Lajos tíz éve szerelmes. Valahányszor eszébe jut az a szöszke, gyomra összeszorul, és megjelenik lelki szemei előtt a lány, rózsaszín háttér előtt. Nincs ebben semmi különös, hacsak az nem, hogy ennek a kapcsolatnak már tíz éve vége, és annak idején is csak néhány hónapig tartott, de Lajos azóta is rendületlenül szerelmes. Egy képbe. Mert az, aki iránt Lajos még mindig heves érzelmeket táplál, nagyon valószínű, hogy már nyomokban sem hasonlít, sem fizikai valójában, sem személyiségében vágyai eredeti tárgyára. Még mielőtt hitetlenkedve azt mondanád, hogy Lajos nem is létezik, megnyugtatlak, van, él. Egészen pontosan rengeteg Lajos járkál közöttünk, és ha nem is szöszke a szerelmük, és nem is tíz az évek száma, azért akad bőven, aki hozzá hasonlóan él. Kérdezze meg terapeutáját, gyógyszerészét!
Lajossal az a nagy probléma, hogy saját magát csapja be, hiszen nem veszi észre, hogy szerelme nem valós személy, hanem egy kép, egy agyonpolírozott emlék, amelyet a saját agya vetít. Fejben szerelemes. Érdekes játéka az agynak a „fejben karate”, a valós tárgy nélküli vágy. Azért ha jobban belegondolunk, Lali nagyon veszélyes vizeken evez, ugyanis, ha nem tudatosul benne, hogy szerelme nem más, mint egy illúzió, és véletlenül a rossz vonalon elindulva valóságnak éli meg, akkor könnyen rámehet az élete. Ha nem teszi helyére ezt az érzést, és ha nem csak a diófa alatti nosztalgiázás közben jut eszébe a szöszke, mint egy kellemes emlék, akkor nagy zakónak lehet elszenvedője. Egy ilyen kis momentum blokkolhatja kapcsolataiban, hogy csak a legfontosabb esetleges problémát említsük. Csúnyán meg lehet csúszni azon, hogy egy képet kergetünk fél életünkben.
Marika azóta gyűlöli volt férjét, amióta elváltak. Igazából semmi különös nem történt, nem volt velőtrázó dráma, nem ivott, nem voltak nagy veszekedések, és még csak meg sem csalta. Kiszerettek egymásból, vagy fene tudja, egyszerűen csak vége lett. Ennek már vagy tíz éve. Minden esetre, a mai napig sziszegve ejti ki a nevét, ha véletlenül szóba kerül exe, pedig utoljára a válóperes tárgyaláson látta. Fura mi? Tíz éven keresztül gyűlöl valakit, aki semmilyen szerepet nem játszik az életében, hiszen egyáltalán nem állnak kapcsolatban egymással. Az ő játéka nagyban hasonlít Lajoséra, hiszen ő is fejben karatézik, csak az érzelem más, de szintúgy egy, már csak az ő fejében létező személlyel harcol. Gyűlöl egy képet, egy tíz éves emléket, valakinek az egy évtizeddel ezelőtti önmagát, de Lali példáján azért ez jóval túlmutat.
Hideg fejjel végiggondolva, nem hiszem, hogy lehet haragudni bárkire 3650 napon keresztül. (Jó, tudom, van olyan eset amikor a harag örökké tart, de ez az ex, nem gyilkos, nem gyújtotta fel a házat, és nem tett tönkre egy életre anyagilag senkit.) Lehet, hogy Mari nem is azt a személyt gyűlöli, akitől akkor elvált? Hősnőnk lehet, hogy (már rég) nem a férjére haragszik, hanem a magában lévő összes haragját ráirányítja erre az alkalom szülte stresszlabdára? Anyu kikiáltotta őt mindenes bűnbaknak. Lehet rá köpködni, utálni és minden rosszért okolni. Ő minden földi gonosz megtestesítője, maga az ördög. Jól megrugdossa esténként lefekvés előtt, és ezzel minden a helyére került. A frusztrációik, az indulatok, na meg az a gyökér is, aki ezt jól megérdemli. Na, ja. Ez is egy lehetséges változat, de van még egy elképzelésem, és talán ebben az esetben inkább ez áll közel a megoldáshoz. Ehhez viszont a következő kérdésre kell választ adni: Haragudhat-e az ember - gyakorlatilag - a végtelenségig másra, aki már nem szerepel az életében?
Vagy nem is exre haragszik Mari, hanem önmagára? Arra a hibájára, amire a férj emlékezteti, amit ő hozott ki belőle? Esetleg azért ég a gyűlölet, mert apu volt az, akinek hagyta, hogy üres kapura tizenegyest rúgjon? Akivel szemben elkövetett egy hibát, amit aztán ő maga sínylett meg? Itt nem ugyanaz a mozgatórúgó, mint annak az apának az esetében, aki folyamatosan cseszegeti a fiát, de kizárólag azért, mert a saját ifjúkori töketlenségét, hibáit látja a gyerekben? Ő az, aki nem is a gyerekre haragszik, hanem saját magára, csak a gyerek a tükör, aki szembesíti azzal, amit annyira utál önmagában? Mari nem tükröt lát első férjében? Nem arról van szó, hogy a férj a saját hibájára emlékezteti, vagy önmaga gyengeségére, amit apunak „megengedett kijátszani”?
Egy életen keresztül csak a saját - vélt - hibánkat tudjuk gyűlölni.
Szóval, adott a két fejben karatézó versenyző, akik, alapjaiban nagyon hasonló meccset játszanak, de a más-más érzelmi töltet és ok révén egészen más (vég)eredménnyel zárhatják le a csatát. Mari a stresszlabdával tulajdonképpen jól el is éldegélhet, amíg Lali a szöszkéjével nagyot padlózhat. Marinak sem ártana egy önvizsgálat, mert a világ bajaira nem a falhoz vágható alkalmatosság tüneti kezelése a megoldás, Lajosnak meg végképp szüksége volna rá, hiszen nagy lendülettel száguldozik egy zsákutcában.
Próbálom a sztori csattanóját kihegyezni, de nyilván a hollywoodi filmek forgatókönyvein edződött olvasók már sejtik, hogy a fenti történetben a volt férj nem más, mint Lali, a szöszke, pedig Marika. Két kapcsolat nélküli ember, két, egymásról leképzett virtuális személy, amelyek csak saját fejükben élnek, és lélekben mégis egymás ellen, egymással játszanak. Agymenés? Az.
Hepiend? Az nincs, de nem is kell, hogy legyen. Ha egymástól függetlenül „kitalálták” maguknak a másik személyét, akkor nyilván függetlenül a másiktól, le is tudják építeni a kialakított képet, de valószínűleg ez a nehezebben járható út. A nagy kiszúrás a két hülyével az lenne, ha egy üres szobába leültetnénk őket egymással szemben, jól bekommunikáltatni őket! Szép menet lenne, és valószínűleg ez azonnal mindkét meccs végét is jelentené. De megnézném!
