad sincs hogy működnek a pénztárgépek és a pénztárblokkok. Nem fogok neked számviteli előadást tartani.

klacus 2011.01.12. 08:10:21

@fakopács: De értem. A probléma az objektivitás teljes hiányával van. A befektetői megítélést a mínősítők alakítják. Nézd már meg légyszíves Belgiumot.

Csak a számokat!

utána meg nézd meg a minősítésüket...

Innen lentről nekem ez szimpla zsarolásnak tűnik, amit ma velünk csinálnak. Ennyi.

fakopács 2011.01.12. 08:10:30

@Toporodottordog: Nem a költség oldalt csökkentette!

ZOH 2011.01.12. 08:11:01

Matolcsy sosem volt normális, nem hinném, hogy pont most februárban jön meg az esze. Idióta.

klacus 2011.01.12. 08:12:01

@fakopács: Gyanítom ugyanúgy ahogy a kis boltokban. Amiket viszont garmadára ellenőriznek.

fakopács 2011.01.12. 08:13:18

@klacus: Szörnyű vagy. Kurvára nem érted. Japán GDP arányos államadóssága 180 százalék és mégis köszönik jól vannak. Nem választható el az adósság és a gazdaság működő képessége.
Ha van egy pörgő gazadságod ami kitermeli az adósság kamatai, akkor senkit nem érdekel az adósság szint.

Toporodottordog 2011.01.12. 08:13:52

@fakopács: Ilyen a magyar gazdaság.. recseg ropog. Vagy ilyen megoldásokat alkalmazunk, vagy fizessen a nyugdíjastól kezdve mindenki annyi adót, hogy kikecmeregjünk az adósságspirálból. Nagyon sok ötletem lenne nekem is, hogy miképp lehetne ésszerűen sarcolni az embereket, de akkor náci lennék antidemokratikus diktátor és meglincselnének a hátrányos megkülönböztetésben részesülők.

fakopács 2011.01.12. 08:14:14

@klacus: Na és az hogy van? Mit nyomtat a pénztárgép a blokk elejére?

fakopács 2011.01.12. 08:15:16

@Toporodottordog: "de akkor náci lennék antidemokratikus diktátor és meglincselnének a hátrányos megkülönböztetésben részesülők. "
- Valószínűleg sok mindenben egyetértenénk.

Ringlósztár 2011.01.12. 08:15:43

Na, ilyen szó a magyar nyelvben nincs: "ráttetek".

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.12. 08:17:22

ti már rég térdre borultatok, szdsz szavazók.... :x

Szvidrigajlov 2011.01.12. 08:17:24

"Hölgyek, Urak! Tényleg tessenek imádkozni, hogy Matolcsy uramat megszállja az ihlet februárig, mert ennyire közel még soha nem voltunk az összeomláshoz. Ha most elkúrják, az a grande finale lesz.

u.i: De jó lenne, ha megcáfolna valaki! "

És 2008. októberében sem voltunk ennyire közel? Amikor másnap 24 óráig sem volt fedezet a folyó fizetésekre? Most meg arról cikkeznek, hogy hogyan adják el a 1500 milliárdnyi értékpapírt, amit bevont a nyugdíjkassza?

Jól érzem, hogy Pilu mintha szurkolna ennek a kasszandra forgatókönyvnek?

Leszarom a hitelminősítőket. Ők azért vannak, hogy a pénzszivattyút működtessék.A kormány megpróbálja elzárni a csapot a tőke-, és osztalék kivitel útjában, hát semmi más nem történik, mint a hitelminősítéssel megemelik a köténykockázatot, meg ezután (közvetve)az alapkamatot, hogy a pénáramlás más jogcímein fenntartsák a pénzszivattyú keresztmetszetét és átfolyási kapacitását. Lényeg, hogy az ország egy ruppót se tudjon megtakarítani és a küföldi finánctőke pénzéhsége kielégítést nyerjen.

A folymatnak azonban nemsokára vége van. Kína (india) és az olajár vet véget neki. Ennek a jele ma a PIGS és a BRIC országok eltérő gazdasági mozgása. A BRIC teszi tönkre a PIGS országokat. A PIGS pedig - sok sok áttétel után - az összes többi összefonódott nyugati országot. Ilyen egyszerű.

A monopolkapitalista paradigma 20 éven belül megdöglik. (50-70 éves perspektívában: Sztochasztikus összeomlás forgatókönyv, helyi háborúk, az exportpiacok összeomlása, népvándorlás, vízhiány stb.) Ezt a 20 évet kellene úgy túlélni, hogy még maradjon ebből az országból valami, ahol még lehet élelmiszert termelni és van víz!!!. Ja, és hogy nekünk, magyaroknak maradjon, ne valaki másnak! Erre az egyetlen lehetséges módszer az állam erősítése és a szembeszegülés a döglődő rendszer alapintézményeivel. Miközben nem vitás, hogy a kockázat irdatlan méretű számunkra, az sem vitás, hogy nincs választás. AZ egyik (neolib, Gyurcsány-Konrád) módszer biztos halál, a másik (neokon, Orbán-Bogár L.) csak valószínűleg katasztrofális. Az előző után nincs élet "Magyarország" számára, az utóbbi után még esetleg, talán lehet.

csá

fakopács 2011.01.12. 08:17:38

@klacus: Vazze! Fárasztó vagy! A blokkok sorrendje, sorszáma, dátuma követhető. Vagyis az APEH egy sima számolással megmondja hiányzik-e egy tekercs!

Shinigami Daiko 2011.01.12. 08:20:25

@kpityu2: na, ez lesz pontosan az államcsőd másnapján - az meg akkor lesz, ha leminősítenek ..

Gyáli úr 2011.01.12. 08:21:26

Na, már Pilu magyarázza a világgazdaságot? :DD

Ne szopassatok már! :DD

Milyen világban kell élnem. :DDD

klacus 2011.01.12. 08:21:54

@fakopács: Mert szerinted majd megfog nézni 1-2 millió blokkot... Ne legyél már ennyire naiv....

Ringlósztár 2011.01.12. 08:22:44

@wmiki:
Milyen egyszerű lehet a te életed: akinek valami nem tetszik az új rezsimben, az szdsz-es.
Élvezed, hogy nem kell gondolkodnod?

fakopács 2011.01.12. 08:26:27

@Szvidrigajlov: "A monopolkapitalista paradigma 20 éven belül megdöglik. (50-70 éves perspektívában: Sztochasztikus összeomlás forgatókönyv, helyi háborúk, az exportpiacok összeomlása, népvándorlás, vízhiány stb.) Ezt a 20 évet kellene úgy túlélni, hogy még maradjon ebből az országból valami, ahol még lehet élelmiszert termelni és van víz!!!"

- Vannak jó elmeorvosok. Őket keresd a neten!

Suna bácsi 2011.01.12. 08:26:42

Na jó reggelt! Amíg aludtam egyet, jó néhány marhaság íródott, úgy látom :-P
@Zabalint: azt megmondanád, hogy a tehetős inaktív réteg miből lesz? Szerintem a tehetős aktív rétegből... És ha a tehetős nagylétszámú inaktív réteg kihal, akkor mi lesz? 5 millió helyett csak 3 millió magyar. Ez aztán a demográfiai megoldás.
@Oknyomozó: te a wiki-t hitelesebbnek tartod a KSH-nál, vagy mondjuk a CIA adatbázisánál? Szomorú... Ajánlom a KSH.hu-t.

fakopács 2011.01.12. 08:28:07

@klacus: De hülye vagy! Nem fogja megnézni! Összeszámolja! Istenem az alapfokú oktatás csődje vagy, megtanítottak írni, de minek? :-((
Na! Nincs gyógypedagógus diplomám, elég volt belőled!

fakopács 2011.01.12. 08:29:03

@Ringlósztár: wmiki egy standard elmebeteg ezeken a blogokon.

mergo 2011.01.12. 08:30:56

 Egy egyetemi professzor azt állította, hogy soha nem buktatott meg senkit, de egyszer megbuktatott egy egész csoportot.
Az az osztály azt állította, hogy a szocializmus működőképes és soha senki nem kéne sem gazdag, sem szegény legyen, mindenkinek EGYENLŐNEK kellene lennie!
A professzor azt mondta nekik: "OK, akkor ezen a csoporton végzünk egy kísérletet a szocializmussal kapcsolatban. Mindenkinek a jegye átlagolva lesz, mindenki ugyanazt a jegyet fogja kapni, így végül senki nem fog megbukni és senkinek sem lesz A (kiváló) jegye."
Az első teszt (vizsga) után, a kapott jegyek átlagolva lettek és mindenki B-t kapott.
Azon diákok akik keményen tanultak nagyon mérgesek voltak, akik keveset tanultak azok örültek.
Ahogy közeledett a második teszt, azon diákok akik keveset tanultak korábban, most még kevesebbet tanultak. Akik korábban keményen tanultak, azt mondták, hogy most ők is szeretnének alamizsnát, így kevesebbet tanultak.
A második teszt eredményeként mindenki D-t kapott.
Így már senki sem volt boldog.
A harmadik teszt végén a jegyek átlaga F (megbukott) lett.
A jegyek nem emelkedtek, mert a diákok elkezdtek veszekedni, vádolni és utálni egymást, és senki nem akart a másik javáért tanulni.
A diákok nagy meglepetésére mindenki elbukott.
A professzor azt mondta nekik: a szocializmus legvégül így is - úgy is elbukott volna. Amikor a jutalom nagy, az erőfeszítés a siker érdekében úgyszintén nagy. De amikor az állam már nem biztosítja azt a jutalmazást, senki sem próbál meg sikeres lenni.
Ennél egyszerűbb magyarázat nem is lehetett volna.
Íme egy idézet ami összegzi az egészet:
"Nem lehet törvényesíteni, hogy a szegény szabad legyen és a gazdag ne legyen szabad. Azt amit megkap egy személy, anélkül, hogy megdolgozott volna érte, azt valaki másnak kell előállítania, aki, nem kapja meg azt amiért megdolgozott.
Az állam nem tud adni valakinek, anélkül, hogy előtte elvenne valaki mástól.
Amikor a lakosság fele azt látja, hogy megteheti, hogy nem dolgozik, mert a lakosság másik felének gondja lesz rá, és amikor az a fél amelyik dolgozott rájön, hogy nincs értelme dolgoznia, mert mások a haszonélvezői az ő munkájának, ez a végét jelenti bármelyik nemzetnek.

fakopács 2011.01.12. 08:33:49

@mergo: Remek iskolapélda. :-))

Tibike15 2011.01.12. 08:35:02

@fakopács: Japánnak nincs külföldi adóssága, sőt mint olvasható az Indexen is, idejönnek és annak ellenére, hogy eladósodottak megveszik az európai államkötvényeket, mert messze magasabb a hozamuk, mint a 0-0,5% japán kamat
Belgium is egészen jól elvan, mert belföldi személyek finanszírozzák az államot
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó dolog az eladósodottság, de ami Magyarországon kialakult elég egyedi, az ország, az emberek, az önkormányzatok és még a vállalatok is nagyon nagy százalékban devizában vannak eladósodva.
Ilyenkor bicskanyitogató az MNB elnök nyilatkozata, hogy hát tulajdonképpen ők ezt látták előre.
Nem tudom kit lehet és kell ezért hibáztatni, de én nem a hitelfelvevőt hibáztatom, annak ellenére sem, hogy mindenki azt teszi.
Bmeg, aki hitelt vett fel, az csak élni szeretett volna és egyáltalán nem spekulálni, legtöbbjük belekalkulált némi árfolyammozgást, 20-30% emelést még kibírtak (volna), de ami most van, hogy megduplázódtak a törlesztések, ez már brutális
És aki azt hiszi, hogy őt nem érinti, mert mondjuk nincs deviza hitele, az jobb ha tudja, hogy az a pénz mind hiányzik az ország vérkeringéséből, eltünik, nem hasznosul. Aztán lehet sírni, hogy leépítették meg kirúgták, meg nincs kinek eladni, amit csinál, mert az emberek a devizahiteleket törlesztik és nem vesznek semmit.

fakopács 2011.01.12. 08:38:47

@Tibike15: Ezt próbáltam annak a hülyének magyarázni, aki Belgiumot Magyarországgal akarja összevetni.

Atisz 2011.01.12. 08:38:57

Az a baj, hogy ez nem így működik. Akiknek van befektetésük Magyarországon, azok már tudják, hogy az ország lakói "jó adósok" és eszük ágában sem lenne áttelepülni mondjuk Kínába.

Persze lehet jönni azzal, hogy vissza kell vonni a bankadót és az áruházláncokat sújtó különadót, te pedig fizetsz majd - továbbra is - helyettük is. Akkor jobb lesz az ország adósbesorolása, te viszont éhen halsz...

Metal_Storm 2011.01.12. 08:41:15

@fakopács:

"fakopács 2011.01.12. 08:00:57
@Toporodottordog: "Kopogtatni kéne nagy fekete autóval az MSZP-s képviselők ajtaján, hogy mégis miért növelték háromszorosára az államadósságot."

- Ez ugye egy sima hazugság, mert 50 százalékról 80-ra ment fel. Vagy neked az 50-nek a 80 a háromszorosa? "

Itt látszik, hogy demagóg vagy és csak azt tudod szajkózni, amit a szádba adtak.

Mert a százalékos megoszlásban valóban "csak" 30%. De a milliárdok tekintetében valóban a 3-szorosa, mert ugye a kb. 2002-ben 8000 milliárdnak közel a háromszorosa a 2010-ben kb 24000 milliárd? Akkor hogy is van ez?

fakopács 2011.01.12. 08:45:17

@Metal_Storm: Infláciő? Gazdasági növekedés? Tudod hogy miért GDP arányosan számolják az államadósságot?

2011.01.12. 08:51:51

A gazdasági reformok kapcsán többen szóba hozták Kínát.
Na igen a kommunista Kína lett a példa,sőt OV szavaival élve"le is előzzük".Na persze,de előbb még az ide települtekkel karöltve így járulunk hozzá a "kínai csodához":

-export import különbség(A Kínából származó magyar import cirka 5Mrd dollár!!!! volt,míg az export csak kb.1,2Mrd dollár)
-többlépcsős import(offshore cégek közbeiktatása jelentős adókiesést jelent az államnak)
-itthon is megtermelhető mezőgazdasági termékek behozatala(pl.fokhagyma)
-felesleges vásárlásra ösztönző alacsony árú,gyenge minőségű termékek(ennyiért még a hülyének is megéri,ha 1 hónapot kibír akkor már megérte)

stb.

Suna bácsi 2011.01.12. 08:53:53

Arra azért kíváncsi lennék, hogy az elmúlt 8 év elkúrásai után, trükkök százainak és "hazudtunk reggel, délben meg este" ellenére miért is tartunk itt, ahol.
Mert államosították a magánnyugdíjpénztárakat? Ugyan már...
A szociknak volt nyolc évük, elkúrták. Most másképpen kell csinálni. Punktum. Ez sem lesz hibáktól mentes, az biztos. Hogy jobb lesz-e? Most ugyanolyan nehéz ezt megmondani, mint ahogy a szoci szavazók sem tudták megmondani előre 2002-ben, hogy 8 év alatt totál el lesz majd kúrva.
Egyszer már eredményes volt a nem megszorításokra, hanem a gazdasági növekedésre fókuszáló gazdaságpolitika. Hiszen Megyó is elismerte anno, hogy abból a (ha jól emléxem) 360 milliárdból tudott 100 lépés programot csinálni, amit az előző kormány a 2000-ben indított 2 éves költségvetési terv eredményeként ráhagyott.
Aztán jött Fletó, ő űberelte az egész faszságot, majd szépen lelépett a süllyedő hajóról. Erre jöttek az offshore-vitézek, ripsz-ropsz válság-menedzselték az országot. Ja, csak azt hirtelen elfelejtette mindenki, hogy ki okozta a válságot. Legalábbis mszp oldalon. Csakhogy szavazói oldalon nem felejtették el, ebből lett a 2/3.

Oknyomozó 2011.01.12. 08:56:50

@Suna bácsi:
A KSH szerint a férfi várható élettartama:
1990-ben született 65,13 év
2001-ben született 68,15 év
2009-ben született 70,05 év

A grafikon ehhez képest jó!

Egyébként az szomorú, hogy ennyi neked a lényeg és nem is nézel utána.

Suna bácsi 2011.01.12. 09:00:30

@fakopács: GDP arányos... ez közgazdasági parasztvakítás, a trükkök százainak egyike. Sajnos a fizetésemet nem GDP arányosan adják... 2002 óta nem nőtt 3x-ra a fizetésem sem abszolút értékben, sem GDP arányosan. Ellenben az államadósság abszolút értéken 3x lett. Ez azt jelenti, hogy 2002-ben az egy főre jutó adósság 800ezer Ft volt, ma ez 2.400ezer Ft. Ezen nincs mit szépíteni, azt a GDP arányosságal sem lehet kimagyarázni.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.12. 09:00:40

@Ringlósztár: bezzeg te a MesePárt fizetett szavazója, biztosan sokat gondolkozol egész nap :#

Oknyomozó 2011.01.12. 09:02:21

Láttam grafikont a kereskedelemre kiszabott válságadóról, ahol a CBA csókosnak bizonyult.
Csak kenyeret szoktam a CBA-ban venni (minden drága náluk és nem jobb).
A 200 Ft-os kenyér január 1-től már 260 Ft, ami 30%-os emelés, ellenben a pék boltjában 180-ról 190 Ft lett.

Toporodottordog 2011.01.12. 09:08:12

@wmiki: Jimmy él és újra köztünk! :D:D

Micocicó 2011.01.12. 09:08:45

@Suna bácsi: Az első Viktorkodás idején sem ő miattuk volt növekedés. Viszont Ők kezdték el az osztogatást (Államilag támogatott lak. hitel boldog boldogtalannak)
Na és most meg mást örököltek, és még a világ is nagy szarban van. Na ebben a környezetben kéne működnie annak ami akkor sem volt 100%.

tcom 2011.01.12. 09:11:03

@wmiki:

"faszkopács"

Így beszél egy igaz, mélymagyar?

Üdítőek a hozzászólásaid, hosszátesznek a színvonalhoz.

conformista 2011.01.12. 09:12:55

A szegedi Csillagban 75 deka kenyér a napi norma/fő /2/3-át kidobják/ olyan 500 ft-os tonhalsalátát kapnak a "bennlakók",amit én csak nézegetek.Az őrök is a 90 ezres fizetésükkel... Orvosi ellátás ingyen,oktatás ,sportolás,könyvtár,stb szintén. Anyám 25 év orvosi praktizálás után 1 kanál túrót,1 szelet,1 bögre teát kapott a kórházban...
Csak úgy eszembe jutott...

tcom 2011.01.12. 09:15:12

@Micocicó:

Azért legyünk igazságosak, 3 évig viktor vigyázott a költségvetés egyensúlyára. Pl. 4 éve alatt 1 ft-al sem emelkedett a családi pótlék, nem osztogatott a nyugdíjasoknak, sőt még Horn protest 19000 Ft-t is blokkolta.
Akkor még nagyjából tudta, hogy a pazarlás nem vezet jóra. Aztán jött 2001 vége és a felismerés, hogy bizony tartani kell a baloldal ígéret cunamijával a versenyt. Erről még 2002-ben sem feledkeztek el, amikor két kézzel megszavazták Medgyessy felelőtlen osztogatását.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.01.12. 09:18:51

@tcom: látom építő jellegre tőled sem tellik, dehát mi mást várhatnánk egy szdsz blogon :x

tobias2 2011.01.12. 09:22:26

"Suna bácsi 2011.01.12. 00:44:27
... ilyesmire gondoltál a "durvák" között?"

Á, a madware még ennél is durvábbakra gondolt!

A gondot a sok eltartott, a nagy államadósság és a munkahelyek hiánya okozza? Hát oldjuk meg! Adjunk a nyugdíjasoknak két jó nyugdíjas évet, aztán alkatrészenként adjuk el őket szervkereskedőknek, a maradékot pedig dolgozzuk fel macskatápnak, erőtakarmánynak, talajjavító szernek, gyertyának. Megszűnik a fenntarthatatloan nyugdíjteher, rengeteg külföldi valutához jutunk a humán pótalkatrészek és a macskatáp exportjából, és a maradékok feldolgozása munkahelyeket teremtene. Például az MTA kutatási programot indíthatna emberi zsiradék benzinné alakítása témájában. A nyugdíjasok önként beláthatják, hogy már a rák- és érrendszeri megbetegedések országos statisztikájának javítása miatt is elvárható a fenti kis áldozat tőlük.

tcom 2011.01.12. 09:24:03

@wmiki:

Illetve én képes vagyok másfél sornál többet írni. =;-)

tcom 2011.01.12. 09:25:43

@wmiki:

Illetve én képes vagyok másfél sornál többet írni. =;-)

tobias2 2011.01.12. 09:26:29

@conformista: "1 kanál túrót,1 szelet,1 bögre teát kapott a kórházban..."

Szelet azt mindenki kaphat, ingyen. :)

Tibike15 2011.01.12. 09:32:45

@Micocicó: ennél igazságosabbnak kéne lenni. Nem miattuk volt a gazdasági emelkedés, de miattuk vol a hiánynövekedés. Most akkor vagy mindkettő vagy egyik sem, így nem lehet érvelni.
Azt soha nem szabadna elfelejteni, hogy bármennyit is szidják az Orbánt, 2002-ben még teljesen reális volt az EUR 2007-es bevezetése, ha marad a Fidesz féle gazdasági irányvonal.
És akkor játszunk el a gondolattal, hogy nem emelnek őrült módon nyugdíjakat, csak mértékkel, nincs ennyi autópálya, csak amennyit elbírt volna a költségvetés és főleg nem lenne devizahitel.
Nem győzöm leírni elégszer, hogy a devizahitelezés elképesztő károkat okoz a gazdaságnak, a rengeteg plusz pénz, ami nem hasznosul, csak a törlesztésbe megy el.
Normális gazdasági helyzetben, például 2002 előtt a forint csúszó leértékelése komolyan fel tudta pörgetni az exportra termelő vállalatokat és egyébként ez egy teljesen bevett nemzetközi gyakorlat, hogy leértékelik a saját fizetőeszközüket. Igaz, persze, ha EUR lenne, akkor ezt már nem lehetne csinálni, szóval az EUR bevezetésnek is vannak hátulütői, de előnyei is nyilván.
De a mai helyzetben elképzelhetetlen a forint tartós és mesterséges gyengítése, mert emberek, önkormányzatok és vállalatok is tönkre mennének.
Az ország egy nagyon fontos gazdasági fegyvert elveszített. Ez egy hatalmas bűne a szocialista kormányzásnak.
Plus a törlesztésre kiáramló többlet pénzek nagyon komoly mértékben lefékezik a Magyar gazdaságot. Jusson ez eszébe mindenkinek, akit kirúgnak a munkahelyéről, hogy ezért is nincs szükség a munkájukra tovább, meg más miatt is persze, de a devizahitelek törlesztésére kiáramló pénzek nagy részét adják a gazdaságot fékező tényezőknek.

tcom 2011.01.12. 09:36:22

@Tibike15:

"És akkor játszunk el a gondolattal, hogy nem emelnek őrült módon nyugdíjakat,..."

A baj, hogy ezt Orbán pártja is megszavazta, pedig tiltakozhatott volna. Egyedül az MDF nem szavazta meg, mondván erre nincs keret, rossz vége lesz.

Tehát a Fidesz ezzel és a szociális népszavazásokkal eljátszotta a hitelességét.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 09:39:55

a CBA nak nincs adó...Ők Fidesz seggnyalók..és mégis árat emelnek. Viszont az Auchanban a szeptemberben még 300 ft os Vénus olaj ára tegnap 499 ft volt--na itt a megszorítás a Népnek a Multikon keresztűl akiket gyűlölnek:)

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 09:41:24

a CBA nak nem kell hozzájárulni...csak Fidesznek " tejelnek" közvetlenül:)

orient 2011.01.12. 09:42:38

@mergo: ámen. Tökéletesen elmondtad. Remélem sokan elolvassák, tanulságos.

Toporodottordog 2011.01.12. 09:43:40

@Nemzeti Gonosz Törpe: És akkor mivan? Muszáj Auchanba menni? Ők járnak szarul.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 09:48:36

Persze, a legzseniálisabb az egészben az, hogy akárhányszor jön a leminősítés, a kormány, és a nagy Fidesz rajongók úgy viselkednek, mintha személyesen őket akarna a minősítő intézet megbántani, és ennek sajnos nagyon buta nyilatkozat a vége "nem a Moody's kormányoz".

Érdemes ilyenkor olvasni a fidesz.hu-t az ember nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen.

Micocicó 2011.01.12. 09:50:09

@Tibike15: Én azt egy percig nem állítottam hogy az elmúlt 8 év sikersztori.Sőt! De az vérlázító azért hogy a jobb oldal olyan ellenzék volt amilyen, majd ezek után hatalomra kerülnek és toporognak mint nyúl a jégen, mert fogalmuk nincs mi a fa....sz legyen. Megy a kapkodás meg a rögtönzés, meg a felesleges ( vakoknak, megígért ) rendelkezések.És hogy ők jönnek ezt több mint 3 évvel ezelőtt is tudták. Felkészültek mint az állat!
Szerinted egyébként az új alkotmány a legnagyobb probléma? Kit érdekel!
Akkor amikor áll az ország gazdasága, és a malacpersellyel probálunk úgy tenni mintha csili-villi lenne minden.És még büszkélkedünk is vele hogy + lesznek bizonyos hónapok. Miközben lassan lekapcsolják a villanyt! Szemfényvesztő hazug brigád!

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 09:51:00

@Toporodottordog: ..hozzáteszem, hogy amikor 300 ft volt az Auchanban , akkor máshol329 volt..tehát a legolcsóbb volt...Hoppá! -tehát muszáj volt oda járni , mert sok minden olcsóbb volt, mit a piacokon, vagy ksi üzletekben...EZT NEM TUDTAD? AKKOR PSSZT!!!!!!

Toporodottordog 2011.01.12. 09:52:50

@Nemzeti Gonosz Törpe: Akkor ha még mindig az Auchan a legolcsóbb és más üzletek is árat emeltek akkor nem gondolod, hogy az élelmiszer ára emelkedett drasztikusan nem pedig az adóterhek áthárítása van a háttérben?

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 09:52:52

@stark: Tökéletesen egyetértek..a Fidesz DROIDOK...ha a hátukon fát vágnak akkor is azt kiáltják---KÖSZÖNÖM VIKTOR---Okozz sok rosszat és fájdalmat- CSAK ADJ EGY Kis ALAMIZSNÁT a lopott pénzből.......)
Mazohista barmok!

orient 2011.01.12. 09:55:01

@Tibike15: Sajnos el kell felejteni. A Zorbán csapata hiába volt kiegyensúlyozott előző kormányzása idején annak a politikának már nyoma sincs ma. Populisták, fosnak bármit is tenni, mert megszorítani nem lehet..stb. Nem is annyira családi pótlékkal van a gond (bár felőlem azt is elvehetnék ami sokakat végre munkára sarkallna talán), hanem pl.
- 800.000 rokkanttal ami annyira irreális szám, hogy szégyen még leírni is. Kirúgni 80%-t aki simán dolgozhatna a maradék meg kaphatna valamennyi emelést, hogy aki tényleg szerencsétlen tolószékes az ne 70.000-ból vegetáljon, míg másik rokkant társa 3 munkát tol feketén a rokkant nyugdíj mellett.

2. Tudta-e a nagyérdemű itt, hogy a Magyarországot működtető közalkalmazotti réteg száma közel egyezik Németországéval? Valóban hatékony a rendszer gondolom. Mindez úgy hogy sok területen nincs is elég ember (pl. egészségügy), máshol meg 2 ember munkájára 10-n vannak. Itt is értelmesebb lenne kivágni min. 20%-t a francba és cserébe az alulfizetett orvosok, ápolók bérét jól megemelni, hogy végre ne menjenek a legjobbak külföldre, és mosolyogva rendeljenek. Hálapénzt nem oldaná meg, de valószínűleg rendes fizetés mellett nem várnák annyira pofátlanul a jattolást. Sok mindent lehetne itt tenni, ami jót tenne az országnak és mellékhatásként még a hitelminősítők is tapsolnának örömükben. Persze észre kell venni nem a hitelminősítők miatt kell meglépni ezeket, hanem a saját érdekünkben, mert a gazdaságunk lemaradott szar és nem versenyképes amíg nincsen a rendszer kijavítva.

mocskostolvajbanda 2011.01.12. 09:55:11

alapvetően be van árazva már a gyagyiság, árfolyam hatása közel sem lenne olyan drasztikus, hiszen 3% lesz a hiány. Vannak olyan elemzői vélemények, hogy amíg három % a hiány, és nem száll el, addig felettébb durva, és indokolatlan lenne rontani az adósbesorolást, részben ezzel egyetértek.
Az állampapír piacon lenne némi zavar, amit jelenleg senki nem tud megmondani, hogy mekkora, de szvsz. túlélhető. Szóval egy-két hónapja még paráztam ettől a szcenáriótól, de amióta jó eséllyel látszik, hogy a <nick> tényleg el tudja lopni a magánnyugdíj pénzeket, azóta speciel mindegy egy-két évig, hogy hová vagyunk sorolva, mert a hiánycél tartható minden körülmények között.

Bummer 2011.01.12. 09:55:53

csökkenő államadósság miért jelent negatív kilátást?

orient 2011.01.12. 09:56:17

@Tibike15: Sajnos el kell felejteni. A Zorbán csapata hiába volt kiegyensúlyozott előző kormányzása idején annak a politikának már nyoma sincs ma. Populisták, fosnak bármit is tenni, mert megszorítani nem lehet..stb. Nem is annyira családi pótlékkal van a gond (bár felőlem azt is elvehetnék ami sokakat végre munkára sarkallna talán), hanem pl.
- 800.000 rokkanttal ami annyira irreális szám, hogy szégyen még leírni is. Kirúgni 80%-t aki simán dolgozhatna a maradék meg kaphatna valamennyi emelést, hogy aki tényleg szerencsétlen tolószékes az ne 70.000-ból vegetáljon, míg másik rokkant társa 3 munkát tol feketén a rokkant nyugdíj mellett.

2. Tudta-e a nagyérdemű itt, hogy a Magyarországot működtető közalkalmazotti réteg száma közel egyezik Németországéval? Valóban hatékony a rendszer gondolom. Mindez úgy hogy sok területen nincs is elég ember (pl. egészségügy), máshol meg 2 ember munkájára 10-n vannak. Itt is értelmesebb lenne kivágni min. 20%-t a francba és cserébe az alulfizetett orvosok, ápolók bérét jól megemelni, hogy végre ne menjenek a legjobbak külföldre, és mosolyogva rendeljenek. Hálapénzt nem oldaná meg, de valószínűleg rendes fizetés mellett nem várnák annyira pofátlanul a jattolást. Sok mindent lehetne itt tenni, ami jót tenne az országnak és mellékhatásként még a hitelminősítők is tapsolnának örömükben. Persze észre kell venni nem a hitelminősítők miatt kell meglépni ezeket, hanem a saját érdekünkben, mert a gazdaságunk lemaradott szar és nem versenyképes amíg nincsen a rendszer kijavítva.

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.12. 09:57:49

@Toporodottordog: na m most utoljára....aztán nem válaszolok, mert látom, hogy agyilag sem vagy képben.
A bedöntött Forint SzíjÁrtaó és a bandzsa Matolcsy .és Orbán,..és az egész Fidesz banda miatt valóban az Euró és svájci frank miatt is van...de nem ekkora, de a más üzletek is követik árban...mert tudják, hogy nem tudják sokáig alul tartani az árat a Multikkal szemben,. mert odajárnak sokan ahol sok mindent lehet kapni.

Tibike15 2011.01.12. 09:59:10

@tcom: visszatérő érv, de nagyjából súlytalan érv ez. Ha nem szavazzák meg, akkor a szocialisták kinevezik őket a nép ellenségének, akik sajnálják a pénzt az emberektől.
Ez ugyanolyan dolog, mintha a fidesz most akarna adni újra 13. havi nyugdíjat, akkor vajon a szocialisták nem szavaznák meg ?
ugyan már, ez semmit nem jelent önmagában, a kormányzó erők vállalják a felelősséget
Érdekes ez az ostoba ki szavazta meg, meg mit csinál az ellenzék azután kezdett téma lenni, hogy a szocialistáknak elfogyott a forrása az osztogatásra és a reformokba meg belesültek a saját tehetetlenségük miatt
egy kormányzó erőnek nem azzal kell foglalkoznia, hogy mit mond az ellenzék, hiszen a felelősség sem az ellenzéké
szóval csak azt akarom mondani lapozzunk, a kutyát nem érdekli hogy sok évvel ezelőtt ki szavazott meg és mit, az akkor volt, most most van
én amúgy sem értem azokat, akik egy változó világban előszednek sok évvel ezelőtti mondatokat aztán pörögnek rajta
basszus én 17 évesen azt mondtam, hogy nem fogok sört inni soha, mert megkóstoltam és nem ízlett akkor
Ha most valaki jönne és ugatna nekem, hogy miért iszom, amikor sok évvel ezelőtt azt mondtam, hogy nem fogok inni, azt elküldeném a búsba, az akkor volt, most most van

Micocicó 2011.01.12. 10:03:59

@Tibike15: Remek írás. De akkor most itt igérd meg hogy befejezed a "8 évezést"! És nézzünk előre! Csak az a baj nem látunk semmit. Vagy ha te igen írd már le légyszíves pár sorban.

Ringlósztár 2011.01.12. 10:07:53

@wmiki:
Igen.
És mindig a kommunistákra szavazok, ezért legközelebb is a fidesz lesz az én választottam.

igényes 2011.01.12. 10:11:02

Miért kell lemondatni Orbánt a Fidesz-nek?

Indulásként röviden: Orbán tett egy miniszterelnöki esküt. Legjobb tudása szerint szolgálja a magyar népet.

Mi az elvárás egy alkalmazottal szemben, velünk szemben is? Tudásunk legjavát adva munkaidőnket jól kihasználva teljesítsünk a munkaadónk érdekében.

Orbánnak bizony nincs ideje a miniszterelnöki feladat ellátására.

A legfontosabb számára családja kell, hogy legyen.
Fontos részére a Fidesz irányítása, teszi ezt elnökként.
Fontos részére a Puskás Akadémia elnöki teendőinek magas színvonalon történő ellátása.
Fontos részére az Európai Néppárt alelnöki feladat, mert ez a biztos háttér.
Fontos részére maga a labdarúgás naprakész figyelemmel kisérése, meccsek látogatása belföldön és külföldön egyaránt.
Fontos kellene, hogy legyen a miniszterelnöki feladat, erre viszont nincs ideje. Nincs ideje, mert nincs önbizalma, így átvette egy utazó nagykövet szerepét, talán 50 alkalommal repült ki szép hazánkból. Nos, ezt nem így kell csinálni, erre való a KÜM, és a nagykövetek, egyéb miniszterek. Semmi építőjellegű szerződésre nem tette szignóját.

Ez az ember miniszterelnöki feladatát nem tudja ellátni.

orient 2011.01.12. 10:11:06

@Bummer: érdeklődő 14 éves vagy errefelé? Jó hogy érdekel a felnőttek világa leírom, egyszerű a magyarázat. Ha pl. az államnak van 3000 milliárd bevétele évente amiből 5000 milliárdot elkölt az nem túl jó arány igaz? Ez évente nyomja fel az államadósságot. Na erre a kormány a MNYP pénzekből csinál egy egyszeri vágást (pár%), becsülendő és örülünk neki, de mikor ez kifut pár éven belül, miből is biztosított az ország működése miközben a bevételek nem nőnek, vagy minimálisan, a kiadások pedig még mindig toronymagasan verik a bevételeket? Mitől is fenntartható az állom ország rendszer attól mert egyszer vágunk egyet az államadósságon, de gyakorlatilag a rendszer pár éven belül kitermeli megint? Mert ugye az arányokon nem változtat egy egyszeri korrekció. Ahhoz bizony reformok kellenek, megszorítás egyes rétegeknek, amiről a fidesz hallani sem akar. Szerintem meg ezek nem megszorítások. Mert egészséges emberek segélyekről lehúzása nem megszorítás az én szótáramban, hanem munkára kényszerítés.

Rokkantak akik tökéletesen munkaképesek de lefizették az orvosokat és visszazavarjuk őket dolgozni, segélyeket megvonjuk (többségnek azóta is van munkája feketén) bizony nem megszorítás hanem munkárabírás és adófizetésre.

65 éves valóban nyugdíjkorhatár szintén nem megszorítás hanem munkára bírás. (most megy 3 ember a környezetemben nyugdíjba 57-58 évesen korkedvezménnyel, a 65 éves határ csak egy kirakatduma amivel lehet villogni az EU meg IMF felé, de annyi kiskapu van, hogy a többség bizony nem 65 évesen megy el)

Mert közszférából emberek elküldése akiknek nincs mit csinálni és sokkal többen vannak egy adott helyen mint kéne szintén nem megszorítás hanem munkára kényszerítés.

Sorolhatnám órákon keresztül...

mizrolist 2011.01.12. 10:12:05

@Bummer: mert egyszeri hatás a csökkentés, és hosszú távon nem fenntartható - hacsak nem államosítanak még pár dolgot, amiből ki lehet fizetni a további csökkenést.

Bummer 2011.01.12. 10:14:14

@mizrolist:
De a poszt rövid távú rossz kilátásokról is ír, ami furcsa, tekintve az egyszeri pozitív hatást (és van egy középtávú pozitív hatás is, a járulékok állami kezelése)

mizrolist 2011.01.12. 10:18:14

@Bummer: az állam kezébe került brutális méretű részvénycsomag sorsa és kilátásai nem tisztázottak a mai napig - ez rövid távon sem szívderítő. Ráadásul az elemzések szerint a mnyp-lépések hatása 2013-ra elolvad... és az 2 év múlva lesz, ami nálam rövid táv.

Bummer 2011.01.12. 10:19:46

@mizrolist:
Akkor sem értem a negatív kilátást. Láthatóan a kormány elkötelezett a hiány csökkentése mellett. Megtette az első lépéseket, és még 2 éve van további lépésekre. Ez minimum pozitív kilátás.

Micocicó 2011.01.12. 10:22:43

@Bummer: 1 lépést írjál már le ami jó irányba mutat.

conformista 2011.01.12. 10:24:54

@tobias2: Kenyeret...:)bocs,ugye nem húsra gondoltál?D

Tibike15 2011.01.12. 10:24:57

@Micocicó: én azt látom, hogy a manyup felszámolással évi több száz milliárd tehertől megszabadul az állam azonnal és a visszavett vagyont is lehet okosan forgatni
lehet rosszul is persze, de ez nyilván úgy van, hogy a balliberálisok szerint az csak rossz lehet, axióma szinten
Én egyébként nyitott vagy a balliberálisok felé, még az után is amit műveltek 8 évig a gazdasággal, de akkor konstruktív gondolatokat kéne gyártaniuk. Ilyent nem sokat látok. Meglepő, de az LMP és még a jobbik is jobban összeszedett gondolatokat mond, mint az mszp
Előre nézve meg azt látni, hogy a fidesz újra rendbe teszi a folyó fizetés mérleget és újra elindulhat az államháztartási hiány egy csökenő irányba
Ha azt nézzük az adósság trendje talán a legjobb mutató szám, hogy mennyire jó egy kormány gazdálkodása
Mint a családok esetében is. Nem kiragadva persze 1-1 évet, mert lehetnek egyszeri akciók, a trendet kell figyelni
Ha egy család 4 év alatt növeli az adósságát és a trend is az, hogy növekszik az adósség, akkor az a család nem jól gazdálkodik, ha ennek az ellentétje, azaz csökken az adósság és a trend is az, hogy csökken vagy akár csak állandó, akkor az a család összeségében jól gazdálkodott
persze, vannak más tényezők is, mint a közérzet, de most csak tisztán a gazdasági mérlegről beszéltem
A fidesz sokkal szigorúbb költségvetési politikát alkalmaz, mint a szocik
ez sem tökéletes, de egy dolgot láthattunk már mostanáig, hova vezet a felelőtlenség

orient 2011.01.12. 10:25:09

@Nemzeti Gonosz Törpe: Ok, legyen a nagy lánc adóztatva, bár semmivel sem fizet a Tesco kevesebb adót mint a CBA, de legyen. LEgyen a Bank is adóztatva, egyetértek mert kirobbantott egy világválságot, és a legnagyobb nyomor közepén mikor az emberek nyőgtek nem értékelték a jó adósokat és az árfolyamromlás mellé még kamatokat is emeltek, brutálisan. Sarcoljuk őket egyetértek.

Kérdés hogy miért is kellett megadóztatni mondjuk telco és energiacégeket? Ok energiacégek mindig rohadt sok pénzt termelnek, ha elveszik akkor is sok marad. De a Telco cégeket miért is? Csak mert alapvető kapcsolat van az ország infrastruktúrája-fejlődése-befektetések ÉS az ország telco hálózata között? Mert irtózatos mennyiségű embernek adnak SZELLEMI munkát akik után rendesen adóznak és olyan hálózatot építettek ki az elmúlt 20 évben amire magyar cégek a büdös életben nem lettek volna képesek, mellesleg mivel sokan vannak a piacon és ölik egymást egyre olcsóbban elérhetőek a szolgáltatásaik? Kit is zavartak ezzel és azzal hogy külf. vállalkozások tömegét vonzották ide a jó infrastruktúrával közvetetten mert a a regionális fejlesztő és szolgáltató központok nem jöttek volna ide ha ha a leggyorsabb hálózat 128kb lenne.

Édes jó anyám, hogy az orbán hova tette az értelmes embereit? Ilyen matolcsy-kat tesz meg kulcs pozíciókba. Miért nem a varga van helyette az egy értelmes, gazdaságilag képzett és hozzáértő ember volt, most kussban is van és bólogat mindenhez, de kíváncsi lennék otthon mit mond az asszonynak mikor látja a matolcsy ámokfutását.

Bummer 2011.01.12. 10:27:05

@Micocicó:
Kötelező manyupok megszüntetése -> kisebb hiány (a tagok 1%-os reálkamatáért 6%-os hitelt vettünk fel)
Államadósság csökkentése -> kisebb kamatkiadások
Adócsökkentés -> fogyasztás növekedés
Gyermekek utáni adókedvezmény -> demográfiai korrekció
Ágazati különadók -> adóztatási egyensúly (Tesco-féle névhasználati díj elszámolása helyett)

Lehet vitatni, hogy ezek hatásosak-e, de nekem inkább az a gyanúm, hogy a hitelminősítőknek megvan a saját üzleti érdekeit szolgáló politikai akaratuk és azt akarják érvényesíteni Magyarországgal szemben.

red shield rapresentative 2011.01.12. 10:29:38

@igényes: Ezt írtad!

"Miért kell lemondatni Orbánt a Fidesz-nek?

Indulásként röviden: Orbán tett egy miniszterelnöki esküt. Legjobb tudása szerint szolgálja a magyar népet.

Mi az elvárás egy alkalmazottal szemben, velünk szemben is? Tudásunk legjavát adva munkaidőnket jól kihasználva teljesítsünk a munkaadónk érdekében.

Orbánnak bizony nincs ideje a miniszterelnöki feladat ellátására.

A legfontosabb számára családja kell, hogy legyen.
Fontos részére a Fidesz irányítása, teszi ezt elnökként.
Fontos részére a Puskás Akadémia elnöki teendőinek magas színvonalon történő ellátása.
Fontos részére az Európai Néppárt alelnöki feladat, mert ez a biztos háttér.
Fontos részére maga a labdarúgás naprakész figyelemmel kisérése, meccsek látogatása belföldön és külföldön egyaránt.
Fontos kellene, hogy legyen a miniszterelnöki feladat, erre viszont nincs ideje. Nincs ideje, mert nincs önbizalma, így átvette egy utazó nagykövet szerepét, talán 50 alkalommal repült ki szép hazánkból. Nos, ezt nem így kell csinálni, erre való a KÜM, és a nagykövetek, egyéb miniszterek. Semmi építőjellegű szerződésre nem tette szignóját.

Ez az ember miniszterelnöki feladatát nem tudja ellátni."

A család nagyon fontos! Valóban nagy gondot kell rájuk fordítani.

Tudomásom szerint a TeK minden gyermeket időben rendeltetési helyre szállít. Orbán törödik a családdal, naponta 20 percet fordít gyermekeivel való törödésre, feleségével szintén 20 perc. (2 óra/nap)

A Fidesz elnöki feladatok maradéktalanul teljesítve, nem volt egyetlen panasz sem ellene. Úgy tünik a napi 8 órát kidolgozza rendesen. (8 óra/nap)

A Puskás Akadémiát tényleg kiemelten kezeli, de ideje egy részét tudja rájuk fordítani csupán. (1 óra/nap)

Az Néppártnak nagyon sokat köszönhet, de ideje nem engedi meg, hogy túl sokat foglalkozzon vele, becsületből, de érdekből is dolgozik a siker érdekében. (1 óra/nap)

Igen figyelemmel kiséri a sportot is. (1 óra/nap)

A fentiekből kitünik, hogy 13 órai munkát követően, nagy munkabírásának köszönhetően dolgozik 3 órát miniszterelnökként (átlagosan), mert a 8 óra pihenés neki is jár.

Igen a 3 órába belefér egy kis repülés, evés, ivás, de ezt a 3 órát kidolgozza.

2011.01.12. 10:30:18

Ekkora katasztrófa azért nincs, az államnak van pénze, rövid távon meg tudja oldani, hogy ne dőljenek be a hitelek, szerintem nem lesz se kurva nagy reform, se világégés februárban. Minden marad úgy, ahogy volt és van, ennyi.

red shield rapresentative 2011.01.12. 10:34:33

@mistinguett: Olyan reformot tudok elképzelni, hogy a szolgálati AUDIK narancsos színre lesznek festve. Nem hihető, hogy Orbán, vagy Matolcsy feltalálja a szódát, atombombát, spanyol viaszt, netán a rubik kockát. A reform szót illene tisztázni!

Reform az, ha 3000 milliárdot megtalálunk, elvesszük?

orient 2011.01.12. 10:34:50

@Tibike15: Én szívesen adom a MNYP pénzemet (12 éve vagyok tag és nem kevés az összeg), ha látnám nem elverik az egészet és pár év múlva ugyan itt tartunk hanem valóban mélyreható reformokkal rendbe teszik ezt a szarkupacot amihez senki sem mert érdemben nyúlni az elmúlt 20 évben. Ha erre felé mennénk és ehhez bizony pénz kell, sok pénz akkor adom, vigyék, örülök neki mert a saját jövőmet építem vele, de jelenleg úgy tűnik a pénz arra kell hogy a segélyen és ingyenélőket akikre már nincs pénz még tudják fizetni 4 évig mielőtt a rendszer összeomlik és nyerjenek még egy választást. Semmi érdemleges reformot nem hallottunk még ami alapvetően segítené a rendszert. 2/3-d megvan hozzá, vagyis a felhatalmazás megvan igaz? Amire hivatkozva már irtózatos baromságokat képesek voltak csinálni, tehát itt az ideje valami értelmeset is kinyögni, ha már megvan a nép felhatalmazása!

Micocicó 2011.01.12. 10:39:08

@Bummer: Amit most a pénztárakon spórolunk azt később visszakapnánk, és még a fél államosítás miatti nemzetközi felháborodás is pénzbe kerül ( magasabb kamaton mennek el az államkötvények) tehát ez nem reform.
Az államadosság csökkentése időleges és 5-6% csak amit az esetleges magasabb kamatok megint csak elvisznek.
Fogyasztás növekedés?? miből??
Adókedvezmény gyerekek után? Nézd már meg kiknek van sok gyerekük?
A különadók pont nem reform, hanem sarc ami megint visszaveti a gazdaságot. ( hidd el nekem érintett vagyok. 15 éve jól működő telekommunikációs szektorban lévőket nulláznak le éppen, és nem azért mert szarul dolgoznak hanem nincs LOVÉ fejlesztésre. Odaadták már Viktoréknak)
Van még más reformod is?

puffatag 2011.01.12. 10:39:45

@MAGYAR KATONA: "Miért kell lemondatni Orbánt a Fidesz-nek? Indulásként röviden: Orbán tett egy miniszterelnöki esküt. Legjobb tudása szerint szolgálja a magyar népet." ezért kell lemondania, mert ez a legjobb tudása

orient 2011.01.12. 10:41:00

@mistinguett: itt senki sem februárról beszél és még csak nem is 2011-ről. Hanem mondjuk a következő 10-20 évről. Valahogy meg kéne alapozni te is egyetértesz gondolom...

igényes 2011.01.12. 10:42:01

@puffatag: Értelek, de ő soha nem fog lemondani! Ezért írtam, hogy a Fidesz normálisok mondassák le! Gyurcsányt is előbb kellett volna! Itt van a példa és nem cselekszenek, pedig látják, és utálják is.

mizrolist 2011.01.12. 10:43:49

@Bummer: az szép dolog, ha valaki azt mondja, hogy csökkenteni akarja az adósságát. Viszont ha ezért nem tesz valami hatékony lépést, akkor senki sem fog neki hinni.

Az államadósság a mnyp-pénzek nélkül sem csökkenne, és ezzel kapcsolatban eddig semmilyen változtatásról nem hallottunk, ami csökkentené az állami kiadásokat. Egyszeri bevételnövelés volt (pl. a különadók), de ez nem tartható fenn folyamatosan. Ezért dől el a februári program kihirdetésekor, hogy megyünk-e Görögország mellé a gagyi kategóriába. Annak az a fontos következménye lenne, hogy sok nyugati befektetési alapnál alapszabály: tilos olyan papírt venni, amely nem megbízható - vagyis ők nem vennének a jövőben magyar állampapírt, és kidobnák a most náluk levő mennyiséget is. Ez pedig egy dolgot jelent: pénzügyileg a magyar államnak vége, és jöhet a frankrekord mellett az eurórekord is...

Tibike15 2011.01.12. 10:44:43

@Micocicó: tényleg és komolyan nem értem, hogy miért egyszerüsítik le a manyup hatását arra, hogy majd fizetnek a manyupok 25%-ot és aztán de jó lesz, annyival is kevesebb a TB része.
Ez igaz, de az egyenletnek csak egy része.
A másik része, hogy az állam közben szépen eladósodik. Az adóssággal mégis mi a fene lesz? Hova fog eltünni, mert nem fog eltünni, hanem az államnak törlesztenie kell kamatos kamattal.
És mégha a manyupok zseniális hozamokat is biztosítanának - ami elég kérdéses azért - akkor sem az államkasszába fojna be a plusz pénz, hanem magánzsebekbe, ahonnan valamennyi visszacsorogna az államkasszába, feltéve, hogy nem külföldön költik el.
Tehát az állam a kamatos kamattal terhelt adósságot miből fogja kifizetni?
Értem, hogy segítenek majd a manyupok, de ki fogja rendezni a közben keletkezett államadósságot ?
nem értem, hogy miért negligálja mindenki az államadósságot, mint fontos tényezőt a manyup egyenletben

Bummer 2011.01.12. 10:45:11

@mizrolist:
De már maga az, hogy a manyupok járulékai az államhoz kerülnek, csökkenti az államadósságot.
Egyébként Kínában, Szaúd-Arábiában is van pénz, és hajlandók is állampapírt venni.

igényes 2011.01.12. 10:48:41

@Bummer: Lenne itt pénz, de sajnos Orbán és Schmitt nem vásárol a saját pénzéből, hanem az állami pénzt költik el kajára és piára.

Micocicó 2011.01.12. 10:51:14

@Tibike15: "És mégha a manyupok zseniális hozamokat is biztosítanának - ami elég kérdéses azért - akkor sem az államkasszába fojna be a plusz pénz, hanem magánzsebekbe, ahonnan valamennyi visszacsorogna az államkasszába, feltéve, hogy nem külföldön költik el."
A 16% SZJA-ból megmaradó plussz lóvéra is igaz ez. Na akkor most jó ötlet volt bevezetni -300 milliárdért?

elwood 2011.01.12. 10:52:12

@Tibike15: "nem értem, hogy miért negligálja mindenki az államadósságot, mint fontos tényezőt a manyup egyenletben "

mert az összefüggés elég laza. az állam annyit költ amennyit akar. ha manyuppal 3% volt a hiány, manyup nélkül is annyi lesz.

lesz pénz stadionra, síkterepi völgyhídra

az állam máshol fogja elszórni a pénzt csak a nyugdíjra kell majd többet költenie.

gorcsev54 2011.01.12. 10:52:33

@fakopács: Csak úgy mint pénztárgépes mondom: és mi van ha hiányzik egy két tekercs? Telefon a szerviznek és dátum szerinti FM kiolvasás.Akár napi forgalom, ÁFA stb.

mizrolist 2011.01.12. 10:54:19

@Bummer: attól még az adósságpálya nem áll csökkenőre, csak lassul az államadósság növekedésének üteme... csakhogy csökkennie kéne folyamatosan.

Nem mellesleg az szja-csökkentés a megvalósított formájában éppen adósságnövelő lépés. A pozitív hatásai sem egyértelműek - a magas jövedelműek fogyasztása eddig is finanszírozott volt, mit tegyenek a náluk hagyott pluszpénzzel? Vegyenek még több élelmiszert, amikor nincs rá szükségük? vegyenek még több luxuscikket, amit importálunk? Vegyenek még több lakást? Az valóban pozitívan hatna, de arra sincs szükségük...

elwood 2011.01.12. 10:57:09

@Bummer: "az a gyanúm, hogy a hitelminősítőknek megvan a saját üzleti érdekeit szolgáló politikai akaratuk és azt akarják érvényesíteni Magyarországgal szemben. "

a hitelminősítők szolgátatást nyújtanak befektetőknek. a saját érdekük, hogy minél pontosabban mérjék fel a helyzetet, mert ebből élnek.

c 2011.01.12. 10:59:16

Jó lett volna, ha már nyáron csinálnak valamit.
Vesztettünk majdnem 1 évet.
Ezen kívül a bizalomvesztés (a "külföld" és a hazai adófizetők szemében), a manyup pénzek eltapsolása még előre nem látható kért okoz.
Szóval ismét egy dilettáns gárda került az ország élére.
Megérdemeljük.

elwood 2011.01.12. 11:12:55

@Bummer: "Akkor sem értem a negatív kilátást. Láthatóan a kormány elkötelezett a hiány csökkentése mellett."

Láthatóan nem.

Bevezett egy-két óriási tartósan hiánygeneráló intézkedést (adócsökkentések), majd ezeket ellensúlyozta látványosan ideiglenes bevételekkel (ideiglenes szektoradó, manyup államosítás)

Költségmegtakarítási hajlandóság eddig semmi.

A jelenlegi vonal garantált bukó, ennyi van a minősítésben. Ha lesz valami februárban majd pozitív lesz a kilátás.

high up 2011.01.12. 11:13:30

Mondja már meg valamelyik nagyon jól informált, hogy MELYIK RATINGELÖNÉL VAN NAPIRENDEN A KÖVETKEZÖ FÉLÉVBEN ÉVBEN ÚJ MINÖSÍTÉS ADÁSA?

2011.01.12. 11:23:59

@c: Mert megszavazták ...

2011.01.12. 11:27:12

@orient: Igen, egyetértek. Én a posztra reagáltam, mely tavaszra világvégét vizionál, ha nincs átfogó izé. Szerintem nem lesz egyik se. De ezt csak úgy mondom.

gnme 2011.01.12. 11:30:36

jövőre meg azután hogy lesz?

.. pár ratkó gyerek nyugdíjba vonul

időközben a munkahelyek valahogy nem teremtődnek

egyre több a bazseváló (lesznek még itt csodálkozások)

bebe tv 2011.01.12. 11:37:46

@mergo: Kár, hogy megelőztél a kommentároddal.
Valamivel azért ki szeretném egészíteni. Gondolom neked is feltűnt, hogy van egy a kincstári pénzekből élő réteg, aki állandóan európai bérekért kiált, miközben a nettó( a kincstári bevételeket adó, adójuk által pénzt termelő réteg ) befizetők jövedelmi viszonyaira magasan tesznek. Egy ilyen tanult rétegtől elvárható lenne, hogy tisztában legyenek azzal, ők is csak abból részesülhetnek amennyi adó be lett fizetve. Amennyiben az elvárásaikat egy bármilyen színezetű kormány igyekszik teljesíteni, az csak egyféle módon lehetséges. A javakat és adóbevételeket produkáló termelő réteg erőteljesebb megadóztatásával, ami azok nagyobb arányú jövedelem csökkenéséhez vezetne, mások növekvő bére következtében.
Hát ennyit a diplomás réteg gondolkodásmódjáról.

2011.01.12. 11:38:33

@Tibike15:
1. a visszavett vagyont alapból nem forgatni, hanem felélni akarják, hiszen kinyilvánított szándék, hogy az állampapír bezúzásra, a más értékpapírok értékesítésre kerülnek, és a folyó nyugdíj, és egyéb kiadásokra kerülnek kiutalásra.
2. A folyó fizetési mérleg egyszeri bevételeknek köszönhetően javul, a fundamentumok ugyanazok, semmilyen strukturális változtatás nem töürtént
3. az adósághegyek is csak egyszeri bevételnek köszönhetően csökkenhetnek, köze nincs a tervezett szufficites költségvetéshez.
4. semmiféle szigorú költségvetési politikát nem látok, éppen úgy megy az osztogatás, mint korábban, sportcsarnok, miegyebek. Mert az kell (Kósának, hogy letehesse az örökkévalóságnak a kivagyiság névjegyét)

Úgyhogy az illúziókat el lehet felejteni.
Mint a régi vicc is mondta:
- tavaly a szakadék szélén álltunk, de idén teszünk egy lépést előre!

Bicikliző medve 2011.01.12. 11:39:44

@This_is_Sparta: Ez mind szep es jo, de gondolj bele, hogy mi lenne, ha megvonnak a segelyt. Pusztulna a fergese, de elobb meg kirabolnanak ,megvernenek, megereoszakolnanak, es csak ezutan buntetnek meg oket. Hianyzik ez nekunk?

Dr Smit Plagius 2011.01.12. 11:43:10

állambácsinak szabályoznia kellene a hazai piacot, nem lenyúlni a szolgáltatók - szerintem is pofátlan - hasznát!

állambácsinak meg kellene teremtenie a működési feltételeket a mezőgazdaságban, könnyűiparban!

termelés nélkül mindíg kizsákmányoltak leszünk.

vki példálózott szlovákiával -> szlovákiában fizetős az eü és a felsőoktatás <- 300.- ftos népszavazás! köszönjük viktor

fakopács 2011.01.12. 11:44:57

@gorcsev54: Ezt magyarázom a hülyéjének, aki nem fogja fel hogy a multi nem a pénztárblokk tekercseket tünteti el. Azt az APEH pillanatok alatt kiszúrja.

Kivlov 2011.01.12. 11:47:42

@ċsirke72:
pedig nincs más lehetőség.
semmi szükség a megélhetési gyerekgyártás finanszírozására...

fakopács 2011.01.12. 11:48:16

@Bummer: "Egyébként Kínában, Szaúd-Arábiában is van pénz, és hajlandók is állampapírt venni. "
- Na ezeknek tesz be a leminősítés. Nem mellesleg Szaud-Arábia adóssága 200 milliárd dollár körül van. Ők csak akkor vesznek magyart ha annak kamata - a leminősítés miatt - jóval magasabb mint az ő adósságuké.

2011.01.12. 11:49:21

@gattamorte: Valamennyire itt is fizetőssé kellene váljon. IGEN, bevállalom, én IGENT szavaztam arra, LEGYEN küórházi napidíj, és LEGYEN vizitdíj, és ma is ezt szavaznám, mert azonnal lehetett levegőt venni pl. a körzeti orvosnál, mert nem voltak ott azok, akik csak éppen trécselni ugrottak be. Bizonyos eseteket kivéve igenis fizetőssé tenném az egész egészségügyet, s akár meg is szüntetném a kötelező egészségbiztosítást. Köthető most is, amikor nincsenek nagy tömegek erre a szolgáltatásra, teljes körű egészségbiztosítások, megfizethető áron, még átlagbérből is. S minél nagyobb lenne a kockázatközösség, annál jobban mennének le az árak, illetve lehetne súlyozni, ki mennyit fizessen. És az államnak csak az inaktívaknál kellene belépni (nyugdíjas, gyerek) az alapellátás finanszírozásával, de ha valaki külön szobát, bármilyen egyedi elbírálást akarna: fizessen.

fakopács 2011.01.12. 11:55:56

@Add_tovább: Pontosan. Ráadásul a TB költségek meredeken leestek, mert a kórházak és orvosok sokkal kevésbé tudtak csalni. Ez egyszerűen pénzügyi tény. Nem volt ám az hogy beírták hogy Mari nénin 15 vizsgálatot elvégeztek ha Mari néni benn sem volt.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.01.12. 11:58:27

Milyen februári reformokról van szó?
Amit 2010. májusában már teríteni kellett volna?
Nem lesz itt semmilyen reform. A kormány láthatóan nem mer hozzányúlni a kiadások csökkentéséhez, sőt, emeli a nyugdíjakat, nőket elengedi 40 év szolg.idővel, stb.

fakopács 2011.01.12. 11:59:37

@Suna bácsi: És mennyi volt 2002-ben egy liter benzin? 230 forint? Ma 360. Mennyi volt egy kiló kenyér?

bebe tv 2011.01.12. 11:59:50

@orient: Már több esetben kifejtettem, hogy a CBA nem jó példa.
A Tesco, Auchan és társaik rengeteg pénzt fektettek be a lánc felépítésébe. Mellesleg az általuk forgalmazott termékek beszerzését is saját pénzükből finanszírozzák. Magyarán övék a rizikó is, ha a termékek a nyakukon maradnak.
CBA:
Franchise rendszerben működik. A láncot kiötlők csak a beszerzéseket koordinálják. Az üzleteket a rendszerbe belépők finanszírozták, ugyan úgy mint a központtól rendelt termékeket is, miközben a CBA managment tekintélyes jutalékot azaz felárat kaszál a beszerzés ellenértékeként.
Ez a beszerzési jutalék a külföldi multiknál elesik, mert mindent ők intéznek.
A felhozott példák alapján jól követhető, hogy a CBA-t kitaláló egyének mások pénzét felhasználva keresnek nem is keveset.
Gyakorlatilag kísértetiesen hasonló módon lettek milliárdosok egyes építési vállalkozók, amikor a lakásokat vásárolni szándékozók pénzéből építették fel a házakat, majdnem 100% haszonnal azoknak eladva. Ingyen használták a vevők pénzét, nagy haszonkulccsal megfejelve.

orient 2011.01.12. 12:00:16

@Add_tovább: Ezzel sokan így vannak. De ugyanígy meg kéne vágni a többi segélyt is, azoktól akik munkaképesek lennének egyébként.

moncayo 2011.01.12. 12:02:01

@Szvidrigajlov: majd ha jön a világcsőd és sehol sem lesz víz, csak a magyar gémeskutakban (mert áram -import- ugye már nem lesz a vizhálózatot működtetni), Te úgy gondolod, hogy a magyar hadsereg mind a 15 ezer fője (ebből 10 ezer az agg főtiszt) fogja megvédeni a vízvagyont? Vagy beállsz önkéntesnek?

moncayo 2011.01.12. 12:03:09

Amúgy az lesz a reform, hogy Pali bátyánk kap egy új golyóstollat.

orient 2011.01.12. 12:05:24

@bebe tv: Engem nem kell meggyőzz. Én utálom a CBA-t. Magyar lánc létére a legkevesebb magyar termékkel rendelkezik. Maradék termékeik is szarok és drágák. És nem mellesleg utálok minden céget aki valamelyik politikai vonalhoz húz. Szerintem a cégeknek és versenynek politikamentesnek kell lennie, bár MO-n ez álom tudom. Azért jó lenne ha egyszer megvalósulna. Dream on...

CBA csak egy példa volt a mondandóm 90% nem rájuk irányult.

higgins1 2011.01.12. 12:09:19

Egész érdekes meglátásokat lehet itt olvasni, de egy dolgot mindenki elfelejt. Ott fent a magasban pont lesz..ja mindenki, hogy mi itt mit gondolunk, miért sírunk... Nekik is van egy lázálmuk, ahogy az MSZP-nek is volt. Most ők k.rják szét az országot 8 évig, talán a stílus és a hozzáállás vérlázítóbb, de összeségében semmi különbség nincs.
Számomra egy fontos tanulsága van a egésznek, azzal amit csináltak az elmúlt 8 (12-15) év alatt egy dolgot biztosan megerősítettek bennem, ez pedig az öngondoskodás. Rájöttem, hogy ezektől semmit nem várhatok sem holnap, sem 50 év múlva. És et köszönöm nekik.
Az elmúlt 11 évben fizettem az adót becsülettel, fizettem a nyugdíj járulékot, a TB-t mindent. Fizettem a Fidesz kormánynak, fizettem az MSZP-nek, de rájöttem, hogy ez csak pazarlás.
Elvették az állami nyugdíjam? Semmi gond, radikálisan csökkentem az adózott jövedelmem és majd abból visszapótlom a hiányt. Megnyírják a TB-t? Majd még kevesebb jövedelmet vallok be. Megtanítottak az öngondoskodás legrosszabb formájára, de kit érdekel. Rájöttem, hogy úgy ahogy ők, nekem is csak magammal kell foglalkoznom, mert akarhatok én széllel szemben pisálni, de nem szerencsés.
Mindíg lesznek emberek az országban akik a farok rosszabbik felén fognak állni, de sajnos ezen megintcsak nem tudok segíteni, ezért örülök, hogy én legalább a jó oldalon állok, ennyi maradt.
Megvalósult a nyugati öngondoskodás magyar formája, ami romba dönti az országot, mert nekünk mindíg a harmadik utasságot kell választani.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:13:56

@Turk Hava Yollari: A "reformok" szupertitkosak. Elárulok valamit. Annyira titkosak, hogy még azok se tudják, akik elvileg ki fogják találni a hétvégén...

high up 2011.01.12. 12:14:58

piluka, nyögd már be végre, hogy MIKOR IS LESZ A LEGKÖZELEBBI MINÖSÍTÉS? Mert hogy nem a következö háromnegyedévben, az biztos.

Egyébként is ennyi fasságot, amit ti, mnkanélkülivé vált libsik, meg a mindig is alattvalói tudatú szockovicsok összehoztok, az már az agyhalál netovábbja.

NEM BLOGOKAT KELL NYITNI AZ EGYÉNI SZAKMAI KÉPEZETTSÉG HIÁNYÁNAK A BEMUTATÁSÁRA, hanem el kellene már menni alapfokú képzésekre pénzügyböl, közgazdaságból. Mert ez így csak egy paraszti dühöngö, amit a blogban nyújtotok.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:16:42

@Hari R. Seldon: Még egy szakmai titkot elárulok. A nagy világmegváltó reformok, mint anno a 29. pontos "kormányprogram"; hétvégi "ötletrohamok" terméke.

Vagyis azért nem tudunk semmit a konkrét reformtervekről, mert még a tervek se készültek el.

igényes 2011.01.12. 12:19:14

@bebe tv: Igen a bebe igazat mond! A CBA sokkal rosszabb, mint bármely más üzletlánc.
Nem mondom, hogy az alaklmazottak beszerzők korruptak, a tulajdonosok viszont nagyon érdekes emberek. Szerintem lecsukható majd mindegyik.

high up 2011.01.12. 12:22:17

A 0%-os libsik meg a szockovicsok a nyáron az IMF mellé álltak fel, s azt harsogták nincs más út - elbukták.
Aztán azt harsogták, hogy 300 forint lesz egy euró -elbukták.
Aztán arra esküdtek, hogy öszre összeomlik az ország finanszírozása - elbukták.
Aztán azt hazudták, hoggy a manyup pénzek nem okoztak államadósságot - elbukták.

És most újra fújják ugyanazon vereségeiket reloadban. Mint az idóta, aki nem tanul semmiböl. Megint el fogják bukni, mert még az elemi számtan is túl nehéz feladat nekik.

De legjobban az tetszik, ahogy nyüszítenek, hogy Orbán miért nem szorítja meg az embereket. Persze, ebbe akarták belehajszolni a Fideszt, hogy már az öszre összezuhanjon a népszerüsége. De nem jött be nekik és ezért a szockovicsok vonyítanak, mint a fába szorult féreg.

elwood 2011.01.12. 12:23:26

az a szomorú, hogy a legoptimistább forgatóköny esetén (hogy előállnak egy működő reformprogrammal, ami nem valószínű)
is veszítettünk egy évet, 3000 milliárd forint megtakarítást, és öngondoskodásra való hajlandóságot.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:23:56

@high up: Ezek még mind bejöhetnek... A benzinár is elérheti a 400-t.
Lassan már ideje volna elbuknia a kormánynak is...

2011.01.12. 12:24:31

@high up: Nem vagyok "mnkanélkülivé vált libsik", és a képzettségeim között többek között közgáz oklevél is van. Így aztán valamennyire jogosan használom a "paraszti dühöngőt". Valamennyire utánaszámoltam, amikor azt mondtam, egy fillért nem adok a nyugdíjmegtakarításomból Viktornak, és a pribékjeinek. Úgyhogy kedves High up: ezt a nyálas általad előadott Fideszes dühöngést a magam nevében visszautasítom.

Toporodottordog 2011.01.12. 12:25:05

Nem értem miért foglalkoznak magánemberek a kormány dolgával. Nagyon okosan megmondjuk, hogy a kormányoknak mit kéne tenniük. De nekünk magánembereknek az a dolgunk, hogy megválasszunk valakit kormányozni, majd otthon a saját kötelességünket tegyük.

Fizetni rendesen az adót meg a számlákat, nem pedig ügyeskedve kijátszani a szabályokat.

Mégis mi alapján érzi az ember, hogy beleszóljon más dolgába, míg saját maga körül nem tud rendet teremteni.

Mindenki tudja, hogy milyen sok minimálbéres dolgozó ücsörög az autójában reggelenként a dugóban, füstöli a 400 forintos benzint. Az adót be kell fizetni.. ha gyalog kell utána járni a 2 éves foltos cipőben, akkor is. Mindenki elégedjen meg azzal ami neki jutott, vagy dolgozzon keményebben, de nem csalással emelje az életszínvonalát.

Szóval akinek nem tetszik valami, az először saját magán gondolkodjon el.

high up 2011.01.12. 12:25:14

S a nagyokos balos közgázoknak: csak a manyup tagok visszaterelésével nyert az állam évi 400 md forint folyó bevételt. Örökre, mert ez a pénz ezentúl nem magánvagyonba lesz konvertálva.
Itt kezdödnek a ballbisik közgázos hiányai, aamikor arról okoskodnak, hogy mi tartós meg mi nem.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:25:48

@elwood: Az biztos, hogy nem pénzt fognak osztani "reform" címszó alatt... Az a kérdés, hogy kik fognak nagyot szívni... A multik már szívtak, a bankok már szívtak, a munkavállalók megtakarításait már beszántották... Marad az EÜ...

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:28:15

@Hari R. Seldon: Szóval arra gondolok, hogy nekimennek az orvosoknak...

2011.01.12. 12:28:38

@high up:
A 0%-os libsik meg a szockovicsok a nyáron az IMF mellé álltak fel, s azt harsogták nincs más út - elbukták. - - - - - - - -

amikor majd az államadóságot (elfogy a MANYUP pénz) a Fidesz kormány csak 6-10% kamattal tudja finanszírozni, emlékezz a fröcsögésed ezen részére

Aztán azt harsogták, hogy 300 forint lesz egy euró -elbukták. - - - -

Közelít, és már csak egy leminősítés kell hozzá...

Aztán arra esküdtek, hogy öszre összeomlik az ország finanszírozása - elbukták. - - -

Lásd első pont.

Aztán azt hazudták, hoggy a manyup pénzek nem okoztak államadósságot - elbukták. - - -

Majd nézd meg azt, ha teheted, hogy 10-20 év múlva mekkor plusz kiadást jelent a mostani lépés, illetve mennyivel csökken majd a nyugdíj ezen lépés következményeképpen. Már ha lesz.

2011.01.12. 12:29:51

@high up: Mennyit kapsz ezért?

2011.01.12. 12:30:41

@high up: Ha lesz üresedés, szólj, jó állást mindig vállalok, ilyen hülyeségeket (mély levegővétel után) én is tudok írni:)

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 12:33:53

@Add_tovább: Én azt válaszolnám a kormánynak, hogy próbálja meg a magánnyugdíj pénzek nélkül végigcsinálni a ciklust. Ezt kell csak elkaszálni és akkor bukik a kormány... Nem lesz forrása a "dáridónak".

belekotty 2011.01.12. 12:35:46

@high up: A 400 milliárd stimmel. Azonban hosszútávon nem tartós, mert ugye ez majd 20-30 év múlva venne le terhet az állam válláról. Az is igaz, erre most nincs pénze az államnak.

high up 2011.01.12. 12:46:56

Add tovvább,

te is kurva nagy közgáz elme vagy. Azt mondod, hogy te azzal védekezel, hogy nem adsz az államnak (és nem Vitykának, okostóni!) nyugdíjjárulékot. Semmi baj, pont ennyi járadékra leszel majd jogosult: semmire. A rendszert tehát nem érte kár.

De téged érhet még: fektesd be magad a pénzed, öngöndoskodjál. Csak majd amikor a manyupod közli, hogy nem jött be az Enron részvény, vagy csödbe ment a biztosítód, vagy a bankod, akkor nehogy már visszcsússzál állam bácsihoz.

Tudod, bennetek az a legborzalmasabb, hogy ti tényleg megkajáltátok a vezéreitek igéit. Azt hiszed, hogy gyúrtcsányék meg Kuncéék úgy élnek, ahogy azt hirdették neked? B+ MAGYARBÁLINTÉK ÉS AZ ESZMEI HAVERJAIK VOLTAK AZ ELSÖK AKIK ROHANTAK VISSZA AZ ÁLLAMI CSÖCSHÖZ azonnal, elönyugdíjért. Hol van itt a 65 éves nyugdíj korhatár, meg a piaci versenyképsség.
Hülyére lettetek ti véve, de nagyon. Illö lenne már ébredni.

high up 2011.01.12. 12:58:11

belekotty, te is magasfokon üzöd a számtant:

A manyup semmi tehermentesítést nem jelent az államnak, mert az államnak annyival kell majd kevesebb járadékot kifizetnie, mint amennnyi járulékot 40 évig nem is kapott meg. Ez nulla végü játszma.
(csak hogy a manyup idöközben államadósságot generál, nehogy elfelejtsük)

Állam meg még 40 év múlva is lesz, de hol van már egy Barings bank? Vagy egy Enron. Vagy tulajdonképpen a fél banki meg biztosítói világ, ha 2007-töl nem mentenék öket az államok meg a jegybankok?

És hol fogsz te 65 éves korodig dolgozni? Örülsz, ha még 55 évesen kellesz valikinek.

Úgy hogy jobban tenné mindenki, ha lázadozás helyett inkább rendesen fizetné az adót. Meg csinálna családonként 2-3 gyereket és megtanítaná magasabb értelemre öket, mint ami a szüleik nívója. Ez az igazi öngondoskodás, a jövöbeli magas jövedelmet elöállítani képes generációk.
És nem a manyup brókerek számtani hiányossságai.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 13:00:29

@high up:
"Semmi baj, pont ennyi járadékra leszel majd jogosult: semmire. A rendszert tehát nem érte kár."

Ezt szerintem lehet megcsinálni, csak ha nem fizet járulékot. Járulékot viszont attól függetlenül kell fizetni az államkasszába ahogy eddig is.

igényes 2011.01.12. 13:01:24

Elfogadhatatlan a határon túli magyarok választójoga – mondja az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője. Az Európai Néppárthoz tartozik a Fidesz is.

"Elfogadhatatlan" lenne a választójog megadása a határon túli magyar kisebbségeknek – üzente szerdán Orbán Viktor kormányfőnek Joseph Daul, az Európai Parlament konzervatív frakciójának elnöke, aki – hivatalból – az Európai Néppárt egyik alelnöke is.

Ha a magyar kormány úgy döntene, hogy szavazati jogot ad az Európai Unió más országaiban élő magyar kisebbségek tagjainak, "az egyenlő (lenne) a határok el nem ismerésével, és ez elfogadhatatlan" – figyelmeztetett Daul újságírókkal találkozva Brüsszelben.

2011.01.12. 13:02:12

@high up: Jellemző a Fideszes szóhasználat, ha már nincs észérv, akkor jön a "okostónizás", a Kunczézés, a Gyurcsányozás.
1. Megvan a 20 évem., tehát nem kell rohangálnom, az alapnyugdíjat adja így is az állam.
2. Magyarország érdekében remélem, hogy Viktor (Isten és Lenin áldja a nevét) legfeljebb 4 évig országol, és utána el lesz hajtva melegebb égtájakra (engem az sem érdekel, ha a Bahamákra...), és nagyon valószínű, hogy ezt az esztelenséget legalábbis részben visszacsinálja az új kormány (legyen az bármilyen színű is), ami azt jelenti, ha mást nem is, hogy a Viktor által elszedett éveimet visszaadják majd. Pénzt biztos nem adnak vissza, ezért is maradok...
És az ébredés a Fideszeseknek lesz majd nagyon keserű, amikor a Fidesz eltűnik majd a politika sűlyesztőjében, csakúgy mint eltűnt a FKGP, a SZDSZ, vagy éppen az MDF.

VoLk&StRoY 2011.01.12. 13:11:51

Kedves Pilu!
Azért a „Kamcsatka-1” kategóriát nem biztos, hogy a "legszarabb" szinonimájaként kéne használni, sem az oroszok, sem Kamcsatka nincs akkora bajban, mint mi (az oroszokat bárki szívesen finanszírozza, hidd el sorban állnak a befektetők, még ha nem is kicsi diktatúra van ott!), és Kamcsatkán lazac, és kaviár is van bőven!
Matolcsy bűvészzsákja kimerülőben van, úgy ahogyan az ellopni való is! Gyurcsányi után szép lassan mi, a választók is rájövünk, hogy el...tuk!

igényes 2011.01.12. 13:15:44

Most kell felajánlani Orbánnak 1 milliárdos végkielégítést, és menjen el január végével!

Fidesz tedd meg! (98%)

Naponta ennek ötszöröse megy kárba.

puffatag 2011.01.12. 13:17:02

@VoLk&StRoY: az a probléma, hogy orbán elkergetése esetén is marad még 5 évig annamari, polt pot és mások... ilyen a demokratikus kormány, ha leváltják, még 5 évig beleugat a mások dolgába

igényes 2011.01.12. 13:19:11

@puffatag: Amennyiben Orbán tényleg elmegy akkor a Polt Péter és Szalay Annamária is tudásának, képességének legjavát adhatja. Nem ők találták ki a dolgokat.

puffatag 2011.01.12. 13:20:58

@igényes: "figyelmeztetett Daul újságírókkal találkozva Brüsszelben." - ha nem fogja be a száját,majd polt péter letartóztatja. smitch pali(korrektor) mondta újévkor, hogy európa fél évre a fennhatóságunk alá került

gorcsev54 2011.01.12. 13:21:40

@Add_tovább: Egyszerű kérdés. Az egyik lányon 4 évet dolgozott itthon MNYP tag.4. éve külföldön él, dolgozik, egyenlőre szarik visszajönni,de csak 27 éves. Maradjon MNYP tag(nincs túl sok pénze benne)de ha marad az övé marad ha 5 év múlva visszajön dolgozik akkor 25% az államiba "nista" állami nyugdíj(még 27 év munkaviszony össz. 31 év Magyarországon.És ha visszalép?(azt nem részletezem ,ha maradni akar akkor nyilatkoznia kell, mondjuk Londonban a külképviseleten ami tőle úgy kb 900-1000 km re van.És mi van ha marad és 5 év múlva meggondolja, hiszen most nem befizető az államiba? Vagy mi van ha visszalép és soha nem jön haza dolgozni(amit persze megértenék)?Akkor 4 év állami és?

puffatag 2011.01.12. 13:23:59

@igényes: polt olyannyira nyakig van 10 éve a bűnbanda tisztára mosásában, hogy a fidesz bukása esetén esetleg összedőlne a hierarchia és az átállók kipakolnának... ez esetleg polt bácsit börtönbe juttatná

igényes 2011.01.12. 13:25:26

@puffatag:

Európa fél évre a fennhatóságunk alá került.

Lehet, hogy Toll azt akarta mondani:

Európa fél, évre a fennhatóságunk alá került.

Dr Kangörény 2011.01.12. 13:25:51

@high up: Te beteg vagy öcsém.
Amit írsz, az szimpla agyament pártpropaganda.

VoLk&StRoY 2011.01.12. 13:26:24

@puffatag: hát igen, mszpszdsz a hozzá átnyúló fidesz kakukktojásokat, ha nem is szerette, de nem akarta eltüntetni, most viszont csak Simor tudott egyelőre ellenállni, más mindenkit bedaráltak! Ebből példát meríthet a következő hatalom 2/3 esetén (sajnos)!

puffatag 2011.01.12. 13:27:45

@gorcsev54: a manyup története szerintem olyan, mintha észak és dél korea egyesülne, és észak korea adná a kormányt tavaly április óta...

2011.01.12. 13:28:36

@gorcsev54: Huhhh, hát erre mondják, hogy vannak egyedi esetek, amikor nem tudsz jól dönteni...

puffatag 2011.01.12. 13:30:38

@igényes: talállló! ( a török)

igényes 2011.01.12. 13:30:49

@puffatag: Polt Péter azért igen jól képzett és ténylegesen sokat tapasztalt ember.

Polt Péter tud számolni is. Orbánnak volt 2 700 000 szavazója, amely szám immár lecsökkent 500 000 körüli számra.

Az Unió 500 000 000-os tagsága 1%-ának bizalmát bírja még jelenleg. Nem 2/3-ad!

VoLk&StRoY 2011.01.12. 13:31:01

@igényes: "Amennyiben Orbán tényleg elmegy akkor a Polt Péter és Szalay Annamária is tudásának, képességének legjavát adhatja."
Szóval a legjavát még nem is láttuk?!

csárli hárper 2011.01.12. 13:32:05

na de most őszintén: ki az a barom aki a matolcsyné urától és a fidesztől várja a csodát? he?

igényes 2011.01.12. 13:34:43

@VoLk&StRoY: Hát én nem láttam a legjavát!

igényes 2011.01.12. 13:36:35

@ezittenkéremmagyarország: Szerintem a Matolcsy feleségét nem itélhetjük el, szerintem egy megtévesztett hölgy, és nagyon sajnálom. Teljes mértékben érzem csalódását. Van esze, változtat.

TemplarOmega (törölt) 2011.01.12. 13:38:27

hosszútávon mindeki ecsak egy halott
nem kérhettek számon egy 4 évre választott kormánytól 10-20 éves terveket.
Ti se tudjátok mi lesz 10 év múlva.

Most az hogy Fletni előre tervezett 3000 évre az legyen már a Ti perverz örömötök.
Éppen annak az árát próbáljuk összehozni.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 13:45:59

@puffatag: Ezek bábok... Ha kihúzod a bábjátékost ezek élettelenül potyognak le..

igényes 2011.01.12. 13:53:44

Schmitt Pál "különös kegyelemnek" érzi, hogy Magyarország súlyos nemzetközi dilemmák, sorsfordító kérdések közepette vette át az EU-elnökséget; szerinte ilyenkor van a legnagyobb szükség a magyar nemzet azon képességére, hogy mindig, minden körülmények között talpra tudott állni. A köztársasági elnök külföldi nagyköveteknek adott keddi fogadásán a Sándor-palotában arról beszélt: "ilyenkor van a legnagyobb szükség azokra a tulajdonságokra, amelyekkel hazám rendelkezik; készek is vagyunk a közösség szolgálatába állítani nem mindennapi képességeinket (...) a magyar nemzet mindig, minden körülmények között talpra tudott állni, újra tudta kezdeni".

Pali bácsi! Olyan főnök kellene, mint a tatárjárás után volt, dehogy 1948-ban. Tudod te ezt nagyon jól. Akkoriban 1,5 millió magyar maradt meg, de azután nagyon szaporodtunk.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 13:54:01

@gorcsev54: Nehogy azt hidd, hogy ezekre a kormány bármelyik tagja tud válaszolni...

Nem dolgoztak ki semmit. Az állami rendszer nincs felkészítve az egyéni számlás könyvelésre. Jelenleg azt se tudják, hogy azokkal mi lesz, aki átlépnek. Átlépnek, de HOVÁ??? Az állami nyugdíjrendszerben nincs SEMMI... Még nyilvántartási rendszerük sincs...

madware 2011.01.12. 13:55:12

@high up: a manyup lenyúlás két legnagyobb problémája: kiveszik a rendszerből a legnagyobb hazai állampapír vásárlót, így most már 100%-ig a külföldre leszünk utalva + ha eladják a részvényeket akkor elég sok kis vállalat megszívhatja...ez a 3000 milliárd csak azért kellett, hogy a következő 4 évre fenntartható költségvetést csináljanak, mert jobb ötletük nem volt, ahhoz már komoly közgáz tudást kellett volna (lásd feloszlatott KT), ergo a hatalom további biztosítása. És akkor még az elmúlt időszak hosszú távú hozamainak és kockázati prémium költségének növekedéséről nem is beszéltem mekkora + kiadásokat jelent.

igényes 2011.01.12. 14:03:51

Nagyon jót lehet nevetni! keh.hu/index.php?submenu=beszedek&id=597&details=1&cat=22

2011. január 11. Schmitt Pál köztársasági elnök beszéde a Diplomáciai Testület újévi fogadásán a Sándor-palotában

2011. 01. 11.

Tisztelt Nuncius Úr!

Tisztelt Nagykövet Asszonyok és Nagykövet Urak!

Tisztelt Diplomáciai Testület!

Tisztelt Államtitkár Urak!

Őszinte örömömre szolgál, hogy köztársasági elnökké választásom óta immáron másodszorra találkozhatok Önökkel itt, a Sándor-palotában.

Legelőször is szeretném megköszönni Nuncius úr empatikus évkezdő szavait, és kedves buzdítását. Külön köszönöm az „új valóság” és „új atmoszféra” kifejezéseket, hisz valóban, nagyon más évet kezdünk, mint korábban bármikor. Magyarország hatalmas változásokon megy keresztül, de ezeket a változásokat most végre nem elszenvedi, hanem saját céljai, saját megerősödése érdekében maga alakítja.

Az alkalom most a beköszöntött új esztendő, amely minden ember életében a nekibuzdulás, az elhatározás és természetesen a jókívánságok időszaka. A tervezés, a vállalások számbavétele a saját életünkre, saját munkánkra vonatkozik. Jókívánságaink pedig a kapcsolatainknak szólnak: a közösségnek, a viszonyrendszernek, amelyben élünk, az embereknek, akikkel közös feladataink vannak.

Éppen ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy fogadhatom a hazámba akkreditált nagyköveteket – úgy, mint Magyarország kiváló partnereit, kapcsolatteremtő munkatársait, és megfogalmazhatom újévi köszöntésemet. Kérem Önöket, továbbítsák legjobb kívánságaimat államuk vezetőinek és polgárainak!

Örömömre szolgál, hogy az elmúlt időszakban 11 Budapestre akkreditált nagykövet megbízólevelét vehettem át, 4 nagykövetet fogadtam búcsúlátogatáson, és 19 kiutazó magyar nagykövetet neveztem ki.

Hölgyeim és Uraim!

Vállalásomnak megfelelően, tavaly a szomszédos országok közül már felkerestem ötöt, nevezetesen Ausztriát, Horvátországot, Romániát, Szlovéniát és Ukrajnát; és további kettőbe, Szlovákiába és Szerbiába pedig a következő hetekben fogok ellátogatni.

Szeptemberben fogadott a Szentatya, találkozásunk erőt adott az előttem álló feladatok elvégzéséhez. Rómában alkalmam nyílt tanácskozni Giorgio Napolitano elnök úrral, novemberben pedig Budapesten fogadhattuk Danilo Türk szlovén államfőt.

További 22 ország államfőjével folytattam megbeszéléseket különféle alkalmakkor.

A kétoldalú kapcsolatokon túl, multilaterális fórumokon is részt vettem. Az ENSZ közgyűlésén globális ügyeket, illetve a Millenniumi Fejlesztési Célok végrehajtását értékeltük, a Visegrádi Négyek találkozóján pedig regionális kérdéseket vitattunk meg.

Az Európai Unió és Afrika közötti együttműködés területeit tekintettük át az EU-Afrika csúcstalálkozón – ahol a „Béke és Biztonság” panel bevezetőjeként elmondott beszédemben hangsúlyoztam, hogy a kontinens fejlődésének előfeltétele a béke és stabilitás, amelyért az ENSZ, az Európai Unió és az Afrikai Unió közösen vállal felelősséget.

Az EBESZ asztanai csúcsértekezletén is a biztonságpolitikai kérdések szerepeltek napirenden. Itt a legfontosabb eredmény a zárónyilatkozat elfogadása volt, amely konkrét cselekvési terv kidolgozására szólítja fel a tagállamokat, és amelynek célja, hogy szavatolja a térség biztonságát, ahogy mondani szoktuk – Vancouvertől Vlagyivosztokig.

Hölgyeim és Uraim!

Magyarországra 2011 első felében hatalmas kihívás vár. Hazám a napokban vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét. Fél éven át nem csak magunkért, de százmilliókért kell helytállnunk. A sors nagy munkát rótt ránk, de a magyarok éhesek a sikerre, és szívükön viselik a közösségi célokat, az erős Európa ügyét. Csak neki kell veselkedni.

Én különös kegyelmet látok abban, hogy épp most, súlyos nemzetközi dilemmák, sorsfordító kérdések közepette vesszük át az európai uniós elnökség váltórúdját. Hiszen ilyenkor van a legnagyobb szükség azokra a tulajdonságokra, amelyekkel hazám rendelkezik. Készek is vagyunk a közösség szolgálatába állítani nem mindennapi képességeinket. Nevezetesen azt, hogy a magyar nemzet mindig, minden körülmények között talpra tudott állni, újra tudta kezdeni.

Úgy is mondhatnám, hogy egy elnökségi állásinterjún Magyarország ritka vonzó életrajzot tudna benyújtani. Olyan fogalmakkal a rubrikákban, mint a kereszténység védőbástyája, és olyan tettekkel, mint 1956 hősi és 1989 vértelen forradalma. A magyarok sikerre vihetik a közösség ügyét.

Biztos vagyok benne, hogy az Európai Unió a magyar félév végeztével megerősödve fog továbbmenni a megkezdett úton.

2011 első félévében Magyarország nemzetközi feladatait most elsősorban az uniós elnökség határozza meg. Aktív szerepvállalásom miatt az én külföldi útjaim és hazai találkozásaim is e misszió jegyében szerveződnek majd.

Ez a feladat azonban nem vonhatja el a figyelmet a világ többi részéről sem: elkötelezettek vagyunk szorosabbra fűzni kapcsolatainkat amerikai, ázsiai, közel-keleti, afrikai vagy éppen óceániai partnereinkkel.

Dolgozunk az Európa 2020 stratégia sikeréért. Biztosítani kívánjuk a nyugat-balkáni országok számára az európai perspektívát. Elsődleges jelentőségű számunkra a Horvátországgal folytatott csatlakozási tárgyalás lezárása, illetve a többi, európai uniós tagságra pályázó ország jövője. Kívánatosnak tartom, hogy a balkáni térség csatlakozási folyamata egy tiszta, világos menetrendet kapjon, ahol minden érintett ország egyértelmű jelzést kaphat, hogy mire számíthat.

Emellett, minden erőnkkel támogatni fogjuk Románia és Bulgária kapcsolódását a schengeni övezethez. Májusban pedig Keleti Partnerség csúcstalálkozót rendezünk Budapesten, hogy előmozdítsuk az Unió, illetve Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Georgia, Örményország és Azerbajdzsán együttműködését. Erről a találkozóról Viktor Janukovics ukrán elnökkel személyesen is volt módom eszmét cserélni.

Az EU 2020 közös célkitűzései mellett már többször beszéltem arról, hogy elnökségünk során elő kívánjuk mozdítani az EU Roma-stratégiáját, és fontos feladat vár ránk a Duna Régió Stratégiájának végrehajtásában is, amely a Dunamenti országok együttműködését hivatott elősegíteni.

Sokat remélünk ettől a hat hónaptól, és sokat dolgozunk is érte.

Hölgyeim és Uraim!

Magyarországra az Európai Unió soros elnöki tisztségétől függetlenül is nagy kihívások várnak 2011-ben. A törvényalkotás, amely az elmúlt félévben is komoly feladatot jelentett a hivatalomnak, várhatóan az eddigiekhez hasonló ütemben folytatódik. 2010-ben több mint száz, az Országgyűlés által felterjesztett törvényt aláírtam, mivel hivatalom ezek mindegyikét alkotmányosnak találta.

Természetesen, hozzám is eljutott néhány törvényt kifogásoló nemzetközi sajtóvisszhang. Ezzel kapcsolatban csak annyit kívánok mondani, amit néhány napja már a brüsszeli tudósítónak is elmondtam:

Biztosíthatom Önöket, hogy Magyarország demokratikus jogállam, ahol a szabadságjogok maradéktalanul érvényesülnek. Hazánk minden cselekedetét a közös európai mércéhez méri. Így, amennyiben a törvény szövege ennek nem felelne meg, nyitottak vagyunk annak átgondolására. Magyarországon sajtószabadság van! Teljes és maradéktalan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy harcos címlapos támadásokban lehet egyet nem érteni a kormány törekvéseivel vagy éppen a médiatörvénnyel.

Őszintén remélem, hogy az alig pár napja életbe lépett törvény bizonyítani fog. Lássuk a gyakorlatot, és akkor követeljünk változtatásokat, ha azt a tapasztalatok indokolják.

Hölgyeim és Uraim!

Nuncius úr is utalt rá, hogy Chopin nemzetközi ünneplése után Liszt Ferencnek szenteljük 2011-et, és ez számunkra különösen szépre, büszkére, dallamosra hangolja az évet. Ők ketten, Liszt és Chopin, egymást jól ismerő szellemi társak, kiváló barátok voltak: éppúgy, miként nemzeteik, melyek idén az uniós elnökség stafétabotját fogják egymásnak átadni. Magyarország után ugyanis Lengyelországra vár e fontos feladat. Őszintén bízom benne, hogy helyt fogunk állni, és ebben számítunk a nemzetközi közvélemény és az Önök országainak támogatására.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Önöknek, hogy elfogadták meghívásomat a Chopin-év zárásaként, és a Liszt-év nyitányaként rendezett adventi koncertre, és külön kifejezem hálámat a Lengyel Nagykövetség és Kulturális Intézet kiváló együttműködéséért.

Liszt gyökere, indíttatása, mélysége magyar, de zenéjének gazdagsága, küldetése nemzetközi. S mi jó szívvel osztozunk rajta a világgal – például azon a koncertsorozaton, melynek madridi, londoni, brüsszeli és római állomásain magam is részt veszek majd.

Hölgyeim és Uraim!

Végezetül, kérem, engedjék meg, hogy felelősségteljes diplomáciai munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánjak. Mint volt nagykövet, tisztában vagyok vele, hogy az Önök munkája egy küldetés, amellyel hidat képeznek Magyarország és az Önök által képviselt, és számunkra fontos és nagyszerű országok között.

Engedjék meg, hogy beszédem végén, Magyarországnak is kívánjak valamit: nem állhatom meg, hogy Önök előtt is elmondjam, hogy az elmúlt évben próbára tett bennünket a Teremtő. Őszintén bízom benne, hogy a rendkívüli árvíz és belvíz, majd az iszap-katasztrófa után egy nyugodt, békés építkezést lehetővé tevő esztendő következik.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

elwood 2011.01.12. 14:18:32

@high up: "Állam meg még 40 év múlva is lesz, de hol van már egy Barings bank?"

a) Azt számold ki hol lesznek a befizetők 20 év múlva. Kolompár Rómeó befizetett járadékait fogják szétosztani úgy, hogy (EU kimutatás:) egy főre kétszer annyi nyugdíjast kell eltartani a befietőknek.

b) az utóbbi húsz évben hányszor volt csődben az állam, és hányszor az Allianz, Aegon ... ?

elwood 2011.01.12. 14:24:33

@high up: "Azt hiszed, hogy gyúrtcsányék meg Kuncéék úgy élnek, ahogy azt hirdették neked?"

olvastál itt olyan commentet aki gyurcsány gazdaságpolitikáját dícsérte ?

(Igaz ő 3000 milliárdnyi adósságot nem egy év alatt generált ... a múlt megszépít mindent)

2011.01.12. 14:26:26

Tudja valaki mennyi most az 1 havi nyugdíjkifizetés összesen?

Squid 2011.01.12. 14:35:27

@high up: "piluka, nyögd már be végre, hogy MIKOR IS LESZ A LEGKÖZELEBBI MINÖSÍTÉS? Mert hogy nem a következö háromnegyedévben, az biztos.

Egyébként is ennyi fasságot, amit ti, mnkanélkülivé vált libsik, meg a mindig is alattvalói tudatú szockovicsok összehoztok, az már az agyhalál netovábbja.

NEM BLOGOKAT KELL NYITNI AZ EGYÉNI SZAKMAI KÉPEZETTSÉG HIÁNYÁNAK A BEMUTATÁSÁRA, hanem el kellene már menni alapfokú képzésekre pénzügyböl, közgazdaságból. Mert ez így csak egy paraszti dühöngö, amit a blogban nyújtotok.
"

Februárban lesz aranyapám!

Addig kapott a Forradalom bizalmat és türelmet a piactól immáron harmadszorra. 10 hónap türelem egy olyan bandával szemben, akik évek óta nyomják úton útfélen, hogy készek a kormányzásra és ott a terv a fiókban, azért valljuk meg elég nagyvonalú...

Februárban kell Matolcsynak prezentálni valamit ami jobb a "államosítunk, aztán kozmetikázunk a léből" trükknél.

Mostmár nem veszik be a link dumát, hanem odavernek ahol fáj, hacsaknem prezentál a Forradalom olyan gazdasági koncepciót ami rövid és hosszútávú fenntartható (!!!!!) kalkulálható megoldást jelent.

Ha megint pálinkafőzéses szentkoronás bullshit lenne az ötlet akkor jön a "befektetésre nem ajánlott" kategória. És akkor te is én is megyünk a kossuth térre kötéllel aranyapa, mert államcsőd simán befigyel.

elwood 2011.01.12. 14:38:03

@Hari R. Seldon: "Az a kérdés, hogy kik fognak nagyot szívni... A multik már szívtak, a bankok már szívtak, a munkavállalók megtakarításait már beszántották... Marad az EÜ..."

esélyes, Égert aki nem kis támogatást nyújtott a vizitdíj elleni kampányhoz már kezdik fúrni.

Squid 2011.01.12. 14:38:37

@Add_tovább: "Tudja valaki mennyi most az 1 havi nyugdíjkifizetés összesen? "

Tökmindegy mennyi, mert már most is azért húzták be a MNYP pénzeket (részben), hogy fizetni tudjanak a nyugdíjasoknak, mivel reformot nem mernek végigivinni a Forradalmáraink.

2011.01.12. 14:43:17

Csak be akarom bizonyítani a Fidesznyikeknek, sokkal többet buknak a mostani nyereséggel mint gondolnák.

Hari R. Seldon (törölt) · http://pirateradio.blog.hu/ 2011.01.12. 14:51:19

@elwood: Így legyen ötösöm a lottón...

Éger a jégen... ;)

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 15:10:05

Bennem mindezek mellett felvetült a gondolat, hogy azért is lesz még gáz ez a nyugdíj-államosítás, mert ugye a 45%-ban állampapírokból álló nyugdíjvagyonból akkor az állampapíros részt az állam tulajdonképpen nem megkapja, hanem megspórolja, mivel be tudják őket vonni, mert nem kell kifizetniük.

Ennek inflációfékező hatása lesz (hiszen a gazdaságban tulajdonképpen így pénz semmisül meg) viszont ugye a nyugdíjpénztárak kinyírásával marad a külföld, és a nagyon kevés hazai állampapír-vásárló, akikre marad az államadósság ilyetén való finanszírozása.

Ami engem aggaszt, hogy ha a kormány hatalmi szóval bevon majd 1500 milliárd forintnyi állampapírt, akkor mégis mennyire fog megrendülni a bizalom a magyar állampapírokban? Az biztos, hogy ennek komoly kamatemelkedés lehet a vége az állampapírok területén, ha pedig ott megtörténik, a magasabb kamat miatti többletköltségek újabb adóssággondokat okozhatnak, amely felpörgetheti az inflációt, és amely végül már drasztikusabb alapkamat emelésben is megnyilvánulhat a jegybank részéről, hogy csökkentsék a forint értékvesztését...

Nagyon gázos dolgokat piszkál itt a komány, nagyon gázosakat.

Squid 2011.01.12. 15:12:38

@Add_tovább: "Add_tovább 2011.01.12. 14:43:17
Csak be akarom bizonyítani a Fidesznyikeknek, sokkal többet buknak a mostani nyereséggel mint gondolnák. "

Minek? Ha lenne eszük maguktól rájöttek volna.. Annyira egyszerű és a Fidesz is hangoztatta 100x, már rég bevallották. Azért kell behúzni a lét, mert nem tudnak nyugdíjjat fizetni, nem 20 v 30 év múlva, hanem most. Csak, hogy üssön megismétlem, MOST!

Ez a mai nyuggereknek jó, mert a mnyp feláldozásával kapnak lét. Mindenkinek aki majd a jövőben lesz nyugger rossz, mert a "biztonságos állami nyugdíjrendszer" amibe majd 20-30 év múlva bízva pénzre számítunk már ma nem tud fizetni.

Ez az átverés és ez a Fidesz sokadik be nem vallott Öszöde. Visszaterelnek mindenkit az állami nyugdíjrendszerbe, hiszen az a biztonságos és a tuti, behúzzák a MNYP vagyont és abból teljesítk a folyó kifizetéseket (lásd nyugdíj) mert másból nincs mód.

Persze lenne megoldás, ami az ország kiadásainak a csökkentése lenne, de azt nem lehet, mert szavazatokba kerül.

/golfclap

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 15:12:40

Arról nem is beszélve, hogy az állampapírok kamatainak emelkedése, illetve ha nem sikerül eleget eladni, még milyen leminősítésekhez vezethet...

naresh 2011.01.12. 15:15:10

@is: Arra céloztam, hogy OV a 98-as kampánbyban 7%-os GDP növekedést igért - mintha tőle függött volna...Akkor még indokolta is, hogy miért éppen 7%-ot (mert akkor ő is megérte vona az EU-átlagos egy főre eső GDP utólérését. Én 15%-ot szerettem volna, mert én is szeretném megérni. Sqajnos nem ilyen egyszerű a probléma.

2011.01.12. 15:15:14

3 085Md ft az összes nyugdíjra tervezett összeg. 360md-ot remélnek az átirányított pénzekből (korábbi info). rendszer bevezetésekor azonban 25%-al kell kevesebbet kifizetni: 771Md-al kevesebbet...
Jó bolt, nem:????

igényes 2011.01.12. 15:21:05

Szeretném megkérdezni van-e itt Felcsútról Orsós nevet ismerő polgár.

Azért ez becsülendő!
www.felcsutialapitvany.hu/
Kuratórium:
Derdák Tibor elnök
Orsós János titkár
Lázi István János tag

Squid 2011.01.12. 15:23:08

@stark: Az állampapír a kissebbik baj... A nagyobbik baj az 55% nagyrészt magyar papírokból álló tőzsdei portfólió!!

Na abból hogy csinálsz pénzt amit ki lehet fizetni folyó állami kiadásokra? 1600Milliárdos tőkekivonás a magyar részvénypiacról mekkora krach? Még ha 3 év alatt 3 részletben teszik akkoris megrendítit a gazdaságot..

A Mutyipotenciál sem semmi! Ki, hogyan és mennyiért fogja minimum, értékén eladni a papírokat, és hány fideszhaver fog belőle megmilliárdosodni. Ehez képest a Gripen tender apró volt, ez az elmúlt 20 év egyik legnagyobb malacperselye.

Selmeczi Gabika & Co megvéd minket a nyugdíjrulettől! Hogy mennyi marad 12 év megtakarításaiból nem is akarom tudni, ez az igazi tétje az egésznek.

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 15:34:53

@Squid: Na ez meg a másik. Ezt szerintem még ők sem gondolták végig. Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy Orbán és Matolcsy fejében a 3000 milliárdos vagyon így készpénz formájában jelent meg, és még el sem kezdtek foglalkozni azzal, hogy mégis mi a faszt fognak csinálni azzal a döbbenetes mennyiségű értékpapírral?

Attól félek, hogy rá fognak ülni, és a külföldi befektetőknek meg az lesz az arca előtt, hogy bazz, ott van az a horribilis érték a magyar kormánynál, amivel a jó Isten tudja, hogy mit fognak csinálni, és ez a részvények értékének a csökkenéséhez fog vezetni, mert hülye lesz bárki is vásárolni, amíg az állam ki nem teríti a lapjait.

Azt is el tudom képzelni, hogy addig tökörésznek a papírokkal, amíg azok 1600 millárd helyett majd érnek alig ezermilliárdot, és ezért is természetesen a gonosz külföldi spekulánsok lesznek a felelősek.

Szvidrigajlov 2011.01.12. 15:46:50

@fakopács:
Minden alkalommal fokozódik az elismerésem az Index olvasói iránt, akik, mint tiszta liberálisok, ilyen nagymértékben képesek tolerálni az alternatív véleményeket. Ezt a választ akár Konrád György is írhatta volna. Hiszen aki vele (velük) egyetért, az demokrata, és européer, aki meg nem az választhat a következő opciók közül:
- antiszemita
- diktátor
- náci
- balkáni/mucsai paraszt
- elmebeteg

Még szerencse, hogy nekem az "elmebeteg" jutott és nem a náci. Így még módomban áll egy lipótvárosi pszichiáterhez eloldalogni és nem kell attól félnem, hogy a rózsadombi liberálisok szétverik a fejemet.

Az ügy érdeméhez pedig csak annyit:
tegnap az egyik hírportál azt jelezte, hogy portugália a csőd szélén van, többek között azért, mert a nemzeti össztermék jelentős hányadát a textilipar adta, amely viszont ma már nem versenyképes a kínaival.

Miért nem versenyképes? Mert az európai embe nem dolgozik már heti 20 dollárért. Mert az európai nyugdíjra és egészségügyre jogosult, arra igény tart. És nem utolsósorban a még mindig relatíve olcsó közlekedési költségek nem tüntetik el a termelői árak közötti különbséget. A problémát a demográfia és az olajár fogja megoldani. Úgy ahogy leírtam. Lehet, hogy az időhorizontban tévedek, de a lényegben NEM!

Squid 2011.01.12. 15:48:07

@stark: Tedd még hozzá mi történik, ha leminősítik az országot a bóvliba, és OV+Matolcsy ott ül majd a malacperselyel a kezében és nézi ahogy olvad a töredékére.

orient 2011.01.12. 16:01:16

@Squid: Ez még megelőzhető lenne ha végképp előrukkolnának valamivel. Nem fognak. Minden összeomlik előbb utób, és majd lehet kenni a rohadt spekulánsokra és a balibsik által vezérelt hitelminősítőkre. Csak a sok megvezetett ökörnek nem nagyon esik le, hogy a balibsik által megvezetett hitelminősítők nem most kezdték a leminősítést hanem a gyurcsányékat-bajnaiékat is leminősítették. Tehát ha balibsi kézben van akkor a saját haverokat miért minősítették le? Talán azért mert már akkor is szarban volt az ország amin a mostani kormány csak tovább ront, ahelyett hogy elkezdene felelősen politizálni? Remélem az utolsó pillanatban észbekapnak még a vityáék (februárig) és rájönnek a balibsi összeesküvés-elméleteket a sok szociális segélyen lógó és egyéb ingyenélőn kívül nem mindenki veszi be. Márpedig egy mostani csődöt (bóvli kategóriát) már nem lehet az előző kormány nyakába verni. Igaz ők szarták el de közel egy év alatt azért el lehetett volna kezdeni kimászni a szarból és nem még jobban elmerülni benne!

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 16:02:30

@high up: Mégis hogy lehet olyan hülyeséget írni, hogy "balos közgazdász"? A közgazdaságnak nincs politikai hovatartozása, csak vannak hülyék, akik a politikai ideológiájukat akarják keresztülnyomni a gazdasági törvényeken, és megdöbbennek, amikor nem sikerül.

naresh 2011.01.12. 16:07:10

Röviden. Meggyesi bűne: tovább nyújtózkodtunk, mint a takarónk hossza. A FIDESZ bűne, hogy ezt nem mondta ki, hanem az ügynök múltat firtata, majd a "rosszabbul élünk, mint négy éve" hamis jelszavát fújta. Gyurcsány legalább szavakban elismerte a szocialisták felelősségét, de ahelyet, hogy szaván fogták volna, forradalmat játszattak az arra alkalmas elemekkel. Az igazság kimondása nem volt érdeke az akkori ellenzéknek, helyette viszont minden eszközzel és sikerrel akadályozott meg minden reformtörekvést (Eü, felsőoktatás, stb.), megszorításként támadva az elkerülhetetlen takarékossági lépéseket. Még a világválságot is GYF előszobájából eredeztette OV. Obama elnök is csak tátotta volna a száját, ha sok baja között meghallja e bölcs kijelentést. Sajnos az 1 millió új munkahelyet sem hallotta meg, különben azonnal iderepült volna tanácsért.
Ilyen előzmények után valóban nehéz hazánkban rendet tenni. Pedig az idő nem nekünk dolgozik. Az pedig nagyon rövidlátó, buta érv, hogy a demográfiai problémák csak évtizedek múltán jelentkeznek, ezen ne fájjon a fejünk. Az éves születésszám már régen 100000 fő alatt van. Ha mindenki 80 évet élne, akkor is könnyen érzékelhető a népesség fogyás mértéke. 2020-ban a 20 év alatti népesség bőven 2 millió alatt lesz...És még nem is beszéltünk az etnikai arányok változásairól.

elwood 2011.01.12. 16:09:22

nem szorosan ide tartozik, de Szijjártó most jelentette be, hogy: A szocialisták miatt emelkedik a benzin ára

egy Rejtő regény kutyafüle ezekhez

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.01.12. 16:09:59

@Squid: Hozzáteszem:

Már látom magam előtt, ahogy a Viktor hosszú beszédet tart a nemzetközi tőke spekulációiról, amivel a szocikat támogatva döntik romba hazánkat, a Jobbik diszkréten zsidózgatni fog a jobbszélről, az MSZP meg Gyurcsánnyal az élen egy olyan önelégült "ugyehogymegmondtam" pofát fog vágni, amitől minden jobb érzésű embernek felfordul a gyomra, annyira hogy nem tudjuk majd eldönteni, hogy őt, vagy a Viktort vegyük célba a távcsöves puskával.

Talán még az LMP képes lesz majd civilizált viselkedést mutatni, de ezer forintnál többet arra se tennék.

Ha tényleg eljátsszák az undorító retorikával államosított pénzt, és bedöntik a költségvetést, akkor itt el fog szabadulni a pokol, az biztos.

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.12. 17:00:22

grande finale? de hiszen épp arra lenne szükség

naresh 2011.01.12. 17:12:05

@Szvidrigajlov: Egyetértek. A válság nem nálunk kezdődött, nekünk ennél az asztalnál nem osztanak lapot. Abban sem bízhatunk reális eséllyel, hogy az alagútnak vége. A világ változik, ha nem alkalmazkodunk, bukunk. A dolog érdekessége, hogy még a nagy játékosok sem látnak számukra elfogadható megoldást. Én éppen ezért tartom tragikusnak a hazai politika légkört. A hagyományos széthúzást, a problémák szőnyeg alá söprését, a pillanatnyi, vélt érdekek prioritását,. pótcselekvések sorozatát. De meglepve nem vagyok. Ezt már Széchenyi is hiába ismételgete...

vasgyuszi 2011.01.13. 15:31:06

@gorcsev54: ha van lehetosége a lányodnak, semmiképpen se menjen vissza abba a szartengerbe. Egyes emberekkel tartson kapcsolatot (rokonk, barátok), de az országot, mint olyat felejtse el és legyen boldog ott, ahol most van /majd lesz. Én egy cseppet sem bántam meg. Azóta járok szívesen agyarhonban, amióta tudom, hogy van hova (normális helyre) visszamennem. Ja, EU ide vagy oda, azért a befogadó ország állampolgárságát vegye fel a biztonság kedvéért!

vasgyuszi 2011.01.13. 16:30:18

Te Pilu gyerek, kicenzúráztad a kommentemet bazdmeg!

Tehát mégegyszer: azt tanácsolom gorcsev54 lányának, hogy maradjon Londonban, kérjen állampolgárságot és örüljön, ahogy én is teszem :)))

vasgyuszi 2011.01.13. 16:31:40

váááá, bocsi Pilu, bazdmegelés visszaszívva, a firefox nem találta a kommentemet (frissítés ellenére sem). BOCSÁNAT!

Naki vagyok kerdojel 2011.01.13. 21:05:33

@huck: "Magyarul, ha a fizetésemből fizetem a gázt feltételezhetem, hogy mind a fizetésem, mind a gáz ára hasonló ütemben emelkedik és így a mai napi értékre vonatkoztatva nem jelent a megtérülésben különbséget."

Ezzel az a gond, hogy a gázár tutira jobban emelkedik, mint a fizetésed. Én a versenyszférában dolgozom, eddig kétszer volt 10% felett a béremelésem, most egy pár éve stabilan alatta (4-8% között). Olyat pedig még nem láttam, hogy a gázár 10% alatt drágult volna, sokkal jellemzőbb a 20% vagy a még annál is több.

Szóval ez is egy érv amellett, hogy a hőszigetelés igen hamar behozza az árát.

naresh 2011.01.13. 22:59:13

Alternatív: ismét egyetértek. A képletek, szabályok magolása, a típus feladatok végtelen gyakorlása a matek halála. Így nem gondolkozni tanul a diák, hanem viszolyog a tárgytól. Pedig a meghatározások, szabályok változhatnak, nem szentírás egyik sem, hanem gondolati konstrukció (gondoljunk pl. a függvény-fogalom változására csupán az elmúlt 50 évben). Ezt kellene a tanítónak is megérteni. Ez viszont szemében a tudománya gyengesége, így tekitélyromboló. Szerencsére nem mindenki ilyen persze...Van, aki felhívja a fuigyelmet egy feladat különböző megoldási lehetőségeire.
süti beállítások módosítása