HTML

 

Miért nem lepődünk meg az alábbi képsorok láttán? Tán’ csak nem emlékeztet a 2006-os pesti történésekre? A jelek szerint az emberi mivoltából való kivetkőzés nem a magyar rendőr sajátja, a dán kollégáik éppen olyan barmok, mint a mieink. Egysejtű, írástudatlan gyökerek. Illetném őket az állatias jelzővel, de ne sértsük meg az állatokat azzal, hogy hozzájuk hasonlítjuk ezeket a gondolkodásra képtelen torzókat. Válogatás, ész, és ok nélkül üt mindent, ami elé kerül, legyen az egy gyereklány tarkója, arc, vagy akár vese. Túl azon, hogy ez a viselkedés magyarázhatatlan és indokolhatatlan, volna még egy apró „rendőrszakmai” észrevételem: Miért gondolják ezek a barbár droidok, hogy a földön fekvő tömeg oszlatásának az a módja, hogy ütni kezded őket? Ha a járdán egy zsák krumpli „állja” utad, azt sem ütni kezded gumibottal, hanem elhúzod onnan, és ha a padkán is zavarja a közlekedést, akkor felrakod egy teherautóra és elviszed jó messzire. Ezek szétbaszni mentek a tömeget, nem oszlatni. Demokrácia, az bazmeg...
 
FUCK THE POLICE!

Címkék: koppenhága rendőri brutalitás klímacsúcs

188 komment

 

Rövid időn belül két olyan mészárlás is történt kicsinyke hazánkban, melynek elkövetői vélhetően betegek. Mindkettőjükről kiderült utólag, hogy nemrégiben jártak pszichiáternél, illetve az utóbbi esetben az, hogy konkrét kezelés alatt állt, de ennek ellenére mindketten szabadon kószáltak. Hmm…
 
Asszem az ma már teljesen természetes, hogy az orvosok szakmai-, és büntetőjogi felelősségét számon lehet kérni ugyanúgy, ahogy az autószerelőjét is, aki elfelejtette bekötni a fékcsövet. Tévedni emberi dolog, viszont hibájáért vállalja mindenki a felelősséget, akár orvos, akár kazánkovács az illető. Ha rontasz, kijavítod, fizetsz, vagy épp’ mész a kóterbe, függően a következmények súlyosságától. Ha a körzetim egy doboz Kalmopyrin és egy vállveregetés társaságában hazaküld vérző gyomorral, és meg találok halni, a világ legtermészetesebb dolga lesz a büntetőfeljelentés és kártérítési igény. Pipa, ez így természetes.
 
Tessék má’ nekem megmondani, hogy a két mészáros esetében kérdezte-e bárki is az érintett intézményeket, orvosokat, hogy miért is engedtek utcára két lábon járó pokolgépeket? Magyarázni persze mindent lehet, de azt, hogy egy ön és közveszélyes beteget recepttel a zsebében kizavarnak az utcára, azt elég nehéz. „De tényleg szedd be a piros tablettákat, Pistike, mert baj lesz!” És tényleg baj lett, nem is kicsi.
 
Kedves pszichiáter nénik és bácsik! Ti ugyanúgy emberéletekkel játszotok, mint a szívspecialista, aki pacemakert ültetett a nagyiba, azzal a különbséggel, hogy a mama ritmusszabályzójának hibája maximum egy ember halálát okozza. Ha ti elqrtok valamit, abba - a jelek szerint - többen is belehalhatnak. Jól tetszenek aludni mostanában?
 
A felelősség kérdése minden ilyen esetben vitán felül áll. Ha a diagnózis rossz, akkor a szakmai-, ha pedig közveszélyességük ismeretében engednek ki betegeket, akkor a büntetőjogi felelősséghez nem férhet kétség. Nem az lenne a dolgok normális menete most, hogy páros lábbal rugdossák szakmai és jogi oldalról a kezelőorvosokat, intézményeket?
 
Már csak egy kérdésem van, kedves doktor bácsik és nénik: Hány ilyen beteg embert tetszettek utcára engedni az elmúlt fél évben? Hány bombát küldtek civilek közé?

Címkék: beteg orvos társadalom pszichiátria mészárlás

64 komment

 

Rutinból nyílik az ember zsebében a bicska, mikor meghallja a MÁV, VOLÁN, vagy éppen a BKV tervezett áremeléseit. Ilyenkor mindig kiderül, hogy a „szakmailag indokolt” 16 százalék helyett, - figyelembe véve a lakosság teherbíró képességét – nagykegyesen megelégszenek a 11%-os kompromisszumos tarifaemeléssel. Jessz, hogy egyem azt a szociálisan érzékeny szíveteket… Mi a lakosság, természetesen szívesen vállaljuk a többletterheket, hiszen látjuk a folyamatos fejlesztéseket, a korszerű, és mindig tiszta járműveket, az alkalmazottak kiváló hozzáállását, valamint az évek óta folyamatosan javuló minőséget a szolgáltatásban, és ez megéri részünkről is az áldozatvállalást, ugye.
Fejlesztés nincs, a gázolaj alig, vagy egyáltalán nem lett drágább, a melósnak nem emelkedett a bére, a járatok ritkulnak, de az infláció háromszorosát húznák a jegyárakon…
 

 (Az előző év azonos időszaka = 100,0)

Úgy felhúztam magam a hír hallatán, hogy felcsattogtam a KSH honlapjára, kicsit vizsgálódni infláció és árak tekintetében. Az alábbi táblázatban a 2009. július, augusztus, szeptember, illetve október havi inflációs számokból szemezgettem néhányat. Itten láthatod, hogy az előző év azonos időszakához képest mennyivel nőttek az árak az adott termékek, szolgáltatások körében (az októberi számokat vettem alapul). Látható például, hogy a kaja alig (+2,8 %), a ruházati termékek gyakorlatilag egyáltalán nem (0,6%) lettek drágábbak, és még a tartós fogyasztási cikkek is csak 5%-kal kerülnek többe, mint tavaly ilyenkor. A táblázat egyhangú, a néhány százaléknyi növekedések között szkrollozhatsz, egészen a szolgáltatásokig, ott viszont hirtelen előkerülnek a kétszámjegyű változások. Hmm..

No, Pistike mi a közös ezekben a szolgáltatásokban? Igen, okos vagy, valóban hatósági áras mind, kivétel nélkül. Vízdíj +11.6, csatorna +11.5, helyi tömegközlekedés +11.3, szemétszállítás +16.6 (!).
 
Az élet (a gazdaság) összes terültére igaz, hogy alig változtak az árak (1-5%), ez alól csak azok a területek, szolgáltatások képeznek kivételt, amelyekben az állam, vagy az önkormányzat bír ármeghatározó szereppel, mert ott mindjárt kétszámjegyű a változás mértéke. No, ezt magyarázza meg nekem valaki! Piaci környezetben, a közlekedési szolgáltatások 3.7%-kal drágábbak, de a helyi tömegközlekedés 11.3%-kal kóstál többet, mint tavaly. Idén a víz és a kaki is csak 11%-kal több forintért hajlandó (le)folyni a tavalyi csőben. Érdekes sztori.
 
Ha van kedve valakinek, számoljon már utána, hogy ha az állam nem rabolna ki minket intézményesített eszközökkel, és valóban csak az indokolt mértékben emelne árakat, akkor mennyi lenne a tényleges influációnk?! :)

 

Címkék: gazdaság infláció áremelés jegyár

3 komment

 

 
Jesszusom…
 
Bár fogalmam sincs, hogy egy ilyen felmérés milyen eredményt hozna nálunk, de az leszögezhető, hogy a mounikasó népe a Tesco hazájában is kiábrándítóan primitív. 2009-ben a klímamodellek, az ezt kutató központok, a nyakukig érő áradások, az ózonlyuk, a legmelegebb évtized, a gleccserek eltűnése, a jégsapkák olvadása után a paraszt annyit mond, hogy nem hiszi el. Bravó.
Összeesküvés ez is, mi? Négy, pajeszos világura találta ki Manhattanben, hogy pénzt húzzon le rólunk, és rettegésben tartsa a gójokat? Vagy mire gondolhat az az analfabéta barom, akiben megszületik a „nem hiszem el” válasz?
 
Elektront láttál-e már, cseszed? Oszt’ kádba ejtve mégis ráz a hajszárító?
Láttad-e nagyanyádat görbe háttal, majomfejjel bogyót gyűjteni, vagy ezen tapasztalat hiányában Darwint is lehülyézed?
Elkeserítő a sötétség itt nagy büdös „szellemi bölcső” Európában.
 
A fenti hír tükrében tényleg felmerül a kérdés, hogy kell-e bármit is tenni a klímakatasztrófa, a klímaváltozás elkerülése érdekében, vagy egy ilyen sutyerák civilizációt jobb pusztulni hagyni!?
 

Címkék: társadalom klímaváltozás

14 komment

 

Szombat este, alkalmi társaság, akik a kényszerűségből együtt töltött időt csevegéssel próbálják elütni. A hangulat oldódik, repkednek a poénok, mikor valakitől elhangzik, az „akinek hat anyja van, az” szólás. Azonnal jönnek a kontrák, és magamhoz ragadva a szót, pár mondat után eljutok a négy nagyapa sztorijához. Elmeséltem, hogy nekem ennyi jutott, mert sajnálatos módon a két vérszerinti nagyapám korán elment, és helyükre egy-egy „mostoha” került. Egy ilyen családfa kicsit valóban abszurd, és kellő cinizmussal megáldott hülyéknek ez bőven ad táptalajt a kretenizmusuk kiéléséhez. Ennek megfelelően könnyesre röhögtük magunkat a képzeletbeli tíz anyus, hat nagyapás, és egyéb, túlragozott „családformációkon”. Mosolyunk egészen addig tartott, amíg a társaság egyik hölgytagja komor arccal hozzátette, hogy neki négy apja volt. Ahogy ránéztünk, tekintetéről azonnal lerítt, hogy számára ez egyáltalán nem vicc. A levegő azonnal megfagyott, mint amikor egy ízetlen poén véletlenül telibe talál valakit, és a korábban jópofának tűnő eszmefuttatás egy másodperc alatt fordul át a legkellemetlenebb hallgatásba. Nem tudni, hogy a beszélgetés megtörése okán érzett felelősség, vagy egyszerűen a megkönnyebbülés végett, de a lány folytatta meséjét.
 
Még hatéves sem volt, mikor édesapja és édesanyja elváltak. Mint általában a lányok, ő is teljes rajongással imádta apját, így ez a szakítás nagyon megviselte. Sajnálatos módon a papa a válás után teljesen elszakadt tőlük, és vele sem tartotta a kapcsolatot. Az imádott apu ejtette őt. Kress..
Anyu bátran élte tovább saját életét, már ami a párkapcsolati részét illeti. A következő tíz évben még három aput vitt haza, akikben megtalálni vélte az igazit. A lány mindhármukat utálta, és elmondása szerint ez az érzés kölcsönös volt mindegyikük esetében. Így lett tizennyolcadik életévére négy apuka „boldog tulajdonosa”, mikor is az első adandó alkalommal, viharvert sebességgel menekült el a „családi fészekből”.
 
Most, túl a harmadik ikszen, már családanyaként is igen frusztráltan beszélt ifjúkori éveiről. Elmondta, hogy a történtek miatt - finoman fogalmazva - édesanyjával sem felhőtlen a viszonya, mert úgy érzi, hogy haza lett vágva az egész gyermekkora. Istenigazából a „történelmi háttérről” ennyit tudtunk meg, de még hosszasan mesélt érzéseiről, sérelmeiről, amiket gyermekkorában elszenvedett, vagy elszenvedni vélt, a - valóban elég extrém – családi körülmények miatt.
 
A társaság hangulata ugyan szép lassan helyrerázódott, de nekem nem csak ott, hanem még napokkal később is kattogtak fejemben a lány szavai. Furcsa volt látni, hogy egy kifejezetten értelmes, felnőtt nő milyen kezeletlen sebeket cipel magával. Furcsa volt látni, mert már magam is a szülői korba léptem, és egészen más aspektusból figyelem a család és benne a gyerekek szerepét. Az, hogy az ő esetében ki és milyen mértékben felelős a kinyírt gyerekkoráért nagyon nehéz megmondani, viszont jó néhány alapigazságot le lehet szögezni története kapcsán.
 
Édesapa. Asszem’ tiszta sor: fákoff. Neki is, és minden olyan szülőnek, aki csak megcsinálni tud egy gyereket. Szomorú látni, hogy apucik kábé annyira tudnak szarni saját csemetéjükre, mint egy bontóba letolt autóra. Leadta, nincs többé. Számtalan olyan példát látok, hogy nem csak a személyes kapcsolatot képes totálisan elhanyagolni porontyával, hanem azt a szaros húszezret sem fizeti havonta gyermeke boldogulása érdekében, amit gyerektartásnak hívnak. Mélyen emberi viselkedés.
 
Anyuci. Na, ő már egy kicsit összetettebb kérdés. Kezdjük azzal, hogy kétévente megtalálni az igazit valóban ragyogó sikertörténet, nagyjából olyan, mint négyszer leszokni a cigiről. Igazán enyhe kritikai éllel azt is mondhatnánk, hogy a hitelesség oltárán a mennyiség nem túl bizalomgerjesztő jel. Az viszont biztosan leszögezhető, hogy felnőttként az ilyen mennyiségű „melléfogás” a totális önismeret hiányáról árulkodik. És, mint a fenti példa is mutatja, amíg csak a sajátodat vered a csalánba, nincs is azzal probléma, hogy a saját hülyeséged okán folyamatosan lékre futsz párkapcsolataidban, de gyermekesként már nem csak a saját életedre van befolyással (rossz) döntésed, hanem az ő életére is. Konkrétan arról van szó, azzal, hogy önismeret hiányában fogalmad sincs, hogy ki vagy valójában, így azt sem fogod tudni megmondani, hogy kire van szükséged az életben, és egy olyan focimeccsen rugdosod a kapufákat, ahol az egyik léc a csemetéd lelke. Lehet kísérletezni távoli lövésekkel.  
 
De tegyük félre anya bénázását és fogadjuk el, hogy négyszer oltár elé vezettetni nem szánalmas vergődés, hanem pechsorozat. Azt hiszem ezzel együtt elmondható, hogy anyuci egyszerűsége ettől függetlenül is bizonyítás nyert, hiszen aki azt nem veszi észre, hogy apa eltűnése ennyire megviselte a gyereket, az valószínűleg megérne egy adást a Mónika Showban. Tetszik tudni, vannak azok az újsághírek, melyekben beszámolnak Gipsz Ilnoka nagykarakószörcsögi leányanya szüléséről, amelyről a - vele egy háztartásban élő - szülők csak akkor szereztek tudomást, mikor a hátsó pottyantósban életed adott a négyezer grammos Lajoskának. „Nem vettük észre, hogy terhes.” – na ja, van az úgy. Mennyire, és egyáltalán mire figyel az a szülő, aki nem veszi észre, hogy kilenc hónap alatt tíz kilót hízott a lánya, vagy, hogy a gyerek, apjától való elszakadása óta egy lelki roncs? A jelek szerint, az egy fedél alatt élés nem jelentett együttélést, ebben az esetben sem.
 
Főhősünkről pedig talán annyit, hogy az új apuk részéről érzett utálat akár teljesen alaptalan is lehetett, hiszen ismerjük a „te nem vagy az apám”, gyermeki default elutasítást. Egyébként, gyakorlatilag a gyerek állapota szempontjából mindegy, hogy csak vélelmezte apuk részéről a gyűlöletet, vagy ténylegesen volt is. A jelek szerint az első pofon padlóra vitte, és senki nem volt a környezetében, aki ezt észrevegye. Segítője meg annyira sem akadt, pedig tán még többen is voltak körülötte, mint kellene.
 
Gondolatébresztés van, tanulság nincs, hacsak az nem, hogy az „akinek hat anyja van” nem mindenkinek poén.

Címkék: család társadalom

1 komment

 

Legutóbbi posztjaim miatt (1,2,3,) rengeteg támadás ért. Az i-re a tegnapi események tették fel a pontot, ugyanis este nagyanyám rám rúgta az ajtót, és leüvöltötte a fejem.
„Mi ez a kurucinfós stílus?”, „Mi ez az agyatlan puffogtatás, ez az alaptalan pocskondiázás?”, „Egyáltalán, ki ez az agyament, apokalipszis-közgazdász?” záporoztak kérdései, vádjai. Eszement, hárpia stílusú monológja végén zsebre tette pipám, hóna alá csapta boromat és kiviharzott a lakásból. Még az ajtóból beszűrődött utolsó rikácsolása: „Biztosan megint túl sokat szívsz, vagy iszol! … és iszol”
 
Mivel lelkis gyerek vagyok nagyon megviselt a jelenet és komolyan gondolkodóba estem. Lehet, hogy tényleg elment az agyam? Ráhúzódott az őszi depresszió a kommunikációs központomra? Lehet, hogy ezt az egész firkálmányt hagyni kellene a francba?! Hajnal kettőre odáig jutottam az önvizsgálatban, hogy gasztroblogbot nyitok inkább, mert azt nem nehéz PC-re írni. Már éppen belekezdtem az első, „Hogyan rendeljünk pizzát” posztba, mikor levelem jött. Régi cimborám küldött két linket.
 
 
 
Elolvasva a két cikket, elővettem dugi boromat, nyomtam egy dilitet a gasztrobaromságnak, és felhívtam a pszichiáterem rögzítőjét, hogy lemondjam a mai időpontot.
 
Idézet az első cikkből:
 
A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanis, ellentétben az európai országokkal, a jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Szombathelyen egy tanácskozáson.
Rámutatott: jelenleg nagyjából ugyanannyit fordítunk évente az ország adósságállománya után a kamatok kifizetésére, mint amekkora adótartozást nem tud behajtani az APEH.

Ez összesen már 2400 milliárd forint évente,  közben pedig nem jut pénz arra, hogy az adóságaink tőkerészét tudjuk törleszteni, vagy a gazdaságba tudjunk a beszedett adókból valamit visszaforgatni - mondta.
"Ebből pedig le kell vonnunk (...) azt a következtetést, hogy  soha ezeket az adósságokat vissza nem fogjuk tudni fizetni" - fűzte hozzá. Szavai szerint az egyetlen módja annak, hogy kibírjuk az adóság terheit, az, hogy megpróbáljuk ezeket a pénzeket szinten tartani.
Ha a gazdasággal kapcsolatos problémákat nem próbáljuk megoldani, akkor a gazdaság teljesítménye tovább fog csökkenni, az adóhivatal behajthatatlan kintlévőségei pedig tovább fognak növekedni, és ez bénultsághoz közeli állapothoz vezethet a pénzügyi rendszerünkben - tette hozzá…”
 
Ezek a sorok tökéletesen egybevágnak Lóránt Károly szavaival, és saját félelmeimmel is. Kovács Árpádról sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy egy skizofrén blogger, és azt meg végképp nem, hogy egy önjelölt, „idegenszívű-nagytőkéző” álközgazdász, ugye.
 
De menjünk tovább, a második cikkre:
 
„Mindenképpen dualista gazdaságpolitikát kell képviselnie Magyarországnak, mert kizárólag a multikra nem lehet jövőt építeni. Munkahelyeket vidéken lehet tömegével létrehozni, ehhez meg kell találni azokat a forrásokat, amelyekkel önerőből tudjuk fejleszteni a belgazdaságot, a belkereskedelmet és a vidéket.(…)
 
Ma nehezen jelezhető előre, hogy a multik milyen mértékben fognak visszavonulni. A fő kérdés azonban nem ez. Az alapprobléma a rendszerváltás óta fennáll. Eddig olyan gazdaságpolitikát folytattunk, amely arra épült, hogy majd jönnek a multinacionális vállalatok, hozzák a tőkét, munkahelyeket teremtenek, s a sült galamb a szánkba repül. Egyszerűen kiszámolható a KSH-adatokból, hogy az elmúlt 18 évben összesen háromszázezer új munkahely jött létre. Ha ezt nagyon nagy jóindulattal mind a multik javára is írom, akkor háromszor 18 évre, azaz 54 évre van szükség ahhoz, hogy az elveszett egymillió munkahelyet pótolni tudjuk. Így egyértelmű, hogy ez egymagában nem hoz megoldást, rövid távon pedig végképp nem. - nyilatkozta Széles Gábor
 
Hmm… Bár kétségkívül szofisztikáltabb a stílus, de mintha nem erről pofáztam volna a Nigger gyarmat végnapjai posztban?
 
BUNKÓÓÓÓ VAGY PILU!!!
 
Úgy gondolod, hogy önigazolásként írom a fentieket? Nem, ez nem az. Ez kétségbeesett sikoly, barátom, mert azt veszem észre, hogy a józan gondolkodástól a többség olyan távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. És ha droidok véletlenül olyan sorokba botlanak, amelyek nem férnek beszűkült agyukba, akkor szimplán lehordanak ahelyett, hogy kicsit kinyitnák szürkeállományuk reluxáit.
 
Úgyhogy innen üzenem a „hülyevagytebarom” kommentelőknek , hogy bekaphatják!
 
A nagyanyámnak pedig felhívnám a figyelmét, hogy amennyiben nem szolgáltatja vissza ma estig a pipám, valamint a boromat, akkor a tartalék szemüvegét véletlen baleset fogja érni, a pótprotkója esetleg beleesik a satuba, oszt’ megint spórolhat rájuk a 13. havi nyugdíjból vagy két évig!
 
 
 
 
 

 

Címkék: gazdaság magyarország széles gábor kovács árpád

7 komment

 

Köszönjük Amerika, hogy ismét fény vagy a sötétség erdejében! Köszönjük, hogy szellemi és morális fáklyaként mutatsz utat a világ megtévedt felének!
A demokrácia fellegvára, a liberalizmus bástyája, a tolerancia, a nyitottság és a józan gondolkodás mintapéldája már sokadszor bebizonyította, hogy az EMBER átlépve saját félelmein, képes az elesettek karját megragadni még akkor is, ha azzal saját életét teszi kockára!
Gyönyörű az emberi felvilágosodás eme kiteljesedése!
Tizennyolc évvel az után, hogy megtudtuk, dugás nélkül nem kaphatod el, Amerika kinyitotta a félelem által bezárt kapukat!
 
  
Könnyeim potyognak...
 
Köszönjük Amerika! Köszönjük Amerika! Köszönjük Amerika! In gád vi trászt!

Címkék: amerika aids hiv obama

49 komment

 

Ha egy multi le/kivonul, nem hagy maga után mást, csak éhes szájakat. Pedig mennyire vártuk őket, eljövetelüket imába foglaltuk. Reméltük, hogy hoznak knowhow-t, tőkét, tudást, technológiát. Adókedvezménnyel, ingyen telekkel, piaccal és olcsó munkaerővel kedveskedtünk nekik, hogy általuk beköszöntsön a gazdasági fellendülés. De most, hogy itt vannak/itt voltak kiderült, hogy szart sem hoztak, csak visznek. Lerombolták a még meglévő hazai ipart, felzabálták a piacainkat, hazautalták az extraprofitot, majd angolosan húznak a vérbe. Elmennek és nem hagynak itt semmit, sem tudást, sem eszközt, sem pénzt, de még az üres gyárcsarnokot is vonatra teszik, jó lesz az majd Kínában. Ami pedig itt marad, az a képzetlen munkanélküliek tömege, kiknek esélyük sem lesz máshol elhelyezkedniük. Robot, csomagoló, szalagmunkás nem kell senkinek.
 
Periféria-ország vagyunk, egy utolsó nigger gyarmat, egy pocsolya, amit a nagyhalak gyorsétkezdének használnak. Két perc alatt felzabálnak mindent, és tovább is állnak. Ami itt marad az a kilátástalanság és a nyomor.
 
Jó reggelt Magyarország!

 

Címkék: gazdaság magyarország

216 komment

Szólj hozzá!

Nem szívesen kopizok be írásokat "egy az egyben", de az a tapasztalatom, ha csak belinkelek egy anyagot, nem olvassátok el. Az alábbiakban Lóránt Károly gondolatait csemegézhetitek. Érdemes...

 

A rendszerváltás idejére az ország gazdasági irányítása már régen a neoliberális közgazdászok kezébe került. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a magyar kormányok négy év leforgása alatt megnyitották az ország piacait a sokkal tőkeerősebb, fejlettebb technikával rendelkező nyugati vállalatok előtt. A külkereskedelem liberalizálása során, négy év alatt – a hazai ipar legcsekélyebb védelme nélkül –, minden importkorlátozást megszüntettek. Emellett olyan törvényeket hoztak, amelyek a még esetleg életképes vállalatoknak is megadták a kegyelemdöfést (csődtörvény, számviteli törvény, pénzintézeti törvény).
 
 
Olyan cégek mentek tönkre, amelyek túlélték a két világháborút, Trianont, a szocializmust. A biztosítási szektor közel egésze, a bankszektor 4/5-e, a gépipar 3/4-e, az egyéb iparok és a szolgáltatások 2/3-a került külföldi kézbe. Ezek az arányok nemzetközi összehasonlításban extrémnek számítanak. A városállam Szingapúr és az amerikai írek befektetései nyomán Írország közelíti meg ezeket az arányokat, a hasonló nagyságú uniós országokban általában ez csak 10–30 százalék. Ha valaki akár csak felületesen elolvas egy gazdaságtörténeti tankönyvet, hamar rájön, hogy a vezető ipari országok nem annak köszönhették felemelkedésüket, hogy amikor gyengék voltak, megnyitották piacaikat a konkurencia előtt, hanem annak, hogy minden lehető eszközzel védelmezték. A neoliberalizmus az erősek ideológiája!
 
Az eredmény ismert: 1989 és 1992 között a GDP 18 százalékkal, az ipari termelés 30, a mezőgazdasági termelés 40, a lakásépítés pedig 60 százalékkal esett vissza, A reálbérek nagymértékben csökkentek, a munkahelyek egyharmada, 1,5 millió munkahely megszűnt. A magyar gazdaság valójában összeomlott. A belső államadósság (a jegybanktörvény révén) és ezzel a költségvetés kamatterhei (az egészségügy, oktatás stb. rovására) az égbe emelkedtek.
 
A hihetetlen áldozatok nemhogy megoldást hoztak volna, hanem hosszú távon fenntarthatatlan eladósodási és függőségi pályára állították az országot. Hiába adták el ugyanis – a devizabevétel szükségességével indokolva – a külföldnek a vállalatok, bankok nagy részét, ez csak tovább rontotta a fizetési mérleget, mert a cégekkel együtt eladták azok külső és belső piacait is. A magyar vállalatok mintegy évi tízmilliárd dollárnyi hazai és külföldi piacot vesztettek el. Innen származik a fizetési mérleg hatalmas hiánya és közvetve a költségvetési hiány is. Az állami költségvetés kiadásai ugyanis reálértékben a rendszerváltás kezdete óta nem sokat változtak, bevételei viszont – a vállalati befizetések drasztikus csökkenése miatt – jelentősen visszaestek. Elsősorban ebből, valamint a kamatterhek növekedéséből származott a költségvetés egyre nagyobb hiánya.
 
*
 
Nézzük egy kicsit részletesebben! Az 1989–90-ben még egyensúlyban lévő fizetési mérleg hiánya 2004-2005-re – a durva beavatkozásnak számító, de csak tüneti kezelést jelentő Bokros-csomag átmeneti fékező hatása ellenére – évi mintegy 8,5 milliárd dollárra emelkedett (ez több volt, mint addig a teljes privatizáció devizabevétele, amely 7,4 milliárd dollárt tett ki).
 
Az 1993–2001 közötti kilenc évet önálló szakaszként lehet értelmezni, amelyet az jellemzett, hogy a nagymértékű (összesen 27,3 milliárd dolláros) fizetésimérleg-hiányt a közvetlen és un. portfolio (spekulációs) tőkebefektetések hasonló nagyságrendű beáramlása kompenzálta. Ennek következtében a nettó külföldi adósság lényegében nem változott. Az ezt követő évektől azonban Magyarország adóssága hirtelen emelkedni kezdett, ugyanis 2002-ben az ún. vámterületi gazdaság (a gazdaság többé-kevésbé magyar tulajdonban lévő része) kereskedelmi egyenlege már kilencmilliárd dollár hiányt mutatott, ezt az akkor még vámszabadterületként nyilvántartott (teljes egészében külföldi tulajdonú, összeszerelő tevékenységet végző) gazdaság aktívuma már egyre kevésbé tudta kompenzálni és a tőkebeáramlás is csökkent (mert a külföldi befektetők már "learatták", amit Magyarországon lehetett). Ráadásul ekkor már évi 3,5-4 milliárd dollár áramlott ki évente az országból tőkejövedelmek és üzleti szolgáltatások címén. Az ország bruttó külföldi adóssága 2002 óta legalább megháromszorozódott és elérte a 100 milliárd dollárt. Ennek harmada az állami adósság. Az ország külső tartozása (az adósságon túl a külföldiek tulajdonával, államkötvényeivel, részvényeivel) pedig bruttó értékben már számottevően meghaladja az éves GDP értékét és egyre növekvő gazdasági bizonytalanságot okoz. A portfolió-befektetések terén ugyanis rendkívül intenzív lehet a tőkekivonás – ezt napjainkban is tapasztalhatjuk.
 
*
 
Ha jól belegondolunk, hazánk nemzetközi fizetési helyzetének felborulását, az újabb eladósodási hullámot, és azt, hogy az utóbbi években a többi kelet-európai országnál rosszabbul „teljesítünk”, egyaránt az okozza, hogy a tulajdonosi változások folytán Magyarországon duális gazdaság jött létre. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságot (erős közelítéssel) két szektorra lehet bontani.
 
Az egyik szektor a teljes egészében külföldi tulajdonban lévő rész, amely a magyar gazdasághoz alig kapcsolódik, a munkaerő mintegy két százalékát foglalkoztatja, viszont a külkereskedelemben jelentős szerepet játszik, jövedelmének nagy részét külföldre viszi. E vállalatok jellemzője, hogy teljes egészében külföldi tulajdonban vannak, az olcsó munkaerőn kívül más módon alig kapcsolódnak a magyar gazdasághoz (importalkatrészek összeszerelését végzik), adót pedig alig fizetnek.
 
A másik rész, amelyik a munkaerő 98 százalékát foglalkoztatja, és egyes szektoroktól eltekintve, ahol szintén a külföldi tulajdon dominál, többségében hazai tulajdonban van. Ez a rész (a külföldi tulajdonban lévő szektoroktól – mint a kereskedelem és a telekommunikáció – eltekintve) stagnál, és külkereskedelmimérleg-hiánya (a hazai piac „kivásárlása”, a stagnáló termelés és az áruházláncok importja folytán) jó másfél évtizedig gyorsan növekedett. Az adott szűk mozgástér ellenére a gazdaságpolitika is felelős azért, hogy a hazai vállalatok versenyképessége nem javul. Gazdálkodási körülményeik lényegesen kedvezőtlenebbek, mint nyugati versenytársaiké. Technikai felszereltségük (az egy főre jutó eszközérték) egyharmada, tőkearányos nyereségük pedig egyötöde a nyugati versenytársakénak. Ha hozzátesszük, hogy az adókedvezmények zömét is a külföldi vállalatok kapják, igen nehéz elképzelni, hogy a hazai vállalati szféra valaha is versenyképes lehet a külföldi konkurenciával szemben. A minden szempontból versenyképesnek minősíthető hazai tulajdonú vállalatok elsősorban a hagyományos gazdasági szektorokban találhatók, és összességében a magyar vállalatok egy csekély szegmensét, az összes társasági adóbevallást készítő vállalat nettó árbevételének három százalékát képviselik.
 
Valójában arról van szó, hogy a hazánkban letelepült multinacionális vállalatok egy részének bővülő exporttevékenységét a statisztika ugyan a GDP növekedésének méri, ám ettől a GDP-növekedéstől a hazai állampolgároknak és a büdzsének nem lesz lényegesen több jövedelme. Még a nemzetközi statisztika is különbséget tesz a külföldi és a hazai vállalatok teljesítménye között, ebben különbözik a GDP (bruttó hazai termék) a GNI-tól (bruttó nemzeti jövedelem). Csak a GNI képez olyan jövedelmet, amelyet egy ország (további) eladósodás nélkül eloszthat magának. Bár a KSH számolja e mutatót, sajnos a hazai közvélemény előtt ismeretlen. Valószínűleg azért nem közkeletű az egyébként nyilvános adat, mert jóval alacsonyabb gazdasági növekedést mutat ki, mint a külföldi tulajdonú vállalatok teljesítményét is magában foglaló GDP.
 
*
 
Visszatérve a nemzetközi fizetésekhez megállapítható, hogy az ezredforduló utáni évekig a „belső gazdaság” egyre nagyobb mérleghiányát a nettó tőkebeáramlás mellett annak a magyar gazdasághoz csak lazán kapcsolódó kétszáz külföldi tulajdonú vállalatnak az exportja kompenzálta, amely az EU csatlakozás előtt vámszabad területinek számított. Az ezredfordulót követően ezek a hatások kifulladtak. A működő tőke nagyarányú beáramlása – mint már szó volt róla – mérséklődött, ami nem annyira a hibás hazai gazdaságpolitikai lépésekre, mint inkább arra vezethető vissza, hogy egyrészt a többi csatlakozó országban és tőlünk keletebbre még privatizálható vagyont és olcsóbb munkaerőt találnak, másrészt arra, hogy az egész nyugat-európai gazdasági növekedés is lassú. Ez a helyzet egyrészt nagymértékben szűkíti a mindenkori gazdaságirányítás mozgásterét, másrészt rendkívül nagy bizonytalanságot jelent, mert a magyar gazdaság egyensúlya (és ezzel együtt a gazdasági növekedés, az életszínvonal alakulása) szinte teljes egészében a külső tulajdonosok döntéseitől függ. Ez viszont azt jelenti, hogy a magyar gazdasági fejlődést, a gazdasági egyensúlyt alapvetően befolyásoló döntéseket egyre inkább Magyarországtól távol fogják meghozni.
 
Mindebből is látszik, hogy a termelőeszközök tulajdona alapvetően érinti a nemzetközi mérlegeinket, az önálló gazdaságpolitikai döntés lehetőségét, ezen keresztül a nemzeti szuverenitást. Ha egy nemzet nem rendelkezik a fenntartását szolgáló termelés eszközeivel, akkor még részleges nemzeti szuverenitásról sem lehet beszélni, az adott nemzet ki van szolgáltatva a más érdekeket szolgáló, mások által hozott döntéseknek, ami valójában a nemzetállam megszűnésével azonos. E folyamat előrehaladott állapotban van Magyarország esetében, de az Európai Unió többi tagállamai is hasonló úton járnak.
 
A globalizáció elködösített fogalma mögött pontosan az húzódik meg, hogy az emberek életét alapvetően befolyásoló termelőeszközök, sőt a felhalmozódott tudás (műszaki ismeretek) tulajdona – a neoliberalizmus piacliberalizáló elveinek érvényesítésével – kikerül a nemzetek, illetve a nemzetállamok demokratikusan választott intézményeinek hatásköréből, és olyan multinacionális konglomerátumok kezébe csúszik át, amelyek demokratikus úton nem ellenőrizhetők. Lényegében Brüsszel is e szervezetek irányítása alatt áll, és hatalmát a népek kikerülésével hozott Lisszaboni szerződés tovább növeli. E folyamat az átlagember számára olyan, Brüsszel által kezdeményezett intézkedésekben nyilvánul meg, mint a munkaerőpiac „rugalmasabbá tétele”, avagy a jóléti állam „reformja”, ami nem jelent mást, mint a korábban elért életszínvonal tartós rontását, mígnem a jövedelmek az egymással liberális kereskedelmet folytató nagy térségeken belül kellően közel nem kerülnek egymáshoz.
 
A kormány a nemzetközi gazdasági erőközpontok és az Európai Bizottság nyomására – neoliberális gazdaságfilozófiája miatt – a költségvetési kiadások lefaragásával, vagyis a közszolgáltatások színvonalának csökkentésével kívánja biztosítani az egyensúlyt. A recept évtizedek óta változatlan. Ez azonban ugyanúgy nem hozhat tartós eredményt, mint a Bokros-csomag, hiszen az alapprobléma nem a túlzott költségvetési elosztás, hanem az, hogy a rendszerváltás hevében neoliberális gondolkodású közgazdászaink – a vállalatokkal együtt – eladták az ország exportpiacait és az állami bevételt. Azok a neoliberális ihletésű javaslatok, amelyek kormány- és ellenzéki oldalról is felmerülnek (például adócsökkentés, államháztartási reform), rövid távon lehet, hogy bizalmat keltenek a „befektetőkben”, de hosszabb távon éppen a gazdasági egyensúlyt ássák alá.
 
A magyar kormánynak lenne lehetősége, hogy magyarázza: az államháztartási és külpiaci hiány nem azért keletkezett, mert szórja a pénzt, hanem azért, mert az ország elveszítette piacait, bevételeit, miközben megvalósította azokat a reformokat, amelyeket az unió és intézményei javasoltak (és akkor hogy tapsoltak nekünk!). Egy ilyen politikai elhatározás esetén elvileg megtehetők a megfelelő gazdasági védőintézkedések is. Erre az adhatna lehetőséget, hogy a Lisszaboni Szerződés szerint a súlyos fizetésimérleg-egyensúlytalansággal küzdő országok lehetőséget kapnak a felmerült, vagy fenyegető nehézségek leküzdéséhez. A Bizottság, a Gazdasági és Pénzügyi Bizottsággal folytatott konzultációt követően, javaslatot tehet a Miniszterek Tanácsának a kölcsönös segítségnyújtásra, és a szükséges módszerekre (Lisszaboni Szerződés 143§).
 
Lóránt Károly
közgazdász
 
2008. április 14.
 

 

 
 

 

Címkék: gazdaság magyarország társadalom lóránt károly

2 komment · 1 trackback

 

Kötelező anyag!
 
Borhidi Attila: A növények társadalma
 
Pdf formátumban innen letöltheted.
 
 
 
 

Címkék: tudomány zöld társadalom növények

Szólj hozzá!

Szereplők:

L. 21 éves, munkás.
I. 16 éves, tanuló, L. testvére.
Z. 19 éves, munkás.
T. 21 éves, munkás.
J. 16 éves, tanuló.
 
Október 23-án, a Forradalom hírére, - ahogy sokan tették – L. is csapot-papot hátrahagyva hazaindult munkahelyéről. Egy alföldi kisvárosban dolgoztak aznap, onnan biciklizett vissza falujába. Izgalmában volt olyan balga, hogy a munkájához szükséges szerszámait is otthagyta a telepen, ami - mint később kiderült - óriási hiba volt részéről…
 
Politikai értelemben a történet egyik szereplője sem mondható aktívnak, életkorukból adódóan, magasról tettek a világ ezen dolgaira. A Pannóniák, a pia, vagy épp a nősülés tette ki gondolataik java részét. Ahogy Rákosi elvtárs, a forradalmi eszmék is hidegen hagyták őket. Nem voltak hősök, nem mentek fel Pestre harcolni, otthon élték át a nehéz heteket, rádiót hallgatva várták a fejleményeket. Teltek-múltak a napok, már november elejét mutatott a naptár, amikor L.-nek eszébe jutott, hogy lassan dolgoznia kellene, mert forradalom ide-oda, ők így éhen fognak halni. Ugyan lett volna mit ténykedni, de a szerszámok nélkül nem tudta elkezdeni a melót. Logikusnak tűnt, hogy visszamenjen a batyujáért, de időközben az érintett városban is kijárási tilalmat vezettek be. Az öt vagabund összedugta fejét, és meghozták életük legrosszabb döntését: tesznek ők a kijárási tilalomra, este elmennék a cuccért.
Ahogy azt már sejteni lehet, az események innentől drámai fordulatot vettek, mert (borítékolható) pechjükre az egyik utcasarkon beleszaladtak egy őrjáratba. Az „Állj, vagy lövök!” felszólítás természetes pánikreakciójaként mind az öten elkezdtek rohanni a közeli a patak irányába. A katonák pedig gondolkodás nélkül tüzet nyitottak rájuk. Jó néhány tárat utánuk küldtek, és csak az isteni szerencsének meg a vaksötét éjszakának köszönhették, hogy nem kaszálták le őket mind egy szálig. Átérve a patakon, egy erdőben találták magukat, ahol továbbra is lélekszakadva rohantak. Észrevéve, hogy üldözőik már nem jönnek utánuk és lövések is abbamaradtak, megálltak egy pillanatra rendezni soraikat. Ekkor vették észre, hogy Z. hiányzik. Óvatosan visszakúsztak a patak partjáig, hogy megnézzék mi történt. Ekkor már Z. élettelen testét húzták fel egy teherautó platójára. Ezt a pillanatot egyikőjük sem felejti soha.
 
Z. nélkül ért haza a csapat hajnaltájt. Nem szóltak senkinek, tudták, hogy egyetlen szó is a saját halálos ítéletüket jelentené. Másnap rendőrök jelentek meg Z. családjánál, akiktől megtudták, hogy Z. fejlövést kapott, de életben van, és rabkórházba vitték.
Csak sejthetjük, hogy milyen lehetett együtt élniük a történtek okozta sokkal, valamint azzal a teherrel, hogy barátjuk a csapat hülyesége miatt majdnem meghalt, és még csak meg sem látogathatják. A félelemről nem is beszélve, hogy mi lesz, ha Z.-ből kiverik a neveket. Aggodalmuk nem volt alaptalan, ugyanis az elvtársak jó ávós szokáshoz híven, megvárták, Z. felépülését, - ami közel egy évet vett igénybe -, majd addig verték egy cellában, némi körömtépkedéssel vegyítve, amíg nem mondott neveket. Z. tudta, hogy az et.-knek sejtelmük nincs, hogy hányan voltak aznap éjjel, így nem kell mindenkit feldobnia. Lélekjelenlétének köszönhetően, csak a társaság két idősebb tagjának nevét mondta el, a „kicsiket” - emberi megfontolásokból - „elfelejtette” megemlíteni. Egyébként a csapatból soha, senki egyetlen szóval nem hibáztatta Z.-t a kitálalásért. Tudták, hogy lehetsz kemény, tökös gyerek a kocsmában, de ha két napig váltva ütnek az ávósok egy cellában, és ráadásnak csípőfogóval tépik le körmeid a lábadról, beszélni fogsz. Bevallasz bármit, aláírsz mindent, amit eléd raknak.
Így történt, hogy majd’ két évvel az események után, L., T., és természetesen Z. is megkapta a fejenkénti kettesét, és még örülhettek, hogy ennyivel, és élve megúszták.
 
Hat évvel fizetett a baráti társaság a szerszámos táska hazahozataláért.  
 
 
Megtörtént esemény.
 

Címkék: politika 1956

5 komment

 

A minap két palack bor mellett gazdasági válságot vizionáltunk. Olyat, mint amikor esténként összesöpörték az utcáról a bankókat, amiket összefútt a szél a kapualjakba, és amikor a megkapott fizetésed két doboz gyufát ért mire elértél vele a boltba, a csak normálalakban kifejezhető infláció miatt. Amikor a pénz megszűnik fizetőeszköznek lenni.
 
Mivel erről – hál’ istennek – semmi gyakorlati fogalmunk nincs, nagyapáink történeteire hagyatkoztunk. A klasszikus sztorik kerültek elő, a négy tojásért hajvágás, és a két csirkéért az asztalossal cserélt kredenc, és a két mázsa krumpliért vett budai telek. Ja, romantikusnak tűnik a cserekereskedelem, de akik megélték nem egészen így látták az „értékrendszer” összeomlását.
Próbáltuk elképzelni hogyan működne ez ma. A vidéki ember a városba jár seftelni, hozza a saját maga által megtermelt kaját és becseréli a városlakókkal portékáira, az általa előállított szolgáltatásokra, tárgyakra. És már ennél a momentumnál borult is az elméletünk…
Ugyanis, amíg a harmincas évek elején a városlakók jelentős része is produktív termelő volt (kazánkovács, asztalos, cipész etc..) vagy olyan szolgáltatást nyújtott, ami közvetlenül el/becserélhető más javakra. Magyarán munkaereje, tudása, vagy produktuma mások számára - és így a mindennapi életben - is hasznosítható volt, még a „tábori” körülmények között is.
Ezzel szemben a mai városlakók többsége semmiféle produktumot nem állít elő. Oh, bocsánat kérek mindazoktól, akinek a lelkébe gázoltam ezzel a mondattal, az irodaházak üvegfalai mögött Excel-táblázatot és PowerPoint-bemutatókat „termelőktől”!
 
A világ ide jutott (szerintem jutott, de a közgazdászok szerint fejlődött), hogy a fehérember ül az irodában, és virtuális bitcsomagokat gyárt. Nem akarok most belemenni a francia példába, de, aki járt kint, az pontosan tudja, hogy fehéret nem látsz dolgozni. A zöldséges ládát feka pakolja, az újságot kínai hordja, és a kukát két arab srác teszi a teherautóra. A fehérember meg ül a negyedik emeleten és menedzseli az „alatta” dolgozókat egy vállalatirányítási szoftverrel, majd munkájának hatékonyságát két PP-prezentációval igazolja főnökének hó végén. Efelé tartunk mi is - és az összes „nyugati” társadalom- csak még azt nem látom, hogy afrikai bevándorlók híján nálunk ki fogja tologatni a kukákat.
 
Ha – ne adj’ isten – egyszer a túlélés lesz a tét és nem a lízingelt ülésfűtés, akkor mit fog enni a mai városlakó? Ha egy napon arra ébredünk, hogy a pénzközpontú társadalmunk alapjául szolgáló bankó éppen annyit ér, mint amennyit a papír, amire nyomtatták, akkor nagy bajban leszünk, mi Excel-gyárosok. Brutális ára lesz annak, hogy teljesen elszakadtunk a valós értékektől, értékrendtől. Egy virtuális világ közepén virtuális produktumokat „termelünk”, de a kaja, amit megeszünk nagyon is valós, és ha a kettő közötti - szintén virtuális – „árfolyamrendszer” megszűnik létezni, akkor kiderül, hogy munkánk és tudásunk a valós világban NULLÁT ér. Nem tudok cipőt készíteni, nem javítok traktort, és még csak hajat sem tudok vágni. Semmit olyat nem produkálok, amit egy jelentősen leredukált igényszintű környezetben hasznosítani lehetne. Éhen döglenék, ha ismét beköszöntene a városlakók-vidékiek közötti cserekereskedelem korszaka. Nincs semmink, ami értéket jelent abban az esetben, ha a lét a tét. A bankszámládon virító számjegyek nullát érnek, és az életed fő művét jelentő integrációs projekt sajnálatos módon szart sem érne a kofák szemében. Az Excel-tábla nem ehető.
 
Már látom magam előtt a képet, mikor becsönget egy parasztember egy talicska krumplival
- Akarsz enni? Mid van cserébe?
Én kihajolok az ablakon, - és mivel már minden használati tárgyam kajára cseréltem- csak ennyit mondok:
- Excel-táblám. Igaz, több gigányi.

Címkék: társadalom válság

116 komment · 1 trackback

 

Például vagyonvizsgálathoz nyújthat segítséget. Nem kell görcsölni a (kevésbé) látható vagyon felderítésén, elég nagyítani egyet a térképen, és rögtön láthatóvá válik, hogy ki mennyit aprít a tejbe, csak tudni kell olvasni a pixelek között. Merthogy a gazdagság mértékegysége a nagyház/nagymedence hányadosa, és gondolom, hogy nem kell különösebb magyarázat az anyagi helyzet és a medence közötti összefüggés felismeréséhez.
 
Bár Budapest peremkerületei kevésbé részletesen láthatók a GM-en, de ez a felbontás is bőven elég ahhoz, hogy a kisebb-nagyobb pancsolókat felmérjük.
 
Itt van mindjárt Buda "legzsírosabb" része, a „domb” teteje:
 



Nagyobb térképre váltás

Jól kivehetők a parkosított kertek, valamint a kéklő pöttyként megjelenő medencék tucatjai. Persze, ez itt nem csoda, hiszen az „elit” negyedéről beszélünk.

 
De hogy ne legyen fricska nélküli a történet, és a buckalakóknak is lekenjünk egy nyakleveset, - akik elhitték, hogy mekkora frenki helyen is élnek a II. kerületben - nézzük meg Pestszentlőrinc (régi nevén) Tisztviselő-negyedét!
 


View Larger Map

 
Ühm-ühm… Pofátlanul sok medencét látsz még a Rózsadombhoz képest is? Zé szerint, ez azért van így, mert a Buckán a nappalikban lapulnak a feszített víztükrök. :) Lehet.
Kukkold csak meg a szomszéd medencéjét! :)

Címkék: társadalom medence

2 komment

  

Nem követett el szabálysértést Rosdy Tamás, aki a március 15-ei állami ünnepen a hallgatóság soraiból kiabálva követelte a miniszterelnök távozását, mondta ki jogerősen a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). Rosdyról korábban a rendőrség, illetve egy tárgyaláson kívül hozott végzésben maga a PKKB is azt mondta, hogy megsértette a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogot, illetve a gyülekezésen való részvétel jogát. Így Rosdy pénzbüntetést kapott. Ezeket a határozatokat helyezte hatályon kívül a PKKB egy másik tanácsa csütörtökön, mert álláspontja szerint az állami ünnep nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá. Ugyanakkor a bíróság szóbeli indokolásában megjegyezte azt is, hogy a véleménynyilvánítás joga nem korlátlan, nem teheti lehetetlenné mások e jogának gyakorlását, illetve annak módja megvalósíthat szabálysértést, ha például riadalmat, megbotránkozást kelt. Jelen ügyben azonban ez nem történt meg.

 

Fordítsuk magyarra:

Ha nem kelt megbotránkozást és riadalmat a GYF lehazaárulózása másokban, annak oka csak az lehet, hogy ez társadalmilag elfogadott álláspont, és ezt a bíróság is így gondolja. :)

 

Címkék: gyurcsány hazaáruló

8 komment

19.
szeptember

A szarjelző

Pilu  |  5 komment

 

Minden emberben van egy apró készülék, amely folyamatosan készenlétben figyeli a körülöttünk zajló eseményeket és ezek érzelmektől független, első, reflexszerű értékelésére hivatott.
Nehéz megmondani, hogy a tudatalattink termék-e ez a szerkezet, vagy a tudatos énünk „gyorsreagálású” jelzője, de az biztosnak látszik, hogy apró jelzések küld a „gazdatestnek”, hogy valami nem stimmel. Ez a jelzés általában nem más, mint egy pillanatra felsikoltó belső hang, ami csak annyit szokott mondani: „Ez gáz!”.
Hasonló felsikoltásokkal az élet legkülönbözőbb helyzeteiben találkozhatsz. Ilyen például az, amikor gyerekkori barátod (vagy annak hitt személy) először látod részegen kötekedni. Ott abban a szituációban fel sem tűnik, hogy mit művelt, mert az operatív teendők éppen lefoglalják agyad, és csak utólag értékelve ugrik be, hogy ott, valami megszólalt benned. „Ez mekkora gyökér”. Persze, erről a srácról azóta már kiderült, hogy egy sültparaszt és már régen nem sorolod a barátaid közé, de ahhoz, hogy ez tudatosodjon benned évekre volt szükséged. Ej, ha a kocsmában hallgattál volna a szarjelződre, ugye!
 
Vagy ott van a szőke Marika esete, akivel éppen a „rózsaszín ködös” korszakotokban dagonyáztatok éppen, amikor egy péntek délután moziba menet a Blahán elévágott valaki, és a belőle kitörő mocskos káromkodására csak egy négymásodperces nyeléssel tudtál reagálni az anyósülésben. Aztán visszanéztél hófödte, szoláriumos combjára, és azonnal elhessegetted a bevillanó hangot, ami azt súgta füledbe: „ez egy paraszt”. Marika persze már évek óta mást boldogít, mert rövid idő után rájöttél, hogy ugyan a melle valóban a kerület legjobbja, de az agya éppen olyan sima, mint a feneke, mikor doggyhoz bepucsít. Ugyan ennek felismerésére egy esztendőd ment rá, de sebaj, a lényeg, hogy nem vetted el. Ej, ha a kocsiban hallgattál volna a szarjelződre, ugye!
 
Szóval, működik bennünk egy kütyü, ami képes elfogultságunktól, elvakultságunktól, valamint agyunk pillanatnyi elfoglaltságától teljesen függetlenül objektív helyzetjelentéseket küldeni. Egy baja van csupán: csak rezgő üzemmódban képes működni. Zizeg kettőt a zsebedben, és annyi. Vetted, nem vetted, ő szólt. Mint a koncerten este tízkor kapott sms, amiben S.O.S. értesítenek a cimborák, hogy egy kokainos orgián henteregnek, de ezt már csak hajnalban olvasod. Basszus…
 
Ösztön, zsiger, esetleg elsődleges érzelmi reakció? Hogy ki minek tulajdonítja ezt a jelzőrendszert, gyakorlatilag mindegy, mert anélkül is működik, hogy ismernénk mechanizmusát, mibenlétét. Nagy ajándék ez az élettől, viszont furcsa mód nem tanultunk meg figyelni rá, sőt a legtöbbünk azt sem tudja, hogy létezik. Pedig mennyi időt és energiát spórolhatnánk meg, ha hajlandóak volnánk jelzéseit megfelelő komolysággal értékelni!
 
A bölcs öregek szerint a szarjelző kínálta előnyöket egyáltalán nem nehéz kihasználni, némi tanulás árán rengeteg hasznot húzhatunk belőle. Elég, ha egy-egy bejelzés alkalmával az ember este hazatérvén objektíven kiértékeli az adott helyzetet és az abban elfoglalt szerepét, majd összeveti a szarjelző „hibakódjával”. Ezt néhányszor megismételve már teljesen természetes módon figyelünk zizegésére, és legközelebb, amikor az életünk szerelmének hitt személyt meglátjuk szotyizni, már nem a feneke kerekségére tereljük gondolatainkat, hanem a saját nyúlcipőnkre!

Címkék: érzelem gondolatok ember ösztön egyén

5 komment

 

 …volt egy magyar falu, tán’ félórányi autózásra Pesttől. Békésen éldegélt a közösség, teltek-múltak a szorgos hétköznapok, és az apróbb problémáktól eltekintve minden jóravaló polgár~, és elvtárs megtalálta számítását ezen a településen.
 
Történt egy szép napon, hogy Lajos a mezőgazdasági vállalkozó, - kinek igen komoly gazdasága épült a falu határában - úgy gondolta, hogy ő is tesz valamit a közösségért a saját lehetőségeihez mérten. Mivel a fő profilja a tehenészet illetve a tejtermelés, kézenfekvőnek tűnt az ötlete, hogy felajánlja az önkormányzatnak, minden reggel ad X liter tejet a falu iskolájának valamit óvodájának, hogy ennyivel hozzájáruljon a csemeték étkeztetéséhez. Annyi volt csupán a kérése, hogy az önkormányzat biztosítson valakit, aki elszállítja reggelente a kannákat a suliba, mert neki erre nem volt felesleges kapacitása.
 
Meg is bízták az önkormányzat mindenes emberét, hogy hétköznaponként reggel 7-re menjen a tejért és vigye el a rendeltetési helyére. Nem is lett volna a történettel semmi baj, ha ennek a trógernek egyszer nem jut eszébe, hogy a rakománnyal meg ne álljon otthon. Természetesen, jó magyar módjára megdézsmált a tejből pár literrel, de hogy a hiány ne tűnjön fel, ugyanennyi vizet visszatöltött a kannába. Az „üzelt” beindult, és innentől kezdve minden nap nyúlt a gyerekek italából. Lopása „érthető”, hiszen a tej kell otthon is a lurkóknak, és az a napi pár száz forint neki sem mindegy. Elgondolása alapján ekkora mennyiségű bocibenzinnél úgysem tűnik fel senkinek, hogy kicsit hígabb, mint kéne.
 
Persze, a drámai feszültség még csak innentől kezd fokozódni, mert nem csak ő született ilyen szarházi mentalitással a faluban. A „kicsi tej ki a kannából, helyette víz vissza” ötlet nem csak neki jutott eszébe, hanem az ovi szakácsának, dadusának, a suli konyhásainak és karbantartónak is. Így pár hónap alatt eljutottunk oda, hogy a jó szándékkal, ingyen a gyerekeknek szánt tej mire eljutott a kicsik uzsonnás asztaláig, gyakorlatilag 50%-ban vízzé alakult.
 
A „tejbiznisz sztori” egészen addig folytatódott, míg nem egy tanárember – aki mellesleg Lajos szomszédja – bele nem kóstolt a gyerkőcök reggeli kakaójába, amitől majdnem elhányta magát. Este otthon szóvá is tette Lajosnak, hogy valami gáz van a tejjel, amit a gyereknek küld. Lali igencsak furcsállta a dolgot, hiszen a saját embereiért egyrészt tűzbe tenné a kezét, másrészt meg azoknak nincs okuk lopni, hiszen minden munkása ingyen vihet haza néhány liternyit. Annyira bántotta a dolog, hogy elhatározta, utána jár a történteknek.
 
Másnap reggel bement a suliba és kért egy pohárral a gyerekek kakaójából.
 
Ugye, nem is kell mondanom, hogy ez volt az utolsó nap, mikor Lajos farmjáról kigördült az önkormányzati autó csomagtartójában ingyen tejjel.
 
 
2009 Európa. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
 
 

Címkék: magyarország társadalom hülyemagyar

98 komment

 

Én, Csontos Marika a BKV gazdasági-vezératyaúristene fogadom, hogy a munkám során birtokomba került, a vállalat szempontjából stratégiailag fontos információkat harmadik félnek ki nem adom. Különös tekintettel az alábbiakra:
 
-          Tekintve, hogy hazánkban rengeteg a konkurens vállalat, ígérem, hogy sem sütőipari vállalatoknak, sem könnyűipari cégeknek, sem mezőgazdasági őstermelőknek nem adok át olyan információkat, amelyből megsejthetik, hogyan kell tömegközlekedtetni.
-          Soha nem mondom el a Bécsi Közlekedési Vállalatnak, hogy hogyan lehet évi tízmilliárd veszteséget összegazdálkodni.
-          Mélyen hallgatok arról, hogy tevékenységem ideje alatt a menedzsment részéről ki mennyit lopott a cégtől.
-          Soha nem tudhatják meg tőlem, milyen módszerrel lehet szétesés határán mozgó roncsok százaival egy egész város buszoztatni.
-          Úgy görbüljek meg, hogy befogom a számat arról, hogyan lehet európai környezetre hivatkozva európai színvonalú jegyárakat kérni és ezzel párhuzamban az 50-es évek Kamcsatkájára emlékeztető szolgáltatást nyújtani, továbbá versenyszférát megszégyenítő menedzseri fizetéséket felvenni és ugyanakkor 350 eurós fizetést adni a buszvezetőknek.
-          Titokban tartom, hogy melyik haverom cége az, amelyiket megbíztuk biztonsági és jegyellenőrzési feladatok ellátásával, vagyis az utasok hülyére veretésével.
-          Nem fecsegem el, miként lehet elhitetni bárkivel is, hogy azon az éjszakai járaton amin tíz utas ül, megéri egy tucat biztonsági őrrel ellenőriztetni a jegyeket.
-          Hogy mi az a BKV Mozgólépcső Kft, és hogy miért pakoljuk ki a rentábilis tevékenységeket külső (haveri tulajdonú) cégekbe.
-          És soha nem mondom el, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetéséből kivel ápolok országos cimborai kapcsolatot.
 
Minekután Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, hallgatásomért tizenhat gurigát kérek, melyet a cég három napon belül átutal részemre.
 
 
Lopapest, 2009-09-12
 
 
Mondja már meg nekem valaki, hogy milyen titkok tudója lehet egy BKV-s menedzser, amelyek megtartásáért pénz jár? :)

Címkék: bkv

19 komment

 

Az alábbi döbbenetes felvételek láttán a következő gondolatok merültek fel bennem:
 
 

a. Kovács Ákos már két évtizede nyúlta Uhrin Benedek szövegeit, zenéjét és mozgását.

b. Uhrin Benedek nyúlta a korai Ákost.

c. A „b” állítás nem lehet igaz, mert Ákos leperelte volna az öreg gatyáját.

d. Az előző pontból egyenesen következik, hogy a hazai popzene két meghatározó alakja titkos megállapodást kötöttek egymással a nóháu frencsájz használatáról.

e. „d” csak úgy lehet igaz, ha ők ketten nagyon erős érdekkapcsolatban álnak egymással.

f. Benedek bácsi anyagi helyzetét látva kizárhatjuk, hogy két popzenei-keresztapa kartellje lenne a háttérben.

g. Megvan a magyarázat: Rokonok!

 
Egy ősi késztetés beeennem, hogy negyven lettem csendbeeen…
Muhahahahahaha, muhahahahaha.
 
 
Figyelem! Sokkoló felvételek, csak erős idegzetűeknek!!

Címkék: zene ákos uhrin benedek

49 komment

03.
szeptember

Harp

Pilu  |  Szólj hozzá!

 

Azon metálkedvelők, akik ugyan már túlléptek a dzsidzsi-torzítós hangzáson, de mindig szívesen hallgatnak Maident, azoknak ajánlom az alábbi házi videót. Tessenek hátradőlni, hangerő! Jópofa.
 

(Asszem' a  pontatlanságok is elviselhetők.)

 

Címkék: zene iron maiden

Szólj hozzá!

22.
augusztus

Szánalom

Pilu  |  13 komment

 

Nem lehet olyan objektíven értékelni Fico legutóbbi lépését, hogy az ember ne fogja a fejét. Jóérzésű szlovák a szégyentől, jóérzésű magyar pedig a röhögéstől.
 
Okos húzás volt. Biztosan lökött a szlovák szélsőséges nyugdíjasok körében vagy 2%-ot a saját népszerűségén, persze ezzel együtt a magyar radikálisok itthoni népszerűségét további 5%-kal tornázta fel. Ami fél évvel a magyarországi választások előtt hihetetlen okos húzás volt, mert ha ugye véletlenül kormányerő lesz a Jobbik tavasszal, akkor tényleg lesz miért visítania az ultranemzeti szlovák balfaszoknak. „Szuverenitásuk miatt aggódnak” – arcomat kezembe temetve olvasom, és egyszerre tört ki belőlem a zokogás, és a röhögőgörcs. Ennyire egyszerű nem lehet magától senki, ezt csak eljátszani lehet.
 
Persze értem én, hiszen mondani kellene valamit az otthoniaknak a 6 %-os GDP-csökkenésről, de azzal sok mindent nem tud kezdeni a Slota-Fico páros, és ha valamihez nem tudsz érdemben hozzászólni, akkor témát kell terelni. Például a mocsok, kutyafejű szlovákvérre szomjazó, rohadék magyarokra, akik már a határ szélén állnak tankjaikkal. Nehéz szavakba önteni azt a szánalmat, amit az ember Fico irányába érez, de egy dolog biztos, hogy Európa leglúzerebb politikusa címét egyetlen lépésével elragadta Berlusconitól, pedig azon a cirkuszi majmon túltenni nem egyszerű feladat.
 
Vajon a határ túloldalán pont ugyanazt érzik a gondolkodó emberek, mint én?
Egyirányú utcába hajtott Fico. Ebben nincs leágazás és nincs lehetőség tolatni sem. A magyar-szlovák viszonylagosan jó kapcsolatot úgy tönkretette néhány hónap alatt, hogy évtizedekig nem fogjuk kiheverni. Bölcs dolog, mondhatom.
 
Mint ahogy nagyon okos gondolat egy valótlan ellenségképpel riogatni. Ez a stratégia mindig-mindenkor visszaüt, mert éppen a pánikkeltéssel ültetsz hülye fejekbe sok apró bogarat, mert ha olyasvalamivel keresed a népszerűséget, amivel addig a kutya sem foglalkozott, hidd el előbb-utóbb lesz rá „kereslet”! Megkérdezhetjük erről akár a magyar liberálisokat is, akik addig szélsőségeseztek az elmúlt tíz évben, hogy a végén tényleg megjelentek és le is nyomták őket az EP választásokon. Nesze neked, okostojás!
 
Egyébként ez a magyarellenes hiszti, rövidtávon biztosan jól kamatozik a belpolitikában, de nem számol a hosszú távú következményekkel, és nem kalkulál a nemzetközi és főleg a magyarországi hatásaival. Azt kellene végre tudatosítani az emberekben határon innen és túl, hogy ez a játék mérhetetlen károkat okoz mindkét fél számára és előbb-utóbb pénzben, számokban kifejezhető deficitet is fog jelenteni, túl azon, hogy emberek millióinak a hétköznapjait mérgezi meg.
 
Ez a játék már régen átlépte a „jópofaság” határait. Drukkerveretés, nyelvtörvény és most Sólyom kitiltása messze túlmutat a „politikai pajkosság” fogalmán, de továbbra is azt mondom, hogy ezen a meccsen nem szabad kesztyűt húzni. Elég hátradőlni és jót mosolyogni az agresszív kismalac előadásán, ugyanis már nem csak mi nézzük derültséggel ezt a színjátékot, hanem a körülöttünk állók is. Mérhetetlenül buta, primitív és minden civilizációs normát ez a retorika. Az európai óvoda udvarán sértődötten hisztizik egy Fico nevezetű hülyegyerek, és mindenki rajta röhög. SZ-Á-N-A-L-O-M. Megássa ő a saját, a politikája és „eszméi” sírját, nem kell őt bántani.
 
 
 

Címkék: politika magyar szlovák

13 komment · 1 trackback

 

Ráday utca, az ebéd utáni kávémat szürcsölöm egy pub teraszán. Nagy a nyüzsgés így szerda dél tájékán, a környező irodaházak jómunkásemberei ebédelni igyekeznek. Az előttem szétnyitott HVG nem köt le, így a bőséggel felbukkanó női nem képviselőire koncentrálok. Halakkal teli kád ez a hely ilyenkor. Rövid szoknya, blúz, smink, mindenki a legjobbat hozza, ki is használom a lehetőséget egy retinapettingre, mocsok hím módjára. Őszülő halántékom és a gyerekkorom óta végigkísérő „gerontofiliám” okán a 30 pluszos néniken legeltetem szemem, - bár tegyük hozzá, jó neveltetésem miatt ezt igen diszkréten mívelem.  
 
Azon túl, hogy a látszólag céltalan gusztálás esztétikai élménnyel gazdagítja az embert, kiváló alkalom arra, hogy „voyeur” vágyaim is kiélhessem. Látsz egy képet valakiről, egy időszeletet az életéből, netán néhány szavát is elcsíped és próbálod kitalálni, hogy ki lehet, milyen életet élhet. Kicsit bekukucskálhatok élete kulcslyukán, és megpróbálom az első benyomáson elindulva felépíteni a személységét. Amely végeredmény vagy fedi a valóságot, vagy nem, de ez nem is fontos, hiszen ebben pont a játék a lényeg. Kicsi kutyáját affektálva szólítgató szöszkétől könnyen eljutsz a „sznob picsa” következtetésig, illetve a telefonban éppen gyermekével üvöltő nénitől a frusztrált, válni készülő anyáig. És lelki szemeimmel már látom is az otthoni képet, a hétköznapjait, kínjait, családját, a konyháját.
 
Szóval, szórakoztatom magam a nők bámulásával, ami itt nem nehéz, hiszen rengeteg dekoratív hölgy rohangál az utcán. Na ez az, rengeteg. Ez a gondolat üt szöget a fejembe, mert nem értem az arányokat. Tegyük túl magunkat azon a közhelyen, hogy a magyar nők szépek, - ami valójában igaz - de a szépség mindig relatív. Nem arról van szó, hogy milyen az arcformája, mennyire kerek a kívánt pontokon, és nem arról, hogy milyen a haja vagy éppen a szeme színe, hanem arról, hogy dekoratív. Jó ránézni, mert ad magára. És lehet, hogy a szoknya alatt az a popsi nem mértani, de a szoknya, ami eltakarja, marhára ki van választva. Szolid a smink, haj makulátlan, és harmonikus az egész megjelenése, úgy ahogy van. Mindjárt tegyük hozzá ismét, hogy a „vizsgált célcsoport” a harmincas-negyvenes korosztály. Azért is fontos ezt megjegyezni, mert a Nők ebben az életkorban nyílnak ki igazán. Már megtalálták önmagukat, kellően sok drámán mentek át ahhoz, hogy értékelni tudják az élet apró örömeit, a pillanatot. Tudják, hogy mit szeretnének és vállalják is azt. Nem szégyellősek, de ugyanakkor megvan már bennük a kellő alázat és kompromisszumkészség, mert tudják, hogy az életben semmi sincs szenvedés nélkül. Sem a család, sem a szerelem, sőt, még az Ikea-kredencért is szenvedni kell néha. Valószínűleg az élettapasztalatok sokasága, valamint az elmúlástól való félelem okozza a hedonizmus-józanság, valamint az egoizmus-önzetlenség egy olyan ideális mixét, amelytől igazán megérnek. És hogy miért említem az elmúlástól való félelmet? Mert harminc felett minden gondolkodó lény önkéntelenül szembesül azzal a felismeréssel, hogy az útja felén jár, és ettől merőben megváltozik az élethez való hozzáállása. Egyrészt ez tény komoly presszió az élvezetek hajhászása iránt, hiszen rájövünk, hogy ketyeg az óránk, másrészt türelemre és bölcsességre inti az embert, mert tudja, hogy a jövőre való gondolás nélkül, már könnyen kapufát rúghat.
 
De még mielőtt az a vád érne, hogy az „érett nők dicséretét” kizárólag „gerontofiliám” ideologizálása végett adom elő, szeretném leszögezni, hogy ez a férfiakra (elméletileg) ugyanúgy áll, mint a Nőkre.
 
Igen, elméletileg. Mert amíg azt látom, hogy az említett korosztályból a nők döntő többsége ragyog, addig ez a férfiakról nem mondható el. Ott a Rádayban tűnt ez fel igazán. Amíg a harmincas-negyvenes Nők többsége roppant dekoratív és igényes, - pestiesen szólva: patent - ez sajnos férfi kortársaikra egyáltalán nem igaz. Megroggyant vénemberek, akik számára a sörhas elüthető egy jó poénnal, és „skatulyából húzták ki” megjelenés a buzis szinonimáját jelenti. Emlékszem, jó néhány évvel ezelőtt ugyanígy ültem egy olaszországi kávézó teraszán, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol lehet a környéken divatbemutató, mert az utcán rohangáló pasik döntő része úgy nézett ki, mint aki most jött le egy magazin címlapjáról. Aztán persze rájöttem, hogy nem volt ott semmiféle rendezvény, az olasz férfiak ilyenek. Belőtt haj, laza illat, és valami hihetetlenül gengszteres öltöny, pocak sehol, makulátlan megjelenés. Asszem, úgy hívják ezt, hogy igényesség. Na ez az, amit a Kálvin tér tövében nem láttam nemem képviselői részéről. Zakó ugyan van, mert kötelező, de azon kívül egy trágyadomb megjelenését tekintve. Úgy tűnik, hogy azon hazai férfiak között, akik már közel vagy teljesen felnőttként élték meg a kilencvenes évek elejét, elmaradt a rendszerváltás fejben. Még apáik „disznópörkölt-munkásgatya”, „jó lesz az ide” mentalitását cipelik magukkal, akkor is, ha ők már menedzserek egy csillogó üvegpalotában.
 
Szeretnék még valamit kihangsúlyozni, mielőtt megköveznek a pénz kérdése kapcsán, hogy az ápoltság és az igényesség, valamint a „nem zabálás”, továbbá a heti két kocogás negyven felett sem anyagi kérdés. A nőkön sem azt néztem, hogy hány százezer értékben lóg rajtuk ruha, sőt próbálom „lefejteni róluk” az anyagiakat. Egy kétezer forintos szoknya is lehet „odavaló” és egy Gucci zakó is lehet borzalmas. A pénzkérdést itt elfelejtheted, mert a szemlátomást sem gazdag hölgyekre ugyanúgy igaz az igényesség, mint a tehetősebbekre. Mellesleg, van egy haverom, aki csak és kizárólag turkálókból hajlandó öltözni, és ezzel együtt mindig úgy néz ki, mint Tony Montana aranykorában. Ékes példája annak, hogy az „adni önmagadra” nem egyenlő a zsetonnal. Egyébként biztosan lehetne vitatkozni azon, hogy miért roncsok harmincöt felett a magyar férfiak, és hogy ez milyen összefüggésben van anyagi és szociológiai helyzetünkkel, de egy társadalmat – illetve annak férfitagjait - nem lehet megkérni, figyeljenek az öltözködésükre, ne zabáljanak esténként, és ha lehet, emeljék már fel a seggüket hetente kétszer egy-egy félórás futás idejére - ezt csak az egyén tudja megtenni.
 
A kontraszt óriási. A harminc feletti hölgyek 90%-a csodálatos megjelenésű Nő, ugyanezen korosztály férfi képviselőinek kilenctizede szánalmas, megfáradt vénember. És csodálkozunk azon, hogy egyre több érett bombázót látunk huszonéves kölyökkel? Nincs min, Urak!

Címkék: férfiak társadalom nők

44 komment

 

Jancsika vézna, tutyi-mutyi gyerek. Igazán semmiben sem jó, halk szavú és főleg félszeg. Se kiugró szellemisége, se komoly agilitása, se fizikai ereje. Amolyan Jancsika. Még a neve is gáz, Jánosnak soha nem szólította senki, csak becézve, kicsinyítő képzővel a végén. Világ életében fostos kisrác volt, és a környezetében élő hiénák ezt ki is használták. Ő a mindenki lábtörlője. Nem jelent veszélyt senkire, így bátran lehet alázni, és a nagyszünetben jól pofán verni a budiban. Jancsikát lehet ugratni, csicskáztatni következmények nélkül. És akinek nem szimpatikus, az meg is teszi vele, mert csak, mert lehet. A világ kőkemény, és aki vérre éhes hímek között nevelkedett, az pontosan tudja, hogy ott, ahol hierarchiaharc van ott az ilyen ember elbukik, úgy gyerekként, mint felnőtt korában.
Persze ismerünk másféle Jancsikákat is, akik tettek sorsuk ellen. Ismerünk olyat, aki kínjában elkezd tanulni és penge agy lesz, és akad olyan is, aki megunja, hogy folyton őt rugdossák és egy keddi délutánon lemegy thai boksz edzésre. Nyomja keményen évekig, és egy szép napon, mikor az alfahímek ismét bekóstolják a szünetben egy balcsapottal leveri az osztály macsóját. Innentől lesz respektje, és soha senkinek nem jut többé eszébe szórakozni vele. De amíg ezt meg nem teszi, lábtörlő marad.
 
Magyarország Közép-Európa Jancsikája. Az osztrák komák intravénásan tolják ide bőrgyári mocskukat a Rábán keresztül, szlovák politikus barátaink hülyére veretik a magyar drukkereket ország-világ szeme láttára, hogy a nyelvtörvényről ne is beszéljünk, ugye!
Valakit kihagytam volna a cellabikák felsorolásából? Oh ja, gyakorlatilag Szlovénián és Horvátországon kívül felsorolhatom az összes szomszédot. Egyébként nem tehet erről egyikőnk sem, szimplán így hozta a történelem, hogy egy ilyen bilibe rakott minket a gólya. Itt a Balkán északi sarkán mindenki utál mindenkit. Ez van, lehet rajta agyalni, lehet szidni a vonalzóval térképet rajzoló nagyhatalmakat, meg mindenkit, aki átgázolt rajtunk, elfelejtett segíteni, vagy éppen belerángatott minket háborúkba, de a jelenünkön ez mit sem változtat.
Jancsikák lettünk. Nem vagyunk jók semmiben, így respekt sincs. Nincs agyunk, nincs pénzünk és ki sem gyúrtuk magunkat. Mi lettünk a Kárpát-medence nevezetű cella csicskásai.
 
Külpolitikánk olyan vérbő és karakteres, mintha Terri Black szónokolna az állatvédő jótékonysági bálon, mikor a kismacskák megmentésért csap egy kétperces monológot. Épeszű ember csak röhög rajta és rajtunk is.
Hadseregünk telis-tele jól képzett, a kommunista érában nevelkedett sörhasú tisztekkel, akik a nyolcadikos testnevelés-felmérőn elbuknának mind egy szálig. Már a zsákpakolást sem bíznám a Magyar Honvédségre őszi áradáskor. Se repülő, se tank, se baka. Micsoda katonai potenciál! Muhaha…
Gazdaságunk, ja azt tudjuk… A térség kistigrisei vagyunk, ide járnak a norvégok dézsmálni a parlament előtti kolbászkerítést, de persze mindig elzavarják a homeless kinézetű suttyó északiakat az ott posztoló biztonságiak. Büdös éhenkórászok, még jó, hogy nem tarhálnak itt nekünk!
Kapcsolati tőkénk messze földön híres. Néha idejön Putyin, hogy megmutassa nekünk, hol fog átmenni az országon az új gázvezeték, és néha meglátogat minket a júeszprezident, hogy kérjen tőlünk néhány tucat ágyútöltelék önkéntest az aktuális terrorizmus-ellenes háborújához. De ettől eltekintve mindenki tojik a fejünkre, egy nyamvadt spanunk sincs a nagyok között. Kafa.
Rendőrségünk kiválóan alkalmas feladata ellátására. Kezedbe nyomják a csekket, ha 64,5-del mentél 63,2 helyett. Ja, hogy Te más vársz el tőlük? Kis naiv! Nyomozzanak, felderítsenek, megelőzzenek, megvédjenek? Hülye vagy? A rendőrség nem azért van, hogy közbiztonságot teremtsen, hanem azért, hogy az államnak bevételt termeljen közlekedési bírság címszó alatt! Különben is, mit vársz tőlük olyan vezetéssel, amelynek prominensei néha oldalba hugyozzák a székházat, vagy éppen atomrészegen hazavezetve ledarálnak egy parkoló kocsisort, majd megpróbálja az egészet letagadni. Jóképű kommunista vezetés van itt is, no nem politikai értelemben, hanem mentalitásukat tekintve. Zérus a magyar police, sajnos.
Titkosszolgálatunk meg minden bizonnyal jól végzi a dolgát, mert soha nem hallasz róluk semmit. Annyit azonban tudunk róluk, hogy sokan vannak. Nagyon és feleslegesen, de lövöldözni, robbantani, fegyverkereskedni és leszámolni tőlük ugyan nyugodt lélekkel lehet kishazánkban. Némileg a bombafenyegetős hülyegyerekre emlékeztet tevékenységük, mert a Fidesz gyűlés előtti „Bomba, bomba!” vaklármán kívül még mást nem produkáltak az elmúlt húsz évben. Ők vigyáznak ránk háborúban edződött, vagy a leggátlástalanabb KGB-s módszereket alkalmazó 007-esek között. Reményteli, mondhatom.
 
Magyarország Európa Jancsikája. Lehet ütni, rúgni, szívatni kedvére bárkinek, mert nem üt vissza, és egyébként sincs semmi olyan eszköz a kezében, ami tisztelet parancsolna.
Nem fogjuk gazdaságilag tönkretenni, nem fogjuk kapcsolataink révén megleckéztetni, és még csak be sem repülünk légterébe fenyegetőleg, mert nincs mivel. És bár sokáig hittünk az EU erejében, tisztán látszik, hogy Brüsszelben nagy ívben szarnak ránk és a problémáinkra. Oldd meg magad! – sajnos ez lett a mottó, nem számíthatunk senkire.
 
Amíg ennek az országnak nincs rendvédelme, nincs katonai és gazdasági potenciája, és nem szerez mentorokat a nagyok közül, addig nem lesz tisztelete sem a régióban. Addig tojnak a szerbek az újvidéki magyarok jogaira, addig lesz szlovák nyelvtörvény, és addig nyugodt lélekkel piszkítanak sógoraink folyóinkba.
 
Az erős állam és az erős ország, már nem csak idealisztikus vágy, hanem a túlélés egyetlen esélye. Ennek hiányában az idők végezetéig packáznak velünk a hiénák!
 
 

Címkék: politika magyarország

43 komment

05.
augusztus

Greg Pattillo

Pilu  |  3 komment

 

Nem tudom megmondani, hogy pontosan mi az oka, de az elmúlt tíz évben folyamatosan az az érzésem, hogy egyre több a kiváló könnyűzenei produkció. Persze, nem a média által tolt mainstream szarra gondolok, hanem az egyéb csatornákon begyűjthető muzsikákra. Hihetetlen mennyiségű és minőségű alter, világzene, jazz, pop és rock árasztott el minket, és nehéz megmondani, hogy ez csak azért van, mert az Internetnek köszönhetően el is jut hozzánk minden, vagy egyszerűen beindult a szelekció a zenében is, és valójában egyre több a kvalitás. Mindegy is, egyáltalán nem érdekes, elégedjünk meg azzal, hogy élvezzük a helyzetet és esténéként hülyére hajtjuk erősítőknet az aktuális kedvenccel.
 
A mai zenei-mustra tárgya, egy Greg Pattillo nevezetű fickó és az ő Project nevű csapata. (Érdemes megjegyezni a srác nevét, mert még hallani fogunk róla, az tuti) Az általa művelt beatbox és fuvola házasítása ugyan nem új keletű, de ahogy és amit ő produkál, attól az ember hátán feláll a szőr.
 
Kezdjük a sort egy utcai performanszával:
 

 

Egy webkamerába elkölvetett zenei maszturbálása:
 

 

És még egy:
 
 
 
 
Hogy kerül a beatbox, a jazz és Csajkovszkij egy nevezőre?A Project trió megmutatja:
 
 
 
 
A hírnév lassan őket is eléri, de a zene így is kiváló:
 
 
 
Kedves BKV! Ha a Határ úti megálló peronján ilyen „utcazenészek” szórakoztatják az utazóközönséget, majd én is veszek bérletet!
 
 
 
 
 
Nem linkelem be az összes videót, (pedig szívem szerint ezt tenném) tessék rákeresni a Tecsőn!
 
A Project honlapja: http://www.whatisproject.org/
 
Bár ritkán hallhatsz a számból CD vásárlásra buzdító mondatot, most mégis jelzem, hogy itt megveheted a lemezüket: (azt a 10 dodót megéri)
 
 
És még egy apróság: Olvasom néha itt-ott nagy hájpolások közöpette, hogy Gipsz Jakab popsztárnak a Youtube-ról, több mint egy millióan töltötték le a klipjét. Szeretném felhívni a zenei-zsurnaliszták figyelmét, hogy az alábbi Greg Pattillo klip számlálója jelenleg 18.000.000-nál (tizennyolcmilliónál) jár. Khmmm…
 

Címkék: zene beatbox fuvola greg pattillo

3 komment

 

Mindig tudtam, hogy rossz pályát választottam, mert engem még soha senki nem akart korrumpálni. Azt is sejtettem, hogy vannak extra zsíros állások, de azt, hogy élnek olyan férfi prostik az országban, akik egy spangli után még hat kilót kapnak a „kuncsafttól” arra álmomban sem mertem gondolni.
Magyarországi igazságszolgáltatás, kafa mi?
 
Ez az az ország, ahol a rossz ugyan elnyeri ugyan méltó büntetését, de csak a franciatudásához, valamint pénztárcájához mérten.
 
Nyilván nem csak én gondolom úgy, hogy előzetesben a helye, és ha lehet, olyan cellatársak közé rakják, akiknek korábbi ügyeiben ő járt el.
 
Ilyen kóterben érje a reggel, kedves Ügyész Úr!
 
Részlet a Bebukottak című dokumentumfilmből.

Címkék: ügyészség vesztegetés

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása