Lacika röhögve olvassa fel saját motivációs levelét. Tényleg vicc, ennyit nem hazudott papírra az elmúlt öt évben.
- Tudod, mit írnék szívem szerint?
- Mit?
- Egyetlen szót. Zsé.
Igaz. Ehelyett valami soha nem létezett ember képét kell lefestenie, aki a kihívásokkal teli világban, motivációt nyer attól, hogy már nem a második legnagyobb vállalatnál, hanem a piacvezetőnél dolgozhat. Röhej.
Itt ez a véres torkú profitzabáló gépezetet, amelyik gátlástalan eszközökkel gyűri maga alá a piacot, munkavállalók tucatjait rakja utcára egyik pillanatról a másikra végkielégítés nélkül, kihasználva a joghézagot, amit maga hagyott a munkaszerződésekben, az most egy humános bőrébe bújva itt gügyög hozzám az asztal másik oldaláról, mint ahogy azt nagyanyám tette, mikor háromévesen elpereceltem a bicajjal.
Hogy finoman fogalmazzak kicsit furcsa ez a kettősség. Egyrészt a mindent felülíró profitéhség, az abszolút eredményorientáltság, a „minden le van szarva, csak a részvényesek legyenek elégedettek az osztalékkal” mentalitás világa, ahol nyugodt szívvel tesznek rabszolgává, forgatnak ki jogaidból és játsszák ki a szakszervezetet, vagy éppen a joghézagok között bujkálva kerülik meg a munkatörvénykönyvet, háromdollárnyi haszon érdekében. Másrészt, ez a „hogy van a potenciális munkavállaló lelkivirágszálacskája” jelenet. Mi a szar?
Szóval adott a vállalat, amelyik gátlás nélkül átvágja torkát bárkinek a profit oltárán, és adott ugyanennek a vállalatnak a kommunikációja. A környezettudatos, emberbarát, dolgozóira figyelő imázs. Képmutatás? Az.
Alapvetően nincs baj a profitéhséggel, (illetve van, de ez a piac rendje, így jelen világunkban elfogadható) azzal viszont annál inkább, hogy ennek az ellenkezőjét hazudja a cég. Minek? Kinek? Tudjuk, tudjátok, hogy kitaposod a melósok belét, hogy - szó szerint - szart etetsz a fogyasztóval, mert a vágóhídi trutyi olcsóbb, mint a színhús, és azt is tudjuk, hogy röhögve fizeted ki a környezetvédelmi bírságot, tudván, hogy a kölykeink jövőjét, környezetét zabálod/juk fel amikor kemikáliák tonnáit engeded a folyóba. És, hogy mennyire nem túlzás a multik esetében (is) a rabszolgatartás szó használata, tudhatjuk a Nike botrány óta, amikor is kiderült, hogy centekért dolgoztatnak gyerekeket, akik a szutykos tornacipőjükre varrják azt a pipát, amitől az majd Európában 150 dollárba kerül.
Most, amikor felvételizek egy ilyen mocsadék multihoz, akkor jön a humános, aki személyiségtesztet írat velem, tudományos alapon összeállított kérdéssor segítségével próbálja kiszedni belőlem, hogy szeretem-e a kihívásokat!? Igen baszd meg, szeretek szívni és álmom, hogy napi szintén problémákba ütközhessek! Tulajdonképpen a fizetés nem is érdekel, meg az sem, hogy mit eszik otthon a família, csak azért járok ide, hogy kiéljem a kihívásmazó hajlamom! Mit jönnek ezzel a hihetetlen, minden valóságtól elrugaszkodott szöveggel?
A csapatépítő tréning, a vállalati induló, a közös üdülések, az „önkéntesen” vállalt pluszmunka és a lojalitás megjátszása erősen emlékeztet a kommunista rendszer eszköztárára, melynek célja nem volt más, mint a látszatszabadság, látszatjogok világának elviselhetőbbé tétele, aminek benyeletéséhez csak egy eszköz ez az agymosás.
A nagy, büdös közös célok, ideológiák gyártása, a „mi” közösségtudat erőszakos kialakítása, mind-mind eszköze az összes elnyomó hatalomnak, amely mosolygós, önfeláldozó rabszolgákat akar maga körül látni. Legyen az a nácik, a kommunisták, vagy tőke rémuralma. Sorstársaiddal énekeled az ideológiához gyártott műdalt, tímben vörkingeltek, és güriztek, hogy a fentről diktált célokat elérhessétek. Ingyért dolgozol heti egy napot és mindegy, hogy azt kötelező (ki nem fizetett) túlórának hívjuk, vagy kommunista szombatnak, a lényege ugyanaz.
Vállalati induló - mozgalmi dalok, csapatépítő tréning – brigádkirándulás, közösségi szellem – lenini út. Agymosás, demagógia. Mindkét esetben a hatalom eszköztára, és ha a párt szót behelyettesíted a cég helyére, akkor rájössz, hogy semmi különbség nincs, csak ez nem politikai, hanem gazdasági rezsim.
És hogyan kerül ide a humános? Fogaskereke ennek a darálónak. Ő az, aki arcát adja ehhez a szánalmas színjátékhoz, és arcot ad ennek az embertelen arculatnak. Mellesleg ugyanolyan droid, mint Te, csak másik szakra jelentkezett annak idején. Akiről nem tudom elhinni, hogy hiszi, amit prédikál. Vagy ha igen, akkor kételkedem épelméjűségében. „Mesélj a motivációdról, a karriercéljaidról! Hogyan inspirál a munkahelyi környezet, és mennyire vagy csapatjátékos?! De ezt majd megbeszéljük a tímbilding hálidéjen!” Grrrrrr…..
Ahogy Ricsipapa mondta a hétvégi csapatépítő tréning híre hallatán: „Van nekem csapatom otthon, úgy hívják, hogy család, és ha azt akarod, hogy építsem, adj egy kilóval több fizetést, és hagyd szabadon a hétvégéimet, hogy velük tölthessem! Az lesz nekem a csapatépítés!”. Ezzel a monológgal tökéletesen sikerült megfogalmaznia érzéseimet a „vágj jópofát a rabszolgasorsodhoz” vállalati elnyomással kapcsolatban. Persze ezen kijelentésének súlyos ára lett, egy hét múlva nem volt már a cégnél. Közösen megegyeztek sorsukról, az erősen ajánlott, munkaidőn túli, vállalati programok kapcsán kialakult elméleti vita lezárásaként.
„A képességeim birtokában úgy érzem, méltó tagja lehetek az Önök csapatának.” – asztakurva. Az sem hisz el, aki írja, aki meg naponta tíz ilyet olvas, miért várja el, hogy leírjam ezt az ordenáré baromságot? Gondolja, hogy ezt bárki, valaha is komolyan vette?
Visszatérve Lacika pályázatához, a motivációs levelét nem írta át a „zsé” szóra, hiszen érdemes megfogadni a fejvadászok tanácsait ezen a téren, mert nagy valószínűséggel, aki ezt a tanácsot adta, ugyanabban a padban tanult, mint az, aki majd olvasni fogja ezt a maszlagot. Egy a tudásuk, egy a hitük, egyformán kretének. Egy tőről fakadnak, és bármennyire is távol áll hitviláguk a valóságtól, mégis csak ők döntenek a felvételedről. Legyen meg az ő akaratuk!